Gabriel vs. Axel, avagy kié a lány

Még csak egy hete voltam tagja a Dragon Fang-nek és a hét első pár napjában valami olcsó, de azért tűrhető szállást kerestem, amit találtam is. Ahhoz képest, hogy ilyen olcsó volt, elég jó helyen volt és tágas is volt. Miután berendezkedtünk, a kis Frox bealudt, nekem pedig nem volt szívem felébreszteni, ezért egyedül mentem, kicsit jobban körülnézni a városban. Miután már egy órán át sétáltam, kicsit megszomlyaztam és ezért betértem az első kocsmába amit találtam. A kocsmában két oldalt négy-négy asztal volt, az ajtóval szemben pedig a bárpult. Nem voltak bent túl sokan. Jobb oldalt a leghátsó asztalnál ült két nagydarab fickó, akik vidáman beszélgettek, bal oldalon pedig az első és a második asztalnál ült egy-egy férfi. Nem vettem őket jobban szemügyre, ugyanis csak azért tértem be a kocsmába, hogy leüljek és megigyak valamit, aztán tovább is akartam indulni. Mikor beléptem, egy pillanatra mindenki rám nézett, majd visszafordultak és a saját dolgukkal foglalkoztak tovább. Én lassan odasétáltam a pulthoz, majd kértem egy nagy korsó sört és miután megkaptam a rendelésem, leültem a bal oldalon lévő egyik üres asztalhoz. Nyugodtan üldögélve kortyolgattam italomat, miközben valaki belépett a kocsmáb. Nem fordultam meg, mivel gondoltam úgy is meglátom, mikor a pulthoz lép, hogy rendeljen. Így is volt, bár nagy meglepetést okozott számomra, hogy a pulthoz egy csinos, hosszú, göndör, barna hajú, kék ruhás lány lépett és narancslevet kért, amire a pultos kicsit furán nézett, de végül megrántotta a vállát és elkezdte kitölteni a hölgynek a rendelését. Amíg a pultos a narancslevet töltötte a pohárba, a lány mosolyogva megfordult, majd rám kacsintott és dobott egy puszit, aztán visszafordult, mivel a pultos kitette az asztalra a hölgy italát. Egy rövid ideig megdöbbenve ültem, majd gyorsan felhajtottam, maradék sörömet és úgy döntöttem, hogy odamegyek és megszólítom. Felálltam és éppen indulni akartam, mikor valaki megfogta a vállamat. Mikor hátra pillantottam azt a srácot láttam meg, aki eddig a mögöttem lévő asztalnál ült. Tőlem valamivel alacsonyabb, rövid, fekete hajú és volt egy vágásnyom a jobb szeménél, valamint elég érdekes volt a ruházata.
- Azt hiszem a hölgy nekem küldte azt a puszit. - Mondta magabiztosan és valószínűleg azt remélte, hogy majd leülök.
- Nem hinném. - Mondtam neki hűvös nyugalommal.
- Ülj vissza és álmodozz tovább. - Mondtam neki, miközben finoman meglöktem, mire ő válaszul egy nagyobbat lökött rajtam és majdnem elestem.
~ Hú öregem... rossz embesrrel húztál újat. ~ Gondoltam magamban, kicsit idegesen, mivel az utóbbi napokba teljesen lefárasztott a lakás keresése és annak berendezése, meg hasonlók, így most kicsit ingerlékenyebb voltam mint ahogy az tőlem megszokott. Ahogy fordultam vissza a srác felé, már lendítettem is az öklömet, az arca fel, de meglepetésemre elkapta a csuklómat és arra készült, hogy a falhoz vág. ~ Nem rossz, de van még mit tanulnod.~ Gondoltam magamban, miközben megindított a fal felé, de én felemeltem a lábam, így talppal érkeztem a falra, majd elrúgtam magam a falról és arcon könyököltem. Erre ő válaszul pördült egyet és arvon vágott, ami engem kicsit meglepett, mert nem hittem, hogy ilyen gyorsan visszaüt. ~ Úgy néz ki neki sem ez az első bunyója. De így legalább érdekes lessz a közdelem. ~ Gondoltam mosolyogva. Miközben az ütése miatt elkezdtem hátraesni, elkaptam a tarkóját, hogy visszahúzzam magam és elkerüljem az esést, majd magamhoz rántottam és a gyomrába térdeltem. Azt hittem, hogy itt vége is a harcnak és összeesik, vagy valami, de tévedtem. Kezeit összekulcsolta a talpam alatt, majd eldobott, én pedig egy asztalra érkeztem, mely megadta magát alattam és darabokra tört. Az öreg asztal törmelékei közül elég sűrű por szállt fel, ami nekem előnyt jelentett, mivel nem látta, hogy mit csinálok, de nem is készültem semmi nagy dologra. Gyorsan felugrottam, és pofon vágtam, amitől kicsit hátrább csúszott, majd viszonozta egy újabb öklösel, ami telibe kapott és megpördültem. Miközben megpördültem, elkaptam egy széket és fordulatból ellenfelem felé lendítettem, de ő ugyan ezt akarta tenni, így egymáshoz vágtunk két széket, mejek még a levegőben ripityára törtek. Ezután a srác egy másodpercet sem habozott, bal kezét ökölbe szorította és felém ütött, én pedig balommal elkaptam a csuklóját, jobb kezemmel, pedig a hasára tenyereltem, majd átdobtam magam fölött, be a bárpult mögé. Mivel ezután nem nagyon adott életjelet, gondoltam oda megyek és megnézem, nincs e komolyabb baja. Mikor oda értem a pulthoz, benéztem mögé, ekkor ellenfelem felugrott, elkapta a tarkómat és a fejemet a pulthoz vágta. ~ Hogy sétálhattam bele egy ilyen csapdába? ~ Kérdeztem magamtól, miközben próbáltam kitalálni, hogy a három srácból akit láttam, melyik is az ellenfelem.
- Mit kérsz? - Kérdezte, mire én reflexszerűen válaszoltam.
- Vodkát. - Majd válaszom után felkapott egy Vodkás üveget és a fejem felé lendítette. Itt véget is ért volna a harcunk, ha sima ember lennék, de szerencsére nem vagyok az. Még mielőtt az üveg elért volna, az egész fejemet kemény jéggé változtattam, amin az üveg darabokra tört. Ezután fejemet visszaalakítottam emberivé és ezúttal én kaptam el a tarkóját.
- Nemár. - Mondta, mivel tudta mire késtülök.
- Dede. - Válaszoltam mosolyogva, majd ugyan úgy a pulthoz vágtam a fejét, mint ahogy nemrég ő az enyémet, majd elengedtem a tarkóját, ő pedig kóvályogva hátrált, levert pár üveget, majd ütni próbált, de valószínűleg ő is többet látott belőlem, így mellém ütött, én pedig elkaptam a karját és kidobtam a pult mögül.

