Karácsonyi Party!

Reggel arra ébredtem, hogy valaki az arcomat nyalogatja és elosszor azt hittem, Tabu akarja folytatni a tegnap estét, de aztán feltunt valami. ~ Ember... vagy Tabu reggeli szájszaga ilyen rossz, vagy...~ Lassan kinyitottam a szemem és Froxot láttam meg, ahogy arcomat nyaolgatja.
- Jó jó... felkeltem. - Mondtam neki, mire vidáman hátrébb ugrott én pedig megpróbáltam feulni az agybán, de nem sok sikerrel. Fejemhez kaptam, mikor belé hasított a fájdalom és vissza fekudtem az ágyra és korul néztem kicsit. volt ott pár borosuveg és soros korsó, valamint hamarosan feltunt, hogy Tabu nadrágján fekszek.~ Hmm... remélem nem csináltam hulyeséget az este...vagyis... a hulyeség még elmegy, de remélem nem csináltam túl nagyot.~ .Gondolkodtam ezen és azon is, hogy vajon Tabu merre lehet, bár erre hamar megtudtam a választ, mivel hamarosan csorompolésre és pár apróbb kármkodásra lettem figyelmes, amik a konyha felol szurodtek. ~ Tabu és a konyha?....Hát ez nem épp a legjobb kombó. ~ Gondoltam a tarkómat vakargatva, majd megrántottam a vállam és kiugrottam az ágyból. Egyenesen az ablak felé vettem az irányt és mikor oda értem, egy gyors mozdulattal elhúztam a fuggonyt. Kintrol hatalmas fehér fény áradt befelé, ami kicsit erotikus volt a szememnek, ezért kicsit becsuktam a szemem, majd miután, megszoktam a fényt, újra kinyitottam. Nem tudtam hova lenni a boldogságtól, mikor megláttam, hogy kint esik a hó. Mosolyogva bámultam kifelé az ablakon, mikozben megrohantak az emlékek, régi otthonomról.
- Sejtettem, hogy tetszeni fog. - Mondta Tabu, mikozben lassan két bogre forró csokival lépett be az ajtón és beállt mellém az ablak elé. A lányon csak az én egyik barna pulóverem volt és ahogy belépett, lassan végigmértem.
- Tessék. - Mondta, mikor felém nyújtotta az egyik bogrét, majd miután elvettem, aprót kortyolt a sajátjából.
- Koszi - Mondtam mosolyogva, mikozben lassan átoleltem a derekát és finoman magamhoz húztam.
- Mit csináljunk ma?
- Nemtudom... Lustálkodjunk. - Mondta, mikozben fejét a mellkasomhoz dorgolte, mint egy kiscica. Válaszolni akartam, de akkor észre vettem, hogy Frox a foldon felénk húzza a naptárt, ami kétszer akkora mind o, majd mikor kozelebb ért hozzánk mancsával, az aznapi dátumra mutogatott.
- Azthiszem megvan, hogy mit csinálunk ma. - Tabuchi kicsit kerdon nézett rám, mire felmutattam a naptárat, melyen hatalmas piros betukkel az állt, hogy " BULI" és a az aznapi dátumhoz volt nyilazva.
Gyorsan elláttuk a reggeli teendoinket, majd feloltoztunk... nem oltoztunk ki túlságosan, de azért jobban mint máskor, ahogy egy bulia illik. Én a fejemre húztam egy mikulás sapkát és Tabura is ráadtam egyet, mire o fojton levette a fejérol.
- Naaa... olyan murisan nézel ki így. - Próbáltam meggyozni, de nem sok sikerrel.
- De én nem akarok murisan kinézni... - Adta mindig válaszát, mikozben karjait osszefonva fustolgott magában. Nagyjából negyed óra alatt sikerult rávennem, hogy felvegye, de annyira még mindig nem volt túl lelkes, de elindultunk.
