Magánküldetés- Nyári kavalkád

- Figyelj, az rendben van, hogy nem tetszik a képe és kiütöd! De mi a gányé hoztuk ide? - Nézett rám kérdőn Dead. Lehet nem hallotta amit a férfi mondott a pultosnak, vagy talán csak az ital szállt kicsit a fejébe és amiatt nem tudott tisztán gondolkodni, de úgy tűnt fel kell világosítanom gyanúmról.
- Hát... kicsit gyanús volt amit a pultosnak mondott nem gondolod? Egy rakás embert irányít, megmondja nekik, merre menjenek és kik a legjobb célpontok... akár a tolvalybanda vezetője is lehet. - Vázoltam fel elméletemet, mire egy rövidebb ideig elgondolkodott, majd úgy tűnt, ő is hasonló véleményre jutott. Ezután elhurcoltuk a fickót egy közeli raktárba és miután egy kis vízzel fellocsoltuk és magához tért, egy erőteljes zseblámpát nyomrunk a képébe, melyet egy a közelben lévő boltban szereztünk be. Amint jobban feleszmélt, rögtön bombázni is kezdtük kérdéseinkkel. Minden félét kétdeztünk tőle. Azt, hogy merre van a főhadiszállásuk, kötülbelül hányan vannak, mit terveznek pontosan és hogyan, de kérdéseinkre csak értetlen pislogást adott válaszul. Mintha fogalma sem lenne arról, miről is beszélünk. Már éppen készültem, hogy megkérem Dead-et, hogy menjen ki kicsit és egy kis kínzás után hátha megered a férfi nyelve, ám ekkor végre kinyitotta a száját.
-Már ne is haragudjanak. De én egy nyomozó vagyok a helyi rendőrségtől... - Mindent vártam, egyedül ezt nem. Deaddel először komolyan néztünk össze, majd lassan mindkettőnk szája mosolyra húzódott, végül ismét hasonló nevetésben törtünk ki, mint amilyenben nemrég a kocsmában. Ám ahogy láttuk a velünk szemben ülő férfi rezdületlen, szigorú arckifejezését, lassan mind a ketten elhalhattunk.
- Most komolyan mondja? - Kérdeztem, ahogy ujjammal lassan letöröltem nevetéstől könnyes szemeimet, mire a férfi csak bólintott egyet.
~ Igazat mond. ~ szólalt meg bennem Dengarim hangja. Igazából nem foglalkozbék egy démon véleményével, de valahogy ezúttal olyan határozottan mondta, hogy minden kételyem eltörölte, melyek a férfi szavaival szemben támadtak. Végül más választásunk nem lévén, Deaddel eloldoztuk a rendőrt és elnézést kértünk tőle. Gyorsan, de azért pontosan elhadartuk neki, miből is kerekedett ez az apróbb félreértés, amit azonnal felfogott, elfogadott és szemet hunyt ballépésünk fölött.
-Áh már értem. Ez remek, nagyon
jól jönne a segítségük. Megtennék hogy holnap délelőtt befáradnak a
kapitányságra? Ellátnám önöket a legfontosabb információkkal. - Igazából nem volt tervbe véve, hogy bármiféle kapcsolatba fogunk kerülni a rendőrséggel, viszont az információk, melyeket a nyomozó említett nekünk, bizonyosan csak hasznunkra válhattak, így bele mentünk a dologba, majd egy gyors búcsú után visszatértünk a szállodába. Itt már nem sok említésre méltó dolog történt, lényegében csak felmentünk, ki ki a maga szobályáva és álmora hajtottuk fejünket.
