Yuri & Dead

Megint indulhattam tovább. A falut, ahol ez alkalommal megszálltam egy hegy választotta el a szomszédos településtől. Úgy látszott, hogy hegyet kell mászni, ám igencsak meglepődtem mikor a falu határába érve azt tapasztaltam, hogy az út egyszer csak elkanyarodik, és kikerüli a hegyet. Meglepett a dolog, de nem volt mit tenni, így elindultam volna a hegy irányába, ha egy idős női hang nem késztet visszafordulásra.
-Nem ajánlatos arra menni, kisasszony.- Szólalt meg a mögöttem álló hölgy, mire én egy gyors mozdulattal visszafordultam. Ahogy szembe fordultam a megszólítómmal, azonnal észrevehettem, hogy egy koros nővel van dolgom, aki felemás pillantásom láttán igencsak meglepődött.
-Mégis miért ne menjek arra?- Kérdezek rá az okra amiért vissza kellett forduljak. Eléggé zavar, hogy hátráltatnak, de csak nem hagyhatom ott, ha már megszólított. Kérdő pillantással vizslatóm a nőt, aki erre feleszmél csodálkozásából, és válaszol is.
-Mert a hegy el van átkozva. Aki arra megy eltűnik.- Adja meg a választ a nénike, mire én csak elmosolyodok. Még hogy elátkozva? Igazán érdekesnek találom ezt a kijelentést, így csak mosolyogva válaszolok vissza az anyókának.
-Ha a hegy átkozott akkor tökéletes biztonságba mászhatom meg, hisz én is átkozott vagyok.- A nő arcára csodálkozás ül ki, amivel én nem törődöm. Megfordulok, és elindulok a hegy teteje felé.

---

Talán mégsem volt olyan nagy ötlet a hegyen elindulni, mint ahogy elsőnek tűnt. Már órák óta barangoltam a rengetegben, mikor egy ember körvonalait véltem felfedezni tőlem elég nagy távolságban. Fogalmam sem volt róla, hogy ki lenne az, aki rajtam kívül olyan vakmerő, hogy nekivág a hegynek. Nem igazán volt jobb ötletem, minthogy követem. Persze a távolságot megtartottam, és reméltem, hogy nem vesz észre. Végül egy tisztásféleségre érkezett, ahol egy kisebb tó is állt. Láttam, hogy valaki van a vízben, így egy kis reménnyel közeledtem. Reméletem, hogy kapok valami kis útbaigazítást, mikor elég közel értem megszólaltam, igaz halkan, de mégis érhetően.
-Szeretnék egy kis útbaigazítást kérni.- Szólaltam meg, bár egy kicsit tartottam a beszélgetéstől. Reméltem, hogy nem lesz probléma, és eljutok a következő faluba.

