Basket War (Noah vs. Naomi)

- Na akkor elindulok, szia! – köszöntem el végül Natitól egy hosszas beszélgetés után, amit arról folytattunk, hogy miért nem tudok a hátsómon maradni, mert szerinte olyan vagyok, mint egy örökmozgó giliszta.
- Jó, szia! – intett megadóan, majd Haruval és némi élelemmel a táskámban útnak indultam az állomásra. Ott egy Erába induló vonatra szálltam fel, és befoglaltam egy üres kabint a nyugodt utazáshoz. A vonat hamar befutott Era városába, én pedig a járműről leszállva, magam sem tudom miért, elindultam a város széle felé. Körülbelül tíz perces menetelés után egy kosárpályához értem, ahol néhány korombeli fiú játszott. Felettébb csábítónak találtam a játékot, egy kis testmozgás sose árt, és gondoltam megszégyenítem a fiúkat azzal, hogy legyőzöm őket. Habozás nélkül leszólítottam őket.
- Beszállhatok fiúk?
- Csaj a pályán? Te akarsz kosarazni?! Inkább csinálj nekem egy szendvicset! – mit is vár az ember ilyen tuskóktól?
- Csak udvariasságból kérdeztem...na, húzzatok arrébb, én is játszok. – tudattam velük, hogy játék nélkül nem szabadulnak meg tőlem.
- Ne legyetek bunkók... – dobta fejbe labdával a többieket egy magas, barna hajú srác. – Mondjuk, egy szendvics jól esne. - nézett maga elé.
Egy szerencsés véletlen folytán a labda hozzám pattant, így azt megragadva a fiú fejéhez vágtam.
- Csinálok szendvicset, de ti lesztek az alapanyagai! – fenyegettem meg őket morgós hangon, mire néhányan hátráltak egy lépést.
- Au…- fogta a fejét az általam fejbe dobott áldozat, majd csillogó szemeket meresztett rám - Mit szólnál egy fogadáshoz? Kiállsz ellenem egy az egy ellen játszani. Ha te nyersz, beállhatsz. – így is úgy is beálltam volna… - Viszont, ha én, csinálsz nekem egy szendvicset. – nem volt túl nagy a veszteség, de a kihívást nem utasíthattam vissza, csorbát ejtett volna a becsületemen.
- Áll az alku... de a végén úgy is éhen maradsz! – világítottam rá a tényre, majd leraktam Harut a pálya szélén.
- Majd meglátjuk. Mondjuk, ha úgy lenne, később nincs kedved eljönni velem vacsorázni, tudok egy jó kis helyet a...
- Noah... ezt ne most, majd a meccs után, ha lehetne. Még ma játszani akarunk. – szakították félbe a barátai, mire elfojtottam egy nevetést, tudván, hogy engem bizony nem visz sehova a meccs után, se máskor. Szingliként szép az élet.
- Bocs, de egyedül kell majd vacsoráznod, leendő vesztes. Én jól fogok lakni a győzelmemmel. – engedtem meg magamnak egy gonosz vigyort, mert úgy gondoltam egy ember ellen úgysem veszítek.
- Ahogy gondolod. – vonta meg a vállát. Na igen, a fiúk nem bírják a visszautasítást…
Elé álltam jelezve, hogy készen állok, és csak a megszegésre váró szabályokra várok.
- Pénzfeldobással döntjük el ki kezd, de előbb két csapatra oszlunk, pólósok és póló nélküliek. – elővett a zsebéből egy érmét és feldobta– Fej, te vagy póló nélkül. – hadarta, beleszólási lehetőségeimet kizárva. Nyakon vágtam a perverz idiótát, majd sóhajtottam egyet kiengedve a gőzt, és hogy ne törjön ki belőlem a röhögés a próbálkozásait hallva.
- Csak ketten játszunk, nincs szükség két csapatra! – vettem elő a komolyabb hangom. - És mivel kiskegyed bunkó módon nem mutatkozik be elsőként, az én nevem Nao, Naomi Wildrose! – kaptam ki a labdát kezei közül – Felőlem mehet!
- Nagyon örülök kedves NaoNaomi, Noah Senshi. – mosolygott, mire megforgattam szemeim, és vártam, hogy végre elkezdjük. Megint feldobta a pénzérmét. - Fej vagy írás?
