Athair

Név: Athair

Nem: férfi

Életkor: 38

Klán: Titan Nose

Szint: 12

Varázserő: 34.000 VE

Mágia:

Állat Seidr mágia:

Animal Spirit Magic /Állatszellem-mágia/
Infuse Anime Spirit /Álltatszellem infúzió/
Infuse Animal Soul /Állatlélek infúzió/
Animal Soul Fusion /Állatlélek egyesülés/
Mythical Soul Fusion /Mitikus lélek egyesülés/

Állatszellemek:

Kerecsensólyom (hatása mint a sasé)
Barnamedve
Ló

Mitikus szellemek:

Aranyszarvas: gyorsabb mozgás és nagyobb ugrások, ezen kívül használhatja a következő fénymágiákat: Blinding Flash, Permanating Light, Wave of Light.
Mantikór: nagy erőt és hajlékonyságot ad, képes altató, bénító vagy mérgező nyílvesszőket és dobótüskéket idézni (ezek egy percen belül eltűnnek)


Fegyvermágia:

Ex-Quip: Bow /Ölt-vált: Íj/


Archívum mágia:

Archive magic /Archívum mágia/
Telepathy /Telepátia/
Transfer information /Információ átvitel/





Kinézet: magas, arányos testalkatú, fekete haj, barna szemek, folyton borostás. Határozott, szinte uralkodói, de legalábbis parancsoló kiállású, általában bőrből vagy vászonból készült ruhát visel.

Jellem: meglehetősen kaotikus. Hajlamos a mogorvaságra, de ugyanolyan gyakran szenvedélyes és duhajkodó, vagy épp melankolikus. Gyakran beszél magas lóról, de ha olyan dologról van szó, amihez nem ért, akkor ha nem is alázatosat, de emberségesebb hangnemet üt meg. Kitűnő stratéga, ha taktikáról, harcról van szó, sutba dobja a becsületét és az indulatait. Koránt sem hideg és számító, nagyon is empatikus és együttérző tud lenni, bár ezt soha nem ismerné be. Nagy hangsúlyt fektet a csapatmunkára, feltéve, hogy ő az aki parancsolhat. Vészhelyzetben hajlamos automatikusan átvenni a vezető szerepét, de a hétköznapokban jobb szeret mindent maga csinálni. Kedveli a gondolkodást vagy erőnlétet igénylő játékokat és a jó italokat. Nem szereti másokban a kezdeményezőkészség hiányát, és ha nem teljesítik az utasításait (ez az ellentét miatt, bár sok embert kedvel, soha senki nem tud neki teljesen megfelelni). Hajlamos a hencegésre, de soha nem szokott füllenteni. Gyakran hivatkozik a mellkasán lévő jelvényre, ha valamihez való jogához vagy érdemeiről van szó, bár amilyen hanghordozásban és büszkeséggel teszi ezt, még soha senki nem merte megkérdezni, hogy mégis mi is az; ez a mai napig titok maradt.

Felszerelés: tegez tele nyílvesszőkkel, 80 fontos reflexíj, övtarsoly.

Main Theme: Dalriada - János pap országa (részlet)



