A szekta (Sophie Black, Lidérc, Anoya De Hielo, Reigen Hawkins)

- Csak nézed a falat vagy el is vállalsz valamit?
- Hát azon vagyok… - válaszoltam a küldetés falat bámulva – Csak valami egyszerűt keresek, amire Nokinerk-et is vihetném.
- Nem hiszem, hogy találsz. Az újoncok elvitték az összes ilyen megbízást.
- Vettem észre – mondtam a számat húzva.
- Ho-hó! Meg van a nekem való! Sok sikert a keresgéléshez – azzal sarkon fordult és egyedül hagyott a tábla előtt. Még tíz percig böngésztem a papírokat, többször átnézve őket, de végül megsemmisülten huppantam le egy pult előtti székre.
- Mit kérsz Reigen?
- Megváltást.
- Mit szólnál egy rántottához?
- Jó lesz az is, de tripla adagot kérek – szóltam vissza vigyorogva. Erre Richard is elmosolyodott és már nyúlt is a pult alá, aztán elővett onnan három jókora tányér rántottát és elém tette.
- Parancsolj.
- Áh, köszi!
Rámarkoltam a villámra és rögtön neki láttam a betermelésnek. A három tányér hamar megüresedett és a helyükre három teli tányér került. Sajnos azok se húzták sokáig. A kettes számú adag rejtélyes eltűnése után következett a harmadik rántotta kör. Villámsebességgel belapátoltam, majd megpaskoltam a hasamat.
- Áh ez jól esett.
- Ennek örülök. És ne csüggedj, majd csak találsz küldetést.
- Honnan tudod, hogy nem találtam? – kaptam fel a fejemet.
- Hát egy jó ideje állsz már ott és nem úgy jöttél vissza, mint aki talált egy neki megfelelőt.
- Ó, hát ez igaz…
Egy sötét ruhás alak jelent meg a semmiből mellettem és ült le egy székre.
- Szia Stover!
- Üdv. Mi újság van a shugo-dal?
- Nokinerk-kel? Nagyon okos. Hihetetlen gyorsan tanul és nagyon kíváncsi.
- Ezt örömmel hallom. Van most időd?
- Persze. Mi kéne?
Stover benyúlt a ruhája egyik rejtett zugába és egy papírt húzott elő.
- Szeretném, ha elmennél erre a megbízásra.
Elvettem tőle a papírt és olvasni kezdtem.

„Elkötelezett, jó erőben lévő mágusokat keresünk fontos küldetésre!
Jelentkezni Era városában a Mágikus Tanács székhelyén lehet! Keressék Owens Marshallt! Minden jelentkezőt alapos biztonsági szűrésnek vetünk alá, ezt kéretik figyelembe venni!

Ezt a felhívást környezetbarát papírra nyomtatták! Óvd te is az erdőket, hogy legyen miből házat építeni!”

- Ez pont rám illik! – nevettem fel vidáman, mikor az első sort olvastam – De milyen fontos küldetésről van szó?
- Majd ott mindent megtudsz időben.
- Utálom, mikor így titkolózol, Stover – mondtam neki nevetve.
- Pedig igazán megszokhattad volna – mosolyodott el ő is.
- Á, ezt sosem fogom – legyintettem egyet – De mi lesz Nokinerk-kel? Még sem hagyhatom magára.
- Én azért nem tanácsolnám, hogy elvidd. Talán ráfog férni egy kis egyedüllét. Önállósodnia kell lassan.
- Lehet, hogy igazad van…
- Ha szeretnéd akkor ránézek.
- Azt megköszönném. Vinnél neki pár könyvet? Nagyon szeret olvasni.
- Hát persze. Majd kerítek neki valami érdekeset. Most jobb lesz, ha sietsz. Hamarosan megy egy vonat Era-ba.
- Nem baj. Repülve megyek.
- Azért csak siess.
- És Nokinerk?
- Majd szólok neki, hogy menned kellett. Megfogja érteni.
- Hát jó. Köszi, Stover.
Leszálltam a székről és indultam volna kifelé, de belém nyílalt a felismerés, hogy nincs nálam valami.
- Hoppá! Még is csak fel kell szaladnom. Fönt van a táskám.
- Erre gondolsz? – dobott a kezembe Stover egy táskát, ami az utolsó varrásig megegyezett az enyémmel (mivel az is volt).
- Uh, kösz.
- Bátorkodtam elhozni neked.
- Még egyszer köszi.
Felkaptam a hátamra és már rohantam is kifelé. Az ebédlő ajtaján kiérve egy folyosóra jutottam, majd azon végig szaladva az előcsarnokba. Jobbra egy vastag lépcsősor vezetett felfelé a magasabb szintekre, én azonban balra fordultam a kijárat felé. Kiérve a hatalmas kétszárnyas kapun, mely mindig tárva nyitva állt elkiáltottam magam vidáman.
- Red Cloud!
A vörös lángfelhő megjelent a talpam alatt és a magasba emelt. Egyre föntebb és föntebb jutottam, aztán a kellő magasság után rákapcsoltam. A szél vadul borzolta a hajamat és csiklandozta a bőrömet. Imádtam repülni. Ilyenkor sokkal szabadabban éreztem magam.
Egy fél órás repülés után megpillantottam Era városát. Eszembe jutott, hogyha lesz időm, talán benézek a Dragon Fang-be és megkeresem Leena-t vagy Ba’al mestert.
A város házai egyre jobban kirajzolódtak. Az épületek körkörösen épültek a város közepén lévő hegy köré. Ezen a magaslaton tanyázott a Mágus Tanács. Még igazából sosem jártam ott és nem is láttam közelről. Ezért is izgultam egy kicsit.
A főépülethez közeledve csökkentettem a magasságomból és a bejáratot céloztam meg. Azonban beütött egy kis gikszer és nem igazán úgy történt a landolás, ahogyan azt én megálmodtam magamban. A földre érve megszüntettem a mágiámat, a lendület viszont tovább vitt és elhasaltam, majd előre gurultam és elterültem a földön.
- Jól vagyok! Semmi ok az aggodalomra! Csak így szoktam leszállni!

Jó szokásomhoz híven lógattam a lábamat a Raven Tail kastély legfelső szintjének tetőjén, a két üvöltő vízköpő szobor között, melyekkel oly sűrűn osztom meg szénné égett szívem bánatait. Ki másnak tenném ugyanezt??? Eleve nem alacsonyodnék le a szánalomtengerbe, a kis újoncok közé, de még a mesternek is csak ritkán beszélnék a magán dolgaimról. Mellesleg bárkinek elmondanék bármit is, ami zaklat, tuti olyasmivel reagálná le, amit egyszerűen nem tudnék kibelezés nélkül figyelmen hagyni. Ezek a cuki vízköpők bezzeg bármit mondok, bölcs némasággal fogadják minden szavamat, és a dühödt üvöltéstől eltorzult arcuk ráncai közt megbúvó szemeikben nem látni se szánalmat, se semmi olyat, ami ne tetszene. Így is fel lehet fogni... bár lehet azért üvöltenek, mert már elegük van belőlem....
És rendszerint a merengéseimet vagy egy mocskos újonc, vagy a mester egyik papírfigurája szakítja meg. Mindkét esetben rendszerint eltölt a gyilkolási vágy, csak utóbbi esetben anyázás nélkül.
Ám most nem más tette meg ugyanezt, mint az aranyközépút, Twisted Fate. Ő idegesít is, meg nem is.
-Lidérc!
-Na mivan Fate, a mester nem tud jobb munkát neked adni, csak hogy téged küldjön értem?
-Tévedés, egy levelet hoztam neked.
-Tehát még hírvivőnek se vagy jó, és postás lettél, király!
-Nesze, látom most nem vagy konstruktív kedvedben.
-Voltam én valaha is?
Fate a kezembe adta a borítékot, majd körbevonta a testét mágikus kártyalapokkal, és eltűnt. A borítékon nem volt se címzés, se pecsét, se semmi. Érdekes. Ellenben a papír színe furcsa sötét volt, és a borítékban található levél is érdekes sötét árnyalatú volt. Elkezdtem olvasni a levelet, először nemtörődöm módon, majd újra neki futottam kissé alaposabban;
„ T. Lidérc!
Ezúton meghívom egy vacsorára, ahol szerfölött előnyös ajánlatom lenne az Ön számára. A biztonsága miatt ne aggódjon, ezt személyesen garantálom. A következő koordinátákon várom!
ÉSZ: 45,36 KH:86.14
Ez a futár elkötelezett a sötét ügy mellett, ezért kéretik nem megölni, továbbá a levél sötét papírból készült, amit a sötét erdőkben készítettek sötét papok. Védjük a sötétséget, mert még megvakulnánk!”
Hát öm...okéééé...
Eldobtam a levelet, néztem ahogy a szél szárnyán repül a smaragd vörös naplementében, mintha csak a békésen az eget védelmező felhők puha felszínén siklana a horizonton túlra... aztán mikor sikerült az erdőben egy fa tetején megtalálnom a levelet, újra elolvastam. Mik ezek a krokodiláták? Kordoniták? Kamarillák? Ja nem, az egy másik játék...
A kastélyban elkaptam Twisted Fate-et, és megmutattam neki a levelet.
-Te köcsög, mond már meg nekem hogy ezek a számok itt milyen területet jelentenek.
-Nem tudsz koordinátákat olvasni? Ez most...
-Igen, bmeg, nem tudok korpinátákat olvasni, úgyhogy nesze, itt egy térkép, bökj rá arra a pontra, ahova jeleznek a számok!
Fate habozás nélkül rábökött a térkép egy pontjára.
-Hazudsz...
-Honnan tudod?
-Sejtem.
-De nem lehetsz benne biztos!
-Kérsz egy pofont?
-Nem vágyom rá.
-Akkor ne szivass!
Fate egy új pontra mutatott a térképen, amit bejelöltem egy újonc kezéből kikapott tollal. Zsebembe gyűrtem a térképet, összeszedtem egy kis útravalót, aztán útnak is indultam.
Egy-két nap se kellett, hogy elérjek a megfelelő koordinátákra. Ám mielőtt odaértem volna, már messziről éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Lassan, figyelmesen lopakodtam a cél felé, míg meg nem pillantottam egy fiatal lányt ácsorogni a semmi közepén, aki folyamatosan az eget bámulta. Aztán a semmiből egy létra pottyant le, és úgy fejbekólintotta a lányt, hogy még én is éreztem.
Az idegen felmászott a létrára, de az szép lassan elkezdett emelkedni.
-Hé hé hé, ácsi ácsi ácsi!!!! - futottam a létra felé, és még épp időben sikerült felugranom, hogy elkapjam a létra legalsó fokát. A lány szoknyáját a szél az arcomba fújta, úgyhogy nemes egyszerűséggel aládugtam a fejemet. Kíváncsiságból feltekintettem. Hm. Csíkos.
Aztán szilárd talajt éreztem a lábaim alatt. Gyorsan kicsusszantam a lány alól, hogy még ha eddig nem vette észre, akkor most se tegye, hogy ott jártam. Nem is törődött velem, ugyanis elkezdett hisztérikusan ordítani, hogy hát neki tériszonya van. Cöh...puhány... kitekintettem a korlát mögül. Egy hajón vagyok. Egy léghajón. Alattam több száz méter mélység... omfg...
-NEKEMISTÉRISZONYOMVAN...mostmár...!!!!!!