Nyomott egy szombat volt, az biztos. Se küldetés, se kaland, se semmi nem volt kilátásban, úgyhogy beültem az egyik kocsmába, ami a kedvencünk volt Noah-val, remélve, hogy előbb-utóbb befut majd ő is. Aztán amíg nem jön, kikértem egy sört, és leültem a kocsma bal oldali asztalsorának végére. Most vettem először szemügyre a kocsmát csak. Alig voltak néhányan, nem csodálkoznék, ha Noah egyáltalán nem is jönne, és egyáltalán semmi se történne.

Egyszer kinyílt az ajtó, és a fölé lógatott csengőt megszólaltatta. Mindannyian az újonnal érkező felé fordultunk, majd egy gyors pillantásból végigmérve vissza is fordultunk saját dolgunkat intézni. Illetve, intéztem volna, ha lett volna. Na szóval, a srác pár centivel magasabb volt mint én, szőke hajú, és kék szemű. Az a tipikus szépfiú, aki könnyel el tudja adni magát a nőknél. Néztem, ahogyan kikéri az italát. Nem néztem ki belőle többet egy pohár tejnél, vagy akárminél, de meglepett. Egy korsó sörrel a kezében masírozott abba a sorba, amiben én ültem, és leült az előttem lévő asztalhoz.

Újra belekortyoltam az én italomba, és ismét megszólalt a csengő, én pedig végigvizslattam az érkezőt tetőtől talpig. Ugyanis, rajta volt mit nézni. Egy fiatal lány libegett be kék testhezálló ruhában, hosszú, göndör barna haja a lapockái közé leértek, és önkéntelenül is a csípőjére tapadt a tekintetem, ami úgy mozgott ide-oda, hogy önkéntelenül is a nyolcas szorzótáblát kezdtem mondani magamban.

A hölgyike odament a pulthoz, kért magának valamit, amin a csapos először meglepődött, majd elővett egy üveg narancslevet, előkajtatott egy poharat a söröskorsók közül, és elkezdte kiönteni neki az italt. Közben a lány megfordult, gyorsan végigmérte a terepet, és az irányomba fordulva elmosolyodott, kacsintott egyet, és küldött egy puszit. Aztán visszafordult a pulthoz, miután a pohara alja koppant az asztal lapján.

Körül sem néztem, tudtam, hogy mögöttem már nincs asztal, az előttem lévő ficsúrra pedig még csak álmomban se gondoltam vetélytársként ilyen téren. Elmosolyodtam én is, az asztal közepére csúsztattam a korsómat, és ekkor felpattant a szőkeség előttem.

- Azt hiszem, a hölgy nekem küldte a puszit. – mondtam, miután megköszörültem a torkom, és megpróbáltam lenyomni a székére vissza, miután megfogtam a vállát.
- Nem hinném. – szólt nyugodtan. Meglepett ezzel is, a fajtájából kinéztem volna, hogy egy sebhelyes arcú vállas fickó látványára megijed. – Ülj vissza, és álmodozz tovább. – aztán finoman meglökött, remélve, hogy leülök.

~Ejj, ennél többre lesz szükség.~ Én is meglöktem úgy, ahogy én elképzelek egy lökést, ő pedig a lábával megbillentette az asztalt, ahonnan legurult az üres söröskorsója. ~Nocsak, sikerült elpusztítania egyedül? ~

Megpördült, és jobb kezével már az arcom felé tartott, amit én villámgyorsan elkaptam, megfeszítettem izmaimat, és megpróbáltam a falhoz vágni. Úgy tűnik sikerül is, de valószínűleg túl nagyot lendítettem rajta, és sikerült teljesen a levegőbe repíteni, aminek az lett a következménye, hogy talppal érkezett a falra, elrugaszkodott, és a könyökét bemutatta a homlokomnak. Nekem se kellett több, kihasználva a lendületet, amit az ő ütése adott, tovább lendítettem magam, és fonákkal kapott egyet az arcára.

