Crow Geelstun

Angels & Demons

Ez is úgy kezdődött, mint a legtöbb katasztrófa, amelyben valaha is részt vettem: egy Mark Deamon nevű hozzám hasonló sráccal, aki egy szerencsétlen találkozást követően gyakran felkeresett, amikor nem volt kivel belevetnie magát az éjszakába. Ilyenkor engem talált meg, s bár csöppet sem volt ínyemre a könnyűvérű lányok nap-nap utáni váltogatása, illetve a szörnyű másnapok, amelyek a sok whiskey utóhatásai voltak, végül mindig beszálltam a játékba. Szóval ez az eset is egy ilyen volt. - Crow! - rohamozott meg kedvenc kis kávézómban szokásához híven. Ugyan gyakran gondoltam rá, hogy keresek magamnak egy másik privát helyet ennek elkerülése érdekében, de valami megmagyarázhatatlan ok folytán sosem valósítottam meg ezt az ötletet. Mark vészesen közeledett, s már előre sejtettem mi fog történni, ezért íriszeimet az ég felé emelve kezdtem el kérlelni a Főnököt, hogy könyörüljön meg rajtam és mentsen meg ettől a két lábon járó Armageddontól, de mint általában, fohászom ezúttal is süket fülekre talált. Egy halvány mosollyal az arcán huppant le a mellettem lévő székre és kezdett bele újabb fantasztikus ötletébe. - Haver, Akane Resortban fürdőruhás szépségverseny lesz! Le kell mennünk! Egy ismerősöm elintézte, hogy Mi is benne legyünk a zsűriben. - közölte velem csillogó szemekkel, és be kell vallanom, ez a haditerv nekem is tetszetős volt. Ha nem csúszik be valamilyen hiba, akkor ma biztosan jól fogunk szórakozni. Még gyorsan megbeszéltük a részleteket, majd hazaindultunk összepakolni az úthoz szükséges holmit. Nem sok cuccot terveztem magammal vinni. Bepakoltam a táskámba egy fürdőgatyát, egy törülközőt, némi pénzt, illetve egyéb apróságokat, Én magam pedig öltönyt vettem fel, hiszen a zsűri tagoknak jól kell kinézniük. >_> Ezt követően elindultam az állomásra. Útközben elővettem a nadrágom egyik zsebéből egy doboz már igen csak a végét járó vaníliás dohányterméket, és miután az ajkaim közé illesztettem egy szálat belőle, meggyújtottam azt. Nagyot szippantottam az energiarúdból, miközben felnéztem az égre. Gyönyörű verőfényes napunk volt, kívánni se lehetett jobbat. Lelki szemeim előtt már láttam, amint a bikinis szépségek végig vonulnak a kifutón, és nekem akarnak tetszeni. Ennek már pusztán a gondolata is jó érzéssel fogott el. Végül megérkeztem az állomásra, ám Mark még sehol sem volt, s a vonat indulásának ideje vészesen közeledett. Rövidesen befutott a „társam”, de ekkor a vonat fogaskerekei csikorogni kezdtek, és elindult a szerelvény az Éden felé. Ijedten néztünk egymásra barátommal, ám a következő pillanatban már minden erőnket összeszedve rohantunk az ekkoron még szerencsére lassú tempóban haladó vonat után, és sikeresen elértük. Lihegve húztuk fel magunkat a korláton, ahol már várt ránk a kalauz, és a szokásos „Elnézést, láthatnám a jegyeiket?” szöveggel fogadott minket. Fáradt sóhaj szakadt fel a mellkasomból, miközben előhalásztam a táskám egy oldalzsebéből a két jegyet, mely’ azt bizonyította, hogy szabályosan tartózkodunk a járművön, majd az ellenőrzést követően kerestünk egy üres kabint és letáboroztunk. - Öreg… Sok baromságba belekevertél már, de ez most nagyon jó ötlet. Büszke vagyok, hogy ismerhetlek! - törtem meg a csendet, miközben egy széles vigyor körvonalazódott ajkaimon.

