Dueling Swords - Lidérc vs Starkiller

Era utcáit járva eszembe jut, hogy miért is gyűlölöm ezt a várost. Bágyadt arccal figyelem, ahogy a sok nyüzsgő ember rohangál fel-alá, vagy éppen jelentéktelen kis problémáik miatt siránkoznak. Külön gyomorforgató, ahogy a sok kis bájgúnár veri a nyálát a helyi lotyóknak, akik még ráadásul kéretik is magukat. *sóhaj* Az pedig, hogy itt székel a főbarmok tanácsa, már csak hab a tortán.
Habár nincs sok választásom, hiszen mi sem természetesebb annál, hogy az ország legnagyobb városában lelhető fel az ország legnagyobb fekete piaca is. Illegális klánként sokkal könnyebben szerezhetünk be onnan felszerelést, hiszen az alvilág egyharmadát irányítva nyilvánvaló, hogy rengeteg összeköttetésünk van az erai fekete piacokon. A feladat pedig, hogy leszállítsam a felszerelést a klánomnak, ezúttal rám hárult. Elvégre Pegasussal könnyedén tudok szállítani nagy mennyiségű árut.
A város szegényebbik negyedébe beérve, leveszem magamról a kabátot, majd a hátizsákomba rakom. Elvégre, itt már nincsenek őrjáratok, akik letartóztatnának (azaz, hogy megpróbálnának) a címeremet meglátva, na meg az összekötőinknek is látniuk kell, hogy kik is küldtek engem.
Az emberek rám irányuló tekintete külön élvezetet okoz. A legtöbbjük szemében a félelem tükröződik, de akadnak olyanok is, akik gyűlölködve tekintenek rám. Sőt, néhányukban érzek egy kis gyilkos szándékot is, aminek hatására akarva – akaratlanul felveszek egy ördögi vigyort… habár rám támadni, egyikük sem mer.
Mikor megpillantok egy nagyobb raktárépületet, már tudom, hogy jó helyen járok. Nincs más dolgom, minthogy egyeztessek a raktár vezetőjével, és elvigyem a nekünk szánt felszerelést.
Habár valami nem hagy nyugodni. A raktár felé közeledve, egy az eddigieknél jóval félelmetesebb, hátborzongatóbb gyilkos aurára lettem figyelmes. Valami azt súgja, hogy mégse lesz olyan unalmas ez a kis kiruccanás, mint azt eredetileg gondoltam.

Amikor éppen nem kell a klán ostoba dolgaival foglalkoznom, többnyire két dolgot csinálok: Gyilkolok, gyilkolok és...ja ez így három. Na mindegy, tehát ha éppen nem szórakozok, akkor felfedezem a nagyobb városokat. Most Era városát szemeltem ki, a legnagyobbat. Önkéntelenül is minden lépésnél a szép házikók helyett füstölgő romokat, a boldog hétköznapi emberek helyett koszos, vértől mocskos, kétségbeesett embereket láttam, a mélykék égbolt helyén pedig örvény képe ami a városra ereszkedik. Talán ilyen az, amikor egy ember "beszív". Valamiért olyan érzésem volt hogy ez nem csak képzelgés, hanem talán betekintés a jövőbe. Jó is lenne.
Már egy órája járkálok a kerületek közt, de még a negyedét se jártam be a városnak. Micsoda szorgos hangyaboly, beláthatatlan társadalmi láncolat, és a város alsónegyedeinek csábítóan rossz híre. A "fennséges" átlagemberek alatt ott lappang az árnyék, a bűz, a mocsok, és az igazság. Érdekelnek is engem a csillivilli épületek meg klánok meg ilyesmik... így hát most az alsónegyedek felé mentem. Odafelé megpillantok egy alakot, aki bár az alsónegyedek felé igyekszik, egyáltalán nem tűnik odavalósinak. Nem mintha ismerném az ottani embereket, de lerítt róla hogy magasabb körből érkezett. És még valami. Pusztító erőt érzek benne. Az erő megosztott, így valószínűsíthető hogy egy csillaglelkűvel van dolgom. Olyannal még úgysem volt dolgom. Érdeklődve követem lépcsők labirintusán le a sötétségbe. Egy szélesebb utcára kanyarodott, aminek a végén egy raktárépület állt meglehetősen rossz állapotban. Az utcán nem nagyon látok senkit, legfeljebb egy-két koldust, de megpillantva minket gyorsan eliszkolnak. Tartom a távolságot, de néha közelebb kerülök hozzá, így az erejét sokkal tisztábban érzem. Rájövök, hogy egy egyenlő féllel van dolgom. Ez izgalmas! Egy pillanatra szánalmasnak érzem magam mert igazán erős ellenféllel nem nagyon volt még dolgom, csak olyannal, amit biztosan el tudok fogyasztani. Ellenállhatatlan vágy tör rám, izgatott leszek, felgyorsul a légzésem, sátáni vigyor jelenik meg arcomon. Észre se veszem és egyre gyorsabban követem prédám lépteit. Kitartom a bal kezem, és szép lassan kiengedem a pengémet. A szétnyíló hús undorító hangot hallatva feltárja a csontszínű pengét. Már csak alig tíz méter választ el minket. Úgy látszik észrevett, mert az ereje hirtelen erősebb lett, és éppen hátrafordul. Megkezdődött. Végtelen izgalommal rágyorsítok, és gyilkos sebességgel rárontok ellenfelemre.

Ösztöneim ezúttal sem hagytak cserben, hátrafordulva rögtön kiszúrom az aura tulajdonosát, ahogy épp hatalmas sebességgel rohan felém. Mire észbe kaptam, ellenfelem már előttem is van. Egy elegáns suhintással célozta meg a nyakam, nekem azonban sikerül még idejében lehajolnom. A vágás keltette légáramlatból is könnyen megállapítható, hogy ennek a srácnak hatalmas fizikai ereje van. ~ Még szerencse, hogy magasabb nálam, különben nem úsztam volna meg pár hajszál elvesztésével ezt a támadást.
Itt azonban nem áll le, egy szempillantás alatt irányt vált a pengéjével, hogy srégen kettészelhessen. Ezt már csak egyféleképp háríthatom:
- Crystal Make: Sword – Ekkor a jobb karomat ellepi egy kristályréteg, ami a vállamnál néhány tüskében, a kézfejemnél pedig egy elég hosszú, szúrásra és vágásra is alkalmas pengében végződik. A kristály azonban gyenge volt, túl hamar hoztam létre, így a támadóm pengéje lassan, de biztosan vágja át a karomat benövő kristályt. Igazából, ekkor veszem csak észre, hogy a fickó fegyvere csontból van, és a húsából áll ki. ~ Ilyet még sose láttam.