- Reigen? – csendült fel egy ismerős hang. Felnéztem a hang forrásához, aki egy régi ismerős volt – Nahát, téged is ideevett a fene, miután jól elláttuk egymás baját?
- Áh, helló Anoya! – tápászkodtam fel a földről és elkezdtem leporolni magamat – Mi járatban erre?
- Egy küldetésre érkeztem, amit nem rég raktak ki a céhemben. Te is ezért vagy itt?
- Ha arra gondolsz, amiben jó erőben lévő, elkötelezett mágusokat keresnek, akkor igen.
- Ez remek, harmóniában lesznek az elemek. Tudsz még más mágusról is, aki ide jelentkezett?
- Tőlünk senki – vontam meg a vállamat egy gyors gondolkodás után. Legalábbis nem hittem volna, hogy Stover mást is megkérne még rajtam kívül. És ha nála volt az egyetlen példány belőle, akkor tőlünk biztos senki nem fog jönni.
- Érten, hát nekem az is jó, ha ketten vagyunk. Belőlünk még egy elem is kijön – eresztett meg egy apró mosolyt. Fej vakarva néztem rá és próbáltam rájönni mire gondolt. Talán arra, mikor Akane Resort-ben egy elég elvetemült küzdelmünk közben az ő jegéből és az én tüzemből füst keletkezett. Más nem nagyon jutott eszembe.
- Mi lenne, ha bemennénk? – zökkentett ki a javaslatával Anoya.
- Rendicsek. Csak utánad – mutattam magam elé. Így hát beléptünk a fehér épületbe, ahol rengetegen voltak. Igazából még sosem voltam itt, épp ezért ámulattal bámészkodtam körbe-körbe. Anoya vezetésével keresztül verekedtük magunkat a tömegen és egyenesen a regisztrációs pult felé tartottunk. Ahogy közeledtünk, úgy éreztem egyre erőteljesebben egy ismerős, finom illatot. Imádtam az áfonyás palacsintát, már a nyálam is csorgott, ha csak rá gondoltam.
- Maguk is a felhívásra jöttek? – kérdezte unottan a fickó a pult mögött.
- Nem, mi a pala… - nem bírtam befejezni, mert hirtelen valaki bordán könyökölt.
- Igen arra – felelte Anoya.
- Rendben. Kérhetném a nevüket?
- Anoya de Hielo.
A férfi lehajolt és körmölni kezdett egy papírra.
- Reigen Hawkins.
Újra neki esett az írásnak, én pedig közben lopva odanyúltam a tányér palacsintához és észrevétlenül elvettem, majd egyből a számba tömtem.
- Kérem foglaljanak helyet, amíg nem szólítják Önöket. Köszönöm. Jöhet a következő.
Anoya-val megfordultunk és a székek felé vettük az irányt, de a nagy tömeg miatt leülni már nem tudtunk. Ekkor érdeklődve nézett rám.
- Te meg mit eszel?
Izzadni kezdtem, majd gyorsan lenyeltem a két darab félig megrágott áfonyás palacsintát, ami félúton elakadt, de némi mellkas ütögetés után már gond nélkül tovább csúszott.
- Semmit!
Ekkor hirtelen egy vidám és dallamos, rövid zene szólalt meg a mágikus hangos bemondón, majd egy női hang csendült fel.
- Reigen Hakins és Anoya de Hielo jelentkezzenek a hármas kapunál!
Elkezdtük keresni az említett hármas kaput, ami becsapósan a nevével ellentétben egy egyszerű ajtó volt, pedig fellelkesültem a kapu szó hallatán. Belépve egy nő kezdett el vezetni minket egy folyosón egészen addig amíg egy ajtónál meg nem álltunk. A sötét ajtón kacskaringós aranyozott betűkkel állt a következő felirat: Ano Nym, igazgató, Hírszerzési Osztály.
Belépve egy kicsi, de mégis terjedelmes iroda tárult a szemünk elé. A szoba végénél egy íróasztal helyezkedett el, mögötte pedig egy nagy támlájú vezetői, fekete bőrhuzatos szék. A szék támlával állt felénk, így nem láthattuk, ki ül benne, vagy egyáltalán ül benne-e valaki.
A kísérőnk becsukta mögöttünk az ajtót, mi pedig kicsit bátortalanul, de megtettünk néhány lépést az asztal felé. A szék fordulni kezdett és egy középkorú, öltönyös férfi bukkant elő. Intett nekünk, hogy jöjjünk közelebb, majd foglaljunk helyet, aztán előre dőlt és az asztalon megtámasztva könyökét lazán összefonta az ujjait.
- Gondolom elolvasták a táblát az ajtómon, ezért nem is fecsérelném a szót bemutatkozásra. Magukról meg már úgyis tudunk mindent, ezért úgy gondolom ideje a feladatra térni.
Az utolsó mondatán kétségbe estem. Az hagyján, hogy tud az előbbi palacsinta akciómról, de más múltbéli tettemről is nagyon jól tud ezek szerint. Nem bírtam a hatalmas rám nehezedő nyomást és kicsúszott belőlem, hisz már úgy is mindegy volt.
- De honnan tudja, hogy 6 éves koromig ágyba vizeltem?!
- Most mondta el, de lényegtelen. Térjünk vissza a feladatra. Egy veszélyes és sötét szekta tűnt fel Fiore-ban. A célja egyelőre ismeretlen és ez nem hagyja nyugodni a Mágus Tanácsot és a Kormányt sem. A legaggasztóbb, hogy rövid idő alatt jelentős erőre tettek szert. Idáig senkinek sem sikerült beépülnie a szervezetbe az embereink közül. Ezért van szükségünk magukra.
A férfi belenyúlt a fiókjába és kihúzott két borítékot.
- Itt vannak az új személyazonosságotok papírjai.
Elvettünk tőle és kibontva a borítékot, néhány lapot és egy lakrimát húztam ki belőle. Elolvasva a papírt megtudtam, hogy engem Tybalt Vaersk szerepére szánnak, aki pontosan úgy néz k, mint én csak alamuszi törtetőgép, aki képes bármilyen eszközt bevetni a céljai eléréséhez.
- Mi baj volt a régivel? – dünnyögtem halkan magamnak. Mellettem Anoya is átfutotta az övét.
- Tehát a feladatok ezekben az új identitásban kellene beszivárogniuk a szervezetbe. Onibusban a Véres Balta nevezetű kocsmában éppen toborzás zajlik. Épüljenek be bármi áron. Ezek után pedig velem ne lépjenek kapcsolatba, majd én keresem magukat, amikor eljön az idő, megértették?
- Ig en! – zengtük rá egyszerre Anoya-val.
- Induljanak.
Amilyen gyorsan csak tudtunk fölálltunk és kisétáltunk a szobából. A következő állomás így Onibus volt. Fölpattantunk egy oda induló vonatra és kevesebb, mint egy óra alatt már meg is érkeztünk az állomásra, már csak a kocsmát kellett megtalálni.

Sikerült nagynehezen kikerülnöm a sikoltozó csajt, és kifújnom magam a hajón, bár kapaszkodnom kellett egy picit egy korlátba, mire megszoktam a nyomást és a magasságot. Direkt lefele tekintettem, és edzettem az elmémet;
-Nem félsz, nem félsz, nem félsz, NEM félsz, nem FÉLSZ, NEM FÉLSZ, NEM FÉLSZURISTENMEGFOGOKHALNI!!!!!!
Ekkor hallottam meg hogy mögöttem a GH fattyak rajtunk röhögnek, és volt aki még be is szólogatott. Lesöpörtem a vállamról úgymond mindet, jobb ha itt nem keveredek harcba, mert mégiscsak hazai terepen vannak na meg... magasan... de aztán az egyik csávó felcsapta a velem érkező lány szoknyáját, és hogy a többi rohadék is jól hallja, odaköpött;
-Hm, sunáználak kisanyám!
Odaléptem, megragadtam a fickó ingének nyakát, magam felé rántottam, miközben én előre fejeltem. Olyan erősen ütközött a homlokunk, hogy szerintem odalent is lehetett hallani. Nekem meg se kottyant, de a fickó rögtön beájult. Még tartottam a kezemben kicsit az elernyedt testet, és a többiekre sandítottam.
-Egy kis tiszteletet a vendégekkel! Kérdés?!
Nem érkezett... elégedett voltam magammal, hogy ennyivel sikerült rendre inteni a népséget, de aztán megfordult a fejemben, hogy talán nem is ez volt a bekussolás oka, hanem hogy a céh egy bizonyára vezető ragja lépett a fedélzetre. Az illető pedig történetesen hölgy volt, és igencsak szegényes volt az öltözékének repertoárja. Azt is mondhatnám, hogy igencsak orrvérzést keltő látványt nyújtott. Meg is feledkeztem a fickóról akit tartottam, és már csak azt vettem észre, hogy szép lassan csúszik le a korlátok közt. Gyorsan utánakaptam, visszahúztam, még egyszer a szájába léptem, aztán odadobtam a társainak.
- Üdv a GH hajóján! Ne várják el hogy fárasszam magam holmi üdvözléssel vagy instrukciókkal... Hádész mester majd mindent elmond... most pedig kövessenek! Ha lehet még ma!
A csaj mellettem tett valami megjegyzést, de nem figyeltem rá. Mentem arra, amerre ez a szemérmetlen hölgyemény mutatta az utat, míg végül megérkeztünk egy nagyobb helyiségbe. A szoba közepén egy nagyobb asztal foglalt helyet, rajta sok-sok finomság. Nem voltam éhes, de azért összeszaladt a nyál a számban a látványtól. Az asztal végén ott ült Hádész. Már ismertem a pasast, legalábbis hírből. Sokat meséltek róla odahaza, még a mester is baljóslatúan regélt róla. Intett a mester, hogy üljünk le.
- Fontos megbízásom van számotokra! – kezd bele mondandójába. – Van itt egy Vörös Fátyol nevű szekta. Fel kéne deríteni a céljaikat, majd felszámolni őket, ha a helyzet megkívánja!
-Hol található ez a szekta?
-Pontos tartózkodási helyük egyenlőre nem ismert, de az Onibus-i Véres Balta fogadóban a hírek szerint toborzást tartanak. Ott könnyedén kideríthetitek a hollétüket. Nektek ez bizonyára nem jelent problémát, különben nem jöttetek volna el idáig.
-Ez igaz...
-Olykor-olykor jelentkezni fogok, hogy tudósítsatok a küldetés állásáról. Minden más rátok van bízva, csak járjatok sikerrel!
-Nem gond, Vénember, minden pikk-pakk rendben lesz!
A szobában harapni lehetett volna a csöndet. Hádész felvont szemöldökökkel bámult, a mellette álló lenge öltözetű nő a homlokára csapott, mellőlem pedig éreztem a kiscsaj szúrós tekintetét.
-Nos öhm... azt hiszem én most... na tehát... szóval megyek is!
Kisurrantam az ajtón, és futólépésben igyekeztem a hajóról levezető létrára. Persze mikor már a létrán voltam, megbántam, hogy ennyire siettem, mert lefele csak még borzasztóbb volt a helyzet. Odalent földre borultam, ölelgettem a gallyakat és csókolgattam a homokot. Ó szentséges anyaföld...
aztán megérkezett mellettem az a kiscsaj. Gyorsan felpattantam, leporoltam magam, és úgy tettem, mintha nagyon komoly gondolatok kíséretében kémlelném a messzeséget (megjegyzem semmit nem láttam a fáktól).
-Én elindulok Onibus-ba! Ha akarsz, követhetsz, bár nem örülök neki. Ha akadályozod a küldetést, még el is fenekellek!
Elindultam Onibus felé, és néha hátrapillantottam, hogy követ e a kiscsaj. Később már nem is foglalkoztam vele, ha van kedve, majd jön velem... sajna ugyanazon a küldetésen vagyunk, így hát megszabadulni nem fogok tőle egyhamar...