Az éjjel valami hihetetlenül jót aludtam, ám ez nemtudom minek volt köszönhető. Talán még életemben nem voltak ilyen békés álmaim, ám ennek ára volt. A hajam olyan durván elaludtam, hogy a félőrült szó enyhén kevés lett volna kinézetemre. Végül 5 fésű és egy óra kemény munka után sikerült belőni a hajam megfelelő ellapotába, majd csak el kellett készülnöm, ami nem okozott túl nagy gondot. Mire kész lettem, már Dead is teljes felszerelésben állt az ajtó előtt, egyedül Alice húzta még azóta is a lóbőrt. Bár így belegondolva, ahhoz hogy valaki ilyen kis hiperaktív legyen kell is az energia.
Végül Alice ágyához sétálva, elgondolkodtam kicsit hogyan is ébresszem fel, mire remek ötletem támadt - akkor legalábbis még azt hittem az. Lassan az aprócska lány füléhez hajoltam és mély, búgó hangomon, mely az emberekre általában nyugtatólag hat, halkan a fülébe kezdtem suttogni.
- Aliceee... kész a reggeli. Van palacsinta, bundáskenyér és rántotta. Csakis... neked.
~ Szerinted erre a baromságra tényleg fel fog kelni? ~ Hangzott fejemben Dengarim hitetlenkedő kérdése, de a válasz jött magától. Ahogy az Alice számára édes szavak elhagyták ajkaimat, a lány szemei hirtelen kipattantak és ahogy hirtelen felült, teljes erővel lefejelt, mitől végül a padlón kötöttem ki. A lány két kezével kapott fejéhez és én is az ütés helyét dörzsölgettem, majd ahogy múlni kezdett a fájfalom, Alice-re emeltem tekintetem. Elmondtam neki, mi a helyzet, hogy a rendőrségre kellene mennünk és egyebek, majd mikor a tegnap este történtek végére értem, csendben ült még az ágyon pár pillanatig.
- Akkor most nincs is reggeli? - Nézett két nagy csillogó szemével, melynek az abakon beszivárgó halvány nap fénye, mintha csak a természet érdekes aláfestése lett volna, a lány kiskutya tekintetéhez, melyet még én sem bírtam ki...

~ Nem hiszem el, hogy vettél neki fánkot. ~ Dünnyögött Dengarim, ahogy a rendőrség felé haladtunk. Balomon Dead, jobbomon pedig Alice lépkedett vidáman egy zacskóból eszegetve az általam vásárolt ízletes fánkokat.
~ Megtennéd, hogy befogod...? ~ Kértem idegesen, mert nem bírtam a cseszegetését.
~ Komolyan bedőltél annak a kölyökkutya tekintetnek? ~
~ Nem hagynál már végre békén? ~
~ De... ~
~ Mivan? >.> ~
~ Nekem még soha nem vettél fánkot >.< ~ Mondta ki, mire egy hangos, fájdalmas sóhalyt hallattam, épp abban a pillanatban, mikor a rendőrség ajtaján benyitottam. Az épület már kívülről is hatalmas volt és belül is elég tágasnak bizonyult, bár el is kelt ott a hely. Rengeteg rendőr mászkált föl, s alá eszeveszetten, papírokkal és különböző aktákkal kezeikben. Hamarosan azonban kiszúrtuk a tömegben az előző este megismert felügyelőt, aki kissebb mosollyal az arcán lépett hozzánk.
-Elég nagy a felfordulás a
tolvajbanda miatt. Rengetek a bejelentés, sok embert kell ellátni
információval. Reklamációk, gyanúsítgatások és a többi. Alig bírunk
velük. Az ön segítségük lehet a kulcs. - Mondta, mire büszkeség érzése töltött el és ahogy jól láttam társaimat is. Hamarosan azonban kiderült, hogy nem mindenki ért egyet a felügyelő véleményével. A férfi a főparancsnok hatalmas irodájához vezetett minket, ahová belépve egy szépen kidplgozott íróasztalhoz léptünk. Az asztalon papírok és dossziék tömkelege tornyosodott mogottük pedig egy köpcös, öltönyös férfi pöffeszkedett fekete bőr foteljában, miközben szivar lógott a szájából.
