Rammus Traidoras

Lassan, kínok között keltem reggel. Nem volt kedvem semmihez mára, de mégis muszáj volt, mert amikor a gyémántos tasakomba pillantottam két pók költözött meg benne, így kénytelen voltam valamilyen munkát vállalni. Felfedező útra indultam, talán van valakinél egy olyan megbízatás ami jelentősen megkönnyíti az ő zsebeit és kiűzi a nyolc lábúakat a gyémántjaim közül. A városba nem régen nyíltak a boltok, sőt voltak olyanok is amik éppen most, késedelmi sietséggel nyíltak meg. A kútnál már ittak a gyerekek és egyesek fürödtek is benne, a kocsmába pedig tértek be a lehangoltnál lehangoltabb férfiak és esetenként nők is. Szinte alig mentem sokat, egy tanyasi részhez értem. A kutyák össze-vissza rohangáltak, kergették a farkukat, a munkások mind művelték a földjeiket, kivéve egyet. Kevésbé rohamos tempóban lépegettem a farmhoz ahol egy bánatos emberbe botlottam. Egyedül ült egy fatövisen és a földet bámulta. Megszólítottam:
- Jó reggelt kívánok!
Ő sóhajtott egy nagyot és szintén köszönt nekem:
- Jó reggelt...
Nem tudtam, hogy mitévő legyek, így a következő kérdést tettem fel neki:
- Segíthetnék valamiben?
Az ember szeme felvillant és gyorsan rám pillantott:
- Igen, persze, hogy segíthetsz!
Elgondolkodott egy keveset majd folytatta:
- A farmot mindig banditák támadják meg.
Értetlenkedve kérdeztem rá:
- Miért?
A munkás magába nézett és válaszolt:
- Több millió gyémánttal lógok nekik, de...
Gyorsan ismét rám fordult és folytatta:
- ... ha valaki megleckézteti őket akkor örökre elmennek!
Boldogan vállaltam volna a feladatot így még egy utolsó kérdést tettem fel:
- Mi lesz a jutalmam?
A munkás elindult a kis kunyhó felé és intett, hogy jöjjek.
- Gyémánt. Attól még, hogy egy milliót nem akarok banditáknak adni, az nem jelenti azt, hogy nincs pénzem neked fizetni.
Most már nekem is csillogott a szemem.
- Persze közbe a farmon kell dolgoznod, mintha szimpla munkás lennél. - tette hozzá.
A gyémántra gondoltam, nem járt más az eszemen, még úgy négy másodpercig.
- Meglesz! - feleltem magabiztosan.

