A szekta (Sophie Black, Lidérc, Anoya De Hielo, Reigen Hawkins)

Rosszaságok:

Lidércet, miután kap egy extra ital és a hozzá tartozó kötszert, magához inti a csapos.
- Látom elég kemény fickó vagy! Az a Lorax nevű fickó pont ilyenekre vadászik! – int az egyik Sophy mellé sikló fickóra. – Állítólag nagy pénz van benne.
Ezzel magadra is hagy és a többi kiszáradt vendéget veszi kezelésbe.
A Lorax nevű fickó tapsolva megy oda Sophyhoz.
- Lenyűgöző előadás volt, kisasszony! – áll meg melletted hízelegve. – Lorax vagyok! Lenne kedve esetleg valami jobban fizető munkához? – kacsint rád.

Mivel mezei perverznek tűnik elküldheted a búsba, de ezesetben Lorax gyorsan helyretesz.
- Le az asztalról kisanyám, ha velem beszélsz! – váll dörgővé a hangja, majd elsötétül körülötte a levegő, amitől az iszogató embereknek sürgős mehetnékje támad.
- De most megbocsájtok! – vált vissza mosolygósba. – Remek munkaajánlatom van kegyednek, továbbá neked is Lidérc, aki a hátam mögött közeledsz! – fordul meg lassan. - Igen, ismerlek téged! „Jóhíred” eme messzi földekre is eljutott. – gyorsan megtapsol téged is. – Most pedig fáradjatok velem!

Kinyit egy kisebb oldalajtót, ami egy sötét helyiségbe vezet. Egy szőnyeg alá rejtett csapóajtó közreműködésével egy kisebb alagútba kerültök, a falakon fáklyák világítanak. A járat kiszélesedik , majd egy fémajtó állja utatokat, előtte két gorilla méretű fickó.
- Velem vannak! – int nekik Lorax, mire engedelmesen félrehúzódnak.
Az ajtó mögött hatalmas terem terül el. Sőt nem is terem, hanem inkább verem. Egy ráccsal körbevett aréna.
- Üdvözöllek titeket az Arénában! – tárja szét karját. – A Vörös Fátyol tárt karokkal vár titeket, amennyiben ezen próbán is megfeleltek!
Magához int egy öltönyös fickót, aki elvezet titeket egy kényelmes szobába, ahol rátok zárják az ajtót.

Postok addig tartson, hogy órák múlva értetek jönnek!

Jófiúk/lányok:

Megvan a fogadó, szép munka!
Odabent már kezd elülni a por, amit Lidércék hagytak maguk mögött. Egy kis szabadfoglalkozást kaptok!
Hívjátok fel magatokra a figyelmet! Nem kell feltétlenül erőszakot alkalmazni, bármilyen okos megoldást elfogadok! Használjátok ki inkognitótok természetét, aztán hajrá!

Postotok addig tartson, hogy alkottok valamit!

- Lenyűgöző előadás volt, kisasszony! - Jön mellém egy ismeretlen fickó, nyájas mosollyal az arcán. – Lorax vagyok! Lenne kedve esetleg valami jobban fizető munkához? - Lenni, lenne biztos. Sajnálatos módon a Grimmoire Hearttel nem szándékszom szembe szegülni, pláne nem egy ilyen perverz fószer kedvéért. A kacsintás egyenesen hányingert idézett volna elő bennem, hogy egyesek mit meg nem merészelnek... a szerencséje, hogy a mambák kifárasztottak, mert máskülönben neki estem volna.
- Ugyan, hagyjál már. - Rántom oldalra a tekintetemet. - Nem látod, hogy dolgom van? - Nem hiszem, hogy hiányzik nekem Hades papa haragja, pláne nem egy ilyen kéjenc fejű alak miatt. Nem akarok még több bajt hozni a saját fejemre...
- Le az asztalról kisanyám, ha velem beszélsz! - Most katonás, dörgő hangja megrémített, már csak az ijedtségtől is ugrani akartam volna, de volt bennem annyi tartás, hogy visszafogjam az effajta megnyilvánulásokat. Ehelyett csak lassan lecsúsztam az asztalról, és nagyon unott képpel bámultam az illetőre. Egy kisebb zaj üti meg a fülemet, az eddigi asztalkámnál nyugodtan iszogató asztaltársaság nagyon gyorsan elviharzott, és nem csak tőlünk, hanem az egész helyiséget.
- De most megbocsájtok! – Ugyanaz a bájgúnár arc, és nyájas hang, mint elsőnek... – Remek munkaajánlatom van kegyednek, továbbá neked is Lidérc, aki a hátam mögött közeledsz! – Fordul lassan a felénk közelítő 'Társam' felé. - Igen, ismerlek téged! „Jóhíred” eme messzi földekre is eljutott. – Míg tapsvihart zúdított a srácra, nekem el kellett gondolkoznom, hogy hallottam-e már a nevét, mert most határozottan 'Lidércnek' hívta Lorax – Most pedig fáradjatok velem! - Semmi ellenkezés egyikőnk részéről sem, és talán, megeshet, de csak tényleg nagyon véletlen egybeesés kell, hogy legyen, hogy alapból ez volt a feladat, és oda kellene beszivárogni, ahová ez az ipse készül vinni minket.
Lorax megindul és egy kisebb ajtót tár fel előttünk, ami sötétségbe vezet. Mihelyst becsukta mögöttünk az ajtót, halvány petróleum lámpa fénye világítja meg a helyet, de ekkorra már csak azt látjuk, hogy a földön félrecsúszva pihen egy szőnyeg, és egy ajtó nyílik fel a padlózatból. A hely alá vezet az a néhány lépcsőfok, ami egy egész pofás alagútnak tűnik, viszont eleinte nem valami tág a tér, csak egy bizonyos pillanattól kezdve távolodik el a plafon, meg az oldalfalak. Lámpákat nem véltem felfedezni, de mondhatni világos volt... Ekkor egy hatalmas fémajtó, meg két gorilla méretű, kigyúrt fazon került az utunkba.
Megálltunk, Lorax pedig megnyugtatta őket, hogy vele vagyunk. Én azonban cseppet sem voltam nyugodt... Az ajtó masszív volt, ahogy kinyílt láttam a vastagságát, ami szerintem megvolt akkora, mint az alkarom, ami pedig elénk tárult...
- Höhö... Höhöhöö... Jajj! - Nyekkenek meg magamban. Látok ketreceket, meg egy tágas teret, amit közrefognak.
- Üdvözöllek titeket az Arénában! – tárja szét karját jó házigazda látszatát keltve. – A Vörös Fátyol tárt karokkal vár titeket, amennyiben ezen próbán is megfeleltek!
A fejemben minthogyha egy égőt kapcsolgatnának fel és le gyorsan.
~ Igen, ide kellett beszivárognunk, akkor ez pipa... ~ Egy öltönyös fickót int magához Lorax, az pedig túl udvariasan eltessékel minket egy folyosón, egészen egy ajtóig, mely mögött kényelmes kanapés szoba terült el, dohányzóasztallal, rajta egy hamutállal és pár szivarral. Mihelyst belépünk, az ajtó lassan nyikordulva csukódik, majd a zár felől egy kattanás jelzi, hogy innen már nincs kiút, amíg ki nem engednek.
- Első lépés teljesítve. - jegyzem meg halkan, magamnak ugyan, de úgy, hogy Lidérc is hallhassa.
- Korai még örülni, kicsilány, ne hidd hogy ennyivel vége.
- Ehhe... - Többre nem futotta, ugyanis leültem a kanapéra, melynek puhasága azonnal lenyugtatott a 'kicsilány'-ért is, meg úgy mindenért, és szétterültem.

Alig telt el negyed, vagy talán fél óra, de karóra hiányában meg nem mondom, mennyi is volt valójában, már a kanapé se tudott nyugtatni, ugyanis a türelmetlenség csírái már kezdtek egyre nagyobbak lenni. Körmeimmel idegesen kopogtattam a kis üveg dohányzóasztal felületét, egyre gyorsabban, amennyire csak bírtam.

Ismét egy óra telhetett el, amikor melegem kezdett lenni, így a ruhám cipzárját egyre lejjebb csúsztattam, mígnem a melltartóm kicsiny masni szalagja ki nem akart volna bukni, ekkor ismét rám jött egy türelmetlenség roham.
- Nem igaz, hogy nem bírtak beszerelni egy légkondit!!!
- Csitulj már, nem lazsálni vagyunk itt... - Valószínűleg az agyára mehetek már.
- De akkor iiis~~~!!! Nem illik megvárakoztatni minket! - Mondhattam volna hölgyeket is, de lehet helyben kinyírt volna ezért, így aztán nem tettem.
Erre nem válaszolt semmit sem, nem is baj, mert így képes voltam elbóbiskolni a kanapéban.
Az zár csörömpölésére ébredtem, mikor épp nyitották az ajtót. Nem tudom mennyi idő telt el mindezidáig, de hála istennek regenerálódni tudott az erőm is ennyi idő alatt, vagy legalábbis nagy része.

Srácok, ide lenne írogatni nekem, mert ölés lesz!
Kaptok 4 napot!

/Bocsánat a késésért/

- Köszö... – kezdtem volna a hálálkodást, de Anoya oldalba könyökölt, mire leesett, mi most nem mi vagyunk, hanem egy teljesen más személyiségű gonoszkodók – Vagyis takarodj innen most, de nagyon gyorsan! – förmedtem rá, mire a fickó összerezzent és hátrálni kezdett. Pár méter után megfordult és futásnak eredt.
- Bocs, meg kell szoknom ezt a szerepet.
- Nem gond, de most már menjünk be.
- Okés.
Alig tettünk meg egy lépést, de eszembe jutott valami az előző kapcsán.
- Várj csak egy percet…
Megfogtam a nyakamban lévő sálat, ami még az apámé volt és óvatosan lecsavartam. Kinyitottam a táskámat és szépen összehajtogatva belehelyeztem. A sálam által könnyen felismerhetővé váltam, ezt pedig jelen helyzetben nem kockáztathattuk meg még, ha egy ilyen helyre is megyünk be.
- Oké, most már megvagyok- szóltam oda Anoya-nak, aki bólintott, aztán beléptünk az ajtón.
Persze közben igyekeztem egy közömbösebb és hűvösebb arcot, vágni ami szinte fizikai kínként éltem meg.
Bent talán valami takarítás folyt. A bár egyik pontján éppen felmostak és a székeket pakolászták, egy másik ponton pedig egy kisebb tömeg oszlott éppen fel. Úgy tűnt senkinek sem okozott kifejezetten katarzis élményt a beléptünk.
- És most mi lesz? – kérdeztem Anoya-t miközben nézelődtem. A terem végében a bárpult mellett azonban észrevettem egy kétszárnyas lengő ajtót, ahonnan épp egy fickó jött ki, tálcával a kezében. Azon pedig egy mennyei illatú kétszersült volt, aminek az ízét már szinte a számban éreztem.
- Valahogy fel kéne hívnunk magunkra a figyelmet. Talán ha… hé! Hová mész?! – szólt utánam, mikor fogtam magam és az ajtók felé vettem az irányt.
- Én csak… terepszemlét tartok. Addig csak csináld nyugodtan a figyelmes dolgot – feleltem egyszerűen és megnyalva a szám szélét becéloztam a feltehetőleg konyhaként funkcionáló helységet. Ha már rossz embert játszok, akkor nyugodtan szabad, akár kifoszthatom az egészet.
- Hmm, nem is olyan rossz ez az egész… - vigyorodtam el. Kinyújtottam előre a kezemet, hogy előre lökjem az ajtókat és belépjek a mennyek kapuján, ahol már vár rám a beígért jutalom, a temérdek mennyiségű kaja és minden finomság, ami ehető.
- Hé! – kiáltott rám csapos és előkapott a pult alól egy mágikus shotgun-t – Oda tilos belépni a vendégeknek!
- Water Snake! – csaptam előre és a kezemről elindult egy vékony kígyó formájú víz sugár. Az rátekeredett a fegyver csövére és felrántottam, pont amikor a fickó lőtt vele. A mágikus lövedékek a plafonba fúródtak és egy jó adag hullott le a földre. Rántottam még egyet a fegyveren és magam felé húztam kiszakítva a kezéből. Megszüntettem a mágiámat és a másik kezemmel előre bokszoltam a levegőbe.
- Wind Blast!
A ököl formájú sűrített mágikus szél ököl mellkason találta a férfit és hanyatt vágódva átbucskázott a pulton. Közben a fegyver is elért hozzám, amit egy gyors mozdulattal elkaptam magam előtt, aztán a hátamhoz helyeztem és a táskám pántjához beakasztottam.
Végre beléphettem az ajtókon. Mindkét kezemmel belöktem az ajtókat és berontottam a konyhába. Bent kést asztalsort láttam, ahol két szakács meg egy pincér dolgozott. A szemben lévő falnál öt hűtő sorakozott, oldalt pedig egy ajtó állt, kamra felirattal.
A bent dolgozók nem kérdeztek, nem ordibáltak. Egyből cselekedtek. A pincér és az egyik szakács felém rohant, míg a mási szakács, aki épp krumplit szeletelt, fogta a kését és precíz célzással felém dobta.
- Stone Gloves!
Apró sziklarögök gyűltek a jobb kezem köré és borították be könyökig, mintha csak valami kesztyű volna. Magam elé emeltem, és a kés egyszerűen lepattant róla . Ekkor elért a pincér és köríves ütéssel támadt rám. Lehajoltam előle és aluról mértem egy ütést a hasába, ami felrepítette a plafonig, amibe valósággal beépült, majd a lenyomatát ott hagyva visszazuhant.
A szakács felpattant az asztalra és onnan ugrott felém rúgva. A jobb kezemmel rámarkoltam a lábára és körívesen megpörgetve kihajítottam az ajtón. Megfogtam a földön lévő pincért és utána dobtam.
A kés dobáló szakács konyhai eszközökkel kezdett sorozni. Az első sorozatot hárítottam a kezemmel, egy serpenyőt pedig a fejemmel.
Amint összeszedtem magam nekifutottam és felugrottam az asztalra, onnan a falra és tovább véve a lendületet mögé ugrottam. Egyenes ütést mértem a mellkasára, de maga elé kapott egy tepsit és csak hanyatt csúszott két métert.
- Csak ennyit tudsz? – kukkantott ki a tepsi mögül, amit ki is használtam.
- Wind Blast!
A széllökés állon találta és hátra kezdett dőlni, a védelmi tepsijét pedig elejtette.
- Fire Ball!
A tűz labda gyulladt fel a kezemben és dobtam neki. Az eltalálta a hasát és meggyújtva a fehér séf ruhát kirepítette a konyhából. Amint kiürült a konyha leguggoltam és a földre tettem a kezeimet.
- Stone Wall!
Egy vastag kőfal emelkedett az ajtók elé megakadályozva az illetéktelenek belépését, én pedig vidáman álltam neki a hűtők és a kamra kipakolásának.

