Okita ébredése - Magánküldetés Ceur'Caelestosnak

X793 őszén járunk.

Okita dicső múltjában az idő-mágiával kísérletezett. Ennek az időnek (höhö) már vége, így "csak" a csillaglélek-mágiával kell beérnie a hölgynek. Azonban... Vannak problémák. Mégpedig, hogy elvesztette a kapcsolatát a mágiával. Minden jel szerint a mágia még mindig ott lapul Okita testében, de képtelen hozzáférni a tartalékaihoz, és így a legkisebb mágiát is kisajtolni magából. Természetesen a Tanács (és a Rúnalovagok ezzel együtt) nem hajlandó egy üdvöskéjét sem elveszteni, és így sok-sok-sokfajta gyakorlattal próbálják visszahozni mágiáját, egyelőre sikertelenül. Első körödben szeretnék néhány példát hallani arra, hogy ezen a szép, keddi napon milyen mágiákkal próbálkozik a Rúnalovag-különítmény, hogy visszahozzák Okita mágiáját.

Leírásra rövid az első kör, viszont elég hosszúra ki lehet hozni. Hajrá!

- Nos, ez sem vállt be... - jelentette ki Okita enyhén csalódottan.
- Én mondtam neked, hogy annál a vénembernél még én is jobb vagyok, ha ezt az utad választod. - vont vállat Jeanne. - Támogató mágiákkal addig erősít, amíg az elhalványult varázserőd újra lángra kap... Persze, ha ez működne, két csettintéssel az égig növelném a hatalmad. A nullát hiába szorozgatod, nulla marad. - vigyorodott el gúnyosan. - Lefogadom csak valami ürügy kellett neki, hogy megnézhessen melltartóban.
- Nem tudom, hogy azért vagy itt, mert tényleg segíteni akarsz, vagy csak kárörvendesz... - pislogott kétértelműen az ezüstös hajú akadémista.
- Természetesen segítek! - vágta rá a szőke lány. - Valamilyen szinten én is örültem, amikor a használhatóságod kissé felbillent a nullszintről a kulcsoknak hála. Most mégis visszaestünk oda... - sóhajtotta el magát színpadiasan. - De hála nekem, itt, a Hírszerzési Főépületben is rendelkezésünkre áll minden eszköz, hogy javítsunk a helyzeteden. Mondjuk az, hogy veletek mutatkozom, kissé visszavet az óvodás szintre, de áldozatokat kell hoznom... Értetek! - emelte tenyerét a mellkasára, miközben rápillantott a harmadik lányra, aki velük lépdelt.
Kyrie, a kék-hajú, második generációs sárkányölő lány régi akadémia barátnője volt Okitának, és ide is elkísérte.
Jeanne nem bánta, vele vagy nélküle is változatlanul nyűg maradt az egész.
- És a korábbi helyzetek sem segítettek, hiába készítették fel őket olyan jól. - dobta fel a szóban forgó akadémista. - Még én sem tudtam, hogy nem vagyunk valódi veszélyben...
- Igen... - gondolkodott el Okita. - Elméletileg sokaknak stresszhelyzetben ébred fel gyermekkorukban a varázsereje. Nem volt rossz ötlet hát a tanárok részéről, hogy a tudtom nélkül előkészítenek városszerte egy szimulációt, aminek folyamán többször is életveszélybe kerültem, de... Bár a Kakas önszántából megidézte magát, hogy megvédhessen, arra képes az én segítségem nélkül is, a saját erejét használva. Az energiáim ugyanúgy elérhetetlenek a számomra...
- Lehetne rosszabb is. - szúrta közbe Jeanne, ahogy egyre közelebb értek egy bizonyos szobához. - Az igazán drasztikus módszerek még hátravannak. Gyógyszeres kezelés, vagy épp addig feszítjük pár géppel a tested határait, amíg ki nem csikarja magából a benne rejlő varázserőt. Bárhogy is, így vagy úgy kipréselünk belőled egy minimális kis hasznot, Okita...
A szőke rúnalovag mindezek után sejtelmes mosollyal benyitott az elhagyatott laboratóriumba.
A helyiség viszonylag apró volt, egyetlen asztalnak, pár széknek, és a falaknak passzírozott könyvespolcoknak volt képes mindössze teret adni.
Az asztalon ugyanakkor megannyi különös színű bájital, pár ismeretlen eredetű segédeszköz, és egy-két kuszán megírt feljegyzés is megpihent.
- Ülj csak le... - mutatott Jeanne az egyik székre.
- Nem igazán tetszik az események ilyesfajta alakulása. - húzta fel egyik szemöldökét Okita.
- Nagyon fura szagok terjengenek idebent... - jegyezte meg az érzékeny szaglású Kyrie.
- Csak a főzetkeverések mellékhatása. Én nem értek hozzá különösebben, de az itt dolgozó kolléga viszonylag jó szakember. - magyarázta a rúnalovag, miközben társa leült az egyik székre. - Hamar elkészült ezzel a rendeléssel is. Ha minden jól megy, ez a gyógynövénykeverék serkentőképp fog hatni a lappangó varázserődre...
- Biztos, hogy ez így működik... Talán meg- Okita csak eddig jutott szavaiban.
Jeanne telekinetikus erejével megállította a lány ajkait mozgásuk közben, majd nemes egyszerűséggel leöntötte torkán a bájitalt.
Az akadémista először fulladozni kezdett, köhögőrohamban tört ki, majd a száját befogva kirohant a helyiségből...
- Okita, ha kijön belőled, nem fog hatni. - szólt utána Jeanne.
- Szerintem amúgy se hatna... - fűzte hozzá ingerülten Kyrie.
- Akkor nincs más hátra. Kikötözlek az egyik ágyra, és jönnek a drasztikus módszerek... - indult utána mosolyogva a rúnalovag.
- Nem! - csattant fel a lakrimás sárkányölő. - Ideje ismét a szakemberek segítségét kérnünk!

