Magánküldetés: Egyik kutya, másik eb!

- Hát ez meg mi? – kérdeztem elképedve, mikor megláttam egy furcsa papírt a falra kiakasztva. Nem az volt vele a probléma, hogy hol volt, hisz akadtak még mellette más megbízatások is. A különös a tartalma volt.
- Hogy értve mi bajom vele? – kérdeztem vissza a bámuló Sariel-nek. Üreges szemeivel csak meredten nézett rám, majd lassan elfordítva a papírra tekintett.
- Hát nem egyértelmű drágám? Ezt hallgasd: „A Storm Summoners és a Raging Winds céhek marakodása immár túllépett minden határt! A királysághoz nem fordulhatunk, és túl nagy felhajtást sem akarunk, de ezeket le kell állítani! Pár belevaló mágust szeretnénk, ha eljönne a Malacpersely kaszinóba, ahol tisztán látni fogják a helyzetet! Ezt a két céhet még most kell leállítani, mielőtt nagyobb galibát csinálnak... Tisztelettel Daniel Faith." Látod?
Sariel rám nézett és nem mozdult.
- Most miért nézel így? Csak furcsállom, mert ez abszolút nem olyan feladat, amit eddig kiraktak ide. Persze, nem mintha érdekelne… - tettem hozzá gyorsan.
Szerelmem továbbra is meredten nézett rám pár pillanatig, aztán elnézett a terem végébe, majd vissza rám. Követtem a pillantását én is.
- Igazad lehet, jobb lenne megkérdezni a mestert. Drágám, intéznéd a lapot? – azzal elindultam. Közben Sariel kihúzta a rapírját és egy eleganciával telt suhintással körbe vágta a tartó szöget a fal sérülése nélkül. A papír himbálózó mozgással hullott lefelé, de egy gyors döféssel fel szúrta a kardja hegyére és követett engem a terem végében lévő asztalhoz.
A mester épp a székén hintázott. Lábait az asztalra csapta, a kezében pedig egy Heti Mágus Magazint tartott és olvasgatta vigyorogva.
- Miért olvassa azt a szennyet?
- Ó ezt? – bukkant elő az újságból és nézett rám- Csak információt gyűjtök belőle. Tudod Seraphine, az információ nagy hatalom… De miben segíthetek?
Ekkor Sariel a kardját belevágta az asztalba, úgy, hogy a papír pont Morgan Black felé nézzen, majd kirántotta és becsúsztatta a hüvelybe. A mester szőrös kezét a laphoz csúsztatta és beleolvasott.
- Áh igen! Te nem is hallottad a hírt?
- Milyen hírt?
- Látod erről beszéltem az előbb. Az információ. Era-ban nem rég megalakult két újonc mágus céh és azt hiszik, most övék a világ. Viszont, ami roppant érdekes, hogy a Mágus Tanács nem tett ez ügyben még semmi, pedig az orruk előtt történik. – tűnődött el az arcszőrzetét vakargatva az arcán.
- Még mindig nem értem miért van ez kint nálunk. Ez valamelyik nyamvadt törvényes céh feladata lenne, hogy ugráljon.
- Ej-ej Seraphine… - csóválta meg a fejét – Használd az eszedet és egy kicsit a fantáziádat. A kiakasztott megbízások közül legalább a felénél nem azt kell csinálni, ami rá van írva, hanem, ami nekünk jó! Ebben a helyzetben, mi lenne a kedvező?
- Ha elpusztítanák egymást…
- Nagyon ügyes… Azé a holnap, aki még ma felkészül rá! – ordít fel és mélyről törő sátáni nevetés hagyta el a torkát.
- Ha már levetted el is vállalhatjátok. Bízok a képességeitekben. – vigyorog ránk, majd visszafordult az újságjához. Lapozott egyet és elfordította a magazint. Valószínűleg egy nagyobb kép miatt.
- Micsoda dudák!
- És hol van ez a… - rátekintettem a papírra – …„Malacpersely”?
- Valahol Era északi részén a külvárosban, ha jól emlékszem…vakarta a szakállát tűnődően. Ennek viszont nem örültem túlzottan. Elég messze volt a város tőlünk és ha jól tudom nincs is közvetlen járat vonattal, hanem legalább két helyen át kell szállni. A kocsi bérlése pedig elég drága főleg olyan messzire.
- Tudod mit? Inkább elviszlek!
- Hogy micsoda? – kérdeztem vissza. Tiltakozni se volt időm. Kirúgta maga alól a széket és megragadta az alkaromat, egy rántást éreztem, majd minden sötétségbe burkolózott. Mikor újra láttam már nem a gyéren megvilágított pincehelyiségben álltunk, hanem egy szűk kis utcában.
- Hol vagyunk?