Meglepődött, de látszott rajta, hogy nem sok kárt tett benne, csak egy kicsit megszédült. ~Ez a nap se lesz unalmas legalább.~ Közelebb hajoltam hozzá, és megpróbáltam megütni, de gyorsabb volt, mielőtt hanyatt esett elkapta a tarkómat, egyenesbe húzta magát, és jobb térddel megpróbált gyomron térdelni, ami felcsúszott, és a szegycsontomat kapta telibe. Összekulcsoltam az ujjaimat a talpa alatt, mielőtt visszatette a földre, és átdobtam magam mögé a vállam felett. ~Legalább az én asztalom még épen van.~

Úgy látszik, a kocsmáros kedvenc foglalatossága nem a takarítás, legalábbis biztos nem a porolás, hiszen az öreg asztal akkora porfelhővel adta meg magát a srác alatt, mintha egy csorda marhát hajtottak volna végig egy kiszáradt földúton. Ennek köszönhetően nem láttam, ahogy a ficsúr felugrik, és arcon vág. ~No, ez már ütés.~ gondoltam, miközben pár centit hátracsúsztam, és egy hasonlót indítottam meg felé. Olyat kapott az arcába, hogy körbefordult a sarkán. ~Ideje lesz befejezni.~ Felkaptam egy széket, és felé hajítottam, de valami közös azért csak lehet bennünk, hiszen ő ugyanezt csinálta, és félúton ripityára törtek a székek. ~Kezdesz felhúzni, öreg.~ Ökölbe szorítottam a bal kezem, és az arca felé lendítettem, miután közelebb lépett, de ő elkapta a csUklóm, a másik kezét a gyomromnak támasztotta, és bedobott a pult mögött lévő polcnak.

~Az átkozott, azért ennyit tényleg nem néztem volna ki belőle.~ Mindenesetre jónak gondoltam egy pillanatra a földön maradni, majd, miután hallottam, ahogy közeledik, és megáll a pultnál, láttam az árnyékát, ahogy közelebb hajol, felugrottam, elkaptam a tarkóját, és odakoccantottam a fejét pult lapjára.

Felemelte az ujját, és mellém mutatott, szavakat próbált formálni az ajkával, de egy nyögés nem sok, annyi nem jött ki belőle. Idejét láttam megkínálni kedves barátomat.
- Mit kérsz?
- Vodkát. – vágta ár. Hm, szereti az ütősebbet is? Na, adok én neked ütőset.
Elkaptam a hozzám legközelebb álló üveg nyakát, megmutattam neki.
- Ez jó lesz?
- Jó.
Meglendítettem az üveget, de mire odaért volna a fejéhez, elfehéredett, mintha megfagyott volna, és a vodkásüveg ripityára ment rajta. ~Nocsak, nem sima emberről van szó?~ Mielőtt átgondoltam volna, elkapta a tarkómat.
- Nemár. – ráncoltam a homlokomat, és sóvár mosollyal néztem rá.
- Dede. – mosolygott, és az én fejemmel is megsimogatta a pult lapját.

Hirtelen felkaptam magam, de túl gyorsan, és kibillentem az egyensúlyomból, nekitántorogtam a polc maradékának, két üveg landolt a fejemen, majd amilyen gyorsan tudtam, összekaptam magam, és megpróbáltam arcon vágni. ~ De hé, az előbb még csak egy volt belőle, küld el a másik két bájgúnárt!~ Elkapta a csUklóm, és kiemelt a pult mögül.
Most a jobb oldali asztalsorba kerültünk, és itt adta meg magát egy asztal, ezúttal alattam. A srác viszont nem sokat teketóriázott, rám vetette magát, illetve, próbálta volna, de a két lábamat a hasfalához támasztva átrúgtam magam felett, egyenesen a falon lévő Darts tábla közepébe. Kihasználva az alkalmat, amíg a földön fekszik, közelebb ugrottam, és a srác mellett ijedtem figyelő lantostól elkaptam a hangszerét.

- Na, majd én elhúzom a nótádat, öcsi! – mondtam, és a hátán több, kisebb darabba váltottam fel a hangszert.

~Ejj, még elő se vettem a mágiámat, és úgy látszik, neki is van, de a fél kocsma már romokban van.~ Amíg így elmélkedtem, a srác is felkászálódott, és a még épen maradt asztalról felkapott egy pohár sört, és az arcomba öntötte. Ez olyan alapvető húzás volt, amit gyakorlatilag egy nőtől vártam volna. Meg is jelent egy mangacsepp a fejemnél, és kedvem lett volna leszűrcsölni az arcomon végigfolyó nedűt. A srác is látta, hogy nem pont ezt vártam tőle, ránézett az üres pohárra a kezében, megrántotta a vállát, és a homlokomhoz vágta.

Elkapom a srác ruháját elől a mellén az egyik kezemmel, a másikkal elkapom az övét, és a meglévő asztal fölött belevágom a falnál álló két pasiba. A düh szikrája csap fel a szemében, amikor ugyanezzal a módszerrel felkapja az egyik kétajtós szekrényt, és felém vágja, és csupán centinken múlik, hogy elkapjon, de a fószer egyenesen a falba vágódik.

- Ne! Azt a falat ne! – rikácsol a csapos. – Ott nagyon vékony!
Eszem ágában se volt ezzel törődni, hiszen a srác átugrotta az asztalt, baljával rúgott egy combost az én balomra, de mielőtt visszahúzhatta volna a lábát, elkaptam, és megpördítettem magam körül, és a fószer felett a falba vágtam.
- Mondom azt a falat ne!
~Újabb alkalom, hogy befejezzem.~ Mint a dühös bika, rontottam felé, és amikor ütéstávolságba került, megsuhintottam a jobbomat, de ő elugrott oldalra, megpördülve hátba rúgott, és egyenese a falba repültem, átszakítva azt. Utánam is ugrott, ám pechére elég nagy por támadt, amikor kiborult a szomszédos pizzéria konyháját és a kocsmát elválasztó közfal. Mögötte álltam fel, és a hátán elkaptam a ruhát, majd a hatalmas átmérővel rendelkező pizzatészta tetejére feltettem arccal lefelé.
- Na ezt nevezem én friss feltétnek. Még mozog! – nevettem.

