Magánküldetés: Sors játszma

Futás közben próbáltam Axelre koncentrálni, hisz egyértelmű volt, hogy hamarosan Garris üldözésén kívül az engem lassítani kívánó támadásokat is kerülgetnem kell. Nem örültem a helyzetnek, de az is igaz, hogy nem tudom Axelt leállítani. Egy az, hogy túl könnyű lenne akkor a dolgom, másik pedig hogy ha leállok Axellal bunyózni, Garris elszökik, és csak magamat fogom tudni okolni ez miatt.
És ahogy azt el is vártam üldözőmtől, már hallottam is hogy támadást indít.
- Ice Dragon Tail!
Feltérképeztem magam előtt az utat hogy utána hátranézhessek, és felkészülhessek a támadásra. Garris elég sok kis utcát és lefordulót szalasztott el, és még el is fog párat, így bíztam benne, hogy nyílegyenesen követi az utat. Hátrafordultam, és láttam hogy Axel egy tekintélyes méretű sárkányfarkat növesztett, méghozzá az általam igencsak gyűlölt természeti elemből, a jégből. A farok már csapott is felém, de szerencsére a képesség miatt Axel is lelassult, így éppen a farok borotvaéles vége ért csak el. A csontpengémet kicsapva felugrottam és megpördültem a támadás felé. A levegőben az eddig megszerzett lendület vitt csak magával tovább, míg én felrántottam a pengémet, másik kezemmel alátámasztottam azt. A támadás telibe találta a védelmemet, de az erejétől én is meglepődtem. Először örültem is neki, hogy a csapás ereje jelentősen meggyorsította a haladásomat, de ahogy nagynehezen újra előre néztem, beláttam, hogy nekem ez annyira nem is jó. A lendülettől nem tudtam kitérni az elém tornyosuló fadobozok elől, így hát inkább magam előtt keresztezve karjaimat belecsapódtam az akadályba. Még szerencse, hogy a dobozokban textil és egyéb könnyű árú volt, nem pedig tégla, vagy szegecs, vagy akármi. Így viszont csak kismillió szálkán és a becsapódás erején kívül más nem igen zavart. Ahogy sikerült kikeverednem a mindenfelé záporozó fa szilánkok és textil darabok közül, újabb akadály következett, ezt viszont ha akartam se tudtam volna ilyen könnyedén átszakítani. Az egyik ház lépcsőjének korlátja úgy akasztotta meg a lábamat, mintha ez így lett volna kitalálva. Ahogy a lábam beakadt, én repültem volna tovább, de hirtelen visszarántotta az egész testemet, és kevés választott el attól, hogy ne fejeljem le a lépcsőket is. Gyorsan magam alá kaptam a kezeimet, lefékeztem a látványos zuhanásomat, és mikor elfogyott a lendület, kilöktem magam. Ügyesen megpördültem, és talpra érkeztem. Még büszke is voltam magamra, hogy ilyen könnyen megoldottam ezt a bosszantó akadályt.
Persze nem dicsérhettem magam túl sokáig, ugyanis a következő pillanatban Axel suhant el mellettem. Már nem volt rajta a jég farok, így jóval gyorsabban mozgott. Én gyorsan kifújtam magam, és izomszaggató sprintbe kezdtem. Garris nem hagyott le minket, sőt, lehet hogy már kezdett kifogyni a szuszból. Mindenesetre a félelem igazi energiabombaként hatott nála, mert kitartóan szedte a lábát.
Nagynehezen beértem Axelt, aki először meglepődött, aztán újra támadni akart. Én gyorsan megakadályoztam ebben. Felöltötte magára a jégkarmokat, de én már ott is teremtem, és lecsaptam. Nem akartam megsebezni, csak meglepni. A csapás pont a jégkarmokat érte, amivel körömnyi sebzést se okoztam, de Axel legalább meglepetten ugrott oldalra új támadástól tartva, nyakába kapva egy akadályt. Könnyebben vette mint szerettem volna. Egy magányos szekeret ugrott át macska ügyességgel, aztán már futott is tovább. Bah, persze nekem nincs akkora farkam, hogy lecsapjam vele...vagyis olyan ami jégből van, olyan nincs, hehe.
