Magánküldetés: A Varázslóverseny

Egy nagy varázslóverseny. Az egyik kis városban mászkálva, egy színes, díszes, csicsás plakáton hirdették. Gyengébb varázslóknak? Akkor nekem nincs mit keresnem egy ilyen kis versenyecskén... nincs az az isten, hogy én gyenge, béna alsó rangú bűvészekkel...várjunk csak... A nyertes...sárkány?!
Megérkeztem Era-ba. Undorítóan hatalmas város. Már most nem tetszik. Túl sok ember, túl sok szánalmas lény. Reggel érkeztem ugyan, de a napom nagy része azzal telt, hogy a verseny helyszínét kerestem. Nem akartam megkérdezni senkit, igaz imádom az emberek kínzását, gyilkolását, de a versenyen kívül vissza kell fognom magamat, hisz itt Era-ban ülésezik az a varázstanács vagy mi. Szóval azok a büntető hatalmú mukik. A lényeg, hogy nem akarom itt felhívni magamra a figyelmet túlságosan, hülye azért én sem vagyok. Délutánra nagy nehezen megtaláltam azt a helyet, ahol állítólag jelentkezni lehet a versenyre. Egy üveges pénztárszerű hely volt, belül egy aprócska öregember ült, maga előtt papírokkal, adminisztrációs iratokkal. Egy kis lyuk volt az üvegen, gondolom azon keresztül lehet beadni a papírokat és akármit.
-Hé, öreg. A versenyre jöttem. Itt lehet jelentkezni?
Felnézett rám apró kis vén szemeivel és halványan elmosolyodott.
-Sajnálom fiacskám, de már minden hely megtelt, elegendő jelentkezőnk van...
Lassan és motyogva beszélt, ami rettenetesen idegesített. Megpróbáltam visszafogni magam, de ekkor felfogtam mit is mondott. NEM LEHET JELENTKEZNI?! Azonnal benyúltam az üveg kis lyukán és megragadtam az öreg nyakát.
-Na idefigyelj...most szépen segítesz nekem és felveszed a jelentkezésem, hogy kirúgsz valaki mást, vagy bővítesz az engem nem érdekel, de a szottyadt bőrű kis nyakad bánja ha nem így teszel megértetted?!
Nyomatékosításként a másik kezemben apró lángot gyújtottam. Nem is kellett tovább győzködnöm a nyomorultat, adott egy papírt, amit gyorsan ki is töltöttem, majd elmagyarázta, hogy pontosan hova kell mennem. Még egy utolsó halálos pillantást vetettem rá és elindultam a helyszínre...