Persze nincs sok időm elmélkedni, még pár másodperc és minimum egy karral rövidebb leszek. Jobb ötletem nincs, a bal kezemmel –amivel eddig a jobbot támasztottam- a támadóm torka felé csaptam, abban a reményben, hogy ezzel pár pillanatra összezavarhatom. Kockázatos volt, de végül is bejött. A kék hajú fickó nem kockáztatta meg, hogy a nyakát támadás érje, hanem hátrébb ugrott.
Így végre nyertem egy kis időt és távolságot. Első dolgom, hogy jobb kezemen megerősítem a kristály szerkezetét, majd ballal az övemhez nyúlok, Virgo kulcsáért. A legtöbb hiba a felkészületlenség és a saját képességeink túlbecsülése miatt következik be. Egy ilyen ellenfél ellen márpedig nem engedhetek meg hibákat.
- Szűz kapuja, nyílj meg! – Ekkor az ellenfelem láthatóan kissé meglepődik, hogy miért nem történik semmi.
Ekkor a kulcsokat visszacsatolom, majd pengémet felé mutatva, hűvös tekintettel kérdést intézek az ellenfelemhez:
- Még sose láttam ilyen mágiát. Mégis ki a franc vagy te?!

Egy pillanatra sem lassítottam. Elhajolt az első támadásom elől, de nem is a pontos célzás volt a célom. Először meglátjuk, mire képes a préda. A lendületből még egy csapás belefért volna, ám ekkor ellenfelem kezén kristályos tüskék jelentek meg, és a kezében egy masszív fullánkban végződő kard. Átsuhan az agyamon, hogy esetleg valami sokkal nagyobb fegyvert akar megidézni, és ez a kezdeti fázis. Ha jól tippelek, akkor a kard megidézésének kezdete instabil. Rácsaptam a kezére. Blokkolta a csapást, ám a kristály fegyveren mély vágás keletkezett. Ráadásul örömömet tovább fokozta hogy a srác arcán láttam azt a jól ismert döbbenetet, mikor felfogta hogy miféle fegyverrel harcolok. Meglepetésemre ellenfelem nem ugrott el, hanem másik kezével a nyakam felé kapott. Ettől alapesetben nem féltem volna, de mi van ha egy másik pengét is képes előidézni? Jobb óvatosnak lenni, így inkább hátraugrottam két pengényi távolságba. A srác azonnal megerősítette a kardját. A rajta lévő sérülés eltűnt, és a kristály láthatóan szilárdabb lett. Remek. Ezekután egyértelművé vállt számomra hogy egy csillaglelkűvel van dolgom, ugyanis az övéhez nyúlt egy kulcsért. Hívta a benne lévő lelket. Én kapkodok a fejemmel, hogy hol jelenik meg a segítő. Ám az még csak a megidézés apró jelét sem mutatta. Ideges leszek, mert attól félek, hogy hátba támad valami hatalmas lény. Nem szeretném alábecsülni az ellenfelem.
- Még sose láttam ilyen mágiát. Mégis ki a franc vagy te?! - kérdezte, fegyverét felém szegezve.
-Lenyűgöz a kis játékszer, igaz? - vigyorogva felé lóbálom a pengémet, félreütve az övét. Nem indíthattam támadást mert ő azonnal visszarántotta a kardot.
-Ki kardot ránt, kard által vész el! - láthatóan nem értékeli a mondandómat.
Elkezdek oldalra mozogni. Mintha egy kör alakú szakadék lenne köztünk, úgy kerülgetjük egymást, de a tekintetünk végig egymáson marad.
-Nekem is tetszik a te pengéd. Bár előbbre tartom az anyagi erőt mint a mágikusat, azért lássuk be, jól összepasszolunk.
Ellenfelem arca kétkedő grimaszba torzul, és a kelleténél hirtelenebb mozdulatot tesz, amire én azonnal reagálok. A pengéink szikrákat okádva csapnak össze. A kristály kard valóban pokoli erős, de az én pengém se egyszerű csont, se fém, sem acél. Ez láthatóan összezavarja. Próbál olyan csapásokat mérni rám, amit még ha blokkolok is, meginogtat, vagy hibára ösztönöz. Én azonban a gyorsaságomat kihasználva úgy intézem hogy a támadásai lecsússzanak a pengémről, és én is vágok. Éberebb, mint szeretném, így ő is elhajol, elugrik a pengém elől. Kezd felidegesíteni ez a suhintgatás, így teljes erőből előre vetődök. Ez váratlanul éri ellenfelemet, de kitér előlem. Megpróbálja kihasználni a helyzetet és csap a kardjával, én pedig még a levegőben megpördülök, kitartva a pengémet. Mikor földre érek, érzem hogy valami meleg csordogál a jobb karomon. Egy nem túl mély, de hosszú vágás éktelenkedik a jobb vállamon. Elismerően fordulok hátra, és látom hogy neki is sikerült sérülést okoznom, még ha nem is túl komolyat.
Ez nem mehet így a végtelenségig. Amíg kitalálom, hogyan végezzem ki őt, hanyagul lóbálom a pengémet és lazán körözök ellenfelem körül;
-Nem vagy hétköznapi mágus. Mégis mit akarhat itt, ilyen helyen egy ilyen ember? Na nem mintha érdekelne... de ha jól gondolom, ez nem épp a te pályád - körbemutatok a pengémmel a roskadozó, mocskos házak közt.
-Ilyen helyen az ember veszélyekbe botlik. Te szereted a veszélyt?

Ezután, már az ellenfelem is megszól:
- Lenyűgöz a kis játékszer, igaz? – Majd vigyorogva félreüti a pengém, amit én azonban rögtön visszarántok, nem szeretnék támadási felületet hagyni.
Úgy látszik, nem igazán szeretne felelni a kérdésemre. Persze nem is vártam tőle, hogy átadjon egy névjegykártyát, de azért a nevét kinyöghette volna. Mindazonáltal, úgy tűnik, hogy az eddig hallgatag támadómnak most megered a nyelve, hiszen ismét beszélni kezd.
- Ki kardot ránt, kard által vész el! ~ Ezt azért fura egy olyan ember szájából hallani, aki egy pengével nekem rontott.
Ekkor feltűnik, hogy a fickó szép lassan elkezd oldalra mozogni. Belemegyek a játékába, így legalább időt nyerhetek Virgonak. Egy kis ideig farkasszemet nézve kerülgetjük egymást, míg nem ellenfelem megtöri a csendet.
