Magánküldetés: Az erdő titka (Akamatsu Gempachi, Thrin, Kevin McBride, Arisa Maruyama)

A nap még nem kelt fel, de én már ébren voltam. Korán kellet kelnem, mert fontos küldetést vállaltam el. Elkellet jutnom minél hamarabb Fressia-ba, hogy jelentkezzek a küldetésre. Kikeltem az ágyból majd miután megmosakodtam és alaposan megszárítkoztam nekiálltam felöltözni. Amikor a nap már felkelt már nem voltam bent a szobában. Fogtam a cuccomat és elindultam a fogadó ivójába, hogy leadjam a szobám kulcsait. Mikor elértem odamentem a pulthoz és a kulcsot a pultra tettem a fogadós elé. A fogadós csak elvette a kulcsot, majd bólintott. Ezután elindultam, hogy keressek egy helyet ahol megreggelizhetek ugyanis itt nem voltam hajlandó enni. Miután elhagytam a ’’ fogadónak ’’ nevezett koszfészket elindultam a város főterére felé. Tegnap láttam egy ígéretes helyet ahol megreggelizhetek. Egy kis sétálás után megérkeztem az általam kiszemelt helyhez. Szerencsére már nyitva volt úgyhogy be is ültem az egyik kinti asztalhoz. Nem kellet sokat várnom megérkezett a pincér hogy felvegye a rendelésemet.
- Jó reggelt uram. Mit hozhatok önnek.
- Jó reggelt kívánok. Kaphatnék egy étlapot.
- Természetesen uram. – mondta a pincér, majd odaadta az étlapot.
Egy kis ideig válogattam az ételek között majd végül sikerült választanom.
- Egy kis sózott disznó húst szeretnék, egy kis sajtot hozzá pedig kenyeret. Inni pedig egy pohár tejet kérnék. – mondtam, majd visszaadtam a pincér kezébe az étlapot.
- Rendben uram. Már is hozom. – mondta a pincér és elment leadni a rendelésemet.
Miközben várakoztam végignéztem az étterem vendégein. Egyszer csak megláttam valakit, akivel most semmiképpen sem akartam találkozni.
~ Ez meg hogy a fenébe került ide ?
A ruhái a szivárvány minden színében játszottak. A köpönyege szivárvány színben pompázott, és maga a ruhái is rikító színűek és nagyon bőek voltak. A asztala mellet egy sötét tölgyfa bot volt. A tetején unikornis szarv szerűen csavarodott, míg a többi részén különböző faragványokkal volt ékes. Arcán elégedettség tükröződött az asztalán felhalmozott rengeteg étek láttán. A bőre még mindig elég fakó volt, ami arról árulkodott hogy még mindig nem hajlandó fedetlen fejjel mászkálni a rettentő hőség ellenér. Gyorsan másfelé fordítottam a tekintettem és megpróbáltam észrevétlen maradni ami sajnos nem sikerült. Egyszer csak meghallottam azt a hangot amit nem akartam.
- Hello Gempachi.
Nem tehettem úgy, mintha nem vettem volna észre mert biztosan kiszúrta volna. A hang irányába voltam és erőltettet mosollyal a képen üdvözöltem Thrin-t.
- Szervusz Thrin. Örülök hogy ismét találkozunk.
Thrin mosolyogva intett, hogy üljek le hozzá. Nem akartam zűrt ezért felkaptam a holmimat és odamentem hozzá. Miután leültem, Thrin intett a kezével és azt mondta:
- Szolgáld ki nyugodtan magadat Gempachi. A vendégem vagy.
- Köszönöm. De nem. Én már rendeltem magamnak valami mást. – mondtam Thrinnek.
Egy ideig nem szóltunk egymáshoz semmit, végül Thrin megkérdezte.
- Na és mi szél hozott a városba ? Nyaralni jöttél ?
- Csak átutazok a városon. Van egy kis dolgom Fressia-ban.
- Fressia-ban. Képzeld éppen én is arra tartok. Mit szolnál ha együtt mennénk. – mondta vidáman Thrin.
~ Na persze. Nem ettem én meszet hogy veled menjek.
- Kösz a felajánlást, de nem. Én szeretek egyedül utazni.
- Én viszont nem szeretek egyedül utazni.
- Hát az rossz. Mert kénytelen leszel egyedül menni.
- Jaj ne csináld már. Csak nem … – mondta Thrin, majd hirtelen elnémult..
Közben a pincér kihozta a reggelimet. Letette elém az asztalra, majd ennyit mondott.
- Jó étvágyat.
- Köszönöm. – mondtam, majd nekiláttam enni.
Thrin megvárta amíg a pincér elmegy és csak azután szólat meg ismét.
- Csak nem amiatt a kis nézeteltérés miatt haragszol ami a ramenesnél történt ?
- Kis nézeteltérés ! Te azt kis nézeteltérésnek nevezed ?
- Azt hittem megbocsátottál azután, hogy teljesítettem amire kértél.
- Még jó hogy teljesítetted. Hisz te miattad történt az egész.
- Ha te nem lettél volna olyan forrófejű … - kezdte volna Thrin de belé fojtottam a szót.