Megkaptam a kötszert, gyorsan elláttam a kis karcolásomat, majd lehajtottam az extra italt is. A csapos intett a kezével, hogy hajoljak közelebb, szóval hegyeztem a fülemet, mire ő hajolt inkább közelebb a pult fölött.
-Látom elég kemény fickó vagy! Az a Lorax nevű fickó pont ilyenekre vadászik! – int az egyik Sophy mellé sikló fickóra. – Állítólag nagy pénz van benne.
Aztán visszatér a munkájához. Najó, de miért Sophyhoz ment oda?! Eh, na mindegy, tehát Lorax! Még kicsit szemléltem a fickót, aki eközben szóba elegyedt Sophyval, majd lassan elindultam az asztaluk felé. Épp akkor értem Lorax mögé, amikor a fickónak mérgesen Sophyra mordult.
- Le az asztalról kisanyám, ha velem beszélsz!
Bár háttal állt nekem, fenyegetően közeledtem feléjük, mire a körülöttünk lévő vendégek (akik bizonyára ismerik Loraxot, és látták az én előadásomat is) gyorsan rájöttek, hogy valami halaszthatatlan dolguk akadt, majd gyorsan leléptek.
- De most megbocsájtok! – váltott vissza mosolygósba. – Remek munkaajánlatom van kegyednek, továbbá neked is Lidérc, aki a hátam mögött közeledsz! – fordul meg lassan. - Igen, ismerlek téged! „Jóhíred” eme messzi földekre is eljutott. Most pedig fáradjatok velem!
A fickó minden további nélkül elindult egy oldalajtó felé, én csak kérdő Sophyra néztem, aki szintén értetlenül vállat vont. Követtük Loraxot, aki kinyitotta az oldalajtót, és intett, hogy kövessük. Odabent sötét volt, elég kicsi helyiségbe kerültünk, csodálkoztam is, hogy mi a fenét kéne itt látni, de értetlenségemre gyorsan magyarázatot adott Lorax következő lépése. Lehajolt, felhajtott egy szőnyeget a földről, és felnyitott egy csapóajtót. Odalent egy fáklyákkal kivilágított járat fogadott bennünket. Lorax ment elől, Sophy középütt, én pedig hátul. Néha maga mögé tekintettem, hogy követ e minket valaki, de nem láttam senkit, ettől függetlenül persze a kétely nem hagyott nyugodni.
A járat kiszélesedett, és egy fémajtót pillantottunk meg, ami előtt két nagydarab pasas ácsingózott. Tekintetükben annyi értelem lakozott, mint egy zsák krumpliban...
- Velem vannak! - mondta Lorax, mire a két bulldózer engedelmesen félreáll. Csoda, hogy felfogták egyáltalán, amit mondott...
Az ajtó kinyílt, és mögötte egy hatalmas verem tárult fel előttünk, melyben egy ráccsal körbevett aréna foglalt helyet. Láttam már sok ilyen mocskos küzdőteret, és egyszerre fogott el a balsejtelem, és az izgalom. Lorax megfordult, és kitárta karjait, mintha valami művészi kreálmányát mutatná be nekünk, amire szerfelett büszke.
- Üdvözöllek titeket az Arénában! A Vörös Fátyol tárt karokkal vár titeket, amennyiben ezen próbán is megfeleltek!
Megjelent egy öltönyös fickó, és intett, hogy kövessük. Nahát, itt mindenki olyan marhára előzékeny... de követtük. Egy kényelmesnek tűnőp, egész otthonos szobába tereltek minket, majd az ajtó mögöttünk becsukódott, és hallottam, hogy a kulcs elfordul a zárban. Hát nem bíznak semmit a véletlenre! De legalább már bent vagyunk, és ez a szoba se tűnik kényelmetlennek! Voltak bent kanapék, fotelek, kis asztalka, nyugtató fényű gyertyák. Behuppantam egy fotelbe, felraktam a lábamat az asztalra, és pihentem. Persze Sophynak nem tudott beállni a szája.
- Első lépés teljesítve!
- Korai még örülni, kicsilány, ne hidd hogy ennyivel vége.
-Ehhh...
Pedig így volt! Bizonyára nemsoká bedobnak minket az arénába, és ránk eresztenek valami szörnyet, esetleg többet... vagy katonákat, esetleg szolgákat, akiknek péklapátot adtak a kezébe a harchoz! Kíváncsi voltam, hogy csak velünk csinálják most így, vagy ez amolyan hagyomány a Vörös Fátyolnál, hogy egy arénában bizonyítani kell valakinek az erejét, hogy megbízzanak benne... akárhogyis, bennem nem fognak csalódni, az tuti! Úgy meggyőzöm őket, hogy... hogy csak na! Hogy Sophy eközben majd hogy teljesít, az ő baja! Majd néha odacsapok, ha bajba kerül...

Teltek a percek... eltelt negyed óra...félóra... Sophy idegesen kopogtatta a kanapé karfáját... 15 perc után szörnyen idegesíteni kezdett! Aztán abbahagyta, és talán melege lehetett, elkezdte legyezni magát a kezével. Majd a felsőjén lévő zipzárhoz nyúlt, és lassan lejjebb húzta. Én persze rögtön odanéztem, és a huncut kisdémon már járta is a táncát, de amit akart, az nem jött össze, melltartó magasságban Sophy elengedte a cipzárt.
-Nem igaz, hogy nem bírtak beszerelni egy légkondit!!!
Mi a halál az a légkondi?!
- Csitulj már, nem lazsálni vagyunk itt... - mondtam, és már tényleg idegesített engem is a semmittevés...
- De akkor iiis~~~!!! Nem illik megvárakoztatni minket!
Ez igaz... kétlem, hogy a próba első része a türelemről szólna!
Még egy óra masszív kínlódás után aztán a zár elfordult, és az ajtó végre kinyílt!

- Köszö... -kezdte volna a drága "Tybalt" mire jól hasba vágtam, hogy vegye már észre magát, mire eszébe jutott hol is van, majd a segítőnket jól eltessékelte melegebb éghajlatra, ahogyan azt kell.
-Vagyis takarodj innen most, de nagyon gyorsan! -a férfinek egy pillanat múlva se híre se hamva nem volt.
- Bocs, meg kell szoknom ezt a szerepet.
- Nem gond, de most már menjünk be.
- Okés. -mondta majd befelé indultunk. Azonban mielőtt belépett volna az ajtón megállt, s a mintás sálját szépen összehajtogatva eltette.
~ tényleg a sálja!-gondoltam magamban-de buta vagyok, még jó hogy eszébe jutott. Sok helyen fordult már meg, és a sálja mindig a nyakába van. Nyilván felismernék róla.-gondoltam.
- Oké, most már megvagyok--mondta. Én pedig bólintottam, majd bementünk.
Odabent épp takarítottak, Székeket pakoltak, felmostak. Úgy néztem valami bunyó lehetett odabent , amiről szerencsésen lemaradtunk. A nép kezdett elszállingózni,
- És most mi lesz? -kérdezett. Reigen tekintete elkószált, a bárpult mögé egészen egy lengő ajtóig, ahonnan egy pincér jött elő, kezében egy nagy tálca kétszersülttel. Szemeiben megjelentek a kétszersült kis képei, ahogy gőzölögtek. Majd követni kezdte gyomra hívó szavát.
- Valahogy fel kéne hívnunk magunkra a figyelmet. Talán ha… hé! Hová mész?!
- Én csak… terepszemlét tartok. Addig csak csináld nyugodtan a figyelmes dolgot -mondta majd a fickó után eredt.
- Jó rendben, csak ne csinálj akkora nagy hülyeséget, mint ahogy szoktad!-kiáltottam utána, de valami az súgta hogy a gondolatait elborították a frissensült, főtt ételek utáni vágy.
Egyedül vágtam neki a fogadó feltérképezésének, rendesen is. Azt hittem hogy minden ember elment de tévedtem, egy kis társaságot pillantottam meg az egyik eldugott kis szobában , ahol 4 férfi kártyázgatott békésen. Nem véletlen ülhetek bent. Valami közük lehet az ügyünkhöz. Szinte meg se hallották a csetepatét odakint. Körül ültek egy asztalt és pókereztek. Beléptem a kis elkerített helyiségben ahol erősen uralkodott az alkohol erős illata, illetve alig láttam a cigaretta füsttől. Az egyik szakállas pasas, rágott egyet a száján, felém fordította tekintetét majd rám mordult.
-Mit akarsz cica? Mi nem rendeltünk "hölgyikét"-mondta. Kicsit bepöccentem. De uralkodtam magamon. Játszanom kellett a szerepemet.
-Ne haragudjon, véletlenül sem ezért jöttem, csak...-eközben a wiskys poharát megfogva, három jégkockát varázsoltam belé.- elolvadt a jege uram. -közben ráültem az asztal egyik szélére, ahol a pasas ült. Kecsesen keresztbe tettem lábaimat, hogy nőies idomaim jól látszódjanak. Feltettem a kezemet, majd még pár jégkockát varázsoltam a kezembe egymás fölé, egy oszlopba.
-Vagy esetleg kér még?-kérdeztem vigyorogva. A férfiak elámultak. Letették lapjaikat, mind engem csodáltak, bámultak. Elfogott az undor.
-Egy jégmágus kisasszony. Micsoda meglepetés.-mosolyodott el a férfi. -na és, még mit tudna nekünk mutatni?-kérdezte.
-Hát, talán megtudom maguknak mutatni...-közben egy kis jég tört varázsoltam a bal kezembe amit a hátam mögé dugtam el.-hogyan is lehet a jeget különféleképpen használni. -ekkor felpattantam, és a pimasz pasas vállát megvágtam, pont annyira hogy az eléggé érezhető legyen. A férfi összerezzent, a többiek pedig mágikus pisztolyokat kaptak elő.
-Ki vagy te?-kérdezte.
-Hmm... - gonoszul elvigyorodtam.- a nevem Cydonia Winters és beszélni fognak!!!-mondtam magabiztosan.
Ebben a pillanatban hatalmas ricsajt hallottam meg odakintről. Kiáltás, és mágia hangjait. robbanás, szél süvítését. Kirohantam hogy megnézzem az a jómadár mit művel. Egy kőfalat láttam meg a konyha bejáratánál, ami lezárta azt. odarohantam.
-Te igen hülye!! Nincs most idő zabálásra, told ki gyorsan a képed különben...-ám ekkor mind a négy férfit megláttam kifelé jönni, és felém támadtak...nem volt időm semmit megidézni... nagy bajban voltam...
-REIGEEEEN!!!-kiáltottam kétségbeesetten....

