Benoite Louise Arai

Név: Benoite Louise Arai /kiejtés: 'benoát luiz árái'/
Nem: lány
Életkor: 14
Mágia: Fegyver mágia
Céh: Fairy Tail
Jellem: Benoite fiatalsága és származása miatt elég tapasztalatlan és naiv a világ dolgaival szemben. Általában őszinte mindenkivel szemben, de cserébe másoktól is ugyanezt várja el. Az emberekhez próbál kedvesen viszonyulni. Szereti más dolgába beleütni az orrát. Ha nem ért valamit, akkor inkább figyel, és úgy próbálja levonni a saját következtetéseit. Ha viszont egyszer kigondol valamit, akkor nehéz tőle eltántorítani, elég makacs. Nem izgatják a külső dolgok, inkább a belső értékekre ad. Nem nagyon érdekli, épp milyen ruha van rajta. Amióta csak megízlelte, rajong az édes ételekért.
Kinézet: Hosszú, egyenes, vörös hajjal rendelkezik, világosbarna szemei vannak. Alkatát tekintve kissé alacsony, az átlagostól egy kicsit vékonyabb. Amiket visel: egy gallér-szerű sál, fürdőruhafelső, rövidnadrág, egy szegecses öv, egy pár szintén szegecselt, fél-ujjas kesztyű, egy alkarvédő, egy pár combig érő zokni, és egy pár rövidszárú, szürke csizma. A haját feltűzve hordja két pálcikával és egy csattal.
Felszerelés: a ruháin kívül semmi más


A nevem Benoite Louise Arai. Amióta csak az eszemet tudom, egyedül éltem a nagyapámmal a dombok közt, távol bármilyen várostól vagy emberi közösségtől. De jó volt ez így, sose panaszkodtam. Előszöris, odafönn mindenünk megvolt, ami kell. Vizet bármelyik közeli patakból szerezhettünk, de élelemből sem volt hiányunk. Én is sokszor elmentem halászni az öreggel egy folyóhoz vagy patakhoz. Még élveztem is a vizen való csónakázást. Először annyira, hogy majdnem fölborultunk. De a nagyapám vadászni is tudott. Persze nem úgy, ahogy a rendes vadászok: puskával vagy íjjal, hanem ő csapdákkal ejtette el a kisebb vadakat. Én pedig ezözben eljártam keresni egy közeli bokrot vagy fát, amiről aztán bogyókat csipegethettem vagy diófélét szedhettem. Mindemellett nagyapának volt egy kis kertje a házunk mellett, amit művelt, ott is termedt nekünk némi friss gyümölcs vagy zöldség. Ami a ruhámat illeti, azt egyet hordtam, amíg ki nem nőttem. Ekkor a nagypapám elment a városba és szerzett egyet, vagy pedig átszabta az egyiket, amelyik már évek óta a szerkény mélyén porosodott. A házunk, amiben éltünk, inkább kunyhónak volt mondható, kicsi volt és csak két helyiségből állt: egy kisebből, ahová tulajdonképpen az ember először belép, meg aegy nagyobból, ahol aludtunk, ettünk meg főztünk. Így tehát a kunyhó nem volt se szép, se kényelmes,de ez engem nem is nagyon zavart, mert addig csak egy fajta házat ismertem: a mienket. Így tehát azzal se volt gondom, hogy a bokorba kellett járni pisilni vagy nyáron a patakban kellett fürödni. Másodsorban, nagyapám megtanított mindenre, ami csak a hegyvidéki élethez szükséges. Először megmutatta hogy kell járni, aztán meg megtanította hogy kell beszélni utóbb hogy kell helyesen beszélni. Később ellestem azt is, hogy hogyan sütni, tüzet rakni, mosni vagy épp takarítani. Hét éves lehettem, amikor a nagyapa azt is megtanította, hogy hogyan kell írni és olvasni. Bár kevés embert láttam addig életemben, de soha nem voltam magányos. Nem tudtam, milyen nagy társaságban élniígy nem is hiányzott hát soha. Egyszer azonban tíz éves koromban találkoztam egy korombeli lánnyal.


