Szemet szemért - Magánküldetés [Max Deluise, Gilbert Barker és Angel Flyer számára]

Név: Szemet szemért
Szint: D
Jutalom: Szintfüggő

A céhépületek küldetésfalán, továbbá a főváros utcáin oszlopokra kitapétázott küldetéslapokon találhatjátok meg a következő hirdetést:

„Oshibana városa mágusok segítségét kéri egy szökött fegyence felkutatására, jelentkezni az említett város helyőrségének kapitányánál lehet. A kézre kerítők jutalma annál magasabb, minél hamarabb elkapják őket!

John McLain
őrmester”

Maga a helyőrség meglehetősen szembetűnő jelenség a városban, hiszen ahogy feltűnik a város a horizonton, azonnal látható a magas, szikár vár a település szélén, ami várárokkal van körülvéve. A kapuőrök meg fognak állítani, és kérdőre vonnak, hogy mit kerestek ott, aztán a papírt felmutatva tovább engednek, és még eligazítást is adnak, hogy a kaszárnya fő szárnyának második emeletén keressétek a kapitány irodáját.

A város meglehetősen népes, és szerepel a vasúti állomások között, így megközelítése nem feladat számotokra. Postotok addig tartson, míg megkeresitek a kapitány ajtaját, lehetőleg várjátok be egymást, és legalább felületesen mutatkozzatok be.

Határidő egyelőre nincs, ha a posztolás elmaradozik, kiszabásra kerül az is.

Jó munkát!

Még mindig magányosan jártam az utamat, amiért hálát is adtam. Az égvilágon semmi kedvem se volt egy újabb bolondhoz, aki a nyakamba csimpaszkodva fárasszon a hülyeségeivel. Fogalmam sem volt, hogy pontosan melyik városban járhatok, mert a város névtábláját még arra sem méltattam, hogy egy pillantást vessek rá. Persze valójában a város neve olyan mindegy volt, minthogy ki mikor végzi el a nagydolgát. Itt is sürgött forgott a nép, a gyerekek jókedvűen kacarásztak, míg a piacon minden eladó rám akarta erőltetni az ócska portékáját, amit előszeretettel vágtam a fejükhöz. Ez a város is ugyan olyan nyomorult volt, mint az előző három.
Hamar meg is untam a nagy nyüzsgést és régi szokásomhoz híven az utcáról távoztam, és inkább a háztetőkön folytattam a sétámat. Ezt a módszert mindig is jobban szerettem, távol a lenti tömegtől. Éppen az egyik tetőről ugrottam volna át a másikra, mikor a szél egy plakátot csapott az arcomba. A pillanatnyi vakságomnak köszönhetően elvétettem a landolást és egy sikátor pocsolyájában landoltam. Egy rendkívül cifrát káromkodtam, majd megszabadítottam arcomat a papírtól, amit még a széttépés előtt egy pillantásra méltattam. Egy hirdetés volt, melyben ez állt:

„Oshibana városa mágusok segítségét kéri egy szökött fegyence felkutatására, jelentkezni az említett város helyőrségének kapitányánál lehet. A kézre kerítők jutalma annál magasabb, minél hamarabb elkapják őket!

John McLain
őrmester”

Alapesetben a plakátragasztót kerestem volna meg és vertem volna péppé, a kontár munkájáért, de most más volt a helyzet. Az igazat megvallva már néhány napja a piaci gyümölcsárusok portékájának dézsmálásából éltem, mert elfogyott minden vagyonom. És különben is, egy szökött fegyencről volt szó! Gyűlöltem az olyan embereket, akik nem vállalták a felellőséget a korábbi tetteikért. Zsebre vágtam a plakátot és elindultam a legközelebbi vasútállomás felé.
A vonaton pontosan úgy utaztam, ahogyan néhai apám tanított, az egyik vagon tetején. Ingyen volt, érdekesebb volt és nem fenyegetett egy kellemetlen útitárs veszélye sem. Igaz már kettő-három alkalommal rendet kellett tennem egy vonaton, mikor önjelölt rosszfiúk kezdték játszani a nagyfiút. Hamar megbánták…
Oshibana egy kifejezetten népes város volt, ami egyel több okot adott arra, hogy utáljam. A helyiek szerencséjére a nyamvadt helyőrség szembetűnő volt, így célirányosan tudtam haladni a tetőkön keresztül. Az az elátkozott vár valamiért várárokkal volt körbevéve, ami indokolatlan volt. Minek egyáltalán várárok manapság? Egy jött-ment mágus simán leküzdi, ha esetleg csatára kerülne sor, vagy hasonló. Csak megvontam a vállamat, hiszen tudtam, hogy az emberi hülyeség nem ismer határokat.
- Hát maga meg hová készül? – szólt rám az egyik kapuőr, mikor be akartam menni a kaszárnyába.
A kérdés lepattant rólam, csak szótlanul mentem tovább.
- Álljon csak meg! – kiáltott rám a másik, s ekkor már támadásra készek voltak.
Mély levegőt vettem és kétszer is meggondoltam, hogy jól felverjem-e ezt a kettő díszhuszárt. Végül inkább elővettem a plakátot és az orruk alá dörgöltem.
- Óh! Értem! Szóval maga mágus. Elnézést uram, de hirtelenjében bűnözőnek néztük önt.
- Marhák… - mormogtam és tovább is indultam.
- A kaszárnya fő szárnyának második emeletén találja a kapitány irodáját. – tájékoztatott az őr, mire én csak legyintettem.
A pontos útbaigazításnak köszönhetően néhány perc alatt megtaláltam az irodát. Már éppen bekopogni készültem, mikor további két alak jelent meg a folyosón. Éltem a gyanúperrel, hogy ők is mágusok és hasonló ügyben járnak, mint én. Nem örültem nekik. Utáltam csapatban dolgozni.
Egy horkantást követően bekopogtam az irodába, ami véletlenül úgy sikerült, mintha kezem helyett egy csatabárddal tettem volna azt.

- Pénz, munka, pénz, munka… - mit ne mondjak, nem nézhettem ki hülyén, amikor ezt a két szót állandóan ismételgetve, szinte élőhalottként csoszogtam végig a céhünk épületén, egyenesen a küldetésfal felé. – Lássuk, mi a mai felhozatal.
Lassan, mindegyik felkérést alaposan átnézve haladtam a tábla végéig és közben majdnem mindegyikben találtam valami számomra nem tetsző dolgot, olyanokat, mint, túl olcsó, túl messze van, nem fizet eleget, nincs hozzá hangulatom és ehhez hasonló idióta indokok. Kegyetlen helyzetben voltam, mert egyik oldalról a lustaság, másik oldalról a pénz hiánya fenyegetett és kénytelen voltam eldönteni, hogy mihez is kezdjek. A döntésem olyan öt perc múlva született meg és ennek hála ismételten nézhettem végig a hirdetéseket. Sehogy nem akart összejönni és nem is akartam sokat szórakozni a dolgokkal, így már nyúltam egyért, mikor a mellette levőn megakadt a szemem.



