Név: Lyra Dawn
Nem: Lány
Életkor: 22
Mágia: Elemi mágia/Tűz labda
Kinézet: Lyra 170cm magas és 57 kg. Hosszú olíva zöld haja van, és zöld szeme, de színe hangulatától függően változik. Vékony testalkatú és barna bőrű. A haja kicsit eltakarja a tekintetét, ettől kicsit visszahúzódottabb mágus benyomását kelti. Általában ujjatlan felsőt és rövid szoknyát visel.
Jelleme: Hangulata állandóan változik a környezeti behatásoktól függően. Ha rosszkedvű, akkor mindenkihez goromba és bunkó, de ha jó a kedve, akkora jókedvét átragassza másra is. Nagyon tud szeretni és nagyon jó hallgatóság. Retteg a magánytól, nem szereti a csöndet, bár néha csak ez tudja megnyugtatni. Barátaira nagy figyelmet fordít, így szabad idejét rájuk szánja. Szeretné megtalálni a társát, aki mindenben mellette áll. Erre vágyik a legjobban és hajlandó ezért mindent föláldozni.
Felszerelés: Mindig nálam van Anyám gyűrűje, amit halála előtt hagyott rám, és a mesteremtől kapott tűzkő.
Előtörténet: Anyámat nem ismertem, születésemkor meghalt, apám pedig nem tudott nevelni így egy mágus vett magához. Apámat 3 évesen láttam utoljára, éppen holdfogyatkozás volt, amit együtt néztük. Akkor adta át nekem anyám gyűrűjét.
- Ha a holdra nézel, mindig jusson eszedbe hogy valaki fentről vigyázz rád, és nagyon szeret téged. Amíg a holdat nézed, sosem leszel egyedül.
Ezek voltak apám utolsó szavai hozzám, majd felvette a hátizsákját, megpuszilta a fejemet és elment. Csak 3 éves voltam de erre a pillanatra sokáig emlékeztem.
Mint említettem egy mágushoz kerültem. Okima mágus a Kelet Erdők szélén élt egy átlagosnak kinéző házban. A ház belsejében viszont már nem volt semmi átlagos. A polcok roskadásig voltak hatalmas könyvekkel, és kis üvegcsékben fura dolgok úszkáltak, a falakon égések nyomai látszottak. A legfurább mégis a házban a mágus volt. Okima mágusnak ezüstszínű, félhosszú haja és mélykék szeme volt. Mindig sötét, hosszú köpenyt viselt, hogy eltakarja a karján egy csatában szerzett égés hegeit. Barátságos arca mögött egy szigorú ember húzódott, szigorúsága idővel megkopott. Mivel nagyon makacs gyerek voltam, ezért nem mindig jöttünk ki jól a mesteremmel.
Nem tűrt meg semmi ellentmondást a házában, így eleinte nagyon feszült volt köztünk a levegő. Idővel, mikor már felfedezte a tehetségemet a mágia iránt, megváltozott a hozzáállása. Kis idő elteltével mindketten változtunk, és apám helyett apámként tekintettem rá.
17 éves voltam, amikor elkezdett tanítani a mágiára. Mivel tanítóm a legjobb tűz mágus, így engem is azzal ismertetett meg. Először azt tanultam meg hogyan kell tüzet teremteni, ha nem lettem volna immúnis a saját tüzemre, akkor komoly sérüléseket szerezhettem volna. A nehezebb feladat számomra a tűzgolyó létrehozása volt. Azt egy éles helyzetben tudtam legelőszőr tökéletesen előidézni 20 évesen.
Egyik este kintről halk zaj szűrődött be a szobámba, ami rögtön felébresztett. Két ember suttogása volt az, de nem tudtam egyértelműen kivenni a beszélgetésüket, csak szavakat hallottam:
- Biztos nincs itthon… a csapos mondta… nagyon részeg… a másiknál…
Nagyon megijedtem és fel akartam ébreszteni a mesteremet, de nagyon mélyen aludt, így nem sikerült. Felkeltem és kimentem hát egyedül, megnézni mi folyik kint, de nem láttam a két embert, így visszafeküdtem. Ahogy a fejem lehajtottam a párnára, megint hallottam a suttogást, de most közelebbről és a hátsó ajtó felöl.