Tehát vígan folynak a tesztek, a lányok jól szórakoznak, és a Hírszerző Egység főépületében egy rakás lehetőségük van arra, hogy Okitában reményt keltsenek!
Még mielőtt viviszekciót hajtanának végre a csillagmáguson rém rendes társai, azért javasolnék egy-két megoldást, amelyeket az Akadémia felügyelete alatt és segítségével kipróbálhatnak.

- A támogató mágia nem volt rossz ötlet. Ennek a módszernek egy másik fajtáját használja a Rúna Akadémia a fiatal, mágiával egyelőre nem rendelkező jelentkezők tesztelésére: az alany mágikus tárolóinak közvetlen feltöltése. Az előző megoldással szemben ez nem "bónusz" VE-ként, szorzóként funkcionál, hanem egyszerűen hozzáadódik az erő Okitáéhoz.

- Egy teszt, amivel megállapíthatják, hogy a csillagmágus képes-e még egyáltalán a mágiát használni, abból állna, hogy rákötik néhány, csillaglélek-mágiával feltöltött lakrimára, így külső mágiaforrást használ, neki pusztán irányítania kell. Ezekkel tud bánni, meg tudja idézni velük a csillaglelkeket?

- Mentális blokkot hozott magával az átok? Ebben az esetben Jeanne is megpróbálkozhatna egy-két szellemi trükkel.

Próbáld végig mindhárom lehetőséget. Az első két kiválasztott módszer nem működik, viszont a harmadikra Okita furcsán kezd reagálni...