- Hát Erában, hol máshol? – feleli röhögve Morgan Black – Na de én megyek is vissza. Ja és szívesen…
- Várjon! – kiáltottam utána, de már elkéstem. Eltűnt az utca árnyékában. Gyorsan körbe néztem, de nem volt a közelben senki. Egy egyszerű sötét, koszos sikátorban álltunk. Sarielre pillantottam, aztán hozzá hajolva a szája elé tekertem a fekete anyag darabot, majd a fejére húztam a köpenyének a csuklyáját, hogy eltakarja a koponyáját. A mellénye zsebéből kihalásztam a bőr kesztyűit és ráhúztam a kezére, ezzel tökéletesen lefedve a teste minden árulkodó részét.
- Máris készen állsz, kedvesem – azzal lábujjhegyre álltam és egy csókot leheltem az állára. Kiléptünk a szutykos sikátorból egy főbb utcára, de nem azt a látványt kaptam, mint amire számítottam Ahhoz képest, hogy sokan a mágia fővárosának emlegetik borzalmasan rossza állapotban voltak a környéken a házak és a út is. Mindenhol betört ablakok, bezúzott falak, lehullott és összetört cserepek a földön, az utat pedig kráterek borították.
- Merre menjünk szerinted?
Sariel felemelte a kezét és jobbra mutatott.
- Rendben, akkor menjünk arra. Úgy szeretem, hogy mindig ilyen határozott vagy, drágám! – karoltam bele és úgy haladtunk tovább. Haladva már embereket is láttunk, ám mind az építkezéssel és a javításokkal foglalatoskodott. Sokan a tetőkön álltak és cserepeket pakolgattak vissza. Mások a betört ablakokat igyekeztek kicserélni. Kisebb gyerekek, pedig az utcát seperték fel és szedték össze vastag védőkesztyűben az apróbb törmeléket.
Elérkeztünk egy nagyobb épülethez, ami hajdan bizonyára gyönyörű lehetett, ám most kopott és romos állapotban volt. Az ajtó fölül egy üres folt árulkodott arról, hogy valamikor ott egy tábla állt, ám a hiányzó tárgy hamar megkerült. A bejárat mellett a földbe volt állítva, de még így is látszott róla a felirat egy része.
- Ersely. Úgy tűnik itt vagyunk…
Ekkor oldalról lépések zaja csapta meg a fülemet. Oldalra néztem és két alakot láttam meg. Első pillantásra, mintha tükörbe néztem volna, mivel egy Sariel magasságú férfi és mellette pedig egy velem egy alkatú lány jött felénk. Persze a kinézetben már voltak különbségek rendesen.
- Üdv! Csak nem ti is a Malacperselybe igyekeztek? – szólalt meg a magas, borostás arcú.
- Ezek szerint ti is? – néztem végig rajtuk. A lány barna haját két copfban hordta, kék szoknyát, rózsaszín felsőt és fekete ujjatlan kesztyűt viselt.
- Am… Sziasztok! - szólalt meg a lány.
Ezek után egy harmadik jövevény is megjelent. Egy kidolgozott, izmos testű, ezüst maszkos férfi közeledett. Elénk lépve mélyen meghajolt. Illedelmessége és kisugárzása valamelyest hasonlított Sariel-ére. Bizonyára ő is megfelelő neveltetést kapott.
- Üdvözlöm a hölgyeket, azt hiszem egy felé tartunk.
Az új jövevény furcsamód mintha észre sem vette volna a magas férfit, ám ő mégis biccentett egyet a maszkosnak. Kezdett zavarni az ember tömeg. Minél többen voltak körülöttem, annál nehezebb volt számomra teljesíteni a mester feladatát.
Ekkor egy harmadik férfi is előbukkant, ám ő már a kaszinóból lépett ki. Arca meglehetősen gondterheltnek tűnt. Dús szőke hajjal és markáns arcszerkezettel rendelkezett. Ruházatként egy elegáns öltönyt hordott.
- De jó látni, hogy ennyien eljöttek! Féltem, hogy majd nem fognak válaszolni a plakátomra a mágusok, mert félnének belefolyni két céh háborújába! Köhm... én lennék Daniel Faith, a Malacpersely tulajdonosa...vagyis...csak voltam... az egész itt kezdődött! A két céh még nagyon friss, tele fiatal, vad mágusokkal, és hát elég sokat jártak a kaszinómba! Mindig sok kárt okoztak azzal, hogy marakodtak, de tegnap beütött a baj... elszabadult a pokol, a két céh mágusai harcolni kezdtek, és hát... ez lett belőle! Muszáj leállítaniuk őket! Annak is örülnék, ha kifizetnék a károkat amiket okoztak! Nem csak nekem, de a lakosoknak is! Tudom, nagy kérés, de bizonyára jelentős jutalomért cserébe meg tudják oldani! – mondta az ujjait tördelve Daniel. A hangjából érződött, hogy valóban sok gondot okozott.
- Akkor én meglátom a Storm Summoner céhet. Fizetni fognak a károkért, azt garantálom – mondta egyszerűen, majd megfordult és lassú léptekkel elindult.