- Szerintem csak szívatsz, de ha ennyire szőke lennél, elárulom, hogy a Nao a becenevem... –pillantottam az égre. - Mondjuk... fej. – és vártam, hogy megmutatkozzon az érme oldala.
- Csak szívatlak. – tudtam… - és kezdesz.
Alig hogy kimondta a varázsszót, hátraarcot vágtam és a másik palánk felé vezettem a labdát. – Én arra támadok! – dobtam rá a palánkra a kosárlabdát, de lepattant, egyenesen Noah kezeibe. Nem mozdult, csak pattogtatta maga körül a labdát, mintha hencegni akart volna a teljesítményével.
- Na ez majdnem megvolt, próbáld újra. – szúrós szemekkel néztem rá, és felém nyújtotta a labdát. Megpróbáltam elvenni, de átdobta felettem, majd mögöttem termett és újra a labdával szórakozott.
- Úgy tűnik, kerül téged. Ha szeretnéd, hogy megvigasztaljalak… - kitárta hatalmas karjait ölelésre várva.
Lenyeltem a kitörni vágyó, hölgyekhez nem méltó szavakat, és színészi énemet elővéve, szintén szétnyitottam karjaim, ajkam lebiggyesztettem, és szomorú arccal felé indultam, mintha tényleg megakarnám ölelni. Előadásom félbeszakítva kiütöttem Noah kezéből a labdát, és kikerülve őt a palánkhoz futottam, azonban nem dobtam rá. Ugyan, úgy ahogy ő, pattogtattam magam mellett a labdát, és kihívó szemekkel vizsgáltam a fiút. – Nos, mi lesz?
Megfordult, arcán furcsa kíváncsisággal mért végig, és elmosolyodott. - Mutatok egy trükköt. – Pár lépéssel közelebb jött, majd ujjaiból egy hosszú, vízsugár, vagy kígyó tört elő, magába szippantva a kosárlabdát. - Hogy tetszett? - pattogtatta a már nála lévő labdát.
- Nem rossz… - mondtam, miután leesett a tantusz, hogy egy másik mágussal állok szembe. Szép lassan közelebb mentem hozzá, már csak másfél méter választott el tőle, felemeltem a kezem, ujjammal felé mutattam és egy Fire Ballal ajándékoztam meg. A másodperc töredéke alatt, amíg Noah nem rám figyelt, elvettem tőle a labdát és bevontam tűzzel, persze óvatosan, hogy ne tegyek kárt a labdában. - Én ilyet tudok.
- Akkor úgy tűnik, varázslatosabb lesz ez a kis játék, mint az először reméltem. – mosolygott, miközben felmérte haja épségét - Azért legközelebb célozz jobban, ha tüzelsz. – mondta kissé komolyabb arckifejezéssel.
- Nem téged céloztalak...– vallottam be, hogy csak elterelésnek szántam a Fire Ballt – de ha akarod… - indultam ismét a palánk felé a még mindig lángoló labdával. Kosárra dobtam, de mielőtt bemehetett volna, odafagyott a palánkhoz.
- Ez technikailag nincs bent! – gyilkos pillantást vetettem Noahra, aki a támadásom tüzét igyekezett eloltani maga körül.
Leguggoltam, és lendületet véve felugrottam a kosár szájához, majd teljes erőmből a megfagyott labdába ütöttem, mire az jégszilánkok kíséretében a kosárba esett.
- De most már igen. – mutattam a győztesek jelét, holott még messze voltam a meccs végétől.

