Sayuri és Shiragiku vs. Angelina és Lyla /2v2/

- Azért kíváncsi vagyok, meglátszik-e rajtunk a gyakorlás. - sóhajtott fel Sayu.
- Te nem érzed magadon? - nézett vissza meglepetten Shira.
- Valamennyit persze, de ér-e ahhoz a szakadékhoz képest valamit, amit be kell hoznunk?
- Ha nem csináljuk, sosem érjük be. Ott is vannak az ellenfelek.
Az ikrek új arénában találták magukat. Nem úgy tűnt, hogy a létező helyszínek egy kis részét is sikerült már megismerniük – mindig tartogattak számukra meglepetéseket.
Tükrök borítottak minden felületet, sőt, függőlegesen a magasba is emelkedtek az akadályok. A levegőben további tükörfalak lebegtek.
- Hm. Szerinted csak látni lehet bennük egymást, vagy van valami külön funkciójuk?
- Meglátjuk. Miután elkezdődött a küzdelem, letesztelem. - válaszolt Shira, de nem tűnt nyugodtnak. Az aréna nagyon megzavarta a szemét, ami teleportálás közben kifejezetten veszélyes volt. Pontosan látnia kellett, hogy hova érkezik.
Sayu eközben már az ellenfeleikre figyelt. Két lányt kaptak maguk ellen most.
A kettő közül a közelebbi valamivel magasabb volt náluk, és vörös haját lófarokba kötve hordta.
Az alacsonyabb, szőke lány tűnt kettőjük közül a közelharci mágusnak. Jóval edzettebbnek tűnt a másiknál, habár mágikus ereje négyük közül neki volt a legkisebb.
- Első alkalom? – kérdezte tőlük Sayu mosolyogva.
- Ilyen rendezett körülmények között igen. – mosolygott vissza titokzatosnak szánt arckifejezéssel az alacsonyabb.
- Nem az első, de úgy nézem az eddig legkönnyebb meccs lesz ez. - a magasabb önelégült vigyorral nézett rájuk. Sayuri csak a szemét forgatta a megjegyzésre. Vagy fel akarta húzni őket, vagy tényleg ennyire öntelt volt; egyik esetben sem volt értelme bekapni a horgot. Majd beszélnek a fegyverek helyettük.
És amúgy is, hallott már ennél jobbat is. Shira elismerően biccentett felé. Látszott nővérén a fejlődés, néhány hónapja még eldobta volna az agyát egy ilyen heccelésre.
- A tükrök között nekünk is az első. Sok sikert! - válaszolt Shira helyette, mikor megfordult körülöttük a világ. Egy gong jelezte az ütközet kezdetét, mikor mindkét csapat a helyére került.
- Nos, lássuk. - mormolta a hírszerző, és egy apró energiamezőt küldött a tükrök felé. Az erőtér lepattant a tükör felületéről, és egy másik felé vette az irányt. Majd egy újabb felé. Shira pillanatok alatt elvesztette szem elől a mágiát: csak akkor vette újra észre, amikor rájött, hogy épp a feje felé repül az erőtér.
Ösztönösen teleportálni kezdett. Épp az utolsó pillanatban tért ki a mágia elől, ami egy újabb pattanás után a levegőbe repült.
Shira nem jelent meg újra a folyosón, ahová kerültek. Amint kilépett volna a teleportációból, érezte, hogy egyik keze hozzáért az egyik tükörhöz. Még mielőtt reagálhatott volna, egy rántást érzett a karján. A következő pillanatban teljesen más tükör előtt állt, és itt lába támasztotta meg, mielőtt nekiesett volna. Újabb villanás, újabb teleport.
Egy másodperc alatt vagy ötvenszer érezte, hogy aktiválódik a teleport, tőle függetlenül. Majd értetlenül nézett körbe. Az öltözőben találta magát, teljesen sértetlenül.
Sayu pislogott egyet. Ő csak annyit vett észre eddig, hogy Shira eltűnt, ami egy teleportáló embernél nem volt kifejezetten ritka esemény.