-Főnök, ezek a mágusok a segítségünkre érkeztek. - Mutatott ezzel be minket a felügyelő, ám a kapitány jó pár pillanatig fel sem emelte fejét a papírhalom mögül. Veégül felállt az asztalától. Hatalmas termete, még enge is meglepett, azomban a modora épp olyan volt, amilyenre az első ránézés után számítottam.
-Ezek a kis töpszlik akarják megmenteni a várost? - Kérdezte morgó hangján, mire akaratlanul is, de ökölbe szorult a kezem...

Mély álmomból egy suttogó hang rángatott ki. Önmagában nem foglalkoztam volna vele, nem zavartattam volna magam, csak aludtam volna tovább, de mivel a számomra legkedvesebb szavakat hallottam, ráadásul igen meggyőzőnek hangzott a suttogó fél, azonnal kinyitottam a szemeimet, és felültem, de Mark ( aki nemrég még szövegelt nekem ) túl közel volt, így egy elég fájdalmas fejessel sikerült magamat teljes mértékben felébresztenem. Kezeimmel a fájdalomtól lüktető kobakomhoz kaptam. Amikor végre a fájdalom alábbhagyott mindkettőnk fejében, Mark röviden beavatott a dolgokba, hogy el kéne menni a rendőrségre. A felét ugyan nem nagyon értettem, mert elkalandozott a figyelmem a reggeli gondolatának irányába.
- Akkor most nincs is reggeli? – Kérdeztem elkeseredetten. Éhes voltam, pénzem se volt, máris egy nagy szívásnak éreztem az egész életet.

Pár perc múlva, már az utcákat jártuk, kezemben egy fánkkal teli zacskót szorongattam, ugyanis Mark volt olyan kedves és meghívott egy reggelire. Boldogan elnyammogtam a fánkokon, s mire elértük a rendőrkapitányságot, már egy darab sem maradt. Beléptünk az épületbe, ahol teljes volt a káosz. Az épület hatalmasnak látszott kívülről, de belülről zsúfoltnak és kicsinek érződött a számomra.
Egy férfi lépett oda hozzánk, mint utóbb kiderült, ő volt az, akit tegnap Mark kiütött. Nem úgy tűnt, mintha haragudna rájuk, ebből arra következtettem, hogy megbocsájtott a fiúknak, elismerte, hogy csak egy félreértés történt.
-Elég nagy a felfordulás a tolvajbanda miatt. Rengetek a bejelentés, sok embert kell ellátni információval. Reklamációk, gyanúsítgatások és a többi. Alig bírunk velük. Az ön segítségük lehet a kulcs. – Közölte velünk. A kijelentése kimondottan jól esett, bár nem nagyon tudtam hova tenni, mivel velem eddig még nem találkozott, azt se tudhatta, hogy mire vagyok képes.
A férfi a főparancsnok irodájához vezetett minket. Eleinte kíváncsi voltam, hogy milyen lehet a főnöke. Olyan öreg, de tekintélyt parancsoló, kedves férfinak képzeltem el. Sajnos ennek mintha az ellentétes pólusát akarta volna megmutatni nekem az élet. A férfi egyáltalán nem ilyen volt, köpcös, pöffeszkedő alaknak látszott, drága öltönyben feszített, szájából egy szivar lógott, melyből vastag füstcsík szállt fel. Látszólag nem volt elégedett velünk, bár nem értettem, hogy miért.
-Főnök, ezek a mágusok a segítségünkre érkeztek. – Mutatott be minket a rendőr. A kapitány azonban le se bagózott minket még jó ideig, s mikor mégis méltóztatott ránk figyelni, csak annyit mondott:
-Ezek a kis töpszlik akarják megmenteni a várost? – Kérdezte mogorván.
- Huh fiúk, ezt most jól megkaptátok… - Mondtam tarkóra tett kezekkel, magamban pedig megnyugodtam, hogy nem velem van gondja.