- A bájital miatt lehet nem árt majd panaszt tennem... - rázta a fejét Jeanne, ahogy két társa előtt haladva sétált a hírszerzési főépület folyosóin.
- Szerintem elég egyértelműen jelezték a feljegyzések, hogy még tesztelésekre szorul... - fűzte hozzá még mindig elfehéredett arccal Okita.
- Nos, ez esetben ebben legalább segítettél. - mosolyogta elégedetten a szőke rúnalovag. - Mindenesetre, a mágiáddal még nem vagyunk előrébb. Bár opcióink akadnak továbbra is...
- Remélem emberségesebbek... - morogta Kyrie. - Az okkal mi a helyzet? Mármint az eredeti kiváltó okkal, azzal az... átokkal. - halkított le kissé. - Mindhárman ott voltunk északon, és valamennyiünk átka megtört. Kivéve Okitáét...
- Ezen már én is sokat gondolkoztam. - ismerte el Jeanne. - Aki megtörte az átkunkat a Testamen nevű nő volt. Egy titokzatos, feltehetőleg másik világból érkezett mágus, aki a könyvében a legritkább és legerősebb mágiákat gyűjti össze, amelyekkel találkozik. Mivel az érdekeink ideglenesen megegyeztek, segített rajtunk... Ám Okita sosem kapta vissza az időmágiáját.
- Valószínűleg... - kezdett bele az ezüstös hajú akadémista.
- Megtartotta magának. - fejezte be gondolatait a szőkeség. - Tökéletesen beleillene a gyűjteményébe, tekintve rajtad kívül csak egy személynél jegyezték fel a használatát az elmúlt évszázadban.
- Nem tudnánk visszaszerezni valahogy tőle? - kérdezett rá az egyértelműre a kék-hajú sárkányölő.  - Gondolom, amit eltárol a könyvében, azt valahogy ki is lehet szedni onnan...
- Ha ez így is van, fogalmunk sincs hol lehet. Szó szerint a világon körülbelül bárhol... - sóhajtott a rúnalovag. - Ráadásul, egy forrásom szerint Testamen az egyik legerősebb varázshasználó ezen a világon, mindaddig, amíg a könyve nála van. Márpedig ez a személy a legtöbb mágus létezését levegőnek véli, és ha ő valakit erősnek tart, nos... Akkor ő tényleg az. - gondolt itt Jeanne Ceur-sama beszámolójára.
A férfi úgy fogalmazott, hogy ő is csak akkor nyerhetne ellene, ha a teljes erejét bevethetné, és a körülmények is neki kedveznének.
- Testamen túlságosan is kívül esik a mi mozgásterünkön. Más megoldásokra kell hagyatkoznunk... - érkezett meg a szőkeség egy újabb ajtó vonalába. - De aggodalomra semmi ok. Nem hagyom, hogy továbbra is hasztalan naplopó maradj a számunkra, Okita. Vannak még ötleteim... - s azzal mosolyogva be is nyitott.
A terem fehér, napfénnyel megvilágított falai leginkább csak ürességet ölelhettek körbe, leszámítva pár széket, és a gondosan elrendezett lakrimás ládákat.
Jeanne magabiztosan vezette akadémista társát, majd miután ő helyet foglalt, karjaihoz erősített egy-egy színtelen vezetéket.
- Ne aggódj, ez még nem fog fájni. - nyugtatta Okitát halvány mosollyal. - Megpróbálok a testedre kötni pár lakrimát, amolyan külső forrásként. Felfoghatjuk úgy is, hogy te egy üres elem vagy, amelyet feltöltünk független energiával. - kezdett keresgélni a lakrimák közt. - Persze, szűkíthetjük is a képet. Akad itt pár csillagmágiára specializált kristály. Nézzük meg, kapsz-e tőlük valamiféle löketet...
A rúnalovag kisvártatva be is indította a folyamatot, majd figyelte, ahogy társa kétkedve tudomásul veszi az eseményeket.
Karjai kisvártatva felizzottak a halványkék energiáktól, s ennek következményeképp a lakrimák egyre inkább kimerültek.
- Rendben. Próbálj meg megidézni valakit. - biztatta a szőkeség.
- Okés... - bólintott Okita. - A sárkány napja... - motyogta, ahogy ujjai közé fogta egyik jádeszín kulcsát. - Felelj a hívásomra! - emelte meg hangját, miközben egy apró kört rajzolt a levegőben.
Pillanat pillanatra halmozódott, ám semmi sem történt... A lány hiába jutott energiához, jelen formájában képtelennek tűnt kamatoztatni azt.
- Kyrie, kösd le kérlek Okitát a lakrimákról. - szólt Jeanne a kékes hajú akadémistához.
Miután a második generációs sárkányölő eleget tett kérésének, a rúnalovag újabb próbálkozásokba fogott.
- Magic Up! - jobbját kinyújtva egy fehér pecsét izzott fel tenyere előtt, mely erővel volt hivatott feltölteni Okita testét.... eredmény nélkül.
Persze, ez korábban sem vált be.
Talán ha átadná neki a saját ereje egy részét... Persze, sok mágus ismerte ezt a varázslatot, amellyel saját tartalékait ideiglenesen feláldozva erősebbé teheti egy társát.
Az ő változata kissé kifinomultabb volt, hisz kis mennyiségű energiák áramoltatását is lehetővé tette. Igaz, leginkább mások fáradtságát, vagy félelmeit űzte el hasonló módon, de talán... Újraformálta a pecsétet, és ismét próbát tett.
Ám Okita csak egyszerű, már-már aranyos várakozással nézett vissza rá.
Hasztalan.
Jeanne mélyet sóhajtott.
- Rendben. - sétált ő is a székhez. - Nem szívesen nézek bele pont a te fejedbe, de lassan kezdünk kifogyni a lehetőségekből.
- Elnézést...? - kérdezett vissza a csillagmágus.
- Talán valamiféle mentális blokkot kaptál az elmúlt időben. Ha ez így van, én megtalálom, és szerteoszlatom a téged korlátozó kötéseket... Vagy az átok esetleges maradványait. - fejtette ki a telepata. - Csak lazulj el kérlek.
Okita bólintott, majd kisvártatva le is hunyta szemeit.
Jeanne ugyanakkor nem szerette a véletlenre bízni az ügyeit... Ahogy közrefogta társának arcát, mágiájával inkább elaltatta a lányt, így teljesen szabad bejárást nyert az elméjébe, valamint valamennyi emlékébe.
Ha mentális blokkokba nem is ütközik, talán felerősítheti azon emlékeket, amikor Okita megtanulta a csillagmágia alapjait.
Így vagy úgy, rá fog lelni valamire társának elméjében... S miközben ő keresni kezdett, az akadémista ajkai még álmában is összeszűkültek.

