Zero Tice

Név: Zero Tice
Kor: 18 éves
Születési dátum: Dec. 13.
Kinézet: Közel 180 cm magas, rövid hófehér haja van, és vörös szemei. Nem mondható túl izmosnak, de nem a legsatnyább, nem is duci, és nem is sovány, valahol az arany középúton van. Ezek mellett a testi adottságok mellett, azonban még mondható erősnek, mert az is.
Jellem: Eddig még csak Melonnal volt kedves, vagy legalábbis nyugodt, Egyébként pedig egy csöppet idegbeteg. Könnyű, s szinte bármivel fel lehet húzni. Aludni pedig úgy tud, mint a bunda. Okos, ügyes, Melonnal ellentétben. Úgy túlzottan nem tudja érdekelni semmise, de ha valami felkelti az érdeklődését, arra odafigyel.
Klán: Klán nélküli, de Melon társa, így csak napok, hetek vagy akár hónapok kérdése, hogy a Quatro Cerberushoz csatlakozni óhajtson.
Mágia: Alakváltó mágia: Transform (white tiger) /Alakváltás (fehér tigris)/
(egyik hibája, hogy akármilyen állattá akarna változni, annak fehér lesz a bundája, ezt annak tudja be, hogy édesapjában egy démon lakott, még mikor élt.)
Felszerelés: Két, három kistőrt tart magánál mindig. Plusz még az öröklött vagyon, mely cseppet sem csekély.

A Tice család… híres mágusok voltak mind, bár így utólag, nem ez vált már hírnevük forrásává. Elég nagy klánnak mondható ez a család, Hargeon egész területén a legnagyobbnak. Vállalkozásaik szinte behálózzák Fiorét, s hogy mégis milyen vállalkozásról is van szó? Természetesen Cukrászdáról. Városonként akár egy, kettő épületük is lehet, s mind hatalmas, pompás felszereltségnek örvend. A vendégeknek általában tátva marad a szája, s hamar a sütemények függőjévé válnak. Nos, ez az én családi bizniszem. A nevem Zero Tice, s tizennyolc évvel ezelőtt láttam meg a napvilágot, egyfagyos, hideg decemberi éjjelen. Apámat Alan Ticenak hívták, kissé kilógott a családból, főleg furcsa betegsége miatt, és még azért is, mert egy különös, apró démon költözött belé, a születése napján. Ez a démon eléggé titokzatos volt, még a nevét se tudta senki, s nem is akarta elárulni, ha pedig apám tudta is, neki is megtiltotta, hogy megossza velünk. Különösen rossz természettel bírt az a férfi, kit eddig apámnak neveztem, s én úgy gondolom, nem érdemelte meg eme jelzőt. Gőgös volt, faragatlan, mindig ordibált mindenért, azért is, amit nem is követtünk el. Ez a többes szám azért lényeges, mert én egy hármas iker legidősebb tagja vagyok. Fivéreim neve Zane, és Zick volt.
Nem kis vagyont halmozott fel Alan ifjúkori éveim alatt, melyekről csak annyit tudok elmondani, hogy gyorsan elteltek, eseménytelenül, úgy akár egy rendes kisfiúé.
Anyámról is kéne ejtenem néhány szót, úgy gondolom, s meg is teszem. Egy rendes, polgári család második leányaként élt, míg apámnak meg nem akadt a szeme rajta…, vagy talán fordítva volt? Igen, ez reálisabb, ugyanis anya természete vadóc, energikus, nem mellesleg szeretetreméltó. Valami olyan sztorit mesélt egyik éjjel, esti mese gyanánt, hogy hogyan is ismerkedtek meg apával. Ennek egyik része arról szólt, hogy három udvarlója is volt egyszerre, ám egyik sem keltette fel figyelmét, mint Alan. Hogyisne, mikor apámnak, akár nekem s fivéreimnek, hamvas, vagy netán hófehér hajszíne csak úgy virított a tömegből.

- Hazajöttem – jelentettem ki unalmas hangomon, mikor megjöttem az iskolából. – Zanék elmentek a mesterhez. – Kiabáltam anyának ki a földszinti konyhában sürgött forgott, míg én éppen a cipőmet vettem le. Aztán mikor azzal megvoltam, mentem volna felfelé a lépcsőn, ám anya máshogy gondolta.
- És te hogy – hogy nem mentél? – hajolt ki az ajtón, érdeklődő tekintetét rám vetve.
- Tudod, hogy nekem nincs érzékem a mágiához. – Fordítottam el fejemet, majd megindultam felfelé.
- Dehogyis nincs. TE is vagy olyan ügyes, mint Zane és Zick, csak próbálkoznod kéne… - Haladt el fülem mellett egyre halkabb hangja. Felértem a szobámba.
- Ugyan már… én ügyes… ne röhögtess. – zuhantam ágyamra. A Heti Varázsló című magazin éppen velem szemben volt. – Hmm, ez valami új kiadás, még nem láttam. – A címlapon egy gyönyörű szép, hófehér hajú lány volt, mellette pedig egy vörös. Ha jól olvastam az aláírást, s vettem észre klánjelüket, akkor ők Mirajane és Erza a Fairy Tailből. – Mázlisták. – jelentettem ki magamban, majd felhagyva a Heti Varázslóval, fáradtan terültem szét az ágyamon, lehunytam a szemem.

