Mateus Grandus vs Sophia Sanlinia, avagy menj unatkozz máshol! (ellenőrizhető)

Magnolia, több mint 60.000 lakos, és persze mindegyik ugyanabban a könyvtárban kell a napot lopja! Alig múlt 10 óra, komolyan nincs csak egyetlen könyvtár az egész Városban? Nem úgy tűnik, hogy találok egy csendes sarkot ahol tovább tanulmányozhatom Apám varázskönyvét.
~ Na nem baj akkor majd legközelebb. ~ gondoltam miközben kisiettem a könyvtárból és eldöntöttem, hogy inkább keresek egy fogadót vagy valami hasonlót ahol viszonylag csend van és nem is zargatnak az emberek.
Nos igen, én tényleg kerestem egy ilyen helyet, de mindenütt akkora volt a nyüzsgés, hogy inkább feladtam és unott arccal jártam az utcákat. Ötletem se volt, hogy mit csináljak, általában ilyenkor apám könyvét bújom, de hát minden hely tömve van emberekkel így pedig lehetetlen nyugodtan olvasni. ~ Nem hiszem el, hogy Magnoliában senkinek sincs jobb dolga mint az én utamban lenni! ~ zsörtölődtem magamban míg el nem értem egy csendesebb utcát ahol csupán egy Nőt láttam a járdán, ahogy épp besétált egy kisebb élelmiszerboltba. ~ Tökéletes! ~ mosolyodtam el majd elővettem apám könyvét. ~ Ha tanulni nem is tudok, de gyakorolni mindenképp fogok! ~ Gondoltam majd a könyvben a pecsétmágiához lapoztam. Korábban már megtanultam a pecsétmágia alapjait, de még nem próbáltam ki eddig élőben, így jobbnak láttam ha inkább kilesem a könyvből a pontos pecsétmintát a záró pecséthez, ugyanis azt tervezem, hogy bezárom a nőt és az eladót a közértbe azzal, hogy egy záró pecsétet teszek az ajtóra. Ezzel gyakorlom a mágiát, és az unalmam is elűzöm. Két legyet egy csapásra!
Csendben odasomfordáltam az ajtó elé és követve a könyvben leírt lépéseket, felrajzoltam a pecsétet. Már csak egy feltétel kell, ami felnyitja a pecsétet. ~ Hmm... Nem akarom, hogy örökre be legyenek zárva, de azért mégis bent kéne tartani őket egy darabig, hogy lássam tényleg jól csináltam-e. ~ gyors elmefuttatás után végül megadtam a feltételt ~ Csak akkor nyílhat ki az ajtó, ha szépen kérik! ~ És ezzel készen is voltam. Már csak annyit kell tegyek, hogy hátrébb állok és végignézem ahogy kipróbálnak törni az épületből. ~ Roppant szórakoztató fél óra elé nézek. ~ Gondoltam majd fél perc múlva egy éles hang visszhangzott az üres utcában:
- Hé te, mit képzelsz magadról? Ez nem játék!
- Ha? - fordítottam bambán a fejem. A hang forrása egy gyerek volt. Hosszú, fehér, két copfban végződő haja volt, és mérgesen nézett rám.
- Odabenn emberek vannak! Nem zárhatod be őket csak úgy!
- Mégse állított meg senki sem benne, hogy megtegyem. - vontam a vállam. Kicsit furcsának találtam, hogy tudta mit csináltam de nem érdekelt.
- Menj innen kölyök, útban vagy!
- Mit mondtál?! Mond még egyszer és levágom a fejedet tőben! - csattant fel a gyerek.
~ Na nézd már a kis pukkancs! ~ nevettem magamban, ~ Mit hisz ez a lány, hogy majd egy egyszerű ember, aki még csak nem is nagykorú, elmondja nekem, hogy mit tehetek és mit nem? ~
Nem foglalkoztam vele, inkább elfordítottam a fejem és figyelmem ismét a zárt ajtóra irányult, amit azóta kétségbeesetten próbálnak betörni. Hiba volt. Hirtelen egy erős lökést majd egy hasító fájdalmat éreztem a vállam körül. Kilendültem az egyensúlyomból és a földre estem.