Az egész fogadó némán figyelte az ételét kanalazó idegent. Külföldi volt, ez tisztán látszott a ruháin - szokatlan látvány egy félreeső falusi fogadóban. Azaz, ha pontosak akarunk lenni, akkor azt kell mondanunk, hogy az intézmény fennállásának röpke húsz éve során ugyan megfordult itt néhány idegen, de turisták vagy hivatali úton lévők nem sűrűn választották a "Szittyót". Ha külföldi be is tért ide, az általában egyet jelentett a menekülttel vagy a szerencsevadásszal. A férfi tempósan kanalazta az elé rakott ragut, az olyan emberek közönyösségével, aki az ételben pusztán a test táplálását látja. Igazság szerint megvolt a maga véleménye a fogadó főztjéről, de evett már sokkal rosszabbat is.
- Fogadós! - zengett fel enyhén rekedtes bariton hangja.
- Parancsoljon, jóuram! - lépett oda a fogadós. Ha létezik tipikus fogadós, ő az volt: nagydarab, kerek arcú, kopasz ember; zsíros köténnyel és kíváncsi, pletykákra és történetekre éhes tekintettel felszerelkezve. Az idegen a szeme sarkából odapislantott, de nem emelte fel a fejét.
- Van valami rendes borod? - szegezte a kocsmárosnak a kérdést, olyan hangsúllyal, ami azt sugallta, ő személy szerint erre a leghalványabb esélyt sem látja.
A nagydarab fickó arca eltorzult a gondolkodás szokatlan erőfeszítésétől. Egyfajta ösztönös ravaszság viszont pislákolt benne, és az üzleti érzék arra sarkallta volna, hogy égbe magasztalja a legócskább felvizezett borát is; végül a józan ész megállította. Na nem mintha veszélyesnek tűnt volna a jövevény, de valami azt sugallta, hogy nem érdemes... nos, füllenteni neki.
- Van három-
- Hozz egy kancsóval a legdrágábból - csörrent az asztalon néhány pénzérme, ami végleg eloszlatta a fogadós gyanakvását. Gyorsan összesöpörte az érméket, majd miután pár, hálálkodó hangnemben elrebegett udvariaskodást megejtett, teletöltött egy kancsót és elővett egy - a körülményekhez, azaz a lebujhoz képest tiszta - kupát, majd visszasietett a vendéghez.
- Fogyassza egészséggel - hajbókolt, miközben letette az asztalra a bort. Néhány törzsvendég grimaszolva megcsóválta a fejét. Emlékeik szerint Dmitartól még sosem hallottak többet egy "Ne"-nél, még akkor sem, ha éppen nem hitelre ittak. Még arra is vette a fáradtságot, hogy töltsön a külföldi kupájába.
Az idegen felemelte fejét. A maga vad módján még talán jóképűnek is lehetett volna nevezni, bár az arckifejezése alapján nem sok nő akadhatott, aki huzamosabb ideig megmaradt volna mellette. Megragadta a kupát, megszagolta a tartalmát, majd méretes kortyot ivott a borból. Dmitar várakozásteljesen nézett rá.
- Gyenge, de azért nem rossz - morogta végül a vendég. A fogadós immár teljesen biztonságban érezte magát, ezért elővette a legnyájasabb modorát, és elhatározta, hogy csillapítja tudásszomját.
- Jóuram, megkérdezhetném esetleg a becses nevét?
- Minek az neked? Inkább azt mondd meg, hogy hol találok egy máguscéhet.
Dmitar elvörösödött, szinte érezte a hátán, ahogy a többi vendég mulat rajta. Úgy döntött, hogy nem adja fel.
- Máguscéh, jóuram? A gyönyörű íja alapján uraságod bizonyára... - itt megállt egy pillanatra, és egy udvariasabb szó után kutakodott, de akárhogy gondolkodott, nem talált másikat - zsoldos lehet. A Fiorei hadsereg most is toboroz...
- Nem vagyok zsoldos, de egész életemben harcoltam. Semmi kedvem sincs holmi újoncként előlről kezdeni.
- Méltóságod talán tiszt-
Az idegen, láthatóan türelme fogytán, hűvös hangon félbeszakította a fogadós mondókáját.
- Kérdeztem az előbb valamit.
- Hát nem sok céhről hallottunk... a városokban van egy csomó, de mi itt nem nagyon törődünk velük, ők se velünk, és nekünk ez így jól is van. Az emberek már akkor is félnek tőlük, ha csak végigvonulnak az utcán... Persze - tette hozzá gyorsan, amint eljutott az eszéig, hogy talán a másik is mágus lehet - más vidékeken biztos nagy szolgálatot tesznek, és jól is keresnek...
- Igen, biztosan. Most pedig talán foglalkozhatnál a többi vendégeddel is, mielőtt még kiszáradnak.

Alig, hogy tovább indult a külföldi, Dmitar hátrasietett, és kilépett a hátsó ajtón, ahol öt férfi várakozott.
- Elindult...
- Sok pénz volt nála?
- Vastag erszénye volt, de volt nála egy nagy íj és egy máguscéhet keresett, biztos ért a mágiához... jobb lenne, ha ezt kihagynátok...
- Oh... a kis Dmitar megmondja nekünk, hogy mit csináljunk... mit szóltok ehhez, fiúk?
A többi négy felől bőrpáncél vészjósló nyikorgása hallatszott, néhány sokat sejtető, sötét vigyorral tarkítva.
- Nem-nem, én soha-
- Ide figyelj Dmitar, jól tudod, hogy csak a te segítségeden múlik, hogy állva marad-e az ócska bódéd! A jövőben lehetőleg több információt és kevesebb visszapofázást!
Miután a csapat elvonult, a fogadós reszketve sóhajtott egyet. Talán mégsem lenne olyan rossz, ha több mágus lenne a környéken...