Mikor kinyitottuk az ajtót a bokáig éro hó kicsit beomlott, de nem volt vészes. Viszont amint nyílt az ajtó, Frox ugrott is ki rajta, majd teljesen eltunt a hóban. Csak egy mélyedés jelezte a helyet, ahol a kis róka eltunt, majd láttuk, ahogy alagutat kezd ásni elottunk, ami tobbnyire ráomlott. Egy ido után kiemeltem a hóból, ami nem nagyon tetszett neki. Ugyan olyan durcás képet vágott, mint Tabu a sapka miatt.~ Remek... mintha két durcás gyerekre kellene vigyáznom.~ Gondoltam magamban mosolyogva, mikozben elindultunk a vasútállomásra.. Miután megvettuk ajegyeket, egy kis gutást kovetoen idoben el is értuk a vonatot. Az úton, nagyon semmi említésre méltó nem tortént, csak beszélgettunk, nevetgéltunk... és persze ettunk, hogy ne ott faljunk fel mindent, bár szerintem így fogunk fogyasztani.
Egy rovid út után el is értuk Magnoliát, majd miután leszálltunk a vonatról és nyújtóztunk egyet elindultunk a megadott címet keresni. Út kozben megkérdeztunk pár Humán GPS-t ( járókeloket) , hogy merre is találjuk Gray házát, akik orommel útbaigazítottak. Ahogy sétálgattunk, megláttunk egy voros hajú srácot, aki mintha kicsit ideges lett volna és hogy duhét levezesse, bele utott egy fába, ami után úgy tunk, kicsit lenyugodott, de a természet bosszút állt rajta. A fáról minden hó egyenesen a fején landolt és betemette. Oda siettunk hozzá és gyorsan kiástuk, majd majd felsegítettuk. Mint kiderult a neve Red volt és egy kicsit hosszabb beszélgetés után o is eltévedt, de jó fejnek tunt, ezért megkérdeztuk nincs e kedve velunk tartani a buliba. Egy kis gondolkodás után bele ment, így négyen kezdtuk el Gray házát keresgélni és hamarosan meg is találtuk. Úgy hallatszott, hogy bent már elkezdodott a buli, így nem is késlekedtunk sokat, bekopogtunk és mosolyogva vártuk, hogy ajtót nyissanak.

Gray illedelmesen bekísért a nagyszobába, és ugyanazzal a lendülettel hóembert készített az egyik vendégből, majd az újabb csengetésre visszasietett az ajtóhoz. Ai rögtön megcélozta a sütis asztalt, én pedig szó nélkül követtem, a felhozatal ugyanis roppant csábító volt. ~ Aztaa…csokis lakesh. A kedvenc édességem. És már csak egy van…meg kell szereznem. ~ szemeztem az íncsiklandó süti utolsó darabjával, majd gyorsan visszaszívtam nyálam, és már nyúltam is érte, de egy kéz megelőzött. Odakaptam fejem, s morcosan néztem, ahogy Firmus barátom egyben beletömi szájába a lakesht. ~ Ehh…nem voltam elég gyors. ~ bosszankodtam magamban, aztán megragadtam egy marékkal a legközelebbi édességből, és rágcsálni kezdtem.
- Nos barátaim, ideje ennünk valami rendes ételt! Gyertek a konyhába és kezdődjék a lakoma! – lépett be Gray ismét a szobába, aztán szépen átterelt minket a szomszédos étkezőbe. Megláttam Ovan barátomat is, és gyorsan le is huppantam a mellette lévő székre.
- Szia Ovan! – köszöntöttem nagy lelkesen, amit viszonzott is. Firmus és Ai velem szemben foglaltak helyet, jobbomon pedig egy igen sötét ábrázatú, kissé sáros ruházatú férfi. Gyanúsan méregettem, mire lassan felém fordította arcát, és tekintetét az enyémbe fúrta, amitől végigfutott a hátamon a hideg. ~ Hát ő meg hogy keveredett ide? ~ megvontam vállam, rámosolyogtam – végül is karácsony van, biztos így kell - , aztán a közben az asztalfőn megjelenő Gray-re fordítottam tekintetem.
