Event - Máguscirkusz (Imolatus, Kevin, Kes, másik Kevin, Benoite)

Résztvevők:
Imolatus
McBride
Kontráz
Hawkeye
Louise Arai

Megnyitotta ismételten kapuit a MÁGUSCIRKUSZ

Pályakezdő mágusok jelentkezését várjuk, akik jó pénzért jönnének fizikai, és mágikus munkára cirkuszunkhoz. Szórakoztatáshoz tehetség nem szükségelt, talpraesettség, problémamegoldó készség javallott. Természetesen pénz mellett, ha jól teljesítenek, az egész világ megismerheti önöket, ami hírnevüknek jó fog tenni. Era legészakibb pontján várjuk önöket.

Falkner Porondmester

Ezt a kiírást olvassátok a céhetek felkérések tábláján, a sok, valamiért szürkének tűnő küldetés között. Ez a lap azonnal megragadja tekinteteteket, és tudjátok, erre ti el akartok menni. Hogy miért, azt csak ti tudjátok: megtetszett a lap színe, érdekes a megfogalmazás, vagy gyermekkori álmotok egy ilyen helyre eljutni, valami ilyesmi. Mikor érdeklődtök a lapon szereplő cirkusz, és a porondmestere után (céhmester, pultos kislány, céhtagok, ilyenektől lehet érdeklődni), azt a választ kapjátok, hogy ez a társulat minden évben csinál egy előadást, mindig máshol, más "előadókkal". Bár senki sem tud biztos részleteket mondani, azt tudják, hogy hatalmas móka, és, mint kezdő, illetve edzésben lévő mágusok, nektek egy kihagyhatatlan dolog ezen részt venni.
Felkerekedtek, hát, Erába, annak legészakibb pontjára, ahol egy cirkuszi sátor fogad titeket, de még ekkorát sosem láttatok. Kíváncsiskodók nézelődnek, de egyébként kevés embert láttok. A sátor bejáratánál van egy elvileg elegáns ruhába öltözött néni, de mintha egy kicsit több lenne ruháján és hajában a por, mint egy három hónapig elhanyagolt lakásban.
- Miben segíthetek, kedveskéim? - kérdezi tőletek kedvesen. Tessék elmondani neki, miért vagytok itt. - Jaj, mágusok, értem, értem. Kérem, mutassanak be valamit, hogy lássam, tényleg azok e. - Kér titeket. Ideje felmutatni valamit.
Miután megbizonyosodott, hogy tényleg mágusok vagytok, beenged titeket. - Rögtön a porondon megtaláljátok Falkner urat. Sok sikert kicsikéim. - Integet nektek egy zsebkendővel. Behatoltok.
Falkner úr tényleg ott van a porondon, és úgy néz ki, mint egy igazi porondmester: cilinder, frakk, hosszú nadrág, csizma. Fekete frakkján piros motívumok, csokornyakkendője is piros, és mosolygós arccal köszönt titeket.
- Nagyszerű, nagyszerű, megérkeztek a mágusaink, kitűnő. Akkor gyorsan el is mondanám, hogy mi lesz az önök dolga. Egyszerű: van itt öt ajtó, mindenki választ egy ajtót, azon bemegy, és elvégzi a számára prezentált feladatot. Ennyi. Utána továbbmennek, és elvégzik a következő feladatot, és így tovább, egészen a végéig. Kérdés? - (Ha van, akkor azt nekem püben, és válaszolni fogok rájuk, megígérem ). Miután végzett az eligazítással eltessékel titeket balra, ahol van egy művészbejáró, jelenesetben kijáró, ahol egy újabb öregember botlotok, ezúttal egy úrba. Ő lesz a kalauzotok, aki elvisz titeket egy közelben álló házhoz, ami tele van szobákkal. Elmondja, hogy válasszatok egy szobát, vacsorát kaptok, felhozzák nektek, és holnap reggel 9kor, reggeli után a sátorban gyülekezzetek. Addig szabad foglalkozás.
Posztotok azzal záruljon, hogy nyugovóra tértek.

Határidő: december 3, hétfő, 21:00

ui.: nem kell egyszerre megérkeznetek

- Hé, Imolatus! Ráérős vagy? – hősünk gyanakodva kapta fel a fejét a pimasz kérdés hallatán. Azonban Horust látva elmosolyodott. Barátja arra célzott, hogy Marigold mostanában a kelleténél több munkával látta el.
- Fogjuk rá. Ugye te nem akarsz valamilyen feladattal traktálni? – kérdezett vissza tettetett mártíromsággal.
- Attól függ. Ha számodra az megterhelő, hogy velem és Nathannal leugorj Fressiába egy új bár megnyitójára, akkor vedd úgy, hogy nem szóltam – válaszolta a férfi vigyorogva.
- Hisz tudhatnád, az én kezem alatt mindig ég a munka – évődött Imolatus. Nem fog ártani neki egy kis kikapcsolódás. Arról nem is beszélve, hogy ahol Horus és Nathan felbukkan, ott mindig hemzsegnek a csinos lányok. Most talán neki is szerencséje lesz…
- Valóban? Ezt nem is tudtam rólad – csendült egy hideg hang mögöttük, mire mindkettejük hátán végigfutott a hideg.
- Marigold, drágám, ma igazán lenyűgöző vagy! Csak nem új a parfümöd? Az illatod egyenesen megbabonáz… - Marigold ügyet sem vetett Horus erőltetett bókjaira.
- Milyen feladat is az, amiért a céhünk legnagyobb naplopója így lelkesedik?
- Ami nemrég érkezett, tudod, az a… színes.
- Á igen. Nagyszerű. Az pont neki való – Marigold mosolyában volt valami rejtett kegyetlenség, amitől elment Imolatus életkedve. – Ami pedig téged illet, úgy tudom a Mester téged jelölt ki, hogy ajtónálló legyél egy Fressia beli bár megnyitóján. Ideje indulnod, a végén még elkésel.
Úgy! Szóval Horus azért akarta magával vinni, hogy strázsálja helyette a bejáratot, amíg ő bent kacérkodik a lányokkal. Nos, ez nem jött be. Igaz, közben Imolatus akaratán kívül munkát kapott.

A Maigold által csak futólag említett felkérést nem volt nehéz kiszúrni, szinte üvöltött a sok szürke üzenet közt a falon. A mágus odalépett, és átfutotta. Ez állt rajta cikornyás betűkkel: Pályakezdő mágusok jelentkezését várjuk, akik jó pénzért jönnének fizikai, és mágikus munkára cirkuszunkhoz. Szórakoztatáshoz tehetség nem szükségelt, talpraesettség, problémamegoldó készség javallott. Természetesen pénz mellett, ha jól teljesítenek, az egész világ megismerheti önöket, ami hírnevüknek jó fog tenni. Era legészakibb pontján várjuk önöket.
Fizikai munka? Brrr. Ekkor eszébe jutott valami. Mi van, ha már valaki kinézte magának ezt a feladatot? Végtére is igen modortalanság lenne más orra elől elhappolni ezt a feladatot… Így talán lerázhatná magáról ezt a nem kívánatos munkát. Imolatus reménykedve meglóbálta a kezében tartott papírt, és fennhangon megkérdezte:
- Erre a cirkuszos felkérésre jelentkezett már valaki?
Legnagyobb meglepetésére a céh pultosa hevesen bólogatott, és némán az egyik asztal fölé görnyedő cégtagra mutatott. Hősünk megörült, és már tette is volna a helyére a papírt, amikor a sarkon meglátta a karba tett kézzel álló Marigoldot. Imolatus kénytelen volt belátni, hogy innen már nincs visszaút. Magára erőltetett egy mosolyt, és odasétált az asztalra borult ismeretlenhez. Úgy gondolta, kár a fölösleges udvariaskodással rabolni az időt (végtére is úgyis hallotta a kérdést), szóval a tőle telhető legbarátságosabb módon vállon veregette a férfit, és ezt mondta neki:
- Rendben pajtás, akkor csomagolj, irány Era legészakibb csücske!
Az céhtag, aki eddig feltehetőleg aludt, meglepetten kapta fel a fejét, szemmel láthatólag fogalma sem volt arról, mi folyik körülötte.
- Hogy mit szeretnél? – kérdezte meglepetten.
- Te jelentkeztél erre a küldetésre, nem? Társuljunk! Jó mókának ígérkezik – azzal elé raktam a cirkuszos felkérést, amire úgy nézett, mintha most látná életében először.
- Hogy én? Nagyon eltévedtél barátom – azzal mérgesen odafordult a csaposhoz, akivel néhány szót váltott. A diskuta befejeztével mint egy új ember fordult oda Imolatushoz.
- Oh, máris, mikor indulunk? Most? Áh, már el is késtünk, gyerünk rohanjunk – azzal el is robogott készülődni.
Imolatus fejcsóválva követte a példáját. Nagyon úgy tűnik, hogy ezt a felkérést egyikőjük sem tervezte elvállalni, csak a céh kibabrált velük.

Miután elkészültek, elindultak a vonatállomásra. Jobban mondva erőltetett menetben törtek előre. Imolatus szokásához híven indulás előtt vagy fél órával kint akart lenni a peronon, nehogy lekéssék az indulást. Ez egy régi szokása volt, amit még az édesanyja nevelt belé. Legalább volt idejük megismerkedni, amíg az állomáson veszteglő vonaton ültek.
- Hogy hívnak? – törte meg a csöndet a társa. Imolatus csak most kapott észbe: még egymás nevét sem tudják. Pedig a gördülékeny munkához elengedhetetlen hogy ismerjék egymást, és veszély esetén bízzanak a másikban. El is szégyellte magát, hisz belehajszolta a társát ebbe az egészbe, anélkül, hogy vette volna a fáradságot egy bemutatkozásra. Zavarát leplezve barátságosan kezet nyújtott:
- Való igaz, a nagy rohanásban be sem mutatkoztam. Imolatus vagyok, Divine Soul alakváltó.
- Én Kevin Hawkeye, elemi mágus, nagyon örülök. Bár, azt kell mondjam, nem nagyon tudom, miről beszéltél az előbb – felelte kedélyesen nevetve Kevin.
- Lényegében arról van szó, hogy képes vagyok különböző harcos angyalok alakját felvenni. Habár még igen szegényes a repertoárom.
- Oh, angyalkák. Akkor megy a repülés is?
- Bezony, az a legjobb rész az egészben – felelte Imolatus vigyorogva. - Ha úgy hozza a balsors, személyszállítást is tudok vállalni.
- Nem is lenne számomra megalázóbb, hogy egy másik férfin utazzak.
- Ha forró lesz a talpad alatt a talaj, majd meggondolod magad – mondta nevetve Imolatus. Tapasztalatból tudta, hogy egy rosszul sikerült rajtaütést követő „taktikai visszavonulás” esetén jól jön két erős szárny a két erős kéz mellé.
- Akkor csak lehűtöm egy kis vízzel. Bár lehet, váltok majd egy jegyet – mondta jókedvűen Kevin.
- Ezek szerint vízmágus vagy? És milyen trükköket tudsz? – kérdezte érdeklődve hősünk.
- Mondhatjuk így is, de úgy is, hogy a Tengerek Ura – azzal egy energetikus pózba vágta magát, egyik karját oldalra kitárva, másikat pedig könyöknél behajlítva. Imolatus őszinte nevetéssel jutalmazta a produkciót. A bizarr találkozás ellenére szemlátomást jól kijöttek. Közben nagy zökkenéssel elindult a vonatuk is.

Nem volt nehéz a cirkusz nyomára akadni. Era egy színes, élettel teli város, de egy hatalmas tarka vásznú sátor még így is kirí. Közelebb érve szokásos cirkuszos látkép fogadta őket. Sürgölődő díszletmunkások, ketrecek, rácsok mindenfelé. A bejáratnál egy, bürokrata-bohócnak öltözött hölgy fogadta őket. Lehet, hogy a bohóc küllemet nem szándékosan öltötte magára, de a ruhájára tapadt por és kosz nevetségessé tette az amúgy elegáns megjelenésű nőt. Imolatus szemében biztosan.
- Miben segíthetek, kedveskéim? – kérdezi kedvesen. Imolatus készségesen válaszolt neki. Elmondta, hogy ők a Golden Phoenix céhből érkeztek, mert a mester őket találta a legalkalmasabbnak erre a feladatra (egy kis önreklám sosem árt az ő szakmájukban, még ha nem is teljesen igaz).
- Jaj, mágusok, értem, értem. Kérem, mutassanak be valamit, hogy lássam, tényleg azok e – az ő szakmájukban a látványosság alapvető elvárás. Imolatus megidézte fehér angyalszárnyait, a levegőbe emelkedett, és csinált néhány akrobatikus mutatványt. Ide-oda cikázott, pörgött, majd a magasból alábukva két lábra érkezett. Ezután színpadiasan meghajolt. Kevin követte a példáját, és vízmágiájával elkápráztatta a nőt, aki lelkesen megtapsolta őket. Ezután a sátor belsejébe mutatott.
- Rögtön a porondon megtaláljátok Falkner urat.
Falkner úr, a porondmester, nevéhez hűen a porondon várt rájuk. Kackiás bajszán keresztül mosolygott a felé igyekvő fiúkra.
- Nagyszerű, nagyszerű, megérkeztek a mágusaink, kitűnő. Akkor gyorsan el is mondanám, hogy mi lesz az önök dolga. Egyszerű: van itt öt ajtó, mindenki választ egy ajtót, azon bemegy, és elvégzi a számára prezentált feladatot. Ennyi. Utána továbbmennek, és elvégzik a következő feladatot, és így tovább, egészen a végéig. Kérdés?
- Már megbocsásson uram, de ebből mégis hogyan lesz műsor? – Imolatust igencsak foglalkoztatta ez a kérdés (mivel igencsak felkészületlenül érte ez a szereplés).
- Ó önnek nem kell ezzel törődnie, hagyjon csak mindent ránk - mondja nevetve Falkner - Ne aggódjanak, a szervezők szerveznek, a résztvevők részt vesznek, a közönség meg tapsol és fizet.
Imolatusnak nem volt több kérdése. A fizetség szó jótékony hatással volt a kétkedésére. Ezután Falkner kitessékelte őket a művészkijárón (milyen felemelő érzés lesz majd azon belépni, hogy aztán taps, fény, siker és pénz várja!), ahol a kint várakozó idős nő férfi megfelelője várta őket. Elvezette őket a szállásukra, hozott nekik ételt, és figyelmeztette a fiúkat, hogy holnap reggel kilencre jelenésük van a porondon. Ezután a két mágus nyugovóra tért.

~Ma keressünk valami izgalmasat, valami különlegeset !~ Határoztam el, miközben a küldetések táblája előtt ácsorogtam. Néhány perce már elolvastam egy "Banditavadászet" című és egy és egy "A grófnő megvédésére" kezdetű hirdetést, amik, hát... nem voltak túl nehezek, azonban mégsem akartam elvállalni őket. Hirtelen viszont megakadt a szemem valamin:

Megnyitotta ismételten kapuit a MÁGUSCIRKUSZ


Pályakezdő mágusok jelentkezését várjuk, akik jó pénzért jönnének fizikai, és mágikus munkára cirkuszunkhoz. Szórakoztatáshoz tehetség nem szükségelt, talpraesettség, problémamegoldó készség javallott. Természetesen pénz mellett, ha jól teljesítenek, az egész világ megismerheti önöket, ami hírnevüknek jó fog tenni. Era legészakibb pontján várjuk önöket.

Falkner Porondmester

~Jó pénz ? Hírnév ?! Ezt a küldetést nekem találták ki !~ Gondoltam örömködve, miközben leszakítottam a papírfecnit a hírdetőtábláról. ~De vajon hol lehet ez az Era, ahova mennem kell ?~ Tűnődtem, miközben az asztalok között sétáltam.
- Elnézést, nem tudjátok, hogy hol van az az Era ? - léptem oda két férfihez, akik az egyik asztalnál söröztek.
- Hogy Era ? - kérdezett vissza az egyik, öregebb fickó. - Az nincs messze. Oda akár vonattal is eljuthatsz. De miért ?
- Hát van itt ez a munka... - mutattam fel nekik a megbízás papírját. - a Máguscirkusz.
- A Máguscirkusz ? Én már voltam ott egyszer ! - kiáltott fel a fiatalabbik társa. - Ez egy nagyon jó cikrusz. Kezdő mágusokat kérnek fel, hogy varázsoljanak a közönségnek, minden évben másokat.
- Ez érdekesnek hangzik. Elvállalom ! - mondtam, majd elindultam a vasútállomás felé, hogy Erába érjek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Néhány óra múlva már az erai állomáson szálltam le a vonatról. Szép, nagy város volt, a közepén egy heggyel. Kár, hogy nem igazodtam ki rajta. Fogalmam sem volt merre található a város "legészakibb pontja". ~Azt hiszem az lesz a legjobb, ha azt teszem, ami eddig is bevállt: kérdezek ismeretlenektől.~
- Bocsánat, nem tudja véletlenül, hogy merre van a város legészakibb pontja ? - szóltam egy ismeretlen öregemberhez.
- Mégis mit gondol, iránytűnek nézek én ki ? - kérdezett vissza a vén csavargó.
- Húúú, de vicces valaki ! - vágtam karba a kezem. - Csak kár, hogy én a humorérzékével nem megyek semmire ! Abból nem tudom meg hol van a Máguscirkusz !
- A Máguscirkuszt keresi ? Hát mért nem ezzel kezdte ? Az ott van a város túlsó végén. Csak menjen végig a főutcán, kerülje ki a hegyet, aztán menjen még. Ha elérte az utca végét, onnan már látni fogja a Máguscikruszt is.
- Köszönöm ! Bárcsak ezzel kezdtem volna ! - mondtam, és nekivágtam az útnak. Mikor végre odaértem, a szemem elé tárult a cirkusz: hatalmas volt. A bejáratnál egy idős hölgyet találtam, elég furcsa ruhákat viselt.
- Miben segíthetek, kedveskéim ? - kérdezte.
- Öhmm... a megbízásra szeretnék jelentkezni. Amelyben mágusokat keresnek ! - válaszoltam.
- Jaj, mágusok, értem, értem. Kérem, mutassanak be valamit, hogy lássam, tényleg azok e.
- Bizonyíték ? Nos, rendben ! Ex-quip: One-handed maces / Ölt-vált: Egykezes kalapácsok /Steel Spiked Maul / Acél Tüskés Buzogány /. - mondtam ki a mágia nevét, minek eredményeképp az említett tüskés buzogány megjelent a kezemben.
- Rögtön a porondon megtaláljátok Falkner urat. Sok sikert kicsikéim. - tessékelt beljebb a néni.
Ezután megláttam a porondmestert: ott állt a pódiumo, és mosolyogva köszönt nekem.
- Nagyszerű, nagyszerű, megérkeztek a mágusaink, kitűnő. Akkor gyorsan el is mondanám, hogy mi lesz az önök dolga. Egyszerű: van itt öt ajtó, mindenki választ egy ajtót, azon bemegy, és elvégzi a számára prezentált feladatot. Ennyi. Utána továbbmennek, és elvégzik a következő feladatot, és így tovább, egészen a végéig. Kérdés ?
~Ennyi ? Hát ez egyszerűnek tűnik... bár ki tudja mi lesz a feladat.~
Ezek után Falkner kitessékelt minket: ott egy újabb öregember fogadott. Elvezetett minket egy házhoz, ahol megszállhatunk, és megkért, hogy válasszunk magunknak szobát, végül pedig elmondta, hogy holnap reggel kilenckor kell megjelennünk a sátornál. Én találomra kiválasztottam a legközelebbi szobát. Ezek után a nap hátralévő részét pihenéssel töltöttem, nem volt mit csinálnom, este pedig korán lefeküdtem.