- Nyisd ki…
Nagyon megijedtem. Felültem az ágyra, nagyon hevesen vert a szívem az ijedtségtől. Felálltam az ágyról és elkezdtem a hátsó ajtóhoz osonni, hátha meglátom az embereket. Amikor a kilincsért akartam nyúlni az ajtó kivágódott, én pedig hanyatt estem a padlón. Két hatalmas ember körvonalai látszódtak a hold fényénél. Mindketten szakadt koszos inget viseltek, és sáros nadrágot. Látszott, hogy egy mocsárral is közelről megismerkedtek útjuk során. Csimbókos hajukról csak úgy csöpögött a saras víz, és a magasabbiknak az egyik cipője hiányzott. Megpróbáltam felkapcsolni a villanyt, hogy jobban lássam a támadóink arcát, de nem sikerült. Az ijedtség és a döbbenet nem sokkolt le, így teljesen józanul odarohantam a mester ágyához és veszettül kezdtem el keltegetni. Okami kicsit lassan vette tudomásul, hogy nem csak ketten vagyunk a szobában. Ez alatt a két férfi átbaktatott a szobán és elindult felénk.
- Nem azt mondtad, hogy nincs itthon senki? – kérdezte az egyik.
- Nem baj így is elvégezzük a melót, legfeljebb megöljük a lányt is. – mondta a magasabbik, és mindketten elindultak felénk.
A mester nem tudott gyorsan reagálni a tegnap esti borozgatás után, így hát nekem kellett gyorsan cselekedni. Érezve a fenyegetést, és persze az, hogy meg akarnak ölni minket, erőt adott nekem a koncentráláshoz. Tudtam, csak egy esélyem van. Ha nem sikerül megölnek minket. Összeszedtem minden erőmet és bátorságomat. Kezemmel formálni kezdtem a tűzgömböt, és a két férfire irányítottam. A meglepetés végig futott mindkettő arcán, feltételezem, nem tudtak rólam és a mágiatudásomról sem. A tűz elsöpörte a két férfit, kirepítette őket az ajtón az udvarra. Ez volt az első alkalom, hogy tökéletesen létre tudtam hozni egy tűzgömböt és irányítani is azt. Nagyon meglepődtem én is csakúgy, mint a két férfi. Feltápászkodtam az ágy mellől és gyorsan kiszaladtam megnézni őket. Mind a kettőnek parázslott a ruhája és megégett a haja. Hátrafordultak, megláttak engem, ahogy ott állok az ajtóban, és futva menekülésbe kezdtek. Visszamentem a házba, teljesen meg voltam elégedve magammal. Láttam, hogy mesterem az ágy szélén ül, és elismerő pillantásokat vet rám, majd arca hirtelen elkomorult.
- Azt hiszem itt már nem vagy biztonságban. Holnap reggel új életed kezdődik, de most pihend ki a fáradalmakat.
Másnap reggel Okami ébresztett. Még mindig fülemben csengtek a szavai. Nagyon fáradtan ébredtem, szinte egész éjjel fent voltam és a történteket pörgettem le az agyamban újra és újra. Csendben megreggeliztünk, majd a mester odafordult hozzám:
- Mindig lesznek olyan ellenségeim, akik meg akarnak ölni, nem maradhatsz tovább nálam, mert téged is veszélybe sodorlak. Tudom, hogy már készen állsz a saját utadat járni. Mindent megtanultál, amit csak megtaníthattam neked, és nagyon büszke vagyok, hogy az én tanítványom vagy.
- De mester - mondtam könnyes szemmel - még annyi mindent tanulhatnék tőled…
- Neked már nincs szükséged rám, már felnőttél.
