Valamiért élni kell

Reggel arra ébredtem, hogy iszonyatosan fázom. Gyorsan rájöttem, hogy ez azért van, mert hideg szellő járta át a szobám az ablakon keresztül. Nem voltam erre felkészülve, mivel előző este még annyira meleg volt, hogy elaludni is alig tudtam a hőség miatt. Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy minden vizes. - Már megint esett az eső... - gondoltam magamban. Mostanában eléggé szeszélyes volt az időjárás, ami abban mutatkozott meg, hogy szinte minden nap váltogatta egymást a napsütés és az eső. Kezdtem kissé unni, ezért arra gondoltam, hogy mi lenne ha elmennék egy olyan helyre ahol jobb az idő mint itt.
- De jó lenne eljutni Akane Resort-ba. - gondolkoztam hangosan.
Sosem jártam még ott, de sok jót meséltek már róla. Egy gond volt csak vele. Nincs rá pénzem. Beletörődve abba, hogy itt kell átvészelnem ezeket a hidegebb napokat, felöltöztem és elindultam lefelé a lépcsőn, hogy megigyak valami jó kis italt, ami egy kicsit feldobhatja a napomat. A pult mögött már ott állt Mei, aki éppen előkészítette a helyet, hogy a nap folyamán ki tudjon szolgálni mindenkit, aki megszomjazik.
- Jó reggelt.
- Szia Eigo. - köszönt lágy hangján.
- Tudsz nekem adni egy jó pálinkát?
- Jó korán kezded. - jegyezte meg mosolyogva, majd elém rakta az italt.
- Valamivel fel kell pörgetni magam egy ilyen hideg reggelen.
- Jó lenne elmenni valami napsütötte helyre nem igaz? - tettem fel a kérdést, majd legurítottam a pohár tartalmát a torkomon.
- Tényleg jó lenne, de sajnos én nem tehetem meg magamnak.
- Az a baj, hogy én sem.
Éppen hogy csak kimondtam, megláttam a küldetésekkel teletűzdelt fatáblát, és belém hasított egy nagyszerű ötlet. Odasétáltam, és elkezdtem keresgélni egy küldetést, ami valami olyan helyre visz ahol élvezni tudnám a perzselő nap hőjét. Rövid keresés után rá is találtam.
- MEGVAN! - kiáltottam fel örömömben.
- Szevasz Eigo. - szólt egy hang a hátam mögül.
Megfordultam és láttam, hogy Daudy az.
- Üdv Daudy.
- Minek örülsz ennyire? - kérdezte érdeklődve.
- Találtam egy küldetést ami kijuttat erről az esős helyről a napsütéses Akane Resort-ba. - mondtam egy nagy vigyorral az arcomon.
- Ez elég jónak hangzik, nem megyünk együtt?
- Menhetünk. - egyeztem bele.
- Mei. - szólítottam meg a lányt, miközben odasétáltam a pulthoz. - Erre a küldetésre elmegyünk Daudyval.
- Rendben. - felelte, miközben megnézte a papírt.
- De jó nektek. Kár, hogy én nem mehetek. Azért majd hozzatok nekem valami szuvenírt. - mondta, miközben egy mosoly ült ki az arcára.
- Ne aggódj, hozunk, de addig is kitartás.
- Két legyet egycsapásra, elmehetek Akane Resort-ba, és pénzem is lesz a küldetésből. - jegyeztem meg, miközben elindultunk kifelé a klánházból.
Gyors léptekkel haladtunk a vasútállomás felé, remélve, hogy minél előbb el tudunk jutni a küldetés helyszínére. Útközben megnéztem miről is szól a megbízás, mivel amikor kiválasztottam, csak azt figyeltem, hogy hová kell menni.
- Esténként szellemek és szörnyek zaklatják az ott pihenőket. Ezek megfékezésére keresünk bátor mágusokat. - olvastam hangosan.
- Szellemek nincsenek, a szörnyek meg gyengék lehetnek. - jegyeztem meg.
Mivel könnyű küldetésnek gondoltam, ezért nem is foglalkoztam vele tovább és Daudy kezébe nyomtam a papírt, hátha ő is el akarja olvasni. Én már csak a szikrázó napsütésre és a tengerpartra tudtam gondolni.
- Igazad lehet. - mondta Daudy, miután vetett ő is egy pillantást a papírra, majd zsebrevágta.
Szerencsére nem túl nagy város Shirotsume, így rövid idő alatt odaértünk a pályaudvarra.
- Nincs egy kis apród, nincs pénzem és a vonatjegyeket meg kéne vennem. - súgta a fülembe Daudy. Belenyúltam a zsebembe, majd rövid keresgélés után megtaláltam pénzes szütyőm, amiből kivettem az összeget és a kezébe nyomtam. Odasétáltunk a pénztárhoz és Daudy már intézkedett is.
- Csá. Adj két jegyet Akane Resortba. - mondta Daudy, szokásos stílusában, majd a pultra rakta a pénzt.
- Parancsoljon, a vonat 10 perc múlva indul a 10-es vágányról. - felelte a férfi, miközben átadta a jegyeket.
Odasétáltunk a vonatunkhoz, felszálltunk, majd kerestünk egy üres kabint ahol kényelmesen elférünk a hosszú út alatt. Ám ennél sokkal jobbat találtunk.
- Hé... Eigo... - szólt Daudy suttogva.
- Miért suttogsz? - kérdeztem.
- Ezt figyeld mit találtam. - mondta, miközben az egyik kabinra mutatott.
Odaléptem mellé, hogy megnézzem mit látott. Alig hittem a szememnek, négy gyönyörű leányzó ült az ülésekben. Mivel azt hittem, hogy rosszul látok, megdörzsöltem szemeim, majd ismét benéztem a kabinba. Gyorsan rájöttem, hogy ez az egész valóságos.
- Egyre szebb ez a nap. - jegyeztem meg.
Daudy egyetértően bólogatott, majd kinyitotta az ajtót és beléptünk.
- Császtok csajok, van itt még két szabad hely két mágus részére? - kérdezte Daudy.
- Mágusok? - mondták szinte egyszerre csillogó szemekkel.
- Üljetek csak le.
Mindketten leültünk két-két lány közé.
- Eigo Haruki vagyok.
- Én meg Daudy Arizan.
Miután utastársaink is bemutatkoztak, arra kértek minket, hogy meséljünk nekik valami izgalmas történetet az út alatt.
- Emlékszel Daudy amikor azzal a sárkánnyal harcoltunk? - fordultam Daudy felé, és kacsintottam, hogy értse miről van szó.
- Hogyne emlékeznék, az nagyon oda vágott.
Átkaroltam a mellettem ülő hölgyeket, és belekezdtem a mesélésbe.
Az út során Daudyval képtelenebbnél képtelenebb történeteket meséltünk nekik, amiket még mi magunk sem hittünk el, de látszott rajtuk, hogy nagyon élvezték.
Csak meséltünk és meséltünk, amikor egyszer csak egy hang szólalt meg a fülkében levő hangszórón keresztül.
- Akane Resort. Végállomás.
Igaz, hogy hosszú volt az út, de fele annyinak se tűnt, olyan jól szórakoztunk.
- Kár, hogy már megjöttünk. - szólalt meg az egyik leányzó.
- Úgy meghallgattunk volna még pár történetet. - folytatta másik utastársunk.
- Majd legközelebb bepótoljuk. - mondtam mosolyogva, miközben felálltam a székemből és elindultam a kijárat felé.
- Bocs csajok, de megint küldetésre kell mennünk, és hát a meló az első. - mondta Daudy, akinek szintén fülig ért a szája.
Leszálltunk a vonatról és elbúcsúztunk a fehérnéptől, akik gyorsan el is hagyták az állomás területét.
- Adj egy ötöst. - mondta Daudy, és közben felém nyújtotta a kezét.
- Jó kis út volt mi? - kérdeztem, miközben belecsaptam a tenyerébe.
- De még mennyire.

Egy szokásos reggel, egy nem megszokott helyen. Kivételesen most nem a romváros ura voltam, mint, ahogyan az szoktam lenni, hanem az egyik bárszék ura. Nem rég keltem, így némi étket rendeltem Mei-chantól és azzal foglalatoskodtam, hogy milyen lassan tudom elfogyasztani ezt a sok érdekességből álló reggelit. Odáig fajult az egész, hogy kihűlt az étel, és én rosszkedvűen voltam kénytelen azt befejezni. Régebbi élményeim, a küldetésekről szerzett tapasztalataim jártak a fejemben, és azon gondolkodtam, hogy nem ártana elvállalni egy küldetést, csak még nem néztem meg eléggé a hirdetésekkel teli táblát. Remlétem, hogy nem fogok Omeronba belebotlani, bár kedvelem őt, most kivételesen mással, ha nem önmagammal szeretnék egy feladatot teljesíteni.
Megakadt a szemem az egyik újoncon. Meglehetősen sok friss tag érkezett a céhbe, és egyik furcsább volt, mint a másik. A szóban forgó újonc épp a küldetésekkel teli táblát böngészte nagy figyelemmel és sejtettem, hogy nem azért, hogy az olvasást gyakorolja. Azt hiszem Eigo Haruki a neve; egy furcsa név, egy furcsa szerzetnek, bár minden bizonnyal én még furcsább lennék az ő szemében, de ez most nem igen izgatott. Ekkor azonban becsapódott egy másik újonc, közvetlenül mellém, aki úgy nézett ki, mintha az északi sarkról jött volna, legalább is úgy remegett, mintha ráznák. Ha jól emlékszem Daudy Arizannak hívják.
- Sssziaa Mei. Addddnál valammmi mmelleg iiiitalt. - Nos, tippem igaznak bizonyult, bár nem igen értettem, mivel csak egy kis eső esett most reggel, nem volt azért annyira hideg.
- Tessék Daudy. Remélem ez segít. - Úgy tűnik Mei-chan mindenkivel jóban volt, bár ez hol meglepő? Ez a Daudy is egy furcsa alak volt; mindkettő újonc nagyon is Omeronra emlékeztettek, bár nem tudom miért. Előbb vagy utóbb majd kiderül.
A táblánál ácsorgó Eigo hirtelen felkiáltott, hogy "Megvan", amire Daudy is odament és beszélgetésbe elegyedtek. Gondolom jóban vannak, bár ez nem igen lep meg. Majd mindketten odajöttek a bárpulthoz, és Eigo, szerintem nem odaillő hangnemben közölte, hogy ők bizony ezt a küldetést, ha törik, ha szakad, megcsinálják, azzal lecsapott egy lapot a pultra. Mei-chan megnézte, és vágyakozóan megjegyezte, hogy milyen jó nekik, és, hogy majd hozzanak szuvenírt és ilyesmit, azzal a két srác elköszönt és kiment. Sóhajtottam egy nagyot; meg kell szoknom, hogy nem egy arisztokrata környezetben vagyok, és nem kéne kiakadnom azon, hogy mások hogyan beszélnek.
- Strago, nem akarsz velük menni? - kérdezte Mei-chan mosolyogva - Te amúgy sem nagyon voltál még tengerparti üdülővárosokban, igaz? -
- Nem igen, szüleim nem találták konstruktívnak a pihenést. Akár el is kísérhetem őket. - azzal letettem a villámat, és megtorpantam. Elvitte az a két jómadár a lapot; most hogyan találjam meg, hogy merre kell mennem?
- Siess utánuk - sürgetett Mei-chan - egy vonaton kell lennetek, különben eltévedsz. Akane rezortba kérjed a jegyed. Jó utat. - integetett felém. Haj, haj, már megint nem fogom tudni, hogy mi fog történni velem. De még a feladatot sem tudom. Mindegy, sok meglepetéssel színes az élet.
Utolértem őket, de megtartottam az egészséges követési távot, így nem fogtak gyanút; túlságosan is lefoglalta őket a küldetés izgalma, és egymás társasága. Viszont sikerült egyet s mást megtudnom a küldetésről.
- Esténként szellemek és szörnyek zaklatják az ott pihenőket. Ezek megfékezésére keresünk bátor mágusokat. - mondta hangosan Eigo, és utána motyogott hozzá valamit, és én sejtettem, hogy nem igen akarja elhinni, hogy léteznek kísértetek. Én visszagondoltam a hegymélyi kalandomra, amikor is nem tudtam eldönteni, hogy, amit látok az álom vagy valóság, esetleg mindkettő, így simán lehet, hogy szellemek is léteznek, de ez majd csak ott fog kiderülni.
Sikerült végül is felkerülnöm ugyanarra a vonatra, mint amelyikre célpontjaim is felszálltak, és igyekeztem a közelükbe maradni, mert látni akartam, hogy megalapozott e a gyanúm, hogy ezek Omeoron lelki testvérei. Nem tévedtem. Azonnal kiszemelték a kocsiban tartózkodó legszebb, és kissé naiv lányokat, és azonnal rossz dologra használták fel a szakmájukat. Pontosan mögöttük foglaltam helyet, ami, mint kiderült, egy rossz döntés volt, mivel én is premierben hallhattam, hogy miféle hőstetteket nem hajtottak végre, de nem volt szabad őket szem elöl, vagy fül elől tévesztenem. Sajnos mégiscsak sikerült, ugyanis félúton elaludtam, és csak egy kedves öregúr ébresztgetésére tértem magamhoz, és először nem tudtam, hol vagyok. Kinéztem az ablakon, láttam a tengert, hallottam a sirályokat, éreztem a sós levegőt...... a fenébe, megérkeztem, de céhtársaim bizony nem voltak sehol. Gyorsan felpattantam és leviharzottam a vonatról, kis híján fellökve egy-két utast, és végignéztem a peronon. A távolban két ismerős pontot vettem észre, és nagyon gyorsan beértem őket, majd elhagytam mindenféle követési, lopakodási szándékomat, és megszólítottam őket.
- Szép jó napot kedves feleim - erre mindketten rám néztek, és valami halvány sejtésféle világított a szemükben. - Strago Rhelm vagyok, céhtársatok. Shirotsumétől követlek már benneteket, és most már szívesen megtudnám a küldetés részleteit, mivel én is emiatt jöttem errefelé. -

