Arisa vs. Serami

- Végre van délutáni programunk. - vázoltam fel Arisának a helyzetet, ismét figyelmen kívül hagyva a mögöttünk sétáló lányokat. A két Rúnalovag-tanoncnak is megfelelt ez a helyzet, némán hallgatták a beszélgetésünket. - Jégmágiát használtak tegnap egy gyilkosság során.
- Honnan jött a hír? - nézett rám familiárisom.
- Hosenkából. Az áldozat egy nemes volt. Még ma oda kell érnünk, mielőtt kihűl a nyom.
Arisa fájdalmas grimasszal értékelte a véletlen szóviccet, miközben leültünk az ebédlő pultjához.
- Ez azt jelenti, hogy a repülés túl lassú, ugye?
- Igen. - bólintottam lassan. – Vonattal kell mennünk.
Tudtam, hogy Arisa nem szereti a közlekedést: jobban bízott saját magában. De Hosenka túl messze volt ahhoz, hogy rajta utazzak. Arról nem is beszélve, hogy az ikrek biztosan problémáztak volna rajta, ha repülniük kellett volna. Bár az is igaz, hogy néhány napja csomagjuk érkezett, és mindkettejük oldalán egy-egy mágikus, összecsukott deszka lógott. A rövid hajúé rózsaszínben, a hosszúé pedig kékben.
A beszélgetést egy lelkes Serami szakította félbe.
- Repülés? Hogyan repülnétek? – vigyorgott az arcomba közvetlen közelről.
- Severus vagyok. - válaszolt érdektelenül Arisa, és visszafordult a tucat nyers tojáshoz, amit ő rendelt. - Szárnyas óriáskígyó.
- Szárnyas kígyó?! – Serami felcsillanó szemmel még közelebb hajolt, és izgalmában az asztalra csapott. Röptében kaptam el a villámat. - Sose mondtad még! De király, látni akarom!
- Sose kérdezted. És a válaszom nem. Városokban nem változom át, ha nem muszáj. - Arisa már elkezdte lapátolni a reggelijét. Nyilvánvaló volt, mi köti le jobban. Én viszont érdeklődve néztem a szóváltást, figyelmen kívül hagyva a rosszalló pillantást, amit Arisa fejben küldött felém.
- Ugyan már, ne csináld! - szuggerálta tovább a lányt Serami. - Látni akarom. Biztos nagyon menő vagy! A kígyók menők, hát még a szárnyasak! - hirtelen elnémult, és intenzív pillantással nézett a pultosra, mintha csak valami létfontosságú jutott volna az eszébe. - Richard, mindenből egyet! - fordult vissza a Severushoz. - Kérlek! Csak egyszer legalább.
- Ki kell várnod a sorod. Elég gyakran megyünk ide-oda, általában repülve. Csak reménykedj, hogy nem alszod el. - Arisára nem hatott a lelkesedés és a hízelgés. Tapasztaltam már, hidegen hagyta jónéhány emberi érzelem, és úgy tűnt, Seraminak is meg kell ismerkednie ezzel a ténnyel.
- Ezt az utóbbi két hetet nézve nehéz elhinni. - szól félhangosan Sayu.
- Akkor legyen így: küzdjünk meg érte! Arénázz velem! - vetette fel mosolyogva az ötletet a lány.
- Az ikreket lehet, hogy hülyére vetted. Engem nem fogsz. Te akarsz tőlem valamit, nem én. - mondta nyugodtan Arisa. - Nem fogadok veled.
Halk morranást hallottam magam mögül. Feltételeztem, hogy valamelyik a Rúnalovagok közül sértődött meg, de nem érdekelt annyira, hogy megforduljak. Sokkal izgalmasabb volt a mellettem folyó beszélgetés.
- Ugyan már, náluk csak szerencsém volt. Meg jackpot-om, nem is egy! - mondta büszkén. Értetlenül néztünk össze Arisával, és mindketten megvontuk a vállunkat. Egyikünk sem nézte a meccset, csak később hallottunk arról, hogy betiltották a közvetítéseket. - Nem biztos, hogy most is az lenne. Csak egy menetet!
