Selejtező: Rane Iceclaw vs Karna

Újra a jéghideg arénában álltam, de ezúttal más volt az ellenfelem. A II. Fiorei Mágus Arénát nemrég hirdették meg, és úgy döntöttem, hogy ismét szerencsét próbálok. Nem is alakulhatott volna jobban a helyzet: ugyanazt a pályát kaptam meg, ahol erőmet teljes mértékben ki tudtam használni. De az ellenfelemet nem tudtam ugyanúgy értékelni, mint Anitát: egy lángfarkas, vagy Sulekk állt előttem, ami nem volt jó előjel. A tűzfarkas erősnek tűnt – talán erősebbnek is, mint az alakváltó -, de még nem harcoltam egy ellen sem, így ötletem sem volt, mit vethetnék be ellene. A legjobb lenne talán kivárni, ahogy Anita ellen is tettem, hátha a pálya elvégzi újfent helyettem a munka egy jelentős részét.
A lángfarkas látszólag nyugodtan és vidáman várta az összecsapást. Nagyjából egy vadászkutya méreteit tudhatta magának a fekete szőrű Sulekk. Fehér és vörös szimbólumai az egész testét beborították, egy fura tetoválás hatását keltve.
- Remélem, élvezhető és tiszta küzdelmünk lesz. A nevem Karna. – annyit tudtam, hogy a lángfarkasok képesek a beszédre, ezért csak alig lepődtem meg, mikor megszólalt. A mosoly kifejezetten emberinek tűnt rókaszerű arcán. Legalább udvarias volt.
- Ahogy én is. Rane vagyok. – mosolyogtam rá vissza.
Ahogy kimondtam, megidéztem szokásos jégkarmaimat, és védekező állásba helyezkedtem, várva a lángfarkas támadását. Válaszul Karna jelei izzani kezdtek, majd egy kisebb lángörvény kíséretében kék tűz tört ki belőlük.
A torkából feltörő lángcsóva vörösbe borította egész látómezőmet.
- Frost Aura. – húztam magam elé két kezemet. Az aréna levegőjénél is fagyosabb örvény kezdett előttem kavarogni, ahogy a varázserőmet vihar formájában engedtem szabadjára. A lángörvény felém száguldó részére irányítottam a fagyot, ami azonnal ki is oltotta a támadást. A maradék körülöttem csapódott be a jégbe, a kőpadlóig olvasztva fel a lerakódott jégkérget.
Hasonló érzés fogott el, mint amikor Anitával harcoltam: ott is hasonló erejű támadással indított az ellenfelem. Használjam talán ugyanúgy a gombákat, amik sötétbe burkolnak engem?
~ Nem. Most nem hagyatkozhatok másra. – döntöttem, és tartottam magam az eredeti tervhez. Nyugodtan figyeltem a lassan visszafagyó arénát, miközben Karna érdeklődve szemlélt engem, továbbra is égetve lángjait. Bármilyen kevés erőt is használ fel, nekem annál jobb lesz később. A jeges szél, ami végigtépett rajtunk, engem meg sem érintett, a lángfarkasnak viszont védekeznie kellett ellene.
Talán két percet nézhettünk farkasszemet egymással. A közönség egyre hangosabb hőbörgése, ahogy hangot adtak nemtetszésüknek, nem hatott meg. Majd ha ők harcolnak itt lent, akkor érdekel, ha problémáznak.
Karna felmordult, és a lángok intenzívebbek lettek a teste körül. Tűzgyűrű söpört végig a földön, újfent felolvasztva a jeget kettőnk között. Egy lépést tett előre, és a szimbólumok az arcán vörösre váltottak. A következő lépésével már ügetésbe váltott, és a tűz elmosódott arcán. Két ugrással később már egy földi meteornak tűnt, amely lángcsóvát húzott maga után.
- Ice Make: Bow and Arrows. – lőttem ki felé azonnal egy sorozat jégnyilat. Enyhe rémülettel néztem, ahogy a lángokat megérintve a szilánkok gőzpamacsokká váltak. – Ice Make: Lance. – A jéglándzsák már hatásosabbak voltak: némi víz Karna pofáján landolt, amit ő csak vigyorogva rázott ki a szeméből, és rohant tovább.
- Ice Make: Stairs! – Karna felé emelkedő lépcsősor tört elő a földből, de a farkas rohama alatt darabokra robbant, és alig lassult le az akadálytól.
Még egy pillanatig haboztam, számba véve arzenálomat, de csak egy megoldás maradt: a futás. Dühösen fordultam el, saját gyengeségemet okolva azért, hogy már megint nem tudtam szemtől szemben megküzdeni valakivel.
