Event - Máguscirkusz (Imolatus, Kevin, Kes, másik Kevin, Benoite)

Sajnos csak egy posztnál, aminek írója Benoite volt, láttam a tábla megemlítését, ami felszólította a résztvevőket, hogy verjék egymást csatakosra. A többiek meg csak úgy... tudták, illetve megint rákenték a társukra, hogy az mondja el nekik, ami jó taktika, csak mutatja, hogy nem olvastátok el alaposan az utasításokat. Vagy úgy tettetek mintha... Irgum-burgum.
Kevin Hawkeye nem jelent meg, nem zavarta köreinket, most már nincs is kötelezve erre, avagy Baltazár ősi riválisa Fejszhezár (asszem ez a pontos neve) hazavitte, répának nézte, elrágcsálta. Kellemetlen. De a szerelemvonat megy tovább.

Az 1. és 2. ajtó nyertesei egymásra fognak találni. Jade és Immolatus, ha jól számoltam. Ugyanabba a terembe nyittok be, ami eléggé egyszerűnek néz ki, és ne is nagy. Fehér falak, fa padlózat, néhány bútor, vagy oszlop, véletlenszerű elrendezésben tarkítják a helyet, de nem elég ahhoz, hogy még így se lehessen kopárnak nevezni a termet. Egyetlen csillogó fénypont egy lány (mily meglepő), akin egy elől-hátul már-már illetlenségig kivágott estélyi van (ki hitte volna), és van is mit mutogatnia. A lány ad nektek egy-egy pár szemüveget, amit tessék feltenni. Az egyik szemüveg sokszorosára nagyítja, illetve közelíti a hordozójának a világot. Ez annyit jelent, mintha egy permanens távcső lenne a szeméhez ragasztva. Ez ugye koordinációs problémákhoz vezet, mert előbb-utóbb képtelenség lesz felfogni, hogy miért nem éred el a melletted lévő dolgokat, és a lány szemérmetlensége is sokkal... személyesebbnek fog tűnni, mert olyan, mintha a privátszférádban ácsorogna. Ez mókásabb, ha te veszed fel Immolatus. Tessék nőfetrőzést kapni: van ismét 2 bombázó a környezetedben, plusz a közelítő szemüveg mindenhol melleket, formákat, fenekeket mutat.
A másik szemüveg ennek az ellenkezőjét csinálja: olyan, mintha egy távcsövet fordítva ragasztottak volna a szemhez. Hordozója mindent extrán messzibb fog fel, és ennek majdhogynem ugyanaz a következménye, mint a túlságos közelségnek: nem fogja az áldozat tudni, hogy miért kell neki kevés futással felkenődni a kilométerekkel távolabb tűnő falra.
Alapvető tudnivalók: aki a közellátó szemüveget veszi fel, az inkább lesz óvatosabb, mert sosem fogja tudni, melyik támadás, melyik felé irányuló hatás találja őt valóságban el, mert minden olyannak tűnik, mintha erre képes lenne. A távollátó szemüveg hordozója meg túlságosan nagy svunggal fog közlekedni, mert neki úgyis minden távol van, és azt hiszi előre látni fog mindent.
Feladatok egyszerű, és ezt a lány is közli nektek: aki beviszi a legelső ütést a másiknak, az nyer. Mágiát nem lehet használni. Közben a lány elkezd fel s alá sétálgatni, zavaró tényezőként fel lehet használni. Ha véletlenül letapiznátok nem bánja, de, ha te vagy a tapizó, Immolatus, akkor te még annál inkább nem fogod bánni, és ezt ellenfeled kihasználhatja, hogy támadjon. A győztes a lány szerető társaságában megy tovább, a vesztes alatt kinyílik egy ajtó, és csúszdán indul... valamerre. Immolatus, mellet akarsz, és esetlen többet a nézésnél, és fogásnál, vagy csúszni lefelé, szeretett Zoey-d felé? A döntés a tied .

A 4. és 5. számú nyertesek Irina és Benoite. Ti nem kaptok szép lányt, mert nem mennétek vele semmire, bár ki tudja, Irinának mi a nemi orientáltsága, hanem egy termet, illetve edzőpályát talán, ami tele van ilyen eszközökkel, csak ezeknek a karjai csipkézettek, és körbefordulnak. Tulajdonképpen mozdulni nem bírtok anélkül, hogy ne kelljen elforgatni egy ilyen bábunak a karjait, bár mivel nem lendületesen pörgetitek, hanem csak eltoljátok, nem csap titeket arcon, hasba, lágyékba (3 forgó része van egy ilyen eszköznek). Megismerkedhettek, beszélgethettek, és találgathatjátok, mi a lényeg az itteni teremben, amikor is váratlanul az egyik oldalfal kinyílik, és belép egy felnőtt kopasz, és egy maroknyi gyerek kopasz. Szerzetesek. A gyerekek leülnek, a felnőtt meg kinyújtja felétek a kezeit, és azt mondja: - Kezdődjék a mérkőzés. - Ez azt jelenti, hogy essetek egymásnak. Mágiát lehet használni, de a bábukat nem tudjátok ledönteni, vagy elpusztítani. Fel lehet ugrani a bábuk tetejére, de onnan egyszer essen be valamelyikőtök a karok rengetegébe... Könnyítésképp képzeljétek el a Kung Fu Panda elején, amikor a panda "véletlenül" felkerült az 5 mester kiképzőpályájára, és a fa, tüskés karokkal ellátott báburengeteg összeverte őt. Olyan pályán vagytok ti is. Csak egyvalaki nyerhet, Benoite, döntsd el, ki nyerjen, mert irreleváns. A nyertes a szerzetesek tapsától kísérve megy tovább, a vesztes csúszik lefelé.

A vesztesek Kes, és Kevin. Szedjétek össze magatokat, és ismerkedjetek meg a környezetetekkel. Egy csatornaszerű barlangban találjátok magatokat, ami vizes, hideg, és büdös, de szerencsére, illetve ki tudja, nem vagytok egyedül. Egy kék ruhás bombázó hölgyemény, és egy fekete ruhás srác is ott hever mellettetek. Rájuk ismertek: ők azok az idegenek, akik még ez elején csatlakoztak hozzátok, illetve párt alkottak veletek. Fel lehet ébreszteni őket, vagy maguktól felébrednek, meg lehet ismerni egymást, sőt, ti ketten is megismerhetitek egymást. A két idegen neve Zoey és Wry; Zoey folyton Immolatus miatt aggódik, Wry folyton Benoite miatt, bár próbálkozik a zöld kisasszonnyal is, de Zoey nem hagyja magát. Mikor sikerült összeszedni, kipihenni magatokat (nem tartson ez túl sokáig), akkor szépen elindulhattok felfedezőútra. Egy másik testet is láttok egy sötétebb sarokban, de azon egy kis fehér nyuszi ül, nyakában egy táblával, amin a "Fejszhezár" szó látható. Mikor meg akarnátok közelíteni a testet a nyuszi irgalmatlan hangot ad ki magából, ami jobb belátásra bír titeket.
A folyosó, amin haladtok enyhén megvilágított a fentről beszűrődő fényektől, és egy nagyon rossz érzés kerít titeket hatalmába: a félelem. Ez fokozódik, amikor csontokra bukkantok, amik minden kétséget kizáróan emberiek voltak valaha. Posztotok addig tartson, hogy eljuttok egy nagyobb terembe, ahol egy halottnak tűnő, de még ép ember van középen leláncolva, és mágikus energiával izzó lakrimák vannak csöveken keresztül hozzácsatolva.
Határidő: Január 13, Vasárnap

Miután vereséget szenvedtem Jade-től – ami meg kell mondjam, nem kis szégyen – a talaj megnyílt alattam és csúszni kezdtem lefelé, az isten tudja hova. A csalánozó méregtől még kissé bénult állapotban voltam, így mikor leértem, csúnyán landoltam a hátamra, és bevertem a fejem, aminek hatására elkapott a sötétség. Pár perccel később – nekem legalábbis pár percnek tűnt – lassan, de biztosan kezdtem magamhoz térni. Nyitogattam a szemem, de még homályosan láttam. Próbáltam mozogni, de még éreztem azt az égető érzést, amikor megmozdítottam egy-egy végtagom.
~ Hogy az a… – bár nem tudtam haragudni Jade-ra, hisz ő is csak a feladatát végezte, ahogy én is tettem volna. Kezdett visszatérni belém az élet, és már fel tudtam ülni, hátamat pedig egy sziklának vetettem. Nyirkos volt, és hideg, de mivel nincs jobb, ez is megteszi. Mikor a látásom is tisztult, három másik embert véltem felfedezni, akik szintén pórul jártak az ellenfeleik ellen, és ugyanitt végezték.
- Legalább nem vagyok egyedül. – jegyzem meg kissé velősen. Az egyik srác, a fehérhajú, csak bámul körbe, látszólag ő is kivan, de ez érthető azt hiszem.
- Az az átkozott Jade! – bosszankodom kicsit. - Jól vagy? – kérdezem Kes-től. A fiú rám néz, majd válaszol:
- Igen. Te hogy vagy?
- Mostmár kezd kimenni a csalánozó méreg a szervezetemből, köszi. A másik kettő?
- Még alszanak. – néz körbe Kes.
- Hol lehetünk?
- Valami csatornában a szagból ítélve. – épp ekkor térnek magukhoz a többiek is. Wry pislog párat, majd rögtön kapcsol.
- Mi történt? Hol van Benoite-chan? Jól van?
- Nyugi, pajtás, a helyzet az, hogy te vesztettél, ő nyert. Ő tovább ment, te meg itt vagy.
- Remélem nem esik semmi baja a továbbiakban. – ekkor a nő is kezdi kapisgálni a dolgot.
- Imolatus… – még mielőtt ő is belekezdene, intek neki, hogy ne tegye.
- Ő is biztos jól van, a szitu ugyanaz, mint a melletted levő fickónál. – vázoltam fel neki is a helyzetünket.
- Csak maradjon épen. – sóhajtott egy nagyot. – A nevem Zoey. – mutatkozott be, és ekkor esett le a tantusz, hogy mekkora tahó vagyok.
- Kevin. – viszonoztam, majd Wry is bemutatkozott.
- Kes vagyok. – mondta végül az utolsó jómadár is.
- Na, akkor ha már így együtt vagyunk, és be is mutatkoztunk, valami érdemlegessel is lehetne kezdeni a dolgot. Mondjuk elindulhatunk arra. – kezdtem bele, de úgy nézett ki, hogy Wry-t pont nem az köti le, hogy kijusson, hanem sokkal inkább Zoey „szórakoztatása”. A lány nem fogadta olyan jól a férfi közeledését, mint azt Wry remélte volna, így a dologból egy iszonyat nagy bukta lett. Amint sikerült legalább járóképes állapotba összeszedni magam, felállok, és megindulok az egyetlen járat felé. Még mielőtt végleg eltűnök, visszanézek a többiekre.
- Jöttök? – Zoey és Wry kissé kérdőn néz, Kes pedig egy grimasz kíséretében indul meg utánam.
~ Vajon melyik nyeri el a mogorvaság császára díjat? filózom magamban. A járat viszonylag rövid, bár így is már tele lesz a hócsukám a meneteléssel, ám mielőtt szót emelhetnék ezügyben, megpillantok valamit. Egy test, rajta pedig egy nyúl, akinek a nyakában egy tábla lóg „Fejszhezár” felirattal.
- Fejszhezár? Ez meg milyen név? Csak valami vicc ugye? – olvasom fel a nevet a táblán, de lehet, hogy csak én találom ennyire viccesnek, és egyben abszurdnak. Lassan, biztos léptekkel megindulok a nyúl felé azzal a céllal, hogy esetleg elhozom onnan, de alig teszek felé pár lépést, valami irdatlan hang jön ki kicsiny torkán, és hirtelen vissza is hőkölök.
~ Ez meg mi a franc volt?
- Aha. Szóval akkor hogyan és miként? – teszem fel, de inkább költői kérdésnek szánom.
- Arra. – mutat egy irányba Kes, amerre esetleg tovább tudunk haladni. Újabb adag séta, és lassan, elszórtan, majd egyre sűrűben csontokba botlunk. Megpróbálom szemügyre venni, de Kes megelőz:
- Ezek emberi csontok. – azt a rohadt. Mi, vagy ki irtott ki ennyi szerencsétlent. És ha ezek itt vannak, és mi is; akkor semmi jóra nem számítok. Mikor ezt Kes kimondja Zoey felsikolt, de hirtelen a szája elé kapja a kezét. Wry természetesen lecsap a kínálkozó alkalomra, és magához húzza a lányt, aki kivételesen enged ennek a gesztusnak. Végül leküzdünk mindenféle félelmet, ami kezd lerakódni bennünk – bennem legalábbis – és tovább haladva egy nagyobb terembe érünk, ahol bizarr látvány fogad minket. Egy alak van kiláncolva, és lakrimákra van kötve.
~ Ennek meg mi a szerepe? Ez jár a veszteseknek? Mert akkor pucolni kéne innen. – fut végig az agyamon. Erre a látványra még Kes szeme is elkerekedik, Zoey pedig lassan a sírás közeli állapotba kerül, bár Wry próbálja nyugatnit.
- Le kéne szednünk nem? – kérdezem megrökönyödve.
- Hagyd. - válaszolja Kes hidegen, amire viszont nekem kerekedik el a szemem, és felé fordulok.
~ Hogy mi?! Eszem ágában sincs hagyni. Nem tudom, hogy esne neki, ha ő lenne ott. Majd akkor is valaki ott akarja hagyni. – gondolom magamban.

Kábult állapotban csúsztam le a lejtőn, míg nem földet értem, egy nyirkos hideg helyen. Ami nem épp a kedvemre volt. Még mindig éreztem Irina erős csapásait, amikkel nem rég súlytót. Nem voltam túlságosan feldobva a vereségtől. Viszont ez is jelezte számomra, hogy még gyenge vagyok, és erősebbé kellene válnom. A földön fekve ezekkel a fejemben feküdtem és megpróbáltam visszanyerni az erőmet. A hideg nyirkos talaj legalább ébren tartott, így legalább körbe tudtam nézni. Láttam, hogy rajtam kívül még három sortárs is osztozik velem a helyen. Még mind ájultan feküdt, legalább is a látványból erre tudtam következtetni. A három másik személy azok lehettek, akik kiestek pont, úgy ahogy én is. A hogy próbáltam feltápászkodni, ami nagy nehezen sikerült. Bár a testem még mindig nem volt képes rendesen mozogni így csak ültem egyhelyben. Nem sokára más is mozgolódni kezdett. Ahogy oda fordultam láttam, hogy Kevin kezd éledezni. Újabb pár perc elteltével Kevin megszólalt.
- Legalább nem vagyok egyedül. – Aztán egy kis szünetet tartott. - Az az átkozott Jade! – Bosszankodót hangosan. Erre én is felfigyeltem és úgy gondoltam talán lehet kedvesebb, mert az eddigi modorom nem vált be.
- Jól vagy? – Kérdezte tőlem.
- Igen. Te hogy vagy?- Válaszoltam és kérdeztem tőle, hogy tudjam milyen állapotban, vannak a többiek, ha netán újabb harc jönne.
- Most már kezd kimenni a csalánozó méreg a szervezetemből, köszi. A másik kettő?-
- Még alszanak. – Mondtam, miközben körbenéztem újra.
- Hol lehetünk? –
- Valami csatornában a szagból ítélve. – Ekkor ébredt fel Wry is, aki hangoskodni kezdett.
- Mi történt? Hol van Benoite-chan? Jól van? -
- Nyugi, pajtás, a helyzet az, hogy te vesztettél, ő nyert. Ő tovább ment, te meg itt vagy. –
- Remélem, nem esik semmi baja a továbbiakban – Ezután a lány is éledezni kezedet.
- Imolatus…- Kezdte el a mondandóját, ám Kevin közbe szólt.
- Ő is biztos jól van, a szitu ugyanaz, mint a melletted levő fickónál. –
- Csak maradjon épen. –
~ Na ez remek vesztenek és még az ellenfelükért aggódnak. Ahelyett hogy magukkal törődnének. ~ Gondoltam magamban.
- A nevem Zoey. – Mondta a lány vidáman.
- Kevin – Válaszolta az, aki csitította.
- Kes vagyok. – Válaszoltam csak, azért hogy ne tűnyekk bunkónak.
- Na, akkor ha már így együtt vagyunk, és be is mutatkoztunk, valami érdemlegessel is lehetne kezdeni a dolgot. Mondjuk elindulhatunk arra. – Mondta Kevin, de rajtam kívül más nem figyelt rá. Wry épp azzal volt elfoglalva, hogy a lányt szórakoztassa. Ám a lány kikosarazta. Kevin állt fel először és elindult a folyosó felé. Ahogy elérte a kezdetét visszafordult.
- Jöttök? – Kérdezte tőlünk, amire a két mágus csak kérdő tekintettel felelt. Én csak egy grimaszt vágtam aztán fel álltam és elindultam a csapattal.
Nem sokat kellet menni, és egy tetet pillantottunk, meg amin egy nyúl ült nyakában egy táblával.
- Fejszhezár? Ez meg milyen név? Csak valami vicc ugye? – Olvasta fel Kevin nevetve.
Nekem nem volt vicces mivel csak egy név semmi más. A meglepetés csak akkor jött, amikor Kevin megpróbálta megfogni a nyulat. Amit az, valami furcsa irdatlan hanggal viszonzott, amire Kevin meghátrált.
- Aha. Szóval akkor hogyan és miként? – Tette fel a költői kérdést. Én inkább a továbbjutást választottam. Ezért szóltam a többieknek is.
- Arra. – Mutattam az utat.
Haladtunk tovább az úton mit mutattam. Nem kellet sokat gyalogolnunk mire csontokat vettünk észre. Nem kellet sok a hoz, hogy rájöjjek ezek emberi csontok. Amikor Kevin is meg akarta vizsgálni ám én inkább megmondtam a tényt neki.
- Ezek emberi csontok. –
~ Bár az engem is érdekelne hogy mi végzett velük. Vagy hogy hova lett? ~ Gondolkodtam magamban. Amit Zoey sikított a látványtól én is ráfigyeltem a gondolataim helyett. A lány a kezét a szája elé tartva próbálta magát csitítani, ami sikerült is. Erre Wry megölelte a lányt, aki ezúttal hagyta is magát. A többiekben talán a félelem kezdet el nőni, de nekem ez normális. Hisz hozzá szoktam, a hoz hogy a halál útitársul szegül.
Ahogy továbbhaladtunk egy nagyobb terembe jutunk ahol egy alakot feszítettek láncra és kötötték lakrimákra csövekkel. Ez a látvány engem is meglepett, mert ez nem minden napos.
Zoey már a sírás határait feszegeti, amit Wry próbál megakadályozni.
- Le kéne szednünk nem?- Kérdezte Kevin tőlünk.
- Hagyd. - Válaszoltam ridegen. Amire a szeme kitágult nem értette, hogy miért mondom ezt.
Pedig lehet hogy az az alak volt, aki végzett a kintiekkel is. És nem csak dísznek kötöznek így ki valakit.