Végre volt egy napom, amikor se a Papi nem zaklatott edzésekkel, se a céhen belül nem voltak különösebben dolgaim, amiket ne értem volna rá elintézni, ezért úgy döntöttem ezt a napot ellazázom kicsit. Egy kiadósabb reggeli után elmentem kicsit a parkba, ahol összefutottam pár ismerőssel. Ember mostanában annyi felé mászkáltam, hogy szinte egyáltalán nem is találkoztam senkivel, akikkel azelőtt lógtam, mikor még új voltam a városban és ahhoz is térkép kellett, hogy a budit megtaláljam. Az elmúlt pár hónap bepótlása címén az első kérésre beálltam közéjük játszani és még szinte észre sem vettem már délután volt. Na igen, repül az idő, ha az ember jól érzi magát... mondjuk lehet valamivel kellemesebb lenne lányokkal röpizni, mint izzadós srácokkal kosarazni, de e van. Ahogy egy bölcs ember mondta egyszer: Ajándék lónak ne nézd a farkát.. és most döntse el mindenki perverz e, vagy nem. Na hogy a sztorit is folytassam épp nagyban játszottunk, mikor hirtelen, szinte a semmiből előbukkanva megjelent egy alacsonyabb leányzó, akinek mind szemei, mind a haja áfonya lila színben... na várjál, az áfonya kék. Mindegy a szeme és a haja is olyan lila színben pompázott, mint a... lila és határozott léptekkel jött kis csapatunk felé.
- Beszállhatok fiúk?- Állt elénk végül egy kedves mosollyal arcán, mire én kíváncsian néztem rá, míg társaim egy pillanatnyi lefagyás után, gúnyos vigyorra húzták szájukat.
- Csaj a pályán? Te akarsz kosarazni?! Inkább csinálj nekem egy szendvicset!
- Csak udvariasságból kérdeztem...na, húzzatok arrébb, én is játszok. - Lépett elő az inzultálásra egy másik személyisége, ez a hirtelen váltás pedig csak egyet jelenthetett. Vagy bírni fogom, vagy nem.
- Ne legyetek bunkók... - dobtam őket fejbe egy ügyes célzással, csak a miheztartás végett, de aztán elért tudatomig, miről is volt itt szó. Csaj a kosárpályán, aki szendvicseket csinál. ~ Szalámisat fogok kérni, mogyoróvajjal, tonhallal és... - Au. - Szakította félbe addigi álmodozásom a nemrégiben általam elhajított kosárlabda. Először mondjuk kicsit beféltem, hogy bosszút állt, mert nem szereti ha dobálják, de aztán rájöttem két dologra. 1. a kosárlabdának az az élete, szóval tuti szereti, 2. a lila kiscsaj elég árulkodó testhelyzete azt mutatta, hogy ő próbálta visszajuttatni hozzám narancssárga kis barátom. Viszont a szendvics gondolatától is kajás lettem, meg reggel óta nem is ettem és a bélyeget is elejtettem. Na jó nem, de így tök jól rímelt. ~.~ Na vissza sztorira.
- Mit szólnál egy fogadáshoz? Kiállsz ellenem egy az egy ellen játszani. Ha te nyersz, beállhatsz. Viszont, ha én, csinálsz nekem egy szendvicset. - Álltam elő egy visszautasíthatatlan ajánlattal.
- Áll az alku... de a végén úgy is éhen maradsz! - Fogadta el az ajánlatot, hiszen mint már mondtam, visszautasíthatatlan volt. (Ez amúgy egy elég hosszú szó)
- Majd meglátjuk. Mondjuk, ha úgy lenne, később nincs kedved eljönni velem vacsorázni, tudok egy jó kis helyet a... - Igen, tudom hogy néztek, de kellett egy B terv, ha neadj isten tényleg legyőzne... úgy beleéltem már magam, hogy ehetek. De persze a közönségnek ehhez is volt kommentárja.
- Noah... ezt ne most, majd a meccs után, ha lehetne. Még ma játszani akarunk. - Szavaikat csak pár legyintéssel kergettem el fülemtől és ellenfelemre koncentráltam.
- Bocs, de egyedül kell majd vacsoráznod, leendő vesztes. Én jól fogok lakni a győzelmemmel. - Nem akartam mondani, hogy ha azzal jól lehetne lakni, sosem éheznék, ( ) szóval csak két szóval reagáltam le.
- Ahogy gondolod. Pénzfeldobással döntjük el ki kezd, de előbb két csapatra oszlunk, pólósok és póló nélküliek. - Dobtam fel ezzel kis érmémet, aminek ilyen esetekre, mindkét oldalán fej van, szóvaal... - Fej, te vagy póló nélkül. - És nem totál nem önös érdekek vezéreltek... csak én így tudtam volna jobban koncentrálni az ellenfélre no. Bár ő nem volt benne és nemteccését először is egy tockossal fejezte ki, - szóval enyhén szadista, mert kapásból üt._. - aztán szavaical fejezte ki azt, amire megrendítő csapása már nem volt képes.