~•~

Nézzük, mit tanultatok eddig? – kérdezte Misha, a mesterünk, várakozó tekintetét ránk meresztve.
Hehe. Kezdem én! – Hallatszott jobbról Zane hangja. – Transform Misha Rickett! – sokkal fejlettebb volt alakváltó mágiája, mint az enyém vagy Zické, ő már emberek alakját is képes volt felvenni, annak ellenére, hogy alig 2 hónapja jártunk külön órákra Misha-samához. S mily meglepő is volt akkor számunkra, de az átalakulás tökéletesen sikerült neki, olyan volt akár Misha-sama ikertestvére. Sőt, még személyiségét is át tudta venni, nem is kicsit, megkülönböztetni is alig lehetett őket, ám a mester hamar megunta a fiú poénkodását, majd parancsba adta, hogy változzék vissza. Hallgatott rá, s már huncut, kisfiús, valódi alakjában álldogált mellettünk.
Akkor most én jövök? – kérdezte szerényen tőlem Zick, rábólintottam. – Transform Rabbit. – Édes hófehér nyuszivá alakult, majd hatalmas, vörös albínószemeivel bámult felfelé.
DE ARANYOOOS!!! – Tört ki a mesterből, majd lehajolt hozzá, karjába vette és agyonszeretgette. – És te, Zero? Bemutatod, hogy mit tudsz? – nézett rám kíváncsian, míg a nyusziöcsémet szorongatta.
Transform White Tiger! – A metamorfózis elindult, testemet vöröses, narancssárgás fényjárta át. Jóval lassabbnak bizonyultam, mint fivéreim, és nem ez volt az egyetlen hiba. Egy kisebb, hófehér bundájú, tigrisfélévé váltam, ám füleim helyén egérfülek díszelegtek.
Ó! Ez nem jó, neked egyáltalán nem megy ez… - meg sem lepődtem, elvégre én valahogy nem voltam érdekelt a mágiában, minél hamarabb le akartam tudni a könyveket is, melyek olvasását kötelezősítette az elmúlt két hónapban. Volt olyan, melyről csak mondtam, hogy elolvastam. Visszaváltoztam, se szó, se kézmozdulat, semmise, csak hátat fordítottam, majd laza, unott léptekkel megindultam otthonról.

~•~

Merengtem el a nem olyan rég történteken, aztán elnyomott az álom.
Olyan este kilenc – tíz óra magasságában egy furcsa zajra keltem fel, majd csak figyeltem, aztán jött anyám sikolya, végül csend. Halálos csend. Halk léptek hangzottak a lépcsőn, valaki felfelé tartott. A másik szobában, Zick és Zane tartózkodott, az volt a lépcsővel pontosan szembe, legfiatalabb öcsém, Zick sírása áthallatszódott az én szobámba is, megindultam az ajtó felé. Halkan kinyitottam, kinéztem. A sötét folyosón apámalakú árny állt fivéreim szobája előtt, megfogni készülte a kilincset. Nem értettem, mire készülhet, mígnem a lentről felszűrődő fény megcsillant a baljában pihenő, véres késen. Ledermedtem, fogalmam nem volt az imént történt odalenti mészárlásról, hogy anyám már holtan fekszik a hideg csempén, s hogy apánk hasonló sorsot szánt nekünk is, ám leesett a tantusz, pont mikor lenyomta a kilincset.
- Zane! Zick! Gyertek vacsorázni. – Ám Zane nem olyan idióta, hogy ne vette volna észre nála a fegyvert.
- Nem… Nem vagyunk éhesek! – nyögte halkan, megszeppenve a csöpögő vér látványától. Apám, fegyvermágus lévén is, jobbjába idézett egy mágikus pisztolyt.
- Akkor meghaltok! – Majd kétszer eldördült a fegyver, ám a másodiknál az én idióta tigris alakommal rávetettem magam. Hála égnek nagyobb voltam, mint szoktam lenni, így meginogott, arrább lendült. A töltény Zicket fejen találta, menekülni se tudott, ott a helyszínen holtan esett össze. A második töltény Zane felé irányult, neki is a homloka lett volna a célpont, ha nem térítem el a lövészt még idő előtt. A lövedék testvérem arcát sértette végig, ám nem hagyott komolyabb sérülést. Nem vártam ki, milyen fejleménye lesz a lövésnek, azonnal apám karjába mélyesztettem, s szorítottam. Négy-öt jól irányzott ütést vitt a koponyámba, mikor a bőröm felsértődött, s véres lettem. Zane maga nem csak az alakváltó mágiát tanulta meg, hanem apánktól, még évekkel korábban a fegyvermágiát is elsajátította.
- Ex-Quip: Sword! – Hallottam felőle, majd erős léptekkel közelített felénk. A kardot a magasba emelte, s apánk karjába állította. Fejemet elrántva tőle, egy nem kicsinek mondható darabot téptem ki oldalából. Kiköptem a darabkát, visszaalakultam, véres testemmel felemelkedtem, vörös szemeimben a lámpa fénye irritálóan csillant meg. Láttam, hogy Zane megijedt tőlem. Alan már holtam feküdt a földön, elvérzett, s elég nagy sérüléseket okoztunk rajta testvéremmel.