- Hé, mi az már?! - szóltam meglepődve. Nem számítottam, hogy egy egyszerű kölyök fog majd feldönteni. Eközben valami meleget éreztem a vállamnál, és mikor odanéztem láttam, ahogy egy hosszú vágásból a vállam alatt kezd szivárogni a vér. Ezután egy fura morgást hallottam, felnéztem és egy hatalmas macskafélével néztem farkasszemet. ~ Szóval innen az az erő és a vágás is. ~
- Hoppá, csak nem egy mágushoz van szerencsém? Tudsz más trükköt is? - kérdeztem gúnyos hangon. Ha meg akart rémiszteni sikerült neki, de nem mutathatom az ijedtségem. Egy kölyök előtt semmiképp!
- Te vagy annyira nagyra magaddal? Ugyan már! - fura volt és hát mit tagadjam, meg is lepett mikor a előttem álló vadállat megszólalt a kölyök hangján. - Pont te fekszel előttem a földön! Kis beképzelt!
~ Tehát Ő is mágus. Ez megváltoztatja a dolgok rendjét. ~ gondoltam majd lassan felálltam miközben jobb kezemmel végig a sebemet fogtam.

Reggel.
~Megint semmi kedvem felkelni. De muszáj mivel ma kell kitakarítanom a háziasszony lakását fizetségképpen.~gondolkodtam félálomban.~Na jó! Hajrá!~ szólítottam fel magam.
Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és Yuka tojásával elindultam az asszonyság lakásához. Kopogok, rögtön kijön majd elmegy sétálni meg bevásárolni. A takarításon hamar kész lettem. Írtam egy cédulát a háziasszonynak majd elhagytam a lakást.
Otthon megreggeliztem, aztán megrajzoltam, hogy szerintem, hogy fog kinézni Yuka ha kikel. Miután ezzel megvoltam elmentem sétálni. Vittem Yukát is bár kicsit már macerás volt mindenhova magammal vinnem.
Kiléptem a házból és egy szomszédos üzlet felé indultam.
Amint arra fordultam megláttam, hogy egy férfi a mágiáját használva bezárta a bolt ajtaját. Ezt látva nagyon felháborodtam és dühösen rákiáltottam:
- Hé te, mit képzelsz magadról? Ez nem játék!
- Ha? - fordult felém bamba tekintettel.
Vállig érő haja volt, és zakót viselt. Ez utóbbit kicsit furának tartottam, de hát kinek milyen az ízlése. Nem nagyon érdekelt mit viselt hiszen bezárta az embereket a boltba így ismét kiabálni kezdtem vele:
- Odabenn emberek vannak! Nem zárhatod be őket csak úgy!
- Mégse állított meg senki benne, hogy megtegyem - vont vállat nemtörődöm stílusban. - Menj innen kölyök, útban vagy!
Ekkor olyat tett amit nagyon nem kellett volna: lekölyközött. Ez olyan dolog volt amit ki nem állhattam. Ha gyerekként kezeltek akkor nagyon fel tudtam pörögni. Ennek hangot is adtam:
- Mit mondtál?! Mond még egyszer és levágom a fejed tőben.
Nem foglalkozott velem hanem visszatért az ajtóhoz. Ezzel még jobban kihozott a sodromból. Yukát Egy biztonságos házsarokba tettem majd átváltoztam hópárduccá. Mivel nem számított rám így kihasználtam a helyzetet és felé ugrottam és mély sebet ejtettem a válla alatt.
- Hé, mi az már?! - kiáltott csodálkozva és felháborodva. Körülnézett majd meglátott amint hópárducként vicsorgok rá.