Így ismerkedtem meg a mágiával. Amint láttam, rögtön megtetszett, persze, hogy én is meg akartam tanulni. Hazaérve ezt közöltem is a nagyapámmal, erre ő csak ennyit mondott:
-Végülis, tudtattam volna, hogy egyszer eljön ez a nap. Jól van, nem bánom, menj el a barátomhoz, Kobayashihoz mágiát tanulni. De aztán hazalátogass ám!
-Még valamit szeretnék kérdezni. Nekem miért nincsenek szüleim?
-Óh, igen, a szüleid.-mosolyodott el az öreg.-Előszöris, ígérd meg, hogy soha sem kezded el keresni az anyádat, ígérd meg most!
-Ígérem.-egyeztem bele.
-Akkorhát, üljünk le. Az anyád. Az anyádat Eleonore Charlotte d'Arundelle-nek hívják. Ő egy mágus, egy sötét céh tagja, egy nagyon gonosz nő. És legfőképpen mindet megtesz, hogy megszerezze, amit épp akar. Apádat is így szerezte meg. A szüleid nem szerették egymást, Benoite. Én nem tudom hogy történt, de az a nő kényszerítette rá magát apádra. Ezután rögtön külön is váltak. Azonban néhány hónappal ezután apád füléba jutott, hogy az a nő gyermeket vár tőle. Rövid gondolkodás után arra az elhatározásra jutott, hogy semmiképp sem hagyhatja a születendő gyermekét annál a nőnél fölnevelkedni. Így a segítségünket kérte, hogy majd elrabolhasson tőle. Azaz az én, Kobayashi és még két barátunk segítségét. Tehát alapos kutatásba kezdtünk, információkat gyűjtöttünk arról, hogy hogy hol tartózkodik az a nő, és miket csinál, valamint végül kiderítettük azt is, hogy melyik kórházban fog a világrahozmi téged. Egy shirotsume-i klinika volt az. Az adott időpontban mi öten belopóztunk a szülészetre és elloptunk téged. De nem volt szerencsénk, az a nő felfedezett minket, így menekülnünk kellett. Apád vállalta, hogy feltartja őt, és egyúttal rám bízott téged. Mi beleegyeztünk, mert úgy hittük, az a nő úgysem ölné meg apádat, még akkor sem, ha erősebb mágus is nála. Tévedtünk. Látod, ezért ígértetted meg veled, hogy soha ne kutass anyád után!-kiáltott fel itt hírtelen nagyapa.-Ő egy velejéig romlott, gonosz nő!
Amint meghallgattam anyám történetét, bevallom, igazán csalódott voltam. Nem így képzeltem őt. De még ennek ellenére is szerettem volna mágiát tanulni, így elbúcsúztam nagyapámból, és elmentem a Kobayashi-házhoz. Odaérvén, a kertben dolgozó Mitsuru örömmel futott elém.
-Szia, Benoite! Hozzám jöttél?-kérdezte.
-Nem. Az apádhoz jöttem, hogy megtanuljam tőle azt a mágiát, amit ő is használt.-válaszoltam.
-Igazán?-kérdezte csodálkozó szemekkel Mitsuru.-Akkor gyere, megmutatom, hol van.
Ahogy odaértünk Jun Kobayashi-hoz, én meg sem vártam, hogy fölegyenesedjen, rögtön megszólaltam:
-Kérem, tanítson engem mágiára!
-Hogy? Áh, te vagy az, Benoite!-szólalt meg döbbenten.-Szívesen segítenék, de sajnos nem érek rá, dolgoznom kell. Az apám viszont szerintem szívesen tanítana téged.-mutatott egyúttal mögém a férfi.
Megfordultam, és tényleg ott állt előttem Mitsuru nagyapja.
