Gilbert Barker

Név: Gilbert Barker
Kor: 14
Nem: Fiú

Mágia: Alakváltó mágusok
- Transform /Alakváltás/ -- Basic Level /Alap Szint/
Céh: -- céh nélkül--

Kinézet:
- 153 cm magas, vagyis hát nem egy égmeszelő, bár egy 14 éves srácnak pont megfelelő, mondhatni átlagos.
- 51 kg a testsúlya, ami hát mondjuk csak annyit jelent, hogy jó húsban van, de nem dagadt!
- Zöld szemei minden lány szívét meglágyítják
- Fekete rövid hajzuhataga, rakoncátlan, misztikus, de ugyanakkor valamiért érdekes külcsíné teszi az arcát
- Világos, mondhatni átlagos bőrszíne hétköznapivá teszi a megjelenését.

Jellem:
A fiú elég magabiztos és jókedvű, nagyon ritkán lehet látni őt szomorkodni. Életvidám, jó fej srác, senkivel sincs haragban, de van egy valami amit ki nem állhat és ez a valami a lányok. Legalábbis a lányok nagy része, ugyanis szerencsétlen fiú külseje és kisugárzása csak úgy vonzza a lányokat ami eleinte nem is volt baj, de kis idő múlva nagyon megunta, hogy minden lány a közelében sertepertél. Még valamit meg kell említeni a jellemével kapcsolatban, nem egy lángelme a fiú, de nem is ostoba.

Előtörténet:

Mint érezni lehetett már a nevemmel sincs teljesen minden rendben ugyanis a nevem első elemének jelentése túsz, biztosíték, míg a második elem jelentése fényes, híres. Elég érdekes összesítés, de amikor csak rákérdeztem arra, hogy miért pont ezt a nevet kaptam, a szüleim csak annyit mondtak, hogy "a megszületésem felér egy álommal, egy fény a sötétségben és egy biztosíték a jövőre". Ez az egy mondat volt az amivel mindég találkoztam, ha érdeklődtem arról a napról amikor először megláttam a világot. Mint mindenki más, én sem emlékszem arra az időszakra és nem is lenne szabad emlékeznie senkinek. Azonban egy két részletet meg lehet tudni némi kérdezősködés után is. Így tudtam meg azt, hogy egy forró napon láttam meg a napvilágot Era kórházában. Édesanyámék szerint, az ápolók és az orvosok és mindenki aki látott engem miután megszülettem, azt mondták, hogy ilyen nem létezik. Nem létezik, hogy ilyen szép kisbaba lássa meg a napvilágot. Mindenki engem csodált, mármint a szépségemet és rólam folytak a pletykák állandóan. "A kisbaba akinek angyali külseje van" ez azonban még nem minden, állítólag még város polgármestere is eljött a kórházba, hogy karjaiba foghasson engem, legalábbis a szüleim ezt állították. De hát ki hinné azt el, hogy pont a falu leghíresebb, legnevesebb személye egy újszülöttért hagyná ott a fontos napi teendőit. Valamint születésemet követő 24 órát átbömböltem mint valami sziréna amit nem lehet kikapcsolni vagy lehalkítani, hiába voltak mellettem a szüleim én csak sírtam.
Csak ennyit tudok a születésem akkori időtartamáról, ugyanis a többi nem volt lényeg. Ettem, ittam, pelenkát piszkítottam mint minden más rendes baba és sokat, sírtam. Így telt el öt olyan év amiről semmit sem tudok, azonban amikor öt éves koromtól kezdve kezdenek képek beugrani magamról és az életemről. Sok barátom volt és rengeteget játszottunk, az egyik legkedveltebb játékunk a bújócska és a fogócska volt és erre nem is lehetett volna alkalmasabb a főváros vad és zsúfolt útcái. Ideális helye volt a bújócska nevű játéknak amiből nem épp én voltam a legjobb, de szerettem csinálni. Ennyi az ami az emlékeim között találtam ebből az időből. Mondhatni átlagos gyerek voltam átlagos személyiséggel és átlagon felüli külsővel. A következő emlékem egy közös emlék a szüleimmel amikor éppen a hideg északi hegyekbe voltunk egy kiállításon, mégpedig egy mágikus kiállításon. Ez volt az a dolog ami legjobban megmaradt bennem. Annyi jó és hasznos dolgot lehetett megtekinteni ami megkönnyíti az emberek dolgát, hogy az már szinte elképzelhetetlen. Nagyon sok dolog megragadta fantáziámat, többek között a zenelejátszók, valamint a mikrofonos fejre illeszthető távkommunikátorok, de még annál is jobban azok a mágusok, akik a saját céheiket hirdették és népszerűsítettek. Tűz, jég és sok más mágust láttam akkor és megannyi csodás, hogy fellángolt bennem a vágy a mágikus világ iránt. És hogy mit is kerestem én Hakobe hegyen, jobban mondva, hogyan jutottunk oda el? Egyszerű, a szüleim nem hétköznapi emberek voltak, hanem gazdag, befolyásos személyek akiknek rengeteg pénzük volt és még annál is több szabadidejük.
Azonban mint minden jónak, ennek az életnek is vége szakadt egyszer. A szüleim beírattak az iskloába amit még ma sem értem pontosan, hogy miért tették. A szüleim gazdagok voltak és még ma is azok, de ennek ellenére beírattak a az iskolába amikor hét éves lettem, ahelyett hogy magántanárhoz jártam volna. Az osztálytársaim mind hat évesek voltak, egyedül én voltam hét éves abban az osztályban és talán e miatt is történt az ami befolyásolta az egész eddigi életemet, de ezt majd csak később jön.
Az iskolás éveim alatt sem tudtam rájönni, hogyan is valósíthatnám meg az álmom, hogyan lehetnék mágus. Éppen ezért kezdtem el kísérletezgetni és erről a rossza szokásról nem egykönnyen tudtam leszokni. Egészen addig az esetig. Akkoriban a legjobban egy veszélyes anyaggal kísérleteztem otthon mégpedig a tojással. Hogy a tojás miért veszélyes? Természetesen friss állapotában ártalmatlan és aligha nevezhető veszélyesnek, de ha már egy jó ideje nem nyúlt hozzá senki és több tucat van belőle, akkor igenis veszélyes. Ugyanis kialakul az a furcsa jelenség amit záptojásnak hívunk és mint tudjuk a tojásban lévő gázok már gyúlékonyak és veszélyesek. Azzal próbálkoztam, hogy több záptojásnak felfogom a gázát, majd megpróbálom sűríteni, majd pedig folyékony formában lecsapatni. Természetesen minderre egyedül nem lettem volna képes, és mivel a szüleim elfoglaltak voltak, egyedül kezdtem bele a kísérletbe. Valahogyan, valamilyen oknál kifolyólag, amikor lecsapattam a gázt a jobb kezem nedves lett, és akkor történt az, hogy egy parázs belobbantotta mind a lecsapódott gázt, mind a jobb karomat ami ekkor el volt áztatva az anyaggal. Természetesen a jajveszékelésemre és az ordibálásomra a szüleim gyorsan reagáltak és eloltották a tüzet, de a jobb kezem súlyosan megégett. Azonban ez a súlyos sérülés is begyógyult lassan és pusztán egy rossz emlék és némi heg maradt a karomon ebből a balesetből. Ezért is hordok kesztyűt a jobb kezemen, hogy senki se láthassa az égett bőrömet.
Mondhatni egy ez egy kiskorú trauma ami mindenki életébe bekövetkezik előbb vagy utóbb. Ez a trauma is segít abban, hogy érettebb legyen az illető. Természetesen a történtek után is érdekelt és vonzott a mágia, de ezúttal már ők sem bíztak semmit a véletlenre.
A szüleim egy egész üzlethálózatot vezettek, mely a mágikus termékek tökéletes forgalmazásában teljesedett ki. Így volt pénzük arra, hogy mágustanárt vegyenek fel, aki elvonja a kisértekezésről a figyelmem és legyen valaki, aki odafigyel rám és tanít engem. Valaki, aki a mentorom lesz. És hála az üzletnek, a mágikus háttér is adott volt.

