Arisa Maruyama

Név: Arisa Maruyama
Nem: Nő
Kor: 22
Mágia: elemi mágus (jég)
Klán: még nincs
Kinézett: Sötétebb kék a haja, amit állandóan kiengedve hord. Csak komolyabb harc esetén köti fel, a szeme is kéken csillognak, akár egy zafír. Bőre sápadt, sőt fehér és hidegnek látszó, ahogy a tekintete is, ha nagyon rossz kedvében van. Ereje ellenére lazán öltözködik, fittyet hányva az időjárásra, de általában fekete csizmát hord egy pólóval, vagy inggel, mellé miniszoknyát vagy farmer nadrágot.
A legféltettebb kincse a nyakába lógó kristály, amit az anyja adott neki a halála előtt. A holmijait egy táskában hordozgatja, semmi értékes nincs benne, csak néhány ruhadarab.

Jellem: Rideg természetű, nem nagyon enged magához senkit. Sokszor durcás fejet vág, és nem bízik senkiben. Vadóc, bátor, kissé meggondolatlan és mindenkibe beleköt, aki az útjába kerül illetve kekeckedik vele. Állandó szokásává vált, hogy rágógumizik(többnyire gyümölcsös rágógumit rág, de nem veti meg a mentolosakat, és a keserű ízűeket se), és néha elejt egy két kevésbé szépen hangzó szót is.

Felszerelés: A fehér, gyémánt medál(ovális alakú) ,egy táska( ruhák vannak benne), egy 5 csomagos rágógumi pack (állandó tartozéka)

Előtörténet:Akaratom ellenére

-Anya!!!! Anya!!! - kiáltva futottam be a szobámba. Kiderült az igazság számomra...a förtelmes igazság.
-Tarts ki, én majd meggyógyítalak!-kiáltottam kétségbeesetten. Anya...halálos beteg volt...
-Jaj kincsem.-lehelte halkan.- ne félj, én mindig itt leszek melletted, megígérem. Nézd!-a tenyerében egy nyaklánc csillogott. Egy fehér, gyémánt nyakék. - ez az egyetlen amit rád tudok hagyni. Óvd, védd meg, és ha rosszra fordul a sorsod is, sose válj meg tőle, mert ha...- lassacskán elnémult a hangja.- rossz kezekbe kerül...ne engedd hogy másé legyen...drága hercegnőm....-mondta, közbe a tenyerembe nyomta a nyakláncot és megszorította, az akkor még apró kacsóimat. Utolsó pillanataiba is rám gondolt. Szemei elhomályosodtak, majd elaludt... Mosolyogva....
Ekkor nagy , fekete mancsok ragadtak meg, hegyes karmaikat belemélyesztették a hátamba, majd elrángattak onnan. Kiáltottam, kapálóztam de nem engedtek. Anya eltűnt a szemem elől,a sötétség elnyelt és....
Lihegve riadtam fel álmomból. Kivert a víz, pedig nem volt túl meleg odakint. Egy útszéli fa kunyhóban húztam meg magam az eső elől.
-Ez az álom...kezd kicsit idegesíteni.-beletúrtam a hajamba.- csak tűnne el már végre....-nyögtem, majd felerőszakoltam magam függőlegesbe. Odakint még mindig zuhogott az eső. Mintha dézsából öntenék. A felhők mögött egy- két világos folt már jelezte a hajnalt, de igazából nem volt nagy jelentősége. Úgy se tudtam volna kimenni amíg így szakad. Meg kellett várnom míg eláll. Az ablak előtt állva megfogtam a nyakamban himbálózó ékkövet. Fényesen ragyogott mint mindig.. Fénye visszaverődött az ablakra megvilágítva az arcomat.