-Nekem is tetszik a te pengéd. Bár előbbre tartom az anyagi erőt mint a mágikusat, azért lássuk be, jól összepasszolunk. – Az utolsó szavainak hallatára, a karom szinte magától mozdul. Talán pont attól ijedtem meg, hogy milyen igaza is van.
De hiába súlytok le rá olyan hirtelen, hogy az még engem is meglep, ellenfelem gyorsan reagál, így pengéink ismét összecsapnak. Ha a pengéje csontból lenne, akkor most simán szilánkosra kellett volna, hogy törjön. De nem így történt, a fegyverét még csak meg se karcolja ez a csapás… komolyan nem értem, hogy mégis miféle mágia lehet ez.
Persze ezúttal sincs időm ledöbbeni, támadnom kell! Megpróbálom ellenfelemet erős, célzott vágásokkal kibillenteni az egyensúlyából. Ha egy amatőr vívó lenne, már rég felszeleteltem volna, de nemcsak hogy védi a támadásaimat, hanem még gyors ellentámadásokkal is lekíséri őket.
Egy idő után, mikor láthatóan kezdi elveszteni a türelmét a fickó, hirtelen felém ugrik. Éppen hogy, de sikerült kitérnem előle, majd az alkalmat kihasználva le súlytok rá. Támadásom azonban nem ér célt, épphogy csak megkarcolni tudtam. Sőt, amikor rám néz, feltűnik, hogy a felsőmet átvágva, egy kisebb vágásból vérzik a mellkasom… fogalmam sincs, hogy ezt meg hogyan csinálta.
Már támadóm következő kísérletét várom, amikor ő kényelmes mozogva beszélni kezd hozzám.
- Nem vagy hétköznapi mágus. Mégis mit akarhat itt, ilyen helyen egy ilyen ember? Na nem mintha érdekelne... de ha jól gondolom, ez nem épp a te pályád. – Mondandóját hitelesítve, körbemutogat a házakon bizarr fegyverével.
Már épp azon gondolkozok, hogy én is mondjak e valamit erre, amikor egy kérdést intéz felém.
- Ilyen helyen az ember veszélyekbe botlik. Te szereted a veszélyt?
- A veszélyt… fura egy kérdés. Ha visszagondolok, az elmúlt pár perc alatt a legkisebb hiba is az életembe kerülhetett volna. De mégse bánom a dolgot… ez az egész küzdelem, ami nincs ilyen képmutató ürügyek mögé rejtve, hogy „barátság”, „becsület”, vagy „bosszú”; marhára élvezetes. Mondhatni, szinte teljesen értelmetlen az egész, de mégis harcolunk. Mert jó buli… és miért? Mert veszélyes. – Beszéd közben félig lesütöttem szemeimet, és egy önelégült vigyorral követtem nyomon ellenfelem mozgását. Külső szemlélőként azt hinné az ember, hogy lankad a figyelmem… persze ez koránt sincs így. Minden érzékszervemmel az ellenfelemre koncentrálok, teljesen kizárom a külvilágot. A szívverésének a ritmusa, a lélegzetvételének üteme, izmainak rándulása… minden kis apró részletre ügyelek, miközben beszélek, támadóm pedig csendesen körözget körülöttem.
Talán mondandóm hatására, talán más okból kifolyólag, de ellenfelem arcára hirtelen széles vigyor telepedett. Én ezt amolyan jelként vettem, aminek hatására hirtelen támadásba lendültem.
Nem tétováztam, egyből a szívét vettem célba, egy gyors szúrással. A szúrás elől azonban kitér az ellenfelem, majd támadásomnak megszakítása érdekében, egy hirtelen rúgómozdulattal támad rám. Szerencsére a bal kezemmel még időben kapcsolok, és felfogom vele a rúgást, majd hátrébb lépek egy fél méterrel kb. ~ Ennyi idő alatt már biztosan fel tudott készülni Virgo. A csapdához már csak a mézes madzag kell.
Ekkorra már a kristályom szerkezete is eléggé meggyengült, hála ellenfelem pengéjének. De ez pont így a jó, eszem ágában sincs, hogy ismét megerősítsem. Ehelyett inkább nekirontok a fickónak, hadd folytatódjon a küzdelem. Miután pengéink összeütköznek párszor, bekövetkezik amire vártam. A kezemet beborító kristályréteg darabjaira hullik, így teljesen védtelenül hagyva. Az arc mimikámmal sincs gond, szemeim kikerekednek, ajkaim kissé kitárulnak, hogy a megdöbbenés látszatát keltsék. Ellenfelemen úrrá lesz a vérszomj, megpróbálok hátra ugrani, de nem fog időben menni. Amikor támadóm le súlytani készül pengéjével, feltűnik akire vártam.
Tudtam, hogyha felkínálok egy helyzetet, ahol beviheti a végső csapást, ellenfelem le fogja engedni a védelmét egy kis időre, és csak a megölésemre fog koncentrálni. Ilyenkor pedig egy harmadik fél könnyen ejthet rajta egy súlyos sebet. Épp ezért idéztem meg még Virgot, de nem magam mellé, hanem a föld alá. Virgo a föld alól is könnyedén megérzi mások erejét, így nem esik nehezére, hogy beazonosítsa a helyzetünket. Az energiák természetéből pedig leszűrheti, hogy mikor válik a legvédtelenebbé ellenfelem. Virgo ezúttal se okozott csalódást, mivel mindketten lendületben voltak, egy igencsak erőteljes támadást mért alulról az ellenfelem állkapcsára, aki az ütés hatására hátrébb is repült egy jó 2 métert.
Ekkor már visszanövesztettem a kristálypengém, de szomorúan kellett elkönyvelnem, hogy az ellenfelem is feltápászkodott.
- Pü. – Köpi ki a szájából a felesleges vért, majd mérges tekintettel bámul felénk.
Tudtam, hogy Virgonak már nem vehetem sok hasznát. Egy ilyen ellenfél pillanatok alatt felszelné, a nem éppen harcosnak szánt csillagszellemem. Habár, még egy trükkre jó lesz.
Ellenfelem láthatóan idegesen kezdett rohanni felénk, válaszul Virgo is meglódult az ő irányába. A lány a levegőbe ugorva akarta bevinni csapását, de támadóm pengéje gyorsabb volt nála.
- Szűz kapuja, bezárlak. – Egy kényszerített bezárással tűntettem el Virgot, még mielőtt a penge elérte volna, így ellenfelem a levegőt tudta csak átszelni. Én azonnal kapcsoltam, előrehajolva, a még karját kinyújtva tartó ellenfelem előtt termek. A tekintetével elér, de a teste már képtelen időben reagálni, így egy felfelé irányuló vágással, srégen átmetszem a felsőtestét. A vágás ezúttal már elég mély volt, és igencsak terjedelmes is.