- Ez érdekes. – levettem a papírt és még egyszer átolvastam valamiféle buktató után kutatva, de az nem volt. – Ezzel akár még sokat is lehet keresni.
Még egyszer meglobogtattam a papírt, összehajtottam és zsebre vágva rohamléptekkel elindultam ki az épületből. Szökött fegyenceket elkapni? Csak nem lehet az akkora nagy durranás, bár azért nem szabad őket lebecsülni. Sehol sem említették, hogy mágusok lennének, én viszont az vagyok, tehát ez előny. Jót vigyorogtam a dolgon és hazaérve magamhoz vettem egy pár dolgot, elsősorban egy kis ágy alól és egyéb extrém helyekről előkotort pénzt, amiből a vonaton fogok utazni. Franc a lelkiismeretembe, hogy nem bírok bliccelni, pedig akkor igen olcsón megúsznám a dolgokat, csak akkor a lelkiismeret gyötörne. Minek is van lelkiismeretem? Passz. Úgy összességében szeretek vonatozni, de ez a mostani út igencsak próbára tette az idegeimet, mert sikerült egy kisebb gyerek csoporttal egy vagonban ülnöm, ami annyit tett, hogy elszabadult a pokol.
- Még tíz perc és ott vagyok, még tíz perc és ott vagyok… - fennakadt szemekkel morogtam ezt az orrom alatt, miközben próbáltam lenyugodni annyira, hogy ne dobjam ki egyik kölyköt se az ablakon. Fáj az élet, de most komolyan. Az állomás újraélesztésként tárult a szemem elé, én meg gyorsvonati sebességgel rohantam le a vonatról, ki az állomásról az utcákra, hogy minél távolabb legyek attól az állatkerti vagontól. Elindultam az utcákon, időközben kétszer-háromszor el is tévedtem, így volt idők egy kisebb városnézést tartani, kérdezősködni, hallgatni, ahogy egy két elvetemült összesúg a hátam mögött ilyen szövegekkel, hogy nézd már… ez a csaj egy mágus. Vajon mit szólna hozzá, ha orrba vágnám? Minden bizonnyal örülnék neki és nem néznék meg a jobb vállamon levő Blue Pegasusos pecsétecskémet, ami úgy virít ott, mint egy jól nevelt felségjelzés. Végülis az. Hatalmas dühöngések és egy párszor végiggyalogolt városrész után sikerült ráakadnom a helyőrségre, ahol az őr szépen meg is állított.
- Miben segíthetek, hölgyem? Talán eltévedt? – húzz a sunyiba, még te is az orrom alá dörgölöd?! Azon már túl vagyok, köszi…
- Kössz, az már megvolt. – morogtam jó halkan, hogy még véletlenül se hallja meg, majd a zsebemből elővéve a papírt az orra alá dugtam. – Ez.
Ez? Ez, határozottan ez és nem az.
- Oh, értem. A kapitány úr irodáját a fő épület második emeletén találja.
Elindultam a megadott irány felé és egy intéssel jeleztem az őrnek, hogy köszi az infót, innentől már eltalálok oda. Felérvén az emeletre rá kellett jönnöm, hogy erre a munkára valószínűleg csapatban kell mennem, mert már nem voltam egyedül.
- Hali! Angel Flyer vagyok.

Minden egy péntek este, vagy szombat reggel kezdődött? Hát, lényegében mind a kettő. Az iskola hétköznapjait túlélve, Gil szomorúan konstatálta, hogy az elit gimi gazdag kis gyerekei és a belé szerelmes lányai mellett sajnos annyira lefoglalta a mágia megismerése, hogy tanulni már nem is maradt se kedve, se ideje. Főleg azok a mostani kis kiruccanásai, hát azoknak hála, még a könyveket sem vette elő az elmúlt hetekben, vagy hónapokban. Nem is csoda ez, annyira összefolytak a napjai, hogy örült annak is, ha végre az ágyba kerülhetett, nemhogy még tanuljon is mellette. De térjünk vissza a lényegre, arra a péntek estére.
A vacsora után éppen a szobájában sziesztázott és egy könyvet olvasgatott, mely a démonokról szólt. Még jó, hogy az apja mágikus tárgyakkal foglalkozott és az ilyen ritkaságokat kitudta kölcsönözni egy kis időre, bár ha észrevette volna, akkor elégég megüthette volna a bokáját. De akkor is megérte, vagyis szerinte. De a könyvnek a bújását, megzavarta valami.
- Démonok? hallotta egy jól ismerős férfi hangját a feje mellől, ahogyan felriadva még a könyvet is eldobta és az ágya másik szélére is ugrott. - Na mi van, csak nem megijedtél? -kérdezte tőle Adelheit mester, ahogyan az ágy melletti ablakon félig belógva vigyorgott rá.
- Még jó hogy...- ugrott fel az ágyon, ahogyan a kezei ökölbe voltak szorítva- … ki ne ilyenek meg mikor...és miért az ablakon keresztül közlekedik?- kiabálta, ahogyan a férfi begördült az ablakon és a földre zuhanva megfordult a tengelye körül, majd ott üldögélve csendre intette a fiút.
- Nem kellene annyira hangoskodnod, mert a v,gégén valaki meghallja...- vigyorgott, ahogyan a köpenye alól elővett egy apró kis papírt. - Nesze! Neked hoztam! -nyitotta ki az összecsavart kis papírt, ahogyan Gil abban a pillanatban ki is kapta a kezéből.
- Egy újabb megbízás...- lelkendezett ahogyan az ágy szélén ült. - Na nézzük:

„Oshibana városa mágusok segítségét kéri egy szökött fegyence felkutatására, jelentkezni az említett város helyőrségének kapitányánál lehet. A kézre kerítők jutalma annál magasabb, minél hamarabb elkapják őket!

- Mi...? -nézett a mesterére. - Ez most komoly? - arca meglepődött és egy pillanatra félénk volt.
- Még szép, elég érett vagy hozzá és szerintem felkészült... -de nem tudta befejezni. Gilbert a nyakába ugrott, ahogyan átölelte a mesterét a boldogságában.
- Végre!- engedte el a férfit és az izgalmi állapotának hála, úgy állt a szoba közepén, mind aki teljesen tűzbe jött. - Végre megmutathatom élesben is, hogy mit tudok!- kapta a fejét a mester felé, ahogyan határozottan rá mutatott. - Megmutatom mit tanultam öntől! -fordult is meg, ahogyan a szekrényéhez sétált. - Akkor indulunk is? -kérdezte, ahogyan Adelheit csak halkan felnevetett.
- Hát, még meg kell beszélnem a szüleiddel is a dolgot. A múltkor is majdnem megöltek, de ez a mostani még veszélyesebb. - állt fel, ahogyan közben az ajtóhoz sétált. - De ne izgulj. Nem lesz gond.