Garris végre lefordult az egyik utcánál. Axel rágyorsított, én is így tettem. Pont Axel felől kellett lefordulni, úgyhogy muszáj volt lassítania. Én ezt kihasználva támadásba lendültem, de mielőtt csaptam volna, gyorsan elugráltam mellette. Ő persze nem csak lassított a kanyarhoz, de védekezésre is készült, úgyhogy egy-két méteres előnyre tettem szert.
Ettől függetlenül Axel pár pillanat múlva már megint ott loholt mellettem. Kezdett borzasztóan idegesíteni és untatni a helyzet, látszólag őt is, úgyhogy csak futottunk. Kard távolságon belül voltunk, könnyűszerrel bevihetett volna akármelyikünk egy sikeres támadást, de ez nem történt meg. Már kezdtünk kifáradni picit, de egy pillanatra se lassítottunk.
Aztán Garris rémülten felkiáltott, de futott tovább. Rémületének forrását már meg is pillantottam, amin jót mosolyogtam. Twisted Fate az egyik háztömbről ugrott le éppen, és ő is beszállt az üldözésbe. Ezek szerint a csaj halott...
Vagy nem. Ugyanis az egyik mellékutcából ő is megjelent, megpillantott minket, majd Garris felé futott. Na de remek!
Láttam, hogy Axel megállás nélkül felém tekintget, nyilván azon gondolkodik, hogy most megtámadjon e vagy se... de így, hogy már Twisted Fate és a lány is beszállt a buliba, így megváltozott a helyzet. Ráadásul Fate egész közel került Garrishoz, aminek felettébb örültem. Talán most meglesz a fickó! És ha meglesz, végzünk a két sárkányfattyúval is!

A támadásom telibe kapta Lidércet, de sajnos nem pont az történt, mint amire számítottam. Az utolsó pillanatban, valahogy sikerült pengéit maga elé tartva, hárítani a farok csapását, de szerencsémre az ütés ereje, így is nagy lendülettel repítette tovább ellenfelemet. ~ Így is jó... a lényeg, hogy előbb érjem el Garrist, mint ő.~ Gondoltam, miközben gyorsan megszabadultam a sárkányfaroktól, mely az előbbi támadásnál igen csak hasznosnak bizonyult, de a futásban, csak hátráltatna. Lidérc repülését, csak addig kísértem figyelemmel, amíg egy nagy kupac dobozt telibe kapott, majd tekintetem egyenesen az előttem rohanó Garris hátába fúrtam és minden erőmet össze szedve rohantam utána. Úgy tűnt, mintha Garris kezdene lassulni, aminek megörültem, hogy végre vége lesz ennek a hajszának, bár a fickó, még mindig egész jól bírta. ~ Úgy tnik, rendesen megijedhetett. ~ Gondoltam, mire a következő pillanatban, valami mozgást láttam meg a szemem sarkából, és mikor oda fordította tekintetem, nem kis meglepetésemre, Lidércet láttam meg magam mellett rohanni. ~ Hát ez nem igaz... mi a francért nem bír nyugton maradni, ha egyszer leütik? ~ Kérdeztem magamtól és már újra támadni is akartam, jég karmaimat használva, ám Lidérc pengéivel sikeresen hárított. Mielőtt, még ő is támadhatott volna, kicsit odébb ugorva, majd egy szekér átninjázása után futottam tovább eszeveszett tempóban.
Garris hirtelen lefordult az egyik kissebb utcánál, é pedig még jobban belehúztam, nehogy az legyen, hogy lefordul még egy két sarkon és szemelől tévesztem. Mivel nagyobb ívben kellett rákanyarodnom az utcára, ezért kicsit be kellett fékeznem, amit ellenfelem, ahogy azt vártam, ki is használt.
egy nagyjából két méteres előnyt sikerült szereznie, de akár hogy is próbálta előbb elérni Garrist, mint én, ezt nem hagyhattam neki. Pár pillanattal később, ismét Lidérc mellett futottam, amit ő is ugyan olyan meglepődéssel tapasztalt, mint amilyennel én az előbb azt, mikor ő került hasonlóképp mellém.