- Micsoda ? Még én vagyok a hibás ? Nem is tudom ki akarta otthagyni a másikat, hogy az fizesse ki az összes tartozását. – mondtam Thrinnek szinte ordibálva.
- Jó. Én voltam a hibás, csak ne kiabálj már. Oké. – mondta Thrin csitító hangon.
Csak bólintottam és fojtattam tovább az evést. Mikor végeztem odahívtam a pincért és kifizettem az ebédet.
Felálltam az asztaltól, majd odaszóltam Thrinnek.
- Viszlát.
- Várjál már. Menjünk együtt.
- Mit mondtam már. Én egyedül megyek.
- De … - mondta volna Thrin, de megfordultam és elindultam.
Még mielőtt elindultam a helyi utazófogat állomására úgy döntöttem, hogy veszek egy kis elemózsiát az útra. Így elmentem a piacra és kerestem egy édesség árust. Összesen tíz gyémántot fizettem egy idős hölgynek egy közepes zacskó gumicukorért. Szerintem megérte, mert nagyon kellemes volt az íze. Ezután elindultam, hogy megvegyem a jegyemet a fogatra. Hosszú sétálás után végül megérkeztem az állomásra. Mikor elindultam a jegykiadóhoz, ismét kellemetlen meglepetés ért.
- Már megint te. – mondtam és sietősen odamentem a jegykiadóhoz.
Amikor odaértem akkor Thrin megfordult és mosolyogva azt mondta.
- Csak hogy itt vagy. Már azt hittem sosem jössz.
- Mi van ? – kérdeztem Thrinntől.
A jegykiadó hölgy kissé furcsállta a dolgot, de nem szolt a közbe a párbeszédünkbe.
- Itt van hölgyem akiről beszéltem. Akkor most én megyek ő majd elintézi amit megbeszéltünk. – mondta Thrin a jegykiadó nőnek, majd a pult elé tolt és miután jól hátba veregetett elindult a váró felé.
- Mit intézzek el ? Mit akar ez jelenteni ? – kiáltottam Thrin után, de ő már messze járt.
A jegyárusra pillantottam végül majd azt mondta:
- Jó napot kívánok. Egy jegyet szeretnék kérni Fressia-ig.
- Csak oda ? -kérdezett vissza a hölgy.
- Igen. – mondtam, közben pedig elővettem az erszényemet.
Eközben megérkezett a fogat ami Fressia felé megy. Miután a fogat megállt Thrin hátrafordult majd rám vigyorog. Ezután felkapta a cuccait és felszállt a fogatra.
- Két jegy 100 gyémántba fog kerülni. – mondta mosolyogva a hölgy.
- Micsoda ? Hogyhogy két jegy ? Én csak egyet kértem.
- Egy önnek és egy az úrnak aki az előbb ment el.
Mikor a hölgy kiejtette ezeket a szavakat csak álltam ott és bámultam rá mint borjú az újkapura.
~ Nem hiszem el, hogy megint ezt művelte vele. – gondoltam magamban.
Nem volt időm a tiltakozásra a fogat éppen indulni készült. Kivettem a száz gyémántot az erszényemből és átadtam a hölgynek. Miután megkaptam a jegyemet futni kezdtem a fogat felé. Szerencsére még elértem a fogatot. Miután felszálltam a fogatra rögtön el is indultunk Fressia felé. Felszálltam rá, majd leültem Thrin mellé. Rám nézett és vigyorogva azt mondta.
- Micsoda szerencse. Együtt utazunk. Hát nem nagyszerű ?
- Neked ez a mániád ? – kérdeztem tőle idegesen.
- Mire gondolsz Gempachi ? – kérdezett vissza Thrin.
- Mit képzelsz magadról ? Azt hiszed hogy én pénzelem minden kiadásodat ?
- Bocs majd megadom a jegyem árát, csak tudod nem szeretek fizetni. Ha van más akkor inkább megkérem őt, hogy fizessen helyettem és majd megadom neki a tatozásomat.
- Ez miféle hülye szokás ? – kérdeztem tőle továbbra is mérgesen.
- Az én egyik szokásom. –mondta nyugodtan Thrin.
- Akkor most add meg azt az ötven gyémántot amit kifizettem helyetted. – mondtam neki.
- Most nincs nálam annyi majd megadom. – mondta Thrin vigyorogva.
- Na ilyet nem játszunk. Vagy most odaadod amivel tartozol vagy … - mondtam Thrinnek de félbeszakított.
- Mit csinálsz ? Verekedni kezdesz velem itt a fogaton mások szeme láttára. – mondta Thrin és a kezével a fogat belseje felé mutatott.
Odafordultam amerre Thrin mutatott és megláttam két másik utast. Az egyik egy lány volt a másik pedig egy férfi. A lánynak sötétkék haja volt amit kiengedve hordott. Egy fehér inget viselt egy hozzá illő mini szoknyával. A lábán pedig egy fekete színű csizmát viselt. A zafírszín szeme hidegen villant rám ahogy a szemébe néztem. Egy ideig nem tudtam honnan jön ez a furcsa gyümölcsös rágógumi szag de végül rájöttem hogy a lány rágózik. A férfi ehhez képest elegánsan volt öltözve. Egy fekete öltöny és fehér ing volt rajta amit most kigombolva viselt. Nyakkendő nem volt rajta, gondolom azért mert egy kissé meleg volt a kocsiban. Hosszú vörös haját ennek ellenére viszont felkötve viselte. Mind a ketten csodálkozva néztek ránk, valószínűleg nem nagyon értették köztem és Thrin közötti vitát. Visszafordultam Thrin felé és csak ennyit mondtam neki:
- Akkor ezt később rendezzük le rendben van.