(Mivel Dead inaktív lett ketten folytatjátok a küldetést)
A nagy potrohás fickó arra se méltatott hogy felálljon a székéből. Nagyokat pöfékelt vaskos szivarából, köhécselt két sort majd nagyot csapott az asztalra.
-Na mi van taknyos bagázs belétek szorult a szó, kérdeztem valamit!?-zengett dübörgő hangja. a vér is megfagy bennetek, látva ezt a hegyomlásnyi embert. Mark válaszol felbátorodva, határozottan.
-Igen mi vagyunk, és segíteni akarunk a városán.-mondta határozottan. A főnök elvigyorodott, majd elnevette magát. Nem értitek hogy az előbb ki akarta tekerni a nyakatokat, most meg kellemesen kacag rajtatok.
-Hát legyen taknyosok, csak aztán nehogy inget gatyát lelopkodjanak rólatok. Tomoki, nem akarok ismét csalódni magába. Nesze, ezt egy emberünk találta a téren elszórva.-nyújtott át egy papírdarabot.- indulás!!-kiáltott mire, meghajolva kimentetek az irodából. Nagyokat szívtatok a friss levegőből, és megkönnyebbülve könyveltétek el hogy azért annyira nem is rossz ember a főnök.
-Higgyétek el, néha olyan tud lenni mint egy démon, de nagy szíve van, csak nagyon rémisztő tud lenni.
-Észrevettük.-mondta Alice. Elindultatok kifelé.
A feladat az hogy megtaláljátok a búvóhelyüket a kis fickóknak. Egyetlen kiindulási pont pedig egy kis papiros amin ez áll:
" Kobór lelkek menedéke,
zsiványoknak tűzhelye.
Megtalálni nem mered, ó nem mered,
magashegység lesz a veszted"
Postotok addig tartson amíg megfejtitek a rejtvényt, illetve amíg meg nem találjátok az oda vezető utat.
Ui: Ha valakinek nem tetszik a válasza amit írtam, tehát az ahogy beszéltettem nyugodtan szóljon rám. köszi.

Nem elég, hogy gúnyolódott rajtunk, de még annyi tiszteletet sem képes tanúsítani irányunkba, hogy felálljon. Előző megszólalása után, inkább csak vártunk, mi jön ezután, de csak csendben pöfékelt tovább, míg egyszer csak majdnem megfulladt a füstben... majdnem. Miután ki krákogta magát, virsli ujjaival hatalmasat csapott íróasztalára, melynek erejétől a rajta lévő papírtornyok is meginogtak.
-Na mi van taknyos bagázs belétek szorult a szó, kérdeztem valamit!? - Dörmögte a kérdést, a maga mély basszusán, mire kis indulattal hangomban válaszoltam neki.
- Pontosan, mi vagyunk azok és segíteni akarunk... de ha nem tetszik, akár le is léphetünk. - Rivalltam rá, mire egy rövidebb szünet után elvigyorodott és szinte gyermeki kacaj szabadul fel torkából... egy jó nagy gyereké. Egyszerűen nem lehetett eligazodni azon a fickón.. a minimum, hogy valami komoly kedvingadozása, vagy személyiségzavara legyen.
-Hát legyen taknyosok, csak
aztán nehogy inget gatyát lelopkodjanak rólatok. Tomoki, nem akarok
ismét csalódni magába. Nesze, ezt egy emberünk találta a téren elszórva. - Adott át ezzel egy papírdarabot, majd folytatta. -indulás!! - Kiáltotta, mire elhagytuk az irodát. Öröm volt végre a friss, füstmentes levegőt lélegezni, így nagyokat szippantottam belőle, bőven megtöltve vele tüdőmet.
-Higgyétek el, néha olyan tud lenni mint egy démon, de nagy szíve van, csak nagyon rémisztő tud lenni. - Kezdte magyarázni Tomoki, ahogy az épületből kifelé haladtunk.