Pár óra múlva az íjas férfi már egy gyérebb erdőben járt, időnként bele-beleivott a Szittyóban megtöltött kulacsba. Sétálás közben halkan fütyörészett egy érzelmes, cifra dalt, miközben azon elmélkedett, hogy még őrmester korában is több esze volt, mint annak a néhány szerencsétlennek, akik egy jó kétszáz méterre bújkáltak a fák közt. Tulajdonképpen csak szerencséje volt, hogy észrevette őket, de ha nem csillant volna a szemébe egy fémcsat, Kerecsen akkor is jelezte volna a rajtaütést.
- Mennyien vannak? Mutasd meg nekem. - nézett fel a levegőbe, mire társa a vállára szállt. Megnyitotta a szellemi csatornáit, és hagyta, hogy a sólyom látása felfedje előtte a lesben várakozókat. Öt férfit számolt össze, de mivel lőfegyver egyiküknél sem volt, nyugodtan sétált tovább. Elválasztotta magát a szellemsólyomtól, felajzotta az íját, visszarakta a vállára, majd amikor melléjük ért, egyszerűen megállt. Harsány, félelmetes üvöltéssel azonnal előrontott a csapat, de zavartan megálltak a nyugodt testtartás láttán.
- Ez rajtaütés? Mindig tudtam, hogy ebben az országban barbárok élnek, de hogy még a hadviseléshez se értsenek... "Aki megérti, hogy mikor szabad harcba bocsátkozni, és mikor nem, az győz." Otthon még egy utolsó senkiházi haramia is tud ennyit.
Az útonállók vezetője láthatóan azzal küzdött, hogy megőrizze méltóságát.
- Kár blöffölni. Hah... ugyan mit tehetne egy ember öt ellen? Ugye, fiúk?
Kiszemelt prédájuk lába alatt felizzott egy varázskör, és két aranyszínű, halványan derengő, ágas szarv jelent meg a fején.
- Áh, a klasszikus hiba... A legfontosabb alapelv: "Ismerd magad és az ellenséged, és nem veszíthetsz." Például te - mutatott az egyik fickóra - a nyakadon levő tetoválás egy máguscéhé, de a többiekén nem láttam ilyet. Tudjátok, ostobaság úgy felállítani a bábuidat, hogy az első lépésből mattot kapj - mondta, majd ujjbegyéből egy hangtalan, éles villanás robbant elő. A mágus üvöltve markolászta a szemét, miközben a seidr mágus átugrott felette, egy öregebb fa vastag ágára. Lekapta válláról íját, a tegezéből előrántott három nyílvesszőt, és az egyiket lövésre húzta, amíg a másik kettő az ujjai közt várakoztak sorukra. Mindez egy pillanat műve volt; mire felfogták a helyzetet, már recsegve-ropogva várta az íj, hogy útjára ereszthesse a vesszőt.
- Ide a pénzzel.
Az öt, vagyis jelenleg csak négy bandita összenézett. Az a világ szégyene lenne, ha őket egy szál ember teljesen egyedül kirabolná...
- Fire Ball - csattant a varázsige, és a vezér tenyeréből egy tűzlabda vágódott ki. A fa ága dörrenő hanggal kapott lángra; válaszképp lentről, a törzs mellől egy nyílvessző követhetetlen gyorsasággal vágódott a támadó bicepszébe.
- Ismerd az ellenséged... de nem kell az orrára kötnöd, hogy mi mindent tudsz. Tudni kell okosan használni a titkokat - mondta a férfi, miközben gondolatban megrótta magát, amiért nem vette észre a vezéren elrejtett tetoválást. Persze az is alapelv, hogy minél hibátlanabbnak mutasd magad az ellenség előtt... A húrra illesztette a második nyílvesszőt.
- Még két lövésem van - mondta vigyorogva - Melyik kettő legyen az?
A megmaradt három férfi rémülten meredt a nyílvessző hegyére, mozdulni sem mertek.
- Ha megölsz minket - nyelt egyet idegesen az egyikük, miközben a negyedik, még mindig káprázó szemű mágus lassan felállt, a vezetőjük pedig még mindig a karját markolászta - az egész banda jön érted, hogy bosszút álljon, akkor pedig nincs kegyelem!