A srác a jobb oldali asztalsorba repült, ahol most alatta tört darabokra egy aztal. Alig, hogy az asztal összetört rávetettem magam, de ő két talpát hasamnak támasztva átlökött maga felett, én pedig egyenesen neki repöltem egy, a falon lévő darts táblának. Ellen felem, meglepő gyorsasággal mellettem termett és a sarokban figyelő rémült lantostól elvette a hangszerét.

- Na, majd én elhúzom a nótádat, öcsi! - Mondta és a hátamon darabokra zúzta a hangszert, amit a zenész szomorúan nézett végig.

Gyorsan felpattantam és az egyik épen maradt asztalról felvettem egy pohár sört, melyet a gazdája iattunk nem tudott meginni, majd az egészet a srác arcába öntöttem. Ahogy a sör lassan csorgott lefelé a arcán, egy mangacsepp jelnt meg a homlokán. ~ Legalább a szemét csíphetné vay valami. ~ Gondoltam, majd a pohárra néztem. ~ Hát... ha már ez is itt van. ~ Megrántottam a vállam, majd a homlokához vágtam a poharat. Erre úgy kb. a kocsmában lévő minden embernek egy mangacsepp jelent meg a fején.

Az ellenfelem erre egyik kezível elkapta a felsőm elejét, a másik kezével pedig az övemet ragadta meg és egy még épen maradt aztal fölött odavágott a két kétajtós szekrényhez. ~ Hogy képzeli, hogy engem csak így dobál? ~ Gondoltam és közben kezdtem dühös lenni, de még annyira nem úztam fel magam, Viszont az egyik fickót felkaptam, ugyan úgy, ahogy nemrég ellenfelem engem és hozzá vágtam a sráchoz. Egy cm-en múlt, hogy elkapja, de végül a fickó a falnak repült.

- Ne! Azt a falat ne! Ott nagyon vékony! - Ordított a csapos, de valahogy egyikünket sem érdekelte, hogy mit kiabál. Gyorsan átugrottam az asztalt és a balommal rúgtam egy combost az ő baljára, de mielőtt visszahúzhattam volna a lábam, ő elkapta, majd maga körül megpördítve a falhoz vágott, a nemrég általam eldobott fickó felé.
- Mondom azt a falat ne! - Ordított ránk dühösen és hangosabban mint az előbb a csapos, de ez alkalommal sem figyeltünk rá.
Hirtelen, fühösen megindúlt felém, majd mikor már elég közel volt, jobb kezével ütni akart, de szerencsére még időben kapcsoltam és elugrottam az ütés elől. Györsan megpördültem, majd nagy erővel hátba rúgtam, ő pedig szépen neki is repült a falnak, majd át is ment rajta. ~ Úgy tűnik kicsit tényleg vékony volt a fal. ~ Gondoltam, majd gyorsan ellenfelem után ugrottam, ám a nagy portól, mely a fal kibontása után szállt fel, nem sokat láttam. Miután átugrottam a lyukon egy pizzériában találtam magam, ahol az emberek értetlen arcal néztek rám és a nagy lyukra a falban, a hátam mögött. Körbenéztem, de ellenfelmet sehol nem láttam, majd hirtelen valaki elkapta hátulról a felsőmet és belenyomott a nyers pizzatésztába.
- Na ezt nevezem én friss feltétnek. Még mozog! - Mondta nevetve a srác, akit ezek szerint átugrottam, de már nem sokáig nevetett. Kicsit idegesebb lettem és a száját a cipőm talpával fogtam be... - ha valakinek nem lenne tiszta, pofán rúgtam - majd amíg ő az arcát fogta én felkaptam és eldobtam, ő pedig ezúttal a pizzéria kirakatán szállt keresztül, ki az utcára. Idegesen felpattant és egy srácot leszedett a bicikliéről, majd felém dobta a bringát, amit én valahogy elkaptam, majd azzal a lendülettel, ahogy érkezett pördültem egyet és a falba vágtam, így sikerült még egy lyukat ütnöm a kocsma és a pizzéria közt lévő falra.

Ahogy ott nevettem a tésztában fürdő ellenfelemen, és már a gyomromat fogtam a rekeszizmaim virgonckodása miatt, az ellenfelem kihasználta ezt az alkalmat, és a cipője talpával rúgott az arcomba, nem kis meglepetésemre, és önkéntelenül is az arcomhoz kaptam. ~Átkozott!~ A következő pillanatban a kirakaton keresztül repített ki az utcára.
A forgalom megbénult, a járókelők mind ránk szegezték a tekintetüket, én pedig most engedtem el először az orrom.
- Vér. Elég keményen eltaláltad az arcom.
Közöttünk egy kisfiú hajtott -volna- keresztül biciklijével.
- Bocs, fiam. - kaptam le a járgányról, és ugyanezzel a lendülettel az ellenfelemhez vágtam azt. Semmit sem használt, elkapta, és maga körül megpördítve a pizzériából a kocsmába hajította át. - Újabb lyuk, na ennek se fognak örülni. Hé, kölyök, gyere ki!
- Miért mennék? Nem mersz bejönni?
- Szó nincs róla, de a kocsmában is elég kárt tettünk, nem kéne ezt a helyet is gallyra vágni.
- Mondasz valamit.
Nyugodt léptekkel indult felém, s közben ledobta a felsőjét, a járdára érve feltette két ökölbe szorított kezét maga elé, és kisebb terpeszbe állt. Hasonló pózt vettem fel én is, majd intettem, hogy jöjjön. Nem is várt egy pillanatot sem, megindult felém, én is felé, és valamivel több, mint egy lépésnyi távolságból rúgást indított a fejem felé, én rávetődtem a támasztóként a földön maradt lábára, átkarolva azt felemeltem, így a srác a hátamra hasalt, én pedig hanyatt vágtam magam a betonon, miközben könyökömet a gyomrának támasztottam. Tökéletesen eltaláltam a gyomorszáját, de nem bántottam tovább, felálltam, és kicsit odébb álltam.
- Add fel!
- Miért? - könyökölt fel. - Nem én vagyok aki vérzik.
- Ezesetben tegyük egy kicsit izgalmasabbá. - kitartottam magam mellé a kezemet, és már formáltam is a varázsszavakat, amikor a tőlünk jobbra kettényílt a tömeg utat adva egy ismerős nőnek...