- Hmm… én mit kapok cserébe? - kérdezte a Severus kissé felélénkülve. Serami túl izgatott volt, és emiatt a familiárisomban feltámadt egy kis érdeklődés. Bár ettől a hangtól én még azt is meggondoltam volna, hogy levegőt vegyek.
- Nem tudom. Mit szeretnél? - bólogatott lelkesen Serami.
- Nos.. egyelőre nem tudom. Vakon belemész? - veszélyes fény csillant meg Arisa szemében. Megfordult a fejemben, hogy figyelmeztessem Seramit…
~ Ne. - szólt határozottan a fejemben Arisa hangja, és a hátamon éreztem Shiragiku pillantását, ami a telepátiát követte.
- Még jó hogy! - vigyorgott tovább. - Én azt kérem, hogy mutasd meg a kígyó alakod, te meg azt, amit akarsz.
- Nézzük a szabályokat. Én mindenképp kapok tőled valamit, akár nyerek, akár veszítek. Ha rá tudsz kényszeríteni harc közben, hogy átváltozzak, akkor te is megkapod, amit akarsz. Lényegében mindegy, ki nyer. - bólintott Arisa.
- Benne vagyok! Így is jó lesz.
- Akkor két legyet ütünk egy csapásra. Arisa, neked nem kell vonatoznod, én pedig elindulok Hosenkába. Neked így megfelel? - keltem fel az asztaltól. A hosszabb hajú, szemüveges lány mellém lépett, ahogy kifelé indultam, a rövidebb hajú viszont hátramaradt.
- Persze. - nyújtózott ki Arisa, és Serami felé fordult. - Milyen gyorsan végzel a reggelivel?
- Két perc! - emelte homlokához a kezét a lány, és azonnal hozzákezdett a reggelihez.
Arisa sem vesztegette az idejét. Az egyik lakrimafonhoz sétált, amelyet a hátsó falnál helyeztek el. Rövid gondolkozás és az emlékeimben turkálással eszébe jutott a szám, amit keresett. Lábával ritmusosan topogott a földön, ahogy várta a választ hívására.
- Fiorei Aréna. Miben segíthetek?
- Versenyzőként szeretnék egy küzdelemre jelentkezni. A küzdő felek neve: Arisa és Serami Raynott..
- Természetesen. Egy pillanat türelmet kérek… - halk kopogás hallatszott a háttérből. A mai napon nyitott a tűzgolyós aréna, ha most szeretnének kezdeni.
- Igen, a tűzgolyós harctér tökéletes lesz.
- Legyen valami kaja is! - Hirtelen Arisa kezéből egy ellenállhatatlan erő húzta ki hátrafelé a telefonkagylót.
- Hogy... Micsoda? - Arisa csak halkan, de hallotta az irodista meghökkent hangját. - A harc közben?
- Persze! Mindig jó, ha van kaja. - válaszolt kissé értetlenül Serami.
- Hogy mit ki nem találnak… Rendben, megoldjuk. A céhházukban található teleport-lakrimával tudnak ide utazni.
- Király! - fordult oda boldogan a kígyóhoz Serami. - A céh lakrimájával oda tudunk menni.
- És... Tudod, hogy hol van? - kérdezte Arisa oldalra döntött fejjel. Az ilyen apróságokkal mindig Rane törődött, aki ekkorra már kilépett a céhből, a telepatával egyetemben.
- Természetesen nem. - válaszolta magától értetődően Serami.
Arisa fejében azonnal forogni kezdtek a fogaskerekek. Nem harcolni akart, hanem nyerni. Hallott már Serami tájékozódási képességeiről. Ha elküldené megkeresni, és megkérdezne valaki mást arról, hogy hol van a teleport-lakrima, akkor ő nyerne, ha ellenfele nem jelenik meg.
