A szakadár nagyúr

Leenát elmélkedésből az ajtó dörömbölés ébresztette fel. Leena megszeppenve pillantott az ajtó elé, felpattant de még mielőtt egyet is léphetett volna két dühös katona vágta ki az ajtót. Éles csattanással lökődött vissza a falról, de Leenát nem ez ijesztette meg. Már épp meg akarta kérdezni miért jöttek de az őrök megelőzték.
- A foglyotok csak tátog mint egy partra vetett hal! Elvarázsoltátok vagy mi …? – förmedt rájuk a két őr. Leenában egy másodperc alatt megfagyott a vér, erre senki nem számított és teljesen váratlanul érte őket. Villám gyorsan kellett gondolkodnia, minden másodperc késés a hitelességét vonja kétségbe, ha most elrontja akkor mind lebuknak. Ráadásul Hiroshi sem volt ott. Agyában a cikázni kezdtek a gondolatok. [color=LightSeaGreen] „ Ez nem volt a tervben basszus! Most mit akar az ezredes? Ha azt mondjuk igazuk van akkor oda vezetnek minket, de Hiroshit, hogy fogjuk értesíteni, akár az is meglehet azt hiszi elkaptak minket. De ha tagadunk akkor rögtön gyanússá válunk, és csak percek kérdése mikor bukunk le” – vezette végig magában gyorsan, jobbnak látta a kevesebb kockázattal járó lehetőséget választani.
- Ugyan már jó uraim – kezdte nyájas hangon – valamivel el kellett kussoltatni az út alatt, ne hogy ránk hozza király katonáit. Talán olyan nagy baj ez? – közben csípőjét billegetve eléjük lépkedett.
- Na hát akkor nagyon gyorsan vegyétek le róla a mágiát! Istenverte mágusok... – morogta az egyik katona magában. Ekkor viszont eszébe jutott Leenának, hogyan oldhatná meg, hogy Hiroshit is a cellához vezessék. „Két verzió van, vagy értenek a mágiához vagy sem, de az átlag ember nagy többsége nem ismeri tüzetesen a mágia típusait és formáit nagy valószínűséggel ők is sötétek hozzá… Ez viszont előnyt jelent nekünk!”
- Ó hát az nem megy olyan könnyen, ezt a varázslatot csak az a két ember szüntetheti meg, akik rá tették.
- Mi van? – hördült fel az egyik őr.
- Az hogy szükségünk van harmadik társunkra is ahhoz, hogy megszüntessük varázslatot.
- Majd én elkerítem.– szólt közbe tömören megfogalmazva a választ Leenának, és azzal már indult is ki az ajtón. A katonáknak nem volt idejük reagálni, így hát kénytelenek voltak elfogadni a helyzetet.
- Akkor indulhatunk Uraim? – kérdezte kacér hangon Leena, mire azok csak morgolódva megindultak Leena előtt. „Nem lesz ennek jó vége … nagyon rossz előérzetem van. – aggodalmaskodott Leena, ugyan akkor kezdett kirajzolódni mit akar az öreg – Talán azt akarja, hogy vigyük ki, mondjuk más oka nem lenne amivel ezt eljátszotta. Bár kit tudja lehet egyszerűen csak tényleg nem akar semmit mondani nekik, és csak a hülye katonák kevertek bele minket. – de sehogy se akart össze állni neki a kép – Nem értem én ezt az egészet. Nem az dolgunk, hogy kémkedjünk? Ó anyám csak jussak ki innen … - sóhajtott fel magában Leena. Eközben megérkeztek a börtönhöz. Az őrök kinyitották a cella ajtaját, Leena elborzadt az ezredes állapotától. Bilincseken lógva agyon verve találta, arcán látszódott a fáradság és a folytonos fájdalom. Egy pillanatra meg csillant a szeme amikor meglátta Leenát de azonnal el is folyatta. Leena igyekezett rideg kifejezéstelen arcot vágni, és reménykedett magában hogy Hiroshi minél hamarabb megérkezik Deaddel.