-Huááááhhh! – Ásítottam egy hatalmasat, de akkorát, hogy még a könnyem is kicsordult belé. Egy jó nagyot nyújtózkodtam, és megpróbáltam kikecmeregni a takarócsomóból, majd, miután ez sikerült, becéloztam a fürdőszobát. Negyedóráig még álltam bambán, félálomban, a zuhanyzóban, aztán végül neki kezdtem a tényleges tusolásnak is. Hamarosan már patyolat tisztán, szárazra törölve jöttem ki a fürdőszobából, gondos fél másodperces válogatás után felvettem a kezembe akadt ruhákat, de miután három nadrágot is tartottam így a kezemben, újra gondoltam az egészet, és pár perc múlva rendesen felöltözve siettem le a panzió éttermébe.
- Egy palacsintát… nem egy rántott… nem, inkább… nem… hanem…
- Nyögje már ki! Mire választ lemegy az egész délelőtt. – Morogtam oda a férfinak, ingerülten. Még így is jobban járt, mert Kris feje már kezdett vörösödni a visszafojtott idegtől, és ha a tolerancia gátját áttöri az idegesség folyója, akkor a panzió egy katasztrófa sújtotta területté fog válni.
Sikerülhetett jól ráijeszteni a férfire, mert az idegesen pillantott az étlapra, és rábökött valamire.
- Egy melaszo…s rántottá… kérek? – Alig hagyta el a szavak a száját a teremben ülő, régebben itt időző vendégek, Kris-el és velem együtt hangosan felhördültünk, majd néma csönd lett.
- Bátor ember. – Tette a vállára Kris a kezét, s mintha egy könnycsepp csillant volna a szemében.
A melaszos rántotta Kris apjának specialitása volt, de aki akár csak egyszer találkozott, akár csak az illatával is, tudta, hogy érdemes a gasztronómia eme csodáját, hatalmas ívben elkerülni.
A férfi Kris reakciójára teljesen elsápadt, majd megint rám nézett, arcán láttam, abban reménykedik, hogy most majd közbe lépek.
- Uram… majd viszek virágot. EGY MELASZOS RÁNTOTTA! – Kiáltottam a konyha felé, ahonnan erre elégedett kiáltás hallatszott, ami azt jelezte, hogy a ház ura boldog, hogy újra megcsillogtathatja „tudását”.
- Jó étvágyat! – Mondtam kedves mosollyal az arcomon, aztán elhagytam a panziót.
Vidáman sétáltam el a céhépületig, és amikor benyitottam jó hangosan köszöntem a bennlévőknek, akik viszonozták a köszönést.
A szemem sarkából észrevettem egy új kiírást a küldetések falán, és azonnal odarohantam. A papír elég feltűnő volt.
A kiírás szerint a munka Akane Resort-ban lenne, ahol mostanában szellemek és más szörnyek tűntek fel, és riogatják a pihenni vágyókat. Sokat hallottam már Akane Resort-ról, már jó régóta szerettem volna elmenni oda, bár nem dolgozni.
- Mindegy, így is jó lesz.
Leszedtem a kiírást a falról, és visszamentem a panzióba, gyorsan összepakoltam, és már indultam is a pályaudvarra. Mire odaértem már tíz óra is bőven elmúlt.
Vettem jegyet, és felpattantam a vonatra.
Elkezdtem keresni magamnak ülőhelyet, és már vagy három kocsin átmentem, amikor egy ismerős embert pillantottam meg.
- Red! – Intettem oda neki vidáman. – Szia!, Rég láttalak! Leülhetek? Eddig egy helyet sem találtam.
Red bólintott, hogy leülhetek mellé, így felpakoltam a cuccomat a csomagtartóba, és lehuppantam a székbe. Az út hátralévő részében mindenféléről beszélgettünk, hogy a találkozásunk óta mi történt velünk, meg hasonlók. Kiderült, hogy Redi is Akane Resort-ba tart a küldetés miatt.
Alig vártam, hogy megérkezzünk, mert az utazásból teljesen elgémberedtek a végtagjaim.
- A partra kell mennünk, ugye? – Kérdeztem, de meg sem vártam a választ, előhalásztam a papírt.
- Igen, oda kell menni! – Mondtam, majd ezután a part felé vettük az irányt, és egy kis gyaloglás után már meg is pillanthattuk a homokos partot, és a kék vizet.

Amikor korán reggel beléptem a klánházba, Mira éppen akkor tűzött ki egy küldetést a küldetések falára. Szépen csendesen leültem, a bárpultoz és megittam a jól meg szokott gyümölcslevet majd beszélgetni, kezdtünk Mirajaneel.
- Vannak most jó küldetések??
- Éppen most jött egy új és lehet, hogy a pont neked lenne jó. –mondja a mindig mosolygós lány.
Felállok és odamegyek a falhoz, majd egyből kiszúrom az új küldit. Voltak régebbi sőt, több hónaposak is, leveszem a küldis plakátot, majd visszamegyek a helyemre, és olvasni kezdem. Akane Resortban elég hihetetlen dolgok történnek, esténként szörnyeket látnak, akik megrémisztik az ott pihenni vágyókat. Ezeket kellene megfékezni vagy eltávolítani.
- Elvállalom. – mondom mosolyogva, majd folytatom. – Igazad van, imádom a szörnyeket gyilkolni.
Mivel korán volt, segítettem még egy kicsit a klánház körül Mirának, többek között bementem a könyvtárba és helyre raktam minden kint hagyott könyvet, azután pedig felmostam a padlót, amíg ő a bárpultot törölgette.
Amikor már nem volt dolgom, hazamentem majd összepakoltam a cuccomat és minden teendőt elvégeztem, hogy elindulhassak. A vonat állomáson történt egy baleset így várni kellett pár órát a következő vonatra, ami Akana Resortba megy. A várakozás következtében kerestem valami helyet, ahol leülhetek és várhatom a következő vonatot. Volt idő még enni is mivel indulás előtt nem ettem, úgy sejtettem hosszú lesz az út így ittam egy kávét is és vettem újságot ha unatkoznék a vonaton tudjak olvasni. Amikor a vonat megérkezet az elsők között szálltam fel, így kényelmes ülőhelyet tudtam találni az ablak mellett. Már majdnem elindult a vonat, amikor valaki a nevemen szólított.
- Red! Szia!, Rég láttalak! Leülhetek? Eddig egy helyet sem találtam.
- Szijaa Alice. – köszönök oda a lánynak, akit tényleg régen láttam, majd bólintottam, hogy leülhet.
Ezután sok mindenről beszélgettünk, többek között arról, hogy mi történt velünk az óta, amióta nem láttuk egymást, elmeséltem neki, hogy most már Fairy Tail mágus vagyok. Kiderült, hogy mindketten ugyan arra a küldetésre indultunk, így mehettünk együtt is. Amikor kiszálltunk a vonatból megbeszéltünk pár dolgot még és el is indultunk.
- A partra kell mennünk, ugye? – Kérdezte Alice.
- Igen, oda kell menni! – Így is tettünk elindultunk a part felé, ami gyönyörű volt