Már lassan egy hét telt el azóta, hogy legyőztem a démont. A sebeim már mind begyógyultak és teljesen fitt voltam. Napjaimat evéssel, alvással, tanulással és a nép mulattatásával töltöttem. Már kezdtem nagyon unatkozni, így elsétáltam a küldetés falhoz, hogy nézzek magamnak egy újabb küldetést. Legalább tíz percig ácsorogtam a fal előtt, mire találtam egy szimpatikusat. Nyúltam volna érte, de ekkor egy kéz megragadott és húzott maga után.
- Hé! A küldetésem! – kiáltottam az ismeretlennek, majd hátranéztem. Kilik volt az.
- Majd megcsinálod később, most gyere. A mester hívat. – mondta mogorván.
- Legalább akkor hadd menjek a saját lábamon. – mondtam kalimpálva, próbáltam kiszabadulni. A mondatomra elengedett, aminek hatására leseggeltem a földet. Feltápászkodtam a földről, majd megdörzsölgettem sajgó hátsófelemet.
- Mégis mit akar tőlem?
- Azt én honnan tudjam? Mi vagyok én a titkára?! – csattant fel Kilik. Hirtelen elképzeltem Kilik-et egy tipikus titkárnői ruhában, majd kitört belőlem a röhögés.
- Mit röhögsz?! – kérdezte ingerülten.
- Semmit, semmit. Menjünk. – feleltem visszafojtva a nevetést. Útközben még elkapott párszor a nevetés, mikor újra és újra beugrott a kép Kilik-ről. Sok hosszú folyosó és meredek csigalépcső után végre elértünk Goldmine irodájához. Kilik bekopogott, majd kinyitotta az ajtót.
- Elhoztam mester!
- Köszönöm Kilik, elmehetsz.
- Köszöntem. – mondta, miközben megfordult és háttal még fölemelte az egyik kezét és intett. Hirtelen valami erő betolt az irodába, majd mögöttem bevágódott az ajtó. Goldmine ott ült az irodában a terem végében a hatalmas köríves asztalánál. Az asztalon egy halom papír volt. Bizonyára a Tanácstól voltak, esetleg jelentések vagy egyéb intézni valók. Csak találgatni tudtam, mivel nem igazán értettem ezekhez a dolgokhoz. Belegondolva még sosem voltam Goldmine irodájában. Eddig, ha találkoztam vele, akkor az vagy a folyosón vagy az ebédlőben volt. Kíváncsiságból jobban körülnéztem. Egy hosszú ám a többi itteni szobához képest keskeny volt. Talán három méter széles lehetett. Oldalt könyvespolcok voltak, amik tele voltak régi könyvekkel és tekercsekkel. A terem végében, a sarokban egy csigalépcső vezetett valahova felfelé. A falon festmények voltak. Az asztala előtt két párnázott, rendkívül kényelmesnek kinéző vörös fotel volt. Goldmine aláfirkantott egy utolsó pergamentet, majd intett egyet.
- Foglalj helyet.
- Nem, köszönöm, de inkább álln… - elharaptam a mondta végét, észrevettem Goldmine szúrós pillantását és jobbnak láttam, ha inkább szó nélkül leülök.
- Hallottál már az éves varázslóversenyről? – kérdezte tőlem, miközben előredőlt, rákönyökölt az asztalra és összefonta az ujjait.
- Még nem. – mondtam a fejemet rázva.
- Gondoltam. Nem egy nagy rendezvény. Ez egy verseny, amit a klánok közösen szerveznek. Minden egyes klán küld egy mágust, aki képviseli. Mivel a múltkori küldetésedben szépen szerepeltél és úgy látom nagyon gyorsan és jól fejlődsz, ezért téged neveztelek be, mint a Quatro Cerberus mágusa. – mondta nekem enyhültebb, kedvesebb hangon. Elakadt a lélegzetem. Ez így sok volt. Félni kezdtem.
- De biztos jó ötlet engem küldeni? Nem kéne egy S osztályú mágust küldeni? Félek nem lesz semmi esélyem ott.
- Emiatt nem kell aggódnod. A verseny újoncok között zajlik, tehát akik nem rég létek be a klánba. Az újoncok között pedig te vagy az egyik legjobb. Ilyen fiatalon a négyből már két elemet használni…
- Honnan tudja? – kérdeztem meglepődve.
- Fiam, előttem semmi sem marad titokban, ami ebben a klánban történik.
- Van benne valami. – dünnyögtem halkan.
- Jó képességeid vannak és rátermett. Rég volt már ilyen tehetséges máguspalántánk, aki ilyen gyorsan fejlődött volna. Talán csak az apád… - mondta, elcsendesedve a végére.
- Ő is részt vett ezen? – kérdeztem fellelkesedve.
- Igen. Mikor kezdő mágus volt ő is részt vett ezen. Sőt meg is nyerte.
- Vállalom! Nem fog csalódni bennem! – jelentettem ki határozottan. Ha apám részt vette ezen és megnyerte, akkor nekem is mennem kell és a legjobbat kell teljesítenem.
- Ezt örömmel hallom. –felelte Goldmine mosolyogva, majd fölállt és elkezdett a papírkupacok között turkálni. Hosszas keresés után megtalálta, amit keresett. Egy apró tekercs volt a kezében, amit aztán átnyújtott nekem.
- Ez mi? – kérdeztem tőle.
- A verseny részletei, a szabályzat, a feladatok és minden, amit tudnod kell róla.
Mohón kinyitottam és olvasni akartam, ám nem volt rajta egy árva betű se.
- Ez üres. – mutattam neki a papírt.
- Egyenlőre. Mágikus tintával van írva. Csak a helyszínen, amikor elérkezik az idő, akkor fogod majd tudni elolvasni.
Egy ideig még nézegettem a tekercset, majd összecsuktam és zsebre vágtam.
- Hol van a helyszín? – kérdeztem. Goldmine-nak megcsillant a napszemüvege és elmosolyodott.
- Era-ban.
- Micsoda?! Akkor…
- Így van. A versenyt maga a mágikus tanács felügyeli.
Nyeltem egyet.
„Ezek szerint mégse valami kis rendezvény. Lehet, hogy újoncoknak kell versenyezni, de akkor is. Ez nem lesz piskóta. Piskóta…” – gondolkodtam el, majd hirtelen megéheztem.
- Nos akkor sok szerencsét. Fél óra múlva egy hintó vár a klánház előtt. Az fog elvinni a helyszínre. Addig készülődj fel.
Bólintottam, majd kimentem az irodából. A szívem légkalapácsként vert az izgalomtól. Leszaladtam az ebédlőbe és gyorsan annyit ettem, amennyit csak tudtam, majd fölmentem a szobámba és összepakoltam a cuccaimat. Fölkaptam a hátizsákomat és indultam volna ki, de megálltam egy pillanatra. Ránéztem az éjjeli szekrényemen lévő képre, amin apu meg én voltam. Elmosolyodtam, majd eltökéltség és győzni akarás járta át minden porcikámat.
- Nem csalódsz bennem apa! Győzni fogok, ahogy te is!
Vidáman kimentem a szobámból és indultam el a folyosón. Mivel még volt időm, úgy döntöttem, hogy leszaladok az ebédlőbe és tele eszem magam, hátha ott nem lesz lehetőségem annyit enni. Meg aztán a házikoszt a legjobb és nekem ez az otthonom. Magamban elmosolyodtam. Az evés végeztével fogtam magamat és elindultam. Kifelé menet egy régi-új ismerősömmel futottam össze. Mivel futottam, így nem biztos, hogy jól láttam, de mintha le lett volna törve valami miatt. Mikor futva mellé értem elkaptam a kezét és rángattam magam után.
- Te most velem jössz! – néztem hátra rá vigyorogva. Biztosan nem értett semmit és váratlanul is jött neki. Majd mindent elmagyarázok neki. Kifutottunk a klánházból. Illetve csak én futottam, ami Max-et illette, nos, őt húztam magam után. Egy hint várt kint nyitott ajtóval. Max-et belöktem az ajtón, hogy biztos lehetősége se legyen ellenkezni. Reméltem, hogy nem tekinti emberrablásnak ezt, mert eddig nagyon úgy nézett ki a szituáció. Sietve én is beszálltam a hintóban, majd amint becsuktam az ajtót, az elindult. Max igencsak ijedt fejjel nézett rám, így gyorsan elmeséltem neki az egészet, hogy hova is megyünk. A hintó megállt és mi kiszálltunk belőle.
- Végre itt vagyunk Era-ban! – mondtam ujjongva. Elsétáltunk a verseny helyszínére, azon belül is oda ahol jelentkezni lehet. Persze ez sok kérdezgetés, útbaigazítás és eltévedés után volt. Végezetül ott álltunk egy üveges pénztárszerű helynél, amiben egy aprócska öregember ült maga előtt papírokkal.
- Szép jó napot! – köszöntem vidáman az öregre.
- Üdvözöllek fiam. Miben segíthetek?
- A mágus versenyre jöttem.
- Felvagy írva a listára? – kérdezte kedvesen.
- A li-listára? – itt Max-re néztem, aki jelezvén, hogy ő se igazán érti megvonta a vállát.
- Mágus klán által vagy benevezve?
- Oh, igen! A Quatro Cerberus képviselője vagyok! – mondtam büszkén, majd kihúztam magamat.
- Rendben, akkor már csak egy névre lesz szükségem.
- Reigen Hawkins!
Az öreg fölállt és keresgélni kezdett a papírok között.
- Hawkins…Hawkins…áh, meg is van. Tessék ez a tiéd. Ezt kell kitöltened. – nyújtott ki nekem egy papírt, amit gyorsan ki is töltöttem, majd végeztével az öreg útbaigazított, hogy hova is kell mennem ezután.