- Kedves nézőink... Nos, ez egy váratlan fordulat. - szólalt meg egy bemondó. - Most használtak a tükrök között először teleportációt. Shiragiku mozdulat közben véletlenül hozzáért az egyik falhoz, amely, mint tudják, visszaveri a mágiákat. A hetvenedik teleport után az egyik tükör túltöltődött. Mielőtt az aréna megsérült volna, Shiragikut kizártuk a versenyből.
- Ne már! - akadt ki Sayu, de néhány másodperc múlva megrázta a fejét. Nem számított, hogy próbálna hatni a bírókra, nem lenne eredménye. Ez egyszerűen… Balszerencse volt, ami bármikor előfordulhatott bárkivel. Egyedül kellett helytállnia kettőjük helyett.
Shira persze automatikusan feladta volna a küzdelmet, de Sayut más fából faragták. Sosem adott fel semmit, és ezen az sem változtatott, ha teljesen esélytelen volt a helyzet. Nem hitte, hogy le tud győzni két ellenfelet – de meg kellett mutatnia, hogy ér valamit.
Kifordult egy tüköroszlop mögül, és ellenfeleivel szemben találta magát. Nem csak kettővel: négyen voltak. Egy farkasember, és egy pajzsos-lándzsás férfi jelent meg a magasabb lány mellett. Tehát legalább az egyikük csillagmágus. A szöszi páncélt idézett magára, és kardot. Épp olyat, ami védett a tűz ellen. Felhorkant. Ez vajon újabb szerencsétlenség, vagy ismerték őt valahonnan?
Megrázta a fejét. A láncmágia kifejezetten egy ellenfél elleni mágiaág volt. Hiányzott belőle a tűzmágiára és a többi elemi mágiára jellemző, széleskörű hatások. Ismert persze elemi mágiát is: de ez nem jelentette azt, hogy jobb volt bennük. A leginkább kézreálló mágia a lánc volt neki.
De… Valami nem stimmelt. A fegyvermágus lazán leengedte kardját, és nem mozdult, a pajzsos férfi pedig látszólag csak egyvalamire koncentrált: hogy közte és a csillagmágus között maradjon. A farkasember nyáladzva nézett rá.
Sayu csuklóira két hosszú lánc tekeredett, ahogy erejét vastag fémláncokká formálta.
Egy gúnyos mosollyal nyugtázta a látottakat. Úgy tűnt, hogy egyesével akarnak harcolni ellene. Nem is kérhetett volna többet. Hirtelen felhangzott fülében az egyik oktatójuk hangja.
- Fekete mágusok ellen fogtok harcolni a jövőben. A legsötétebb, leggerinctelenebb és undorítóbb söpredékkel, akit csak el tudtok képzelni. A lovagiasság erény, de nem ellenük. Ha hátulról támadhattok, támadjatok. Ha átverhetitek őket, tegyétek meg.
- Na gyere, te kis szuka, hadd szaggassalak cafatokra. – a farkasember egy lépést tett előre, és hangosan vicsorogva harapott egyet a levegőbe.
Legalább két méter magas volt a farkasember, olyan izomkötegekkel, amiről Sayu azonnal tudta, hogy nem engedheti közel magához. Egy újabb pillantással ellenőrizte, hogy a többiek tényleg nem mozdultak. Megkönnyebbült sóhajjal idézett magára egy fémpáncélt, és az egyik lánc vége a levegőbe emelkedett. Egy hurkot formáltak az utolsó láncszemek, és meglengette a csillaglélek előtt.
- Gyere, megyünk sétálni. – vigyorodott el kiszámítottan. A csillaglélek – Lupus, ha jól emlékezett elméleti óráiról – nem tűnt túl visszafogottnak. Ha fel tudja húzni…
- Ne legyél eltelve magadtól, ribi, nálad nagyobb cicákat is felzabáltam már. – túl jól sikerült a terv. Lupus felhorkantott, és mielőtt Sayu reagálhatott volna, már előtte is állt. Kiszorult a tüdejéből a levegő, ahogy az egyik mancsa mellkasának csapódott, ő pedig elrepült. Repülése ívét az egyik tükör akasztotta meg.