A piactér, szerencsére nem volt túl messze, az ideiglenes szálláshelyünktől, de hála a nagy tömegnek, nem volt épp a legkönnyebb feladat megtalálni az asztalt, ahol az információkat kellett leadni. ~ Csak tudnám, miért ilyenkor van itt ennyi ember? Ilyenkor bezzeg nem tudnak egy festménynek imádkozni a templomban.~ Morogtam magamban, de végül sikerült keresztül gázolnom az emberek tengerén és elérnem, azt a bizonyos asztalt.
Egy idősebb hölgy üldögélt az asztalnál, mintha várna valamire, vagy valakire és mikor közelebb mentem, meg is tudtam, mire várt. Ahogy mellé léptem és felnézett rám, boldogan nyújtott felém egy kisebb vászontáskára való almát.
- Áh, már vártam. Parancsoljon úrfi! Ezer gyémánt lesz. - Olyan gyorsan történt a dolog, hogy először le sem esett mi van, majd egy pár másodperces bambulás után rájöttem, hogy neki kellene átadnom a papírt, rajta az információkkal. Balommal elvettem tőle a szatyrot, jobbommal pedig, észrevétlenül kihalásztam a kis papírdarabot, aztán nem túl feltűnő módon, átadtam a hölgynek a papírt, aki egy szemvillanás alatt eltüntette azt a ruhájába.
- Köszönöm, úrfi! Aztán vigyázzon az almákra! - Mondta mosolyogva, majd hátat fordítva nekem, lassú, bicegő léptekkel, odébb állt.
A szatyorba bepillantva, észre vettem egy, az almák közül kikandikáló papírdarab sarkát, ami felkeltette a kíváncsiságomat, ám nem tudtam ott megnézni, vajon mi lehet azon a papíron, hála a sok embernek, akiknek épp nem volt jobb dolga, mint a piacon szórni a pénzét. ~ Jobb lesz, ha keresek, valami nyugisabb helyet. ~ Indultam meg ezzel a gondolattal és meg sem álltam, amíg el nem értem egy magányos sikátorig, ami pont kapóra jött nekem. Oda behúzódva, kihalásztam a papírdarabot az almák közül, majd olvasni kezdtem. "Küldetésetek véget ért. A zsoldot a levél mellett találjátok... sok sikert a kijutáshoz. Oh, és pusztítsátok el ezt a jegyzetet."
- Rauck őrnagy
Olvastam el a rövid üzenetet, majd a papírt apróra hajtva, eltettem az övem mögé, oda, ahol nemrégiben a jelentésünk rejtőzött. Egy a sikátorban lévő kuka mögé húzódva, ellenőriztem le, hogy meg van e az összeg, ami hiánytalanul ott hevert az almák alatt. ~ Na eddig jó... de most mi legyen? Itt vagyunk egy rakás pénzzel, az ellenséges vonalak mögött és nekem lövésem sincs, hogy kéne kijutnunk innen.~ Gondoltam végig magamban a dolgokat, majd egy rövidebb idő után úgy döntöttem, a legjobb, ha vissza megyek a szálláshelyünkre. ~ Leena-val és Dead-el biztos kitalálunk valamit... és igaz, hogy az almák miatt senki nem venné észre, de a legjobb lenne a jutalmunkat is biztos helyre rakni, mielőtt véletlenül elkapnak vele.~ Léptem ki ezzel a sikátorból és indultam meg a barak irányába. ~ Azért jobb lesz, ha nem találkozom szembe túl sok őrrel... ha elkapnának ezzel és átkutatnák, akkor nekünk végünk. ~ Néztem a kezemben lévő szatyorra, majd előre fordítottam tekintetem és kicsit gyorsabb léptekkel haladtam tovább, hogy elmondjam társaimnak, mi a helyzet.

Nem is kellett sokat várnia, Hiroshi néhány percen belül meg is jelent. Leena meg eresztett felé egy segélykérő pillantást, remélve Hiroshi majd ki tudta találni valamit, hogy innen hogyan tovább. Hiroshit egy láthatóan magasabb beosztású őr kísérte.