Halvány fogalmam nincs miért, de az előző éjjelt a céh házban töltöttem, ahogy rajtam kívül sokan mások is hasonlóan cselekedtek.
- Mi a fene? – kérdezem magamtól, de nem próbálom meg kideríteni, hogy mi is történt. Biztos megint ivó versenyt rendeztek Cana-val, és akkor senki sem rest megpróbálni elvenni a legiszákosabb címet, de eddig még senkinek sem sikerült. Az a nő az anyatej helyett is anyaalkoholt kapott már. Ez megmagyarázná azt a nyomasztó fejfájást, ami gyötör, mióta tudatomra ébredtem. Amikor kitisztult a kép, már láttam, hogy egy lány áll a felkérések falánál, ami azért jó, mert azt jelenti, hogy jöttek újabb munkák. Vagy csak szimplán az eddigiekből mazsolázik. Nagy nehezen rá veszem magam, hogy felüljek, majd megrázzam a fejem, és felálljak a padról, amint eddig tomporom nyugodott. Közelebb lépek, és megpróbálok a lány válla fölött átlesni, hogy melyik munkát nézheti ennyire. Gyorsan átfutottam a táblát, amikor megakadt a szemem a cetlin.
~ Wááááoo! – csillant fel a szemem, de mielőtt cselekedhettem volna, a lány fogta, és leszakította a papírt a tábláról, ezzel mintegy jelezve, hogy ő márpedig elviszi ezt a munkát.
- Abból ugyan nem eszel édesanyám! – hagyta el a számat a mondat halkan, majd mint akit puskából lőttek ki, rohantam haza, hogy rendbe tudjam szedni magam, és rendesen jelenjek majd meg a színpadon. A szokásos herce-hurca, fürdés, haj megigazítása, és egyebek. Pakoltam el ételt és italt az útra, majd nyomás az állomásra. A sorban állást mindig is utáltam, de a jegyet meg kellett vennem, ez ellen nem tehettem semmit. Bezzeg, ha szélmágiát ismernék, akkor fogom magam és Era-ba repülök. A főváros csalogató neve zengett a fejemben, amikor sorra kerültem, kiperkáltam a pénzt, megvettem a jegyet, és a vonat alig egy óra múlva már úton is volt, és robogtunk Era, a pompa, a csillogás és a hírnév felé.
Ahogy megérkeztünk a városba, irány észak, és meg sem álltam semmiért, még az evést és az ivást is út közben bonyolítottam le. Teljesen felspanolt a gondolat, hogy szerepelhetek egy cirkuszban, és olyan voltam, mint a hülye gyerek karácsonykor, aki csak arra vár, hogy végre kibonthassa az ajándékát. Hamarosan megpillantottam a cirkusz fényeit, és már csak egy kevés volt hátra.
Ahogy odaértem az első, ami feltűnt, hogy a cirkuszi sátor óriási. De úgy tényleg hatalmas. Ehhez képest alig pár ember lézengett csak, és nézelődött, ám a bejáratnál egy öreg hölgy állt beöltözve, de úgy nézett ki, mintha most szalajtották volna valamelyik koporsóból, és úgy ahogy volt, földesen, kiállították ide. Közelebb léptem hozzá, hátha észrevesz majd, és rákérdez, hogy mit is akarok tulajdonképpen. Nos, erre nem kellett sokat várni, alighogy a közelében voltam, már meg is szólított.
- Miben segíthetek, kedveskéim? – többes szám? Királyi többes. Értem, máris jól kezdődik a dolog.
- A céh házunk falán találtam a hirdetést, hogy mágusokat keresnek a cirkuszba, és gondoltam eljövök megmutatni magam a nagy közönségnek. – foglalom össze röviden és tömören ittlétem okát.
- Jaj, mágusok, értem, értem. Kérem, mutassanak be valamit, hogy lássam, tényleg azok-e. – háh, itt az én lehetőségem. Nem akartam minden „fegyveremet” ellőni első alkalommal, így csak a bal karomat alakítottam át a Forest Balkan Arm alakba. A néni elmosolyodott, ebből azt szűrtem le, hogy átmentem az első vizsgán, és ez bizonyosságot is nyert, mikor beengedett.
- Rögtön a porondon megtaláljátok Falkner urat. Sok sikert kicsikéim. – megköszöntem a segítségét, majd a nagy sátor porondja felé vettem az irányt. Egy rövid séta után, megtaláltam Falkner urat, aki valóban a porondon volt. Igazi porondmester alkat, cilinderrel a fején, frakkal és csizmával kiegészítve. El sem lehetett volna téveszteni. Mikor közelebb érek, akkor látom, hogy a frakkjának fekete alapján piros mintázat látszik, és ezt még jobban kihangsúlyozandó, a csokornyakkendője is piros színű.
- Nagyszerű, nagyszerű, megérkeztek a mágusaink, kitűnő. Akkor gyorsan el is mondanám, hogy mi lesz az önök dolga. Egyszerű: van itt öt ajtó, mindenki választ egy ajtót, azon bemegy, és elvégzi a számára prezentált feladatot. Ennyi. Utána továbbmennek, és elvégzik a következő feladatot, és így tovább, egészen a végéig. Kérdés? – részemről semmi, ez elég világos volt, a többi meg kiderül a következő nap. A többivel, ha lesz esetleg nehézség, ráérünk akkor foglalkozni. Amint végzett Falkner úr az eligazítással, bal felé terel minket, ahol újabb egy újabb öregember, egy úr vár minket.
~ Itt csak öregeket alkalmaznak? – jegyzem meg magamnak, majd követem a kalauzunkat, aki elkísér a szállásunkhoz. Mindenki választ magának egy szobát, én személy szerint lepakoltam a cuccom, majd jól bekajáltam, ezután pedig lementem, hogy felmérjem a terepet, mi merre, hogyan satöbbi. Mikor meguntam, és kissé sikerült meg is jegyeznem a területet, vissza a szállásra, még lefekvés előtt egy újabb adag kaja, nem kevés, ezt meg kell hagyni. Feneketlen a gyomrom, így nem okozott gondot a dolog. Amint megvoltam, rendet vágtam a szobában magam körül, és irány álomország.

A másik Kevin sportszerűen a mai nap írta ki, hogy nem tud posztolni. Ezt ez egyszer még elnézem, de a fórumon ez egy igencsak alattomos trükk, amiért már büntetés járna, mert bakker, volt egy heted, hogy megírd, és pont a legutolsó nap jelented be, hogy nem érsz rá? Akkor ha mindenki posztolt, megy tovább az event, ha meg leszel, akkor pótolhatod a lemaradást.

Kes, drága egyetlen kicsi szívem, elnyelt a föld? Ha valami gond van, valamit nem értesz, nyugodtan lehet engem püvel zaklatni, nem harapok, azért vagyok itt, hogy segítsek.

Látom sikerült jól kitolnom veletek a meghatározott szöveg prezentálásával, mert egyikőtökben sem volt annyi rugalmasság, hogy legalább egyes számra változtassátok a néni és Falkner szövegét, ahol többesbe írtam, mert, hát nem egyszerre érkeztetek, hanem egyesével. Akkor meg miért kérdezne többesszámban a fent említett két személy? Bár ez az én hibám is, teszem hozzá, és ezt ezt orvosolni fogom legközelebb.

Kevin Mekbrájd, egy kis kritika küldetést nem úgy vállalunk el, hogy elrohanunk, hanem bejelentjük minimum a pultos kisasszonynak, adminisztrációs okokból kifolyólag. Kis hiba, de azért mégis...

Kes, adok én néked 3, azaz három napot, hogy posztolj. Ha addig nem hallok felőled, akkor nélküled megy tovább a kaland. Határidőd, most péntek, december 7.

Corokus egyik bárjában töltöttem az időmet. Amikor a felkérések falát nézegettem egy különösen megragadta a figyelmem. A felhíváson ez állt.

Pályakezdő mágusok jelentkezését várjuk, akik jó pénzért jönnének fizikai, és mágikus munkára cirkuszunkhoz. Szórakoztatáshoz tehetség nem szükségelt, talpraesettség, problémamegoldó készség javallott. Természetesen pénz mellett, ha jól teljesítenek, az egész világ megismerheti önöket, ami hírnevüknek jó fog tenni. Era legészakibb pontján várjuk önöket.
~ Cirkusz arról már hallottam, de még sohasem voltam olyanon. Talán ki kéne próbálnom? ~ Gondolkoztam magamban és azzal elindultam, hogy megnézzem magamnak. A vasút állomáson megvettem a jegyet Era-ba. A hogy leszálltam a vonatról az információs pultnál kezdtem el érdeklődni. Ott azt az információt kaptam, hogy északon van és könnyű megtalálni. A városon átjutva megláttam egy hatalmas sátra. Mivel még nem láttam cirkuszi sátrat csak képen így a bejáratánál tolongó tömegéről gondoltam, hogy megtalálta. A bejáratnál egy elegáns ruhás néni volt, akitől megkérdeztem jó helyen, járok.
- Miben segíthetek, kedveském?
- Jó napot. A cirkuszi felkérésre jöttem. Jó helyen járok?
- Jaj, mágus, értem, értem. Kérem, mutasson be valamit, hogy lássam, tényleg az e. –
- Rendben metal make szobor –mondtam azzal egy kicsike szobrot készítettem, ami pont úgy nézet ki, mint a néni.
Rögtön a porondon megtaláljátok Falkner urat. Sok sikert kicsikéim. -
Azzal be szétálltam a sátorba. A hogy beléptem egy hatalmas tér fogadott, ami közepén egy porond volt. Egy férfi állt rajta fekete farkban, amin piros motívumok voltak. Fekete hosszú csizmája és egy hatalmas cilinder volt a fején. A piros nyakkendője felett mosolygó arccal nézett.
- Nagyszerű, nagyszerű, megérkezett a mágusom, kitűnő. Akkor gyorsan el is mondanám, hogy mi lesz az ön dolga. Egyszerű: van itt öt ajtó, ön választ egy ajtót, azon bemegy, és elvégzi a számára prezentált feladatot. Ennyi. Utána továbbmegy, és elvégzi a következő feladatot, és így tovább, egészen a végéig. Kérdés? –
- Értem. Tehát csak a feladatot kell megoldani.
- Igen ennyi az egész uram. Ha nincs több kérdése, akkor kérem balra, távozzon a művészbejárón. –
Mutatott az ajtó felé. Én nem kérdeztem semmit csak elindultam az ajtó felé. ~ Nem tudom, mi lehet. De a cirkuszra kíváncsi vagyok. Sokat hallottam már róla a nevelő apám tol.~
Az ajtónál egy öregúr fogadott, aki kedvesen elvezet a szállásra. Egy közeli házikó, ami tele volt szobákkal.
- Kérem vállason egy szobát és várjon nyugodtan. A vacsorát felvitetem a szobájába. A feladata holnap reggel kilenc órakor, reggeli után a sátorban lesz a gyülekező. –
- Köszönöm. –
Azzal elindultam, hogy kiválasszam a szobámat. Egy egyszerű szoba fogadott. A szobában pihentem mikor kopogtak az ajtón. Az öreg jött hozta a vacsorát. Amit elfogyasztottam aztán lefeküdtem aludni, hogy legyen erőm holnapra.

Nagyszerű, akkor folytatódik, aminek folytatódnia kell.

Másnap reggel, 9 óra. Mikor beléptek a sátorba látjátok, hogy dugig van a nézőtér, és két hatalmas mágikus lakrivetítő van felállítva. A tömeg zúgolódik, izgatott beszélgetések, idétlen nevetések, és kurjantások kavalkádja teszi ki a hangzavar nagy részét. Az út szabad előttetek, közben a nézők észrevesznek titeket, "illedelmesen" mutogatnak, tréfálkoznak. Nem kell velük törődni. Menjetek szépen egyenesen, a porondra fel, ahol már vár titeket Falkner úr, és 5 másik mágus, 4 lány, egy fiú. Micsoda véletlen.
Falkner mester csattint egy hatalmasat ostorával, és azonnal csend támad.
- A neveiteket, ha szabad megtudnom. - kérdezi illedelmesen. Mondjátok el, ne legyetek önzőek .
- Felsorakoztak, hát, a mágusaink, hölgyeim és uraim. A játékok elkezdődhetnek. Ki lesz a nyertes, ki fogja hazavinni a fantörpikus főnyereményt, kinek fog az egész országban hírneve végigmenni?! Nemsokára kiderül, kedves közönség! - kiáltja a tömegnek a porondmester, mire az éljenzésbe kezd.
- Játékosaink: Imolatus, a szent szárnyak szóvivője. Kevin McBride, a szörnyek szörnyű hordozója. Kevin Hawkeye, a nagy áradás hirdetője. Kes Kontráz, a vasember. Benoite Luise Arai, hosszú kardok, és nevek lenge úrnője. - Közönség tapsol. - Őket fogják megdolgoztatni embereim, akiket, minden bizonnyal ismertek már a nagyközönség számára: Keila, a lángok istennője. Irina, a nap fénye. Jade, az erdő lelke. Zoey, a vihar szíve. Wry, a sötétség árnyéka. - Hatalmas ováció.
- Játékosok, válasszatok egy ajtót! - ez felszólítás, válasszatok egyet. Gyengébbek kedvéért, 5 ajtó van. Számokkal rajtuk. 1-5ig .
Mikor odaálltok a kiválasztott ajtóhoz, az öt ismeretlen egyénből egy mellétek áll. Lányok legyenek, Benoite, tied a fiú. Lehet bemutatkozni, sok sikert kívánni, ilyesmiket, ha akartok. Mellettetek álló társatok viszonozza a közelítést, barátságosak, a lányok még szépek is, pironkodnak, ha bókoltok. Benoite, ha ismerkedni kezdenél, akkor te leszel az, aki bókokat kap. Hogy mit mondanak társaitok, rátok bízom. Ha nem akartok ismerkedni, nem muszáj, akkor a társ sem fogja keresni a társaságotok.
- Kezdődjön a mulatság! - kiáltja Falkner, csattint egyet ostorával, és kinyílnak az ajtók. Sötétséget láttok, menjetek be, majd hirtelen fények gyúlnak,é s látni fogtok. Eddig kérem a posztokat.
Határidő: december 11., kedd. Sok sikert.

Másnap reggel hétkor Imolatus erőltetett frissességgel pattant ki az ágyából. Minden tőle telhetőt meg akart tenni, hogy aznap a legjobb formáját hozza. Kívül ugyan nem mutatta, de belül igen feszült volt. Egész Fiore rá fog figyelni. Ez még csak haggyán, de a céhének otthon maradt tagjai is. És azt nem engedheti meg, hogy miatta folt essen a Golden Phoenix becsületén. Leerőltetett hát egy karéj szalámis kenyeret, majd összekészülődve várta a kilenc órát. Közben végigvette a fejében varázslatainak szegényes palettáját. Miközben a sátor előtt várakozott, befutottak a felkérésen szintén résztvevő társai is. Kevin-en kívül ott volt még Kevin McBride is, akit már egy másik munkáról ismert. Továbbá velük volt egy vékony testalkatú, ezüst hajú mágus és egy fiatal kora ellenére igen kihívóan öltözködő vörös hajú lányka is.
Pontban kilenckor fellebbent a sátorfátyol és mind az öten beléptek. Odabent lelkes nyüzsgés fogadta őket. A lelátókon ülő nézők egymással beszélgettek, nevetgéltek. Amikor az öt mágusra vetült a lámpák fénye, a közönség illően megtapsolta őket. Hősünk kicsit zavarban volt, de tőle telhető legtöbb magabiztossággal próbált integetni. A porond felé tartva észrevette, hogy Falkner úr nem egyedül várja őket. Vele volt négy, csillogó és kivágott ruhába öltözött lány és egy fiú is. Imolatus a fél szárnyát tette volna rá, hogy ez nem véletlen. Melléjük érve Falkner barátságosan odafordult hozzájuk. Hősünk egyre magabiztosabbnak érezte magát, ezért elsőnek lépett előre, nevét határozottan és jól artikuláltan bemondva. A porondmester és a mögötte álló öt kiválasztottja mosolyogtak a fellépésén. A többiek is sorra bemondták a nevüket, így Imolatus megtudta, hogy az ezüsthajú mágust Kes-nek hívják, míg a vörös hajú lánynak valami kackiás neve van, ami Arai-ra végződik.
- Felsorakoztak, hát, a mágusaink, hölgyeim és uraim. A játékok elkezdődhetnek. Ki lesz a nyertes, ki fogja hazavinni a fantörpikus főnyereményt, kinek fog az egész országban hírneve végigmenni?! Nemsokára kiderül, kedves közönség! - kiáltotta a tömegnek mágikusan felerősített hangon a porondmester, mire az éljenzésbe kezdett.
- Játékosaink: Imolatus, a szent szárnyak szóvivője. Kevin McBride, a szörnyek szörnyű hordozója. Kevin Hawkeye, a nagy áradás hirdetője. Kes Kontráz, a vasember. Benoite Luise Arai, hosszú kardok, és nevek lenge úrnője – Imolatus, a szent szárnyak szóvivője? Ez igen! Imolatus nem bírt elfojtani egy önelégült vigyort. Ezt már nevezem! Végre egy hozzám méltó felkonferálás! Lefogadom, hogy odahaza a többiek most sárgulnak az irigységtől.
- Őket fogják megdolgoztatni embereim, akiket, minden bizonnyal ismertek már a nagyközönség számára: Keila, a lángok istennője. Irina, a nap fénye. Jade, az erdő lelke. Zoey, a vihar szíve. Wry, a sötétség árnyéka – az előző bejelentéséhez képest most sokkal nagyobb ováció következett, ami Imolatust nem kicsit dühített. Úgy érezte, hogy a Szent Szárnyak Szóvivőjének is kijárna ennyi tisztelet. Az önteltségtől túlfűtött elméjébe azonban beszüremkedett egy óva intő gondolat is: ezek kipróbált mágusok lehetnek, jobb lesz résen lenni.
- Játékosok, válasszatok egy ajtót! – parancsolta Falkner. A közönség lélegzet visszafojtva figyelt. Hősünk nekibátorodva a kettes számú ajtóhoz lépett.
- Bátor döntés – hallatszott egy búgó hang a háta mögött. Imolatus megfordult, és szembetalálta magát a porondmester egyik játékosával.
- Készen állsz? – kérdezte egy incselkedő mosoly keretében.
- Persze – válaszolta a fiú, és közben azon gondolkozott, hogy is hívhatják a vonzó hölgyeményt. Végül csak ennyit kérdezett:
- És te?
- Ó, ennél már nem is lehetnék felkészültebb – azzal csábosan odahajolt Imolatushoz. – Ami most jön, arra viszont nem lehet eléggé felkészülni. Én mindenesetre élvezni fogom. Te nem biztos.
Mielőtt további részletekbe bonyolódhattak volna, Falkner hangja harsant:
- Kezdődjön a mulatság! – azzal egy ostorcsapással kinyitotta az ajtókat. Hősünk nem látott mást, csak sötétséget. Azonban nem volt más út, ezért belépett. Abban a pillanatban elvakította a fényár.