- Kezdjünk is neki! – mondta, miután mindenki elfoglalt egy széket, én pedig végigmértem a kínálatot. Jobbról egy nagyra nőtt sült disznó vicsorgott rám, balról egy szintén tűzben edzett pulyka, az orrom előtt különféle halborzalmak meredtek rám. ~ Remélem gondoltak azokra is, akik nem esznek húst.. ~ reménykedtem magamban, mikor Firmus az orrom elé tolt egy sült halat, és úgy csinált, mintha beszélne hozzám. -.-’’
- Firmus ez gusztustalan..- mondtam neki nem kevés undorral hangomban, aztán végül elnevettem magam, ő pedig kedvesen felhívta a figyelmem az asztal másik végén csak az én gyomromba kívánkozó zöldséges susumalira, ami szintén az egyik kedvenc ételem volt. Felállni lusta voltam, viszont ültömben nem értem el a tálat, ezért hirtelen ötlettől vezérelve a mellettem ülő ismeretlen alak elé toltam tányérom.
- Öhm…Helló! Megkérhetlek, hogy szedj nekem abból a susumaliból? – mondtam határozottan. Kicsit furán nézett rám vissza, de végül elvette a tányérom. – Még…még…még egy kicsit. Köszönöm. – mondtam vigyorogva, mikor már egy egész raklap ennivaló díszelgett a tányéromon. Miközben visszavettem a fura fiútól, észrevettem, hogy rögtön mellette ül Sophy.
- Szia Sophy!! – kiáltottam talán kicsit hangosabban is, mint kellett volna, de ő sem fogta vissza magát, sőt egyszerre mindenkinek megjött a hangja, vásári hangulat alakult, miközben nagy üzemi szinten tüntettük el a felhalmozott finomságokat. Még engem is elkapott a csicsereghetnék, pedig nem vagyok az a nagy társasági ember. A kaja gyorsan fogyott, én pedig addig ettem, amíg már úgy nem éreztem, hogy leborulok a székről…abban úgyis elég jó vagyok. A vagonnyi étel mellé legurítottam két pohár bort is, amitől aztán még jobban kinyílt a csipám, és rengeteget csacsogtam, még azokkal is, akiket nem ismertem. Remek hangulatban telt a lakomázás, nem kis döbbenetemre, mindent sikerült elpusztítanunk. Hátradőltem székemen, és vártam, hogy mi következik.

A Gray által kísért vendégek beléptek a szobába. Köszöntem volna nekik, de sajnos se beszélni se moccanni nem bírtam. Szerencsémre azonban az egyik srác közelebb lépett hozzám.
~ De kedves, ide jön köszönni.
Azonban köszöntés helyett megállt tőlem egy méterre és kitartotta a kezét.
- Sand magic!
Fölöttem egy mágikus kör jelent meg és valami fehér szemcsés izé szóródott rám, mint tortára a csoki reszelék. Ezután sarkon fordult és visszament a többiekhez.
Egy szék csikordult meg és Alice pattant föl a helyéről, majd mellém battyogott. A következő pillanatban az egész testem körül meleget éreztem és folyamatosan egyre jobban tudtam mozogni.
- Áh, köszönöm.
Alattam csak egy tócsa maradt, de mikor elindultam az asztalhoz egy lágy szél fel is szárította. Furcsálva néztem vissza és a fejemet vakartam.
- Zárt szobában szél?
Vállat vontam és lehuppantam a székemre, majd neki leselkedtem az evésnek és a beszélgetésnek. Gray jelent meg és szakított félbe. Persze nem szó szerint. Az nagyon fájt volna és talán még Leena gyógyító mágiája sem segíthetett volna rajtam.
- Nos barátaim, ideje ennünk valami rendes ételt! Gyertek a konyhába és kezdődjék a lakoma!