Reggel lett csakhamar és bár Gil egész éjszaka hallgathatta ahogyan mesterre és a szülei vitatkoznak, úgy a hajnali rákban csak elnyomta az álom. Így pedig nem volt csoda, hogy arra ébredt, hogy valaki csak felkapja, majd ahogyan az első fénysugarakat meglátta, csak az ablakból zuhanó látkép tárult a szeme elé. Azonnal elkezdett kapálózni, ahogyan földet ért.
- Mi a!- kiabálta, ahogyan a mesterre nem engedte el, hanem rohannia kezdett vele.
- Kussolj..- nézett le rá vigyorogva- … elmegyünk arra a küldetésre és egyhamar nem térünk vissza. -rohant végig a fiúval az utcán- Mert ha teljesíted ezt a küldetést, megtanítalak a mágiámra! -nevetett fel, ahogyan Gil is csak mosolygott.
- Jó, de kellene valami ruha! -közölte a mesterével, akinek csak akkor tűnt fel, hogy tanítványa csak egy pólóban és egy bokszerben van.
- A francba! Miért nem öltöztél fel normálisan!- kiabált vele.
- Mert elrabolt! -kiabálta ingerülten Gil is.
- Akkor is! Lehetett volna eszed, hogy készülsz erre dologra. -vágott vissza Adelheit.
- Mert az emberrablás, hétköznapi dolog és számítani lehet rá!...

De csakhamar kerítettek valami ruhát egy közeli boltban, majd sietve a vonat után rohantak és az útjuk lassan Onibusha felé terelte őket. A vonaton ülve végül Adleheit kitalált valamit. Mivel Gilbert gyerek volt csupán, ezért nagy valószínűséggel úgysem vennék komolyan, ezáltal a legcélravezetőbb az lett, hogy vegye fel Adelheit alakját, agyja ki magát felnőttnek és viselkedjen úgy, ameddig képes rá. Bár jó! El kell mondani, hogy szegény Gilbert-nek elégé rákelett kérdeznie, hogy hogyan is viselkedik egy igazi felnőtt mágus, de a hosszú út alatt volt ideje beleszokni a szerepbe. És ahogyan ott állt a városban lévő helyőrség előtt, már mind egy felnőtt és egy igai mágusnak nézett ki.
[- color=brown]Mit akar?[/color] -kérdezte tőle az egyik marcona őr, ahogyan Gil egy pillanatra megingott, majd erőt vett magán és belenyúlt a köpeny alá a papiért.
- Csak ezért jöttem! -sétált oda hozzá- Gyorsan megtalálom és megyek is a dolgomra, egy ilyen helyen úgysem akad semmi érdekes! -mondta komoran hangon, ahogyan az őr csak elhúzta a száját majd beengedte őt.
~Sikerült!~ mosolygott magában, ahogyan ugrálni támadt volna kedve. Lassan, komótos léptekkel sétált be a házba, fel a lépcsőn, ahogyan két alakot pillantott meg az egyetlen iroda előtt. Egy férfit, aki az ajtó előtt állt és egy lányt, aki éppen a másik oldalról ugyanúgy közeledett az iroda felé mind ő. Bár, mintha a lányt látta volna odalent, csak éppen a másik irányba indult el. ~Ne felejts el. A lányoknak mindig bókolj, mert így sikeres lehet náluk! Ezt mondta az az idióta, de... de... miért, éppen egy lány jön velünk! Utálom őket, csak...~ ért oda, ahogyan a férfi már betörte az ajtót, egy kicsit, na jó, nagyon is megrémítve Gil-t, de ezt ő nem mutatta ki nagyon.
- Hali! Angel Flyer vagyok. - mosolygott a máguslány, ahogyan Gil nyelt egy nagyot.
- És ez a név mennyire igaz. Egy igazi angyal szált le közénk...- hajolt meg. - Gilbert Barker, szolgálatára. -mutatkozott be, ahogyan kihúzta magát. - ~Fujj.. ennyire nyálas, hogy tudok lenni?~ gondolta, ahogyan már előre tekintett, amiért mind a hárman ott voltak.

Ha valaki magára vállalja a kopogást, belülről kisvártatva egy határozott, férfias hang szól ki, és hív be benneteket, az ajtó pedig magától mozdul. Belépve egy tágas szoba fogad benneteket, rögtön veletek szemben egy széles íróasztal, roskadásig rakva könyvekkel, iratokkal. Ahogy bentebb haladnátok észreveszitek, hogy az ajtó nem magától nyílt ki, hiszen mindkét oldalán egy-egy őr áll strázsát.
- Ha van valamilyen fegyver maguknál, kérem tegyék le itt, távozásu-
- Hagyja csak, őrmester. - állt fel a könyvhalom mögül egy magas, szikár fickó. Barna haja rendezett, körszakállat visel, és a beinvitáló hang gazdájára ismertek szavai nyomán. - Jöjjenek közelebb. - mutat az ítóasztal előtt elhelyezett székekre, ő maga megkerüli az asztalt, és a férfiakkal kezetfog, Angelnek pedig kezet csókol, amint sorban leültök, aztán az asztal szélének támasztva folytatja:
- Kevin Baker kapitány vagyok, jelen helyőrség vezetője. Nem szeretnék kertelni, nagyon sok munkám van még - mutat válla fölött az asztalára. - a felhívásra csak és kizárólag olyan jelentkezhet, aki nem tartozik a helyiek közé, nincs érdekeltsége itt. Ha van ilyen, kérem, hogy viselkedjen objektíven, vagy hagyja el a termet most.
Vár egy kicsit a reakciókra, aztán folytatja: [color=white](Ha valami különösebbet akartok erre reagálni, PÜ-ben írjátok meg nekem)[/color]
- A szökött fegyenc, aki miatt idehivattam önöket nem régen tűnt el, és szinte biztosra lehet mondani, hogy a város környékén maradt. Hónapokig hajkurásztuk, mire sikerült kézre keríteni, aztán fél év elteltével megszökött. Az egyetlen ok, ami miatt külső segítséget kérünk, hogy a helyiek támogatják ezt a fegyencet, és akárkit hoztunk be, nem volt hajlandó vallomást tenni. Hogy miért támogatják őt, azt nem mondhatom el, a maguk dolga az, hogy visszajuttassák őt a rácsok mögé.
Azzal egy képet vesz el az íróasztaláról, és egyikőtök kezébe nyomja. A kép egy középkorú, sötét hajú, szeplős nőt ábrázol, jobb szeme alatt három vonalból álló tetoválás van, szemei élénkzöldek, a képen meglehetősen sovány.
- Fekete mágiával bír, kérem, vigyázzanak vele. Kérdés van? (Szintén PÜ-ben jelezzétek, ha van)
A beszélgetés végét pedig azzal zárja le, hogy egy tippet ad, hogy hol keressétek a nyomát. Mégpedig egy kocsmában a város másik szélén, és inkább éjszaka érdemes arrafelé szaglásznotok.