Gyalog mentem Onibus-ba, hamarabb odaértem, mint számítottam rá. A járókelőket kérdezgetve eljutottam a Véres Baltáig, ami egy igencsak eldugott mellékutcában bújt meg. Érdekes, én mindig csak az ilyen eldugott helyeket tudom kifogni...
Odabent elég nagy volt a tömeg, de nem igazán tudtam, hogy ki a vendég, és ki az, aki a toborzás miatt jött. Nem álltam meg nézelődni, inkább odamentem a pulthoz.
-Csapos, kiszáradok, adj valami erőset!
Kaptam egy kis pohárka valamit, amit lehajtottam, és miután abbahagytam a halálhörgést, óvatosan körbekémleltem a helyiségben, és kerestem azokat az alakokat, akik elég gyanúsak ahhoz, hogy feltételezni tudjam róluk, hogy közük van a szektához...

Éppen csak alig tűnik fel, hogy jött alattam valaki, az is akkor, amikor már a korláton lógok, és ő maga is kiabálja, hogy tériszonya van. Bár ő inkább a legközelebbi falat választja biztos helyül magának. Nekem sem volt jó ötlet a korlát…
- Némmá tériszonyuk van! – Röhög mögöttünk egy Grimmoire Heart tag, amire csak hátra fordítottam a fejem, mely épp lassan színváltósba ment át, arcom pedig felpuffadt picit, gondolom, mert egy cseppet megkörnyékezett a hányinger. Ekkor ugyanaz a srác fellendítette a szoknyámat, mire én elvörösödtem, a céh tagjai közül meg… hát volt, aki orvérzést kapott, volt, aki csak egyszerűen kidadogta, hogy hát rajtam csíkos bugyi van.
- Hm, sunáználak, kisanyám. - Érkezett egy hozzászólás valami magasabb, vörös gyerektől, és már éppen készültem volna visszaszólni, mikor megelőzött a szintúgy tériszonyos srác, mégpedig egy egész erős fejeléssel. A vöröske kissé megtántorodik, de azonnal esne hátra ájultan viszont a támadója elkapta a gallérját, így megtartva a nem is kis súlyú testet. Viszont én el nem tudom képzelni, hogy a kék hajú csávó ezt miért csinálta. Azéért, nem mondanám, hogy a nekem szánt beszólásért, meg kéne haragudnia rájuk, főleg, hogy eddig a napig még nem is láttam, úgyhogy… kíváncsi lennék az iménti indítékára.
- Ühm… Ezt miért? – Ekkor már épp kézláb állok, és nem a bugyimat mutogatom, csak az egyik kezemmel olyan szinten szorítom a korlátot, hogy jó, ha nem torzul el a fém.
Nem kaptam választ, mert jött egy nő, aki úgy tűnt, hogy valami magasabb rangú személy lehet, mert a cikiződő társai elhallgattak, sőt, még nagyobb csendben lettek, mint amit én vártam tőlük.
- Üdv a GH hajóján! Ne várják el, hogy fárasszam magam holmi üdvözléssel vagy instrukciókkal... Hades mester majd mindent elmond... most pedig kövessenek! Ha lehet még ma! – Majd hátat fordított, és megindult, hogy mutassa az utat. Megindultunk mi is, és ahogy elnéztem korábbi megmentőmet eléggé megfogta a látvány, így bátorkodtam volna rákérdezni arra, ami hírtelen eszembe jutott. Csak hát, sajnos lefordulva az egyik folyosóról, máris egy teremben álltunk a Grimmoire főmuftija előtt álltunk, meg egy óriás méreteket öltött terülj-terülj asztalkám előtt.
~ Vén fószer vajon mit tervez velünk….? ~ Gondolkoztam, ahogy ő beszélni kezdett.
- Fontos megbízásom van számotokra! – kezdi el, mi pedig hallgatjuk. – Van itt egy Vörös Fátyol nevű szekta. Fel kéne deríteni a céljaikat, majd felszámolni őket, ha a helyzet megkívánja!
- Hol található ez a szekta? – Kérdez egyenesen a srác, s csak ugyanabban a hangnemben felel rá a mester is.
- Pontos tartózkodási helyük egyenlőre nem ismert, de az Onibus-i Véres Balta fogadóban a hírek szerint toborzást tartanak. Ott könnyedén kideríthetitek a hollétüket. Nektek ez bizonyára nem jelent problémát, különben nem jöttetek volna el idáig.
- Ez igaz... – Én is csak aprót bólintottam.
- Olykor-olykor jelentkezni fogok, hogy tudósítsatok a küldetés állásáról. Minden más rátok van bízva, csak járjatok sikerrel!
- Nem gond, Vénember, minden pikk-pakk rendben lesz! ~ levénemberezte...!!! o.o ~
~ Én nem tudom ezt ennyire magabiztosan mondani… de ha szerinte ketten elegek leszünk, akkor nem lehet túl nagy a baj. ~ Egész görcsösen bámultam magam elé, aztán ugyanúgy fel a partneremre, aki nélkülem óhajtott volna hírtelen elindulni, mondhatom nagyon szép. Egyszer megvéd aztán egyedül hagy…
- Én is távozok. – Hajlok meg cseppet, és a srác után kapkodom a lábamat, vissza arra amerről jöttünk. A létráról leérkezve az a fura kép fogad, hogy épp a földet szeretgeti, de engem megpillantva azonnal feláll, és leporolja magát.
- Én elindulok Onibus-ba! Ha akarsz, követhetsz, bár nem örülök neki. Ha akadályozod a küldetést, még el is fenekellek!
- Meg hagynám is… ! Nah mindegy, ha kell valszeg’ megtalálsz majd, csak ismerj fel. – Vigyorodok el, de ő nem nagyon figyelt, aztán eltűnt. A céh is tovább szállt, szóval… magamra maradtam.
- Festő kapuja, tárulj! Pictor! – És jött is a szellem egyből egy kis fényjáték kíséretében. - Artiste… kéne egy kis változtatás…
- Nem vágok hajat, Mademoiselle.
- Tudom. – Mosolyodok el. – Festeni kéne.
Nem sokkal később már szőke-vörös átmenetű volt az egész hajam. Olyannyira másabb lettem, miután két copfba felfogtam, hogy a zsebtükörbe nézve nem tudtam eldönteni, én vagyok-e. Még Pictor megajándékozott testhezálló latex kezeslábas rucival is, amiben aztán még inkább elvesztettem önmagam. Ideiglenesen kaptam tőle még az enyémhez hasonló tőröket is, hogy még a kulcsaimmal se nagyon fedjem fel magam.
- Höhö… tetszik. Köszönöm. – Egy apró gonosz mosoly ült a szám szélére, majd a lélek távozott, én pedig megindultam a végtelenbe és továáább!! Na jó, annyira messzire mégse mentem.
Egy idő után rájöttem, a latex nem való sétára, sőt… ha lehet, soha többet nem veszek fel latex ruhát feladatok végzésekor. Hála égnek az út, mely mellett elindultam Onibusba vezetett. Ott viszont egy apró, és szűk utcában, valami óriás pacák támadott rám, néhány méterrel hátrébb a társa nézett felénk félszemmel, de a fickóra hagyta a dolgot. Egyáltalán nem kellett volna, de csak nekem adott esélyt.
- Szia szivi, nincs kedved egy estéhez, csak kettesben… vagy jöhet a haverom is? – A fekete pengémet előhúztam, közben úgy viselkedtem, mintha nem is hallanám, hogy szólt hozzám.
- Hé, Aranybogaram, neked beszélek. – Kezét emelné, hogy a falnak lökjön, de én is emeltem a sajátomat, benne a tőrrel, ami hamar átszúródott a vékony bőr, és húsrétegen a felkarjában. Nem akartam túl véres lenni, ezért az idő közben hátráló fickó felé dobtam egyet Pictor kései közül, ami a nyakát oldalt vágta meg. Éppen el sikerült kerülnöm, hogy a vér rám fröccsenjen, de közben a társa is megindult felém.
Pusztakezes harcosnak látszott, éppen csak egy pofont kaptam tőle, de azalatt lendítettem a jobb kezem, amiben a fekete penge pihent, és lendületből beszabadítottam két bordája közé.
- Cehh… kell nektek kikezdeni velem. – Ő nem halt meg, csak a földön feküdt és a vérző sebét fogta. Ahogy távoztam volna, elkapta a lábamat, és hátra akart rántani, azonban épp ezért ajándékoztam meg egy kissé félrecsúszott rúgással. Nem képen akartam volna, hanem torkon, de ez is kiütötte. – Jó éjt! – Tovább mentem a kisutcában, és ahogy lefordultam balra, megpillantottam a bizonyos fogadó ajtaját. Belépve egész nagy tömeg fogadott, s a pultnál kiszúrtam az úgymond partneremet is.
~ Hehe… szóval riválisok leszünk? ~ A gonosz mosoly megint az arcomra ült, én meg egy asztalra, valahol a fogadó másik végében. Az ott iszogató fickók el nem tudták képzelni, hogy jövök én oda, hogy felüljek az asztalukra, de nem foglalkoztam velük sokat, csak figyeltem az arcokat, hogy ki milyen érzésekkel jött. Hallgatóztam is egy csöppet, de akkora volt a nyüzsgés, hogy nem értettem semmit. Érdekelne, hogy miért alkotnak csoportot, hogy kik ellen akarnak majd küldeni ennyi embert, akiknek a kiiktatása egy bizonyos lehetőség szerint csak kettőnkre maradna.