Épp az ebédlőből jöttem ki, mikor összefutottam a klán vezetőjével, Makaroval.
- Áá fiacskám-kezdett bele egy hosszúnak kinéző monológba- Lenne számodra egy feladatom...
- Mi lenne az?- kérdeztem.
- Nem hiszem hogy hallottál volna az évenkénti varázslóversenyről, de mindenesetre el kellene menned oda.
- Miért éppen nekem? Hiszen annyi jó mágus van itt rajtam kívül.-
- Igen de te nagyon rég óta nem kezdtél bele és ez egy kezdő versen, tehát nem küldhetek profit.
- Hát gondolom úgysem mondhatok nemet...-
- Nagyon jó! Akkor ezt megbeszéltük holnap indulsz Erá-ba!- mondta és mosolyogva arrébb állt.
Mindezek után felmentem a szobámba és összekészültem. Makarov később eljuttatott hozzám egy papírt hogy pontosan hol kell jelentkeznem.
Másnap korán indultam lovaskocsival, és elég hamar odaértem. Hála a papírnak hamar megtaláltam a kis üveges fülkét, melyben egy idős bácsi ült.
- Jó napot !- köszöntem illedelmesen.- A mágus versenyre jöttem.-
- És mégis melyik klánt képviseled?-
- A Fairy Tail-t - itt gyorsan megmutattam neki a jelet,- és a nevem Deniel L. Alkaera.-
- ... Áá már meg is vagy-mondta és átnyújtott egy papírlapot.
- Ezt töltsd ki, aztán hozd ide vissza és kész is vagyunk.-
Hamar kitöltöttem a lapot, majd visszavittem...

A tegnap este egy kicsit durvább lett, mint azt Ace megígérte. A Vigyorkirály azt ígérte, hogy csak egy icipicikét fog mulatni az egyik kocsmában. Az egészből pedig az lett, hogy úgy felöntöttem ma garatra, hála Ace-nek, hogy alig emlékszem valamire, a tegnap éjszakára. Arra még emlékszem, hogy elmentünk egy kocsmába Probulus-al, ahol akaratom ellenére alaposan bepiáltunk. Majd a következő képkocka már a mai reggel a klán ház ebédlőjében. Egy asztalon feküdtem a gitáromat ölelgetve. Az ebédlő a feje tetejére volt állítva. Rajtam kívül senki sem volt kora reggel odabent. Halvány lila gőzöm sem volt, hogy a gitárom hogyan került hozzám, de azt sem tudtam, hogy Probulus-al mi lett.
Mikor talpra álltam a világ hirtelen megfordult körülöttem. A fejem hasogatni kezdett. És éreztem, hogy valami a gyomromból elindult fölfelé, de félúton meggondolta magát. Hogy el ne essek megtámaszkodtam az asztalban, amin még az imént aludtam. Értetlenül bámultam a hatalmas kuplerájt. Majd egyszer csak megérkezett egy takarító. Szemei elkerekedtek a látványtól, ami fogadta. Én úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha most azonnal hazamegyek vagy el az ebédlőből. Gitáromat gyorsan a háltamra kaptam és elindultam.
A folyosón sétálva meg lehetősen rossz volt a közérzetem, élni is alig volt erőm. Valaki éppen jött velem szemben. Az illetőnek csak a körvonalait láttam, de sejtettem, hogy ki lehet az. Reigen mikor mellettem futott el megragadta a kezemet és maga után kezdett ráncigálni.
- Te most velem jössz!
Majd, rám vigyorgott. Az egész épületen végigráncigált, egészen ki egy hintóig. Úgy éreztem, hogy valamikor akkor, mikor megragadta a kezemet, a gyomromat is elhagytam. A hintóhoz érve azonnal belökött az ajtón. Fel nem foghattam, hogy megint mi juthatott az eszébe. Arra gondoltam, hogy tegnap éjjel valamit megbeszélhettünk vagy talán valami gondja lehetett.
Mikor beszállt ő is a hintóba kérdőn néztem rá. hamar el is magyarázta, hogy egy varázslóversenyről van szó. és úgy gondolta, hogy engemet is magával visz. Habár fogalmam sem volt, hogy miért. Talán valami kabalának.
Mikor megérkeztünk kiszálltunk a hintóból. És szomorúan konstatáltam, hogy tényleg újra Era-ban vagyok. Barátom megörült, hogy végre megérkeztünk.
Reigen jelentekését hamar elfogadták. Én pedig úgy döntöttem, hogy jelentkezem én is, ha már itt vagyok, habár még mindig éreztem a tegnapi duhajkodásom mellékhatásait.
- Jó napot! –köszöntem egy élőhalott hangsúlyozásával.
- Üdvözöllek fiam. Miben segíthetek?
- Jelentkezni szeretnék a versenyre!
- Fel vagy írva a listára?
- Quatro Cerberus klántól jöttem.
- Óóó. Fiam sajnos már van egy versenyző a klánodból. Sajnálom, de te már nem vehetsz részt a versenyen.
Túlzottan nem lettem mérges, hogy nem indulhattam a versenyen, de mégis egy kicsit letört a hír. Mindenféle válasz nélkül hátat fordítottam az öregnek, majd odamentem Reigen barátomhoz. Elmagyaráztam neki, hogy én már nem indulhatok a versenyen.
„A legnagyobb gond az, hogy lelépnem sem lehet. Hiszen barátom részt vesz a versenyen és bunkóság volna nem megnézni, hogy hogyan fog szerepelni.”
~Remek! Legalább páholyból nézhetem, ahogyan a Kiscsipaszt jól elverik!
~Szerintem meg jól foglya állni a sarat!