Miután támadóm összeesett, úgy gondoltam, hogy ezt a harcot ennyiben hagyom. Még pár méternyire se távolodok el, amikor észreveszem, hogy az ellenfelem ismét tápászkodni kezd. Elég hátborzongató látványt nyújtott, a szájából folyt a vér, miközben arca egy megsebzett vadéhoz hasonlított. Őszintén szólva, már eléggé kimerült vagyok, nemcsak a harc, de Virgo megidézése is sok energiámba került. Ellenfelemre tekintve, tudtam, hogy nem ronthatok neki csak úgy… ezúttal nem. A legjobb az lesz, ha megpróbálok egy kis időt nyerni, amíg kifújom magam. Így hát bizakodó hangon, kérdést intézek az addigra már két lábon álló támadómhoz:
- Szóval, most már van kedved elárulni, hogy ki is vagy?

- A veszélyt… fura egy kérdés. Ha visszagondolok, az elmúlt pár perc alatt a legkisebb hiba is az életembe kerülhetett volna. De mégse bánom a dolgot… ez az egész küzdelem, ami nincs ilyen képmutató ürügyek mögé rejtve, hogy „barátság”, „becsület”, vagy „bosszú”; marhára élvezetes. Mondhatni, szinte teljesen értelmetlen az egész, de mégis harcolunk. Mert jó buli… és miért? Mert veszélyes.
Hm igen, ez tetszik. Egy pillanatra úgy gondolom hogy lehet el kéne raknom a pengémet. Egy ilyen ember hasznos, sok lehetőséget rejt. De ha már elkezdtük, mostmár be is fejezzük. Széles vigyorra húzódott a szám. Igen, most nem érdekel a harc végkimenetele. Ez amolyan elismerő párbaj. A részemről legalábbis.
Ekkor egy szúrást indít felém. Szerencsétlen próbálkozás. Elhajolok, kissé leguggolok és onnan rúgok fölfelé, hogy megtántorítsam. De ő is gyors, és még időben hátraugrik. Egy pillanatra tétovázik, majd újra rám ront. A pengéink összecsapnak, újra és újra. Tökéletes hárítások, okos csapások követik egymást. Észreveszem, hogy az ellenfelem kardja kezd gyengülni, így megerősítem csapásaimat. Bekövetkezik amit vártam, és úgy látszik ő számított rá; A kristály kard darabjaira hullott. Ő próbál minél messzebb kerülni tőlem, én viszont a lehetőségen felizgulva utána ugrottam. De a srác arca teljesen nyugodt állapotról tanúskodik. Ekkor rádöbbenek, hogy tényleg, van egy segítője, akit még a kezdetekkor idézett meg. Még lendület közben elkezdtem pánikszerűen kapkodni a fejem, hogy hol van, nem vettem észre hogy egy új erő növekszik alattam. A föld alól kirobbanó segítő meglehetősen fájdalmas csapást mér az állkapcsomra. Legalább két-három métert repülök hátrafelé, majd nekicsapódok pár hordónak amik egy ház előtt voltak lerakva.
A mocskos életbe. Igen, ezt benéztem.
Lassan feltápászkodok, érzem hogy meleg vér tölti meg a számat. Kiköpöm a földre. Elismerően nézek fel ellenfelemre, akinek addigra új kard nőtt a kezére. Segítője ott lebeg előtte. Hát egyáltalán nem tűnik harcos félének. Én pedig ennyitől még véletlen se fogok kidőlni.
Teljes erőből rohanni kezdek a segítő felé.
- Szűz kapuja, bezárlak!
-Huh?
A segítő eltűnt mielőtt levághattam volna, és mögüle alacsonyabban éppen a srác csúszik be. Megint hibát követtem el. Nem volt időm reagálni. A kristály pengével tökéletes vágást ejt a felsőtestemen. Előregurulok, majd a földbe vágom a pengémet hogy lefékezzem magam. Nehezen lélegzek, számból apró patakként csordogál a vér. Mellkasomon is a meleg folyadékot érzem, a seb pedig piszkosul fáj. Ez már nem volt egyszerű vágás, ha nem tudok a lendületből is kissé megemelkedni, egészen biztos ketté vág. Alábecsültem talán? Vagy én nem vagyok formában? Látom hogy a vágás miatt a kabátomon is keletkezett sérülés. B*zdmeg... ez volt a kedvenc kabátom! Mindegyis, olyan vérszomj és düh tör rám, amit ritkán éreztem, de nagyon is mély köze van a talizmánhoz. Démoni érzés ez.
- Szóval, most már van kedved elárulni, hogy ki is vagy?
Lassan feltápászkodok. Érzem hogy a fájdalom kezd enyhülni, helyét nem harag vagy düh, inkább végtelen izgalom váltja fel. Úgy éreztem, hogy tompul a tudatom. Helyét valami ördögi, valami brutális lény veszi át. Végig vigyorgok. Nem láthatja, mert háttal vagyok neki. Kicsit megropogtatom a nyakamat, majd megfeszítem az izmaimat.
-Az vagyok akinek üvöltését hallod életedben utoljára.
Olyan gyorsan ugrottam felé, hogy egy pillanatra én is meglepődtem. Arcunk alig volt egymástól 50 centire az eddigi 3 méter helyett. Teli torokból üvöltöttem;
-Én vagyok LIDÉRC!!!
Pusztakézzel megragadom a kristály kardot, a másik kezemből kiálló pengével pedig lecsapok. A srác kirántja a kezemből a kardot, felhasítva a bőrömet, és kitér a csapás elől. Én azonnal tovább ugrok, és újra meg újra lecsapok. Talán a meglepődés miatt, de először nem védekezik, csak próbál a csapásaim elől kitérni. Rájön, hogy ez nem jó ötlet. Minden elvétett csapásom a földbe mélyed, onnan port és kő darabokat kiszakítva száguld újra ellenfelem felé. Minden támadásnál őrjöngök. Nem úgy mint valami állat, sokkal inkább mint aki transzba esik, tetteit valami magasztosabb dolog irányítja.
Az erős, szakadatlan csapásoktól a kardja gyorsabban gyengül meg, és szétesik. Ismét próbál eltávolodni, de én azonnal mögötte termek, és lesújtok. Nem túl mély, de hosszú vágást ejtek a hátán, majd ugyanezzel a lendülettel egyik kezem magam alá kapom, kitámasztom magam, fellendítem mindkét lábamat és teljes erővel a srácba rúgok. A levegőben groteszk módon csavarodik egyet a teste, majd tőlem pár méterre a földre zuhan. Ettől más embernek szétszakadhatott volna a gerince. De őt nem fogom ennyivel elintézni.
