Ronnie Darkrest

Név: Ronnie Darkrest
Nem: Férfi
Életkor: 16
Mágia: Fény mágia
Klán: Lamia Scale
Kinézet: 175 cm magas, barna haj, barna szem. Fekete felsőt visel. A jobb alkarján világoskék színben ott ragyog a cég logója.
Jellem: Általában kedves, de tudja, hogy mikor van olyan helyzetben, hogy ne legyen az. Nehezen lehet felidegesíteni. Nem ismeri a halálfélelem fogalmát. A pókoktól nagyon fél.
Felszerelés: Egy fehér hátizsák, amiben főképp élelmet tárol, de mindig benne van egy lány fényképe, akiről még az előtörténetben írok.

Előtörténet:


Egy kis faluban születtem tizenhat éve, ami bár szegény, de annál nyugodtabb. Emlékszek még, négy éves lehettem, amikor összebarátkoztam a szomszéd lánnyal akit Anne-nek hívtak. Kis idő múlva elválaszthatatlanok lettünk. Minden nap együtt játszottunk, az idegenek mindig azt hitték, hogy testvérek vagyunk. Viszont nem tartott örökké ez a nyugodt, boldog gyerekkor. Édesanyám nyolc éves koromban betegségben meghalt. Apám egyedül nevelt. Az alakváltó mágia használója volt, régen a Southern Wolves tagja. Tíz éves koromban engem is elkezdett érdekelni a mágia és megkértem rá, hogy tanítson, de ő erre csak annyit válaszolt, hogy meg kell találnom a saját utamat és elküldött otthonról. Még Anne-től sem tudtam elköszönni, csak egy kép maradt róla amit még most is a hátizsákom mélyén őrzök.



Sok helyet bejártam és rájöttem, hogy az emberek mennyire szívtelenek. Képesek végignézni, ahogy egy gyerek éhezve baktat az úton és nem fogadják be. Viszont egy kis idő után fordult a kocka és befogadott egy nő, aki szerencsémre mágiát is használt olyan szinten, hogy azt tanítani is tudja. Persze ilyen mágiát még sosem láttam, egy teljesen új világ volt számomra: a fény mágia. Nem kellett sokáig győzködni, nem ellenezte, hogy megtanítson használni a fény mágiát. Egy elég fura tréningen mentem keresztül. Két héten keresztül nem lehettem sötétben, de még egy kis árnyékban sem, este is csak úgy aludhattam el, hogy a szobában legalább négy gyertya égett. A mester azt mondta, hogy azért kell fényben lennem két hétig, hogy hozzászokjak és a fény mágia ne legyen rám is káros, de ez számomra nem csak ezért volt jó, hanem azért is, mert így valamiért két hét után volt egy elképzelésem, hogy hogyan is használjam a fény mágiát. Amint lejárt a két hét a mester 9-10 nap alatt sikeresen megtanította a Light Magic mevű technikát, amivel szép fényeket tudtam létrehozni, de kezdetben ártó hatása nem volt, ezért még egy kis időt szántam rá, hogy egy kis ideig ható vakító fényt tudjak belőle alkotni.


Eltelt hat év a mesteremnél úgy, hogy a mágiával már alig foglalkoztam, csak a háznál segítettem, amit bár szívesen tettem hálából, mert befogadott, de a mágia és a céhek egyre jobban elkezdtek érdekelni addig míg egyszer fel nem kaptam a vizet és kimondtam neki az igazat.
- Tudtam, hogy előbb-utóbb érdekelni fognak a céhek. Próbáltalak visszatartani, de látom menni akarsz. Rossz tapasztalataim vannak. Egykor az Eisenwald tagja voltam. A céh jelentett mindent számomra és át kellett élnem, ahogy sötét céhhé nyilvánítják és tényleg mindenkin eluralkodott a sötétség. Valószínű, hogy te nem fogod ezt átélni, csak féltettelek. Olyan vagy nekem, mintha a fiam lennél. Nem tarthatlak itt, menj el és lépj be egy céhbe. Meg kell találnod a saját utadat. - Ezeket hallva édesapám jutott eszembe és egy könnycsepp kezdett kúszni végig az arcomon. Majdnem elkapott a bömbölés, de megtöröltem az arcomat, elköszöntem és nem néztem már hátra.


Barangoltam a városokat. Jobbnál jobb céhekről lehetett hallani, de egyszer az egyik valamiért megragadta a figyelmemet. Nem is voltam messze a céh szállásától, ezért odamentem. Ahogy beléptem megfagyott a levegő. Nem gyakori, hogy valaki csak úgy besétál. Odamentem a klán mesteréhez, aki azt mondta, hogy mivel olyan bátor voltam, hogy csak úgy bejöttem nagy eséllyel bevesz, de faggatott egy ideig még arról, hogy milyen mágiát használok, mi a nevem, meg egyéb információkat amiket fontosnak tartott.
- Rendben. Menj be azon az ajtón és csinálnak neked egy tetoválást a céh logójával. - Nagyon örültem, amikor ezt meghallottam. Megérte ez a tizenhat év. Azt hiszem megtaláltam az utamat.