- Oké. Jobb is mert fáradt vagyok és szeretnék ledőlni egy kicsit ha nem gond. – mondta Thrin.
- Persze nyugodtan aludj csak. – mondtam neki.
- Kell egy kis pihenés mielőtt megérkeznénk. Nagy feladat elé nézek Fressia-ban. – mondta majd elkezdett kényelmesen elhelyezkedni.
- Mi dolgod van neked Fressia-ban ? – kérdeztem Thrintől.
- Egy varázsló mellé beállok testőrnek. Jó pénzt fizetnek érte csak azért vállaltam el ezt a kevésbé izgalmas feladatot. – mondta Thrin, majd a szemébe húzta a csuklyáját ezzel jelezvén, hogy ne zavarjam tovább.
~ Ez nem lehet igaz. Ez teljességgel lehetetlen. Miért van nekem ekkora balszerencsém. – gondoltam magamban.
A kezembe temettem az arcomat és egy ideig csak így ültem. Egy ideg csak ezen gondolkodtam végül úgy döntöttem, hogy inkább nézek kifelé az ablakon és nézem a tájat. Néha-néha egy kicsit elbóbiskoltam, de nem túl sok időt. Miközben utaztunk azt vártam, hogy érkezzünk meg Fressia-ba. Hitelen a kocsi egy rándulással megállt.
- Végre megérkeztünk. – mondtam csak úgy magamnak.
Felálltam a helyemről, majd megböktem Thrint.
- Hé. Ébresztő. Megérkeztünk. – mondtam neki
- Máris. Hisz nemrég aludtam el. – mondta, majd álmos fejjel elkezdett felkelni.
Felkaptam a cuccaimat, majd kinyitottam az ajtót és kiszálltam a fogatból. Egy ideig csak álltam ott és csodáltam Fressia városát.

Az utóbbi napokban kissé megint megszorultam. Ezért hát amikor hallottam hogy a szomszédos Fressia városban mágusokat keresnek egy könnyed kis őrködésre rögtön kaptam a lehetőségen és el is indultam. Gyalog mentem mint minden utamra általában mert csak így volt költség hatékony a dolog. Viszont indulás előtt ennem kellett valamit tehát elindultam hogy az utolsó gyémántjaimon vegyek magamnak egy tisztességes reggelit. Egy étterem kinti teraszához telepedtem le. Rendeltem mindenféle finomságot hogy ha már én fizetem legyen bőséges.
Már egy jó ideje ettem mikor megláttam, hogy egy ismerős áldozat telepszik le tőlem nem messze. Eléggé nyugodtnak tűnt. Egy idő tán viszont ahogy felé néztem megláttam hogy feltűnően csak egy tőlem távoli helyet néz miközben eszik.
~ Talán nem akar találkozni velem. Nem kapod meg ezt az örömet.
Oda sétáltam hozzá és barátságosan rá köszöntem:
- Hello Gempachi.
Erre egy az arcára fagyott mosollyal fordult felém és szintén üdvözölt.
- Szervusz Thrin. Örülök hogy ismét találkozunk.
~ Egy fenét örülsz te kis sunyi rád van írva, hogy azt kívánod bár kihagytad volna a reggelit.
Nem volt még előtte semmi, ezért oda invitáltam sz asztalomhoz. Kicsit kényszeredetten mosolyogva felállt és oda ült velem szemben. Megakartam mutatni, hogy én jobb vendéglátó vagyok ezért szívélyesen intettem neki:
- Szolgáld ki nyugodtan magadat Gempachi. A vendégem vagy.
- Köszönöm. De nem. Én már rendeltem magamnak valami mást. - felelte udvariasan.
Egy ideig csöndben vártunk. Mivel egy kicsit befagyott a beszélgetés megkérdeztem:
- Na és mi szél hozott a városba ? Nyaralni jöttél ?
- Csak átutazok a városon. Van egy kis dolgom Fressia-ban.
~ Most elárultad magad és nem csúszol ki a kezeim közül.
- Fressia-ban. Képzeld éppen én is arra tartok. Mit szolnál ha együtt mennénk.- kérdeztem vidám mosollyal az arcomon.
- Kösz a felajánlást, de nem. Én szeretek egyedül utazni.- jött a tartózkodó felelet.
- Én viszont nem szeretek egyedül utazni.- válaszoltam egy kis vigyor közepette.
- Hát az rossz. Mert kénytelen leszel egyedül menni. -válaszolta kissé idegesebben.
- Jaj ne csináld már. Csak nem …- félbeszakítottam a mondatot mert jött a pincér. Mikor elment és elkezdett Genpachi enni folytattam.