Elfutottam, menekültem, az éjjeli utcán végig, ezer lámpa alatt, alig néhány ember mellet is elrohantam, egyikben fel is botlottam. Ám az is üvöltve vette észre gyilkos tekintetemet. A város határánál még futottam, fájt egész testem, annyi távot tettem már meg, ám egész elmém zavart volt, nem értettem semmit. Az alig egy kicsivel korábban tört események hatása alatt voltam, a rengeteg vér, a halottak, a gyilkos apám, kit valószínűleg haszontalan elmegyilkos démona kergetett az őrületbe volt a felelős mindezért. Testemen örökké fogom hordozni a kisördög jeleit, a fehér hajat, a vörös szempárt, mert apámon keresztül, ennyit örököltünk tőle mindannyian.
Egy apró tó mellett álltam meg csak, züllött voltam, ziláltam, a vízfölé hajoltam, megláttam véres arcomat, majd az egész fejemet a vízbe nyomtam. Lemostam arcomról a nyomokat, aztán elmúlt az adrenalin túltengés testemben; elájultam.

Reggel egy madár csicsergése keltett, s rengeteg másik ugrált körülöttem. Egy-egy róka ott nézte, hogy élek e még, orrukkal bökdöstek. Felpattantam, errefel mind elmenekült.
Vadászok jártak a környéken, minden állat futásnak, repülésnek indult, eldördültek a fegyverek. Emlékképei ugrottak be a tegnapnak, s én is újból futni kezdtem, addig futottam, míg már semmilyen hang nem ért el, majd megálltam. Egy karavánféleséggel találtam szembe magam. Kedves öregek voltak, vagy legalábbis középkorúak. Portékáikat éppen Seven királysága felé vitték, hogy eladják. Megkértem az egyiket, hogy ha fizetek neki egy bizonyos összeget, vigyen olyan messzire, amennyire csak tud. Fejet hajtott rá, majd kicsi kordélyán utazva, eljutottam Sevenbe, egy Nalia nevű falucskánál megköszöntem, amit értem tettek, majd elindultam az orrom után, ami persze az első kocsmába vezetett. Egy korsó sört kértem, s a csapos koromat meg se kérdezte, s már adta is. Hamar lehúztam, majd kifizettem a fickónak. Őszintén apám már készült erre az akciójára… Azért osztotta el az örökségeket idő előtt, de ez senkinek sem tűnt fel. Valószínűleg csak anyát készült megölni, de ránk is sort kerített már így utólag.
Elsápadt az arcom, a kocsmáros aggódott, hogy valami vírust hoztam, vagy csak esetleg beteg vagyok, így kizavart, meg hát… összetörtem egy poharat is. Kicsúszott a kezemből.
Elindultam kissé szédelegve az erdő irányába. S valahogy, valami oknál kifolyólag, testem átalakult a tigrissé, mely eddig soha sem sikerült normálisan. Sétáltam a sűrűben, mikor egy sörétes eldördült. Vállamba hatolt a golyó, én pedig tigrisesen felüvöltöttem. Amíg még éreztem „lábamat” futásnak eredtem. Irtóra fájt, de tudtam, ha az a néhány pacák utolér, sokkalta nagyobb fájdalomban lesz részem. Sokáig játszottuk ezt a macska-egér játékot, és már épp meglógni készültem a szemük elől, mikor az erdőből kiugrottam egy keskeny ösvényre. Azonnal feltűnt a lány, aki rám bámult. Egy vicsorítással, morgással megpróbáltam elüldözni, ám nem sikerült. Lábamba hirtelen éles fájdalom nyilallt, majdnem földbe gyökereztem. A lány közeledni kezdett felém, s egy kérdést is intézett hozzám, mire én egyik pillanatról a másikra rávetettem magam. Nem igazán látszott rajta félelem, de pedig napokkal korábban a most rávicsorgó fogsor halálra marcangolt egy felnőtt férfit.
A vadászok felfedezték hollétemet, majd céloztak, s lőttek. Ha a lány, kit letámadtam, nem von vékony kristályfalat közém, s a töltény közé még időben, mostanra halott lennék. De hála neki élek, s virulok. Valamilyen úton-módon sikerült meglógnunk a vadászok elől, ám az erdőben a fáradtságtól, s vérveszteségtől kidőltem, vissza is változtam.