Éppen egy "munkáról" tartottam hazafelé, ami annyiból állt, hogy meg kellett ölnöm valami kövér, elkényeztetett, gazdag fickót. Mivel nem túl ritka, hogy pár megalázott, volt alkalmazott, vérig sértett családtag, vagy csak valaki akinek az útjában áll egy hasonló fickó megkér, hogy végezzem ki, hogy kicsit érdekesebb legyen, eljátszadoztam vele. A férfi hatalmas, sötét házában ez nem is volt túl nehéz. Már-már szinte élvezettel néztem, ahogy próbál menekülni és egyfajta mámor... vagy inkább bizsergés járta át testem, mikor láttam a rémületet az arcán, ahogy minduntalan elé kerültem egy démoni pillantással ismét futásra sarkalltam. Végül, mikor már ráuntam az egészre úgy döntöttem, gyorsan végzek vele. A házba... vagy inkább villába belépve két lépcsősor vezetett felfelé, melyek középen egy ponton találkoztak egy hatalmas üvegablak alatt, majd onnan kettéválva folytatták útjukat felfelé. Az üvegablak alatti részt választottam alkalmas helyül a kivégzésre. A férfit elkaptam, majd odavonszoltam.
- Miért? - Tette fel a kérdést, amit előtte már annyian mások. Általában erre három válaszom van, de most csak azt vágtam a képébe, ami előbb jött a számra.
- Mert élvezem. - Villantak meg fogaim, ahogy egy apró mosolyra húztam a szám. A következő pillanatban már lendítettem is jobb karom, melyet mágiám segítségével a démonéra alakítottam és egy gyors mozdulattal puszta kezemmel döftem át áldozatom mellkasát, majd megmarkoltam a szívét, és mintha csak valami vízzel teli lufi lett volna a kezemben, olyan egyszerűen robbantottam szét szívét a markomban. Káprázatos látványt nyújtott, ahogy a kifröccsenő vér megcsillan az ablakon át bevilágító telihold sápadt, fakó fényében, közben pár csepp a meleg folyadékból arcomra került, melyet egy egyszerű mozdulattal lenyaltam. Még én az apró, csillogó vércseppek látványában gyönyörködtem, áldozatom szeméből lassan eltűnt a fény és térdre rogyott előttem, majd ahogy kihúztam kezem a mellkasából, eldűlt mint egy zsák krumpli. Ezután nem volt ott több dolgom, így hátat fordítottam a lépcsőn heverő holttestnek és lassú, nyújtott léptekkel elhagytam a helyszínt. A ház elé kiérve egy kocsi várt kint. Sem a mágus arcát, akinek varázsereje a gépezetet működtette, sem benn ülőét nem láttam, de őszintén szólva nem is érdekelt kik ezek.
- Halott. - Kérdezte a kocsiban ülő férfi, ahogy lejjebb húzta az ablakot.
- Halottabb már nem is lehetne.
- Remek. Itt a jutalma. - Adott át nekem egy selyemzacskót, melyben a fizetségem volt, aztán már indult is a kocsi, én pedig a másik irányba fordulva megindultam az állomás felé. Itt szinte azonnal vonatra szálltam és már indultam is vissza a Blue Pegasus klánháza felé. Pechemre a haza út nem ment ilyen simán. Nem volt közvetlen járat, így át kellett szállnom Akane-ban, viszont innen meg ilyen későn már nem indult tovább vonat, csak másnap reggel, így nem volt más választásom, frissen szerzett gyémántjaim egy észét máris egy fogadóra kellett költenem. Szerencsére találtam egy pofás kis helyet nem messze az állomástól és még piálni is lehetett, én pedig ezt a lehetőséget ki is használtam.
~ Már megint Whiskey. Még mindig nem értem miért kezdesz whiskeyzni minden egyes hasonló meló után. ~ Szólalt meg végül Dengarim is, bár most pont nem hiányzott a vele való csevegés.
~ Most mit csináljak? Ilyenkor ez az egyetlen ami jól esik. ~
~Menj a francba... tök lehangoló vagy. ~ Szólt rám, bár nem egészen értettem, most mi a fene baja lehet.
~ Nem tehetek róla.. unatkozom. Kezd minden olyan egyhangú lenni. Nem ártana már végre valami meló amiben van egy kis kihívás, vagy ami érdekesebb. ~
~ Nem akarunk szellemek, vagy valami szörnyek ellen harcolni? O.o ~
- Nah az érdekes lenne. - Mondtam ki hangosan nevetve, mire a körülöttem ülők kicsit furán kezdtek méregetni.
~ Most nem poénkodok te marha. A budi ajtajára volt kiragasztva egy felhívás. ~
~ Te ezt meg honnan tudod? O.o ~
~ Még meg is álltál előtte, mikor az 5. pohár után mentél ki. Tudod, mielőtt majdnem összeverekedtél a tükörképeddel, mert szerinted beszólt neked. ~
~ Jaaa... azt a gyereket még elkapom... ~
~ Nem hiszem el, hogy egy ekkora degeneráltba vagyok zárva. ~
- Erre iszunk !! - húztam le az előttem lévő pohár tartalmát, majd a következő dolog amire emlékszem, hogy másnap a szobámban ébredek egy Cowboy kalappal a fejemen, rúzsnyomokkal az arcomon, egy ananásszal (amin valamiért napszemüveg volt) a kezemben és az a szellemes, szörnyes felhívás a mellkasomra volt ragasztva.

- Szép jó napot kedves feleim. - köszönt valaki mögöttünk, mire megfordultam. - Strago Rhelm vagyok, céhtársatok. Shirotsumétől követlek már benneteket, és most már szívesen megtudnám a küldetés részleteit, mivel én is emiatt jöttem errefelé.
- Üdv. Én Eigo Haruki vagyok.
Miután Daudy is bemutatkozott, odaadta Stragonak a papírt, hogy elolvashassa. Közben elindultunk a szálloda felé, ahol a megbízónk tartózkodott.
Nem volt messze az állomástól, így hamar odaértünk. Bementünk, és igaz még nem jártam soha szállodában, de a látvány szebb volt mint ahogy azt elképzeltem. Kikövezett, fényes padló terült el a lábam alatt, ami annyira tiszta volt, hogy amikor lenéztem a saját tükörképemet is láttam. Bal oldalt egy hosszú pult állt, ami mögött három csinos hölgyemény serénykedett, jobb oldalt pedig asztalok helyezkedtek el, amiken olyan ételek és italok voltak felszolgálva a vendégek előtt, amiket én még sosem láttam. Az asztalok között pedig a személyzet rohangált fel-alá, hogy a vendégek minden kérését teljesítsék. Daudy épp a papírt nézegette amin a küldetésünk volt.
- Le van írva, hogy kit kell keresnünk?
- Nincs. - felelte Daudy.
Nem volt más választásunk, úgyhogy útbaigazításért odamentünk a pulthoz, de előtte még kivettem társam kezéből a papírt.
- Üdv.
- Jó napot uram, miben segíthetek?
- Ezt a küldetést jöttünk elvállalni, de nem tudjuk kit kell keresnünk.
Letettem az asztalra a papírt, amit a nő gyorsan el is olvasott.
- Shin-t kell keresniük, a főpincért. Ő az. A fiatalember, ott az asztalok között. - mutatott egy férfira a terem másik felében.
- Köszönjük.
Rögtön oda is mentünk hozzá. Éppen két illetővel társalgott.
- Jó napot. - szólítottam meg.
- Mit akartok?
- A Titan Nose máguscéhtől jöttünk a küldetés miatt. - mutattam fel a papírt.
A másik két egyén arcán megkönnyebbülést láttam, amiből arra következtettem, hogy nem könnyű eset ez a főpincér.
- Üdv. Eigo Haruki vagyok. - mutatkoztam be nekik.
- Én pedig Red Walter. - kezdte a fiú.
- Engem Alicenak hívnak. - folytatta a lány.
- Ti is a küldetésre jöttetek?
- Igen.
- És melyik céhtől vagytok itt?
- Én a Quatro Cerberustól.
Miután Red is elmondta, a többiek is bemutatkoztak.
- Akkor kezdjetek hozzá! Lehetőleg a holnap esti karneválra végezzétek el a munkát, szobákat pedig a portán kaptok majd!
Mondandója befejeztével már indult is tovább az egyik asztalhoz.
- Nem túl segítőkész egy figura.
- Szerintem induljunk el és nézzük körül a környéken. Hacsak nincs valakinek valami jobb ötlete.
Mivel mindenki egyetértett, épp indultunk volna, amikor egy fekete ruhás fickó rohant oda hozzánk.
- Ti mágusoknak néztek ki. - kezdte lihegve. - Ti is erre a küldetésre jöttetek? - mutatott fel egy papírt.
- Igen.
- Mark Deamon, vagyok a Blue Pegasusból.
- Én pedig Eigo Haruki.
Miután a többiek is bemutatkoztak, folytatta.
- Beszéltetek már a megbízóval? Mit mondott?
- Találkoztunk vele, de semmi újat nem tudtunk meg. - felelte Alice.
- Most indultunk körülnézni a környéken, hátha látunk valami szokatlant.
- Akkor szerintem váljunk szét, és mondjuk délben és este találkozzunk itt a szállodánál. Nem hiszem, hogy léteznek szellemek, úgyhogy szerintem nem fogunk semmit találni. Főleg nem nappal.
Elindultunk különböző irányokba, valami szokatlan után kutatva.
Órákon át sétálgattam körbe, de semmi érdekeset nem láttam. Az emberek vagy napoztak, vagy fürödtek a tengerben, és a tömegben fűszoknyás lányok szolgálták ki őket. Látszólag mindenki jól szórakozott. Délben visszamentem a szállodához, ahol a többiek már ott álltak, és elmondták, hogy ők se találtak semmit. Délután is folytattam a keresést, de már egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy itt semmi sem fog történni. Leültem egy árnyékos helyre, és kértem az egyik felszolgálótól egy hideg sört. Lassan elkortyolgattam, majd kértem egy következőt is. Jól esett ebben a melegben egy ilyen hideg ital. Közben tovább figyeltem a helyet, de egyre kevésbé tudtam erre koncentrálni, és egyre többször tévedt a tekintetem inkább a csinos fűszoknyás lányokra. Időközben kezdett lemenni a nap, és a tömeg is kezdett szétszéledni, én pedig elindultam vissza, hogy találkozzak a többiekkel. Amikor odaértem a szállodához, akkor érkeztek meg a társaim is. Miután mindenki elmondta, hogy semmit nem talált, elkezdtük törni a fejünket, hogy mitévők legyünk, de hirtelen vérfagyasztó sikoly szakította félbe beszélgetésünket. Rögtön a hang irányába fordultam, és egyértelműen a szálloda felől jött. Daudy felfelé mutatott, ahol egy teraszon egy nő szaladgált össze vissza, majd mintha megunta volna, odament a korláthoz és készült leugrani.
Rögtön elindultam szoba felé, hogy megnézzem mi történt.