A munkás bevonult a kis házába én pedig mentem dolgozni a földre. Kapálnom kellett, etetni a malacokat, csirkéket, teheneket, lovakat, magyarul teljesen kiborított ez a munka, máig sem értem hogyan bírta az a munkás minden nap ezt csinálni. Alig kellett várni, a haranggal egy ütembe jöttek a banditák. Kereken délben indultak a távolból és tíz perc alatt már itt is voltak. A fosztogatók öten voltak. Egy nagydarab akit látszott, hogy nem az eszéért tartanak maguknál, egy cingár aki a tárgyalásokat végzi, és három fegyveres akiknél kard, buzogány és fejsze volt. Egy kis bámulás után a fejszés megszólal:
- Új fiú?
Én meglehetősen későn válaszolok, mert közben szemtelenül csinálom tovább a napi munkát a farmon, mintha nem érdekelnének a banditák.
- Igen. - mondtam.
A cingár gyorsan átvette a szót:
- Ugye tudod, hogy lógtok nekünk egy millió gyémánttal?
Én unott fejet vágva válaszoltam:
- Igen, tudom.
A cingár elmosolyodott és folytatta:
- Na és hol van?
Én visszamosolyogtam és nyugodtan válaszoltam:
- Itt biztos nem, nézzétek meg otthon.
A cingár folytatta:
- Ne hülyéskedj!
Mosolyogva válaszoltam:
- Nem hülyéskedem!
A buzogányos kiakadt és dühösen mondta:
- Add a pénzt vagy mi magunk verjük ki belőled!
A beszélgetés közben négy nyomás bombát helyeztem el. Egyet a cingár mellé a botok és veteményesek közé, a másikat az óriás bandita elé ahol a kasza volt, a harmadikat a cingár mögé ahol még több bot tartózkodott és a negyediket a három fegyveres mögé ahol a pásztorbot feküdt.
- Próbáljátok meg!
Elmosolyodtam és láttam, hogy a nagy termetű verőgép mutogat valamire és a következőt préselte ki magából:
- Az ott mi?
Abban a pillanatban amikor kimondta, repült a cingár felé oldalról a sok bot és búza, egy kisebb fejfogást imitálva. Gyorsan mindenki odanézett, de nem kellett volna mert már repült is a kasza aminek sikerült beleállnia az óriási bandita fejébe, így nyugodtan megállapíthattam, hogy egy halott. Repült a harmadik, ami botokkal rohamozta meg a cingár fejének hátulját, aki egy jelentős KO szituációba került.
Az utolsónak nem volt nagy sikere, mert a fegyveresek nem érezték elég erősnek a pásztorbotot, így futnom kellett. Először a malacokhoz vettem az irányt ahol egy nyomás bombát raktam le a sárba. A fejszés észrevette és körbe akart menni, de a másik kettőnek a szemébe ment a sár, mire elkezdtek hadonászni a buzogányos elcsúszott és a kardos a hadonászásnak köszönhetően véletlenül elvágta a buzogányos torkát.
- Ne hagyd elmenekülni! - ordította a fejszés.
A kardos kínok között válaszolt:
- Nem látok semmit!
A fejszés, mint egy főnök parancsolt rá:
- Az engem nem érdekel, érd utol!
Jobbra akartam kifordulni az ólból, de majdnem a fejszésbe ütköztem, így gyorsan irányt váltva elindultam balra ahol az eszközöket tartották. Egy balszerencsém volt, ebből a szobából nem volt kiút és a fejszés meg a kardos, aki éppen a szemét törölgette ott álltak az ajtóban. A kardos mikor szépen letörölgette a sarat megszólalt:
- Na mi van, elkaptunk?
A fejszés visszagondolván, hogy megöltem két társukat folytatta:
- Most meg fogsz halni!
A kardos letörölgette a vért a kardjáról, ami közben a fejszés felém indult. Gyorsan felkaptam egy kaszát és védekező állást vettem fel. Egyszer csak annyit hallok, hogy valami nagyot koppan.
- Megvagy! - ordítja a megbízóm aki éppen egy lapáttal ütötte agyon a kardosat.
A fejszés gyorsan hátra fordul amire én aljasan, de megtámadom. Úgy látszott a reflexei a toppon vannak mert sikerült gyorsan reagálnia és kivédenie az ütésemet. A munkás is megindult a fejszés felé, de a fejszés tudta, hogy ha elenged engem akkor én fogom kivégezni, de ha nem akkor pedig a társam. Ebben a pillanatban elkiáltotta magát:
- Állj!
Értetlenkedve válaszoltam:
- Miért?
A bandita érvelésbe kezdett:
- Feleségem van és gyerekeim.
Lassan folytatta:
- Csak azért jöttem, hogy keressek egy kis pénzt.
Könyörgő hangon fejezte be:
- Kérem, ne bántsanak és akkor gondoskodom róla, hogy sose támadjanak rátok!
A munkás elmosolyodott és válaszolt:
- Nem fogunk megölni, de akkor tényleg biztosítsd, hogy nem jöttök ide többé!
A bandita szedte a lábát és messziről visszakiáltott:
- Esküszöm!

Összeszedtük a holtakat és a cingáron kívül eltemettük őket. A cingár bandita még élt csak ki volt ütve ezért nem mozgott.
- És vele mi lesz? - kérdeztem.
A munkáson egy óriási mosoly keletkezett és mondta:
- Majd dolgozik helyettem pár napig.
Sajnálatos módon együtt kellett éreznem a banditával, itt dolgozni szörnyű és keserves munka. Alig fél napot voltam a farmon, már sosincs kedvem újra dolgozni. Ekkor a munkás egy kisebb szalmából készült ágyra fektette a cingárt és betessékelt a házába engem is. Egy komódba nyúlt ami tele volt nagyobb gyémántos tasakokkal, és közülük az egyiket nekem adta.
- Tessék, ez itt a nagy munkádért!
Megfogtam és éreztem a súlyát, így megköszöntem:
- Köszönöm szépen!
A munkás elmosolyodott és folytatta:
- Megérdemelted!
Idő lenne elbúcsúzni, hogy ezek után lepihenhessek.
- Köszönöm még egyszer és a viszont látásra!
A munkás is elköszönt tőlem mikor már méterekre voltam:
- Viszlát!