- Oh, akkor van még több kaja?
Összecsaptam a kezemet és elsőként ugrottam fel és siettem be a konyhába, majd lecsüccsentem a legközelebbi székre. Az egyik zsebemből előkaptam egy ”Mama kedvence” feliratú partedlit, amit a nyakamba kötöttem és fölkaptam a bal kezembe a villát, a jobba pedig egy kést.
- Én kész vagyok!
Ekkorra, már a többiek is beértek és helyet foglaltak. Mikor mindenkinek megvolt a helye Gray az asztalfőhöz ült, majd megnyitotta a vacsorát.
- Kezdjünk is neki!
Számomra ez a mondat volt a „vigyázz, kész rajt”. Belevetettem magam az evésbe, majd mikor már kezdtem jól lakni (hét-nyolc tányér után) belevetettem magam a beszélgetésbe és a mulatozásba.

- Áh, köszönöm. - Kiolvasztott Reigen előbbi helyzetére az alatta lévő tócsa emlékeztette már csak a vendégeket, amit néhány másodperc múlva valaki a szél mágiájának segítségével el is tüntetett.
- Zárt szobában szél? - Alig hallottam a kérdését, mert figyelmemet az újonnan érkezettek kötötték le, akikből volt egy jó pár. Széles mosollyal az arcomon köszöntöttem őket. Ekkor megpillantottam végre egy ismerős arcot, vagyis a köpenyét. Odasiettem hozzá.
- Szia, rég találkoztunk, ugye emlékszel rám? - Vigyorogtam Dead-re. Ekkor Gray is megjelent, olyan hirtelen, mint a Karácsonyi szellemek abban a mesében.
- Nos barátaim, ideje ennünk valami rendes ételt! Gyertek a konyhába és kezdődjék a lakoma!
- Oh, akkor van még több kaja? - Hallottam Reigen hangját a hátam mögött.
Hehe, úgy hallom nem csak én vagyok emiatt besózva! - Irányba fordultam, de még a vállam fölött vissza mosolyogtam rá és intettem egyet.
- Majd később még talán beszélünk.
Elindultam a többiekkel a konyhába.
Besétáltunk a szobába, a sort Gray vezette. Leültem Reigen mellé, aki eközben beszerzett valahonnan egy partedlit és villával, meg késsel felfegyverkezve várta, hogy nekiláthasson az ételnek.A kis előkéjét látva, elnevettem magam.
- Igazán jól áll!
Miután mindenki leült Gray, aki az asztal főn foglalt helyet felállt.
- Kezdjünk is neki!
Mindenki szinte egyszerre nyúlt, hogy szedjen magának az asztalon található finomságok közül. Én személy szerint mindenből szedtem, ami a környékemen volt, a feléről azt se tudtam, hogy mi, de rettentően jó ízük volt. Az egyetlen dolog amihez senki sem nyúlt az valami zöld kocsonyás izé volt.
Úgy hiszem azt én is kihagyom.
Miközben ettem figyeltem, hogy a többiek miről társalognak, s néha ( miután lenyeltem az aktuális számban lévő falatot ) én is bekapcsolódtam.

Visszavonultam az asztalhoz, és újabb felderítő akcióba kezdtem. Sajnos kedvemre való itókát nem találtam, ezért egy kis gyümölcslével öblítettem le a sok nassolástól kiszáradt garatomat. Nemtudom milyen gyümölcsből készült a lötty, valami sárga izé volt, de a nyáltermelésem rögtön beindult megint, így újra az aprósütik világába vetettem magamat. Ettem amit értem, nem törődtem a külvilággal. A végén találtam valami igazán finom csokis valamit, amiért láttam, hogy az egyik újonnan érkező hölgy is versenybe szállt, de reflexeimmel nem versenyezhetett.
- Aki lemarad, az kimarad! – bölcselkedtem telepofával, de szavaimat megint elnyelték a csokidarabok.

Ekkor betoppant Gray.