A papír szerint egy szállodát kellett megkeresnünk, még a hely nevét is odaírták, így nem nagyon volt lehetőségem gyönyörködni a környék szépségeiben, helyette nézhettem, hogy melyik ház, vagy szállodára emlékeztető hely viseli ugyan azt a nevet, ami a papírra volt írva. Jó Negyedórás kóválygás után a tűző napon bőven elég volt hozzá, hogy megszabaduljak a kabátomtól, és a jó hangulatomtól is, mert a helyet nemcsak, hogy nem találtuk meg, de még a tűző napon is rohadhattunk, és nem voltam messze tőle, hogy gutaütést kapjak, emellé még párosult is egy kis düh, hogy fizikailag vagyok képtelen megtalálni egy nyamvadt szállodát.
Dühösen gyűrtem apró galacsinná a papírt, majd pár perc múlva újra kisimítottam, hogy megnézzem hova kéne menni.
-Hol a rákban vagyunk? – Morogtam a fejemet vakargatva, szemöldökömet ráncolva.
Igyekeztem titkolni Red-előtt titkolni, hogy fogalmam sincs, merre járunk, de sajnos mindig eléri azt a pontot, amikor már nem tud titkolózni.
-Feladom!!!!!Elegem van!!! Hol az ördögbe ásták el azt a koszos putrit az istenért!!! – Keltem ki magamból, de szerencsémre egy arra járó férfi meghallotta, hogy hisztériázom. Valami nagy falap volt nála. Odajött hozzánk, és kedvesen megkérdezte, hogy segíthet –e valamiben. Röviden összefoglaltuk, hogy hova szeretnénk eljutni, mire a férfi arcán hatalmas mosoly jelent meg.
- Oh, remek, már vártuk, hogy mikor jönnek a hirdetésre a jelentkezők! – Mondta. – Sajnálom, az én hibám, hogy nem találtátok meg a szállodát.
Megfordította a falapot, amin ott volt a papíron is szereplő név, bár elég kopott volt, így alig tudtuk elolvasni.
-Éppen át akartam festeni a feliratot, ezért le kellett szednem a szálloda bejárata felől. De ha az úton végig mentek, és ott jobbra néztek, láthatok egy nagy fehér házat, na, az a szálloda.
Elköszöntünk a férfitól, majd a instrukciókat követve meg is találtuk azt a házat, ami előtt ha nyolcszor nem, akkor egyszer sem álltunk meg, hogy megnézzük merre kellene menni. Így utólag már nem is értettem, hogy miért nem jöttünk rá, hogy ide kéne jönnünk.
Bementünk a hatalmas bejárati ajtón. A hely szép volt, tiszta, mint a patyolat, akár enni is lehetett volna a padlóról, bár azt azért nem tettem volna. Odamentünk a pulthoz és megkérdeztük az egyik hölgyet, hogy kit kéne keresnünk a küldetéssel kapcsolatban.
-A főpincért, Shint keresik egy perc, és ide hívom. – Mondta, azzal elsietett valahova. Kis idő múlva egy fiatal fiúval jött vissza. Eléggé le voltam nyűgözve, hogy ilyen fiatalon máris főpincéri állást tölthet be, de minden csodálatom elpárolgott amint megszólalta.
- Mit akartok tőlem? – Kérdezte nyersen, s nem kerülte el a figyelmemet, mintha kicsit felhúzta volna az orrát.
-A nevem Ali…
-A lényeget, ha kérhetném, nincs időm kisgyerekekkel játszadozni.
- Na ide hallgass, te öntelt pingvin… - kezdtem baljóslatúan, de még mielőtt befejezhettem volna, hogy mit kap, ha még egyszer kisgyereknek titulál minket, három másik srác félbeszakított minket.
- Jó napot.
- Mit akartok?
- A Titan Nose máguscéhtől jöttünk a küldetés miatt. - Ránknézett.
- Üdv. Eigo Haruki vagyok. – Mutatkozott be hármójuk közül az egyik.
- Én pedig Red Walter.
- Engem Alicenak hívnak.
- Ti is a küldetésre jöttetek?
- Igen.
- És melyik céhtől vagytok itt?
- Én a Quatro Cerberustól.
Red is elmondta, hogy ő melyik céhből jött a másik két srác is bemutatkozott.
- Akkor kezdjetek hozzá! Lehetőleg a holnap esti karneválra végezzétek el a munkát, szobákat pedig a portán kaptok majd! – Amint Shin befejezte, azonnal ment is tovább a következő asztalhoz, nyílván nem akarta, hogy tovább zavarjuk a köreit, volt neki egy csomó fontos dolga még ( a fejében ).
- Nem túl segítőkész egy figura.
- Szerintem induljunk el és nézzük körül a környéken. Hacsak nincs valakinek valami jobb ötlete.
- Ti mágusoknak néztek ki. – Szólt valaki. - Ti is erre a küldetésre jöttetek? –
- Igen. – Mondtam, bár még nem láttam, hogy ki is volt a kérdező fél, mert a többiek pont eltakarták őt a szemem elől.
- Mark Deamon, vagyok a Blue Pegasusból. – Az ismerős névre felkaptam a fejemet, és kinéztem a többiek mögül. Nem csalódtam a névmemóriámban, tényleg ő volt az, akire gondoltam. Intettem neki, csak úgy üdvözlés keppen, de talán nem vette észre.
- Én pedig Eigo Haruki.A többiek is bemutatkoztak, én ezután már csak köszöntem neki, hisz mi már ismertük egymást, szükségtelen volt újra bemutatkozni.
- Beszéltetek már a megbízóval? Mit mondott?
- Találkoztunk vele, de semmi újat nem tudtunk meg.
- Most indultunk körülnézni a környéken, hátha látunk valami szokatlant.
- Akkor szerintem váljunk szét, és mondjuk délben és este találkozzunk itt a szállodánál. Nem hiszem, hogy léteznek szellemek, úgyhogy szerintem nem fogunk semmit találni. Főleg nem nappal.Én se nagyon hittem a szellemekben, nem számítottam én se semmi különösre. Mindannyian szétváltunk, így nagyobb volt az esély rá, hogy találunk valamit, de én még így sem láttam semmi használhatót, vagy érdekeset, említésre méltót. Órákig sétálgattam fel, s alá a környéken, lassan már csukott szemmel is meg tudtam volna a szállodát, mert egy idő után már azzal szórakoztam, hogy két dolog közti távolságot mértem le lépésekben. Délben találkoztunk a szállodánál találkoztunk a többiekkel, mindenki beszámolt róla, hogy semmit sem talált és, hogy ők sem láttak semmi különösek. Délután már csak a szállodán belül nézelődtem. Pár óra után már ráuntam az egészre, úgy döntöttem, hogy beülök egy éttermébe, és eszek valamit, és közben szemmel tartottam a helyiséget, hátha történik valami, egészen addig, amíg ki nem hozták azt a hatalmas tál krumplit, töltött csirkével, mert utána az elég alaposan elvonta a figyelmemet. Ezután még pár percig őrködtem az étkezők felett, de utána megjött fagylalt kelyhem, ami megint lefoglalt egy jó időre. Ezután elhagytam az éttermet, és már csak lézengve félig- meddig végeztem a feladatomat, de az, ami mostanában a frászt is halálra ijeszti az emberekben, nem akart eljönni.
Este találkoztam a szálloda előtt a többiekkel. Mint azelőtt, most sem tudtak semmi ujjat mondani, én se nekik. Mindenki azon kezdett agyalni, hogy mit kéne tenni, lázas gondolkodásunkból egy velőt rázó sikoly rázott fel. Mindannyian a hang irányába fordultunk. A hang a szálloda felől hallatszott. A Daudy nevű srác felfelé mutatott, mindenki pontosan arra nézett, amerre az ujja mutatott:
Az egyik teraszon egy nő szaladgált össze – vissza, mint valami futóbolond, majd egyszer csak odavágtatott a korláthoz, és leugrott az erkélyről.
-Red Carpet!- Kiáltottam mire megjelent a lábaim alatt a szokásos lángszőnyeg. Gyorsan felrepültem, és elkaptam a nő karját, aki viszont elég súlyosnak bizonyult, de valahogy sikerült vissza vinnem az erkélyhez, és letettem.

A két jómadár segítőkészen bemutatkozott, bár felesleges volt, mivel ismertem a nevüket, de ezt nekik nem kellett feltétlenül tudniuk.
- Üdv. Én Eigo Haruki vagyok. -
Közben a másik klán társ egy rövid szerencsétlenkedés után cigire gyújtott, amihez majdnem a küldetéslapot használta papírnak.
- Daudy Arizan! Örvendek a találkozásnak. - mutatta be ő is önmagát és közben egy jó adag füsttel toldotta meg mondanivalóját, ami az én arcomba talált célállomást. Köhécselve elfordultam, és a levegőt kaszáltam kezemmel. Daudy erre kissé megszeppent, majd gyorsan előkaparta a kis híján a dohányzás áldozatává vált lapot, és átadta nekem. Végre megtudhattam a részleteket is. No, lássuk csak, szellemek ööö, szörnyek, hmmm, ez eddig meggyőző, és nem igen hihető, de rendben, esetleg valami más? Fantomok, netalán tán koboldok, vagy tündérek? Nem? Jót derültem magamban, hogy megint, micsoda egy bolond küldetés jutott nekem, bár ezen lassan már nem kellett volna, hogy meglepődjek: voltam én már kísértetes kalandon, és nem igen volt ugyan vicces, de a kísértet nem tud senkinek sem ártani; az ember megtalálja a probléma forrását, megoldja, és voilá, vége. Eddigi legnormálisabb feladatom a céhbe való beavatásomra szervezett botanikai túra volt, és én már akkor tudtam, hogy egész életem most már olyan lesz, amilyennek sose képzeltem, de késő; már egyszer újrakezdtem az életemet, ideje beletörődni, és elfogadni a világ groteszk oldalát.
Követtem céhtársaimat, nem igen figyelve, hogy merrefelé mennek, de egy idő után megálltak és én is reflexből ezt tettem, majd felnéztem végre a lapomból, és egy eléggé fényűző, nem mindennapian felépített szálloda előtt ácsorogtunk. Én egy gyors köszönetmondás után visszanyújtottam a küldetéslapot a tulajdonosának, aki azonnal elkezdte vizsgálgatni, isten tudja miért, de minden bizonnyal meg volt rá a jó oka. Először Eigo unta meg a várakozást.
- Le van írva, hogy kit kell keresnünk? - kérdezte.
- Nincs – jött a tömör válasz, amin nem voltam meglepődve, mivel én sem láttam semmi olyat, ami arra utalt volna, hogy ki adta fel a megbízást. Akár egy szellem is lehetett volna, és most mulat rajtunk, hogy micsoda naiv kis földi lények vagyunk.
Eigo nem bírta a semmittevést, ezért kirántotta barátja kezéből a lapot, és becsörtetett a szállodába, mi meg a nyomában loholtunk. A recepción találtunk rá, amint egy szerencsétlen nőt molesztált szavaival. Úgy tűnt, hogy a köszöntés etikettje már lezajlott.
- Jó napot uram, miben segíthetek? - kérdezte kifejezéstelen arccal a pult mögött álló hölgy. Eigo, mint a csapat szája, volt most a csapat szája.
- Ezt a küldetést jöttünk elvállalni, de nem tudjuk, kit kell keresnünk. - azzal levágta a lapot elé, hogy ne csak akusztikusan, de vizuálisan is alátámassza kijelentését, avagy kérését. A nő rápillantott a lapra, és a terem másik végében ácsorgó emberre mutatott, majd vizuális útbaigazítását akusztikusan tette világosabbá.
- Shin-t kell keresniük, a főpincért. Ő az. A fiatalember, ott az asztalok között. -
- Köszönjük. - mondta a száj, és elindultak a célpont felé. Nem volt jobb dolgom, követtem őket. De mielőtt odaértünk volna, a másik recepciós eldargált mellettünk, és egyenesen Shinhez ment, akivel pár pillanat múlva mellettünk haladt el, megfordultunk, és két alakot láttunk a pultnál, akik, minden bizonnyal ugyanazért vannak itt, mint mi. Megfordult kis csapatunk, és a vélt küldetéstársak felé indultunk mi is. Amint közelebb értünk láttuk, hogy az egyik vélt társnál, egy lánynál, kezd eltörni a mécses.
-A lényeget, ha kérhetném, nincs időm kisgyerekekkel játszadozni. - látszólag a pincér, amilyen fiatal volt, olyan nagyképű is.
- Na ide hallgass, te öntelt pingvin… - kezdte a lány, amiből semmi jó sem sülhetett volna ki, de mi pont akkor értünk oda, és félbeszakítottuk az előrelátható szitokáradatot.
- Jó napot. - köszönt mindenkinek Eigo. Neki nem igen tűnt fel, hogy lehet, kissé labilis egyénekkel lesz dolga, megmaradt töretlen jókedve.
- Mit akartok? - mondta Shin irritáltan.
- A Titan Nose máguscéhből jöttünk a küldetés miatt. - mondta a száj, és meglengette a lapot a főpincér előtt, de a következő szavakat már a másik két személyhez fűzte.
- Üdv. Eigo Haruki vagyok. –
- Én pedig Red Walter. - Red? A szülők humorérzéke hihetetlen lehetett; gondolom a hajszínét vették alapul. Szegény srác, miket élhetett át kiskorában?
- Engem Alicenak hívnak. - Csak így ennyi? Alice? Vagy nem voltak szülei, vagy annyira szerette őket, mint én az enyéimet.
- Strago Rhelm - azzal meghajtottam magam kissé. Nem tudtam, hogy mennyire kellene udvariasnak lennem, de ha az vagyok, azzal még nem veszítek
- Ti is a küldetésre jöttetek? - folytatódott a kérdezősködés. Milyen szerencse, hogy én egy mondatban elintéztem az egészet.
- Igen. - úgy tűnt a másik csapat szája Alice.
- És melyik céhtől vagytok itt? - Nem mindegy? Már kezdett nekem is elegem lenni az egészből, pontosan úgy, mint Shinnek, akinek a drága idejét nagyon intenzíven loptuk.
Alice Quattro Cerberusos, Red pedig szabadúszó. Quattro Cerberus? Mintha az a nyavalyás Adelus Morningway is ott lenne, ha jól emlékszem.
- Remélem végeztek. - szólalt meg a pincér irritáltan - Túl sok mindent nem lehet a feladathoz fűzni. Nekem azt mondták, hogy a mágusok értelmes emberek, kérem, bizonyítsátok be. Akkor kezdjetek hozzá! Lehetőleg a holnap esti karneválra végezzétek el a munkát, szobákat pedig a portán kaptok majd! - azzal faképnél hagyott bennünket, aminek Alice örült a legkevésbé, és láttam az arcán, hogy legszívesebben hozzávágna valamit Shinhez.
- Nem túl segítőkész egy figura. - micsoda megfigyelő képességek.
- Szerintem induljunk el és nézzük körül a környéken. Hacsak nincs valakinek valami jobb ötlete. - Nem volt . Itt nagyon mást nem lehet csinálni. Ekkor a semmiből egy hang szólalt meg. Sejtettem, hogy nem a lelkiismeretem az, és nem is egy szellem.
- Ti mágusoknak néztek ki. Ti is erre a küldetésre jöttetek? – kifújta magát; minden bizonnyal futott. Az én megfigyelőképességem is a toppon van.
- Igen. - most, hogy a két csapatból egy lett, Alice vette át a száj feladatát, de nem a szemét, mivel nem nézett fel az újonnan érkezettre.
- Mark Deamon, vagyok a Blue Pegasusból. – Hopp, erre már felkapta a fejét... miért is? Ja, talán azért, mert ismerte. Odaintegetett neki, de nem igen lehetett meghatározni, hogy észrevette e vagy sem. Helyette inkább a fontosabb dolgokkal foglalkozott.
- Beszéltetek már a megbízóval? Mit mondott? -
- Találkoztunk vele, de semmi újat nem tudtunk meg. - mondta készségesen Alice. Talán nagyon is fel akart tűnni ismerősének.
- Most indultunk körülnézni a környéken, hátha látunk valami szokatlant. - mondta a fejleményeket Daudy.
- Akkor szerintem váljunk szét, és mondjuk délben és este találkozzunk itt a szállodánál. Nem hiszem, hogy léteznek szellemek, úgyhogy szerintem nem fogunk semmit találni. Főleg nem nappal. - mondta hihetetlen elmésséggel Eigo, de sajnos léteznek szellemek, de abban igaza volt, hogy nappal valószínűtlen, hogy akármit is fogunk találni. És ezzel szétváltunk.
Én, mivel nappal volt, és tudtam, hogy ilyenkor felesleges keresgélni, kimentem a tengerpartra, egy olyan helyre, amit mindig is akartam látni, ugyanis még sohasem volt szerencsénk egymáshoz. Egy meleg szellő jelenlétében néztem ki a nyílt víztömegre, a végtelenbe, az örök szabadságba. A sós illat, a sirályok éneke, a mély nyugalom, egészen addig, amíg egy nagy visítás nem hallatszott, és egy seregnyi nyaraló lába alatt nem találtam magam. Kiderült, hogy egy strandot választottam, jó érzékkel, megfigyelésem helyéül, és ezt a strandot most birtokba vették a pihenni vágyók, bár nem értettem, hogy mi olyan lazító abban, ha össze-vissza rohangálnak, vízzel locsolják egymás, kiabálnak, őrjöngnek, sikítoznak, vadulnak. Nem tagadom, hogy a szűkebb fürdőruhás lányok elvonták a figyelmemet, mert ugye Fioréban a lányok 10%-ának kicsi a melle, a maradék 90% meg itt van most, így elég gyakran tekergettem a fejemet. Mivel nem igen mozogtam, csak szememmel, vagy fejemmel, sokan azt hitték, hogy valami tengerparti látványosság vagyok, és sokra sikerült alaposan ráijeszteni, amikor megmozdultam, vagy utánuk fordultam (- Úristen, a kalózszobor mozog! stb.). Eme foglalatosságot estig űztem, amikor is a sok szép lány és ronda fiú visszavonult a szállodába, és engem, a szobrot, otthagytak. Végre, megint visszatért a nyugalom. Hiú remény; az este meghitt atmoszféráját egy velőtrázó sikoly törte darabokra. Megfordultam, és a hotel felé futottam, ahol rábukkantam Daudyra, és Alicere, és láttam, hogy a többiek is errefelé tartanak (mily meglepő). Az egyik teraszon egy nő szaladgált fel s alá, és sejtettem, hogy nem napszúrás áldozata lett. Majd egy hirtelen gondolat folytán megpróbált levetődni a teraszról, ami egy meglehetősen botor ötlet lett volna, mivel azt nem igen élte volna túl. Szerencsére eme tervét Alice meghiúsította.