- Természetesen számíthat a segítségemre jó uram – felelte a maszkos, majd a magas férfi után nézett – Forrófejű alak… - dörmögte maga elé.
- Most mit csináljunk ? Túl sokan vannak itt – suttogtam Sariel-nek, aki körbe forgatta a tekintetét, aztán rám nézett. Közelről épp beláttam a csuklya alá.
- Jól van jól van. Megyek – sóhajtottam egy nagyot és elindultam én is az ezüst maszkos után, de Sariel megfogta a karom és csóválni kezdte a feját, majd a másik kezével a sötét alak felé mutatott.
- Rendben kedvesem. Bízok a meglátásaidban.
Hamar utolértük, bár ehhez hozzátartozott, hogy lelassított. Valószínűleg tudta, hogy utána megyünk.
- Szóval a ti társaságotokat fogom élvezni?
- Úgy néz ki – feleltem kedvetlenül, de ekkor Sariel szúrós pillantását éreztem magamon. Ránéztem ő pedig a feje egyetlen mozdulatával intett egyet.
- Igazad van drágám. Fontos az etikett. Ő itt Gabriel, én pedig Halibel vagyok – tettem a kezemet a mellkasomra, mikor magamhoz értem a bemutatkozásnál. A múltkori akciónál jól jöttek az improvizált nevek és személyazonosságok, talán most is megállják a helyüket.
- Örvendek, az én nevem Rohandar. De ne vesztegessük itt az időt, inkább induljunk és rúgjunk szét néhány hátsót.

- Komolyan összecsaptak azok az idióták?
- Ha én mondom.
- Mekkora marhák ezek, remélem, majd jól helyben hagyja őket a sereg. – röhögött.
Eme párbeszédnek lehettem tanúja, miközben a céh léghajóján sétálgattam. A két céhtársam éppen a legfrissebb pletykát beszélte ki, miszerint két céh összebalhézott Erában, és eléggé rendesen lezúzták a környéket.
Engem nem kifejezetten érdekelt a dolog, mivel pénz hiányában inkább a munkára koncentráltam, így tehát máris a küldetésfalhoz keveredtem. Miközben a kiakasztott cetliket olvasgattam, megakadt a szemem az egyiken:


- Nocsak, nocsak. Hát valóban igazak a hírek. – gondoltam. – ]De ha már így alakult, akkor miért is nem? – döntöttem el a dolgot, és leszakítva a papirost a tábláról, el is indultam, hogy utána járjak a dolognak.
Nagy nehezen lejutottam a léghajó fedélzetéről, és néhány óra alatt el is vergődtem Erába. Az utcák zsúfoltak voltak, alig tudtam haladni rajtuk, bár ennek volt egy előnye is, mégpedig az, hogy egyetlen őrnek sem tűnt fel a tetoválás a vállamon, melyet nem szívesen rejtettem el, mivel szerettem, ha tekintélyt kelt a közönséges emberekben. Az persze már nem az én hibám, hogy ez félelemben nyilvánul meg. Azonban a katonák nem igen szívlelték a céhemet, amiből volt már párszor afférom, de az egy másik történet.
Szóval, miközben az utakat róttam, egy ismerős arcot fedeztem fel. - Üdv Natali! – kiáltottam oda neki, és mikor kissé közelebb értem, folytattam is: - Rég találkoztunk. – mondtam.
- Szia Rohandar! – hangzott a válasz. - Rég láttalak. Merre mégy? – kérdezte.
- Éppen egy küldetésre megyek. Egész érdekesnek ígérkezik a dolog. – válaszoltam készségesen.
- Igen? Miféle küldetés? – kíváncsiskodott tovább.
Mivel az előző küldetésen némileg megismertük egymást, így tehát úgy gondoltam, hogy nem lesz gond, ha beszámolok neki a dologról:
- Úgy hallottam, hogy két céh összebalhézott a környéken. És van egy fickó, aki szeretné leállítani őket. Erre a feladatra vár jelentkezőket. Megnézném magamnak a dolgot.
- Ez érdekesnek hangzik... Nem lenne baj, ha én is veled tartanék? – kérdezte.
Rövid ideig hezitáltam a válaszon, majd kinyögtem:
- Engem nem zavar. Legalább lenne valaki, akit ismerek. – mondtam. - Kövess, mutatom az utat. – tettem hozzá.
- Rendben. – válaszolta.
Így tehát immáron ketten indultunk el a kaszinóhoz, de a lány most sem lett sokkal bőbeszédűbb, jóformán csak a kérdésekre válaszolt. Ennek köszönhetően eléggé csendes volt az út hátralevő része, amit most nem is nagyon bántam, mivel szerettem volna gondolkodni egy-két dolgon.