- Igen... de neked az már teljesen mindegy lesz, nem igaz? - fordult felé a nyílvessző - Nem mondom többször... ide a pénzzel.
A tehetetlenségtől dühösen, fogcsikorgatva, de a földre csörrent egy kis zsák pénz...
Pontosan ebben a pillanatban egy hatalmas, éjfekete ököl vágódott oldalról beléjük, négy-öt méterve hajítva az útonállókat. A külföldi azonnal odafordult: egy magányos fiatal férfi állt az út közepén, tenyerénél éppen elhalványult egy fekete-fehér mágikus pecsét.
- Úgy látszik pont jókor érkeztem - jelentette be - hogy rajtakapjalak titeket üzlet közben. Te ott! Dobd el az íjad és kötözd meg a többit.
"Te ott" lazított az íjon, és kissé lejjebb eresztette, a föld felé, de nem engedte el.
- Rájuk fogtam az íjat, ugyan hogy lehetnék a társuk?
- Talán összevesztél velük a zsákmányon... nem különösebben érdekel a magyarázkodásod.
A külföldi elmosolyodott.
- Animal Soul Fusion - mondta, ahogy segítségül hívta a ló és a medve szellemét. Időközben a kezében tartott íj és nyílvesszők a semmibe olvadtak. Az újonnan érkezett mágus, gyorsan megértve a helyzetet, egy fény- és egy árnyékgömböt idézett a keze köré. A seidr mágus futva indult neki ellenfelének, és ugrásból egy erőteljes, köríveset rúgással támadott, azzal a szándékkal, hogy egyből kiüti ellenfelét. Az az árnyékot tartó kezével megfogta a felé suhanó lábat, ami mintha kilőtték volna, az ellenkező irányba repült.
- Riposting Shadows - hallotta a halk szavakat, aminek hatására önmaga árnyékképmása repült felé, imitálva előző támadását. Lebukott a rúgás alól, majd egy, a medve erejével felvértezett ütéssel szétoszlatta az árnyékképet. Lendületből tovább támadott, a közben felé repülő árnyéköklöt szinte meg sem érezte, máris ott termett ellenfelénél. Az, miközben hátrébbvonult, egy ragyogó fényű ívet lőtt felé. A rövid távolság miatt a seidr mágus csak a kezeit tudta felemelni: az alkarján két füstölgő vonal jelezte a találat helyét. Rögtön ez után talált be először: egy nagy erejű ütéssel mellkasra, ami kiszorította a másikból a levegőt és a földre is küldte. Rögtön támadott volna tovább, de ekkor észrevette a másik karja köré sűrűsödő fényt és gyorsan félreugrott; a fénylöveg éppen hogy mellette zúgott el.
- Ügyes... ingereld támadásra az ellenséget, ugye? Sajnos semmi haszna sincs, ha a csapda túl nyilvánvaló.
Ha hívnám Mantikórt, még eljátszadozhatnék egy kicsit a sráccal, de erősebb, mint én... jobb a csúcson abbahagyni, amíg még nem veszítek sokat - gondolta közben.
Nyugodtan odasétált, és mielőtt jöhetett volna a következő támadás - igazán kevesen múlt, hogy nem jött - kinyújtotta a kezét felé.
- Athair.
A srác kissé gyanakodva, a varázslatát még mindig készenlétben tartva, de elfogadta a segítő kezet. Nyilván álnévről van szó, de tulajdonképp az övé is az volt.
- Raizen D. Sargas, Titan Nose.
- Egész ügyes vagy, bár még van mit dolgoznod a mágiádon.
- Köszönöm... azt hiszem... - odakapta a fejét a banditákhoz, de amikor látta, hogy még mind ott vannak, megnyugodott, és visszafordult, hogy szembe nézzen a külföldivel. Mostanra tisztán baráti szándékot fedezett fel a magát Athairnak nevező máguson, azt a fajta, enyhén lekezelő barátságosságot, amit a győztesek tanúsítanak a vesztesek felé.
- Shirotsumében meg fogom nézni, hogy nincs-e körözve... egyelőre futni hagyom, de ha-
- Mondd csak, mi az a Titan Nose - kérdezte az Athair nevű, mintha meg sem hallotta volna a másikat.
- ... a máguscéh, amihez tartozom.
- És ez a pár fickó a munkád, mi? Segítek elcipelni őket, te meg közben mesélhetnél nekem erről a céhről...