- Kifelé, csürhe, majd én megpuhítom a tatát! – szól oda ingerült a többi őrnek.
- De... – kezdte az egyik bátortalanul, de nem tudta befejezni.
- Ne pofázz vissza! Azt mondtam tűnés! Ha azt hiszed hogy neked itt bármi szavad is van mehetsz sírni a Nagyúrhoz! – dörrent rá a katona. „Milyen kedves…” – jegyezte meg magában fanyarul Leena, kifejezetten ellenszenves volt neki az őr. Ugyanakkor a katonák nem kérették sokáig magukat, arcukon látszott a félelem és talán örültek is, hogy megszabadulhatnak a tőle.
Amikor már jó messze járhattak a cellától az őr egy hevenyészet mozdulattal ledobta sisakját a földre majd rá gyújtott. Leena teljesen ledöbbent a mozdulattól. „ Ez meg mi a jó eget csinál?” villant át a fején a kérdés. Az őr kezét magasba emelve csettintett, Leena értetlenül állt, nem tudta eldönteni, hogy akkor most ez neki szól-e vagy sem. Kérdőn tekintett Hiroshira de ő se tudta miről van szó, így hát csak bizonytalanul megvonta vállát.
De ami ezután következett attól már teljesen lehidalt. Az őrnagy nyugodt és rendezett arckifejezéssel szólalt meg.
- Kegyelem. – nyögte kérlelve, de arcán semmi nem látszott.
- Na végre! – felelte erre a katona elégedett hangon, de közben nyugodt arca bámulta a plafont és cigarettázott. – Beszélj! – szólalt meg parancsoló hangon de arcén még mindig az a nyugodtság ült. „ Ezek meg még is mi a jó istent csinálnak? Megkattantak?” – de amint ki mondta magában a kérdést már meg is találta a választ.
Színészkedetek, ezt az egész vallatás csak egy színjáték volt. „De akkor ez azt jelenti, hogy ő is a király embere…” – döbbent meg a felismerésen. Leena elhűlten figyelte a tökéletesen előadott jelentett, ahogy a katona az őrnagyot faggatja, ütések és pofonok hangjai közepette. Biztosan tudta, hogy szemernyi kétség sem merül fel az folyosó végén álló őrökben, hogy mi történik a cellában. Leena egy idő után már azon agyalt, vajon most csinálják először vagy már többször is előadták ezt a kis jelenetetett, tökéletesen nyújtották a szerepüket.
- Ezzel megvolnánk... – szólalt meg egyszer csak a katona lehalkítva hangját, majd tekintete Leenára tévedt. - Oh, érdekes az ízlése a hölgynek – mondta lazán és végig mérte. Leena érezte, ahogy a férfi szeme jó formán tapogatja őt, és egyre kínosabban érezte magát.
- Tegyél le róla! – sziszegte fenyegetően a katonának, a férfi már válaszra nyitotta volna a száját, amikor az őrnagy közbeszólt.
- Az úr a helyi ellenállás tagja, akkor fedte fel magát, amikor ebbe a cellába raktak
- Elnézegetve a királyi sereget, nem sok jövőm lenne Kokawa oldalán – felelte egy vállrándítással. Az arcán látszott őt igazából nem érdekli kinek az oldalán áll, a lényeg hogy megfizessék, és ne kelljen fölöslegesen kilyukasztania a bőrét. Az őrnagynak láthatóan nem tetszet eme fajta hozzá állás de nem volt most arra ideje, hogy nevelésbe kezdjen.
- Akár hogy is... mondják el gyorsan mit tudtak meg eddig. – fordult Leenáék felé.
- Kétlem, hogy bármi olyat tudnak, amit én nem mondtam még el – jegyezte meg morogva a katona miközben eltaposta csikkét.
- Semmi jót. – felelte Leena, majd Hiroshi vette át a szót és elmondta mit sikerült kiderítenie eddig
– Kowaka jobban felszerelt mint hittük, - tette hozzá Leena – az 1500 katona, mágusok és ágyuk mellett egy Szatrunusszal is rendelkezik. – Leena szavainak vége felé már a katona is felkapta a fejét.