Imolatus nem volt túl jó kedvében, amikor benyitott az újabb kihívást rejtő terembe. A feladatok egyre inkább átmentek gagyiból idegesítővé. Ezen a Zoey-val folytatott harc sem lendített sokat. Sajnálta a lányt. A végére olyan jól összebarátkoztak, de az alatta megnyíló csúszda átmenetileg véget vetett a beszélgetésüknek. Hősünk remélte, hogy Zoey legalább kellemesebb helyre kerül, mint ő fog.
A következő teremben, jobban mondva szobába lépve a keze elé kellett tennie a kezét. Ahogy hunyorogva végigmérte a környezetét, kényelmetlen érzés környékezte meg. A helyiség fehér falával, elegáns fa padlójával és szétszórt bútoraival úgy nézett ki, mint egy nagypolgári szalon. Imolatus a könyvtáras próba után azon sem lepődött volna meg, ha ezúttal verset kellene szavalnia.
- Igazán otthonos – jegyezte meg egy hang mellette. A szomszédos bejáratban egy igen csinos, levélkosztümöt imitáló ruhát viselő hölgy állt. Tehát ez is egy társas feladat lesz. Nagy valószínűség szerint ezúttal is egymás ellen lépnek „ringbe”. A mágus azonban már résen volt, és nem hagyta, hogy a gondolatai kiüljenek az arcára. Magára öltötte azt a naiv, vidáman érdeklődő arckifejezését, amit Elektra gúnyosan úgy jellemzett, hogy természetellenesen jól áll neki.
- Valóban, habár a berendezés elhelyezése enyhén hektikus. Nagyon remélem, a rendrakás feladata nem ránk fog hárulni – cseverészett udvariasan. Társnője erre nem szólt semmit, inkább elindult a szoba közepe felé. Imolatus követte.
Az egyik pamlagon keresztbe tett lábbal ült leendő műsorvezetőjük. A nő pár évvel lehetett csak idősebb a két mágusnál, ám sminkje jóval többnek mutatta. Olyan beképzelt kifejezéssel terpeszkedett, mintha legalábbis egy anyacsászárnő lett volna. Az esemény fényét emelendő egy merész estélyibe bújtatta habkönnyű testét. Kár, hogy inkább nézett ki egy kupleráj madamjának, mint bárónőnek. Hősünknek volt egy olyan érzése, hogy a cirkusz produkciójából hiányzó kreativitást erotikus látványvilággal próbálják palástolni. Nem tudni, hogy a nézőtéren hány férfi ül térdig nyálban, de ez akkor is kezdte idegesíteni Imolatust.
- Szeretitek a fogócskát, kedveskéim? – kérdezte behízelgő hangon az (alig) úri nő.
- Én már egy ideje kinőttem belőle, kezi csókolom – jegyezte meg szárazon a fiú. Most már biztos volt benne, hogy egy újabb agyament feladat fog következni.
- Cicabogár, ahogy elnézlek, te legfeljebb a pelenkából nőhettél ki, azt is csak tavaly – szúrt vissza rezzenéstelen arccal a bárónő. A másik ajtón bejött lány pukkadozott a nevetéstől. Imolatus megvetően keresztülnézett rajta.
- Akkor ha, a morcos kis tacskó is jónak látja, elmondanám a feladatot – jelentette be mézédes hangon a nő. - Először is, nincs mágia.
A fiú ennek kifejezetten örült. Az előző harcban eléggé kimerítette a forgószéllel való viaskodás. Legalább lesz ideje újra erőt gyűjteni.
- Másodszor, vegyétek fel ezeket – azzal elővarázsolt a háta mögül két csicsás szemüveget. Az egyik bohókás hajtókákkal és szalagokkal volt feldíszítve, míg a másik egy élethű vörös krumpliorral és bozontos szemöldökökkel volt kiegészítve. Ahogy sejteni lehetett, Imolatus kapta az orrosat. Óvatosan felpróbálta. Arra számított, hogy egy más színű világ tárul a szeme elé, esetleg egy párhuzamos dimenzióba nyerhet betekintést. Az eredmény kiábrándító volt: a lencsék többszörösen felnagyították azt, amire éppen nézett. Annál azért bonyolultabb volt a helyzet, mint elsőre látszott. Egy ilyen nagyító okuláréban elég nehéz volt fókuszálni és tájékozódni.
- Mondd csak, látsz valamit, kis vakond? – érdeklődött tettetett érzésekkel a hangjában az estélyis nő. Imolatus a hang irányába fordult, mire beúsztak a látómezőibe a nő méretes keblei, melyek büszkén üzenték a nagyvilágnak: szövet bizony nem sok uralja őket. A látvány rendkívül izgató volt, a hirtelen feltámadt vágy az elméjében azt követelte, hogy érintse meg, szeretgesse ezeket a formás idomokat. Ám uralkodnia kellett magán, muszáj volt megőriznie a méltóságát. A fiú nagy nehezen bemérte hölgyike nyakát, és közönyösen felelte:
- Áh, csak két aszott dinnyét lógó fülű szatyrokban.
- Kedveském, egyet mondok neked, kettő lesz belőle…
- Már így is kettő van belőle, pedig egy is sok.
- Én mindent távolinak látok! – a lány megelégelte, hogy a feladat biztosa és Imolatus csak egymással évődnek, ő is szeretett volna a figyelem központjában lenni.
- Csodálatos, kicsinyem. Már csak az maradt hátra, hogy a lovagi torna szabályai szerint kezet fogjatok, és indulhat a móka.
- Jade vagyok.
- Imolatus. Egyébként mi is lesz a feladatunk pontosan? Amellett, hogy hülyét csinálunk magunkból ezekben a szemüvegekben? – kérdezte hősünk, miközben igyekezett megfogni a lány kezét. Mivel mindketten más perspektívából látták a világot, ez közelről sem volt egyszerű.
- Fogócskázzatok, ti kis pockok. Az első sikeres találat gazdája lesz a győztes.
Helyben vagyunk. Újabb abszurd feladat. Miután nagy nehezen kezet fogtak, a két versenyző egymásnak háttal megtett húsz lépést, majd mindketten elindultak tapogatózva megkeresni a másikat. Imolatus átkozta magát, hogy a nővel való nyelvelés helyett nem mérte fel inkább a szobát. A kisebb-nagyobb bútorok folyton útban voltak. Mivel mindent közelről látott, nem tudta felmérni mi mennyire van távol, ezért csak nagyon óvatosan mert mozogni. Jade sem lehetett jobb helyzetben, ő folyton beleütközött valamibe.
Ha a csörömpölést vagy puffogást vészesen közelről hallotta, Imolatus mindig elvetődött abba az irányba, amerre kevesebb tárgyat észlelt. Nem egyszer fejelte meg így a fehér falat. Az sem segített, hogy körös-körül, az irracionálisan arcba mászó bútorok által hagyott csekélyke résekben szebbnél szebb mellek furakodtak be. Gyönyörű, alig fedett, formás, fogni való mellek mindenhol. Akármerre nézett, Imolatus vagy melleket látott, vagy bútorokat. Közben hallotta ellenfele lépteit, de ahogy felé nézett, a szemüvege rögtön Jade halmai közelijét adta. Ez egy kész rémálom. Hónapok múlva esett csak le neki, hogy nemcsak a lány járt fel-alá a teremben. A démoni dáma direkt követte, és nem mellesleg zavarta a kilátásait.
Végül odáig fajult a helyzet, hogy Imolatus szabályosan rosszul lett. Attól, hogy a tekintetét ide-oda kapkodta, elszédült, és ezen az sem segített, hogy a melltengertől már egy csepp vér sem volt a fejében. Levegő után kapkodva megpróbált leülni egy lócára, de melléült. Miközben elterült a földön, azon gondolkozott, hogy kérhet-e időt, hogy kimenjen a mellékhelyiségbe. Már ha van ilyen. Vagy adnának-e neki egy kis tejet, más néven mell-lét. Ha már ennyit nézte a sminkes tyúk mellét. A hányingert leküzdendő becsukta a szemét. Ennek hála a kavargó világ végre megnyugodott.
Miközben nagy levegőket vett, még nem hagyta abba a fülelést. Mivel a körülötte lévő látvány nem vette el a figyelmét, jobban be tudta mérni, merre jár Jade. Ez fordítva nem működött, Imolatus nem mozgott, ergó a lány szem elől vesztette. Imolatus kivárt, és amikor elég közel hallotta a padló roppanását, kinyúlt arra, amerre a lányt sejtette. A füle nem hagyta cserben: ellenfele bokája a markába került. Ez viszont váratlanul érte Jadét, és csúnyán hasra esett. Hősünk lélekjelenlétét megőrizve (már nem vakon) megpaskolta zsákmánya fenekét.
- Az első ütés. Ennyi elég?
- Mit ne mondjak, kis zergefiókám, ennél valami izgalmasabbra számítottam.
- Ez van. Valamit a műsor második felére is hagyni kell.
- Akkor kihirdetném a győztest: Imolatus, a Szent szárnyak szóvivője!
- Köszönöm, köszönöm – mondta nem túl nagy átéléssel a fiú, és leporolta magát.
- Nincs más hátra, vezess tovább, ó te gyöngyszeme a férfinemnek! – ettől a szövegtől hősünket kirázta a hideg. A szemüvegtől megszabadulván szétnézett, de Jade-t nem találta sehol. Valószínűleg ő is csúszott, Zoey mellé. Nem volt mit tenni, belekarolt a nőbe, és mint grófnő és szakadt inasa, átsétáltak a következő terembe.

~Újabb terem, újabb feladat.~ Gondoltam, mikor átléptem a következő terembe. A szoba kinéze pedig minden várakozásomat felülmúlta. Hiszen alig tudtam belépni a helyiségben minden talpalattnyi helyet fából készült gyakorlóbábuk foglaltak el. Átbújni nem tudtam alattuk, közöttük, mert mindegyiknek három karja volt, így ha közlekedni akartam, el kellett forgatnom a bábuk összes karjait. Ez persze roppant bosszantó volt, én pedig már kezdtem volna komolyabban idegeskedni, amikor észrevettem, hogy nem vagyok egyedül a teremben. Rajtam kívül volt ott még egy másik lány is.
- Heló. Én Irina vagyok. És benned kit tisztelhetek ? - kérdezte a lány, miközben ő is a fabábuk rengetegében állt.
- Az én neven pedig Benoite. Öhm... te nem tudod véletlenül, hogy ebben a teremben mi lesz a feladat ? - tettem fel neki a kérdést.
- Nem, sajnos nem. - tárta szét a kezeit a lány, már amennyire tudta. - Én úgy kerültem ide, hogy legyőztem az egyik résztvevőt, egy Kes nevű fiút. Aztán ő leesett valami csúzdán, én meg átjöttem az ajtón, és ide kerültem. Viszont, téged már láttalak korábban ! Méghozzá reggel, amikor Falkner úr bemutatta az újonnan érkezetteket. Igen, igen, az egyetlen lány közülük. - bólogatott helyeslően Irina. - Ha jól láttam, te Wry társa lettél. Nem tudod mi van vele ? Hol van ő most ?
- Nos... az első feladat után egy időre külön kerültünk Wry-jal. Aztán az előző teremben megint találkoztunk, a feladat pedig nekünk is a harc volt. Aztán a többi ugyanaz, mint nálad. Én legyőztem Wry-t, és így jutottam tovább, ebbe a terembe.
- Értem. - sóhajtott lemondóan a lány.
- Azonban, most, hogy ide kerültünk, ki kell találnunk, mi a feladat, különben nem juthatunk tovább. - hívtam fel erre Irina figyelmét. - Gondolom, nem véletlenül pakolt valaki ide egy halom gyakorlóbábut. - néztem körbe a teremben.
- Na, igen. De ezekkel nem lehet csinálni semmit. - válaszolt Irina, miközben az egyik bábu karját kezdte el közbe forgatni.
- Csak lennie kell valaminek... - mondtam, miközben lehajoltam a bábu alsó részéhez, és elkezdem vizsgálni azt. - ... valami nyomnak, írásnak, vagy akárminek ! - ezután megpróbáltam felemelni, kidönteni a helyéről a faeszközt, de nem ment. - Nem találtam semmit ! - mondtam csalódottan.
- Hát persze, nincs ezen a bábukon semmi... - szólalt meg Irina is, ekkor azonban váratlan dolog történt. Az egyik oldalsó fal kinyílt, és egy csomó kopasz szerzetes jött be rajta. A többségük gyerek volt, ők leültek sorba. Volt köztük egy felnőtt is, ő kinyújtotta felénk a kezeit, majd így szólt:
- Kezdődjék a mérkőzés.
- Mi ? - kérdeztem döbbenten.
- Megint harc ? - szegezte a szerzetesnek a kérdést Irina is.
- Pedig még meg sem gyógyultam. - mondtam kissé elkeseredetten.
- Nos, akkor nincs más választásunk. - mondta határozottam Irina. - Hiszen ahogy te is mondtad, addig nem mehetünk tovább, ameddig nem teljesítettük a feladatot. Készülj fel ! Light Beam / Fény Sugár / ! - mondta a mágia nevét Irina, majd keze előtt egy fénygömb jelent meg, ezt lőtte ki rám. A fénysugár a felső és a középső kar között tört utat magának, én pedig ki akartam kerülni, de ez a fabábuk miatt elég nehézkesen sikerült. Elforgattam az egyik mellettem lévő bábu két felső karját, az alsóra pedig rááltam. ~Nagyon nehéz mozogni ebben a szobában. Ráadásul Irina még mindig nagyon távol van. Nekem is távolsági fegyvert kell használnom.~ Gondoltam, és megidéztem a mágikus pisztolyomat. Azzal kilőttem az ellenfelemre egy tűz mágiával átitatott töltényt.
- Light Shield / Fény Pajzs / ! - mondta Irina, és egy pajzsot idézett maga elé. Az elnyelte a lövésemet. ~A fene. Hogy támadjam meg, ha a távolsági támadásaimat is elnyeli ? Valahogy mindenképp közelebb kell kerülnöm hozzá.~ Határoztam el magam, majd hirtelen ötletem támadt. Felmásztam az egyik bábu tetejére, aztán azon kezdtem el közlekedni: egyikről a másikra lépdelve jutottam egyre közelebb és közelebb Irinához. Persze ez azért ő sem nagyon akarhatta, hogy túl közel kerüljek hozzá, támadást indított ellenem. A karja köré gyűjtötte a fényrészecskéket, és az lőtte ki rám. A támadás elől elhajoltam, a fél karommal megtámaszkodva az egyik fabábun.
- Még mit nem ! - kiáltotta Irina. - Fegyvermágus vagy, így nem hagyhatom, hogy ilyen egyszerűen közel kerülj hozzám. - döntötte el a lány, és ő is felmászott a gyakorlóeszközök tetejére. - Blinding Flash / Vakító villanás /. - suttogta el halvány mosoly kíséretében a mágia nevét Irina, majd maga köré gyűjtötte a fény részecskéket, és ellökte magától azokat. A fénygömb azonnal felrobbant, én pedig pár másodpercre elvesztettem a látásom. A szemeimhez kaptam a kezem, közben próbáltam megőrizni az egyensúlyomat. Mikor kinyitottam a szememet, azt vettem észre, hogy Irina már jóval távolabb áll tőlem. Már majdnem a falnál állt.
- Menekülsz ? - kérdeztem tőle. - Azzal nem mész semmire ! Nem olyan nagy ez a terem, hogy elég messze tudj tőlem kerülni.
- Méghogy én menekülök ? - kérdezte felháborodottan Irina. - Én nem menekülök ! Csak megőrzöm a nekem legoptimálisabb távolságot ! Photon Cannon / Fotonágyú / ! - ezzel újabb fénysugár közelített felém. Megpróbáltam elhajolni előle, de egy része így is eltalált, a lendülettől pedig elvesztettem az egyensúlyomat, és leestem a bábukról. Annyi szerencsém volt azonban, hogy az egyik kezemmel elkaptam egy bábut, így nem a földig zuhantam. Persze azért így is megütöttem magam. ~A jó életbe... az a lány tényleg nem hagyja, hogy közel kerüljek hozzá. Ki kell találnom valami cselt.~ Morfondíroztam, majd a bábukra támaszkodva feltápászkodtam, aztán újra felálltam rájuk.
- Ex-quip: Steel Spear / Ölt-vált: / Acél Dárda /. - mondtam, mire egy dárda jelent meg a kezemben, azt elhajítottam Irina felé.
- Ez olyan, mint az előző. - jelentette ki Irina, miközben egy fénypajzsot kreált maga elé. Persze én sem voltam rest, közben báburól bábura lépve próbáltam elérni Irinához. Amikor ezt ő észrevette, azonnal visszavonta a fénypajzsot, és egy másik mágiát próbált használni, de ekkor én már ott voltam közvetlenül előtte. Ekkor egy acél hosszúkardot idéztem a kezembe, és azzal vágtam meg őt. A kezeivel védekezett, így az egyik alkarját sikerült megvágnom. Irina felszisszent, és a csapástól hátraesett, őt viszont megtámasztotta a fal.
- Ez fájt ! Ez most megbánod ! - kiáltotta a lány. - Photon Cannon / Fotonágyú / !
Ezt a támadást megpróbáltam úgy kivédeni, hogy a kardomat emeltem magam elé, de nem sok sikerrel. A fénysugár egyszerűen fellökött engem, és a jó pár méterre lévő bábuk karjaira estem. Ezután minden elsötétült előttem, amikor pedig visszanyertem az eszméletemet, arra lettem figyelmes, hogy épp egy csúzdán csúszok lefelé.

Ahogy ott álltunk a teremben Furcsa Hangot hallottunk. Nem sokkal rá a hang forrása is meglett. Két hölgy zuhant le fentről, akiket Kevin és Wry kaptak el. Én csak egy pillantást vetetem rájuk, hogy lássam kik is ők. Így meg tudtam állapítani, hogy már találkoztam velük, Akkor, amikor mind a cirkuszi sátorban voltunk. Az a két lány is ott volt. Nem sokat kellet várni, arra hogy bemutatkozzanak.
- Wry? - Kérdezte meglepetten a lány, akit Wry tartott. - Hát ti meg kik vagytok? – Kérdezte miközben körbenézett.
- Kes – Válaszolom a magam rideg módján.
- Zoey vagyok. –
- Én pedig Jade. - integetett az, akit Kevin kapott el.
- Kevin – Mondta a nevét közömbösen.
- Engem pedig már ismersz. - mosolygott rá Wry, aki még mindig a karjában tartotta. –
- Benoite. - Mondta meg a nevét a lány.
- Ti hogy kerültetek ide? Egyáltalán mi ez a hely? Hol vagyunk? – Kérdezte Értetlenül.
- Hát... azt hiszem egy csatornában, vagyunk. - kezdte el mondani Wry, miközben a lábaira állt a lány. - Te pedig egyszerűen ide pottyantál közénk. –
- Gondolom, vesztettél. – Szólt közbe Kevin. - És ez a csatorna valahol a cirkusz alatt lehet. Viszont van más gondunk is. – Folytatta.
Én csak álltam és néztem a hullát.
- Áh ! Te jó ég !... Egy hulla ! Egy hulla ! - Ugrott hátra a látványtól Benoite. - Hogy kerül ez ide ? Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy ez a vesztesek büntetése ? - Nézett körbe kérdőn.
- Nos azt nem tudom, de ne aggódj, szó sincs semmilyen büntetésről. - Nyugtatta Wry. - Illetve, remélem, hogy nem, végülis mi is csak most értünk ide... - Bizonytalanodott el. - De ne aggódj, velem biztonságban leszel. - Mutatott magára.
Ám a beszélgetésüket félbe szakította egy kattanás. Aminek hatására a lakrimák felizzottak és elkezdtek életet pumpálni a hullába. Ami ennek hatására elkezdet mozgolódni. A láncai recsegtek a mozgása hatására és a szeme is felnyílt, jegesen fénylett. Én elővettem a jogaromat hogy hamar tudjak támadni, ha arra kerül a sor.
- Nomolos Grundan, született hétfőn, nevét kapta kedden, meghalt szerdán, feltámadt csütörtökön, elemészt pénteken. – E szavakat nyögte ki.
Aztán a láncait leszakította és ránk rontott.
- Úgy néz ki, a baj nagyobb, mint elsőként beállítottam. – Szolt közben Kevin. - Tervek? – kérdezte tőlünk.
- Várjuk meg mihez kezd. - Szóltam mindenkihez.
- Hidd el, semmi jóval nem kecsegtet egy ilyen dolog. – Válaszolta Kevin.
~ Csak a támadását kell megtudnunk. ~ Gondoltam magamba.
Ekkor a hulla ránk támadt valami kék tűzzel, ami meg fagyaszott, amit eltalált. Még szerencsére hogy mind félre ugrottunk előle. Aztán én előre tartottam a jogaromat és rálőttem az Iron bullet-tel úgy hat-hét kettes sorozatott. Ami a testét és a fejét kapta el. Ám ezeket meg sem érezte. Ekkor Kevin kérdő pillantást vetett rám.
- Ez most vicc ugye? – Kérdezte tőlem. Ám mire válaszolhattam volna már támadott is a karját átalakítva Blackbull Arm-ba amivel, egy hatalmas ütést vitt be a hullának. Ez sem volt rá nagy hatással. Viszont Kevin nem állt, meg hanem a lakrimák felé rohant.
Én viszont újabb adag Iron bullet- teket lőttem a hullára, amik közül eltalálta egy az egyik bilincsét, amire a hulla reagált. Ekkor jutottam arra a következtetésre, hogy inkább azt kéne támadni a lakrimák helyett. Ez alatt Benoite idézet meg egy pisztolyt amivel tűzgolyót lőtt a hullára, ami annak vad csapkodására célt tévesztett és a falba csapódva robbant fel. Ekkor Zoey Vind blade - vel Támadta a hullát. Amit aztán Wry Shadow Pull megragadott így korlátozva annak a mozgását. Ez pontkapóra jött nekem és máris a hátába kerültem. A jogaromat a lábára irányítottam és a Metal Make segítségével a lábát vastőmbe zártam. Aztán egy hatalmasat sújtottam a hullára miközben aktiváltam a Tunder mágiát így sokkolva azt. Erre Benoite egy hatalmas karddal a bal kezén lévő bilincset levágta egy csapással. Ezt Követően Zoey Újabb Vind Blade támadása elvonta rólam a figyelmet így eltudtam, távolodni a vadul csapkodó hullától. Ami nem sokkal ezután egy kék sugárral támadt a lányra. Aki kitudta, kerülni a támadást. Ezután én A Red Fire használatával tűzbe borítottam az ellenfelet. Aki erre egy pillanatra megzavarodott.
- Akkor enyém a másik keze is! – Kiáltotta Benoite miközben nekirontott a hullának.
A támadásával levágta a másik kezén lévő bilincset is. Ezek után én eltettem a jogarom hogy itt az ideje komolyan venni a dolgot és támadni. Wry újabb Shadow Pull – al megbénította a hulla egyik oldalát. Aztán Benoite egy hatalmas buzogánnyal a másik oldalát is harcképtelenné tette.
- Tiéd az utolsó, Kes! – Kiáltott nekem Benoite.
Ezt kihasználva én összecsaptam a két tenyeremet és elkezdtem a kezemre a Steel Claw – ot alkotni. Közben szemtől szembe a hulla felé rohantam. A karmaimat használva képes voltam a nyakán lévő bilincset levágni. Még pont jókor hisz Kevin is ebben a pillanatban intézte el az utolsó lakrimát. Ezzel megszüntetve a hulla mozgásának okát bármi is volt az. A hulla újra hullaként omlott össze. Ezt követően kifújtam magam és körbenéztem.
- Végre ! A hullák maradjanak csak nyugton. - Fűzte hozzá Benoite