Tehát a tesztek alapján mentális blokkal állította meg Testamen Okita mágiahasználatát. Szerencsére van egy mentális mágia szakértő a közelében, aki...
Meglepve veszi észre, hogy hirtelen eltűnt a szobából. Kívülről csak annyi látszik, hogy Jeanne összeesik, és elájul. Tudata egy csapdának köszönhetően átlépett Okita elméjébe. Egy békés területen ért földet a mentalista, ami Okita szülőföldjét mintázza, emberekkel benépesítve, ahogy a csillagmágus emlékszik rájuk.
Jeanne azonban változásokat is lát magán. Okita prekoncepciói, elképzelései róla megváltoztatták a külsejét. Arra vagyok kíváncsi, Okita hogy képzeli el Jeanne "lelkét", személyiségét, és ez hogy befolyásolja a fejében Jeanne alakját? Kinézete természetesen befolyásolja a csillagmágus által elképzelt személyek hozzáállását is a látogatóhoz. Sőt, erejét is befolyásolja Okita elképzelése. Ha a valóságnál erősebbnek hiszi, akkor Jeanne bizony itt erősebb is - vagy épp gyengébb.
Egyelőre nem látszik semmiféle kiút a területről, így el kell döntened, merre is szeretne menni Jeanne.
Északra viharok borítják be a hegyeket, és folyamatosan villámlanak a felhők.
Délre egy narancssárga, vibráló dóm zárja le a területet.
Keletre nyugodt tengert látsz.
És végül nyugaton egy világoskéken ragyogó portált.

Posztod azzal végződjön, hogy Jeanne elindul valamelyik irányba, vagy a helyieknél marad kérdezősködni.