- Ágyú? Puskák? Máguspapok... nincs valami sok mozgásterem, én nem láttam ezeket – kezdett el mentegetőzni az őrnagynak.
- De a jelentésben részletesen le írtunk mindent – folytatta Hiroshi – és kaptunk egy levelet Rauchtól hogy akkor a küldetésünk befejeződött.
- Az a vadbarom Rauck... – morgolódott az őrnagy. Leena már épp nyitotta volna a száját amikor eszébe jutott valami. Erre a városra a mészárlás vár, és ő bármit is tenne ezt már nem tudja megakadályozni. Ekkor felvillant előtte egy rég elfeledett kép a társulatról, ahogy a megcsonkított testek egymás hegyén hátán hevernek. Azonnal kiverte a hideg veríték és szédülni kezdett. „Nem, én ezt még egyszer nem akarom végig nézni! Soha!!” – villant át az agyán a gondolat.
- Ilyen kölköknek nem kéne egy ostromlott várban grasszálniuk, még ha mágusok is – szólalt meg a katona egy újabb cigarettánál - Na figyeljetek menjetek ki egyenesen a vár előtti térre. Ott jobb oldal a külső körgyűrű mellett a házak között fut egy szűk sikátoros rész. Azon menjetek végig, kövessétek a fő út vonalát egészen a főbejárathoz vezető út ellőttig. Ott a ha balra indultok a sikátoron a fal tövében találtok egy kelme boltot. Ott mondjátok az öreg Carlnak, hogy én küldtelek titeket, és hogy ki akartok jutni a várból. Az se baj, ha mások nem hallanak közben. Ja, amúgy Mikel Svensson. – tette hozzá sietve.
- Gyanús lesz, ha túl sokáig maradnának, köszönöm- jegyezte meg az őrnagy, de rögtön hangsúlyt is váltott. - Ne, csak az ujjamat ne! Mindent elmondok! – folytatta rémült hangon.
- Khm... nem sok ez egy kicsit? – nézett kérdőn az őrnagyra - Nos, szóval köszönöm amit tettek, a Király igazán hálás lehet, hogy ilyen alattvalói vannak. Remélem, a főhadiszállás komolyan veszi a jelentésüket. – búcsúzott el tőlük gondterhelt arccal.
- Sok szerencsét! – felelte Leena
- Viszlát! – búcsúzott el Hiroshi is, és azzal elindultak kifelé. Amint elhagyták a folyosó végén lévő őröket gyorsabbra vették a tempót. A sikátort könnyen megtalálták, de át vágni rajta már nem volt olyan egyszerű. Néhol annyira szűk volt, hogy csak libasorban oldalozva tudtak haladni, máshol a szemét állta útjukat. Undorodva kezdtek el szlalomozni a sötét nyirokos pocsolyák és töménytelen szemét között. Leenában közben egyre nőtt az idegesség, úgy érezte megfolytja ez a hely, rossz előérzete volt és túl könnyűnek látta a kijutás lehetőségét.
- Remélem az Carl vagy ki segíteni fog. – mondta gondterhelt arccal Hiroshinak.
- Én is, mert ha nem fogalmam sincs mit csinálunk- felelte.
Nem sokkal ezután elfordultak balra, szerencséjükre a ház már nem volt messze, és a sikátor sem akadályozta őket semmivel.
Leena a ház előtt megállva Hiroshira nézett.
- Na lássuk ezt Carl-t! – mondta és azzal ajtóhoz lépve bekopogott.

Még alig, hogy elindultam, azzal az elhatározásommal, hogy megpróbálom kerülni az őröket és úgy visszajutni a többiekhez, de ez a tervem máris füstbe ment. ~ Az elképzelés nem volt rossz, de a gyakorlati kivitelezésen, asszem, még csiszolnom kell. ~ Gondoltam magamban, egy bárgyú vigyorral az arcomon, miután egy erős kéz megragadta a vállam és ahogy hátra fordultam, láttam, hogy egy katona áll mögöttem.