A ti dolgotok, hogy megfogadjátok-e a tanácsát. Postotok addig tartson, míg eldöntitek, hogy hogyan tovább. a helyiek nem tudhatják meg, hogy a katonaságnak segítetek, így célszerű nem feltűnően kérdezősködni. A határidő az előző körhöz hasonló, és én kérek elnézést a késésért.

Volt egy hülyetyúk, valami Angyal névvel, és egy Bakker nevű nyálgép. Észrevehetetlen mértékben megcsóváltam a fejemet, majd újra lendítettem öklömet, hogy ismételten bekopoghassak, mivel az előbbi dörömbölésre még nem érkezett válasz. Mielőtt bezúzhattam volna az ajtót válasz érkezett odabentről. Egy határozott, férfias hang invitált be, amit követően az ajtó magától kinyílt.
Amint átléptem a küszöbön egy tágas szobában találtam magam, velem szemben egy terebélyes íróasztal állt, amin felhalmozva tornyosultak a könyvek és az íratok. Kicsit bentebb lépve három ember szagát éreztem, egy az íróasztalnál volt, míg a másik kettő valószínűleg őr lehetett, akik az ajtó mellett pózolhattak.
- Ha van valamilyen fegyver maguknál, kérem tegyék le itt, távozásu…
A mondatot nem tudta befejezni, mert az íróasztalnál ülő alak közbeszólt:
- Hagyja csak, őrmester. – állt fel a könyvek mögül a körszakállas férfi. A hangjából ítélve ő invitálhatott be minket. - Jöjjenek közelebb. - mutatott az asztala előtt elhelyezett székekre, majd azonnal elém sietett, hogy kezet rázhasson velem, és a mögöttem érkező két önkéntessel.
Amíg az általam a kapitánynak vélt ember az etikettnek megfelelően próbált eljárni, én helyet foglaltam az egyik széken. Kényelmesen elterpeszkedtem, s csak pusztán azért nem tettem fel az iratokkal jól megrakott asztalra a lábamat, mert még jó napom volt.
- Kevin Baker kapitány vagyok, jelen helyőrség vezetője. Nem szeretnék kertelni, nagyon sok munkám van még – panaszkodott, miközben asztalára mutatott - a felhívásra csak és kizárólag olyan jelentkezhet, aki nem tartozik a helyiek közé, nincs érdekeltsége itt. Ha van ilyen, kérem, hogy viselkedjen objektíven, vagy hagyja el a termet most.
Fogalmam sem volt, hogy most mire számít tőlem, de hirtelen leesett, hogy nem egyedül vagyok. Még két félnótás jött ügyetlenkedni, miközben a f*szagyereket próbálják játszani. Könyökölve megtámasztottam fejemet és egy ásítással jeleztem, hogy ideje lenne folytatni a mesélést.
Kisvártatva érkezett is a folytatás:
- A szökött fegyenc, aki miatt idehívattam önöket nem régen tűnt el, és szinte biztosra lehet mondani, hogy a város környékén maradt. Hónapokig hajkurásztuk, mire sikerült kézre keríteni, aztán fél év elteltével megszökött. Az egyetlen ok, ami miatt külső segítséget kérünk, hogy a helyiek támogatják ezt a fegyencet, és akárkit hoztunk be, nem volt hajlandó vallomást tenni. Hogy miért támogatják őt, azt nem mondhatom el, a maguk dolga az, hogy visszajuttassák őt a rácsok mögé.
Na, innentől a dolog távolról se volt ködmentes. Arra számítottam, hogy egy utolsó torokmetszőről lesz szó, ehelyett valami melodrámába csöppentem. Majdnem felálltam a helyemről, hogy távozzak, mert semmi kedvem se volt a nagy drámához, de kellett a pénz.
Kevin elővett egy képet, amin egy középkorú, sötéthajú, szeplős nő volt. Jobb szeme alatt élénkzöld tetoválás díszelgett, ami három vonalból állt. Tipikusan az a nő volt, akihez hozzá kellene vágni egy szendvicset.
- Fekete mágiával bír, kérem, vigyázzanak vele. Kérdés van?
- Merre érdemes keresni? – kérdeztem unottan.
A kapitány elmondta, hogy a város másik végén van egy kocsma, ahol talán egy éjszakai körbeszaglálás alkalmával, sikerrel járhatok. Egy kocsma, ennél több sem kellett. Nem voltam tekintettel a napszakra, felkerekedtem és elindultam, hogy megkeressem a kocsmát. Egy sörre még futotta… És talán, ha egész délutánt ott töltöm, kevésbé vagyok gyanús, mintha csak az éjszaka közepén toppanok be. Az irodában hagyottakat egy köszönésre sem méltattam, egy kavics sorsa jobban izgatott, mint ők.