A küldetés bizonyos részein, szőke vörösbe átmenő haja lesz Sophienak. ^^

Elkortyolgattam szép csendesen az itókámat, ami fele annyira sem volt agyvelőcsavaró, mint szerettem volna. Mire kiittam a poharamat, felmértem a helyiség viszonyait, a vendégeket... és kértem még egy pohárral az italból. Kifizettem, a csapos elém helyezte a poharat. Nyúltam volna érte, erre a vállamat meglökve egy fickó rátehénkedett a pultra, elkapta előlem a poharat, és kiitta a tartalmát, majd nagyot szottyintva lecsapta az vissza a pultra.
A csapos mérgesen nézett a fickóra, és elővett egy új poharat, a körülöttünk ülők pedig jót nevettek a dolgon. Lassan felnéztem a fickóra. Harmincas éveiben járhatott, magas, fekete piheszakállas, arcán egy réginek tűnő heggel. Széles vigyora alól csak úgy áradt felém az alkohol bűze, na meg a rothadó fogak zamata.
Egy ilyenért nem kár.
Köszönhetően a fickó részeges állapotának és az én gyorsaságomnak, sikerült meglepnem őt. Elkaptam a fejét, és teljes erőmből a pulthoz vágtam. A pulton levő poharak megugrottak, a rajta könyöklő emberek hátrahököltek, ellenfelem pedig kínkeserves üvöltésbe kezdett. Homlokát fogva nézett rám gyilkos szemekkel, mire a körülöttünk ülők/állók vad kántálásba kezdtek. Helyet csináltak nekünk a harchoz, már hallottam, hogy csak úgy repkednek a tétek.
A feldühödött fickó letörölte a vércseppet a homlokáról, megrázta magát, majd a kezében a semmiből megjelent egy rövidkard. Tehát fegyvermágus. Tökéletes!
Én nagyon lassan kiengedtem a karomból a fűrészpengéket, aminek látványától sokan hátraugrottak. Rájöttek, hogy ide nagyobb hely kell... ellenfelem csak rápillantott a pengékre, majd kiköpött a padlóra.
-Utolsó szavak? - fröcsögte gyűlölettől elvakultan a férfi.
-Anyádat!
Egyszerre ugrottunk, pontosan ugyanolyan ívben suhintottuk meg a fegyvereinket, és mikor a szikraeső felcsapott közöttünk, ugyanolyan messzire ugrottunk hátra. De én ellenben vele nem vettem fel védekező testtartást, hanem azonnal támadtam. Bizonyára jól vív a fickó, megtanulta jól kihasználni a testi erejét, de ugyanolyan mozgékony, mint én. A rövidkard külön pofátlanság egy ilyen melákhoz, de lássuk be, jó húzás. Ellenben az én pengéim messzire nyúlnak, védekezésre kényszerítem, bármit is teszek, míg ő neki sokkal nehezebb közelkerülni hozzám. És ezt nem is fogom neki hagyni.
Egyik csapás követte a másikat, ellenfelem nagyon ügyesen hárított és vetődött, de látszott az arckifejezésén, hogy komoly fejtörést okoz neki, hogy kilépjen a folyamatos támadások tengeréből. Nem erőből vágtam oda neki, hanem inkább a lendületet használtam fel, amolyan soha véget nem érő táncba kezdve, megállás nélkül szelve át a levegőt a pengéimmel újra meg újra. Csodálkoztam, hogy egyáltalán a szemével képes követni a mozdulataimat, habár az is igaz, hogy olyan túl sokat nem trükköztem. Egyre kíváncsibbá tett, hogy képes lesz e kitörni. Képes volt...
Az egyik csapásomat meglepetésemre nem hárította, csak lehajolt, és a kardját maga fölött tartva eltérítette a csapásomat. Azonnal hátrébb dőlt, kirúgott az egyik lábával felém, ami elől gyorsan elugrottam, és ez volt az a mozdulat, ami megfordította a helyzetemet. Nem támadtam, mert épp a rúgása elől tértem ki, így ő máris talpon termett, és most ő kezdett bele a vad vagdalózásba. Termetéhez képest valóban nagyon gyorsan mozgott, a rövidkard csak elmosódott folt volt a levegőben, ahogy felém cikázott minden támadáskor. Először a pengéimmel hárítottam, majd rájöttem, hogy sajnos ő gyorsabb nálam jelenleg, így csak elugráltam előle.
Ahogy mi mozogtunk a helyiségben, úgy mozgott velünk a felcsigázott tömeg. Próbáltam nagy mozdulatokkal kitérni előle, hátha elfárad. Talán előbb, mint én. Ennyitől én nem fogok kidőlni, de volt egy olyan érzésem, hogy ő sem. Így hát végül meguntam a táncikálást, és újra csaptam, pont mikor ő is. A rövidkard megakadt a fűrészpengéim közt, így egy suhintással kitéptem a karjából a fegyvert. A következő pillanatban a kard eltűnt, és a fickó kezében újra megjelent. Ám most volt egy iker testvére is. Két rövidkard szelte immáron a levegőt előttem.
Tudtam, hogy ha a védekezésnél maradok, nehéz dolgom lesz. Ha támadok, még nem biztos, hogy sikerrel járok, de nehezebb lesz még megpróbálni is, és bármikor indíthat ellenem ellentámadást, nem fogom tudni megállítani. Tehát a régi módi csatamalac harcmódot kell alkalmaznom...
Támadásba lendültem, és nem érdekelt, hogy a pengék eltalálnak e vagy sem. Lecsaptam amilyen gyorsan csak tudtam, majd mégegyszer, és mégegyszer. Az ikerkardok jó szolgálatot végeztek, és minden támadásom után már jöttek is felém. Ellenfelem gyors volt és kíméletlen a támadásokban, beleadott mindent, de én is. Látszott a fickó mozgásán, hogy nem érti, miért kockáztatom meg, hogy ilyen könnyen visszatámadjon, de nem merte megtenni, mert akkor simán megsebesíthetem.
Vagdalkoztunk egy ideig, pengéink összecsapódásainak fénye bevilágította a helyiséget, és az örjöngő szurkolók arcát.
Aztán jött a végső mozdulat. Előretörtem, és nagy erővel csaptam. A fickó hárította, és ő támadott. A penge felhasította a vállamat, végigmart a felkaromon, hosszú vércsíkot húzva maga után még a levegőben is. De én nem álltam meg. Újra lecsaptam. És ez elég volt. A fickó a támadás miatt ügyetlenül védekezett, és a csapás ereje kibillentette az egyensúlyából. Előrebukott, mire én gyorsan felrántottam a térdemet, pont orron találva ellenfelemet. Ahogy felkapta a fejét, a pengémmel keresztülvágtam a mellkasát. Nem mélyen, csak annyira, hogy látványos sebet ejtsek rajta, aztán másik kezemmel teljes erőmből az arcába ütöttem. A fickó kezeiből eltűntek a kardok, ő pedig eszméletlenül rogyott össze a földön.
A tömeg egyik fele csalódottan, de csöndesen mormogott, a másik fele (akik nyilván rám tették a tétjeiket) elismerően kiabáltak, és éljeneztek.
Kicsit magával ragadott a hangulat, így szinpadiasan ráálltam ellenfelem testére, és meghajoltam. Visszahúztam a pengémet, és visszaültem a pulthoz, ahol a csapos igen csak csúnyán méregetett.
-Az a mázlija, hogy nem törtek össze semmit...
Nem figyeltem rá, csak intettem neki, hogy kérem az italomat, amit ha jól emlékszem, kifizettem. Meglestem a karomon ejtett sebet is. a vállamnál egész mély, majd egyre vékonyodik. Fájt, jobban mondva pokolian fájt, de a fájdalomhoz már rég hozzászoktam. Kis vércseppek gurultak le a karomon.
-Ha ideadta az italt, megtenné, hogy hoz nekem valami kötszer félét?

Megérkeztünk az állomásra és nem volt más hátra, mint megkeresni azt a Véres Balta nevezetű helyet. Mivel nem ismertem a várost és hogy mi van, úgy döntöttem útbaigazítást kérek egy bennszülött embertől.
- Bocsánat, merre találjuk a Véres Baltát?
- A véres mit? – kérdezett vissza értetlen arccal a járókelő.
- Balta. Tudod, amivel a fát szokták vágni, így…
Közben pedig utánoztam a mozdulatot, mintha egy láthatatlan baltával vágnék fát. A férfi meglehetősen furán nézett rám.
- Ez valami új szórakozóhely?
- Nem, szerintem egy szimpla fogadó…
- Bocsánat, de soha nem hallottam erről, szerintem rossz helyen keresi…
A férfi biccentet, aztán tovább állt. Kérdő arckifejezéssel néztem utána, amíg be nem fordult egy sarkon, majd megvakartam a fejemet és Anoya-hoz fordultam.
- Biztos jó helyre jöttünk?
- Hát Ano Nym azt mondta Onibus-ban van és most ott vagyunk.
- Hmm… Akkor talán nézzünk körbe hátha megtaláljuk.
- Rendben.
Így hát elindultunk a vezetésemmel feltérképezni a várost. Öt percnyi gyaloglás után már másodszorra mentünk el a vasútállomás mellett, így Anoya át vette az expedíció vezetését nem túl nagy örömömre. Kicsit csüggedten mentem tovább, de többször nem találkoztunk a sínekkel. Legalább egy órán keresztül mászkáltunk a városban egyik utcából a másikba, de hiába. Még Anoya szisztematikus keresési rendszerével sem akadtunk a fogadó nyomára.
- Lehet, hogy az új személyazonosságunk segítségével kellene keresgélnünk és kérdezgetni.
- Van benne valami…
Elő is kotortam a táskámból a lapot és bújni kezdetem.
- Szóval Tybalt Vaersk mi?
- Te meg mi a jó életet csinálsz?
- Hát olvasok, vagy nem annak tűnik?
- De ember ezt megkellett volna semmisítened!
- Akkor honnan tudom kinek kell lennem?
- Úgy hogy megjegyzed! Különben is, ha ezt valaki megtalálja nálad akkor egyből lebukunk.
- Tényleg? – kérdeztem vissza elképedve.
- Igen, mégis hogy gondoltad, ne gondold hogy nincs nálad erősebb, ha egy két magasabb szintű mágus körbefogna minket seperc alatt megölnek. Inkább gondold át a szerepedet, próbálj meg valamit mondai mint Tybalt Vaersk! Próbáld meg!
Belenéztem a papírba és megvakartam a fejemet.
- Öhm… Tybalt vagyok és tudni akarom hol van a Véres Balta… te rohadék…
- Na jó lesz ez, csak kicsit határozottabban.
Megköszörültem a torkomat.
- Tybalt vagyok és tudni akarom most azonnal hol van a Véres Balta te rohadék! – ordítottam el magam, mire mellettünk egy alacsony sötét alak összerezzent.
- Jó elmondom, csak ne bánts könyörgöm!
Azonnal megfordultam a tengelyem körül és hátradugtam a lapot, hogy takarásban legyen, aztán meggyújtottam. Nem is gondoltam volna, hogy ez a próbálkozás ilyen nem várt eredménnyel fog szolgálni.
- Rendben, vezess minket, de ha átversz, véged van!
Furcsa volt ilyeneket mondani, főleg azzal a hangsúllyal, de úgy tűnik meglett az eredménye. Az alacsony termetű fickó összerezzent, majd fülét farkát behúzva, reszketve vezetett minket végig a városon egy elhagyatott sötét negyedbe. Végül befordul egy alig észrevehető mellékutcába, ahova senki sem tévedt volna be véletlenül, csak ha céltudatosan tartott volna oda.
- Ez lenne az… - álltunk meg egy fémajtó előtt, ami fölött egy vörös festékkel felmázolták a Véres Balta nevet.