- Nos barátaim, ideje ennünk valami rendes ételt! Gyertek a konyhába és kezdődjék a lakoma! – és átvezetett minket egy hatalmas asztalhoz, ahol raklapszám álltak a megsemmisítésre váró ételek-italok.
- Kezdjünk is neki! – adta ki a parancsot házigazdánk, mire mi azonnal akcióba léptünk.
Reigen-nek látszólag meghozta az étvágyát a hóember sztázis, mert máris előkét kötött és készen állt az első menet (vagy második) folytatására. Én pedig közben végignéztem az újonnan érkezettek népes táborán. Pár arcot még az én szegényes arcmemóriámmal is felismertem. Atsui, Ai már a klánból ismerősek voltak. A többiek nem rémlettek. Volt itt rosszarcú szürke ember, hiperaktív homokhavas, egy aranyos kis párocska, nomeg a maradék. Az elemzésem nem nyúlt hosszúra, mert Atsui máris húzta a száját a húslerakatok miatt, ezért gyorsan eljátszottam a pincért egy rendkívül tehetséges ponty segítségével.
- Egyél meg! Egyél meg te vega állat! – mondta a hal, a lány meg hülyének nézett.
Persze nem érti a tréfát.
- Így sosem lesz belőled csúcsragadozó aranyom! – legyintek rá, majd a hősies pontyot visszaküldöm az asztalra a farkasok közé.

És ekkor megláttam a szerelmemet! Igen! Hargeoni vörös! Két palack! És csak pár méterre volt tőlem.
- Hé Hamubá! – szóltam a morci sráchoz. – Légyszi lökd már ide azt a két vöröset! – mutogattam a palackokra.
Látszólag nem tudta mihez kezdjen a helyzettel, de végül csak hozzámkerült a hűn áhított nedű.
- Köszönöm jóember! – hálálkodtam neki, majd odalöktem neki egy pulykacombot megbecsülésem jeléül.
- És most nézzük az évjáratot!
779-es volt. Nemrossz. Egyáltalán nem rossz. Az első üveg nem is tartott sokáig. Éreztem, hogy kicsit forog a székem, node lehet már csak irodai ülőhely jutott nekem, ezért ezen nem akadtam fenn. Azon viszont igen, mikor eszembe jutott milyen udvariatlan vagyok.

Feltápászkodtam, majd a székemre állva az egyik kezemben a még teli palackot szorongatva engedtem az udvariasságnak.
- Jelentem, már csak egy üveg mennyország van, aki akar belőle, tegye föl a kezét! – vigyorogtam a népes asztaltársaságra, akik elkerekedett szemekkel néztek rám az első pillanatban.

Ovan ahogy beérkeztek, mindenkinek boldog karácsonyt kívánva eltűnt az emberek hadában. Persze később ő is észre vette a hóemberré fagyasztott idegent a karácsonyfa alatt és úgy döntött ő is megtoldja kicsit a látképet, némi fehér homokkal. Leenának rendkívül tetszett a dolog, és vigyorogva figyelte az eseményeket. Egy darabig még nevetett rajta majd ő is megtette az ilyenkor szokásos üdvözlő kör utat, mindenkien Boldog Karácsonyt kívánva. Voltak számára ismerős arcok is mint Dead, bár ő szokásához híven olyan volt mint aki karót nyelt. Leena ezek után Ovant kezdte el keresni de ő már valahol messze járt a lakásban. Leena jól esően kezdte szemlélni a karácsonyfát, alatt a sok ajándékkal, a hangulatos kis lakást. Érezte a finom illatokat, de hirtelen egy különös illat csapta meg az orrát, a finom sütemények, a karácsonyfa kellemesen fanyarkás és a konyhából kiáramló incsíklandó illatok mellett, két olyan illat ami egyszerre volt ismerős és még is idegen számára. Leena az illat irányába fordította tekintetét, ami egyenlőre a bejáró felöl jött. Kissé értetlenül nézet az előszoba irányába hiszen néhány perccel ez előtt ő is végig jött rajta és akkor még semmit nem érzet. Szíve kicsit hevesebben vert, bár tudta nem Asmor az. A két illatban a megegyező a sárkány illat volt, mindkettőben tökéletesen érezte a sárkányok jellegzetes illatát, de egy egyik a fagyos jég illatához hasonlított, míg a másik a rideg kemény féméhez. Ekkor viszont két ember toppant be a nappaliba, egy magas szőkés barna hajó fiú és egy nála alacsonyabb szőke hajú lány. Leenának kellett pár perc mire felfogta hogy az illat tőlük származik. „ De hiszen akkor ők…!” – villant át az agyán. Azonnal oda sietett hozzájuk.