- Csak nem amiatt a kis nézeteltérés miatt haragszol ami a ramenesnél történt ?
- Kis nézeteltérés ! Te azt kis nézeteltérésnek nevezed ?
- Azt hittem megbocsátottál azután, hogy teljesítettem amire kértél.
- Még jó hogy teljesítetted. Hisz te miattad történt az egész.
- Ha te nem lettél volna olyan forrófejű … - kezdtem volna de közbe vágott.
- Micsoda ? Még én vagyok a hibás ? Nem is tudom ki akarta otthagyni a másikat, hogy az fizesse ki az összes tartozását? -ezt kínosan ordibálva kérdezte.
- Jó. Én voltam a hibás, csak ne kiabálj már. Oké. - feleltem mert egyre többen bámultak felénk.
- Viszlát.
- Várjál már. Menjünk együtt.
- Mit mondtam már. Én egyedül megyek.
- De... - kezdtem bele a magyarázatba, de elrohant.
~ Nembaj tudom hol az úti célod és én ott leszek - ezzel gyorsan megtettem ami volt és az állomásra rohantam.
Már egy ideje álltam a jegykiadónál és vártam. Egyszer csak megjelent és meglátott.
- Már megint te.
- Csak hogy itt vagy. Már azt hittem sosem jössz. - mondtam neki kis híján nevetve a képén.
- Mi van ? – kérdezte.
- Itt van hölgyem akiről beszéltem. Akkor most én megyek ő majd elintézi amit megbeszéltünk. – mondtam a jegyeladó nőnek és Genpachit hátba veregetve elindultam a váró felé még hallottam hogy kiabál valamit utánam, de nem törődtem vele. Alig vártam, hogy lássam a képét mikor megtudja, hogy ismét fizetni fog.
Egy idő után futva érkezett meg és elég mogorvának tűn ezért vidáman rámosolyogtam:
- Micsoda szerencse. Együtt utazunk. Hát nem nagyszerű ?
- Neked ez a mániád ? – kérdezte tőlem idegesen.
- Mire gondolsz Gempachi ? – kérdeztem vissza vidáman.
- Mit képzelsz magadról ? Azt hiszed hogy én pénzelem minden kiadásodat ? - kérdezte és látszott rajta hogy nem sokára robban.
- Bocs majd megadom a jegyem árát, csak tudod nem szeretek fizetni. Ha van más akkor inkább megkérem őt, hogy fizessen helyettem és majd megadom neki a tatozásomat.- mondtam neki, kajánul vigyorogva hogy egy kissé le csillapodjon mert megint sokan bámultak ránk.
- Ez miféle hülye szokás ? – kérdezte tőlem továbbra is mérgesen.
- Az én egyik szokásom. –mondtam nyugodtan.
- Akkor most add meg azt az ötven gyémántot amit kifizettem helyetted. – mondta nekem.
~ Hm, ez tényleg ilyen hülye vagy csak meg játssza?
- Most nincs nálam annyi majd megadom. – mondtam vigyorogva a bamba képén.
- Na ilyet nem játszunk. Vagy most odaadod amivel tartozol vagy … - mondta nekem de félbeszakítottam kihívóan vigyorogva.
- Mit csinálsz ? Verekedni kezdesz velem itt a fogaton mások szeme láttára? – erre körbe intettem a kocsi belsejében lévő utasokra akik vagy nyíltan vagy csak oda pillantgatva figyelték mi zajlik a kocsiban.
- Akkor ezt később rendezzük le rendben van?
- Oké. Jobb is mert fáradt vagyok és szeretnék ledőlni egy kicsit ha nem gond. – jelentettem ki.
- Persze nyugodtan aludj csak. – mondta nekem.
- Kell egy kis pihenés mielőtt megérkeznénk. Nagy feladat elé nézek Fressia-ban. – mondtam majd elkezdtem kényelmesen elhelyezkedni.
- Mi dolgod van neked Fressia-ban ? – kérdezte meglepetten.
- Egy varázsló mellé beállok testőrnek. Jó pénzt fizetnek érte csak azért vállaltam el ezt a kevésbé izgalmas feladatot. – mondtam, majd a szemembe húztam a csuklyát ezzel jelezvén, hogy ne zavarjon tovább.
Alig pár percnek éreztem az alvás mikor egy Genpachi felébresztett:
- Hé. Ébresztő. Megérkeztünk. – mondta nekem és közben azon töprengtem így áll e bosszút.
- Máris? Hisz nemrég aludtam el. – mondtam, majd elkezdtem felkelni.
Mire le szálltam a vonatról már Genpachi már rég lenn volt és csak bámészkodott.
Be álltam mellé, részben mert érdekelt mit néz másrészt, hogy ne legyen nyugta.

A céh házban, a pultnál üldögélek egy darab papír fölé görnyedve. Nemrég elmentem, hogy feltöltsem a készleteim, mert az utolsó megbízás alkalmával elég sok kaja ment el, ugyanis volt egy háromfős állat társaság, akiket muszáj voltam lekenyerezni valahogy, ha végig akarom csinálni a küldetést. Amíg én elvoltam, egy újabb megbízás érkezett a céhhez Fressia Town-ból. A felkérés szerint egy kisebb kutatócsoport keres maga mellé mágusokat védelmi feladatok ellátására. Ez volt az első fura dolog a melóban: minek egy kutató csoportnak védelem? Végül is mindegy, a jutalom nagy, bár ez a város elég messze volt. A megbízást egyébként Mirajane tette el nekem.