- Mi a franc történt az este? - Kérdeztem fejemet fogva, ahogy lassan körbenéztem a szobában, ahol a nemrég felsoroltakon kívül semmi különöset nem láttam.
~ Hattalmas este volt. Most először nem bánom annyira, hogy beléd lettem zárva. Mikor a kecskét loptuk azt hittem vége, de mikor rád esett az a csaj.. ~
- Állj már le. Kezdjük csak lassan, egyesével.
~ Okés. Hol kezdjük? ~ Mondta izgatottan, úgy tűnt nagyon várja, hogy mesélhessen. Lassan leemeltem a cowboy kalapot a fejemről, majd a kezemben lévő ananászra néztem.
- Először is... - Kezdtem bele komoly hangon. - Mi a francnak kellett napszemüveg az ananásznak éjszaka? O.o
~ -.- ~

Miután Dengarim túltette magát legelső kérdésemen - amit amúgy meg sem válaszolt >.> - tömören összefoglalta, mi is történt az este, bár őszintén nem igazán figyeltem rá, mint úgy általában. Végül sor került a küldetésre is, melynek a részleteit csak az után tudtam meg, hogy mellkasomról letéptem és ezzel egy gyantázás fájdalmait éltem át. Ahogy mellkasomat dörzsölgetve elolvastam a papírlapon szereplő infókat, lassan felébredtem és meg is tetszett a dolog. Szellemek és szörnyek ellen harcolni... végre valami ami nem lesz unalmas, már ha igaz és nem csak pár hülye szórakozik és ijesztgeti a turistákat. Na mindegy, végül két bögre kávé és a számla, valamint az éjszaka folyamán tönkretett dolgok kifizetése után, nekiindultam, hogy időben a felhíváson feltüntetett szállodába érjek, ami nem ment túl könnyen. Először is... még kicsit ingatag állapotban voltam, másodszor a napfény is eléggé irritálta a szemem, bár ezt a gondot hamar orvosolni tudtam.
~ Nem hiszem el, hogy erre használod az erőmet. ~
~ Ugyan... az alkuban szó nem volt róla, hogy nem lehetne. ~ Feleltem vidáman, ahogy az utcán sétálgattam. Az emberek ahogy megláttak, kicsit megrémültek tőlem, de ez előfordul, ha az ember a szemeit egy démonéra cseréli, hogy ne fájjon a feje a másnaposság miatt.
~ Igaz, de nem lett volna egyszerűbb levenni a szemüveget az ananászról és azt felvenni? ~
~ Nem hiszem. ~
~ Mert? O.o ~
~ Tök jól állt neki ~ Feleltem, mire Dengarim meglepetésemre ahelyett, hogy simán lehülyézett volna....
~ Mark... tudod miért jó egy tengerparton élni? ~
~ Na miért? ~
~ Mert akkor csak három oldalról van körülvéve az ember hülyékkel. ~
~ Ez jó xD. ~
~ De én beléd vagyok zárva >.> ~
~ Rohadj meg -.- ~ Feleltem, mire csak elnevette magát, majd az csendben folytattuk az utunkat a szállodáig, bár mikor megláttam, mennyi az idő, kicsit belehúztam, de mire beértem az óriási építményben, lövésem sem volt merre klne mennem, míg meg nem láttam egy kisebb csapat embert, akik ruházatáról két dolog jöhetett szóba...
~ Ezek vagy bolondok... ~
~ Vagy mágusok. ~ Indultam meg feléjük ezekkel a gondolatokkal.
- Ti mágusoknak néztek ki. – Szóltam oda, mire felém fordultak. - Ti is erre a küldetésre jöttetek? - Lebegtettem meg a felhívást előttük.
- Igen. - Felelte egy ismerősnek tűnő női hang, bár így elsőre nem ugrott be, hogy kihez tartozik, így nem foglalkoztam vele.
- Mark Deamon, vagyok a Blue Pegasusból. - Mutatkoztam be, mire az ismeretlen mágusok közt egy ismerős arcot fedeztem fel, ahogy apró kezével intett nekem üdvözlés képp, mire egy mosollyal feleltem, majd végig hallgattam, ahogy a többiek is bemutatkoznak, aztán érdeklődtem tudnak e már valamit a küldetésről.
- Beszéltetek már a megbízóval? Mit mondott?
- Találkoztunk vele, de semmi újat nem tudtunk meg.
- Most indultunk körülnézni a környéken, hátha látunk valami szokatlant.
-
Akkor szerintem váljunk szét, és mondjuk délben és este találkozzunk
itt a szállodánál. Nem hiszem, hogy léteznek szellemek, úgyhogy
szerintem nem fogunk semmit találni. Főleg nem nappal. - Felelték, aztán mivel mindenki egyet értett az előbbi ötlettel, szétváltunk és úgy kezdtünk nyomozni. Én először is megtaláltam a közelben lévő legjobb fürdőruha boltot és miután vettem egy faja kis fürdőgatyát és egy napszemüveget, kimentem a partra, hogy a tömegben elvegyülve tudjak nyomozni. Na jó, kit hülyítek... lementem a partra napozni kicsit, mert eléggé fehér voltam és gondoltam nem ártana, ha lenne egy kis színem. Hiszen nappal amúgy sem jönnek elő ezek a szellemek, vagy mik, akkor meg akár kellemesen is eltölthetem az időt. Végül, ahogy lassan lement a nap, mind visszatértünk a szállodába, hogy megosszuk egymással ki mit talált, de mint az várható volt, senki nem látott, vagy hallott semmi lényegeset. Épp azon gondolkodtunk, hogyan tovább, de ekkor egy velőtrázó sikoly szelte át a levegőt, melyre mind azonnal felkaptuk a fejünket. Felettünk az egyik erkélyen, egy nő rohangált eszeveszett módon, majd végül az erkély széléhez csapódott és azon átesve a föld felé kezdett zuhanni.
- Birth of a dem... - Kezdtem halkan mormolni mágiámat, hogy Dengarim szárnyait megidézve elkapjam valahogy a nőt, de Alice gyorsabban reagált.
-Red Carpet!- Hallatszott a mágia neve és a következő pillanatban már repült is a lány, majd miután elkapta a nőt, nehézkesen ugyan, de visszavitte az erkélyre és leszállt vele, a többiek pedig azonnal rohanni kezdtek, hogy ők is felérjenek a szobába.
~ Te nem mész. ~
~ De, csak nincs kedvem lépcsőzni. ~ Feleltem egy mosollyal arcomon, majd mikor már a többiek nem láttak, lábaimat a démonéira változtattam és hatalmas erővel ugrottam fel. Talpaim alatt fogalmam sincs milyen kő volt, de az ugrás ereje megrepesztette. Szinte repültem felfele és élveztem ahogy a huzat végigsimítja az arcomat és a landolás is elég szépre sikeredett. Pont a korlátra érkeztem, mire az alattam lévő Alice felkapta a fejét, ahogy a nőt próbálta helyrepofozni. Épp készültem volna megkérdezni, hogy van a nő, mikor megcsúsztam a korláton és miközben előre zuhantam, csak annyit tudtam kinyögni "banyek." A következő pillanatban Alice-en landoltam és egy apró fejkocc után, csak vigyorogni tudtam.
- Ööö... rég láttalak. - Simogattam a fejem, az előbbi ütés után.
~ Te másnaposan... tényleg nagyon béna vagy... ~