Csak ketten játszunk, nincs szükség két csapatra! És mivel kiskegyed bunkó módon nem mutatkozik be elsőként, az én nevem Nao, Naomi Wildrose! - Ejj ez van, tíz perce sem ismerem, lö lettem bunkózva. Úgy hallottam manapság a bunkókra buknak a csajok... szóval tetszek neki. Na le is van tisztázva a dolog. (Noah logic )
Nagyon örülök kedves NaoNaomi, Noah Senshi. – mosolyogtam rá, majd jött a kezdést eldöntő kérdés. - Fej vagy írás? - Dobtam ezzel a magasba a kis mehackelt érmémet, de utólag belegondolva, nem sok értelme van az ilyen érmének ha a másik fél választ, mert ugyan úgy beletrafálhat.
Mondjuk... fej. – Látod? Ezt fel kell írni valahová.
Csak szívatlak.. és kezdesz. - Még be se csukódott a szám a kimondott szavak után, de a labda már el is tűnt a kezemből és Nao-chan kacsója alatt pattogott.
- Én arra támadok! - jelentette ki és hamar a kosár előtt is volt.. rádobta a labdát és.. és... és.. lepattant. De én szerencsére már ott is voltam, hogy elkapjam aztán csak játszottam egy kicsit.
- Na ez majdnem megvolt, próbáld újra. - Nyújtottam felé a labdát, míg ő enyhén szúrós tekintettel indult meg érte, amitől picit megijedt a labda mikor érte nyúlt és kezemből kiugorva átreppent a feje felett, de szerencsére ismét el tudtam kapni a szökevényt :3
- Úgy tűnik, kerül téged. Ha szeretnéd, hogy megvigasztaljalak… - Tártam ölelésre karjaim, hogy megvigasztaljam, ha meg lenne bántva és beszarsz... lebiggyesztett ajakkal indult meg felé, szintén ölelésre nyitott karokkal, én meg már épp ott tartottam, hogy milyen tök cuki, mikor megint csak azon kaptam magam, hogy a labdámnak hűlt helye és megint Naonál pattog. Ennyiszer még egy csaj sem vette el a bogyómat, szóóóval elismerésem és kiderült, hogy tényleg bírom. - Nos, mi lesz? - Kihívóan méregetett, mire először kicsit meglepetten figyeltem, majd csak halványan elmosolyodva, lassan közelebb sétáltam hozzá pár lépésnyit.
- Mutatok egy trükköt. - feleltem, majd egy az ujjaim végétől kiugró vízkígyót idézve elloptam keze elől az épp felpattanó labdát. A kígyó víz testén szépen csúszott végig a labda, majd ahogy a mágiát megszüntettem, egyszerűen a kezembe esett. - Hogy tetszett? - Kérdeztem, még mindig mosollyal arcomon, mialatt én kezdtem el pattogtatni a visszaszerzett kosárlabdát.
- Nem rossz… -hangzott a felelet, majd ezúttal ő kezdett felém sétálni. Pár lépésnyire megállt, majd felém tartotta kis kacsóját. Hát én azt hittem, hogy kézcsókot vár a drága.. egészen addig, amíg indokolatlan tűzgolyókat nem kezdett szórni ujjaiból. - Én ilyet tudok. - jelentette ki nemes egyszerűséggel, miután én az életveszélyből épphogy feleszmélve fejszőrzetem vizsgálgattam, nem e tüzelt fel a kelleténél jobban ez a kis lila főnixliliom, de hál istennek... bazze ez megint elvette a labdám ._.
- Akkor úgy tűnik, varázslatosabb lesz ez a kis játék, mint az először reméltem. – feleltem végül mosolyogva. - Azért legközelebb célozz jobban, ha tüzelsz.