Spoiler:

A következő reggel izgatottam várakoztam az óriási sátor előtt. ~Vajon milyen megbízást oszthatnak rám ?~ Abba belépve aztán hatalmas tömeg fogadott minket. A nézőtér tömve volt emberekkel, akik mindenféléről fecserésztek. Aztán ahogy észrevettek bennünket, ránk fordult a figyelmük. Megnéztek minket, mutogattak ránk. ~Nem gondoltam, hogy ilyen hamar cirkuszi látványosság leszek.~ Gondoltam, miközben a sorok között sétáltam. Az út végén, a porondon aztán Falkner úr vár minket, öt másik személy társaságában. A porondmester csattintott egyet az ostorával, és a tömeg azonnal elhalkult.
- A neveiteket, ha szabad megtudnom. - szólalt meg Falkner.
- Benoite Luise Arai. - mondtam meg a társaimmal együtt én is. Ezáltal megtudhattam a társaim nevét is, de nem igazán tudtam megjegyezni az összeset.
- Felsorakoztak, hát, a mágusaink, hölgyeim és uraim. A játékok elkezdődhetnek. Ki lesz a nyertes, ki fogja hazavinni a fantörpikus főnyereményt, kinek fog az egész országban hírneve végigmenni?! Nemsokára kiderül, kedves közönség! - teremtette meg ezzel a műsor hangulatát Falkner mester, mire a közönség éljenezni kezdett. ~Kíváncsi vagyok, milyen játékról is lesz szó...~
- Játékosaink: Imolatus, a szent szárnyak szóvivője. Kevin McBride, a szörnyek szörnyű hordozója. Kevin Hawkeye, a nagy áradás hirdetője. Kes Kontráz, a vasember. Benoite Luise Arai, hosszú kardok, és nevek lenge úrnője. - a közönség részéről taps kísérte a neveinket és címeinket. ~Engem se említettek még ilyen megnevezéssel.~ - Őket fogják megdolgoztatni embereim, akiket, minden bizonnyal ismertek már a nagyközönség számára: Keila, a lángok istennője. Irina, a nap fénye. Jade, az erdő lelke. Zoey, a vihar szíve. Wry, a sötétség árnyéka. - ~Elég nagy kedvencek lehetnek, mert a tömeg hatalmas ovációba kezdett.~ - Játékosok, válasszatok egy ajtót! - pár modpercnyi gondolkodás után úgy döntöttem, az ötös ajtót választom, mert az a szám tűnt a legszimpatikusabbnak. De nem csak én voltam így ezzel, hanem az a fiú is, akit Falkner az "embereként" említett.
- Te vagy... Wry, igaz ? - tudakoltam meg töle.
- Igen ! És te lennél Benoite, igaz ? Könnyed és dallamos név, akár a reggeli hárfaszó. - mosolygott a fiú.
- Igen... köszönöm... - mondtam neki a földet bámulva. Szó, mi szó, kicsit zavarba hozott, a bókjait nem tudtam hova tenni. Talán ő volt az első, aki ilyeneket mondott nekem. - Mindenesetre, bármi is lesz, sok szerencsét ! - emeltem rá a tekintetemet végül.
- Köszönöm. És neked is, ifjú hölgy. - válaszolt a fiú.
- Kezdődjön a mulatság! - kiáltotta Falkner, majd csattintott egyet ostorával, és az ajtók kinyíltak. Belül sötét volt, de nem sokáig, váratlanul fény váltotta fel a helyét.

Másnap reggel felkeltem és elvégeztem a reggeli rutint. A mint végeztem úgy gondoltam ideje harapni valamit. Kiléptem a szobából és elindultam arra amerről kaja illatot éreztem. Nem kellet sokat mennem megint az idős úr fogadott. A reggelit fel vittem a szobámba és ott fogyasztottam el. Mivel az idő ott járt, hogy mindjárt kezdődik a műsor így úgy döntöttem ideje indulnom. A sátor művész bejáratához mentem. Már állt ott pár mágus három férfi és egy nő. Az alap jó modort figyelembe véve egyszerűen köszöntem nekik. Amit viszonoztak is. Az idő elérte a kilenc órát így ideje volt indulnunk. Amint beléptem a sátorba hatalmas tömeg fogadott. Ráadásul a morajlásuk iszonyú hangos volt. A zaj közepette azt lehetett észrevenni, hogy ők jól érzik magukat. Integetek felénk lelkesen. A porond felet két hatalmas lakrima vízió volt felállítva. Amiken minket mutogattak. A színpad felé haladva a tömeg hangja jobban kivehető volt. Nem épp a kedvenceik voltuk. A porond már várt minket Falkner úr és négy lány és még egy férfi. Falkner úr csattintott egy hatalmasat a kezében lévő ostorral, aminek hallatára a tömeg elcsendesedett.
-A neveiteket, ha szabad megtudnom. –
Mi be is mutatkoztunk egymás után. Aztán Falkner folytatta a maga mondókájával.
- Felsorakoztak, hát, a mágusaink, hölgyeim és uraim. A játékok elkezdődhetnek. Ki lesz a nyertes, ki fogja hazavinni a fantörpikus főnyereményt, kinek fog az egész országban hírneve végigmenni? Nemsokára kiderül, kedves közönség! -
Kiabálta hangosan, mire a tömeg üdvrivalgásban tört ki.
- Játékosaink: Imolatus, a szent szárnyak szóvivője. Kevin McBride, a szörnyek szörnyű hordozója. Kevin Hawkeye, a nagy áradás hirdetője. Kes Kontráz, a vasember. Benoite Luise Arai, hosszú kardok, és nevek lenge úrnője. Őket fogják megdolgoztatni embereim, akiket, minden bizonnyal ismertek már a nagyközönség számára: Keila, a lángok istennője. Irina, a nap fénye. Jade, az erdő lelke. Zoey, a vihar szíve. Wry, a sötét árnyéka. – Mutatta, be a már ott várakozókat is.
A közönség újabb örömüvöltésben tört ki.
- Játékosok, válasszatok egy ajtót! –
Az ajtók a porondon sorakoztak szépen sorban. Én egyenest a négyes ajtóhoz mentem. Meglepetésemre egy gyönyörű szőke hosszú hajú lány ált mellém.
- Helló mágus én Irina vagyok és te? –
- Kes. –
Azzal körbenéztem és láttam, hogy mindenütt fiú lánypárosítás van. A lányra néztem, aki édesen mosolygott.
- Legalább én kaptam a legragyogóbb társat. -
- Köszönöm. - Mondta mi közbe kezével takarta az arcát, így rejtve el hogy elpirult.
- Kezdődjön a mulatság! – Szolt köbe Fankler úr miközben egy hatalmasat csattintott az ostorával. Erre az ajtók kinyíltak, mi pedig beléptünk rajta. Átlépve rajta vakító fény fogadott.

Hiányzók posztolnak, ha ráérnek, mi megyünk tovább. Pótolni egészen event lezárásáig lehet.

Tehát beléptek a sötét, semmi jóval sem kecsegtető termekbe, Kes tévedésből egy vakítóan fehér terembe lép be, majd hirtelen fények gyúlnak, illetve a fényesség enyhül, és mindenki egy nagyon érdekes feladattal néz szembe. Az ajtó bezáródik mögöttetek, és párjaitok segítségével lesztek kénytelenek megküzdeni az előttetek álló, hogy mégis mivel, mindjárt kiderül.

Feladat No.1: Terembe találjátok magatokat, ez szinte biztos, mégis, a padlót föld borítja, vagy nincs padló és csak föld van, ami be van fűvel lepve. A falak úgy lettek megfestve, hogy egy tanyasi tájat tükrözzenek. Nagyon élethű, de azért mégiscsak fal, erre hamar rájöttök. Két élőlény van jelen a helyiségben; egy lenge tehenészlány, és egy tehén. A tehén úgy tűnik, mintha farral az egyik falban lenne, de csak egy lyukban áll a hátsó részével. A leány meginvitál titeket a tehénhez, és megkéri, hogy valamelyikőtök másszon fel a tehén hátára, és az ott lévő nyeregben kapaszkodjon meg. Megteszitek, majd a lány elvonul, és egy semmiből a kezébe került ostorral pattint eget, majd elkezdődik a móka. A tehén, nem is tehén, hanem bika. Nem láthattátok, hogy van e tőgye vagy nincs, mert az a része a lyukban volt, de most már nincs ott, mert a bika, az ostort hallván kiront a lyukából, és vadul elkezdi magát dobálni. Aki rajta ül, az az életéért kapaszkodik, ha véletlenül leesne, akkor a bika visszafarol szempillantás alatt a lyukba. Aki viszont nem rajta ül, az kiszúrhatja, hogy van a bika farkára (a hátsóra, igen) egy kulcs kötözve. A szemben lévő ajtópáros és a kulcs között lehet párhuzamot vonni. Szerezzétek meg a kulcsot, egyszerű a feladat. Akrobatikus szerencsétlenkedést várok el, ami láttán a tehenészlány úgy nevet rajtatok, mint egy sakál. Kijáratból kettő van, úgyhogy a megmérettetés végén szét fogtok válni.

Feladat No. 2: Egy vesztőhely tárul szemetek elé, akasztófákkal teletűzdelve. Kopár vidéket akar idézni a fali festmény, vadnyugati házakkal, bárokkal, és integető emberekkel. Van, viszont, egy igazi ember is, egy ismételten lengén öltözött hóhérlány, aki mindenhogy kinéz, csak fenyegetően nem. Odaint magához titeket, és felmutat az egyik akasztófára, ahol a hurok egy szerencsétlen fánkot fog gúzsba. Feladatotok nagyon egyszerű: megenni a péksüteményt. Nehezítésképp összekötözi kezeiteket hátatok mögött, és nem használhattok mágiát. Egy akasztófa tudjuk hogy néz ki? No, egymást segítve oldjátok meg a feladatot. Amint eltűnt a fánk nagyrésze, a többit meg elemésztette a talaj, kinyílik a két ajtó, leszedik rólatok a béklyókat, és szét kell válnotok.

Feladat No. 3: Egy futóversenypályán találjátok magatokat. Nem nagy, de elég. Ovális alakú, mint egy atlétikapálya, úgy néz ki, csíkokkal, füves résszel a közepén. A fal lelátókkal van kifestve, melyekben emberek vannak, és látványosan ünnepelnek. Egy helyben. Mert a kép, az mégiscsak kép. Egy kevésbé lenge férfi lép oda hozzátok, talpig melegítőben, és ugrál, mint a nikkelbolha, látszólag nem akarja, hogy kihűljön a teste. Ismerteti veletek a játék lényegét: háromlábú futás, nagyszerű. Ad egy darab kötelet, kössétek össze magatokat, és irány Horány. Mágiát nem használunk. Négy kört kell lefutnotok, és futni, nem sétálni. Ha hasra estek, akkor meg van engedve, hogy felálljatok, és fussatok tovább. Nagyon nem megy nektek a szinkronfutás, és ebből nyugodtan lehet egy kis veszekedést is kihozni, de azért nyögvenyelősen, érjetek a négy kör végére. Ajtók kinyílnak, váljatok ketté.

Feladat No. 4: Egy platformon álltok, előttetek nagy mennyiségű víz. Szembe veletek egy másik platform, és ott a két ajtó is. Vagyis van egy egész szobányi víz köztetek és a kijárat között. De a ti platformotok mellett van egy nagyon furcsa tákolmány, ami akár bicikli lehetne, legalábbis kettő összeépítve, bár mérlegre is hasonlít. Van két ülés, egy-egy mindkettőtöknek. Ha csak egyvalaki akarja megülni, akkor kibillen az egyensúlyból a jármű és beborul az illető a vízbe. Kimászni ki tud a platformra. A túlsó platform túl magasan van, hogy ki lehessen mászni oda, szóval így nem lehet csalni. Egy varázsbot áthúzva jelet láttok a saját platformotokon, ami azt jelentheti, hogy nem lehet mágiát használni. Feladatotok egyszerű, még úgy is, hogy nincsen lenge úszómester lány, hogy elmagyarázza: egyszerre ugorjatok rá a biciklire, és óvatosan pedálozzatok a célig. Azért óvatosan, mert egy hirtelen mozdulat, és kibillen az egyensúlyból a "hajótok". Jussatok ki a másik platformra, és válasszatok egy-egy ajtót, amerre ki akartok menni.

Feladat No. 5: Ezt Benoite és férfitársa fogja, ha jó, ha nem, kapni, ezt nem választhatja senki más. Kivételesen nektek csak egy fényforrás fog felvillanni, középen, ami alatt egy fájdalmasan gyönyörű hölgyemény áll, és igéző szemeivel rátok néz. Wry azonnal megbabonázódik, és mint egy igazi hülye, elinog a fénylepte lányhoz. Rád nem hat a vonzalom, csak annyit érzel, hogy valami nagyon nincsen rendjén vendéglátótokkal. Tulajdonképpen a tökéletes nő megtestesítője: hosszú, ezüstös haj, vonzó arc, telt ajkak, még teltebb mellek, fenekek, karcsú test, egy testhez álló, alaposan kivágott selyempizsama talán, és egy kinyújtott kéz, ami mintha segítséget kérne. Wry már ott is van, kezet csókol neki, és biztosítja, hogy itt van, segíteni fog neki. A lány látszólag örül, belekarol a srácba, mellei közé szorítva a fekete mágus kezét, akinek elkezd csordogálni orra vére.
- Választ keresek három titokra. Segítsetek, és kinyílik mögöttem a két fa. - Két ajtó egy pillanatra feltűnik, mögötte, majd eltűnnek. Nincs mit csinálni, válaszolni kell három kérdésre.
- Mindenkoron látszódik jelenléte ottan, ha nem látod tükörképe akkor is ott van. Az eső forrása, ő egyetlen takarása, vörösen izzik, ha vérontás történt a hajnalba. - Kis szünet, majd jön a következő.
- Élet forrása, ama megtestesítői, hiába fognád, mint a víz folyik kezeidből ki. Nélküle nem lennél meg három nap, és három éj után, túl sok belőle és ő lesz halálod forrása talán. Ne szívd a tüdődbe a végzetet hozó szirént, egy hatalmas nyomot elejtettem az imént. - Kicsit hosszabb szünet.
- Itt cserben hagy minden tudás, sosem fogsz rájönni, mi van a fejemben, láss
Elbűvöl, felemel, vágyat ébreszt egyetlen tekintetem
Lever, mélybe taszít, és megöl egyetlen gondolatom
Én vagyok az, senki más
Nálam minden kulcsod hibás
Egyszer nyiss ki, és még így sem biztos
Hogy más el nem lop, a kis hamis
Én vagyok az élet kihívása,
Engem akarsz senki mást ma
Holnap viszont már szánod-bánod
Rettenetes hibádat. -
Találd ki a rejtvényeket, Wry nem igen tud segíteni, mert éppen azzal van elfoglalva, hogy melyik részét simogassa a lánynak. Ő csak mosolyog, és téged néz, miközben simogatja a fiút, mintha háziállata lenne. Ha kitaláltad a fejtörőket, akkor eltűnik középről a fény, a lánnyal egyetemben, majd visszatér, de a Wry-t szexuálisan fogva tartó már nincs ott. A fiú magához tért, és kérdezi, hogy hova tűnt a szépség. Nyugodtan megverheted, megérdemli .
Aztán válassz egy ajtót, és irány a következő feladat.

Mindenki választ magának egy szimpatikus feladatot, kivéve az 5öst, azt Benoité; neki nincs választási lehetősége. Nos, kérdésekkel, segítséggel, NJK kijátszáshoz segítséggel lehet felém fordulni (skype: drachmastra), főleg te Benoite, ha nem megy a rejtvényfejtés, ha meg megy is, akkor is szólj, hogy megmondhassam, jól tippeltél e.