Ahogy a férfi megszólal szinte azonnal engedelmeskedem. Habár elfordulok a látóterem szélén, elmosódottan, de látom a mozdulatait. Nem igazán bízom meg benne. Valami azt súgja, hogy ő is így van ezzel. Nem akarom rávenni, hogy mindenképpen bízzon benne, mert azzal, csak a bizalmatlanságát növelném. Ahogy ismét megszólal visszafordulok és én is köszönök.
-Üdv!- Nem beszélek a leghangosabban, így alig lehet hallani, amit mondok. Nem áll szándékomban semmi olyat tenni amivel növelném a bizalmatlanságát. Ahogy rávilágít arra, hogy nem mondtam meg, merre is tartok, azonnal összeszedem gondolataim, amik eddig eléggé elkalandoztak a férfi kilétét illetőleg, és megpróbálok valami épkéz-láb válasszal előállni.
-Nekem már az is megtenné, ha elvezetnél az útra.- Szólalok meg ismételten, habár most egy kicsit nagyobb hangerővel, de még így is eléggé halkan. Mikor észreveszem, hogy az az emberforma valami amit idáig követtem eltűnik biztos lehetek benne, hogy valami rosszat feltételez rólam. Talán azt gondolja, hogy meg akarom ölni, vagy valaki utána küldött. Valahogy nem tetszik, hogy ilyennek néz, így ismételten megszólalok, hogy hangot adjak nemtetszésemnek.
-Nem kell tartanod attól, hogy társaim vannak.- Szólalok meg halkan a férfivel a szemkontaktust továbbra is tartva. -Nem áll szándékomban harcba bonyolódni, szóval nyugodtan visszahívhatod a bábod.- Tisztán, és érthetően közölem álláspontom, és remélem, hogy nem ébresztek ezzel még nagyobb bizalmatlanságot benne. Nem áll szándékomban harcba keveredni, így nincs semmilyen mögöttes szándéka annak, hogy megszólítottam. Igazából valakitől mindenképpen segítséget kellett volna kérnem, de egy kicsit megnyugtat, hogy nem egy egyszerű emberrel futottam össze, hanem vele. Az egyszerű emberek általában megijednek felemás szemem láttán, és nem leszek a segítségemre. Csak néhányan vannak, akik hajlandók segítő kezet nyújtani egy magamfajtának, és ők is valamilyen hátsó szándékkal. Általában.

Ahogy a szemben álló férfi elindult felém, én szemem végig rajta tartottam. Valahogy nem volt valami sok kedvem ahhoz, hogy közelebb kerüljek hozzá, ám ő másképp látta a dolgot, így csak egy helyben állva figyeltem, ahogy közeledik. Majd végül ő törte meg a köztünk rövid ideig beálló csendet.
-Valahogy én is így vagyok ezzel. jobb szeretem az ilyet tudni, minthogy meglepetésként érjen egy támadás.- Szólalok meg, miután ő befejezte a beszédet. Látszik, hogy barna szemembe néz. Nagy valószínűséggel arra tippel, hogy a másikkal nem látok, azonban nagyot téved. Mikor ő is bemutatkozik nekem is ezt kell tennem, bár nagyon nem akarom elárulni a nevem. Nem szeretem csak úgy elárulni másoknak a nevem, de ez rám ragadt a falubeli szokásokból, így kénytelen vagyok kinyögni a nevem, bár ezt rövid hallgatás után teszem csak meg.
-A nevem Wakana Yuri.- Nyögöm ki végül, kicsit sem szívesen. Mivel a velem szemben elhelyezkedő Dead még mindig a barna szemembe néz, így nem tudom megállni, hogy ne közöljem vele, hogy a másikra is látok.
-A másik szememre is látok, szóval nem kell ezt csinálnod.- Szólalok meg egy kicsit csípős hangsúllyal. szemem a nálam magasabb beszélgetőpartneremen tartva. Nem áll szándékomban rosszat gondolni róla, ám szeretem szemmel tartani azokat, akiket még nem ismerek eléggé, hogy képes legyek egy kicsit megbízni bennük. Valahogy Dead sem nyeret még el a bizalmam, hisz ő is bizalmatlanul fordult felém. Nem igazán tudom, hogy hogyan is kellene rá gondolnom, mert nem érzem sem ellenségnek, sem barátnak. Valahogy olyan semlegesnek tűnik, de valószínűleg nem az, így óvatosnak kell vele lennem, mert nem tudom, hogy mire készülhet. Ha elvezet az útra, akkor megköszönöm, és tovább megyek, ha nem... Azon még gondolkodnom kell egy kicsit.