Miután jelentkeztem visszakaptam egy másik papírt, a "belépőmet" a versenyre. Ezzel igazolhatom magam, ráadásul van rajta néhány információ is. Például a szállás. Hosszúnak ígérkezik a verseny, ezért kiadtak nekünk szobákat. Azonnal elindultam, hogy megnézzem magamnak ezt a szállást. A verseny helyszíne melletti szállodát bérelték ki erre a célra, csak a versenyzőknek. A portán bemutatva a papírt, kiadták nekem a kulcsokat, fel is mentem. A szoba nem volt túl nagy, vagy nagyon speciális, egyszerű kis lakáska. Egy fürdő, egy háló. A hálóban egy asztal középen, mellette két oldalt egy-egy ágy. Két ágy? Mi az, hogy két ágy?! Nem vagyok hajlandó megosztani senkivel sem a szobát, hacsak nem önkéntes hullajelölt. Ajánlom, hogy ne zargassanak, mert nem kegyelmezek. Hála az égnek nincs itt senki. Talán nem lesznek elegen, hogy ide is jussanak...
Levetettem magam az ágyra és pihentem egy kicsit még a verseny kezdete előtt, hogy teljes erővel vághassak bele a gyilkolásba.

Kiderült, hogy saját szálást kaptam a versenyre. Sajnos Max nem járt szerencsével és ő nem tudott jelentkezni a versenyre. Viszont megígérte, hogy azért marad és megnézi. Ennek nagyon megörültem, és már csak azért is megkell nyernem a versenyt. Max elment szállást keresni magának, amiben segítettem neki, viszont amikor meglett, akkor nekem már mennem kellett, hogy elfoglaljam a szálásomat. Elköszöntem tőle, majd elsétáltam a rendezvény melletti szállodába, ahova kivoltam írva. A portásnak bemutattam a papírjaimat.
- Reigen Hawkins, a Quatro Cerberus-ból! – mondtam büszkén.
- Áh, igen itt is van. A 23-as szoba. Tessék a kulcs. A szobatársad már fent van.
- Azt szobatársam is lesz? Ez a verseny egyre jobbnak ígérkezik. Még új barátokat is tudok szerezni. – mondtam és közben elindultam fölfelé a szobába. Gyakorlatilag berontottam az ajtón az izgalomtól. Annyira fölvoltam már csigázva, hogy ki lesz a szobatársam, hogy honnan jött, milyen mágus, miket csinált. Minden érdekelt. Beléptem gyorsan végignéztem a szobán. Középen egy asztal mellette két
oldalt egy-egy ágy. Az egyik ágy már foglalt volt. Egy hosszú fekete hajú srác feküdt rajta csukott szemmel.
~ Biztosan alszik, akkor nem is zavarom, majd ha fölébredt bemutatkozom.
Halkan becsuktam az ajtót, ami hangos nyekergés kíséretében behajtottam, majd a huzat becsapta. Lábujjhegyen elindultam az ágyam felé. Majdnem minden egyes lépésemnél megnyikordult a talpam alatt a deszka. Ránéztem a szobatársamra. Még mindig csukva volt a szeme. Egy kismadár röppent be az ablakon és leszállt a párkányra, majd dalolni kezdett.
- Sss! Aludni szeretne! Hess most innen kismadár! – szóltam rá halkan, de nem használt. Felé vettem az irányt, hogy elhessegessem, de felbuktam az asztal lábában és hatalmas eséssel elterültem a földön. Fölnéztem, a madár már nem volt ott.
~ Legalább elrepül, így végre csend van.
Föltápászkodtam a földről, majd az ágyamhoz sétáltam. Leültem, de szinte azonnal fel is álltam. Levettem a hátizsákomat, majd kinyitottam a nyikorgó szekrényajtót, hogy bepakoljam a cuccaimat, mint például a zacskó üveggolyómat, a szokásos étkészletemet, ami egy zacskóba hányt kés, villa, és kanál volt valamint a sok zacskónyi kaját, amit hangos csörgéssel tömtem a szekrénybe.

Jelentkezés után kaptam egy igazolványt és egy kis útbaigazítást.
- Tessék ezt mutasd meg annak a szállodának a pultosának, és ő majd megmondja melyik szoba lesz a tied amíg itt tartózkodsz. - mondta az öreg.
-Köszönöm! Viszlát!- mondtam majd elmentem a szállodához. A pultosnak megmutattam az igazolványt, majd kaptam egy kulcsot, és szintén egy útbaigazítást:
- Felmész a lépcsőn és a jobb oldali lépcsőn mész tovább, ugyanis az a versenyzők oldala, és ott lesz a szobád.
Követtem az utasításokat. Felértem a szobámba ahol egy asztal körül három ágy volt. Csak az egyiken nem volt semmiféle cucc, ezért gondoltam a másik kettő foglalt, így oda telepedtem. kipakoltam a cuccaim, majd úgy döntöttem, mivel korán indultam szunyálok még egy picit.