- Észrevettük. - Hallatszottak Alice egykedvű szavai, melyen mögöttük haladva egy apró kacajt hallattam, ám mikor megfordultak, kis köhögéssel próbáltam leplezni.
~ Tényleg muszáj ezt csinálni... unatkozooom. ~ Óóóó igen... már tudtam mi hiányzott az életemből. Hogy egy démon kezdjen nyafogni a fejemben.
~ Ahham, muszáj. ~
~ Minek? ~
~ A pénzjutalom, a rendőrség bizalmába férkőzünk... meg amúgy is segítünk Alice-nek megtalálni a cuccát.~ Erre már csak morgott egy sort, mi pedig hozzá láttunk a rejtvény megfejtéséhez.
- "Kóbor lelkek menedéke, zsiványoknak tűzhelye." Ez most valami templomra akar utalni? - Fordultam Alice és a nyomozó felé kíváncsian, mert én nem voltam nagy az olyan kitalálósdiban, így reméltem ők többre mennek a versikével.

/kicsit megváltoztattam Mark szövegét, ha ez gond, szóljatok >-</

A kövér férfi felállni sem méltóztatott, tovább terpesztette méretes hátsóját a székében, szemében láttam, hogy lenéz bennünket, bár ezt jól ki lehetett venni gúnyos megjegyzéseiből is. Komótosan szívta vastag szivarját, füstöt pöfékelve, majd köhögött egy sort, melyet a káros dohányfüst rovására írtam fel. A férfi nagyot csapott az asztalra, mely hatására ijedten ugrottam egyte.
-Na mi van taknyos bagázs belétek szorult a szó, kérdeztem valamit!?
~ Csak senkit sem érdekel, amíg nem tud tisztes hangnemben velünk beszélni! ~ Háborogtam magamban, szólni azonban nem mertem, a férfi dübörgő hangja és hatalmas, leginkább gömbforma termete kissé ijesztően hatott, főleg, hogy nagyjából kétszer akkora volt, mint én.
- Pontosan, mi vagyunk azok és segíteni akarunk... de ha nem tetszik, akár le is léphetünk. – Förmedt rá Mark a fickóra. Lemondóan felsóhajtottam.
A férfi egy kis szünet után elvigyorodott, és hangosan felkacagott, mélyen és öblösen, így szinte már jóindulatúnak tűnt.
-Hát legyen taknyosok, csak aztán nehogy inget-gatyát lelopkodjanak rólatok. Tomoki, nem akarok
ismét csalódni magába. Nesze, ezt egy emberünk találta a téren elszórva. – Adott nekünk valami sajtpapírt. - Indulás!!
Kiáltására gyorsan kisprinteltünk a sátorból. Odakint szinte meglepően könnyű volt a levegő a benti, szivarfüsttel teli levegőhöz képest. Teleszívtam friss és tiszta levegővel a tüdőmet.
-Higgyétek el, néha olyan tud lenni, mint egy démon, de nagy szíve van, csak nagyon rémisztő tud lenni. – Fogott bele a magyarázkodásba a Tomoki nevű férfi.
- Észrevettük. – Morogtam egykedvűen. A mögöttem sétáló Mark ezt egy kuncogással reagálta le, de egy komor pillantás elég volt hozzá, hogy elhallgasson, nevetését kuncogásnak leplezte.
- "Kóbor lelkek menedéke, zsiványoknak tűzhelye." Ez most valami templomra akar utalni? – Olvasta fel a papíron szereplő szavakat Mark.
- Elég valószínű. Vagy egy temető. – Feleltem kérdésére. Elkértem a papírt és tovább olvastam a szöveget.
– „Megtalálni nem mered, ó nem mered,magashegység lesz a veszted"
Felsóhajtottam. Az ilyenekben nem voltam túl jó.
-Tomoki úr, van a környéken egy hegy, ahol van templom, vagy temető?