- Itt van mellettem. - döntötte romba a tervet egy mondattal Richard. Arisa elfojtott egy ingerült sóhajt. Ahogy elrakta az utolsó tányért, a pultos a Severus felé dobta a lakrimát. - Hozzátok vissza, ha végeztetek.
- Te vagy a legjobb, Richard! - hálálkodott Serami, és leendő ellenfele mellé lépett. - Indulhatunk? Hogy működik ez?
Arisa felfelé fordította a lakrimát a tenyerében. - Tedd rá a kezed és vezess bele mágiát, hogy bekapcsoljon.
- Oké~ – dúdolt Serami vidáman, és könnyedén a lakrimára tette a kezét. Arisa összehúzott szemmel nézte a műveletet. Az egyetlen dolog, amit néha irigyelt az emberektől, az a mágia használata volt. Neki semmi érzéke nem volt hozzá, így fogalma sem volt, Serami mit is csinál. Öntudatlanul is megigazította a csuklóján a lakrima-karkötőt.
A világ megfordult körülötte, és hirtelen a levegőben találta magát. Négy-öt méter magasan jelentek meg a föld felett, és azonnal zuhanni kezdtek a homokos aréna talaja felé.
Serami könnyedén a talpára érkezett, de Arisa dolga nem volt ilyen egyszerű. Súlya az alakváltó lakrima ellenére is megmaradt. Térdre érkezett, és becsapódása homokfelhőbe burkolta a lányt.
- Azta! Hány kiló vagy? Nehezebb vagy nálam? – Serami értetlenül nézett le a maga alatt felvert néhány porszemre. - Pedig a Mesterem mindig azt mondta, borzalmasan nehéz vagyok! Mint egy bálna.
Arisa elfojtotta az ingerült szisszenést, ami feltörni készült belőle. Sosem volt a kedélyes beszélgetés híve – mindig Ranere hagyta ezt. Nem mintha a jégmágus annyira lelkesedett volna másokért.
- A súlyom megmaradt a lakrima hatása alatt is. Valahol két és háromszáz kiló között. – válaszolta végül, és hideg tekintettel végigmérte Seramit. - Te a fél fogamra se lennél elég.
- Nem tudom, mennyi az a két-háromszáz kiló, de biztos, hogy közel vagyok hozzá!
- Örülj, hogy embernek születtél. – A Severus egyre rosszabbul érezte magát. Nem csak hogy beszélnie kellett egy emberrel, de annak annyi érzéke volt az élethez, mint neki a divathoz.
- Mit keres ott az a két fél disznó? – szeme végül megakadt az asztalon, amelyet az aréna közepére helyeztek. A masszív asztal szinte rogyadozott a rá halmozott nyers hús alatt.
- Hús! – csillant fel Serami szeme. Örömében felugrott a levegőbe, és boldogan tapsolni kezdett. - De rég ettem húst! Nem tudtam, hogy még kajára is megvendégelnek minket.
Arisa növekvő aggodalommal kezdte nézni az asztalt.
- Kedves nézőink, üdvözlünk mindenkit az újabb aréna küzdelemben, amelyen Serami Raynott és Arisa vesz részt. A versenyzők kérésére egy kis csavart tettünk a küzdelembe. Kérésük az volt, hogy étel legyen a küzdelem középpontjában. Mint tudják, az aréna különlegessége az, hogy időnként tűzgolyókat indítunk útra, amelyek a küzdő feleket veszik célba. A feladat pedig nem más, mint a hús megsütése és végül felszolgálása a zsűrinek!
- Hát ez valami állati! – Serami végül abbahagyta az ugrálást, de látszott, hogy szinte rohanna, hogy minél gyorsabban elkezdődhessen a feladat. - Bakker, nem tudtam, hogy ilyet is lehet!
~ Fióka. – összegezte magában a véleményét.