Egy ideig csak azt éreztem, hogy csúszok lefelé. Aztán megszűnt alattam a csúzda, és zuhanni kezdtem lefelé. A nem várt földetérés azonban elmaradt, helyette elkapott valaki.
- Wry ? - kérdeztem meglepetten, mert nem szokványos módon láttam viszont egykori ellenfelemet. - Hát ti meg kik vagytok ? - néztem körbe.
Rajtunk kívül még négy személyt láttam: két fiút és két lányt.
- Kes - válaszolta ridegen az ezüsthajú fiú.
- Zoey vagyok. - mutatkozott be az egyik lány.
- Én pedig Jade. - integetett egy másik.
- Kevin. - mondom közömbösen az utolsó fiú, akinek úgy, mint nekem szintén vörös haja volt.
- Engem pedig már ismersz. - mosolygott rám Wry, aki még mindig a karjában tartott.
- És... ti hogy kerültetek ide ? Egyáltalán mi ez a hely ? Hol vagyunk ? - nézelődtem.
- Hát... azt hiszem egy csatornában vagyunk... - kezdte el mondani Wry, miközben a saját lábamra álltam. - Te pedig egyszerűen ide pottyantál közénk. - kacsintott a fiú. - Ami azt illeti, én úgy kerültem ide, hogy lecsúsztam egy csúzdán, miután te legyőztél. A többiek is hasonlóképp: őket is legyőzte valaki. - válaszol Wry.
- Gondolom vesztettél. - szúrta közbe Wry után Kevin.
- Áh, értem, akkor ide estél le a harcunk után. - mondtam még Wrynak.
- És ez a csatorna valahol a cirkusz alatt lehet. -folytatta Kevin. - Viszont van más gondunk is. - mutatott a barlang közepébe a fiú.
Ezután megláttam a leláncolt holttestet tőlem nem is olyan messze.
- Áh ! Te jó ég !... Egy hulla ! Egy hulla ! - ugrottam hátra a látványtól. - Hogy kerül ez ide ? Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy ez a vesztesek büntetése ? - néztem körbe a társaságon. Legszívesebben azonnal eltűntem volna erről a helyről, ugyanakkor, ez nem volt lehetséges, ugyanis nem tudtam, hogy merre van a kijárat.
- Nos azt nem tudom, de ne aggódj, szó sincs semmilyen büntetésről. - nyugatott meg Wry mosolyogva. - Illetve, remélem, hogy nem, végülis mi is csak most értünk ide... - bizonytalanodott el Wry, mire én is megijedtem egy kicsit. - De ne aggódj, velem biztonságban leszel. - mutatott önmagára Wry egy mosoly kíséretében.
Ekkor egy hangos csattanást hallottam a hulla irányából. Azonnal odakaptam a fejem. Ezután a holttesthez kötött lakrimák feizzottak, a tetem pedig megmozdult, a szemei felnyíltak, elkezdtek jegesen világítani.
- Nomolos Grundan, született hétfőn, nevét kapta kedden, meghalt szerdán, feltámadt csütörtökön, elemészt pénteken. - hallatta az elhunyt ezt a furcsa monológot, majd ahogy ezzel végzett, letépte láncait, és rögtön nekünk támadt. Erre én védekezésképp megidéztem az acél rövidkardomat. Ezzel egy időben láttam, hogy Wrynak már látszik az árnyéka, és az a Zoey nevű lány körül is támadt egy kis szellő.
- Úgy néz ki, a baj nagyobb, mint elsőként beállítottam. - vonta le a következtetést Kevin. - Tervek ?
- Várjuk meg mihez kezd. - szólt oda nekünk Kes.
- Hidd el, semmi jóval nem kecsegtet egy ilyen dolog. - válaszolt neki a vörös hajú fiú.
Ekkor a hulla szájából egy egy kék fénynyaláb tört elő, azzal támadt ránk, de a célzás pontatlan volt, mind félre tudtunk ugorni. A fénysugár ezután megfagyott. Ezután Kes is támadásba lendült pár jól irányzott vasgolyót lőtt ki a halottra, amik bár eltalálták azt, de ez nemigen volt rá hatással.
- Ez most vicc ugye ? - kérdezte Kevin, aztán ő is elővette a mágiáját: a bal karját egy izmos, fekete szörnykarrá alakította, azzal húzott be a hullának egy nagyot, de csak úgy járt, mint az előző társa, a tetem ezt alig érezte meg. Úgy tűnt viszont, nem is ez volt a célja, a halott után Kevin a lakrimákat vette célba, és azokat próbálta elpusztítani. Én sem voltam rest, a kezemben tartott rövidkarddal megvágtam az elhunyt fejét, hamar rá kellett jönnöm azonban, hogy ez nem árt neki. Ekkor azonban észrevettem, hogy a társaim valami tervet gondolhattak ki: Zoey egy kisebb széllökést keltett, azzal támadt a holttestre, azután Wry egy öklöt formált az árnyékából, és megpróbálta lefogni azt. Ezután Kes a háta mögé került, és egy jókora vastömbbe zárta a lábait, ezzel megbénítva a tetemet. Végül egy hatalmas vágást ejtett a bal karján, így az egy helyben maradt. Ezt kihasználva én is lesújtottam, méghozzá a hulla bal karján lévő bilincsre, mire az leesett a halott kezéről. Ezután hátraugrottunk. A hulla viszont ismét ránk támadt a fagyasztó kék sugarával. Kisvártatva azonban Kes valami tűrengeteggel ismét mozgásképtelenné tette a halottat.
- Akkor egyém a másik keze is ! - kiáltottam oda a társaimnak, majd a kezemben lévő karddal újból lecsaptam, ezúttal a hulla jobb karján lévő bilincsre. Ennek következtében az is levált róla. Ezek után Wry is közbelépett: mágiája segítségével egy árnyékkezet formált, azzal lefogta a hulla egyik oldalát. Jómagam pedig megidéztem egy kétkezes acél buzogányt, azt rávágtam a hulla másik oldalára. Ezáltal sikerült a tetemet mozgásképtelenné tennünk. Itt volt a lehetőség, hogy Kes megsemmisítse az utolsó bilincset is.
- Tiéd az utolsó, Kes ! - kiáltottam oda neki.
Végül a fiú levágta az utolsó, a hulla nyakán lévő karikát is az acél karmaival. Ekkor a hulla végre összeesett.
- Végre ! A hullák maradjanak csak nyugton. - fűztem még hozzá.
Ezután körbenéztem, és láttam, hogy Kevin és Jade is végzett már a lakrimák megsemmisítésével. Végre kifújhattunk magunkat.

A test előtt állunk, de mielőtt bárki komolyabb megjegyzést tett volna a dologra, hangok ütötték meg a füleinket, és hamarosan két újabb tag csúszott le hozzánk. Az egyik ismerős volt, méghozzá nem más, mint Jade. A tőlem telhető leggyorsabban odaugrottam, hogy még a becsapódás előtt elkapjam.
- Jade? – lepődöm meg, mert ez csak egy dolgot jelenthet: vesztett.
- Én is örülök, Kev. – tettem le Jade-t. Miután túl voltam a kezdeti sokkon, hogy ő is ide került, bemutattam.
- Ő itt Jade. Jade, Kes, Wry és Zoey.
- Hát ti meg kik vagytok? – komolyan elfelejtett minket ennyi idő alatt? Oké, nem mondom, hogy annyira meg tudtuk ismerni egymást, na de csak ismerős a pofázmányunk, ha már egy oldalon állunk.
- Kes. – válaszolta a tőle megszokott ridegséggel.
- Zoey vagyok. – mutatkozott be a következő.
- Én pedig Jade.
- Kevin. – mutatkoztam be én is közömbös hangnemben.
- Engem pedig már ismersz. – mosolygott Wry.
- És... ti hogy kerültetek ide? Egyáltalán mi ez a hely? Hol vagyunk? – kérdezte körbe nézve.
- Hát... azt hiszem, egy csatornában vagyunk... – tette le végül Wry a lányt. - Te pedig egyszerűen ide pottyantál közénk. – mintha lenne valami kettejük között. Persze, én sem utáltam Jade-t, de egyelőre inkább egy komolyabb jóbarát, semmint annál több.
- Ami azt illeti, én úgy kerültem ide, hogy lecsúsztam egy csúzdán, miután te legyőztél. A többiek is hasonlóképp: őket is legyőzte valaki.
- Gondolom vesztettél. – szóltam közbe Wry-t követően.
- Áh, értem, akkor ide estél le a harcunk után.
- És ez a csatorna valahol a cirkusz alatt lehet. – folytattam tovább. - Viszont van más gondunk is. – böktem a kiláncolt test irányába.
- Áh! Te jó ég!... Egy hulla! Egy hulla! – ugrott meg ijedtében Arai. Furán néztem rá, ennyire azért nem volt durva.
- Hogy kerül ez ide? Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy ez a vesztesek büntetése? – nos, nagyon remélem, hogy nem ez.
- Nos azt nem tudom, de ne aggódj, szó sincs semmilyen büntetésről – nyugtatta meg Wry. - Illetve, remélem, hogy nem, végülis mi is csak most értünk ide... – ha így akarja megnyugtatni, akkor hagyjon fel vele, mert még én is kifutok a világból.
- De ne aggódj, velem biztonságban leszel. – még mielőtt bármilyen gondolat is átfuthatott volna az agyamon, hangos csattanás hallatszott, mire mindenki a test irányába kapta a fejét. Nos, amit láttunk eléggé morbid és szürreális volt, ugyanis a test körüli lakrimák felizzottak, maga a test pedig megtelt élettel, és lassan felállt, letépte láncait, és felén nézett.
- Nomolos Grundan, született hétfőn, nevét kapta kedden, meghalt szerdán, feltámadt csütörtökön, elemészt pénteken. – más körülmények között biztos, hogy én is hasonló képpen köszöntöttem volna, de úgy néz ki, semmi jóval nem kecsegtet, a feltámadása. Arai egy kardot húzott elő a semmiből, Wry-nak árnyéka támad, Zoey pedig egy laza szellőt gerjesztett maga körül.
~ Milyen vegyes a felhozatal. – ismertem el magamban.
- Úgy néz ki, a baj nagyobb, mint elsőként beállítottam. – tartottam szemmel a felénk közeledő alakot. – Tervek? – kérdeztem a többiektől.
- Várjuk meg mihez kezd. – jött az ötletével Kes, ami nem kicsit volt képtelen. Számomra legalábbis. Biztos nem teázni akar velünk.
- Hidd el, semmi jóval nem kecsegtet egy ilyen dolog. – próbáltam hatni rá. Nomolos szájából kék sugár tört elő, mely célt érve megfagyott, azonban sikeresen el tudtuk kerülni a támadását, és senkinek nem esett komoly baja.
- Jól vagy? – kérdeztem Jade-től.
- Tudok vigyázni magamra. Emlékezz, hogy kerültél ide. – erre szúrós szemmel néztem rá, mire elmosolyodott. Kes visszatámadt, és néhány vasgolyóval kínálta meg a feltámadt barátunkat, amik bár célba értek, komoly hatásuk nem igen volt a férfira.
- Ez most vicc ugye? – hűltem el Kes próbálkozásán, majd a bal karomat Black Bull Arm formába alakítottam, és egy bal egyenessel húztam el a fickó mellett. Hasonló hatást értem el, mint Kes: semmit, de épp elég volt arra, hogy elhaladjak a pasas mellett, és mikor visszanéztem, követ-e, láttam, hogy nem ő, hanem Jade jön utánam.
- Szabad egy „táncra? – mondtam oda mosolyogva, mire elnevette magát, és egy Wood Knuckleel indított támadást az egyik lakrima ellen, amin még ott fityegett a lánc, amit Nomolos ott hagyott. Az első lakrimát Jade tökéletesen elintézte, mellette én is végeztem eggyel, majd lendületet véve róla, átszökkentem a másikra, és Beast Soul: Forest Balkan alakban a plafonról lelógó kövekbe kapaszkodva zuhantam rá a lakrimára, egy erőteljes ütést bevíve. Jade velem egy időben intézte el a másik lakrimát, és mikor földet értünk, már ismét emberi alakban sétáltam vissza a csapatunkhoz, akik a fickóval voltak elfoglalva. Kes is épp kihúzta magát a végső támadásból.
- Szép mozdulat volt tőled. – dícsértem Jade-t, aki elmosolyodott ezen, majd visszaértünk Kes-ékhez.

- Cukorfalat, az előző kis mutatványod után legszívesebben felfalnálak. Úgy bizony, a számba vennélek, mint egy gumicukrot, és addig szopogatnálak, amíg ki nem jön az édes leved – duruzsolta a nőci hősünk fülébe, miközben a karját a keblei közé szorítva vezette egy szűk folyosón. Imolatusnak kényelmetlen volt a szituáció, több szempontból is…
- Azért te sem vagy tökéletes, pubi, a kitartásodon és felállóképességeden biztos van mit javítani. Ha legközelebb találkozunk, majd kiköszörüljük ezt a csorbát is. Többek között – azzal egy csábos kacsintással szinte betaszította a következő terembe. Odabent már várták, a változatosság kedvéért két bombázó hölgy fogadta. A körülöttük lévő tér sötétbe burkolózott, ám a három mágust egy fénynyaláb ölelte körbe.
- Azt hiszem, ezzel teljes lenne a csapat – szólalt meg a vörös hajú lány. Társnője csak mosolygott, és barátságosan intett Imolatusnak. Hősünk visszaintegetett. Mivel a lányok nem mutatkoztak be, így ő sem tette, mindenesetre nem akart udvariatlannak látszani. Úgy sejtette, hogy közeleg a finálé, ha ezúttal hárman vannak, és nem ketten. A dobogós helyezés legalább biztosítva van. Gondolatait Falkner hangja erősítette meg, akit egy éles fényű lámpa varázsolt elő a sötétségből.
- Hölgyeim és uraim! Elérkeztünk a legvégső megmérettetésre, nagysikerű cirkuszunkban. Hárman maradtak az induló 10 játékos közül, de csak egyvalaki viheti haza a főnyereményt, ami nem más, mint egy kívánság. Nem viccelek, aki megnyeri eme utolsó játékot, kívánhat egyet, akármi is legyen az, teljesítjük neki.
Imolatust kirázta a hideg. Kívánság? Ugye most csak vicceltek? A pénz, a hírnév, vagy bármilyen tárgyi nyeremény még oké lett volna, ráadásul tisztességes a többiekkel szemben. Ám egy kívánság túl rizikós. Oly sok ember életét befolyásolhatja akarattalanul is egy felelőtlen kívánság. Ráadásul mi van, ha kifacsarják, és az álmot alattomos módon rémálommá teszik? Különben is, az amit az ember nem érhet el kitartással és tiszta szívvel, nem is érdemes arra, hogy vágyjunk rá. Imolatusnak nem is jutott hirtelen semmi az eszébe, aminek örült volna. Viszont eszébe jutott egy ravasz gondolat: ha ő nyer, egy finom málnás-vaníliás tortát fog kérni, amin a céhe szimbóluma marcipánból van. Egy ilyen elpazarolt kívánságtól biztos mindenki álla leesik majd.
Ekkor felgyúltak a fények, és látható vált az utolsó kihívás helyszíne. Egy széles, parkszerű füves területen álltak. Nem messze egy nem túl nagy, ám méretarányos vár állt. Volt hozzá minden, amit csak egy szardíniás dobozba zárt lovag csak kívánhatott: várárok, lehajtott híd, macskaköves sétány. Falkner a vár oromzatán pózolt fényesre suvickolt csizmájába gyűrt nadrágjával, színes kabátjában, cilinderével, és olyan vékonyra csavart kackiás huszárbajusszal, aminek láttán bármely gonosz ellenlábas elsárgult volna az irigységtől.
- Minden további nélkül, a játékosaink: - Keila, a sistergő láng, Irina, a vakító fénysugár, és Imolatus, az angyali veszedelem! – a Szent Szárnyak Szóvivője jobb volt…
- A Start-mezőt foglaljátok el! – harsant a játékmester felszólítása. Jobban szemügyre véve a helyszínt, egyértelművé vált a feladat: a színes fényekből kirakott Start felirattól egy kackiás útvonal vezetett a kastélyig, ráadásul az irányt színes körök alakították ki, amelyekben mind egy szám volt. A férfi úgy vette észre, hogy növekvő sorrendben egytől húszig mennek a számozott körök, majd az út belevész a kastély titokzatos gyomrába. A Start mezőn toporogva a három versenyző köszöntötte egymást. A vörös hajú egykedvűen nézegette a rájuk váró óriás társast, míg a narancssárga hajú lánynak olyan volt a tekintete, mint egy verseny-agárnak a rajt előtt.
- Feladatotok nagyon egyszerű lesz: kérdéseket, rejtélyeket kell megfejteni. Ha nem tudja valamelyikőtök, bűntetésben részesül, és a többiek is megpróbálkozhatnak vele. Ki akarja kezdeni? – hallatszottak az instrukciók a tekintélyt parancsoló (és elfojtott kuncogást gerjesztő) ruházatot viselő műsorvezetőtől.
- Én! – lépett előre szinte gondolkozás nélkül Imolatus, remélve, hogy így előnyre tehet szert. Aztán elszégyellte magát, mert ez egyrészt botorság volt a részéről, másrészt meg a hölgyeket illett volna megkérdeznie. Hogy mentse a menthetőt, még hozzátette: - Nem hagyhatom, hogy két ilyen bájos hölgy csak úgy belesétáljon az ismeretlenbe. Lovagi kötelességemnek érzem egy bemutató tartani.
Saját bevallása szerint csak rontott a helyzeten ezzel a bájgúnáros ripacskodással. A lányok arcát elnézve nem tudta eldönteni, hogy bevették-e, vagy komplett idiótának nézik. A vörös hajú lány szemei elkerekedtek, de nem szólt egy szót sem. A másik viszont a szája elé kapta a kezét, mert majdnem elnevette magát. Viszont kedves tekintetet küldött a fiú felé.
- Nagyszerű, nagyszerű – kommentálta a hoppmester, majd a semmiből egy óriási dobókocka jelent meg előttük. - Dobjál, és meglátjuk, mennyit léphetsz, ha léphetsz. A szám mutatja a rejtély erősségét, ami relatív, de az én besorolásom szerint az.
Imolatus már ebből a hantából sejtette, hogy nem sok jó elé nézhet, ha hatost dob. A győzelemhez viszont szükséges a töretlen haladás, így a (mérete ellenére habkönnyű) dobókockát felemelve, egy magabiztos négyesben reménykedett az eldobás pillanatában.
Kettő…
- Kettes, és ím a kérdés: Feltámasztja a halottakat, elszomorít, avagy megnevettet minket; egy pillanatban születik, és egész életében követi az embert. Mi vagyok?
Egy pödrött bajszú kretén - gondolta Imolatus. Mi a fene? Találós kérdések? Egy cirkuszban? Ez az alak túl sok elefánt ürüléket szívhatott be, ha ilyen feladatokkal rukkolt elő. A feladatra összpontosítva: feltámaszt, megnevettet, elszomorít, és gyorsan létrejön, mégis tartós? Ehh. Imolatus sosem volt jó a fejtörőkben.
- Nagyon halk vagy Imolatus. Nem megy a válasz?! – noszogatta Falkner a maga ordenáré stílusában. Ha egy pillantással ölni lehetne, ő már nem élne, az biztos.
- A szó – bökte ki végül hosszas fejtörés után a mágus. Végtére is: egy pillanat alatt kimondjuk, lehet vicces vagy sértő, egy jó szóval még a beteg ember is helyrerázódik, és egész életünkben beszélünk.
- Ajjaj, sajnos nem jó, kedves Imolatus, és ím a büntetés.
Mi az, hogy nem? Ezt akarta hősünk kérdezni, ám az arcába csapódó torta elnémította. Klasszikus vicc, ám a fiú valamiért nem nevetett.
- Következő játékosunk, ki lesz az, aki két pontért viszi a kérdést? A tüzek úrnője, mi a te tipped?
- Emlékek – felelte határozott hangon Keila.
- Pontosan, ennyi, egyszerű, emlékek. Ez két mező néked – a lány elégedetten előre lépett kettőt.
- Hurrá… - hősünk valamiért nem tudott felhőtlenül örülni társnője sikerének. Egyrészt ő is nyerni szeretett volna, másrészt forrt a vére a megalázottságtól. Harmadrészt pedig utálta a citromtortát, még akkor is, ha tányérról kellett megenni.
- Újabb esély a lovagnak, hogy megmutathassa, mindenki hibázhat, és fel lehet állni ezután. Forogjon a kocka! – Imolatus nem tudta, hogy most azért kapott még egy esélyt, mert megesett rajta a porondmester szíve, vagy mert örömet okozott neki, ha szadizhatta. Mindenesetre ezúttal egy kövér hármast gurított.
- Három, reméljük ez menni fog az angyalok lovagjának: Egy fekete városban, egy fekete kutya halad át az úton. Az utcai lámpák nem működnek, házakból nem árad fény, és egy fekete kocsi tart a kutya felé, de pont meg tud állni és nem üti el a kutyát. Miért tud megállni a kocsi?
Áhh, egy beugratós kérdés!
- Mert van a kocsin fék!
- Ejj ejj Imolatus. Minden kocsin csak annyit ér a fék, mint a ló, mert a kettő egy és ugyanaz. Hmm, de nem rossz, a megoldás más lett volna, de ez is elfogadható. Ez három mező neked – a fiú lelépte a három mezőt, így pont háttal volt Keilának. Úgy érezte, ezúttal inkább a szerencséjének és Falkner jó szívének köszönhette a sikert, mintsem az éles eszének. Nincs mit tenni, a találós kérdések sosem voltak az erősségei.
Hosszú és gyötrelmes lesz az a maradék tizenhét lépés…
Ezt követően Irina dobott, a tekintete úgy lángolt, hogy a kocka a felgyulladástól való félelmében a hatoson landolt.
- Hatos, nagyszerű, nagyszerű. Most kiderül, hogy mégis milyen nehéz, az általam legnehezebbnek ítélt rejtélyek egyike: Négy férfi összejön, és leülnek játszani. Egész este, hajnalig játszanak, pénzért, nem szórakozásból, és amikor végeztek, mindenki elégedetten, kövérebb pénztárcával távoztak. Ez hogy lehet?!
Irina szemmel láthatólag nem ilyen kérdésre számított, mivel a tekintetéből kiveszett az élénk tűz. Kapkodta a fejét jobbr-balra, szedte a levegőt alul-felül. Nagyon szeretett volna hatot előre lépni, de lövése sem lehetett a megoldást illetően.
- Ajjaj, úgy látom, hogy a fejsze túl nagy fába ütközött - mondta egy perc után Falkner - nektek is szabad a választ megadni, hátha valakinek eszébe jut.
- Passz – vonta meg a vállát Imolatus.
- Hát jó, egy kis segítséget kaptok. Mi az a valami, ahol leülnek, játszanak, és mindannyian gazdagok lesznek? Mondtam én, hogy kártyázni ültek le?
- Mert a rulett asztalnál játszottak a kaszinóban, és mindüknek szerencséjük volt? – a fiúnak ennél frappánsabb ötlete nem volt.
- Szerencsejáték? Drága fiam, tudnod kell, hogy ott a csak a ház nyer. De legalább jó a fantáziád. Négyen voltak. Négyen. Van valami, amit csak négyen lehet jól csinálni, akkor a legtökéletesebb, nem kell fedél alatt sem lenniük, szórakozásból is lehet csinálni, de ők pénzért csinálták, és ültek, mert valamelyik tag nem tudta állva csinálni ezt, és a többiek azonosultak. Már annyit segítettem, hogy az elképesztő, engem meglincselnek, ha így sem tudja senki.
Imolatus a fejét vakargatta. Az elméje mintha görcsöt kapott volna, semmilyen ötlet nem jutott az eszébe. Végül nagyot sóhajtott:
- Passz.
- Jajj, anyukám, hát mit gondoltál, mi lesz egy cirkuszban? Vattacukor? Kígyók? Szép nők? – kérdezte elhűlve Falkner.
- Pontosan! – ez volt az a pont, ahol hősünk elvesztette a türelmét, és minden vélt vagy valós sérelme egyszerre robbant ki belőle. – A cirkusz ezekről szól, és nem béna fejtörőkről! De tudod mit, most én mondok neked egyet: mi a közös a cirkuszban és az iskolában? Az, hogy mindkettőben padok vannak! Ennyi és nem több! Miért nem rukkoltok elő valami izgalmassal, ahelyett, hogy üres szócsépléssel raboljátok a másik idejét?
- Hát jó, nekem édesmindegy, ha pocsékoljuk egymás idejét, akkor viszlát! És a két kisasszonyt is melléd küldöm – felelte Falkner, akinek az arcán már nyoma sem volt a tőle megszokott vidámságnak.
Imolatusnak egy pillanatnyi idő sem jutott, hogy értékelje az elhangzottak súlyát, a föld megnyílt alatta, és egy csúszdán elkezdett lefelé csúszni. Indulás előtt még hallott két női sikkantást, tehát a hoppmester tényleg nem viccelt.
Na, ezt jól megcsináltam! Csak tudnám, hogyan magyarázom ki magam a többiek előtt… Igaz, inkább ez, mint még egy rejtvény!