Ahogy azt mondta kövessem, azonnal elindultam. Szinte futottam utána, hisz azért ő nagyobbakat lépett, de nem érdekelt amíg kivisz az útra. A köztünk beálló csendben az erdő minden zaja hallatszott, és ez igazán kellemes volt. Már egy kicsit hozzászoktam az ilyen környezethez, de most, hogy már elég régen volt ilyenben részem, valahogy másképpen hatott rám. Nem tudom elírni azt az élményt, melyet ez a halk összhatás keltett bennem, de nem élvezhettem sokáig ezt a kellemes hangot, mert a nem sokkal előttem haladó Dead megtörte a csendet. Ahogy rákérdezett a célomra, egy kissé kelletlenül, de a válaszon kezdtem el törni a fejem. Azonban mielőtt választ adhattam volna, elmondta az ő célját. Egy kissé meglepett, hogy valaki ilyen vágyat dédelgessen, de ez az ő dolga. a kérdésére végre találta valami értelmes választ, és azt szinte azonnal ki is mondtam.
-Keresek valakit, mert megígértem neki, hogy megölöm.- Csak utólag döbbentem rá, hogy túl sokat árultam el. Nem volt kedvem az ehhez a mondathoz kapcsolódó kérdésekre válaszolni, de már nem volt mit tenni. Ha egyszer kimondtam, már nem vonhatom vissza. Sajnos most már nincs mit tenni, minthogy valami értelmes válaszon kezdjek el gondolkozni a valószínűsíthető kérdésekre. Azonban ez nem sikerült. A gondolataim valahogy mindig visszatértek az ő céljához. Nem tudom, hogy miért furcsálltam annyira, hogy ő szeretne lenni a legerősebb nekromanta a világon, de mégsem tudtam a gondolataim elszakítani ettől az aprócska tényről. Valahogy nem hagyott nyugodni a tudat, hogy ő ilyen célt akar elérni. Egy kicsi kétség is felmerült bennem azt illetően, hogy tényleg nem fog bántani, bár ezt a gondolatot a lehető leggyorsabban próbáltam megcáfolni, és sikerült is. Hisz már akkor megölhetett volna mikor meglátott. Nem kellett volna hozzá sok, így egy kicsit megnyugodtam. De még mindig nem bízok meg benne. Valami azt súgja, hogy ne tegyem.

A lehető legjobban próbálom magam visszafogni, hogy ne vágjam a fejéhez: "Nekem nem kell segítség!" Ehhez elég nagy önuralom kell, hisz már sokadjára hallom, hogy a segítségemre lesznek. Akárhogy próbáltam elmagyarázni ezeknek az embereknek, hogy magam akarom megoldani, nem értették meg. Általában megkaptam, hogy túl fiatal vagyok az ilyen dolgokhoz, de én nem így érzem. Nagyot sóhajtva törődöm bele, abba, hogy Ő már döntött is, és az én véleményem egy cseppet sem érdekli. Eztán a jelenlegi életemről kérdez, de mint az előbb is elmondja az Ő verzióját. Valahogy nem igazán érdekel, hogy egy sötét céhhez tartozik. Nekem aztán oly' mindegy, hogy ki hol tartja magát számon. Mikor megemlíti, hogy könyörtelen gyilkos egy pillanatra valami kellemetlen érzés rántja görcsbe a gyomrom. Nem tudom, hogy miért is történt ez, de ez az érzés egy kis ideig nem hagyott nyugodni. mikor befejeztem a mondanivalóját nekem kellett megszólalni. Igaz kelletlenül, de csak mondanom kellett valamit.
-Én jelenleg nem tartozom sehova. A napjaim egyhangúan telnek az utazással. Illetve ajánlatos messze elkerülni, mert az emberek nagy többsége megijed, ha meglát.- Ekkor egy kis szünetet tartottam. Nem tudom, hogy miért is, a tudatalattim azt súgta, hogy itt álljak meg egy pillanatra, majd folytattam. -Nem ijedtem meg attól, hogy könyörtelen gyilkosnak vallottad magad. Hidegen hagy a dolog, amíg nem állsz az utamba.- Fejeztem be mondanivalóm. Nem igazán volt kedvem tovább beszélni, meg amúgy sem volt mit mondanom, így vártam, hogy Ő mondjon valamit.