Eleinte minden könnyen ment, mint mindig.
Mintha csak éles álmok tengerét figyelné, s irányítaná egyszerre. Kedvére formálhatta volna a hullámokat, ám nem akarta... Pusztán csak keresett, s koncentrált.
Mígnem váratlan vihar érte megközelíthetetlennek vélt páholyában... Sosem történt még hasonló.
Mind teste, mind mágiája fölött elveszítette az irányítást, s a következő pillanatban már... egy vidéki település peremén találta magát.
A gondosan felépített, szemre is tetszetős falvacska utcáin keleties külsejű emberek igyekeztek mindennapi teendőikre. A környezet ugyanakkor mégis Fiore jellemvonásairól árulkodott... Menekültek lehettek, köztük Okita szüleivel is.
A lány emlékei közé keveredett volna?
Különös, valamiféle mágikus csapda nélkül lehetetlen következmény... Testamen hagyta volna ezt maga után?
De vajon miért? Félne, hogyha Okita gátja megtörik, visszaszerzi valamennyi mágiáját... Akkor talán a könyvéből eltűnne az időmágia, ha az eredeti használója visszaszerzi?
De ez esetben könnyebb lett volna, ha egyszerűen végez a lánnyal... Mármint, nem tűnt olyasfajtának, aki fennakadna hasonló morális kérdéseken. Talán úgy érezte, ennyivel tartozik nekik a történtek után...?
Jeanne nem tudhatta biztosra.
Mégis, ha már ott volt, úgy tűnt, személyesen kell megoldania a problémát, testközelből... Előre is lépett hát a falu irányába, mígnem észrevette, hogy jóval lassabban halad a megszokottnál.
Gyors le is nézett lábaira, csakhogy azok... Mindig is ilyen rövidek voltak? S nem csak azok, az egész teste összement... 10-11 éves korában lehetett ekkora. Annak az agyatlan Okitának az elképzelése, hogy úgy viselkedik, mint egy kisgyerek? Vagy ez is a csapda része...?
A mágikus ereje?!
Gyors megmozgatta tenyerét... Minden képességét érezte, mintha csak készen állnának elméjének peremén.
A varázserejének a nagyja is megvolt... Bár valamivel gyengébbnek érezte magát a megszokottnál.
Mintha csak visszaesett volna egy "átlagos" S-osztályú mágus szintjére, aki már nem tartozik a rúnalovagok legvégső elitjébe, pusztán csak... elit.
Úgy az energiáinak a harmadát veszíthette el első felmérése szerint... Talán ezt is a csapda okozta.
Vagy Okita egyszerűen képtelen feldolgozni, hogy erősebb mindenkinél, akire mindig is felnézett az évek folyamán.
Bármelyik is, ezzel kellett beérnie... Elvégre, ha már ide került, akár le is rombolhatná azt a bizonyos gátat, nemde?
Előtte ugyebár a falu terült el... Egy falu Okita emlékeiből szőve.
Vajon mennyit tudhatnak emberi formába költözött emlékfoszlányok arról, ami itt történik? Reagálnának egyáltalán a jelenlétére? És ha igen, mennyire vennének komolyan egy kislányt?
Milyen választásai voltak még...?
Távolabb északra zordon hegyek, sötét viharfelhők ostromgyűrűjében.
Első ránézésre minden baj forrása. És talán pont emiatt is az igazi halálcsapda a csapdán belül, mivel túl egyértelműnek tűnik, hogy a megszüntetésével minden rossz szertefoszlana egy elmében... Jeanne úgy döntött, amíg teheti, elkerüli azt a környéket. Megvoltak rá a logikus okai, kicsit sem formálta elképzeléseit a tény, hogy utálta a viharokat, és talán kicsit félne is arrafelé...
Keletre egy csöndes, végtelenbe vesző tengerpart... Ötlete sem volt, mit szimbolizálhat. Talán semmit.
Nyugatra pillantva egy kékes portál ragadta meg tekintetét, s kezdte csábítani őt vibráló alakjához. Talán a kiút...? Túl egyértelműnek tűnik. És különben sem oldott meg még semmit. Talán egy másik területen kötne ki, ám az sem lenne előnyös, tekintve, a jelenlegin még körbe sem nézett rendesen... Egyelőre azt az irányt is elvetette.
Délen viszont egy narancsos színbe öltözött dóm fogadta kíváncsi szemeit... Milyen különös.
A jelenés felettébb érdekelni kezdte.
Megvolt hát az első iránya... A falusiakat későbbre hagyta, nem bízott sokat hasznavehetőségükben.