A több órás út meglehetősen gyorsan eltelt. Némelyik szakaszon beszélgettünk, volt mikor aludtunk és olyan is, amikor csak szimplán az ablakon bámultunk kifele és a tájat fürkésztük. A vonat rövidesen megállt az Akane Resort állomásán, és a rengeteg utassal együtt Mi is leszálltunk, majd Mark vezetésével a hotel felé vettük az irányt, ahol a zsűrik kaptak szállást. Hál’ Istennek közel volt az állomáshoz, valamint a parthoz is. Bejelentkeztünk a recepción, majd miután megkaptuk a kulcsokat a szobákhoz, a negyedik emeletre indultunk. - Hmm, úgy tűnik ez az enyém, a Tiéd eggyel arrébb van. - fordítottam el a zárban a kulcsomat, miközben Markra pillantottam, aki ekkor már szintén megállapodott a saját ajtaja előtt. Lenyomtam a kilincset és beléptem a szobámba. Kellemes meglepetés fogadott: maga a szoba meglehetősen nagy volt, hatalmas ablakokkal, s igényes volt a berendezés is. Minden szempontból kielégítette az elvárásaimat, bár tudtam, hogy nem sok időt fogok itt tölteni. Hamarosan kopogás hallatszódott. ~ Mark már is kicsomagolt? Vajon mit tartogat még számomra? - gondolkoztam, miközben kinyitottam a nyílászárót, ami mögött valóban a Démonmágus állt fürdőgatyában, kezében a strandoláshoz szükséges holmival. - Te még mindig ebben vagy? Siessél, lent gyönyörű napozó lányok vannak, akik csak arra várnak, hogy valaki kezelésbe vegye Őket. - vigyorodott el kajánul. Sürgetésének hála gyorsan elkészültem, és hamarosan már mindketten a parton voltunk. A nap további részét itt töltöttük, míg nem délután vissza kellett menni a szobáinkba lezuhanyozni és felkészülni az eseményre, amelyre egészen idáig vártunk. A zsűriknek már a bemutató előtt két órával jelen kellett lenniük. Ekkor nyílt időnk arra, hogy megismerkedjünk a többi bírával, valamint felderíthettük a helyszínt is. Egyedül kezdtem el az épülettel ismerkedni. Szobáról szobára jártam, míg nem az egyik ajtó mögül nevetés szűrődött ki. Ezt nem tudtam mire vélni, elvégre azt mondták, hogy egy árva lélek sincs rajtunk kívül, így hát benyitottam. - Azt a rohadt… - csak ennyit tudtam mondani, mivel olyan kép fogadott, amilyenről a legtöbb férfi csak álmodik. Tizennyolc bikinis, illetve félmeztelen szépség állt előttem, akiknek látványával képtelen voltam betelni. Ám hirtelen észrevettek engem és egy emberként sikítottak fel, majd a következő pillanatban már több tucat tűz- és egyéb mágia száguldott felém, amelyek elől csak épp, hogy megmenekültem. - Jaj lányok, azért ennyire nem kéne hevesen reagálni! Nem láttam a melleiteke… öhh, nem láttam semmit. - rohantam tovább, de a versenyzők nem tágítottak; a fejemet akarták. Végül szembetalálkoztam Markkal, aki értetlenül pillantott rám. - Mit csináltál velük, hogy ilyen haragosak? - kacsintott rám, mire Én megráztam a fejem. - Idióta! Miért nem mondtad, hogy a verseny résztvevői mágusok? Véletlenül benyitottam hozzájuk és most holtan szeretnének látni! - álltam meg Mark mellett és fordultam szembe a másfél tucat dühös máguslánnyal. - Aha… véletlenül. Mindegy, most futás! - tovább rohantunk, de az ingerült fangirlöknek helyzeti előnyük volt. Ők már tökéletesen ismerték a terepet, míg Mi csak találomra fordultunk el jobbra, vagy balra egy-egy folyosón. Végül megtorpantunk: zsákutcába értünk. Az ajtók zárva voltak, s nem volt hová mennünk. Fájdalmas sóhaj kíséretében fordultam szembe az őrült nőszemélyekkel, akik valószínűleg most azon gondolkoznak, hogy hogyan kéne végezni velem egy olyan semmiség miatt, mint ami nem régiben történt. Nem is értem. Nem kéne ennyire szégyenlősnek lenniük, hiszen szép idomokkal áldotta meg Őket az Úr. Ezen gondolkodva bevillantak a képek, amelyeknek nemrégiben tanúja voltam, s halványan elmosolyodtam. - Mi olyan vicces, Szöszi? - kérdezte az egyik lány, mikor meglátta az arcomon elhúzódó mimikát. Hangja jéghideg volt, Én nem tudtam mitévő legyek. Ebből a helyzetből úgy néz ki, hogy nem kerülök ki épp bőrrel, egyedül a jobbomon álló társam jelenléte tartotta bennem a lelket, elvégre, ha engem kicsinálnak most