Egy kézmozdulatára újabb lánc emelkedett ki a földből, amikor Lupus vigyorogva megállt. A lánc bilincsben végződött, ami habozás nélkül a farkasember bokája köré csapódott. Egy zavarodott pillanat után a farkasember megrángatta a láncot, majd teljes erejéből nekiveselkedett. Sayuri kényelmesen kelt fel. Kulccsontját egy óriási véraláfutás díszítette, de ez nem volt nagy ár azért, hogy csapdába csalja a csillagszellemet.
- Ó te kis köcsög, na várj csak, ezért még jól megraklak, élesbe hátulról! - morogta, ahogy egyre jobban rángatta a láncot. De megismerkedhetett a láncok különlegességével: automatikusan reagáltak arra, hogy hogyan próbált a fogoly kitörni. Minél nagyobb erővel próbálta eltépni a láncot Lupus, azok annál keményebbek lettek.
- Elég legyen már az ilyen beszédből! - szólt rá a csillagmágus. - Inkább cselekedj!
- A csillagszellemek se jobbak, mint a fiúk az akadémián. - Sayuri egy pillanatra elhúzta a száját. Shiragiku elmondása alapján minden nap hasonlókra gondoltak osztálytársai, így teljesen hozzászokott a farkasszellem stílusához. Egy géppuska jelent meg a kezében, és kényelmesen becélozta a farkast. Hangosan ugatott fel a fegyver, és néhány lövedékkel később a farkas fájdalmas üvöltéssel esett szikrákká, és visszatért a világukba.
Egy gonddal kevesebb.
- Javíthatatlan. - sóhajtott fel a csillagmágus.
- Beszállhatok? – nevetett a fegyvermágus.
- Nem szükséges, megoldom. - intett felé határozottan a magasabb, mire Sayu lenézően felhorkant. Egy lépést tett felé, de azonnal Orionnal, a harcossal szemben találta magát. Pontosabban a pajzsával. Gyakorlatilag nem látta mögötte a csillagmágust. Egy lépést tett oldalra, hogy szembe tudjon nézni vele, de ingerülten vette észre, hogy a szellem vele együtt mozdul. Helyette lábujjhegyre emelkedett, és így végre meglátta az ellenfelét.
- Hány van ezekből? - néz ki mögüle Sayu Angelinára
- Ahányat csak akarok. - nevetett fel, és övéből egy kulcsot emelt ki. Vigyorogva pörgette meg ujjai között.
Sayuri tisztelete egyre inkább lelohadt a csillagmágus iránt. Túl sok információt adott ki. Vagy buta volt, mint a föld, vagy túlságosan öntelt. Egyik sem volt jó lehetőség.
Ha egyesével le akarta volna győzni az összes szellemet, sosem jutott volna el hozzá. Így… Egyszerűen túl kellett terhelnie a lányt, elvonni a figyelmét, mielőtt újabb ellenfeleket idézne meg.
Bólintott egyet, és mély sóhajjal újabb energiatartalékokat idézett meg magában.
- A csatamezőn nincs idő a tétovázásra, de egy jó katona türelmes, s mindent a megfelelő pillanatban tesz csak. – dörmögte mély hangon Orion. Megvetette lábát a földön, és lándzsáját pajzsa fölött Sayuri felé szegezte.
Sayu válasz nélkül meglendítette a láncot jobb kezén. Nem akarta áttörni a védelmet: a pajzs túl erősnek tűnt. Egyszerűen tesztelni akarta a csillagszellemet. A lánc csengve lepattant róla, ahogy Orion a támadás irányába emelte a pajzsot, és további mozdulatok nélkül kivédte a támadást. Szinte meg sem rezzent.