Ahogy a csipet csapat újra egyesült, tovább indultunk minden szó nélkül, ám nem tartott sokáig békés magányunk, ugyanis hamarosan hangokra lettünk figyelmesek, melyek nem lehettek messze tőlünk. Lassabra vettem a tempót, és védekezőleg beálltam Jade elé, habár jól tudtam, hogy semmi szükség erre, mert képes magát is megvédeni, de az illem ezt diktálta. Meg…miért is ne? Fény gyúl, ami alapján már az irányt is tudjuk követni, és nem sokára elértük a hang forrását, és hamarosan egy vitatkozó párost pillantottunk meg. Kes arcán meglepődöttség látszik, és mikor jobban szemügyre veszem az újakat, rájövök, hogy ők is velünk indultak.
~ Jó sokáig bírták. – jegyzem meg magamban.
- Nocsak, megérkezett a többi is. Ti ki ellen kaptatok ki? – kérdezem tőlük. A férfi épp válaszra nyitja a száját, de megelőzi őt a fény mágus nő, és már szinte kiabál, túlságosan is ideges lehet.
- Senki ellen! Már bent voltunk a döntőben, amikor ez az idióta, ez szamárba öltött disznó minden elrontott, csak mert képtelen volt válaszolni pár nyamvadt kérdésre!
- A fődíj egy kívánság lett volna, ám az utolsó feladat alatt kicsit hajba kaptam Falknerrel. Amikor szóvá tettem, hogy a találós kérdések nem éppen cirkuszhoz méltóak, mindhárman diszkvalifikálva lettünk. – teszi hozzá Imolatus csendesen.
- Mekkora egy ökör vagy. - mondom, és közben hangosan felnevetek, amit a falak visszavernek, így adva mélyebb tónust neki. Imolatus lehajtja a fejét, úgy látszik, eléggé bántja a dolog.
- Nagyon sajnálom. De akkor most ki nyert? És mi ez a hely? – teszi fel kérdéseit a mágus.
- Egy csatorna szerűség. – válaszol Jade mindenkit megelőzve. - De mi sem tudjuk pontosan.
- Hát itt vagy teis Kes! – ismeri fel – valószínűleg – egykori partnerét a fény mágus.
- Itt – válaszolja egyszerűen és ridegen.
- Szép. Nem elég, hogy ránk támadt egy élőhalott, de még a fődíjnak is lőttek. Pedig reméltem, hogy megosztjátok velem. - jegyzi meg Zoey.
- Élőhalott? – kapja fel a fejét Irina.
- Ne aggódj, már végeztünk vele. – próbálja megnyugtatni a lányt egy kicsit Kes. Bár, ha engem ezzel próbálna, csak még inkább ideges lennék.
- És hol van Kevin? A céhtársam? – kérdezi Imolatus, és először azt hittem rám gondol, ám rájöttem, hogy volt velünk még valaki, de jó rég nem láttam. Fel sem tűnt, hogy hiányzik valaki.
- Hát volt egy másik hulla arrébb. – kezdett bele Wry. - Lehet ö volt az, akit keresel.
- Nem hiszem. Nem láttam rajta céh jelet. – válaszolom Wry felé fordulva.
- Jussunk ki aztán megkeresheted. – szól közbe Kes, a tőle megszokott ridegséggel. Ez lassan védjegyévé válik.
- Tudtok valami kijáratot? – kérdezem visszafordulva Imolatus-ék irányába.
- Nem. Mi is egy zsákutcába érkeztünk. – remek. Valahol csak kell lennie egy kijáratnak.
- Az király. Akkor induljunk el valamerre, csak ne vissza. Ott a halott. – bökök abba az irányba, amerről jöttünk. Végül közös megegyezés alapján elindulunk a járatokban, és nem sokkal később bele botlunk egy régi ismerősbe, aki nem más, mint a hőn szeretett porond mesterünk, – aki még mindig a porond mesteri rucijában van – Falkner.
- Áhh, a hősök megérkeztek az utolsó megmérettetésükhöz. Úgy tűnik Nomolos nem volt elég erős még, több varázserőt kellett volna belepumpálni, no, de mindegy. Idáig és nem tovább, kalandotok, sajnálatos módon véget ér. – kezd bele Falkner. Akaratlanul is ökölbe szorulnak a kezeim, ám mielőtt bármi érdemleges történt volna, Imolatus kissé előrébb lép, és Falknernek szegezi néhány kérdését.
- Falkner! Mi ez az egész? Kérdezz-felelek? Élőholtak? Bebörtönzés? Lennél szíves felvilágosítani minket?
- Rólatok szól ez az egész. Meg rólam. Legfőképp rólam. Meg róla. - mutat a járatra, ahonnan jöttünk. - Szegény Nomolos, sajnos tökéletlen, nagyon is tökéletlen. Ő egy forrás. Egy speciális test, amit arra találtak ki, hogy varázserőt tároljon magában. De, mint látni lehet, nem éppenséggel a mobilitásáról, és a harci erejéről híres. Miért kell akkor ő nekünk? Egyszerű. Sedag nagyúr eljövetele, a Pusztítás urának hajnala érkezik. Nomolos-ban tároljuk az energiát, mely szükséges lesz a nagyúr feltámasztásához. És ti vagyok a kedves erő adók, akik erőtök és életetek adjátok, hogy Sedag feltámadhasson.
~ Ez a csávó totál kattant! – és mindezt képes volt egyedül véghez vinni, és egy cirkusz maszkot is ráhúzott. Ha most tehetném megtapsolnám, de nem adom meg neki azt az örömöt, hogy bárki is elismerje a tehetségét.
- Hát "szegény" Nomolus már nem tárol semmiféle varázserőt. – mondom Falkner-nek tettetett szomorúsággal, gúnyolódva rajta. - Te tényleg azt gondoltad, hogy ilyen könnyű lesz minket elintézni? Akkor nem ismered igazán a szörnyetegek erejét! – mindkét ökölbe szorult kezem felveszi a Black Bull Arm formát, ökleimet összecsapom magam előtt, jelezve, hogy én készen állok.
- Na gyere Falkner, ha ilyen nagy a szád, mutasd, mit tudsz! – nem is kellett többet várni rá, ugyanis jó néhány Falkner klón jelent meg, és egy rögtön rám támadt, de egy jobbról érkező valami oldalba kapta, és a közeli falhoz vágta.
- Még mindig kell neked a segítségem. – jött oda Jade, és a kezét nyújtotta, amit kissé dühösen, ám mosolyogva félre csaptam és magamtól felkeltem.
- Akkor együtt intézzük el? – kérdeztem a lányra nézve, aki csak mosolyogva bólintott, majd neki lendültünk. Jade rögtön egy Firelily Tornadot indít Falkner felé, aki sikeresen elkerüli a csapást, ám arra nem számít, hogy én már várom őt a jobbján, és egy erős balost húzok be neki, amire hátra bicsaklik a felső teste, majd engedve a gravitációnak, eldől, mint egy krumplis zsák. Vártuk, hogy mi történik, és nem is kellett sokat várni rá, Falkner felkelt, és rögtön támadásba is lendült. Jade-t vette célba, de még sikerült időben kapcsolnom, és egy tökéletes szereléssel hiúsítottam meg a célját.
- Most akkor kvittek vagyunk? – kérdeztem mosolyt csalva az arcomra.
- Elbírtam volna vele. – mondta Jade sértődötten. Tovább mentem, hogy kiüssem Falkner-t, legalábbis a kólnját, de ez már félig jó érzéssel töltött el. Egy bal egyenest húztam be neki, másik karommal elkaptam, és megpördültem vele a tengelyem körül, ahol már Jade várt rá. Mikor Falkner előtte földet ért, egy magot dobott elé, ami nem sokkal később kihajtott, és körbe tekeredett Falkner testén.
- Elismerésem. – mondtam Jade-nek, majd ismét saját karjaimmal rendelkeztem.
- Mi végeztünk. – mondta mosolyogva, őszinte örömmel. A többiekhez fordultam, látszólag ők is épp ekkor végeztek sajátjaikkal, kivéve Imolatus-t, aki nagyon csúnyán szívott két Falkner ellen. Épp indulóban voltam, amikor egy tűzgolyó szántott át a levegőn eltalálva Falkner-éket, és kihúzva Imolatus-t és társát a pácból. A testek ismét összeálltak, és mostmár az eredeti, igazi Falkner állt előttünk, de nem szólt semmit, egyetlen mozdulattal egy párkányra pattant, majd lakrimákat kezdett kiszívni.
~ Ahhoz képest, hogy az előbb vertük őt sz@rrá többen is, egész jó bőrben van. – mire a gondolataim végére értem, a terem elsötétedett, majd a fények ismét kigyúltak, de már csak én voltam a teremben, és egy rakás…szörnyeteg. Szám ördögi félmosolyra húzódott. Falkner-nek talán ez volt a legjobb, legbénább, és legmeggondolatlanabb húzása mind közül.
- Gyökér. – suttogom magam elé, majd rögtön neki esek a hozzám legközelebb álló dögnek. Karjaimat megpróbálom átalakítani Forest Balkan Armba, de nem megy. Próbálom a többi lehetőségemet, de semmi nem történik.
- Még sem annyira hülye, mint gondoltam. – jegyzem meg, majd puszta kézzel állok neki püfölni a velem szemben álló szörnyeteget. Fura indákat növeszt, amik megpróbálnak lefogni. Alig győztem elugrálni előle, de néha én is figyelmetlen voltam és be-bekaptam egy-egy pofont. Ha ezen túl leszünk, biztos, hogy Falkner fejét kitűzöm a nem létező kandallóm fölé. A lény nem ütött valami erősen, és ahogy látom totális káosz alakult ki. Van, hogy lény küzd lénnyel, amit nem tudok hova tenni, így próbálom a sajátomat becsalni a tömegbe, hátha ott elkapja valamelyik, én pedig le tudok lépni. Az egyik teremtmény felugrik és eltűnik a szemem elől, és csak remélni tudom, hogy nem fentről fog támadni, ugyanis az könnyen lehet, hogy végzetes lenne számomra. Egy kiáltás hallatszik, majd villanás, és mindenki ott van a teremben.
~ Milyen rohadt egy aljas és gyáva húzás. – vonom le a következtetést, miszerint Falkner egy remek illúzióba taszított minket. Mindenki liheg, ki van, próbál újra levegőhöz jutni. Mikor felnézek oda, ahol eddig Falkner-t tudtam, érdekes látvány tárul szemem elé. Falkner ugyan ott van, csak épp fekszik, és egy tőr áll ki a mellkasából, vére pedig csöpög le a párkányon, ahogy eléri annak szélét. Mellette, mögötte Keila áll. Szóval ő volt az a lény, aki kiugrott a tömegből.
~ Hogy volt öntudatánál, honnan tudta, hogy Falkner még mindig ott lesz, és egyáltalán, ő is a terv része, vagy puszta jó szándékból végzett a porondmesterrel? – sok kérdés, és kevés válasz. Egyelőre nem szólok, megvárom, hogy mit lép a nő, aztán ráérünk gondolkodni. Vagy ha nem, akkor marad az improvizálás.

Megjegyzés:

Miután végeztünk a hullával elindultunk a csatornában. Ahogy haladtunk zajra lettünk fegyelmesek. Aminek hatására óvatosabban kezdtünk haladni. Aztán egy fény feltűnése jelezte, hogy merre kell menni a hang irányába. Aztán ahogy közelebb értünk megláttuk, hogy két ember vitázik. Akik közül az egyik pont Irina volt. A másik pedig ismerős volt a kezdésnél látottak közül.
- Nocsak, megérkezett a többi is. Ti ki ellen kaptatok ki? – kérdezte tőlük Kevin. A férfi válaszolni akart ám Irina megelőzte öt.
- Senki ellen! Már bent voltunk a döntőben, amikor ez az idióta, ez szamárba öltött disznó minden elrontott, csak mert képtelen volt válaszolni pár nyamvadt kérdésre!- Mondta bosszankodva.
- A fődíj egy kívánság lett volna, ám az utolsó feladat alatt kicsit hajba kaptam Falknerrel. Amikor szóvá tettem, hogy a találós kérdések nem éppen cirkuszhoz méltóak, mindhárman diszkvalifikálva lettünk. – tette hozzá csendesen a másik.
- Mekkora egy ökör vagy. – Mondta aztán nevetett, amit a falak mélyebben vertek vissza, amitől már ördöginek tűnt.
Nagyon sajnálom. De akkor most ki nyert? És mi ez a hely? – Teszi fel kérdéseit a mágus.
Egy csatorna, szerűség. – Szól közbe Jáde - De mi sem tudjuk pontosan.
- Hát itt vagy te is Kes! – Ismer fel Irina meglepődve.
- Itt. – Válaszolom ridegen és egyszerűen.
- Szép. Nem elég, hogy ránk támadt egy élőhalott, de még a fődíjnak is lőttek. Pedig reméltem, hogy megosztjátok velem. - Jegyezte meg Zoey.
- Élőhalott? – Kapta fel a fejét Irina ijedten.
- Ne aggódj, már végeztünk vele. – Ezzel próbáltam nyugtatni a lányt.
- És hol van Kevin? A céhtársam? – Kérdezte Imolatus ám én csak egy Kevint ismertem ezért furcsálltam, hogy keresi, mikor itt van az orra előtt.
- Hát volt egy másik hulla arrébb. - Szólalt meg Wry - Lehet ö volt az, akit keresel. –
- Nem hiszem. Nem láttam rajta céh jelet. – válaszolta Kevin miközben Wry felé fordult.
- Jussunk ki aztán megkeresheted. – Szóltam közbe.
- Tudtok valami kijáratot? – Kérdezte Kevin.
- Nem. Mi is egy zsákutcába érkeztünk. – Felelte Imolatus.
- Az király. Akkor induljunk el valamerre, csak ne vissza. Ott a halott. – Mutatott arra amerről jöttünk. Ennek hatására elindultunk a másik irányba. Nem kelet sokáig menünk és máris megláttuk Falkner-t aki most is porond mesteri ruhájában mutatkozott.
- Áhh, a hősök megérkeztek az utolsó megmérettetésükhöz. Úgy tűnik Nomolos nem volt elég erős még, több varázserőt kellett volna belepumpálni, no, de mindegy. Idáig és nem tovább, kalandotok, sajnálatos módon véget ér. – Mondta Falnkner. Ez nem ígért semmi jót így elővettem a jogarom, hogy ha kell, azonnal végezhessek Falkner-rer. -
- Szóval te uszítottad ránk a zombit ? Te szemét ! - Kiáltott rá dühösen Benoite.
- Falkner! Mi ez az egész? Kérdezz-felelek? Élőholtak? Bebörtönzés? Lennél szíves felvilágosítani minket? – Kérdezte meg Imolatus.
- Rólatok szól ez az egész. Meg rólam. Legfőképp rólam. Meg róla. – mutatott a járatra, ahonnan jöttünk. - Szegény Nomolos, sajnos tökéletlen, nagyon is tökéletlen. Ő egy forrás. Egy speciális test, amit arra találtak ki, hogy varázserőt tároljon magában. De, mint látni lehet, nem éppenséggel a mobilitásáról, és a harci erejéről híres. Miért kell akkor ő nekünk? Egyszerű. Sedag nagyúr eljövetele, a Pusztítás urának hajnala érkezik. Nomolos-ban tároljuk az energiát, mely szükséges lesz a nagyúr feltámasztásához. És ti vagyok a kedves erőadók, akik erőtök és életetek adjátok, hogy Sedag feltámadhasson. –
~ Egy démont akarsz életre hívni. Te ostobaság, hű szolgája. Most meghalsz. ~ Gondoltam magamban miközben szorítottam a fegyverem.
- Nem szándékozom sem az erőmet, sem az életemet adni valami kimúlt nagyúrért ! Ne is számíts rá, hogy majd hagyom magam ! - Kiáltotta oda Falknernek Benoite.
- Hát "szegény" Nomolus már nem tárol semmiféle varázserőt. – Mondta Kevin gúnyolódva. - Te tényleg azt gondoltad, hogy ilyen könnyű lesz minket elintézni? Akkor nem ismered igazán a szörnyetegek erejét! – Azzal átváltoztatta a karjait fekete bika karokká, majd azokat összecsapva jelezte, hogy készen áll a harcra.
- Na gyere Falkner, ha ilyen nagy a szád, mutasd, mit tudsz! – Mondta mire Falkner hatfelé osztódott és ránk támadt. Az egyik felém rontott ám még mielőtt közel ért volna Irina, vakította el fénnyel.
- Most támadj! – Kiáltott nekem. Nekem sem kellett több máris felé sújtottam a jogarommal. Ám sikerült kitérnie.
- Kösz. - Köszöntem, meg hogy ne tűnjek bunkónak.
- Szívesen. – Válaszolta nevetve.
Most már itt volt az ideje, hogy csináljak valamit. Amit Flakne észrevehetett hisz újra támadt egy rövid karddal. Pont a legjobbal. Amikor kivédtem a támadását a jogarom nyelével, a villarésénél némi fémet hoztam létre és egy Iron Bulletel támadtam vissza. Ez meglepte Falknert, de nem sikerült végeznem vele csak megsebezni, amit Irina kihasznált.
- Kes csukd be a szemed! - Kiáltott rám. A miután ö elvakította Falknert én egy hatalmas ütéssel a padlóra, küldtem. Aztán körbenéztem és láttam, hogy már mindenki végzet a maga porondmesterével kivéve Imolatus-t aki kettőt kapott. Ö a padlóra került a társával együtt. Szerencséjükre egy tűzgolyó telibe találta a klónokat, amitől azok összeálltak. Így az igazi állt előttünk. Falkner egy ugrással felugrott egy párkányra, amit eddig nem vettem észre. Aztán a terem elsötétedett, mikor újra láttam csak én volt a terembe és néhány szörny. Nem haboztam és a jogarom előre tartva próbáltam lelőni őket, ám megdöbbenve tapasztaltam hogy nem megy. Ezután sorra próbáltam a többi mágiámat is de azok sem működtek. Ez arra sarkalt, hogy fizikai erővel vegyem fel a harcot. Nekimentem a legközelebbinek és elkezdtem püfölni. Ám ez nem hozott nagy eredményt, mivel alig használt. Ám amikor az egyik lény eltalált az nem volt olyan súlyos, mint vártam. A teremben teljes káosz lett úrrá mindenki - mindenki ellen. A szörnyek egymást is támadták. Aztán egy lény felugrott a levegőbe és eltűnt. Ami után egy kiáltást hallottam. Aztán a szörnyek eltűntek és helyettük a többiek álltak ott.
~ Illúzió lett volna? A szemét ezért biztos kinyírom. ~ Gondoltam magamban.
Körbenéztem hogy mi a helyzet. Mindenki lihegett és fáradtnak tűnt. Ez alól én sem voltam kivétel. Azután felnéztem oda ahol Falkner volt, csak akkor láttam meg, hogy már hulla. Kelia állt mellette a párkányon, ahonnan a vére csöpögött lefele.
~ Ö hogy tudott ellen állni az illúziónak? Ki lehet ez a lány? ~ Tettem fel a kérdést magamnak. Ám az jobban érdekel hogy mi lesz ezután.