Igen, ez a meló határozottan érdekes, ez már a társaságból is jól látszik, ami itt összeverődött. Az egyik fickó, aki úgy döntött, hogy a névtelenség jótékony homályában marad, éppen az ajtót próbálkozott betörni egy igen finom mozdulattal. Nagyszerű. A másik pedig… kissé nyálas, de ez még nem vészes, csak ennél tovább ne menjen a dolog. A kopogásnak álcázott ajtóbetörési szándék végül hatásos volt, mert az ajtó hirtelen kinyílt, így már be is tudtunk menni. Kiderült, hogy az ajtó mellett két „ajtónálló” volt, akik közül az egyik nagyon aktívnak érezte magát, mert rögtön nekikezdett a szabványszövegnek.
- Ha van valamilyen fegyver maguknál, kérem tegyék le itt, távozásu… - na, jah, arról vagyok híres, hogy kisbaltát hordok minden zsebemben.
- Hagyja csak, őrmester. – a hang, aki most megszólalt egyben az is volt, aki behívott minket, egy magas, barna hajú körszakállas fazon egy íróasztalnyi könyv és papírkupac mögül jelent meg, majd bentebbinvitált minket az asztal előtt helyet foglaló három karosszékbe. - Jöjjenek közelebb.
Ezután következett egy kis formalitás, majd rá is tért a tárgyra, hogy pontosan miért is lettünk mi idehívatva, bár előtte volt még egy kis figyelmeztetés, hogy a helyiek szépen húzzanak.
- Kevin Baker kapitány vagyok, jelen helyőrség vezetője. Nem szeretnék kertelni, nagyon sok munkám van még. A felhívásra csak és kizárólag olyan jelentkezhet, aki nem tartozik a helyiek közé, nincs érdekeltsége itt. Ha van ilyen, kérem, hogy viselkedjen objektíven, vagy hagyja el a termet most.
Na, fiúk? Itteniek vagytok, vagy ti is csak úgy idetaláltatok valahogy? Szóval ez utóbbi. Most már kíváncsivá tett, hogy milyen rosszarcú fickót kell majd visszapakolni a dutyiba, ezek után már semmin sem lepődnék meg, viszont… van egy gyanúm, hogy nem csak a céhek kaptak ilyen papírt, hanem az utcára is rakhattak ki hirdetést, mert van egy gyanúm, hogy ezek szabadúszók. Ha nem, hát tévedek, viszont ha kiplakátozták a dolgot, akkor a fazon tudják, hogy keresik, így sokkal óvatosabb lesz. Bár… így is tudja, úgyhogy ez már nem oszt…
- A szökött fegyenc, aki miatt idehívattam önöket nem régen tűnt el, és szinte biztosra lehet mondani, hogy a város környékén maradt. Hónapokig hajkurásztuk, mire sikerült kézre keríteni, aztán fél év elteltével megszökött. Az egyetlen ok, ami miatt külső segítséget kérünk, hogy a helyiek támogatják ezt a fegyencet, és akárkit hoztunk be, nem volt hajlandó vallomást tenni. Hogy miért támogatják őt, azt nem mondhatom el, a maguk dolga az, hogy visszajuttassák őt a rácsok mögé. – elővesz egy képet az asztaláról, majd odaadja, hogy megcsodálhassuk az elkapandó nőt. Nőt? Mellé ment a tippelésem. Szóval, összegezzük. Középkorú, sötét hajú, zöld szemű és van három vonal alakú tetoválás a jobb szeme alatt. Nem sok ilyen mászkálhat a városban, úgyhogy ha meglátja valamelyikünk, akkor nem lesz nehéz elkapni.
- Fekete mágiával bír, kérem, vigyázzanak vele. Kérdés van? – nagyszerű és én még mertem remélni, hogy ez gyorsan fog menni, de ezek szerint nem is kicsit faragtam rá. Megkérdeznem nem nagyon kellett, hogy hol keressem, mert az anonim fazon megtette helyettünk is, így csak a kapott infón kellett elgondolkodni. Mire észrevettem magam az egyik fazon már le is lépett, így egy köszönés után én is mentem. Gőzöm nem volt róla, hogy mit tervez, de nekem volt egy olyan gondolatom, hogy előbb körbeszaglászom a városban, majd este jön a kocsma. Addig meg hátha sikerül erről valamit kideríteni. Egy pulcsi felvétele után jöhetett is a város, tekintettel arra, hogy kilométerekről ordít rólam a pecsét miatt, hogy mágus vagyok.

Gil vett egy mély levegőt, ahogyan a lány csak rámosolyodott, majd elfordult az ajtó irányába és az ott kopogó és láthatólag egyre idegesebb férfit nézte és hozzá hasonlóan várta, hogy végre beengedést nyerjenek a kapitányhoz. De ennek hála, Gilbert is megnyugodott. ~Nem buktam le...~ gondolta, ahogyan kihúzta magát, ahogyan a jó mesterre tanította. ~ Egyenes hát és magabiztos kiállás, ez egy mágus alappillérje... ja ezt mondta! Így nem talán könnyebb lesz...~ gondolta végig a helyzetet, ahogyan a férfi mellé lépett, de mielőtt akármit is mondhatott volna az ajtó lassan kinyílt. ~Pedig mér azt hittem betöri..~ gondolta, ahogyan a rossz arcú férfi nézett és önkénytelenül és nyelt egyet. ~ Még jó, hogy ugyanazért vagyunk itt, mert vele fényes nappal sem szívesen találkoznák egy sikátorban...~ lépett be utolsóként a szobába, észre sem véve a két ajtónállót. Pontosabban észrevette, mikor megszólaltak.
- Ha van valamilyen fegyver maguknál, kérem tegyék le itt, távozású...-nézett a férfire Gil, ahogyan annak szigorú arca miatt, egy kicsit önkénytelenül is elmosolyodott. Emlékeztette a férfi a matektanárjára. Ugyanaz az arca és bajusz, szó szerint kiköpött mása volt, bár a tanár nem így öltözködött és annyira széles vállú sem volt. De az az ember aki félbeszakította az őrt, ő talán még jobban kezdte érdekelni a fiút.
- Hagyja csak, őrmester. - nézte a férfit, aki előmászott az íróasztala mögül, bár addig Gil sem vette észre,. Hogy jelen van, hála azoknak a nagy irathalmaznak, mely az asztalon éktelenkedett. - Jöjjenek közelebb. - kerülte meg az asztalt, ahogyan az ismeretlen mágussal kezet fogott, majd az előtte álló angyalnak kezet csókolt, majd Gil-hez lépve neki is kezet nyújtott, mely muszáj volt elfogadni. De abban a pillanatban, hogy a férfi kezet fogott vele, ahogyan majdnem egy könnycsepp is meglógott a fiú szeméből, hiszen a kapitánynak, igazi vasmarka volt. ~ Erős...~ gondolta, majd leült a kínált székre és a férfira meredve várta, hogy mi lesz. Hiszen először csinált ilyent, így már azóta, hogy belépett, tűkön ült. - Kevin Baker kapitány vagyok, jelen helyőrség vezetője. Nem szeretnék kertelni, nagyon sok munkám van még - mutatott az íróasztala, ahogyan Gil némán bólintott, mint egy értelmes gyerek, de lényegében az is volt. ~Tényleg sok munkája lehet...~ gondolta végig a férfi helyzetét. - a felhívásra csak és kizárólag olyan jelentkezhet, aki nem tartozik a helyiek közé, nincs érdekeltsége itt. Ha van ilyen, kérem, hogy viselkedjen objektíven, vagy hagyja el a termet most. - Gil pedig, ahogyan a férfi kivárt egy kicsit, hátha ez előfordulhatott, nagyon is elkezdett gondolkodni. ~Várjunk csak apának van itt üzlete vagy valamilyen munkatársa, testvércége?~ gondolkozott villámgyorsan, majd rákellet döbbenni, hogy ha van is, azt ő nem tudja, így pedig nem volt akadálya a küldetés feltételének. A kapitány pedig, ahogyan rádöbbent, hogy folytathatja, vett egy mély levegőt és végre napvilágra hozta, hogy miért is adta fel a mágusoknak a felhívást. - A szökött fegyenc, aki miatt idehivattam önöket nem régen tűnt el, és szinte biztosra lehet mondani, hogy a város környékén maradt. Hónapokig hajkurásztuk, mire sikerült kézre keríteni, aztán fél év elteltével megszökött. Az egyetlen ok, ami miatt külső segítséget kérünk, hogy a helyiek támogatják ezt a fegyencet, és akárkit hoztunk be, nem volt hajlandó vallomást tenni. Hogy miért támogatják őt, azt nem mondhatom el, a maguk dolga az, hogy visszajuttassák őt a rácsok mögé. - vett elő egy képet, mely odaadott a mágusoknak. Mind addig is, Gil-nek jutott az utolsó szerep és kaparinthatta meg a tárgyat. De amit látott az nagyon is meglepte. Egy középkorú, szeplős, fekete hajú és tetovált arcú lányt látott a képen, akiről leírt már egyből, hogy nem túl vaskos lehet. ~Szóval ő a célpont!~ gondolta Gilbert, ahogyan felnézett a kapitányra - Fekete mágiával bír, kérem, vigyázzanak vele. Kérdés van? - Gil eközben még egy pillantást vettet a képre, majd odaadta a kapitánynak.
Ezek után pedig az események gyorsan felpörögtek és váratlan fordulatokat is vehettek volna. A még mindig ismeretlen férfi kérdésre a kapitány elmondta, hogy a kutatást a nő után, a legközelebbi kocsmában érdemes kezdeni, bár azért hozzátette, hogy a sötétség leszállta után éjszaka lesz érdemes szaglászni utána.
Az névtelen férfi szinte azonnal útnak is indult, de Gil és az angyal még vártak egy pillanatnyit. Senki sem mondta, hogy együtt kell dolgozniuk, így pedig inkább riválisok, mint bajtársakká váltak
- Akkor legközelebb a célpontjukkal együtt látom újra...- nevette el magát Gil, ahogyan kisétált a szobából, le a lépcsőn, ki az udvarra, át a kapun, ki a városba.
~Ha igazak a hírek, akkor nincs értelme szétnézni és kérdezősködni a városban. Megvárom az estét és akkor elég lesz utánanéznem a a dolgoknak.~ gondolta végig a helyzetért, ahogyan az egész napját az eredeti alakjában élvezte végig, majd ahogyan leszállt az éj, ő is elindult a felvett alakjában a kocsmába.