Elértük a csatatér peremét, melyet a megrongált dolgok jeleztek, és már látszott a Malacpersely épülete is, legalábbis ami még megvolt belőle. Közelebb érve két alakot pillantottam meg, akik éppen a kaszinó előtt álltak. Szemmel láthatóan ők is észrevettek minket, és amikor a kellő távolságba értünk, megszólaltam:
- Üdv! Csak nem ti is a Malacperselybe igyekeztek? – kérdeztem kíváncsian.
- Ezek szerint ti is? – kérdezett vissza a lány sokatmondóan.
A lány magas volt, köpönyeg takarta a testét, így nem vehettem ki túl sokat a felszereléséből. A mellette álló alak nagyjából velem egy magas volt, és szintén köpenyt viselt, de ehhez kesztyűk is társultak, valamint az ő fején csukja is volt, a lánnyal ellentétben.
- Am… Sziasztok! – köszönt Natali is.
Ezek után érkezett még valaki, mégpedig egy kigyúrt, maszkot viselő férfi. Mikor odaért hozzánk, meghajolt, és a következő köszöntést mondta:
- Üdvözlöm a hölgyeket, azt hiszem egy felé tartunk. – hangzott.
- Na jó, ez akkor most engem levegőnek néz, vagy lánynak? Remélem inkább csak az előbbi, mert még a végén őt verem le elsőnek. – dühöngtem egy sort magamban.
A modortalanság ellenére azért biccentettem neki egyet, csak a miheztartás végett, majd ekkor egy újabb ember került elő, azonban az eddigiekkel ellentétben ő a kaszinóból jött ki, és máris üdvözölt minket:
- De jó látni, hogy ennyien eljöttek! Féltem, hogy majd nem fognak válaszolni a plakátomra a mágusok, mert félnének belefolyni két céh háborújába! Köhm... én lennék Daniel Faith, a Malacpersely tulajdonosa...vagyis...csak voltam... az egész itt kezdődött! A két céh még nagyon friss, tele fiatal, vad mágusokkal, és hát elég sokat jártak a kaszinómba! Mindig sok kárt okoztak azzal, hogy marakodtak, de tegnap beütött a baj... elszabadult a pokol, a két céh mágusai harcolni kezdtek, és hát... ez lett belőle! Muszáj leállítaniuk őket! Annak is örülnék, ha kifizetnék a károkat amiket okoztak! Nem csak nekem, de a lakosoknak is! Tudom, nagy kérés, de bizonyára jelentős jutalomért cserébe meg tudják oldani! – mondta az ujjait tördelve Daniel. A hangjából érződött, hogy valóban sok gondot okozott.
- Szóval mindössze fizetésre kell bírnom őket? Ráadásul mindössze fiatal mágusok? Chö… Ez nem hangzik nehéznek. – fontam le a szöveg értelmét magamban. - Akkor én meglátom a Storm Summoner céhet. Fizetni fognak a károkért, azt garantálom. – mondtam, és lassú, nyugodt léptekkel elindultam a céh székháza felé. Eközben a hátam mögött még hallottam a maszkos fickó hangját:
- Természetesen számíthat a segítségemre jó uram. – mondta.
Ezek után már nem hallottam többet szót elhangozni, de észrevettem, hogy a lány és a fura alak, aki vele volt, követnek engem. Kissé lelassítottam a lépéseimet, és bevártam őket, majd a kellő távolságban feltettem a kérdésemet:
- Szóval a ti társaságotokat fogom élvezni? – kérdeztem unottan.
Mostanában a gonosz oldalon álló emberek mindig eléggé szűk szavúak voltak, legalábbis, akikkel én találkoztam, így rám is kezdett átragadni ez a szűk szavú, antiszociális viselkedés.
- Úgy néz ki. – válaszolta a lány, nem sokkal több kedvvel, mi az én hangomban érződhetett.
- Azt hiszem, hogy ezekkel sem fogok túl sokat cseverészni. - jegyeztem meg magamban.
A másik alak valamit motyogott-e neki, vagy mi történt, ezt nem értettem tisztán, de a mágus folytatta:
- Igazad van drágám. – mondta valószínűleg nem nekem, majd folytatta: - Fontos az etikett. Ő itt Gabriel, én pedig Halibel vagyok. – mutatkozott be.
- Bemutatkozás? Na, talán mégis csak tévedtem az imént? - gondoltam érdeklődőn.
Mivel nem éreztem úgy, hogy fenyegetést jelentene rám az illető, és némileg éreztem belőle valami sötét kisugárzást, így tehát nem láttam értelmét, hogy álnevet használjak, szóval a megszokott Boregard helyett a valódi nevemet mondtam:
- Örvendek, az én nevem Rohandar. De ne vesztegessük itt az időt, inkább induljunk és rúgjunk szét néhány hátsót. – siettetem a tempót, mivel már alig vártam, hogy szétcsaphassak a kis máguskák közt.
Természetesen nem az igazságérzetem hajtott, vagy efféle ostobaságok, hanem egyszerűen szerettem volna növelni a céhem és a saját hírnevemet azzal, hogy helyre rakok egy egész céhet, csak hogy érezzék a miheztartás. Így hát hárman indultunk tovább.