Legközelebb már arra emlékszem, hogy egy fényes szobában voltam, mindenem sajgott.
Az a lány nyitott be, aki megmentette az életemet. Aggódott állapotom felől, de csak nyugtatni mertem, nem akartam, hogy tovább aggódjon, hogy fáj a karom, satöbbi.
Meg is köszöntem, hogy megvédett, nem sokan tettek volna ilyet egy idegenért, értem meg pláne nem. Meglepett, hogy mágus mivoltom felől érdeklődött, nem ezt vártam leghamarabb, talán nevemet, vagy hasonlót. Kedves kis párbeszéd alakult ki köztünk, rég beszélgettem már bárkivel is. Aztán elszakadt nálam a húr, kénytelen voltam megkérdezni nevét. Nem tudta… hogy-hogy nem tudja, hogy hívják? Ez felháborító…!!!
Erre a lány odaszaladt az ablakhoz és kikiáltott valami szerzetes félének. Az se tudta, hogyan hívják, addigra már odasétáltam mellé. Láttam, a kristályt amit teremtett mikor védett, s irtózatosan emlékeztetett arra a sárgadinnyére, amit a férfi a kezében cipelt.
- Legyen Melon... Szerintem illene hozzád. – Mosolyogtam rá, s örömmel fogadta. Aztán tovább elemeztem őt, hogy a családneve mi legyen, de a Crystal tűnt a legjobbnak.
Végül aztán rávettem magam, hogy visszatérjek Fioréba, már csak szegény Melon miatt is, hogy megtanulhassa rendesen a kristály mágiát, meg… ennyivel tartozom neki.
Egyik éjjel egy szállóban szálltunk meg, már Fiore Királyságán belül, mikor úgy döntöttem eltűnök egy kis időre. Melon szállását előre kifizettem, míg hazaruccantam, üzenetként pedig meghagytam neki, hogy várjon meg itt.
Hargeon utcái ugyanúgy fogadtak, komoran, a családi otthonhoz érve Zane-nel futottam össze, de amint elmondtam, hogy az örökségért már nem volt annyira boldog.
- Értem… - mondta komor hangon. – És mond csak, megy már a Transform Tiger? – kérdezte gúnyosan.
- Igen, a társamnak köszönhetően megy. – Elvégre… Melonnak köszönhetem, hogy még élek. – Megmentette az életemet. Nagyon kedves személy lett számomra. Egyébként ő egy kristály mágus. – Meséltem picit megnevezetlen Partneremről.
- Áh, értem…, engem még mindig Misha tanít…
- Gondoltam – aztán a házban megkerestem az én nevemmel ellátott ládikát, és magammal vittem. – Viszlát. – hagytam el a házat, s már siettem is vissza abba a bizonyos szállóba.
Melon jól lehordott, és még kokit is kaptam a fejemre, de nem zavart, elvégre most már tudok neki segíteni, vagy bármit megvenni, amit kér.

Hamarosan eljött az idő, hogy Melon-chan találjon magának egy mestert, éppen akkor a Quatro Cerberus klánnak otthont adó városban jártunk. Én pedig behúztam őt magammal.
- VAN ITT EGY KRISTÁLY MÁGUS?! Neki kéne! – Mutattam rá hüvelykujjammal. Egy nő megszólalt a pult mellett, ő hamar el is vállalta Melont, innentől én már csak a pulthoz mentem, s fél füllel hallgattam, mit beszélnek.
- Egy pohár tejet. – Szólaltam meg, mire a csapos nagyot nézett, ám persze, kiszolgált. Szürcsölésztem, majd mikor Melon szólt, kifizettem, s hazamentünk. Áh igen, amúgy a lakást, melybe újonnan költöztünk, én találtam.
Partnerem örömében még a nyakamba is ugrott. Végül is, két szoba, egy konyha egy fürdő, egy nappali, és egy kisebb méretű kamra. Még csak nem is kényszerítem magam mellé…

Laia kezei alatt szépen tanult Melon, örültem is neki, végre boldog volt, ám mikor felvették a Quatro Cerberusba, akkor mondhatni kiugrott a bőréből. Meg is lepődtem kellőképpen, még le is estem a kanapéról. Aztán ennek megünneplésére, különleges vacsorát készítettem a számára, meg rendeltem Zane újonnan átvett vállalkozásából sütiket is.