Magában a hörpintőben semmi különös nincs, főleg kívülről, egy öreg, megviselt épület, néhol már hiányzó vakolattal, de belül rendesen karban van tartva. Körbe a fal mellett boxok vannak kialakítva, ahogy halad az ember középre asztalok vannak elhelyezve, középen pedig egy négyzet alakú, magas pult van berendezve, ami az egyik oldalt kiengedi a középen lévő csapost.

Max: Napközben nem sok minden történik, ahogy egy rendes kocsmában szokás, csupán a vendégek jönnek-mennek. Estére viszont a vendégek összetétele megváltozik. Szakadt ruhás, láthatóan koszos, és ránézésre szegénynek mondható emberek öntik el a kocsmát, és mindegyik a "Megváltás" nevű valamit kéri a pultostól, aki sorban a boxba küldi őket, azok pedig türelmesen, csendben várnak, még a látszólag összetartozó emberek sem beszélgetnek. Kis idő múlva a pultos kilép, és ezüstszínű tálcákat oszt ki a boxok asztalára, majd visszaérve a pult mögé párat dobbant egy helyen. A hang inkább kong, mint kopog, és szinte azonnal két villanás önti el a kocsmát, egy halványkék, és rögtön azután, lámpák fénye. Ahogy körülnézel, láthatod, hogy a falakon hatalmas lámpák ragyognak, szinte rivaldafénybe borítva a kocsmát, az ezüst tálcák pedig fémes csörgéssel eltűntek az asztalról, és hirtelen minden friss érkezőnek mehetnéke támadt. Ha megkérdezed a kocsmárost, hogy mi volt ez, rá akarja fogni a lámpák fényére, és nem érti, milyen tálcákról beszélsz.

Rajtad áll, hogy beveszed-e a meséjét, és másnap ugyanitt próbálkozol, vagy azonnal nekiesel, hogy kiverd belőle amit tud, döntsd el!

Angel és Gilbert: Utatok akaratlan is keresztezi a másikét, mégpedig alkonyat után, a megjelölt kocsma környékén.
Angel kopogásra lesz figyelmes a háztetőkön, felnézve, mintha egy árnyék suhant volna el odafent, majd kicsit odébb tompa puffanással egy csuklyás, köpenyes alak érkezik talpra, és futni kezd a kocsma irányába. Ahogy elmegy a hátsó ajtó mellett Gilbert is észre veheti. Az alak egy erszényt dob le az ajtónál, koppant egyet rajta, és szinte azonnal el is tűnik az ajtó elől. Ha szemmel követitek az alakot, hiába, már meglépett, mire a következő sarokra értek. Az ajtó viszont nyitva van. Odabent egy kisebb szoba fogad benneteket, és egyetlen, vékony, talárba öltözött fickó fürkész benneteket.
- Mit akartok? Katonák vagytok? Hm? - szól türelmetlenül.

Találjatok ki valami fedősztorit, és hitessétek el az őrrel, hogy nem akartok semmi rosszat, ha nekiestek, esélyetek sincs további információhoz jutni az üggyel kapcsolatban, legalábbis, nem itt. Arról nem is beszélve, hogy közel sem biztos, hogy elbírtok vele.