Rövid pihenő elindultunk valamerre a barlangban, hátha találunk kijáratot,de kijárat helyett Imolatusszal találkoztunk. Vele volt Irina is, egykori ellenfelem, és még egy másik lány, talán Keila a neve, ha jól emlékszem. ~Remek, végre egyesült a csapat, legalább miattuk se kell már aggódnunk, mert bár kisebb sérüléseik vannak, de azért láthatóan élnek, virulnak.~ Ezután Imolatusék elmondták nekünk, hogy bizony ők is vesztettek, méghozzá azért, mert a fent említett fiú kritizálta Falkner egy találós kérdését.
- Mekkora egy ökör vagy. - fejtette ki a véleményét Kevin. ~Nem, szerintem inkább Falkner túl érzékeny lelkületű. Egy porondmester legyen igazságos.~ Ezután a társaim megosztottak velük olyan információkat, miszerint egy csatornában vagyunk, minő felfedezés, az előbb harcoltunk egy élőhalottal, akit le is győztünk, de azért nem kell félni, van itt a fajtájából még egy. ~Jó, jó, oké, hogy most találkozunk, de induljunk már el valamerre, mert elegem van már ebből a helyből, beszélni meg ráérünk közben is.~ Gondoltam, miközben kicsit távolabb helyezkedtem el a többiektől, és vártam, hogy befejezzék a társalgást, nem akarván belekeveredni abba. Végül csak elindultunk valamerre, remélve, hogy találunk egy kijáratot. Ahelyett azonban újból egy mélyedéshez jutottunk, olyanhoz, mint amiben a zombival is harcoltunk. Itt azonban nem élőhalottat találtunk, hanem szerencsére (?) Falknert. A szokásos öltözetében volt, most azonban volt rajta más is: egy gonosz vigyor az arcán. ~Vajon miért van egy olyan érzésem, hogy ez az ember semmi jót nem sejtet ?~
- Áhh, a hősök megérkeztek az utolsó megmérettetésükhöz. - szólalt meg a porondmester. - Úgy tűnik Nomolos nem volt elég erős még, több varázserőt kellett volna belepumpálni, no, de mindegy. Idáig és nem tovább, kalandotok, sajnálatos módon véget ér.
- Szóval te uszítottad ránk a zombit ? Te szemét ! - kiáltottam rá dühödten.
- Falkner! Mi ez az egész? Kérdezz-felelek? Élőholtak? Bebörtönzés? Lennél szíves felvilágosítani minket? - kérdezte Imolatus.
- Rólatok szól ez az egész. - felelt Falkner. - Meg rólam. Legfőképp rólam. Meg róla. - mutatott arra a járatra a porondmester, ahonnan jöttünk, majd folytatta. - Szegény Nomolos, sajnos tökéletlen, nagyon is tökéletlen. Ő egy forrás. Egy speciális test, amit arra találtak ki, hogy varázserőt tároljon magában. De, mint látni lehet, nem éppenséggel a mobilitásáról, és a harci erejéről híres. Miért kell akkor ő nekünk? Egyszerű. Sedag nagyúr eljövetele, a Pusztítás urának hajnala érkezik. Nomolos-ban tároljuk az energiát, mely szükséges lesz a nagyúr feltámasztásához. És ti vagyok a kedves erő adók, akik erőtök és életetek adjátok, hogy Sedag feltámadhasson.
~Hogy még egy zombi feltámadjon ? Azt már nem ! Egy is sok volt ! A holtak csak maradjanak a kriptában vagy a temetőben, ahova valók ! És mi az, hogy mi vagyunk az "erő adók" ? Nem hagyom, hogy felhasználjanak, mint a múltkor !~ Gondoltam vissza arra az esetre, mikor egy küldetésem során egy elvetemült hercegnő rávett minket, hogy szabadítsunk ki.
- Nem szándékozom sem az erőmet, sem az életemet adni valami kimúlt nagyúrért ! Ne is számíts rá, hogy majd hagyom magam ! - kiáltottam oda Falknernek.
- Hát "szegény" Nomolus már nem tárol semmiféle varázserőt. - mondta gúnyosan Kevin. - Te tényleg azt gondoltad, hogy ilyen könnyű lesz minket elintézni? Akkor nem ismered igazán a szörnyetegek erejét! - mondta a társam, majd mágiáját használván egy izmos, fekete bestiakarrá alakította saját karját.
- Na gyere Falkner, ha ilyen nagy a szád, mutasd, mit tudsz! - kiáltotta neki Kevin. Na, az nem is váratott magára, mindjárt hatfelé osztotta magát, és nekünk támadt. Egy vékony kard volt nála, azzal indította a rohamot ellenünk. Jómagam megidéztem egy acél rövidkardot, azzal hárítottam Falkner kezdő csapását. Azonban a porondmester nem hagyta ennyiben a dolgot, újabb vágásokkal próbált meg likvidálni engem. Elég gyors volt, és ügyes is, és bár nem sikerült tiszta találatot ejtenie rajtam, annyit azonban elért, hogy több karcolás legyen rajtam. Ekkor viszont váratlanul Falknert fekete denevérek szállták meg.
- Ne aggódj, Benoite-chan, majd én segítek neked, és megvédelek. - lépett oda hozzám Wry, és kacsintott egyet, miközben Falkner a kardjával igyekezett eltűntetni a fiú árnyékdenevérjeit. Én pedig fegyvert cseréltem: egy acél sait idéztem meg a rövidkardom helyére, hátha így kompenzálni tudom Falkner gyorsaságát. Közben a porondmester is végzett a denevérekkel, és támadt. Méghozzá egyenesen Wrynak, aki a támadásra támadással válaszolt, egy árnyéköklöt küldött Falkner felé, aki azonban a kardjával megállította azt. Én közben úgy gondoltam, itt az idő, hogy én is támadjak, tehát a kezeben lévő saival megpróbáltam megvágni a porondmestert. Viszont ez nem sikerült, hiszen amint ő észrevette, hogy közeledek, ellökte Wry árnyéköklét, megpördült a tengelye körül, és már a kardjával próbált leszúrni engem, én viszont függőlegesbe fordítottam a sait, és így hárítottam, úgyhogy sikerült megakadályoznom, hogy idegen anyag kerüljön a testembe. Ezután ellöktem magamtól a kardot és hátraugrottam.
- Elég gyors ez a fazon, próbálkozzunk távolsági támadásokkal ! - javasoltam Wrynak.
- Igen, egyetértek veled. - bólintott Wry, majd a földre tette a kezét, és máris öt árnyékkígyó támadott Falknerre. Néhánynak sikerült is megsebeznie őt. Én eközben lecseréltem a fegyveremet: a sai helyén egy dárda jelent meg. Azzal Falknerre céloztam, és elhajítottam felé, a fegyver pedig egyenesen hasba szúrta őt, erre a porondmester végleg összesett. Ezután körbenéztem, hogy megtudtjam, a többiek végeztek-e már. Azt láttam, hogy már mindenkinek sikerült legyőznie a porondmester klónjait, kivéve Imolatusnak: vele épp most próbált meg végezni az egyik Falkner. Ám hirtelen a semmiből egy tűzlabda tűnt fel, azé a Keiláé, azt hiszem. A támadás eltalálta a klónt, az összeesett, és Imolatus meg lett mentve, szerencsére. ~Remek. És akkor itt a vége ?~ Nem, mert a Falkner-klónok rögtön összeálltak eggyé, ő maga pedig felugrott egy jó magasan lévő párkányra, és elkezdett lakrimákat magába szívni. Mielőtt bármit is tehettem volna, hirtelen minden elsötétült, nem láttam mást, csak Wryt. ~A fenébe ? Már megint, mi ez az egész ?~ Ezután ismét visszatért a valóság képe, de nem az, amit látni akartam. A hely tele volt undorító szörnyetegekkel, a visszataszító lények ott voltam mindenütt. Magam mellé néztem, de szerencsére Wry még mindig ott volt mellettem.
- Bár nem tudom, hogy már megint mit csinált Falkner, de csak egy megoldást látok. - mondtam Wrynak, miközben felé fordultam. - Intézzük el ezeket a rémségeket !
- Egyetértek ! - mosolyodott el Wry.
Ezután a kis szörnyetegek már támadtak is: egy nekem, egy Wrynak ugrott. Én a kezemben lévő karddal igyekeztem kivédeni a lény ütését, ekkor azonban rájöttem, hogy a kezemben már nincs is kard ! ~Micsoda ??~ Ámultam el egy pillanatra, majd rögtön félrehajoltam az ütése elől, és hátrébb ugrottam. ~Ez meg ? Nem emlékszem, hogy elejtettem volna a kardomat !~ Körbenéztem a földön, de ott sem volt. ~Nem tudom, hogy nincs nálam a kardom, de meg kell idéznem egyet, hogy támadhassak valamivel.~ Gondoltam, és megpróbáltam megidézni a rövidkardomat, de nem ment, a kard egyszerűen nem jött elő. ~Mi van már ? A kard beszorult a dimenzió hasadékba, vagy mi ?~ Nem értettem, mi lett a kardommal, mindenesetre, megpróbáltam előhívni egy másik fegyveremet, egy kalapácsot, de az sem ment. ~Hogy nem tudok mágiát használni ! Na ne... Én mágus akarok maradni !~ Viszont a szörny újból nekem támadt, ismét az öklével. ~A jó hír az, hogy legalább ez az állat sem tud mágiát használni, így sikerülhet legyőznöm.~ Gondoltam, majd miután kivédtem a bestia ütését, én is megtámadtam azt, jóbbhíján az öklömmel. Pusztakezes harc kezdődött, egymást érték az ütések, rúgások, pofonok, csapások, taszítások, miegymások. A szörny bár nem volt erősebb vagy gyorsabb mint én, azért nem volt könnyű elbánni vele. Hiszen az előbb harcoltam Falknerre, nem voltam a topon, így számos sérülést beszereztem. Ezen kívül egyre csak fáradtam, azonban úgy láttam, ez a szörnyetegre is igaz. Megálltam egy kicsit, hogy kifújjam magam, ekkor viszont azt láttam, hogy az egyik szörnyeteg felugrik, majd eltűnt előlem, ezután kiáltás hallatszódott, majd egy villanást láttam. Végül a szörnyek visszaalakultak a társainkká, úgy látszik kezdettől fogva azok voltak. Ezt követően felnéztem a párkányra, ahol utoljára Falkner láttam. Most Keila állt a porondmester helyén, Falkner pedig a földön feküdt, és egy tőr állt ki a testéből. ~Most akkor Keila megölte Falknert ? Csak úgy leszúrta ? De akkor volt képes kitörni az illúzióból ? Hogy-hogy nem dőlt be neki, mint mi ?~ Ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben Keilára, majd Falkner testére pillantottam.

A csúszda hirtelen ért véget, és Imolatus nagyot puffanva ért földet. Miközben a sajgó sejhaját simogatta, arra gondolt, hogy a java még csak most jön. Ki kell magyaráznia magát Irina és Keila előtt. A két lány pillanatokon belül megérkezett, és akrobatikusságuknak hála talpra érkeztek. Irina annyi ideig sem várt, hogy levegőt vegyen, rögtön nekiesett a fiúnak, és verbálisan ütlegelni kezdte:
- Te szánalmas hülye! Idióta! Miért nem tudtad befogni a szádat, he? Most mi szükség volt erre? Muszáj volt egy ilyen felfuvalkodott jöttmentnek tönkretennie az egyetlen esélyünket arra, hogy normális életünk legyen? Annyi szenvedés és fáradság után végre, végre boldogok lehettünk volna, de nem, neked el kellett rontani a beképzeltségeddel! Nem tudtál volna csöndben veszíteni, mi velünk is ki kellet szúrnod? Válaszolj! Válaszolj, te idióta! IDIÓTA!
Nem Irina volt az első nő, aki képes volt órákon át szidni Imolatust. Odahaza, Marigold és Elektra által már megedződött, így kicsit sem ijedt meg a magából kikelt, vörös fejjel tirádázó lánytól. Keila reakciója sokkal inkább arra késztette, hogy magába szálljon. A vörös hajú lány nagyon hasonlította Marigoldra, és az a néma, ám megsemmisítő pillantástól, amit felé vetett, lúdbőrzött a háta.
A szitoktsunamiban bekövetkezett szünetet hősünk arra akarta használni, hogy mondjon valamit, ám Keila csöndre intette. Mindhárman fülelni kezdtek. Egyre közeledő lépések zaját hallották. Az ismeretlenek sokan lehettek, minimum hat-hét fő. Amikor közel értek, Irina a mágiájával fényt gyújtott a félhomályban, hogy legalább a jövevények arcába nézhessenek. Félelemre azonban nem volt ok, ugyanis a társaikkal találták szembe magukat. Jó volt újra látni az ismerőseiket, Imolatus különösen örült, hogy Zoey is köztük volt, épen és egészségesen.
- Nocsak, megérkezett a többi is. Ti ki ellen kaptatok ki? – érdeklődött Kevin McBride, akit hősünk már régebbről ismert. A fiú válaszolni akart, ám Irina, még mindig paprikapiros arccal, közbevágott:
- Senki ellen! Már bent voltunk a döntőben, amikor ez az idióta, ez szamárba öltött disznó minden elrontott, csak mert képtelen volt válaszolni pár nyamvadt kérdésre!
- A fődíj egy kívánság lett volna, ám az utolsó feladat alatt kicsit hajba kaptam Falknerrel. Amikor szóvá tettem, hogy a találós kérdések nem éppen cirkuszhoz méltóak, mindhárman diszkvalifikálva lettünk – jegyezte meg Imolatus, aki mostanra már bánta, hogy nem bírt magával a játék alatt. Az a pite, az ingerelte fel.
- Mekkora egy ökör vagy – Kevin kedélyes megjegyzése, amelyet egy öblös kacagás is kísért, nem dobott sokat a fiú hangulatán.
- Nagyon sajnálom – kért újra bocsánatot, őszinte hangon. - De akkor most ki nyert? És mi ez a hely? – kérdezte, hogy elterelje a fiaskóról a figyelmet. Első látásra mindenki ott volt.
- Egy csatorna szerűség. De mi sem tudjuk pontosan – jegyezte meg Jade, akivel Imolatus a fura szemüveges párbajt vívta.
- Hát itt vagy te is Kes! – Irina végre-valahára elfordította a figyelmét hősünkről, hogy az eddig szótlan, ezüsthajú mágusnak szentelje.
- Itt – jött a rövid, tömör, egyáltalán nem lelkes válasz.
- Szép. Nem elég, hogy ránk támadt egy élőhalott, de még a fődíjnak is lőttek. Pedig reméltem, hogy megosztjátok velem – szólalt meg Zoey, hamiskásan mosolyogva Imolatusra, aki egy nagyot nyelt. Irina monológjából azt vette ki, hogy a cirkuszosoknak mégsem fenékig tejfel az élete. Nem csoda hát, hogy ennyire ácsingóznak a jutalomra. De ki tudja, talán megosztotta volna Zoey-val.
- Élőhalott? – kapta fel a fejét Irina. Valóban, ezt a figyelemreméltó apróságot a fiú el is engedte a füle mellett.
- Ne aggódj, már végeztünk vele – nyugtatja meg Kes. Közben Imolatusnak feltűnt, hogy csak kilencen vannak, miközben tízen indultak neki a feladatoknak.
- És hol van Kevin? A céhtársam?
- Hát volt egy másik hulla arrébb. Lehet ő volt az, akit keresel – válaszolta a vállát vonogatva a cirkuszos fiú.
- Nem hiszem. Nem láttam rajta céh jelet – jelentette ki Kevin, ezzel megnyugtatva a Golden Phoenix mágust.
- Jussunk ki aztán megkeresheted – mondta szárazon Kes. Neki aztán nem sok barátja lehet.
- Tudtok valami kijáratot?
- Nem. Mi is egy zsákutcába érkeztünk.
- Az király. Akkor induljunk el valamerre, csak ne vissza. Ott a halott – bök az egyik irány Kevin. Megfontoltságból ezért az ellenkező irányba indult el a csapat. Egy darabig a kijáratot keresve bolyongtak, majd elértek egy tágas csarnokhoz, ahol egy nem túl kedves ismerős várta őket: Falkner.
- Áhh, a hősök megérkeztek az utolsó megmérettetésükhöz. Úgy tűnik Nomolos nem volt elég erős még, több varázserőt kellett volna belepumpálni, no, de mindegy. Idáig és nem tovább, kalandotok, sajnálatos módon véget ér – ez a baljóslatú monológ nem jót sejtetett. Falkner bajsza ördögiebben volt pödörve, mint eddig valaha, és a szemében téboly uralkodott. Imolatus azonban, mint a Szent Szárnyak Szóvivője, mégis megkísérelt szót érteni vele.
- Szóval te uszítottad ránk a zombit? Te szemét! – csattant fel a lengén öltözött vörös hajú lány, ha Imolatus jól emlékezett, Arai.
- Falkner! Mi ez az egész? Kérdezz-felelek? Élőholtak? Bebörtönzés? Lennél szíves felvilágosítani minket?
- Rólatok szól ez az egész. Meg rólam. Legfőképp rólam. Meg róla. - mutat a járatra, ahonnan jöttünk. - Szegény Nomolos, sajnos tökéletlen, nagyon is tökéletlen. Ő egy forrás. Egy speciális test, amit arra találtak ki, hogy varázserőt tároljon magában. De, mint látni lehet, nem éppenséggel a mobilitásáról, és a harci erejéről híres. Miért kell akkor ő nekünk? Egyszerű. Sedag nagyúr eljövetele, a Pusztítás urának hajnala érkezik. Nomolos-ban tároljuk az energiát, mely szükséges lesz a nagyúr feltámasztásához. És ti vagyok a kedves erő adók, akik erőtök és életetek adjátok, hogy Sedag feltámadhasson – már megint egy ördögi entitás, amit csak az ő áldozatuk révén lehet feléleszteni? Ez kezdett unalmas lenni.
- Nem szándékozom sem az erőmet, sem az életemet adni valami kimúlt nagyúrért! Ne is számíts rá, hogy majd hagyom magam! - Arai igencsak fel lett paprikázva.
- Hát "szegény" Nomolus már nem tárol semmiféle varázserőt. – gúnyolódott Kevin. - Te tényleg azt gondoltad, hogy ilyen könnyű lesz minket elintézni? Akkor nem ismered igazán a szörnyetegek erejét! –azzal átalakult egy félelmetes Balkanná. Ez a cselekedet volt a gong, amely a csata kezdetét jelentette. Falkner valamilyen mágiának köszönhetően hirtelen hatfelé osztódott. Illúzó? Klónok? Alakváltó segédek? Testmanipuláló mágia? Nem tudni, ám a porondmesterek egy acélkardot forgatva rárontottak a fiatal mágusokra. Imolatusra egyből kettő is.
- Szóval nem tetszettek a kérdéseink? Akkor majd a szó helyett az acél fog az agyadig hatolni! – harsogta a két iker-Falkner tökéletes szinkronban, és két irányból egyszerre támadtak. A fiú azonban még annyira a történtek hatása alatt állt, hogy nem tudott időben reagálni. A kardok él már centiméterekre volt a húsától, amikor egy kék nyaláb jelent meg a semmiből, és elkaszálta mindkét Falknert.
- Csak azért, mert cirkuszban vagy, nem is csinálsz mást, mint nézel ki a fejedből? – évődött Zoey.
Kösz – ocsúdott fel hősünk, ám nem vette fel a kesztyűt, inkább Camael kezévé alakította a karját. – Intézzük el ezt a két himpellért.
A habár a küzdő felek száma most már egyensúlyba került, ez nem jelentette azt, hogy Imolatus és Zoey dolga könnyebb lett volna. Falkner egy és Falkner kettő emberfeletti ügyességgel mozgott, szinte lehetetlenség volt eltalálni. A szélmágus lánynak még szerencséje volt, mert a mágiájával blokkolni tudott. A fiú azonban begyűjtött néhány komoly vágást magára, mert nem tudta időben elkapni a mágikus jobbjával az ellenfele pengéjét. Kezdte úgy érezni, hogy ha nem változtat stratégiát, akkor számára lehúzzák a függönyt.
- Zoey! Helyet! – kiáltotta a lánynak, akin látszott, hogy régóta egy csapat tagja, mert értette, mire gondolt. Nagy szélrohamokkal odébb lökte a két hoppmestert, így egy kis levegőhöz jutottak.
- Elég rossz bőrben vagy. Biztos, hogy menni fog? – kérdezte sajnálkozva Zoey. Ez sértette Imolatus büszkeséget, hiszen a párbajukban ő győzedelmeskedett, nem mutatkozhatott gyengének.
- Nem, menni fog. De együtt kell működnünk. Ketten támadjunk egyre, úgy biztos legyőzzük őket. Tereld el a jobb oldali figyelmét! – a lány bólintott, és egy vízből formált ostorral elkezdett csapkodni a jobboldali klón felé, miközben hősünk megindult a baloldali felé. Amikor kardtávolságon belülre ért, elkiáltotta magát:
- Őt! Most! – azzal Zoey úgy manipulálta a vízi ostort, hogy a baloldali klónt arcul csapta. Ezt a kis figyelemelterelést kihasználva Imolatus megidézte a szárnyait, és akrobatikus bukfenccel átvetette magát ellenfele feje felett. Tudta, hogy ezt az alkalmat a jobboldali klón ki fogja használni, és ráront a partnernőjére. Csakhogy nem eszi olyan forrón a kását. Hősünk megérkezett a falhoz, majd ugyanazzal a lendülettel merőlegesen talppal megtámasztotta magát, és elrugaszkodott, mint amikor az úszók ellökik magukat a medence oldalától. Ezzel szélsebesen a lányt támadó Falkner után vetette magát. A bajszos nem volt elég gyors: az alakváltó időben beérte, és lendületből hátba rúgta. A váratlan támadástól a porondmester ordítva összerogyott. Egy kilőve, még egy van hátra.
Zoey közben az arcon fröcskölt Falknerrel hadakozott. Próbált időt nyerni azzal, hogy blokkolta egy szélfallal a támadásokat, de ellenfele sem volt ostoba. Gyors, kiszámíthatatlan mozdulatokat tett, és sikerült a lány háta mögé kerülni. Szegénynek csupán arra volt ideje, hogy hátraforduljon, amikoris a kard markolatával halántékon csapta. Zoey úgy esett a földre, mint egy zsák krumpli. Ezt Imolatus nem hagyhatta annyiban. Érezte, ahogy az agyát elönti a düh. Minden erejével küzdött az ellen, hogy rávesse magát Aztán rájött, hogy éppen ez a megoldás.
- Gyere, te szemét, kukából öltöztetett, okádékszagú féreg! Letépem a bajszodat! – ordította rá, és a levegőbe lendülve Falknerre vetette magát. Az csak mosolygott, és ahelyett, hogy a földön maradt volna védekezni, ő is a levegőbe ugrott, hogy támadás közben lecsapja a fiú fejét. Pont úgy, ahogy Imolatus remélte. Félúton oldalra pördült, kitérve így a kardcsapás elől, és ahogy a bajuszhuszár elzúgott mellette, visszanyúlva elkapta a bokáját. Még mindig a levegőben felrántotta magához, és a lábait a férfi mellkasa köré kulcsolva felemelkedett, a magasba. Így pont merőlegesen „álltak” a földre, a különbség csak annyi volt, hogy a döbbent Falkner enyhén hajlított gerinccel, fejjel lefelé lógott. Nem kérdéses, ő fog előbb földet érni. Így is volt: Imolatus minden erejét beleadva gyorsította a zuhanásukat, így óriási erővel csapta a földnek Falkner fejét. A látványos mutatványnak a taps a porondmester recsegő-ropogó gerince volt.
Hősünk elégedetten tápászkodott fel, majd a sérült lányhoz sietett, és mellé térdelve a kezébe vette a fejét. Zoey feje durván vérzett, de még lélegzett. A fiú megkönnyebbülten sóhajtott, ám ekkor félúton megállt benne a levegő, mert egy égető fájdalom mart a hátába. Az érzés olyan intenzív volt, hogy egy pillanatra minden elsötétült. Érezte, hogy a szája megtelik forró, ragacsos, vas ízű lével, ami ki is buggyant a szája szélén. Nagy nehezen hátrafordította a fejét, és látta, amint a hátbarugott Falkner diadalittasan mered rá, miközben a kardját a fiú hátába mártotta. Itt a vég…
A mágus alig tudott nyelni, miközben figyelte, ahogy az őrült ember kihúzza a kardját a testéből, és feje fölé emelve lecsapni készült. Imolatus meredten nézte. Nem volt gyáva, látni akarta, ahogy az a szemét bevégzi a munkáját. Látni akarta, még ha ez volt az utolsó dolog is, amit lát. Hirtelen mindent betöltő, izzó világosság támadt. Hősünk az hitte, itt a vég. Nem így volt. Falkner szánalmasan visított, miközben úgy lángolt, mint egy kigyulladt karácsonyfa az ünnepi csillagszórózás alatt. A megszenesedett test halkan nyikkanva a földre rogyott. Imolatus a tekintetével a megmentőjét kereste, aki nem volt más, mint Keila. A vörös hajú lány szótlanul meredt rájuk, majd elfordította a tekintetét.
A többiek úgy látszik minden erőlködés nélkül végeztek a pödrött bajszú támadóikkal. Ám az eszelős férfi egy újabb, ismeretlen trükk hatására újra összeállt a ronggyá vert klónjaiból. Egy magas párkányra ugrott, és a közeli lakrimák erejét elkezdte magába gyűjteni. Ezt követően minden elsötétedett. A fiú már éppen kiáltani akart Irinának, hogy gyorsan csináljon fényt, amikor minden figyelmeztetés nélkül megint kivilágosodott. Imolatus rémülten tapasztalta, hogy a többiek mind eltűntek, és a helyüket nyálkás, sokfogú lények vették át, akiknek az ízlésesnél több kocsányon lógó szemük volt. Megpróbált felállni, ám a hátába kapott seb miatt mozdulni sem tudott. Feladta, és inkább ott maradt a még mindig ájult Zoey-t védeni. Szerencsére azonban a szörnyek nem őket akarták felprédálni, hanem egymást. Ütötték, verték egymást, ahol csak érték. Ha nem szédült volna, és nem kerülgette volna hányinger, az ifjú mágus biztos viccesnek találta volna ezt a szörnykeringőt.
Kis idő elteltével a küzdő felek fáradni kezdtek, az egyikük ki is vált a tömegből, és eltűnt. Ekkor váratlan dolog történt: egy fájdalmas ordítás visszhangzott a teremben, majd egy villanást követően a rémálomszerű látomás eltűnt, és megint ott állt mindenki, kicsit gyűröttebben, mint kellett volna. Kivéve Falknert, aki üveges szemekkel meredt a plafonra, és vérbe fagyva feküdt a földön. Imolatussal ellentétben ő pont a rothadó szíve közepébe kapta a döfést. A teste fölött úgy állt Keila, ahogy a vadász áll a legyőzött oroszlántetem fölött: büszkén és elégedetten.