Amíg próbál feltápászkodni, én odasétálok hozzá, megragadom a nyakánál, felemelem, és teljes erőből, üvöltve elhajítom. Pont a raktárépület magas, koszos ablakai felé repül, majd borzasztó hangzavarral betörve az egyiket. Én egy elégedett üvöltéssel utána ugrok, a betört ablak párkányára érkezve, és tekintetemmel megkeresem, hova pottyant áldozatom.

- Az vagyok akinek üvöltését hallod életedben utoljára.
Ezt a választ még csak fel se fogom, a fickó máris előttem terem.
- Én vagyok LIDÉRC!!! – Ordítja, miközben megragadja a fegyverem.
A fogása nagyon erős, de még idejében sikerül kirántanom a kezéből a pengémet, majd elugrok a támadása elől. Itt azonban nem áll le, még az eddigieknél is gyorsabb támadásokba kezd. Hiába térek ki a csapásai elől, az utóhatásuk így is megérzem, amikor a törmelék az arcomba csapódik.
A legjobb az lenne, hogyha egy gyors ellentámadással elérhetném a sebét. Blokkolom pár vágását, mikor hirtelen törésszerű hangra leszek figyelmes. Egy pillanatra még a szívverésem is megáll… éreztem a csapásain, hogy hatalmas erő van bennük, de ez akkor is túl korai… elszámoltam magam, nem vettem figyelembe, hogy ilyen kevés mágikus erővel, már nem vagyok képes teljesen megszilárdítani a kristályom. Szinte pánikszerűen próbálok hátraugrani, amikor egy fájdalmas, forró érzés szalad át a testemen. Megvágta a hátamat, habár nem hinném, hogy túl mély a seb.
A következő pillanatban, már azon veszem észre magam, hogy zuhanok. A testem pokolian fáj, olyannyira, hogy nem is éreztem, mikor értem földet, a fájdalom teljesen elnyomta. Első próbálkozásom, hogy felálljak, kudarcba fullad, a jobb kezem kicsúszik alólam, én pedig egy nyögés kíséretében visszazuhanok a porba. Próbálok minél hamarabb felkelni, de nem járok sikerrel. Lidérc a nyakamnál fogva hajít keresztül a raktár ablakán.
A földet érésem után, már alig érzem a testem. Az apró szilánkdarabok rengeteg kisebb vágást ejtettek rajtam, és valamiért a bal szemem képtelen vagyok kinyitni. Habár így se volt nehéz kiszúrnom Lidérc helyzetét, hiszen a legnagyobb fényforrás közepén állt, azaz a betört ablak párkányán. Ő is hamar kiszúr engem, eléggé meglep, tekintve, hogy a raktár egyik legsötétebb pontján értem földet. Talán a vér szagát érezte meg, vagy talán a vörös szemem világít a kelleténél jobban.
Miután leugrott a párkányról, lassú léptekkel közelít felém. Nincs más választásom, nekem is gyorsan talpra kell állnom. A jobb karomra támaszkodva gyorsan feltápászkodok, majd az ellenfeleméhez hasonló tempóban lépkedek hátrafelé. Ekkor tűnik fel, hogy a jobb karom sokkal jobban szúr a kelleténél, ami nem csoda, hiszen egy elég nagy szilánkdarab áll ki belőle, pont a klán címerem felett. Egy határozott mozdulattal kirántom az üvegdarabot. Ekkor persze egyből frissen folyó vér lepi el a klán címerem, de nem hinném, hogy ezt pont a mi szimbólumunk venné zokon.
Az üvegdarabot Lidérc felé hajítom, nyílegyenesen a két szeme közé célozva, ezt persze ő könnyedén hárítja. Ezután léptei felgyorsulnak, míg nem ismét rohanni kezd felém. Még mindig csak a jobb szemem van nyitva, de látom, hogy a nyakamat veszi célba, így idejében lehajolok. Még mielőtt újabb támadást indíthatna, kis lendületet véve magamon, a jobb lábammal oldalba rúgom, aminek hatására arrébb csúszik, de a lábamat már nem tudom visszahúzni, ugyanis karja alá szorította. Lendületet vesz magán, majd a lábamnál fogva az egyik szekrényhez vág.
A szekrénybe fegyvereket tárolnak, szerencsére egyik se sebesített meg, amikor becsapódtam. Mágikus erőm már nincs sok, így a helyzetet kihasználva az övemre kötök két kardot, egy harmadikat pedig a kezembe veszek, miután elhajítottam a hüvelyét. Ekkorra már a bal szememet is ki tudom nyitni, úgy látszik csak apróbb szilánkok mentek bele. Előredőlve, elég labilis futással rohanok ellenfelem irányába, majd újdonsült kardommal az arcát veszem célba. Az első csapásom elől elhajol, majd a puszta kezével kapja el a kardom pengéjét. Ekkor erős fájdalomra leszek figyelmes a gyomromnál, Lidérc ugyanis belebikázott egyet, aminek hatására egészen a raktárépület roskadozó faláig repülök.
Most már sokadik alkalomra köhögök fel vért. Szemeimet felnyitva, deszkalépcsőkre leszek figyelmes, amik pár, az én helyzetemből is jól látható fegyvertartó állványhoz vezetnek. Mivel elég távol kerültem Lidérctől, könnyedén feljutok a lépcsőkre, majd elrántok egy lándzsát a fegyverek közül. A deszkák alattam téglalap alapzatban voltak kiépítve, így voltak nekierősítve a falnak, habár nem látszott túl stabilnak ez a kis emelvény. Lidérc vigyorogva tekintett fel rám, amikor meglátta, hogy lándzsámmal őt veszem célba. Gondolom tetszik neki, ahogy kétségbeesésembe már mindent elkövetek annak érdekében, hogy megöljem. Meglepetésemre nem tért ki a lándzsa elől, hanem pengéjével szelte szét, még mielőtt elérhette volna. Habár nekem így is megfelelt a dolog, a lándzsa eldobása után azonnal leugrottam én is, majd Lidércet elkerülve rohantam be a nagy fadobozok közé, a raktár másik végébe.
Sötét és szűk kis „utcák” terültek el, a hatalmas fadobozok között. Gyorsan megtettem pár manővert ebben a kisebbfajta labirintusban, majd egy fadoboznak háttal hozzásimulva vártam, hogy megjelenjen Lidérc. Ő persze követett engem. Mire Lidérc a közelembe ért, már egész jól felderítettem szemeimmel a raktár különböző pontjait. Úgy döntöttem, hogy ilyen körülmények között nem is kell lesből támadnom, jobb ötletem támadt. Fedezékemet feladva rántom elő egyik kardomat, amit azonnal Lidérc felé hajítok. Ő blokkolja a támadást, mire én elkezdek vele ellentétes irányba rohanni.