- Legyen hát! Elvállalom a melót, de ez esetben rögtön indulok, mert, ahogy elnézem, elég messze van ez a Fressia Town.
- Sok szerencsét! – szólt még utánam a nő, de már ki léptem a céh ház ajtaján. A papírt a zsebembe mélyesztettem, majd a vonaton több alkalmam lesz tüzetesebben átnézni a részleteket, már amennyit leközöltek a felkérés papírján. Kisiettem az állomásra, és vettem egy jegyet arra a vonatra, ami a lehető leghamarabb indul Fressia Town-ba. A jegy ára szinte már rablás volt. Oké, hogy a város messze van, de azért ez túlzás.
- Harmincötezer gyémánt?! Maga szórakozik velem?! – hűltem el, mikor a kasszánál közölték a jegy árát.
- Nem uram, sajnos ennyi az ára. – válaszolta a hölgy a kassza túloldalán, szinte faarccal. Ezeket tanítani kéne, olyan jól csinálják, hogy nem érdekli őket, mennyi pénzt akasztanak le egy-egy emberről.
- Kész rablás! – kénytelen-kelletlen kifizettem a pénzt, de az nagyon fog hiányozni, már most érzem, bár ott van a melóért járó díj, ami sokszorosa a vonatjegy árának.
- Jó utat, uram.
~ Nyeld le a jó utadat. – zsörtölődöm magamban. Megkerestem a megfelelő peront és felszálltam a vonatra. Elővettem a zsebemből a felkérést, hogy majd most rendesen elolvasom, mert eddig nem sokat tudtam róla, igazából csak a jutalom nagyságát néztem meg, és bár magas volt, csak egy piti munkáért nem adnak ilyen magas fizetséget, így érdekelt, hogy vajon mi lehet az a meló, amire nem félnek ennyit kidobni. Végig néztem a kocsiban, és már csak néhány ülőhely volt. Egy sötétkék hajú lány ült magányosan, kiengedett hajjal. Nos, ebben valamennyire egyezünk, bár az enyém vörös, és perpillanat fel van kötve, így a szél vagy a többi fizikai hatás nem helyezi a szemembe és a számba a hajam. A papírral a kezemben odabaktattam hozz, és a vele szemben és leültem a vele szemben lévő ülésre, majd elkzdtem a papírost végig olvasni.
- Bocsi, hogy zavarok, de ez egy felkérés? És ha az, milyen? Hol? Mikor? Ki? Mennyiért? Ugye mehetek én is? – nézett rám csillogó szemmel, miközben a kérdéseivel bombázott.
~ Csak lassan a testtel kislány. Elég merész vagy. – gondoltam magamban.
- Igen ez egy felkérés, és Fressia Town-ból küldték. Ha jól láttam, mielőtt szóltál, egy kutató csoportot kell majd megvédeni. - mondom el a részleteket, majd átnyújtom a papírt, hogy rendesen el tudja olvasni. A szemével csak úgy eszi a sorokat, majd egy rágót is bekap mellé. Mint végzett, újabb kérdéseket dobál felém.
- Szóval, mehetek? Veled tarthatok? Persze, ha nem gond, nem akarok teher lenni. De ha gond, akkor szólj nyugodtan, egyébként Arisa Maruyama vagyok, szia. - nyújtja a kezét.
- Végül is miért ne. Legalább nem fogok unatkozni melletted. Azt hiszem. - válaszolok neki. - Kevin McBride vagyok, örvendek. - viszonzom a gesztust.
- És honnan jöttél? Mert nem vagy céh tag, ha jól sejtem. - ha az lenne, akkor tudott volna a felkérésről.
- Milyen mágiát használsz? Már ha nem szeretnéd titokban tartani, de nem szeretem a meglepetéseket. - eresztek meg egy bárgyú félmosolyt.
-Biztos, hogy nem fogsz, legalábbis, míg el nem fogy az összes rágóm, addig nem lesz gond. Viszont, ha megtörténik, nem szeretnél majd a közelemben lenni. – vigyorog.
- Egy nagyon távoli faluból származom, amiről nem szeretnék sok szót említeni, főleg, hogy próbálom elfelejteni az oda kötő emlékekt. És jégmágus vagyok, méghozzá céh nélküli. – bólintottam - Még keresem az igazi céh-t ahova tartozhatnék a jellememmel, mert hidd el, nem sokan tűrnek meg maguk mellett, főleg ha előbújik belőlem a rosszabbik énem. És te? Te is mesélj valamit magadról, mert az út hosszú egy kicsit, szóval ráérünk elmondani egymásnak néhány dolgot, amiket jobb, ha tudunk egymásról, ha már együtt utazunk. - mosolyog rám.