Jeanne a dóm felé indul.

Habár a láthatár szélén világít a dóm, a világ nem úgy működik, mintha kint lennél: akár teleportálsz, akár sétálsz, úticélod sokkal közelebb van, mint számítasz rá. Sétálva legfeljebb fél óra alatt odaérsz, a táj lépéseid nyomán elmosódik körülötted, mintha csak sebességmágiával futnál. A teleporttal mintha csak háromszor akkora távot tennél meg minden ugrással, mint amire számítasz.

Ahogy közel érsz a narancssárga erőtérhez, az lassan átlátszóvá szelídül, és nagyjából átlátod végre, mekkora is a terület, amelyet lezár. Nagyjából egy kilométer az átmérője, alatta füves mező terül el. A füvön furcsa gépek emelkednek a magasba, két-három méter magasságban, hosszú, tömött sorokban. Mintha csak archívum-mágia hívta volna életre ezeket a gépeket, legalábbis erre emlékeztet téged a kép (egy szerverparkot képzelj el magad elé). Sokukat villódzó, kissé elmosódott rúnák borítják, de ilyen távolságból nem tudod elolvasni őket.

És hogy miért nem mész közelebb? Két oka van. Egyrészt az erőtér nem csak díszítő elemként funkcionál, hanem a védelemről is gondoskodik: Okita elméje állította fel ezt az akadályt, megakadályozandó a további babrálást. Ezzel nem lenne semmi gond, de úgy tűnik, mágikus erejének jó része ebbe az akadályba folyik, így fejlettebb mentális mágiáddal is sok időbe és erőfeszítésbe telne feltörni az erőteret. Ha megpróbálnál átsétálni rajta, kőfalként viselkedik (a teleportot is blokkolja sajnos).
A második ok pedig a dóm alatt sétáló, legalább ötven méter magas, fényesen világító, humanoid lény. Lassú, ráérős léptekkel megy körbe-körbe. Nem úgy tűnik, mintha Okita képzelte volna ide a lényt, ahhoz túlságosan elborult a kinézete. Villámok, pontosabban fénynyalábok cikáznak rajta fel-alá.

Ha megvizsgálod a dómot, egy dolgot veszel észre rajta: nem csak puszta erővel lehet rajta áttörni. Két "horgony" köti ide, amelyeket mágiáddal könnyen felderítesz: az egyik nyoma a tengerbe, a másik pedig a villámokkal ölelt hegybe vezet.

Nos, mit teszel?