ezek az agresszív nőszemélyek, legalább Ő is velem jön a túlvilágra. Hiszen mindez miatta történt! Rövid habozás után a feszült csendet végül Én törtem meg. - Még egyszer elnézést kérek, hölgyeim. Tudják, a szépségverseny zsűrijének tagja vagyok, akárcsak a barátom, s azt mondták nekünk, hogy senki sincs még jelen. Úgy tűnik, csak az esemény legfontosabb résztvevőit hagyták figyelmen kívül. - mosolyodtam el kínosan, miközben megvakartam a tarkómat. A lányok viselkedése azonnal megváltozott. Mindannyian barátságosabbak lettek, már nyoma se volt a percekkel ezelőtti dühüknek. - Ki kell egészítsem a barátomat: a szavazataink eladóak. - tette hozzá egy kacsintás kíséretében Mark, mire a velünk szemben állók valósággal megrohamoztak minket. - Uhh, csajbunyó! Na, milyen helyre hoztalak Téged? - paskolta meg a jobb vállamat, és a másik karjával az egymás átgázoló lányok irányába mutatott. Hosszas küzdelem után végül két lány kikeveredett a tömegből, s valami hátsó öltözőbe vezettek minket, ahol… vagyis ahonnan háromnegyed órával később rúzsfoltosan léptünk ki. Én a nyakkendőmmel bajlódtam, Mark az időközben össze-visszaálló hajával, a mögöttünk feltűnő két lány pedig a bikinijét igazgatta. ~ Cöhh, még hogy az Erában élő lányok nem elég hajlékonyak. Hát ez az egy most alaposan megcáfolta ezt. - vigyorodtam el, majd miután elköszöntünk a két versenyzőtől, visszaindultunk a többi zsűrihez, akik már mind helyet foglaltak a kifutó melletti hatalmas asztalnál. Mi is leültünk a két szabad helyre, és rövidesen elkezdődött a bemutató.

Meglehetősen egyhangú volt a felhozatal. Lányok jöttek, lányok mentek, de nem találtam azt az egyet, akire szavaznom kellett. ~ Barna haj, zöld szem, barna haj, zöld szem, barna haj, zöld szem… - mondogattam magamban, hogy kire kell voksolnom, de ebből a típusból sajnos meglehetősen sok volt, így hát az emlékezetemre kellett hagyatkoznom, amely’ szerencsére sosem nem hagyott cserben, mikor olyan lányok alakját akartam felidézni, akiket ilyen helyzetben láttam, mint ezt. Tovább figyeltem a kifutót, ám hirtelen nem várt meglepetés ért: egy ismerős vonult végig előttem. ~ Alice? - néztem értetlenül a lány után. Az ámulatból egy ismerős hang ébresztett fel. - Jó csaj, mi? - bökött oldalba Mark, mire Én kissé közelebb dőltem hozzá, hogy senki se hallhassa, amit mondani fogok. - Öhm, ismerem Őt. - döbbenten meredt rám. Végigmérte még gyorsan a már visszafelé tartó Alicet, majd engem is, s elnevette magát. - Akkor mutass be neki. >_> - hadarta, mire egy gúnyos mosoly körvonalazódott ajkaimon. - Hát, nem is tudom, Öreg. Lehet, hogy nekem kéne kezdeni valamit ezzel a csajjal. És szerintem amúgy se vagy az eseteee~~. - nyújtottam el az utolsó szó végét, ám itt befejeződött a beszélgetésünk, mivel felsorakoztak az indulók és a zsűrire vártak. Mindenki egymás után elmondta, hogy kinek akarja ítélni az első helyet, majd Mark jött, aki meglepő módon Alicere szavazott. ~ Úgy tűnik eldőlt, hogy ki fog nyerni. Alice, ezért meghívsz, majd vacsizni minket. - csóváltam meg a fejem. Rám utolsóként került a sor, négy lány kapott egy-egy szavazatot, köztük azzal, akire a megállapodásunk alapján nekem kellett szavaznom, valamint még két lány volt versenyben, na meg Alice. ~ Talán mondanod kéne pár vigasztaló szót előtte a veszteseknek is, hogy mind szépek, satöbbi-satöbbi… Te is tudod, Én szeretem az emberek fájdalmát látni, de nem lenne jó, ha most belehalnál a szukák vad támadásaiba, mert csak a győztest dicséred. - jegyezte meg Lord Ash’argaroth, s bármilyen furcsa, egyet értettem vele. - Kedves lányok! Mind gyönyörűek vagytok, nehéz választa… - de itt egy türelmetlen férfi közbekiabált. - Ne beszélj félre, térj a lényegre! - ordította. Halk sóhaj szakadt fel mellkasomból, majd folytattam. - Anyád… Na szóval, aki ma győztesként térhet haza az nem más, mint a tizenötös versenyző, Alice! Gratulálok neki! - kiáltottam a céhtársam nevét. Hatalmas taps, éljenzés, majd egy öreg férfi átadta az elsőnek járó koronát, és a virágcsokrot.