- Hoppá, csak nem egy mágushoz van szerencsém? Tudsz más trükköt is? - kérdezte gúnyosan amivel szintén rátett egy lapáttal.
- Te vagy nagyra magaddal? Ugyan már! - néztem le rá. - Pont te fekszel előttem a földön! Kis beképzelt! - szóltam még és nyelvet nyújtottam rá.
Ezután sebét fogva feltápászkodott és talán támadásra készült, de ezt nem tudtam pontosan megítélni.

~ Kis fruska! Ez fáj ám! ~ gondoltam, de nem törődtem most vele. Maga seb nem súlyos, bár látott már szebb napokat a vállam. Jobban sértette inkább a büszkeségem, hogy egy ilyen kislány tette ezt velem. Mit tagadjam hátrányban voltam, bárhová lépek Ő előttem terem és újra letámad, amit megint csak nem tudok majd elkerülni. Egy amaterasu csapással gyorsan letudnám ezt a harcot, de túl sokáig tartana a pecsét elkészítése és mégse akarom súlyosan bántani. Tükör szilánkot se tudok használni, hisz mire megidézem a tükröt Ő lecsapna rám még mielőtt megérinthetném azt, a füstmágiához pedig szükségem van egy füstölőre a táskámból. ~ Időt kell nyernem, vagy legalább valahogyan kitörni ebből a nem épp kedvező helyzetből! ~
Aztán bevillant. Ha azt akarom, hogy ne lássa meg ahogyan varázsolok, akkor elrejtem előle. Egy gyanútlan mozdulattal megidéztem magunk közé egy tükröt, ami engem ábrázolt ahogyan állok előtte ártatlanul. Ez nem fogja sokáig feltartani, úgyhogy gyors kell legyek. Előkaptam a táskámból egy füstölőt és egy gyújtót. A füstölőt a számba vettem, hogy ne legyen útban a kezeimnek, majd meggyújtottam. A füstölő csakhamar elkezdett egy vékony, halovány, de kellemes illatú füstöt eregetni magából, amit én azonnal elkaptam és mágikus füstté alakítottam. ~ Ha szerencsém van egy meglepetés támadást be is vihetek ezzel. ~ Gondoltam majd a füstöt egy szilárd emberi ököllé formáztam és a köztünk lévő Tükör Ábrán keresztül, egyenesen a párducot vettem célba vele.

Felállt ugyan, de nem mozdult. Legalábbis így láttam. Azonban hallottam a kavicsok zörgését a lába alatt és valami motozást is.
~Most mozog vagy nem? Nem értem.~gondoltam.~Mi ez? Füst? Igen. Biztosan az.~ éreztem meg a
szagot.~De az meg, hogy lehet, hogy semmi nem mozdul mégis hallok valamit és érzek valami füstszagot. Egyszerűen nem értem.~törtem az agyam a látottakon, hallottakon, érzetteken.
Ekkor egyáltalán nem értettem. Minden izmom megfeszült: felkészültem az esetleges támadásra. És
akkor egy füstököl széttört egy eddig nem is látott tükröt. Így már értelmet nyert a fejemben a hang és a szag. Gyorsan reagáltam így ki tudtam térni. Az ugrás után átváltoztam bagollyá és felrepültem a támadóm feje fölé. Utána gúnyosan leszólok neki:
- Bééna! Még el sem találsz! Hallottalak mozgolódni és éreztem a füst szagot is!
Ő dühösen rám kiáltott:
- Tönkrement a zakóm kicsi lány! Hát szabad ilyet csinálni nálad öregebbekkel?
- Még szép! A lakosokért teszem! - kiáltok vissza a feje fölül.
A megszólalásával még jobban felhúzott és a füstöklöket kerülgetve le-lecsaptam a fejére. Nem okozott ugyan nagy sebeket, de ezzel nagyon idegesítettem amit jó volt nézni.

