Lashlee

Név: Lashlee
Nem: Lány
Életkor: 16 (X768, Kilencedik hónap, 29.)
Mágia: Gealdor, Golemancia
Céh: Blue Pegasus

Gólem: Faith Honor
Modell: Első kategória, vas
Fegyver: Bal kéz helyén szöges buzogány

Jellem: „a külsőm magáért beszél. Igyekszem másokkal kedves lenni, és segítőkész, de ez nem mindig jön össze sajnos. Igyekszem a háttérben maradni, és nem útban lenni másoknak. Nagyon könnyen meg tudnak bántani, és nagyon könnyen zavarba is jövök. Próbálok a legjobban, és a legvidámabban élni, de ehhez mások, barátok segítsége kell, ezért próbálom az ellenségeskedést és a rivalizálást kerülni, ami nem mindig sikerül. Vegetáriánus vagyok.
Nem tudni miért, állítólag beszéd rendellenesség, de gyakran fejezem be a mondataimat chu-val. Szeretem a fenyőfa illatú parfümöket, és illatosító szereket, így mindig ilyen illatom van. Hangom nagyon vékony, akár egy kisegéré.”

Kinézet: „Emberként tekintenek rám, de inkább hasonlítok egy kisegérre. Magasságom 140 cm, tömegem 40 kg lehet, karcsú vagyok már-már vékony, izmaim alig láthatóak. Testemet rövid, dús, hófehér bunda borítja, ami néhol hosszabb szálú, például a hajamnál, a farkincám tövében, és a farkincám végén is van egy bolyt. Füleim nagyok, akárcsak egy egérnek, mindkettőben 2-2 aranyszín fülbevaló van. Arcom is előrenyúlik, orrom is olyan, mint az egerek nózija, és a két első fogam nagyobb, de nekem nem nőnek folyamatosan, így nem kell rágcsálnom állandóan. Hajam hosszú, derékig érő és hófehér. Lábamon csak négy lábujj van, és nincs rajtuk köröm. A szemem olyan, mint az embereké, nem, mint a rágcsálóké, és szürke színű. Öltözetem (egyelőre) egy kék színű keveset takaró bikiniből áll *elpirul*”


A legtöbb szép mese úgy kezdődik, hogy megszülettem, a szüleim felneveltek, majd valami iskolába kezdtem járni, ahol megtanultam az élethez szükséges alapokat, majd valami kacifántos úton találkoztam a mágiával, megtanultam annak egy ágának fortélyait, majd vállamra tettem a kalandorok öltözetét és igazságot szolgáltattam új erőmmel a világban. Nem, sajnos az én életem kezdete nem volt ennyire idilli, ennyire tökéletes… ennyire sablonos. Most meglepődhetsz, de akkor olvass, kérlek vissza, láttál valahol olyat, hogy egy boldogsággal teli mesét fogsz kapni? Ugye nem.


Nem emlékszem a szüleimre, se arra, hogy melyik vidékről származik, se a nevemre. Én magamat Lashlee-nek hívom, de én vagyok az egyetlen, aki tudja a nevem… én vagyok az egyetlen, akit érdekel a nevem.
Legelső emlékemben sem vagyok biztos, hogy az valóban a legelső, mert első emlékem óta is a dolgok ugyanúgy zajlanak. Most már hat éves vagyok, és még mindig Era városát járom, egyedül, otthon nélkül, és bízom benne, hogy minden nap találok valakit, aki valami élelemmel szán meg engem, és hogy egy száraz, szélvédett alvóhelyet találjak magamnak. De nem minden nap szerencsés, mert ami közös, arra mindenki vigyáz, ami senkié, azt csak a tudatlanok és bolondok szánják meg, és én nem akarom a buta emberek együgyűségét kihasználni.
Era az ország fővárosa, Fiore fővárosa, így számos mágust látok errefelé. Mind különböző ember különféle mágiákkal. Van köztük gonosz, undok tűzmágus, aki még csak rám se néz, és kedves vízmágus, aki legalább egy maréknyi vízzel megkínál. Gyakran mutatványoznak az utcákon, bűvészkednek képességeikkel, vagy csak séta közben mesélnek egymásnak kalandjaikról, amiket olykor-olykor kiszíneznek.
Elhatároztam, hogy egy nap én is mágus leszek, ha törik, ha szakad, de valahogy kikaparom magam ebből a nyomorúságos koszfészekből, és majd a mágiám erejének a híre bejárja a világot. Édes gyermekálmok, nem valószínű, hogy valaha is valóra válik. De ha mégis bekövetkezne, annyi mágia van, és mind olyan szép, nem is tudnám eldönteni, hogy melyikkel akarom kezdeni, legjobb az lesz, hogy a legelső mester, aki felajánlja, hogy megtanít, annak a mágiáját tanulom meg.
Édes gyermekálmok, nem valószínű, hogy valaha is valóra válnak, de ha bízik, az ember talán megtörténhet a csoda, és úgy tűnik a szerencse valóban rám ragyogott, és csak egy évet kellett rá várnom.


Egy évvel és pár nappal később egy hatalmas fesztivált rendeztek a város azon részén, ahol akkor éltem. Állítólag egy máguscéh egy éves évfordulóját ünneplik. Én is a térre mentem, de csak távolról szemléltem a dolgokat. Nem akartam tudatlan fejjel a sok mágus közé menni, meg nem is nézték volna jó szemmel ott a magamfajta kóbor gyerekeket. Csak néztem a mulatságot, és mint minden ilyen rendezvényen itt is varázsoltak mindenfélét a legegyszerűbb trükköktől az igazán bonyolultakig.
A mulatság estig tartott, és én azon kaptam magam, hogy a sikátor árnyékából már egészen megközelítettem az ünneplő társaságot. Ezüst bundám a szivárvány minden színében tündökölt a sok mágiától. Tudtam, hogy vissza kéne mennem az árnyékok megóvó karjaiba, de egyszerűen képtelen voltam hátralépni. Csak bámultam a sok fényt, és semmiből előkerülő dolgot.
Mikor magamhoz tértem, már a tömeg közvetlen szélén álltam, tudtam, hogy ha itt maradok, akkor csak bajt keverek, kiabálni fognak velem, hogy takarodjak, mert koszos vagyok, meg torzszülött. Sarkon fordultam, és azonnal futásnak is eredtem, de alighogy az első lépést megtettem valaki lábának ütköztem, és elestem.
-Hé, kölyök! Nézz a lábad elé, vagy tán unod az életed, he? REQUIP! – mondta a magas, morcos, izmos férfi, és egy kard jelent meg a kezében, amit rám szegezett.
-Ugyan, ugyan Nier. Azt hittem van benned annyi becsület, hogy nem fogsz fegyvert egy gyerekre. – Jött oda egy köpenyt viselő férfi.
-Ez valóban igaz, Rycada. Embergyermekre nem is fognám. De ez itt nem ember, ez egy démon!
-Beszélsz zöldeket. Ha valóban az lenne, akkor tőlem jobban félne, mint tőled.
Csak bámultam a két férfire, alig értettem, hogy miről beszélnek. Féltem, el akartam futni, de akkor gondolkodás nélkül megölne a Nier névre hallgató férfi.
-Valóban igazad van, te szentfazék. – Azzal eltűnt a kard a kezéből, de ettől nem lettem nyugodtabb. -De azért mutathatnál neki valamit a bugyuta jelképeid közül, hátha mégis démonivadék.
-Nem bugyuta, csupán te vagy hitetetlen, de ha ennyire ragaszkodsz hozzá… - Benyúlt a zsebébe és egy könyvet vett elő, amire egy 16 ágú csillag volt rajzolva.
-Most felolvasok ebből neked pár sort, ha fájdalmat érzel, jelezd valahogy. – majd felcsapta a könyvet egy helyen, letérdelt hozzám és olvasni kezdett. Egy furcsa, számomra érthetetlen nyelven olvasta fel a könyvből a szöveget, semmit nem értettem, semmit nem éreztem. Nem okozott a felolvasott szöveg semmi fájdalmat.
-Fejezd be, Rycada, ennek semmi értelme.
-Valóban nincs. – felállt, és eltette a kis könyvet –De mond csak, kis árva, nincs kedved velem a templomomba jönni? Itt van Erától nem messze, és szívesen adunk mindenkinek ott menedéket, szállást, és élelmet, míg rá nem talál a saját életútjára. Na, mit szólsz hozzá?
Nem is tudtam, hogy mit gondoljak, vagy hogy mit kéne válaszolnom. Azt hittem csak álmodok. Belecsíptem a karomba, amitől Rycada felnevetett:
-Nem, ez nem álom. Valódi vagyok.
A kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni. Nem tudtam, hogy valóban el kéne fogadnom az ajánlatát, mert emberek közé akar vinni, és a legtöbb embernek előítéletei vannak. Félénken, lassan nyújtottam a kezemet felé. Mikor hozzáértem, a keze nem remegett meg, az enyém viszont nagyon. Életemben most érintettem meg valaki mást. Az érintése furcsa volt, más volt, mint az én testemen a bunda, de mégis melegebbnek éreztem. Megszorította a kezem, majd felsegített, és anélkül, hogy elengedte volna Nier-re nézett:
-Szólj a többieknek, hogy dolgom akadt, és sajnos azonnal el kellett sietnem.
-Meglesz. – Válaszolta, majd Rycada azonnal sarkon fordult velem. Egy mágikus négykerekű kölcsönző szalonba mentünk, ahol kért egy négykerekűt, és hozzá egy sofőrt, és már úton is voltunk a templom felé. Az éjszakai levegő még az utastérben is hideg volt. Szakadt, vékony, elfeslett ruháim inkább csak takarták a testemet a külvilágtól, és nem védtek a hidegtől, és bundám sem volt képes mindent felfogni. Az ülésre felhúztam a térdemet, és kezeimmel a vállaimat kezdtem el szorongatni, és vacogtam. Hála égnek Rycada észrevette ezt, levette köpenyét, és rám terítette. A köpeny nagy volt, nehéz, és erős szálú, durva, de legalább fázni nem fáztam alatta. Ránéztem, ő rám mosolygott, majd én elpirultam. Ez az ember valóban az istenek szolgája lehet, vagy maguk az istenek küldték a földre. Átlagos magas volt, és feltűnően vékony, hangja mégis férfias volt. Már biztosan lehetett 40 éves is, őszülő haja erről árulkodott és égszínkék szeme mintha a mindent látna az emberben, ha ránéz valakire. Elfordítottam a tekintetem.
-Őőő… mesélne nekem… a templomról… és a vallásáról? Kérem szépen-chu.
-A templomba rengetegen járnak nap, mint nap. Gyónni, felvenni a vallást, imádkozni. Megkérni istenünket csodatételre. A mi istenünket Avernus-nak hívják. Ő az életutak istene. A templomban sokkal több olyan ember lesz, mint én. Ott nem fog senki sem úgy bánni veled, mint az utcán. Ott húga leszel mindenkinek, és majd később nővére azoknak, akik jönnek még.
-Sok… hozzám hasonló van? – féltem, hogy félreérti ezt a kérdést, és ő is csak a torzszülöttet látja majd bennem.
-Sajnos nincs sok árvánk. Tudod, az árvák maguk nem ismerik a templomunkat, lásd a te eseted. Ha ismertél volna minket, jöttél volna hozzánk, nem? A legtöbben pedig, akik istenünket szolgálják azok félnek a megszégyenüléstől, ezért ritkán hozzák be a szomszédságaikból az árvákat. Természetesen nem büntetjük ezt a hanyagságot. Ez is egy életút, az önzőség életútja. Nem a legjobb, ajánlom, hogy kerüld el. Az önző emberek szavait Avernus nem hallgatja meg.
Örültem, hogy nem a külsőmről kezdett el beszélni, de még mindig féltem az új környezettől.