- Ha egy támadásból hiányzik az átütő erő, akkor a csata könnyedén megfordítható. – kezdett el újra magyarázni a közönségnek Orion. - Csak a sziklaszilárd védelem az igazi védelem.
- Próbáld ezt, sensei - mordult fel dühösen. Néhány centiméterre kezétől forrósodni kezdett a levegő. Vörösen izzó láva jelent meg, és egy mozdulattal Orion felé hajította. Érezte, hogy ereje egy jó részét beleölte az elemi mágiába. Nem csoda: tanáraik óva intették tőle, hogy túl gyakran használja, hozzá képest magas szintű volt. Késlekedés nélkül az egyik tükör felé fordult, és elvigyorodott. Shira büszke lenne, ha látná.
Bal kezén a lánc egy része darabokra robbant, és a tükör felé repültek. Ahogy a telekinetikus mező, ez is lepattant, egyenesen a csillagmágus felé, kikerülve Oriont. A csillagszellem gondolkodás nélkül ugrott hátra, épp kikerülve a lávát. Elsodorta a döbbenten álló lányt, aki megidézte, és saját hátával fogta fel a láncdarabokat, mielőtt a földre estek volna mindketten.
Sayu kirázta szeméből az izzadtságcseppeket. Nem érezte úgy, hogy túl sokat harcolt volna, de sok mágiát használt rövid idő alatt, és az erőfeszítés kezdte kifárasztani.
De egyvalami még így is feltűnt neki: a csillagmágus kezéből kiesett a kulcs. Felcsillant a szeme. Ahogy Orion feltápászkodott, és a csillagmágus még a földön kapkodta a levegőt, egy pillanatra felcsillant előtte a remény szikrája. Jobb kezével egy mozdulatot tett, és a csillagmágus körül láncok jelentek meg. Ökölbe szorította jobbját, és a láncok zajosan tekeregni kezdtek, és egy pillanat múlva szoros ketrecben tartották az ellenfelét. És ami a legfontosabb: kezei messze voltak az övétől, ahol a csillagkulcsokat tárolta. Ha legyőzi Oriont, az első veszített.
- Arra van valami idézeted, hogy védd meg a gazdádat beszéd helyett? - sziszegte dühösen, amikor Orion újra harckészültségbe került. Nem volt ideje támadni, amíg feltápászkodott, különben a csillagmágusnak lett volna ideje újabb szellemeket idézni. Megidézte utolsó láncát, és megtántorodott. Túl sok volt az erőfelhasználás. De már a célnál volt!
A két lánc tekeregni kezdett egymás körül, és Sayu hangos kiáltással lendítette meg a fegyvert. A pajzs szilárdan állta az ütéseket.
- Hmm, szép elterelés volt, el kell ismernem. De ha a taktika csődöt mond, úgy marad az ellentámadás! – kiáltott fel Orion. Pajzsát nekidobta a láncnak, és a pillanatnyi zavart kihasználva előreszúrt lándzsájával.
Figyelmetlen volt. Zihált már az erőfeszítéstől, és szinte csak automatikus mozdulattal ütötte Orion pajzsát. Elvonta a figyelmét a beszéd, és nem figyelt a támadásra. A mellvértje hangos reccsenéssel engedett a támadásnak, és égő fájdalmat érzett, ahol a lándzsa bőre alá hatolt. Halk kiáltással tántorodott hátra. Botladozva tett pár lépést, de nem tudott talpon maradni. Először csak térdre esett, majd arccal kapta el az aréna felszínét.
Orion élt, és áthatolhatatlan akadályt jelentett. Még nem teleportálták ki, hiszen nem ájult el, de ennyi erővel megtehették volna. Összeszorított foggal próbált felkelni, de nem engedelmeskedtek a lábai. Nem volt tehetetlen Shira nélkül. Mindig ezt hitte. És mégis anélkül fog innen kiesni, hogy bármit tett volna, csak azért, mert Shira nem volt mellette. Gyűlölte ezt az érzést. Nyelte volna el inkább a föld…
Ökle hangos csattanással ütődött neki a tükröknek, és az aréna mélye rázkódni kezdett. Recsegve-ropogva nyílt szét keze előtt a föld, és széles szakadék nyílt, amely Orion felé tartott. Mielőtt a csillagszellem reagálhatott volna, lába alatt megnyílt a föld, és ő a magmával teli mélyedésbe zuhant.