Határidő: December 19, Szerda

A szemem valamilyen oknál fogva nagyon korán kipattant. Még csak felkelőben volt a nap, és vörösre festette az eget. Ez önmagában szép látvány volt, ám eszembe jutott, hogy hol is vagyok. Ahogy kinéztem a szobámból, az élet apró jelét sem láttam. Néhány madár kotorászott a földön némi élelem után kutatva, vagy pedig épp friss köveket kerestek a zúzájukba morzsoláshoz. Visszatértem a szobámba, és rekord lassúsággal végeztem el a reggeli rutint, még a kaját is csak lassan toltam az arcomba, és bár nem számoltam, biztos, hogy kétmilliószor is megrágtam, mielőtt lenyeltem. Az idő hamar eljött, és én nem akartam elkésni, így összeszedtem maga, kicsit lenyújtottam a biztonság kedvéért és átsétáltam a nagysátorba, ahol tegnap Falkner úrral is találkoztunk. Ahogy sejtettem, a porond mester már rég ott volt, és a mi társaságunk is kezdett gyűlni, valamint voltak még körülötte is néhányan, akiket tegnap nem láttam még. Ahogy odaértem, köszöntöttem alkalmi munkaadónkat, aki nem sokat tétovázott, bele is kezdett.
- A neveiteket, ha szabad megtudnom. – várta tőlünk, mi pedig sorra, készséggel álltunk rendelkezésére.
- Kevin McBride. – válaszoltam kurtán, majd ahogy a többiek neveit is megtudtam, Imolatus, Kes Kontráz, Benoite Louis Arai és Kevin Hawkeye. Érdekes felállás, és igen sok mágiaág képviselteti magát.
- Felsorakoztak, hát, a mágusaink, hölgyeim és uraim. A játékok elkezdődhetnek. Ki lesz a nyertes, ki fogja hazavinni a fantörpikus főnyereményt, kinek fog az egész országban hírneve végigmenni?! Nemsokára kiderül, kedves közönség! – fordult a közönség felé Falkner, miután megtudta a neveinket. A közönség éljenzett és tapsolt, iszonyatos hangzavar alakult ki a tömegben.
- Játékosaink: Imolatus, a szent szárnyak szóvivője. Kevin McBride, a szörnyek szörnyű hordozója. Kevin Hawkeye, a nagy áradás hirdetője. Kes Kontráz, a vasember. Benoite Luise Arai, hosszú kardok, és nevek lenge úrnője. – a közönség még nagyobb hangját adja tetszésének, ahogy Falkner játszi könnyedséggel és mérhetetlen profizmussal konferál fel minket.
- Őket fogják megdolgoztatni embereim, akiket, minden bizonnyal ismertek már a nagyközönség számára: Keila, a lángok istennője. Irina, a nap fénye. Jade, az erdő lelke. Zoey, a vihar szíve. Wry, a sötétség árnyéka. – mutatta be a másik öt játékost is a porond mester. Kicsit meglepődtem, mert erről eddig nem volt szó, de így talán érdekesebb lesz a dolog. Érezhetően nagyobb ováció fogadja a már ismert tagokat, mint az ismeretlen újakat, de ezen hamarosan változtatunk.
- Játékosok, válasszatok egy ajtót! – kezdi Falkner, és nem kertel. Öt ajtó van, rajta számokkal, mi öten vagyunk, mindenkinek jut egy. Nem nehéz, én egyszerűen fogtam magam és nemes egyszerűséggel az egyes ajtóhoz léptem. Meglepetésemre az egyik hölgy lép mellém.
~ Ez érdekesnek ígérkezik. – gondolom magamban.
- A lehető legjobb emberrel kerültél össze, egyébként Kevin. Kevin McBride. – mutatkozom be a nőnek, még mielőtt bármi érdemleges dolog történik. Elmosolyodik, majd egy pillanattal később válaszol.
- A nevem Jade, és úgy néz ki, hogy én leszek most a párod. – csap a közepébe.
- Tökéletes. – kacsintok rá, majd meghallom Falkner hangját:
- Kezdődjön a mulatság! – beléptünk az ajtón Jade-val, és eleinte sötétség fogadott, ám aztán hirtelen fények gyúltak, és egy teremben találtam magam.
- Ez meg mi? – kerekedett el a szemem. Egy fura helyre kerültem, ami úgy nézett ki, mintha egy tanya lenne, ám mégis inkább csak egy sima terem volt, aminek a falára képeket festettek. A lány a terem közepén viszont nagyon is igazi volt, ahogy az a tehén is, akinek a fele a falban foglalt helyet. A szoba közepén pózoló cow-girl közelebb invitál minket, majd a tehénhez vezet.
- Szeretném, ha valamelyikőtök felülne a hátára. – kezd bele. Összenézek Jade-val, és bár az első gondolatom az, hogy ő legyen a szerencsés, vagy épp a szerencsétlen, mégis engedek férfiúi büszkeségemnek, és felmászom az állat hátára szerelt nyeregbe.
- Köszönöm. – mondja a tehenész lány, majd elvonul. Pár pillanat múlva azonban egy ostor kerül elő a semmiből. A lány nem teketóriázik, pattint egyet az eszközzel, mire az alattam helyet foglaló állat megugrik és folyamatos bakolásba kezd. Ekkor jöttem rá, hogy jó nagy hülye voltam. Erre nem készültem fel, és nem úgy fogtam, a nyerget, ahogy kellett volna, vagy ahogy biztonságosnak éreztem, és a második felfelé mozdulatnál, mintha kilőttek volna. Szerintem, ha nincs a teremnek teteje, akkor simán a Jupiteren kötök ki. A tehenész lány látszólag jól szórakozik a jeleneten, mert a nevetése visszhangzik az egész helyiségben, és mikor odanézek, mintha még Jade arcán is mosolyt vélnék felfedezni. Nem szólok, csak bosszúsan nézek, és egy „ez-neked-vicces?” pillantást vetek ideiglenes társamra. A bika visszatért a kiindulópontra, de így már legalább tudom mire kell számítanom. Ismét felülök a hátára, ám most a jobb karom átalakítom Black Bull Arm alakba, így sokkal erősebben tudom fogni, és sokkal biztosabb a dolog. A tehenészlány, ahogy szokott csattint az ostorral, mire a rodeó kezdetét veszi. Egy darabig bírom is – tovább, mint az előbb – de a bika nem úgy néz ki, mint aki fel akarná adni. Nem kellett már sok, a kezem lecsúszott, és szinte azonnal repültem is. Ahogy az előbb, a bika most is vissza a helyére, Jade most kivételesen komoly arccal nézett rám, a tehenész lány…nos ő a hasát fogta a nevetéstől.
- Láttam valamit. Visszaülnél még egyszer? – megforgattam a szemem, és visszabattyogtam a bikához, újra felültem, újabb csattanás, és minden kezdődik elölről. Amennyire tudok, próbálok Jade felé pillantgatni, hogy mit csinálhat, mert eddig nem foglalkoztam vele, vagy épp nem csinált semmit sem. A bika a szomszédos falhoz ugrál, pattog, bármit is csinál, majd egy újabb jól irányzott, és még jobban időzített mozdulattal felken a falra. A tehenész lányka roppant jól szórakozik a jeleneten. Visszaküzdöm magam Jade-hoz, látszólag nem igen akar ő odajönni hozzám, de végül is mindegy.
- Látod ott azt a két ajtót? – kérdezi, mire csak némán bólintok.
- láttam a bika farkán egy kulcsot. Biztos, hogy nyitja az ajtót, vagy épp az ajtókat.
- És mi legyen? Ráülsz te? – mosolyogva megrázta a fejét.
- Nem, nem. Te visszaülsz, én pedig megpróbálom lehalászni a kulcsot. – vázolta a tervet Jade. Bevallom őszintén: nem tetszett, de nincs más lehetőség. Visszaültem a bikára, de most nem jött olyan gyorsan a csattanás, a tehenészlány, épp most akart magához térni, és folytatni. Meg is történt, és a bika ismét kint volt a lyukból. Jade szinte azonnal megpróbált lecsapni, de elhibázta, sőt a bika ugrálása miatt, a szana-szét repkedő végtagok megnehezítették a dolgát, nem beszélve arról, hogy a bika farka is folyamatosan a levegőben volt szinte. Ennek a körnek is az lett a vége, hogy én a földön, a bika a helyén kötött ki. A tehenészlány még mindig nevetett, Jade pedig kicsit bosszúsnak tűnt, amiért nem támadta le előbb azt a kulcsot, és csak ugrált a bika körül. Ez így ment egy darabig, méghozzá egészen addig, amíg egy kicsit el nem kezdtem unni. Az egyik karomat Black Bull Armba, a másikat Forest Balkan Armba alakítottam, miután felszálltam a bikára. Meghallottam a csattanást, amennyire lehetett, ráhajoltam a bika nyakára, alulról átkulcsoltam a két karommal és megpróbáltam lenyomni, vagy legalábbis elvenni a kedvét az ugrálástól. Egy kis idő múltán ez úgy nézett ki, sikerült is, és Jade villámgyorsan lekapta a kulcsot a bika farkáról, én pedig – a tehenész lány örömére – hagytam neki még egy zakót ajándékba. A kulcs valóban nyitotta az ajtót.
- Nos, két ajtó van, bármennyire is kegyetlen a sors, most legjobb, ha elhagyjuk egymást. – adtam elő színpadiasan.
- Remekül csináltad. – célzott a rodeóra Jade. Elmosolyodtam, majd rögtön rávágtam.
- Nélküled úgy sem ment volna. – Jade elpirult egy picit.
- Még találkozunk. – mondta a nő, majd meg sem várva a válaszomat, belépett az ajtón.
- Merem remélni. – mondtam még utoljára, majd követtem, de a másik vonalon.

Ahogy beléptem az ajtón a fény megszűnt és egy hatalmas vízfelület tárult elém. Egy platformon álltam, ami csak pár centire volt fentebb a víznél. Szemben velünk egy hasonló platform ám az vagy másfél méterrel volt magasabban a víz felszínénél. Rajta két ajtó volt látható. Ahogy nézelődtem az a gondolat járt a fejemben, hogy egy hidat alkotva, könnyen átjutok az egészen. Már készülődtem is neki mikor Irina szolt.
- Nézd azt a táblát. -
Odafordultam és láttam táblán egy áthúzott botot, ami a mágia tilalmat szimbolizálta. ~ Na, így már mindjárt nem olyan könnyű a feladat. ~ Gondoltam magamban miközben körbenéztem. Ekkor vettem észre egy különleges szerkezezett. Ami két bicikli összerakására hasonlított. Ahogy láttam az egyensúly, játssza rajta a fő szerepet. Odasétáltunk és fel ugortunk rá. Ennek hatására elkezdet billegni a szerkezet. Csak nagy nehezen tudtuk vissza nyerni azt. A tekerés közben egyre nehezebb lett megtartani az egyensúlyt. Jobbra, balra kezdet el billegni a szerkezet. A feléig sikerült eljutni ám ekkor a hullámzás megdobott és elvesztetem az egyensúlyomat. Hatalmasat csobbantam a medencébe. Ahogy feljöttem a víz felszínére, kiköptem a számba került vizet. Aztán a szerkezetet kezdtem el a partra vontatni. Amikor kiértem a partra Irina már ott volt. Újra felültünk a biciklire. Ez utal jobban ment mint az előbb. A túlsópart közelében jártunk, amikor meg próbáltam a szélében megkapaszkodni. Ennek hatására a szerkezet felborult újra. Ám ez utal már kezdet az egész idegesíteni. Ismét visszaúsztam a partra. Megint fel a biciklire és lehetett megint tekerni. Most már figyeltem a társamra is nehogy baj legyen. Ez bevált mivel így képesek voltunk eljutni a túlpart. Ahogy kiértünk egy kérdés jutott az eszembe, amit szóvá is tetem.
- Minden cirkusz ilyen idegesítő? -
- Nem. Csak ha szerepelsz. Amúgy csupa móka. Talán nem voltál még cirkuszban? – Kérdezte érdeklődve.
- Nem. Most vagyok először ilyenben. -
- Tényleg. – Nézet meglepődve. Én csak bólintottam. – Akkor érezd jól magad. -
- Inkább menjünk tovább. –
- Rendben. Akkor viszlát. - Mondta mire én értetlenül, körbenéztem. Akkor vettem észre a két ajtót. Nagy meg könnyebbülés volt hogy most már egyedül mehetek tovább. Azzal megfogtam a bal oldali ajtó kilincsét.
- Viszlát – köszöntem el.
- Viszlát legközelebb. –
Azzal átléptünk az ajtókon.

Ahogy Imolatus szeme hozzászokott a fényhez, meglepő látvány tárult a szeme elé. Először el sem akarta hinni, amit lát. Egy kietlen pusztában állt, körülötte mindenfele deszkából összeeszkábált házak és integető emberek.
- Teleportációs mágia? – hitetlenkedett a mágus.
- Ugyan dehogy, te dinnye! Nézd már meg jobban – rótta meg a lány. Kicsit jobban körülnézve már nyilvánvaló volt, hogy csak egy utánzattal áll szemben. A tájképen látszottak az illesztések, az emberek pedig mozdulatlanul álltak. Volt azonban valami, ami igazi volt: a terem közepén egy hóhér állt. Jobban mondva egy hóhérlány. Pontosabban szólva egy lengén öltözött hóhérlány. Szőke haját két copfba fonva hordta, fekete maszkot, fekete sportmelltartót és combig érő, selyem fehérneműt hordott, amit kiegészített néhány szögecses bőrövvel és karpánttal. Lustán a kezében tartott bárd nyelére támaszkodott, és komiszul mosolygott rájuk. Habár inkább volt gerjesztő mint ijesztő, Imolatust kirázta a hideg: a lány nagyon emlékeztette egy kellemetlen kalandjára a hang nélküli városban. Kívül azonban laza maradt, és méltóságteljesen odasétált ellenfeléhez.
- Ne is fecséreljük az időt, lépjünk a tettek mezejére! – szólította meg kevélyen.
- Türhő! És köszönni ki fog? – szólt rá méltatlankodva a partnere. Imolatus kicsit megzavarodott, ám igyekezett palástolni.
- Az ellenfeleim elég, ha az én nevemet tudják! Én vagyok Imo… - és már idézte is a mágikus pecsétet, ami felszabadította volna a varázserőt karjának átváltoztatásához, amikoris a folyamatot egy éles kürthang akasztotta meg.
- Egyes számú szabály: ezen a próbán nincs varázslás – figyelmeztette a hóhérlány.
- Ez most komoly? Lehet, hogy ketten vagyunk ellened, de neked akkor is fegyvered van! Ez így elég egyoldalú küzdelem – méltatlankodott a fiú.
- Te meg miről beszélsz? Itt nem lesz semmiféle harc. Te meg mégis mit hittél? Ez egy cirkusz, és nem pedig egy aréna.
- Jójó, elnézést, de akkor mégis mi a feladatunk? – nézett körbe Imolatus, miközben a fülei enyhén vöröslöttek a szégyentől. Fel se tételezte, hogy nem harcolni hívták.
- Épp közölni akartam veletek, de te rám rontottál, mint egy vadkan – csóválta a fejét a hóhérlány, de közben somolygott. – Szóval a nevetek?
- Én vagyok Zoey, a vihar szíve! Talpam gyors, mint a szél, elmém sebes, mint a szellő, szívem tiszta, mint az ég – a lány monológját látványos akrobatikával zárta, amit ismeretlen forrásból érkező, láthatatlan taps-tsunami jutalmazta.
- Én pedig Imolatus.
- Imolatus, aki…
- Hagyjuk – legyintett lemondóan a fiú. Kezdet elmenni a kedve ettől az egésztől. – Szóval, mi a feladat?
- A feladatotok nem más, mint végső ítéletet mérni a Bűnös Fánkra – a hóhérlányka egy akasztófára mutatott, aminek a végén egy vörös-fehér színben pompázó fánk függött egy kötélen. Ez a dedós feladat vajon kinek a pihent elméjéből pattanhatott ki?
- A hatás kedvéért összekötözöm a kezeteket! – meglepő fürgeséggel a kis ítéletvégrehajtó a fiú háta mögött termett, és gúzsba kötötte hátul a két karját egy erős kötéllel. Amikor Zoey-hoz lépett, a két lán cinkosan összesúgott, majd kuncogni kezdtek, miközben Imolatust méregették. A mágusnak határozottan elege volt ebből a cirkuszból.
- Rajta! - adta ki a parancsszót a játékmester. A feladat nehezebbnek bizonyult, mint azt hősünk elsőnek gondolta. A fánk ide-oda fickándozott, és megkötött kézzel elég nehéz volt beleharapni. Viszont igen finom volt. Pár percnyi mérsékelt eredményű próbálkozás után megszólalt Zoey:
- Van ötleted, hogy kéne megoldani ezt a feladatot?
- Próbálkozzunk. Majd csak elfogy.
- Olyan szótlan vagy…
- Minek beszélni? Ez csak egy feladat. Oldjuk meg. Különben is, te meg én riválisok vagyunk. Te Falkner embere vagy, én pedig a kihívód. Szerintem jobb, ha nem barátkozunk túl sokat, előbb-utóbb úgyis szembekerülünk egymással a fődíjért folytatott harcban.
Imolatus hangot adott a feladat közben felgyülemlett keserűségének. Zoey azonban megütközve nézett rá.
- Te meg… miről beszélsz? Fődíj? Ez az egész nem erről szól! A mi díjunk az emberek szórakoztatása, nevetése, tapsa! Te ezt az egészet a pénzért csinálod?! Milyen aljas ember vagy! Pedig olyan rendes srácnak tűntél, úgy örültem, hogy veled társulhatok. Olyan jó mulatságnak ígérkezett! De te mindent elrontottál!
Zoey kifakadása megdöbbentette Imolatust, de mélyen el is szégyellte magát. Hogy lehetett ilyen ostoba? Ez az egész csillogás és fizetség dolog teljesen elvonta a figyelmét a fontos dolgokról. Végtére is azért jött, hogy bebizonyítsa a világnak, milyen kiváló mágusai vannak a Golden Phoenixnek. De az ilyen viselkedéssel szégyent hoz magára, a céhre, de a cirkuszra is. Ám erőt vett magán, nem engedte, hogy a negatív érzések letaglózzák. Hisz Főnixnek lenni azt jelenti, hogy fel kell támadni a legreménytelenebb helyzetből is. Belenézett a lány szemébe, és elmosolyodott.
- Igazad van, sajnálom. Itt az ideje fellendíteni a hangulatot! – azzal hátrahajtotta a fejét, és belefejelte a fánkba. Zoey ezen annyira meglepődött, hogy a szája is tátva maradt, amibe a fánk pont beleszáguldott. A lány először meglepetten pislogott, majd elvigyorodott és egy nagyot harapott a fánkból. Ezután egy nagy lendülettel Imolatus felé lökte az étket. A mágus látványosan lebukott, majd amikor a kötél visszafelé lendült a feje fölött, a süti után hajolt és elkapta. Újra a lányon volt a sor, aki a vészesen fogyó fánkot egy szaltó után kapta el. Így folytatták még néhány körig, látványosabbnál látványosabb kunsztokat mutatva be minden egyes harapás előtt, majd pedig a másik felé lökték a kötelet. Nem tellett bele sok idő és végeztek a feladattal. A falak közt újra felcsendült a láthatatlan kezek által keltett taps, de ezúttal testetlen torkokból származó kurjantások is kísérték, amelyek Zoey-t és Imolatust éltették. Miután megszabadultak a béklyóktól, a páros meghajolt a négy égtáj irányába, és a kijárat felé indultak. Mint kiderült, két ajtó volt, ketté kellett válniuk.
- Milyen kár, pedig olyan jól éreztem magam veled – jegyezte meg Imolatus.
- Jaj, de kedves vagy – pirult el Zoey. Azzal magához ölelte a fiút, és két puszival jutalmazta. Most már hősünk is elpirult. – Ne búsulj, ennek a cirkusznak a falai közt bármi megtörténhet.