Teljesen magányos értéktelen mindennapjaimat töltöttem el, most Era utcáin. Reménykedtem abban, hogy egy ekkora városban találok valami olyan munkát, amire kedvemre való is lenne. A várost eddig még nem nagyon ismertem, úgyhogy egy jó darabig csak a belváros kis szűk utcáin bolyongtam, mikor éreztem, hogy a gyomrom már hisztizik egy kevéske étel után. Nem volt mit tenni, be ellett mennem a legközelebbi pékségbe, ahol kiválasztottam a legcsokisabb ételt amit csak a polcokon fel lehetett lelni. Miután megettem a jókora péksüteményt, számat megtöröltem és folytattam tovább az utamat, hátha tényleg sikerül valami pénzszerzési lehetőséhez jutnom. Ekkor egy nagyon ismerős hangot hallottam a hátam mögül.
- Natali! -üvölti felém a hang. -Rég találkoztunk. - ahogy megláttam a fiút egyből felismertem. Rohandar volt az, akivel már régebben találkoztam egy munka alkalmából, és most itt áll előttem. Nem tudom mitől, de rózsás kedvem volt, úgyhogy kedvesen köszöntem vissza.
- Szia Rohandar! Rég láttalak. -mondtam neki, majd eszembe jutott, hogy biztos nem ok nélkül bóklászik a fővárosban fekete mágusként.- Merre mégy? -kérdeztem kíváncsian, hátha valami munka miatt van itt.
- Éppen egy küldetésre megyek. Egész érdekesnek ígérkezik a dolog. -ekkora mázlim is csak nekem lehet! -gondoltam magamban, majd folytattam a kérdezősködést.
- Igen? Miféle küldetés? -remélem, hogy nem tettem rá múltkor olyan rossz benyomást, hogy most lerázzon magáról.
- Úgy hallottam, hogy két céh összebalhézott a környéken. És van egy fickó, aki szeretné leállítani őket. Erre a feladatra vár jelentkezőket. Megnézném magamnak a dolgot.
- Ez érdekesnek hangzik... Nem lenne baj, ha én is veled tartanék? -kérdeztem, hiszen még jó is, ha ismerek valakit.
- Engem nem zavar. Legalább lenne valaki, akit ismerek. – mondta nekem Rohandar - Kövess, mutatom az utat.
- Rendben. -ennyit válaszoltam, majd visszatértem csendes önmagamhoz, és megint csak akkor beszéltem, ha Rohandar kérdezett, úgyhogy mi nem csaptunk túl nagy zajt a városban. Út közben megtudtam, hogy a Malacpersely nevű helyre igyekezünk, és a Storm Summoners meg a Raging Winds céhek kakaskodnak egymással, de ez után tényleg kihalt a szókészletünk. Amikor odaértünk ahhoz a hát aaa... ahhoz a romhoz ami előtte a Malacpersely nevet viselte megláttunk két másik személyt is. Rohandar pedig megint a maga közvetlen stílusán kezdeményezte a beszélgetést.
- Üdv! Csak nem ti is a Malacperselybe igyekeztek? -kérdezte a két embert.
- Ezek szerint ti is? -kérdéssel felel... furfangos kis nő! Közben egy kis csend lett, aztán úgy döntöttem, hogyha még bunkó is vagyok, ne tűnjek egyből annak, úgyhogy köszöntem.
- Am… Sziasztok! -alig a köszönésemre bevágódott egy izomagyú maszkos fickó is, aki már nem túl közvetlenül, inkább illedelmesen és hivatalosan köszönt.
- Üdvözlöm a hölgyeket, azt hiszem egy felé tartunk. - ezen a kijelentésen hirtelen megtorpantam, hiszen Rohandar akiről szerintem lesüt, hogy nem nő ott állt mellettem. Bár ha jobban megnéztem a fiú, egy A-kosár nem ártott volna neki. A férfinak én már nem köszöntem, csak bólintottam, mert akkor láttam hogy kijön egy férfi a romok közül, aki beszélni kezdett.
- De jó látni, hogy ennyien eljöttek! Féltem, hogy majd nem fognak válaszolni a plakátomra a mágusok, mert félnének belefolyni két céh háborújába! Köhm... én lennék Daniel Faith, a Malacpersely tulajdonosa...vagyis...csak voltam... az egész itt kezdődött! A két céh még nagyon friss, tele fiatal, vad mágusokkal, és hát elég sokat jártak a kaszinómba! Mindig sok kárt okoztak azzal, hogy marakodtak, de tegnap beütött a baj... elszabadult a pokol, a két céh mágusai harcolni kezdtek, és hát... ez lett belőle! Muszáj leállítaniuk őket! Annak is örülnék, ha kifizetnék a károkat amiket okoztak! Nem csak nekem, de a lakosoknak is! Tudom, nagy kérés, de bizonyára jelentős jutalomért cserébe meg tudják oldani! – szóval most csak arról van szó, hogy szétverték ezt a békés kis pénznyelő kaszinót.