Elég közel voltunk egymáshoz, hogy bármelyikünk bevihessen a másiknak egy csapást, de mégsem tette egyikünk sem. Az ő oka erre nem tudom mi lehetett, de az enyém, egyszerűen annyi volt, hogy kezdtem kimerülni és nem akartam feleslegesen több erőt pazarolni. ~ Ha támad védekezem, de addig is... most Garris elkapása a fontosabb. ~ Épp ahogy ez a gondolat átszaladt az agyamon, a fickó hangosan felkiáltott. Először nem tudtam, ennek mi lehetett az oka, egészen addig, amíg meg nem láttam kiugrani a kártyás muksót az egyik sikátorból, majd ő is üldözni kezdte Garrist. ~ Ez meg mi a jó fenét keres itt? És hol van Anita? csak nem...? ~ Gondoltam volna már épp a legrosszabbra, mikor klántársam kiugrott ágy másik sikátorból és a kártyás fickó nyomába eredt.
Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, majd szemeim az előttem haladók és Lidérc közt kezdtek cikázni. ~ Ha most neki esek Lidércnek és kiütöm, akkor egy gonddal kevesebb, de ha közben az a másik fickó kinyírja Garrist, vagy Anita-nak esik baja, azt megint buktam... ~ Mialatt én ezen agyaltam, a kártyás fazon támadni kezdi Garrist, de vagy én becsültem alá a fickót, vagy a túlélési ösztön dolgozik benne igen keményen, Garris minden támadást sikeresen kikerült és ha lehet, utánuk csak még gyorsabban kezdi szedi e lábát. ~ Most nincs időnk leállni harcolni ~ Fordítottam előre tekintetem. ~ Úgy is az fog nyerni, aki előbb elkapja Garrist. ~ Futottam tovább ezzel a gondolattal.

//Elnézést, hogy rövid lett és nem épp a legjobb, de most nem vagyok postolós állapotban.//

Időközben visszanyertem a látásomat, és elkezdtem futni Garris után. Közben Axelre gondoltam, hogy mit csinálhatott vele az a vadállat, Lidérc. Időközben a kártyás fickó is csatlakozik a fogócskánkhoz, sőt, még el is kezdi kártyákkal dobálni Garrist, de ő meglepően elég ügyesen kikerüli azokat.
-Jézusom, ez meg hol tanult ilyen jól kitérni a támadások elől? -Csodálkoztam rajta, de közben csak futottam Garris után ahogyan csak a lábam bírta. Ha ezt a küldetést elvesztjük, akkor a mester kinyír minket...

//Bocsánat a gyenge postért, de most sem vagyok olyan jó állapotba, csak nem akartam, hogy olyan sokáig miattam áljon a küldi //

Garris tovább rohan és mögötte néhány méterrel Twisted Fate, utána Anita, majd Lidérc és Axel. Ez a meccs már rég nem a képességekről szólt. Nem számított ki milyen erős, vagy okos. Ki mennyire látja át a helyzeteket, vagy kinek milyen varázslatai vannak. Nem. Ez már rég csak a szerencséről szól. Vagy talán ez maga a sors? Ki tudja…
Mindenesetre mindenki rohan, ahogy csak a lába bírja. Garris az utca végén befordul egy sarkon és eltűnik. Twisted Fate utána fordul, de szinte azonnal megtorpan és félre vetődik. Ahol az előbb állt ott egy tűzgolyó száguld el és csapódik be egy szomszédos épület falába. Mindenki elér a sarokhoz és kiderül mi is történt. Garris ott áll lihegve az utca közepén és előtte négy Dragon Fang-es mágus áll. Anita és Axel meglátják társaikat és rögtön bekerítő hadműveletbe kezdenek. Úgy tűnik fordult a kocka, hisz egységben az erő. Garris takarásban van, így Fate semmiképp sem tudja leszedni. Ahhoz meg túl messze van és túl sokan állnak az útban, hogy Lidérc berserker módjára utat nyisson magának és megölje. Erre mondják, hogy patt helyzet. A mágusok fenyegetően közelednek felétek, míg kettő védelmezve Garris mellett marad.