Miután beléptünk a sötét helyiségbe Wry-jal, egyetlen lámpa gyúlt fel, annak fénye pedig egy gyönyörű nőt világított meg. ~Mit, gyönyörű, ez a nő egy szépségideál, nincs rajta hiba, mindene szép. Szinte már túl tökéletes.~ Én így gondoltam, a társam Wry, azonban már másképp. Azonnal elkezdett a nő felé közelíteni, mint valami molylepke a tűzre, az ezüst hajú szépség pedig csábító szemekkel, mosolyogva nézett rá.
- Hé, Wry, mit csinálsz ? - kiáltottam rá. - Ne paktálj le az ellenséggel ! - dobbantottam erősen a lábammal, de az a szerencsétlen mintha meg se hallott volna. Végül odaért a nőhöz, megcsókolta a kezét, és mellé állt.
- Biztosítalak, hogy tőlem minden segítséget megkapsz, szépségem. - súgta neki Wry.
- Ch, hát mégiscsak egyedül maradtam. - fogtam a fejem Wry viselkedése láttán. A nő viszont látható örömmel fogadta a srác szavait, hálából a kegyei közé, vagyis inkább a mellei közé fogadta az elbűvölt fiút.
- Választ keresek három titokra. Segítsetek, és kinyílik mögöttem a két fa. - szólalt meg végre a nő. Egy pillanatra láttam, hogy mintha két ajtó lett volna mögötte, de aztán eltűntek.
- Legyen ! Mondd csak, ha ez a feladat. - fontam karba a kezeim.
- Mindenkoron látszódik jelenléte ottan, ha nem látod tükörképe akkor is ott van. Az eső forrása, ő egyetlen takarása, vörösen izzik, ha vérontás történt a hajnalba. - így hangzott az első talány.
Egy pillanatra felvontam a szemöldököm, de nem volt sok időm gondolkodni, rövidesen jött is a következő.
- Élet forrása, ama megtestesítői, hiába fognád, mint a víz folyik kezeidből ki. Nélküle nem lennél meg három nap, és három éj után, túl sok belőle és ő lesz halálod forrása talán. Ne szívd a tüdődbe a végzetet hozó szirént, egy hatalmas nyomot elejtettem az imént. - hallatta a második kitalálost a nő. És hosszabb hallgatás után elhangott az utolsó is:
- Itt cserben hagy minden tudás, sosem fogsz rájönni, mi van a fejemben, láss
Elbűvöl, felemel, vágyat ébreszt egyetlen tekintetem
Lever, mélybe taszít, és megöl egyetlen gondolatom
Én vagyok az, senki más
Nálam minden kulcsod hibás
Egyszer nyiss ki, és még így sem biztos
Hogy más el nem lop, a kis hamis
Én vagyok az élet kihívása,
Engem akarsz senki mást ma
Holnap viszont már szánod-bánod
Rettenetes hibádat.
- Nos, nem mondom, szép kis fejtörőket tudsz kitalálni... - dícsértem meg a lányt, pedig még elképzelésem sem volt, hogy mi lehet a megoldás. - Akkor, tehát... Wry ! Te is hallottad a kérdéseket, igaz ? Segíts nekem ! - mondtam neki, de az mégcsak nem is figyelt rám, inkább az ezüszthajú szépséget simogatta. - Tehát te egyáltalán nem leszel a hasznomra. - mondtam csalódottan. - Egyedül kell kitalálnom mindet.
~Nézzük az elsőt. Egy olyan dolog, ami mindenhol látszódik. Akkor elég nagy lehet. Az eső forrása. A felhő ? Nem, nem ez nem lehet. És vörösen tud izzani, ha gyilkoltak hajnalban. Mintha már hallottam volna, egy égitestről, ami vörösen szokott izzani, ha vérontás történt a hajnalba. Igen, valami mesében volt... A Hold ? Nem, az szürke, nem lehet vörös. Akkor a Nap ! Igen, ez az !~
- A Nap ! Ez a megoldás ! - kiáltottam hirtelen fel, de a nő nem válaszolt. ~Végülis, még nem válaszoltam minden kérdésére, még hátra van kettő. Akkor nézzük a másodikat. Az élet forrása. Valami, ami kifolyik a kezemből. Vagyis folyékony. Ha kevés van belőle, az is baj, meg ha sok, az is. Valami, amit jó nem túlzásba vinni. És nem szabad belélegezni. Az élet forrása: a víz. Folyékony: mint a víz ! Nem szabad belégezni: a vizet se. Akkor ez a víz !~
- A második megfejtés pedig a víz, igaz ? - kérdeztem a nőtől, de az még mindig nem válaszolt, csak Wry-jal volt elfoglalva. ~Mindegy térjünk át a harmadikra.~ Gondoltam, és elkezdtem idegesem fel-alá járkálni. ~Ez elég hosszú. Ez az élet kihívása, mégis van feje. De milyen feje ? Biztos csak képletesen. Mi lehet ez ? Mondjuk a hit. Igen, annak van feje. Kútfeje. Ez lehet az.~
- A hit ! - volt a harmadik válaszom. Erre a nő elmosolyodott, majd eltűnt. Pontosabban a fényt tűnt el. Mire újból visszatért, már csak Wry volt ott.
- Mi ? Hol van az ezüsthajú szépség ? - forgatta kétségbeesetten a fejét. - Mi történt ?
- Semmi, csak az, hogy férfi vagy ! - kiáltottam rá a döbbent fiúra. - Gyerünk a következő szobába ! - mondtam, és a közelebbi ajtó felé indultam.

A cirkusz falai közt valóban akármi megtörténhet. Immolatus egyetlen észrevételem van: Zoey nem tudta, hogy milyen feladat következik, mint, ahogyan te sem tudtad, és a hóhérkislány/játékmester nincs senkivel, nem fognak tehát összesúgni mögötted. Benoite, a harmadik megoldás nem a hit, hanem a nő. A hitnek csak felemelő hatása van, nincs pillantása, gondolata sincs, meg lehet érteni könnyen, és, ha megszerezted, akkor nem fogod másnap már ezt bánni, plusz a hitet senki sem veheti el tőled. No, de mindegy, halad tovább a történet.

Öten vagytok, öt ajtón mentetek be, öt terembe juttok. És íme a feladatok, melyek közül válogatni lehet:

Feladat No. 1: A terem, melyben találod magad, egy felrobbant ruha- és kozmetikagyárnak néz ki; minden négyzetcentiméterét csillogó, színes, fodros-bodros ruhák foglalják el. Van egy hatalmas tükör is, olyasmi, amit fodrászoknál lehet látni, csak egy sokkal nagyobb, és sokkal több kencefice van rajta. A tükör felett van egy fénylő írás: "Színház az egész világ, nézzünk már ki jól benne." A feladat egyszerűnek tűnik. Öltözz fel... valahogy. Nem tudod, hogy, de valahogy. A jól kinézés az szubjektív, így minden bizonnyal valakinek a szemszögéből kell jónak kinézned... no, de kinek a szemszöge lehet ez? A válasz nagyon szakállas: a kijárati ajtó mellett a falból egy szempár mered vissza rád, ami mellé egy hatalmas szög van beleverve. A szóvicc valamiért nem tud meghatni, de a szem elkezd beszélni, nem tudod, hogyan, és instruál. Olyan ruhákat kell felvenned, úgy kell kifestened magad, ahogyan azt ő mondja... és a végén úgy kell kinézned, mintha meleg lennél; ha lány vagy, akkor úgy, mint aki a természetes szépségét minden áron el akarja takarni. Ezek után az ajtó valósággal kinevet, majd átenged.

Feladat No. 2: Egy romosnak kinéző könyvtárban találod magad, ami csak azért tűnik annak, mert a könyvek mindenhol vannak, csak, ahol lenniük kellene ott nem. Van egy polc, ami csont üres, valószínű onnan hiányoznak a könyvek. Az ajtó felett egy felirat díszeleg: "A végéről csípd el a betűt, legyél építész, rakd össze, és átmehetsz. A rend a lelke mindennek. " Az első részét nem könnyű felfogni, inkább kezd az útólsóval, ami könnyű: rakj rendet. A szétszórt könyveket ábécé sorrendbe rakd vissza az üres polcra. Nem is volt olyan nehéz, ugye? Nem, inkább időigényes. No, most jön a maradék része a rejtvénynek. "A végéről csípd el a betűt..." Minek a végéről? A címek végéről? A szerzők végéről? Próbáld meg a címek végéről, hiszt egy könyvgerincen a cím van utóbb, mint a szerző. Szóval az utolsó betűt az összes könyv címéről fogd meg, és.... igen, rakd össze őket, és voilá, meg is van a jelszó. Csakhogy nem biztos, hogy jó irányból raktad össze a betűket... de, igen, mert, ha jó irányból rakod össze, akkor az első szónál rá fogsz jönni, hogy jó az irány, mert akkor lesz egy értelmes szavad, míg, ha rossz irányból rakod össze, akkor nincs értelmes szó, csak betűkavalkád. Tehát megvan a jelszó, mehetsz is tovább. (Ugye nem volt bonyolult a megfogalmazás? Mert nem érdekel )

Feladat No. 3: A szobában egy nagyon furcsa lény tartózkodik. Egy múmia... legalábbis nagyon annak néz ki. Hatalmas szemei vannak, és azok bánatosan néznek rád. Testéből irgalmatlan illat árad, és akármennyire is néz rád ártatlanul, és szomorúan, egyszerűen nem tudod sajnálni.
- Legyél a barátom. - mondja esetten, és kinyújtja feléd kezeit, amitől még jobban visszataszítóvá válik. Sikertelenségét látva feláll és elindul feléd.
- Hé, gyere vissza. - Majd elkezd futni feléd. Lehet futni, előle, lehet hagyni, hogy megöleljen, de érzed, hogy bánat és kilátástalanság vesz hatalmába téged. Inkább mégiscsak elkezdesz futni előle, hátha eltörik valamelyik pipaszár lába, és békén hagy. Mágiát használhatsz, bár semmi sincsen hatással a múmiára: akadályokon áttör, ártó mágia nem hat rá, ha repülni akarsz egy kötéstekercset dob ki, mely a lábadra tekeredik és leránt, stb. Az ajtó, ami tovább vezet, nem nyílik egyáltalán, és semmi utalás nincs arra, hogy mit kellene most csinálni. Néhány kör futás után annyira maga alá temetnek a negatív érzelmek, hogy önkéntelenül is hagyod, hogy a múmia megöleljen, és egymás vállán sírtok egy jót. Ezután sötétség borul a teremre, és mikor újra világos lesz, a múmia már nem lesz ott, és az ajtó nyitva lesz.

Feladat No. 4: Egy tükörszobában találod magad; ahol a tükröt szó szerint kell érteni. A terem minden négyzetcentimétere tele van tükrökkel, és a képeid mindenhonnan visszaintegetnek rád, más-más megjelenésben, mert a tükrök geometriailag másak. Ez azt jelenti, hogy másodpercek alatt úgy össze leszel zavarodva, hogy többször is nekimész a tükröknek, és hamar elveszíted minden tájékozódó képességed, mert mindenhol ugyanaz van. Néhány percnyi szenvedés után egy kis fénylabda jelenik meg perifériás látókörödben, és lendületből neki is mész az előtted lévő tükörnek, tévedésből. Ideje úgy gondolkozni, mint egy felnőtt, kinyújtani kezeid és tapogatózni. A fény néha elröppen közvetlenül előtted, érzed a melegét, és a meleget követve sikerül elbotorkálnod a kijárathoz. Néha meg kell állni, persze, mert a meleg eltűnik, de aztán folyton visszatér. Látásodra nem tudsz hagyatkozni, mert akkor már rég megdöntötted volna az egy perc alatt történő falra felkenődések rekordját (ami 23, kedvetekért elmondom).

Feladat No. 5: A terem nem valami nagy, de mégis olyannyira csicsás, hogy az elképesztő. A falakon egy egybefüggő festményt látsz, ami egy királyi udvart ábrázol. Minden van ott rajta, király, királyné, királylány, királyfi, királykutya, udvari bolond, hivatalnokok, parasztemberek. A padló márványnak tűnik, bár nem vagy benne biztos, hogy tényleg az, minden esetre valaki jószívűen odafirkálta, hogy "Kakukktojás". Ajtót nem látsz. El lehet kezdeni gondolkozni a szón, és keresgélni a képen a nem létező kakukktojást. Ahogy végigmész a fal mentén, hogy közelebbről is megvizsgáljad a képeket, kellemes, női illat csapja meg az orrod. Pont a királykisasszonynál. Alaposan szemügyre is lehet venni, majd, amikor odanyúlnál, hogy kitapogassál egy rejtett ajtót, a kezeid belemarkolnak egy organikus matériába: egy mellbe. Néhány másodperc feldolgozási idő legyen, amikor nem érted, mi a frász van, és látod, hogy a királylány feje kezd színt váltani, fehérről pirosra, majd egy "Engedj már el!" felvisítás keretében képen töröl, kiugrik a falból és beveti magát az egyik sarokba, és csendben pityereg. A falrész, amit maga mögött hagyott fából van, áttörni viszont nem tudsz rajta. Ideje a hercegnő felé orientálódni, neki talán van ötlete, merre lehet innen távozni. Kénytelen leszel megvigasztalni, és meggyőzni arról, hogy igazából semmi hátsó szándékod nem volt, csak a véletlen áldozata lettél. A lány meglepően gyorsan megbocsájt, majd felajánlja, hogy a kellemetlenségekért megfoghatod mindkét mellét, és kidülleszti neked azokat. Fogd meg őket, ő megint felvisít, és még egy hatalmas tockost lenyom, majd ismét a fal felé fordulva sírdogál. Kezdheted az egész vigasztalást előröl, és megint csak hamar megnyugszik a csaj. Ezúttal azt ajánlja fel, hogy csinálhatsz vele gyereket, és már kezdene vetkőzni, de neked, remélhetőleg van eszed és nem hagyod ezt (ha hagyod, akkor keress fel, és leírom a következményeket); inkább mondja el, hogyan lehet innen lelépni. A csaj erre, mintha megsértődött volna, odamegy a falrészhez, ahonnan kijött, és fejest ugrik a fába, ami kitörik, ő meg eltűnik mögötte. Végül is, kijárat.

Valamit nem értünk, pü, skájp, szóljatok
Határidő: december 28. Csütörtök

Belépve az ajtón egy tükrökkel teli szobában találtam magam. Mindenhonnan ön magam tekintett rám vissza. Mindenféle eltorzult formában. Közelebb mentem a tükrökhöz hogy megnézzem, mi van velük. Ahogy odaértem egy ajtót láttam előttem. Egyből megindultam felé ám tévedtem, mert csak a mögöttem lévő ajtó tükörképét láttam. Erre akkor jöttem rá, amikor a tükör az utamat állta. Nem nagy lendülettel érkeztem neki így nem tett bennem semmi kárt. Ahogy a fejemet fogtam, csak akkor néztem jobban meg a tükröket. Nem teljesen síkfelületűek. Némelyik hullámos mások domborúak. ~ Na ez remek tükör labirintus.~ Gondoltam magamban, miközben a tükör előtt álltam. A kezemet magam elé tartottam és elkezdtem ki tapogatni az úttat. Így haladtam, míg egy kanyarhoz nem értem. Itt átment a kezem a kihagyott részen. A kanyart körbetapogattam az út után kutatva. Nem volt nehéz megtalálni. Ekkor elővettem a késemet és a padlóba véstem egy tört nyilat ezzel jelölve az úttat. Ez után tapogattam a tükröket, amik egyre jobban kezdtek idegesíteni. Nem a képükkel volt a bajom, hanem a létükkel. Az úton lassan tapogatózva, haladva tudtam csak haladni. Csak akkor merült fel probléma, amikor egy újabb kihagyás következett. Hiába próbáltam megnézni mi van ott. Csak a saját képem láttam. Ekkor ismét a késemért nyúltam és újabb nyilakat véstem a padlóba. Ezzel megakadályozva az eltévedést. Ahogy haladtam a labirintusban egy fura fénygomb tűnt fel előttem az egyik tükörben. Nagyon megörültem neki, mivel azt hittem hogy kivezethet az útvesztőből. Elkezdtem szaladni felé, ám ekkor egy halvány tükörkép bukkant fel előttem. Megpróbáltam parancsolni a lábaimnak, hogy állj de a lendület túl nagy volt így a tükörnek csapódtam. Ahogy eltávolodtam a tükörtől, elkezdtem nézni a képet amit mutatott. Akkor vettem észre hogy a másik oldalon lévő képet láttam. Pont egy kanyarban volt úgy hogy a másik utat mutassa. A tükör felhúzott így egy erősebb rúgással betörtem azt. Ezzel, valamivel nyugodtabbá váltam. Aztán elkezdtem a fény felé haladni. Ahogy haladtam érezni kezdtem a meleget amit kibocsátott. ~ Túl könnyű lenne ha ez lenne ami kivezet.~ gondoltam magamban, miközben óvatosan közelebb szétálltam. Ekkor a fény forrás elkezdet távolodni. – Mi van? Azt akarod hogy kövesselek? – Kérdeztem gyanakodva. A fény csak tovább lebegett. Elkezdtem követni, de csak óvatosan, nem volt kedvem több közelebbi ismeretségre szert tenni a tükrök bármikével. A haladást nehezítette hogy a fény nem épp a legbarátságosabban viselkedett ide oda cikázott. Amikor azt hittem, hogy most úttól érem. Akkor csak úgy hirtelen eltűnt valahová egy gyors mozdulattal. A tükrök között nem igen volt esélyem könnyen megtalálni. Ezért óvatosan tapogatva haladva kerestem tovább a kijáratott. Újabb elágazás tárult elém gondolkodtam hogy merre menjek. Előretartott kezemmel elkezdtem valami enyhe meleget érezni. Ez a meleg emlékeztetett a fénylő gömb melegére, amit üldöztem. A hőforrás irányába kezdtem el indulni. Az úttat továbbra is jelöltem nyilakkal. A fénygömb ott várt rám a tükörfal mellet rögtön egy kanyar után. A kese kusza útvesztőben egy méter megtétele is két elágazáson kellet keresztül menni, hogy megtaláljam. A fény most már egyre lassabban kezdet mozogni, míg oda nem értem. Akkor hirtelen elkezdet távolodni nagy sebességgel. ~ Nem hagytam eltűnni újra a szemem elől. ~ Azzal elkezdtem utána rohanni. A fény gyorsan mozgott éppen csak láttam. De ez is elég volt a hoz hogy kövessem. A kanyarnál nekicsapódtam a tükörnek, de ez nem akadályozott mag hogy kövessem. Nem egy kanyart rejtett az út de sikerült átjutnom a tükrök útvesztőjén. Akkor lepődtem meg a legjobban amikor a fény meg állt. Én megpróbáltam fékezni magam de a lendület ismét túl nagy volt. A tükör ismét a segítségemre sietett és megállított. Ez felhúzott de akkor láttam meg az ajtót ami nem mesze volt tőlem. Akkor értetem meg hogy miért állt meg a fény. Az ajtóhoz lépve egyből kinyitottam és áttéptem rajta.