A kocsiút nem tartott innen már sokáig. A négykerekű lassan állt meg, majd Rycada kiszállt, és lesegített engem is, majd felvett a vállára, hogy a nehéz köpennyel ne kelljen sétálnom, fáradt is voltam már. Még mindig este volt, sötét, de a templom ablakai fényesen ragyogtak a számtalan gyertyától. A templom kívülről pontosan ugyanúgy festett, mint azok, amik benn voltak a városban, csak ennek az ajtaja felett egy hatalmas 16 ágú csillagot ábrázoló rozsa ablak volt, meg ide nem azok a jólöltözött emberek mentek be. Itt alig volt forgalom.
-Benn van egy lakórész, ahol az otthontalanok élnek. Lesz ott számos nővér, és testvér is. Hasonlóan árvák, mint te, akik életüket Avernus-nak szentelték, és inkább nem kerestek saját otthont. A szobák mind kétszemélyesek, és azt hiszem, már tudom is ki mellé raklak majd be.
Fél kezével kinyitotta a templom ajtaját, majd beléptünk. A templom hatalmas volt belülről, és gyönyörű szép. A padokat mahagóniból faragták, és arany gyertyatartók szolgálták a fényt. A tisztaságot mintha vasmarokkal tartották volna fenn. Sehol egy porszem, vagy sárfolt a padokon, vagy padlón. A padok közül halk szófoszlányok hallatszottak, amitől Rycada elmosolyodott. Megindultunk a hang irányába, majd befordult a padsorhoz, ahol egyetlen egy nővér imádkozott. Ezüstszín haja a bokájáig ért. Két tenyere szorosan összeszorítva az arca előtt, szemei csukva. Halkan és folyamatosan beszélt.
-Ő Jaheira. - mondta Rycada nekem suttogva -Annyi idős lehetett, mikor árva lett, mint most te. Tíz évvel idősebb nálad. A szüleit gonosz mágusok, sötét céhesek mészárolták le a szeme láttára. Minden este idejön, és imádkozik, hogy a rokonai jó helyre kerüljenek, egy szebb, vidámabb helyen szülessenek újjá, és hogy a gonosz varázslók elnyerjék büntetésüket. Most várunk, míg befejezi.
A lány sokáig imádkozott. Próbáltam kiszűrni, hogy mit is mond, de nem értettem minden szót. Magamtól tanultam meg beszélni is, azokból, amit az utcán hallottam. Szinte semmit sem tudok a világról. Mikor befejezte felnézett, felállt, és mikor kifordult, csak akkor vett minket észre. A lánynak hatalmas szürke szemei voltak, akárcsak nekem. Hangja, akár 100 pici harang édesen csengett az üres teremben. Öltözete egy hasonló köpenyből állt, mint amit Rycada is hord, illetve ami most épp rajtam van.
-Oh, Rycada mester. Jó estét. Meglepett.
-Jó estét, Jaheira.
-Szabad-e tudnom, mester, vajon mit rejteget abban a köpenyben a vállán?
-Ez az apróság? – Rycada lehúzta a fejemről a köpenyt, én félénken néztem Jaheira-ra. Közelebb húzódtam Rycada fejéhez. Féltem attól, hogy Jaheira kicsúfol. Szemei, ha lehetséges, még tágabbra nyíltak, arcán őszinte mosoly húzódott végig, és el is pirult.
-Jajj, de édes. Mester, ő is a mi utunkra tér?
-Ha úgy dönt, felveheti a vallást, nem erőltetünk rá semmit. Mindenki a saját sorsának kovácsa, tudod. Viszont mától ő a szobatársad.
Jaheira arca még jobban felragyogott. Azonnal odaszaladt elém, és olyan közel dugta az arcát, amennyire csak bírta.
-Szia, én Jaheira vagyok, 17 éves vagyok. És te?
-Én… én Lashlee vagyok… 7 éves-chu.
-Jaheira. Számára hosszú volt ide az út. Kérlek, vezesd a szobátokba, és kérlek, gondoskodj róla, hogy a legkényelmesebben teljen az éjszakája.
-Azonnal, mester.
Rycada letett a válláról, levette a nehéz, túlméretezett köpenyt rólam. A templomban nem volt hideg. Jól éreztem magam.
-Gyere. – Mosolygott rám Jaheira, megfogta a kezem, és elvezetett. Visszanéztem Rycada-ra, aki csak annyit mondott még, hogy holnap találkozunk. Jaheira a jobb hátsó sarkában egy ajtóhoz vezetett. Azt mondta innen nyílnak a bennlakók szobái. Egy hosszú folyosóra érkeztünk, amit végig a fal mentén gyertyák tartottak megvilágítva. Nem mentünk sokáig, a mi szobánk az első bal oldali ajtóból nyílt. A szoba nem volt különleges. A kőfalak, nem tűntek ridegnek, csak hidegnek, de barátságosak voltak. A padló és mennyezet fából volt. A szoba két végében egy-egy ágy volt, lábuknál asztal és szék. Itt is a falakon lévő gyertyák világították be a teret. A bejárati ajtóval szemben volt még egy ajtó. Jaheira azt mondta, az a mosdó.
Gyorsan bevitt a mosdóba, levette rólam a koszos, szakadt ruhákat, és a sarokba dobta őket.
-Ezekre már nem lesz szükséged. – és valóban igaza volt. Ez egy új élet kezdete. Holnaptól talán kezdetét veszi az igazi élet, ahol elfogadnak engem is. Megfürdetett gyorsan, fenyőfa illatom volt utána. Megtörölt, nehogy megfázzak, pedig nem is éreztem, hogy hideg lett volna a szobában. Talán ezt hívják az otthon melegének?
-Ne haragudj, Lashlee, nincs semmi ruha, amivel szolgálhatnék, és ebben a kései órában illetlenség lenne szaladgálni ruhákért. Be kell érned egy kinőtt fehér neműmmel.
Egy kék nadrágot adott, ami a térdemig leért. Nem haragudtam rá. Életemben először kaptam valami maradandót. Sírni kezdtem, amitől Jaheira azonnal a karjai közé kapott, de nem szólt semmit. Mikor már érezte, hogy kezdem abbahagyni felkapott, és az ágyba fektetett, betakart, megpuszilta a homlokom, majd elfújta a gyertyákat a szobában. Az ágy puha volt, soha nem éreztem még hasonlót. Furcsa is volt a sokévnyi földön alvás után. Azonnal elnyomott az álom.

Reggel Jaheira keltett.
-Ébredj, álomszuszék. Meghozták a ruháid.
Felültem az ágyban, megdörzsöltem a szemeimet, és oldalra pillantottam a kosárnyi ruhára. Volt benne mindenféle ruha, minden időjárásra: nadrág, szoknya, ing, kabát, zokni minden méretben, egy pár bőrcsizma és egy pár cipő.
-Ezt… ezt mind… csak én kapom-chu?
-Természetesen. Mit vártál, kis buta? Azt, hogy majd másokkal kell megosztanod mindened itt? Az ágyad, a ruháid, az ételed, itt mind a sajátod lesz.
-De… miért ilyen kedves mindenki velem?
Jaheira felnevetett, én pedig elszégyelltem magam, hogy valami butaságot kérdeztem.
-Ezt hívják virtusnak.
-Vir… tus?
-Igen. Azt jelenti, hogy nem kell ok, hogy jót cselekedjen az ember.
Megint meghatódtam, amit Jaheira észre is vett hamar. Leült mellém, és elkezdte a hajamat simogatni. Amikor elmúlt ez az állapot Jaheira folytatta:
-Ideje lesz fürdened, felöltöznöd és meglátogatni az első tanórádat. Rycada mester várni fog.
Megrémültem. Tanóra? Iskola? Ott… ott sokan vannak. Féltem menni, de ha Rycada és Jaheira is ezt akarta, akkor legyőzöm a félelmem. Megfürödtem, ment egyedül is, majd felöltöztem. Egy fehér rövid ujjú inget és egy sötétkék szoknyát vettem fel, amibe Jaheira már előre vágott egy lyukat a farkincámnak. Ismét megfogta a kezemet, majd az étkezőbe vezetett, ahol briós és kakaó volt reggelire. Útközben számos testvérrel és nővérrel találkoztunk, akik mind mosolyogva üdvözöltek, és mutatkoztak be, de a nevüket nem hallottam. Páran meg is kérdezték, hogy „Te vagy a kicsi Lashlee, ugye?”
A reggeli befejeztével Jaheira megmutatta, hogy hol van a tanulószoba.
-Pár perc és kezdődik az órád. Menj csak be, bátran, senki nem fog bántani.
Kinyitotta az ajtót, én elköszöntem tőle és beléptem. A terem kicsi volt. 12 diáknak volt benne pad, amiből eddig csak 3 volt foglalva, mind a sarkokon. Én elfoglaltam az egyetlen szabad sarok melletti helyet, ami pontosan a tanári asztallal szemben volt. Nem mertem a társaimra nézni, csak a padomat mertem bámulni, vagy a tanári asztalt.
Rövidesen Rycada is megérkezett, illetve már nekem is Rycada mester, és az asztala mögé állt, velem szemben.
-Nos, jó reggelt mindenkinek. Engem már ismertek mindannyian, de van egy jövevényünk. Kérlek, mutatkozz be. – Nézett rám mosolyogva. Én féltem, elpirultam. Lassan felálltam és úgy fordultam, hogy mind a hárman jól lássák az arcomat, de tekintetem a földre szegeztem.
-Jó… jó reggelt… a nevem… Lashlee… Tegnap érkeztem ide… örülök, hogy… megismerhetlek titeket-chu.
Felnéztem, a teremben mindenki csak mosolygott. A másik 3 tanuló mind fiú volt. Meglepetésemre, ők is bemutatkoztak.
-Szia, én Joshua vagyok.
-Hali, én Keith.
-Én Chester.
-Rendben van. Nyugodtan ülj vissza, Lashlee, és kezdjük el a napi témát.
A tanórán inkább csak velem foglalkoztak. Szavakat tanítottak nekem. Volt köztük sok, amit már ismertem, de sok olyan is, amiről még sosem hallottam. Az óra végén Rycada meg is kért, hogy próbáljak meg beszélgetni a társaimmal, ami eleinte nehézkesen ment, de a végére már belejöttem.
A tanórák hasonlóan teltek. Megtanítottak írni, olvasni, számolni. Sokat tanítottak a világról, és hogy mi hol található benne, ezt földrajznak hívták a többiek. Tanultunk történelmet is. Így ment ez 4 éven át. Sose unatkoztam, mindig történt valami érdekes. Délelőtt tanultunk, délután a templom előtt játszottunk, volt, mikor Rycada és Jaheira is csatlakozott. A szomorú, magányos dolgokat hamar elfelejtettem, és csakis az itteni életre figyeltem. Boldog voltam.