- Köszö... – kezdtem volna a hálálkodást, de Anoya oldalba könyökölt, mire leesett, mi most nem mi vagyunk, hanem egy teljesen más személyiségű gonoszkodók – Vagyis takarodj innen most, de nagyon gyorsan! – förmedtem rá, mire a fickó összerezzent és hátrálni kezdett. Pár méter után megfordult és futásnak eredt.
- Bocs, meg kell szoknom ezt a szerepet.
- Nem gond, de most már menjünk be.
- Okés.
Alig tettünk meg egy lépést, de eszembe jutott valami az előző kapcsán.
- Várj csak egy percet…
Megfogtam a nyakamban lévő sálat, ami még az apámé volt és óvatosan lecsavartam. Kinyitottam a táskámat és szépen összehajtogatva belehelyeztem. A sálam által könnyen felismerhetővé váltam, ezt pedig jelen helyzetben nem kockáztathattuk meg még, ha egy ilyen helyre is megyünk be.
- Oké, most már megvagyok- szóltam oda Anoya-nak, aki bólintott, aztán beléptünk az ajtón.
Persze közben igyekeztem egy közömbösebb és hűvösebb arcot, vágni ami szinte fizikai kínként éltem meg.
Bent talán valami takarítás folyt. A bár egyik pontján éppen felmostak és a székeket pakolászták, egy másik ponton pedig egy kisebb tömeg oszlott éppen fel. Úgy tűnt senkinek sem okozott kifejezetten katarzis élményt a beléptünk.
- És most mi lesz? – kérdeztem Anoya-t miközben nézelődtem. A terem végében a bárpult mellett azonban észrevettem egy kétszárnyas lengő ajtót, ahonnan épp egy fickó jött ki, tálcával a kezében. Azon pedig egy mennyei illatú kétszersült volt, aminek az ízét már szinte a számban éreztem.
- Valahogy fel kéne hívnunk magunkra a figyelmet. Talán ha… hé! Hová mész?! – szólt utánam, mikor fogtam magam és az ajtók felé vettem az irányt.
- Én csak… terepszemlét tartok. Addig csak csináld nyugodtan a figyelmes dolgot – feleltem egyszerűen és megnyalva a szám szélét becéloztam a feltehetőleg konyhaként funkcionáló helységet. Ha már rossz embert játszok, akkor nyugodtan szabad, akár kifoszthatom az egészet.
- Hmm, nem is olyan rossz ez az egész… - vigyorodtam el. Kinyújtottam előre a kezemet, hogy előre lökjem az ajtókat és belépjek a mennyek kapuján, ahol már vár rám a beígért jutalom, a temérdek mennyiségű kaja és minden finomság, ami ehető.
- Hé! – kiáltott rám csapos és előkapott a pult alól egy mágikus shotgun-t – Oda tilos belépni a vendégeknek!
- Water Snake! – csaptam előre és a kezemről elindult egy vékony kígyó formájú víz sugár. Az rátekeredett a fegyver csövére és felrántottam, pont amikor a fickó lőtt vele. A mágikus lövedékek a plafonba fúródtak és egy jó adag hullott le a földre. Rántottam még egyet a fegyveren és magam felé húztam kiszakítva a kezéből. Megszüntettem a mágiámat és a másik kezemmel előre bokszoltam a levegőbe.
- Wind Blast!
A ököl formájú sűrített mágikus szél ököl mellkason találta a férfit és hanyatt vágódva átbucskázott a pulton. Közben a fegyver is elért hozzám, amit egy gyors mozdulattal elkaptam magam előtt, aztán a hátamhoz helyeztem és a táskám pántjához beakasztottam.
Végre beléphettem az ajtókon. Mindkét kezemmel belöktem az ajtókat és berontottam a konyhába. Bent kést asztalsort láttam, ahol két szakács meg egy pincér dolgozott. A szemben lévő falnál öt hűtő sorakozott, oldalt pedig egy ajtó állt, kamra felirattal.
A bent dolgozók nem kérdeztek, nem ordibáltak. Egyből cselekedtek. A pincér és az egyik szakács felém rohant, míg a mási szakács, aki épp krumplit szeletelt, fogta a kését és precíz célzással felém dobta.
- Stone Gloves!
Apró sziklarögök gyűltek a jobb kezem köré és borították be könyökig, mintha csak valami kesztyű volna. Magam elé emeltem, és a kés egyszerűen lepattant róla . Ekkor elért a pincér és köríves ütéssel támadt rám. Lehajoltam előle és aluról mértem egy ütést a hasába, ami felrepítette a plafonig, amibe valósággal beépült, majd a lenyomatát ott hagyva visszazuhant.
A szakács felpattant az asztalra és onnan ugrott felém rúgva. A jobb kezemmel rámarkoltam a lábára és körívesen megpörgetve kihajítottam az ajtón. Megfogtam a földön lévő pincért és utána dobtam.
A kés dobáló szakács konyhai eszközökkel kezdett sorozni. Az első sorozatot hárítottam a kezemmel, egy serpenyőt pedig a fejemmel.
Amint összeszedtem magam nekifutottam és felugrottam az asztalra, onnan a falra és tovább véve a lendületet mögé ugrottam. Egyenes ütést mértem a mellkasára, de maga elé kapott egy tepsit és csak hanyatt csúszott két métert.
- Csak ennyit tudsz? – kukkantott ki a tepsi mögül, amit ki is használtam.
- Wind Blast!
A széllökés állon találta és hátra kezdett dőlni, a védelmi tepsijét pedig elejtette.
- Fire Ball!
A tűz labda gyulladt fel a kezemben és dobtam neki. Az eltalálta a hasát és meggyújtva a fehér séf ruhát kirepítette a konyhából. Amint kiürült a konyha leguggoltam és a földre tettem a kezeimet.
- Stone Wall!
Egy vastag kőfal emelkedett az ajtók elé megakadályozva az illetéktelenek belépését, én pedig vidáman álltam neki a hűtők és a kamra kipakolásának.

Megkaptam a kötszert, gyorsan elláttam a kis karcolásomat, majd lehajtottam az extra italt is. A csapos intett a kezével, hogy hajoljak közelebb, szóval hegyeztem a fülemet, mire ő hajolt inkább közelebb a pult fölött.
-Látom elég kemény fickó vagy! Az a Lorax nevű fickó pont ilyenekre vadászik! – int az egyik Sophy mellé sikló fickóra. – Állítólag nagy pénz van benne.
Aztán visszatér a munkájához. Najó, de miért Sophyhoz ment oda?! Eh, na mindegy, tehát Lorax! Még kicsit szemléltem a fickót, aki eközben szóba elegyedt Sophyval, majd lassan elindultam az asztaluk felé. Épp akkor értem Lorax mögé, amikor a fickónak mérgesen Sophyra mordult.
- Le az asztalról kisanyám, ha velem beszélsz!
Bár háttal állt nekem, fenyegetően közeledtem feléjük, mire a körülöttünk lévő vendégek (akik bizonyára ismerik Loraxot, és látták az én előadásomat is) gyorsan rájöttek, hogy valami halaszthatatlan dolguk akadt, majd gyorsan leléptek.
- De most megbocsájtok! – váltott vissza mosolygósba. – Remek munkaajánlatom van kegyednek, továbbá neked is Lidérc, aki a hátam mögött közeledsz! – fordul meg lassan. - Igen, ismerlek téged! „Jóhíred” eme messzi földekre is eljutott. Most pedig fáradjatok velem!
A fickó minden további nélkül elindult egy oldalajtó felé, én csak kérdő Sophyra néztem, aki szintén értetlenül vállat vont. Követtük Loraxot, aki kinyitotta az oldalajtót, és intett, hogy kövessük. Odabent sötét volt, elég kicsi helyiségbe kerültünk, csodálkoztam is, hogy mi a fenét kéne itt látni, de értetlenségemre gyorsan magyarázatot adott Lorax következő lépése. Lehajolt, felhajtott egy szőnyeget a földről, és felnyitott egy csapóajtót. Odalent egy fáklyákkal kivilágított járat fogadott bennünket. Lorax ment elől, Sophy középütt, én pedig hátul. Néha maga mögé tekintettem, hogy követ e minket valaki, de nem láttam senkit, ettől függetlenül persze a kétely nem hagyott nyugodni.
A járat kiszélesedett, és egy fémajtót pillantottunk meg, ami előtt két nagydarab pasas ácsingózott. Tekintetükben annyi értelem lakozott, mint egy zsák krumpliban...
- Velem vannak! - mondta Lorax, mire a két bulldózer engedelmesen félreáll. Csoda, hogy felfogták egyáltalán, amit mondott...
Az ajtó kinyílt, és mögötte egy hatalmas verem tárult fel előttünk, melyben egy ráccsal körbevett aréna foglalt helyet. Láttam már sok ilyen mocskos küzdőteret, és egyszerre fogott el a balsejtelem, és az izgalom. Lorax megfordult, és kitárta karjait, mintha valami művészi kreálmányát mutatná be nekünk, amire szerfelett büszke.
- Üdvözöllek titeket az Arénában! A Vörös Fátyol tárt karokkal vár titeket, amennyiben ezen próbán is megfeleltek!
Megjelent egy öltönyös fickó, és intett, hogy kövessük. Nahát, itt mindenki olyan marhára előzékeny... de követtük. Egy kényelmesnek tűnőp, egész otthonos szobába tereltek minket, majd az ajtó mögöttünk becsukódott, és hallottam, hogy a kulcs elfordul a zárban. Hát nem bíznak semmit a véletlenre! De legalább már bent vagyunk, és ez a szoba se tűnik kényelmetlennek! Voltak bent kanapék, fotelek, kis asztalka, nyugtató fényű gyertyák. Behuppantam egy fotelbe, felraktam a lábamat az asztalra, és pihentem. Persze Sophynak nem tudott beállni a szája.
- Első lépés teljesítve!
- Korai még örülni, kicsilány, ne hidd hogy ennyivel vége.
-Ehhh...
Pedig így volt! Bizonyára nemsoká bedobnak minket az arénába, és ránk eresztenek valami szörnyet, esetleg többet... vagy katonákat, esetleg szolgákat, akiknek péklapátot adtak a kezébe a harchoz! Kíváncsi voltam, hogy csak velünk csinálják most így, vagy ez amolyan hagyomány a Vörös Fátyolnál, hogy egy arénában bizonyítani kell valakinek az erejét, hogy megbízzanak benne... akárhogyis, bennem nem fognak csalódni, az tuti! Úgy meggyőzöm őket, hogy... hogy csak na! Hogy Sophy eközben majd hogy teljesít, az ő baja! Majd néha odacsapok, ha bajba kerül...

