Ichiban "Amatsuken" Yume

Név: Ichiban "Amatsuken" Yume
Nem: Férfi
Kor: 17
Mágia: Fegyver mágia
Klán: Quatro Cerberus
Kinézet:
- Magasság: 183 cm
- Testsúly: 85 km
- Szeme színe: Kék
- Hajszín: Fekete

- Szemeit szemüveg takarja el mások elől, általában felsőtestén nem hord semmilyen ruházatot, pusztán a dereka van körbefáslizva és egy piros köpenyt hord a hátán. Természetesen azért hidegebb időszakban, vagy helyeken fel szokott venni melegebb ruhákat is. Végül egy fekete nadrág található rajta, melyet egy fehér öv fog körül. Egyedüli érdekesség rajta a különös tetoválásai ami szinte az egész testét körbeövezi.
Tetoválások
Köpeny

Jellem: Leginkább a magabiztosság az ami körülövezi őt, egyfajta auraként is megjelenhet amitől a körülötte lévők is magabiztosabbak lesznek. Nem lehet éppen visszahúzódónak nevezni, mindég előre törtet, hogy elérje céljait ami éppen az aktuális cél. Mindezek mellett tud egyszerre kedves és bosszantó is lenni.

Felszerelés: Nem hord magánál fegyvert, pusztán egy kisebb penge van nála ami az étkezést segíti. Kar és lábsúlyok.

Előtörténet:

Yume, azaz én nem éppen egy átlagos srác vagyok a városból és ezt már csak a nevem is mutatja. Ichiban "Ametsuken" Yume, ez a teljes nevem, melyet az édesapám adott nekem születésemkor, jelentése: "Első mennyei penge álma". Születésem napja valamikor Szeptember közepére tehető amikor már közelgett a tavasz. Én persze nem emlékszem erre az időre, természetesen nem is emlékezhetek rá, hisz oly régen volt már az. Azon a napon amikor én megszületem, azzal együtt egy nagyon fontos dolgot el is veszítettem, méghozzá az édesanyámat. Apám azt mondta, hogy belehalt a szülésbe ami ritkán, de elő szokott fordulni hisz ez is benne van a szülés kockázatokkal teli világában. Azonban apám nem mondott teljesen igazat nekem, mivel kiderült, hogy édesanyám azért halt meg a szüléskor, mert komplikációk adódtak és az orvosok úgy döntöttek, hogy császármetszéssel hoznak a napvilágra. Ez eddig még rendben is van, azonban amikor felnyitották volna anyám hasát, a szike rejtélyes módon eltört, beletört a hasába. Hosszas műtét és szenvedés után a rideg és árulással teli világba tudtam születni, de édesanyámat már nem tudták megmenteni, a beletört penge eltűnt benne és ezért elvérzett. Így történt hát, hogy egy élet születésével egy másik kihunyt, mint ahogyan azt a babona is tartja.

Nemsokkal aztán, hogy betöltöttem a 4. életévemet, egy újabb személy lépett ki az életemből, méghozzá az apám hagyott el engem. Erről pusztán csak emlékképeim vannak, nem tudom és soha nem is tudtam pontosan feleleveníteni azt ami akkor ott történt. Amire egyedül emlékszem az az, hogy apám erősen fogja a kezemet és a mély hangjával megkérdezi:
- Nos fiam? Velem tartasz? Ami itt van a lábad előtt az maga a nagyvilág. A hangja mindörökké megmaradt bennem, már ha más nem is. Nem emlékszem ara, hogy hogyan néz ki, nem emlékszem, hogy milyen a jelleme, pusztán erre a mondatra emlékszem és arra, hogy egy piros köpenyt viselt a hátán. Én még nagyon kicsi voltam akkor és féltem mindentől ami mászik és mozog, ezért megcsóváltam a fejem és egy lépéssel hátrébb léptem. Ekkor ő elindult nélkülem és soha többet nem láttam.
Mivel édesanyám meghalt, apám pedig elhagyott engem, így a nagyszüleimhez kerültem akikben máig is a szüleimet látom és érzem. Ők ketten voltak azok akik felneveltek engem. Nagyanyám, Irelia egy kedves, mindenkivel törődő öregasszony volt, míg a nagyapám Kaito a szöges ellentéte volt. Kaito nem hagyta hogy a körülötte lévők lazsáljanak, mindenkinek dolgoznia kellett a házban és a körül is egyaránt. Későbbiekben amikor már egy kicsit idősebb voltam Kaito volt az aki elkezdett edzeni engem mind fizikálisan, mind mágia terén.
Nap mint nap ugyan abban az időpontban, ugyanazon a helyen kellett állnom és csinálnom amit a nagyapám kitalált nekem, legyen az favágás, futás kövek pakolása, mindezeket rám erőltette edzés gyanánt. Egyedül az ösztönzött engem az edzésre, hogy utána Irelia mindég jó alaposan megbabusgatott és finomat főzött.
Ugyan ezzel egy időben, minden nap egyre több és több tetoválás került a testemre, mely Kaito akaratából került fel, mondván "Ez a családunk hagyománya" Mindezeken ő is átesett régen, sőt még az apám is.
Egy nap, amikor körülbelül 9 éves lehettem úgy döntött, hogy beavat engem abba melyet az édesapám olyannyira szeretett, a mágiába. Az öreg Kaito ki akarta deríteni, hogy vajon melyik mágiára is vagyok fogékonyabb és ennek érdekében szinte mindent megcsináltatott velem. Leginkább azt szerette volna, hogy elemi mágiát tudjak használni, azon belül is a jéghez kötődjek mint ő maga is hajdanán. Ezért a téli hónapokban egy szál alsógatyában kiállított engem a hóba, ahogyan ő is ugyanilyen módon kiállt mellém és megmutatta mi fán terem az ő jég mágiája. Nekem nagyon megtetszett mindaz amit csinált, az hogy képes volt különböző jégfigurákat létrehozni az úgynevezett varázserejével. Azonban bármennyire is szerettem volna én erre nem voltam képes, nem tudtam irányítani a jeget és ezt Kaito is belátta. Az elkövetkezendő hónapokban a többi elemi mágiával próbálkozott, azonban ezzel sem járt sikerrel. Hiába próbálkoztam a legjobb tudásom szerint, akkor sem ment a dolog. Már-már kezdte az öreg feladni a dolgot, miszerint belőlem is jó mágus lehet, azonban az egyik nap egy látogató érkezett a nagyszüleimhez. Nem tudtam ki az, de nem is nagyon érdekelt. A nagyapámmal jött beszélgetni, biztos valami ismerőse. Azonban egy dolog feltűnt, egy dolog ami nem hagyott nyugodni. A hirtelen felbukkant férfi egy piros köpenyt és egy kardot hozott a kezében.