- Akkor én meglátom a Storm Summoner céhet. Fizetni fognak a károkért, azt garantálom. -Rohandarnak csak kellene az az A -kosaras melltartó, hogy féken tarthassa...
- Természetesen számíthat a segítségemre jó uram. -mondta a maszkos férfi ezerszer udvariasabban. Az aranyközéputat nem sikerült egyiküknek sem megtalálni...
Viszont Rohandar el is indult a Strom Summoner céhhez, őt pedig követte a nő a társával együtt, én pedig ott maradtam maszkmesterrel. Valahogy nem voltm ost kedvem a felpörgött segg szétrúgáshoz.
- Ön is megy lángoló vérű ifjú barátunk után, kisasszony? -kisasszony? Na jó, szúszá van, nem csapom le ezért a megnevezésért...
- Nem... elég volt belőle az úton. -válaszoltam félvállról.
- Nos, ezt megértem. Ha ezek ketten a Storm Summoners kastélyában akarják lemészároltatni magukat, az az ő dolguk, de én mindenesetre utánajárok na Raging Windsnél, mi ennek a torzsalkodásnak az oka. Ha kíván velem tarthat. - nem volt rossz ötlet, mégse egyedül kellene egy céh ellen mennem, és szerintem ez a férfi nem beszél, ha nem muszáj, úgyhogy ideális beszélgetőpartner lesz a csendhez.
- Akkor élek a lehetőséggel, hátha ketten többre jutunk. -próbáltam tisztelettudóan beszélni, ami nekem nehezen ment, de nem akartam hogy besértődjön a férfi, és mondjuk ott hagyjon egy csata közepén.
- Ez esetben, ha már társak leszünk, jobb ha tudja mivel számolhat. Nincs nevem, de úgy szólít, ahogy csak kedve tartja. A legtöbben Kitaszítottként emlegetnek a céhben, ahová tartozom. Fegyvermágus vagyok, kardokkal és puskával küzdöm, képes vagyok ellátni a "frontember" feladatát. - ez jó hír, szóval ha lőnek őt lövik először, nekem meg van esélyem menekülni.
- Az én nevem Natali Lilie, de mindegy hogy hogy szólít. Én a hangmágia tudományát űzöm, és egy kis pillanatra le tudom sokkolni az embereket. -gondoltam én is mondok magamról egy-két dolgot.
- Rendben van. Lássuk lehet-e valakivel értelmesen is beszélni a Raging Winds háza táján... -sóhajtott egyet a férfi, majd megindult a céhház felé, én pedig csendben mentem utána, nem tudva hova is visz majd az utunk.

Kitaszított, légyszives postolj mostmár, és megkérném a többieket, hogy szóljanak neki!

Komoran pörgettem a kardjaim magam körül, megcélozva láthatatlan ellenfeleimet a gyakorlótéren. Nem használok bábokat, sosem volt szokásom. Elegendő harci gyakorlatom volt ahhoz, hogy puszta képzeletem is megteremtse az ellenfeleket a legismertebb és leghatékonyabb fegyveres kombinációkkal, amelyeket hárítani és riposztolni kellett. Szellemellenfeleim gyors pengeváltásokat vívtam már kora reggel óta, mióta szobámban magányosan elfogyasztottam az ételemet. Nem foglalkoztam a hátamon folyó verejtékkel, sem az izmaimba lassan beköltöző fáradtsággal. Újabb és újabb perdülések és támadások, minden idegszálam a tökéletesen kivitelezett mozgásra koncentrált, semmi másra. De az elmém távol járt. Hagytam, hogy leülepedjen bennem mindaz, ami az utóbbi időben köztem és Sarumi közt kialakult. Talán erős barátság lesz, talán nem, még nem tudhattam. De a lány fontossá vált a számomra, ezt nem tagadhattam. A tudatom nem fogta meg ezeket az emlékképeket, hagyta, hogy a tudatalattim simogassa őket sötéten és kellemesen, mind az éjszaka elalvás előtt. Végül az utolsó perdülés, mi ha áll előttem valaki most fültől-fülig metszené a torkát, a gyakorlatsor befejezését jelentette. Maszkom mögött mosolyogva léptem a csomagomhoz, amelyben már ott pihent egy felhívás, ami Erából, a Malacpersely fogadóból érkezett és amit Sarutól kaptam ma reggel. Igen, nem lenne rossz majd ott találkozni és játszani egyet, de egyelőre más köti le az ottaniakat, nem az üzlet. Felkuncogtam. Értettem jól. A lány aggódik értem a folytonos gyakorlatozás miatt és így próbál ebből kibillenteni. Még igaza is van... Elvégre miért gyakorolnék, ha sohasem használom fel a megszerzett tudást?