Nem volt nehéz megtalálni az ivót, hiszen a közelében egy konkurenciája sem volt. Jónéhány méterrel álldogáltam az épülettel szemben, s méricskéltem azt. Semmi különös nem volt benne, kívülről egy lepukkant hely hangulatát sugározta. Itt-ott még a vakolat is hiányzott, amiért a felelős mesteremberek meg megérdemeltek volna pár ujjtörést, ám ez már nem rám tartozott. Az egész épület olyan átlagos volt kívülről, hogy már az gyanús volt.
Belépve az épületbe már azonnal más látvány fogadott. Nyoma sem volt a lepukkant hangulatnak, az egész hely szépen és gondosan karban volt tartva, ráadásul még hangulatos is volt. Régen jártam utoljára egy ilyen kocsmában. A fal mentén, körbe boxok voltak kialakítva, középen pedig a négyzet alakú, magas pult terpeszkedett, melynek egyik oldalán volt kialakítva a csapos ki és bejárata. Magával ragadott a hely, ami csak tovább fokozta a vágyamat egy mézsör iránt.
Sebesen átvágtam az asztalok között, s leültem a pulthoz. Türelmesen várni kezdtem a csaposra, hogy az végre felfigyeljen rám. Néhány pillanattal később már intézkedett is:
- Üdvözlöm nálunk! Mit adhatok?
- Egy korsó mézsör lesz. – válaszoltam, majd a kabátom belső zsebében az erszényem után kezdtem kutatni.
Rövidesen érkezett is elém a frissen csapolt nedű, ami egyszerűen csodálatos látvány nyújtott. Néhány pillanatra teljesen megigézett a gyöngyözve aranyló folyadék látványa, majd jobbommal megmarkoltam korsóm fülét, számhoz emeltem azt és hamar legurítottam annak teljes tartalmát a torkomon. Végül a pultra csaptam az üres korsót.
- Jöhet a következő! – csattantam fel.
Ahogy arra számítottam, napközben nem történt semmi rendhagyó. Köztudott, hogy a kocsmákban az élet estére elevenedik meg, de akkor nem is akárhogyan! Sötétedésre alaposan megváltozott a vendégek összetétele, mai valószínűsíthetően nem annak a négy korsó sörnek az oka. Az egész kocsmát elöntötték az ágrólszakadt emberek. Koszos, mocskos, szakadt ruhás emberek, akik mind a „Megváltás” nevű akármicsodát kérték a pultostól. Ha együtt jönnek, akkor nem is lett volna ebben semmi különös, de így… Hogy mit, azt nem tudom, de valamit sikerült találnom. A pultos az összes megváltós embert a boxba küldte, akik türelmesen, csendben várakoztak. Egyikük sem szólt egy szót se, ami egy kocsmában még idegenek között is szokatlannak mondható.
Rövidesen a pultos elkezdte tenni a dolgát és ezüstszínű tálcákat osztott ki a várakozóknak, majd a pult mögé visszatérve néhányat dobbantott. A hang inkább kongott, mintsem kopogott.
- Na, mi van? Most kezdődik a buli? – morgolódtam magamban.
Egy szempillantásnyi idővel később két villanás töltötte be a kocsmát, egy halványkék, majd a lámpáké. A szememet dörzsölve néztem körbe. Tudni szerettem volna, hogy mi a fene volt ez, ám csak annyit láttam, hogy a falon hatalmas lámpák világítottak, a tálcák pedig fémes csörömpölés közepette eltűntek. Az egészre rátett egy lapáttal, váratlanul minden friss jövevénynek indulásra támadt kedve.
- Ez meg miféle hókuszpókolás volt? – tettem fel a kérdést a pultosnak.
- Hogy ez? Ez csak a lámpák fénye volt, ez ilyen.
- És a tálcák? Azok meg ugye elpárologtak az intenzív fényre, mi?
- Milyen tálcákról beszél?
Tekintetemet a korsóm aljára szegeztem. Néhány üres pillanaton keresztül csak próbáltam gondolkodni, de ennek az lett a végeredménye, hogy addig szorítottam a korsó fülét, hogy az eltört.
- Hé! Ezt ki kell fizetnie, ugye tudja?! – csattant fel a pultos.
Elképesztő gyorsasággal félresöpörtem a korsót, majd elkaptam a pultos képét, kirántottam a helyéről, majd a pultba passzíroztam, ami hangos recsegés közepette engedte át magán a testet, akárcsak a víz a pengét.
- Elmondasz mindent, ami itt folyik, vagy eltöröm az összes tagodat és lerombolom ezt a kis szaros krimót!
Ekkor még mindig a pultos pofáját szorítottam a tenyeremben, nagyon nem szerettem, ha feleslegesen néznek hülyének.

Egész nap semmi nem történt Gil-le, mert azokban a pillanatokban csak egy egyszerű, távolról érkezett gyerek volt. Semmi több, semmivel kevesebb. Bár egyszer, úgy délután öt körül, mikor a nap elégé meredek irányt kezd venni, mielőtt éjszakai pihenőjére térne, nos abban a percekben elég meleg pillanatokat élt át. Ugyanis Angel jelent meg előtte, ahogyan megkérdezte tőle, kit tudja, talán kíváncsiságból, hogy vajon tud-e valamit az éjszakai életről, illetve arról a férfiról.
- Öö... nos nem igazán...- vakarta meg a fejét Gil- … nem vagyok idevalósi, nemég jöttem ide az apámmal, így a hölgy jobban tenné, ha azokat a férfiakat kérdezné meg...-mutatott három köpcösebb alakra, akik nem messze tőle álltak.
- Okké, köszi. - indult volna el, ahogyan váratlanul visszafordult. - Nem találkoztunk már? -kérdezte tőle.
- Nem, egy olyan gyönyörű nőre mind ön, biztos emlékeznék...- vörösödött el Gilbert, ahogyan rohant is tovább, mielőtt a lánynak, feltűnt volna, a táskája tetején lévő apró kis kalap, melyet a másik alakjában viselt.
De lényegében ezen kívül, semmit sem tudott tenni, csak sétálgatni, nézelődni és a nap végére átvenni egy lány bókját akinek megtetszett és azonnal szerelmet is vallott neki, de révén, mivel ez olyan, hogy is mondjam, hétköznapi dolog volt már a kis alakváltónak, így fel sem vette és óvatosan, mégis diszkréten visszautasította, ahogyan a lenyugvó nap fényében, elbújt, újra átöltözött és felvéve a felnőtt alakját, elindult a kocsma felé.