- Persze, de.... Miért rontanánk el a húst tűzzel? – Arisa nem érezte elemében magát. Fizikailag bőven erősebb volt még emberi alakjában is, mint a legtöbb ember. Ennek azonban, úgy tűnt, nem tudja most hasznát venni. A sütés távol állt tőle. Konyhát csak érdeklődés szintjén látott, mint egy teljesen fölösleges szobát minden lakásban. Az a sok zöldség, gyümölcs és fűszer, a sütőalkalmatosságokról nem is beszélve… Csak dísznek voltak ott.
- Nyersen se rossz, elismerem. – gondolkodott el egy pillanatra a kristálymágus. - De mégis csak sülve az igazi! Olyan jó ropogós.
Arisa meglepetten nézett Seramira, és valami kötődést érzett. Meglenne az első közös pont?
- Ugh... Kezdjünk hozzá. – sóhajtott fel végül, és az asztalhoz sétált. Ahogy a nyers húshoz ért, önkéntelenül is megnyalta az ajkát. Érezte a késztetést, hogy visszaváltozzon kígyó formájába, és az asztalnak essen addig, amíg egy morzsa…
Hirtelen Rane kaján vigyora tűnt fel a fejében. Nézte a harcot, és tudta, mi játszódik le a fejében, még úgy is, hogy nem kapcsolódtak össze.
Arisa mérgesen megrázta a fejét, és leengedte az ételt. Nem fogja megadni azt az örömöt, hogy elveszti az önkontrollját… Vagy Seraminak azt, hogy lássa az alakját anélkül, hogy tenne érte valamit.
Eközben az emberlány is az asztalhoz lépett, és felkapva az egyik húst, mélyet szagolt belőle.
- Nagyjából hat órája vágták, észak-fiorei malac. Természetesen felsőcomb. – szólt Arisa, oda sem nézve.
- A legjobb! – úgy tűnt, Serami is úgy tesz, mint aki érezné az illatot. - Te így meg tudod mondani, honnan van? Szuper vagy!
- Itt csak egy szag van. – a Severus vállat vont. Még tompa emberi érzékeivel is könnyedén tudott egy szagot azonosítani, ha nem volt más, ami megzavarja. A közönség szagát távol tartotta az őket védő akadály, így csak Seramit, a homokot és a húst érezte. Serami volt ezek közül a legbonyolultabb: többféle étel és hely szaga keveredett rajta, amit még a szappan sem tudott soha teljesen elnyomni.
De nem volt ideje tovább nézelődni.
Egy kisebb asztal jelent meg előtte, amelyet vibráló, kék energiamező védett. Három, séfruhába öltözött férfi ült mögötte. Az asztal két tányért kivéve teljesen üres volt. A bírók is megjelentek a színpadon. Sípszó szakította félbe nézelődését, és a panelek arrébb csusszantak, amelyek idáig a tűzgolyók járatait fedték. Két járatból azonnal lángnyelvek csaptak fel, és Arisának csak annyi ideje volt, hogy a húst maga elé emelje.
Oldalra döntött fejjel kezdte el forgatni a szénné égett cafatot. Nem olyan színű volt, mint amit Rane vagy a többi ember evett a Quatro fogadójában, és sokkal jobban ropogott a keze alatt. Valószínűleg túl sok volt. Tehát csak a tűz mellett húzhatta el, és nem védekezhetett vele…
Megvonta a vállát. Nem számított rá, hogy sok esélye lenne, de azért próbálkozni akart.
A tűzgolyók egyeneletes időközönként repültek fel a járatokból. Arisa forgott, ugrott és hárított. A húst kétszer kellett újrakezdenie, amikor úgy érezte, hogy túl közel engedett egy lángot hozzájuk, és valahol feketedni kezdett a felület. Egészen addig, amíg fel nem tűnt neki az óra, amin a számok vörösre váltottak.
Tíz másodperc. A számok könyörtelenül tartottak a nulla felé. Nem lesz ideje befejezni – félig nyers volt még az új hús.
Seramira kapta a tekintetét. A lány épp átdobta saját sültjét egyik kezéből a másikba. Egyenletes, szinte fehér volt a szelet, szinte tökéletes. A felé érkező tűzgolyót, ami éppen a húst vette célba, egy színes kristályszilánkkal hárította, amikor rájött, hogy azt már képtelen lenne kikerülni.