-Hmmm, hát igen, a vér tényleg nem válik vízzé.-szólalt meg az öreg.-A nevem Kishin Kobayashi. Rendben, elvállalom a tanításodat.
-Köszönöm szépen!
Attól kezdve ott laktam Mitsuru-éknál. Kishin-mester először a kardforgatás alapjait tanította meg nekem. Elsőnek a védekezést mutatta meg, aztán pedig megtanított néhány támadási formát is. Az edzései sosem voltak túl kemények és hosszúak sem. Mindig maradt időm a nap végén Mitsuruval játszani egy kicsit. Ahogy telt az idő egyre jobban beilleszkedtem a családjukba. Éreztem, a Kobayashi-szülők szinte már úgy tekintettek rám, mint második lányukra. Én pedig boldog voltam: úgy éreztem, mintha nekem is lennének szüleim. Ezután Kishin-mester mesélt a mágiáról és a céhekről is. Majd végül, ottlétem utolsó éveiben megtanítatotta, hogy hogyan kell megidézni a fegyvereket a mágia segítségével. Én pedig ekkor már éreztem, hogy mégsem minden tökéletes: én sosem lehetek teljesen a Kobayashi-szülők lánya. Ezt láttam abból, ahogy Mitsurura tekintenek. Hiszen én más gyereke vagyok. Ezért akartam egyre inkább megtalálni az anyukámat. Biztos voltam benne, hogyha megtalálom őt, akkor majd maga mellé fogad, végülis, én az ő lány vagyok. De nem felejettem el a nagyapamnak tett ígéretemet sem, miszerint nem kezdhetem el őt keresni. De találtam egy másik megoldást: ha én nem kezdhetem el keresni anyámat, akkor majd elérem, hogy ő maga találjon rám! Olyan híres mágus leszek, hogy majd ő maga fog felfigyelni aztán keresni végül megtalálni engem. Így az ígéretemhez is hű maradok, miközben a célomat is elérem. Egy nap aztán Kishin-mester megkérdezte tőlem:
-Benoite, most, hogy már mindent megtanítottam neked, amit tudok, mihez akarsz kezdeni eme tudással?
-Híres mágus akarok lenni.-feleltem.
-Nos akkor azt javaslom, legyél egy céh tagja, például a magnóliai Fairy Tailé. Ez a leghíresebb céh Fiore Királyságban. Vonattal Oshibanán keresztül eljuthatsz Magnólia városába.
-Vonat? Az micsoda?-kérdeztem.
-Hogy? Te még ezt sem tudod? Akkor kénytelen leszek elkísérni téged.
Ezek után legyalogoltunk a kis erdei ösvényen és pár óra alatt elértük Oshibanát. A város látványa egyszerűen lenyűgözött: hatalmas épületek és nyüzsgő emberek mindenhol. A vonat zajától először megijedtem. Féltem is felszállni rá, de aztán Kishin-mester megnyugtatott. Körülbelül az út felénél jött egy fiatal férfi és valamilyen jegyeket kért tőlem.
-Mik azok a jegyek? És te kicsoda vagy?-kérdeztem tőle.
-Hogy? Én vagyok a kalauz.-felelte megdöbbenten.-Kivel utazol, kislány?
-Velem, velem!-szólalt meg a mester.
-Akkor öntől kérem a jegyüket.
-Ugyan, fiam, nem lehet, hogy most az egyszer kivételt tegyen?
-Sajnos nem, ha nincs jegyük, akkor kérem szálljanak le!
-Akkor nincs mit tenni. Gyere, Benoite.
Ezután a következő megállónál leszálltunk.
-Ez azért történt, mert nem volt pénzünk jegyre. Most pedig gyere a vonat hátuljához. Fölkapaszkodunk rá, és ott fogunk utazni. Te is mindig tegyél így, ha nincs pénzed utazásra.-tanácsolta Kishin-mester.
-Rendben.