Azzal átnyújtott egy étellel teli zsákot. Tudtam, hogy bár nem akarok, de el kell mennem. Összecsomagoltam néhány holmimat és Okami-hoz mentem, aki már az ajtóban várt. Egész életemben most először ölelt meg a mesterem, és láttam könnycseppet a szemében.
- Ez az én ajándékom további életedhez, soha ne felejtsd el, amit tanítottam neked. – A zsebéből egy papírba tekert kis csomagot vett elő és felém nyújtotta. Nagy izgalommal bontottam ki. Egy tűzkő volt benne, a csomagolás belsejében pedig ez állt:
„Tanulj szorgalmasan, mert a tudás az egyetlen fegyver, amit soha senki nem csavarhat ki a kezedből.”
Vetettem még egy pillantást a mesteremre és útnak indultam Fiore Királyság felé. Nagyon aggódtam Okami mester miatt, féltem hogy megint megtámadják, de az óta az este óta már sokkal óvatosabban bánik a borral.
Szóval elindultam a Keleti Erdők sűrű lombjain keresztül. Mivel kicsit kavarogtak bennem az érzelmek, ezért nagyon megnyugtató volt a csönd a fák között. Már sétáltam egy ideje gondolatok közepette, amikor a semmiből egy barna szőrű és szürke szemű farkas ugrott elém. Hirtelen annyira megijesztett, hogy kicsit hátra ugrottam. Egy kis ideig csak néztük egymást, aztán már tudtam mi/ki áll előttem. Összeszedtem magam:
- Mutasd magad. – szóltam hozzá, és a szám szélén megengedtem egy fél mosolyt.
Az állat lassan egy sráccá alakult, szeme ugyanolyan szürke volt, csak egy kicsit barátságosabb, haja pedig félhosszú és barna. Körülbelül ugyanannyi éves lehetett, mint én vagy talán egy kicsit idősebb, és a kendőn kívül csak egy rövidnadrágot viselt. Nézhettem egy ideig, mert kicsit zavarba jött:
- Néha pólót is szoktam viselni. – szólt.
- Oh. Bocsánat, nem akartalak zavarba hozni. A nevem Lyra.
- Logan. – vetette oda, és kezet nyújtott felém, én pedig viszonoztam.
- Te alakváltó vagy? – kérdeztem, de valahogy már tudtam a választ.
- Igen…
- Én épp Fiore-ba tartok, ha gondolod, mutathatnád nekem az utat, ha nincs más dolgod.
- Oké. – mondta és együtt elindultunk a Királyság felé.
Logan-nek elmeséltem hogy mentettem meg a mesterem életét. Mikor én már befejeztem, akkor ő mondta el a történetét, hogy otthagyta a családját, mert mágiát szeretett volna tanulni, és azt is elmesélte, hogy lett alakváltó. Logan nem volt nagyon bőbeszédű, de elég sokat megtudtam az életéről. Első ránézésre inkább magányos farkas, mint társasági lény, de barátságos tekintete biztató volt.
Már beesteledett, mire Fiore-ba értünk. Kicsit fáradt voltam a hosszú úttól, úgyhogy egy fogadóban akartam megszállni. Találtunk is egyet, ahol nem volt nagy a lárma.
- Nekem mennem kell, de biztos találkozni fogunk még. – mondta Logan.
- Jól van. Jó éjszakát.
- Jó éjt. – felelte, majd tovább ment.
A fogadóban kivettem egy szobát. A nő a pult mögött nagyon barátságos volt, rögtön fel is kísért a 4-es szobába.
- Ha valamire szükséged van, akkor nyugodtan szólj. – mondta a fogadós nő, azzal kiment. A szobába nem volt sok bútor, de legalább ágy volt. Gyorsan megmosakodtam, és már le is feküdtem. Arra gondoltam, vajon milyen új kalandok várnak engem holnaptól.
Hétf. Júl. 04, 2011 11:33 pm