Már sötét volt, mikor végre célba ért. Bár nappal, néhányszor már elsétált előtte, most mégis mégis valahogy máshogy festett. Sokkal sötétebbnek és félelmetesebbnek. ~Nem is voltam még éjszaka kocsmában...~ nyelt egy nagyot, ahogyan megpróbált felkészülni bármire ami ott fogja bent várni, csak arra nem készült fel, ami bekövetkezett. Valami furcsa zajt halott, ahogyan a sötétből hirtelen valaki kiugrott elé. Gyorsa volt,de Gil akkor is tisztán kivette a sötétség ellenére, hogy a csuklyás alak, akinek az arcát maszk fette... egyáltalán nem ismerős neki. De az, aki követte őt, már sokkal inkább. Angel rohant el előtte, de mindhiába. Még Gil is látta és felfogta, hogy az az alak, akinek az arcát homály fedte, olyan gyors volt, hogy az már hihetetlen, sőt mondjuk ki, utolérhetetlen volt, vagyis számukra.
De Gilt, nem ez, hanem az a furcsa hang érdekelte. Lassú léptekkel elindult abba az irányba, ahonnan a alak feltűnt és a résnyire nyitott ajtó mögül kiszűrődő fényben meglátott valamit a földön. Egy kis erszényt, melyhez odasétálva lehajolt érte és felvette.
- Mi ez? -kérdezte magától, kissé halkabban a szokásosnál, ahogyan halk lihegés ütötte meg a fülét és ahogyan megfordult, Angel állt mögötte.
- Mi van benne? -kérdezte a lány érdeklődve és kíváncsi.
- Mi közöd van hozzá, ezt én találtam!- mosolyodott el viccesen Gil, de ez a lánynak, csupán sem volt annyira vicces. Ő futott ki a lelkét is az alak után és ő volt az aki előbb látta az erszényt, most mégis nem nála, hanem Gilbert-nél volt.
- Na ne szórakozz velem mondta idegesen.
- Kérd szépen és akkor talán odaadom. - húzta fel az órát is már Gil a lány nyers és kissé ideges beszédére.
A lány dühösen pattant oda hozzá és megpróbálta erővel elvenni, de kisebb volt ezúttal Gi-nél, így ahogyan az alakváltó a magasba emelte a kis tasit, a lány csak ugrással tudta volna elérni, de ahelyett, hogy a tasakot fogta volna meg, inkább az első földet éréskor a vizes kövön elcsúszta, nekidőlt Gil-nek, aki szintén elvesztve az egyensúlyát háttal nyitotta ki az addig résnyire nyíló ajtót.
Nem esett nagyot de a kis tasak a földre zuhant, rá pedig egy kissé nehezebb tárgy, vagyis élőlény na jó, Angel, aki mérgesen nézett a kissé vörös arcú fiúra, hiszen eddig ő nem igazán volt ilyen közel egy lányhoz sem.
- Mit akartok? Katonák vagytok? Hm? - szól türelmetlenül egy hang, miközben Gil azonnal felpattant a fődről Angel-el együtt és a vékony alakra néztek, aki előttük állt. Gil zavarban volt, nagyon is, hiszen erre nem számított.
- Most komolyan… annak nézünk ki? . Kérdezte Angel, ahogyan leporolta a ruháját.
- Nem! Miket beszél...- kiabálta hangosan el magát, de kissé idegesen-...- izzé... öööö... ő a barátnőm ...- karolta át a Angel-t- … és idekint találtuk azt az erszényt gondoltam benézünk, nem ön ejtette-e el véletlenül. - nevetett fel, ahogyan kissé megrántotta Angel derekát, melyet átkarolt. - Nem igaz kicsim? -kérdezte a lánytól mosolyogva.
- Hát persze, drágám! - mosolyodott el angyalian a lány, de ahogyan a szemébe nézett Gil, látta, hogy az angyali mosoly mögött, egy igazi démon mosolya, vagyis inkább tekintette rejlik. ~[color=green]Nekem annyi...~ nyelt egy nagyot közben, ahogyan elképzelte szomorú jövőjét!

Az unalom szigete helyett az unalom városa volt, bár a véleményem az, hogy addig jó, amíg még így van. Egész nap nem volt jobb dolgom, minthogy sétálgassak össze-vissza és játszam a turistát, ami bejött. A kérdés az volt mindenkitől, hogy hol tudok szórakozni egy jót. Mindenki mást ajánlott, úgyhogy ezzel is csak az időmet töltöttem. Már éppen kezdtem feladni, amikor egy fiút sikerült kiszemelnem magamnak, így mit veszíthetek tőle alapon megkérdeztem, hátha van valami jó hely errefelé.
- Öö... nos nem igazán...- vakarta meg a fejét a fiú - … nem vagyok idevalósi, nemrég jöttem ide az apámmal, így a hölgy jobban tenné, ha azokat a férfiakat kérdezné meg...- mutatott három köpcösebb alakra, akik nem messze tőlük álltak.
- Okké, köszi. – mondtam és erős deja vu érzéssel fordultam is arra az irányba, de aztán hirtelen meggondoltam magamat. – Nem találkoztunk mi már valahol?
- Nem, egy olyan gyönyörű nőre mind ön, biztos emlékeznék... – a kissrác elvörösödött és el is szaladt, nekem meg továbbra is olyan érzésem volt, mintha találkoztam volna vele ezelőtt is. Főleg ez a bók… megvontam a vállamat és inkább mentem tovább.
Alkonyodott már, amikor elindultam a célterületre és egy saroknyira megálltam az épülettől és egy időközben szerzett térképet tanulmányoztam. Tökéletes turistakinézet és egy tökéletesen unalmas délután. Lassan felkapcsolták a villanyokat és én is kezdtem a kőhöz kötni, amikor felgyorsultak az események. Egy csuklyás alak jött ki a kocsma melletti sikátorból és amint megpillantott, elkezdett futni. Nem sok időm volt ezek után gondolkodni, eldobtam a térképet és utána eredtem, de emberem gyorsabb volt a kelleténél és tartottam tőle, hogyha most mágiát használok, akkor fújhatom, így maradtak a manuális módszerek. Magyarán a futás. Egy ideig, vagyis az utca sarkáig sikerült követnem, de ott elveszítettem a nyomát.
- A fenébe! – szitkozódtam halkan és néhány nagyobb lélegzetvétel után visszafordultam és csak ekkor vettem észre az egyik társamat. Megcsóváltam a fejemet és elindultam feléje, aki viszont az a résnyire nyitott ajtó érdekelte, ahonnan az alak előugrott. Kissé megszaporáztam a lépteimet, hogy sikerüljön beérnem.
- Mi van benne? – kérdeztem, amikor mögé érve megláttam a kezében az erszényt, ám a válaszával egy ilyen sprint után nagyon nem voltam kibékülve.
- Mi közöd van hozzá, ezt én találtam!
- Na ne szórakozz velem! – orrba vágom, hogyha lesz még egy-két ilyen húzása.
- Kérd szépen és akkor talán odaadom. – válaszra sem méltatva odamentem hozzá és megpróbáltam leszerelni, de kettőnk között volt egy kis magasságbeli különbség az ő javára. Nagyszerű, nem elég, hogy az a maszkos fickó is lelép, még ez is szórakozik velem. Nagy igyekezetemben, hogy megszerezzem az erszényt, szerencsésen megcsúsztam és ezzel események egész láncolatát indítottam be. Az eredmény az lett, hogy az ajtón bedőlve Gilberten landoltam. Volt egy gondolatom, hogy itt helyben megfojtom, de aztán elvetettem, mert utána meg takaríthatok, és azt nem szeretném.
- Mit akartok? Katonák vagytok? Hm? – nagyszerű, sikerült a kidobó embereket is magunkra uszítani?
- Most komolyan… annak nézünk ki? – kérdeztem teljes nyugalommal, miközben szépen leporoltam a ruhámat. Gilbert kifogása viszont vészesen vitte föl a vérnyomásomat és szentül megfogadtam, hogyha ennek vége, akkor kinyírom ezt az embert, de most kénytelen voltam felvenni a legbűbájosabb mosolyomat.
- Hát persze, drágám! – képes vagyok magamtól is frászt kapni lassan, szép. Amikor a katonák nem figyeltek, szépen küldtem egy gyilkos pillantást a férfi felé.