Útközben kinyitottam a tasakot és kíváncsi voltam mennyi gyémántot találhatok benne.

A kalóz legendája

- Hahó!
A rohadt életbe! Már megint a kocsmában aludtam el. Nem kéne ilyen korán kocsmába menni. Lassan megemeltem a fejem, szememet megtörölgettem és egy felettébb gyönyörű kilátásban volt részem. A csapos keblei alig pár centiméterre szemeimtől. Bánatomra a női csapos hirtelen vissza hőkölt, de várjunk csak? Női csapos? Ez eddig mintha nem így lenne, így hát rá is kérdeztem.
- Üdvözlet! Maga meg?
A pultnál dolgozó lenge öltözetben lévő leány a következőképpen válaszolt:
- Itt dolgozom.
Sóhajtott egy nagyot és elkezdte törölgetni a poharakat. Gondoltam megkérdezem mi a baja.
- Talán valami miatt szomorú?
Látszott rajta, hogy nagyon szomorú. A következőképpen szólt hozzám:
- Muszáj volt ide jönnöm. Apám aki egy kalóz volt elvileg elrejtett egy kincset amihez a térképet nekem adta, de eddig csak csalódások értek engem.
Felcsillant a szemem, mert egy ilyen kikapcsolódásra mindig is vágytam.
- Én segíthetek megkeresni.
A csapos megkért egy másik, ott dolgozót, hogy váltsa fel pozíciójából és félre vonult, miközben intett nekem, hogy kövessem. A kíváncsiság már hajtott is utána. Nem mentünk olyan sokat, egy a kocsmában lévő kabinnál megálltunk és halkan mondta:
- Az apám ezt a térképet adta nekem amin öt sír van feltüntetve. Én ezek közül már kiástam négyet, amik folyamatos kudarccal értek, de az ötödik viszont megközelíthetetlen.
Meglepődtem a kijelentésén.
- Ezt meg, hogy érti?
A hölgy ismét sóhajtott egy nagyot és folytatta:
- Elvileg a sír egy mostani falu helyén van, ami nem lehet, mert ott egy nemes háza tartózkodik, és semmi temető.
Kezdett engem egyre jobban érdekelni a kihívás.
- Meg fogom magának találni apja kincsét!
Elindultam a falu felé ami különösen messze helyezkedett el, ezért kénytelen voltam az Onibusi vasúttal közlekedni. Egy hosszadalmas út után ott álltam a faluban, és gyorsan be is tértem egy étterembe, hogy ne haljak éhen. Leültem az egyik asztalhoz és egy ínyenc csemegét rendeltem, aminek a neve kimondhatatlan volt. Az étteremből kijőve láttam pár rémisztő, különös alakot, de ez engem korántsem érdekelt. A térkép szerint mentem a nemes háza felé. Odaléptem az óriási ház elé és csöngettem. Egy tömzsi emberke lépett ki, aranycipővel.
- Jó reggelt! - szólaltam meg.
A kis méretű nemes válaszolt:
- Jó napot! Maga meg mit szeretne?
Nem akartam nyilvánosan beszélni az ügyről, így megpróbáltam bejuttatni magam.
- Bemehetek?
A nemesen látszott, hogy nincs sok dolga, ezért mosolyogva beengedett.
- Persze, nyugodtan!
Mikor bent álltunk és az ajtó bezárult, felvettem a komoly Rammus arcot, bár a nemes egy kissé megijedt a kifejezéstől, nem hoztam rá a frászt.
- Nem volt itt véletlen egy sír mikor ide építkeztek?
A kis emberen nagyon megindult az izzadtság termelése és kapkodva válaszolt.
- Nem, miért?
Még komolyabban néztem rá, a díszben öltözött fickó meg egyre zavartabb lett.
- BIZTOSAN? Csak azért mondom, mert én NAGYON is úgy tudom!
Szegény csávó alig tudott elkapni egy kis levegőt annyira nem tudott mit kezdeni magával. Azonban hirtelen lenyugodott és a következőt mondta.
- Na jó igen volt itt egy sír, de ne mondd el senkinek!
Átléptem a legmagasabb komolysági szintre ami egy tömeggyilkos vérpistának felelt meg.
- Véletlen bele kukkantottál a sírba és találtál ott valamit, nincs igazam?
Nem volt más választása szegénynek, a halálra felkészülve mondta.
- Igen! Volt ott egy rahedli gyémánt és egy buta tekercs!
Elmosolyodtam, de a szemem tartotta a hidegséget.
- Megkaphatom?
A nemes a pénztárcájába nyúlt és kérdezte:
- Mennyit?
Már a szemem is békés volt, és totál nyugodtan válaszoltam:
- Nekem csak a tekercs kell.
Nagyot sóhajtva, megkönnyebbülve adta át a tekercset, ami után én integetve távoztam a felettébb nagy házából.