Már csak egy dolog volt hátra. Lassan felnézett, és kezében egy pisztoly formálódott. A csillagmágus felé emelte a fegyvert, és remegő kézzel célba vette a fejét.
- Bumm. - suttogta halkan, és kiesett a kezéből a pisztoly, egyenesen a szakadékba. Elájult.

- Első alkalom? – hangzott a kérdés az egyik ellenféltől, aki ráadásul még mosolygott is.
Meg kell vallani, Lyla és Angelina nem egészen így képzelték el a nagy harcot. Noha ellenfeleik közel egy erősek lehettek velük összességében, mégis, mintha csak gyerekek lettek volna.
- Ilyen rendezett körülmények között igen. – mosolygott vissza Lyla válaszként.
- Nem az első, de úgy nézem az eddig legkönnyebb meccs lesz ez. – csatlakozott be a beszélgetésbe Angel is. – Mégis miért kislányok? Az ő eltángálásukban nem lesz semmi élvezet. – mérgelődött magában.
No persze, nem mintha szadista lett volna, vagy örömét lelte volna a harcban, csupán a már-már kényszeres bizonyítási vágy tört utat magának az elméjében, mint oly sokszor már a múltban.
- A tükrök között nekünk is az első. Sok sikert! – szólalt meg végül a negyedik lány is, majd az összecsapás kezdetét is vette.
A terep eléggé furcsa volt ugyan, mindenfelé tükrök helyezkedtek el, s annyi biztos volt, hogy nem közönséges üvegből készültek. Ezt az egyik ellenfelük remekül prezentálta is, aki látszólag teleportált, s bár feszült figyelemmel követte mind a fegyvermágus mind pedig a csillagmágus, mégsem tudták belőni, hogy hová is érkezett a legyőzendő leányzó.
A választ eme kérdésükre pedig kifejezetten meglepő módon kapták meg, egyenesen a közvetítők ismertették a tényállást:
- Kedves nézőink... Nos, ez egy váratlan fordulat. - szólalt meg egy bemondó. - Most használtak a tükrök között először teleportációt. Shiragiku mozdulat közben véletlenül hozzáért az egyik falhoz, amely, mint tudják, visszaveri a mágiákat. A hetvenedik teleport után az egyik tükör túltöltődött. Mielőtt az aréna megsérült volna, Shiragikut kizártuk a versenyből.
- Ne már! – hangzott fel a kifejezett nem tetszése eme szavakra a kitiltott mágus partnerének.
- Hah, ez még annál is gyorsabb lesz, mint hittem. – lombozódott le még jobban Ange. – Lupus, Orion! – szólította elő a már oly sokszor kísérőéül szegődött két csillagszelemet.
A farkasember és a harcos készséggel feleltek hívására, s egy szempillantás alatt alakot öltöttek a küzdőtéren, egy-egy lépéssel idézőjük előtt, készen arra, hogy végre harcolhassanak. A sorból Lyla sem maradhatott ki, megidézte magára a tűzcsászárnő páncélját, kezébe pedig a hozzá illő kardot is, így mondhatni, a tűz minden erejét birtokolta is.
Ellenfelük, ki immáron egyedül nézett szembe a négy fős gárdával, idő közben szintén mozgolódott, s lefaragott némi távolságot közöttük, kezén pedig láncok jelentek meg. Csakhogy a helyzet bonyolultabb volt annál, sem mint hogy gyorsan lerendezzék. Lyla és Angel közt nem volt szükség még csak szóbeli kommunikációra sem, már kiismerték egymást az idők folyamán, legalábbis ebben a vonatkozásban, így a szöszke lassan le is engedte kardját, a két csillagszellem pedig igazodott szerepéhez: Orion a bástya, Lupus pedig a támadó szerepét kapta, mint már oly sokszor korábban.