Ahogy ott álltam csak néztem, nem tudtam, mi folyik itt. Ahogy ott álltam láttam, ahogy Keil-la leugrott a párkányról pont közénk. Ahogy öt figyeltem csak akkor vetem észre, hogy a többiek körülöttem láthatólag ki vannak merülve. Én sem festek jobban, ám pár kisebb sérüléstől eltekintve nincs nagyobb bajom. Egy kis pihenés és rendbe jövök. Jobban megnézve a többieket láttam, hogy Imolatus van a legrosszabb állapotban. Miután Zoey magához tért és meglátta a partnerét. Sikított, mint ha kínoznák. Miután abbahagyta előkotort valami kenőcsöt a zsebeiből. Amit aztán arra használt, hogy Súlyosan sérült partnerét ellássa. Amitől láthatólag az jobban lett. Én inkább Keilla felé fordultam mivel ö jobban érdekelt, mint a többiek. Aztán a kíváncsiságomnak, egy kérdésnek.
- Mi folyik itt? – kérdeztem tőle a magam rideg módján.
- Erre a kérdésre elég sokrétűen lehet válaszolni, de szerintem azt a választ választom, hogy egy igencsak kellemetlen személy halt meg az utóbbi egy percben. - mondta Keila.
Ez nem épp az, amit én hallani akartam. De a kérdésemen felbátorodva a többiek is elkezdtek kérdezni.
- És te hogy hogy átláttál az illúzión? – kérdezte Kevin.
- Pitiáner illúziókon átlát az éles szem, hogyha megvan a megfelelő eszköz rá. - Erre megjelent egy pajzs a semmiből Keila karján.
- Miért csak egy bizonyos idő elteltével tudott kitörni belőle? – Kérdezte Benoite.
Megütögette a pajzsot - Minden jó dolognak idő kell. – Mosolyogja válaszolta.
- Keila az egyik legbölcsebb és legokosabb ember, akit valaha ismertem, és ez nagy szó, higgyétek el. Ő nem hagyta, hogy a kívánságért folyó csata elvonja a figyelmét a háttérben folyó ármánykodásról, igaz? – jegyezte meg Zoey.
- Nem, kedves Zoey. Nem igaz. Te csak azt ismered, amit látsz, és nem látod a szó mögötti történetet, amit egy jól csavart szó örökké el fog tudni rejteni. - Kihúzta a tőrt Falknerből, ami egy díszes karddá alakul. Ez meglepett, de már sejtettem hogy valami fegyver mágiát használ. Mivel csak úgy előkap dolgokat, amik nem csak átlagosak. Hanem komoly varázs képességgel bírnak.
- Te-tessék? Ezt meg hogy érted? - dadogta zavarodottan Zoey. Miközben magabiztossága megingott.
- Falkner nem beszélt hülyeséget. Már egy jó ideje szolgálatában állok, és pontosan erre a pillanatra vártam. Hogy előbújjon az igazi énje. És nem csalódtam. És, hogy én hogyan keveredek az egészbe? Felejtsd el a szívszaggató múltamat, mert ez nem én vagyok, csak az, amit szeretném, hogy lássál. - Megakadt egy pillanatra, majd elmosolyodik - Igen, ezt a stílust is le kellene dobnom, nem az én kenyerem. - mondta szemlesütve.
Még színészkedik is mindenki ellőtt.
- Nekem ez bűzlik. Ti elvileg jóban voltatok, nem? – kérdezte Kevin miközben Keila-ra és Jade-re, meg a többi tagra mutogatott. Na ez nekem is fura lett és egyre inkább gyanúsnak tűnt a lány.
- Hogy tehettél ilyet? - szólal meg a kezdeti sokkból Jade is. - Mit művelsz igazából? – Kérdezte, fen hangon.
- Engem az érdekelne, mit keres itt egy rúna lovag? De az még jobban hogy mit akart Falkner.- kérdeztem. Mivel ez a színjáték nekem arra utalt, hogy a mágus tanács egy embere lehet vagy valami ilyesmi.
- Rúna lovag? - meglepődve nézet Keila rám, majd elnevette magát - Nem, nem, csak egy egyszerű fegyvermágus, különleges felszereléssel. Hogy Falkner mit akart, szerintem ezt ő is elmondta. Sedag, a pusztitás entitásaként van feltűntetve a nem egészen ismert történelemben, és mivel nem tudták elpusztítani, elzárták. Senki sem tudja, hová, és hogyan, de, ha Falkner fel akarja ébreszteni, akkor ez elég információ a társaságnak, akiknek dolgozom, hogy küldjenek engem, hogy eltegyem láb alól. Sajnálom, ha hazudtam nektek, de munkám teljes inkognitóban kellett elvégeznem, és egészen addig nem szabadott cselekednem, míg ki nem derül, hogy mire készül Falkner, hogyan, és hol teszi azt, vagy tettlegességig fajul a helyzet. Az utóbbi történt meg, sajnálatomra, de nem lehet mit tenni. - Ezután leoldódott Keiláról az illúzió. Ami egy pillanatra elvakított. Ám amikor újra kinyitottam a szemem egy gyönyörű vörös hajú lány lett belőle, Aki egy fehér lila páncélban tündökölt. Egy hatalmas karddal a kezében. Na ez meglepett, ráadásul a feltevésem is helytelennek tűnt ami kicsit zavart.
- Mi ez a... társaság, ha szabad kérdeznem? - nyögte fel Imolatus.
Nekem is felkeltette az érdeklődésemet ezzel a kérdéssel. De mielőtt még válaszolhatott volna Kevi vágott közbe egy kérdéssel.
- Mi van, ha Falkner-ben van elzárva? Akkor most nagyon ügyesen elszabadítottad volna. – bosszankodott Kevin. Ezzel a kérdéssel mindenkit meghökkentett mivel igaza lehet.
- Ez igaz. Akkor viszont most szabadítottuk ki. - Szólt közbe Irina ijedten. Na ezt pont nem kellet, volna mivel az eddigi feszült légkör még feszültebb lett.
Erre Keila felnevetett jókedvűen mit, ha csak egy jó viccen nevetett volna. Aztán így szólt.
- Ha Falknerben lett volna, akkor vele együtt halt volna meg. Ha emberbe zárnak valakit, és megölik az embert, akkor a benne lakozó valami is meghal. Nem, sajnos nem sikerült kitalálni, merre lehet az a Sedag. - Közben a lány körül lévö fényes aura teljesen felszívódott. - De nem kell aggódni; remélhetőleg, ha találunk kijáratot, akkor ágensei a szervezetnek, akiknek dolgozom bőkezűen fog titeket jutalmazni, mert részt vettetek Falkner legyőzésében. - Ezzel nyugtatva meg minket. Ami csak részben sikerült.
- Jó, jó, de milyen társulatnak dolgoztunk így, a tudtunkon kívül? – kérdezte meg Imolatus.
- Talán úgy lesz a legjobb, ha nem is tudjuk meg soha, hogy merre van elzárva Sedag. - mondta halkan Jade. Ami talán azért jobb, mert így nem kerülünk feleslegesen bajba.
- A szervezet inkognitóban szeretne maradni, úgyhogy nem mondhatom el, de inkább ne foglalkozzatok vele, mert jobb ez így. . És igazad van Jade. Amiről nem tud az ember, nem is aggódik miatta. – mondta Keila kedvesen.
Mindenki csendben volt egy pillanatig mivel mindenki végig gondolta
- Akkor merre kellene kijutnunk? - Kérdezi Irina.
Na ez a kérdés már engem is érdekelt, mert már kezdtem unni a csatornát.
Erre Keila felemelte a kardját aztán becsukta a szemét és elkezdett forogni. Aztán egy falrészre felé fordulva megállt kinyitotta a szemét. Aztán odasétált és a pajzsával megütötte a falat. Minek hatására a fal megszűnt és egy lépcső tárult fel. Ekkor értettem meg, hogy egy illúzió volt, ami addig ott volt.
- Honnan tudta, hogy van ott egy illúziófal? – Kérdezte Benoite.
- A kardom nem hétköznapi. Ha lehúnyom a szemem, és lenyugtatom az elmém, majdnem meditatív állapotban, lelki szemeim előtt megmutatja a turpisságot a nagy képen. – Mondta nevetve Keila.
Aztán Keila elindult felfelé a lépcsőn. Mivel nem tudtunk jobbat így mind követtük. Ám én azért nem voltam túl nagy bizalommal iránta hisz állandóan titkolózik. Ez nem nagyon tett szett nekem, de azért követtem. Mivel jobb ötletem nem volt.

Döbbenten álltam az események forgatagában. Először is, már egy jó ideje harcoltunk Falknerrel, vagyis inkább a klónjaival, aztán meg pár szörnyeteget teremtett ide nekünk, de kiterült, hogy csak a saját társaink voltak azok. Végül előkerült Keila, aki egy tőrszúrással véget vetett ennek az egésznek, egyenesen Falkner szívébe. Számos kérdés fogalmazódott meg bennem, ezek most azonban várhatnak, hiszen az egyikünk súlyosan megsérült, ez pedig Imolatus. Per pillanat fogalmam sem volt, hogy miképp lássuk el őt, a partnerének, Zoeynak viszont már annál inkább. Miután sikított néhányat, előkapott valahonnan egy krémet, és azzal villámgyorsan kenegetni kezdte Imolatus sebeit, amitől azok szép lassan el is tűntek. Ez volt a jó hír, a rossz viszont az, hogy ezzel a kenőcs el is fogyott, nekünk már sajnos nem jutott belőle. Ezek után Keila leugrott a sziklapárkányról hozzánk, de furcsamód teljesen épnek látszott a lány. Egy karcolás, semmi, annyi sem látszódott a testén. ~Valóban nem sérült volna meg, vagy talán ilyen ilyen gyorsan meggyógyította magát valamilyen mágiával ?~
- Mi folyik itt ? - szólalt meg először közülünk Kes, feltévén ezt az alapvető kérdést.
- Erre a kérdésre elég sokrétűen lehet válaszolni, de szerintem azt a választ választom, hogy egy igencsak kellemetlen személy halt meg az utóbbi egy percben. - közölte a nyilvánvalót Keila.
- És te hogy hogy átláttál az illúzión ? - tette fel a kérdését Kevin is.
- Pitiáner illúziókon átlát az éles szem, hogyha megvan a megfelelő eszköz rá. - mondta Keila, és ezt követően valamilyen pajzs jelent meg a karján. ~Nos, ezzel már egy kicsit többet árult el ez a lány, ezek szerint neki megvan ez a bizonyos "megfelelő eszköz".~
- Miért csak egy bizonyos idő elteltével tudtál kitörni belőle ? - tettem fel jómagam is a fejemben megfogalmazódó sok kérdés közül az egyiket.
- Minden jó dolognak idő kell. - mosolygott Keila, miután megütögette a pajzsát.
- Keila az egyik legbölcsebb és legokosabb ember, akit valaha ismertem, és ez nagy szó, higgyétek el. - bizonygatta Zoey. - Ő nem hagyta, hogy a kívánságért folyó csata elvonja a figyelmét a háttérben folyó ármánykodásról, igaz ?
- Nem, kedves Zoey. Nem igaz. - cáfolta meg őt Keila. - Te csak azt ismered, amit látsz, és nem látod a szó mögötti történetet, amit egy jól csavart szó örökké el fog tudni rejteni. - ezután a lány kihúzta a tőrét Falkner testéből, ami azonnal egy díszes karddá alakult.
- Te-tessék ? Ezt meg hogy érted ? - kérdezte zavarodottan Zoey.
- Falkner nem beszélt hülyeséget. Már egy jó ideje szolgálatában állok, és pontosan erre a pillanatra vártam. Hogy előbújjon az igazi énje. És nem csalódtam. És, hogy én hogyan keveredek az egészbe? Felejtsd el a szívszaggató múltamat, mert ez nem én vagyok, csak az, amit szeretném, hogy lássál. - mosolyodott el a lány. - Igen, ezt a stílust is le kellene dobnom, nem az én kenyerem.
- Nekem ez bűzlik. Ti elvileg jóban voltatok, nem ? - kérdezte gyanankodva Kevin, miközben Keila társaira mutatott.
- Hogy tehettél ilyet ? - fakadt ki Jade. - Mit művelsz igazából ?
- Engem az érdekelne, mit keres itt egy rúna lovag ? De az még jobban hogy mit akart Falkner. - kérdezte Kes. ~Rúnalovag ? Vajon ezt honnan vehette ?~
- Rúna lovag ? - nevette el magát Keila. - Nem, nem, csak egy egyszerű fegyvermágus, különleges felszereléssel. Hogy Falkner mit akart, szerintem ezt ő is elmondta. Sedag, a pusztitás entitásaként van feltűntetve a nem egészen ismert történelemben, és mivel nem tudták elpusztítani, elzárták. Senki sem tudja, hová, és hogyan, de, ha Falkner fel akarja ébreszteni, akkor ez elég információ a társaságnak, akiknek dolgozom, hogy küldjenek engem, hogy eltegyem láb alól. Sajnálom, ha hazudtam nektek, de munkám teljes inkognitóban kellett elvégeznem, és egészen addig nem szabadott cselekednem, míg ki nem derül, hogy mire készül Falkner, hogyan, és hol teszi azt, vagy tettlegességig fajul a helyzet. Az utóbbi történt meg, sajnálatomra, de nem lehet mit tenni. - miután ezt elmondta, Keila teste megváltozott. Egy gyönyörű, vörös hajú nővé változott, lila páncélt viselt, és egy hatalmas kard volt a kezében.
- Mi ez a... társaság, ha szabad kérdeznem ? - szólalt meg Imolatus is.
- Mi van, ha Falkner-ben van elzárva? Akkor most nagyon ügyesen elszabadítottad volna. - vetette fel Kevin. Erre a lehetőségre én is megijedtem egy kicsit.
- Ez igaz. Akkor viszont most szabadítottuk ki. - mondta Irina.
- Ha Falknerben lett volna, akkor vele együtt halt volna meg. - nevetett fel Keila. - Ha emberbe zárnak valakit, és megölik az embert, akkor a benne lakozó valami is meghal. Nem, sajnos nem sikerült kitalálni, merre lehet az a Sedag. De nem kell aggódni; remélhetőleg, ha találunk kijáratot, akkor ágensei a szervezetnek, akiknek dolgozom bőkezűen fog titeket jutalmazni, mert részt vettetek Falkner legyőzésében.
~Ez jó hír, persze még mindig ott volt az a "remélhetőleg" szócska.~
- Jó, jó, de milyen társulatnak dolgoztunk így, a tudtunkon kívül ? - kérdezte Imolatus.
- Talán úgy lesz a legjobb, ha nem is tudjuk meg soha, hogy merre van elzárva Sedag. - vélekedett Jade, azért persze én kíváncsi lettem volna rá.
- A szervezet inkognitóban szeretne maradni, úgyhogy nem mondhatom el, de inkább ne foglalkozzatok vele, mert jobb ez így. És igazad van Jade. Amiről nem tud az ember, nem is aggódik miatta. - válaszolt Keila.
- Akkor merre kellene kijutnunk ? - tette fel a kérdést Irina.
Ekkor Keila váratlanul felemelte a kardját, fordult párat a saját tengelye körül, majd megállapodott egy falrészen. Ezután odament a kiválasztott falfelülethez, megütögette azt a pajzsával, és a fal helyén egy lépcsősor jelent meg. ~Ah, tehát erre kellett a pajzs.~
- Honnan tudta, hogy van ott egy illúziófal ? - kédeztem meg Keilától.
- A kardom nem hétköznapi. Ha lehúnyom a szemem, és lenyugtatom az elmém, majdnem meditatív állapotban, lelki szemeim előtt megmutatja a turpisságot a nagy képen. - nevetett ismét Keila, miután választ adott a kérdésemre, ezután elindult lefelé a lépcsősoron. Bár fogalmam sem volt, hova vezet a lépcsősor, én is követni kezdtem őt. Először is, nem tudtam más kiutat erről a helyről, és másodszor, kíváncsi voltam, hogy vajon hova vezet ez a járat. Egészen addig mentünk, amíg egy ajtóra nem találtuk, és itt megállt a társulat.