- Újabb lyuk, na ennek se fognak örülni. Hé, kölyök, gyere ki! - Mondta és látszott rajta, hogy kezd nagyon ideges lenni.
- Miért mennék? Nem mersz bejönni? - Kérdeztem tőle.
- Szó nincs róla, de a kocsmában is elég kárt tettünk, nem kéne ezt a helyet is gallyra vágni. - Ezen elgondolkodtam egy kicsit, majd végigmértem a két falon lévő lyukat.
- Mondasz valamit.
Mondtam, majd lassú, nyugodt léptekkel indultam meg ellenfelem felé, közben pedig levettem a felsőm és mikor a járdára értem, ledobtam magam mellé, majd két öklömet magam elé tartottam és kis terpeszbe álltam. Ellenfelem is hasonló pózt vett föl, majd intett, hogy mennyek. Egy pillanatig sem habozva, megindultam a srác felé, ő pedig szintén hatalmas lendülettel közeledett felém.
Mikor már nem sokkal több mint egy lépésre voltam tőle, mikor feje felé rúgtam bal lábammal, de ő valahogy rávetődött a jobb lábamra és felemelt, így ráhasaltam a hátára, ő pedig hátra vetette magát, így a hátamat a betonhoz vágódott, ellenfelem pedig a könyökét a gyomromba vágta. Hirtelen felállt és odébb sétált tőlem, amit én nem tudtam mire vélni.
- Add fel! - Mondta parancsolóan, mire én csak egy mosollyal tudtam válaszolni.
- Miért? - Kérdeztem, miközben felkönyököltem. -Nem én vagyok aki vérzik. - Mondtam tovább mosolyogva. ~ Ha azt hitted ilyen könnyen feladom kispofám, akkor ezt benézted. ~ Gondoltam magamban.
- Ezesetben tegyük egy kicsit izgalmasabbá. - Mondta, majd kitárta karjait és mintha mágiát akart volna használni, de valami megzavarta kis harcunkat, hogy pontosabb legyek valaki. A tömeg lassan ketté nyílt egy ismerős lány előtt. A kék hajú, szintén Dragon Fang-es lány, ilyen Mózes style-ban haladt át a tömegen és egyenesen felénk tartott.
- Szia Leena. - Mondtuk egyszerre ellenfelemmel, majd értetlenül egymásra néztünk.
- Éppen nyugodtan sétálgattam a városban, mikor hallottam, hogy két Dragon Fang mágus éppen a város szétverésén fáradozik. - Mondta Leena és elég dühösnek tűnt.
- Te is Dragon Fang-es vagy? - Kérdeztük ismét egyszerre, miközben egymás felé fordultunk.
- MARHÁK. Mégis mi a francért verekedtek? - Kérdezte dühösen klánunk legerősebb tagja, mi pedig válaszul csak rámutattunk a barna hajú lányra, aki a kocsma előtt állt és minket figyelt.
- Ő ki?
- Egy lány. - Válaszoltuk ismét egyszerre, de ezt már nem bírtuk mosolygás nélkül. Úgy tűnt, hogy nagyon egy rugóra jár az agyunk.
- Azt én is látom!!! De ki ő? És ha lehet próbáljatok most nem egyszerre válaszolni. - Mondta Leena egyre ingerültebben.
- Nem tudjuk. ~ Hát ez kész... ha nem tartanék attól, hogy Leena kinyír, emelném a kezem egy pacsira a sráccal.
- IDIÓTÁK. - Mondta Leena a válaszunktól kiakadva és karjai körül, mintha mini tornádók jelentek volna meg, majd valahogy mágiájával egy szemvillanás alatt a levegőbe emelt minket és egészen a város széléig repített minket, ahol egy fán kötöttünk ki. ~ Hihetetlen milyen erős ez a lány... Igaz, hogy nem messze voltunk a város szélétől, de már értem, miért ő a klán legerősebb tagja. ~ Gondoltam, miközben a fa ágán hasaltam és aztán azon kezdtem gondolkodni, hogyan másszak le innen. Alig, hogy ez a kérdés átfutott az agyamon, kiáltást hallottam fentről, majd mikor felnéztem, megláttam ellenfelemet, aki egyenesen felém zuhant. Miután ráesett a hátamra, az ág nem bírta tovább és leszakadt, mi pedig a földre zuhantunk.
- Leszállnál rólam? - Kérdeztem a sráctól aki a hátamon üldögélt.
- Ja... Bocsi. - Mondta, majd leszállt a hátamról és odébb ment pár lépésnyit.
- Szóval... -Kezdett neki- Te is a Dragon Fang mágusa vagy? - kérdezte, mire én válaszul csak feljebb toltam pólóm ujját és megmutattam neki, a vállamon lévő jelet.
- De ha jól vettem ki, akkor te is a klánhoz tartozol. - Mondtam nyugodtan, mire ő is megmutatta a jelét. Egy ideig farkasszemet néztünk egymással, majd én törtem meg a csendet.
- Akkor folytassuk? Itt már nem teszünk tönkre semmit. - Mondtam vigyorogva és vártam a választ. Még mielőtt válaszolt volna, több ember hangjára lettünk figyelmesek és hamarosan meg is láttuk, hogy egy nagyobbacska tömeg közeledik felén, akik a harcunk folytatására voltak kíváncsiak és a tömeg elején megláttuk a lányt is, aki miatt elkezdtünk harcolni. Amint ellenfelem észrevette a lányt, azonnal válaszolt.
- Folytassuk. - Mondta, majd ökleit a maga elé emelte.
- Várj még. Előbb mutatkozzunk be, ha már klántársak vagyunk. - Mondtam mosolyogva, mire a srác meglepetten nézett, majd bemutatkozott.
- A nevem Gabriel van Chantai.
- Örvendek Gabriel. A nevem Axel Freeze. - Mutatkoztam be én is, majd kezemet nyújtottam, amit ő el is fogadott, majd újra én szólaltam meg.
- Ha már úgy is mind a ketten mágusok vagyunk... harcoljunk innentől mágiával Rendben? - Mondtam, majd jobb kezemet jéggé változtattam és egy kardot formáltam belőle, aztán kinyújtottam Gab felé.
- Rendben. - Felelte, majd jobb kezébe megidézett egy kardot.