Azonban egy újabb tényező beleiktatta magát az életembe, mégpedig a lányok. El sem tudom képzelni miért pont én voltam minden lány célpontja, miért mindig körülöttem lófráltak, igaz jobban néztem ki mint az átlagos fiúk, de a lányoknak nem az osztályelsőre kellene bukniuk? Természetesen ez nem én voltam, sőt még csak meg sem közelítettem ezt a szintet. Valamiért nem tudott lekötni az a dolog, a tanulás, a könyvek fölött görhedni és olyanokat tanulni, melyek nem is érdekelnek. De az újdonsült mesterem, Adelheit, szintén nem kapkodta el. Mindig azt mondta, hogy elöször az elmét kell megedzeni és csak utána az elmét. Ás ez a puszta kezes harcművészet, mondhatni szerelem volt első látásra, éppen ezért amikor csináltam teljes szívemből élveztem a dolgot és éreztem, közelebb kerülök az álmomhoz. A lányokra visszatérve, "a kis bestiák" állandóan körülöttem járkáltak és sorra vallottak szerelmet ilyen-olyan módon. Volt aki egy szerelmes levélben írta le, volt aki szemtől szembe mondta el. Ez a tény kicsit megijesztett, sok lány és mind-mind szerelmes belém. Én még nem éreztem semmit irántuk és szükségem sem volt rájuk. Egy dolog volt az ami kellett nekem, a mágia. Eme egy dolog elég volt ahhoz, hogy teljesnek érezzem az életemet, de ezt hiába mondtam el a lányoknak, azok követtek akármerre mentem, és ha csak megszólaltam, összeestek. Egy idő után kerülni, bujkálni kezdtem az olyan lányoktól, de hiába hisz mindég találkoztam velük az osztályban. Persze semmi gondom nem volt a lányokkal, sőt voltak olyanok akikkel normálisan is el tudtam beszélgetni, pusztán a "hű de jól néz ki, szerelmes vagyok" típustól fordult fel a gyomrom.
És végül Adelheit elszánta magát, hogy a mágia útjára vezessen engem. Sohasem felejtem el azokat a szavait.

„Ne feled, hogy a mágia nem csak abból áll, hogy saját magad hasznára fordítod, hanem abból is, hogy azt az erőt és lehetőséget, melyet megkapsz, képes legyél mások hasznára is fordítani. Legyen elég erőd, hogy szembe tudj szállni mindazzal, mely előtted áll és legyen elég lelki erőd, hogy ne tudjon eltántorítani senki sem arról az útról, melyet magadnak választass! Hiszen én csak az út kezdetét mutathatom meg neked, rajtad áll, hogy hogyan is haladsz majd azon az úton!'

És elkezdet tanítani a mágiájára. Transform /Alakváltás/ ezen mágiaág első lépcsője. Ha valaki más alakját képes vagy felvenni, akkor máris előrébb vagy. Mindeig ezt mondogatta, de uram isten, hogy mennyit is szenvedtem én ezzel. Először túl abnormális forma, túl sovány, túl dagadt, elnagyolt textúrák... stb. Mindig valami hiba csúszott, de az ő lelkesedése mégis, sohasem hagyott alább és ez mindig is erőt adott nekem, ahogyan nehezen, kínkeservesen és nyögvenyelősen, de legyűrtem ezt az akadályt és egy hónap alatt már anyám kissé még mindig eltérő, de nagyon is hasonlító alakjában sétálhattam az utcán. Mígnem ő meg nem látott és le nem csapott.

De ez az utamnak csak a kezdette, de hogy hogyan alakulnak a dolgok ezután, az már egy másik történet.