Teltek a percek... eltelt negyed óra...félóra... Sophy idegesen kopogtatta a kanapé karfáját... 15 perc után szörnyen idegesíteni kezdett! Aztán abbahagyta, és talán melege lehetett, elkezdte legyezni magát a kezével. Majd a felsőjén lévő zipzárhoz nyúlt, és lassan lejjebb húzta. Én persze rögtön odanéztem, és a huncut kisdémon már járta is a táncát, de amit akart, az nem jött össze, melltartó magasságban Sophy elengedte a cipzárt.
-Nem igaz, hogy nem bírtak beszerelni egy légkondit!!!
Mi a halál az a légkondi?!
- Csitulj már, nem lazsálni vagyunk itt... - mondtam, és már tényleg idegesített engem is a semmittevés...
- De akkor iiis~~~!!! Nem illik megvárakoztatni minket!
Ez igaz... kétlem, hogy a próba első része a türelemről szólna!
Még egy óra masszív kínlódás után aztán a zár elfordult, és az ajtó végre kinyílt!

Vidáman kezdtem neki a falatozásnak. Egy hatalmas fűszerezett csirkecombot bekaptam és lecuppantottam a csontról a húst. Bekaptam hasonló módon a másodikat és harmadikat is a tepsiről, de amikor a negyedikhez értem, kintről kiáltások hangoztak.
- Te igen hülye!! Nincs most idő zabálásra, told ki gyorsan a képed különben…
- Cöh… Az evésre mindig van idő… - azzal a negyedig csirke combot is bedúrtam, a csontot pedig behajítottam a sarokban ácsingózó szemetesbe.
- REIGEEEEN!!! – hallatszódott egy sokkal kétségbeesettebb kiáltás. Gyorsan felmarkoltam a maradék kettőt és zsebre vágtam.
- Stone Gloves! – a jobb kezem körül kicsi földrögök jelentek meg és borították be egészen alkarig, mintha egy hatalmas kesztyű lenne rajta. Oda rohantam a falamhoz és teljes erővel beleütöttem, az pedig ripityára tört, a törmelék pedig előre szállt letarolva a fal előtt lévőket. Ez jó pár fekete, bőrmellényes fickót jelentett és persze sajnálatos módon Anoya-t. De hát kellett neki odaállnia. Nyekeregve lökte le a hátáról a földrögöt és tápászkodott fel.
- Na hoppá. Bocsesz Cy…Cydonia – vakartam a fejemet hátul zavarodottan.
- Ennyi, egy bocsánattal elintézed? – formed rám egyből - És mi az, hogy elvonulsz önkényesen zabálni?! A kajával együtt az agyad is elpárolgott?! – ordítozott velem és közben elkapta a pólóm nyakát és annak a veszett rángatásába kezdett, aztán el is engedte - Na de mindegy... inkább találjuk ki, mi lesz ezekkel...
- Jól hallottam, hogy a csaj azt, kiáltotta, hogy Reig… - hallatszott az egyik bőrkabátos ürge szájából, de nem hagytam, hogy végig mondja, elvégre inkognitóban voltam és meglehetősen jól is állt rajtam. Előkaptam a mágikus shotgunt-t a hátamról és hasba lőttem. A fickó, így nem tudta befejezni és megúsztam a lebukást.
- Akkor tiéd a bal oldali kétszáz, enyém meg a jobb oldali kétszáz! – szóltam Anoya-nak vigyorogva és közben egy kézzel egy rántással kibiztosítottam a fegyveremet.
- Milyen kétszáz? Négyen vannak– mutatott a közvetlenül előttünk álló három fickóra és az egy földön fetrengőre.
- És azok ott? - böktem a körülbelül harminc dühös fekete bőrmellényes és kabátos fazonra, akik felénk közeledtek az ujjaikat ropogtatva.¬
- Biztos éhesek... és rád dühösek, amiért megetted az összes kajájukat...
- Szerintem meg rád, mert... mert... izé... csináltál valamit, amit nagyon nem kellett volna, de te mégis megtetted, ők pedig nem úgy reagáltak rá, ahogy te szeretted volna ezért jönnek most agresszív véleménycserés fejekkel felénk? - kérdeztem vissza egy levegővel ledarálva az egészet. Anoya először csak meredten pislogott rám, aztán egy pofavágás után így szólt:
- Na fejezzük be a felesleges vitát. ha már jól laktál, engem pedig kellően elkapott a harci láz akkor essünk is nekik.. . – mondta leszántan én pedig rávigyorogtam.
- Helyes!
Ahogy megbeszéltük az elején, vagy legalábbis, ahogy én kijelentettem, szétváltunk. Anoya-é lett az egyik fele az enyém pedig a másik. Tizenvalahányan biztos voltak, bár nem volt időm egyesével megszámolni őket, mert már rohamozva tódultak felém, mint holmi rinocéroszok. Céloztam az új fegyveremmel és lőttem. Egy húzással újra töltöttem és lőttem, majd újra. Ekkora három kihullott közülük, de elértek engem. A szemben lévő előhúzott egy veszítő vasat és kiverte a kezemből a mágikus shotgun-omat, mikor megpróbáltam rácélozni.
- Fire Ball! – lőttem rá egy tűz labdát, ami egyenesen a képébe csattant és borult hanyatt tőle megpörkölődött szakállal és szenes arccal.
Oldalról valaki megragadta a kezemet, de a másikkal egy széllökést lőttem rá és egyből elengedett. Ezután egyből ketten ráugrottak a lábamra és szorosan tartottak.
- Mi a…
Meg lepődni sem volt időm, mert egyből a maradék kilenc rám vetődött és valósággal a földre tepert. Mivel egyenként nyomtak minimum kilencven kilót nem igazán esett valami jól, pár pozitívumként hatott, hogy végre valaki kiroppantotta a gerincemet, ami már napok óta hasogatott. Próbáltam lerázni magamról őket, de túl sokan és túl nehezek voltak. Ráadásul valamelyik állat folyamatosan rugdosta a lábával a bordámat. Legalábbis azt hiszem a lába volt. Valamit nagyon gyorsan kikellett találnom, mert a helyzet nem volt túl rózsás. Szagra meg pláne. Csak egy lehetőségem maradt ezek után.
- Red… Cloud!
A vörös lángoló felhő megjelent a lábamnál és beleadtam minden gázt. A felhő meggyújtotta a lábam környékén lévőket és ezzel máris a fél banda felpattant rólam és futkározni kezdett. A felhő által keltett lökettől sikeresen kitudtam jutni a maradék ember alól is és fölöttük repkedve szívtam be friss izzadás- és sörszagmentes levegőt.
- Áh vizet! vizet! – ordítozott az egyik lent rohangáló fickó, akinek az egész háta égett. Gondoltam még se égjen már el a szerencsétlenje gonosz inkognitó ide vagy oda. Lereppentem egy asztalhoz és egy hatalmas korsó vizet ráöntöttem. Ám valamiért a tűz nem aludt el, hanem jobban terjedt és lángra kapott az egész fickó. Nem értettem, hogy történhetett ez, egészen addig, amíg le nem tekintettem az asztalra és láttam meg egy jó erős itókás palackot, amiből pont egy korsónyi hiányzott.
- Áh! – jött a felismerés, a lángoló férfi pedig a földre vetődött és jobbra balra gurult ordítozva. Most már tényleg nem ártott volna komolyan segítenem neki, de elgondolkoztam, hogy is szokták eloltani a tüzet. Ekkor eszembe jutott egy bölcs ember szavai.
„- Ha valami kigyulladt megkell szakítani tűz kapcsolatát a külvilággal.
- És azt hogy?
- Üsd, amíg tudod! ”
Fura egy módszer volt, de hát nem volt mit tenni. Felkaptam egy széket magam mellől és elkezdtem csapkodni vele a férfit, ám nem sokat segített rajta. Lehet még sem működnek a nagy bölcs szavai? Pedig csak úgy sugárzott belőle a tudás. Azt gondolná az ember, azért visel fehér zubbonyt, na de mindegy. Valamit kikellett találnom és akkor be is ugrott, bár nem értettem hogy nem jutott hamarabb eszembe.
- Water Cannon!
A hatalmas vízoszlop eltalálta és hátrasodorta még a jó néhány másik emberrel együtt.
- Cydonia! Csináljuk azt!
- Milyent azt?
- Hát a kombinált támadást.
- Ja azt!
Gyorsan odaléptünk egymáshoz és a tenyerünket egymás felé fordítottuk. Ő fagyasztani kezdett és pedig folyamatosan tüzet teremtettem. A végkimenetele ennek az lett, hogy az egész helyet belepte a gőz, amin egyszerűen lehetetlenség lett volna átlátni, olyan sűrűre sikeredett.
- És most?
- Hát támadj akit látsz!
- De nem látok senkit, te vadbarom!
- Ja tényleg, Hát… akkor támadj, aki kapja marja alapon! Fire Ball! – dobtam előre egy tűzlabdát, majd folytatni kezdtem a sorozatos lángoló labdák és széllökések záporát. Anoya is keményen odatette magát, így amikor a gőz elült, csak fekvő embereket és romokat láttunk. A falakon egy-két lyuk is keletkezett, a berendezés pedig ripityára tört. Néhány oszlop is hiányzott, meg a bárpult fele.
- Lehet túlzásba vittük volna?

