Az Álmok Színháza (Ismeredés)

Tárgy: Az Álmok Színháza (Ismeredés) Szomb. Júl. 30, 2011 2:33 pm

Az elhagyatott városkát az üresség, és a csend dominálta. Magányos szél süvített keresztül szűk utcáin, így felkavarva a hely bánatát, mely por képében szállt tovább. Roskatag falécek reszkettek üzleteik oltalmában, miközben az elárvult standok néma gyászba kezdtek, egykori kereskedőik után.
A településen mindösszesen egy férfi volt jelen… és egy kaktusz. Egy kaktusz, kinek tüskés orra alatt koromfekete bajusz penderedett, lábain sarkantyús csizmák zörögtek, s fejét gesztenyebarna kalap védte a perzselő hőség elől.
- Ez a város nem elég nagy kettőnknek, ecsém. – köpött oldalra a szúrós növény, miként nyakában lógó bíbor kendőjét úgy tépték a szelek, mintha csak vitorla volna.
A főutca másik végében álló ellenfele mit sem szólt, ő a jelre várt… ujjaival fegyvere elegánsan kifaragott markolatát simogatta, amikor is a közeli toronyórában elhangzott a délben esedékes harangszó… és ezután… megszakadt a kép.
- Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee! – zengtem be szobámat… meg úgy nagyjából az egész rejtekhelyet. – A mozilakrimám!
Késlekedés nélkül az említett kristályhoz rohantam, melynek felszínén bizony ott éktelenkedett egy karcolás... bár fogalmam se volt, miképp került az rá, kétséget kizáróan amiatt szakadt meg műsorom. Csüggedten a falnak hajítottam az immár hasztalan mágikus tárgyat, ám hála ennek, az kiadott még magából egy utolsó jelenetet. Bár nem tudtam meg, ismét megnyerte-e párbaját „Villámujjú Kaktusz”, az akkor látott képsorok mégis lenyűgöztek.
Az éjfekete égbolton ezernyi apró, színes szikra ragyogott fel, egyként körbeölelve a sötét éjszakát, s beragyogva a közeli várost. Mintha csak egy ihletének teljében lévő festő vitte volna fel sötét vásznára festékpalettájának valamennyi árnyalatát, oly dinamikus és magával ragadó volt számomra az elém táruló látvány. Bár fogalmam sem volt, miféle jelenség rajzolódott ki előttem pontosan, egy valamiben biztos voltam… élőben is látni akartam ehhez hasonlót.
Gyors magamra is rántottam egyik fekete pulcsim, s fejemet lehajtva kiosontam a rejtekhelyről, hisz nem lett volna túl szerencsés, ha a mester pont akkor sózott volna rám egy megbízást, látva nyughatatlanságom.
Végül is Magnolia szívében kötöttem ki, bízva abban, hogy ott megtalálhatom számításaimat a különös fényjátékkal kapcsolatban.
A hatalmas kereskedőváros leginkább egy termeszvárra emlékeztetett, melynek utcáin úgy járkálnak az emberek, mint a szorgos kis rovarok saját maguk által készített járataikban. A nyüzsgés hatalmas volt, jó kedélyű beszélgetések, kacagások, és friss ajánlatok záporoztak a levegőben, megadva ezzel a főtér jellegzetes hangulatát.
Tekintetem gyakran fennakadt a díszes kirakatokon, ízléses szuveníreken, avagy épp a különböző árusok szembarát ételkínálatán… kiváltképpen egy fagyiskocsin.
Ugyanakkor, az egyik oszlop tetején díszelgő plakát minden másnál jobban elnyerte tetszésemet… hisz az illusztrációján egy hasonló fényjáték volt látható, mint amit a lakrima is levetített nekem… bár, tervem, miszerint közelebbről is szemügyre veszem a hirdetést, hamar kudarcba fulladt… hála annak, hogy képtelen voltam elérni a papírost. Hiába ugráltam előtte, ujjaim még csak közelében sem jártak a kívánt szórólapnak… nem volt mit tenni. Bár kivághattam volna az idegesítő objektumot, azzal nem tettem volna túl jó benyomást a rendfenntartó erőkre. Csak egy esélyem maradt…
Hátrébb léptem párat, majd nagy levegőt véve nekifutottam a facölöpnek. Talpaimmal gyors függőleges helyzetbe kerültem, s miután a gravitációt leküzdve, körülbelül négy és fél métert futottam az oszlopon, már nyelvem hegyén éreztem a győzelem ízét… de előre ittam a medve bőrére. Egy eltévedt focilabda húzta keresztül számításaimat, amikor is kézfejemnek ütközve, kibillentett egyensúlyomból, és elérte, hogy lezuhanjak.
Bár talán hasznát vehettem volna egyik csuklómon megbúvó pengémnek, mire erre rájöttem, már háttal a betonban találtam magam.
- Ez fááájt… - adtam hangot érzelmeimnek.