A Titan Nose főcsarnokában Chronaios mester feltolta az orrán a szemüveget, majd állát két kezének kézfejére támasztotta.
- Szóval, kedves Athair... szeretnél csatlakozni a céhünkhöz.
- Igen... egyre jobban tetszik ez a hely - vigyorgott a megszólított, miközben karcsú poharában körbelötybölte a neki töltött bort. Ez a Raizen nevű fickó egész érdekes dolgokat mesélt, ráadásul a többi is ígéretes anyagnak tűnik... Egy kicsi, de nem túl gyenge céh, ahol érvényesítheti a képességeit: pontosan ilyet keresett.
- Mesélj egy kicsit magadról. Oh és remélem megérted, de minden jelentkezőt fel kell mérnünk és alá kell vetnünk a Próbának, különösen... - a mágusmester elharapta a mondat végét. Különösen mostanában, hogy a klán magára haragított egy sötét céhet. Athair belekortyolt a borba, majd lassan nekikezdett:
- Gondolom lerí rólam, hogy nem fiorei vagyok. Hogy honnan jöttem, azt nem kötöm senki orrára, mert manapság sokat keresnek arrafelé. Nem vagyok bűnöző - mondta a másik arcát látva - katonatiszt voltam, lovassági parancsnok. Eleinte egyszerű lovasfiúként kezdtem, de hát a lovas hadviseléshez rugalmasság és gyors észjárás kell, úgyhogy gyorsan magas rangra jutottam. Rengeteg sikeres portyát vezettünk, és ha nem is győztünk mindig, soha nem is kaptunk ki... Aztán jött a nagyúr ostoba kisöccse a hülye külföldi istenével. Azt mondta, hogy ő majd egyesíti az országot... eleinte megpróbáltuk jobb belátásra téríteni, de amikor az egyik követ darabokban jött vissza, megelégelte az uram a szájalást. Egy ideig békén hagytak minket, de aztán mi lettünk az elsődleges célpont. Egy éve hatalmas sereg sorakozott fel Sóly- ... mindegy. Hússzoros túlerőben voltak...
- Szóval ez a vereség miatt kellett száműzetésbe vonulnia...
- Mi? Nem, szó sincs róla. Mi nyertünk. De nem sokat értünk el vele... az uram meghalt a sereg háromnegyedével együtt, a készleteink teljesen kimerültek, és már úton volt a következő had... szó se lehetett további harcról. Mondtam a legényeknek, hogy ők próbáljanak meg elbújni addig, amíg leül egy kicsit a zűrzavar, telepedjenek le valahol, őket nem ismerik fel sehol. Engem viszont nagyon is ismertek, és sokan adnának még ma is szép pénzt a fejemért... hát azért jöttem el. Nem is nagyon szeretnék visszamenni az országomba, ha nekik fontosabb az ostoba istenük, mint a szabadságuk, akkor rám ne számítsanak - mondta közönyösen a szék támlájára könyökölve, de Chronaios elmosolyodott, ahogy meglátta a szemben ülő férfi karjának finom rezdülését. Egyébként is kitűnő emberismerő volt, de ez a finom észrevétel még inkább megszilárdította benne az elhatározást.
- Ennyi bőven elég, köszönöm, csak kíváncsi voltam a hátterére. Szóval katonatiszt, hm? Pont jókor, milyen kényelmes... vegye úgy, hogy fel van véve.
- Remélem hamar megisszuk a pertut, mert én még az urammal is csak tegeződtem... és a próbával mi lesz?
- Oh igen, a Próba... fontos, hogy leteszteljük a jelentkezők képességeit és megbízhatóságát...
Az ősz mester elővett egy shogi táblát.
- Mit szólna egy játszmához?