Két Noah elfér egy tengerparton... (Noah Varens és Noah Senshi találkozása)

Végigrohantam a vagonokon. Alattam zörgött a vonat, és hangos csattogással tartott Akane resort felé. Előttem egy tolvaj futott – már régóta üldöztem, most végre utolértem. Kiszakadó tüdővel loholtam a nyomában, majd az utolsó egy méteren rávetettem magam és ledöntöttem a lábáról. Gyorsan ocsúdott meglepetéséből, és könyökével az arcomba vágott. Éreztem, hogy az orrom törik, és meleg vér folyik az arcomra. A következő könyökösnél viszont meleg sötétség ölelte át a világot.
Valami hangosan füstölt, az orrom pedig iszonyúan lüktetett és fájt. Jéghideg és kemény valamit nyomtak hozzá, ami nem igazán tett jót neki.
- Jól van, kisasszony? – borult fölém egy kedves női arc.
Bólintottam, majd felültem. Boszorkánytáncot járt a világ, inkább behunytam a szemem.
- Hol vagyunk? – kérdeztem elhalóan, miközben a forgó sötétséggel birkóztam.
- Akane resortban – felelte.
Akane resort…? De ismerős… egy híres üdülőhely és… a szemem elé beúszott a szerencsétlen kaland, ami több ember életében került, az én hibámból…
Kinyitottam a szemem és kinéztem az ablakon, ám az állomást nem ismertem, míg a szállodáját túlságosan is.
El kell tűnnöm innen.
Felálltam, és a táskámért nyúltam, ami a szemközti ülésen vesztegelt.
- Kisasszony, biztosan jól van? Úgy elsápadt…
- Igen, jól vagyok… Köszönöm! – mondtam, majd távoztam.
Megkérdeztem a peronőrt, mikor indul a következő vonat visszafelé.
- Csak néhány óra múlva indul… fellépett némi hiba, ugyanis…
„Pazar!”
Nagyot sóhajtottam, majd úgy döntöttem, ha már itt vagyok, lazítok. Nem kell bemennem a szállodába, végül is…
Odakint csodálatos idő volt, szinte csábított, hogy ugorjak le a tengerpartra. Elmosolyodtam, és olyan távol űztem magamtól a szerencsétlen küldetés emlékeit, amilyen messzire csak tudtam.
A tengerparton annyian voltak, hogy egy tűt sem lehetett volna leejteni. Gyerekek sikoltoztak a vízben jókedvükben, nők süttették a hasukat a nappal, többen napernyők alá bújva újságot olvastak, mások aludtak. Több gyerek homokvárat épített, néhány kamasz éppen egy társukat temette a homok alá: a szeplős sihedernek csak a feje látszott ki.
A törölközőmet és a táskámat ledobtam az első szabad helyre, amit találtam, majd a vízbe sétáltam: kicsit zavart, hogy ilyen kevés ruha van rajtam, úgyhogy minél hamarabb szerettem volna eltűnni szem elől. Nem volt olyan hideg, mint amilyenre számítottam: a nap langyossá melegítette. Meglötyköltem kicsit a bőrömet, majd a hullámok közé vetettem magam és úsztam néhány hosszt, majd jó mélyre merültem, hogy megnézzem, mi van odalent.
Kifelé tartottam, és a hajamat facsartam ki, amikor észrevettem a srácot: nagy rikoltással szörfözött, ügyesen szlalomozott a hullámhegyen. Egy idő után viszont észrevette, hogy bámulom az ügyességét: bemutatott néhány trükköt, majd kisétált.
- Egész ügyes vagy! – mosolyogtam.