- Ex-qui - tekintetem a szétváló tömegre tévedt, ahol a közeledő nő arca szépen lassan teljesen kivehető lett. ~Leena. Mit keres itt? Nem küldetésen van?~
Mindketten leengedtük a kezünket, és akaratlanul is egymás mellé álltunk, a frissen érkezett sárkányölő felé fordultunk.
- Szia Leena. - szóltunk mindketten egyszerre, és egymásra néztünk. ~Honnan a francból ismeri?~
- Éppen nyugodtan sétálgattam a városban, mikor hallottam, hogy két Dragon Fang mágus éppen a város szétverésén fáradozik. - mondta, miközben a karjait maga előtt összefonta, jobb lábával pedig ütemesen dobolt a földön.
- Te is Dragon Fang-es vagy? - ~Elmész te a-.. Sose láttalak.~
- MARHÁK. Mégis mi a francért verekedtek? - dörögte a sárkányölő, mint megannyi égi háborút vívó felhő. Nem véletlen, hogy égi sárkányölő.
Mindketten a lányra mutattunk, aki a kocsma ajtajától pár lépésnyire állt, és minket bámult.
- Ő ki?
- Egy lány. - ez nem igaz. Megdörgöltem az orram, lehetőleg úgy, hogy Leena ne lássa, hogy alatta fülig ér a szám. ~Hé, öcsi, vágod, hogy egy rugóra jár az agyunk?~ vigyorogtam rá, de nem mondtam ki.
- Azt én is látom!!! De ki ő? És ha lehet próbáljatok most nem egyszerre válaszolni. - kezd elszállni az agya, tényleg nem kéne tovább folytatni a dolgot, mert a végén követjük mi is. (mármint az agyát)
- Nem tudjuk. - az előző vigyoromat véltem felfedezni a srác arcán, szinte kedvem lett volna koccolni egyet.
- IDIÓTÁK. - gondolkodni késő, Leena széttárta a karjait, és az égi sárkánytól kapott erejével forgószelet kavart alánk, amiből hiába próbáltunk, nem tudtunk kikeveredni. A szél folyamatosan erősödött, mígnem felemelt minket, és a város külső pereméről a szomszédos erdőbe vágott minket.
~Nem láttam még Leenát akcióban, de valahogy nem így képzeltem el azt a pillanatot, amikor megismerem.~ Futott át az agyamon, amint egy faágon csimpaszkodtam, illetve, mielőtt az meg nem adta magát a súlyom alatt.
- VÁ! - ordítottam reflexből, miközben zuhanni kezdtem, s esés közben magammal sodortam a szintén egy faágon csimpaszkodó srácot.
- Leszállnál rólam? – kérdezte, miközben lentről taszigált.
- Ja... Bocsi. - mondtam, miközben felugrottam. Most esett le, hogy a hátán landoltam. Pár lépést tettem odébb, majd visszafordultam.
- Szóval... – kezdtem neki - Te is a Dragon Fang mágusa vagy? - kérdeztem, mire ő csak fentebb tűrte a pólóját, és megmutatta a tetoválást.
- De, ha jól vettem ki, akkor te is a klánhoz tartozol. – szólt, s válaszul én is hasonlóképpen cselekedtem, ideje volt levenni magamról a lábszárig érő köpenyemet, hogy könnyedebben mozogjak. Bal karomat magam előtt keresztbe lógattam le, hogy lássa az én jelemet is.
Rövid ideig csak néztük egymást, és már épp szólni akartam, amikor megelőzött:
- Akkor folytassuk? Itt már nem teszünk tönkre semmit. – széles vigyorral közölte, amit éppen én akartam mondani, ám mielőtt válaszolni tudtam volna, egy nagyobbacska embercsoportra lettünk figyelmesek, akik a város szélétől tartottak felénk, élén a lánnyal.
- Folytassuk. – vágtam rá. Bár egyikünk se mutatta, mindkettőnknek igencsak megtépázta az erejét az eddigi harc, de el kell döntenünk, ki az erősebb. ~Most már elvi kérdés, és nem is igazán érdekel a lány, menjen csak a szépfiúhoz, nekem a győzelem a fontos!~