Miközben szaladok, minden utamba eső támasztókötelet elvágok, így zúdítva ellenfelemre a felfüggesztett ládákat és tartalmukat. Habár elég sok láda még csak nem is a közelébe zuhan le, amik pedig jó helyre mennek, csak lassítani tudják ellenfelem. Habár a célomat így is elértem, míg Lidérc érzékei egy rázuhanó láda miatt eltompulnak, én a fadobozok tetején ugrálgatva visszaérek a raktár másik végében lévő kis emelvényhez, majd gyorsan fel is szaladok rá.
Ellenfelem nem sieti el a dolgot, miután kiszúrja, hogy merre mentem, kényelmesen sétál felém, majd fel a lépcsőn. Én nem akadályoztam a mozgásában, tudtam, hogyha elvágnám a lépcsőket, ő könnyedén visszaugrana, én alattam viszont az egész romhalmaz leszakadna. Mikor mellém ér, széles vigyorral veszi tudomásul, hogy sarokba szorultam. Nem is habozik sokat, ismét életemre tör a pengéjével, én azonban ezelől elugrok, úgy, hogy közbe az emelvényről is lezuhanhassak. Zuhanás közben sikerül úgy mozognom, hogy a fejjel a plafon felé nézzek, majd ekkor minden maradék mágikus erőmet összeszedve, a következőt kiáltottam:
- CRYSTAL MAKE: SWORD! – Az üvöltésemnek köszönhetően nem kevés vér is elhagyta a számat, de a célomat elértem, sikerült egy olyan hosszú pengét kreálnom, amivel zuhanás közben belevághatok az emelvénybe, ami így már megadta magát Lidérc súlya alatt.
-Guá! – Földet érve egy ehhez hasonló hang hagyja el a számat, ismét sikerült nagyon csúnyán bevernem a hátam.
Gyorsan feltápászkodok, ugyanis tudom, hogy Lidérc is hasonlóan fog eljárni. Még a raktár másik végében szúrtam ki, az emelvény feletti fegyverekkel teli ládának a tartókötelét. Tudtam, hogyha egy ideig mozgásképtelenné teszem Lidércet, akkor rázúdíthatom a láda tartalmát, és ezúttal már védekezni se tudna ellene. Mikor a kötélhez érek, látom, hogy Lidérc már kikecmergett a törmelék alól, de még elég bizonytalanul áll. Habozás nélkül vágom el a tartókötelet az utolsó, övemre fűzött kardommal, így ráborítva ellenfelemre a láda tartalmát.
Ugyan, azon nyomban felnézett, de már nem tudott érdemlegesen kitérni a megannyi kard, lándzsa, buzogány és egyéb fegyverek zuhataga alól. Ellenfelemet hatalmas hangzavar közepette temetik maguk alá a fegyverek.
Ekkor veszem észre, hogy a raktár tetőszerkezetében is keletkezett egy kis sérülés, amin keresztül beszűrődött egy apró fénysugár. Mikor a fénysugár alá sétáltam, az megvilágította az arcom felét. Elég jó érzés volt, így akarva – akaratlanul is vigyorogni kezdek, majd Lidérc felé fordulva a következőt mondom neki:
- Ó, igaz is, én még be se mutatkoztam neked. A nevem Starkiller. Habár neked már úgyis mindegy.
Miután befejeztem a mondandómat, a raktár kijárata felé veszem az irányt.

A nevem Starkiller. Habár neked már úgyis mindegy.
Ezt hallottam mikor végre magamhoz tértem. Szinte biztos voltam abban, hogy megölöm a srácot. A raktárban jól is ment a harc, reménytelen próbálkozásai kudarcba fulladtak, ám ez az utolsó...
Megannyi kard ejtette seb, nehéz fegyverek okozta zúzódások, és még valami belém is állt. Sok sebből vérzek, a fájdalom miatt ájultam el, nem valami agyrázkódás miatt. Amennyire tudtam elforgattam a fejem. Látom ahogy Den győzedelmesen fordít hátat nekem, és a kijárat felé indul.
Amit ekkor érzek az nem düh, hanem valami brutális, pokoli állapot. Érzem, hogy nem is én érzem ezt, hanem a talizmánom. Mintha megremegett volna az övemre tűzve. Ekkor az elgyengült, megzúzódott izmai mindegyike megfeszül, és egy hatalmas üvöltéssel kitörök a romhalmazból. A fegyverek nagy zajt csapva repülnek szanaszét. Az oldalamból egy lándzsa áll ki. Lustán megragadom, és kirántom. A fájdalom elviselhetetlen volt, mégis folyamatosan vigyorogtam, és kegyetlen gondolatok törtek rám. Isteni érzés, ugyanakkor felettébb félelmetes is. Olyan volt mintha én egy külső szemlélő lettem volna a saját tudatomban. De tetszett ez az állapot, így teljesen átadom magam neki.
Sok vért vesztettem, nagyon levagyok gyengülve, mégis mintha valahonnan máshonnan merítenék erőt, ott állok, és szétrúgom magam előtt a fegyver halmazt.
Ellenfelem döbbenten fordul hátra. Mindkét kardot előrántja az oldaláról, amit abból a szekrényből szerzett, amihez nemrég hozzávágtam. Eddig játszadoztam az étellel, de most elbánok vele.
A földről felrúgom az előttem heverő fegyvereket, lehetőleg úgy, hogy Den felé repüljenek. Amíg ő próbál kitérni a száguldó fegyverek elől, én egyik kezemmel megragadom a mellettem lévő fa ládát, és hozzávágom. Hajszálpontosan a ládával együtt mozgok, így mikor a srác szétvágja a dobozt, és a fa szilánkok közül bukkanok elő. Pengém kissé megrepedt, de még mindig kint volt, le is csaptam vele. Ismét vívunk, de már más volt a helyzet. Én új erőre kaptam, amit ugyan érzek hogy fogy, de ő már a végkimerülés határán inog.
Egyik ütésem olyan erősre sikerül, hogy bár hárítja a két kard keresztezésével, pár métert oldalra vágódik, és egy új helyiségbe érkezik. Azonnal utánavetem magam, így mikor ő felkecmereg, én már teljes erővel gyomorszájon boxolom. Repülne hátra, de én mozgok vele, a lendületet kihasználva irányítom a testét, és az ott lévő egyik oszlopba vágom. Az oszlop panaszosan nyikorogva meghajlik. Ellenfelem elég rossz állapota örömmámorra tölt meg. De sietnem kell, mert a sebeimet egyre jobban kezdem érezni, és gyengülök. A hirtelen kölcsönzött erő nem tart már sokáig.