Abszolút nem lepett meg az a dolog, hogy a versenyzők szállásáról gondoskodtak. De persze nekem még mindig nem volt szállásom. Hamar úgy is döntöttem, hogy szétnézek a városban szálláshely után. meglepetésemre Reigen is velem tartott. A keresés jó néhány órába beletelt, mivel a város fogadói meg voltak telve részben a versenynek köszönhetően. Végül mégis találtunk egy fogadót ahol meg tudtam szállni. A fogadó nem volt valami tehetős, de az az elszegényedett sem volt, pont az elfogadható állapotban volt. Miután lebeszéltem mindet a tulajjal Reigen cimborám lelépett mivel még neki is voltak dolgai.
Mikor beléptem a szobámba pontosan az a látvány fogadott, amit elvártam. A szobának egyetlen egy ablaka volt. Az ablak alatt helyezkedett el az ütött-kopott ágy. A szobában volt még egy egyszerű asztal két székkel, és egy aprócska szekrény.
Azonnal megindultam az ágyam felé, hogy belevessem magamat. Lépteim alatt a padlódeszkák néha meg nyikordultak. Az ágyamhoz érve levettem a hátamról a gitáromat és az ágy mellé támasztottam azt. Fáradtan beledőltem az ágyba, ami kinézete ellenére meglehetősen kényelmes volt. Odakintről a lenyugvó nap sugarai éppen az arcomra világítottak, ami nagyon kellemes érzés volt, de azok néhány perccel később szertefoszlottak. Már majdnem sikerült elaludnom mikor valaki kopogtatott az ajtón, majd lassan benyitott rajta. Lassan felültem, hogy megnézzem ki az. Egy talán korombéli lány volt az. Szemei gesztenyebarnák voltak, haja barna, középhosszú volt. Testalkata hibátlan volt, ahogy csak az arca. Olyan lány volt, akibe az ember első látásra hajlamos beleszeretni.
Arcáról magabiztosság sugárzott, de mégsem tudta, hogy hogyan kezdjen bele a mondandójába.
- Jó estét! Talán valami gond van? Vagy esetleg valamiben segíteni kell? –kérdeztem kedvesen.
- Azon a gitáron tudsz is játszani vagy csak dísznek hordod? –várakozásaimmal ellentétben a hanga tökéletesen semleges volt irányomban, és kihallatszott belőle, hogy önbizalomban nem szenved hiányt.
- Igen, tudok rajta játszani! De mégis miért kérded?
- Odalent elég ramaty a hangulat. Én és az apám pedig arra gondoltunk, hogy a szállásod árából elengednénk egy kis összeget, ha odalent csinálnál egy kis zenét. –hangja még mindig közömbös volt, ami számomra már-már fájt.
- Hmmm, nos, a pénznek úgyis hiányában vagyok. Benne vagyok! –válaszoltam lelkesen.
- Akkor pattanj fel! Odalent már nem ártana egy kis hangulat. –mondandója befejeztével azonnal eltűnt az ajtóból.
„Ez a lány… Na, akkor csináljunk egy kis hangulatot odalent!”
Hogy a fejemből az állom szertefoszoljon adtam magamnak két kisebb pofont, majd talpra álltam és magamhoz vettem a gitáromat. Sebes léptekkel elindultam a lépcső irányába, ami a fogadó kocsmai részébe vezet. Leérve láttam a sok-sok vendéget, akik megfáradtan ültek a pultnál illetve az asztaloknál. A vendégek között voltak öregek, középkorúak és olyanok is, akik szinte még gyerekek. A szépséges lány éppen az apjával beszélt. Valószínűleg éppen most újságolta el neki, hogy belementem az üzletbe. Az apuka, akit Lászlónak hívtak rám pillantott és az egyik sarokba mutatott, ahol egy üres szék volt. László arcán látszólag öröm jelent meg, hogy végre lesz egy kis hangulat is a fogadóban. Válaszképpen visszamosolyogtam és bólintottam, majd elindultam a nekem fent tartott szék irányába.
Miközben kacskaringóztam a tömegben szinte senki sem törődött velem. Mikor odaértem a székemhez leültem. Gitáromat a nyakamba akasztottam, majd felkonferálás képen csak simán végigpengettem a húrokat. A vendégek tömege azonnal felfigyelt rám. Mindenki kíváncsian bámult, még László és a gyönyörű lánya is.
- Akkor hölgyeim és uraim! Hát kezdjük el!

Reggel nagyot nyújtózva keltem fel. Ásítottam egy nagyot, majd kitöröltem az álmosságot és a csipákat a szememből. Pislogva oldalra néztem, hogy a szobatársam alszik-e, de csodálkoznom kellett, mert sehol se volt.
- Hát ez meg hova lett?
Fölkeltem az ágyból és odamentem az ő ágyához. Felemeltem a takaróját és benéztem.
- Itt vagy?
Nem volt ott. Elengedtem az ágyneműt és lehajoltam, hogy benézzek az ágy alá.
- Talán akkor itt?
Ott sem láttam senkit, de még a szobatársamat se. Fölálltam és megvakartam a fejemet. Gondolkozni kezdtem hol lehet akkor. Odasétáltam a fürdőhöz és bekopogtam, majd benyitottam.
- Hahó!
Benéztem, de kihalt volt ott is minden. Megvontam a vállamat és visszasétáltam az ágyamhoz. Felöltöztem, majd megettem az összes magammal hozott kajámat.
Jóllakva, teli hassal elindultam a verseny helyszíne felé. Bementem a helyszínre és egyből elkapott a tömeg és magával kezdett sodorni, mielőtt még bárhova is elmehettem volna. Néhány perc után végre megállt a tömeg és kaptam egy kis lélegzetvételnyi időt. Fölnéztem és egy emelvényen megjelent tíz mágus, majd az egyik előrébb lépett.
- Köszöntünk minden ifjú varázshasználót ezen a versenyen. A győztesnek a hihetetlen dicsőségen kívül sok más jutalmat is kiosztunk. Küzdjetek becsülettel és tisztességgel!
Egy kis ünnepség volt még, aztán az emberek szép lassan szétszéledtek. Körbenézegettem, hogy merre is menjek először. Sétálgattam erre-arra. Rengeteg verseny és program volt a helyszínen. Végül leragadtam az egyiknél. Célba dobás volt. A lényege, hogy mágiával elkellett találni a célpontot. Érdekesnek találtam, így én beálltam közéjük.
- Álljon ide uram! Remek. Innen száz méterre ott a célpont. Minél közelebb talál hozzá, annál több pontot kap. – magyarázott a bíró.
- Rendben. – bólintott a mágus, majd a semmiből elővarázsolt egy puskát - Target Lock On: Homing Shot!
Elsütötte a fegyverét és pont a közepébe lőtt a céltáblának. Mindenki tapsolni kezdett így én is elkezdtem, hogy ne maradjak ki a jóból.
- Nagyszerű! 10 pont! Következő!
Egyre csak sorba jöttek egymás után a mágusok és mindegyik egész jól csinálta. Nagy sokára végre én jöttem.
- Tisztában van a szabályokkal?
- Igen! – feleltem vidáman. Laza terpeszállást vettem fel és méregetni kezdtem a célt. Jó messze volt, de biztos voltam benne, hogy eltalálom. Kezemben egy kis tűzlabda jelent meg, amit két marokra fogtam meg. Hátra húztam a kezemmel és lendületet vettem, közben a lábamat kinyújtva felemeltem. Elengedtem az egyik kezemmel és a lábamat is a földre raktam, közben hatalmas lendülettel elhajítottam a kis tűzlabdámat, mintha valami baseball labda lett volna. A célnak pont a közepét eltalálta, majd az egész fellángolt.
- Hát ez…izé…
- Eltaláltam nem?
- De végül is igen…
- Akkor?
- Hát… 10 pont…
- Huhú! Sikerült!
Ujjongva hátramentem. Sok másik kör volt még a versenyen. Volt, amikor mozgócélpontot kellett eltalálni, volt, amikor még távolabbit és még rengeteg félét. Mikor vége lett, nagy örömömre dobogós lettem. Enyém lett a második hely. Nálam csak a fegyveres srác lett jobb, mondjuk ő messze túlszárnyalt mindenkit.
Elkezdtem tovább sétálgatni és nézelődtem, mi van még. A nézősereg mellett valami érdekesett láttam. Evő verseny volt, amihez nem is kellett több, már indultam is, hogy részt vegyek. Egy ember elém állt.
- Elnézést Ön nem versenyző véletlen?
- Nem én éhes vagyok.
Azzal félretoltam magam elől és leültem az asztalhoz. Elég testes emberek voltak körülöttem. Olyan is volt, aki majd lefolyt a padról. Mikor leültem közéjük elég furcsán néztek rám.
- Te mit keresel itt? Ha nézni akarsz minket, kívülről tedd.
- Nem én enni jöttem.
- Micsoda?! Enni?! Te versenyzel?! Gwáháháháhá! Ez jó. Halljátok fiúk? A srác is versenyzik.
Mindenki hangos nevetésbe tört ki az asztalnál.
- Ellenünk még fél percig sem bírod.
- Majd meglátjuk. – feleltem vidáman. Egy bíró állt az asztal széléhez és megköszörülte a torkát. Mindenki rá figyelt. Ekkor csettintett egyet és pincérek jöttek tányérokkal. Mindenki elé lepakoltak egyet. Ezután elkezdték kihordani a pitéket.
- Amikor a gong megszólal elkezdődik a verseny. Az nyer, aki a legtöbbet eszi meg. Mágiát senki nem használhat, mert az kizárást von maga után. Mindenki ért mindent?
Magasba nyújtottam a kezemet és kalimpálni kezdtem.
- Igen?
- Akkor bármennyit lehet enni nem kell érte fizetni?
Látszott a bírón és a többi emberen, hogy hirtelen jött nekik a kérdés és nem igazán tudták hová rakni.
- Ööö… igen…
- Akkor jó! Köszönöm!
Egy darabig még engem bámult aztán megrázta a fejét és visszazökkent a valóságba.
- Akkor, ha mindenkinek minden világos…
Fölemelte a kezét. Mindenki feszülten figyelt, majd hirtelen megszólalt a gong és mindenki tömni kezdte magába a pitéket.
Három órával később már csak én meg egy kövér ember volt versenyben. Nagyon izzadt és a pitéjét nagyon apránként ette. Mire sikerült magába tömnie elfeküdt az asztalon.
- Azt hiszem bejelenthetem a győ…
- Várjon, még eszek.
Mindenki elképedt arccal bámult rám. Még megettem tizenkettő pitét aztán jóllakottan megpaskoltam a hasamat.
- Áh, köszönöm ez jól esett!
- Te-tessék a díja.
A bíró remegő kézzel felém nyújtott egy kis arany serleget.
- Ó köszönöm. Desszert nincs?
A kérdésemtől mindenki dobott egy hátast.
- Akkor gondolom nincs… - válaszoltam meg a saját kérdésemet a fejemet vakarva vigyorogva.
Ezután visszamentem a verseny főterére, ahol ekkor egy hatalmas mágikus bemutató volt. A figyelmemet viszont az a gondolat foglalta le, hogy itt nem volt színpad. A bemutató végére elkönyveltem magamban, hogy biztos addig állították fel, míg ettem. Amint lement a nap megint közrefogott a tömeg, majd az égen hatalmas és gyönyörű tűzijáték volt látható. Elég sokáig tartott, így a nyakaim kicsit begörcsölt a sok fölfelé nézéstől.