Tárgy: Re: Az Álmok Színháza (Ismeredés) Hétf. Aug. 01, 2011 9:28 pm

A nagy futásban hajszál híján pofára estem, de nem állhattam meg. Mögöttem a rohanó léptek zaja egyre erősödött, én pedig rémülten ugrottam meg. ~ Affranc, ezek mindjárt beérnek engem!
Olyan hirtelen akartam elindulni, hogy megcsúsztam a lépcsőn, és ha nem kapaszkodtam volna a korlátba, orra is bukom. De így megúsztam a dolgot, és helyette ismét sietőre fogva a dolgot feljutottam a tetőre. Azonnal előrántottam a kulcsom.
- Sas kapuja, szólítalak, Aqulia! – hadartam egybe a mondatot, majd amint megjelent a szellem, sikítva ugrottam fel a hátára. – Gyorsan, gyorsan, jönnek!
- Kik?
- Az ne érdekeljen, csak repülj, kérlek! – hadartam, mire felemelkedett, és pár szárnyapással már lefelé tartottunk a fölre.
Még hátranézve láttam, ahogy pár ingerült céhtársam a kezét lengeti és gondolom üvöltöztek, de ez most már nem érdekelt – Aqulia hátán biztonságban voltam. Hatalmasat sóhajtottam.
- Hadd halljam.
- Mit?
- Ne játszd a butát. Mit csináltál már megint?
- Áááh igazán semmit… – nevettem egyik kezemmel a tarkóm vakargatva.
- Lea-san.
- Kvááh… na, jó… véletlenül kigáncsoltam Kain-t a lépcsőn, és mint valami bólinggolyó, eltarolt tíz másik embert. Ők üldöztek engem.
- Véletlenül… micsoda véletlenek vannak… – jegyezte meg egy olyan hangszínnel és mosollyal, amiből a hülye is levette volna, hogy nem hisz nekem.
- … Oké, legyen igazad – sóhajtottam fel. – De annyira adta magát a helyzet, mikor jött felém az a Hordó!
- Hjaj, Lea-san – sóhajtotta. – Csak nehogy egyszer nagyon kihúzd náluk a gyufát.
- Nyugi, nem fogom – vigyorogtam.
- Most hová?
- Öm… nem tudom, de egy ideig nem kéne visszamennem. Megvárom, amíg lehiggad a nép – biccentettem. – Milyen város van ide legközelebb?
- Magnolia. Nagyjából úgy 5 perc – válaszolta, ahogy menetiránynak fordult.
- Rendben, az tökéletes lesz! Köszi.

Hazudnék, ha azt mondanám, érdekelt, mennyire bámultak meg az emberek, mikor majdhogynem a város közepén szálltam le a csillagszellemmel. Fekete rövidnadrágban és fehér-kék pólóban voltam, aminek az ujja még éppen eltakarta a jelet. Nem hiányzik, hogy a céhem után most a fél város is utánam lóduljon.
Megköszöntem a csillagszellemnek a segítséget, majd miközben ő visszatért a világába, körülnézem. ~ Hm… mihez kéne kezdenem magammal… ez egy jó kérdés.
Ahogy ezen gondolkodtam, kisebb puffanásra füleltem fel. Érdeklődve fordultam a hang irányába. Egy srácot pillantottam meg, aki éppen az egyik oszlop előtt tornászta ülésbe magát, bár hogy honnan esett le, arról elképzelésem nem volt abban a pillanatban. Közelebb sétáltam, majd egy kedves mosollyal leguggoltam mellé.
- Szia, Kölyök! Segíthetek valamiben? Úgy nézem, a repülés nem az erősséged – cukkoltam, mert ezt a megszólalást egy repülőút után jellememből fakadóan nem hagyhattam ki.