- Na gyere, te kis szuka, hadd szaggassalak cafatokra. – acsarkodott rá az idegenre Lupus, a tőle megszokott vadsággal.
A likvidálandó célpont egy fémpáncélt húzott fel magára, és az egyik lánc vége a levegőbe emelkedett. Egy hurkot formáltak az utolsó láncszemek, és meglengette a csillaglélek előtt.
- Gyere, megyünk sétálni. – cukkolta, belemenve ezzel a színpadi előadásba.
- Ne legyél eltelve magadtól, ribi, nálad nagyobb cicákat is felzabáltam már. – horkantott ismét Lupus, és mielőtt Sayu reagálhatott volna, már előtte is állt.
Az ordas ezt követően egyetlen ökölcsapást vitt csak be, ezzel viszont akkorát taszított ellenfelén, hogy az meg sem állt az egyik közeli tükörig, s alighanem kellemetlen érzés tölthette el hasi tájékon a bekapott találat következtében. Csakhogy a terv koránt sem volt hibátlan, s a földből szinte azonnal máris egy bilincs csapódott a farkasember bokájára.
- Hmm, ügyesebb, mint gondoltam. – nyugtázta nyugodtan Angelina az eseményeket.
- Ó te kis köcsög, na várj csak, ezért még jól megraklak, élesbe hátulról! – kiabálta ingerülten a csapdába esett ragadozó, akinek már koránt sem volt annyi hidegvére, mint idézőjének.
- Elég legyen már az ilyen beszédből! – mordult rá a vöröske a csillagszellemére, ugyanis nem szerette az ilyesfajta nyelvezetet, különösen nem más lányokkal szemben. - Inkább cselekedj!
Lupus persze örömmel eleget tett volna a parancsnak, csakhogy nem volt ez ilyen egyszerű: hiába rángatta ugyanis a bilincsét, az csak nem engedett, sőt, látszólag csak még erősebben szorította áldozatát.
- A csillagszellemek se jobbak, mint a fiúk az akadémián. – fintorgott a „börtönőr”, s egy géppuskát idézett, majd tüzelt…
- Javíthatatlan. - sóhajtott fel Ange, ahogy a megidézett szolgája a szeme láttára tért vissza a világába, ahonnét jött.
- Beszállhatok? – nevetett Lyla, aki látszólag jól szórakozott a történteken.
- Nem szükséges, megoldom. – rázta le a kérdést Angelina, miközben ellenfele Orionnal kezdett „keringőzni”, aki tökéletesen zárta az ívet a láncos kisasszony és idézője között.
- Hány van ezekből? – érdeklődött az ismeretlen.
- Ahányat csak akarok. – mosolygott elégedetten Angel, miközben egy újabb kulcsot vett elő, melyet játékosan elkezdett az ujjai között pörgetni, jelezve, hogy van még mit a tejbe aprítania, ha úgy adódik a helyzet. – És akkor a gyűrűimről még nem is beszéltem. – tette hozzá gondolatban elégedetten.
- A csatamezőn nincs idő a tétovázásra, de egy jó katona türelmes, s mindent a megfelelő pillanatban tesz csak. – dörmögte Orion, aki megvetette a lábát, lándzsáját pedig pajzsa fölött a lányra szegezte.
Ezt követően egy csapás érte a pajzsot a láncok által: gyerekjáték. A harcosnak még csak erőlködnie vagy különösebb mozdulatot tennie sem kellett, mondhatni reflexből védte ki a csapást.
- Ha egy támadásból hiányzik az átütő erő, akkor a csata könnyedén megfordítható. Csak a sziklaszilárd védelem az igazi védelem. – oktatta ellenfelét a spártai, ahogyan azt mindig szokta.