Egyszer csak Garris hátul felordít. Mindenki azonnal ránéz. A bőre zöldülni kezd és ráncosodni. A zöldből barnára vált és egyre jobban lefogy, míg a végére már csak szó szerint csont és bőr marad. A szeme elfehéredik és befelé fordul. A könnye kicsordul, valószínűleg az iszonyatos fájdalom miatt. A haja hullásnak ered és a fogai is kihullnak. Végül az aszott és fonnyadt test előreborul és elterül a porban. A hátából pedig egy nyílhegy áll ki, amin apró –számotokra ismeretlen - jelek neon zölden pulzálnak.
Fate kihasználja a helyzetet és egy mágiába kezd. Ruhája minden réséből kártyák reppennek ki és kör-körös mozdulatokkal beborítják Fate és Lidérc testét, majd mindannyian köddé válnak. (Jó néhány utcával arrébb teleportálódtok, így a sárkányfattyúk nem találnak rátok.) Ideje mindenkinek visszaindulni a céhében, persze a fejetekben a nemrég történt események kavarognak. Meglehet, hogy akárhogy rúgkapálsz, tehetetlen vagy a sorsod ellen. Az élet egy sors játszma…

Garris érezhetően lassult. Jól láttam a hátát, és már többször lepörgött a fejemben, ahogy kitépem a gerincét. Már csak azért is gyorsabban futottam, hogy nehogy Twisted Fate lopja el az áldozatomat. Fú de el lesz verve akkor...
De amíg ez megtörténik, addig hiába vagyunk már pár méterre egymástól, végtelennek tűnő idő pereghet le. Axel abbahagyta ugyan az akadályozásomat, de szinte centire pontosan mellettem szaladt, és lefogadom, hogy ha közelebb érünk, nekem esik. Nem fogom hagyni magam, de mennyi az esélye, hogy akkor Garris nem fut el megint? Na és mennyi az esélye, hogy nem jelennek meg a Dragon Fangesek? Már kezdett aggasztani, hogy túl régóta kergetőzünk, és nyilván az összes utca ahol átjöttünk nem fukarkodott bámészkodókkal, azok pedig jobb híján szóltak a sárkányfattyaknak, hogy gáz van. Márpedig akármennyire is nem tetszik, az nekünk is gáz!
Aztán Garris látszólag teljesen kifulladt, és a tovább futás helyett a legközelebbi lefordulón éles kanyart vett. Twisted Fate már suhant volna utána, de hirtelen megtorpant, és már vetődött is oldalra. Az utcából egy tűzgolyó száguldott ki és a szemközti falon nagy füst gomolyagot hagyva eltűnt. Mi a p*csa? Garris időközben megtanult tűzlabdát eregetni? Vagy létezik ilyen lángoló-felrobbanó kártya esetleg? Akkor Fate miért vág ilyen kétségbeesett képet?
Lefékezek a lefordulónál, és hangosan szitkozódva dolgozom fel a látottakat. Négy Dragon Fang mágus, ebből kettő hátratuszkolta Garrist, a másik kettő előrébb lépett, fenyegetően bámulva ránk. Axel és a csaj felbuzdulva az erősítés megérkezésén körbe álltak minket. Hát ez remek! Nyilván nem harmadosztályú mágusokkal állok szemben, ráadásul Axellal is nehezen bírok egymagamban. Ez határozottan gáz!
Mindenesetre felkészültem a harcra, még ha nem is győzhetünk. De a harc nem kezdődött meg. Hirtelen Garris sikolyát hallottuk. A Dragon Fangesek hátrapördültek, én pedig ki akartam használni a pillanatot. De megpillantottam Garrist, és megtorpantam. A fickó bőre ott előttünk pillanatok alatt szétrohadt. A húsa elfonnyadt, a bőre felrepedt és lehullott, megzöldült és kiszáradt. Szeme befelé fordult, tagjai torz pozíciót vettek fel, és közben sikoltott. Még akkor is vékony nyöszörgést hallottam mikor a szétrohadt csontváz a földre hullott. A hátából egy nyílvessző állt ki, rajta zölden pulzáló jelekkel, melyeket nem ismertem fel. A Dragon Fangesek teljesen le voltak döbbenve, így rögtön mozdultam. Mielőtt futásnak eredhettem volna, Twisted Fate varázslatba kezdett. Ruhájából sok-sok kártya röppent ki, mint legutóbb is, mikor elteleportált. Fajin, ő így elmenekül, de nekem szaladnom kell. Meglepetésemre a kártyák engem is körberepkedtek, és az utca a sárkányfattyakkal együtt eltűnt. Helyette egy hasonló utca képe jelent meg, de nyilván sokkal messzebb. Fate aggódó tekintettel nézett előző pozíciónk irányába, már nem láthattuk volt ellenségeinket.