Sikerült idejében kitérnie a támadásom elől. Pedig ha ezt az ütést bekapja, azzal elégtételt vehettem volna a karmolásért. Ahogy elugrott ismét átváltozott, ezúttal egy bagollyá. Ebben az alakban repkedett fölöttem és gúnyolódott.
- Bééna! Még el sem találsz! Hallottalak mozgolódni és éreztem a füst szagot is!
Belefáradtam a játszadozásba. Persze, én kerestem a bajt de már kezd kihozni a sodromból a szemtelen kis alakváltó.
- Tönkrement a zakóm kicsi lány! Hát szabad ilyet csinálni nálad öregebbekkel? - kiáltottam rá.
- Még szép! A lakosokért teszem! - kiáltott vissza.
~ Mégis miről beszél ez? ~ Gondoltam, mikor a lány elkezdett vadul röpködni körülöttem és ügyesen kerülgetve a füst csapásaimat néha belém karmolt kicsi, de annál élesebb karmaival. Ezzel inkább csak még jobban felbosszantott, és dühömben tovább kalimpáltam a füst-öklömet, amit Ő rendre kikerült és karmait rendre az arcomba vájta. ~ Ez így nem mehet tovább! Le kell nyugodnom különben a több karmolás lesz rajtam mint bőr, és az nem lenne épp szerencsés! ~ Utasítottam magam, majd egy mély levegőt vettem, hogy lenyugodjak, de mivel nem működött inkább felemeltem mindkét karom (a bal kicsit fájt a seb miatt) és megidéztem egy vízszintesen fekvő, széles tükröt.
- Mirror Shard! - Kiáltottam, és a tükör ezer darabra hullott, majd a szilánkjai ahelyett, hogy lehulltak volna a földre a bagoly felé vették az irányt.
~ Ezt kerülgesd! ~

Ekkor megidézett valami tükröt és széttörve felém küldte a szilánkokat. Megpróbáltam minél gyorsabban a leszállni, de eközben szereztem vágást a lábamra és a szárnyaimra(karomra). A földre érve először kicsit pihegtem, mert kezdtem kifogyni a varázserőből. Hiába ő továbbra is szórta a szilánkokat amiket kerülgetnem kellet. A legtöbb elől ugyan sikerült kitérnem, de a többi óhatatlanul kellemetlen sebeket okozott a testem minden pontján. Amik engem nem találtak el vagy csak súroltak azok a hátam mögötti ház üvegébe és falába fúródtak.
~Na gyerünk!~buzdítottam magam.~Ki kell engednem a bentieket! Le kell győznöm ezt a majmot!~
gondoltam a bentiekre. Ekkor dühösen ellenfelemre pillantottam majd felé ugrottam és ugrás közben átváltoztam farkassá és a folyamatosan szóródó szilánkokat kerülgetve rákiáltottam:
- Ne hidd, hogy győzhetsz csak azért, mert felnőtt vagy! Megmutatom, hogy egy fiatal is lehet olyan erős, mint egy felnőtt! - direkt nem neveztem magam gyereknek mivel azt ki nem állhattam.
- Túl sok filmet nézel, kölyök! - kiáltott rám, de erre már nem tudtam válaszolni, mert elértem őt és
megpróbáltam megharapni, ezúttal a vállát. Ez azonban nem sikerült, mivel időben kitért előlem. Ám én is gyorsan kapcsoltam és mielőtt visszanyerhette volna az egyensúlyát a mellkasára ugrottam, ezzel a
földre küldve őt. Ezekkel egy időben beleharaptam a bal csuklójába. A jobban egy kisebb tükör volt amit azonban már nem tudott használni. A sebek a karjaimon meg a lábaimon ugyan sajogtak, de nem foglalkoztam velük. Most fontosabb volt őt a földön tartani.
~Na, látod? Te kerültél előbb a földre. Most beszélj nagyokos!~ örültem magamban a sikeremnek.