- Értem. Nos, legyen. A Fairy Tail nevű céh mágusa vagyok, róluk biztos hallottál már. Egyébként alakváltó mágiát, azon belül is Beast Soul alcsoportot használom. Igazából részben, mert tetszik, részben a nagyapámmal szembeni tiszteletből. Ő tanította meg nekem. - vázoltam fel én is röviden a történetem.
- Miért, mi lesz, ha elfogy a rágó? - kérdezem mosolyogva.
-Am, hogy is mondjam, akik eddig találkoztak velem abban az időszakban, mikor szűkében voltam a rágónak, talán jobban el tudnák mesélni. A lényeg, hogy ha valaki belémköt, legyen az akkor, ha van is rágóm, akkor egyszerűen megfékezhetetlen vagyok és jégbezárom egy időre azt, aki szándékosan belémkötött, szó szerint lehűtve őt...persze ez csak a szebbik verzió, szebben elmesélve, mert koránt sem ennyire gyönyörködtető a látvány, pláne nem annak, aki éppen hűvörse van téve. – magyarázta. - De ha eljön az ideje, hidd el meglátod, mert van egy olyan érzésem, hogy ez a felkérés nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. – nos ezzel a feltevésével én is egyet kellett értsek.
- Értem, hát majd azért szólj, mielőtt elfogyna. - visszakozom picit.
- Ettől tartok én is, hogy van itt valami, ami nem oda való. Más miatt, miért kérne egy kutató csoport védelmet maga mellé.
- Ez látod egy nagyszerű kérdés, aminek a válaszára nagyon kíváncsi vagyok. - sóhajt fel. -De ezt egyszer úgy is megtudjuk. Ha meg nem akarják elmondani, akkor kicsikarjuk belőlük, mert nem vagyok oda az olyanokért, akik titkolóznak előttem, éppen amikor az életemet teszem kockára értük...persze ha nem nyitják ki a szájukat, képes leszek otthagyni őket a legnagyobb bajban. – kissé meglepett ez a felfogás, talán még egy sötét céhbe is bele illene ilyen mentalitással.
- Érdekes felfogásod van neked. - azt hiszem két feladatom is lesz ezúttal. Az egyik a megbízás, a másik, hogy szemmel tartsam a lányt, nehogy hülyeséget csináljon.
- Ha lelépsz, nem fogod megkapni a pénzed. - próbálom jobb belátásra bírni.
- Eh, tényleg. Hát akkor kénytelen lennék én kideríteni, hogy mit hallgatnak el, legyez az szebb, vagy csúnyább módszer. De ha megfelelő magyarázatot adnak, hogy miért nem tudhatunk róla, természetesen meghagyom a kis titkukat. – vonogatja a vállat.- Csak éppen nem szeretek tudatlan lenni...hidd el nem jó dolog, főleg akkor nem, ha mások élete múlik rajta. - komorodik el, és ha jól látom, valamin el is gondolkozott közben.- Iagzából ezért is szeretnék lassan egy céhez tartozni. Mondd csak Fairy Tail, valóban a legerősebb céh, ahogy hallottam? És hogy szinte csak "gyerekek"-ből áll? Már meg ne sértődj, de te sem látszol olyan öregnek. –nézett rám Arisa kérdőn.
- Ne aggódj, ha valami rossz dolgot akarsz csinálni, biztos, hogy visszafoglak majd. Nem kell a baj. - válaszoltam neki.
- Nos nem mondanám, hisz sok erős céh van, inkább úgy fejezném ki magam, hogy sok erős mágusunk van. És nem, nem csak gyerekekből áll. - válaszolom.
- Makarov mester sem gyerek, és van, akinek fia is akad a céhben. - néztem rá kicsit rosszállóan a kijelentése miatt.
- Jó, jó bocsi, nem kell így rám nézni! - emelte fel a kezét védekezőleg - Én csak azt mondom, amit hallottam. Őszintén szólva egy ideje azon agyalok már, hogy meglátogatom a céheteket és teszek egy próbát. –mondta ki. Végül is elég szimpatikus, főleg, hogy a küldetéseitek során szép kis újjáépíteni valót hagytok magatok után.[/color] – kuncogni kezdett a kijelentésén, és erre megint csak egy félmosolyt engedtem el.
- És ez ellen nem hozhatsz fel semmilyen ellenérvet, mert ezt 100%-ig tudom. És hogy miért jön ez be nekem? Nos, mondhatni úgy, hogy nem vagyok az a típus, aki annyira odafigyel harc közben a környezetére, kivéve persze, ha más élőlény tartózkodik a közelben. – ez érthető. Azért mi sem ölünk, hisz akkor nem lenne törvényes céh a Fairy Tail.
- Ezt nem tagadom, de ezek csak járulékos károk. A feladatot akkor is rendre el szoktuk végezni, bár ez ugye a városnak nem mindig jó hír, viszont legalább a nagyobb probléma le van tudva. - folytattam a gondolatmenetét a saját szemszögemből.
- Mit gondolsz, mennyire lesz ez kemény? - mutatok a kezében tartott papírra.
- Könnyűnek állítják be. – von ismét vállat.[color=navy] - Egy kis kísérgetős feladat, de amint mondtam van más is a dolgban, csak így próbálják odacsalogatni a mágusokat, na meg a jutalommal. Megjósolni nem tudom, nem is szeretném, mert nem lenne akkor az egészben semmi kihívás és móka. Az meg sosem jó, komolyan uncsi lenne. Az unalomban halnék meg akkor.