-Ez azt jelenti, hogy elbuktuk a küldetést? - kérdeztem Fate-től.
Ő egy perces hallgatás után vállat vont.
-Igazából amit akartunk, az bekövetkezett. Garris halott, még ha nem is mi öltük meg. Azt hiszem ezt hívják "szerencsének", nem gondolod?
-Hát mázli volt, de ki a fene lőhette le Garrist?
-Nem tudom. Egy igen erős átokkal ellátott nyílvessző lehetett az, nem ismerek olyat, aki efféle technikát használna.
-Hát én se... na de akkor végülis mehetünk haza, nem?
-Hogyan?
-Hát itt végeztünk! Garris kifingott, a mesternek pedig nem kell tudnia, hogy nem mi voltunk! Ha meg tudja is, nem tök mindegy?
-Azt hiszem, igazad van!
-Mint mindig! Na teleportáljál haza, suttyó!
-Már elhasználtam ezt a varázslatomat mára.
-Ó, anyám borogass... na mindegy, akkor induljunk mielőtt kapunk pár sárkányfattyat a nyakunkba!
-Egyetértek.
Így hát elindultunk a városból kifelé.
Eszembe jutottak Fate szavai az ideutunk során. Sors? Talán. Garris sorsa az volt, hogy meghaljon. Mi nem voltunk rá képesek, de a sors megoldotta, és lám, halott. Vagy éppen az volt a sorsa, hogy az a bizonyos titokzatos akárki ölje meg? Mi csak véletlenül kerültünk ide, vagy a sors kezére játszottuk Garrist azzal, hogy oda tereltük? Na és Axelék? Nekik milyen szerepük volt akkor ebben az egészben?
Kiráztam gyorsan a fejemből az idegesítő gondolatokat.
-Min agyalsz, Lidérc?
-Áh...marhaságokon...
-Tehát a szokásos.
Sors...
-Igen...szokásos!

Már lassan kezdett, nagyon elegem lenni, ebből a macska, egér játékból és abból, hogy akár hogy igyekszünk, a helyzet nem változik. Ugyan abban a sorrendben futottunk tovább, mint eddig és már senki nem támadt senkire. Már szinte olyan volt, mintha egy futóversenyen lennénk és csak a szerencsén múlott, hogy ki lesz a nyertese. ~ Basszus... ha nem szerzünk valahonnan egy kis erősítést, akkor már tényleg, csak a szerencsén múlik, hogy ki kapja el előbb Garrist és hogy ki nyeri meg ezzel, ezt a ki "viadalt". ~ Gondolkodtam, miközben még mindig pár centivel Lidérc mellett rohantam tovább. Olyan könnyű lett volna akkor és ott neki esni és talán végleg pontot tenni a harcunk végére, de ha azt tettem volna, szinte semmi esélyünk nem lett volna rá, hogy sikerrel fejezzük be a küldetést és mivel a Dragon Fang egyik mestere kért fel minket erre... ~ Ha elbuknánk, az mind a klánra, mind Anitára és rám rossz fényt vetne... már csak ezért sem hagyhatom, hogy Lidércék győzzenek. ~ Épp, hogy ezt átgondoltam, úgy tűnik, a sors, mégis csak a lidérces csapatnak kedvez, mivel Garris, látszólag igencsak kifulladt és további futás helyett, beugrott a legközelebbi sarkon befordult és eltűnt mögötte.
A következő pillanatban, már csak annyit láttam, hogy a kártyás fickó, már ugrik is utána és itt, már átfutott az agyamon, hogy talán már vége is az egésznek. Rosszul gondoltam. Mihelyt a fickó befordult, hirtelen megtorpant, majd villám gyorsan félre ugrott valami elől. Nem kellett sokat gondolkodni azon, hogy vajon mi elől, mivel a következő pillanatban, egy hatalmas lángcsóva suhant végig az úton, nekicsapódva, a szemben lévő ház falának. Ezután nem sokkal, mi is elértünk a sarokhoz és... és... beszartam.