A taktika egyszerűnek tűnt: olyan kevés erőt felhasználva meneküljek, hogy az ellenfelem kifárassza magát a rohamban, de a farkas, hála négy lábának, gyorsabb volt nálam.
- Ice Make: Orb! – dobtam fel a két, kezemben megjelenő jéggömböt, amelyek azonnal a rohamozó farkas útjába álltak. Az első lángnyelvek hatására darabokra robbant mindkettő, borotvaéles szilánkokkal terítve be a farkast. Ezek közül egy-kettő már be is talált, de maximum csak szőrszálakat tudtak leborotválni a farkas bundájából.
- Ice Make: Ice Cube! – lőttem el Karna elé egy jégkockát. Nem számítottam rá, hogy némi vízen kívül bármi is eléri, ahogy az előzőek sem voltak rá hatással, de nem is ez volt a célom.
- Curse: Weaken. – mocsárszínű átok követte a jégkockát, ami épp eltakarta a fekete mágiát. A felolvadó jégkocka utat nyitott az átoknak, ami a takarásból egyenesen Karna fejébe csapódott.
De a lángfarkas rohama nem lett lassabb. Sőt, szeme felvillant, és egy hangos szippantás után morogni kezdett.
- Fekete mágia szagát érzem. – teste körül a lángok örvénnyé erősödtek, ahogy erősödni kezdett mágiája.
- Frost Ball! – kezdtem el felé fagygolyókat dobálni elkeseredett tempóban. Egy kicsit megnyugodtam, ahogy a tűz növekedési üteme kissé lelassult: csak egy percet kellett kibírnom.
De megállítani nem tudtam az infernót. Egy perc múlva Karna megtántorodott, ahogy az átok elérte hatását, és minden erőmet újra a Frost Aurába fektettem. Azonnal tűzörvény ölelt körbe, és az élve elégéstől csak a körülöttem kavargó fagyvihar mentett meg. Erőm csak arra terjedt ki, hogy magamat mentsem, és reménykedtem, hogy a mindent beterítő, tomboló tűz miatt Karna ereje előbb fogy el, mint az enyém.
A hideg légréteget csak egyre vékonyabban tudtam fenntartani. Reszketni kezdtem az erőfeszítéstől, lassan a határaimon jártam. A fejem megfájdult az erőfeszítéstől, ahogy az utolsó csepp erőt is kisajtoltam magamból, és végül a tűz is alábbhagyott. Látóteremben újfent megjelent a farkas alakja. Nem úgy tűnt, mint aki hosszasan folytatni tudja a harcot, de én még rosszabb bőrben voltam. Lenézve magamra, láttam, hogy a tűz több helyen megperzselte a ruhámat és hajamat.
Dühös voltam. Újra egy tüzet használó ellenféllel kerültem szembe, és esélyem sem volt még olyan pályán sem, ami nekem kedvezett. Legszívesebben üvöltve rohantam volna felé, hogy jégkarmokkal szakítsam le az egyik lábát.
De pusztán a düh nem tudott továbbvinni. Egy csepp erő nem maradt bennem. Felemeltem jobb kezemet, a bírák felé intve feladásomat.
- A fekete mágia húzott fel ennyire?
Karna ziláltan nézett ki. Saját lángjaitól felborzolódott a szőre, amit néhány nyalogatással próbált rendbehozni, sikertelenül.
- Sajnálom, öntudatlanul is eltúloztam, mondhatni reflex volt a gonosz fenyegetésére… Remélem, nem lett nagy bajod.
A helyzet ellenére is el kellett nevetnem magam. Talán egy hős-típusú ellenféllel álltam szemben?
- Gonosz? Egy törvényes céh tagja vagyok. – mutattam fel az alkaromat, ahol jól látható volt a Quattro Cerberus céhének pecsétje. – Attól, hogy fekete mágiát használok, még nem vagyok gonosz, ahogy az elemi mágia sem tenne jóvá. De köszönöm a kérdést… Jól vagyok. De te azzal, hogy elhasználtad az erőd nagy részét, elvesztetted az esélyedet arra, hogy nyerj.
- Az nem számít. – mosolyodott el. – Nem az a fő célom ezen a tornán, hogy nyerjek Bár igaz, többet tanulhatnék, ha tovább bírnám, de... Majd meglátjuk, mi lesz a vége. – ekkor már elfordult tőlem, hisz a bírák a tömeg ujjongása közepette kihirdette a győztest. Ha jól láttam, egy szőke lány felé indult, aki a lelátóról integetett neki.