Sophy és Lidérc:

Értetek a már megismert öltönyös fickó jön, majd illedelmesen megkér, hogy kövessétek.
A szobából egyenesen az arénához vezet, ahol már kisebb nézősereg is összegyűlt. Az egyik rácsos bejáratnál Lorax várakozik, s vigyorogva köszönt titeket.
- Lidérc! Nagy reményeim vannak magával kapcsolatban! Verje le Marcus jelöltjeit és olyan jutalmat kap, amiről még csak álmodni sem mer! – bíztat téged, miközben a tenyerét dörzsölgeti.

Te máris beléphetsz az arénába, míg Sophy-val is vált pár szót.
- Őszinte leszek hozzád, kisanyám! Téged csak ágyútölteléknek hoztalak Lidérc mellé, de most bizonyíthatsz! Sőt, meg is gazdagodhatsz! Most pedig húzás befelé! – csap rá a fenekedre, majd rátok zárják a vasajtót.

- És most következzen a mai nap első összecsapása! Lorax ogriv párfogoltjai, Lidérc és Black! És a már többször bizonyított Marcus ogriv párosa, Marlow és Tych! – konferál fel titeket az öltönyös pingvin.

Az egész Arénát vasketrec veszi körbe, így a kijutás reménytelen, amennyiben bent akarnak tartani titeket. Odabent már két férfi készülődik. Az egyik egy idősebb, Marlow névre hallgató figura. A fickó alakváltó, specialitásai a nagytestű állatok. Varázsereje hasonló a tietekéhez. Mozgása lassú, de mivel rutinos vén róka, ezért ismer pár trükköt. A fiatal srác Tych néven fut. Ő fegyver mágus. Közelharci és távolsági fegyverek egyaránt megtalálhatóak repertoárjában, sőt még legszívesebben egy hosszú szuronnyal felszerelt puskával hadakozik. Szintben ő hasonló, mint ti.

A két ellenfél elég jól összhangban van, legyőzésük komoly erőpróba.
A pályára kintről random időközönként robbanó lacrimákat dobnak. Jó lesz vigyázni!

Postotok addig tartson, hogy leveritek a Marcus embereit! (ki a fene lehet az a Marcus?)

Datolya és Reigen:

Reigen gonosz módon jóllakott, míg Anoya eredményesen kereste a bajt. És ez nem is baj, mert pont ez volt a cél.
Anoya kétségbeesett kiáltása eljut Reigen fülébe, így együtt nézhetnek szembe a Sötétség Démonai motoros banda tagjaival, akiket a lány sikeresen felpiszkált. És nem csak négyen vannak. Már harmincan vannak és bár varázserejük elenyésző, pusztán a számuk miatt komoly ellenfelek.

Közelharci fegyvereket használnak leginkább és csak pár manus bír jelentősebb elemi mágiákkal.
A harc kemény, ennek függvényében kérem leírni a harcot, s ti lerongyolódva győztök!

Postotok eddig tartson!

Vidáman kezdtem neki a falatozásnak. Egy hatalmas fűszerezett csirkecombot bekaptam és lecuppantottam a csontról a húst. Bekaptam hasonló módon a másodikat és harmadikat is a tepsiről, de amikor a negyedikhez értem, kintről kiáltások hangoztak.
- Te igen hülye!! Nincs most idő zabálásra, told ki gyorsan a képed különben…
- Cöh… Az evésre mindig van idő… - azzal a negyedig csirke combot is bedúrtam, a csontot pedig behajítottam a sarokban ácsingózó szemetesbe.
- REIGEEEEN!!! – hallatszódott egy sokkal kétségbeesettebb kiáltás. Gyorsan felmarkoltam a maradék kettőt és zsebre vágtam.
- Stone Gloves! – a jobb kezem körül kicsi földrögök jelentek meg és borították be egészen alkarig, mintha egy hatalmas kesztyű lenne rajta. Oda rohantam a falamhoz és teljes erővel beleütöttem, az pedig ripityára tört, a törmelék pedig előre szállt letarolva a fal előtt lévőket. Ez jó pár fekete, bőrmellényes fickót jelentett és persze sajnálatos módon Anoya-t. De hát kellett neki odaállnia. Nyekeregve lökte le a hátáról a földrögöt és tápászkodott fel.
- Na hoppá. Bocsesz Cy…Cydonia – vakartam a fejemet hátul zavarodottan.
- Ennyi, egy bocsánattal elintézed? – formed rám egyből - És mi az, hogy elvonulsz önkényesen zabálni?! A kajával együtt az agyad is elpárolgott?! – ordítozott velem és közben elkapta a pólóm nyakát és annak a veszett rángatásába kezdett, aztán el is engedte - Na de mindegy... inkább találjuk ki, mi lesz ezekkel...
- Jól hallottam, hogy a csaj azt, kiáltotta, hogy Reig… - hallatszott az egyik bőrkabátos ürge szájából, de nem hagytam, hogy végig mondja, elvégre inkognitóban voltam és meglehetősen jól is állt rajtam. Előkaptam a mágikus shotgunt-t a hátamról és hasba lőttem. A fickó, így nem tudta befejezni és megúsztam a lebukást.
- Akkor tiéd a bal oldali kétszáz, enyém meg a jobb oldali kétszáz! – szóltam Anoya-nak vigyorogva és közben egy kézzel egy rántással kibiztosítottam a fegyveremet.
- Milyen kétszáz? Négyen vannak– mutatott a közvetlenül előttünk álló három fickóra és az egy földön fetrengőre.
- És azok ott? - böktem a körülbelül harminc dühös fekete bőrmellényes és kabátos fazonra, akik felénk közeledtek az ujjaikat ropogtatva.¬
- Biztos éhesek... és rád dühösek, amiért megetted az összes kajájukat...
- Szerintem meg rád, mert... mert... izé... csináltál valamit, amit nagyon nem kellett volna, de te mégis megtetted, ők pedig nem úgy reagáltak rá, ahogy te szeretted volna ezért jönnek most agresszív véleménycserés fejekkel felénk? - kérdeztem vissza egy levegővel ledarálva az egészet. Anoya először csak meredten pislogott rám, aztán egy pofavágás után így szólt:
- Na fejezzük be a felesleges vitát. ha már jól laktál, engem pedig kellően elkapott a harci láz akkor essünk is nekik.. . – mondta leszántan én pedig rávigyorogtam.
- Helyes!
Ahogy megbeszéltük az elején, vagy legalábbis, ahogy én kijelentettem, szétváltunk. Anoya-é lett az egyik fele az enyém pedig a másik. Tizenvalahányan biztos voltak, bár nem volt időm egyesével megszámolni őket, mert már rohamozva tódultak felém, mint holmi rinocéroszok. Céloztam az új fegyveremmel és lőttem. Egy húzással újra töltöttem és lőttem, majd újra. Ekkora három kihullott közülük, de elértek engem. A szemben lévő előhúzott egy veszítő vasat és kiverte a kezemből a mágikus shotgun-omat, mikor megpróbáltam rácélozni.
- Fire Ball! – lőttem rá egy tűz labdát, ami egyenesen a képébe csattant és borult hanyatt tőle megpörkölődött szakállal és szenes arccal.
Oldalról valaki megragadta a kezemet, de a másikkal egy széllökést lőttem rá és egyből elengedett. Ezután egyből ketten ráugrottak a lábamra és szorosan tartottak.
- Mi a…
Meg lepődni sem volt időm, mert egyből a maradék kilenc rám vetődött és valósággal a földre tepert. Mivel egyenként nyomtak minimum kilencven kilót nem igazán esett valami jól, pár pozitívumként hatott, hogy végre valaki kiroppantotta a gerincemet, ami már napok óta hasogatott. Próbáltam lerázni magamról őket, de túl sokan és túl nehezek voltak. Ráadásul valamelyik állat folyamatosan rugdosta a lábával a bordámat. Legalábbis azt hiszem a lába volt. Valamit nagyon gyorsan kikellett találnom, mert a helyzet nem volt túl rózsás. Szagra meg pláne. Csak egy lehetőségem maradt ezek után.
- Red… Cloud!
A vörös lángoló felhő megjelent a lábamnál és beleadtam minden gázt. A felhő meggyújtotta a lábam környékén lévőket és ezzel máris a fél banda felpattant rólam és futkározni kezdett. A felhő által keltett lökettől sikeresen kitudtam jutni a maradék ember alól is és fölöttük repkedve szívtam be friss izzadás- és sörszagmentes levegőt.
- Áh vizet! vizet! – ordítozott az egyik lent rohangáló fickó, akinek az egész háta égett. Gondoltam még se égjen már el a szerencsétlenje gonosz inkognitó ide vagy oda. Lereppentem egy asztalhoz és egy hatalmas korsó vizet ráöntöttem. Ám valamiért a tűz nem aludt el, hanem jobban terjedt és lángra kapott az egész fickó. Nem értettem, hogy történhetett ez, egészen addig, amíg le nem tekintettem az asztalra és láttam meg egy jó erős itókás palackot, amiből pont egy korsónyi hiányzott.
- Áh! – jött a felismerés, a lángoló férfi pedig a földre vetődött és jobbra balra gurult ordítozva. Most már tényleg nem ártott volna komolyan segítenem neki, de elgondolkoztam, hogy is szokták eloltani a tüzet. Ekkor eszembe jutott egy bölcs ember szavai.
„- Ha valami kigyulladt megkell szakítani tűz kapcsolatát a külvilággal.
- És azt hogy?
- Üsd, amíg tudod! ”
Fura egy módszer volt, de hát nem volt mit tenni. Felkaptam egy széket magam mellől és elkezdtem csapkodni vele a férfit, ám nem sokat segített rajta. Lehet még sem működnek a nagy bölcs szavai? Pedig csak úgy sugárzott belőle a tudás. Azt gondolná az ember, azért visel fehér zubbonyt, na de mindegy. Valamit kikellett találnom és akkor be is ugrott, bár nem értettem hogy nem jutott hamarabb eszembe.
- Water Cannon!
A hatalmas vízoszlop eltalálta és hátrasodorta még a jó néhány másik emberrel együtt.
- Cydonia! Csináljuk azt!
- Milyent azt?
- Hát a kombinált támadást.
- Ja azt!
Gyorsan odaléptünk egymáshoz és a tenyerünket egymás felé fordítottuk. Ő fagyasztani kezdett és pedig folyamatosan tüzet teremtettem. A végkimenetele ennek az lett, hogy az egész helyet belepte a gőz, amin egyszerűen lehetetlenség lett volna átlátni, olyan sűrűre sikeredett.
- És most?
- Hát támadj akit látsz!
- De nem látok senkit, te vadbarom!
- Ja tényleg, Hát… akkor támadj, aki kapja marja alapon! Fire Ball! – dobtam előre egy tűzlabdát, majd folytatni kezdtem a sorozatos lángoló labdák és széllökések záporát. Anoya is keményen odatette magát, így amikor a gőz elült, csak fekvő embereket és romokat láttunk. A falakon egy-két lyuk is keletkezett, a berendezés pedig ripityára tört. Néhány oszlop is hiányzott, meg a bárpult fele.
- Lehet túlzásba vittük volna?