Négy másik klántársamat láttam meg, akik közül kettő, kicsit hátrébb, Garrisre figyeltek, míg a másik kettő előrébb lépett. Anita és én, egymásra néztünk, majd mi is elkezdtünk úgy helyezkedni, hogy körbe fogjuk a két jómadarat. Már épp úgy nézett ki, hogy sikeresen teljesítettük a küldetést és két veszélyes mágust is sikerült elfognunk, mikor hirtelen, váratlan dolog történt.
Hirtelen Garris kiáltása szelte át a levegőt, és mikor felé fordultam, rettenetes látvány fogadott. A teste szép lassan, oszlásnak indult. A bőre zöld színű lett, kiszáradt és kirepedezett, a hús és az izom, szinte leolvadt a testéről, fogai és haja egyaránt kihullottak, szemei pedig teljesen elfehéredtek és befordultak szemgödrébe. Az utolsó pillanatban, még egy apró könnycsepp jelent meg szeme sarkában, majd egy apróbb nyöszörgéssel előre dűlt és elfeküdt a porban. Mindenki döbbenten bámulta, a teljesen összeaszott fickót és arra, hogy mi történt vele, nem sokáig kellett keresni a választ. egy apróbb nyíl állt ki a hátából, melyen zöld, számomra ismeretlen írásjelek keringtek. ~ Nem hittem volna, hogy ilyen szörnyű mágiák is léteznek... de aki ilyesmire használja, az nem érdemli meg, hogy mágia birtokában legyen. ~
Az előbb történtek, mindenki figyelmét lekötötték és ezt Lidérc és a kártyás kis is használták. Már csak annyira kaptam fel a fejem, hogy a kalapos krapek ruhájából ismét kártyák törnek elő és teljesen beterítik őt és Lidércet, majd a következő pillanatban, mintha ott sem lettek volna.
- Francba. - Vágtam egy hátraarcot és már futottam volna, megkeresni Lidércéket, mire az egyik klántársam előttem termett.
- Állj félre. Még elkaphatom őket. - Mondtam, tőlem nem megszokott módon, kicsit idegesen.
- A mester parancsa, akárhogy is, de ha a küldetés véget ér, vigyünk titeket haza. - Mondta nyugodtan, az utamban álló srác, mire elkerekedett a szemem. ~ Francba... Nem lehet igaz, hogy csak hagyjuk őket meglépni, mikor alig pár utcányira juhattak, mi pedig túlerőben vagyunk. És még Garris is meghalt... ~
Gondoltam végig idegesen és dühösen a dolgokat, majd hirtelen ordítva, egy nagyobb erejű csapást indítottam meg, a mellettünk lévő ház irányába, melynek falán, egy 2x akkora lyuk keletkezet, mint amekkora én vagyok és a benti berendezés egy része is összetört.
Miután ezzel a csapással kieresztettem a fáradt gőzt, újra, szokásos nyugodtságommal fordítottam hátat, a velem szemben állónak és Anita-hoz sétáltam.
- Akkor... ideje haza indulnunk. - Mondtam neki, egy kisebb mosollyal, ami nem tudom, mennyire látszott őszintének, majd elindultam. Pár pillanat múlva, hallottam a lány lépteit a hátam mögül és nemsokára már mellettem haladt és így indultunk vissza a vonatállomás felé, ahol az első Era-ba tartó vonatra fel is szálltunk. ~ Ezt az egészet, nem hagyom ennyiben... Sem Lidérccel nem jutottam dűlőre és valaki még a küldetésemet is elcseszte. ~ Tanakodtam magamban, mire a nemrégiben történtek képei játszódtak le a szemem előtt. ~ Úgy tűnik, minket a sors csak azért küldött ide, hogy Garrist a megfelelő helyre tereljük a gyilkosának... ha létezik egyáltalán ilyesmi. Az is lehet, hogy puszta véletleneknek köszönhető ez az egész. Bár ha jobban belegondolok... pont ezt hívják az emberek sorsnak. ~