Már 11 éves vagyok. Mióta idejöttem sok új hívő és árva érkezett. Az osztálytársaim, és én magam is sokat fejlődtünk. Okosabbak lettünk sokkal, és magasabbak is. Rycada mester sokat tanított nekünk. Matematika, szépirodalom, történelem, alkímia, fizika, földrajz. De egy óra nagyon szokatlanul kezdődött.
-Gyerekek… ajh, mit beszélek? Hiszen már nem vagytok azok a kis mezítláb szaladgáló kis lurkók, akik voltatok, mikor idekerültetek. Lassan kezdtek felnőtt emberré válni, ezért is jött el az idő, hogy feltegyek egy nagy kérdést, ami gyökerestől megváltoztatja az életeteket.
Rycada mester most, ellentétben más alkalmakkal halálosan komoly arcot vett fel ehhez a mondandójához. Mind tűkön ülve vártuk, hogy mit fog kérdezni tőlünk.
-Már mindent megtanítottam nektek, amivel emberként zökkenőmentesen tudtok az életben boldogulni. Viszont vannak, akik nem egyszerű emberekként akarnak élni, és így, egy tananyagot én is kihagytam, de most felteszem a kérdést: Akartok Mágiát tanulni?
Ez… ez most megint csak egy álom, ugye? Nem… biztos nem az. Rycada mester egy máguscéh tagja, gyakran hiányzott is az évek alatt a templomból, mikor küldetésekre ment, vagy valami rendezvényt tartott a céh. Biztosan rengeteg mágiát ismer. „ÉN! ÉN! ÉN!” Zengték a fiúk… Én is egész életemben erre vártam. Míg itt voltam, a könyvtárban próbáltam is keresni könyveket a mágiákról, találtam is, de egyedül nehéz volt tanulni őket. Nem is sikerült egy sem közülük. De rengeteg tanultam róluk így elméletben. Hogy leggyakoribbak az elemi mágusok, aki a természet puszta, nyers erejét hívják szolgálatba. A feketemágusok, akik a sötétséget, és gonosz erőket szólítanak, de nem feltétlen gonoszak. A fehér holló sárkányölők, bár írták, hogy ez a mágia még csak 2 éve létezik, és sok sárkányölőt még nem is ismernek. Írtak még alakváltókról, illuzionistákról, kártyabájolókról, alkimistákról, méregkeverőkről és még sok másról, amit felsorolni egy nap lenne. Én nem tudtam eldönteni, hogy melyik tetszik a legjobban, mind tetszett, kivétel a fekete mágia. Észbe kaptam, hogy elmerengtem a gondolataimban. Szégyenlősen feltettem a kezemet:
-Én… én is szeretnék-chu.
-Szóval mindenki? Ez dicséretes. Akkor menjünk ki a rétre, idebenn nem lenne biztonságos lövöldözni.
A rét üres volt. Csak a madarak, és bogarak hangját lehetett hallani, szél sem fújt. A sokféle fű boldogan simogatta a lábainkat.
-Először is, a hatalom nagy felelősséggel jár. Ha össze-vissza lövöldöztök mindent, amit tanultok, azért sajnos büntetést kell kapnotok. – Eddig ilyenről nem volt szó, de igaza van a mesternek. Ez már nem játék.
-Szóval, kezdjük a legalapvetőbbnél. Varázsolni mindenki képes, valaki jobban, valaki nem annyira. Azok, akik ezzel keresik a pénzüket, őket varázslóknak, vagy mágusoknak nevezik. Ők általában csatlakoznak egy céhhez, hol munkákat tudnak vállalni, barátokat, és riválisokat szerezhetnek. Vannak törvényes céhek, és törvénytelen, sötét céhek. A sötét céheket általában a foglalkozási körük miatt nem engedik, hogy hivatalos céhek legyenek, mert olyan munkákat végeznek, ami a társadalmi normáknak nem felel meg… emberrablás, lopás, gyilkosságok, és hasonló gonosz dolgok. Hét nagy csoportja van a mágiának. Ebből számotokra öt lesz nyitva: Elemi mágia, ahol a természetben előforduló elemeket szólítjátok majd segítségül. Alakváltás, ahol a saját testeteket formáljátok harci fegyverré. Fekete mágia, a sötétség, árnyékok és a holtak manipulálása, ez nem feltétlenül gonosz, de számos feketemágus az. Fegyvermágia, aki ismeri Nier-t az már találkozott ezzel a mágiával. Szabadon idézhetsz meg fegyvereket, és páncélokat. Gealdor mágia, ahová minden betartozik, amit nem tudunk a másikakhoz besorolni. És ami sajnos elérhetetlen az a Csillaglélek mágia, hol mágikus kulcsokkal idéztek meg nagyhatalmú lelkeket, hogy képességeik legjavát használva szolgáljanak titeket, a mindennapi életben, és harc terén is. Végül pedig az egyik legritkább mágia a sárkányölő mágia. Ezt csakis sárkányoktól lehet tanulni, de hogy valaha láss egy sárkányt, ahhoz hatalmas szerencse kell… hogy beszélj is vele, vagy, hogy tanítson? Talán még keveset is mondok, de öt élet is kevés hozzá. Néhány szerencsésnek ez sikerült természetesen, de nagyon keveset tudunk róluk.
-Kezdhetjük talán a leggyakoribb mágiával, az elemekkel. Tegyétek össze két kezeteket, úgy, ahogy tetszik, majd gondoljatok egy természetben előforduló elemre. Lehet az bármi: jég, víz, tűz, föld, homok, növények, gombák, fény, fém, kristály, ami csak tetszik, és gondoljatok arra, hogy ez az anyag fizikai alakot ölt a kezetekben.
Mind úgy tettünk, hogy Rycada mester mondta. Én a földre gondoltam, nagyon erősen koncentráltam, de nem éreztem semmi változást. Lehet, hogy számomra nem a mágusok útja van kikövezve? Végül Keith örömujjongása törte meg a csendet „Sikerült! Sikerült!” kiabálta, majd egy kis kupac vasport pillantottunk meg a kezében. Rycada mester odament hozzá, vállon veregette és gratulált neki.
-Most folytassuk hármatokkal, lássuk, mire vagytok képesek. Próbáljuk meg az alakváltást. Gondoljatok arra, hogy testetek részlegesen, vagy teljesen. Lehet ez állati forma, vagy csak a végtagok megnyújtása.
Nem akartam állati alakot felölteni, hiszen már így is nagyon eltértem az emberektől, ezért csak arra gondoltam, hogy a bal kezem legyen hosszabb, de nem történt semmi, nem éreztem semmit. Végül Joshua „brummogására” figyeltünk fel. Neki sikerült medvévé változnia. Rycada mester hozzá is odament.
-Szép munka, de míg Chesterrel és Lashlee-vel foglalkozok, addig te próbálj meg visszaváltozni emberré.
-Rendben van… legyen fegyvermágia… REQUIP! - Rycada mester kezében egy kard jelent meg, amit Chester felé nyújtott. –Mivel még nincs saját fegyveretek, ezért ezzel kell beérnetek. Chester, fogd meg a markolatot, és próbáld meg felemelni.
Chester megfogta a kardot, ami majdnem akkora volt, mint ő maga, és könnyedén elemelte a mester kezéből. Sokáig nézte a kardot, néha megsuhintotta. Látszólag teljesen az irányítása alatt tartotta a fegyvert, mintha csak a karja része lett volna. Rycada mester ezek után hozzám lépett.
-Gondolom számodra a fekete mágia szóba sem jöhet, ugye?
Megráztam a fejem, nem akartam ilyesmikkel foglalkozni.
-Akkor nehéz dolgunk lesz.
Míg a többiek gyakoroltak, addig a mester minden általa ismert mágiát bemutatott nekem, amit gealdor kategória alá sorolnak: telekinézis, telepátia, kártyabűvölés, tükörmágia, de semmi sem működött.
-Hmm… gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz, pedig érzem benned a lehetőséget. Két választásod van: Vagy önmagad útját kezded el járni, és felkeresel egy mágikus kulcsot, amivel megidézhetsz egy nagyhatalmú spirituális lényt, viszont ezeknek a kulcsoknak a ritkasága vetekszik a sárkányölőkével. Vagy egy időre elválasztjuk útjainkat, elkísérlek egy öreg mesterhez, aki megtaníthat téged egy elég különleges mágiára, ami ritka is… legalábbis én nem ismerek rajta kívül senki mást, aki használná.
-Mit… mit tanítana nekem ez a mester? És ő kedves ember?
-Kétség nélkül kedves, vidám fickó… kicsit különc is, de megbecsüli azokat, akik hozzá mennek tanulni. Tudod, ritkán vannak látogatói, és még ritkábban keresik fel, hogy megtanulják a mesterségét. Hogy mit fog tanítani? Az legyen meglepetés. Hidd el, nem bánod meg.
-Nincs ellene kifogásom-chu.
-Rendben van akkor. Holnap reggel indulunk, addig szólok a többieknek a céhben, hogy egy darabig távol leszek. Addig foglald el magad, míg én a három fiúval foglalkozom.
Virágokat szedtem addig, meg néztem, ahogy a három fiú megteszik első lépéseiket a mágia útján, és azon töprengtem, hogy vajon nekem mit fog tanítani ez a titokzatos, távoli, magányos nagymester? Gyenge vagyok az elemi mágiához, a fegyverforgatáshoz, és lélekben is gyenge vagyok, mert olyan könnyen feladtam. Szégyelltem magam. Lehet nem is mágiát fog tanítani, hanem hogy hogyan legyek jó háziasszony, vagy valami ilyesmit. De ugyan kinek kellene egy ilyen, mint én? Megpróbálkoztam az elemi mágiával még egyszer, gondoltam mindenféle elemre, amit csak ismertem, de egyikkel sem jártam sikerrel. Nagyon elkeseredtem, csak leültem a fűbe, és néztem tovább a mágiákat.

A gyakorlati oktatás egészen ebédidőig tartott, akkor visszamentünk a templomba enni, majd utána a mester ismét kivitte a három fiút, én pedig Jaheira-nak segítettem takarítani.
-Valami nyomja a szíved, Lashlee? Nem szoktál ennyire letört lenni.
Elmeséltem neki a történteket, meg hogy mit ajánlott a mester.
-Nem… nem tudtam semmi mágiát sem megcsinálni, amit Rycada mester mutatott… lehet, sose leszek mágus? Azt mondta, hogy elvisz egy távoli barátjához, aki egy ritka mágiatudománynak a mestere… de szerintem, csak ki akar engem dobni…
-Ugyan, miket beszélsz. Úgy ismered őt, mint aki ilyet tenne? Saját szándékából hozott téged ide, és akkor sem hagyna téged cserben, ha a világ minden kincsét fizetnék neki érte.
Igaza volt, de a szavaitól valahogy mégsem éreztem jobban magam. Kíváncsi voltam, hogy milyen emberhez visz, mit fog tanítani, meddig fog az út tartani?
-Jaheira… te tudsz… valamit Rycada mester titokzatos barátjáról, akihez engem vinni akar?
-Nem, nem mesél róla semmit. Néha meglátogatja, de nem szokott az útról mesélni, se arról, hogy mi történik ott nála.
Nem tudtam, hogy mit kéne gondolnom erről a titokzatos fickóról. Féltem, de ugyanakkor hajtott is valami, hogy menjek. Lefekvés előtt összepakoltam minden ruhámat egy bőröndbe, és az egyéb dolgokat még, mint például a fésű, a fogkefe.