A papír ami szerint egy szállodát kell keresnünk Alicenél volt, az út közben rájöttem, hogy a lány nem tudja merre is kellene menni, már látszott rajta, hogy nem sokára robban a „bomba”. Meleg volt, hét ágra sütött a nap és mi még kabátot is hoztunk magunkkal, remek ölet volt… Társam a papíron vezette le a feszültséget, összegyűrte utána újra kisimította, hiszen még kelleni fog az a kis fecni.
-Hol a rákban vagyunk? – csak megrántom a vállam, mert már sejtettem, hogy ő se tud nagyon tájékozódni.
~Legközelebb nem adom a kezébe a vezetést, főleg akkor nem ha meg kell találnunk valamit!!~ Morgolódok magamnak, de közben nevetek magunkon.
-Feladom!!!!!Elegem van!!! Hol az ördögbe ásták el azt a koszos putrit az istenért!!! – nost, ez volt az a bizonyos „bomba” amit már vártam, pár járókelő meg is bámult minket, amiért Alice kicsit kiborul, az egyik viszont oda is jött.
- Segíthetek valamiben?- kérdezi meg tőlünk.
Mi mindent elmondtunk neki, ő pedig türelmesen végig hallgatta, majd amikor mondandónk végére értünk elmosolyodott.
-Oh, remek, már vártuk, hogy mikor jönnek a hirdetésre a jelentkezők! Sajnálom, az én hibám, hogy nem találtátok meg a szállodát. – a kalapon volt egy felirat, amit meg akartunk nézni miközben a fején megfordította a kalapot, de a cetli kiolvashatatlan volt, majd folytatta. – Éppen át akartam festeni a feliratot, ezért le kellett szednem a szálloda bejárata felől. De ha az úton végig mentek, és ott jobbra néztek, láthatok egy nagy fehér házat, na, az a szálloda.
~Csodás, fogadjunk elmentünk már mellette~ Megköszöntünk a férfinak a segítséget és elindultunk megkeresni, és tényleg ott volt a fehér ház. Hatalmas ajtaja volt, amin bementünk, majd egyből a recepcióshoz mentünk.
- Elnézést!- lépek oda az egyik hölgyhöz. - Küldetéssel kapcsolatban jöttünk, kit kellene megkeresni??
-A főpincért, Shint keresik egy perc, és ide hívom.
Azzal elrohant, megköszönni se volt időnk, majd kis idő elteltével, egy fiúval tért vissza, láttán, hogy már főpincér kicsit eltátottuk a szánkat Aliccel. Kiderült, hogy túl sokat vártunk tőle, mert amikor megszólalt, kicsit se volt udvarias.
- Mit akartok tőlem?
~Ez jól kezdődik, öntelt gyerek az tuti, esküszöm, hogy leütöm ha szükséges.~ Gondolkozok magamban és az is eszembe jut, hogy most már ide se jövök többet, elvégzem a küldetést és soha többet nem akarok ez a kölyköt látni.
-A nevem Ali…- Shin a szavába vág, és a lány ezt nem igazán viseli jó néven, nekem bemutatkozni sem volt időm.
-A lényeget, ha kérhetném, nincs időm kisgyerekekkel játszadozni.
- Na ide hallgass, te öntelt pingvin…- ekkor három másik ember szakította meg a mondandóját, aminek úgy sejtettem nem lett volna szép vége….
- Jó napot. – köszön udvariasan.
- Mit akartok? – kicsit az újonnan jött emberkéknek is lefagyott az arcukról a mosoly.
- A Titan Nose máguscéhtől jöttünk a küldetés miatt.
- Üdv. Eigo Haruki vagyok. –Mutatkozik be.
- Én pedig Red Walter. – Egy aprót bólintok, annak a jeléül, hogy örülök h megismerhetem.
- Engem Alicenak hívnak.
- Ti is a küldetésre jöttetek?
- Igen.
- És melyik céhtől vagytok itt?
- Én a Quatro Cerberustól.
- Én pedig a Fairy Tailből. – mondom mosolyogva.
- Akkor kezdjetek hozzá! Lehetőleg a holnap esti karneválra végezzétek el a munkát, szobákat pedig a portán kaptok majd! – majd azzal elmegy, amint befejezte a mondandóját.
Nem volt szimpatikus Shin, Fent hordja az orrát, és azt hiszi, hogy ha már ilyen fiatalon főpincér, akkor mindenkit kioktathat és lenézhet.
- Nem túl segítőkész egy figura.
- Szerintem induljunk el és nézzük körül a környéken. Hacsak nincs valakinek valami jobb ötlete.
- Ti mágusoknak néztek ki. –lép hozzánk egy másik, mágusnak néző ember, vagyis szerintem ő is mágus. - Ti is erre a küldetésre jöttetek?
[color=tomato]- Igen. [6color]–Alice felel neki.
- Mark Deamon, vagyok a Blue Pegasusból. – ő sem volt ismerős számomra, ahogy Alicen kívül a többiek sem, viszont úgy tűnt, hogy Alice ismerte őt valahonnan.
- Én pedig Eigo Haruki.
- Red Walter vagyok. Örülök. – lépek oda hozzá, majd a többiek is bemutatkoznak.
- Beszéltetek már a megbízóval? Mit mondott?
- Találkoztunk vele, de semmi újat nem tudtunk meg.
- Sőt….- kezdek bele de inkább elhallgatok.
- Most indultunk körülnézni a környéken, hátha látunk valami szokatlant.
- Akkor szerintem váljunk szét, és mondjuk délben és este találkozzunk itt a szállodánál. Nem hiszem, hogy léteznek szellemek, úgyhogy szerintem nem fogunk semmit találni. Főleg nem nappal.
Mindenki egyet értett vele, így egyesével indultunk el, keresni valami furcsát. Semmi emlétésre méltó nem volt, megszokott kabarkád az utcákon, árusok stb. Pontban délre visszament mindenki a szállodához, és beszámoltunk a többieknek, hogy találtunk-e valamit. Sajnos, senkise talált semmi furcsát. Dél után már nem igazán mozdultunk ki a szállodából, mindenki mást csinált, én például, ledőltem egy ágyra és próbáltam aludni, de valahogy nem jött az álom, amit úgy vártam. Valami nem hagyott aludni, nyugtalanított, úgy gondoltam, erre hamarosan rájövök, mi az. A szállodának volt egy masszázs része úgy döntöttem arra megyek és szétnézek. Mindenhová benéztem, hátha találok valamit, de itt is minden olyan nyugodt volt. Este mindannyian összetalálkoztunk, hogy elmondjuk mit találtunk, de ismételten semmit. Hírtelen, valami furcsa ütötte meg a fejünket….Sikoly….egy nőtől. Az egyik srác, felfelé mutat, én pedig egyből oda kaptam a fejemet. A nő megállás nélkül szaladgál és visítozik, majd egyszer leveti magát az erkélyről. Alice gyorsan kapcsolt.
-Red Carpet!- kiáltja, majd a lábai előtt megjelenik egy szőnyeg. Gyorsan utána repült és időben megfogta a nőt.

A szállodába érve, megláttam, hogy a bejárati csarnokban mindenki az emeletre vezető lépcső felé tekintget, és látszott rajtuk a nyugtalanság. Egyenesen felrohantam az emeletre és próbáltam betájolni, hogy merre lehet a szoba, aminek az erkélyén a nő állt. A szálloda elején volt, ezért a lépcsők tetején balra fordultam, majd a következő elágazásnál ismét balra, míg elértem egy újabb kereszteződéshez. A szoba a szálloda tűzfalának a bal oldalán helyezkedett el, így ismét balra fordultam. Rohantam ahogy csak tudtam, és közben figyeltem, hátha hallok megint egy sikolyt, vagy valami mást, ami alapján tudok tájékozódni. A folyosó hamarosan elkanyarodott balra, én pedig követtem az útvonalat. Hamarosan elértem a lépcsőhöz, amin feljöttem. Körbeértem a szállodában. Négyszer fordultam balra, így nem volt meglepő, viszont, fogalmam sem volt, hogy merre találom a szobát amit keresek. Leszaladtam a lépcsőn, és odamentem az első pincérhez akit megláttam, hogy útbaigazítást kérjek tőle.
- Hallod, kellene egy kis segítség. Azt a szobát keresem, ahonnan a sikoly jött. Az épület elején van, kissé a bal oldala felé, és egy nagy terasza is van. El tudsz vezetni oda?
- Természetesen, kövessen.
Elindultam a férfi után, aki futva rohant fel a lépcsőn. Balra fordultunk, majd amikor elértük a következő elágazást, elmentünk jobbra. Ezen a folyosón sok ajtó volt nyitva, ami azért lehetett, mert valószínűleg az emberek kirohantak a szobájukból a sikoly hallatán. Elérkeztünk a következő elágazáshoz, ahol ismét jobbra fordultunk. Rengeteg ember volt itt, akik a folyosó vége felé néztek. A tömeg kissé lelassított minket, de sikerült átverekedni magunkat az embereken, és amint átértünk ismét futásnak eredtünk. Néhány méter múlva, megpillantottam Daudyt, amint éppen bemegy az egyik ajtón. Odarohantam, és mielőtt beléptem volna, a pincérhez fordultam.
- Senkit ne engedj a szoba közelébe.
A férfi bólintott, és elkezdte hátrébb terelgetni a tömeget.
Beléptem az ajtón, ahol Daudy állt, és valamit nézett a padlón. Először nem láttam mi van ott, mivel az útban állt és eltakarta, de amikor melléálltam, már én is megláttam, amit ő. Borzalmas látvány tárult elém, egy felismerhetetlenségig szétvagdosott férfi darabjai hevertek a földön. A legnagyobb darab ami megmaradt belőle egy kéz volt, ami egyenesen balra mutatott a fürdőszoba irányába. Mivel a szobában minden sértetlen volt, és első ránézésre vér se volt máshol azon a területen kívül, úgy tűnt, mintha kiszórták volna az összetrancsírozott testet. Aztán egyik pillanatról a másikra, minden eltűnt, mintha ott se lett volna. A következő pillanatban pedig a falon egy vörös folt jelent meg, ami folyamatosan növekedett.
Ekkor vettem csak észre, hogy a csapatunkból már mindenki ott volt a szobában. Nem sokra rá pedig megjelent még néhány ember az ajtóban, élükön a főpincérrel. A fiú arcán látszott a félelem, és lábai annyira remegtek, hogy az már szemmel is látható volt.
- Na mire várnak még! A maguk dolga ezt megszüntetni, mozduljanak már meg! - ordított ránk.
Daudy közben a falhoz lépett, és először szemmel vizsgálta meg a foltot, majd kezét is végighúzta a rajta.
- Valakinek a szobában kéne maradnia hátha feltűnik ismét valami jel, amiből következtethetünk a történések okára. A többiek pedig szerintem váljanak szét és kutassák át a szállodát. De ez csak egy terv. Ti mit gondoltok? - osztotta meg velünk ötletét.
- Én azt mondom, hogy ha még egyszer beszól ez a kis mitugrász, akkor leütöm. - néztem fenyegetően a főpincérre. - Egyébként meg, ha hoz nekem valaki egy sört, akkor én bevállalom, hogy itt maradok a szobában. - fordultam a többiek felé.
- Itt maradok veled; ezt a helyet nem árt többször is átkutatni, mivel ez lehet az alapja mindennek, és itt van több jel is eldobva. De ha meglátok akár egy üres vagy teli üveg alkoholt indokolatlanul a szobában heverni, kihajítalak az ablakon. Előbb a munka, aztán a szórakozás. Nincs szüksége a csapatnak egy részeges bohócra. Ha szellemről van szó, akkor minden bizonnyal nem indokolatlanul kísérti a hotelt. Valamit akar, és szerintem ezt nem árt kideríteni, mert lehet, hogy nem is kell bonyolult metódusokat találni arra, hogy elűzzük. Persze, ha van más ötlet, akkor kérem, ne legyenek szégyenlősek.
- Hát akkor én körbenézek a környéken. De… a szellemeknek nincs fizikai testük nem? Akkor csinálhat ilyet egyáltalán egy szellem? Szerintem vagy megszállt egy testet, vagy nem szellem a gyilkos.
- Egyébként... nem akarom megzavarni az alkesz táborverést, de ide is be kellene néznünk, ha már a kéz volt szíves útbaigazítani minket.
- Én Aliccel tartok. Szerintem nem léteznek szellemek, vagyis ne, hiszek bennük. Biztos van mindennek logikus magyarázata, de ha mégis szellem, akkor kezdhetünk gondolkodni, hogy is győzzük le. De Mark ötlete eléggé hihetőnek hangzik és valahogy szerintem nagyobb az esély h illuzionista mint szellem.