Kissé szokatlanul ébredtem, hiszen elsőre azt sem tudtam, hogy hol vagyok, és azt sem, hogy hogyan kerültem abba a szobába, ahol ébredtem. Fejemet vakarva ültem fel az ágyban, majd fáradtan néztem körbe a szobában. Lassan kezdtem felismerni a helyet. Abban a szobában voltam, amit a verseny idejére kibéreltem.
~Húúú, kemény éjszaka lehetett, ha nem emlékszem semmire sem.
Annak ellenére, hogy most ébredtem fel, elképesztően fáradt voltam. Szívem szerint még aludtam volna tovább, de a verseny már javában tarthatott, hiszen mikor kinéztem az ablakon láttam, hogy a nap sem az imént kelt fel.
Kiborultam az ágyamból, aminek következtében bevertem a fejem a padlóba. Ennek volt annyi haszna, hogy teljesen felébredtem az iménti álmomból. mikor feltápászkodtam észrevettem, hogy az éjjeliszekrényen egy lavórban víz van. Nem tudtam eldönteni, hogy én voltam-e ennyire előrelátó, vagy valaki más. Mindenesetre megköszöntem, hogy ott volt az a víz. gyorsan megmosakodtam, majd felöltöztem.
Az indulás előtt még elgondolkodtam azon, hogy magammal vigyem-e a gitárom, de végül a nem mellett döntöttem.
Lementem a fogadóba, ami kongott az ürességtől. Csupán a tulaj állt a pult mögött.
- Éhejj! Fiacskám, fergeteges hangulatot csináltál az éjszaka! Ha a helyzet úgy alakulna, akkor szívesen látnálak itt akár véglegesen is.
- Óhh, köszönöm, de azt hiszem, ezzel nem tudok egyelőre élni.
- Gondoltam én azt.
- Hogy-hogy ilyen nagy a pangás?
- Mindenki a versenyekre kíváncsi odakint. – válaszolta kissé letörten.
- Ajj, tényleg! Már régen ott kellene lennem! Mentem is! Estére jövök vissza. Viszlát. – azzal kiviharzottam a fogadóból.
Odakint óriási tömeg volt, szinte lehetetlen volt az utcán való közlekedés, ami számomra nem volt nagy probléma. Hamar fogtam magam és felpattantam az egyik háztetőre.
A háztetőkről tökéletes rálátásom volt az egész rendezvényre. Szememmel állandóan két ismerőst kerestem felváltva. Ám csak Reigent találtam meg, aki éppen célba dobósat játszott. Persze nem az óvodás szintűt, hanem a felnőttesebbet, aminek alaptávolsága 100 méter volt. Ám hiába volt jó, mégiscsak kölyök volt a versenyhez, mert alulmaradt egy fegyveres alakkal szemben.
~Amatőr…
~Így is második lett!
~Csak az örök vesztesek érik be a második hellyel.
~Csak az önzőek törnek mindenáron a cél felé, miközben mindenkit eltipornak.
~Szentfazék, kuss!
~Mi van?! Beszóltál? Na, gyere rendezzük le!
Tovább közlekedtem a tetőkön az egész nap folyamán. Valamiért nem szándékoztam lemenni a tömegbe. Az egész életem során sem szerettem a tömegben nyomorogni. Valamiért mindig feszülté tett.
Már késő éjszaka volt, mikor elhatároztam, hogy visszamegyek a fogadóba. Éppen egy ugrással hidaltam át a két ház közötti távolságot, mikor egy fényes, süvítő valami felröpült a magasba, pontosan előttem. Hirtelen annyira megijedtem, hogy az ugrás alaposan elrontottam, így a ház sarkára érkeztem, ahol nem sikerült megőriznem az egyensúlyom és lezuhantam a földre. Szerencsére nem törtem össze magam. Ám mikor dühösen felnéztem az égre, akkor láttam, hogy éppen egy tűzijáték vette kezdetét.