Ahogy elnézte a legyőzött ellenfele fölött büszkén feszítő amazont, Imolatus elgondolkozott a hogyan továbbról. A tudatába csak lassan férkőzött be az a bizonyosság, hogy győztek. Nem igazán akarta elhinni. Valamiért várta a csavart. Hogy Falkner felpattan, esetleg előugrik egy újabb klón, vagy megnyílik alattuk a föld. Ám nem így történt. Közben mocorgást hallott maga mellől: Zoey is magához tért. A fiú oda akart fordulni hozzá, ám a mozdulattól iszonyatos fájdalom hasított a hátába, így jobbnak látta, ha inkább nyugton marad. Hallotta, amint Zoey halkan sikít egyet, majd kényszeredetten elhallgat.
- Te jó ég, mi történt itt? Csupa vér vagy! – suttogta. A hangjából ítélve nem lehetett rózsás a helyzet. – Ne mozdulj! – mintha olyan nagy kedve lett volna cigánykereket hányi. Kisvártatva egy kesernyés szag csapta meg az orrát, majd valami ragacsos dolgot érzett a hátán. Ahogy a kardszúrás helyéhez ért a lány ujja, Imolatus majdnem ordított a fájdalomtól. Beharapta a száját, és patakzó könnyekkel viselte el a fájdalmas kúrát. A kencézés azonban meghozta a hatását, egyre könnyebben lélegzett, és már a látása sem volt tompa. Óvatosan hátrafordult, és egy vérszegény mosollyal próbált köszönetet mondani Zoeynak. Társa látványa azonban megriasztotta. A halántéka csupa vér volt, és a szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek. Mintha csak most kelt volna fel a sírjából. A kezében lévő üres tégely szélét kaparászta, remélve, hogy marad még egy kevés gyógyír, de nem: mindent felhasználta, hogy enyhítse a fiú sérülését. Imolatus nem tudott elég hálás lenni az önfeláldozó támogatásáért, remélte, hogy abban a hosszú pillantásban, amit közösen megosztottak, elég hálát tudott kifejezni.
- Mi folyik itt? –kérdezte Kes. Imolatus szinte meg is feledkezett a körülöttük lévő világról. A zord mágus kérdése azonban azt jelezte, hogy elérkezett az ideje, hogy válaszokat követeljenek Keilától. Hősünk Zoey segítségével feltápászkodott, és odament a többiekhez, nehogy lemaradjon bárminemű fejleményről.
- Erre a kérdésre elég sokrétűen lehet válaszolni, de szerintem azt a választ választom, hogy egy igencsak kellemetlen személy halt meg az utóbbi egy percben.
- És te hogy hogy átláttál az illúzión?
- Pitiáner illúziókon átlát az éles szem, hogyha megvan a megfelelő eszköz rá – azzal a nő karján egy pajzs jelent meg. Vajon titokban fegyvermágus lenne?
- Miért csak egy bizonyos idő elteltével tudtál kitörni belőle? – tért rá a technikai jellegű kérdésekre Arai.
- Minden jó dolognak idő kell – vont vállat a vörös hajú lány. Elég ködösen fogalmazott, ez biztos jele volt annak, hogy többet tud az itt folyó eseményekről, mint bárki más.
- Keila az egyik legbölcsebb és legokosabb ember, akit valaha ismertem, és ez nagy szó, higgyétek el – jegyezte meg lelkesen Zoey. Úgy tűnik büszke volt rá, hogy az ő „nővérkéje” túl járt az ördögi porondmester eszén. - Ő nem hagyta, hogy a kívánságért folyó csata elvonja a figyelmét a háttérben folyó ármánykodásról, igaz?
- Nem, kedves Zoey. Nem igaz. Te csak azt ismered, amit látsz, és nem látod a szó mögötti történetet, amit egy jól csavart szó örökké el fog tudni rejteni – ködösített tovább a mágusnő. Ez a kijelentése elbizonytalanította a lányt. Idáig úgy gondolt Keilára, mintha csak családtag lenne, most mégis idegennek érezte.
- Te-tessék? Ezt meg hogy érted? – dadogta.
- Falkner nem beszélt hülyeséget. Már egy jó ideje szolgálatában állok, és pontosan erre a pillanatra vártam. Hogy előbújjon az igazi énje. És nem csalódtam. És, hogy én hogyan keveredek az egészbe? Felejtsd el a szívszaggató múltamat, mert ez nem én vagyok, csak az, amit szeretném, hogy lássál – Zoey ennek hallatán úgy markolt bele hősünk karjába, hogy az felszisszent. A lány nem akart hinni a fülének. Ez az egész csupán színjáték lenne? Hát semmi sem valóság ennek a cirkusznak a falai között?
- Igen, ezt a stílust is le kellene dobnom, nem az én kenyerem.
- Nekem ez bűzlik. Ti elvileg jóban voltatok, nem? – feszegette tovább a témát Kevin.
- Hogy tehettél ilyet? Mit művelsz igazából? – fakadt ki Jade, a könnyeivel küszködve.
- Engem az érdekelne, mit keres itt egy rúna lovag ? De az még jobban hogy mit akart Falkner? – Kes tényszerű kérdése mindenkit meglepett. Keila Rúna Lovag lenne? Végtére is nem is hülyeség. Elvileg az ő dolguk lenne szemmel tartani a mániákus őrülteket. Plusz a haja színe megy a lovagok palástjához.
- Rúna lovag ? – ezen a kijelentésen Keila elnevette magát.- Nem, nem, csak egy egyszerű fegyvermágus, különleges felszereléssel. Hogy Falkner mit akart, szerintem ezt ő is elmondta. Sedag, a pusztítás entitásaként van feltüntetve a nem egészen ismert történelemben, és mivel nem tudták elpusztítani, elzárták. Senki sem tudja, hová, és hogyan, de, ha Falkner fel akarja ébreszteni, akkor ez elég információ a társaságnak, akiknek dolgozom, hogy küldjenek engem, hogy eltegyem láb alól. Sajnálom, ha hazudtam nektek, de munkám teljes inkognitóban kellett elvégeznem, és egészen addig nem szabadott cselekednem, míg ki nem derül, hogy mire készül Falkner, hogyan, és hol teszi azt, vagy tettlegességig fajul a helyzet. Az utóbbi történt meg, sajnálatomra, de nem lehet mit tenni.
Keila eközben egy fényes jelenés kíséretében „átöltözött”. Izmos testét egy fényes páncél borította, kezében pedig egy díszes markolatú kardot tartott. Ezek szerint tényleg fegyvermágus. A kinézetét tekintve azonban egy nemes megmentő volt, akitől nem kellett tartaniuk. Az ördögi pödrött bajusz hiánya legalábbis erről árulkodott. Amit azonban a titkos társaságról mondott, óvatosságra intette a fiút. Az ilyen csoportok sokszor nem eltörölték a gonoszt, csak leváltották, hogy a helyére léphessenek.
- Mi ez a... társaság, ha szabad kérdeznem? – puhatolózott óvatosan.
- Mi van, ha Falkner-ben van elzárva? Akkor most nagyon ügyesen elszabadítottad volna – vágott közbe Kevin.
- Ez igaz. Akkor viszont most szabadítottuk ki – tódított Irina.
Ez ostobaság. Ha a démonok csak úgy szabadon tudnának rohangászni a világban, nem lenne szükségük gazdatestekre meg ostoba rituálékra.
- Ha Falknerben lett volna, akkor vele együtt halt volna meg - nevetett fel Keila. Fura egy humora van, de legalább ő is képben van démonügyileg. - Ha emberbe zárnak valakit, és megölik az embert, akkor a benne lakozó valami is meghal. Nem, sajnos nem sikerült kitalálni, merre lehet az a Sedag. De nem kell aggódni; remélhetőleg, ha találunk kijáratot, akkor ágensei a szervezetnek, akiknek dolgozom bőkezűen fog titeket jutalmazni, mert részt vettetek Falkner legyőzésében.
- Talán úgy lesz a legjobb, ha nem is tudjuk meg soha, hogy merre van elzárva Sedag – merengett Jade.
- Jó, jó, de milyen társulatnak dolgoztunk így, a tudtunkon kívül? – erőltette tovább ezt a többiek által méltatlanul elhanyagolt felvetést hősünk. Csak azért mert jutalmat ajánl fel, nem biztos, hogy akárkiben meg szabad bízniuk. Falkner a legjobb példa rá.
- A szervezet inkognitóban szeretne maradni, úgyhogy nem mondhatom el, de inkább ne foglalkozzatok vele, mert jobb ez így. És igazad van Jade. Amiről nem tud az ember, nem is aggódik miatta.
Lehet, de amiről nem tudsz, az könnyebben rúg hátulról seggbe.
- Akkor merre kellene kijutnunk?
Keila felemelte a kardot, és mint egy megkergült iránytű, megperdült a tengelye körül. Végül az egyik falrész irányába mutatva állapodott meg. Ezután a odalépett,és a pajzsának segítségével megtörte a káprázatot, és felfedett egy lépcsősort. A pajzs tehát valamiféle illúziótörőként funkcionált.
- Honnan tudta, hogy van ott egy illúziófal?
- A kardom nem hétköznapi. Ha lehunyom a szemem, és lenyugtatom az elmém, majdnem meditatív állapotban, lelki szemeim előtt megmutatja a turpisságot a nagy képen – Keilának nagyon jó kedve volt, nem nehéz kitalálni, miért. Megindult a lépcsők irányába, a többiek pedig követték, magukban fohászkodva, hogy innen már csak felfele vezessen az út.

Ugyan a lépcsőzés csak néhány percig tartott, Imolatus számára mégis komoly erőpróbának bizonyult. Habár Zoey titokzatos krémje csodát művelt a hátával, és egy kendővel be is kötötték, a seb még mindig sajgott, és a vértől odatapadt ruha is szúrt minden mozdulatnál. Ha hazaért, mindenképp ki kell mosatnia, különben elfertőződik.
A járat egy korhadt faajtóban végződött, amelyet Keila egy határozott mozdulattal szélesre tárt. Friss levegő csapott a csatornakalandorok arcába. A felszínre érve a fejüket forgatva próbáltak tájékozódni. A tarka sátortól nem messze jöhettek fel, a környezet, a fák, és a távolban álló külvárosi házikók zsúpcserepes tetőinek látványa erre engedett következtetni. Ez a bolond tényleg démont akart idézni egy köpésre a civilizációtól?
Magának a cirkusznak azonban hűlt helye volt. A színes sátorlap fedte kupola, a szekértábor, a kisegítők, a nézők, még a hely hangulata is semmivé lett Falkner álmával együtt. Meglepő, hogy az egész tábort a porondmester elméje teremtette és tartotta fel, és nekik fel sem tűnt. Az egész rendszer komplexitása, a sok tervezés, mesterkedés mind hiába való volt, mert rossz embereket bérelt fel. A bolond a végsőkig hitt megingathatatlanul a saját teremtményében, az illúziók parádés cirkuszában. A sok hazugság közt azonban nem vett észre egy olyat, amit nem ő talált ki, és ez lett e veszte. Falknert a saját önhittsége és óvatlansága gáncsolta el, egy lépésnyire a hőn áhított sikertől.

Era városának lakói mit sem tudtak a szomszédságukban folyó ádáz küzdelemről, pedig a kimenetel őket is érintette. A jó és a rossz ütközetének színterére mostanra csak néhány láda emlékeztetett, amelyek a kopár földön árválkodtak. Keila tanácstalanul ácsorgott, és a látóhatárt fürkészte, közben motyogott valamit a „társáról”. A csapat eközben némán várta a fejleményeket. A vörös hajú amazon végül megvakarta a feje búbját, mint az a kis bakfis, akit kiszólítottak felelni. Végül megvonta a vállát, és a ládákhoz lépett. Felfeszítette a legfelül lévő tetejét, de olyan játszi könnyedséggel, mintha csak egy joghurtról tépné le a fedőfóliát, és elkezdett benne keresni. A társa helyett csak egy levelet talált benne, amely jó hírekkel szolgálhatott, mert eltűntek az arcáról a felhők. A papírt visszahajította oda, ahol találta, majd odafordult a máguscsapathoz, akik az előbbi kis jelenetét szó nélkül végignézték.
- Ím, a jutalmaitok. Azokban a ládákban – teszi hozzá, és a biztonság kedvéért még rá is mutat, ha esetleg valakinek nem lenne elég egyértelmű.
- Érdekes ereklyék vannak. Egyet választhattok. A pénzt meg tőlem kapjátok meg, ha végeztetek – feleli kedvesen mosolyogva, majd odafordult a társaihoz. A beszélgetésüket Imolatus már nem hallotta, mert egy hatalmas ugrással a ládáknál termett. Ennek több oka is volt. Egyrészt szeretett volna elsőnek választani, másrészt viszont kíváncsi volt, mi állt a levélben, amit Keila olyan hanyagul elhajított. Meg is találta, ott hevert egy kupac kártya és egy füles sapka mellett. Imolatus szétnézett, de mindenki más el volt foglalva. A társai a ládákat bontogatták, a mutatványosok pedig nosztalgiáztak. A mágus a óvatosan kibontotta a galacsint, ám csalódnia kellett: a lapon csupa macskakaparás éktelenkedett. Valószínűleg titkosított írás. Elképesztő, még az aláírás is titkosított volt. Nagy kár, pedig igazán furdalta az oldalát, kik állhatnak a titkos társaság mögött. Azonban nem volt hajlandó annyiban hagyni a dolgot. Most még nem érezte magát elég erősnek, hogy ezt a kérdést feszegesse, de a későbbiekben minden bizonnyal a körmükre fog nézni. Ennek bizonyságául a levelet a zsebébe süllyesztette, majd ő is nekiállt válogatni.
Meg kell hagyni, a tökéletes jutalomtárgy kiválasztása nem is volt olyan egyszerű, mint gondolta. A ládák dugig voltak értékes holmikkal. Voltak köztük fegyverek, páncélok, különféle ruhadarabok, tekercsek, csecsebecsék, amelyek egy átoknak köszönhetően hatalmas erőre tettek szert. Imolatus választása elsőként egy hó gömbre esett, amely egy mini világot tartalmazott: a használóját összezsugorította és beszippantotta, aki a gömb közepén lévő hólepte kis faházban bármikor megbújhatott. Végül azonban elvetette az ötletet. Nem akart örök életében Marigold elől bujkálni. Be kellett látnia, hogy az a sok feladat, amit a lány állandóan a nyakába sózott, a jellemét erősebbé, a napjait pedig színesebbé tette. Ha nem lett volna, eszébe sem jut elvállalni ezt az őrült küldetést, amit sosem ismert volna be, de egészen izgalmasnak és élvezetesnek talált, minden nehézsége ellenére.
Imolatus szeme végül egy finom kelméből készített, sötétkék mentén akadt meg. Bársonyos anyagán picit világosabb színnel kacskaringós minták futották be. A mell részén kétszer négy sorozatnyi gomb sorakozott, így kapcsolva össze a ruha két oldalát. A nyak részénél elálló hajtóka volt, míg a szív fölötti helyen egy kis cipzár egy zsebet sejtetett. A ruha rögtön elnyerte hősünk tetszését.
- Keila! Ez mit tud? – fordult a lányhoz, akit elleptek a holmik tulajdonságait kérdezgető mágusok.
- Az? Az egy igen nemes ruha, amelyet még réges-régen egy legendás szabómester szabott a vejének ajándékba. A kabátot különleges erővel ruházta fel: ha a hordozója hazudik, az anyag rászorul, és úgy fojtogatja, mint egy óriáskígyó. Olyan, mint egy finom szabású lelkiismeret.
- A szabó nem igazán bízhatott a lánya udvarlójában.
- Nem alaptalanul. A legenda szerint az esküvőt követő héten egy bordélyban találták rá, holtan. Minden bizonnyal a ruha végzett vele.
- Remélem azért kimostátok, mielőtt beraktátok a többi ruha közé…
- Az évek során rengeteg gazdát megjárt már, több-kevesebb sikert hozva nekik.
- Mi hasznot hoz azon kívül, hogy kipréseli belőlem a reggelit, ha rossz kisfiúként viselkedek?
- Az Igazság Átka mindenféle hazug szót helytelenít, nem csak azt, amelyet a gazdája szája hagy el. Ha más ferdíti el az igazságot, azt is tudtodra fogja adni, ám sokkal gyengédebben, mintha te tennéd.
- Az Igazság Átka… tetszik a csengése. Azt hiszem megvan a nyertesünk – azzal Imolatus a hátára kanyarította a kabátot.
- Igen nemes döntés, remélem méltónak bizonyulsz rá, és utatok szerencse és siker fogja koronázni. Ez pedig egy kis kárpótlás azért, amiért a munkád nem váltotta be méltó fizetségét – Keila átadott köteg pénzt hősünknek, majd kezet ráztak. Lány létére igen erős a szorítása.