Siker! Szárnyak ide vagy oda, az apró szilánkokat már Ő sem tudta volna kikerülni olyan jól mint a füst csapásaimat, így aztán vissza is változott eredeti alakjába. Sikerült szinte minden támadásomat teljesen elkerülnie, de most láthatóan elfáradt, csak úgy kapkodja a levegőt. Így viszont én kerültem előnyösebb helyzetbe. Hiába volt képes már a legelején megsebezni, ha én jobban bírom a strapát, mint Ő. Újabb Tükör Szilánk, és ezt már nem tudta olyan ügyesen kikerülni mint a füst csapásomat nem rég. Úgy tűnik, hogy az alakváltó ereje nélkül nem elég gyors ahhoz, hogy tökéletesen elkerülje minden támadásom. A második Tükör Szilánk már eltalálta, és vágásokat ejtett az egész testén. Ekkor ismét átalakult ~ Tehát még van benned szusz... ~ ezúttal egy farkassá, és ismét sikeresen kikerülte a Tükör Szilánk mágiámat. ~ Remek! Lássuk ki bírja tovább mágiával! ~ gondoltam magamban majd megidéztem egy újabb tükröt a jobb kezemmel.
- Ne hidd, hogy győzhetsz csak azért, mert felnőtt vagy! Megmutatom, hogy egy fiatal is lehet olyan erős, mint egy felnőtt! - kiáltotta felém futva.
- Túl sok filmet nézel, kölyök! - vágtam vissza, de ami az igazat illeti, kijelentése nem állt messze az igazságtól. Jobb kezemben lévő tükröt támadásra emeltem, de már túl közel volt. Odébb szökkentem így elkerültem, hogy feldöntsön, de négy lábbal sokkal ügyesebb mint én, és egy gyors manőver után már ismét felém ugrott... majd ledöntött a lábamról.
Jobb kezemben még mindig a fel nem használt tükör lebegett, míg bal kezem, amivel magam védtem, épp egy farkas próbálja leharapni a helyéről. Nem épp szerencsés helyzet és a fenébe is, ezután a harc után örülök ha megmarad a karom.
- Nehéz vagy. - cukkoltam a lányt majd behúztam a lábam és átrúgtam a farkast a fejem fölött. A rúgástól szerencsére elengedte a karom így feltudtam nagy nehezen tápászkodni még mielőtt újra nekem ugrott volna. ~ Nem maradt sok varázserőm, gyorsan be kell fejezzem!
Figure Mirror! ~ Mondtam ki a varázslatot magamban majd míg feküdt, én megidéztem egy tükröt ami engem mutatott, a két lábamon megállva, védekező állásban. Én leguggoltam a tükör tövében és vártam, hogy megtámadja a tükröt. Őszintén reméltem, hogy be fog jönni a trükk mert ez volt az utolsó varázslatom.

- Nehéz vagy! - vágta a fejemhez.
Sikerült leszorítanom a földre, a karjait is blokkoltam, csakhogy ott voltak a lábai. Azokkal nem számoltam. Ennek szomorú következménye, hogy egy erőteljes rúgással átpenderített a faja felett. Szép ívvel és egy nem épp kecses szaltó után szerencsésen talpra érkeztem.
~A fenébe!~szitkozódtam.~Áhh, most már mindegy. A harcnak még nincs vége. Na rajta.~megfordultam és csodálkozásomra azt kellett látnom, hogy ellenfelem mozdulatlanul, védekezőn áll, várja a támadást.~Ezek szerint elfáradt.Akkor van esélyem nyerni!~örültem meg.
Ezzel az örömmel teljes erőbedobással indultam meg felé.
Bár furának tartottam, hogy egyáltalán nem mozdul nem igazán foglalkoztam vele. Fél méterrel tőle elrugaszkodtam a talajról és nekiugrottam.
Sajnos csak ugrás után jutott eszembe az első támadása amikor úgy tűnt mintha nem mozdulna közben pedig mágiát készített. Mikor ez eszembe jutott rájöttem miért nem mozog az akit látok.