- Te gyütté azzal a fogollyal, na gyere csak! A kis barátnéd aszonta te is kellessz hogy leszeggye a varázslatot. ~ Ez oszt tájszólás a javábú tessérem. ~ jutott eszembe először és csak aztán jutott el agyamig, amit az imént mondott ezzel az érdekes parasztszlenggel. Egy pár másodpercig értetlenül néztem rá, hogy vajon mit akarhat, ezzel az egész varázslat leszedős dumával aztán eszembe jutott, hogy talán Leena-val történt valami és kamuzott valamit, így lassan bólintottam az őrnek, mire végre levette mancsát vállamról és elindult előttem.
Amíg a kastély felé haladtunk, egyfolytában azon agyaltam, vajon mi lehet ez az egész, valamint ott szorongattam a kezemben a szatyrot, tele almákkal, melyek alatt a fizetségünk van és ha észreveszik, azonnal lebukunk.

Kicsit aggódtam, mikor a várbörtön felé vettük az irányt, de nem csináltam semmi, vártam, mi lesz. Hamarosan meg is érkeztünk egy kőfalú cellába. Odabent megörültem, mikor megpillantottam Lenna-t sértetlenül, de mikor szememet tovább forgattam, megláttam olyat is, amitől a most keletkezett jókedvem, kicsit alább adta. Az őrnagyot láttam meg, akinek úgy festett, hogy alaposan ellátták a baját. ~ Szegény fószer. De nem semmi, hogy ilyen jól bírja, a körülményekhez és a korához képest. ~
Odabent, az őrrel együtt, aki engem hozott, összesen hárman voltak és miután megérkeztem, a rangban legmagasabb őr, odamorgott a többinek.
- Kifelé, csürhe, majd én megpuhítom a tatát! - Mondta, mire az egyik vissza akart szólni, de még mielőtt a második szóig juthatott volna, morci megint rájuk förmedt.
- Ne pofázz vissza! Azt mondtam tűnés! Ha azt hiszed hogy neked itt bármi szavad is van mehetsz sírni a Nagyúrhoz! - Felelte, mire már a többinek nem volt kedve még csak megpróbálkozni sem a visszapofázással és szépen kisunnyogtak, maguk mögött bezárva a cella ajtaját. Miután társai kimentek, az őr egy laza mozdulattal, ledobta sapkáját a földre, majd előkapart egy szál cigit a zsebéből és rágyújtott. Kicsit megdöbbentem a fickó lazaságán és ahogy láttam, ezzel nem voltam egyedül, mivel Leena arcára is értetlenség ült ki. A következő pillanatban, az őr felemelte egyik kezét a levegőbe és csettintett egyet. Leena kérdőn nézett rám, de jeleztem neki, hogy én is pont olyan tanácstalan vagyok, mint amennyire ő.
- Kegyelem. - Hasított a levegőbe az őrnagy hangja. ~Ez fura... pedig meg mernék esküdni, hogy a szája nem mozgott.~ néztem rá értetlenül.
- Na végre! - Hallatszott az őr ordítása, de az nyugodtan dohányzott tovább, ahogyan eddig és, én pedig már teljesen belekavarodtam. ~ Ez valami különleges mágia lenne? ~ Tanakodtam, miközben folyamatos ordítások és egyéb olyan hangok hallatszottak, mintha éppen kínoznának valakit.
- Ezzel megvolnánk... - Mondta végül halkabban a katona, majd szemeit Leena-ra irányította.
- Oh, érdekes az ízlése a hölgynek - Mérte végig Leena-t.
- Tegyél le róla! - Felelte Leena, mire az ő már valaszolt is volna, de félbeszakították.
- Az úr a helyi ellenállás tagja, akkor fedte fel magát, amikor ebbe a cellába raktak
- Elnézegetve a királyi sereget, nem sok jövőm lenne Kokawa oldalán. - Rántotta meg, nemtörődöm módon a vállát. Az őrnagy arcán látszott, hogy ez a hozzáállás nem igazán fekszik neki, de most pont nem volt abban a helyzetben hogy kioktassa, így inkább nem is szólt rá.