A kiáltásomra egy hatalmas robaj volt a válasz. A Fal megrepedt, majd nagy puffanással nagy szikladarabokká tört. A törmelék leterítette a támadóimat...illetve egy nagyobb darab engem is eltalált.
~Auuu- fogtam meg a vállam ahol eltalált egy földdarab.
- Na hoppá. Bocsesz Cy…Cydonia-vakargatta tarkóját ártatlanul.
- Ennyi, egy bocsánattal elintézed? -ragadtam meg a pólója nyakánál.-és mi az, hogy elvonulsz önkényesen zabálni?! A kajával együtt az agyad is elpárolgott?! -kiabáltam vele miközben vadul rángattam a pólójánál fogva, ő meg próbálta hátrahajtani a fejét hogy ne szakadjon ki a dobhártyája a helyéről, az ordításom által. Miután lecsillapodtam, elengedtem.
-Na de mindegy... inkább találjuk ki, mi lesz ezekkel...
- Jól hallottam, hogy a csaj azt, kiáltotta, hogy Reig…-az egyik fickó már le is leplezett volna minket az én hülyeségem miatt, de Reigen nem hagyta tökéletes álcáját annyiban, megfogta mágikus pisztolyát és telibe kapta a fickót, ami elhallgatott egy időre.
~Nocsak egy új fegyver? Mindig meg tudsz lepni.-mosolyodtam el elégedetten.
- Akkor tiéd a bal oldali kétszáz, enyém meg a jobb oldali kétszáz!
- Milyen kétszáz? Négyen vannak!-mutattam a 4 kiterült fickóra.
- És azok ott? -mutatott mutató ujjával a felén csörtető bandára akik nem voltak épp vicces kedvükben...
- Biztos éhesek... és rád dühösek, amiért megetted az összes kajájukat...
- Szerintem meg rád, mert... mert... izé... csináltál valamit, amit nagyon nem kellett volna, de te mégis megtetted, ők pedig nem úgy reagáltak rá, ahogy te szeretted volna ezért jönnek most agresszív véleménycserés fejekkel felénk? -mondta el egy szuszra, én meg el se hittem amit hallottam. Egyrészt mert nem tűnt túl logikusnak, másrészt pedig az hogy egy szusszal eldarálta ezt...
- Na fejezzük be a felesleges vitát. Ha már jól laktál, engem pedig kellően elkapott a harci láz akkor essünk is nekik.. -mondtam miközben kesztyűimet leoldottam a kezeimről. Éreztem ahogy testemben végigárad a mágikus energia.
- Helyes! -mondta Rei, aki vigyorogva tartotta kezében mágikus Shotgun-ját.
A megbeszéltek alapján szétváltunk. Reigen szépen nekik esett, és én sem voltam rest...
-Ice Make: Double Sword!-kiáltottam. Két jég katana jelent meg, így két kardal tudtam harcolni. Szükségem is volt rájuk , mivel eléggé sokan voltak. Talán túl sokat is, mert körbeálltak, és alig bírtam mozogni.
~A francba már.-morogtam. Kissé hátráltam, majd ugrottam egyet, amivel telibe találtam az egyiknek a fejét, végre kikerültem a szorításukból, és nekikezdhettem aprítani őket. Ilyenkor hatalmába kerít egy érzés. Mintha egyszerűen táncolnék, és a jégkardjaim a partnerek. Egy koreográfia amit én határozok meg. Csodálatos, pörgések, olykori ugrások, lendítések, hajolások. Tökéletes összhang. Ám egy táncba is csúszik néha egy-egy hiba. Az egyikük bekerült a holt terembe, majd ejtett egy nagyobb vágást a jobb vállamon. A hátamra célzott hogy átdöf vele, de sikeresen észrevettem. A vágás nem volt túl mély, de elég ahhoz hogy lelassítson. Fájt és égett.
Az egyik letérdelt a földre majd....
-Quicksand!!!
A talpam alatt fényleni kezdett a föld, majd hirtelen besüpedtem.
~Egy futóhomok!!-kissé kétségbe estem, főleg amikor erre felbuzdulva nekem ugrottak. Ahogy mozogtam egyre lentebb és lentebb süllyedtem. Mikor odaértek, csak a lábukat tudtam megvágni, de ezzel is nyertem időt, és egyre kevesebben lettek.
~Gyorsan ki kell találnom valamit, különben magába szippant ez az izé....
Bajban voltam, minden mozdulatommal egyre jobban magába kebelezett ez az ördögi börtön. Majd hirtelen bevillant egy megoldás... Igazából az a futóhomok amibe belekerültem, lényegében egy nagy adag sár volt..és a sár...vízből lesz...
Letettem a kardjaimat arra a részre, ahol már nem érte el őket a futóhomok, majd tenyereimet ráhelyeztem a futóhomok felszínére.
-Freeze!!!-kiáltottam. Nagy fényesség, majd a futóhomok teljesen befagyott...-velem együtt
-Micsoda egy hülye vagy. -jelent meg az egyik felettem. -most aztán nem fogsz innen kiszabadulni. Saját magadat is belefagyasztottad....a saját varászlatod öl meg...-mondta ördögi vigyorral, majd szúrt is volna le, amikor hirtelen megfogtam az egyik kardomat, amivel kivédtem a támadását.
-Nem vagy túl becsületes típus. Megtámadni egy védtelen nőt...-kitértem alóla majd mély vágást ejtettem a lábán. Hátraesett majd sipítozva szorongatta a sebét.
teljesen belefagytam...se előre se hátra. A lábamat már nem éreztem. Nem volt sok időm amíg ki nem hűlök. Megfogtam a kardjaimat, majd erőteljesen a jégbe szúrtam őket. Elkezdtem őket előre hátra mozgatni, hogy minél nagyobb repedést csináljanak. Éreztem ahogy meleg szökik a repedésbe, és a lábamat is képes voltam kissé megmozdítani.
~Ez az, mindjárt kint vagyok.
Pár mozdulat után a jég tömb amiben álltam teljesen megrepedt, A két jég kardot beleszúrtam a padlóba, azzal próbáltam kihúzni a testemet. Végül is sikerült. Bár csípőtől lefelé nem éreztem túl sokat. Kicsit úgy éreztem magam mint egy partra vetett hal. Feküdtem ott mint egy ponty, aki arra vár hogy a sütőbe tegyék. Ekkor megpillantottam a földről a konyhában egy sütőt, ami még erőteljesen lángolt, s valami süteményt készített. Nem volt túl messze. Megerőltetve magam odakúsztam a gépezethez, majd kinyitottam az ajtaját, amiből elkezdett kidőlni a meleg...
~Huhhhh....-elvigyorodtam ahogy a forróság újra életre keltette eljegesedett végtagjaimat...
-Hova tűnt a csaj?
-Az előbb még itt volt.
-Nézd ott van bent, ott ül!
-Kapjuk el!!!-kiáltottak, majd befelé száguldottak hozzám.
~Ajj, gyerünk mozdulj már...-könyörögtem, hogy feltudjak állni, de nem ment... Egyetlen esélyem maradt. Kicsit arrébb kúsztam, majd letettem a tenyeremet a padlóra, ami egyből, tükörsima jégpályává változott. A támadóim elcsúsztak rajta, majd egymást lökdösve szépen beborultak a sütőhöz.
-EZ FORRÓÓÓÓ!!!
- Áh vizet! vizet! -kintről is hasonló kiáltozás hangzott. Reigen is elemében volt. Ellenfeleim összeégve terültek el végleg a földön. Kissé megpihenve nyúltam el én is. Majd próbálgattam a lábaimat. Felnyújtottam őket a fejem fölé, hajligattam a térdemet.
~A meleg csodákra képes.
Sikerült felállnom. Kiroppantottam még a derekamat, majd kifelé indultam. Még mindig voltak vagy tízen odakint...
-Ti sosem fogytok el?-mondtam nyűgösen....- Na jó elég a hülyéskedésből, fejezzük be végre ezt!-mondtam elszántan.- Ice Make: Claws!
Kis jég karmok jelentek meg a kezemen. Pördültem fordultam. Egy hasvágás itt, egy fejvágás ott, és máris halomban feküdtek mind. Persze olykor meg-meg vágtak, de a kisebb vágásokat már meg sem érzem.
- Nyomorult némbeer!!!-kiáltott . Egy izmosabb krapek volt.
- Ice Make: Lance!- mély vágás az oldalán...és már ki is terült. De csak nem fogytak el a nyomorultak... Láttam ahogy Reigen is küszködik az övéivel. Egyszer csak odakiáltott nekem.
- Cydonia! Csináljuk azt!
- Milyent azt?
- Hát a kombinált támadást.
- Ja azt!
Odaugrottunk egymáshoz. Kezeinket egymás felé tartottuk. Én fagyasztani kezdtem, ő pedig tüzet teremtett. A végkimenetel egy tökéletes gőzfelhő lett. Az orrom hegyét nem láttam....
- És most?
- Hát támadj akit látsz!
- De nem látok senkit, te vadbarom!
- Ja tényleg, Hát… akkor támadj, aki kapja marja alapon! Fire Ball! -kiáltotta, majd elkezdte bombázni amit csak ért. Én pedig a lándzsámmal vágtam amit értem. Éreztem ahogy áthasítok vele jó sok mindent. Főleg az ellenséget... Mikor a gőzfelhő elkúszott...az egész hely romokban állt...a szépfiúk pedig egy halomban feküdtek kidőlve...
- Lehet túlzásba vittük volna? -kérdezte miközben vigyorogva vakargatta a tarkóját.
-Azt hiszem épp kellően felhívtuk magunkra a figyelmet.-fontam össze karjaimat elégedetten.-és ez a meleg gőz is kellően felmelegített.-mosolyogtam, miközben még mindig nyújtogattam a lábaimat hogy visszatérjenek az eredeti erejükhöz.

