Fény és Sötétség: Ronnie és Crow találkozása

Már napok óta a céh tagja vagyok, de eddig egy jó küldetést sem találtam, pedig jó lenne már egy kis pénzhez jutni, mivel azért az olcsó kis viskóért is kell némi havidíjat fizetnem, de ha így állok nem tartok ki kajával se a hónap végéig. Mivel semmi dolgom nem akadt kijöttem a parkba és néztem az embereket. Ha látom ahogy jönnek-mennek az emberek és teszik a dolgukat az valahogy megnyugtat. Lassan kezdett besötétedni, ezért úgy gondoltam ideje lenne hazamenni. Arra gondoltam talán ha alszok egyet lesz valami elfogadható küldetés amire elmehetek és elfogadható pénzjutalmat is kapok cserébe. Éppen hogy kiértem volna a parkból eszembe jutott, hogy a táskámat a padnál hagytam. Néha előfordul ilyen nagyobb figyelmetlenség, pedig az a táska már sokat átvészelt velem. Eszeveszettül rohantam, nehogy a táskámnak lába kéljen. Szerencsémre senki nem vitte el a táskámat, vagy annak tartalmát. Viszont hátrafordulva szó szerint megbotlottam egy szőke hajú alakba. Bár már elég sötét volt, a haját még jól lehetett látni ~~UV szőke színe miatt~~.
- E..Elnézést - böktem ki a hirtelen ijedtségtől

Ez a nap sem úgy indult, ahogy kellett volna… Valami önjelölt merénylő a céhemből kérdés nélkül behatolt hőn szeretett Fészkembe és megzavarta álmomat. Akik jól ismernek, azok tudják, hogy ez nálam felér egy Istenkáromlással, s a reggeleken amúgy is kissé ingerült szoktam lenni. És hát fogalmazzunk úgy, hogy ez az alak sem fog már többet zargatni, annyi szent. Ámbár ami ennél sokkal fontosabb az az, hogy nem tudtam visszaaludni, ezért úgy döntöttem, hogy bemegyek a céh épületbe és keresek magamnak valami küldetést. Kiérve a lakásomból kulcsra zártam magam mögött az ajtót, majd egy ásítás kíséretében elindultam a Quatro Cerberus háza felé. Már tíz óra körül járhatott az idő, ám az utcákon még mindig kevés ember volt. Jobbommal nadrágom zsebébe nyúlva, egy kibontatlan doboz vaníliás cigit vettem elő, s már vettem volna a számba az egyik szálat, de inkább nem engedtem a kísértésnek, s úgy döntöttem, hogy majd reggeli után fogok egyet. Eközben beértem a klánom épületébe és miután mindenkivel váltottam egy pár szót, az ebédlőbe indultam.
- Egy közepes adag sajtos rántottát és egy csésze mentateát kérnék. – adtam le a rendelésemet Richard-sannál miután Őt is üdvözöltem. Szerencsére nem kellett várakoznom, mivel pont akkor készült el egy nagy adag rántotta, melyből Nekem is jutott. Menümet megkapva kedvenc sarki asztalomhoz sétáltam, s leülve oda belekezdtem reggelimbe. Viszonylag hamar elpusztítottam a rendelésemet, mivel már napok óta nem sokat ettem. A rántotta kivégzése után ez ekkoron már langyos mentateámat kezdtem el szürcsölgetni, miközben a többi klán tagot néztem. Meglehetősen kevesen voltak most, ámbár lehet, hogy mindenki küldetésezik. Apropó küldetés! Én is azért jöttem. Kiürítve csészémet a küldetés táblához sétáltam, s megnéztem a szabad missziókat. Meglepően kevés D rangú cetli volt, s a megmaradtak közül se volt egy sem, ami szimpatikus volt számomra, ezért úgy döntöttem, hogy ma hanyagolom a küldetésre menetet. A napom hátralévő részének legtöbbjét itt töltöttem, ám délután hat-hét óra között megunva az ücsörgést végül úgy döntöttem, hogy elmegyek kiszellőztetni a fejem Magnolia Parkjába. Kiérve e friss levegőre, egy cigit bányásztam elő nadrágom zsebéből, s miután az ajkaim közé illesztettem, meggyújtottam a dohány rudat. Kezeimet zsebre dugtam és lassú tempóban kezdtem el bejárni a parkot, hisz’ ide jövetelemnek nem volt konkrét oka, csak egy kicsit sétálni akartam.
~ Vajon mit csinálhatnak most a többiek? Talán Ők is küldetésen vannak, vagy csak az otthonukban sziesztáznak? – gondolkoztam, ám hamarosan valaki, vagy valami nekem jött és, míg nekem sikerült nem elesnem, a rejtélyes támadóm nem volt ilyen szerencsés.
- Áhh, semmi gond, előfordul. – jelent meg egy halvány mosoly ajkaimon.
- Az Én nevem Crow Geelstun, a Quatro Cerberus mágusa vagyok! – nyújtottam felé jobbomat.