- Várj még. Előbb mutatkozzunk be, ha már klán társak vagyunk. – ésszerű, én se hívhatom mindig „öcsinek, szépfiúnak, vagy bájgúnárnak.
- Gabriel van Chantai.
- Örvendek Gabriel. A nevem Axel Freeze. – nyújtotta a kezét, amibe azonnal bele is csaptam. ~Ahhoz képest, hogy még alig pelyhedzik a szakálla egész férfias szorítása van.~ Aztán újra ő szólalt meg:
- Ha már úgy is mind a ketten mágusok vagyunk... harcoljunk innentől mágiával, rendben? – szólt, s közben jeges karddá formálta a karját, és felém nyújtotta.
- Rendben. Ex-quip! Magic Sword! - Feleltem, majd jobb kezembe került a kardom. –Tartson addig, míg egyikünk mindkét vállal a földön fekszik. Benne vagy?
Ő csak bólintott, és csapásra emelte a karját. Kivédtem, bár nem sokon múlott, hogy elkapjon, bár felkészültem az ütközetre, de mégis meglepetésként ért némiképp, úgyhogy minden idegszálamat felé kell fordítanom, minden mást kizárni. ~Legalább ezt az orrvérzést vissza kell adnom neki, igaz, hogy csak kicsattant, és semmi komoly, de akkor is.~
Folyamatos ütésváltások, és hárítások követték egymást, az acél és a jég ütemesen csengett folyamatosan, aztán valamilyen szinten sikerült felül kerekednie rajtam, gyorsított a tempón, és támadások sorozatát zúdította rám, én pedig az egyik a felé hátráltam, majd mellette megvetettem a lábam, és a következő csapást a kardom lapjával hárítottam, így meg tudtam támasztani a szabad tenyeremmel. Ő két kézzel nyomta lefelé, és tekintetünk minden találkozása szikrákat hányt. Láttam a lángot a szemében, amit egyetlen banditáéban sem a hegyekben, és amiről ők beszéltek, hogy látják az enyémben. ~Akkor ezért van vele ilyen nehéz dolgom. Végre méltó ellenfél. De azért elővigyázatlan.~ Jobbra oldalaztam, leengedve a tenyerem támasztékát a kardról, így a támadóm elbillent, és hasra készült esni, amikor vállmagasságba zuhant az arca, a kardom markolatával arcon vágtam.
- Nem csak a pengéből áll a kardod, Axel! – kiáltottam, majd hátrébb ugrottam, s megvártam, míg feláll térdről. Megdörzsölte az orrát, és pár csepp vért pillantottam meg az ujjai hegyén. ~Rendben, kvittek vagyunk.~
Keresztülvágtam a fát, vigyázva, hogy felé dőljön, s bár kicsi volt, figyelemelterelésnek elég lett volna.
- Viszlát. – szóltam.
- Máris mész? – szögeztem rám a tekintetét.
- Nem, csak feléd dől a fa. – vigyorogtam. Villámgyorsan oldalra ugrott, és felém ugrott, félrecsapta a kardomat, és elkapta a tarkómat. ~Pedig reméltem, hogy a köpeny levételével a mellvértet nem tudja megmarkolni. –végülis, azt nem tudja.~ Megrántott maga felé, igyekeztem lépkedni, hogy ne essek hasra, de egyenesen arccal tartottam egy fa felé, úgyhogy az utolsó lépésben megpördítettem magam, és háttal vágódtam bele, és csak a reflexeimnek köszönhető, hogy nem szegte a nyakam a penge, hiszen lebuktam. Ám a fegyveremet még akkor elvesztettem, amikor belecsapódtam a fába. Megszédültem egy másodperctöredékre, és a mágia azon nyomban csődöt mondott.
- Feléd dől a fa. – vigyorgott.
- És köszönni ki fog? – ugrottam felé, vállal a gyomrának feszülve, és egy másik fának vágtam háttal, eltaszítottam magam a fa törzsétől. – Gyorsan, egy kardot! Ex-quip! Magic Sword! – a fegyver éppen időben érkezett, hiszen Axel ismét támadásba lendült.
Lihegtem, és látszott rajta is, hogy izzad. ~Hamarosan vége, de nekem kell állva maradnom!.~