Úgy tűnt, hogy a nő öngyilkossági kísérlete kudarcba fulladt, és nagy volt a valószínűsége annak, hogy a következő dolog, amire emlékezni fog a négy fehér fal lesz. Daudyt követve én is elindultam a hotel felé, de nem kapkodtam el. Ha már mindenki elvesztette a fejét, én meg fogom tartani a hideg vérem.
Az előcsarnok tele volt meglepett, aggódó, és nyugtalan arcokkal. Minden bizonnyal nem tudták mire vélni a hirtelen történt eseményeket, és én is nagyon kíváncsi voltam rá, hogy mégis milyen fába szorult a szerencsétlen megmentett. Daudy azonnal letámadta a recepcióst, és meggyőző karizmájával rávette, hogy kalauzolja el őt, és talán engem is, az egész hajcihő forrásához.
- A sikítás a fölső emeletről jött. Kérnék egy kis segítséget, hogy gyorsabban odataláljak a szobához ahol, valami szörnyű dolog történhetett. Tudna segíteni nekem? - Szóval én csak egy lélek vagyok, egy árnyék csupán, melletted? Nos, rendben, de remélem akkor nem fogsz haragudni, ha véletlenül utánad megyek.
- A szoba amit keresek a szálloda oldalán található park felé néz. Egy nagy terasza van ami kissé az épület bal oldalán található. Megmutatná az utat merre keressem? - értelmesen bólogatott kérdésének célpontja, így adva tudatunkra, hogy megértette, és szíves örömest elviszi őt, és látatlanban engem is, a szobához. Útra keltünk, tehát. Nem kevesebb, mint öt perc leforgása alatt sikerült eljutni a szóban forgó szoba folyosójára, ahol, kiegészült a trió két személlyel: Eigoval és a neki a szállodát prezentáló pincérrel. Bár az is lehet, hogy ők is a szobát megkeresni tévedtek erre. Furcsa mód, pont annál az ajtónál találkoztunk, ahol elvileg a kellemetlen események történtek. A recepciós villámsebességgel találta meg a kulcsot, és már nyitotta is a zárat. De, ami odabent volt, arra senki sem volt felkészülve.
- Senkit ne engedj a szoba közelébe. - Adta ki az utasítást Eigo, ami meglehetősen elmés volt tőle. Túlságosan is az. Véletlen felszólalás, vagy csak spontán előtörő brillírozás? Majd kiderül. Ami viszont furcsa volt, hogy mindketten sóbálvánnyá meredve bámultak egy pontját a szobának: a padlót. Óvatosan beoldalaztam melléjük, és beleim egyszerre kezdtek zsibbadni, fájni, és ugrálni. Egy eléggé drasztikusan szétszóródott embert láttunk. Annyira szét volt szórva, hogy az egyetlen felismerhető darabja a keze volt, ami egyenesen egy ajtó felé mutatott. Egyébként egy jókora vértengerből, és sok kicsi darabból állt szerencsétlen áldozat. Nem volt valami szívmelengető látvány. Közben észrevettem még három személyt a szobában: Alice, és az a........ööö........ Daemon? Hill? Pff, lövésem sem volt, szép hölgyek nevét bármikor, semmitmondó fiúkét soha. Ez alól Omeron kivételt alkotott. Ott volt még az öngyilkosjelölt nő is, láthatólag értelmes kommunikációra alkalmatlan állapotban.
Majd újabb fejlemény történt: a sok kicsit cafat, a vértengerrel egyetemben felszívódott. De nem nyomtalanul: az egyik falon egy egyre növekedő piros folt jelent meg. Gondolom vér. Mindenki visszatartott lélegzettel várta a további eseményeket, de hiába. Vagyis mégiscsak történt valami, ugyanis a főpincér(ke) megjelent az ajtóban, és hasonló arckifejezést- és színt vett fel, mint egy szellem. Akkor megvan a tettes..... szerintem kezdenem kéne valamit a sületlen gondolataimmal. A pincér erre nem adott időt, hangosan kifakadt. Hangjában pánik, és düh keveredett.
- Na mire várnak még! A maguk dolga ezt megszüntetni, mozduljanak már meg! - A várt eredmény elmaradt. Helyette Daudy a folttal foglalkozott, majd megosztotta velünk hirtelen elgondolt ötleteit.
- Valakinek a szobában kéne maradnia hátha feltűnik ismét valami jel, amiből következtethetünk a történések okára. A többiek pedig szerintem váljanak szét és kutassák át a szállodát. De ez csak egy terv. Ti mit gondoltok? -
Eigo hamar válaszra nyitotta a száját, de csak félig reagált az előbb elhangzottakra, mivel nem ő volt a figyelem középpontjában, inkább először ezen a tényen változtatott.
- Én azt mondom, hogy ha még egyszer beszól ez a kis mitugrász, akkor leütöm. Egyébként meg, ha hoz nekem valaki egy sört, akkor én bevállalom, hogy itt maradok a szobában. - Hm? Szerintem a főpincér nincs olyan hangulatban, hogy idétlen felszólításoknak eleget tegyen, és kétlem, hogy sikerült a fenyegetéssel akármit is elérnie. A fenyegetett csak tátogott az ajtóban, és nem mondott semmit. Nem örültem neki, hogy egy ilyen hiperaktív valaki is van a küldetésben. Az előbbi ötlete tehát spontán, illetve véletlen megszólalás volt. Elő is léptem, hogy szavaimmal tudassam az alig idősebb sráccal, hogy ez nem a legideálisabb időpont, hogy komolytalan legyen az ember.
- Itt maradok veled; ezt a helyet nem árt többször is átkutatni, mivel ez lehet az alapja mindennek, és itt van több jel is eldobva. De ha meglátok akár egy üres vagy teli üveg alkoholt indokolatlanul a szobában heverni, kihajítalak az ablakon. Előbb a munka, aztán a szórakozás. Nincs szüksége a csapatnak egy részeges bohócra. - Remélhetőleg felfogta, hogy most van fontosabb dolog is az italnál, és elindultam az ajtó felé, ahova a maradvány-kéz mutatott, és folytattam teóriámat.
- Ha szellemről van szó, akkor minden bizonnyal nem indokolatlanul kísérti a hotelt. Valamit akar, és szerintem ezt nem árt kideríteni, mert lehet, hogy nem is kell bonyolult metódusokat találni arra, hogy elűzzük. Persze, ha van más ötlet, akkor kérem, ne legyenek szégyenlősek. - mondtam határozottan a csapat felé fordulva. Lehet, hogy a két céhtársam nem örül megrovó szavaimnak, és az is lehet, hogy a többiek azt fogják hinni, hogy nagynak képzelem magam, nos, nem tudtam máshogy cselekedni. Érzelmeim, tudásom, és toleranciám szóltak belőlem. A tolerancia a legkevésbé, de, ha meghallgatok akármiféle ötletet, akkor az is a tolerancia jele. Valamennyire.

Óvatosan tettem le, és a biztonság kedvéért nem engedtem el, mert féltem, amint nem fogom a kezét, megint megkísérel még egy fejest ugrani az erkélyről. Hamarosan Mark is megjelent mögöttem az erkély korlátján. Éppen közölni akartam vele, hogy nincs a nőnek semmi baja, azon kívül, hogy teljesen idegbeteg, amikor hirtelen előredőlt, és lefejelt. Valószínűleg nem volt szándékos, de ettől függetlenül a fejem majdnem kettéhasadt a fejestől.
- Áúúú… - Nyöszörögtem, miközben a fejemhez kaptam a kezeimet, de hamar túltettem magam a dolgon, a fájdalom ellenére is, mert a nő továbbra sem volt hajlandó normálisan viselkedni. Gyengéden megrázogattam a váll lánál fogva, de nem használt, csak hebeget, meg habogott. Hamar meguntam a finomkodást, ezért két pofonnal jutalmaztam a hölgy, eszelős viselkedését, aminek hatására kicsit lenyugodott, de ezután sem tudott semmi értelmeset kinyögni.
- Vigyük be, nem biztonságos az erkély közelébe engedni. – Mondtam, és segítettem neki feltápászkodni, majd Mark segítségével bekísértem a szobába, ám a helyiségben mindenütt szétszórva egy férfi cafatjai hevertek. Erős vérszag terjengett, csoda, hogy eddig egyikünk sem vette észre. Az egyetlen felismerhető darab, ami belőle maradt az a fürdő felé mutató keze volt. Az egész látványtól elfogott a hányinger, már értettem, hogy mi volt az, ami ennyire kiakasztotta a nőt.
Hamarosan a többiek is befutottak a többiek is, és alig, hogy megérkeztek a holtest darabjai eltűntek. Helyette a falon egy kisebb vörös folt jelent meg, ami egyre csak nőtt, és nőtt. Első ránézésre vérnek látszott, de ebben nem lehettem biztos.
Odakint a nő sikoltozására kisebb tömeg verődött össze a kíváncsiskodókból, és hamarosan megjelent a főpincérsrác is.
- Na mire várnak még! A maguk dolga ezt megszüntetni, mozduljanak már meg! – Ordított ránk kocsonya módjára remegve. Kicsit sajnáltam, biztos sokkoló volt a dolog a számára.
- Valakinek a szobában kéne, maradnia hátha feltűnik ismét valami jel, amiből következtethetünk a történések okára. A többiek pedig szerintem váljanak szét és kutassák át a szállodát. De ez csak egy terv. Ti mit gondoltok?- Én azt mondom, hogy ha még egyszer beszól ez a kis mitugrász, akkor leütöm. Egyébként meg, ha hoz nekem valaki egy sört, akkor én bevállalom, hogy itt maradok a szobában.- Itt maradok veled; ezt a helyet nem árt többször is átkutatni, mivel ez lehet az alapja mindennek, és itt van több jel is eldobva. De ha meglátok akár egy üres vagy teli üveg alkoholt indokolatlanul a szobában heverni, kihajítalak az ablakon. Előbb a munka, aztán a szórakozás. Nincs szüksége a csapatnak egy részeges bohócra. Ha szellemről van szó, akkor minden bizonnyal nem indokolatlanul kísérti a hotelt. Valamit akar, és szerintem ezt nem árt kideríteni, mert lehet, hogy nem is kell bonyolult metódusokat találni arra, hogy elűzzük. Persze, ha van más ötlet, akkor kérem, ne legyenek szégyenlősek.
Enyhén zavaró volt, hogy ilyenkor veszekednek, de nem nagyon érdekelt.
- Hát akkor én körbenézek a környéken. De… a szellemeknek nincs fizikai testük nem? Akkor csinálhat ilyet egyáltalán egy szellem? Szerintem vagy megszállt egy testet, vagy nem szellem a gyilkos. – Osztottam meg én is a véleményemet. Nem voltam az okult dolgok hívője, sosem hittem a szellemekben, ezért most is erősen kételkedtem ennek a bizonyos szellemnek a létezésében.