- Gratulálok. Legyőztél egy jégmágust saját terepén. – szóltam utána végül, és elfordultam a másik irányba. Keserűen néztem fel. Engem nem várt senki a lelátón, saját céhem sem tudta, hogy visszatértem.
- Jó összecsapás volt. – válaszolta fáradtan.
- Fél év múlva ugyanitt, Karna. Visszavágót akarok. – kiáltottam vissza neki utolsó mondatom, ahogy kiléptem az arénából.

Karna újfent a mágikus párbaj-arénában találta magát, s ezúttal sem teljesen saját akaratának köszönhette mindezt.
Jeanne szerint egy csomó pénzt lehet keresni hasonló nevezésekkel, ő pedig már elég erős volt ahhoz, hogy legyőzze a lány által "átlagos, vesztes mágusoknak" titulált tömeget, akik az ilyesfajta bajnokságokat szokták dominálni.
A lángfarkas ezzel nem igazán értett egyet, ám mégis eleget tett barátja kérésének... Így került hát egy jéggel borított pálya kellős közepére, ő, mint a tűz elem képviselője, s teremtménye.
- Remélem élvezhető és tiszta küzdelmünk lesz. A nevem Karna. - mutatkozott be ellenfelének, aki első ránézésre nem tűnt túlságosan fenyegetőnek.
Persze, ő nem akart abba a hibába esni, amely Ceur és Jeanne visszatérő gyengesége volt, miszerint elsőre elítéltek másokat, és lebecsülték riválisaikat.
És még ha ténylegesen is gyengébbnek bizonyul nála, a lángfarkas már eldöntötte, hogy akkor is megad minden tőle telhető tiszteletet az előtte állónak.
- Ahogy én is. Rane vagyok. - mosolygott rá vissza a zöldes hajú kétlábú.
A sulekk úgy vélte, hogy ezzel meg is kezdődhet hát az összecsapásuk.
Lábai körül kigyújtotta azúrkék lángjait, így biztosítva saját egyensúlyát a csúszós elem uralmával szemben, majd kezdésképp egy lángörvénnyel kínálta meg ellenfelét, tesztelve az ő védelmét és képességeit.
Bár Rane is tett előkészületeket az összecsapásra, azokat a lángfarkas már nem láthatta saját támadásának takarásában... A tűz-mágia ugyanakkor becsapódott, s olybá tűnt, valamiféle jeges légkör fel is fogta annak étvágyát.
Úgy festett, miszerint Karna egy jégmágussal került szembe. Ez persze nem jelentett számára sok jót, hiszen még a környezet ellene, és testhője ellen dolgozott, úgy riválisát egyenesen segítette.
Ez egyfajta passzív hátrányba is hozta őt, és bár próbálta felmérni legjobb esélyeit a támadásra, rövid idő után rájött, hogy neki kell cselekednie, mielőtt valamennyi tartalékát arra használná fel, hogy szinten tartsa hőmérsékletét.
Mivel Rane is folyamatosan szemmel tartotta őt, és a lángfarkas mágikus tárháza korlátozott volt, Karna a szemtől szembeni rohamot látta szinte egyetlen lehetőségének, hisz azzal még mindig kevesebb mágiát pazarolna, mint tucatnyi távolsági varázslattal.
Így hát a sulekk lendületet vett magán, s tüzét egyre hevesebben égetve rohant előre, arra készülvén, hogy súlyával letarolja a jégmágust.
Bár rohama közben több ellentámadás is csattant a lángfarkas bundáján, ő egyiknek sem fordított különösebb jelentőséget, hisz nem érzett nagyobb fenyegetést a fagyos elem alkotta tárgyakból.
Úgy rohant előre, akár egy lábakat nyert, parázsló hullócsillag, s áthatolt mindenen, amit ellenfele felé hajított... Bár Rane egy pont után menekülőre fogta, s Karna sem látott túlságosan jól saját lángjainak örvényében, a szagát még tudta követni a kétlábúnak, és úgy vélte, jó eséllyel be is érheti őt.
Minden simán is alakult számára, és nem is érzékelt többet hajszájából pár nedves érintésnél, valamint izgatottságából, amely már szinte teljesen elszakította őt a túlvilágtól... Le akarta teríteni Rane-t, hogy kijelenthesse, miszerint győzött! És akkor Jeanne is biztosan megdicsérné...
Ám egy ponton fejvesztett hajszájában különös ijedtség kerítette hatalmába a szokásos, jégmágia okozta elázást követve... Olyasfajta riadalom volt ez, amely eszébe juttatta kölyökkorának legelső éles emlékeit.