A nap végére mindenki rátalált a neki tetsző jutalomra, és átvette az őt megillető jutalompénzt is. Kevin, Benoite, Kes és Imolatus kezet ráztak, és búcsút mondtak egymásnak. Amikor a céhtársáról kérdezte, Keila is csak a fejét rázta, mondván nem tudja mi lett vele. Közben kiderült, hogy a cirkuszi mágusok csapata felbomlott. Ez érthető is volt, hisz már sem az otthonukul szolgáló cirkusz, sem pedig a bontatlan egységük nem volt meg. Keila nem ment bele, hogy barátai csatlakozzanak hozzá, ami érthető is. Ha mindennap démonokkal meg osztódó porondmesterekkel hadakozik, jobb is, ha kimaradnak belőle. A fekete hajú fiú, Wyr, és Irina úgy döntött, hogy szorosabbra fonják a kapcsolatukat, és kéz a kézben tovalejtettek. Zoey komor arccal meredt utánuk, és a karját markolta. Imolatus feszengve lépett oda hozzá.
- Hallottam, hogy feloszlott a csapatotok. Igazán sajnálom.
- Jobb lesz így. Nem akartuk látni, ahogy megannyi hamis emlék tükröződik a másik szemében.
- Ez igazán költői volt.
- Köszönöm. Mindig is lelkesedtem az irodalom iránt – felelte fanyar mosollyal az arcán a lány. Látszott, hogy el volt keseredve, hősünk mégsem tudta, miként vidíthatná fel.
- Akkor hogyan tovább? Te is a nyakadba veszed a világot?
- Lehet. Talán igen. Szükségem van egy kis egyedüllétre. Megismerni magam, megtudni, mit is érek igazán. Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer megismerem Fiore azon arcát, amelyet egy karavánnal utazva nem láthattam – Imolatus egyetértően bólogatott. Egy ilyen trauma után jót tesz az embernek, ha nem ugrálják körbe mások, és nem lihegnek a nyakába. Ám ekkor egy furcsa érzés kerítette a hatalmába. A háta közepétől egy kellemetlen inger indult el és felkúszott egészen a nyakáig. Az kellemetlen élmény ezután amilyen gyorsan jött, úgy el is ment.
Mi volt ez? Még sose éreztem ilyet. Olyan fura volt, mintha… figyelmeztetni akarna valamire. A ruha! Az Igazság Átka lenne? Máris hatna? De Zoey miért hazudna? Olyan őszintének tűnt, és igaz is van. Lehet, hogy csak erősnek akar mutatkozni? Vagy ő maga sem látja be, hogy nem is vágyik a magányra?
- Figyelj, jó dolog az egyedül kóborlás, én is csináltam, de az idő olyankor úgy elrepül, te pedig elkallódsz, és semmi sem lesz jobb. Meg hát ott vannak a veszélyek is – a fiú össze-vissza makogott zavarában. Fogalma sem volt, hogyan öntse szavakba, amit akar. Az igazat megvallva, azt sem tudta, mit akar igazán.
- Ezt meg hogy érted? – kérdezte gyanakodva Zoey. - Szerinted nem boldogulnék egyedül a világban?
- De. Csak gondoltam megemlítem, meg ilyenek. Hogy tudd.
- Aham. Kösz.
- Szerintem is jó ötlet ez felfedezés, erősebbé tesz majd, arról nem is beszélve, hogy – ám a mondatot már nem bírta befejezni. Hirtelen fullasztó melegséget érzett, és a mellkasánál szorítani kezdte a kabát. Egyértelmű jel volt.
- Jól vagy? Fáj valamid? A hátad, igaz?
- Nem, a hátammal minden rendben. Használt a kenőcs – mente engedett, ez minden bizonnyal csak egy figyelmeztetés volt. Imolatus kifújta magát, és megpróbálta összeszedni a gondolatait.
- Igen, a kenőcs is Keilától van. Tényleg gyorsan hatott, biztos azért, mert mágikus, akárcsak a többi holmi abban a ládában. Láttad, hogy felkapta őket? Egy kézzel. Évek óta ismertem, de nem gondoltam volna, hogy…
- Figyelj, ez egy rossz ötlet – vágott a szavába a fiú. A lány szemei elkerekedtek – Az élet sokkal könnyebb, ha van melletted valaki. A cirkuszban bebizonyosodott, hogy jó csapatot alkotunk. Jól kijönnénk egymással. Kalandozhatnánk együtt. Segíthetnénk egymásnak boldogulni.
Zoey egy darabig döbbenten hallgatott, majd elpirult. Szégyenlősen odahajolt a fiúhoz, és a fülébe suttogott:
- Belehaltam volna, ha nincs mellettem egy barát, amikor útra kelek.
Jó ez a kabát.

Zoey és Imolatus a Fressia városába vezető úton kedélyesen beszélgetett. A lány elmondta, hogy a verseny alatt produkált teljesítménye nem az övé volt. Még a kezdetek kezdetén Keila adott nekik egy gyűrűt, ami felruházta őket magasabb szintű mágikus hatalommal, vélhetőleg azért, nehogy bajuk essen Falkner ördögi cirkuszában. Ám most, hogy a veszély elmúlt, és szétszéledtek, vissza kellett adniuk a varázstárgyat. Zoey nem bánta, így legalább végre a saját lábára állhatott. A lány viszont még nem érezte magát késznek rá, hogy belépjen a céhbe, de megígérte, hogy elkíséri a fiút a feladataira. A városban akart bérelni magának egy tisztes kis lakást, és kipihenni magát. A fiú lelkére kötötte, hogy amint teheti, meglátogatja. Jó hangulatban intettek egymásnak búcsút.
A Golden Phoenix ebédlőjébe érve üdvözölte a társait. Marigold vagy Horus holléte után érdeklődött, hogy elújságolja nekik a történteket. A kalandszerető mágusra egy asztal mellett talált rá, és úgy nézett ki, mint aki el akar bújni a pohár alján.
- Nah, milyen volt kidobónak lenni a bárban? Nagy volt a hangulat? Akadt neked is munkád?
Horus savanyú arccal nézett rá. Szemmel láthatólag nem a kezében tartott üveg volt az első, aminek ledöntötte alkoholos tartalmát a torkán.
- Ne is kérdezd! Maga volt a rémálom. Megkóstoltam a klub új szenzációját, a „Sziporkát”. A harmadik üvegig emlékszek, utána lámpa kikapcs.
- Hadd találjam ki. Marigold nehezményezte, hogy a taccsot dobtad ki, nem az embereket.
- Bárcsak úgy lett volna! Nem, egy eldugott pincében ébredtem egy ismeretlen nő mellett. Habár a „nő” kifejezés nem fedi a valóságot. Pontosabb lenne a „borotvált balkan”.
- Uhh…
- A legrosszabb, hogy a „Sziporka” kihozhatta lelkem legmélyéről a romantikus költőt. A szerelem sújtotta nőszemély meg van győződve arról, hogy minket az ég is egymásnak teremtett, és nem akar békén hagyni. Hiába utasítottam el, küldözgeti a leveleit, meg üzenget fűvel-fával. Ma már hússzor volt ott. Azt se tudom, hova bújjak – Imolatus jót nevetett társának a kárán. Végtére is rá akarta venni, hogy helyette legyen ajtónálló, mert úgy nyugodtan bulizhatna. Nem mintha így is akadályozva lett volna…
- Te azonban nagyon fess vagy ebben a kabátban. Honnan van?
- Ez egy remek kérdés. Főleg azért, mert biztos forrásból tudom, hogy nem lépett fel semmilyen cirkuszi előadáson. A naplopás már ennyire kifizetődő? – hallatszott hátulról Marigold jéghideg hangja. Ennek a nőnek az a hobbija, hogy mások mögé lopakodva kioktatja őket. Imolatus jókedvét azonban nem lehetett csak úgy elvenni, és ez bátorságot adott neki.
- Ha az ember olyan szinten űzi, mint én, akkor igen.
Horus kuncogni akart, de csak egy vérszegény csuklásra futott. Marigold nem nevetett.
- Hol voltál? - követelte vészjósló hangon.
- Ott, ahol a feladat volt. Ám kiderült, hogy csak ingyen munkára kellettünk. A lelkünket is ki akarták dolgoztatni. Ráadásul az egész kócerájt egy hibbant porondmester vezette. Szerencsére azonban velünk volt egy munkás szakszervezet beépített embere is, aki leleplezte a csalást. Az előadást lefújták, mi pedig megkaptuk a segítségünkért járó bért, no meg egy kis szuvenírt.
A mese, amit előadott nem állt túl messze az igazságtól, de mégis hihetőbb volt, mintha démonokkal meg klón Falknerekkel tálalta volna. Az S-osztályú mágusnő hidegen méregette egy darabig, de nem kötött bele a történetbe. Helyette egy meglepő dolgot tett: megdicsérte a fiút.
- Amikor Kevint titokzatos körülmények között egy nyúl hozta haza, azt hittem, rád is hasonló sors vár. Jó látni, hogy helyt álltál, és gazdagítottad a céh hírnevét.
Imolatus nem akart hinni a fülének egy nyúl? Kevin testét? Nem akart belemenni a részletekbe, inkább megköszönte a bókot. Persze nem lett volna ő Marigold, ha ennyivel futni hagyta volna.
- Egy rendes céhtag a társait nem téveszti szem elől. Az ő bukása ránk nézve szégyen. Legközelebb ezt tartsd szem előtt – csak ennyit fűzött még hozzá, majd elrobogott.
Imolatus megvonta a vállát. Nem mintha lett volna módja pátyolgatni Kevint. Ekkor azonban kuncogást hallatszott a terem másik végéből, és valaki azt kurjantotta:
- Horus, Bella téged keres!
A férfi úgy rándult össze, mint akibe áramot vezettek. Könyörgő tekintettel nézett a fiúra.
- Kérlek, tagadj le! Túl józan vagyok ahhoz, hogy újra lássam!
Imolatus fanyarul elmosolyodott, és megsimogatta a kabátját.
- Hazugság… Számomra ez többet már nem opció.

A lépcsőn hamar fel értünk nem okozott semmi gondot a feljutás. A végén azonban egy fa ajtó állt, amit Keila egyszerűen kinyitott. Ahogy áthaladtam rajta a nap fénye elvakított egy pillanatra. Talán, azért mert a csatornában nem volt ilyen fény csak annyi hogy lehessen látni. Amint a vakságom elmúlt körbe tudtam nézni. A látvány viszont meg lepett. Nem láttam a cirkuszt sehol. Eltűnt minden a sátor, a tömeg a porond és a kiegészítő épületek is. Talán csak illúzió volt minden. Mindent Falkner kreált volna a terve érdekében. Amikor viszont meghalt akkor minden odalett, amit addig tett. Na igen így jár az, aki túl nagy fába vágja a fejszéjét. Ezek a gondolatok jártak a fejemben miközben körbenéztem. Emiatt viszont csak késve vettem észre, azt hogy néhány láda hevert a földön. Ez furcsa volt számomra mivel ne gondoltam, hogy a cirkuszból maradt volna hátra. Azonban Keila nyugodtan oda sétált aztán elkezdett a szemével keresni valamit. Amit azonban nem talált, mivel zavartan vakarta meg a fejét, miközben bosszankodva mondott valamit valami társról. Nekem sem sikerült kiszúrnom senkit az eddigieken kívül, bár különösebben nem is érdekelt. Ami Keila-t illeti ö a hozzá közel eső ládát fel is, nyitotta és matatni kezdett benne. Úgy tűnt valamit kereset a ládában. Kis idő után azonban csak egy levelet vett ki a ládából, amit azonnal el is olvasott. Ahogy végzett az olvasással elég ideges képet mutatott, mint ha valami nem tetszett volna neki. De aztán felénk fórdúlt olyan ábrázattal mintha minden rendben lenne.
- Ím a jutalmaitok. Azokban a ládákban – bökőt az egyik ládára - érdekes ereklyék vannak. Egyet választhattok. A pénzt meg tőlem kapjátok meg, ha végeztetek. –
Aztán a cirkuszosok, hoz fórdúlt oda.
Lányok, és Wry, ideje visszaszolgáltatni a gyűrűket. – Amiket azok azonnal le is húztak az ujjaikról. Nekem csak most tűnt fel a gyűrű, mivel eddig csak egyszerű ékszernek gondoltam. Amit nem tartottam fontosnak. Azonban most jobban meg tudtam nézni és feltűnt, hogy mind egyforma mintát mutat. Ám most volt jobb dolgom is mit azon gondolkodni, hogy mik azok a gyűrűk. Inkább bele ástam magam a láda tartalmába, hogy valami jót találjak. Először egy kardot néztem ki magamnak, ami lángra kapott, ha mikor meg próbáltam használni. Úgy gondoltam rendesen hasznát vehetem, ha legközelebb mágia nélkül kell boldogulnom. Azonban jobban belegondoltam a dolgokba és úgy döntöttem, hogy már elég fegyverem van. Így inkább valami mást próbáltam meg magamnak keresni. Ekkor meg akadt a szemem egy furcsa üveggömbön, amiben egy apró ház volt, mint valami üvegbe zárt világ. Ez érdekesnek tűnt számomra, így kivettem a ládából és Keila felé fórdúltam vele. Meg akartam kérdezni hogy mi ez, azonban ö el volt foglalva a többiek kérdéseivel. Meg vártam, míg akadt egy alkalom számomra. hogy én is kérdezzek.
- Keila ez az üveggömb mit tud? – kérdeztem.
- Az a gömb egy igen különleges tárgy. Ugyan is egy felfedező volt, aki készítette. Egy különleges varázslattal van ellátva, ami egy apró világot rejt magában. Ami lehetővé teszi, hogy a használója bekerüljön ebbe a világba, és ott biztonságban legyen. Mivel a gömb csak mágiával pusztítható el. -
- Értem. Akkor ez egy zseb ház vagy valami hasonló. -
- Igen úgy van. Mivel zsebre vághatod, ha akarod. –
- Az érdekelne, hogy mi lett a felfedezővel nehogy egy hulla legyen benne. –
- Ne aggódj. Már sokan használták így kétlem, hogy lehetne hulla. – nyugtatott meg Keila.
- Értem. Ez remek is ám az érdekelne, hogy hogy lehetne be jutni a gömbbe, -
- Egyszerű csak annyit kell mondanod, hogy gömbbe zsúp és máris élvezheted a Merengő kényelmét. –
- Értem ez pont jó lesz nekem bármi korra. Akkor én ezt választom. –
- Remélem jó szolgálatot fog tenni. –
Azzal én el is távolodtam a ládától hagytam, hogy a többiek is meg találják a maguk jutalmát. Én átvettem a pénzt Keila-tol és kezet ráztam vele. Ami meglepően erős volt nő léttétre, bár egy fegyver mágustól ez talán elvárható.
A hogy a többiek végeztek a kincskereséssel, kézfogással búcsút intettünk egymásnak. Ez után a csapat elkezdett szétszéledni. Két lány a cirkuszból két férfival tartott. Míg Irina és Wry kéz a kézben indultak az útjukra. Én inkább egyedül utazom, mivel nem vagyok oda a társaságért.
Ahogy haladtam úgy gondoltam ki kellene próbálnom az üveggömböt. Ezért Egy nyíltabb helyen elővettem és kimondtam a varázsigét.
- Gömbbe zsúp. – Azzal azonnal a gömbben találtam magam pont a ház előtt. Az első benyomás kellemes volt. A hőmérséklet nem volt olyan meleg de hidegnek sem mondanám, de pont megfelelő a számomra. A következő, ami észrevettem az a hatalmas fa. ami a ház előtt volt de pont mögöttem. Egy hatalmas fenyőfa magasodott ott. Amint befejeztem a fa bámulását be kukkantottam a házba is. Egy napaliba léptem be elsőnek, ami elég tágasnak tűnt. Ráadásul még be is volt rendezve egy asztal volt középen körülötte négy székkel, egy kanapé, egy tűzhellyel és két szekrény. Ez pont annyi amennyi elég számomra. Aztán a nappaliból nyíló három ajtó egyike következett. Ami egy hálószobát rejtett egy ággyal, ami mellet egy kis éjjeli szekrény volt. Ezen kívül itt is volt egy szekrény a ruháknak. A következő ajtó mögött egy fürdő fogadott, káddal és vécével. Aztán meg néztem a harmadik ajtó mögötti helyiséget, ami egy üres kamrát rejtett. A gyors körbenézés után, a ház körüli területet vettem szemügyre. A mit fű borított be teljesen. Nem az az ápolatlan elhanyagolt, hanem az, amit nem rég nyírtak le. A nézelődés közben feltűnt hogy a külső világ tisztán látszik. Bár az én szemszögemből nézve hatalmasnak tűnt. A nézelődésemnek az vetett végett, hogy valami elkezdte szemügyre venni az üveg burát. Ezt nem hagyhattam, ezért azonnal kimondtam a varázsigét.
- Gömbből zsúp – aminek hatására kinn is teremtem a rendes világba.
Ami meglepte a mókust, ami a gömböt vizsgálta. Azonnal elszaladt a fák közé. Mivel nagyon meg örültem az újdonsült eszközömnek, ezért úgy döntöttem. hogy veszek pár apróságot a házba. Ezért egyenesen Era-ba vettem az irányt hogy bevásároljak.

Az ajtón át nemsokára a felszínre érkeztünk. ~Végre egy kis friss levegő.~ Csakhogy a semmi közepére érkeztünk. A cikruszi sátornak és a közönségnek már csak hűlt helyét találtuk, nem várt minket semmi, csak a néma csönd, meg a szél suhogása. llletve mégis egynéhány ládát láttam meg tőlünk nem is olyan messze. Keila odavezetett minket, majd beszélt valamilyen "társról" is, akinek elvileg itt kéne lennie, csakhogy magunkat leszámítva nem volt itt senki más. Miután ezen napirendre tért, Keila felnyitotta a ládákat, keresgélt bennük, és egy levelet húzott elő belőle. Azt elolvasván, a nő összegyűrte, majd visszadobta oda, ahol azt találta. Ezután végül hozzánk szólt:
- Ím a jutalmaitok. Azokban a ládákban - mutatott rájuk a nő. ~Milyen szerencse, hogy mindennek ellenére a fizettséget megkapjuk.~ - érdekes ereklyék vannak. Egyet választhattok. A pénzt meg tőlem kapjátok meg, ha végeztetek. - mosolygott Keila, majd kinyújtotta a kezét. - Lányok, és Wry, ideje visszaszolgáltatni a gyűrűket.
~Gyűrűk ? Még olyanok is voltak ?~ Úgy látszik igen, mert azt említettek némi szomorúsággal, de levették ujjukról az egyedi mintákkal díszített gyűrűket és visszaadták azt Keilának. ~Bár nem tudom, mi célt szolgálhattak azok a gyűrűk, de van itt valami, ami most sokkal jobban érdekel engem: hogy mik lehetnel azokban a ládákban.~ Gondoltam, majd a társaimmal együtt odasétáltam az említett faládákhoz. Belenézve láttam, hogy elég sokféle tárgy van benne: egy köpeny, amit Imolatus el is vett, lánc, ékszerek, korsó, de észrevettem egy fehér zsebkendőt is. Egész szép darab volt: egy kicsi, négyzet alakú, finom tapintású keszkenő, a szélén virágmintás csipkedíszítéssel. Mivel mindig vágytam valami finom holmira, megfogtam a kelmét, és odavittem Keilához. Kiváncsi voltam, mitől varázstárgy is ez.
- Keila, elmondanád nekem, hogy ez a kendő mire jó ? - kérdeztem meg tőle.
- Persze. Ennek a varázstárgynak a neve a Tisztaság Zsebkendője. Enyhébb mérgek ellen hatásos.
- És hogy működik ? Töröljem meg vele magam ?
- Nem, nem. Ezt a zsebkendőt be kell nedvesítened, aztán facsard ki belőle a vizet egy edénybe. A nedve gyógyító hatású. Elég hasznos kis kendőcske, azon szép darab is, és a mérete miatt mindig nálad lehet. - ajánlotta a nő.
- Áh, értem. Pont egy ilyenre van nekem szükségem. Ezt választom. - állapítottam meg elégedettséggel, majd összehajtogattam a kendőt és eltettem a ruhámba.
- Rendben, használd egészséggel. - mosolyodott el Keila.
- Köszönöm. ~Ez a zsebkendő még sokmindenre jó lehet.~
- Ja, és ha már úgy is itt vagy. - szólított meg újra Keila. - Odaadom a fizettségedet. - mondta, majd elővett egy bőrszütyűt. - Ím a jutalmad a küldetésért, némi gyémánt van benne. - nyújtotta át az említett tárgyat Keila.
- Köszönöm, hogy az eredeti megbízónk helyett is kifizetsz minket. - hajoltam meg a nő előtt, miután átvettem a kínált szütyőcskét.
- Ugyan, inkább nekünk kellene hálásnak lennünk a szolgálataitokért. Régóta tudtuk, hogy Falkner fel akarja éleszteni azt a démont, de nektek hála, akcióba léphettünk, és legyőzhettük őket. Én is köszönök minket, aztán minden jót. - mondta Keila, szokásos, nyugodalmas mosolyával, és intett egyet búcsúzásképp, aztán felkapta a ládákat és a város felé vette az irányt.
Körbenéztem. A társaim a frissen szerzett varázstárgyukkal vagy épp egymással voltak elfoglalva. Ketten azonban felém tartottak: Irina és Wry.
- Nos... üdv Benoite-chan. Én...azért jöttem, hogy elbúcsúzzam tőled. Tudod, Irina és én, úgy döntöttünk, együtt folytatjuk tovább az utunkat. - mondta Wry kissé zavartan, miközben Irinával előttem álltak, a lány pedig csak békésen mosolygott.
- Értem. És amúgy mik a terveitek a jövőben ? - kíváncsiskodtam.
- Oh, azt még találtuk ki. - nevetett fel Wry. - De annyi biztos, hogy egy ilyen szép nő mellett bárhova sodorhat az élet. - nézett Irinára a fiú. - Ami viszont téged illet, Benoite-chan, vigyázz magadra, talán még találkozunk. - fejezte be Wry, fél szemével rám kacsintott, s végül Irinával kéz a kézben elsétáltak.
- Rendben. Jó utat nektek. - intettem még utánuk.
Ahogy láttam, más is menni készült. Miután mindenki elvitte az általa választott varázstárgyat, Keila fél kézzel felkapta a ládákat, búcsút intett, és Era felé távozott. A társaim közül, akik a küldetésre jöttek, már alig voltak itt néhányan. ~Azt hiszem, ideje nekem is mennem.~ Gondoltam, majd elindultam az erai vasútállomás felé, mivel vonattal jöttem, azzal is megyek haza. ~A munkámat elvégeztem. Bár nem egyedül, de jól végeztem el. Ez egész kellemes érzés.~