Angel Flyer

Név: Angel Flyer
Nem: Nő
Kor: 19
Mágia: Gealdor/ Kártya mágia, azon belül is a Póker stílus
Céh: Legális/ Blue Pegasus

Jellem: Milyen is? Egyeseknek elviselhető, másoknak egyszerűen túl tömény. Nem vagyok agresszív, de valamilyen különös módon a balegyenes előbb startol el, mint kellene. Bal kezes vagyok amúgy. Mire is értettem azt, hogy tömény? Röviden tömören, vagy hatalmas hülyeséget, vagy ugyanilyen kaliberű hisztit zúdítok rá a körülöttem lévőkre. A humoromtól egyszerűen a falra lehet néha mászni, na nem azért, mert annyira rossz lenne, csak egyszerűen túl sokat és nagy mennyiségben osztogatom és ez már néhanapján ártalmas az egészségre. Szeretem a társaságot, nem szeretek egyedül lenni és imádom produkálni magamat, ez általában vagy a hülyeségeimben, vagy a gigantikus kártyaváraimban érhető tetten. Ha már itt vagyunk, akkor bejelentem, hogy szeretek kártyázni, főleg pókerezni, így hihetetlen pókerarcom van, ami abszolút mindent elárul. Magyarán irtó rossz kártyás vagyok, de azért szeretem a mágiámat. Hangulatom olyan, mint az időjárás, egyszer ilyen, másszor olyan és abszolúte követhetetlen. Szeretem az édes dolgokat, a zenét és a sokszínűséget. Értem ez alatt az ízlést, a szép kis színskálát és az egyéb dolgokat. Talán ebből ered, hogy szeretem, ha különbözöm az emberektől, a magam útját járom, önfejűségem és kilométer hiányom nem ismer határokat, de mindezek ellenére nagyon ragaszkodó vagyok. Ez lennék én. Jah és mániám a beszólogatás, valamint minden üres falrész összegraffitizése. Művészlélek vagyok egy cseppet.

Kinézet: Hát, lássuk csak… Fekete, rövid és még pluszban szerte-szétálló hajam van, ami a hölgyeknél nem egy népszerű fazon, de nem érdekel. Nekem tetszik. Ezen kívül rendelkezem egy 168 centis magassággal és a kilóimat nem kötöm az orrodra, legyen elég annyi, hogy könnyű. Van két pár zöld szemem, ezzel szoktam megnézni, hogy kinek a szeme közé állítok egy kártyalapot. Az öltözködésem eléggé színes, általában egy két lábon járó színskála vagyok, valamint van egy övtáskám, amit még véletlenül sem ott hordok, ahol annak rendeltetésszerűen lennie kellene, hanem mint egy oldaltáskát. Kedvenc tatyóm színe egyébként világoskék és nem szeretem a hosszú gatyákat, a halásznacival viszont jóban vagyok.

Felszerelés: Egy csomag mágikus kártya, egy kis csoki, az övtáskám és tartalma. Tartalom alatt érteni kell a művészeszközeimet, tehát a sprayt, ami elengedhetetlen a közterületek színesebbé tételéhez. Ezen kívül még tartok benne három csomag sima francia kártyát, amit országjáró körutam során használtam különböző trükkökre és szép kártyavárak építésére.

Előtörténet:

A kezdetek, avagy egy gyerek élete a kissé zakkant famíliában…

Igen, igen… ahogy már a cím is mutatja, az én kis famíliám közel sem nevezhető épeszűnek, bár ez alól talán anyám kivétel, ő inkább a szadista kategóriába sorolható. Talán tőle örököltem azt a híres balegyenesem… lehet. Majd egyszer megkérdezem tőle, ha éppen arra járok és nem éppen apámon próbálja ki a bunyós tudományát, aki csak egy kissé spiccesen ért haza. Díszes egy bagázs vagyunk, nem? Szóval, visszatérve rám, nos, kérem szépen, én 19 évvel ezelőtt egy szép május elsejei napon láttam meg a világot, valahol ott. *mutat egy térképet, de aztán rájön, hogy mégsem azt kereste, ezért csak lazán a háta mögé dobja és magyaráz tovább* A családomból csak én, az anyám és a két évvel idősebb bátyám, Dex, akik képesek vagyunk mágiát használni. Szegény apuci egyetlen fegyvere a hülyesége, de azzal ölni is képes, anyám ezt viszont nem mágiával, hanem egy sodrófával tolerálja… vagy egy kifejezetten a női ágra jellemző balegyenessel. Komolyan, még a nagyanyámnak is olyan ütése van, hogy a tisztelt delikvens csillagokat lát, azon kívül, hogy ő is mágus. Na, várjunk csak… *elkezd számolni* Akkor vele együtt már négyen vagyunk mágusok. Hurrá! Azt megjegyezném, hogy tőle tanultam a kártyamágiát, mert anyám elemi mágus, apám szerint egy sárkány, saját véleménye szerint egy tüzes tűzmágus. Az igazság valahol a kettő között keresendő, úgyhogy ebbe most nem mennék bele, mert bonyolult. Szóval, a gyerekkorom eléggé eseménytelenül telt, ámde annál boldogan, minden nap öltük egymást a bátyámmal, néztük, ahogyan muter felgyújtja fater gatyáját, szívattuk az öreget, bosszantottuk a szomszédokat és néztük a nagyi kártyatrükkjeit. Illetve egy idő után csak néztem, mert Dexet annyira nem érdekelte, engem viszont annál inkább, bár akkor még nem nagyon fogtam fel, hogy mágia van a dologban. Most már ezt is tudom. Na, szóval… körülbelül kilenc éves lehettem, amikor nagyanyám elkezdett tanítani, bár egy kis rábeszélés nem ártott neki.
- Naaa, légyszi! – nah, igen… kilenc évesen még én is ártatlan kislány voltam, így nem esett nehezemre az ártatlan ábrázat. *ráesik egy szép nagydarab plafon*
- Nem. – nagyi olyan kegyetlenül vágta rá, hogy én majdnem padlót fogtam… kegyetlen ember.
- De, miért?
- Mert még kicsi vagy.
Oh, köszi, ezzel ki lettem segítve. Nos, kilenc évesen még tényleg nem tanultam mágiát, csak otthon írni, olvasni, számolni, ami nagyon unalmas volt. Ezen kívül ebben az időben fejlődött ki a művésztehetségem, ami egyenlőre abból állt, hogy a szomszéd ház falát dekoráltam ki, de művészien. A későbbiekben már először papírra megterveztem és csak utána festettem fel, de akkor még a spontaneitás híve voltam. Most is, csak már mérsékelten. Egy évig nem kérdeztem meg újra, ehelyett a közterületeket festettem, utána persze takarítottam le és néztem, ahogyan Dexet tanítja anyu mágiára. Őt a tűzmágia érdekelte, mert egy leheletnyit piromán, én viszont nem vagyok az.
- ANGEL! – édesanyám hangja dobhártyaszaggatóan csendült fel a fülemtől olyan kétméternyire.
- Igen? – ismételten ártatlan arcot vágtam, de ez valahogy sohasem jött nekem össze.
- Te firkáltad össze a szomszéd házat? – micsoda kérdés, hát, naná.
- Nem.
- Akkor miért van ott a te monogramod?
Jah, rossz szokásom, hogy az alkotásaimat szignózom… még egy ekkora hülyét, mint én. Hála ennek az incidensnek és a kis barátainak, elkezdtem mágiát tanulni a nagyitól, aki úgy gondolta, hogy amíg tanít engem, addig legalább nem rongálok. Hogy mekkorát tévedett! Tanulmányaim ellenére ugyanúgy folytattam eddigi tevékenységeimet és 14 évesen eljutottam oda, hogy pénzt akartam keresni. Az oka az én dráhágaszágom volt, vagyis az övtáskám, amit egy szép kis kirakatban láttam meg, így kártyatrükkökkel összeszedtem rá a pénzt, majd megvettem. Hogy miért nem kértem az ősöktől? Annyiból állt a dolog, hogy végre valamit magam akartam megszerezni. Átlagos családban nőttem fel, a pénzügyi helyzetünk is mindig átlagos volt, annak ellenére, hogy a fater rendre meglátogatta az egyik kocsmát. Nah, igen… hihetnénk, hogy az apám egy részeges valaki, aki az égvilágon semmit nem csinál, de ez nem így van, mert rendesen dolgozik, és ha beiszik, csak még nagyobb tök lesz, mint amilyen általában. Fárasztó alak. Mikor a bátyám 18 lett, elhatározta, hogy keres magának egy máguscéhet, ahol majd keres egy kis pénzt és fejleszti a mágiáját. El is jutott a Fairy Tail nevű céhhez, ahol rögtön az első héten két arc meg is agyalta. Ha egyszer megtudom, hogy kik voltak, tuti, hogy fizetek nekik egy kör piát. Amikor megtudtam, hogy Dexet elverték, szabályos röhögő görcsöt kaptam, mert kedves bátyám híres volt arról, hogy a környéken minden nagyobb bunyóban benne volt és nem sokszor verték el, de most még is. Ez jó! Mindenesetre ezt a csatlakozzunk egy céhhez mesét én is jó ötletnek találtam, és miután betöltöttem a 18-at, elindultam keresni egyet. Az őseim nem nagyon akartak elengedni, de hát nem sok mindent tudtak csinálni. Nyakamba vettem az országot és jobb ötlet híján elindultam Dex után.