Az éjszaka lassan, álomtalanul telt számomra. Sokat forgolódtam. Csak a reggeli induláson járt az eszem, és hogy vajon hová fog a mester vinni. Keveset aludtam az éjszaka, egész végig öntudatomnál voltam, az álom nem nyomott el. Reggel hallottam, ahogy Jaheira felkel, bemegy a fürdőbe, megfürdik, majd kijön és felkelt engem is fürdéshez. Összekészülődtem, majd felmentünk reggelizni. Mikor befejeztem a reggelit és felálltam az asztaltól, a mester már az ajtóban várt.
-Látom, elkészültél. Ne aggódj, pakoltam elég élelmet az oda útra, meg vissza is. Hozd a csomagokat és indulhatunk is. Persze, ha meggondoltad magad, akkor…
-Nem… elhatároztam magam… megyek. – Rycada mester meglepett arcot vágott, én elszégyelltem magam, hogy valami rosszat mondtam, de aztán felkacagott.
-Most hallak először ilyen magabiztosnak. – Elmosolyodtam. Valóban éreztem magamban a magabiztosságot. Menni akartam, látni a világot, végre meg tanulni varázsolni, még ha nem is látványos, nem is erős, hatalmas, csak mágia legyen. Leszaladtam a holmimért, majd mire felértem, már a három fiú is ott volt, Jaheira társaságában.
-M… m… mindenki-chu?
-Csak jó utat szeretnénk kívánni. – mondta Jaheira, majd odalépett hozzám, és átölelt… életemben először öleltek át… nem szorított erősen, kellemes volt, sokáig így tudtam volna maradni, de sajnos mennem kellett.
-Nem kell félned, Jaheira… nem megyek el örökre.
-Igen… tudom. – Mondta a könnyeivel küszködve.
-Aztán erős legyél, mikor visszatérsz. – mondta Keith és megveregette a vállam.
-Biztosan valami csuda mágiát fogsz tanulni. – és egy széles mosoly ült ki Chester arcára.
-Ha visszatérsz, küzdj majd meg velem! – mondta Joshua.
-Mindent ígérek. Öröm volt veletek ez a néhány év… de itt még nincs vége… csak… kis szünetet tartunk… még találkozunk… viszlát, mindenki-chu.
Hátat fordítottam, Rycada mester kinyitotta a nagy ajtót, majd elindultunk délfelé. Alighogy kiléptünk az ajtón, mindenki kiszaladt utánunk és integetni kezdtek. Mi sétáltunk tovább, de én menet közben még visszafordultam integetni. Akkor döbbentem rá, életem egy nagy szakasza itt véget ért. A nincstelen lányból egy családba kerültem, ahol többet kaptam, mint amennyire vártam: szeretetet, ételt, barátokat, szórakozást, puha ágyat, ruhákat. És most életem egy újabb szakasza kezdődik: a lányból mágus lesz… ha minden jól megy.

Két napja, hogy az úton vagyunk már. Éjszaka mindig lesátoroztunk, mikor éhesek voltunk ettünk, mikor szomjasak ittunk.
-Hová megyünk, mester-chu?
-Worth Woodsea, az ország déli részén fekvő erdőtenger közelében él a barátom.
Útközben a mester egy szót sem mesélt erről a titokzatos barátjáról, se arról, hogy milyen helyen él, milyen házban, mivel foglalkozik. Amerre jártunk, ott mesélt néhány szót a vidékről, a növényekről, esetleg a történelméről, ha történt ott valami nagy dolog a múltban.
Végül már nem számoltam mennyi ideje gyalogolhatunk, de elértünk egy hatalmas nagyerdőbe.
-Ez itt Worth Woodsea határa. Nemsoká ott leszünk.
Mélyebbre mentünk az erdőbe, majd megindultunk belőle kifelé. A Nap már lenyugvóban volt, mikor kiértünk az erdőtengerből, és megpillantottam egy ház tetejét a távolban.
-Látod? – mutatott az irányába Rycada mester –Oda tartunk.
Megszaporáztuk kissé a lépteinket, de még napnyugta előtt odaértünk. A ház egy egyszerű kertes ház volt, annyi különbséggel, hogy a semmi közepén. A közelben mindenhol gyümölcsfák, a földben pedig rendezett sorokban különféle zöldségfélék ültetve: sárgarépa, paradicsom. Egy folyó is csörgedezett nem messze, széles volt, de nem tűnt mélynek.
A házból olyan zajok hallatszottak, mintha 4-5 négykerekű szaladgálna odabenn körbe-körbe.
-Akkor hát… megjöttünk. – Mondta a mester, majd bekopogott. Benn azonnal elhaltak a zajok, és az ajtó lassan kinyílt.


Az ajtót egy alacsony férfi nyitotta ki, még nálam is kisebb volt. Orra, szemei és homloka hatalmas. Feje teteje kopasz, de ősz haja még kétoldalt megvolt, amit helyenként korom festett feketére. Bal füle mögött egy villáskulcs volt. Öltözete egy barna bőrnadrágból és egy fehér munkás ingből állt. Ezeket is sok helyen pöttyözte feketére a korom. Jobb kezében egy furcsa szerkezetet tartott magasra, ami erősen világított (amiről aztán később kiderült, hogy viharlámpásnak hív).
-Áh… jó estét Rycada. – hadarta. –Hm… ő ki? Ritkán hozol ide vendéget.
-Jó estét, Beltran. Ő itt Lashlee… a tanítványod.
-Várj, kedves barátom, cseng a fülem a sok kopácsolástól és zörgéstől… valami olyan bolondságot hallottam, hogy „tanítványom”.
-A hallásod éles, akár egy őrkutyáé. Pontosan azt mondtam, hogy tanítvány.
-Oh… pompás. Gyertek, fáradjatok be. – Tágabbra nyitotta az ajtót, majd félreállt az útból. Az előszoba tágas volt… eredetileg, de tele volt furcsa gépekkel, kütyükkel, óriás fogaskerekekkel, és megannyi világító pici lámpával. Jelen pillanatban semmi sem üzemelt, csak a lámpák világítottak, minden más némán pihent. Belül minden Beltran méretéhez volt igazítva.
-A neved Lashlee? Szép név, te magad is szép leányzó leszel valaha, bízom benne. De ne csak én beszéljek, meséljetek, meséljetek, minden apró részlet érdekel, mert fontos. – erősen kellett koncentrálnom, hogy követni tudjam mit is mond, annyira hadart.
-A lány nem volt képes egyik mágiát sem használni, így bízom benne, hogy te tudsz neki tanítani valamit, ami hasznára válhat, meg nem is lenne szerencsés ezt a te érdekes tudományodat kihalni hagyni, nemde?
-Igaz, igaz… nagyon is igaz, és érdekes… nem voltál képes semmire sem? De igyekeztél? Mágus akarsz lenni?
-I… igen… igyekeztem nagyon… és… szeretnék öntől tanulni… uram-chu.
-Hagyd a formaságokat, csak Beltran bőven elég, még sok is. A szüleidről lehet valamit tudni? Mivel foglalkoztak? Nagyszüleid?
Ettől kicsit elszomorodtam. Nem ismertem se a szüleimet, se a nagyszüleimet, se egy rokonomat. Nem tudom, ki vagyok, honnan jövök.
-A lány árva, Beltran.
-Oh… nagyon sajnálom, nem tudtam. Ma már nem látunk neki a kiképzésednek, de holnap első dolgom lesz azzal kezdeni, feltéve, ha készen állsz.
-Igen, szeretnék maradni… de… nem tudom mégis mire fog engem tanítani.
-Áh… Rycada bosszantó szokása ez a titkolózás. Nem csoda, hogy nem jár hozzám rajta kívül senki sem. Csak ő tudja, hogy itt él valaki. Édes lányom, gólemanciát fogsz tanulni.
-Go… gó-le-man-ci-a?
-A gólemanták, ahogy a mágiát-használók emlegetik – kezdte Rycada mester. –Gólemeket építenek, akik helyettük harcolnak. Elég ritka mágia, mint azt már tudod, de megvannak a maga előnyei. Egy nagyon erős, ügyes gólemanta képes akár tíz gólemet is irányítani, amit a saját kezével rak össze, épít meg. És képzelj bele, ha elég tapasztalt leszel, tíz gólem, akár egy kisebb testőrség.
-Pontosan, ahogy mondja. Be is mutatok neked gyorsan egyet. – Beltran felemelte bal kezét, amin egy gigászi kesztyű volt, benne öt pici gömb, mind más színű. A legalsó piros felizzott, majd kisvártatva az egyik szemétkupacból egy Rycada mester magasságú ezüstszín gépezet, egy gólem jött elő.
-Sokat kell tanulnod, hogy ismerd a működésüket, használatukat, a kategóriákat, a fémeket. Ez itt egy Második kategóriás ezüst gólem. –A gólem még állt ott egy darabig. Én körbejártam, tetőtől talpig megvizsgáltam. Vajon én képes leszek egy ilyet megépíteni, és használni is?
-Kezd későre járni már, és nekem még vissza kell a templomba térnem, Lashlee, légy jó, vigyázz magadra, és ne okozz sok fejtörést Beltran-nak. –Megsimogatta a hajamat, majd az ajtó felé vette az irányt. –Beltran… mire visszakapom tőled ezt a lányt, egy kifogástalan gólemantát akarok látni. – elmosolyodott, lenyomta a kilincset, kilépett az ajtón, majd eltűnt az éjszakába.
-Fáradt vagy? –kérdezte Beltran mester. Bólintottam. –Sejtettem, alaposan meghajtott ez a Rycada, mi? Cseppet se aggódj, a benti szobában gyorsan megágyazok neked.
Azzal felállt a székről, és bement egy szobába, engem magamra hagyva a pihenő gépek között. Óvatosan elkezdtem körülnézni. Rengeteg dolog volt ott, az egyszerű hulladékfémtől az összetákolt gépekig. Volt számos szerszám, amikkel a templomban nem találkozhattam. Ezekkel sokáig ismerkedtem, hiszen az elkövetkezendő időben ezek fogják kitenni mindennapjaimat. Volt ott csavarkulcs, minden méretben, csavarhúzók, csőkulcsok, kalapácsok, csavarok, szögek, mérőeszközök, vonalzók, vízmérték, és fene tudja hány ketyere még. Végül az ajtó hangjára lettem figyelmes. Megfordultam, Beltran állt a belső szoba ajtajában.
-Áh… látom, ismerkedsz a munkaeszközökkel, ne siesd el a dolgot, attól csak összezavarodsz és elmegy a kedved az egésztől. Mindent a maga idejében, szépen, lassan, sorban. Kész az ágyad, szóval, ha szeretnél le is feküdhetsz.
-Köszönöm szépen-chu.
-Ugyan, hagyd már ezeket. Csak a legjobbakat akarom az én kis tanítványomnak. – ez elég vicces volt, látva a korkülönbséget, mégis én voltam a magasabb.
-Akkor, szép éjszakát, úra… Beltran.
-Szép álmokat, Lashlee.
A benti szobában ezerszer nagyobb volt a rend, és a tisztaság, mint odakinn. A szobában csak egy ágy volt, egy könyvespolc roskadásig rakva könyvekkel, amik mind fémekről szólt, szerszámok javításáról, gólemanciáról, vagy csak gépek alaprajzait tartalmazta. Volt benn még egy ruhásszekrény, ami teljesen üres volt. Reggel majd ide pakolhatom be a ruháimat. Elhúztam a függönyt, és levetettem a ruháimat, majd elfújtam a gyertyát… illetve megpróbáltam, de az nem aludt el. Odakintről Beltran hangját hallottam: „Ne fújkodd, úgy nem alszik el. Van az alján egy kis tekerő, azt csavargasd!” Meg is találtam, elcsavartam, és azonnal sötétség áradt szerte a szobában. Kitapogattam az utamat az ágyhoz és lefeküdtem. Ez az ágy is puha volt, és jó, de valahogy szokatlan. Már nagyon hozzászoktam a templomi ágyamhoz, de az álom itt is hamar elnyomott.
Reggel Beltran mester kézműveskedésére ébredtem, elég zajos volt, ahogy dolgozott valami szerkezeten. Kimásztam az ágyból, magamra kaptam egy hálóköntöst és kimentem az előtérbe. A mester egy furcsa gépezeten dolgozott, ami szikrákat hányt, és a mögötte nyitott ablakon kifelé kormos füstöt okádott.
-Jó reggelt… - gyenge hangomat teljesen elnyomta a gép zörgése. Nem akartam kiabálni, megzavarni a mestert a munkában, így csak álltam ott, míg fel nem néz a munkából, és észre nem vesz, addig is a szemeim dörgölgettem, meg nyújtózkodtam.
-Áh… felébresztettelek? Ne haragudj. Elég zajosak tudnak ezek a vackok lenni. Ne félj, idővel hozzászoksz. – Hadarta ismét Beltran.
-Beltran… hol tudok fürdeni?
-Kinn a folyónál, de légy óvatos a vízben, nekem a nyakamig ér. – akkor nekem a mellkasom aljáig fog.
-De… - elpirultam. –ugye nem fog leskelődni? – Felnevetett.
-Édes lányom, mikor én még fiatal voltam annyi lányt kaphattam volna meg, amennyit csak akartam volna, de engem ezek a szerkezetek jobban érdekeltek. Sokan megvádoltak, hogy kukkolló gépeket gyártok, de ezek mind alaptalanok voltak. És ne aggódj, nem ilyen aprósággal szeretném az istenek, és Rycada haragját kivívni. Menj nyugodtan, nem jár erre senki sem, én meg nem fogok addig az ablakon kinézni, míg vissza nem érsz.
Visszamentem a szobámba, összeszedtem mára a ruháimat, meg egy törölközőt és lementem a folyópartra. A víz kellemes langyos volt, az áramlat sem volt erős, inkább kellemesen simogató.
Mikor már eleget áztattam magam, kimásztam a mederből, megtörölköztem, és még napoztam egy keveset, hogy megszáradjak. Utána felöltöztem, és bementem, ahol már Beltran előkészítette a reggelit, tükörtojás volt. Odahívott enni, le is ültem, és halkan falatoztunk csak. Mikor befejeztük, felállt, elpakolta a tányérokat és evőeszközöket, és komoly arccal fordult felém.
-Szóval, készen állsz? – csak bólintottam. –Akkor kezdhetjük is. A gólemanta nem közvetlenül vesz a küzdelmekben, és más egyebekben részt, hanem gólemjei segítségével végezteti el a feladatokat. Egy gólemnek számos előnye, és hátránya van. Nem kér pénzt a szolgálatáért, nem éhezik, nem szomjazik, nem fárad el, nem betegszik meg. Mindig harcra és naprakész. Viszont karban kell tartani, és egyszerre több irányítása nagyobb hatalmat, és erőt is jelent, de egyben sokkal több figyelmet igényel, hiszen több irányba kell a varázserődet, és a figyelmedet megosztanod.
Egy gólem 4 fő részből áll. Első a gólem szíve, ez egy mágikus kristály, Lakrima, ami, ahogy én fogalmazok, mágikus csontvázat alkot a gólem test belsejében, amivel aztán mozgatni lehet majd. A gólem teste, amiről már beszéltem, az az a fémhéj, ami fizikai alakot ad a gólemnek, hogy létezni tudjon. A harmadik a gólem fegyverzete, hiszen nem csak csapkodásra jó, hanem ha felszerelsz rá valami… meglepetést ellenfeleidnek, akkor ők azt díjazni is fogják… nem szép szavakkal, de díjazzák majd. És végül… - feltartotta bal kezét, a hatalmas bőrkesztyűvel, amiben öt különböző színű lakrima volt. –Ez a lakrima mágikus úton kapcsolódik a gólem szívéhez. Ezzel fogod tudni majd átjuttatni akaratodat a gólembe, hogy az mozogjon. Eddig minden érthető? –bólintottam.
-Rendben. A gólemeket fémekből építjük. Ez határozza meg a védelmi képességeit. Egy vas gólem könnyebben tropára megy, mint egy ezüst. A gólemeket három méretben osztályozzák. Az első, ami az átlagos embereknél kisebb méretű, mi azt mondanánk rá, hogy akkorák, mint mi. – mosolygott. –Ez természetesen fizikailag sokkal gyengébb, mint a másik két kategória, de kezelése nem is igényel akkora erőfeszítést. A második kategória az ember méretű, végül a harmadik kategória, ami nagyobb, mint egy ember. Természetesen a méretük meghatározza az erejüket. Érthető?
-Anyag adja a védelmet, méret adja az erőt-chu.
-Pontosan, okos vagy. Most gyere, sokat kell még tanulnod. – Az egyik kupac fémhulladékhoz vitt. Ott mutatott fémlemezeket: vas, réz, ezüst, hogy néhányat említsek. Mutatott még sok szerszámot is, meg hogy melyiket mire, és hogyan használják. Sokat mesélt a saját mesteréről, aki mindezt megtanította neki, és az ő mesteréről is szólt pár szót.
-Most pedig, vesd le ezt az utcai gúnyát, a szobádba már előkészítettem neked egy munkásruhát. Mától az apródom és tanítványom vagy, kár lenne ezt a szép ruhát összemaszatolni.
Bementem a szobába, az ágyon gondosan összehajtva volt egy hasonló szett ruha, mint amit Beltran is visel. Barna bőrnadrág, bakancs, fehér munkásing, és bőr munkáskesztyű, valamint egy olyan különös szemüveg, mint amit ő is hord. Átöltöztem, és kimentem, hogy megkezdődjön a tanításom.