Hamarosan az ajtó kinyílt, és a már ismert öltönyös fickó ábrázatát pillantottuk meg. Kitárta az ajtót, és kissé meghajolt.
-Kérlek jöjjetek, kövessetek!
Nocsak, mi ez az udvariaskodás? Fel se tűnt, hogy vendégek volnánk...
Feltápászkodtunk, és kiléptünk a helyiségből, majd követtük az öltönyös fickót, aki nem szólt egy árva szót se. Bár mi se nagyon pazaroltuk a drága levegőnket kérdésekkel. Az egyhangú menetelés közben halk moraj ütötte meg a fülemet. Mintha sok ember izgalomittas kiabálása lett volna, majd egyre több és több hang volt hallható. Elértünk az arénához, és már láttam is a rácsok mögött tomboló tömeget. Harcra éheznek, erőszakot és vért akarnak látni az arénában, ezért és csak ezért vannak itt!
Az egyik rácsos bejárat előtt Lorax már várt minket, megátalkodott pofázmányán széles vigyor húzódott, ahogy odasoroltunk elé. A tömeg keltette zaj és az elkövetkezendő események gondolata izgatottá tett, azt vettem észre magamon, hogy már alig várom az arénába lépést!
- Lidérc! Nagy reményeim vannak magával kapcsolatban! Verje le Marcus jelöltjeit és olyan jutalmat kap, amiről még csak álmodni sem mer!
Marcus? Valami rivális, kit érdekel. Lorax azonban eléggé ostoba ha azt hiszi, engem érdekel a jutalom! Ráadásul olyan jutalmat nem tud, amivel meg tudnék elégedni! Amiről álmodni sem merek?! Már amiről álmodozom, attól Lorax elméje összeroskadna, lelke eltorzulna... de majd megtudja, ha itt végeztem! Most harc következik, nyilván pár félhülye kocsmából toborzott zsoldossal... de a vér minden harcnál ugyanolyan vörös, tehát mindegy, mit kell felaprítanom!
A rácsajtó kinyílt, és én széles mosollyal beléptem az aréna területére. A tömegből lehetett hallani dühödt, utálkozó beordibálásokat, de bíztató, valamivel barátságosabb kiabálások is hallhatóak voltak. Megpillantottam az ellenfeleinket. Egy fiatal, jó kondiban lévő csávó, és egy idősebb, veszélyesebb egyén. Ha tippelnem kellett volna, akkor a fiatalabb lesz a közelharcos, és az öregebb inkább távolsági. Ellenben fegyvert nem láttam náluk, ami gyanús, tehát mindkettő mágus, de milyen mágus? A fiatal talán fegyver, vagy alakváltó... az öreg pedig? Nehéz lett volna megmondani, neki mi lesz a szerepe.
Hamarosan Sophy is belépett az arénába, mögötte a rácsajtó becsukódott. Az öltönyös faszi telitüdőből megpróbálta túlordítani a tömeget.
- És most következzen a mai nap első összecsapása! Lorax ogriv párfogoltjai, Lidérc és Black! És a már többször bizonyított Marcus ogriv párosa, Marlow és Tych!
A fene az idióta neveiteket...
Bár Sophy volt a társam, úgy döntöttem, hogy tud magára vigyázni, így nem is nagyon foglalkoztam a támogatására, vagy az összjátékra irányuló tervekkel. Tekintetem találkozott a fiatalabb fickóval, és a harc kimenetele máris meg lett alapozva! Egyszerre rugaszkodtunk el, és szinte a föld felett száguldva közeledtünk egymás felé. Kicsaptam a fűrészpengémet, és lecsaptam, mire az ő kezében egy kard jelent meg, hogy hárítsa a támadásomat. Tehát fegyver mágus!
Újra és újra lecsaptam, ellenfelem ügyesen hárított minden csapást. Elegem lett az erőviszonyok felmérésétől, úgyhogy minden erőmet egy hatalmas, nagy ívű csapásba vittem bele. A támadást hárította ugyan a srác, de az erejétől hátrazuhant, kicsavarodva a levegőben. Én csak erre vártam, és már ugrottam volna utána egy gyilkos csapás beviteléhez, amikor a kezében a kard helyett vastagcsövű pisztoly jelent meg, és okádni kezdte magából a mágikus ólmot. Mire sikerült észbe kapnom, az egyik lövedék súrolta a karomat, vékony vörös csíkot hagyva maga után. A többi lövedék kisebb port kavarva csapódott be mögöttem a földbe.
Megpróbáltam kihasználni, hogy a fegyvermágusnak igaz rövid, de kell idő a fegyverek cserélgetéséhez. Villámgyorsan elugráltam a lövedékek útjából, és már ott is termettem előtte. A következő csapásom azonban ismét erős fémet ért. A pisztoly alján ugyanis egy visszájára hajlított penge lapult meg! Cseles!
Ekkora fegyverrel azonban nem tudott volna sokáig védekezni, ám hirtelen óriási mancs száguldott felém. Nem sok kellett, hogy letörölje az egész arcomat, de még épp időben lehajoltam, és hátraugrottam, elpazarolva így a fegyvermágus elleni lehetőséget. A másik ellenfelünk tehát alakváltó, és most egy nagy medve képében feszített. Sophy mellém érkezett, és nem tetszésének hangot adva meg is rótt, hogy nem működök együtt vele.
-Egyszerre egyet le tudnék gyűrni, de ehhez le kéne foglalnod a másikat!
Ez nem tetszett neki.
-Jó, akkor fárasszuk ki őket! Jobbat nem tudok!
Elrugaszkodtam, és a medvét vettem célba. A lomha, de nagy erejű forma veszélyes volt ilyen közelről, de a fürgeségemnek köszönhetően vajmi kevés lehetősége volt találatot bevinni nekem. A nagy karmok a földbe csapódtak, én pedig máris mögötte termettem. Én mögülem azonban a fegyvermágus már egy új fegyverrel ugrott felém, úgyhogy Sophynak kellett újra a medvével foglalkoznia. A fegyvermágus ezúttal egy puskát szorongatott, aminek végén hosszú szurony meredt előre, majdnem akkora, mint egy kard. Tanult az előző esetből...
Hirtelen vakító fényesség zavart meg, majd füst takarta el a látóteremet. Egy erőteljes ütést éreztem a mellkasomon, majd még egyet a lábamon, amitől féltérdre ereszkedtem. Mire felnéztem, a fegyvermágus puskájának csövébe bámultam. A fegyver elsűlt, és gyakorlatilag ha nem rántom el a fejemet, az agyam most kenődött volna szét a padlón. Átvettem a támadó szerepét, és gyors egymásutánban csaptam le a fegyvermágusra, aki ügyesen hárított, ráadásul képes volt távol tartani magától, köszönhetően a trükkös fegyvernek. Néha el is sütötte a puskát, így kénytelen voltam kiengedni a lendületet, és megszakítani a támadás sorozatot. Csak a megfelelő pillanatra várt. Közben a medve megindult felém. Kénytelen voltam megfordulni, de már hallottam, hogy Sophy lefoglalja a fegyvermágust. A medve négykézláb közeledett, én pedig felkészültem a harcra. Kitértem az útjából, pont mikor lecsapott, és megpróbáltam a pengémmel sebet ejteni rajta. Akármilyen nagy, mégiscsak hús vér lény...
De a pengém lepattant ellenfelemről, aki eközben kemény pikkelyeket növesztett. Tüskék farok jelent meg egy pillanat alatt, és oldalba vágott. Egy sárkánygyík sziszegett a képembe, és már ugrott is hogy leharapja a fejemet. Körbetáncoltam az alakváltó mágust, próbáltam rést találni a védelmén, de reménytelen volt. Végül már nem is érdekelt, előrerontottam, és lecsaptam. A tüskék összekarcoltak és szúrtak mindenütt, de a gyík hátára csapva felhasítottam a pikkelyeit, és vér fakadt ki a sebből. Újabb csapásra nem volt idő, egy skorpió farok jelent meg, és csapott felém. Hátraugorva elestem, és a lábamat erős, karmos ollók ragadták meg. A bizonyára mérgezett farok többször lecsapott, de szinte lehetetlen testhelyzetbe fordulva elkerültem a csapásokat. Végül ellenfelem megelégelte a játszadozást, és elhajított a ketrec fala felé.
Még földet se értem, mikor újabb villanást láttam, most már messzebb. MIntha valami robbanás lett volna. És ekkor láttam, hogy a nézők közül páran valami robbanó cuccot dobál be néha-néha.
-Hogy szakadnál meg, te rohadék!
Felháborító! Ellenben...még hasznos is lehet!!!
Sophynak problémája akadt a két ellenféllel, de gyorsan odarohantam, és a meglepett fegyvermágust arcon rúgtam. Az bár megszédült, esés közben tüzet nyitott rám. Kikerültem a lövedékeket, de már jött is az alakváltó, hogy elkapjon. A nézőtéren a csaló látván az adódó lehetőséget, eldobott egy olyan robbanó valamit. Felugrottam, pont kikerültem a nagy csattanással összecsapódó ollókat, és belerúgtam a robbanó tárgyba, ami erre elrepült a skorpió haver felé, és az arcába robbant.
A tömeg dühödten ordított fel, akárcsak skorpió pajtás, ki közben új formát vett fel, hogy hárítsa a robbanás erejét. Egy vastagbőrű orrszarvú formáját változtatta, de a pofája így is megégett. A fegyvermágus támadásba lendült, de Sophy kicselezte. Én is odaugrottam, és a kettőnk támadásait már nem tudta egyszerre hárítani. Pengémmel megvágtam az oldalát, mire Sophy elintézte a maga módján. Az orrszarvú közben megindult felénk, szarvas fejét előre tartva. Félreugrottam a roham útjából, mire újra alakot váltott, immár egy állatra nem igen hasonlító, szörnyen izmos humanoid képében pördüt meg. A földre csapott, ami megremegett alattunk, és a nézők alatt is. A fickó, aki a robbanó tárgyakat használta, elejtette a zsákot, amiben voltak a cuccok, és hogyhogynem a földre szóródva egy-kettő átesett a rácson. Ezt ellenfelünk nem vette észre, Sophy viszont igen.
MIndent, vagy semmit! Az izomtömeg nagy bömböléssel elindult felém. Mérete, feltételezett ereje egészen biztos elég lett volna, hogy egy csapással minden csontomat szilánkosra törje. Hosszú karjai elől aligha lett volna menekülés, frontálisan nekimenni pedig ostobaság lett volna. De mégis elindultam felé, immár egymás felé haladva rohantunk. Számára egyértelmű volt, hogy végez velem, de elbizonytalanodott, mert ettől függetlenül én is ugyanolyan vadsággal száguldottam felé!
És ekkor Sophy az ellenfelünk hátához vágta a robbanó tárgyat. Az izomtömeg a fájdalomtól és a meglepettségtől elveszítette az egyensúlyát, grimaszba torzult arccal ordíta bukott előre, de én már ott termettem előtte. Pengémmel nagy erővel lecsaptam, és nyaktól ágyékig felhasítottam az ellenfelem testét, majd gyorsan kicsúsztam alóla, mielőtt rámesik. Zuhanás közben a fickó visszaváltozott emberi alakjába, és holtan terült el a földön.
Sophy lihegve porolta le magát, én pedig mikor felnézett, meghajoltam előtte, elismerve a szép munkát, amivel győzedelmeskedtünk!

Sophy-nak sanyi, mert nem írt.

Jófiúk:

- Gratulálok! – tapsol meg valaki titeket a fáradságos harc végeztével.
Az oszló közönségből egy dekoratív fekete hajú hölgy. Pár férfinéző instant agyvérzést kap a látványtól, a nő pedig felétek libben. Mögötte pár morcos testőr forma alak, akik feszülten figyelik a népeket.
- Szép előadás volt! – ér hozzátok. – A nevem Madoka! Lenne egy remek ajánlatom az Önök számára, ha szíveskednének velem fáradni! – kacsint egyet Reigen-re, majd elindul az egyik közeli ki teázó irányába.
Ennél jobb ajánlatot nem is kaphatnátok! Motiváció, a türelmetlen gorillák sürgető pillantása, ami garancia arra, hogy az Úrnőjük nyomába eredtek, méghozzá íziben!
A nő letelepedik egy asztalhoz, majd titeket is hellyel kínál.
- Madoka vagyok! – mutatkozik be. – Szóval épp ilyen remek képességekkel bíró társakat keresek magam mellé!

Előadja, hogy egy versenyre keres magának embereket. Közben bőszen szuggerálja Reigent, nem leplezve, hogy bejön neki. A pénz, amit ígér két tehervonat is alig tudná elvinni, s a luxuskörülmények ígérete is bizalomra ad okot.

Természetesen kérdezhettek tőle, amiket megírhattok nekem PÜ-ben! Fejenként max. két kérdés lehet!

Nincs rá garancia, hogy a nő kapcsolatban van a Vörös Fátyollal, de van valami alvilági a nőben, ami azt súgja, jó nyomon jártok.

Miután biztosítottátok, hogy ennél jobb ajánlatot a Jóisten sem adhatott volna, rögtön magával is ragad titeket, s elcipel a város legjobb szállodájába.
Kaptok két külön lakosztályt, minden földi jóval. A találkozó holnap „reggel” 11-kor!

Postotok addig tartson, hogy másnap „reggel” találkoztok Madoka-val a hallban!

(mivel Madoka nagyon rendes, ezért meg akarja mosni Reigen hátát. Ha kívánod, igénybe veheted eme szolgáltatást! Micsoda remek főnők, istenem! Very Happy

)

Rosszfiúk:

Lidérc teljesítette az Aréna első szakaszát. Az egyetlen problem, hogy egy vérkarvaly csap le a ketrecre és a rácsokat szétfeszítve csőrébe kapja a tehetetlenül csapkodó Sophy-t.
- Vérbázis! Izgimaca02 begyűjtve! Indulok vissza! – jelenti a headset-jéba, majd elszáll.

A közönség csak néz, de aztán kitör az tapsviharral kombinált örömünnep Lidérc győzelme okán.
- Jó munkát végeztél! – dicsér meg Lorax. – A csajsziért nem kár, úgyis nagy volt a segge!

Közben gyorsan eltakarítják a hullákat és egyéb alkatrészeiket az Arénából. A tömeg felhördül, mikor a pakolók az élet jeleit fedezik fel Tych-ben. Hordágyra rakják, majd elvágtatnak vele.

- Hm, ez érdekes. Még gondot okozhat. – gondolkodik el Lorax. – De a lényeg az, hogy nyertél! Isten hozott a Vörös Fátyolban! – veregeti meg a válladat távozás közben.

Ismét a pingvin közeledik, aki illedelmesen arra kér, hogy kövesd. Ezúttal egy lényegesen elegánsabb szobát kapsz. Igényeidet teljes mértékben kielégíti a személyzet. Ha zebrát akarsz enni, megkapod, ha gumizsiráffal akarsz hálni, azt is!

Másnap, miután kipihented a fáradalmaidat, újfent megjelenik a pingvin.
Postod eddig tartson!