Az ajtón át belépve megláttam a következő feladaton helyszínét, melyet faltól falig ruhák borítotottak. Már első ránézésre egy őskáoszra hasonlított ez a hely, és később sem lett jobb, amikor már észrevettem, hogy nemcsak mindenféle ruhák, de különbőző kozmetikai szerek és egy óriási tükör is van ebben a teremben. A tükör felett peig egy fénylő kiírás díszelgett, miszerint: "Színház az egész világ, nézzünk már ki jól benne." ~Nézzünk jól ki, mi ? Hát ezek a csillogó-villogó, giccses ruhák inkább jók portörlőnek, minthogy az ember jól nézzen ki benne.~ Állapítottam meg, miközben felemelte pár ruhadarabot. ~Bár... ki ez attól is függ, kinek mi a véleménye. Valakinek ez tetszik, valakinek az. Akkor ez a jól-kinnézés leginkább szempont kérdése. Nem hiszem, hogy rajtam jól állnának.~ Néztem végig magamon a tükörben, és ekkor hirtelen a tükör sarkában észrevettem egy szempárt, ami egyenesen rám meredt. Odamentem hozzá, hogy jobban megnézzem. Nem volt más, csak egy pár szem, magában a falban, a kijárati ajtó fölött. Mitagadás, elég bizar látványt nyújtott. A két szem mellett pedig megpillantottam még valamit: egy szöget. ~Egy szem, és egy szög ? Ennek meg mi értelme ? ... Szemszög ?~ Tettem össze a két szót némi gondolkodás után. ~Akkor ő volna "A Szemszög" ?! Az őneki kéne megmondania, hogy mit vegyek fel ? De ez lehetetlen. Hogy tudna beszélni egy szem ?~ Kérdeztem magamtól, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve az egyik ujjammal egy kicsit megpiszkáltam azt a bizonyos szemet. De az tényleg nem mondott semmit, bár a tekintete megváltozott: elég mérgesen nézett rám. ~Hát persze, beszélő szemek még itt sem léteznek.~ Vontam le a következtetést. ~Nos, van itt egy csomó ruha, amik csak arra várnak, hogy valaki felvegye őket. Mégha borzalmasak is.~ Gondoltam, és elkezdtem pár csinos ruha után kutatni a halom gönc között. Pár perc sem telt bele, és máris találtam egy szép, fodros, piros blúzt és és egy barna szoknyát. Felvettem őket az eredeti ruhámra, és megpróbáltam elhagyni a szobát, de az ajtó nem nyílt ki. ~Szóval mégsem vehetek fel azt, amit akarok. De akkor honnan kéne tudnom, hogy mit vegyek fel ? Hisz' ez a szem nem tudja megmondani !~ Ránéztem újra a szempárra. Az továbbra is haragosan nézett rám. A szemei összeszűkültek, a tekintetében pedig dühöt, és talán megvetést, undort véltem felfedezni. ~Értem már ! Szólval így tud "beszélni" egy szem ! A szemeivel jelzi nekem, hogy milyen ruha tetszik neki, és mi nem. Akkor csak az a feladatom, hogy elérjem, hogy ez a dühös, lenéző szempár egy boldog, elégedett szempárrá változzon ! Akkor viszont másmilyen ruhákat kell választanom.~ Gondoltam, és elkezdtem levenni a szoknyát és a blúzt. ~Talán a színe nem tetszett neki...~ Ezután kézbe kaptam egy sötét felsőt. Magamhoz méregettem, de aszempár még mindig ugyanúgy nézett vissza rám. ~Akkor ez sem jó.~ Ejtettem le a ruhadarabot. ~De akkor mi jó ennek ? Volt a kezemben már világos is, sötét is.~ Pár perc túrkálás után a kezembe akadt egy csillogó, flitteres top. ~Talán ez...~ Néztem ismét a szempárra, de eredmény nélkül, a pillantása mit sem változott. ~Akkor mégis mit tegyek ?~ Gondoltam, miközben már könyékig túrtam a sok gönc között, de nem találtam egy olyat sem, ami sokban eltért volna az előzőektől. Mind világos volt, vagy sötétebb, vagy volt rajtuk valami csillogó dísz, vagy nem. Végül a kezembe került egy bő fekete póló. ~Végre ! Ez nem hasonlít a többire.~ Választásomat megmutattam a szempárnak is. A szemek egy pillanatra elkerekedtek, majd elégededett fény villant meg bennük. ~Ez az ! És mostmár azt is tudom, hogy milyen darabokat szeretsz ! A laza, bő ruhákat kedveled, igaz ?~ Gondoltam, majd felvettem a rongyot, és elkezdtem a szoba közepén is kotokászni. Nemsokára találtam egy bő, méregzöld, élére vasalt nadrágot. A szemek közé néztem. Az továbbra is vidáman csillogott. ~Remek, már majdnem kész vagyok. Már csak találnom kell valamit, ami illik ehhez a nadrághoz.~ Azzal felöltöttem magamra a nadrágot is, bár nem voltam teljesen biztos benne, hogy nők számára tervezték. Aztán a terem sarkában megtaláltam az utolsó ruhadarabot, amit végül magamra vettem: egy orgonalila, válltöméses, gombos öltönyt. Habár nekem egyáltalán nem tetszett ez a zakó, a szempár helyeselte, ígyhát felvettem azt is. Az öltöny viszont elég nagy volt rám, így fel kellett hajtanom az ujját, a gombja pedig egész a hasamig ért. ~Viszont végre kész vagyok, és kimehetek innen !~ Már kezdtem örülni, amikor bevillant még valami. ~A tükör ! Volt alatta egy csomó kozmetikai cucc is ! Talán ki kellene sminkelnem magam.~ Gondoltam szomorúan, és odasétáltam a hatalmas tükör elé. ~De hogyan kellene kifestenem magam ?~ Ötletem sem volt, hiszen legalább annyi kence-fice volt ott, mint amennyi ruha. ~Talán ez elég szép lesz.~ Gondoltam, és felemeltem egy halványrózsaszín rúzst. Azonban a szemek újra visszaváltoztak haragossá. Gyorsan letettem a kozmetikumot. ~Jobban szereted az élénkebb árnyalatokat ?~ Kerestem egy tűzvörös rúzst, és felemeltem, de a szempárnak ez sem nyerte el a tetszését. ~Akkor vajon melyik tetszhet neki ?~ Merengtem, miközben a rúzsokat néztem. Megakadt a szemem egy csokoládébarna árnyalatún. ~Talán ez.~ Felmutattam a szempárnak azt is. Erre a pillantása ismét megnyugodott, és megláttam benne az előbbi vidámságot. ~Akkor te a sötétebb sminket kedveled, nemde ?~ Gondoltam, miközben magamra kentem egy keveset az említett rúzsból. Ilyen alapon kerestem szemceruzát is. Hamar találtam egy fekete színűt. Mosolyogva felmutattam azt a két szem számára. Nem kellett csalódnom, tényleg tetszett neki, én pedig kihúztam vele a szemhéjamat. Végül megnéztem magam a tükörben. ~Hú, elég ijesztően festek. De nem baj. Öltözködtem, sminkeltem, vagyis mindennel kész vagyok ! Végre elmehetek erről a szörnyű helyről !~ Azzal sarkon fordultam, és a kijárat felé vettem az irányt. Mégegyszer, utoljára vetettem még egy pillantás a szempárra. A szemhéjai úgy láttam, remegtek, de nem a dühtől, inkább mintha a nevetéstől. Az ajtó viszont kinyílt, én pedig átléphettem a következő szobába.

A bikás feladatunk viszonylag jól sikerült, bár elég sokat időztünk el azzal a nyomorult állattal. Végül elváltak útjaink Jade-val, és ő az egyik kijáraton, én pedig a másikon haladtam át. Bár ne tettem volna! A fényviszonyokkal nem is lett volna semmi bajom. Az egyetlen „szokatlan” dolog a szobában a szemben, a földön ülő lény volt. Térdeit felhúzta, kezeit pedig átkarolta rajta, fejét ráhajtotta az ízületeire.
- Hát ez meg…? – nyögöm ki végül, mire a múmia fel is néz rám, és rögtön mintha valaki más lenne. Felpattan és megindul felém, először csak lassan – gondolom kissé elgémberedett – majd egyre gyorsabban, végül már futó lépésben metszegeti a távolságot.
- Legyél a barátom. – dobja be közbe a mondatot. Kicsit meglepődöm azon, tud beszélni, aztán kapcsolok, és bár lábaim egyelőre földbe gyökereznek, válaszolok neki:
- Nem, és felejts is el, csupán át akarok jutni ezen a koszfészken, és továbbhaladni. – mondom a múmiának, de mintha meg sem hallaná, továbbra is jön felém.
~ Azt hiszem itt az ideje menekülőre fogni. – jobb karom először Black Bull Armba alakítottam át, és egy jókorát bepancsoltam a múmiának, mikor megfelelő közelségbe ért. Az egészben az volt a jó, hogy így, valamivel messzebbre értem el, és nem kellett megvárni, amíg közvetlen közel ér. Nos, nem biztos, hogy jó döntés volt behúzni neki egyet, mert ahogy visszaszállt a kiindulóponthoz, a menetszél hozta a szagát, és megcsapta az orrom. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy elszorult a torkom egy pillanatra, és még a könnyem is kicsordult, annyira csípett a rothadó hús szaga.
- Nagyobb szerencsével járnál, ha először valami kölnit fújnál magadra, ami elnyomja ezt az istenverte bűzt. – próbáltam tanácsokkal ellátni, de mikor felállt, megint megindult felém, de én közben elkezdtem végig menni a fal mellett, hogy nincs-e valamelyiken egy kapcsoló, vagy egy titkos ajtó.
- Hé, gyere vissza. – kiáltott utánam, és ismét futásnak indult. Mikor meghallottam jellegzetes hangját, és hátra néztem, körülbelül tíz méterre lehetett. A lehető leggyorsabban alakot váltottam:
- Beast Soul: Forest Balkan! – és ezzel a lendülettel egy magaslati pontot is kerestem, ahova fel tudtam kapaszkodni. Amikor idáig fajult a helyzet, sokkal jobban mozogtam, és simán ki tudtam használni a balkan adta lehetőségeket, még akkor is, ha jó messze laktak, illetve laknak most is tőlem. Lenéztem a múmiára.
- Hé, miért kell elmenekülni. Na, gyere le. – kérlelt, de eszem ágában sem volt. Amint le tudta a távolságot, a lábamra dobott egy adagot a gyolcsaiból, és az orromat ismét megcsapta a bűze. Igen, ebben az alakban többek között az is gond, hogy az állat szaglása sokkal jobb, mint az emberé, és kétszer annyira facsarja az orrom, mint egyébként. A gyolcsok segítségével egy mozdulattal lerántott a földre, és a hátam nagyot koppant a talajon.
- Mostmár leszünk barátok? – kérdezte ismét, mire én ismét emberi alakban voltam, és lassan hátrafelé kezdtem kúszni, de a lény persze követett. Felpattantam és ismét futásnak eredtem, hátha találok valami kiszögellést, árnyékos részt, bármit, ahol el lehet rejtőzni, de a terem teljesen üres volt ilyen szempontból. Próbáltam bele kezdeni még egy körbe, de amióta átléptem a szoba küszöbét, éreztem, hogy folyamatosan romlik a hangulatom.
~ A múmiától? Egyébként is, miféle varázslény ez? – töprengek magamban, de választ nem igen találok a kérdéseimre, így inkább megmaradnak költői kérdéseknek. A második kör felénél már lelassultam, kezdtem feladni a dolgot, és azt érezni, hogy innen soha a büdös életbe nem fogok kijutni. Megálltam, és a múmiára néztem, aki még mindig közeledett felém. Itt a vége, nincs tovább. Pápá suska, én kiestem. A múmia közelebb ér, és már csak ösztönösen modulok, ahogy ő is ölelésre emeli a karját, majd mind a kettőnkből kirobban a sírás.
- Ne haragudj, hogy elfutottam előled, nem volt szándékos, csak tudod… – kezdtem bele, de nem tudtam befejezni, mert a múmia valószínű meghatódott ezen, és „robbant egyet”, mire én is hasonlóképpen reagáltam.
- Ne haragudj, hogy…nem túl jó a szagom. – folytatta ő a sort, és most én vettem át az érzelem túltengés szerepét. Nem tudom mennyi idő telt el, amíg a múmiával halálra öleltük egymást, de a terem hirtelen elsötétült. Éreztem, hogy a múmia érintése, mintha nem lenne, majd pár másodperccel később ismét felgyúlnak a fények. Kissé bántja a szemem a hirtelen váltás, de majd csak lassan hozzászokik. Amíg ez nem következett be, addig a kezemmel próbáltam eltakarni a fényt a szemem elől, mert a végén még kiégetik a drága látószerveimet. Egy ajtó nyílt ki, valamint a múmia eltűnt. Ez a két dolog volt elsőre „furcsa”.
- Mégis ez most mi akar lenni? – kérdeztem, de nem láttam senkit. Félve bár, de egyre bátrabb lépésekkel megindultam a nyitott ajtó elé, még mielőtt valaki meggondolja magát.

Miután Imolatus elált Zoey-től, egy újabb kihívás színhelyén találta magát, ezúttal egyedül. Előzőleg egy fánkot kellett leennie egy kötélről, és úgy hitte, ennél abszurdabb feladat már nem jöhet. Tévedett. Ugyanis egy szerteszétbarmolt „könyvtárban” találta magát. Hősünk megdörgölte a szemét, mert nem akarta elhinni, hogy valóság, amit lát. Ám nem férhetett hozzá kétség: előtte ott szomorkodott egy üres polc, körülötte pedig mindenfelé meggyalázott könyvek feküdtek a földön. A mágus felemelte az egyik példányt a földről, és belelapozott. Nem talált benne semmi érdekeset: semmilyen titkos szimbólum, ábra, üzenet nem volt benne, csupán a megfakult betűk sorakoztak a lapokon végeláthatatlan hadrendben. Pedig titkon remélte, hogy legalább megtámadja a könyv, és bizonyíthatná a nézőknek a harci rátermettségét. Nem ez lenne az első alkalom, hogy hadat viselne egy könyv ellen.
Ám a papírhalmaz teljesen ártalmatlannak bizonyult. Imolatus nagyot sóhajtott, és a polca helyezte. Ekkor vette csak észre, hogy a kijárat fölött egy felirat díszeleg: „A végéről csípd el a betűt, legyél építész, rakd össze, és átmehetsz. A rend a lelke mindennek.” Tehát egy rejtvénnyel áll szemben. Nos, ez kezd érdekes lenni. Igaz azt még mindig nem értette, hogy az miért lenne izgalmas bárkinek is, hogy egy szobában kódorog, nyomokat keresve. Talán ha elkezdene zsonglőrködni a könyvekkel… Apropó, könyvek. A rend a lelke mindennek rész valószínűleg arra utalt, hogy rakjon rendet. Imolatus áldotta a szerencséjét, hogy annyi időt töltött a céh könyvtárában a könyvmoly Nessa társaságában a Rejtett Oázis után kutatva. A lánytól eltanult egy s mást a könyvtárazásról.
Hogy emelje a produkciója fényét, hősünk megidézte a szárnyait, és a magasból lecsapó ragadozó madarat játszva gyűjtötte be a félelmükben mozdulatlanná dermedt könyveket. Alábukott, körözött, akárcsak egy sólyom. Miután megtelt a keze zsákmánnyal, precíz mozdulatokkal a polcra dobálta őket. Meg kellett hagyni, ebben volt némi gyakorlata, ugyanis az unalmát gyakran űzte el hasonló mutatványokkal. Persze csak akkor, ha senki sem látta. Három - négy kör után Imolatus végzett a polcpakolással. Miközben elégedetten szemlélte a takarosra sikeredett munkáját, a következő lépésen gondolkozott. „A végéről csípd el a betűt, legyél építész, rakd össze.” Minden bizonnyal sorba kell rendezni a könyveket, hogy kijöjjön valamilyen értelmes szó vagy üzenet. De mi alapján? A szerzők szerint? Nem valószínű. Sokkal nagyobb az esély rá, hogy a címekben rejlik a megoldás kulcsa. A cím utolsó betűjét kellene nézni? Ez elég újszerű, máskor a kezdőbetűt kell nézni.
Imolatus az egyik könyv gerincét kezdte mustrálni, melyen a következő cím díszelgett: „A hebrencs Eckbert kendert teker”. Igazi alapmű. Ahogy megérintette az „r”betűt a „teker” végén, az világítani kezdett. Az izzás nem hunyt ki, viszont a betű mintha enyhén ragadt volna. A mágus igazából nem lepődött meg, amikor rájött, hogy a világító betű szó szerint levehető a könyv gerincéről, és felragasztható a levegőbe. Kezdett értelmet nyerni az üzenet. Nem volt más hátra, hősünk megismételte az egészet az összes könyvvel. Ahogy a semmiben táncoló betűket nézte, Imolatus kénytelen kelletlen el kellett ismernie, hogy a jelszó kirakása már sokkal nagyobb kihívás volt, mint helyükre rakni a könyveket. A következő betűkből gazdálkodhatott: ŰLLEM AMI NAK NEK SOREN. Ez több mint talányos. Megpróbált elkülöníteni olyan szavakat, amelyek a helyzetéhez köthetőek: cirkusz, sátor, porond, mester, műsor…
Pár perc szürkeállomány-izzasztó betűpakolgatás után Imolatus elégedetten szemlélte a szeme előtt villódzó sikeres megfejtést. Ám a kijárat még így sem nyílt ki. Végül aztán észbe kapott, és kikiáltotta a nagyérdeműnek:
- A MŰSORNAK MENNIE KELL!
És a kijárat hangos tapstól övezve kinyílt.

Mikor beléptek a következő terembe, ismételten meglepő látványban van részetek. De ezt a látványt nem most tudjátok meg, hanem később. Legelső feladatnál segítő társaitok ismét visszatérnek. Lehet üdvözölni őket, egymás karjaiba esni, ilyesmi, tőlem akár verset is szavalhattok nekik, ami jólesik. Mindegyik teremben van egy tábla, rajta fénylő betűkkel: "Egy. csak egy lehet talpon e vidéken." És ez azt fogja jelenteni, hogy le kell győznötök a társatokat. Mindegyik társnak 550VE-je van. ez bizony azt jelenti, hogy nem mindenki fogja tudni legyőzni ellenfelét. Ez van. No, de, következzenek a termek felépítése:
Aki Keilát kapja ellenfeléül, az egy olyan teremben fogja találni magát, ahol van egy fémrács, ezen álltok, és alatta tűzköpő szerkezetek vannak, amikből véletlenszerűen kicsapnak lángok.
Irina terme egy síkságot imitál, ahol tűz a nap, jelentősen rontva a látási viszonyokat.
Jade ellenfele egy erdőben találja magát, ami tele van fával, és bokorral, ezzel nehezítve a manőverezést.
Zoeynak segítségére egy vihar, vagy legalábbis egy vadul tomboló forgószél, mely a teremben kering, mindkettőtöket, de leginkább szegény játékost akadályozva.
Benoite megszívta: Wry egy koromsötét teremben lesz, amit itt-ott lesugárzó fények törnek meg.
Eléggé egyértelmű, hogy a termek, és a felkonferálás után, milyen típusú mágiát használnak ellenfeleitek. 1es és 2es szinten minden mágiát ismernek abban az elemben, használjátok őket egészséggel. Aki nyert, az menjen tovább, aki vesztett, az alatt megnyílik a föld, és egy csúszdán szúszik le... valahova.
Ha kell segítség az njk kijátszásához, szóljatok, és segítek.
Határidő: Január 5. Szombat.
ui.: Kevin Hawkeye, ha nem képes pótolni, akkor ezután a poszt után megválunk tőle, játéktechnikai okokból kifolyólag, és mindenki mástól is, aki nem tartja a határidőt. Sajnálom, de a porondmester megkötötte kezeim Jó szórakozást, boldog új évet.