Négy éven át minden nap tanított, és minden nap valami újat. Megtanított hegeszteni (ez egy furcsa kis pálca, ami egy lakrima segítségével megolvaszt egy ónszálat, és ezzel ragasztottunk össze fémdarabokat). Mesélt mindenféle csavarról, szegecsről, híres fémöntödékről, bányákról, bányászokról és kovácsokról. Mindenről, ami csak a fémekhez köthető. Mesélt a mágikus négykerekű feltalálójáról is. Tanított harci taktikákat, amikkel a gólemek legjavát lehet kihozni. Megtanított mérnöki alaprajzokat készíteni, hogy hogyan számolunk ki bizonyos szögeket, rengeteg volt a geometria. Felsorolni is sok lenne még, hogy 4 év alatt mi mindent meg nem tanított. Az évek alatt Rycada mester néha benézett meglátogatni minket. Beltran mindig hosszasan ecsetelte, hogy milyen jól fejlődök, és hogy milyen jó gyerek vagyok. Ezek után Rycada mester is gyakran megdicsért. Néha hozott is ennivalókat és ruhákat távoli földekről. Viszont sosem maradt sokáig, mindig csak jött, és sötétedés előtt ment is.
A négy év alatt mindketten megváltoztunk. Beltran arcán és kezén egyre mélyebbek lettek a ráncok, már nagyon idős lehet, mozgása, és beszéde is lelassult, sokat köhögött. A sütés, főzés és takarítási munkák hamar rám hárultak, de örömmel teljesítettem őket, legalább ezzel visszafizethetem Beltran idejét, amit rám áldozott. Mindig megkérdeztem, hogy mit szeretne enni, mindig valami tojásosat kért reggelire. Én megint magasabb lettem, és már sokkal nőiesebb alakom lett. Örültem, mikor ezt Beltran mester is észrevette, és odaadta az ezüst gólemet, meg a lakrimáját, és a gép vállán besétálhattam egy közeli kis tanyára, ahol élt egy szövő asszony, aki készített nekem ruhákat. Viszont bonyolultnak találtam a második kategóriás gólemet kezelni, Beltran mester szerint ez természetes, hiszen ahhoz több varázserő kell, mint amivel a legtöbb gólemanta kezd, de tudta, hogy nem okozhat nekem nagy gondot a kezelése.
Egyik reggel, étkezés közben Beltran mester szakította félbe a csendet.
-Édes lányom, az éjszaka gondolkodtam, és aligha van már akármi is, amit meg tudnék neked tanítani. Ami maradt, arra első kézből, saját tapasztalatokból kell rájönnöd. Ez a mágiaág még nagyon fejletlen, sok mindent lehet rajta még tökéletesíteni. Én meg is tettem, amit tudtam, de az én időm már a végét járja. Attól félek, hamarosan elragad engem a végtelen műhelyek mágneses ereje.
Megijedtem attól, amit mondott. Tény, hogy láthatóan idős, és az évek során folyamatosan romlott az egészsége, kevesebbet volt aktív, de abba sosem gondoltam bele, hogy valaha is el fogom őt veszíteni. Régen, mikor semmim nem volt, nem tudtam mi az, hogy elveszíteni valami fontosat. Most, ahogy a mester mondta, ezt első kézből fogom megtapasztalni.
-Édes lányom… fogd ezeket. – azzal az asztalra tett két rozsdaszín lakrimát. Felismertem őket, az egyik egy kezelő lakrima volt, a másik egy gólem szív. –Eljött az ideje, hogy megépítsd életed első gólemét. Nem fogok segíteni, még szóval sem, viszont amit a házban, és körülötte találsz, azt mind felhasználhatod. Most siess, még látni szeretném, hogy mit építesz, de ne kapkodd el… hamar munka sose jó.
Befejeztük az étkezést, elpakoltam, de Beltran nem engedte, hogy elmosogassak, azonnal munkába állított. Az étkező asztalra letett egy alaprajzot, és odahívott, hogy nézzem meg.
-Ezt tegnap készítettem. Ez lesz számodra a legmegfelelőbb gólem elsőnek. Ez csak egy első kategóriás vas gólem, de hidd el, jó szolgálatot fog tenni, ha elkészíted.
Azonnal munkához is láttam. A mester, míg én dolgoztam, addig ő a ház körüli kertekben dolgozott, vagy csak henyélt a napon. Én összeszedtem minden használható vasdarabot, és külön kupacokba gyűjtöttem őket méretük szerint. Kemény munka volt megépíteni. Rengeteg fémlapot kellett méretre vágnom, rengeteg csavarnak kellett helyet csinálnom, sokat hegesztettem. Míg én dolgoztam, addig Beltran visszafoglalta a konyhát, és ő főzött. A napjaim izzadtsággal telítetté és fáradtságossá váltak, éjszaka az álmok hamar elnyomtak, és másnap reggel a reggeli után ismét azonnal munkához láttam. Beltran mester örömmel nézte, ahogy a semmiből aztán megjelenik egy láb, majd még egy, és egy medence foglalatban mindez egybeér. Megépítettem a két kezet is, a bal kézfej helyén, a tervrajz alapján egy hatalmas buzogányt építettem, ez lesz a fegyvere. Megépítettem jobb kezét is, ebbe később akár kardot is tud fogni, vagy pajzsot. És végül a fejrész is a helyére került, bár szemei nem voltak, hiszen nekem kellett helyette is látnom, viszont hangot kiadni ki tudott, de csak nem volt képes önálló beszédre, csak az én hangomat továbbította. Ez még hasznos lehet, ha egy hegytetőről egy völgybe küldöm le, ahol látom, mi történik, de a társaim nem halják a gondolataimat… már csak az a gond, hogy abban a helyzetben én nem fogom őket hallani.
A munka két hétig tartott. Utoljára még lefestettem olyan színűre, mint amilyen az irányító lakrimája, és lekentem rozsdavédővel, majd behelyeztem a testbe a szívet. A gép azonnal életre kapott, teljes önálló akarata és intelligenciája nem volt, viszont karjait már nem lógatta, térdeit nem rogyasztotta, hanem emberi módon állt. Az irányító lakrimát a kezembe fogtam, és kiadtam neki első parancsát, hogy tegyen meg pár lépést, amit tökéletesen végrehajtott. Beltran mester megtapsolt, és mellém lépett.
-Még nincs teljesen kész. Egy létfontosságú elemet kifelejtettél. Erről nem beszéltem neked, mert ez magától értetődő. – Törtem a fejem, hogy mit felejthettem el, de nem jutott semmi sem eszembe, elszégyelltem magam. –Vagy már elnevezted?
Szóval csak a név maradt ki? Ennyi az egész, ez esetben tudok is egy nagyon jót.
-Igen… tudom mi lesz a neve… Faith Honor.
-Szép név… szép munka… lányom. – felém fordult, felnézett rám, és amennyire csak szélesre tudta húzni ajkait, olyan szélesen elmosolyodott. –Gratulálok… gólemanta lettél.
Valóban… igaza van. Elmosolyodtam, meghatódtam. Térdre borultam és úgy öleltem át Beltran mestert. –Köszönöm! Köszönöm! – sikítottam sírva a vállán. Ő is átölelt engem, és boldogan veregette a hátamat, és simogatta a hajamat.
-Lányom, lépésekből még nem fogod tudni, hogy tökéletes-e a gépezet. Vidd ki a kertbe, és próbálgasd, hogy minden jól működik-e rajta, nem esik-e szét?
-Rendben van. – bólintottam, majd felálltam, kinyitottam az ajtót és kivezettem rajta Faith Honor-t, majd követtem magam is. Egész nap az erdő szélén játszadoztam a gólemmel. A fák tövét vertem a buzogánykézzel, futtattam, ugrattam, mindent kipróbáltam vele, ami csak eszembe jutott, de sehol sem észleltem rajta hibát.
A nap már lenyugvóban volt, mikor visszamentem a házba. Beltran mester nem volt a műhelyben. Furcsa volt, pedig már rég végeztem a gólemmel, akkor miért nem tért vissza a munkához? Beltran mester szobájából köhögést hallottam, erőset, mélyről jövőt… csúnya köhögést. Bementem hozzá, az ágyában feküdt, nyakig betakarózva.
-Beltran, rosszul érzi magát? Hozzak valamit-chu?
-Lányom… Lashlee. Nekem már rég meg kellett volna halnom… nem látszik talán, de elárulom neked… 94 éves vagyok. Csak azért húztam ki idáig, hogy jöjjön valaki, akinek tovább adhatom a mesterségem… és a csoda, vagy talán maga Avernus téged küldött. A küldetésemet teljesítettem… remélem a jó úton haladtam mindig is. – Megfogta a kezemet. A keze hideg volt, és gyenge. –Lányom… Mindig a jó úton haladj… ne használd a gólemeket rosszra, és ne kezeld őket rosszul… nekik is van szívük, de ezt tudod jól… az a szív nem csak egy darab kő, sokkal több annál. Az egy darab a te szívedből is.
Könnybe lábadt a szemem… tudtam, most beszélek vele utoljára.
-Lányom, ne emészd magad. Ha azt hiszed, hogy nem fizetted vissza a tanításaim költségeit, akkor tévedsz… teljesítetted életem vágyát… még azt mondanám, hogy én tartozom neked. De lenne még két utolsó kérésem. Kérlek, halálom után a folyó partján temess el. Mindig is a folyó csörgedezését akartam hallgatni, de a sok fránya gép elvette a hallásom, és az időmet… ezek után bőven lesz időm hallgatni. És kérlek… ne add el a házat, ne is rombold le… nem mintha valaki megvenné. Itt megtalálsz mindent, amire szükséged van az életben, itt a műhely, itt a kert.
-Mindent megteszek, hogy eleget tegyek… utolsó kívánságának-chu.
-Köszönöm… lányom… - Lehunyta szemét, és elengedte a kezemet. Az ő keze erőtlen zuhant, majd nagyot koppant az ágy szélén. Sokáig sírtam ott mellette, régen semmim sem volt, nem tudtam milyen elveszíteni valami fontosat, de most megtapasztaltam ezt is: fájdalmas, kínzó… Mikor elálltak könnyeim kimenten a műhelybe, felvettem két ásót, egyet a Faith Honor kezébe adtam, és kimentünk az éjszaka közepén a folyópartra megásni Beltran mester sírját. A föld puha volt, könnyen művelhető, és ketten gyorsan végeztünk a munkával. Visszamentünk a műhelybe, a szerszámokat letettük, és hozzáláttam, hogy ezüstből koporsót készítsek a mesternek. Egész éjszaka dolgoztam rajta, mire elkészült. Faith Honor-t megkértem, hogy vigye ki a koporsót, a mester testét pedig én magam fogom kicipelni. Könnyebb volt a test, mint amire számítottam, de mégis minden egyes lépés fájdalmas volt, gyötrő, nehéz. A testet bele tettem az ezüst koporsóba, és a tetejét gondosan lezártam szegekkel, majd Faith Honor segítségével a sírba tettük, és visszatemettük. Ezüstből csináltam még sírkeresztet, amire arany festékkel írtam fel:


Sokáig álltam a sír felett szótlanul. Az elmúlt évekre gondoltam. Ahogyan Beltran mester álma teljesült, úgy teljesültek az én álmaim is. Rycada mesternek köszönhetően otthont kaptam, szeretetet. Beltran mesternek hála megtanultam varázsolni. De most mihez kezdjek? Vissza kéne térnem a templomba, szólni Rycada mesternek, hogy véget ért a tanításom, és hogy Beltran mester elhunyt, de ezek csak apró célok, ezek után ismét mihez kezdek? A legjobb az lesz, ha találok magamnak egy mágus céhet, talán pont azt, ahová Rycada mester is tartozik.
Visszamentünk a műhelybe. Faith Honor lakrimáját letettem a munkaasztalra, őt pedig az ajtó mellé állítottam. Megcsináltam a reggelimet, furcsa volt csak egy személyre főzni. Természetesen a reggeli tojás volt. Reggeli után benéztem még Beltran mester szobájába. Az öt gólemje mind ott sorakoztak a fal mellett, és a kesztyűje pedig az egyik polcon pihent. „Ezek Beltran mester gólemei, és az övéi is maradnak, nem fogom őket használni. A sajátjaimat kell megépítenem és irányítanom.” Gondoltam… szétszedni sem fogom őket, nem fogom ezzel bemocskolni Beltran mester emlékét.

A nyár aztán őszbe váltott, majd télbe, és eljött az újév. Egyedül éltem a kis házban Faith Honorral, az öt mozdulatlan gólemmel és Beltran mester emlékével. Nem éreztem magam magányosnak. Azelőtt mindig is egyedül voltam, de miket beszélek? Hiszen nem vagyok egyedül, itt van nekem Faith Honor. A napok szürkék voltak, a kertben a hó miatt nem volt munka, és az erdőben is nehéz volt élelmet találni, így a pincében elraktározottakat kellett felhasználnom.
Viszont történt valami, ami megtörte a szürke napok egyhangúságát. Egyik délután, mikor csak olvasgattam a könyveket a hó ropogására lettem figyelmes. Valami közeledett, és nagyon gyorsan. Kinéztem az ablakon, és hamarosan a fák közül elő is tűnt egy szürke farkas, ami hatalmas sebességgel tart egyenesen az ajtóm felé. Mikor beért a kertbe felugrott magasra, és a szemem láttára változott emberré. A fiú arca ismerős volt, de nem tudtam névhez kötni. Bekopogott, kinyitottam neki az ajtót, és amint meglátott nagyon meglepődött arcot vágott. Magas volt a fiú, talán egy fejjel magasabb, mint én.
-La… Lashlee?
-Igen, ez a nevem… segíthetek-chu?
-Joshua vagyok, nem ismersz már meg?
Joshua? De, emlékszem. Ő volt az, aki mikor mágiát tanultunk először Rycada mestertől, akkor medvévé változott. Azóta gyarapodhatott a képességeinek tárháza.
-De, emlékszem rád… ne haragudj.
-Semmi baj… Beltran mester hol van? Nagy zűr van a templomban.
-Joshua… Beltran mester fél éve hunyt el.
Megdöbbent, majd sokáig hallgatott leszegett fejjel.
-Ne haragudj rám… nem akartalak megbántani.
-Nincs semmi gond, nem tudhattad… de mi baj van otthon?
-Rycada mester céhe… megvonták a legális státuszát, és most sötét céhként üzemel tovább. Nier valahogy hatalomra jutott, és a legalávalóbb munkákat vállalja csak el. Rycada mester volt az első, aki kilépett a sötét céhből, de ezt Nier nem vette jó néven, szerinte elárulta a céhet, és a barátságukat is, ezért Nier folyamatosan talpasokat küld a templom életének megkeserítésére, és Rycada mester elküldte mindhármunkat különböző helyekre, hogy segítséget szerezzünk.
-Rendben, fáradj addig beljebb, míg összeszedem a holmim, és akár indulhatunk is.
Belépett, és azonnal megakadt a szeme Faith Honor-on.
-Azta, ezt te készítetted?
-Igen, teljesen egyedül-chu. Röviddel az elkészülte után halt meg Beltran. – meséltem pakolás közben. Még egy darabig nézelődött Joshua a műhelyben, majd mikor meglátta, hogy útrakész vagyok, már nyitotta is az ajtót. Felkaptam Faith Honor lakrimáját, kiléptünk az ajtón, bezártam, és már úton is voltunk vissza a templomba.