Ahogy a por elült az arénában, arra számítottam, hogy kitör a tapsvihar, vagy a fogadáson nagy pénzeket bukott emberek felháborodott ordibálása, de ehelyett egy óriási, fura fejpántos karvaly csapott le a ketrecre. Szétszaggatta a rácsot, felkapta Sophyt, majd a fura fejpánt egy előrenyúló részébe kezdett beszélni.
- Vérbázis! Izgimaca02 begyűjtve! Indulok vissza!
A jelenet elképesztő volt, és kísértetiesen emlékeztetett egy esetre még hónapokkal ezelőttről, mikor egy kelletlen csapattársat egy semmiből megjelenő vérteknős ragadta el. Már pörgött az agyam egy esetleges összeesküvés elméleten, de ahogy a karvaly elrepült, a tömeg felkiáltott, tapsolt, lábával dobolt a korhadt nézőtéren.
Koszos munkások jelentek meg, és elkezdték feltakarítani a legyőzöttek testét, valamint feltalicskázták a véráztatta homokot. Lorax is betolta a sunyi képét az arénába, és az ujjongást túlharsogva jött oda hozzám.
- Jó munkát végeztél! – dicsért meg Lorax. – A csajsziért nem kár, úgyis nagy volt a segge!
Nem tudom, ez a fickónak miért volt ennyire fontos, megjegyzem én magam nem vettem szemügyre ideiglenes társam hátsó felét, de hát ha ő erre szereti verni a nyálát, hát tegye, nem igazán tud érdekelni. Mit sem törődve a vigyorgó majommal, körbenéztem az arénában. Az alakváltó fickó maradékát már összekaparták, a fegyvermágust azonban hordágyra tették. Láttam, ahogy a fickónak emelkedik a mellkasa, majd visszasüpped. Él még a kis tetű...
Ezt Lorax is észrevette, és immár nem oly boldogsággal tekintett át a válla fölött a hordággyal elcaplató munkások irányába.
- Hm, ez érdekes. Még gondot okozhat. – gondolkodik el Lorax. – De a lényeg az, hogy nyertél! Isten hozott a Vörös Fátyolban!
Lorax meg akarta veregetni a vállamat, de az első érintése után elhúzódtam tőle, ő pedig csak vigyorogva megadásra emelte a kezét. Elbaktattam mellette, és gondoskodtam róla, hogy a bal vállammal kicsit odébb lökjem a tagot. Na nem mintha ezzel akartam volna keménykedni, de valahogy fel kell építeni a tagságomat, ha már ide kerültem! Nem fog sok ideig tartani ugyan, de minél előbb végzek, annál jobb!
Megérkezett az öltönyös is, és ismételten undorítóan nyálas modorral kért meg, hogy kövessem. Vissza a kis cellácskába... bár az igaz, hogy szükségem van a pihenésre, na meg valami harapnivalóra...
De nem a cellába kísért a bájgúnár, hanem tovább mentünk egy lényegesen tisztább és jobban berendezett részhez. Kinyílt egy ajtó, és az előző cellához képest igazi luxus szálló érzetét adó kis szobába érkeztünk. Kényelmes ágy, egy fürdő, kikészített borosüveg pohárral együtt... nem szeretem az ilyen primitív élvezeteket, de most nem tudtam volna azt mondani, hogy nem tetszik!
- Bármi kérésed van, állok szolgálatodra!
-Ennék valamit...
-Bármilyen kívánságod van, a szakácsok készséggel elkészítenek bármit, amit kérsz!
-Akár zebrát is?
-Akár zebrát is!
-Hmmmm...
Kísértés...
-Akkor csináljanak nekem 30 darab húsospalacsintát!
-Palacsintát?
-Errefelé nem honos?
-Deh...vagyis...csak meglepett!
-Ja és sört! Sok sört!
-Rendben van... még valamit?
-Egy nőt!
-Azzal nem tudunk szolgálni...de van egy gumi zsiráfunk!
-Kihagyom, köszi!
-Akkor hát hamarosan hozatom amit kért! Kellemes pihenést!
-Anyád!
Majd az ajtó bezárult. Az étel és ital hamarosan megérkezett, nem kellett fél óra se, hogy bepusziljam a palacsintákat, valamint ledöntsem azt a hordó sört, amit hoztak. A következő fél órát intenzív székletürítéssel és vajúdással töltöttem, majd aludtam egy nagyot. Mikor felébredtem, frissen, kipihenten, kinyílt az ajtó, és az öltönyös ismét megjelent. Ideje indulni!

Hirtelen egy lágy, mégis hangos tapsolás törte meg a néma háborgást. Az tömeg szétnyílt és mögülük előbukkant egy fekete hajú, szerény ruhamennyiséggel bíró nő.
- Gratulálok! – mondta felénk közeledve. Mikor elhaladt az emberek mellett, egy-kettő orrából vér serkent ki, majd a földre rogyott. Elgondolkoztam vajon miféle mágia lehet ez, ami ilyen erős? Talán jobb lenne vigyázni vele.
- Köszönjük! - kezdek el hajlongani először a nő felé, aztán a többi kedves egybegyűltek irányába. A nő elért elénk, mögötte pedig felbukkant néhány gorilla termetű fickó, akik a tömeget fixírozták, mintha valamilyen veszélyforrást keresnének.
- Szép előadás volt! A nevem Madoka! Lenne egy remek ajánlatom az Önök számára, ha szíveskednének velem fáradni! – hunyorgott rám az egyik szemével, majd elindult kifelé.
- Hogyne mi sem természetesebb.
- Simán – vágtam rá én is. Először azt hittem, hogy egy szemorvoshoz akar vezetni minket, de mint kiderült egy közeli tea házba ültünk be. Egy elég előkelő asztal végébe ült le, majd hellyel kínált minket, amit rögvest el is fogadtunk.
- Madoka vagyok! – mutatkozott be újra – Szóval épp ilyen remek képességekkel bíró társakat keresek magam mellé!
- Akkor jó helyen keresgél.
- Aha.
- Nos ezt örömmel hallom – szólt és egy kecses lendítéssel keresztbe fonta a lábait – Egy versenyre keresek magamnak embereket. Ha segítetek, a jutalmatok sem marad el. Gazdaggá teszlek titeket. Annyi pénzetek lesz, hogy még két tehervonat is csak mágiával bírná elhúzni. És talán még egyéb juttatásokkal is szolgálhatok – söpörte hátra egy lágy kézmozdulattal a haját, majd megnyalta az ajkait.
- Kapunk kaját is? – csillant fel a szemem, bár Madoka ábrázatáról valahogy az jött le nem ezt várta volna.
- Persze, miért is ne.
- Azért lenne még pár kérdésünk – szólalt meg Anoya.
- Lenne? – kérdeztem és már érkezett is a könyökölés a bordáim közé, majd megváltoztattam a mondatom hangsúlyát – Igen, lenne.
- Hallgatlak – dőlt hátra a székébe, mint valami úrnő.
- Lássuk csak… – vakargattam a fejemet – Milyen versenyről lenne szó?
- Óóó, csak egy kis mágusok közti verseny. Kiderül, hogy kik a gyengék és kik az erősek. És úgy látom, ti erősek vagytok, ezért is kelletek nekem!
- Ez elég gyenge indok... A vörös fátyol lehet jobb ajánlattal állna elő... Nem pocsékolom az erőmet holmi gyermekded játékocskákra... – szólalt meg csípősen Anoya. Próbálkozott hátha kibújik a szög a zsákból. Nagyon ügyes volt.
- A Fátyol? Ó, te ilyen nagyratörő vagy? – nézett rá gúnyosan – Mi a neved, kis törtető?
- Cydonia Winters – mondta flegmán.
- Sosem hallottam rólad! De ha nem érdekel az ajánlatom, akkor nyugodtan távozz! A fiú okosabbnak tűnik – kezdte megint a szemrángást. Gondolkodtam rajta, hogy talán javasolnom kéne neki az orvos lehetőségét, de végül elvetettem. Elég befolyásosnak tűnik, ha akarja úgyis meg fogja tudni oldani.
- Oh hogyne, hogy aztán minden jutalom az övé legyen? Neeem, legjobb lesz, ha maradok. Meg amúgy is bajba keveri magát mindig...
- Én bajba? Cöh. Aztán majd ne panaszkodj, ha legközelebb elfelejtek segíteni rajtad... - próbáltam én is játszani a szerepem.
- Bölcsen döntöttél Cydonia! Ha a fiú ilyen bajos, majd én szemmel tartom. Apropó, mi a neved? - kérdezte Madoka, mire gyorsan elkezdtem pörgetni az agyamat. Majdnem csuklóból rávágtam az igazi nevemet, de most inkognitóban voltunk itt.
- Tybalt Vaersk - húzom ki magam büszkén, már csak azért is mert sikerült megjegyeznem az álnevemet végre.
- Tybaltkám és törtető Cydonia! Ideje, hogy meggazdagodjunk! Holnap bevezetlek titeket az Arénába. Addig is pihenjetek. Most már a Madoka csapatának tagjai vagytok! - nevetett fel, majd elterelt minket egy közeli szállóba. Elképzelhető, hogy a város legjobbjai között volt, mivel akárhová néztem a luxus kacsintott vissza rám. A folyosókon vörös bársony szőnyegeket terítettek ki. A szobák pedig hatalmasak és teljesen felszereltek voltak. Ám engem a minihűtő nyűgözött le leginkább. A holnapi találkozó délelőtt tizenegyre lett kihirdetve, aminek roppant mód örültem. Legalább nem zavarnak ki az ágyból hajnalok hajnalán és aludhatok rendesen. Madoka fölajánlott, hogy megmossa a hátamat, de felháborodva azonnal visszautasítottam. Mégis mit gondol rólam? Nem vagyok képes megmosni saját hátamat?

Másnap délelőtt kapkodva öltöztem fel és tömtem meg a táskámat meg a zsebemet a hűtő tartalmával és siettem le a hallba, ahol már mindenki csak rám várt.

A gőzfelhő oszladozni kezdett, mikor egy hangos tapsolásra lettünk figyelmesek. A gőzfüggöny mögül egy csinos nő lépegetett felénk. Mögötte két gorilla szerű pasival, akik nyilván a testőrei lehettek. A nő csinos homokóra alaknak örvendett, selymes kinézetű fekete hajáról nem is beszélve, bármelyik pasi a követője lett volna egy szó nélkül, micsoda szerencse hogy Reigen nem az a fajta aki csak úgy elkezdene csaholni egy ilyesféle cica-mica után...
- Gratulálok! -mondta elismerően lány hangján. Éreztem ahogy az arcom grimaszra áll, szemöldökömet gyanakvóan felemeltem.
- Köszönjük! -vágta rá Reigen, akin látszott hogy a nő kinézete kissé megbabonázta, de túlságosan is naiv fiúcska ahhoz hogy ezzel komolyabban is foglalkozzék.(Legalábbis azt hittem) A gorilla testőrök a fejüket rángatták, nézelődtek hogy esetleg még ki támadhatna úrnőjükre.
- Szép előadás volt! A nevem Madoka! Lenne egy remek ajánlatom az Önök számára, ha szíveskednének velem fáradni!
- Hogyne mi sem természetesebb. -válaszoltam halkan.
- Simán-vágta rá egyből Reigen csillogó szemekkel. A nő elindult kifelé, mi meg nem tehettünk mást követtük. Ez a nőszemély egyszerűen nem tetszett, túl szép, túl bájos, túlon túl nőies és elragadó...túl tökéletes...Nem..nem voltam féltékeny..egy percre sem..inkább..idegesített a sok férfi nyáladzása Madoka iránt. Nem mintha ormótlan férfiak bókolása vagy kedves szavai hiányoznának nekem..vagy hogy az alakomat dicsérjék..vagy hogy egyszerűen úgy nézzenek rám hogy: " milyen csinos kisasszony" vagy ilyesmi...zavart és nem tetszett ez az egész...
Madoka egy közeli teaházhoz vezetett minket, hellyel kínál, majd leültünk s vártuk az ajánlatot.
- Madoka vagyok! – mutatkozott be újra – Szóval épp ilyen remek képességekkel bíró társakat keresek magam mellé! -mondta izgatottan.
- Akkor jó helyen keresgél.
- Aha. -mondtam flegmán...
- Nos ezt örömmel hallom-mondta, majd keresztbe tette finom vonalú lábait.
Egy versenyre keresek magamnak embereket. Ha segítetek, a jutalmatok sem marad el. Gazdaggá teszlek titeket. Annyi pénzetek lesz, hogy még két tehervonat is csak mágiával bírná elhúzni. És talán még egyéb juttatásokkal is szolgálhatok -magyarázta. Csak a hangjára figyeltem, a földet bámultam, meguntam hogy állandóan azt figyelem milyen nőies mozdulatokkal hódítja meg Reigen tekintetét...és körülbelül az összes férfi szívét...
- Kapunk kaját is? -kérdezte Reigen. Nem is ő lenne , ha ez a kérdés nem hangzott volna el, pnt ahogy vártam. De hát ez már csak Reigen...
- Persze, miért is ne.
- Azért lenne még pár kérdésünk-szólaltam meg gyanakvóan.
- Lenne? -kérdezte Rei hatalams szemekkel mire kapott ajándékba egy erőteljes könyöklést a bordái közé, hogy hallgasson.– Igen, lenne. -mondta kijelentően.
- Hallgatlak – dőlt hátra a székébe, mint valami hercegnő.
- Lássuk csak… -kezdte vakargatni a fejét Rei.– Milyen versenyről lenne szó?
- Óóó, csak egy kis mágusok közti verseny. Kiderül, hogy kik a gyengék és kik az erősek. És úgy látom, ti erősek vagytok, ezért is kelletek nekem! -magyarázta.
- Ez elég gyenge indok... A vörös fátyol lehet jobb ajánlattal állna elő... Nem pocsékolom az erőmet holmi gyermekded játékocskákra... -mondtam , játszva a szerepemet, valami azt súgta enenk a nőnek köze van a fátyolhoz...
- A Fátyol? Ó, te ilyen nagyra törő vagy? – nézett rám gúnyosan – Mi a neved, kis törtető?
- Cydonia Winters-vetettem oda egyszerűen.
- Sosem hallottam rólad! De ha nem érdekel az ajánlatom, akkor nyugodtan távozz! A fiú okosabbnak tűnik -ismét Reigenre nézett és rákacsintott...a pumpa egyre csak feljebb ment bennem...
- Oh hogyne, hogy aztán minden jutalom az övé legyen? Neeem, legjobb lesz, ha maradok. Meg amúgy is bajba keveri magát mindig...
- Én bajba? Cöh. Aztán majd ne panaszkodj, ha legközelebb elfelejtek segíteni rajtad... -játszotta a szerepét Rei. Tudtam hogy nem komolyan gonoszkodik. Egyre jobban játszotta Tybalt szerepét.
- Bölcsen döntöttél Cydonia! Ha a fiú ilyen bajos, majd én szemmel tartom. Apropó, mi a neved? -kérdezte.
- Tybalt Vaersk-mondta büszkén.
~végre sikerült megjegyezni...
- Tybaltkám és törtető Cydonia! Ideje, hogy meggazdagodjunk! Holnap bevezetlek titeket az Arénába. Addig is pihenjetek. Most már a Madoka csapatának tagjai vagytok! -jelentette ki ünnepélyesen. Egy közeli szállóban kaptunk lakosztályt külön-külön. A szálloda hatalmas volt és luxusban úszott. Márvány padló, aranyozott bútorok, drága festmények a falon. A szobám hatalmas volt. Kényelmes selyemhuzatos franciaágy, tágas fürdőszoba, minihűtő. Végre volt egy pozitívum abban, hogy találkoztunk ezzel a nővel..De még is túlságosan idegen volt körülöttem minden, ami nem kicsit zavart. Késő este tudtam csak elaludni miután mindent letisztáztam magamban.