–Tartson addig, míg egyikünk mindkét vállal a földön fekszik. Benne vagy? - Mondta, miután megidézte fegyverét, mire én csak egy bólintással feleltem, majd csapásra emeltem karomat. Nem sokon múlott, de kivédte a támadásomat, viszont látszott az arcán, hogy kicsit meglepte a hirtelen támadás. ~Na végre... találtam egy ellenfelet, aki nagyobb kihívást nyújt, mint azok a gyenge kis banditák. Ezt a harcot kifejezetten élvezem. ~ Miközben ez átfutott az egyamon, újra támadtam és és ellenfelem ismét hárította a támadást, majd ő lendült ellentámadásba és én védekeztem. Ez egy jó darabig így ment és közben mindig megborzongtam kicsit, mikor az acél és a jég találkoztak és minden találkozásukat apró, ütemes csengések kísérték. Mivel láttam, hogy Gabriel minden erejét beleadja a harcba, úgy gondoltam, hogy én is minden erőmet összeszedve fogom őt támadni. Egy ideig sikerült is felülkerekednem rajta, mivel én egyre gyorsabban kezdtem támadni, ő pedig hátrálni kezdett. Mikor egy fa mellé értünk, ismét felé csaptam kardommal, ám ezúttal kardja lapjával hárította támadásom és így tenyerével alá is tudott támasztani. Két kézzel nyomtam lefelé kardját és közben teküntetünk többször is összeakadt és ilyenkor tekinteteink szikrákat hánytak. Egy különös lángot véltem felfedezni a szemében, mely mások szerint az enyémben is megvan, de én még soha nem láttam eddig mások tekintetében. ~ Ez a srác igyan olyan őrült, mint én... Ez egyre érdekesebb lessz. ~ Gondoltam és közben egy halvány mosoly jelent meg az arcomon. A következő pillanatban Gab félreoldalazott és leengedte fegyverét, melytől én ibillentem az egyensújomból. Úgy tűnt, hogy ismét alkalmam nyílik becsókolni az erdőnek, de ekkor ellenfelem kardja markolatával arcon vágott.
- Nem csak a pengéből áll a kardod, Axel! - Mondta, majd hátrébb ugrott, én pedig miután felkeltem a földről, kicsit megtöröltem az orromat és miután elnettem kezemet az orromtól, ujjaimon valami vért pillantottam meg. ~ 1-1. De a következő pont az anyém lessz. ~ Alig, hogy ez átfutott az agyamon, arra lettem figyelmes, hogy belevág a mellette lévő fába.
- Viszlát. – Mondta, mire én néztem egyet, hogy ez meg hová megy? ~ csak nem lép le, mikor épp most kezd a harc izgalmas lenni.~
- Máris mész? – Kérdeztem rá végül.
- Nem, csak feléd dől a fa. - Mondta vigyorogva. ~ Nem rossz de ezt figyeld.~ Gondoltam, majd gyorsan félre ugrottam a fa útjából, aztán Gabriel felé indultam. Mikor oda értem, félre csaptam a kardját, majd megragadtam a tarkóját és magam felé rántottam. Egyenesen arcal egy fa felé indítottam meg, teljes erőmből, de az utolsó pillanatba sikerült megpördülnie és háttal csapódott neki a fának, viszont a kardja eltűnt. ~ Ennél jobb alkalmam nem igen lessz. ~ Gondoltam, megindultam ellenfelem felé, de az utolsó pillanatban sikerült elhajolnia kardom elől, így a fát vágtam ketté.
- Feléd dől a fa. – Mondtam neki vigyorogva.
- És köszönni ki fog? - Kérdezte, majd vállal a hasamnak ugrott és nekivágott egy másik fának.
– Gyorsan, egy kardot! Ex-quip! Magic Sword! - Mondta és éppen időben idézte meg fegyverét, mivel újbol támadtam. Láttszott rajta, hogy már eléggé ki volt fáradva, de már én sem voltam a toppon. Hirtelen egymásnak estünk és ismát hosszú támadások és védekeések sorozata követte egymást. Végül mindkettőnk, szinte monden mágikus ereje elfogyott és pont egy időben tűnt el Gabriel kardja és alakult vissza a karom. Mindkettőnk lihegett és folyt rólunk az izzadság. Kicsivel több mint két lépésnyire álltunk egymástól és arra vártunk, a másik mikor lendül újból támadásba. Mikor úgy döntöttem, hogy befejezem. ~ Úgyis azt mondják, hogy keményfejű vagyok. ~ Gondoltam, majd kicsit hátra hajtottam fejemet és minen maradék erőmet összeszedve, fejemet az ellenfelem feje felé lendítettem, ám későn vettem észre, hogy ő ugyan erre készül, így mindketten egyszerre fejeltük le egymást, hatalmas erővel. Vicsorogva, megfeszített izmokkaé toltuk egymáshoz homlokainkat. Addig tartottam magam, ameddig, csak tudtam, ám hirtelen úgy éreztem minden erő kiszáll a testemből, de éreztem, hogy Gabriel is egyre gyengébben tartja magát, majd hirtelen mind a ketten jobb oldalunkra dőltünk, mint egy zsák krumpli és beájultunk. Mikor magamhoz térte zakatolt a fejem és homlokomat masszírozva ültem fel és néztem körül. Kb. két órát feküdhettem itt. Közönségünknek és a lánynak aki miatt végül is ez az egész bunyó indult nyom nélkül eltüntek. Mikor ellenfelemre pillantottam, pont akkor ébredezett és ugyan úgy, homlokát fogva ült fel és nézett körül. Mikor rám nézett, egy ideig komolyan és csendben néztünk farkasszemet egymással, majd hirtelen mindketten elnevettük magunkat.
- Ez nagyon állat volt. - Mondtam mosolyogva, miközben feltápászkodtam a földről.
- Az. - Válaszolta ő is kis mosollyal az arcán, miközben példámat követve, ő is felkelt a földről.
- Nincs kedved megünnepelni, ezt a jó kis harcot, egy jó ki ital társaságában?
- Dehogy nincs. A harcunk talán döntetlen lett, de ivásban lenyomlak. - Válaszolta vigyorogva.
- Majd meglátjuk. - Mondtam mosolyogva, miközben elindultunk, vissza a város felé.
- Szerinted vissza engednek még minket abba a kocsmába? - Kérdeztem, mire Gabriel elnevette magát.
- Hát... nem hiszem. - Válaszolta még mindig nevetve és miutá végig gondoltam, mit tettünk a kocsmával, én is elnevettem magam.

/Köszönöm a játékot/

VÉGE