Nemsokára már a kocsmában jártam a tekerccsel a kezemben. Kíváncsi voltam, vajon kudarc, vagy nyereség ér ennek a tekercsnek az átvételével. Mikor a hölgy meglátott, hirtelen felcsillantak a szemei, és mikor közelebb értem meg is kérdezte.
- Nos, hogy sikerült?
Érzelmeket nem mutatva válaszoltam:
- Jobban is történhetett volna.
A pultos letörten kérdezte:
- Nem volt ott semmi?
Egy kis reménnyel a szememben válaszoltam:
- Sajnos a sír már fel lett ásva, de az egyetlen dolog ami megmaradt benne az ez a tekercs.
A hölgy gyorsan kikapta kezemből és olvasni kezdte, miközben öntött nekem egy korsó sört. A tekercs nem volt olyan rövid, mint hinnénk, ily módon én nyugodtan elkortyolhattam az ingyen sörömet, aminek őszintén szólva nagyon is örültem. Ebben a pillanatban a pultos a meglepettségét alig kontrollálva kezdett bele a következő mondanivalójába:
- Ez... ez...
Ilyen sebességgel nem jutottunk volna a végére, így rásegítettem.
- Mi van ott?
Felém fordította.
- Nézd! Itt van! Ez a felirat állt azon az ajándékon amit utoljára adott nekem, mielőtt a tenger felé vette az irányt, hogy kalóz legyen.
Rövidesen folytatta:
- Gyere, a leánykori házunkhoz, felkeressük a kincset!
A hölgy magával rántott és a házához vitt, ahol egy öreg házaspár nyitott ajtót.
- Csókolom! - köszönt a pultos.
- Jó napot! - folytattam.
Az öreg házaspárból a férfinak volt több mersze beszélni.
- Jó napot fiatalok, maguk meg mit keresnek itt?
Az izgatott bárpultos hölgy megköszörülte torkát:
- Anno még mi laktunk itt, csak maguknak adtuk el a házat. Nos a probléma az, hogy itt felejtettem egy nagyon fontos dolgot.
Beengedtek minket és miközben a fiatal hölgy keresgélte az ajándékot az öreg bácsi hozzám szólt.
- És mióta vagytok együtt?
Én és a hölgy is hirtelen piruló arccal ráförmedtünk az öregre:
- Együtt?
Megráztam a fejemet, miközben a leányzó folytatta a keresgélést.
- Nem vagyunk együtt, én csak segítek neki.
Az öregúr már szinte perverz módon bólogatott.
- Persze...persze...
Telt-múlt az idő és egyszer csak a hölgy megtalálta az ajándékot.
- Megvan!
Hóna alá fogta, elköszöntünk a házaspártól és a legközelebbi fa tövénél leültünk, hogy megvizsgáljuk mi is található a rejtélyes dobozban. A hölgy kinyitotta és egy könyvet talált benne aminek az első oldalán egy igazi kincses térkép volt elrejtve. Hirtelen a magasba ugrott a boldogságtól és nem tudván, hogy mit kezdjen magával átölelt, aztán gyorsan észhez is tért és elfordult. Megköszörülte a torkát és hidegen mondta a következőt:
- A kincs a kocsma pincéje alatt van.