Az ajtó túloldalán végre valahára kellemes fogadtatás várta Imolatust. Szó szerint, ugyanis szembetalálta magát Zoey-val.
- Hát itt vagy végre. Látom nem kapkodtad el – köszöntötte egy fanyar mosollyal.
- Nincs is nagyobb bűn, mint megváratni egy ilyen gyönyörű hölgyet – bókolt a fiú, miközben boldogság öntötte el a lelkét, hogy újra társulhat a lánnyal. Az előző feladat igazán szórakoztatóra sikeredett, jó lesz újra megismételni. Zoey-t azonban nem hatotta meg a mágus kedvessége, arca továbbra is valamilyen baljós nyugalmat árasztott.
- És ezúttal mi lesz a feladatunk? – kérdezte Imolatus a fejét forgatva. A terem, ahová ezúttal kerültek, nem tartalmazott semmilyen támpontot. A talpuk alatt köves talaj terült el, míg középen egy nyugodt tükrű tó terpeszkedett. – Remélem nem kell úszni, ugyanis abban nem jeleskedek.
- Olyan kis naiv vagy – válaszolta egy nyelvnyújtással Zoey. Imolatus egyre inkább összezavarodott. Nem értette, miért változott meg ilyen hirtelen a lány viselkedése. Balhé szagot szimatolt…
- Még mindig nem jöttél rá? Amit úgy vártál ezelőtt, most beteljesül: megküzdünk egymással.
Tehát a fiú megérzése ezzel az egész cirkuszos hercehurcával kapcsolatban igaz volt. De akkor mire vélje a másik kifakadását a fánkos feladatnál. Csak színészkedett volna? Vagy ez az egész csak egy trükk?
- Ha ennyire szeretnél egy kiadós verést, hát legyen. Ám hidd el, jobban jártál volna, ha a társam maradsz.
Zoey erre nem szólt semmit, csak kacagva a levegőbe emelkedett, látszólag mindennemű segédeszköz vagy szárny nélkül. Imolatus sejtette miért: A vihar szívének hívatja magát, nem lenne meglepő, ha értene a szél mágia használatához. Egy ilyen tág térben rengeteg hely van a manőverezésre és a különböző levegőmanipulációs varázslatokhoz. Ami alapvető hátrányt kell, hogy jelentsen hősünknek, aki ezidáig közelharcra specializálódott. Még jó, hogy legalább repülni tud, nem kell a szárazföldön manővereznie, amit a tó ráadásul még tovább nehezít. Nem lesz egy könnyű menet, az már egyszer biztos.
A fiú megidézte az angyalszárnyait, és a levegőbe emelkedett. Egy darabig csak kerülgették egymást az ellenfelével, próbálták kiismerni a másikat. Imolatust alapvetően a lány gyorsasága érdekelte. Úgy gondolta, hogy ez kulcsszerepet fog játszani a csatában. Szemtől szembe harcolni egy szélmágussal olyan, mint széllel szembe köpködni.
- Azt hittem, ez az egész a közönség szórakoztatásáról szól, nem pedig a harcról – szólította meg a lányt.
- Ugyan mi lenne szórakoztatóbb, mint egy izgalmas csata? Jobb ha tudod, hogy… - ám befejezni már nem tudta, mert a fiú (sikeresnek ítélve a figyelemelterelést) villámgyorsan rávetette magát. Már egy karnyújtásnyira volt áldozatától, amikor a semmiből hirtelen egy óriási forgószél kerekedett, pont ott, ahol a fiú volt. A széltölcsér alaposan megpörgette az alakváltónkat, majd kiköpte magából. A világ annyira pörgött a pórul jár mágus körül, hogy fogalma sem volt, merre járt az ellenfele. Zoey azonban nem veszett el, alattomosan fölé lebegett, majd elkiáltotta magát:
- Szellő! – azzal a tenyeréből egy óriási széllökést idézett meg, amely a tehetetlen fiút az alatta lévő tóba sodorta. Épp csak annyi ideje volt, hogy összehúzza magát és visszatartsa a lélegzetét, mielőtt a jéghideg víz ellepte a testét. Minden lélekjelenlétét összeszedve a felszín felé kezdett kapálózni, remélve, hogy a lány nem várja ott, hogy újra lecsaphasson rá. A félelme azonban alaptalan volt: Zoey kárörvendően nevetve nézte végig, ahogy Imolatus szánalmas kutyaúszással kikecmergett a vízből. Be kellett látni: nem állt túl jól a fiú szénája: alapvetően csak két trükk állt a tarsolyában: az angyalszárnyak és Camael keze, ami ugyan erős volt, ám csupán közelharcra lehetett használni. Tovább rontotta a helyzetet, hogy a szárnyai bevizesedtek, így használhatatlanná váltak. Ha viszont visszavonja az átváltozást, ki tudja, lesz-e elég ereje újra megidézni. Patthelyzet alakult ki, ez tagadhatatlan.
- Na, nem akarod feladni? Egy csomó fáradtságtól megkíméled magad. A megaláztatásról nem is beszélve – gúnyolódott rajta a szélmágus, aki úgy tűnik olvasott a gondolataiban.
- Bocs, de az nem az én műfajom – válaszolta ingerülten Imolatus. Közben egy terv körvonalazódott a fejében. Miután feltápászkodott, ázott szárnyaival esetlenül csapkodva próbálta a magasba emelkedni. A lány ennek a színjátéknak egyszerűen nem tudott ellenállni, és apró széllabdákkal kezdte dobálni, amelyek ha eltalálták csúnya vágásokat okoztak a testén. Hősünk azonban nem adta fel, szárnyait maga köré szorítva meglepő ügyességgel szlalomozott a labdák közt, mialatt egyre közelebb került a forgószél felé, amely most már a köves parton tombolt. Ahogy a pörgő veszedelem közelébe ért, egy merész mozdulattal belevetette magát, remélve, hogy nem kenődik a falhoz. Ám szerencséje volt, a mini tornádó a terem közepe felé lökte ki.
- Kár a gőzért! Szél pengék! – kiáltotta Zoey, és a karjaival kecses mozdulatok írt le, melyek nyomán borotvaéles léghullámok indultak útjukra. Ám a célpontjukat már nem érték el. Imolatus jól kalkulált, a forgószél erős centrifugaként működve megszárította a szárnyait, így nem esett nehezére kikerülnie a veszedelmet. Sőt, rögtön ellentámadásba lendül, és amilyen gyorsan csak tudott, a lány felé száguldott. Ám nem volt elég gyors.
- Vihar Fal! – Zoey előtt egy levegőből álló fal jelent meg, amely lelassította, majd visszalökte a felé suhanó angyalt.
- Ezt neked, te kis alattomos! – azzal a lány egy villámgyos mozdulattal bordán rúgta a fiút. Mivel magas sarkút hordott, ez kifejezetten fájdalmas volt. Hősünknek másodjára már nem volt szerencséje, és nem a vízbe, hanem a szó szerint kőkemény földre esett. A becsapódás nagy részét a szárnyai fogták fel, amelyek rögtön el is tűntek. Sajnos a belőlük sugárzó fájdalom még így is belenyilallt Imolatus elméjébe. Ez így nem lesz jó.
- Látom elég nehezen tanulsz. Mikor jössz már rá, hogy a frontális támadás ellenem hatástalan? Én vagyok Zoey, a vihar szíve! Számomra a természet pusztító haragja oltalmazó fal, melyen ellenfeleim sosem fognak tudni áttörni. Lásd be, ellenem semmi esélyed.
- Azt te csak hiszed.
- Tévedsz, angyalka. A helyzet az, hogy a repertoárom felét se láttad.
- Valóban? Kérlek kápráztass el!
- Víz Köpet! – a lány szájából a varázsszavak kimondásából egy koncentrált vízsugár tört elő. A támadás azonban nem érte meglepetésként a fiút. Szinte biztos volt benne, hogy valami ilyesmi fog történni. Az eddigi feladatok alapján világossá vált számára, hogy egy adott teremben minden és mindenki okkal van ott. Az pedig, hogy egy tó is található egy forgószél mellett, amikor az ellenfele a Vihar Szíve, nem lehet véletlen. Azonban most nem csak Imolatus elmélete volt hibátlan, de az időzítése is. A folyton vándorló tornádó ugyanis pont akkor tévedt kettejük közé, amikor a lány az önteltségétől elvakultan felé irányította a vízsugarát. A heves széloszlop a úgy szórta szét vízcseppeket, paraszt a vetőmagot. Most Imolatuson volt a nevetés sora.
- Hajjaj, ez elég nagy égés volt. A viharnak mióta okoz fejtörést eldönteni, hogy essen vagy fújjon? Mert neked szemlátomást a kettő egyszerre nem megy.
- Szemtelen fráter, na várj csak! Mindjárt letörlöm a szád széléről azt a pimasz vigyort! – Zoey heves mozdulatokat tett a karjaival, és egy bonyolult varázslatba kezdett. Egyik kezével a mini tornádóra mutatott, amely hirtelen irányt változtatott, és megindult a fiú felé. A másik kezével pedig a vízre mutatott, ahonnan víznyalábok törtek elő, feltöltve a forgószelet vízzel. A széltölcsérből így víztölcsér lett. Más súlycsoport, nem árt tudni. Imolatus a vizes veszedelmet figyelve nagyot nyelt. Egyrészt örült, hogy bejött a terve, és a lány lefoglalta magát egy bonyolultabb varázslattal, ám kicsit aggódott is, hogy előbb fog meghalni, mintsem ki tudná használni a lehetőséget.
Nagy levegőt vett, és újra előhozta a szárnyait. Borzasztóan sajogtak ugyan, de még épek voltak. Az újbóli használatuk azonban több varázserőt igényelt. Mire az időközben jócskán megnövekedett víztölcsér a közelébe ért, Imolatus újra a levegőben volt. Kikerülni már nem tudta, így csupán egyetlen lehetősége maradt: előre. Minden erejét összegyűjtve nyílegyenesen belerepült a meteorológiai veszedelembe, amely beszippantotta, és elkezdte forgatni.
Az elemeket kombináló varázslat vészes sebességgel szipolyozta Zoey varázserejét, és ez aggodalommal töltötte el a lányt. Izgága ellenfelét már egy ideje elveszítette szem elől, valószínűleg a tölcsér beszippantotta magába, és most magatehetetlenül sodródik. Végül úgy döntött, eleget leckéztette a fiút, végtére is ez a játék úgysem vérre megy. Ahogy a varázslat megszüntetésével együtt a tornádó ereje is visszaállt az eredeti szintjére, kellemes vízpermet öntözte az arcát, felfrissítve meggyötört elméjét. Itt az ideje learatni a babérokat.
- Csak nem fáradtál el, kicsi lány? – kérdezte egy pimasz hang. Zoey rémülten kapta fel a fejét. Az nem lehet, hogy még mindig talpon legyen! Pedig így volt: megtépázva, véresen, tele sebbel, de szétborzolt szárnyaival ott lebegett előtte Imolatus.
- Ezt meg hogy?
- Zoey, csak azért mert felturbóztál a varázserőddel egy játéktornádót, még ne hidd, hogy az ereje felveszi a versenyt egy igazi természeti csapással. Ahhoz pedig pláne kevés, hogy széttépjen egy Főnixet – ennél a résznél a fiú a mellére csapott, majd immár harmadszor, megrohamozta a levegőben az elemi mágust. A lány rémülten kapta maga elé a kezét, ám az előző varázslata annyira kiárasztotta, hogy nem tudott koncentrálni. Imolatus időközben a szárnyait Camael kezére cserélte, majd a repülés során szerzett lendületét felhasználva egy hatalmas csapást vitt be az elemi mágusnak, aki ettől a vízbe zuhant.
A lányt a becsapódás sokként érte, és magatehetetlenül elmerült, mint egy darab kő. Hősünket aggodalommal töltötte el, hogy nem bukkan fel, és a lelkiismeretével való rövid vívódást követően végül csak utána ugrott. Habár elég rossz úszó volt, Camael mágikus jobbjának erejével elég ereje volt, hogy kiráncigálja a víz mélyéről Zoey-t. Miután felfektette a partra a lányt, azon tanakodott magában, hogy melyik módszerrel lenne izgalmasabb első segélyt nyújtani a lánynak: ha szájon át lélegezteti, vagy ha a mellkasát masszírozza ritmusra. Amint azonban fölé hajolt, a Zoey magához tért, és képen köpte egy nyeletnyi vízzel.
- Szemét! – ez volt az első, amit mondott, miután szóhoz jutott.
- Hé! Megmentettem az életed! Igazán lehetnél egy kicsit hálásabb!
- Mi az, hogy megmentettél? Te löktél a vízbe! Te miattad ájultam el!
- Ezek szerint elismered, hogy én nyertem – vigyorodott el diadalmasan Imolatus. Kár volt, a lány ugyanis elvörösödött és teljes erejéből képe törölte.
- Ezt igennek veszem – motyogta az arcát simogatva. Meglepő módon Zoey sem volt elégedett a helyzettel, mert magához ölelte a lábait és elkeseredetten meredt előre.
-Azért ugye nincs harag? – kérdezte egy gyermeki mosollyal a szája szélén Imolatus. Zoey válaszul megölelte és adott neki két puszit. Közben pedig a fülébe suttogta:
- Nincs. De vigyázz magadra, műsor még nem ért véget.

A múmiával való találkozásom kicsapta a bizarr és a morbid biztosítékomat. Miután ráébredtem, hogy mi is történt valójában, gyorsan végig poroltam magam, nehogy elkapjak valami lépfenét attól a rothadó havertól a túloldalon.
~ Tényleg, hová is tűnt tulajdonképpen? – ezen méláztam folyamatosan, amíg át nem léptem a frissen kinyíló ajtón. Ekkor ért a második döbbenet, zsinórban. Egy erdős tájra értem ki. Mintha nem is a teremben, vagy a cirkuszban lennék – bár ki tudja, lehet, hogy már tényleg nem ott vagyok – buja zöld növényzet fogadott. Tettem bár lépést, és bár a lábam alatt éreztem, jobbnak láttam, ha rendesen is leellenőrzöm, hogy valóban igazi növények-e ezek. Azok voltak. Épp körbe néztem volna, amikor vékony torokköszörülés csapta meg a fülem. Mikor oda fordultam a harmadik megdöbbenésen volt az idő. Egy régi ismerős köszönt vissza ismét: Jade.
- Csukd be a szád, Kev, azt hittem ennél barátságosabb fogadtatásban lesz majd részem. – kezdett bele a nő.
- Jade. – ennyi jött csak ki a számon. Lehet, hogy kissé mogorva voltam, vagy vagyok, de azt biztos, hogy egyáltalán nem hülye. Tudom, hogy mi lesz a feladat, vagy legalábbis sejtem, hogy mit kell majd tennem, és őszinte leszek: nem repesek az örömtől. Sokkal jobban szerettem volna, ha mondjuk már csak a végén találkozunk.
- Nem örülök ennek a találkozásnak. – mondtam meg az őszintét.
- Gonosz vagy, tudsz róla? – tette fel csalódottan a költői kérdést Jade. – Nos, attól tartok, Kevin drága, nem lesz más választásod. – elfintorodtam, mert tudtam, hogy valahol igaza van. Épp válaszra nyitottam volna a számat, amikor leguggolt, és kezét a talajra érintette. Egy pillanattal később már két fából készült cölöp páros tartott felém, aminek a végén egy-egy ökölforma alakult ki. Mondanom sem kell, hogy esélyem sem volt elkerülni, és úgy telibe kaptam az ütést, hogy öröm volt nézni.
- Sosem voltam képes nők ellen bunyózni. Ez nem járja, és utálom azt a fajtát, aki mégis megteszi.
- Akkor sajnos nem tudok veled mit csinálni, csúnyán fogod végezni. – Jade leengedte maga mellé a kezeit, majd életem talán legbizarrabb élményét láttam. Vagyis a második legbizarrabbat a múmia után. Az alkarjaiból egy-egy növényekből álló penge ereszkedett ki.
- Ez undorító. – játszottam rá a dologra egy imitált öklendezéssel, és a szám elé is kaptam a kezem. Jade nem válaszolt, elrugaszkodott, és már nekem is támadott. Próbált kisebb nagyobb vágásokat és szúrásokat bevinni, de a legtöbb elől sikerült elhajolnom. Beszereztem néhány újabb sérülést, aminek nem örültem. Jade nem viccelt, és én még mindig azon a véleményen voltam, hogy nem fogok laposra verni egy nőt. A bal kezén lévő növénypenégvel támadott, amikor is el kellett már rugaszkodnom, hogy hátra tudjak ugrani előle, különben átszúrta volna a fejem a szememen keresztül.
- Ez nem volt szép tőled. – mondtam a lánynak, mikor sikerült megállnom.
- Azt hittem, hogy jóban vagyunk. – legalábbis nekem a bikás feladatból ez jött le. Jade karjáról eltűnt a két kardszerű képződmény, majd egyik kezét tenyérrel az ég felé fordította, és egy növény kezdett kibontakozni rajta. Meg kell hagyni, gyönyörű volt, és illett ez a fajta mágia Jade-hoz, bár azt meg kell hagyni, rám nézve eléggé veszélyes. Amint a növény kifejlődött Jade tenyerén, felém fordította azt és ez már most nem tetszett, majd egy lökő mozdulattal ellőtte a növény szirmait, melyek tornádóként száguldottak felém. A veszély elkerülhetetlen volt, így mindkét karomat kénytelen voltam Forest Balkan Armba átalakítani. Elrugaszkodtam, és a legközelebbi ágban megkapaszkodva felpörgettem magam a lombkoronába.
- Nocsak, végre te is megmutattad, hogy mit tudsz? – Jade mintha elmosolyodott volna. Ismét ellöktem magam, és egy szomszédos fára ugrottam át, majd még egyel és még egyel odébb, remélve, hogy sikerül Jade háta mögé kerülni. Mikor körülbelül megvoltam, rendesen felmértem a távolságot, és a magasságot, majd a bal karomat Black Bull Arm alakba alakítottam. A Forest Balkan Armal felkapaszkodtam az egyik vastagabb ágra, és hintázni kezdtem, majd elengedtem magam, és hátra húztam a Black Bull Armot, azt a tervet dédelgetve, hogy behúzok egyet Jade-nak, hátha így rá tudom venni, adja fel, és hagyjuk abba ezt a hülyeséget. Tévedtem. Jade elhajolt, amivel még nem is lett volna gond, mert az időzítése nem volt épp tökéletes, ám egy igen méretes farönk váltotta fel a helyét. Nem láttam, de a kezét ismét a földre tette, amiből egy igen termetes farönkkel támadott meg. A rönk hasba vágott, és velem együtt repült tovább, mint egy kilőtt torpedó, majd az imént elhagyott fa törzsének vágott. A hátam és a mellkasom egyaránt fájt, és levegőt is csak nehézkesen kaptam.
- Enjye, azt hittem, ennél azért keményebb vagy. – lépett oda hozzám Jade, és kezét az állam alá téve megemelte a fejem.
- Megmondtam, hogy nem verek laposra egy nőt. – az értékrendem szent és sérthetetlen, sosem fogom megszegni. Legalábbis most még biztos nem, és ez igaz a közeljövőre is. Jade egy lépést hátrált, majd egy fura mozdulattal valamit megint előkészített.
- Csak a korábbi emlékek miatt. És mert eddig túl egyszerű dolgom volt. – mondta mosolyogva, majd egy gomba kezdett kinőni mellette a földből, és amint elérte teljes méretét rögtön fura port engedett ki magából.
- Ez meg mi? – kérdeztem, mert tartottam tőle, hogy Jade meg akart mérgezni, de még mielőtt rákérdezhettem volna efféle terveire, megelőzött:
- Fungus Spore - Purple Mist. Segíteni fog, hogy legalább még ennyi ideig bírd a harcunkat. – Ahogy beszippantottam a gomba által kilökött spórákat, kezdtem azt érezni, hogy az erőm visszatérőben. Valószínűleg nem lesz olyan balga, így nyilván az ő ereje is visszatérőben, úgyhogy mintha nem is jutottunk volna sehová. Jade újabb támadásra készült, de ez persze én sem fogom szó nélkül hagyni. Nem szeretem feladni az elveimet és az értékrendemet, de ha valaki kierőszakolja belőlem ezt, az magára vessen. Mindkét karom Forset Balkan Armba alakítottam, és fellöktem magam ismét a fára.
- Megint a fák? Nem vagy te egy kicsit gyáva? – Jade, mintha a lelkembe látott volna. Na nem azért, mert tényleg gyáva lettem volna, hanem mert akármennyire is rákoncentráltam nagyon nehezen tudtam rávenni magam, hogy megüssem. Csaptam némi zajt, megzavarva ezzel azt, hogy megállapítsa, hol vagyok, de gyakorlatilag csak egy szomszédos fára ugrottam át, majd Beast Soul: Forest Balkan alakot vettem fel, és kilőttem a fáról Jade felé. Sikerült neki behúznom egyet a jobb vállára. Direkt céloztam ezt a részt, mert elég kellemetlen is tud lenni, és nem is okoz nagy problémákat. Jade a meglepettségtől szinte reagálni sem tud, és az ütés erejétől a közeli fa törzsének csapódik. Mikor sikerül összeszednie magát, feláll és elmosolyodik.
- Na végre! Ironikus nem? A szépség és a szörnyeteg. – egy halk morgást hallattam. Nem szerettem az ilyesféle hasonlatokat, főleg, mert amúgy igazak.
- Erre vártam végre. – Jade végig simít a karján és a mellkasán, majd lassan érezni kezdem az égető fájdalmat az öklömben.
- Ez meg mi?! – görcsbe rándult a jobb kezem, majd az égető érzés szépen lassan elkezdett felkúszni az egész karomon. Nem tudtam eldönteni, hogy csíp, éget, vagy csak szimplán fáj.
- Mit tettél?! – kiáltottam a nőnek, de Jade nem tett semmit. Közelebb sétált, és közben leporolta magát. A Beast Soul: Forest Balkan alak kezdett eltűnni, és testem szépen lassan visszaalakult eredeti formájába.
- Csalánsejtek. Vicces kis „teremtmények” nem igaz? Először csak éget, aztán lebénít, és később már lélegezni is nehezedre esik majd. – vázolta nagy vonalakban a kilátásaim. És valóban. Érezni kezdtem, mintha a tüdőmre folyamatosan pakolnák, és mindig nagyobb és nagyobb súllyal rajta, kellene lélegeznem. Képtelenség, és lassan ott tartok, hogy úgy kapkodom a levegőt, mint aki kilométereket futott csak úgy a semmibe.
- Ez aljas húzás volt. – préselem ki, amolyan utolsó szavakként, de Jade csak mosolyog.
- Szerelemben, háborúban nincsenek szabályok. Tartja a mondás. – közelebb lép hozzám és megcsókol, majd ismét hátrál egy lépést, és közben integet.
- A műsor végén találkozunk. – ismét egy aljas mosoly. – Vagy nem. – ekkor megnyílik alattam a föld, és magához ragad a sötétség. Az utolsó dolog, amit érzékelek, hogy puhán landolok valamin – egy csúszda-szerű izén – majd lefelé kezdek száguldani rajta.