- Meglátjuk mi lesz. - zárom le a témát. Szokták mondani, hogy jó társaságban gyorsan telik az idő, és ez most bizonyosságot is nyert, ugyanis észre sem vettem, és a vonat már meg is állt a Fressia Town-i állomáson. Leszálltunk a vonatról Arisa-val, majd egy rövidebb körültekintés után tanakodni kezdtünk, hogy merre induljunk el.
- Na innen merre? - kérdezem, bár valószínűleg ő sem fogja tudni. Sajnos.
- Mivel nem vagyok helybeli, és térkép sincs nálam, menjünk például arra. - mutatott találomra az egyik irányba, ami szerinte a jó irány.
- Majd kiderül. - elindultam abba az irányba, amit Arisa mutatott.
- Ha jól tudom nagyjából még két óra séta. Bírni fogod? – kérdeztem, mert nem akartam kitenni olyannak, amit nem biztos, hogy elvisel.
- Majd meglátom, ha esetleg elfáradnék, avagy te, akkor tarthatunk pár perces pihenőt. De nézd a jó oldalát: minél fáradtabb vagy, annál jobbat fogsz aludni az éjszaka. – én ebben nem értettem teljesen egyet.
- Ez tény, de szerintem ma éjjel nem alszunk. - volt egy ilyen érzésem.
- Kíváncsi leszek, érkeznek-e még rajtunk kívül mások is.
- Hát remélem nem sokan, mert a jutalmat annyi felé kell majd osztani, ahányan vagyunk. – fintorodik el, és látszik, hogy nincs ínyére a még több társ, bár ha úgy vesszük, akkor ő előlem nyúlta le a saját részét. - A kísérgetős feladatoknál jobb, ha nem vagyunk sokan, mert így könnyebben tudjuk nem felhívni magunkra a figyelmet. Én arra lennék kíváncsi, hogy hova kéne elkísérni ezeket a tagokat!
- Én is próbáltam kitalálni, hogy ez pontosan milyen kutatócsoport. Ha védeni kell őket, akkor biztos valami fontos dolog után kutatnak, és sokan akarhatják megszerezni. - osztom meg vele az elméletem.
- Igen, vagy csak túldramatizálják a helyzetet. – bólint. Ebben a meglátásban is van valami, de én nem hiszem, hogy ennyire túlértékelnék a munkájukat.
- Akárhogy is, majd hamarosan kiderül. - körül néztem, és rájöttem, hogy egyáltalán nem figyeltem, merre jövünk, és azt sem tudtam hol lehetünk.
- Mióta is jövünk már? Mert egyetlen táblát sem láttam. – oké, hogy nem figyeltem, de ha akad valami útjelző, hogy „erre menj” az biztosan feltűnik.
- Nem tudom. - rázta meg a fejét. - De nézd csak! - mutat egy szekérre, amin egy öregúr ül éppen.
- Lehet, az a tata meg tudja nekünk mondani, hogy merre kell menni. – jó meglátás. Van esze a lánynak, az már egyszerbiztos. Odamentünk a fogathoz, hogy megkérdezzük, merre találjuk a helyszínt. Az öregtől megtudtuk, hogy ő pont odatart, így ha kell, akkor elvisz minket. Nos ez eddig szép és jó, de nem csinálja ingyen.
~ Sok pénzéhes vidéki, pfúj. – zsörtölődtem, de kénytelen-kelletlen ismét perkáltam, majd felszálltunk és már robogtunk is. Az utat ezúttal szó nélkül ültük végig Arisa-val, ami a vonat után igencsak meglepő. Körülbelül félúton járhattunk, amikor két újabb tag szállt fel, akik első ránézésre túlságosan is furán viselkedtek, pedig már láttam érdekes dolgokat a világban. Az egyik konkrétan felrohant fizetés nélkül, majd hátra hagyva – feltételezhetően a társát – a másik fizetett helyette is. Egy darabig robogtunk, végül elértük a várost, és le tudtunk szállni. Az út eléggé összerázott, de végül itt voltunk a városban. Már csak a kutató csoportot kellene megtalálni, és meg is volnánk.

Nem is tudom,hogy miért,azt sem,hogy hogyan,de az utam egy közeli vasúthoz vezetett,ahol egy rozoga,pöfékelő vonat állt,indulásra készen.Szóval nem tudom,hogy miért,talán egy furcsa érzés ösztönzött arra,hogy felszálljak rá,ami...... városába szállítja az utasokat.
Miután megvettem a jegyet,nem kis summáért,felvonszoltam magam a gépezetre,miközben arról álmodoztam,hogy jajj,de jó lesz már végre leülni és nem a két lábamon eljutni az egyik helyről a másikra.De akármerre is néztem,nem találtam egy üres helyet se.Több vagont is végigjártam,egyre idegesebben és gyorsabban rágva a rágógumit-aminek alig volt már valami íze-lassan,de biztosan arra a döntésre jutva,hogy ha a következő részben sem lesz egy fikarcnyi hely sem,valakit megfogva és kihajítva a nyitott ablakon,teremtek magamnak egyet...hát rajtam ne múljék.