Erában nem volt nehéz megtalálni a félig romhalmazzá vált épületet, tépett cégtábláján még nagyobb részt olvasható volt az egykori casino neve. Előtte egy magas, csuklyás, jól öltözött alak és egy hideg tekintetű, de kellemes megjelenésű szőke lány ácsorgott. Lendületesen indultam meg feléjük, hiszen a köpönyeg a kámzsával félreérthetetlenül jelezte a mágusokat, akik nagyjából egy okból lehetnek itt. Lévén az építmény nem úgy nézett ki, hogy jelenleg üzemelne... Mire átvágtam a rövidke téren már csatlakozott hozzájuk két újabb alak. Az egyikük csinos, fiatal nő volt, két copfba fogva gesztenyeszín haját, a másik rátarti arckifejezésű, sötét hajú fiatalember, aki ujjatlan felsőjével messziről hirdette hovatartozását a felkarjára tetovált szimbólummal. Grimmoire Heart... Ellenségesen villant felé a szemem, de nem tagadhattam, hogy éreztem némi tiszteletet is a bátorsága előtt. Rengeteg ellenséget szerezhet így, mégis büszkén vállalja. A köszöntések épp elhangzottak azt hiszem, mikor megérkeztem, így gyorsan meghajtottam magam:
- Üdvözlöm a hölgyeket, azt hiszem egy felé tartunk - morogtam tompán a maszkom mögül, a fiatalembert következetesen semmibe véve. Láttam, hogy felém villan a szeme és a többiekben is némi fennakadást kelt a dolog, de nem különösebben zavart.
Mielőtt ölre mehettünk volna a ficsúrral, ha gőgje nem csak arckifejezésében él persze, vagy javasolhattuk volna a beljebb lépést az egykori ajtó faforgáccsá vert szerkezeti elemein keresztül előkerült egy porlepte férfiú, aki kezeit tördelve ideges megkönnyebbüléssel fordult felénk:
- De jó látni, hogy ennyien eljöttek! Féltem, hogy majd nem fognak válaszolni a plakátomra a mágusok, mert félnének belefolyni két céh háborújába! - lelkendezett, aztán torokköszörülve folytatta: - Köhm... én lennék Daniel Faith, a Malacpersely tulajdonosa...vagyis...csak voltam... az egész itt kezdődött! A két céh még nagyon friss, tele fiatal, vad mágusokkal, és hát elég sokat jártak a kaszinómba! Mindig sok kárt okoztak azzal, hogy marakodtak, de tegnap beütött a baj... elszabadult a pokol, a két céh mágusai harcolni kezdtek, és hát... ez lett belőle! Muszáj leállítaniuk őket! Annak is örülnék, ha kifizetnék a károkat amiket okoztak! Nem csak nekem, de a lakosoknak is! Tudom, nagy kérés, de bizonyára jelentős jutalomért cserébe meg tudják oldani! – nézett körbe reménykedve.
- Akkor én meglátom a Storm Summoner céhet. Fizetni fognak a károkért, azt garantálom – vágta ki büszkén a fiú, majd el is indult határozott léptekkel.
- Természetesen számíthat a segítségemre jó uram – hajtottam meg magam Faith felé magam is, a sötét hajú után csak egy lesajnáló pillantást küldve: – Forrófejű alak… - sziszegtem magam elé.
A szőkés hajú nő és kámzsa mögé rejtőző társa felzárkóztak a sötét alak sarkába, így jómagam csak megigazítottam a fegyverövemet, aztán pillantásom a tétovázó barna hajú nőre emeltem:
- Ön is megy lángoló vérű ifjú barátunk után, kisasszony? -vontam fel a szemöldököm.
- Nem... elég volt belőle az úton - rázta meg a fejét.
- Nos, ezt megértem - nyomtam el egy halk kuncogást. - Ha ezek ketten a Storm Summoners kastélyában akarják lemészároltatni magukat, az az ő dolguk, de én mindenesetre utánajárok na Raging Windsnél, mi ennek a torzsalkodásnak az oka. Ha kíván velem tarthat. - ajánlottam fel rutinosan az együttműködést.
- Akkor élek a lehetőséggel, hátha ketten többre jutunk - bólintott kissé kimérten, de udvariasan a lány.
- Ez esetben, ha már társak leszünk, jobb ha tudja mivel számolhat - sóhajtottam fel, majd gyorsan adtam egy rögtönzött bemutatkozást: - Nincs nevem, de úgy szólít, ahogy csak kedve tartja. A legtöbben Kitaszítottként emlegetnek a céhben, ahová tartozom. Fegyvermágus vagyok, kardokkal és puskával küzdöm, képes vagyok ellátni a "frontember" feladatát.
- Az én nevem Natali Lilie, de mindegy hogy hogy szólít. Én a hangmágia tudományát űzöm, és egy kis pillanatra le tudom sokkolni az embereket - adta vissza a bemutatkozást a lány.