Megpróbálja felemelni a karját hogy a benne lévő karddal lesújtson, de én teljes erővel rácsapok a kezére. Csont reccsenését hallom. Visszahúzom a pengémet a helyére, és ütések záporával ajándékozom meg. Az arcára, mellkasára, gyomorszájára vagy végtagjaira mért ütések erősek és gyorsak. Nem felaprítani fogok, hanem szétzúzni!!!!
Jópár ütés után ellenfelem lábaiból végleg kimegy az erő. Kék, lila zúzódások tömege borítja a testét, szájából sűrű patakokban folyik a vér. Ott ül előttem, gyengén, legyőzötten. Kissé kifújom magam, miközben körbenézek.
A terem tele volt ládákkal, mindegyiken "Veszélyes robbanószer" felirattal. Tökéletes! Megölöm a srácot, aztán rárobbantom a kócerájt. Semmi nem fog maradni belőle!
Közelebb lépek, megfogom a nyakánál és felrántom. Kitartom magam előtt a testét, és a képébe vigyorgok.
-Jó küzdelem volt, Den Starkiller. Habár neked már úgyis mindegy!!!!
Az utolsó ütésre emelem fel a kezem.
Ám ekkor hideg fémet érzek a hasamban. Megrökönyödve lépek hátra, elejtve a srácot. Az a kardja amit kiütöttem a kezéből most félig a hasamból áll ki. Biztos akkor szedte fel a földről mikor összeesett. Volt ereje támadni. Volt ereje még küzdeni.
-Neeeeeeeeem!!!!! - ordítom teljes erőmből. Nem a kétségbeesés, inkább a helyzet betegségének hatása tépi szét az idegszálaimat. Megragadom a kard markolatát, és kihúzom magamból a pengét. Ettől azonban kimegy belőlem minden erő, féltérdre rogyok. Mindketten roncsok vagyunk. De ha neki volt ereje támadni, hát lesz nekem is!
Előrántom a pengémet a karomból. Fájdalmasabban és lassabban sikerül, mint akarnám. A látásom tompul, de a dühöm erőt ad. Nagynehezen visszanyerem az egyensúlyomat. Nehezemre esik minden mozdulat, de megfeszítem az izmaimat, és előrerontok.
-Eltaposlak...eltaposlak...ELTAPOSLAK TE FÉREG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

- Eltaposlak... eltaposlak...ELTAPOSLAK TE FÉREG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ez a mondat visszhangzik a fejemben. Nem értem ezt a fickót. Nem elég, hogy kimászott a fegyver halom alól, olyan erővel rontott nekem, mintha egy pihentető alvásból ébredt volna. Rengeteg sebből vérzett, de mégis teljes erejéből harcolt. Egy – két támadást még hárítani tudtam, de ilyen állapotban nem húzhattam sokáig. Fogalmas sincs, hogy mi tart még ébren. A testem tele van vágásokkal, zúzódásokkal, a bal kezemben pedig egy csontom is megrepedhetett, ugyanis nem tudom mozgatni. A szemeimet képtelen vagyok teljesen felnyitni, a látásom pedig így nagyon homályos. A legkisebb mozdulat is fájdalmat okoz, és nagyon fázok. Minden mozdulatomnál olyan érzés fog el, mintha hideg, északi szél járná át a testem.
Lidérc újabb támadást indít, de már az ő mozgása sem az igazi. Úgy látszik, azzal, hogy hasba szúrtam, sikerült visszafognom lendületét. Ha egy olyan sebességű vágással ront nekem, amilyennel még a harcunk kezdetén, könnyedén lefejezne, de ez a vágás már lassabb volt, így idejében kitérek előle, habár a pengéje hegye még így is megvágja az arcom. Rongybabáéhoz hasonló mozgással lendítettem felé a jobb karom, amit ő azonban könnyedén elkap, és ugyanazzal a lendülettel belevág egy nagyobb ládába.
A deszka reccsenésével egy időben tör ki egy újabb adag vér a számból. A testem nagyon nehéz, levegőt is alig kapok. Már nincs bennem több erő, képtelen vagyok felkelni, a szemem is szinte magától csukódik le. Tudom, hogyha most lecsukom a szemem, már soha többé nem fogom felnyitni, de mégse tudok semmit se tenni ellene. Már minden reményem szertefoszlik, amikor észreveszem, hogy mikre is estem rá. Egy rakás robbanó lakrimára. ~ Imádom ezeket a kis játékszereket.
Legyen hát, nincs más választásom, így legalább ő is itt pusztul, nem csak én. Felállni már nincs erőm, de a jobb kezemmel még felemelem az egyik lakrimát, majd miden, még a karomba lévő erőmmel szorítani kezdem. Talán még épp volt bennem annyi mágikus erő, ami egy lakrima aktiválásához elég, vagy talán a véremben csordogáló energia indította be a robbanószert, mindenesetre a visszaszámlálás megkezdődött.
Lidérc még épp időben jött, pont láthatta, ahogy elhajítom a szerkezetet. Nem az ő irányába dobom el, egyszerűen oldalra hajítom a jobb kezem lendítésével, miközben a testem erőtlenül terül el a láda tartalmán. Körülbelül 4 -5 méterre eshetett tőlem a kristály, majd felrobbanva egy láncreakciót indít be. A helység tele van robbanóanyaggal, írmagunk se fog maradni. A helységet erős fény tölti be, amit én egy egyszerű mosollyal veszek csak tudomásul, majd lehajtom a szemeimet.
Ekkor azonban fura érzés fog el. A testem sokkal könnyebb lesz, mint eddig, és olyan érzésem támad, mintha mozognék. Minden erőmet összeszedve, megpróbálom kinyitni a szemeimet, hogy megnézzem, mégis mi történt. Erőmből azonban már csak annyira futja, hogy a jobb szemem félig – meddig kinyissam. Ekkor egy homályos kép tárul elém, arccal az ég felé vagyok, majd valami rózsaszín színfoltra is felfigyelek. Így már nem nehéz összeraknom, hogy mi történt; minden erőmet elveszítve csukom le a jobb szememet. ~ Habár elég b*zis látványt nyújthatok így, hogy kismillió sebből vérezve rohan velem egy lány, miközben a karjaiban tart. De már egy cseppnyi erőm sincs ahhoz, hogy ezt kifejtsem neki. És különben is, a saját mágikus erejét használta fel ahhoz, hogy a mi világunkba jöjjön, és megmentsen.