~ Hmm, kivételesen happy enddel zárult egy kaland, amit Mark talált ki. Furcsa. Sőt, ijesztő. - gondolkoztam, miközben jobbra fordultunk az egyik sétálóutcán. Az állomás felé tartottunk. Most, hogy véget ért az itteni szereplésünk, ideje volt hazamenni. Sok élménnyel gazdagodtam, és jó benyomást tettem egy lánynál is… Minden szempontból pozitív volt ez a kiruccanás, nem bántam meg, hogy eljöttem. Rövidesen megérkeztünk az állomásra, ahol ismerős arcok vártak ránk. A két lány volt az, akiknek megígértük a szavazatunkat. Kínos mosoly jelent meg arcomon, miközben a dühös nőkre pillantottam, akik azonnal támadásba lendültek. Az egyikük egy dárdát idézett meg és dobta felém, míg a másik kristályszilánkokat zúdított Markra. ~ Sejtettem, hogy nem lesz olyan zavartalan ez az egész, mint szerettem volna. - sóhajtottam fel, és társamra pillantottam. - Mark, Tiéd az, amelyikkel Te voltál, az enyém a másik. - osztottam el ellenfeleinket, de Mark kérdően tekintett rám. - Öhh, melyik is volt az, amelyikkel Én voltam? - kérdezte, mire Én egy kínos nevetéssel reagáltam, és egy gyors tarkóvakarással. Reméltem, hogy Ő emlékszik rá. Nekem csak annyi maradt meg, hogy az enyém barna hajú, de mindkettő az volt. - Mindegy, nem számít. Enyém a fegyvermágus, tiéd a másik. - mondtam, majd az állomás melletti kis park felé vettem az irányt, és az ellenfelem szerencsére követett. Biztos voltam benne, hogy lebecsül engem, s most azt hiszi, hogy menekülni próbálok, pedig csak el akartam választani a másik nőszemélytől. Elérve a kijelölt harcteret végül szembenéztem ellenfelemmel, aki ekkoron már egy kardot „varázsolt” elő, s azzal rontott nekem. Egy vízszintes vágással indított, aminek megúszását csak a nem létező akrobatikus képzettségemnek köszönhetem, mivel még épp időben lendültem a magasba, és az acél penge a talpaim alatt süvített végig. - Ha így folytatod, azt fogom hinni, hogy meg akarsz ölni. - néztem rá színlelt riadtsággal, majd a következő pillanatban már egy csontdárda volt a kezemben, amellyel hárítottam a lány újabb támadását. - Szóval Nekromanta vagy! Gusztustalan egy mágiaág. - fintorgott, mire Én fogást váltottam a dárdán és megcéloztam vele távolról az ellenfelemet. - Ugyan, Én annál sokkal több vagyok. Csak attól félek, hogy az életedbe kerülne az, hogy lásd az igazi mágiám. - vigyorogtam rá, miközben megpróbáltam elkerülni az ellenségem újabb kardcsapását, de ezt már nem úsztam meg sértetlenül, mivel a penge felhasította ingem jobb úját és egy méretes vágást hagyott a karomon. ~ Mi lenne, ha most már használnád az Én formámat? Szégyent hozol rám, ha hagyod, hogy egy ilyen csúszómászó megsebesítsen. - morgott a fejemben a testemben raboskodó Démon, mire Én csak megcsóváltam a fejemet és elsöpörtem a szemem elől az izzadt tincseimet. ~ Még nem. És amúgy is; ha Ő volt az, s nem a másik, akit átvertem, akkor megilleti néhány vágás. - közöltem a pokoli Hadvezérrel, miközben gyors reflexeimnek hála sikerült kimanővereznem egy dobókés útjából, amely a nyakam felé repült. - Azt mondom, Szöszi, fejezzük ezt be! Nincs kedvem játszadozni veled, inkább megöllek. - mondta ridegen. - Ohó, nem szeretsz játszadozni? Hát ott az öltözőben az ellenkezőjét bizonyítottad. - próbáltam meg kicsit feldühíteni, ami látszólag bevált, mivel egy csatakiáltás kíséretében ismételten nekem rontott. Nem mozdultam. Nyugodt tempóban ledobtam zakómat és az ingujjaimat kezdtem el feltűrni, ezzel is felkészülve az átalakulásra. Ekkor ért el az ellenfelem és sújtott le az oldalamra, de mikor a penge a testemhez ért, az nem tudott a húsomba