- Próbáld ezt, sensei. – mordult rá az előtte álló mérgesen, majd szó szerint egy adag lávát dobott el felé.
Önmagában mindez még csak nem is lett volna embert… jobban mondva csillagszellemet próbáló, ám a mutatvány itt még nem ért véget. Kihasználva a terep adottságait, a maradék láncainak egy részét szétrobbantotta az ellenfelük, melyeik a pálya részét képező tükrökön pattogva egyenesen Angelina irányába száguldottak.
Orion egy pillanatig sem habozott, s egy jó testőrtől elvárható módon a földre vitte idézőjét, s saját testével fogta fel a lövedékeket, miközben még a repülő láva irányából is kitért. Mondhatni szép teljesítmény lett volna, csakhogy Angelina erre egyáltalán nem volt felkészülve, így Hercules kulcsa, melyet játékból elővett az imént kirepült a kezéből az esés következtében, arról már nem is beszélve, hogy az esés sem érintette túl kellemesen, így kellett neki egy kis idő, míg összeszedni magát. Még úgy is, hogy Orion szinte azonnal le is ugrott róla, mihelyst a veszély elhárult.
Csakhogy ezzel egy másik veszélyt nem tudott elhárítani: ismét láncok jelentek meg a semmiből, ezúttal a célpont azonban már egyenesen a vörös hajú lány volt, akit szinte teljes mozdulatlanságra kárhoztattak a fémszemek, oly erővel kulcsolták össze őt és a földet.
- Ó, te kis szemét. – morogta magában a csillagmágus.
- Arra van valami idézeted, hogy védd meg a gazdádat beszéd helyett? – szólalt meg ismét az ellenfél, aki újabb láncokkal kezdett harcba, s próbált meg lecsapni, csakhogy Orion remekül állta a sarat, s pajzsának könnyed mozdulataival mind-mind hárította a csapásokat.
Mindeközben Lyla már tépelődött, hogy közbeavatkozzon-e, de végül nem tette. Nem kellett volna nagy erőfeszítést tennie, hogy kiüsse a már jelentsen legyengült ismeretlen lányt, ahogy valószínűleg ahhoz sem, hogy kiszabadítsa a „kalitkába zárt kismadarat”, ám végül győzött benne a bizalom és a tisztelet: úgy határozott, hogy tiszteletben kell tartania Angel akaratát és kimaradni az ütközetből mindaddig, amíg csak lehet.
- Hmm, szép elterelés volt, el kell ismernem. De ha a taktika csődöt mond, úgy marad az ellentámadás! – váltott taktikát a harcos, s pajzsát egyenesen ellenfelének vágta, megzavarva őt ezzel, s a védelmét feladva előre döfött a lándzsájával, két kézzel, ahogy tanítják.
A csapás pedig el is érte célját, s a vértet, melyet már korábban felvont a lány úgy szakította át, mint kés a vajat. Idő közben persze sokat vesztett erejéből, de valószínűleg így is kellemetlen sebet okozhatott, ugyanis a célpontja egyből hátratántorodott, majd végül padlót is fogott, mivel nem sikerült visszanyernie egyensúlyát. A bokszmeccseknél itt már számolni kezdene a bíró…
Akkor azonban az ismeretlen váratlanul a földre csapott, Orion alatt pedig szempillantások alatt megnyílt a föld, s hirtelen zuhanni kezdett. Zuhanni, egyenesen egy lávával teli gödörbe, így, mivel mást nem tehetett, inkább ő is követte a farkasember példáját, s hazatért.
Ezt követően, a látszólag már teljesen a végét járó leányzó egy pisztolyt formált a kezében, célzott, majd…
- Bumm… hagyta el erőtlenül a száját a szó, ám a lövedék már nem indult útjának, melyet mellesleg már Lyla pajzsa fogott volna fel, aki látva a történéseket egyből a két földön fekvő lány közé ugrott, kezében pajzsával, készen arra, hogy megvédje Angelt bármilyen támadástól… Kár hogy erre már nem volt szükség…