~A csudába?! Hogy eshettem bele kétszer ugyanabba a csapdába?!~szidtam magam.
Pechemre már nem tudtam megállni, így teljes lendülettel csapódtam a tükörnek. Az könnyedén széttört így egyszerűen továbbrepültem. Azzal pláne nem számoltam, hogy az ellenfelem nem lesz a tükör mögött ezért simán továbbrepültem.
Legalábbis elsőre azt hittem. Azonban rögtön kiderült, hogy tévedtem, mert az uraság megragadta a hátsó lábaimat megpördült velem és nekihajított az üzlet falának.
Ez nem volt épp kellemes, de nagy szerencsém volt, mert semmim nem tört el. Bár úgy csúsztam le az üvegről, mint egy gumidarab. Utána kicsit földön maradtam és visszaváltoztam. Mivel már egyébként is igen fáradtak voltunk ez pedig már tényleg sok volt nekem. Nem sokkal később szédelegve feltápászkodtam.

Ha csak a mágikus képességeken múlna, a kicsilány már felmosta volna velem a padlót. De mégha van is olyan erős mint egy felnőtt, közel sincs annyira okos. Másodjára is sikerült félrevezetnem ugyanazzal a kezdetleges trükkel. A farkas gondolkodás nélkül a tükörkép felé rohant majd egy erőteljes ugrással nekirontott. Én mindeközben a tükör tövében húztam meg magam, várva az esélyre, ami csakhamar meg is jött. A kölyök szabályosan áttörte magát a tükrön majd átugrott a fejem felett. Persze én sem voltam rest, még a levegőben elkaptam a két hátsó lábát, megvetettem a lábam majd egy gyönyörű pörgetés után elengedem őt. A lány ennek köszönhetően nagy erővel nekiütközött a röppálya útjában lévő falnak, ami kisebb csattanás kíséretében gyors és fájdalmas megálljt tett lehetővé a farkasnak. Pár másodperc múlva a farkasforma eltűnt és ismét egy hosszú hajú kislány alakját láttam a földön feküdni.
Még magánál van bár látszik rajta, hogy volt jobb bőrben. Persze én sem panaszkodhatok, tele vagyok állat harapásokkal, karmolásokkal és csípésekkel, amik bár nem túl vészesek, de lassan ideje lenne ellátni őket, mielőtt a szükségesnél több vér szivárogna ki belőlem. A lány nem sokkal később, fejét fogva feltápászkodott, majd szemét felém szegezte, mintha a pillantásával akarna megölni.
~ Most már biztosan Ő is kimerült mágikusan. Muszáj! ~

Dühösen az ellenfelemre pillantottam és csodák csodájára semmi nem történt. Már nagyon kifogyott a mágikus erőm így arról, hogy mágiával támadjak lehetetlenné vált. Épp ezért körülnéztem hátha találok valamit amivel harcolhatok ellene.
~Valami... kemény, kardszerűség kéne~gondolkodtam ahogy körbepillantottam.~Ez az! Megvan!~örültem meg amikor megláttam a vaskos fa bunkót.
Hamar felkaptam és erősen megszorítva nekirontottam ellenfelemnek. Először felülről próbáltam eltalálni, de ő gyorsan kitért. Én utána vetettem magam, ám hiába igyekeztem akárhogy eltalálni ő mindig kitért.
~A csudába! Miért nem tudom eltalálni?! Hogy lehetek ilyen béna?!~kérdeztem dühösen magamtól.
Dühömben teljesen össze-vissza támadtam így innentől még könnyebben kerülgette az ütéseimet. Bár volt néhány ami súrolta a karját, de eltalálni egyik se tudta. A fejvesztett küzdelmem gyakorlatilag csapkodássá vált. Semmi esélyem nem volt, hogy eltaláljam. Az utolsó reménytelen és egyben erőtlen ütésen után egyszerűen elvágódtam, mert a sok csapkodás kifárasztott.