A kard annyira nem érdekelt engem, azonban a köpeny annál inkább. Valami furcsa vonzalmat éreztem az irányából, mintha ismerném azt, ismerném valamikor régebbről. A köpenyt és a kardot lerakták az egyik asztalra míg ők az egyik helyiségben beszélgettek. Nagy felelőtlenség volt a részükről, hisz az volt az első mozdulatom, hogy kezembe vettem a kardot és kint az udvaron azt kezdtem el lengetni a levegőben. Bő fél órával később Kaito és az idegen férfi, miután befejezték a megbeszélnivalójukat, a kertbe indultak, hogy a nagyapám bemutasson engem az idegennek. Azonban még mielőtt kiléptek volna kertbe, meglátták, hogy a kezemben van a kard melyet immár nem csak a levegőben suhintgattam, hanem szinte mindegyik gyümölcsfán ki is próbáltam. Meg voltak lepődve, hogy én ilyet tettem, de amin még jobban meg voltak lepődve az az, hogy milyen jól forgatom a kardot, még ha fák is az "ellenségeim". Ekkor pattant ki az öreg feléből, hogy az összes mágia típuson végigmentünk egyet kivéve, a fegyvermágián. Az idegen férfi ekkor elmosolyodott, majd elhagyta a házat, de még előtte olyat mondott amit én, még akkor nem teljesen értettem.
- Pont mint az apja nem?!
Ez a mondat később is ott csengett a fülemben, később is amikor már 17 éves voltam. Attól a naptól fogva, amikor megfogtam először a kardot, azóta azzal kelek fel és azzal fekszem le. Kaito minden egyes napot azzal töltött, hogy megismertesse velem a fegyvermágiát, igaz ezt egy kicsit sajátos módon tette, mivel ő úgy gondolta, hogy a fegyvermágia elég gyenge önmagában, ezért nem csak a különböző fegyverekkel tanított meg engem harcolni, de még pluszba a gyorsaságomra is ráedzett, hagy így némi előnyhöz juthassak a többi mágiával ellentétben. A gyorsaságomat, különböző nehezebbnél nehezebb feladatokkal, mint például a nehéz kar és lábsúlyok állandó hordásával, minden napos futással sőt egy idő után volt, hogy a nagyapámmal a hátamon kellett futnom, de meg is lett az eredménye. Mára már a súlyokkal együtt a mozgási sebességem háromszor jobb volt az átlag mágusokénál.
- Mára már mindent megtanultál amit én taníthattam neked Yume. Jelentette ki egyik nap váratlanul a nagyapám, malyd folytatta. - Tőlem többet már nem tudsz megtanulni, viszont azt szeretném ha felkeresnéd az egyik régi barátomat Goldmint. Ő a vezetője a Quatro Cerberus céhnek amibe az ő szavai alapján szívesen látnak. Ott tovább tudnád csiszolni a mágiádat... Itt az öreg vett egy mély levegőt. - Tudod, az apád is ahhoz a céhhez tartozott és ott élte mindennapjait.
Több szó se kellett nekem, máris felkészültem arra, hogy felkeressem ezt a Goldmine nevezetű fickót, ám még mielőtt elhagyhattam volna a házat, melyben eddigi életemet éltem, Kaito nekem adott egy piros köpenyt, pontosabban azt a köpenyt amit régen az az idegen férfi, akiről kiderült, hogy nem más mint Goldmine, hozott.
- Ez a köpeny az apádé volt. Azt szeretném, ha mostantól fogva a tiéd lenne. Ebben a pillanatban nem igazán tudtam mit szólni, így csak egyszerűen bólintottam neki egyet és magamra öltöttem azt. Pontosan az én méretem volt.
Egy hosszú és érzelmekkel teli búcsú után elindultam, hogy csatlakozzak a Quatro Cerberushoz. Sokáig kellett utaznom és kérdezősködnöm míg végül rátaláltam arra az épületre a amit kerestem. A bejáratnál az a Goldmine fogadott engem egy kedves mondattal.
- No lám, hát végül eljöttél. Azt hittem, hogy nem akarsz apád nyomdokaiba lépni. Ettől a pillanattól kezdve én is hivatalos céhtag lettem és a céh emblémáját a tarkómra pecsételtettem. Igaz a hajam valamennyire kitakarja azt, de máshol nem lett volna valami mutatós a többi tetoválásaimra tekintve.

//Nos ez az első előtörténetem ilyen stílusban, de szívesen várom a kritikát A tanult technikákat direkt nem tüntettem fel, hogy ti dönthessetek e felől.//