Gyors tempóban haladtunk vissza a kocsmába, út közbe vett egy lapátot, amit aztán nekem kellett cipelni, biztos nem nézhettem ki hülyének. A kocsma pincéjébe mentünk és a hölgy a térképet szemlélve megkereste a bizonyos pontot. Munkára rendeltetett engem. Négy-öt óra padlófelszedés és ásás után megtaláltuk a kincset, pontosabban egy ládát. Amit a pultos nyithatott ki. A láda lassan nyílt, de minél jobban volt felnyitva annál nagyobb fény jött belőle. Amikor végleg teljesen fel volt tárva, dugig volt gyémánttal és a tetején egy papírral, amin a következő állt: "Az imádott lányomnak"
- Gazdagok vagyunk! Köszönöm apám! - mondta boldogan, már szinte ordibálva a hölgy. Elmosolyodott, rám kacsintott és folytatta:
- Te is kiveheted belőle a részed, adj egy zsákot és megtömöm neked gyémánttal. Igazán hálás voltam a gyémántnak, amit nem hagyhattam ki és annak, hogy segíthettem a hölgynek. Gyémánttal tömött zsákkal vonultam ki.

Azóta se láttam a hölgyet a kocsmában dolgozni.

Éppen egy csendes sétán voltam, mivel a tükörben is jól látható volt, hogy az elmúlt pár hét különösebben fárasztó volt. Talán a gigászi méretű karikák árulták el, amik a szemem alatt gubbasztottak és a sápadtság jeleit már szinte fénylő módon mutatták ki. A táj gyönyörű volt, kecses, őszi hangulat volt, és egyes levelek szinte a szemem előtt hullottak a földre. A fák két oldalról nyúltak be lombkoronáikkal az útra és kápráztató narancssárga színűkkel gyönyörködtették az ember szemét. Bal oldalt egy csinos pad volt, ahol éppen egy eltévedt öregúr olvasta a reggeli újságot, miközben az egyik kezével szórt egy kis csemegét a galamboknak, amik halk hurrogásukkal jelezték tetszésüket. Persze mindez szép és jó, de kimerülten, és egyben egy kissé mérgesen ez a táj másnak látszott. A rohadt levelek az arcomba repültek és nem győztem őket letapasztani a pofámról, mikor jött a következő. A fák között csoda, ha találtam olyat amelyik úgy is néz ki, mint egy fa, ezek inkább elszáradt, benyúló ágakra hasonlítottak. A színükről ne is beszéljük. Ha nem égette ki a szememet ez a sok ronda, világos szín akkor halál biztos, hogy bérelek egy tűzmágust és az egész kócerájt leégetem a földig. Egy rozoga, szerintem vagy fél évezredet megélt padnak nevezett madárürülék gyűjtő helyezkedett el, ahol egy vén, bolond ember fejjel lefelé olvasta a nem éppen felöltözött máguslányokról szóló történeteket, miközben kaján módon, perverzül nevetett a képeiken. Nagy valószínűséggel a zsebéből is kiomlott két kiló kenyér, vagy mi a fene, és a kapzsi dagadt galambok alig győzték ezt felkapkodni. Keresztül menni a galambokon egy valóságos rémálom volt, mert az esetek ötven százalékában fél lábon állva kellett leszedni az arcomról a leveleket, amik mintha egy örökös forrásból estek volna lefele. Rémálom ez a hely, de semmi gond, szerencsére egy faluba értem. Úgy tűnt, mintha elhagyatott lenne, de azért is körülnéztem benne. Bal oldalt egymás mellett sorakoztak a fogadók és a boltok tömkelege, miközben jobb oldalt egy nagyobb tanya volt amit házak vettek körül. Baromi jó ötlet a kocsmát a lehető legtávolabbra vinni a lakosoktól, tényleg, remélem sose fogok itt lakni. Állításom téves volt, mert egy nekem aligha kedvező találkozásnak köszönhetően pár napig ebben a trágyadombban fogok tartózkodni. Az egész egy ártatlan találkozással indult.
- Üdvözlöm falunkban, én lennék a vezetője, John.