- Akár hogy is... mondják el gyorsan mit tudtak meg eddig. - Fordult Leenahoz
- Kétlem, hogy bármi olyat tudnak, amit én nem mondtam még el. - Jegyezte meg az őr, de Leena nem törődve vele, röviden elmondta az őrnagynak, hogy miket is találtunk, valamint azt is, hogy miből mennyit. A rövid "jelentés" vége felé, már az őr arcára is megdöbenés ült ki... úgy tűik, mégsem tudott olyan sok mindent, mint hitte.
- Ágyú? Puskák? Máguspapok... nincs valami sok mozgásterem, én nem láttam ezeket. - Kezdett mentegetőzni, de mivel nem voltam kíváncsi a locsogására, közbevágtam.
- De a jelentésben részletesen leírtunk mindent és kaptunk egy levelet, Rauchtól, hogy akkor a küldetésünk befejeződött.
- Az a vadbarom Rauck... ~ Mélye egyet értek. ~ Gondoltam én is az őrnagy megjegyzésére. ~ De valójában, nem is igazán bánom, hogy végeztünk. Itt hamarosan vérfürdő lesz, amit én nem szívesen néznék végig... még kevésbé vennék részt benne~
- Ilyen kölköknek nem kéne egy ostromlott várban grasszálniuk, még ha mágusok is - Mondta a mi bátor, kiskatonánk, miközben egy újabb szál cigire gyújtott. - Na
figyeljetek menjetek ki egyenesen a vár előtti térre. Ott jobb oldal a
külső körgyűrű mellett a házak között fut egy szűk sikátoros rész. Azon
menjetek végig, kövessétek a fő út vonalát egészen a főbejárathoz vezető
út ellőttig. Ott a ha balra indultok a sikátoron a fal tövében
találtok egy kelme boltot. Ott mondjátok az öreg Carlnak, hogy én
küldtelek titeket, és hogy ki akartok jutni a várból. Az se baj, ha
mások nem hallanak közben. Ja, amúgy Mikel Svensson. - Hadarta el még gyorsan a dolgokat.
- Gyanús lesz, ha túl sokáig maradnának, köszönöm. - Mondta az őrnagy, de hirtelen újra az ő hangja zengte be a tömlöcöt, bár szája ismét nem mozdult.
- Khm... nem sok ez egy kicsit? – Nézett az őrre, majd folytatta. - Nos, szóval köszönöm amit tettek, a Király igazán hálás lehet, hogy ilyen alattvalói vannak. Remélem, a főhadiszállás komolyan veszi a jelentésüket. - Búcsúzott el a őrnagy és mi is elköszöntünk tőle, majd hamar el is indultunk. ~ Remélem túléled öreg... sajnos kevés ilyen ember van a világo, pedig egyre nagyob lenne rájuk a szükség. ~

Amint a palotát elhagytuk, sietősebbre vettük a tempót. Az említett sikátort, szerencsére hamar megtaláltuk, de az azon való átjutás okozta a nagyobb fejfájást. Több helye olyan szűk volt, hogy oldalazva épphogy átfértünk rajta, vagy ahol épp kényelmesen haladhattunk volna, kisebb - nagyobb szeméthegyek állták el az utat.
- Remélem az Carl vagy ki segíteni fog. - Fordult felém Leena, gondterhelt arccal.
- Én is, mert ha nem, fogalmam sincs, mit csinálunk. ~ Bár ez így is gyanús kicsit, hogy ilyen könnyen kijutunk, de hát nincs más választásunk. ~
Hamarosan balra fordultunk és már meg is láttuk a házat, ami szerencsére, nem is volt messze. A ház előtt megállva, Leena felém fordult.
- Na lássuk ezt Carl-t! - Mondta, majd az ajtóhoz lépve bekopogott. ~ Na lássuk. ~ Ismételtem el magamban Leena utolsó két szavát, miközben mellé léptem.