A kiáltásomra egy hatalmas robaj volt a válasz. A Fal megrepedt, majd nagy puffanással nagy szikladarabokká tört. A törmelék leterítette a támadóimat...illetve egy nagyobb darab engem is eltalált.
~Auuu- fogtam meg a vállam ahol eltalált egy földdarab.
- Na hoppá. Bocsesz Cy…Cydonia-vakargatta tarkóját ártatlanul.
- Ennyi, egy bocsánattal elintézed? -ragadtam meg a pólója nyakánál.-és mi az, hogy elvonulsz önkényesen zabálni?! A kajával együtt az agyad is elpárolgott?! -kiabáltam vele miközben vadul rángattam a pólójánál fogva, ő meg próbálta hátrahajtani a fejét hogy ne szakadjon ki a dobhártyája a helyéről, az ordításom által. Miután lecsillapodtam, elengedtem.
-Na de mindegy... inkább találjuk ki, mi lesz ezekkel...
- Jól hallottam, hogy a csaj azt, kiáltotta, hogy Reig…-az egyik fickó már le is leplezett volna minket az én hülyeségem miatt, de Reigen nem hagyta tökéletes álcáját annyiban, megfogta mágikus pisztolyát és telibe kapta a fickót, ami elhallgatott egy időre.
~Nocsak egy új fegyver? Mindig meg tudsz lepni.-mosolyodtam el elégedetten.
- Akkor tiéd a bal oldali kétszáz, enyém meg a jobb oldali kétszáz!
- Milyen kétszáz? Négyen vannak!-mutattam a 4 kiterült fickóra.
- És azok ott? -mutatott mutató ujjával a felén csörtető bandára akik nem voltak épp vicces kedvükben...
- Biztos éhesek... és rád dühösek, amiért megetted az összes kajájukat...
- Szerintem meg rád, mert... mert... izé... csináltál valamit, amit nagyon nem kellett volna, de te mégis megtetted, ők pedig nem úgy reagáltak rá, ahogy te szeretted volna ezért jönnek most agresszív véleménycserés fejekkel felénk? -mondta el egy szuszra, én meg el se hittem amit hallottam. Egyrészt mert nem tűnt túl logikusnak, másrészt pedig az hogy egy szusszal eldarálta ezt...
- Na fejezzük be a felesleges vitát. Ha már jól laktál, engem pedig kellően elkapott a harci láz akkor essünk is nekik.. -mondtam miközben kesztyűimet leoldottam a kezeimről. Éreztem ahogy testemben végigárad a mágikus energia.
- Helyes! -mondta Rei, aki vigyorogva tartotta kezében mágikus Shotgun-ját.
A megbeszéltek alapján szétváltunk. Reigen szépen nekik esett, és én sem voltam rest...
-Ice Make: Double Sword!-kiáltottam. Két jég katana jelent meg, így két kardal tudtam harcolni. Szükségem is volt rájuk , mivel eléggé sokan voltak. Talán túl sokat is, mert körbeálltak, és alig bírtam mozogni.
~A francba már.-morogtam. Kissé hátráltam, majd ugrottam egyet, amivel telibe találtam az egyiknek a fejét, végre kikerültem a szorításukból, és nekikezdhettem aprítani őket. Ilyenkor hatalmába kerít egy érzés. Mintha egyszerűen táncolnék, és a jégkardjaim a partnerek. Egy koreográfia amit én határozok meg. Csodálatos, pörgések, olykori ugrások, lendítések, hajolások. Tökéletes összhang. Ám egy táncba is csúszik néha egy-egy hiba. Az egyikük bekerült a holt terembe, majd ejtett egy nagyobb vágást a jobb vállamon. A hátamra célzott hogy átdöf vele, de sikeresen észrevettem. A vágás nem volt túl mély, de elég ahhoz hogy lelassítson. Fájt és égett.
Az egyik letérdelt a földre majd....
-Quicksand!!!
A talpam alatt fényleni kezdett a föld, majd hirtelen besüpedtem.
~Egy futóhomok!!-kissé kétségbe estem, főleg amikor erre felbuzdulva nekem ugrottak. Ahogy mozogtam egyre lentebb és lentebb süllyedtem. Mikor odaértek, csak a lábukat tudtam megvágni, de ezzel is nyertem időt, és egyre kevesebben lettek.
~Gyorsan ki kell találnom valamit, különben magába szippant ez az izé....
Bajban voltam, minden mozdulatommal egyre jobban magába kebelezett ez az ördögi börtön. Majd hirtelen bevillant egy megoldás... Igazából az a futóhomok amibe belekerültem, lényegében egy nagy adag sár volt..és a sár...vízből lesz...
Letettem a kardjaimat arra a részre, ahol már nem érte el őket a futóhomok, majd tenyereimet ráhelyeztem a futóhomok felszínére.
-Freeze!!!-kiáltottam. Nagy fényesség, majd a futóhomok teljesen befagyott...-velem együtt
-Micsoda egy hülye vagy. -jelent meg az egyik felettem. -most aztán nem fogsz innen kiszabadulni. Saját magadat is belefagyasztottad....a saját varászlatod öl meg...-mondta ördögi vigyorral, majd szúrt is volna le, amikor hirtelen megfogtam az egyik kardomat, amivel kivédtem a támadását.
-Nem vagy túl becsületes típus. Megtámadni egy védtelen nőt...-kitértem alóla majd mély vágást ejtettem a lábán. Hátraesett majd sipítozva szorongatta a sebét.
teljesen belefagytam...se előre se hátra. A lábamat már nem éreztem. Nem volt sok időm amíg ki nem hűlök. Megfogtam a kardjaimat, majd erőteljesen a jégbe szúrtam őket. Elkezdtem őket előre hátra mozgatni, hogy minél nagyobb repedést csináljanak. Éreztem ahogy meleg szökik a repedésbe, és a lábamat is képes voltam kissé megmozdítani.
~Ez az, mindjárt kint vagyok.
Pár mozdulat után a jég tömb amiben álltam teljesen megrepedt, A két jég kardot beleszúrtam a padlóba, azzal próbáltam kihúzni a testemet. Végül is sikerült. Bár csípőtől lefelé nem éreztem túl sokat. Kicsit úgy éreztem magam mint egy partra vetett hal. Feküdtem ott mint egy ponty, aki arra vár hogy a sütőbe tegyék. Ekkor megpillantottam a földről a konyhában egy sütőt, ami még erőteljesen lángolt, s valami süteményt készített. Nem volt túl messze. Megerőltetve magam odakúsztam a gépezethez, majd kinyitottam az ajtaját, amiből elkezdett kidőlni a meleg...
~Huhhhh....-elvigyorodtam ahogy a forróság újra életre keltette eljegesedett végtagjaimat...
-Hova tűnt a csaj?
-Az előbb még itt volt.
-Nézd ott van bent, ott ül!
-Kapjuk el!!!-kiáltottak, majd befelé száguldottak hozzám.
~Ajj, gyerünk mozdulj már...-könyörögtem, hogy feltudjak állni, de nem ment... Egyetlen esélyem maradt. Kicsit arrébb kúsztam, majd letettem a tenyeremet a padlóra, ami egyből, tükörsima jégpályává változott. A támadóim elcsúsztak rajta, majd egymást lökdösve szépen beborultak a sütőhöz.
-EZ FORRÓÓÓÓ!!!
- Áh vizet! vizet! -kintről is hasonló kiáltozás hangzott. Reigen is elemében volt. Ellenfeleim összeégve terültek el végleg a földön. Kissé megpihenve nyúltam el én is. Majd próbálgattam a lábaimat. Felnyújtottam őket a fejem fölé, hajligattam a térdemet.
~A meleg csodákra képes.
Sikerült felállnom. Kiroppantottam még a derekamat, majd kifelé indultam. Még mindig voltak vagy tízen odakint...
-Ti sosem fogytok el?-mondtam nyűgösen....- Na jó elég a hülyéskedésből, fejezzük be végre ezt!-mondtam elszántan.- Ice Make: Claws!
Kis jég karmok jelentek meg a kezemen. Pördültem fordultam. Egy hasvágás itt, egy fejvágás ott, és máris halomban feküdtek mind. Persze olykor meg-meg vágtak, de a kisebb vágásokat már meg sem érzem.
- Nyomorult némbeer!!!-kiáltott . Egy izmosabb krapek volt.
- Ice Make: Lance!- mély vágás az oldalán...és már ki is terült. De csak nem fogytak el a nyomorultak... Láttam ahogy Reigen is küszködik az övéivel. Egyszer csak odakiáltott nekem.
- Cydonia! Csináljuk azt!
- Milyent azt?
- Hát a kombinált támadást.
- Ja azt!
Odaugrottunk egymáshoz. Kezeinket egymás felé tartottuk. Én fagyasztani kezdtem, ő pedig tüzet teremtett. A végkimenetel egy tökéletes gőzfelhő lett. Az orrom hegyét nem láttam....
- És most?
- Hát támadj akit látsz!
- De nem látok senkit, te vadbarom!
- Ja tényleg, Hát… akkor támadj, aki kapja marja alapon! Fire Ball! -kiáltotta, majd elkezdte bombázni amit csak ért. Én pedig a lándzsámmal vágtam amit értem. Éreztem ahogy áthasítok vele jó sok mindent. Főleg az ellenséget... Mikor a gőzfelhő elkúszott...az egész hely romokban állt...a szépfiúk pedig egy halomban feküdtek kidőlve...
- Lehet túlzásba vittük volna? -kérdezte miközben vigyorogva vakargatta a tarkóját.
-Azt hiszem épp kellően felhívtuk magunkra a figyelmet.-fontam össze karjaimat elégedetten.-és ez a meleg gőz is kellően felmelegített.-mosolyogtam, miközben még mindig nyújtogattam a lábaimat hogy visszatérjenek az eredeti erejükhöz.