- Sziasztok! Boldog Karácsonyt, Leena vagyok a Dragon Fangből! – mondta mosolyogva, és kezet nyújtott. A pár fogadta a köszöntést és be is mutatkoztak, de amikor mosolyogva mondták hogy ők is a Dragon Fangből vannak Leenának le esett az álla.
„Hogy ezen én miért nem lepődök meg… „- szólalt meg csípősen Carmen.
„Fogd már be!” – torkolta le Leena.
- Tényleg – kérdezett vissza meglepődve – Nem is tudtam, mikor csatlakoztatok?
Tabuchi válaszából bár pontosan nem derült ki mikor léptek be, de nem olyan rég. Leena szíves szerint azonnal kérdésekkel bombázta volna őket, mágiájukról, a sárkányokról de inkább vissza folyatta. Ennek nem most van itt az ideje.
- Örülök hogy megismerhetlek titeket, egyébként szólíthatlak Tabunak? – kérdezte. Tabunak ez nem volt ellenére, ekkor viszont megszólalta Gray.
- Nos barátaim, ideje ennünk valami rendes ételt! Gyertek a konyhába és kezdődjék a lakoma! [/color] - szólalt meg, és a tömeg a konyha felé vette az írányt. Leena, Tabu és Axel is elindultak, majd végül Leena egy vidám barna hajú férfi mellett foglalt helyet. Carmen persze azonnal véleményt nyílvánított.
„ Végre, valami normális csávó, gyerünk szedd fel!”
„ Hagyj már békén, legalább ma! Karácsony van, nem hiszem el hogy még most is a baromságaiddal traktáls!” – közölte vele hitetlenkedve Leena.
Az azstlaon mindne féle földi jó volt ki rakva, Leena azt se tudta miből egyen de korduló hasán érezte nem lesz gond azzal hogy mindent megkóstolhasson.
Axel és Tabu mellette foglaltak helyet, és mikor már mindnekinek dugig volt a tányérja evéshez kezdte.
- Jó étvágyat! – mondta Leena, a tervezetnél kicsit hangosabban. Természetesen bele is pirult de a mellette ülő fiú gyorsan el terelte a figyelmét.
- Egyél meg! Egyél meg te vega állat! – mondta egy hallal bábozva a vele szembeülő lánynak. A lány valószínűleg nem volt oda a húsért mert csak egy groteszk fintor vágott le pofás kis mutatványra.
- Firmus ez gusztustalan.. – mondta. Leenából jólesően buggyant fel a hangos nevetés.
- Így sosem lesz belőled csúcsragadozó aranyom! – közölte Firmus. Leenának erre már a hasát fogta a röhögéstől. Nagyon jól esett neki végre egy kis nevetés. De Firmus nem hagyta abba, újra rákontrázott, két üveg bort spécizett ki magának pont Dead előtt.