Szerencsémre Alice ahelyett, hogy megtorolta volna a fejelést, csak megdörgölte a fejét. Bár lehet kaptam volna én is a fejemre párat, ha a nő nem lett volna annyira kiborulva, hogy elterelje Alice figyelmét.
- Vigyük be, nem biztonságos az erkély közelébe engedni. - Mondta, mire csak bólintottam egyet és segítettem az apró lánynak felállítani a nőt és lassan betámolyogtunk vele a szobába. Épphogy átléptük az erkályajtót, olyan sokkoló látvány tárult elénk, mely mindkettőnket torpanásra késztetett. Amerre csak néztem, a szobában mindenfelé véres húscafatok és bőrdarabkák lógtak. Olyan volt, mintha valaki szó szerint felrobbant volna.
~ Na... ez a dekor már tetszik. A mi szobánk mért nem ilyen? ~ Hallatszott Dengarim kicsit sem értelmes kérdése a fejemben, melyet inkább figyelmen kívül hagytam. Az egyetlen dolog ami úgy ahogy, de épségben maradt, egy kéz volt, ami a fürdőszoba irányába mutatott. Ahogy lassan körbeforgattam tekintetem a szobán, szinte észre sem vettem, hogy a többi társunk is megérkezik. Még ők is gyönyörködhettek kicsit a látványban, aztán nem sokkal később a gyilkos mestermunka felszívódott, mintha soha nem is lett volna ott, viszont a falon egy nagy vörös folt jelent meg, ami egyre nagyobb és nagyobb lett, miközben mi értetlenül álltunk.
~ Csak valami jól sikerült illúzió lett volna az egész? ~
~ Ne engem kérdezz... ~ Míg ezen tanakodtam, egy fura fickó jött be a szobába és leordított minket, hogy azonnal lássunk munkához és végezzük a dolgunkat. Őszintén szólva nem igazán érdekelt a fickó, mert közben valami más kezdett el foglalkoztatni.
- Valakinek a szobában kéne, maradnia hátha feltűnik ismét valami jel, amiből következtethetünk a történések okára. A többiek pedig szerintem váljanak szét és kutassák át a szállodát. De ez
csak egy terv. Ti mit gondoltok?- Én azt mondom, hogy ha még egyszer beszól ez a kis mitugrász, akkor leütöm.
Egyébként meg, ha hoz nekem valaki egy sört, akkor én bevállalom, hogy itt maradok a szobában.- Itt maradok veled; ezt a helyet nem árt többször is átkutatni, mivel ez lehet az alapja mindennek, és itt van több jel is eldobva. De ha meglátok akár egy üres vagy teli üveg alkoholt indokolatlanul a szobában heverni, kihajítalak
az ablakon. Előbb a munka, aztán a szórakozás. Nincs szüksége a csapatnak egy részeges bohócra. Ha szellemről van szó, akkor minden bizonnyal nem indokolatlanul kísérti a hotelt. Valamit akar, és szerintem ezt nem árt kideríteni, mert lehet, hogy nem is kell bonyolult metódusokat találni arra, hogy elűzzük. Persze, ha van más ötlet, akkor kérem, ne legyenek szégyenlősek.
~ Ezek hülyébbek, mint te. ~ Jegyezte meg Dengarim, bár ő magán kívül mindenkit hülyének tart, így nem nagyon foglalkoztam vele, bár az értelmetlen, semmitmondó és lényegtelen veszekedésük miatt, már én is kezdtem erre a véleményre jutni.
- Hát akkor én körbenézek a környéken. De… a szellemeknek nincs fizikai testük nem? Akkor csinálhat ilyet egyáltalán egy szellem? Szerintem vagy megszállt egy testet, vagy nem szellem a gyilkos.
- Akár egy illúzó mágus is lehetett. - Mondtam mosolyogva Alice-nek. És igazából ezt a magyarázatot elfogadhatóbbnak tartottam, mintogy egy szellem lenne a ludas.
- Egyébként... nem akarom megzavarni az alkesz táborverést, de ide is be kellene néznünk, ha már a kéz volt szíves útbaigazítani minket. - Mondtam saját nyugodt, mély baszusomban, ahogy lassan a fürdő ajtaja elé léptem és kezem a kilincsre helyeztem.

Alicék elvitték az egyik szobába a nőt, amikor hírtelen valami sikolyt hallottunk. Mindenki megindult az emelet felé, ahogy én is megkerestem a szobát. A többiek már mindannyian bent voltak. Amikor beléptem a szobába megdermedve láttam, az okot, ami miatt a nő sikoltott. Mindenhol egy látszólag férfinak tűnő ember darabkái voltak szétszúrva, ha egy új nem lett volna egészben megmondani is alig tudtuk, volna, hogy ki az áldozat. Elképesztő látvány nyújtott, hírtelen elképzeltem, hogy is vágta fel valami örült, és próbáltam kitalálni az okot, miközben a maradványokat figyeltem. Nem volt időm tovább nézni, mert a holtest darabjai eltűntek, mintha ott sem lettek volna sose. Helyette pedig egy piros folt keletkezett az egyik falon, nem tudtuk eldönteni, hogy vér vagy csak valami folt, de vérre saccolt mindenki, mert a folt ugyan is növekedett. Nem csak mi hallottuk meg, hogy a nő sikít, hanem a fő pincér is, aki amikor belépett a szobába egyből a foltot látta meg.
- Na mire várnak még! A maguk dolga ezt megszüntetni, mozduljanak már meg! - mondja már szinte ordítva és remeg, nem is tudom, hogy a hangja is csak a félelemtől remeg, vagy valami más miatt???
- Valakinek a szobában kéne, maradnia hátha feltűnik ismét valami jel, amiből következtethetünk a történések okára. A többiek pedig szerintem váljanak szét és kutassák át a szállodát. De ez csak egy terv. Ti mit gondoltok? – jó ötletnek tartottam, amit Daudy felvetett és a többiek sem ellenkeztek.
- Én azt mondom, hogy ha még egyszer beszól ez a kis mitugrász, akkor leütöm. Egyébként meg, ha hoz nekem valaki egy sört, akkor én bevállalom, hogy itt maradok a szobában. – mondja Eigo, de én nem akartam itt maradni, nem tudom miért nem tetszett az a véres folt.
- Itt maradok veled; ezt a helyet nem árt többször is átkutatni, mivel ez lehet az alapja mindennek, és itt van több jel is eldobva. De ha meglátok akár egy üres vagy teli üveg alkoholt indokolatlanul a szobában heverni, kihajítalak az ablakon. Előbb a munka, aztán a szórakozás. Nincs szüksége a csapatnak egy részeges bohócra. Ha szellemről van szó, akkor minden bizonnyal nem indokolatlanul kísérti a hotelt. Valamit akar, és szerintem ezt nem árt kideríteni, mert lehet, hogy nem is kell bonyolult metódusokat találni arra, hogy elűzzük. Persze, ha van más ötlet, akkor kérem, ne legyenek szégyenlősek.
- Hát akkor én körbenézek a környéken. De… a szellemeknek nincs fizikai testük nem? Akkor csinálhat ilyet egyáltalán egy szellem? Szerintem vagy megszállt egy testet, vagy nem szellem a gyilkos. – mondja Alice.
- Akár egy illúzó mágus is lehetett. Egyébként... nem akarom megzavarni az alkesz táborverést, de ide is be kellene néznünk, ha már a kéz volt szíves útbaigazítani minket
- Én Aliccel tartok. Szerintem nem léteznek szellemek, vagyis ne, hiszek bennük. Biztos van mindennek logikus magyarázata, de ha mégis szellem, akkor kezdhetünk gondolkodni, hogy is győzzük le. De Mark ötlete eléggé hihetőnek hangzik és valahogy szerintem nagyobb az esély h illuzionista mint szellem.

- Cöhh. Ki vagy te, hogy kioktass engem? Ha már itt fenyegetőzöl, akkor azért annyit mondanék, hogy nehogy még én dobjalak ki az ablakon. Egyébként meg annyit iszok amennyit akarok. Te nem fogsz nekem semmit megszabni. Innentől pedig nem vagyok hajlandó együttműködni veled. - mondtam nyugodt hangon.
Mondandóm végeztével a többiek felé fordultam.
- Visszatérve a küldetésre, szerintem Mark ötletét kellene elsőnek megvalósítani, és megnézni a fürdőszobát. Mondjuk én úgy gondolom, hogy kissé hihetetlen, hogy pont arrafelé mutat a kéz, főleg, hogy összedarabolt testről van szó, és nem is itt helyben lett megölve és felnégyelve, de azért nem árt utánanézni.
Miután elmondtam a véleményem, odasétáltam az egyik székhez, és leültem. Társaim besétáltak a fürdőszobába, hogy körülnézzenek. Ekkor zsebemből elővettem a feneketlen kulacsom, lecsavartam a kupakot, és szemem elé tárult az aranyszínű nedű. A kulacs csurig volt töltve hideg sörrel. Gyorsan bele is kortyoltam, és éreztem, ahogyan végigcsúszik a torkomon. Az első korty után egy mosollyal, és egy bólintással jeleztem magamnak, hogy jó minőségű, és a hőmérséklete is ideális. Lehúztam a második kortyot is hamar. Folytattam volna tovább, de ekkor észrevettem, hogy a szoba másik felében egy széken ül a nő, aki le akart ugrani az erkélyről. Kissé előredőlve, felkarjait fogva, mereven bámulta a földet, és szemmel láthatóan reszketett. Felálltam a helyemről, és odasétáltam, hogy megpróbáljak kiszedni belőle valami információt. Nem úgy tűnt, mint aki értelmesen tudna kommunikálni jelen helyzetben, de azért megpróbáltam kérdezősködni.
- Hölgyem, megkérdezhetem, hogy mi a neve?
Ahogy vártam, nem jött válasz, de még nem adtam fel.
- El tudja mondani, hogy mit látott?
Vártam kicsit, de ismét semmi válasz nem érkezett, csak ugyanúgy bámult maga elé. Ismét belekortyoltam a kulacsomba, és ekkor észrevettem a főpincért. Már szinte el is felejtettem, hogy ő is itt van. Arra gondoltam, hogy hátha ő többet tud erről a nőről. Igaz, hogy a sok vendéget nem lehet mindet fejben tartani, de azért hátha őt ismeri. Odasétáltam hozzá, és a már szokásosnak mondható ellenszenvvel nézett rám.
- Mit akarsz? Foglalkozz a munkával. - mondta még mindig remegő hangon, az események miatt.
- Ne aggódj, meg lesz oldva az is. Most inkább mondj el mindent amit tudsz erről a nőszemélyről.
- Ő Erina kisasszony. Egy idős férfivel jött ide a ma esti konferenciára.
- Miféle konferencia?
- Az egész országból érkeznek híres és befolyásos gazdasági szakemberek az éves konferenciájukra ami három napig fog tartani.
- És milyen okból tartják ezt az összejövetelt?
- Tudósok és befektetők vesznek részt rajta. Találmányokat mutatnak be valamint, megbízásokat adnak.
- Hol találom meg őket?
- Helyileg a szálloda privát részlegében tartják ma este, de az egész szállodát igénybe vehetik. És ez nem publikus nem vehet rajta részt akárki.
- Van köztük olyan, aki valamilyen oknál fogva kitűnik a többi közül?
- Nem tudok róla.
- És vannak ellenségei ennek a konferenciának, vagy a nőnek, vagy a kísérőjének?
- Én csak egy alkalmazott vagyok, nem ismerem a vendégeket.
Elgondolkodtam egy pillanatra a hallottakon. Ha nem publikus, akkor valahogy be kell lopózni oda, vagy szerezni kell egy meghívót. Valamiért az volt az érzésem, hogy megtudnék egy-két érdekes dolgot, ha bejutnék oda.
- Először is kellene egy ruha, amivel nem tűnök ki a tömegből. - gondoltam magamban.
- Lehet itt valahol ruhát bérelni? - fordultam ismét a főpincér felé.
- Igen lehet, a földszinten a pultnál. De hogy jön most ez ide? Végezzék el a munkát amiért idejöttek, és ne mással foglalkozzanak. - mondta ingerülten.
El is indultam a földszintre, hogy kibéreljek egy ruhát estére.