vágni. - Birth of Demon. - mondtam ki utólag a technika nevét, hiszen a vágás pillanatakor már az egész felsőtestem át volt alakulva, s egy Démon bőrén nem tud áthatolni holmi egyszerű kard. - Ez az Én igazi erőm. Démon vagyok. - törtem ketté a kardjának pengéjét. Úgy tűnt sokkal gyengébb nálam, hiszen egy közel velem egyszintű kardját képtelen lettem volna ilyen módon megrongálni. - Add fel. A harcunknak vége. - szóltam halkan, de a lány nem akart rám hallgatni. Egy dárdát idézett meg és azzal kezdett el döféseket leadni felém, de a Lord Ash’argarothnak hála kiélesedő reflexeimmel képes voltam a legtöbb szúrást elkerülni, csupán kettő ért el. Az egyik dárdaszúrás során csak a penge súrolta a combomat, de a másik belefúródott a karomba. A fájdalomtól felszisszentem, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan múlt el a fájdalmam. ~ Bele se merek gondolni, hogy hogyan fogok kinézni, ha megint a normál testemet használom. - futott végig az agyamon, elvégre a kemény szörnyetegbőrön nem látszanak a zúzódások, viszont a halandó mivoltomon nagyon is. ~ Hogy kéne gyorsan kiütni anélkül, hogy komolyabban megsérül? - gondolkoztam, de semmi sem jutott az eszembe. Nem akartam kárt tenni a lányban, még is ártalmatlanítanom kellett. Támadásba lendültem. Démonná változott karom karmaival akartam elvenni a kedvét a Fegyvermágusnak a további harctól, de az elkerülte a karomat, s oldalba rúgott, aminek hatására egy fatörzsébe csapódtam. Az erőm a végét járta, éreztem, amint Lord Ash’argaroth próbál kitörni, és arra is felfigyeltem, hogy a szörnyetegbőröm már nem olyan kemény, amilyen az elején volt. Megszűntettem a Birth of Demont, ismételten a valós alakomban néztem szembe az ellenfelemmel. Egy csontdárdát idéztem meg magamnak, amivel hárítottam a lány kardját, majd megpördítettem a fegyveremet, és egy jókora csapást vittem be a lánynak, aki hátraesett. - Fejezzük be. Ennek semmi értelme. – ismételtem meg a harc elején elhangzott szavaimat, de úgy tűnt, csak nem akarja feladni. Talpra állt és az utolsó erejét összeszedve egy dárdát idézett magának. - Ez lesz az utolsó támadásom. Minden erőmet összeszedem, hogy végezhessek veled. - sziszegte. Fenyegetését hallva Én is komolyra vettem a figurát. Eddig egy kézben tartottam a dárdát, de most két kézre fogtam, s úgy vártam a gyengébbik nem képviselőjének végső akcióját. Némi várakozás után végül megindult felém, egy kiáltás kíséretében, miközben dárdáját felém emelete. Én hasonlóképp tettem, és reménykedtem benne, hogy még maradt elég erőm ahhoz, hogy megállítsam az Ő fegyverét. Tévedtem. A csontokból álló dárdám összetört, s az acélpenge a vállamba fúródott, de még a megmaradt erőfoszlányaimnak, valamint a Démonomnak köszönhetően képes voltam egy utolsó ütést bevinni a lánynak, majd elterültem a fűben.

Nem bírtam mozdulni, de a lány is kidőlt, ráadásul Ő még az eszméletét is elvesztette. Bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha Én is úgy járok, mint a mellettem fekvő Fegyvermágus. Egész biztos, hogy a Hadvezér kihasználta volna az alkalmat, s hatalmas tombolásba kezd. Felelőtlen voltam, nem vettem komolyan a lányt, és emiatt majdnem katasztrófa történt. Még egy darabig így feküdtem a gyepen, majd amikor már kezdtem újra érezni sajgó végtagjaimat, megkíséreltem felegyenesedni, ami sikerült is egy fának az asszisztálásával. Kicsit elidőztem így, a fának támaszkodva, de rövidesen már úgy éreztem, hogy menni fog egyedül is, ezért elszakadtam a kemény törzstől és az állomás felé vettem az irányt. Mark is legyőzte az ellenfelét, s végre hazaindulhattunk.