Amint véget ért a tűzijáték, egy férfi lépett a színpadra és felolvasott egy rakat nevet köztük az enyémet is, aminek nagyon megörültem. Lövésem se volt, miért volt köztük az enyém, de tetszett, hogy mindenki előtt hangosan felolvasták. Amint végzett az összes névvel, egy megbeszélésre invitált minket, ahol kisorsolják a holnapi versenyszámokat és ki melyikben vesz részt. Mindenki húzott egy picinyke lakrimát egy dobozból, majd beillesztette egy gépbe, ami kivetítette a falra a versenyszámot, amiben az illető részt kellett, hogy vegyen.
Nekem az akadályversenyt dobta ki, aminek nagyon megörültem, de aztán bele gondoltam, hogy mi is lehet ez.
- Vajon milyen akadályokat kell kiállnom?
Eldöntöttem magamban, hogy legyen az bármi is, nem állhat az utamba. Hangosan és magabiztosan felnevettem, mire mindenki rám nézett. Vidáman integettem nekik, aztán mivel nem volt több dolog, ami marasztalt volna, így elindultam a szállásra. Nem osztogattak ingyen kaját, így már csak azért se maradtam.
A szállásra érve gyorsan lefürödtem, majd bebújtam a puha ágyba. Elalvás előtt újra éltem az egész napot, ám nem értem a végére, mert közben elnyomott az álom.

***

Reggel villámgyorsan, frissen és üdén pattantam ki az ágyból. Teljesen készen álltam a megpróbáltatásokra. Sőt, teljesen fel voltam tüzelve tőlük. Gyorsan a verseny helyszínére rohantam, ám szomorúan tudatosult bennem, hogy az én versenyszámom csak délután kezdődik. Addig kerestem magamnak valami harapnivalót. A versenyre való várakozásomat evéssel és a többi versenyszám nézésével töltöttem.

- Hogy az a mocskos… - szitkozódtam, miközben felálltam a földről és leporoltam magam.
Mindenesetre a tűzijáték kifejezetten látványos volt. Viszont az utcákon nem tudtam folytatni az utam, hiszen az egész város idekint tolongott, hogy láthassa ezt a műsort.
Néhány guggolással bemelegítette ma rugóim, majd felrugaszkodtam a tetőre, ahonnan az imént leestem. Sok kedvem nem volt maradni, talán azért is, mert nem csíptem az ekkora tömeget. Bár még szemem sarkából végignéztem a tűzijátékot, de utána egyenesen a szállásom felé vettem az irányt.
Megkönnyebbültem, mikor végre elértem a kis fogadót. Leugrottam a bejárat elé, majd megfáradva becammogtam.
Odabent egy kisebb tömeg volt, akik érkezőmnek nagyon is megörültek. Arcukról lerítt, hogy a tegnapi bulit akarják megismételni, de erre én most nem voltam vevő.
- Max! – kiáltották a nevem szinte egyszerre.
Én megfáradtan felemeltem a kezem, hogy csendre intsem őket.
- Emberek, ma kissé fáradtabb vagyok a tegnapinál, tehát ha lehetne ma… - tekintetem megakadt a rajta, és láttam, amint kissé elkeseredik, ugyan úgy, mint az apja. –… csapjunk nagyobb banzájt!
A mondatom utolsó felére a vendégek egyszerre kezdtek éljenezni. Persze én mindeközben tudtam, hogy ezt még nagyon meg fogom bánni, de most csak az érdekelt, hogy azt a mosolyt lássam, amiért mindenre képes voltam.
Felrohantam a gitáromért, majd azzal vissza le a fogadóba. Éppen, hogy leléptem a lépcsőről, mikor rászámoltam, és a húrok közé csaptam.

/A nyitó dal/

*
- Basszus! – nyögtem fel, mikor a földön fekve felébredtem. – Egy őrült…
Nehezen, de felültem, egyik kezemmel a fejem fogtam, hogy hátha kevésbé fájna, míg másikkal megtámaszkodtam, hogy el ne dőljek.
Kitekintettem az ablakon, hogy megnézzem, a nap milyen magasan jár, és a látványnak megint nem örültem. Talpra küzdöttem magam, de az egyensúlyom nem igazán volt meg, így szépen nekizuhantam a szekrénynek.
~Ace! Segíts!
Nagy kétségbeesésemben, már a partizánok egyikéhez fordultam segítségért, mert mindenképpen ki akartam érni, hogy lássam, cimborám miként szerepel a versenyen.
*

Rövid keresgélés után megtaláltam a bélpoklost. Ace-nek köszönhetően a hátába lopóztam, majd egy hirtelen ráköszönéssel üdvözöltem.
- Rei! – kiáltottam rá a mit sem sejtő barátomra. – Mi újság? – kérdeztem vigyorogva.