Hamarosan az ajtó kinyílt, és a már ismert öltönyös fickó ábrázatát pillantottuk meg. Kitárta az ajtót, és kissé meghajolt.
-Kérlek jöjjetek, kövessetek!
Nocsak, mi ez az udvariaskodás? Fel se tűnt, hogy vendégek volnánk...
Feltápászkodtunk, és kiléptünk a helyiségből, majd követtük az öltönyös fickót, aki nem szólt egy árva szót se. Bár mi se nagyon pazaroltuk a drága levegőnket kérdésekkel. Az egyhangú menetelés közben halk moraj ütötte meg a fülemet. Mintha sok ember izgalomittas kiabálása lett volna, majd egyre több és több hang volt hallható. Elértünk az arénához, és már láttam is a rácsok mögött tomboló tömeget. Harcra éheznek, erőszakot és vért akarnak látni az arénában, ezért és csak ezért vannak itt!
Az egyik rácsos bejárat előtt Lorax már várt minket, megátalkodott pofázmányán széles vigyor húzódott, ahogy odasoroltunk elé. A tömeg keltette zaj és az elkövetkezendő események gondolata izgatottá tett, azt vettem észre magamon, hogy már alig várom az arénába lépést!
- Lidérc! Nagy reményeim vannak magával kapcsolatban! Verje le Marcus jelöltjeit és olyan jutalmat kap, amiről még csak álmodni sem mer!
Marcus? Valami rivális, kit érdekel. Lorax azonban eléggé ostoba ha azt hiszi, engem érdekel a jutalom! Ráadásul olyan jutalmat nem tud, amivel meg tudnék elégedni! Amiről álmodni sem merek?! Már amiről álmodozom, attól Lorax elméje összeroskadna, lelke eltorzulna... de majd megtudja, ha itt végeztem! Most harc következik, nyilván pár félhülye kocsmából toborzott zsoldossal... de a vér minden harcnál ugyanolyan vörös, tehát mindegy, mit kell felaprítanom!
A rácsajtó kinyílt, és én széles mosollyal beléptem az aréna területére. A tömegből lehetett hallani dühödt, utálkozó beordibálásokat, de bíztató, valamivel barátságosabb kiabálások is hallhatóak voltak. Megpillantottam az ellenfeleinket. Egy fiatal, jó kondiban lévő csávó, és egy idősebb, veszélyesebb egyén. Ha tippelnem kellett volna, akkor a fiatalabb lesz a közelharcos, és az öregebb inkább távolsági. Ellenben fegyvert nem láttam náluk, ami gyanús, tehát mindkettő mágus, de milyen mágus? A fiatal talán fegyver, vagy alakváltó... az öreg pedig? Nehéz lett volna megmondani, neki mi lesz a szerepe.
Hamarosan Sophy is belépett az arénába, mögötte a rácsajtó becsukódott. Az öltönyös faszi telitüdőből megpróbálta túlordítani a tömeget.
- És most következzen a mai nap első összecsapása! Lorax ogriv párfogoltjai, Lidérc és Black! És a már többször bizonyított Marcus ogriv párosa, Marlow és Tych!
A fene az idióta neveiteket...
Bár Sophy volt a társam, úgy döntöttem, hogy tud magára vigyázni, így nem is nagyon foglalkoztam a támogatására, vagy az összjátékra irányuló tervekkel. Tekintetem találkozott a fiatalabb fickóval, és a harc kimenetele máris meg lett alapozva! Egyszerre rugaszkodtunk el, és szinte a föld felett száguldva közeledtünk egymás felé. Kicsaptam a fűrészpengémet, és lecsaptam, mire az ő kezében egy kard jelent meg, hogy hárítsa a támadásomat. Tehát fegyver mágus!
Újra és újra lecsaptam, ellenfelem ügyesen hárított minden csapást. Elegem lett az erőviszonyok felmérésétől, úgyhogy minden erőmet egy hatalmas, nagy ívű csapásba vittem bele. A támadást hárította ugyan a srác, de az erejétől hátrazuhant, kicsavarodva a levegőben. Én csak erre vártam, és már ugrottam volna utána egy gyilkos csapás beviteléhez, amikor a kezében a kard helyett vastagcsövű pisztoly jelent meg, és okádni kezdte magából a mágikus ólmot. Mire sikerült észbe kapnom, az egyik lövedék súrolta a karomat, vékony vörös csíkot hagyva maga után. A többi lövedék kisebb port kavarva csapódott be mögöttem a földbe.
Megpróbáltam kihasználni, hogy a fegyvermágusnak igaz rövid, de kell idő a fegyverek cserélgetéséhez. Villámgyorsan elugráltam a lövedékek útjából, és már ott is termettem előtte. A következő csapásom azonban ismét erős fémet ért. A pisztoly alján ugyanis egy visszájára hajlított penge lapult meg! Cseles!
Ekkora fegyverrel azonban nem tudott volna sokáig védekezni, ám hirtelen óriási mancs száguldott felém. Nem sok kellett, hogy letörölje az egész arcomat, de még épp időben lehajoltam, és hátraugrottam, elpazarolva így a fegyvermágus elleni lehetőséget. A másik ellenfelünk tehát alakváltó, és most egy nagy medve képében feszített. Sophy mellém érkezett, és nem tetszésének hangot adva meg is rótt, hogy nem működök együtt vele.
-Egyszerre egyet le tudnék gyűrni, de ehhez le kéne foglalnod a másikat!
Ez nem tetszett neki.
-Jó, akkor fárasszuk ki őket! Jobbat nem tudok!
Elrugaszkodtam, és a medvét vettem célba. A lomha, de nagy erejű forma veszélyes volt ilyen közelről, de a fürgeségemnek köszönhetően vajmi kevés lehetősége volt találatot bevinni nekem. A nagy karmok a földbe csapódtak, én pedig máris mögötte termettem. Én mögülem azonban a fegyvermágus már egy új fegyverrel ugrott felém, úgyhogy Sophynak kellett újra a medvével foglalkoznia. A fegyvermágus ezúttal egy puskát szorongatott, aminek végén hosszú szurony meredt előre, majdnem akkora, mint egy kard. Tanult az előző esetből...
Hirtelen vakító fényesség zavart meg, majd füst takarta el a látóteremet. Egy erőteljes ütést éreztem a mellkasomon, majd még egyet a lábamon, amitől féltérdre ereszkedtem. Mire felnéztem, a fegyvermágus puskájának csövébe bámultam. A fegyver elsűlt, és gyakorlatilag ha nem rántom el a fejemet, az agyam most kenődött volna szét a padlón. Átvettem a támadó szerepét, és gyors egymásutánban csaptam le a fegyvermágusra, aki ügyesen hárított, ráadásul képes volt távol tartani magától, köszönhetően a trükkös fegyvernek. Néha el is sütötte a puskát, így kénytelen voltam kiengedni a lendületet, és megszakítani a támadás sorozatot. Csak a megfelelő pillanatra várt. Közben a medve megindult felém. Kénytelen voltam megfordulni, de már hallottam, hogy Sophy lefoglalja a fegyvermágust. A medve négykézláb közeledett, én pedig felkészültem a harcra. Kitértem az útjából, pont mikor lecsapott, és megpróbáltam a pengémmel sebet ejteni rajta. Akármilyen nagy, mégiscsak hús vér lény...
De a pengém lepattant ellenfelemről, aki eközben kemény pikkelyeket növesztett. Tüskék farok jelent meg egy pillanat alatt, és oldalba vágott. Egy sárkánygyík sziszegett a képembe, és már ugrott is hogy leharapja a fejemet. Körbetáncoltam az alakváltó mágust, próbáltam rést találni a védelmén, de reménytelen volt. Végül már nem is érdekelt, előrerontottam, és lecsaptam. A tüskék összekarcoltak és szúrtak mindenütt, de a gyík hátára csapva felhasítottam a pikkelyeit, és vér fakadt ki a sebből. Újabb csapásra nem volt idő, egy skorpió farok jelent meg, és csapott felém. Hátraugorva elestem, és a lábamat erős, karmos ollók ragadták meg. A bizonyára mérgezett farok többször lecsapott, de szinte lehetetlen testhelyzetbe fordulva elkerültem a csapásokat. Végül ellenfelem megelégelte a játszadozást, és elhajított a ketrec fala felé.
Még földet se értem, mikor újabb villanást láttam, most már messzebb. MIntha valami robbanás lett volna. És ekkor láttam, hogy a nézők közül páran valami robbanó cuccot dobál be néha-néha.
-Hogy szakadnál meg, te rohadék!
Felháborító! Ellenben...még hasznos is lehet!!!
Sophynak problémája akadt a két ellenféllel, de gyorsan odarohantam, és a meglepett fegyvermágust arcon rúgtam. Az bár megszédült, esés közben tüzet nyitott rám. Kikerültem a lövedékeket, de már jött is az alakváltó, hogy elkapjon. A nézőtéren a csaló látván az adódó lehetőséget, eldobott egy olyan robbanó valamit. Felugrottam, pont kikerültem a nagy csattanással összecsapódó ollókat, és belerúgtam a robbanó tárgyba, ami erre elrepült a skorpió haver felé, és az arcába robbant.
A tömeg dühödten ordított fel, akárcsak skorpió pajtás, ki közben új formát vett fel, hogy hárítsa a robbanás erejét. Egy vastagbőrű orrszarvú formáját változtatta, de a pofája így is megégett. A fegyvermágus támadásba lendült, de Sophy kicselezte. Én is odaugrottam, és a kettőnk támadásait már nem tudta egyszerre hárítani. Pengémmel megvágtam az oldalát, mire Sophy elintézte a maga módján. Az orrszarvú közben megindult felénk, szarvas fejét előre tartva. Félreugrottam a roham útjából, mire újra alakot váltott, immár egy állatra nem igen hasonlító, szörnyen izmos humanoid képében pördüt meg. A földre csapott, ami megremegett alattunk, és a nézők alatt is. A fickó, aki a robbanó tárgyakat használta, elejtette a zsákot, amiben voltak a cuccok, és hogyhogynem a földre szóródva egy-kettő átesett a rácson. Ezt ellenfelünk nem vette észre, Sophy viszont igen.
MIndent, vagy semmit! Az izomtömeg nagy bömböléssel elindult felém. Mérete, feltételezett ereje egészen biztos elég lett volna, hogy egy csapással minden csontomat szilánkosra törje. Hosszú karjai elől aligha lett volna menekülés, frontálisan nekimenni pedig ostobaság lett volna. De mégis elindultam felé, immár egymás felé haladva rohantunk. Számára egyértelmű volt, hogy végez velem, de elbizonytalanodott, mert ettől függetlenül én is ugyanolyan vadsággal száguldottam felé!
És ekkor Sophy az ellenfelünk hátához vágta a robbanó tárgyat. Az izomtömeg a fájdalomtól és a meglepettségtől elveszítette az egyensúlyát, grimaszba torzult arccal ordíta bukott előre, de én már ott termettem előtte. Pengémmel nagy erővel lecsaptam, és nyaktól ágyékig felhasítottam az ellenfelem testét, majd gyorsan kicsúsztam alóla, mielőtt rámesik. Zuhanás közben a fickó visszaváltozott emberi alakjába, és holtan terült el a földön.
Sophy lihegve porolta le magát, én pedig mikor felnézett, meghajoltam előtte, elismerve a szép munkát, amivel győzedelmeskedtünk!