~Anya! Miért nem költözünk nagyobb, és szebb lakásba?
~Tudod kincsem az sokba kerül. Anyunak pedig elég kevés van ebből a hőn áhított pénzből.
~ Akkor majd én veszek neked. Nekem biztos van több belőle.
~Oh kincsem az nem olyan egyszerű. A pénzt nem szórják csak úgy, ingyen. Meg kel érte dolgozni.
~Mit kel dolgoznom érte?
~Neked semmit kincsem. Hagyd ezt anyura, és menj szépen játszani, had legyen anyu boldog hogy te, nagyokat kacagsz és mosolyogsz....
A könnyeim legurultak az arcomon.

~ Én nem fogok örök életemben itt lakni, el akarok innen menni, pénzt akarok keresni hogy ne kelljen többé nélkülöznöm.
~Megtiltom!!Nem mész vissza ahhoz a vén öregemberhez. Megtiltom, hogy kapcsolatba lépj vele, vagy bármi más! És ha még egyszer meglátom, hogy mágiát használsz összepakolom a cuccaid és kiteszem a küszöbre egy jó nagy verés után. Világos voltam? A lányom vagy. Azt teszed amit mondok.
~ NEEEEEMMM!!!!

~ Mi ez?...Apa..Én nem. Apaaa!! Én ezt nem akartam, kelj fel!!! Ne haragudj!! NE HARAGUUUDJ!!- a végtelen ridegség, és a jég elborított mindent...

~Anyu, örökké mosolyogni fogok!!!....

~Mosoly mi?....-elgondolkoztam ezen.Azóta nem mosolyogtam, hogy ezek megtörténtek velem. Rideg vagyok mindenkihez és eltaszítom magamtól az embereket, de ezen változtatni szeretnék. És ezt csak úgy tudom megtenni, hogy csatlakozom egy céhez és befejezem a tanulás, és akkor nem fognak velem ilyen balesetek többé történni.Már csak azt kellene eldöntenem, hogy hogyan és miképpen valósítsam meg ezeket az elképzeléseimet.Végül is nem tehetem csak úgy be a lábam egy céhbe és mondhatok annyit, hogy :"helló mától szeretnék én is itt lenni"…..nos igen tőlem csak ennyi telne…nem vagyok nagyon kulturált, mivel nem olyan családban nevelkedtem, és el is szöktem otthonról, így esélyem sem volt tovább tanulni…
Hüvelykujjammal letöröltem a könnyeimet, fejemet a kapucnim alá rejtettem, majd kiléptem az ajtón, egy kis friss levegőt szívni. Nyirkos, párás volt odakint. Az út végét se lehetett látni a ködtől ami az úton terült el végig. Nagy levegőket vettem, hogy elnyomjam magamban a felszínre törő érzelmeimet. Szép lassan sikerült megnyugodni. Ez egy visszatérő rémálom volt, ami folyamatosan kínzott, volt hogy minden éjjel, néha hetente egyszer. Változó volt, de mindig ugyan ez volt.
Beletúrtam a zsebembe, elővettem egy csomag epres rágót, és bekaptam belőle kettőt. Elcsámcsogtam őket, majd lufit fújtam a számban kialakult masszából. Nagy pukkanással durrant szét a buborékom, ami visszhangzott a kietlen tájon. Senki emberfiát nem láttam már vagy 2 napja amióta ezen az úton meneteltem. Elvileg Erába vezet, de hát a fene se tudja már hogy meglehet-e bízni az emberek útbaigazításaiban. De mivel nem volt jobb ötletem így elindultam ezen a végtelennek tűnő országúton.
Egy fél óra múlva már csak a fákról lehulló esőcseppek emlékeztettek hogy itt eső volt nemrég. A Nap sugarai utat törtek a felhők sűrűje közt. Ideje volt indulnom. Hátamra kerekítettem a hátizsákom, majd elindultam az út szélén. Egyedül voltam mint az ujjam, de ez annyira nem zavart. Nem volt aki felbosszantson nem volt aki az utamba álljon. Igazából még nyugtató is volt ez a végtelen csönd.
Az út kezdett emelkedni, s ahogy felértem a tetejére távolban már láttam egy várost kirajzolódni a horizonton.
~Ennek már Erának kell lennie....-gondoltam magamban.
A város szélére érve összetalálkoztam az első emberekkel akiket két nap után láttam. Két nagyobb darab fickó volt. Jól láthatóan nem vetették meg az italt. Dülöngélve jártak, és nagyokat kurjongattak.
- Hé, nézd már azt a szakadt ruhás kis csajt- mutatott rám az egyik.
~Már csak ez hiányzott....
-Úgy néz ki mint aki most szabadult valami nyomor teleptől....
~Jó ég...igen néhol szakadt a ruhám és?...
-Gyere, menjünk oda hozzá!-húzta magával a társát is. Én megálltam, nem néztem rájuk. Próbáltam visszafogni magamat.
~Gyorsan essünk túl azon hogy jól kiröhögtök és haladjunk....
Ahogy odaértek egyből nyúlkálni kezdtek felém. Lekapták a kapucnimat hogy jobban lássák az arcomat.
-Azt a nézd milyen kincs van a nyakában! Lehet nem is olyan szegény mint ahogy látszik-mondta
-Hé kislány, add nekünk ezt a kis apróságot, akkor nem bántunk- nyúlt volna a kristályomhoz, de félreütöttem a kezét.
- Hej, milyen harcias kedvében van a kislány. Ha nem adod, akkor mi majd elvesszük.
- Csak próbáld meg! Azt is megemlegeted hogy a világra jöttél!!- néztem fel rá gyilkos szemekkel, amit látva egy kicsit hátralépett.
-Chö- nevetett ki- nem tudsz számolni kis csaj, ha nem látnád egy kicsit többen vagyunk.
-Ne bosszantsatok fel!!!- cyan]mentem volna tovább, de utánam nyúlt és a karját a nyakam köré csavarta, majd egy mozdulattal letépte a kristályt a nyakamból. Pillanatok alatt elöntött a méreg és mint mindig most is éreztem valami energiát a testemben- azt mondtam...., HOGY NE NYÚLJ HOZZÁ!!!- ragadtam meg a csuklóját és egy lendülettel a képébe passzíroztam az orrát. A társa már jött volna segíteni neki, de mint mindig ilyenkor, ha feldühítenek, mindenki jégbe fagy. Anno a mesterem figyelmeztetett arra, hogy az érzelmeim kihatnak a mágiámra, vagyis mikor használom akarva akaratlanul.