Angel világot fáraszt

Ezen ötletem hamar megváltozott, mert rájöttem, hogy én a saját utamat akarom járni, így mentem amerre láttam, meg amerre járható út volt. Először csak kisebb utcai kártyatrükkökkel kerestem pénzt, de ez nem volt valami stílusos, ezért különböző fogadókban kártyáztam, illetve kisebb melókat vállaltam, amiből szépen eléldegéltem. Egy darabig, vagyis addig, amíg el nem veszítettem.
- Ez nem igaz… - ismételten egy ideiglenes szálláshelyen voltam és az imént veszítettem el egy játszmát. – Már megint én veszítettem.
- Egy kártyamágus képes pókerben veszíteni? – annyiszor megkérdezik ezt és én annyiszor pöckölöm őket egy zsetonnal homlokon, de nem probléma.
- Ha egyszer nincs pókerarca, akkor igen. – világosítottam fel a díszes társaságot, majd a cuccomat összeszedve felálltam. – Most viszont, ha megbocsátanak az urak, akkor vár a munka.
- Látunk még errefelé, Angel-chan? – kérdezte az öreg fogadós, akivel négy hetes itt tartózkodásom alatt egész jól összehaverkodtam.
- Ki tudja. – vontam meg a vállamat és kiléptem az utcára. Mindig ezt csinálom, soha nem maradok sokáig sehol. Megyek tovább és közben munkákat vállalok, vagy éppen egy esetleges trükkel szórakoztatom a jónépet. Néha útitársakkal, néha csak egyedül megyek, de valahogy sohasem unatkozom. Mindig van mit csinálni.
- Nem értelek. Van itt a közelben egy máguscéh, te pedig feléjük sem nézel, pedig ez egy lehetőség lenne. – aktuális útitársam egy fegyvermágus volt, Akira, aki felhozta előttem a dolgokat. – Itt van a Blue Pegasus nevű céh.
Érdekesnek találtam a dolgokat, így elbúcsúzva tőle, elugrottam meglesni azt a bizonyos céhet, ahová azzal a lendülettel jelentkeztem is. A mester egy kis erőszíntfelmérés után fel is vett, így a pecséttel a jobb vállamon rohangálhatok melóért.