Hatalmas szerencsémre találtam egy édességes pultot. Vettem egy nagy csomag francia drazsét, majd azt ropogtatatva sétálgattam. Néha megálltam és bámészkodtam. Egy ilyennél hirtelen a hátam mögött rám üvöltött.
- Rei!
- Vááá!
Összerezzentem és a fele drazsét kiszórtam a földre, majd kalapáló szívvel megfordultam. Max vigyorgott rám.
- Mi újság?
Én is elmosolyodtam, majd neki álltam a mesélésnek. Töviről hegyire elmondtam neki a tegnapi napot és a mai akadály versenyt, amire vártam. A hangosbemondóból recsegés hallatszott, megszakítva ezzel a lelkes beszédemet.
- A verseny első fordulója 10 perc múlva kezdődik mindenki azonnal jelentkezzen a számára kijelölt pályán.
- Hoppácska-kapácska, ez nekem szólt. Majd még beszélünk! – kiáltottam hátra Max-nek, mert már rohantam is a pályához. Útközben a maradék cukrot beöntöttem a számba.
Gyorsan végig rohantam a fesztiválon egészen a pályáig, ami egy stadionban volt. Lihegve beértem a helyszínre és megtudtam, hogy nem akármilyen akadálypálya lesz, hanem egy komplett labirintus. Nem maradt sok időm. Egy szervező elkapott és beállított a labirintushoz egy folyosóhoz.
- A cél minél hamarabb átjutni rajta! Mindenki felkészült?
- Én még nem igazán…
- Helyes! Akkor vigyázz, kész, rajt! – aztán eldördült egy startpisztoly és én bevetettem magam a labirintusba.

1 órával 17 perccel 48 másodperccel és egy skorpióval, 4 gólemmel és egy árnnyal később.
Lihegve, szakadt ruhában értem át az útvesztőn. Ledőltem a földre és csak vigyorogtam.
- Huh, megcsináltam…
Oldalra fordultam és elborzadva láttam, hogy az egyik versenyző már nagyon régóta kint állhat és egy karcolás nélkül ült és hideg üdítőt szürcsölgetett.
- Nah ne már!
Eltelt egy jó óra mire az összes többi mágus is túljutott a labirintuson. Ők is hasonlóképpen néztek ki, mint én. Amint mindenki kiért volt egy pár perces szünet aztán a hangosbemondóból hang érkezett.
- Holnap ugyanekkor kezdődik a második forduló.
- Még lesz ebből?!

Barátom lelkesen elkezdte mesélni a tegnap történteket, amikről én is tudtam, de inkább nem vágtam félbe, hiszen annyira lelkes volt.
Mikor Rei a beszámoló végére ért, akkor éppen én akartam elkezdeni a mesélést, de egy hangosbemondó eben megakadályozott. Kiderült, hogy Bélpoklosnak szednie kell a lábát, ha nem akar lemaradni semmiről, ezért gyorsan le is lépett.
~Ekkora barmot… Legalább megvárhatott volna a Csipasz.
Zsebre tett kézzel elindultam az úton, mely az akadályversenyhez vezetett. Szerencsére most nem volt akkora tömeg az utcán, mint tegnap, ezért odalent közlekedtem.
A célomhoz érve kényelmesen helyet foglaltam, majd érdeklődve figyeltem a versenyszámot. És az igazat megvallva nem volt könnyű a verseny. Reigen szinte már lengén öltözöttnek tűnt, mikor végzett a pályával. És a többi versenyzőt inkább meg sem említem… Viszont! Viszont volt egy mágustanonc, aki szinte erőfeszítés nélkül száguldott végig a pályán.
~Ez mégis, hogy a fenébe?
~Valamit biztosan nagyon tud…
Mivel vége volt a versenynek fogtam magam és leléptem. A tegnap este miatt alaposan el voltam fáradva, ezért már nagyon vágytam egy kicsike pihenésre.

Másnap kezdődött a következő és remélhetőleg utolsó forduló, bár ez még elég kérdéses volt, sőt valószínűtlen. A hangosbemondó alapján a versenyben lévő mágusok egymás ellen fognak menni. Körbenézve láttam mindenféle mágust. A fegyvermágusoktól kezdve a nekromantákig át egészen a hozzám hasonló elemi mágusokig mindenféle volt.
- Ejha!
Rajtam kívül még 15 varázsló volt. Fejben végig gondoltam, hogyha most itt egymás elleni harcok lesznek selejtező szinten, akkor olyan négy meccs lesz. Hatalmasat kordúlt a gyomrom. A sok számolástól nyílván megéheztem. Gyorsan elrohantam kerestem valami kajáldát és bekaptam valamit, hogy legalább a hasam ne reklamáljon.
Amint végeztem vissza rohantam a verseny helyszínére és elkezdtem felkészülni. Bemelegítettem az izmaimat, hogy a maximumot tudjam nyújtani, aztán a lehetséges ellenfeleimet nézegettem és lehetséges stratégiákat kezdtem kidolgozni fejben.

Mivel jobb dolgom úgy sem volt ezért elhatároztam, hogy megtekintem Rei mai szereplését. Hamar kipattantam az ágyból és útnak eredtem. Szerencsémre hamar elértem a helyszínt és már csak annyi volt hátra, hogy megtaláljam cimborám.
Egy folyosón haladtam keresztül, mikor akaratlanul is elcsíptem egy különös beszélgetést. Az átlagos feletti hallásomnak köszönhetően tökéletesen hallottam, hogy a két idegen miről is beszél.
-...Nem fogom elveszíteni a mecset!
-Hát akkor nem látod többet a családodat.
Ez a dolog nagyon nem tetszett, sőt az efféle dolgokat nem is díjaztam. Felforrt az agyvizem az effajta emberektől. Gyorsan elhatároztam, hogy ezt nem hagyom és megakadályozom a zsarolót.
Hirtelen feltűnt az a srác, akinek a tudása már a labirintusban is feltűnt. Mikor elhaladt mellettem és az orromba csapott a szaga, akkor azt alaposan az emlékezetembe véstem.
~Hé! Tempó! Valakik nemsokára bajban lesznek, és csak ránk számíthatnak!
~Ahogy mondod!
~Nyugi, már indulok is!
Rögtön töröltem minden tervezett programom, hiszen a varázsló családja segítségre szorult. Útnak is eredtem, hogy még időben célt érjek.