- Hé Hamubá! – szólalt meg mire Lól újabb nevetés tört fel – Légyszi lökd már ide azt a két vöröset! – mondta és közben kezét nyújtotta a palackok fejét, Dead eközben olyan fejet vágott amit leírni egyszerűen lehetetlen, fogalmazzunk inkább úgy hogy Leenának ekkor már patakokban folytak a könnyei. Így hát könnyekkel küzdve látott neki a vacsorához. Amíg ő vett a mellette ülő srác ki ürítette a első palackot minek hatására egyszer kétszer Leenának dőlt. Láthatóan nagyon gömbölyű lett számára világ nem is csoda hogy a másodiknál már felajánlotta más is beszállhat a palack tartalmának elpusztításba.
- Jelentem, már csak egy üveg mennyország van, aki akar belőle, tegye föl a kezét!
- Mennyország? Már mint a borra célzol? – kérdezett vissza Leena.
Firmustól most egy hatalmas bólintás volt a válasz, Leena látva mit tette egy üveg bor a fiúval úgy döntött megkóstolja bár nem ált szándékában a teljes üveg elpusztítása.
- Hát meg kóstolom, de ha lehet ne sokat tölts. – kérte szerényen, erre Firmus nagy lendülettel telitöltötte a poharat.
- Hé, elég lesz! – szólalt fel Leena de már késő volt.
- Nyugalom hölgyem van még ha kér! – szólalt fel Firmus, majd további poharak felé fordul kérdően.
- Egyébként Leena vagyok – szólalt meg mosolyogva és kezét nyújtotta Firm felé.
- Firmus Kakte. – rázta meg kezét.
Leena bele kostólt a borba ami kifejezetten finom volt, elismerően biccentett a pohár felé.

Ovan elégedetten szemlélte művét. Az összes sarkot sikerült elfednie, csak a görbe fehérség maradt. Kicsit még eligazgatta ahol szükségesnek látta, aztán a falnak dőlt és pihent, élvezte a kellemes hőmérsékletet. Tanulmányozza a jelen lévőket. Vannak itt mindenfélék. Feldobottak, unott fejűek, izgágák, éhenkórászok, akik csak zabálni jöttek, és még rengeteg különféle ember. A ruházatuk is nagyon különböző. Erre kissé felhúzza a szemöldökét, aztán szemhéjával együtt leereszti. Gray hangja kelti fel a félálomból.
- Nos barátaim, ideje ennünk valami rendes ételt! Gyertek a konyhába és kezdődjék a lakoma!
Ez rögtön kiverte az álmot a szeméből, az elsők közt szalad be a konyhába.
Félmosollyal az arcán szívja be a szagokat, de a látvány se utolsó. Minden elképzelhető, és természetesen roppant mód hizlaló, étel fel van sorakoztatva. Egy hatalmas pulykát szemel ki magának, és elfoglalja az előtte lévő széket.
- Szia Ovan! - köszön rá Atsui, de ő nem veszi azonnal észre, csak azután nyugszik meg miután megfordult.
- Szia Atsu. -mondja neki, és megvárja míg leül a mellette lévő székre.
- Kezdjünk is neki! - adja ki a parancsot Gray.
Ovan egy laza mozdulattal kitépi a pulyka egyik combját é s már harapna is bele a gyönyörű szaftos húsba, de aztán rájön mit csinál. Rossz vélemény alakulhatna ki róla ha így étkezne, ezért késsel igyekszik lehántani a csontról a húst. Mestertudást igénylő művelet, sajnos ő nem rendelkezik ezzel a tudással. Nyála már csomókban áll a szájában, hasa görcsbe rándult, de még mindig nem végzett. Erre még rádob egy lapáttal, hogy a többiek vígan falatoznak. nagy sokára kész lesz vele, és szép lassan elnyammogja. Viszont, amikor az egyik félrészeg srác felkiált, megtalálja a lehetőséget.
~ Most mindenki rá figyel! Itt jövőőőőőőőőők pulyka!
Hatalmas darabokat tép ki belőle, és addig tömi a száját ameddig győzi. Minden feltűnés nélkül elfogyasztja a fél pulykát, aztán elég feltűnően a másik felét is, de ő nem tud róla hogy látták. Hátradől a székében, és lesöprögeti magáról a darabokat.