U.i.:

Jade mágiái:

Belépve a szóbába egy hatalmas síkság tárult elém. A padlót fű borította be. A mennyezet helyén hatalmas fényforrás volt, ami mindent bevilágított. Az egész terem olyan hatást nyújtott mintha egy réten lennék délben. Egy probléma volt méghozzá hogy a fényvakító. A szobába lépve egyből elvakított a fény ereje. A kezem a szemem felé tartva próbáltam valami árnyékot biztosítani a látásom hoz. Ezzel a módszerrel képes voltam látásomon javítani annyit hogy rendesen körbe tudjak nézni. Ekkor láttam meg Irinát aki a terem közepén állt. Mivel nem tudtam mit kell tenni úgy gondoltam talán ö majd tudja. El indultam felé és amikor közelebb értem hozzá meg szólítottam.
- Hello. -
- Hello. Na végre hogy ide értél. – Válaszolta látható örömmel. – Na milyennek találod a cirkuszt? –
- Nézni biztos viccesebb, mint benne szerepelni. – Válaszoltam egy hangúan.
- Pedig én élvezem a szereplést. – Mondta vidáman.
- Vajon most mi lesz a feladat? Te nem tudod? – Kérdeztem érdeklődve.
- Egy egyserű feladat lesz méghozzá harc egymás ellen. – Mondta mosolyogva.
- Na végre valami hozzám való. – Mondtam enyhe mosollyal az arcomon.
- Akkor a legjobb lesz, ha elkezdjük. –
Azzal felém tartotta a kezét és egy fény villanást csinált ami elvakított. A fénytől elvakulva alig láttam valamit mivel a látásom a hírtelen fény miatt elhomályosodott. Ezt a zavart állapotot használta ki egy igazi támadásra. Nem szokat láttam csak a hang alapján lettem figyelmes a támadásra akkor mikor meghallottam.
- Light Magic Photon Cannon. -
Azzal egy hatalmas lökés hátra hajított. A földre esve elkezdtem gurulni. Amikor végre megálltam fel álltam ekkorra a látásom valamelyest rendbejött. Ám a teremben uralkodó erős fény még mindig eléggé bántotta a szememet. ~ Nála a területi előny. Így nem lesz valami jó. Kikell találnom valamit.~ Gondolkoztam magamban mikor bevillant az előző feladat. ~
~ Megvan a tükör.~ Az ötlettel felvértezve már tudtam mit kellene tennem. Ám ekkor Irina elvonta a figyelmem a szavával.
- Mi az. Csak erre lennél képes? Mutass valami varázslatot. -
- Akkor támadj rendesen. – Válaszoltam.
- Mi az ez nem volt neked elég. - Mondta nevetve. Én viszont csak azt vártam hogy támadjon. A mire nem kellet sokat várnom egyből támadt is.
- Light Magic Light Beam – Mondta elég hangosan. Ez pontkapóra jött nekem.
- Metal magic tükör. – Azzal egy kerek formájú lapos és síkfelületű fém tükröt hoztam lét re. Amivel képes voltam eltéríteni a támadását. Erre elégé meg lepődött. Mivel a támadása nem volt rám nagyobb hatással mint hogy meglökött egy kicsit.
- Mi az. Ezt meg hogy csináltad? - Kérdezte meglepetten.
- Nem nehéz csak egy tükör kelet hozzá és máris kész. – Mondtam miközben a tükröt előre tartottam.
- Ez remek mégis tudsz valamit. – ekkor előre hajolt mintha nézne valamit. – Látom elég jó tükröt alkottál. – Mondta miközben a haját igazgatta. Csak akkor jöttem rá hogy a tükörképét nézte meg a tükörben. ~ Na most mit tegyek hogy kéne a közelébe jutnom anélkül hogy a fény elvakítana. ~ Ezen gondolkoztam mikor Irina újabb támadást indított. Amit én a tükörrel akartam hárítani.
- Light Magic Blinding Flash – Azzal egy hatalmas villanás tört elő. Ez a villanás elvakított annyira, hogy ismét semmit sem láttam csak fehérséget. Ekkor egy hatalmas ütést kaptam az a fejemre ami hátra tántorított. ~ Ez az most már látok ~ Eszméltem fel az ütés után. Mivel Irina közel volt így egy hatalmas ütéssel hasba vágtam. Erre előre dőlt mire én megragadtam a hajánál fogva és egy hatalmasat rántva rajta a földre vetetem.
- Te szemét. Azt hittem szorult beléd jó modor. – Üvöltött rám Irina miközben fel állt a földről.
- Ne aggódj emiatt. Ám harcban nekem mindegy hogy férfi vagy nő ugyan olyan ellenfél. – Válaszoltam neki komoran. Ám azonban nem mondtam neki hogy vissza fogom magam mivel itt nem élet haláll harc roll van szó. Ám a szavaim elegek voltak a hoz hogy felhúzzam rendesen.
- Rendben akkor én sem fogom vissza magam Light Magic Blinding Flash. - Azzal újra elvakított. Ez után a támadása után már nem volt olyan gyenge a csapása. - Light Magic Photon Cannon. – Azzal egy hatalmas erejű ütést éreztem a hasamban. Ami eléggé elrepített. A földet érést megint gurulás követte. Amikor fel álltam, meg próbáltam rálőni egy Iron bullet- tel. A lövés célt tévesztett az erős fény miatt nem tudtam rendesen célozni. Ezt követően a lány felém rohant és felugrott a levegőbe. Én azt terveztem hogy egy lövéssel elintézem. Ám ahogy céloztam ö pont úgy ugrott, hogy a termet beragyogó fény forrásra, irányította a tekintetem ami elvakított. Ezt követően az ökle újra az arcomba talált ami a földre küldött. Ekkor egy újabb fénytámadást indított ellenem.
- Tessék és a végére Light Magic Photon Cannon. – Azzal a támadással teljesen telibe talált. Aminek hatására arrébb gurultam. A földön fekve már szinte mozdulni sem tudtam. A látásom vissza tért így az ellen felemet tisztán láttam.
- Szemét ez aljas volt. – Nyögtem ki nehezen.
- Mit vártál azok után hogy úgy megütöttél. – Felelte nevetve. – Viszlát. – És egy mosollyal búcsúzott tőlem. Ekkor alattam meg nyílt a talaj és én bele zuhantam. A zuhanást hamar abba hagytam mivel egy puha csúszda volt alattam ami felfogta az esést. Aztán lefelé kezdtem el csúszni rajta.

A következő szobába legelőször azt vettem észre, hogy sötét van. Aztán megláttam, hogy a termet véletlenszerűen lesugárzó fények világítják meg, így lehetett látni valamicskét. És felfedeztem még valamit: nem voltam egyedül, az egyik fénysugár alatt ott állt Wry, a társam, akivel nemrég váltunk el.
- Wry ? Te mit keresel itt ? Bár mindegy, az a lényeg, hogy már nem egyedül kell megcsinálnom a feladatot. - mondtam megkönnyebbülten.
- Üdv, Benoite-chan ! Mi történt veled ? Míg nem láttalak, egy őrült szabómester hatása alá kerültél ? - mosolyogott el a saját kérdésén a fiú.
- Ah, ne is mondd. - legyintettem, mire eszembe jutottak az előző szobában töltött percek. - Egy ruharaktárba kerültem, és egy szem ízlése szerint kellett felöltöznem. De most, hogy már itt vagyok, megszabadulok legalább ettől ! - mondtam vidáman, azzal levettem magamról a lila öltönyt, és elhajítottam. Már az elejétől fogva nem szerettem azt a ruhadarabot, öröm volt megválni tőle. Közben Wry jókedvűen nézte a jelentetet.
- Jól tetted, hogy megszabadultáltál attól a zavaró zakótól, még a feladat kezdete előtt. - szólalt meg.
- Tényleg, a feladat ! - eszméltem fel. - Te nyilván tudod, mi az.
- Te nem láttad azt a táblát ott fenn ?
- Hol ?
- Ott, hátrább. - mutatott mögém Wry.
Hátranéptem néhányat, és fölnéztem. A fejem felett ott villogott az írás: "Egy. csak egy lehet talpon e vidéken." ~Egy ? Akkor ez csak nem azt jelenti, hogy...~
- Meg kell küzdenünk egymással ? - mondtam ki hangosan a gondolatomat.
- Úgy bizony. - erősítette meg az elképzelésemet Wry. - Nos, azt hiszem, eleget cseverésztem veled. Lássunk hozzá ! Shadow Fist /Árny Ököl/ ! - mondta a fiú, és a saját árnyéka elkezdett megnyúlni.
~Úgy hiszem, most sem mehetek úgy ki az ajtón, hogy nem teljesítettem a feladatot.~ Feltételeztem, miközben eszembe jutottak az előző helyiség történései. ~Tehát muszály lesz legyőznöm őt, nincs mese.~ Ezalatt a fiú árnyékából egy ököl formázódott, amit Wry egyenesen felém irányított.
- Ex-quip: Fist Weapon / Ölt-vált: Ököl fegyverek // Cestus. - idéztem meg én is a fegyveremet. Bár Wry támadása miatt egy kicsit hátracsúsztam, sikerült megállítanom az árnyéköklöt a sajátommal.
- Szóval fegyvermágus vagy ? Kár, pedig meg voltam győződve róla, hogy te valamisokkal esztétikusabb mágiát használsz. - mondta csalódottan Wry. - Shadow Fist /Árny Ököl/ ! - jelentette ki az ellenfelem, mire még egy árnyékököl közelített felém. Erre én már kénytelen voltam hátraugrani, így nem talált el. ~Viszont, ha ő a mágiáit a saját árnyékából csinálja, akkor ki kell mozdítanom abból a fénykörből, ahol most áll.~ A Magic Revolver / Mágikus Revolver / nevű mágia használata nyomán egy revolver került a kezembe, azzal lőttem ki a saját varázserőmet Wry-ra. Erre ő ahelyett, hogy kikerülte volna a lövést, egy sötét kupolát emelt maga elé az árnyékából, ezzel kivédve a támadásomat. ~Jó, akkor kapsz másmilyet.~ Gondoltam, és ezúttal egy tűz mágiával átitatott töltényt lőttem ki. De ezt már nem Wry-ra, hanem közvetlenül mellé, a földre.
- Mi ? - adott hangot meglepetésének az ellenfelem, mikor látta, hogy a lövésem nem is igazán felé érkezik. A töltény pedig becsapódott a padlóba, és felrobbant. A robbanás, bár nem találta el a fiút, a lökéshullám jó pár méterrel odébb taszította őt. ~Remek, mostmár nincs árnyék !~ Gondoltam, és egy villám töltényt lőttem ki oda, ahol a fiút sejtettem.
- Guard Shadow / Védő Árny / ! - kiáltotta Wry, és ismét maga elé emelte a pajzsát. - Azt gondoltad talán, hogy fény nélkül nem tudom használni az árnymágiámat ? Tévedés ! Az én mágiám minden körülmények között használható ! - mondta a fiú, és felállt a térdeiről. - Shadow Pull / Árnyék Húzás / !
A varázslat segítségével Wry árnyékából egy hatalmas kéz materializálódott, azzal pedig felém csapott. Mivel nem tudtam kivédeni a támadást, ezért az árnyékkéz a falnak vetett.
- Au ! - adtam hangot annak, hogy a fallal való találkozás nem volt épp kellemes. ~A csudába is, meg kell idéznem valami más fegyvert, amivel védekezni is tudok. Viszont, most teljesen sötétben vagyok, így egyszerűbb támadást indítani.~ Gondoltam, és megidéztem egy acél dárdát, majd elhajítottam azt Wry felé. Mivel csak a sötétség miatt csak a sziluettjét láttam a fiúnak, így csak megközelítőleg tudtam bemérni, hogy hol van valójában. Úgy látszik viszont, hogy ellenfelem nem számított a támadásra, mert csak az utolsó pillanatban kerülte ki a dárdát. Így kisebb vágást ejtett a vállán. Hallottam, ahogy Wry felszisszen, majd tántorgó lépteinek hangjait.
- A francba. Nem gondoltam volna, hogy ez az alig megvilágított terem még nekem is rossz lesz. - szólalt meg a fiú félig fényben állva, így láthattam, hogy még a sebesült karját fogja. - Azt viszont látom, hogy ellened keményebben kell próbálkoznom. Shadow Bats / Árnyék Denevérek / ! - mondta ki a mágia nevét Wry.
Ennek következtében hat apró kis árnyékdenevér támadt rám. Én sem voltam rest, megidéztem egy acél hosszúkardot, azzal igyekeztem őket levágni, lecsapdosni, ami éppen sikerült. Viszont nem ez volt az igazi támadás, az utolsó pillanatban láttam, ahogy két árnyékököl közeleg felém. Azok eltaláltak, én pedig néhány lépéssel hátrább értem földet. Egyik kezemmel a bordámat fogtam, majd a kardomra támaszkodva felálltam. ~Valahogy közel kell kerülnöm hozzá, ha elakarom találni, mert a támadó mágiái inkább távolra hatnak.~ Tanakodtam, de Wry következő támadása már érkezett is: hatalmas árnyékkígyók támadtak rám. Én pedig a kezemben tartott karddal igyekeztem hatástalanítani őket. Néhányat sikerült levágnom, a többi elől egyszerűen kitértem, így közeledtem egyre inkább Wry felé. Mikor már ott voltam közvetlenül előtte, megpróbáltam levágni őt egy vízszintes vágással, de félúton valami hátrahúzta az egyik lábam, így csak egy kevésbé sújos vágást sikerült ejtenem a fiún. Lenéztem a lábamra, és észrevettem, hogy az egyik megmaradt árnyékkígyó húzott vissza. Le akartam szúrni azt is, de az addigra már szertefoszlott. Ezután felnéztem Wry-ra. A fiú tett pár tétova lépést hátra, hogy eltávolodjon tőlem, miközben az oldalát fogta. Döbbenten nézett magára.
- Ezt nem úszod meg. - suttogta fegyegetően Wry. - Shadow Pull / Árnyék Húzás / ! - kiáltotta a fiú, mire egy hatalmas árnyékkéz indult meg felém. Magam elé emeltem a kardom védekezésképp, de a kéz a földről támadott, megfogta a lábam, és lerántott a föld alá. Csak a karom és a fejem maradt ki.
- Azt hiszem, végeztünk. - mondta elégedetten Wry.
- Nem hiszem. - mondtam, miközben megidéztem egy mágikus revolvert. Azzal a talajba lőttem egy tűz tölténnyel. A lövés után létrejövő robbanás mindkettőnket hátrébb vetett. A földön fekve leadtam még egy lövést, a villám mágiával átitatott töltény pedig eltalálta Wry lábát.
- Áh ! - ordított fel a fiú, de nem kelt fel.
Én közben feltápászkodtam a földről, és odamentem az ellenfelemhez, hogy megnézzem, milyen állapotban van.
- A fenébe... nem tudok mozogni... - nyögte Wry.
- Azt hiszem, ez azt jelenti, hogy "csak egy maradt talpon".
- Igen, azt. - mondta csalódottan Wry. - De nem értem ! Hogy győzhettél le a te barbár fegyvermágiáddal engem, aki esztétikus, fekete árnymágiát használ ? - kiáltotta utánam a fiú.
- Tudod, a fekete is szép szín, de én jobban szeretem az ezüstöt. - mondtam neki, bár ez nem igazán volt válasz a kérdésére. Ezután eltűntettem a fegyvereimet, és otthagyva őt elindultam az ajtóhoz, majd beléptem a következő szobába.