- Rendben van. Lássuk lehet-e valakivel értelmesen is beszélni a Raging Winds háza táján... - mordultam és további szó nélkül elindultam. Nem néztem hátra, de hallottam a Natali talpa alatt csikorduló kövecskék hangját, tudtam, hogy társam a nyomomban van. Abban csak reménykedhettem, hogy lehet is rá számítani...

(Bocsánatot kérek mindenkitől, hogy ennyire elcsúsztam. Most már rendben vagyok, keddtől normálisan, köszönöm a megértést)

/Az a helyzet, hogy a mesélői post kiírása óta nem tudtam kapcsolatba lépni Seraphin-nel, így az ő részeit nem írtam meg (beszéd, vélemény stb) Ha netán közben sikerülne felvennem vele a kapcsolatot, akkor természetesen annak függvényében a pst további átírásra kerül, de addig ennyit tudok nyújtani./

Út közben nem igazán volt kedvem ismerkedni a partnereimmel, így jobbára csendben telt az út. A viszonylag rövid sétát követően el is értünk a Storm Summoner céhházához. Egy híresebb és erősebb céh épületét meg sem közelítette, de egy kisebb kúriányi építmény azért a birtokukban volt. Az épület bejárata fölé fel van írva a céh neve, melytől még feljebb haladva látható egy villám jel is. Sok ember sürgött forgott mindenütt, úgy tűnt, hogy valóban valami nagy dolog van készülőben.
Ahogy közeledtünk, egyre több szempár szegeződött ránk, és meglehetősen gyanakvó tekintetekkel szembesültem. Mihelyt közvetlen közel értünk a céhházhoz, egyikük meg is állított:
- Mit kerestek itt? És kik vagytok? A Raging Winds kémei vagytok mi? – förmedt ránk egyikük.
- Higgadás van haver, nem vagyunk kémek. – néztem rá velőig ható pillantással. – A céhmesteretekkel szeretnénk beszélni. – folytattam.
- Ha nem vagytok kémek, akkor ki vagytok? – folytatta tovább a faggatózást.
- Nos, ha ennyire tudni akarod, mágusok vagyunk, és a két céh közti háború miatt jöttünk. Szeretnénk mi is lerendezni a dolgot egyszer s mindenkorra. – mondtam sejtelmesen, voltaképpen semmit mondóan a céljainkról, mivel magam sem tudtam, hogy Seraphin-nek mik a tervei, magam pedig csak a pénzt akartam, amivel a kaszinó tulajának „tartoztak”.
Rövid tanakodás után végül beengedtek minket.
- Ez egészen könnyen ment. – gondoltam derűsen.
Odabent minden ember teljes felszerelésben, minden pillanatban csatára készen várakozott.
- Ezek aztán komolyan veszik a dolgot. – gondoltam.
Ekkor találkoztunk a mesterrel, mint kiderült név szerint Dimitry Stormsummoner-rel. Egy magas, szakállat viselő fickó volt, haja és a szakálla is olyan benyomást keltett, mintha az árammal játszott volna, és a 220 került volna ki győztesen.
- Üdvözlet a Storm Summoners céhben! Sajnos nem tudunk kiszolgálni most senkit a megfelelő módon, ugyanis mint azt láthatjátok, háború van! És bizonyára ezért is jöttetek el idáig! Szeretnétek csatlakozni az ügyünkhöz? Szeretnétek részt venni a Raging Winds eltörlésében? – kérdezte lelkesen.
- Hát… nem egészen ezért vagyunk itt. A részletek nem fontosak, de az önök és a rivális céhük közt dúló csatában majdnem a földdel tettek egyenlővé egy kaszinót. Emiatt vagyunk itt. – válaszoltam, és próbáltam a témát a saját érdekeimre terelni.
- Ja igen, a kaszinó... ha ez boldoggá tesz benneteket, a Raging Windstől zsákmányolt pénzből a céhünk segédkezik helyre hozni az okozott károkat! De ahhoz előbb nyernünk kell! Ezt a háborút valakinek meg kell nyernie, addig nem lesz vége, bárki bármit tesz! Azt is garantálhatom, hogy ha segítetek nekünk, az elorzott értékekből ti is részesültök! Nem muszáj a céhünkhöz csatlakoznotok, elég, ha csak a csatákban ott vagytok a mi oldalunkon! – mondta.
- Ez egészen jól hangzik. Ami azt illeti, én már tagja vagyok egy céhnek, így hát nem szándékozom csatlakozni, de egy esetleges csatában örömmel részt vennék, már ha annak szabályai megegyeznek az általam is megfeleltethetőnek. Például, ha nem kell visszafognom magam egy esetleges gyilkosságtól. – mondom ki teljesen nyíltan a dolgot.
- Nos, ez majd megvitatjuk. – mondta kissé komoran, látszott rajta, hogy ennyire azért nem akarja véresre venni a figurát, de nem tiltakozott hevesen. – Akkor hát üdv a sorainkban! – mondta örömmel.