- Nem téged céloztalak... - ez csak rosszabb, mert így is majdnem eltaláltál >< - de ha akarod…- Nem akartam. De már meg is indult ismét a kosár felé, a labda megint megindult kezei közül és vészesen közel állt ahhoz, hogy Nao megszerezze első pontjait. Én meg nem tudtam még csak utána se futni, mert egy esztétikájában nagyon szép, de amúgy jelen helyzetben meglehetősen idegesítő tűzgyűrű vett körül. Más lehetőségem nem igazán lévén ismét egy vízkígyót idéztem, amit akár egy kis lövedéket megindítottam a levegőt hasító labda irányába és szerencsére épp időben eltalálta, mielőtt bepottyant volna, a kosárba, majd egy laza freez-el oda is fagyasztottam, hogy ne trükközhessen, amíg el nem oltom ezt a kis tűzgátat, ami még mindig akadályozott a mozgásban.
- Ez technikailag nincs bent! - fűztem hozzá, mialatt tűbortűzpisálót megszégyenítő sebességgel jutottam ki tüzes kalitkámból, ám arra nem számítottam, hogy a pöttöm kislány felugrik a palánkig és olyat ráver a mirelit labdára, hogy az szó szerint beleszakad a kosárba, majd nagy koppanással földet ér.
- De most már igen. - Na most ezzel bár vitába szállni nem tudtam, de abban biztos vagyok, hogy az egymás után hányszor tudod magadban azt gondolni, hogy "bazeeeeeee" kategóriában rekordot döntöttem ._. Érdekes meccs lesz ez is.

- Ez is egy megoldás. – ez nem egy megoldás, ez A megoldás.
Noah szép lassan közeledett felém, miközben a jégbe fagyott labdán táncoltatta szemeit.
- Nem gondoltál rá, hogy tűzzel olvaszd meg és akkor simán beesik? – hát nem…
- Problémád van a problémamegoldó képességemmel? – csattantam fel és fenyegetően meglengettem magam előtt öklömet. Nem szeretem, ha "briliáns" módszereimet kritizálják, még akkor sem, ha azok tényleg nem épp a leglogikusabbak. Egyébként meg, szerintem nagyon is überszuperül szereztem meg az első pontom.
- Ugyan kérlek. – férkőzött hozzám még közelebb, és rátette kezét az öklömre, lejjebb tolva azt, miközben szüntelenül vigyorgott rám, mint akinek elmentek otthonról. Valószínűleg egy kedves mosolynak szánta a dolgot.
Viszont valamire készült. Tudtam, mivel én is mindig elmebeteg módjára virítom fogaimat - amit mellékesen én is mindig ártatlan mosolynak szánok-, amikor gonoszkodni akarok.
- Csak egy megjegyzés volt és... Freeze. – úgy tudtam!
Az addig, számomra észrevétlenül a testem köré fonódott vízkígyó hirtelenjében megfagyott, mozgásképtelenné téve, miközben Noah eltávolította a labdán maradt jégdarabokat, és a másik palánk felé indult.
Kétségbeesetten próbáltam kiszabadítani magam, de kiolvasztani az egész testemet túl sok percbe telt volna, és az idő alatt ellenfelem kénye-kedve szerint szerezhette volna magának pontokat. Aztán, mint derült égből a villámcsapás, kipattant az isteni szikra, ami szerencsére nem gyújtott fel semmit.
Csak a két kezemről olvasztottam le a jeget, és pontosan két darab Fire Ball-t küldtem a srác után, majd a levegőbe próbáltam idézni egy Red Carpetet, ami meglepő mód sikerült is.
Közben az egyik tűzgolyó pont Noah lábát találta el, a véletlennek köszönhetően épp úgy, ahogy azt elterveztem, mire ő felbukott; a másik pedig az épp magasban pattanó labda alját súrolta, aminek következtében az még feljebb repült, és a Red Carpetre pattant.
Amilyen gyorsan csak tudtam, kiolvasztottam a testem többi részét is, a labda pedig szép lassan közeledett felém, és csodálatos módon nem esett le a szőnyegről. Fortuna asszonyság tényleg mellém állt.
Persze, dagadt a májam a büszkeségtől, hogy sikerült a tervem, és egyszerre több helyre is tudtam koncentrálni, de egy az egyben szidtam is magam, mivel a kis akciómnak és az erőm felelőtlen használatának hála, a nagyja mágikus erőm egy-kettőre oda is lett, és rendesen elfáradtam.