Így értünk el Magnólia városba. Ott a mester így szólt hozzám:
-Benoite, eddig kísérhettelek. Ezután menj ki a fő útra, azon gyalogolj végig, és ott találod a Fairy Tail céhet.
-Értettem. Köszönöm, hogy idáig elhozott.
Megvártam míg a mester felszáll a visszainduló vonatra és integettem neki. Ő nem intett vissza, mert most is a vonat hátulján utazott. Ezután elkezdtem keresni a kijáratot a vasútállomásról. Hirtelen valaki megszólított:
-Hé, csak nem keresel valamit, kislány?-kérdezte egy középkorú nő.-Ha akarod, én szívesen segíthetek, ugyanis itt lakom a városban.
-Azt az utcát keresem, ahonnan a Fairy Tailhez lehet érni.
-Ó, micsoda szerencse! Én is pont oda megye! Akkor majd én elvezetlek oda téged. De előbb megfognád légyszíves ezeket?-tartott felém két-két darab teli szatyrot.
-Öhmm... igen...-mondtam, és elvettem tőle a viszonylag nehéz szatyrokat.
-A Fairy Tail-t kereset ugye? Oh, ismerem őket. Ők egy durva céh. Egy éve volt, hogy félig lerombolták a hátsó szomszédom házát. Apropó, miért is keresed őket, ha szabad megtudnom? Tán csak nem csatlakozni szeretnél, vagy igen?
-De...-válaszoltam, és közben alig győztem azon csodálkozni, hogy ez a nő hogy tud ennyit beszélni...
-Hisz akkor te is egy mágus vagy! No, akkor a továbbiakban csínyján azzal a mágiával, te ne okozz sok kárt a városnak...ah, megérkeztünk!-közölte a nő, és bevezetett a házba.-Nézd, innen az erkélyről már látszik is a Fairy Tail épülete!
-Valóban.-néztem meg én is.
-Egyébként mi ez a koszos, szakadt ruha rajtad? Nincs másik?-kérdezte az ismeretlen nő.
-Nem, miért? Ez is jó...
-Nem, ezt nem hordhatod a városban! Inkább adok másikat.-mondta a nő és elővett a szekrényéből néhány ruhadarabot.-Ezeket próbáld fel!
-Hát rendben. De, nem lesznek ezek egy kicsit kicsik?-néztem végig magamon, miután felpróbáltam őket.
-Nem, ezek direkt ilyenek.
-Köszönöm. Akkor én megyek a Fairy Tail céhhez.
-Oké. Minden jót, kicsim!-integetett a nő.
Ezután végre elindultam a Fairy Taul fele. Szerencsére mostmár tudtam az utat, így hamar odaértem. Előtte állva még hatalmasabbnak tűnt az épület. Amint beléptem, rögtön megállított egy fura kinézetű pasas.
-Heló. Kit keresel, kislány?-kérdezte.
-Mi? Nem, én be akarok lépni a céhbe.-erre a kijelentésemre mindenki elhallgatott.
-Igazán? Na és mi a neved, kisasszony? Én a céh mestere vagyok, Makarov Dreyer.-lépett oda hozzám egy alacsony öregember.
-Benoite Louise Arai.-válaszoltam.
-És milyen indíttatásból szeretnél belépni a céhünkbe?
-A mesterem mondta, jöjjek ide, mert ez a leghíresebb céh Fiore Királyságban.
-Igen, igen, ez kétségkívül így van.-bólogatott a mester.-De előbb meg kell győződnöm róla, hogy tényleg mágus vagy-e. Rajta, mutasd, milyen mágiát használsz!
-Rendben. Ex-quip: One-handed Swords / Ölt-vált: Egykezes kardok /.-mondtam ki a Kobayashi-mestertől tanult varázslatom nevét.
-Hmmm, fegyvermágia? Miért is ne? Rendben, kisasszony, fel vagy véve a céhbe! Emberek, ennek örömére csapjunk egy bulit!!