A hajnali napsugarak ébresztettek. Délelőtt 11-re írták ki a találkozót, szóval rengeteg időm volt még, hogy megejtsek egy kényelmes reggeli zuhanyt, és elfogyasszak pár gyümit reggelire... A megbeszélt időpontban elindultam a találkahelyre...

Reigen és Anoya része:

Másnap reggel Madoka vár titeket. Talpig feketében és ostorral az oldalán. Kicsit morcosnak tűnik, valószínűleg a hátmosás storno miatt. Morcosan köszönt tieteket, majd egy fekete kocsiba pakol titeket.
- Egyenesen az Arénához megyünk! – szólal meg halkan. – Ez nem játék lesz, az életetekért fogtok küzdeni! Nem így akartam, de sajnos ez lett. – komorodok el még jobban. – A legjobbat kell kihoznotok magatokból, ezen múlik minden. Ha megcsináljátok, hatalmas pénz ütheti a markotokat és akár a Fátyolba is bekerülhetek. Tehát mindent bele!

A kocsi fékez, megáll és egy garázsba tolat. Odabent már várnak titeket. Két fickó a ketrechez kísér titeket, amit már Lidérc jól ismer.
- Az utolsó kör következik! – ordítja a konferanszié. –Az egyik sarokban Madoka újoncai, akik most bebizonyíthatják mennyit érnek! A nevüket nem tudjuk és nem is érdekel, de most tehetnek róla, hogy másképp legyen! – a tömeg diszkréten megtapsol titeket. – A másik sarokban Roan! A név mindent elmond! A Pusztító, az Apokalipszis! Lássuk a küzdelmet! – a tömeg megőrül.

Ketten áltok szemben Roan-nal. A fiú 20 év körüli lehet, szőke hajával igazi nők kedvence. Nyugodtan, kimérten meghajol felétek, nem kapkod el semmit. Azt akarja, hogy ti támadjatok.

Roan-t nem tudjátok legyőzni, még együtt sem, de ettől függetlenül adjatok bele mindent! Mágiája szél, villám és tűz. Hihetetlen ügyességgel használja őket és gyakran kombinálja is!

A csatát elvesztitek, de szemben Madoka félelmeivel, Roan nem végez veletek, bár a közönség hangosan követeli. Személyesen rak titeket a hordágyra, ami a gyengélkedőbe visz titeket.

Postotok odáig tartson, hogy valamennyire összekapjátok magatok a kötözőben!
Ha kérdés van, ne tartsátok magatokban! Very Happy

Lidérc része:

- Lorax úr beszélni kíván Önnel, kérem, fáradjon utánam! – robban be a pingvin.
Ha már ilyen szépen kérte, vétek lenne visszautasítani.
- Bár még újonc vagy a Vörös Fátyolban, de az eddigi teljesítményed rendkívül meggyőző volt. A Főnök máris munkát ajánl neked. - tér rögtön a lényegre Lorax, aki rendkívül izgatott. – A pénz nem kevés, hétszámjegyű összegről van szó! Cserébe együttműködést és a feladat elvégzését várjuk el tőled! Egyelőre csak annyit árulhatok el, hogy csapatban fogsz dolgozni és vért fogsz izzadni a sikerért!

Lorax kifújja magát és azzal zárja a mondókáját, hogy hamarosan küldetni fog érted és akkor találkozhatsz a nagyfőnökkel.

Addig üsd el az időt valamivel. Pár Fátyol tag rossz szemmel nézi, hogy ilyen gyorsan bekerültél a „gengbe”, ezért bátran belédkötnek. Üsd el őket is, ha akarod!(szabadfoglalkozás) Very Happy

Postod addig tartson, hogy pár óra múlva érkezik újfent a pingvin!

Reggel már ott állt a hallban a főnökasszony tetőtől talpig fekete ruhában, az oldalán pedig egy ostorral.
- Bocsesz a késésért!
- Mindegy, haladjunk – morogta Madoka, aztán sarkon fordult és elindult kifelé.
- Mitől ilyen morcos? – kérdeztem Anoya-tól, aki csak megvonta a vállát.
- Fogalmam sincs, már ilyen volt, mikor ideértem.
– Hmm… Lehet nem aludta ki magát… - mondtam aztán elindultam Anoya-val az ajtóhoz, majd kilépve egy hollófekete vadkanos kocsi fogadott minket nyitott ajtóval. Madoka már bent ült és intett, hogy mi is szálljunk be.
– Egyenesen az Arénához megyünk - mondta, amint leültünk. Kívülről egy férfi becsapta az ajtót és egyet rácsapott a kocsira, mire megindultunk - Ez nem játék lesz, az életetekért fogtok küzdeni! Nem így akartam, de sajnos ez lett. A legjobbat kell kihoznotok magatokból, ezen múlik minden. Ha megcsináljátok, hatalmas pénz ütheti a markotokat és akár a Fátyolba is bekerülhetek. Tehát mindent bele!
– Akkor nincs mit tenni, mindent bele kell adni! - mondtam lelkesen. Még pár percig zötykölődtünk a hepehupás úton aztán hirtelen megtettünk egy balkanyart és a kocsi lefékezett, aztán bedokkolt egy garázsba. A lila vadkanok elé egy gombás zsákot dugtak, amibe orrig elmerültek. Kinyitották az ajtókat és két fickó bekísért minket. Néhány folyosó, lépcső és ajtó után egy ketrechez értünk.
– Az utolsó kör következik! - hallatszódott egy férfi a hangerősítő lakrimából – Az egyik sarokban Madoka újoncai, akik most bebizonyíthatják mennyit érnek! A nevüket nem tudjuk és nem is érdekel, de most tehetnek róla, hogy másképp legyen! –egy halk tapsot hallatott a közönség
– Köszönjük a hálás tapsot!
– A másik sarokban Roan! A név mindent elmond! A Pusztító, az Apokalipszis! Lássuk a küzdelmet!
A Roan név hallatán a tömeg valósággal megőrült, hangos tapsolás és fütyülések hallatszódtak. A férfiak a kalapjukat és sapkájukat, a nők pedig a pólójukat dobálták, egy vörös, rendkívül testes és pattanásos nő pedig egy literes bugyit vágott rá a ketrecre.
Beléptünk az arénába és egy [color=skyblue]0 év körüli fiatal szőke srác állt velünk szembe mosolyogva. Nyugodt, kimért mozdulattal meghajolt felénk, aztán felénk emelve a kezével intett az ujjaival, hogy támadjunk.
Nem kellett kétszer kérnie. Anoya-val azonnal sorozni kezdtük. Ő ha jól láttam jég lándzsákat idézett és lőtte rá én pedig a jól megszokott régi slágert nyomattam, a tűz labdákat. Egy tíz másodperces bősz roham után füst kerekedett és vártuk az eredményt. A gőz hamar elállt, de továbbra is ott a fickó mosolyogva és sértetlenül.
Kitartottam a kezemet és kőtüskéket lőttem rá. Oldalra szökkent és cigánykereket vágva kikerülte mindet. Amint újra földet ért Anoya vette kezelésbe. Egy jég íjat teremtett és nyilakkal kezdte el sorozni. Roan elkezdett szaladni előre, míg a nyilak sorban csapódtak be a utána, egyre közeledve a sarkaihoz. Gyorsan megérintettem a földet és a fickó előtt egy falat emeltem, hogy elzárjam az útját, ám ő nemes egyszerűséggel fellépett rajta és a magasba ugrott, majd a fal tetejét megérintve átlendült a túloldalra a biztonságba.
– Talán, ha nem az ellenfélnek segítenél könnyebb lenne… - mondta szemrehányóan Anoya.
– De én neked akartam! – kezdtem a magyarázkodást. Eltűntettem a falat, aztán kitartottam a kezemet, amit kő rögök vettek körbe és borították be az egészet, mintha valami kesztyű volna. Anoya pedig egy kardot készített jégből. Ha a távtámadások nem működtek neki estünk közelharcban. Bősz csatakiáltással indultunk meg, én legalábbis ordítva.
Amint elértük én ütni kezdtem, ahogy csak tudtam Anoya pedig vágásokkal és szúrásokkal támadt, de könnyűszerrel hajolt el minden csapásunk elől. Sőt rengetegszer akadtunk össze vagy hárítottuk egymás támadását, mikor épp úgy hajolt el.
Hátrébb szökkenve előre ütöttem és egy szürke ököl formájú széllökést küldtem előre. Roan előrenyújtotta az ujjait és egy cikázó villámot lőtt ki belőlük. Az áthatolt a támadásomon, ami szertefoszlott, majd egyenesen belém csapódott. Pokoli fájdalom járta át a testemet, aztán minden izmom elernyedt és összeestem. Ekkor Anoya gyorsan neki esett én pedig próbáltam összekaparni magamat, de egyszerűen nem működtek az izmaim. Pár másodperccel később újra visszatért belém az élet, illetve a mozgás. Felpattantam és rontottam volna rá, de ekkor lőtt pont Anoya-ba egy villámot, ami aztán tovább pattant rám is. Kellemetlenül érintett, de szerencsére ettől ár nem bénultak le az izmaim.
A fickó ekkor ismerős mozdulatokhoz kezdett, amit pontosan tudtam mit jelent. Odavetődtem Anoya elé és a földhöz érintve a kezemet egy két méter széles és magas falat emeltem magunk elő. Pont ezzel egy időben sült el a túloldalról a varázslat és lövődött ránk egy hatalmas tűznyaláb. Néhány másodpercig tartott, de szerencsére a fal kibírta. Vele szembe fordultam és megütöttem a falat, mire kilökődött belőle egy pakk kőtüske. Anoya újra íjat teremtett a kezébe és oldalról kifordulva lőni kezdett. Én eltüntettem a falat és tűz labdákat, meg széllökéseket zúdítottam rá. Ő egy elektromos falat idézett maga elé és védett ki minden támadásunkat, majd egy sárga villám ostor jelent meg a kezében. A következő pillanatban már a bordámon csattant, aztán pedig Anoya combján. Kaptunk egy újabb láncvillámat, majd mikor támolyogva kerestük volna a célpontot egy következő támadás miatt hirtelen eltűnt. Hátranéztünk és mögöttünk volt. Ráfogott a vállunkra és hatalmas villámütés ért mindkettőnket, majd füstölő testtel dőltünk előre. Egy izmom se mozdult, legalábbis a saját akaratomból nem, néha ugyan meg-megrándult a lábam vagy a karom. A fejem pont Anoya felé fordult és látszólag ő is hasonló cipőben járt.
A tömeg valósággal őrjöngött. Együttesen ritmusra dörömböltek a cipőikkel és ordítozták:
– Halál! Halál! Halál! Halál! Haláll!
Próbáltam mozdulni, de továbbra se sikerült, nem múlt a hatás, mint múltkor. A fickó mellénk sétált és pedig mivel nem tudtam semmit vártam az elkerülhetetlent. Ám a látványos kivégzés helyett egyszerűen felemelt minket és egy fehér hordágyra pakolt fel, ami már vitt is minket jó messzire a ketrectől.
Egy fehér szobába kerültünk, ami valószínűleg valami elsősegély ellátó hely lehetett. Egy fehér köpenyes alak mindkettőnket ellátott, összekötözött és lenyeletett velünk valami ízetlen löttyöt, de pár perc után legalább képesek voltunk mozogni és felülni is az ágyon.