Korán keltem, mert küldetésre akartam menni és mivel tudtam, hogy már nem sok küldetés maradt, igyekeztem, nehogy valaki elhappolja előlem a megmaradtak közül a jobbakat. Villámgyorsan elvégeztem a reggeli tisztálkodást és hasonlókat, majd gyorsan felöltöztem és már indultam is. Viszont mikor kiléptem az ajtó, pont akkor nyílt ki Kaito ajtaja is és mikor megláttuk egymást, tudtuk, hogy mind a ketten ugyan azért keltünk ilyen korán.
- Azt már nem tökmag. -Mondta és elkezdett futni. Egy pillanatig csak álltam az ajtómban, majd én is futásnak eredtem. Pont egyszerre értünk a tábla elé, amin már alig voltak küldetések és mind a ketten gyorsan néztük, hogy melyik lenne jó. Kiszúrtam egy könnyű kis feladatok elég nagy fizetséggel, amihez a Galun Islandra, arra a szigetre ahol születtem kellett volna mennem. Sajnos Kaito is ezt szúrta ki magának és mivel tudtam, hogy ő nem szeret csapatban dolgozni kicsit dühösen néztem rá.
- Az enyém.
- Még csak az kéne tökmag. Ereszd el a lapot.
- Álmodban. Ez az enyém lessz.
- Intézzük ezt el, Dragon Fang-es módon. - Mondta mosolyogva.
- Mégis mre gondolsz? - Kérdeztem, miközben kérdőn néztem rá.
- Bunyózzunk érte.
- Rendben. - Mondtam eltökélten.
Tíz prcel később már a lakásunkban voltunk. Kaito vigyorgott a papírral a kezében, én pedig szomorúan ültem az asztalnál és az államat fogtam.
- Az az utolsó ütés felesleges volt. - Mondtam, majd átnéztem a leveleket amik előző nap érkeztek és ott hevertek az asztalon és észrevettem egyet amin a nevem volt, majd miután elolvastam, óriási vigyorral néztem Kaitora.
- Bocsi, elragadtattam magam... Most meg mit vigyorogsz? - Kérdezte, miközben kérdőn nézett rám.
- Emlékszel, hogy pár hete, a heti varázsló egyik szerencsejátékára jelentkeztem, amire te azt mondtad, hogy hülyeség és, hogy úgy sem nyerek semmit?
- Igen. Mi van vele?
- Nyertem egy két személyes, egy hetes nyaralást az Akane Resort-ba. - Mondtam füli érő vigyorral.
- Mi? Ugye engem viszel magaddal? - Kérdezte hatalmas kiskutya szemekkel.
- Vinnélek én de neked küldetésre kell menned.
- Még egy ideig beszélgettem Kaitoval, majd indultam a szobámba, hogy összepakoljak. Pár óra utazás után oda is értem, majd mivel hét ágra sütött a nap úgy döntöttem gyorsan bejelentkezek a szállodába és lemegyek kicsit szörfözni. Nem is tudom, mikor szörföztem utoljára, de úgy tűnik még nem estem ki a gyakorlatból. Szörfözgetés közben észrevettem, hogy egy lány bámul engem és pár trükk bemutatása után kisétáltam a vízből.
- Egész ügyes vagy! –Mondta, mosolyogva. Én pedig a tarkómat vakargatva elmosolyodtam.
- Köszönöm... Mindig jól esik, a gyönyörű lányok dicsérete. - Mondtam hatalmas mosoly kíséretében és úgy láttam, hogy kicsit zavarba jött a dicséretemtől.

- Köszönöm... mindig jólesik a gyönyörű lányok dicsérete! - mondta a srác.
Elmosolyodtam.
- Amúgy, Noah vagyok.
Nagy szemekkel nézett rám, bemutatkozásomat hallva, majd elvigyorodott.
- Nagyon szép neved van! - felelte végül.
- Oh, köszönöm - pirultam el. - De ezt miért mondod?
- Mert az én nevem is az! - nevetett.
Nevettem én is. Először egy csillagmágus lánnyal futottam össze egy isten háta mögötti faluban, most meg egy ugyanolyan nevű fiúval futok össze egy tengerparton.
Túl kicsi a világ, vagy csak nekem van ilyen szerencsém?
- Nem vagy éhes? Ehetnénk valamit! - kérdeztem.

- Amúgy, Noah vagyok. - Mutatkozott be, én pedig elkerekedett szemekkel néztem ki agy ideig a fejemből, majd észbe kaptam.
- Nagyon szép neved van!
- Oh, köszönöm - Mondta, miközben kicsit elpirult. - De ezt miért mondod?
- Mert az én nevem is az! - Válszoltam nevetve, majd ő is csatlakozott hozzám a nevetésben.
- Nem vagy éhes? Ehetnénk valamit! - kérdezte mosolyogva.
~ Ez életem legmákosabb napja. ~ Gondoltam magamban, és közben vigyorogtam.
- Rendben. Inkább valami puccos étteremben szeretnél enni, vagy megtesz egy Hot Dog is, itt a parton, amit megehetünk sétálás közben? - Kérdeztem mosolyogva és kíváncsian vártam a válaszát.