~Francba!~szitkozódtam magamban és megpróbáltam felállni.
Ezt meghiúsította az, hogy már teljesen kimerültem, valamint, hogy az ellenfelem odalépett hozzám és kitépte a botot a kezemből, engem hagyott felülni, de aztán nem nagyon foglalkozott velem. Ezután már inkább ott maradtam, mert láttam, hogy nem lenne értelme a küzdelemmel tovább próbálkozni.
~A csudába! Vesztettem~ismertem el magamban.~Az emberek pedig még mindig odabenn vannak. Kudarcot vallottam.


(De még nincs vége!!!!!!!!!)

Miután a szemmel verés nem működött, utolsó próbálkozásként felkapott egy fadarabot a földről és mint egy kardot, úgy tartva maga előtt, nekem rontott.
~ Ez már nevetséges! ~ gondoltam és könnyűszerrel elhajoltam a suhintás irányából.
Még mindig nem adta fel, tovább suhogtatta előttem a karót, ami már egyáltalán nem volt szórakoztató számomra. Csalódott arccal kerülgettem tovább a lány kétségbeesett próbálkozásait, ami lassan átment vad kapálózásba mígnem elesett a saját lábában és ismét a földön kötött ki.
Én odaléptem elé, és kivettem a kezéből a botot majd elhajítottam és elfordultam előle.
A móka véget ért, már nem tud tovább szórakoztatni, és nem valószínű, hogy újabb támadás járna az agyában. Így pedig végre ismét az ajtóra fókuszálhatok, amit azóta se tudtak betörni a bezárt emberek.
~ Már egy jó ideje él a pecsét és még mindig nem tudták betörni. Tehát a Lezáró Pecsét működik, és tényleg hatásos. Ezt jó ha megjegyzem! ~ gondolkodtam magamban, majd oda léptem az ajtóhoz és így szóltam:
- Ó bölcs ajtaja eme közértnek, halld szavam és nyílj ki kérlek szépen! - szóltam az ajtóhoz mire a pecsét kéken felizzott.
A kislány mögöttem motyogott valamit, de nem figyeltem mert közben az ajtó kinyílt és szabályosan kiestek belőle az emberek.
- Köszönjük! Köszönjük szépen! Már azt hittük örökre bennragadunk. - hálálkodott az egyikük, de én rájuk se hederítettem. Ekkor megszólalt a kicsilány:
- Mire volt ez jó? - értetlenkedett - Annyit értünk csak el, hogy mindketten teljesen kimerültünk és tele vagyunk sebekkel. Mire volt jó?
- Ezt most komolyan kérdezed? Nem rajtam múlott egyik se, tudod.
- De miért zártad be őket?
- Passz. - vontam rá a vállam - Unatkoztam, és ki akartam próbálni a pecsétírási képességeimet. Semmi más okom nem volt rá...
Ekkor beugrott, hogy miért szúrtam annyira a lány szemét.
- Vagy mi, te azt hitted örökre be akarom zárni őket? Egy közértbe?!?
- Ez akkor sem ok arra, hogy gyanútlan embereket zárj be csupán azért, mert unatkozol! - fontoskodott tovább.
- És mégse állított meg senki benne csak te, de mire mentél vele? Meg kéne tanulnod, hogy néha a hősködés csak rosszabbítja a dolgokat. - mondtam majd véres karomat vizsgálgatva így szóltam:
- Ejnye, ez nem néz ki jól. Jobb lesz ha keresek valami orvost aki összeápol!
- Már csak bocsánatképp is, segíthetek megmutatni merre találsz dokit? - kérdi ártatlan szemekkel mintha csak az apjától kérne szívességet.
- ... Ugye tudod, hogy ez a tündibündi nézés nem jön be azoknál akiket fél perccel ez előtt még halálra akartál marni? De te tudod, te jobban ismered a várost, és téged is megnézhetne valaki! - Adtam be végül is a derekam.