Észak ostromát, ahol számtalan sötét mágus harcolt, és bukott el a csatamezőkön...
- Fekete mágia szagát érzem. - jelentette ki hirtelen, ahogy jobb szeme után szabályos vörös csíkokat hagytak levegőben lánglenyomatai.
Karna ekkor már nem volt ura saját testének és tetteinek.
Mágiáját kiskorától táplált érzelmek, és vadállatias ösztönök hívták életre... Eleinte csak összegyűjtött szinte minden benne szunnyadó energiát, majd azt egy, a korábbinál jóval erősebb lángörvény formájában szabadjára eresztette.
A mágikus tűz becsapódott a pálya egy elemébe, kihunyt, majd az egész arénát maga alá temetve robbant ki, égő karjaival elsodorva a küzdőtér teljes jégvilágát.
A lángfarkas lihegett egy darabon, majd aggódva nézett Rane korábbi helyére... Remélte, nem esett túlzásba.
- A fekete mágia húzott fel ennyire? - kérdezte tőle a jégmágus, miután kézfeltartással jelezte, hogy feladja a küzdelmet.
Bár több égési sérülést is elszenvedett, úgy tűnt, hogy nem esett komolyabb baja, amelynek a sulekk kifejezetten örült. Borzasztóan szégyellte volna magát, ha valaki az ő gyenge önfegyelme miatt részesült volna maradandó károkban.
- Sajnálom, öntudatlanul is eltúloztam, mondhatni reflex volt a gonosz fenyegetésére… Remélem, nem lett nagy bajod.
Bár nem értette miért, Karna is vidámabb lett, amikor a jégmágus elnevette magát szavaira.
- Gonosz? Egy törvényes céh tagja vagyok. – emelte meg karját Rane, így láthatóvá téve a Quattro Cerberus céhpecsétjét... a sulekk szerette azt a szimbólumot, hisz egy kutyát hivatott jelképezni.  – Attól, hogy fekete mágiát használok, még nem vagyok gonosz, ahogy az elemi mágia sem tenne jóvá. De köszönöm a kérdést… Jól vagyok. De te azzal, hogy elhasználtad az erőd nagy részét, elvesztetted az esélyedet arra, hogy nyerj.
A lángfarkasnak el kellett ismernie, hogy korábbi ellenfele teljes mértékben az igazat mondta.
Tudta, hogy a mágiák természete nem húzta meg az egyértelmű határvonalat hordozóik jelleme és céheik közt, ám az ösztöneinek mégse tudott parancsolni... És ezzel pedig elhasználta varázserejének szinte teljes egészét.
Hacsak nem kap egy magához hasonlóan elgyengült mágust a következő körben, úgy Karna esélyei ténylegesen semmissé váltak... És Jeanne is csalódott lesz,
- Az nem számít. – mosolyodott el mindennek ellenére a sulekk, hisz emlékeztette magát pár fontosabb tényezőre.  – Nem az a fő célom ezen a tornán, hogy nyerjek Bár igaz, többet tanulhatnék, ha tovább bírnám, de... Majd meglátjuk, mi lesz a vége. – hisz, ha ki is esik, legalább több tapasztalatot szerezhet, amelyet mások megmentésén kamatoztathat a jövőben.
Kisvártatva ugyanakkor a lángfarkas megfordult, hisz éles füleivel hallotta, ahogy szőke barátja az ő nevét ordibálja a szurkoló embertömeg gyűrűjében.
- Gratulálok. Legyőztél egy jégmágust saját terepén. – szólt még utána Rane.
- Jó összecsapás volt. – felelte a sulekk, bár ezt már erőtlenül tette.
Összességében elégedetlen volt saját teljesítményével, és szerette volna, ha a jövőben Jeanne-hoz hasonlóan stratégiákat is alkalmazna, mielőtt belevetné magát a veszélyes helyzetekbe.
Ilyen mesterséges körülmények közt még elfogadható volt hibája, ám a szabad világban ez emberéletekbe kerülhetett volna.
- Fél év múlva ugyanitt, Karna. Visszavágót akarok. – kiáltott a lángfarkas után korábbi ellenfele, miközben ő már elhagyta az aréna területét.
Bár Karna erre is bólintott, őszintén szólva ő jobban szeretett barátokat szerezni, mintsem vetélytársakat.
Nem különösebben kedvelte a harcot, s nem is szeretett sportként gondolni rá... Számára mindez inkább csak egy végső eszköz volt, amellyel bizonyos körülmények közt szebbé teheti mások életét.