Mire Reigen is leért, Madoka már a halban várt minket eléggé türelmetlenül és paprikázottan, a megszokott fekete ruhájában egy ostorral az oldalán. erősnek és határozottnak tűnt, de úgy nézett ránk mint aki pokrócot evett reggelire...
- Bocsesz a késésért!-vigyorgott Rei
- Mindegy, haladjunk – morogta Madoka, aztán megfordult és kifelé vette az irányt.
- Mitől ilyen morcos? – kérdezte tőlem halkan, mire én csak vállat vontam.
- Fogalmam sincs, már ilyen volt, mikor ideértem.-magyaráztam.
– Hmm… Lehet nem aludta ki magát… - mondta, ám én et egy cseppet sem tartottam valószínűnek. mikor kiléptünk egy fekete vadkanos kocsi állt előttünk. Madoka már behuppant a kocsiba, és intett, hogy mi is szálljunk be.
– Egyenesen az Arénához megyünk -mondta, miután helyet foglaltunk. A kocsi ajtaja becsapódott majd már indultunk is. Ez nem játék lesz, az életetekért fogtok küzdeni! Nem így akartam, de sajnos ez lett. A legjobbat kell kihoznotok magatokból, ezen múlik minden. Ha megcsináljátok, hatalmas pénz ütheti a markotokat és akár a Fátyolba is bekerülhetek. Tehát mindent bele!
– Akkor nincs mit tenni, mindent bele kell adni! - mondta Rei lelkesen. Némi zötykölődés, és kanyargás után megérkeztünk. Folyosókon át egy ketrechez kísértek bennünket.
~Nem erre számítottam...
– Az utolsó kör következik! - hallatszódott egy férfi a hangerősítő lakrimából – Az egyik sarokban Madoka újoncai, akik most bebizonyíthatják mennyit érnek! A nevüket nem tudjuk és nem is érdekel, de most tehetnek róla, hogy másképp legyen! – visszafogott taps hallatszódott a nézőtérről.
– Köszönjük a hálás tapsot!
– A másik sarokban Roan! A név mindent elmond! A Pusztító, az Apokalipszis! Lássuk a küzdelmet!
Ahogy a kommentátor felkonferálta a tagot, a nézőtér kis híján egy emberként mozdult fel, és kezdett gigantikus tapsba és ordításba. Nők ezrei álltak fel és őrjöngve tapsoltak...Roan-nak. Előttünk egy 20 év körüli, szőke férfi állt. Vigyorgott, meghajolt előttünk, majd ujjaival jelzett, hogy ő készen áll. Nem is kellett több. Reigennel támadásba lendültünk ellene.
-Ice Make: lance!!!-kiáltottam, majd négy jéglándzsámat felé küldtem. Reigen a jól megszokott tűzlabdákkal sorozta. Por és gőzfelhő képződött a támadásunkból, ezért jó pár másodpercig nem láttuk az illetőt.Mikor a por és gőzfelhő eloszlott, a férfi még mindig vigyorogva állt előttünk...teljesen sértetlenül.
~ Lehetetlen...
Reigen nem sokáig habozott. Ezúttal a kőtüskéit választotta, de a fickó egy légies cigánykerékkel kitért előlük.
~Haladás, legalább megmozdult...
Én sem várattam sokat magamra.
-Ice Make: Bow!!-teremtettem meg jég íllyamat, majd sorozni kezdtem. túl fürge volt..nem voltam képes eltalálni. Reigen leakarta nekem lassítani egy kőfallal, de Roan légies könnyedséggel szökkent át az akadályon..
– Talán, ha nem az ellenfélnek segítenél könnyebb lenne… - mondtam szemrehányóan.
– De én neked akartam! – kezdte a magyarázkodást. Reigen eltüntette a falat. Nem volt mit tenni csatamódot kellett váltanunk. Reigen köböl kesztyűt formált öklei köré, én pedig jég katanámat hívtam segítségül a közelharcban. Bárhogyan próbáltuk, megütni, vagy megvágni, könnyűszerrel tért ki minden csapásunk alól.
Reigen egy ököl formájú széllökést küldött Roan felé, de az egyszerűen csak átvágta egy villámcsapással ami egyenesen Reigenbe csapódott. a fiú a földre terült. Úgy vergődött mint egy partra vetett hal, mozdulni sem bírt. Segíteni akartam neki, de talán itt volt az alkalom rá, hogy lesújtsak amíg Reigenre figyel. Támadtam, de sikertelen volt, én így ugyan úgy jártam mint Reigen az imént, azzal a különbséggel, hogy az én adagomból neki is jutott bőven. Borzalmasan fájt minden tagom, úgy érzetem a bőröm azon nyomban leég rólam...Végül sikerült feltápászkodni a földről. Látszott a fickón hogy élvezi a dolgot,ismét támadásba lendült. Kezével mozdulatokat tett, miközben Reigennek időben leesett a tantusz és elém vetődött. Kőfalat teremtett ami megvédett minket a hatalmas tűznyalábtól. A tűz után Reigen a falat használta fel, hogy kőtüskékkel támadjon. Én eközben ismét nyilazni kezdtem a férfira. Mindhiába. A villámfal amit maga elé idézett minden támadásunkat kivédte. Még Reigen tűzlabdáit és széllökéseit. A jégnyilaimat, mindent.
~Hogy az Istenbe lehet ennyire erős?-mérgelődtem magamban, miközben folyamatosan soroztam, de a jég nyilaim úgy tűntek el, mint szürke szamár a ködben. Aztán egy villám ostor jelent meg, ami Reigen bordáin, majd az én combomon csattant. A pokoli , égő, maró fájdalom újra átjárt. Mire magunkhoz tértünk a támadásból, nem találtuk, eltűnt. aztán hirtelen a semmiből a hátunk mögött jelent meg. Ráfogott a vállunkra, majd egy utolsó csapást mért ránk. Füstölögve előredőltünk. Izmaink rángatóztak az elektromosságtól, és kínzott minket a maró fájdalom. A tömeg még mindig egy emberként viselkedett, és egy emberként akarták a halálunkat is.
– Halál! Halál! Halál! Halál! Haláll!-ordították.
a fickó mellénk sétált. nem tudtunk mozdulni, nem tudtunk védekezni. Én és Reigen a megsemmisítő csapást vártuk, de helyette megfogott minket, és fehér hordágyakra rakott, amik már vittek is minket a gyengélkedőbe. A sebeinket összevártak, és gyógyszert is kaptunk. kisvártatva képesek voltunk megmozdulni, és felülni az ágyon, de a vereség íze mindkettőnket elszomorított, ami ki is ült az arcunkra.

- Lorax úr beszélni kíván Önnel, kérem, fáradjon utánam!
Érdekes, hogy bár ugyan volt egy fincsi aréna harcunk, de eddig olyan fantasztikusan izgis Vörös Fátyolosnak lenni, hogy csak ide-oda kísérget egy pingvin, hogy beszéljek ezzel, beszéljek azzal, most ez vár rám, most meg az... és ha én küldeném a pingvint ő értük? Dik, ezt lehet meg kéne csinálni!!
De most egyenlőre jobban érdekelt, mi mondanivalója van Loraxnak, hisz eeeelvileg végre bebizonyítottam neki, hogy vagyok annyira király, mint ami neki kell. Bevett a Vörös Fátyolba is, szóval most már végre esélyem is lesz foglalkozni a küldetésemmel! Legalábbis remélem...
Követtem a pingvint, Lorax már izgatottan várt. Mitől lehetett vajon annyira felspannolva?
- Bár még újonc vagy a Vörös Fátyolban, de az eddigi teljesítményed rendkívül meggyőző volt. A Főnök máris munkát ajánl neked. A pénz nem kevés, hétszámjegyű összegről van szó! Cserébe együttműködést és a feladat elvégzését várjuk el tőled! Egyelőre csak annyit árulhatok el, hogy csapatban fogsz dolgozni és vért fogsz izzadni a sikerért!
Hét számjegy? Ujjaimon elkezdtem számolgatni, majd mikor a hetes számhoz értem, elmosolyodtam. És vért fogok izzadni? Ez a majom végig háttal állt az arénának? Na mindegy, a mostani helyzetemben muszáj volt minden szót elfogadnom.
-És kik lesznek a csapattársaim?
-Majd meglátod! Most még beszélek a nagyfőnökkel, és ha elmondtam neki mindent rólad, küldetek érted, és beszélhetsz majd vele!
Mondjuk azért ne mondj el mindent... deh ééés megint a pingvinre kell majd várnom! Fantasztikus!
-Rendben van, várni fogok!
Lorax azonnal el is sietett, én pedig ott maradtam pár fiatalabb Vörös Fátyolossal, akik elég csúnyán néztek. Emlékeztetnem kellett magamat, hogy most már tag vagyok, és lehet a Raven Taillel ellentétben itt nem díjazzák, ha befenyítek egy-két nagyobb pofájú tagot...
-Mit bámultok?
Nem válaszoltak, csak összesúgtak, majd újra gyilkos pillantást vetettek rám. Mindegy, nem érdekelt, lustán nekidőltem a falnak, karjaimat összefontam, és vártam. Nem telt el 5 perc, a kis görcsök oda jöttek hozzám.
-Csá haver!
-Szevasz, Bajtárs!
-Csak nem nyalizni vársz megint?
-Mi a f*** beszéltek?
-Jaj nézd már, talán nem tetszik, hogy Vörös Fátyolos lettél?
-Ehhez neked semmi közöd!
-Szerintem meg rohadtul van, te senkiházi! Azt hiszed csak mert benyaltad magad Loraxnál, majd mi is elfogadunk téged? Hát baromi tévedsz! Húzzad meg magad, és mutass tiszteletet, vagy...
-Vagy mi lesz?
-Ne ugassál vissza, ha egy taggal beszélsz, te kretén, vagy komolyan mondom---
Megfogtam az ordibáló srác fejét, megpördültem és teljes erőből belevágtam a betonfalba. A fal a becsapódás helyén beszakadt, törmelék darabok hullottak a földre. Kihúztam a lyukból a srác fejét, majd újra nagy erővel a falba vágtam azt, majd újra és újra és újra...
-Velem...Ti....Nem....Fogtok....Szórakozni!
Elengedtem a fiút, aki addigra eszméletlen volt, arca teljesen szétroncsolódott. A banda másik része már készült a harcra, a folyosón pedig a többi tag körbeállt minket, és többnyire a kötekedő bandának szurkolt. De hát sebaj, induljon a móka!
Kb egy óra múlva a folyosót elég durván leamortizáltuk. Nem használtam a csontpengéimet, mert nem akartam megölni őket. Vagyis persze meg akartam, de most nem lett volna helyes. Ellenben szilánkosra törtem a végtagjaikat, örökre torzzá tettem őket, ahogy azt illik! Rájöttem, hogy ez sokkal élvezetesebb a gyilkolásnál, és a Raven Tailben is alkalmazni fogom!
Épp mikor az utolsó nyöszörgő ellenfelem fejét rugdostam, megérkezett a pingvin. Látszólag egyáltalán nem érdekelte a felfordulás, rá se pillantott a földön fekvő, meggyötört tagokra.
-Kérem, kövessen!
És én varázsszóra átléptem a testeket, és követtem a pingvint, hogy végre eredményt is érjek el a küldetésemben!

Höhö, a Szekta!
Ide is volt pár remek ötletem. Persze a fő cél volt a legfontosabb, ugyanis az egész hóka-móka arról szólt, hogy tehetséges mágusokat toboroznak a Mágus Tanácsba való beszivárgáshoz és az egyik tag likvidt.....libazsír....kinyírásához. Very Happy

Persze közben enyhe kavarások, Rei megerőszakolása Madoka által ( Razz

), Anoya szivatása, Lidérc darabolásra kényszerítése (azt úgy bírom).
És a félidő eredménye!

Rei:400 VE és 1.000.000 mani
Ano: 300 VE és 1.000.000 mani
Lid: 300 VE és 1.000.000 mani

» Anoya De Hielo
» Anoya De Hielo
» Anoya De Hielo
» Anoya De Hielo
» Anoya De Hielo