Tárgy: Re: Az Álmok Színháza (Ismeredés) Csüt. Aug. 04, 2011 2:42 pm

Az égbolt végtelennek ható tengerén, a felhők, lassú delfinrajként úsztak előre, így ütemesen változtatva víziómat. Próbáltam erőt gyűjteni a felálláshoz, de a nyugodt környezet a kelleténél is jobban átéreztette velem harmonikus idilljét, melynek hála csak ülőhelyzetbe voltam képes felkecmeregni.
- Szia, Kölyök! Segíthetek valamiben? Úgy nézem, a repülés nem az erősséged. – ült le mellém egy lány, mire meglepetten felé fordultam.
A napfény lágy szikrákat szórt koromfekete hajára, melynek tincsei, a főtéren honos, enyhe szellővel táncra kelve, helyenként beleszökkentek az esős égboltot idéző szemeibe. Mindemellett testében különös áramlást éreztem; szikrára kapott benne a mágia lángja, ám az még elég kiforratlan, homályba burkolódzó energiaként keringett ereiben.
Ismét körbenéztem a köztéren, majd átgondoltam a lehetőségeimet. ~ Tényleg nem szeretnék feltünősködni, legalábbis, a képességeimmel semmiképp sem… még a végén lelepleznének, mielőtt láthatnám azt a fényjátékot… szóval…
- Szia! – álltam fel, miközben leporoltam magam. – Nos, valahogy meg kellene szereznünk azt a plakátot. – mutattam a szóban forgó irományra. – Ha ráállnál a vállaimra, talán elérhetnénk…

Tárgy: Re: Az Álmok Színháza (Ismeredés) Szomb. Szept. 17, 2011 10:46 am

- Szia! – állt fel, majd gyorsan leporolta magát. – Nos, valahogy meg kellene szereznünk azt a plakátot. – mutatott fel az elég magasan lévő cetlire. – Ha ráállnál a vállaimra, talán elérhetnénk…
- Rendben. De biztos elbírsz? - kérdeztem, mire kicsit sértett pillantást kaptam viszonzásul. - Oké, elhiszem.
Amint kicsit közelebb ment az oszlophoz, egy-két ügyes mozdulattal a vállára másztam, s pár kilengés után az egyensúlyt is megtaláltam. Felnyújtottam a karomat, de a lap még mindig túl messze volt. Sziszegve próbáltam lábujjhegyre állni, de még mindig hiányzott egy kicsi.
- Ki az a vadparaszt, aki ilyen magasra szögez ki valamit? - zúgolódtam, majd lepillantottam rá. - Ez nem fog menni. Még mindig túl messze van.
Erre ugrott egyet, én pedig kissé ijedten kaptam a hirdetés után. Sikerült leszakítanom a helyéről, és az egyensúlyomat is visszanyertem.
- Sikerült! - kiáltottam vidáman, de ez után olyat hallottam, amit nem kellett volna.
Tüsszentést... és nem is a kisebb fajtából. A srác előre dőlt, aztán hátra, és velem a hátán, aki szintén dülöngélni kezdett, nem volt éppen egyszerű megállnia. Éreztem, hogy ebből bizony borulás lesz, ezért gyorsan az oszlop után kaptam. Sikerült megragadnom az említett tárgyat, mialatt ő elült a földön. Csak sajnos az én menedékem sem volt hosszú életű. A kezem csúszni kezdett, majd minden próbálkozásom ellenére a földre hanyatlottam, egyenesen háttal rá szerencsétlen kisfiúra.
- Huhh, puhára estem, még jó, hogy itt voltál - vigyorogtam, majd gyorsan lemásztam róla. - Tessék, itt a hirdetés. Kissé meggyűrődött, de még bőven olvasható. Talán érdekel a tűzijáték?
Elvette a lapot, és jól szemügyre vette.
- Amúgy Leanna vagyok. Leanna Darkness - mutatkoztam be továbbra is lankadatlan mosollyal.
A nálam fiatalabbakkal valahogy mindig sokkal barátságosabb voltam az átlagosnál. Főleg, ha az illető még kisebb is volt nálam. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy már most ennyit járt a szám.

» Magánküldetés: Elodian színháza
» Glen Orway