Az út négy napig tartott, mikor odaértünk, arra lettem figyelmes, hogy a templom körüli rétben helyenként kráterek vannak, meg megperzselt fű, és olvadt hó. A templomból is néhány helyen hiányoztak kövek, és pár ablak is betörött. A bejárati ajtó repedezett volt, néhol égésfoltok tarkították.
Mikor beléptünk, a másik két fiú ott volt a teremben, Rycada mesterrel, aki nagyon meglepett arcot vágott.
-Hol van Beltran? Azt ne mondjátok, hogy lusta eljönni, segíteni ebben a krízisben!
-Rycada mester… Beltran mester elhunyt. – Ettől az ő arcára is kiült a döbbenet. Elmeséltem, hogy hogyan történt.
-Ne haragudj rám, Lashlee… örülök, hogy itt vagy, és látom valóban egy jó gólemantát faragott a vénember belőled.
Végignéztem a másik két arcon is. Chester volt ott még, páncélzatban, kezében kard és pajzs, a pajzson a 16 ágú csillag. Keith kezeit pedig egyenes hegek éktelenítették, biztosan a sok fémtől vagdalhatta így össze.
-Jó újra itt lenni… - mondtam, majd elmosolyodott mindenki.
-Most könnyű is a helyzetünk… - mondta Chester. –de csak azért, mert jelenleg szünetel az ostrom. Úgy 4 órája verhettük vissza a legutóbbit.
-Azt tudjuk csak elképzelni, hogy valami nagyra készülnek.
Folyamatos őrség állt a bejáratnál, de semmi nem történt. Addig, akikkel épp együtt őrködtem, vagy pihentem, nekik meséltem, hogy mi történt velem az elmúlt időben, és ők is mesélték, hogy itt mivolt a helyzet. Megtudtam, hogy a templom harcképtelen népességét Erába evakuálták, ahová mindenki sértetlenül érkezett meg. Jaheira akkor rendben van, ez megnyugtatott.
A baj kora este ért minket utol, Rycada mester szólt, hogy valaki közeledik, köztük van Nier is, és felhívta a többieket is. Mind az öten ott álltunk, és lélegzet visszafojtva vártuk, hogy mi lesz. Hirtelen hangos robaj hallatszott, és mindannyian lekaptuk a fejünket. Az ajtót nagy erővel törték be, az ezernyi apró szálkára robbant, és röpködött el a fejünk felett. Felnéztem, az ajtóban lassan ülepedő porfelhő volt még. Mögötte lassan rajzolódott ki három alak sziluettje. Két férfi volt, és egy lány. Közülük egyedül Nier-t ismertem fel. A lány, és másik fiú, egymásnak félig háttal álltak, összefont kezekkel, és széles, eszelős vigyor húzódott az arcukon. Mindkettőjüknek fehér haja volt, és vörös szeme, akár ikrek is lehettek volna. Az öltözetük baljóslatú volt.
-Akinek kedves az élete, menjen innét... – szólalt meg a lány, és előrehajolt - De mivel itt gondolom senkinek se az, készüljetek fel a pusztulásra!
- Nocsak, hogy összefújta a szemetet a szél... – mondta a másik fiú, és megpördítette a kaszáját - Ki akar először meghalni?
Ők ketten az ajtóban maradtak, Nier pedig besétált, kezében kard.
-Ennyi, Rycada? Ennyire telik a hatalmas vallásodtól? Négy árva, akiknek még tojáshéj van a fejükön, és hozzánk képest csak pár perce használták legelső mágiájukat? Hol van most az istened?
-Minket a hit vezérel, Nier, mi nem szorulunk a pénz hatalmára, hogy talpnyaló kutyákat toborozzunk magunk mellé. Akiket küldtél elhulltak, mind egy szálig, de látom alaposan a zsebed mélyére nyúltál. Honnét szedted ezt a két esze-ment gyilkost? Ha jól látom… Grimmoire Heart.
-Pontosan… nem mintha egyedül nem bírnék el veled, és a bolond követőiddel. Nem is értem mit fecsegek még itt! GRIMMOIRE HEART! TÁMADJATOK!!
-Chester, Keith. Tietek a lány. Joshua, Lashlee, támadjátok a fiút! Én elintézem Nier-t.
Medve-Joshuával rárontottunk a fiúra, aki kaszájával próbálta levágni Faith Honor-t és Joshuát, de patthelyzet alakult ki. Mindkét fél simán kitért a támadások elől. Hasonló volt a helyzet odaát is. Rycada mester és Nier pedig kitérés helyett a kardjaikkal hárítottak.
-Hülye, elrontottad a belépőnket! – Kezdte el a lány korholni harc közben a fiút. -Nem akarok több Den nevű embert megismerni, mert ezek szerint az ilyenek egyenlők a nyers bénasággal... – és felsóhajt, erre, nagy meglepetésünkre válasz is érkezett.
-Miért rontottam volna el? - egyenesbe állt, mit sem törődve a támadásokkal és farkasszemet nézett a lánnyal -Talán a Tabu nevű egyének annyival jobbak? Ne nevetess... Nélkülem már rég halott lennél!
-Nélküled már én vezetném a céhet, hmpff! Csak hátráltatsz! Tudod mit, inkább menjél, csináld a megbízást, mert a végén még ezt is elcseszed... – Ekkor már a két csata elég közel úszott egymáshoz, így a lány egyszerűen csak hátba rúgta társát, aki tekintélyes távolságot repült, és az egyik falon csattant. Joshua azonnal rárontott, de a fiú résen volt most is, és kitért előle.
-Azt se értem, te minek vagy itt! Egyedül is levágnám ezt az egész csürhét... de persze te megint jöttél a véremet szívni! Nincs más balek a céhbe, akire rácsünghetnél? – Üvöltötte a fiú, de már nem a lányra figyelt, hanem Joshua felé vette az irányt, és támadni kezdte. Szegénynek nehéz dolga volt kitérni minden támadás elől.
-Mit bénázol már, te szerencsétlen? Már öreganyám is beverte volna őket... Pedig ő már halott, basszus! – Korholt a fiú tovább a lányt, aki keményen támadta Chestert. A lány elég különösen harcolt, nem volt időm folyamatosan őt nézni, de néha láttam, hogy kezei vasoszlopokká változnak át, megnyúlnak, visszahúzódnak, hogy ismét emberi kéz legyen a helyükön… ez hát egy sárkányölő? Félelmetes…
-Jó dolog játszani az étellel, te meg maradj csöndbe, pancser, mert a végén még nagyanyád mellett kötsz ki! – folytatta a szájkaratét a lány.
-Pancser? Tudod, ebből már nagyon kezd elegem lenni... Többet sértegetsz te egyedül, mint Fiore maradék része együtt véve! Pedig, igazán felidézhetnéd magadba, hogy végezted a legutóbbi két összeakaszkodásunk során! – Üvöltötte a fiú ismét, miközben hiba nélkül tért ki minden támadásunk elől. Vajon lehetetlen őt eltalálni?
-Na, mintha te olyan jól jártál volna. Betöröm a fejed, drága! Fiore maradéka pedig szemét, felettük állok, feletted! – mondta a lány öntelt hangon.
-Sose álltál felettem, és soha nem is fogsz! Az életedet is csak a kedvességemnek köszönheted!
-Kedvesség a francokat, ne dumálj annyit, mert elkopik a nyelved, inkább rendezd le őket, mert ahogy látom, te se vagy sokkal gyorsabb nálam! – Azzal a lány sikeresen bevitt egy találatot Chester pajzsára, de az ütés erejét nem bírta el, a pajzs széttörött, és Chester a templom másik végébe repült, ahol nem kelt aztán fel.
-Ne foglalkozzatok most Chesterrel, koncentráljatok a harcra! Keith, próbálj meg kitérni minden támadás elől, amint végeztem Nier-el megyek és segítek.
-Háh, bolond vagy, Rycada, ez a kettő vérprofi gyilkoló gép… de csalódtam bennetek, azt hittem gyorsabb munkát fogtok végezni, vagy csak ennyi telik tőletek?
-Gyorsaság kell, gyöngyöm?! – Mondta a fiú, a lánynak, és Nier-nek is célozva, majd kaszájával, egy gyors suhintással félbevágta Joshua testét, aki aztán azonnal visszaváltozott emberi alakjába, de már élettelenül… nem tudtam mitévő legyek, ez a fickó valóban veszélyes, eszelős, őrült. Ha itt maradok én is meghalok. -Akkor végzem ki ezt a hulladékot, amikor csak akarom. És ne feledd, hogy ez rád is érvényes!
-Lashlee, kerüld le a holttestet, vidd onnan távolabb. Amint Nier-t legyőztem, segítek neked is!
-Érvényes a francokat... Ezt legközelebb lerendezzük, meghalsz, NAGYON MEGHALSZ!! – mérgelődött a lány.
-Már alig várom! – Mondta a fiú, a jobb szeme kiélesedett, bal kereken maradt -Amúgy is kezdem már hiányolni a vinyákolásodat, legalább addig se felejted el, hol a helyed!
-Elég lesz mostmár a gyermeteg civakodásotok. Gyors munkát kértem, erre itt csak egymást ölitek, mint valami bolondok! Egy az egy ellen harcoltok gyerekek ellen, nem hiszem el, hogy nehezetekre esik eltalálni őket!
Ezt halva ellenfelem fellökte Faith Honor-t, ami nekem repült és leterített a lábamról, gyors felállítottam, felálltam magam is és figyeltem, hogy hová tűnt. A srác Nier mögött állt, és kaszáját a koponyájába mélyesztette, és tövig beledöfte. A penge vége a medencéjén keresztül jött ki, és kis híján a földet érte már. Kétség sem volt, hogy ezt túlélhette Nier. Mikor a fiú kirántotta a fegyvert, ő azonnal összerogyott. Rycada mester azonnal megtámadta a kaszást, és úgy látszott, hogy Rycada mester fölénybab van ellenfelével szemben. Én nehezen tudtam mozogni, de nekem nem is kellett, hiszen Faith Honor harcolt helyettem, akit azonnal Rycada mester segítségére küldtem.
-Eeh... te rohadt kis féreg, nem tűnt fel, hogy most szállt el a pénzünk? – szidta a lány a fiút Nier halála miatt.
A másik oldalt Keith végre felhagyott az ökölharccal, két kezét összetette, és hangosan mondta: Metal Make: Steel Claws!
Ujjai helyén hosszú, világos fémpengék jelentek meg, amivel a lányt próbálta támadni, de nagy meglepetésre, ő nem tért ki előle, hanem ráharapott a karmokra, és rágni kezdte őket. Az acélpengék falevélként szakadtak le Keith kezéről, és láthatólag semmi kért nem okoztak a lány szájában, aki elég rágás után le is nyelte a fémforgácsokat. Keith annyira meglepődött ettől, hogy el sem tudott távolodni a lánytól, aki fél kezét karddá változtatta, és felnyársalta ellenfelét. A lány lábával lerúgta a testet a kardról, lerázta róla a vért, majd visszaváltoztatta eredeti alakjává, és azonnal társa segítségére sietett.
-Nagyott hallasz, vagy csak épp túl hülye vagy ahhoz, hogy felfogd, amit mondott? Engem egy ilyen kis senki nem fog sértegetni... A pénzt meg pótolhatjuk, egyszerűen csak felkeressük a házát, és kirámoljuk.
Faith Honor-al hiába is próbáltam hátba támadni őket, vagy bármilyen más módon kárt okozni nekik, minden támadási kísérletem elől játszi könnyedséggel tértek ki, és ketten már voltak elég erősek, hogy felvegyék Rycada mester ellen a harcot.
-Pontosabban, felkeresed. Nem fogok a hülyeséged miatt még kutatni ilyen barmok után...
Kitartóan küzdöttünk ellenük, és már-már úgy tűnt, hogy győzni is fogunk, mikor a két sötét céhes egy egyesített támadással egyszerre sújtottak le Rycada mesterre. A fiú a kaszával a nyakát vágta át, míg a lány egy karddal a derekát. Lehetetlen volt túlélni ezt is.
-Akkor felkeresem egyedül, de egy vasat se látsz a zsákmányból. – Mondta a srác, majd felém nézett.
-Persze, előbb itt kellene végeznem... - és lassan elindult felém, próbáltam Faith Honor-al védekezni, de minden támadását kivédte, és még csak lelassítani se bírtam. Mikor elém ért, átdobta bal kezébe a kaszát, jobb kezét ökölbe szorította, és egy hatalmas ütést mért a gyomromra, amitől a falnak szálltam, ahol összerogytam, és félájultan bámultam csak, ahogy veszekedve és egymást lökdösve elmennek.
-Tudok menni magamtól is, te idióta... – hallottam még utoljára a fiú hangját a távolból. Ha jól emlékszem… Den és Tabu volt a nevük. Próbáltam eszméletemnél maradni, de nem tudtam. Túl sok varázserőt elhasználhattam, és sajgott, fájt mindenem, különösen a hasam és a hátam. Nehezen tudtam lélegezni, hamar el is vesztettem az eszméletem.