-Ne feledd el Risa, hogy a nagyon mély érzések befolyásolnak a mágia használatában. Aki az érzelmeit sem tudja féken tartani, az ne is próbálja meg használni. Sokakról hallottam, akik a saját érzelmeik és képességeik áldozatává váltak.
-De hogyan tegyem ezt mester, főleg, hogy alapból lobbanékony természetű vagyok??-fontam keresztbe a kezem és elkezdtem gondolkodni,ami nem jellemző rám.
-Csak számolj el háromig,mielőtt cselekszel!!-mosolygott rám és összekócolta a hajam,úgy ahogy mindig is csinálta, hogy jobb kedvre derítsen.

- Mi a… - lepődött meg , végül teljesen beborította a jég, úgy mint a társát.
- Mondtam, hogy hagyjatok békén.-vettem vissza a kristályt, ami jogosan is engem illet és visszatettem a helyére--ha nem baj, nem mondom, hogy bocs, mert nem sajnálom egyáltalán. Eszetlen hülyék. Ahelyett, hogy az egész napotokat egy kocsmában töltitek, és részegre isszátok magatokat, valami mást is kezdhetnétek az életetekkel, mielőtt valami ilyesmi történik... Felvettem a harc közben leesett táskám a földről és a vállamra kanyarítottam.
-Na pá...-vágtam oda lazán majd előre indultam,reménykedve abban, hogy utam során végre megtalálom a helyem ebben a világban és megtanulok mindent ami ahhoz kell, hogy pénzt keressek és egyedül eltartsam magam, más segítsége nélkül.. A nevem Arisa Maruyama... 22 éves...és az egyetlen vágyam...hogy befogadjon a világ....