Az a titokzatos személy már kevésbé volt titokzatos, mivel elmondta a nevét. Gyorsan rájöttem, hogy nem egy idegbajos természetű személlyel találkoztam, mivel ahelyett, hogy jól leordibál mint azt a legtöbb ember tette volna még segített is felállnom. Mikor sikerült a talpamra állnom leporoltam magam és akkor esett le, hogy nem egy egyszerű járókelővel találkoztam, hanem egy hivatásos mágussal.
- Örülök a találkozásnak. Az én nevem Ronnie Darkrest. A Lamia Scale mágusa vagyok. Nincs kedved beszélgetni egy kicsit? Már napok óta szeretnék elmenni valami küldetésre, de eddig egyet se találtam, ráadásul még nem is igazán ismerkedtem meg a céhtagokkal, szóval elég unalmasak mostanában a napjaim. Na, mesélj valamit magadról. Például milyen mágiát használsz? - Ettől a pillanattól fogva nem járt tovább Ron szája. Még az sem volt biztos, hogy Crow ráér egy kis beszélgetésre, de már faggatja őt. Ezt teszi az, ha ez embernek már olyan hat éve nincs rendes társasági élete.

Rövidesen Ő is belekezdett hosszúra nyúló monológjába, melyben elmondta a saját, illetve céhe nevét, emellett arról is beszélt Nekem, hogy nem talált mostanában olyan küldetést, amely megfelelne számára. Minden céhben ez a helyzet. A legjobb küldetésekre hamar lecsapnak az emberek és így logikusan Neked csak a rossz feladatok maradnak, melyek vagy unalmasak, vagy keveset fizetnek, rosszabb esetben mindkettő. Elmélkedésemet Ronnie szakította meg, amikor megkért arra, hogy magamról meséljek, s osszam meg fele azt is, hogy milyen mágus vagyok. Kis ideig haboztam, elvégre vannak páran, akik elrettennek attól, hogy Démonmágus vagyok, ám Ő nem néz ki olyannak. Számat válaszra nyitottam, s miután még egyszer átgondoltam, hogy mit mondjak, belekezdtem rövid monológomba.
- Én a Quatro Cerberus egyedüli Démonmágusa vagyok. A testembe egy szörny van zárva, név szerint Lord Ash’Argaroth, kinek képes vagyok az erejét használni. – magyaráztam el Neki, elvégre az ilyen típusú varázslókból csak egy maroknyi létezik, és feljegyzésekből is csak kevés regél a magamfajtáról. Általában egy-egy katasztrófa megoldásaképp születik meg a Démonmágus, mivel a támadó fenevadat csak úgy lehet megfékezni, ha egy halandó testébe zárják, s onnantól kezdve a kiválasztott Esper porhüvelyként fog szolgálni. „Az ilyen embernek általában keserves élete van, hiszen a társai félni fognak tőle és nem fogják látni a valódi embert benne, csak a pusztító fenevadat…” – jutottak eszembe hajdani mesterem szavai. Ő meglepően jól ismert minket, oly’ annyira, mintha Ő maga is közén tartozott volna. De erre körülbelül 1-2% esélyt látok, elvégre egy Démonmágus képtelen megtanulni más mágiát és a tanítóm szél varázslatokat is használt.
- És Te, milyen mágus vagy? – kérdeztem végül vissza, hiszen elég kellemetlen lenne, ha társaságban teljesen kikapcsolnék és elmélkedni kezdenék, miközben tudomást sem vennék arról, akivel épp’ beszélgetek…

Hosszú monológom után várnom kellett pár pillanatot, míg Crow észbe kapott. Először nem akartam elhinni amit mond. Nem hittem volna, hogy egy démonmágussal fogok találkozni. Mivel ismertem a démonmágiát nem ítéltem el ez miatt, sokkal inkább hősnek tartottam.
-Én fénymágiát használok. - mondtam ki határozottan. Hirtelen eszembe jutott pár emlék. Hosszú úton kellett végigmennem, hogy használni tudjam a fénymágiát. Az edzés alatt hozzászoktam a fényhez és így nem fog rám is hatni a saját mágiám. Annyi biztos, hogy élveztem azokat az időket, amíg tanultam. Vajon édesapám még él? Lehet, hogy a szomszéd lányt is elkezdte érdekelni a mágia és egyszer találkozok vele? Ezek a kérdések csengettek a fülembe, de ilyenkor ismét a jelenbe jutottak a gondolatim és azon gondolkodtam, hogy mit mondhatnék Crownak.
- Mi történt, hogy elzártak benned egy démon? Vagy erről nem szeretnél beszélni? Mert azt is megértem. - Mondtam és reménykedtem benne, hogy tényleg bejött a tippem és attól még hogy egy démonmágus lehet rendes. Ha nem az, akkor most pofátlannak fogja tartani a kérdésem. Ha normális, de nem akar erről beszélni, akkor közli velem normálisan. Lehet, hogy rövidre sikerül ez a beszélgetés. Már elég későre járt, persze ez Crow döntése.