Körbe néztem a helyen, és egy pillanatig biztosra vettem, hogy tök egyedül él itt, és vagy egy nagyon bolond ember, akit akaratuk ellenére engedtek ki a sárga házból, vagy egy tömeges sorozatgyilkos aki itt bújik meg, és szeret ismerkedni mielőtt vérengzésbe kezd, de sajnos, vagy inkább szerencsére, az állításaim hamisnak bizonyultak, mert hamarosan kibújtak a lakosok a házak ajtajai mögül, hogy annak módján köszöntsenek, bár nem értem miért is.
- Helló, Rammus Traidoras vagyok, mágus.
A kíváncsiskodó tekintetek hirtelen bamba, elkápráztatottá váltak, majd az öröm váltotta fel. Mintha egy isten-féleség, vagy valamiféle nemzeti hős lennék, úgy üdvözöltek.
- Kövessen kérem! - mondta John.
A falu közepén egy nagyobb házba vezetett engem, nagy valószínűséggel ez lenne a híres városházaknak a gyengéden lekoppintott mása, ami nemcsak sokkal kisebb volt egy igazi városházánál, hanem csak egy szegényebb kinézetű és berendezésű nagy háznak felelt meg. Amikor beléptünk az ajtón egy szobába vezetett engem a személy, és kezdtem újra meggyőződni a gyilkos kilétéről. Egy fárasztó hét után mindenki lehet paranoiás. A szoba, a városházához képest arisztokrata szerűen volt berendezve. Gyönyörű kandalló volt benne, ami előtt kényelmes bőr fotelben foglalhatsz helyet, medvebőr szőnyeg feküdt a földön, de nem akármilyen, ez egy grizzly volt, egyenesen külföldről importálva. A terem legmesszebbi részében, középen egy arany asztal tartózkodott, ahol két széken foglalhattak helyett az egymással tárgyaló személyek.
- Nem semmi. - jegyeztem meg.
A falu vezetője hamar választ is adót megannyi, a fejemben zajló kérdésnek.
- Akármilyen szegényesnek is tűnünk, mi vagyunk Fiore egyik leggazdagabb faluja. Ez az álca az adószedők és a kapzsi kereskedők ellen készült, valójában mindannyian jómódú úriemberek vagyunk. Kérem üljön le és várjon itt.
A személy egy kisebb szobába vonult, ahol paraszti öltözék helyett, drága öltönyben jött ki. Ezek után helyet foglalt velem szemben és a mondandójába kezdett.
- Szóval maga melyik céhhez tartozik?
A rögtönzött kérdésre gyors választ adok.
- Semelyikhez, céh nélküli mágus vagyok.
Az úr megpödörte a bajszát és kíváncsiskodóan nézett rám, miközben a következő kérdést tette fel:
- Akkor mégis honnan tudott a küldetésről, amit mi kizárólag csak céhházakban tüntettünk fel? Azt tudom, hogy biztos nem a fizetségért jött, ami a papír szerint nulla gyémánt.
Nem értettem miről van szó, de azért őszintén adtam a válaszokat.
- Először is nem tudtam a küldetésről, csak erre felé sétáltam, de ha segítség kell, akkor szívesen segítek!
Az úr egy drágának tűnő arany pipát vett a szájába, miközben helyeslően bólogatott az előbb elhangzottakra. Fújt egy-két füstkarikát, majd nyugodt módon folytatta mondanivalóját.
- A falunak segítség kell. Minden lakos aki igényli a segítséget írt nekem egy üzenetet, amiben leírta, hogy mi a feladata annak a mágusnak amelyik szeretné elvégezni azokat, és természetesen betegre keresni magát. Én személy szerint kiválogattam a legfontosabbakat, és azokat melyekért a legtöbb összeg jár. Várj, megkeresem a papírt, amire felírtam őket.
John belenyúlt az asztal egyik fiókjába és egy összegyűrt papírgolyót vett elő, amit gyorsan szétbontott és nekem adott.
- Bocsáss meg az állapota miatt, fél éve küldtük ki a küldetést, és azt hittük senki se jön segíteni.
Kibontottam a papírt, és a következő látvány tárult elém:



Különösen sok teendő volt egy ilyen kis faluhoz képest, főleg, hogy azt is mondta, hogy válogatni kellett. Egyes küldetések nehezebbnek tűnnek, de vannak olyanok is, sőt azokból több is van amiket könnyedén meg lehetne oldani. Információra volt szükségem így kérdéseket tettem fel.
- Ha megkérdezhetem mi lenne a határidő?
John kivette a pipát a szájából, elrakta és válaszolgatásba kezdett.
- Nincs határidő, nyugodtan kezeld őket, nem sürgősek.
Azonban nekem több kérdés volt a tarsolyomban így őket is feltettem Johnnak.
- Van itt valamilyen hotel, ahol szállásolhatok amíg kész nem lesznek?
Gyors gondolkodóba esett, majd válaszolt:
- Igen, a helyi hotelben kérj külön szobát, direkt az eljövendő mágusnak készíttettünk egy szobát, ahol kényelmesen megpihenhet míg nem végez a dolgaival.
Azonban még sok kérdés várakozott arra, hogy válaszoljanak rájuk.
- És találhatok-e boltot a környéken?
John balra mutatott.
- Kisétálsz és balra, nem messze a fogadótól van egy kis bolt, ahol meg kérheted őket, hogy vigyenek át a szupermarketbe, ami a föld alatt helyezkedik el. Szerintem szívesen oda vezetnek majd, csak ne felejtsd el szépen kérni!
Bólogatással jeleztem, hogy értettem.
- Elnézést a kérdésért, de van kocsma?
John halk nevetésbe kezdett.
- Az nem település ahol nem találhatsz kocsmát! Közvetlen a fogadó mellett van.
Gondolkoztam, de több kérdés nem jutott hirtelen az eszembe, így készültem elköszönni Johntól.
- Köszönöm szépen, a viszont látásra!
John feláll, odamegy egy széfhez közben mondja:
- Várj egy kicsit mielőtt távozol!
Előkotort egy nagyobb mennyiségű gyémánt összeget és átadta.
- Tessék szállásra, ételre elég, remélem tényleg segíteni fogsz nekünk!
Egy kissé megnehezült a zsebem, ez bizony nem egy kevés gyémánt. Fogtam az összeget és a fogadó keresésére indultam. Elmentem a kocsma mellett, a kis boltot is sikerült megtalálni, de egy idő múlva végleg sikerült a fogadóhoz jutnom. Benyitottam, csilingelés hallatszott az ajtó fölötti csengőből, és egy csinos recepciós lány fogadott.
- Üdvözlöm a helyi fogadóban!
Várt egy keveset, míg közelebb megyek és folytatta:
- Miben segíthetek?
Gyorsan bemutatkoztam:
- Rammus Traidoras vagyok, mágus. A falunak fogok dolgozni egy ideig, és John küldött, hogy kérjek valamiféle speciális szállást, amit elvileg itt kaphatok meg.
A recepciós kinyitott egy könyvet és böngészni kezdett. Biztosan valami információra volt szüksége.
- Igen, mindjárt adom a kulcsát!
Hátra sétált, elővett egy arany kulcsot és átnyújtotta nekem.
- Itt tökéletes biztonságban érezheti majd magát. Jó itt létet!
Mosolyogva átvettem a kulcsot, majd indultam felfelé, az emeletre, miközben elköszöntem a recepciós lánytól, aki elképesztően csinos volt.
- Köszönöm szépen, a viszont látásra!
A lány integetni kezdett.
- A viszont látásra!
Az ajtón a szám tízet mutatott, és nem láttam nagyobb számú lakást ennél. Biztosra vehettem, hogy ez az a hely ahol le kellett pihennem. Amikor benyitottam gyönyörű látvány fogadott. Balra egy fürdőszobába nyílt az ajtó, ahol minden szépen, makulátlanul helyezkedett el, bontatlan szappannal és egy jacuzzival felszerelt fürdőkáddal. Jobb oldalt egy külön szoba volt a WC-nek, ahol mellesleg WC papír is volt, pedig ez sok helyen kimarad. Ha beljebb mentem, szemből egy francia ágy fogadott, mellette éjjeli szekrénnyel, televízióval és még egy számítógépet is kaptam a szobába. Az ablakból gyönyörű volt a kilátás. Ahelyett, hogy a "lepukkadt" faluba nézne, az erdő és a rét felé nyílt az ablak, ami természetes látványt keltett, főleg így ősszel. Egy szóval tökéletes hely volt, hogy lehányjam a cuccaimat az ágyam mellé és végre álomba boruljak.

Szia!

Tömör leszek.

Gondoltam a képen lévő szöveg is bele számít, mivel azt is én írtam, csak feldobtam, de sebaj, már átírtam, hogy a képen kívül is meglegyen 120 sor.

Ramm