- Mi a neved? - kérdeztem.
- Sophia Sanlinia.
- Mateus. Mateus Grandus.
- Akkor ezt megbeszéltük! Gyere!

Emberem nem kis csodálkozásomra odalépett az ajtóhoz és megvizsgálta, hogy jól zár-e a mágiája. Elégedett volt az eredménnyel így magában mosolygott, majd tisztelettel szólt az ajtóhoz:
- Ó, bölcs ajtaja eme közértnek, halld szavam és nyílj ki kérlek szépen!
Odaléptem mellé és csodálkozva néztem rá.
~Épelméjű ez?~kérdeztem magamtól.~Nekem úgy tűnik meghibbant.~jutottam állás pontra.
- Hát te meg...? - nem tudtam befejezni, mert az ajtó előtt egy mágikus pecsét izzott fel kéken. Bár nem tudtam igazán megnézni, de tetszett a színe.
Ezt követően az emberek kiözönlöttek a boltból és ilyeneket mondtak a zárogató embernek:
- Köszönjük!
- Nagyon köszönjük!
- Jajj, már azt hittem örökre bennragadok köszönöm!
Mindenki hálálkodott és én is megkönnyebbültem, de volt ellenfelemet láthatólag nem érdekelte, hogy mi folyik körülötte. Odaléptem mellé és megkérdeztem:
- Mire volt ez jó? Annyit értünk csak el, hogy mindketten teljesen kimerültünk és tele vagyunk sebekkel. Mire volt jó? - ismételtem meg még egyszer a kérdést.
- Ezt komolyan kérdezed? Nem rajtam múlott egyik se tudod. - felelte, mintha nem is számítana, hogy bezárta az összes vásárlót egy közértbe.
- De miért zártad be őket? - erősködtem, mert nem hittem el, hogy valaki csak úgy ok nélkül ilyeneket művelne.
- Passz - vonta meg a vállát. - Unatkoztam, és ki akartam próbálni a pecsétírási képességeimet. Semmi más okom nem volt rá... - fejezte be számomra továbbra is érthetetlen okkal.
Aztán még hozzátette:
- Vagy mi, te azt hitted, hogy örökre be akarom zárni őket? Egy közértbe?!?
~Így belegondolva tényleg nem sok értelme lett volna~jöttem rá, de ezt be nem vallottam volna neki.
- Ez akkor sem ok arra, hogy gyanútlan embereket zárj be csak azért, mert unatkozol! - próbáltam leplezni zavaromat további ,,jó tanácsokkal''.
- És mégse állított meg senki benne csak te, de mire mentél vele? - tette fel az ésszerű kérdést, majd ő kezdett engem kioktatni: - Meg kéne tanulnod, hogy a hősködés néha csak rosszabbítja a dolgokat.
Megnézte a vérző karját, amit a küzdelem elején sebesítettem meg, majd így szólt:
- Ejnye, ez nem néz ki jól. Jobb lesz ha keresek valami orvost aki összeápol!
- Már csak bocsánatképp is, segíthetnék megmutatni merre találsz egy dokit? - kérdeztem ártatlan, nagy szemeket meresztve rá.
-... Ugye tudod, hogy ez a tündibündi nézés nem jön be azoknál akiket fél perccel ezelőtt még halálra akartál marni - árulta el nekem a tényt. - De te tudod, te ismered jobban a várost és téged is megnézhetne valaki! - döntötte el.
Majd még megkérdezte:
- Mi a neved?
- Sophia Sanlinia - feleltem vigyorogva az előző megszólalásán.
- Mateus. Mateus Grandus - mutatkozott be ő is.
- Akkor ezt megbeszéltük! - kiáltottam még mindig széles mosollyal az arcomon és összeszedtem Yuka tojását. - Gyere!
És elindultam a kórházhoz vezető kacskaringó utcákon. Út közben elmesélte, hogy milyen mágiákat használ és azt, hogy külföldről érkezett Fioréba.