-Lashlee… Lashlee! Ébredj!
Lassan nyitottam ki a szemeimet. Jaheira rázta a vállam, és szólongatott.
-Hála égnek, jól vagy.
-A… a többiek… - nehéz volt beszélni, de tudnom kellett, hogy mi van a többiekkel.
-Sajnálom… Chester még életben volt, mikor ideértünk, de hamar belehalt a sérüléseibe.
-Ez… mind az én hibám… gyenge voltam…
-Nem! Butaságot beszélsz. Te megtettél mindent, amit csak tudtál.
Kinyitottam teljesen a szemeim. A templom eleje romokban hevert, a fal sehol. Biztosan a távozásuk után az a kettő még használhatott valami ördögi mágiát, amivel ezt művelték. Felálltam, meglepett, hogy sikerült, még mindig nagyon fájt mindenem. Kinéztem a lerombolt fal felett. Öt sírt láttam odakint. Kérdően Jaheira-ra néztem.
-A vallásunk része, hogy eltemessük a holtakat, akkor is, ha ellenségeink voltak. Nem hagyhattuk Nier testét sem magára.
-Mihez fogtok most kezdeni, Jaheira? A templom megsemmisült, Rycada mester meghalt.
-A vallást nehéz lesz tovább vinni. De a mester azt mondta, hogy ha bármi is történik vele, vagy a templommal, akkor a templom pénzéből nyissunk egy árvaházat Erában. Te mihez fogsz kezdeni?
-Fogalmam nincs még… vissza kell mennem Beltran mester házába, nekem adta, hogy tartsam fenn, így ott a helyem. Bízom benne, hogy Avernus ismét rám mosolyog, és küld egy csodát, ami megváltoztathatja ismét az életemet-chu.
-Rendben. Erában megtalálsz majd minket, ha kell valami, nyugodtan jöhetsz. Addig is jó utat neked.
-Jó utat neked is, Jaheira.
Faith Honor hála égnek egyben maradt. Fogtam a lakrimát, és hazaindultam vele. Útközben furán zörgött, otthon majd meg kell vizsgálnom.


A tél elmúlt és tavaszba, majd nyárba fordult. Az ablakomban most már minden éjjel öt gyertya égett, rajtuk a nevek: Chester, Joshua, Keith, Rycada M. és Beltran M.
A tavasz újra elhozta a kerti munkákat is, így ismét másból sem álltak a napjaim, csak Faith Honor karbantartásából, a kert és Beltran mester sírjának rendezéséből. Mellette azért olvasgattam a házban felhalmozott könyveket, de csak ugyanazokat hallottam belőlük vissza, amiket Beltran és Rycada mester tanítottak nekem. Viszont ahogy a múltban, úgy most is valami megtörte a szürke napok menetét. Épp csak végeztem a fürdéssel, miközben mentem vissza a házba, két emberi alakot láttam meg a távolban, akik a ház felé tartottak. Megijedtem, hogy az a két Grimmoire Heart-os mágus jött vissza elvégezni a félbeszakadt munkájukat, halkan belopództam a saját házamba. A gyertyákat nem fújtam el, arra felfigyeltek volna, és rájöttek volna, hogy vannak a házban. A szoba egy sötétebb szegletéből figyeltem kifelé. Ahogy elmentek az ablak előtt, jól szemügyre tudtam venni őket. Két lány volt. A magasabbiknak hosszú, barna haja volt, és ő picivel testesebb volt, mint társa, aki alacsony volt, vékony, narancssárga volt a haja, és félgömb alakú hajcsatok voltak a haja két oldalában. Bekopogtak… sokáig haboztam, hogy ajtót nyissak-e nekik. Mi van, ha ők is Grimmoire Heart mágusok? Vagy tolvajok? Kezembe fogtam Faith Honor lakrimáját, és vele nyitottam ki az ajtót, persze úgy álltam, hogy én is látszódjak az ajtóból.
A kisebbik lány fél vállán fehér kimonód viselt, alatta egy fekete ing volt, és esernyőt tartott a kezében, pedig nem is esett. A magasabbik lánynak hosszú, barna haja szabadon lengett az enyhe szélben.
-Kik maguk? Mit akarnak? – Rivalltam rájuk, amitől mindketten meglepődtek.
-Nem kell félnie, kisasszony, nincs ártó szándékunk. Mágusok vagyunk, épp egy küldetésből tartunk haza, csak sikerült eltévednünk… - itt csúnyán a társára nézett. –Csak szállást szeretnénk kérni éjszakára.
-Mi a nevetek? Melyik céhet szolgáljátok-chu? – féltem tőlük, pont ezért léptem fel erősen velük szemben.
-Én Raelae Xing’ke vagyok. A Dragon Fang nevű legális céh tagja vagyok. – mondta, és feltartotta bal kezét, ahol az alkarján volt a céh jele.
-Én Nati Teina vagyok és a Blue Pegasus céh tagja. – És a bokáján található céhszimbólumra mutat.
-Ezekről hallottam, és valóban jó céhek, fáradjatok be. – Faith Honor félreállt az útból és a két mágus bejött. Nem volt náluk csomag, viszont látszólag piszkosak voltak.
-Ha akartok még, bár már hideg van, a folyóban megfürödhettek. – a kisebbik erre felkapta a fejét.
-Folyóban fürdeni? Nem… köszönöm… maximum a partjáról megmosom magam.
-Raelae kissé víziszonyos, oda se figyelj rá ilyenkor. Érdekes itt ez a sok fém... Mivel foglalkozol, ha megkérdezhetem?
-Gólemanta vagyok.
- Én ilyesféléről nem is nagyon hallottam még! Rae, te tudtad, hogy van ilyen?
-Sahara mesélt róla egy keveset. Ritkább, mint a sárkányölő mágia, és egy jó gólemanta akár egyszerre három-négy sárkányölővel is elbír.
-Te is sárkányölő vagy? Ismerős neked az a név, hogy Tabu?
-Tabu? Tabuchi Metarikku. Igen. Röviddel azután lépett ki Dragon Fang-ből, hogy én csatlakoztam és egy nagyon gonosz sötét céhhez pártolt át. Nem ismerem annyira, de beszélik a céhünkben, hogy veszélyes lett.
-Értem…
-És egyedül élsz itt? Vagy szoktak hozzád barátok jönni látogatóba?
-Ott vannak a barátaim-chu. – A gyertyákra mutattam. Nati arcáról azonnal eltűnt a mosoly.
-Öhh... értem, és sajnálom. - eresztette egyre lejjebb a hangját.
–Nem tudhattad, nincs semmi gond.
-És te mely céhhez tartozol, névtelen Gólemanta?
-Ne haragudjatok, nem árultam el a nevem még. Én Lashlee vagyok, és nincs céhem.
Ezt hallva Nati csillogó szemekkel nézett Raelae-re.
-Tégy amit akarsz, Nati… szegény lány Ba’al mester pszichológiai hadviselését nem élné túl. A sárba tiporná csak az önbizalmát. Én amúgy sem toborozni jöttem.
-Lashlee, nem lenne kedved belépni a Blue Pegasusba? A régi barátaidat sajnos nem tudom pótolni, de ott megismerkedhetnél új emberekkel, és kifejezetten jó hangulat szokott uralkodni a céhben.
-Nem bánom… de ebben a házban szeretnék továbbra is élni-chu
-Lakhatsz akár a világ másik végén is, csak néha kukkants be a céhépületbe. Akadni fognak emberek, akik majd csapatban akarnak veled menni munkákra. Adj magadról életjelet, meg néha ülj be csak úgy a céhházba, hogy beszélgess a többiekkel, és minden rendben lesz.
-Értem. Reggel akár indulhatunk is, de most pihenjetek.

Reggel el is indultunk. Én nem vittem magammal sok holmit, csak Faith Honor-t. Raelae félúton elbúcsúzott tőlünk, ő Erába ment, mi pedig egy másik irányba. Nem gyalogoltunk olyan sokat, míg a városba értünk, és hamar odaértünk a Blue Pegasus céhháza elé, ami inkább hasonlított egy palotára. Nati kinyitotta az ajtót, és beengedett maga elött.
-Visszatértünk! – mondta, már a bejáratban.
-Visszatértetek? – kérdezte egy magas, szőke copfos hajú lány.
-Igen, hoztam egy ígéretesnek tűnő hölgyeményt. Eddig egyedül élt, gondoltam nem árthat neki ez a hely.... de Bob mester merre van?
-Itt vagyok, tündérkéim. – A falból lépett ki egy velem egymagasságú kopasz, kisminkelt férfi női ruhákban. Mesélték, hogy Bob mester furcsa. Igazából rosszabbra számítottam.
-Bob mester, ő itt Lashlee.
-Ö… örülök, hogy megismerhetem, Bob mester-chu.
-De kis édes, hát, ha Nati szerint ígéretes vagy, akkor én hiszek is neki… Lizlet, a pecsétet kérlek.
-Itt van, Bob mester. Hová szeretnéd a céhjelet, Lashlee?
-A hasamra kérném, ide a köldököm mellé -Lizlet felnyomta a Blue Pegasus céhjelét a köldökömtől jobbra. A jel természetesen kék színű volt. –de… a gólememre is kaphatnék egyet?
-Szerintem semmi akadálya sincs, ugye mester?
-Dehogy van, nyugodtan. – Faith Honor a mellvértjére kapta a jelet.
-Gólemanta? Kicsi szívem, te ritkább vagy, mint a fehér holló. A mi örömünk lehet, hogy csatlakoztál.

Avernus ismét megküldte a megváltást számomra. Tudtam jól, hogy már nem fenyeget az a tragédia, hogy egy csapásra elvesztek mindent, egy egész céh csak nem tűnik el olyan gyorsan, ahogyan a Grimmoire Heart ragadta el tőlem a templomot. Ismét egy új élet, egy új esély. Hihetetlen, hogy onnan a mélyből odáig emelkedjek, hogy egy nagyhatalmú mágus ritkaságnak, és dicsőségnek tekint engem. De nem hagyhatom, hogy a fejembe szálljon. Nem térhetek rossz útra. Megmutatom Rycada mesternek, hogy engem nem fog a gonosz bemocskolni, és megmutatom Beltran mesternek, hogy túlszárnyalva őt tovább dicsőítem a gólemantákat.


Az előtörténetem elkészétísébén a
segítséget ezúton szeretném megköszönni a
következő személyeknek::
Den Starkiller
Tabuchi Metarikku
Nati Teina
Raelae Xing'ke