- Rendben. Inkább valami puccos étteremben szeretnél enni, vagy megtesz egy Hot Dog is, itt a parton, amit megehetünk sétálás közben? – kérdezte.
- Hmm… legyen inkább hot dog és séta! Nem vagyok puccos éttermekhez szokva – mosolyogtam vissza rá, majd visszamentem a partra és felrángattam magamra a nadrágot. A fürdőruhafelsőt hagytam, mert meleg volt, csupán zavart, hogy ennyire ruhátlan vagyok.
– Amúgy… honnan tanultál meg így szörfözni? – érdeklődtem később, immáron egy hot dogot majszolva.

- Tudod, kisebb koromban Galuna island – on éltem, és ott rám ragadt egy – két dolog – mondta, majd pár pillanatra elveszett valahova – talán az emlékei közé. Mikor feleszmélt, megkérdezte:
- Szeretnéd, hogy megtanítsalak szörfözni?
"Hogy szeretném – e? Persze, miért ne! Hogy tényleg szükséges – e megtanítanod? Nos, ezen fogok még gondolkodni…"
Egy perc és a hot dogom elpusztítása után jókedvűen feleltem.
- Hát jó! De nincs szörfdeszkám, a tiédet meg nem akarom széttördelni meg ilyesmi… - vakargattam a fejem zavartan.

"Hogy szeretném – e? Persze, miért ne! Hogy tényleg szükséges – e megtanítanod? Nos, ezen fogok még gondolkodni…"
Mondta, majd miután megette a Hot Dog-ot jókedvűen beleeggyezett.
- Hát jó! De nincs szörfdeszkám, a tiédet meg nem akarom széttördelni meg ilyesmi. - Mondta és közben zavartan a tarkóját vakargatta, ami én elmosolyodtam.
- Én egy szóval sem mondtam, hogy Lucyn tanítalak meg szörfözni. - Mondtam mosolyogva.
- Bérelünk neked egy deszkát. Vagy ha veszel magadnak egyet, az még sokkal jobb. - Mondtam, majd én is eltüntettem az ebédemet és elindultunk visszafelé.

- Én egy szóval sem mondtam, hogy Lucyn tanítalak meg szörfözni – mondta vigyorogva. - Bérelünk neked egy deszkát. Vagy ha veszel magadnak egyet, az még sokkal jobb! – ezzel villámgyorsan eltüntette az ebédjét és visszafelé indultunk.
Inkább a bérlés mellett döntöttem, elvégre mit is csinálnék egy szörfdeszkával úttalan útjaimon?
- Lucy – nek hívják a szörfdeszkádat? Miért pont ezt a nevet választottad? – kérdeztem tőle visszafelé.

- Igazából nem én adtam neki ezt a nevet. Az apámé volt a deszka és még ő nevezte el így. Lehet, hogy nem látszik rajta, de ez a deszka idősebb mint én! - felelte, miközben finoman megütögette a deszkát. - Mondd csak, mennyi ideig maradsz itt Akane - n?
- Nem tudom... egy pár napig biztosan, hisz a pihenés sosem árt! - mondtam, majd hirtelen eszembe jutott, hogy kerültem ide, és rögtön elkomorodtam egy kicsit. Hogy miről jutott eszembe?
Hát onnan, hogy a szemét bandita ott sasszézott nem messze tőlem!
Ki gondolta volna, hogy ő is itt száll le? Úgy látszik, fárasztó a bűnöző élet!
Elhatároztam, hogy még egyszer nem követem el ugyanazt a hibát. A nadrágom zsebéből előhalásztam Lupus kulcsát.
"Ezúttal nem lógsz meg!", mondtam magamban. Viszont az, hogy a tengerpart közönsége nem fogja tolerálni a vérfarkasom jelenlétét, sőt mi több, pánikba esik, az meg sem fordult a fejemben.
Pedig ez történt.
Lupus megjelent, a döbbent tömeg pedig azonnal ledermedt: majd sikítva futásnak eredtek, ezzel elválasztva engem és a mázlista banditát, aki ezúttal kiszúrt, és azonnal felismert. Azonnal futásnak is eredt és pillanatok alatt eltűnt a tömegben, így kénytelen voltam eltüntetni kis kedvencemet.
"Fenébe már...", morogtam és arra kezdtem futni, ahol nemrég a banditát láttam eltűnni.

Vége