- Többször nem leszek figyelmetlen. – mondtam lenézően, és próbáltam leplezni fáradtságomat, ami lihegés képében mutatkozott meg, pedig szinte még semmit sem csináltam.
- Nem tudom, hogy ez most lenyűgöző volt-e, vagy gonosz. – igazából... szerintem mindkettő.

Ellenfelem lassan felkelt, és megfontolt, egyenletes ritmusú léptekkel ismét felém közelített. Óvatosan pattogtattam a labdát, amit közben kézhez kaptam, és azt terveztem, hogy az utolsó pillanatban dobom kosárra, továbbra is Fortuna nagylelkűségében reménykedve.
Ahogy már csak pár lépésre volt tőlem a fiú, megfeszültek az izmaim, megcéloztam a palánkot, azonban a srác száját elhagyó „Freez” szóra félbehagytam a dolgot, és rá vetettem a tekintetem.
Megmozgattam az ujjaimat, nem fagytak meg… ~Talán csak a fülem csengett?~ Értetlenül néztem rá, mire ő a föld felé, a lábamra mutatott. Lenéztem… és jééé… megfagyott a lábam. -.-
Lehajoltam, hogy leolvasszam magamról újabb béklyómat, azonban egy vízgömb csapódott hozzám, és a kezem a lábamhoz fagyott. Lenyeltem egy cifra mondatot, aztán a lábam egyszer csak elhagyta a talajt, és repülni kezdtem.
Pontosabban csak Noah vett a bal kezébe, míg másikkal a labdát pattogtatta, és a palánk felé sasszézott.
~Megölöm. ~ kaszaboltam le a fejét képzeletemben, majd ismét megpróbáltam kiolvasztani magam, sajnos ismét sikerélmény nélkül, ugyanis hullajelölt ellenfelem folyamatos fagyasztás alatt tartotta végtagjaim, meggátolva továbbra is az ellenkezésben.
Amint a palánkhoz értünk, Noah lábaiból egy-egy vízkígyó emelte őt a magasba, velem együtt, majd a labdát a kezemhez emelte, és a palánkba irányította, mintha én segítettem volna neki bedobni. Egyenlített.
- Szerintem ez egy mágikus hárompontos is lehetne. – adott egy puszit az arcomra, aláírva halálos ítéletét, majd lerakott a földre. - Köszönöm a segítséget. – mosolygott rám. Ohóó, amit ezért kapni fogsz, abban nem lesz köszönet! A probléma már csak az volt, hogy nem tudtam mivel torolhatnám meg aljas tettét, hisz a mágikus erőm kevéske lett volna hozzá, ráadásnak ő nem úgy festett, mint aki megsínylette volna az addigiakat, sőt szinte kicsattant az energiától.
- Te sunyi kis... Lányoktól nem lopunk puszit! – mondtam lassan, és szinte az egész testem lángolt a dühtől. ~Nem az én stílusom elnézni az ilyeneket, ez bizony bosszúért kiállt!~ méregettem a fiút, és előállt briliáns tervem a semmiből.
Tűzbe borítottam az egész testem, minek hála a jégbilincs egykettőre leolvadt rólam, visszaadva a szabadságomat. ~És már megint pazarlom az erőm...~ örvendeztem, és lassan megkerültem Noaht.
~ Ha így akarsz játszani, játszunk így.~ gondoltam magamban, és lassan az ellenfelem felé indultam, miközben elszámoltam vagy húszig, hogy lenyugtassam magam illetve hogy ne röhögjem el magam, mivel...
- Szóval engem szeretnél? – kérdeztem kislányos naivsággal, ujjamat óvatosan ajkamhoz érintve. – Tudod… most hogy jobban átgondolom a helyzetet... Nem akarsz adni még egy puszit, netalán a számra? – néztem rá csillogó szemekkel, és összefontam két kezem az állam alatt. Pár pillanatig a szempillám rebegtettem neki, de mivel éreztem, hogy elröhögtem volna magam, ha továbbra is úgy folytattam volna, lecseréltem az "édes kislány" szerepet.