Egy hotelszobában ébredek, a testem pedig tele van kötésekkel. Ahogy elnézem, Virgo a klán címeremet is gondosan bekötözte, így senki se tudhatta meg, hogy ki is vagyok valójában… na meg, ha rájöttek volna, akkor már egy börtönben ébrednék, nem itt.
A szobában körbenézve, látom, hogy Virgo még egy új felsőt is hozott nekem, valószínűleg az ő világából. Pont olyan mint az előző: egy sötét, ujjatlan, csuklyás felső. Mikor észreveszem, hogy a kulcsaim a mellettem lévő kis polc tetején vannak, egy őszinte mosollyal tekintek le rájuk, majd szép lassan felkelek, és az övemre csatlom őket. Az új felsőmet is felveszem, de még csak be se cipzározom, hiszen úgyse látszik ki a felsőtestemből szinte semmi, csak a kötések.
Mikor lesétálok a lépcsőn, a recepciós kissé furcsán tekint rám, de nem szólít meg. Az utcán is vannak, akik furcsálják a megjelenésem, pedig a fejemen nincs is olyan sok kötés, csak a homlokom van bekötözve, na meg pár sebtapasz van még az arcomon. Na nem mintha annyira érdekelne, hogy mit gondolnak.
Mikor meglátok egy újságos fiút, rákiáltok:
- Hé, kölyök!
A kisfiú azonnal kapcsolt, ideadott egy újságot, én pedig lecsengettem neki pár gyémántot.
Az újságból rájövök, hogy kb. 3 napig aludtam, de ami még hasznosabb: a raktár felrobbanásáról is cikkeznek benne. Innen rájövök, hogy holttestet nem találtak a helyszínen. Ezek szerint vagy semmi se maradt Lidércből, vagy pedig túlélte. De ismerem már annyira, hogy tudjam… valahogy ő is túlélte.
A külvilággal nem foglalkozva az ég felé tekintek, majd a következőt mondom:
- Azt hiszem, ezúttal ki kell egyeznünk egy döntetlenben.


( Az én szálam itt véget ért, köszönöm szépen a játékot!^^ )

Nem, ezúttal nem voltam biztos a győzelmemben. Ellenfelem végtelenül gyenge volt már, egy hajszál választotta el a haláltól, ahogy sajnos engem is. Haragot, dühöt, a nemrég érzett pokoli erő emlékét használom fel, hogy harcolni tudjak. Az erőm akkor hagyott el végleg, mikor láttam a levegőben pörgő robbanószert, és a ládákat amik felé tart. A villanástól elvakulok, a hőség mintha leolvasztaná a bőrömet. Olyan iszonyatos erővel lök meg a robbanások hulláma, hogy a mögöttem lévő betonfalat is átszakítom a testemmel. Kizuhanok az utcára, hamu és törmelék darabok potyognak rám, majd bekövetkezik az utolsó, egyben leghatalmasabb robbanás. Nem tudom, mit a francot tároltak ott, de szépen szólt. Tégla, beton, fém és egyéb törmelékek záporoztak rám, miközben a lökéshullám több méterre hajított. Mögöttem valahol egy épület állt, bevágódom az ablakán, odabent neki egy szekrénynek. A fa ripityára törik alattam. Elveszítem az eszméletem.
Mikor magamhoz térek, olyan érzésem van mintha egy álomból ébredtem volna fel. Csak az egyik karomat mozdítottam meg, de borzasztó fájdalom hasított az egész testembe. Képtelenség, hogy megmozduljak. Érzem hogy alattam nedves a szőnyeg, színe pedig sötét vörös. A vérem átitatta az anyagot, biztos vagyok benne, hogy ennyi sérülést nem élhetek túl.
Ekkor mint egy varázsszóra emberek rontanak be a szobába. A Raven Tail köpenyét viselik, ordítoznak, de nem értem őket. Ketten a karjaim alá nyúlnak és sietve kivonszolnak a szobából. Nagynehezen kitekintek az egyik ablakon. A raktár romokban hever, olyan sűrű füst szállt fel a romok közül mint a legsötétebb éjszaka. Aztán egy újabb klán tag érkezik, aki teleportáció segítségével elvisz minket az épületből. A mágikus ugrás elgyengít, ismét elveszítem az eszméletem.
A klánunk kastélyának egyik gyengélkedőjén ébredek fel. A szegényes díszítésű, gótikus hangulatú teremben nem látok mást. Az azonban feltűnik, hogy két oldalt és mögöttem a falon az én pengéimtől származó vágások éktelenkednek. Biztos rohamom volt, vagy ilyesmi.
Testemet szinte mindenhol kötések borítják. Az ágyam két oldalán mágikus kristályok halvány fénye pislákol, gondolom valami gyógyító cucc. Teljes erőből felrúgom az egyik kristály tartóját, és leugrok az ágyról.
Bár még eléggé megviselt vagyok, a csata utáni állapotomhoz képest istenien érzem magam. Letépem egy-két kötésemet, boldogan könyvelem el magamban, hogy a sebeim szépen gyógyulnak. Legalább három napja fekhetek már itt. Túl sok, túl sok.
Mikor valamennyire visszanyerem az erőmet, kisétálok a kastély egyik erkélyére. Era irányába fordítom a tekintetem, és a lemenő nap vöröses sugarában Den Starkiller szemeit látom. Még él, nagyon is él! És nyílván ugyanazt gondolja, amit most én;
-Pokolian jó harc volt kölyök! Nincs még vége... de...azt hiszem, ezúttal ki kell egyeznünk egy döntetlenben.

Örömmel olvastam végig ezt a harcot. Ügyesek vagytok, hogy ilyen rövid idő alatt lebonyolítottátok ezt a harcot. Ez szép teljesítmény. Nekem mondjuk kicsit furcsa, hogy Lidérc ránézésből és "érzésből" megtudta állapítani Den-ről, hogy csillaglelkű mágus, aztán amikor először kristály mágiát használt nem lepődött meg és hitte azt, hogy tévedett, no de ez aprócska hiba. A karakter stílusi viszont nagyon tetszik.
Den neked, mint csillaglelkű mágusnak fontos és nehéz feladat, hogy maximálisan kijátszd és visszaadd a csillagszellemeid személyiségét. Az elején ezt megkerülted, ami nem hiba, csak szólok, hogy biztosan figyelj majd erre. Amikor Virgo megmentett az egy teljesen ráillő tulajdonság volt, hisz már láttuk párszor tőle. Ez szép. A postok hosszúsága nagyon jó, helyenként már kiemelkedő. Összességében szép munka srácok így kell ezt. Jutalmul 100 VE-vel lettetek erősebbek.