A Severus elvicsorodott. Mágusok… Olyan büszke volt az összes magára. A legtöbbnek csak szerencséje volt a képességeivel, amelyek emberfeletti erővel ruházták fel őket. Amikor őt támadta meg egy ilyen tűzgolyó, a saját sültje porrá égett.
Hirtelen eszébe jutott a karkötője és rajta a lakrimák. Előrenyújtotta a kezét, és a villámokra koncentrált. Nem tudta, hogyan lehet pontosan aktiválni a tárgyakat – még nem volt alkalma kipróbálni őket. De úgy tűnt, a szándék is elég. Fehéren izzó nyalábok cikáztak ujjai felé, és egy villámcsapás lőtt ki Serami felé, a szemnek követhetetlen gyorsasággal.
A kezdők szerencséje volt vele. A sült fekete pernyévé vált ott, ahol a támadás eltalálta.
Mielőtt még Serami felocsúdhatott volna a döbbenetből, saját, félig nyers ételét a zsűri asztalán található tányérra dobta, amely körül éppen megszűnt az energiamező. Hangos loccsanással landolt a tányéron a bőven nyers szelet. Három egyforma
- Ez nem számít olyan izének, diszkvalifikánsnak? – hallotta maga mögül Arisa Serami hangját.
~Diszkvalifikáns? Rane? - A szavakat ismerte, de új szavakat nem tudott értelmezni.
~Diszkvalifikációra gondol.
- Benne volt a szabályokban, hogy nem lehet akadályozni a másikat? – nézett az egyik férfire Arisa.
- Nem tudok semmi ilyenről.
- Akkor azt hiszem, nem. – vigyorodott el Arisa.
- Ez nagyon gonosz volt. – Serami elfintorodott, és összefonta a karját maga előtt. Nem dühösnek tűnt. Inkább az igazságtalanság érzete sütött belőle. - Ezért minimum, hogy kérek a húsból!
- Remélem, nem a sajátjából… – mormolta az egyik bíró, és kényelmetlenül fészkelődni kezdett a székén, ahogy Serami levágta eléjük saját, elszenesedett ételét.
- Nyerni jöttem. - von vállat Arisa, és ránéz a maradék nyers kajára. - A tiéd a sült, enyém a nyers.
- Térjünk át inkább az ételekre. – szólt közbe szárazon az egyik séf. – Rengeteg ugrálást láttunk, és az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy az alacsonyabb hölgy fog nyerni, az utolsó pillanatban Arisa elégette az ételt. – egy villával kissé undorodva megböködte Arisa művét. – Habár úgy tűnik, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan ez itt…
~ Tehát tökéletes…
- …Mégis, egy számmal ehetőbb egy kis munkával, mint egy darab szén. Legszívesebben nem hirdetnék nyertest, de inkább ezt enném meg.
- Akkor se volt így igazságos. Visszavágó fog kelleni! – Serami zavartalanul csacsogott tovább a Severusnak, aki meglepve nézett a lányra.
– Nem félsz, hogy mit fogok kérni a mostanira, hanem már a következőt tervezed? – pedig voltak ötletei, nem is kevés. A lehetőségek tárháza nyílt meg előtte ezzel a nyereménnyel. Előre tervezett: egyelőre el akarta rakni későbbre, amikor tényleg szüksége lenne rá. Rane párzási ösztöne néha zavaró volt, amikor az megjelent a kígyó fejében. A Rúnalovagok elterelésére is tökéletes lett volna végszükség esetén, ahogy bármilyen más segítséget is igénybe vehettek volna tőle.
- Nem félek. – most Seramin volt a sor, hogy megvonja a vállát. - Így jártam.
- Igaz. - nevetett fel. - A múlton nem érdekes rágódni. Na de ezeken.... – lépett egyet az asztal felé. A séfek megrökönyödésére felkapta a saját steakjét, és habozás nélkül nagyot harapott belőle.