Josh Sharpblade

Név: A Menny Kardja
Ár:
Szint:
Leírás: Egy nagyjából 120 cm-es pengéjű, mindkét oldalán kiélezett pallos szerű fegyver. Használójának hatalmában áll a sötétségből felépülő mágiákat átvágnia, és ezáltal semlegesíteni, abban az esetben, ha mágia a fegyver forgatójával megegyező, vagy alacsonyabb szintű. Magasabb szintű mágiákat legfeljebb tompítani lehet vele. Használatakor a pengéből fény árad, ez segíti elő a sötétség legyőzését. Egyszerű használatban nem von el mágikus erőt, azonban ha a kard fényét is igénybe veszi a forgatója, az már varázserő felhasználást igényel.

Kép

- A bátyád mindig is tudta, hogy te egyszer majd utána fogsz nyomozni. Ezt hagyta itt nálam akkor, és azt mondta, egyszer el fogsz jönni, és akkor én adjam át neked. – mondta.
Én mohón kaptam a levél után, és feltépve a borítékot elővettem belőle a papirost, melyen megismertem a bátyám kézírását, és sietve, de mégis nagy koncentrációval olvastam:

„Kedves Josh!

Tudtam, hogy egyszer el fog jönni az a nap, amikor eljutsz idáig a nyomaimat követve. Te mindig az a gyerek voltál, aki sosem nyugodott bele olyanokba, amik számára nem voltak elfogadhatóak. Ez önmagában nem rossz dolog, de vigyázz, lehet, hogy nem mindig tudsz változtatni a dolgok állásán. Ezt jobb, ha már most megtanulod. Amibe én keveredtem, az egy olyan ügy, amibe semmi képpen sem akarlak belevonni, így hát most, ezen levélen keresztül kérlek meg, hogy hagyj fel a keresésemmel! Ha az utam célhoz ér, akkor úgyis visszatérek a céhhez, és hozzátok. Ha pedig másképpen alakulnának a dolgok, akkor még kevesebb okod lenne rá, hogy utánam gyere. A férfinél, akinél ezt a levelet hagytam, a pincében otthagytam egy ládát is. Nyisd ki! Vedd úgy, hogy ez az én ajándékom a mágussá válásod alkalmából. Lehet, hogy ezen a soron kissé megütközöl, hisz én már jóval előbb „eltűntem”, de az ember hall még ezt-azt.

Maradok szerető bátyád: Kemfil”

- Ezt nem hiszem el… Azt hiszi, hogy itt fogom feladni a keresését?... Hát ezt nagyon rosszul gondolja. – álltam földbe gyökerezett lábakkal.
- Nos, kaptál választ a kérdéseidre? – kérdezte kíváncsian az apóka.
- Fogjuk rá. – mondtam, mikor feleszméltem a gondolatok kavalkádjából.
Egy rövid szünet következett. Szükségem volt némi időre, hogy rendezzem a fejemben a káoszt, majd folytattam:
- A levél szerint a bátyám hagyott egy ládát a pincében. Lemehetnék megnézni? – érdeklődtem.
- Á, igen! Hogyne, kövess! – mondta, és elkalauzolt a pincébe.
Eléggé nagy és öreg hely volt, mindent belepett a penész és a por. Odavezetett az egyik sarokba, majd rámutatott az egyik ott heverő, porral belepett faládára.
- Ez volna az. Már gondolkodtam rajta, hogy kidobom innét, de hát nem vitt rá a lélek, elvégre mégis csak az a kedves fiatalember hagyta itt. – ismerte be a dolgot.
- Köszönöm, hogy megtartotta. – mondtam, és a szívem egyre hevesebben kezdett verni. – Vajon mi lehet benne? – foglalkoztatott a kérdés.
- Esetleg hozzak valamit, amivel fel tudjuk feszíteni? – ajánlkozott az apó.
- Köszönöm, nem szüksége, majd én elintézem. – mondtam, és egy tőrt idéztem meg, melynek segítségével könnyű szerre leválasztottam a láda tetejét az oldalaitól.
Első ránézésre csak szalma volt benne, de nem kellett túl sok sütnivaló, hogy az ember rájöjjön, hogy az csak bélésnek van benne. Beletúrtam a kötegbe, ami egy kissé már bűzlött, mivel a pince nem volt éppen a legszárazabb hely, de ez most mellékes volt. A kotorászás közben megakadt a kezem valami nagyobb dologban. Megmarkoltam, és kihúztam a rengeteg szalma közül.
Első ránézésre is meg tudtam állapítani, hogy ez egy kard, de be volt tekerve valami bőr féleségbe, így nem tudhattam pontosan, hogy mi is az, szóval gyorsan lebontottam a külső csomagolást.
- Ezt nem hiszem el! – álmélkodtam.
Nem tévedtem, valóban kard volt, de nem akármilyen. Gyönyörűen ki volt művelve. Még soha életemben nem láttam olyan aprólékos és gyönyörű mintákkal ellátott fegyvert, ráadásul a méretéhez képes meglehetősen könnyű volt.
Rövid csodálat után eltettem a kardot, majd elbúcsúztam az öregtől, megköszönve neki mindent.
…

Kénytelen voltam visszatérni a céhbe, és ha már így alakult a dolog, egyúttal egy rövidke időt szakítottam arra is, hogy néhány szót váltsak a mesterrel.
- Hó, szóval életben van? – vidult fel kissé, hallva a történetemet a levéllel.
- Vagy legalábbis akkor életben volt. – tettem hozzá kissé sötéten, de mégis csak optimistán. – Valamint… ezt hagyta ott nekem. – mondtam, majd megmutattam a kardot.
- Ez nem egy közönséges kard, remélem tisztában vagy vele. – mondta mosolyogva az öreg.
- Őőő… miért is? – kérdeztem tudatlanul.
- Ez egy egyedül álló kard. A menny kardja. Ezzel képes leszel legyőzni a sötét mágiák java részét. – fejtette ki kissé bővebben.
- Legyőzni a fekete mágiákat? – ámultam el.
- Igen. Ha megfelelően használod, képes leszel fényt előhívni a kardból, mellyen a sötétség alapú mágiákat mind szét tudod szabdalni. – folytatta a kiselőadást.
- Azt a… - esett le az állam.
- Szóval csak okosan használd, ez nagy kincs! – mondta, mint egy apai jó tanácsként.
- Úgy lesz! – válaszoltam büszkén. – Nem fogom eltékozolni bátyám, megtanulom használni, és a segítségével vissza foglak hozni! – határoztam el, majd elhagytam a céhházat.

Név: Sword Of Heaven /A Menny Kardja /
Ár: 3
Szint: 330.000
Leírás: Egy nagyjából 120 cm-es pengéjű, mindkét oldalán kiélezett pallos szerű fegyver. Használójának hatalmában áll a sötétségből felépülő mágiákat átvágnia, és ezáltal semlegesíteni, abban az esetben, ha mágia a fegyver forgatójával megegyező, vagy alacsonyabb szintű. Magasabb szintű mágiákat legfeljebb tompítani lehet vele. Használatakor a pengéből fény árad, ez segíti elő a sötétség legyőzését. Egyszerű használatban nem von el mágikus erőt, azonban ha a kard fényét is igénybe veszi a forgatója, az már varázserő felhasználást igényel.