– Huha…- sóhajtottam egy nagyot. - Azt hiszem, leveszem a ruháim, szörnyen melegem van! – legyezgettem magamat. - Neked nincs? – tettem még egy lépést felé, majd gyengéden végigsimítottam a hátán, és egyik kezem megállapodott a derekán, míg a másik a tarkóján.
Az ő keze is a derekamra tévedt. ~Bírd ki Nao!~ Biztattam magam, majd lábujjhegyre álltam, mintha meg akarnám csókolni Noaht, és ő is közelebb hajtotta fejét, majd becsukta szemeit.
Nekem se kellett több, meggyújtottam a hátát és a haját, majd kicsusszantam kezei közül. Mikor észrevette a történteket sziszegve paskolni kezdte a hátát, valószínűleg megpörkölődött a háta. Ez alatt természetesen én dőltem a röhögéstől, fantasztikus színésznőnek tituláltam magam, és Noaht egy naiv kisfiúnak, aki megkapta méltó büntetését. Bár nem mondanám, hogy valami hatalmas büntetést szabtam ki rá, de abban az állapotomban jobbat nem tudtam produkálni. Azonban egy kis szégyenérzet is szorult a diadal íze közé, mert nem épp a kedvelt módszereim közé tartoztak az afféle trükkök, de végül is, nem vagyok egy szent, szóval a megtévesztés megengedett.

- Ez nem volt szép. – jegyezte meg Noah, akiről közben meg is feledkeztem. Kíváncsian döntöttem balra a fejemet, hogy vajon éghetett-e még a haja, vagy azóta azt is eloltotta?
Mivel nem láttam, hogy füstölt volna, úgy véltem, az utóbbi történt.
- Ez volt a kedvenc pólóm. – erre szokták azt mondani, hogy IJ.
- Bocs, nem hagyhattam ki! – és megérdemelted. - Az élet minden egyes pontján igyekszem kipróbálni magam. – utaltam a színészetre, majd vállat vontam, miszerint "ezt a lapot osztották".
- De most már, ideje lenne visszatérni a meccshez. – vettem vissza komoly arculatom, és felkaptam a labdát, és azt pattogtatva a pálya túlsó oldalán álló palánkhoz igyekeztem. Igazándiból, már teljesen összekavarodtam, nem tudtam ki-ki hova támad, csak igyekeztem valahova bejuttatni a labdámat. Mielőtt azonban bedobhattam volna Noah utol fogott, és elém vágott, hogy megkaparinthassa a labdát. Persze eszem ágában sem volt átadni neki, és minden erőmmel a védekezésen voltam.
- Szomorú ugye? Megértem... – mondtam elégedett mosollyal az arcomon, Noah sikertelen labdaszerzési próbáit számlálva.
- Nem fair... túl cuki vagy, hogy ilyen jól játssz . – tudom. Egóm, mint a tenger… fullasztó, nagy és végtelen.
Akkor egy gyors mozdulattal kiütötte a kezemből a labdát, - hát igen, nem kellene fennhordanom az orromat -, majd egyszerre, a félre pattogó labda után vetettük magunkat. Aljas módon kiraktam a lábam Noah elé, mire ő elterült a földön, akár egy zsák liszt.
A laposan pattanó labda alá nyúltam, és azzal a lendülettel rádobtam a közelemben magasló palánkra. A labda néhány kört írt le a palánk szélén, mintha csak az idegeimen táncolt volna, de végül bement.
- Ezazz! – ugrottam a levegőbe örömömben.
- Spori... ez csalás volt, érvénytelen. – hátrafordultam a földön ücsörgő Noahhoz, aki hátra döntött fejjel fogta vérző orrát. Talán kissé túlzásba vittem volna a szemétkedést?
- Nem tisztáztuk a szabályokat! – vontam ismét vállat - Úgyhogy érvényes, más szóval megint vezetek! – ugrottam még egyet kimutatva boldogságom.
- Gonosz vagy. – köszönöm, ez számomra bók.
- Tudom. – mosolyogtam.
~ Ha rajtam múlik, valami nemű sérülést összeszedsz ezalatt a meccs alatt. ~ kerekedett felül gonoszabbik énem. Valószínűleg a versenyszellem váltotta ki belőlem az agresszív viselkedést.