Halk hümmögéssel jelzem a mágusnak, kivel beszélek, hogy még mindig figyelek, majd mikor magabiztosan kijelenti, hogy Ő egy fény mágus, Én csak halványan elmosolyodom. Még sohasem találkoztam Fényelemű varázslóval, így hát nem is ismertem az Ő mágiájukat. Eközben zsebemből vaníliás dohányom dobozát veszem elő, majd miután megkínálom Ronniet, a számba illesztek egyet, s miután meggyújtom a Fénymágusnál lévőt – persze csak, ha kért -, öngyújtómat az én ajkaim között lévő alá emelem és annak a végét is meggyújtom. Nagyot szívva a dohányból, a magasba fújom a füstöt, miközben azon kezdek el elmélkedni, hogy miről is kéne beszélni. Úgy tűnik ma nincs szófosásom, ámbátor lehet, hogy ez a varázsló szerencséje, elvégre olyankor órákat tudnék beszélni. Kérdését hallva egy pillanatra megremeg a kezem, amivel éppen a számban lévő cigiért nyúltam, ám ez nem feltűnő, mivel mára már majdnem túltettem magam ezen. Csak még mindig nehéz az emberek közelében lennem anélkül, hogy ne féljek, hiszen bármikor kiszabadulhat a testemből a megbéklyózott szörnyeteg, s végezhet a barátaimmal és persze mindenki mással.
- Köhm, hát… Nem, természetesen tudok erről beszélni, hiszen fölösleges a múlt miatt marcangolni magam. A falumra támadott egy Démon és miután megbénították egy fiatal testbe akarták zárni. Ugyan minden egyszerű embernek menekülnie kellett a faluból, én kíváncsi voltam, s ott maradtam. Gondolom mondanom se kell: megtaláltak és mivel Én akkoriban még csak tíz-tizenegy éves voltam, ezért belém zárták. – fújtam Ronnie szemébe a füstöt, ezzel remélhetően kicsit kizökkentve Őt a társalgásból, hogy addig kitalálhassak valami más témát.
- Nem vagy éhes? Én elég rég ettem és kezdek megéhezni. – nyögtem ki végül.

Miután kérdésemet elmondtam úgy tűnt, mintha kicsit meglepődött volna. Sok emlék, sok gondolat futhatott végig benne. Megkínált egy vaníliás cigarettával, amit természetesen elfogadtam és mondta elkezdett mesélni arról, hogy hogyan is történt. Szomorú dolog ez, mivel kisgyerek volt és csak kíváncsiságból lézengett az incidens környékén, de a szerencse nem pártolta és belezárták a démont. Persze később még lehet, hogy az életét fogja megmenteni ez a dolog, de most még rossznak tűnik. A szemem elkezdett könnyezni, bár nem a történetet hallván, hanem mert Crow a szemembe fújta cigarettája füstjét. Megtöröltem a szemem és mire visszajött a látásom azt ajánlotta, hogy menjünk el enni, mert már elég régen evett. Nekem is tetszett az ötlet, mivel délelőtt óta egy falatot sem ettem.
-Jól hangzik. Ma alig ettem valamit. Felőlem mehetünk. -Mondtam és felálltam szépen-lassan a padról, majd az előbbi esetből tanulva a táskámat sem felejtettem el. Felvettem hátamra és Crowra néztem.
- Van valami konkrét hely is, amire gondoltál? - A kérésem után pedig a kezemet nyújtottam, hogy végre felálljon a padról, persze ha nem gondolja úgy, hogy neki nem kell a segítségem egy egyszerű felálláshoz a padról.

Egyetértését hallva önkéntelenül is elmosolyodtam, miközben azon kapom magam, hogy szinte már csak a szűrűt szívom. Nem tudom, mi van velem, mostanában mindig így járok; elmerülök a gondolataimban, s ezért nem tudom élvezni kedvenc cigaretta márkámat. Ezúttal is ez történt. Egy villámgyors mozdulattal kiragadom a számból az elégett rudacskát, majd a pad melletti szemeteshez sétálva elnyomtam a csikket. Kérdését hallva kis időre elgondolkozom, miközben jobbommal a keze után nyúlok és a segítségével felegyenesedem. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy hova is kellene menni; a közelben kell lennie és a kajának is jónak kéne lennie.
- Van a közelben egy egész jó szendvicsbár, mi lenne, ha oda mennénk? – kérdem, miközben balommal egy gyors tarkóvakarást iktatok be, s továbbra is a válaszára várok. Amint megkapom a helyeslő választ – már ha neki is megfelel – azonnal elindulok a megjelölt étterem felé. Gyakran szoktam idejárni, mivel a kaja jó és még a felszolgálók is barátságosak.
~ Ezután sietnem kéne a klán házba, mert megígértem a mesternek, hogy még ma találkozom vele. – gondolkodtam, miközben megérkeztünk. Kinyitva az ajtót előre engedem Ronniet, majd mögötte Én is beléptem és az egyik sarokban lévő asztalhoz ültünk le. Hamarosan megérkezett a felszolgáló, hogy felvegye a rendelésünket. Én egy sonkás szendvicset rendeltem magamnak és egy üveg ásványvizet, majd Ronnie következett…

» Fény Mágia
» Ronnie Darkrest
» Ronnie Darkrest
» Sötétség Mágia
» Sötétség a világ mélyén