Milyen különös egy valóság... Úgy haladt, ahogy átlagos körülmények közt még rohanva sem lett volna képes, pedig csak sétált.
A táj elmosódott körülötte, mintha csak egy félkész festmény felületét öntötték volna környezetének szövetére.
Egy olyan világban tartózkodott, amely sosem ismerte az általa már kitapasztalt törvényeket.
Végül is, valaki más képzeletének foglyává vált...
Mindazonáltal, legalább hamar elérhette célját, mágiájának segítsége nélkül is. Bár amit a narancsos fény takarásában látott, már inkább tartozott a képzelt valóság kellemetlenebb darabjaihoz.
Hatalmas, rémálmok szülte teremtmény ragadta meg tekintetét, méreteivel gúnyolva a kinti világ valamennyi teremtményét.
Jeanne hirtelen aprónak, és szokatlanul elveszettnek érezte magát. Ahogy ránézett egy ekkora, a szemei előtt mozgó élőlényre, rájött, milyen törékeny is ebben a valóságban.
Képes lenne egyáltalán elhagyni Okita elméjét? Ha meghalna, mi történne vele...? Soha senki nem számolhatott be neki hasonlóról, még csak feljegyzések formájában sem. Teljesen új, ismeretlen irányokba lépett mágiájával, és ennek kiütöttek az árnyfoltjai... Ő volt az egyetlen értelmes, gondolkodó lény ebben az egész képzelt dimenzióban.
Hirtelen erős késztetést érzett rá, hogy megidézze képmását, még ha tudta is, hogy azzal csak eleve megcsökkent mágikus erőit felezné tovább.
Vett hát inkább egy mély levegőt, majd újfent körülnézett.
A viharok uralta titán árnyékában a végtelenbe vesző, zöldes mező terült el, felületén különös rúnaoszlopok soraival.
A lány nem értette, hogy a vibráló íráshalmazok miféle célt szolgálhatnak, ám annyi egyértelmű volt, miszerint ennek a világnak a rendszere különös figyelmet fektetett azok védelmére.
Nemcsak a titán, ám egy áttetsző, mégis felettébb biztosnak tűnő erőfal is meggátolta őt abban, hogy közelebb juthasson válaszaihoz.
Mégis, talán szándékosan, talán nem, de ennek a védrendszernek akadtak gyengéi.
Két lánc feszítette annak képlékeny halmazát a végtelenbe, s egyértelműnek hatott, hogyha azok szertefoszlanának, maga a fal is megszűnne létezni.
Jeanne nem akart közelebb kerülni a villámló szörnyeteghez.
Ha Ceur-sama, vagy legalább Karna ott lett volna vele, jóval magabiztosabban viselkedhetett volna. Ám egyedül... Mégis, az egész világ felépítése azt jelezte, hogy túl kell jutnia a falon.
Legyen hát.
Mély levegőt vett, majd megidézte képmását.
- Ejnye, másik felem, miért nem gondolsz az egyértelműre? - hajolt le hozzá vigyorogva a sapkás lány.
Szavainak csak további élt adományozott a tény, hogy ő megőrizte alakját, nem zárták vissza tíz évesnek tetsző börtönébe.
Talán azért, mert ő végül is csak tömör mágia volt...
- Látjuk a fal túloldalát nem? Akkor ennyi az egész... - Jeanne II hirtelen eltűnt, ám a következő pillanatban egyszerűen lepattant a falról.
A rúnalovag csak elsóhajtotta magát.
Még szerencse, hogy képmása nagyjából egybe maradt, végül is csak egy statikus akadályba ütközött, s nem közvetlen mágikus támadás érte...
- Áucs... - állt lábaira a hasonmás.
- Valószínűnek tartottam, hogy ez nem fog beválni. - sétált előrébb Jeanne. - Ugyanakkor két lánc is van, és gyorsabb lesz, ha az egyiket te deríted fel.
- Melyiket?
Miután a rúnalovag végigmérte a mágikus akadályok irányát, majd abból adódó lehetőségeit, nehéz szívvel ugyan, de megalkotta válaszát.
- Az egyik a tengerhez vezet, ami még a falu mellett volt. Az lesz a tiéd. Én megyek a hegyekbe...
Az utóbbi helyszínen valószínűbbnek tartotta az esetleges mágikus csapdák, vagy épp ellenállás meglétét, amelyek egyszerűen megsemmisítenék képmását, teljesen elpazarolva varázserejét, amelyet megalkotásába fektetett.
Bár igazából nagyon szívesen megkímélte volna önmagát a nehezebb lépéstől...
- A hálózatot pedig tartsd nyitva folyamatosan. Ha esetleg fel is sülsz, látni akarok mindent, ami addig történik. - adta még mágikus kivetülésének tudtára Jeanne, mielőtt szétváltak volna.


Okita újfent végignézett Jeanne eszméletlen testén, amelyet immáron leültettek az ő korábbi székébe.
- Biztos ne szóljunk egy tapasztaltabb hírszerzőnek? Valaki biztos jártas még valamiféle mentális mágiában errefelé, amivel talán segíthetne neki... - vetette fel Kyre.
- Ha másokról lenne szó, támogatnám az ötleted. De Jeanne-t valószínűleg mindennél jobban bosszantaná, ha valaki matatni kezdene a fejében. Bármit is csinál, valószínűleg csak hátráltatná egy hasonló próbálkozás. - felelte töprengve Okita.
- Akkor csak... várunk?
- Egyelőre igen...