Hála az égnek, és nagy szerencséjére a majdnem áldozatomnak,megakadt a szemem egy magányosan váró,gyönyörű széken vagy min,ami csak arra várt,hogy lepihenhessek rajta.Így, még mielőtt valaki megelőzhetett volna,nagy lendülettel leültem rá,meg sem kérdezve a mellettem ülő fiútól,hogy szabad-e ide leülnöm,vagy valaki másnak tartja-e fent a helyet.De láthatólag,nem nagyon érdekelte,hogy mi történik a körülötte,mivel éppen egy darab papírt olvasgatott,egész figyelmét nekiszentelve.Hogy megtudjam mit olvas,ahogy csak tudtam hátradőltem,hátha eltudok olvasni egy kis részletet belőle.Felcsillant a szemem,amint megláttam és tudatosult bennem,hogy egy felkérést tart a kezében.Az apró betűs részt ugyan nem,de a jutalmat nagyon is jól láttam.Egy pillanatra elgondolkoztam azon,hogy kitépem a kezéből a lapot és elspurizok innen,amilyen gyorsan csak tudok,de mivel megfogattam,hogy többé ilyet nem teszek,aranyosan és kedvesen nekiszegeztem a kérdéseimet:
-Bocsi,hogy zavarok,de ez egy felkérés?És ha az, milyen?Hol?Mikor?Ki?Mennyiért?-tettem fel az összeset egy levegővétellel,szóhoz sem engedve a láthatólag döbbent fiút,akinek kellett pár pillanat,hogy válaszolni tudjon.
- Igen ez egy felkérés és Fressia Town-ból küldték. Ha jól láttam, mielőtt szóltál, egy kutató csoportot kell majd megvédeni.-bólintott,majd átnyújtotta nekem a papírt,amit gyorsan átnéztem,egy újabb rágógumit rágcsálva,végül megint nekiszegeztem a lehető legfontosabb kérdést,legalábbis a számomra legfontosabbat.
-Szóval mehetek?Veled tarthatok?Persze ha nem gond,nem akarok teher lenni.De ha gond akkor szólj nyugodtan,egyébként Arisa Maruyama vagyok,szia-nyújtottam neki kezet bemutatkozva.
- Végül is miért ne. Legalább nem fogok unatkozni melletted.-vont vállat- Kevin McBride vagyok, örvendek.-mutatkozott be ő is- És honnan jöttél? Mert nem vagy céh tag, ha jól sejtem.-nézett rám fürkésző tekintettel.Végül is ezt nem volt olyan nehéz megállapítani,hisz egy céhjel sincsen rajtam.- Milyen mágiát használsz? Már ha nem szeretnéd titokban tartani, de nem szeretem a meglepetéseket.-mosolyodott el furán,amit nem tudtam mire vélni,de válaszoltam neki.Barátságosnak és kedvesnek látszott,első találkozásra nem tűnt valami nagy bajkeverőnek,de ha esetleg később ez ki is derülne káromra válva,akkor sem jelentene nagy gondot.
-Biztos,hogy nem fogsz,legalábbis,míg el nem fogy az összes rágóm,addig nem lesz gond,viszont ha megtörténik,nem szeretnél majd a közelemben lenni-vigyorogtam rá-egy nagyon távoli faluból származom,amiről nem szeretnék sok szót említeni,főleg,hogy próbálom elfelejteni az oda kötő emlékeket.És jégmágus vagyok,méghozzá céh nélküli-bólintottam-még keresem az igazi céh-t ahova tartozhatnék a jellememmel,mert hidd el nem sokan tűrnek meg maguk mellett,főleg ha előbújik belőlem a rosszabbik énem. És te?Te is mesélj valamit magadról,mert az út hosszú egy kicsit,szóval ráérünk elmondani egymásnak néhány dolgot,amiket jobb ha tudunk egymásról,ha már együtt utazunk-mosolyogtam mint egy tejbe tök,saját magamat is meglepve a viselkedésemmel.
- Értem. Nos, legyen. A Fairy Tail nevű céh mágusa vagyok-haha,már megint egy Fairy Tail mágussal hoz össze a sors-róluk biztos hallottál már-de még mennyire- egyébként alakváltó mágiát, azon belül is Beast Soul alcsoportot használom. Igazából részben mert tetszik, részben a nagyapámmal szembeni tiszteletből. Ő tanította meg nekem.-mesélte el kis körökben a történetét.Nem faggattam,majd elmondja magáról a későbbiekben azt,amit úgy lát,hogy jobb ha tudom róla.- Miért, mi lesz, ha elfogy a rágó?
-Am,hogy is mondja,akik eddig találkoztak velem abban az időszakban,mikor szűkében voltam a rágónak,talán jobban eltudnák mesélni.A lényeg,hogy ha valaki belém köt,legyen az akkor ha van is rágóm,akkor egyszerűen megfékezhetetlen vagyok és jégbe zárom egy időre azt aki szándékosan belém kötött,szó szerint lehűtve őt...persze ez csak a szebbik verzió,szebben elmesélve,mert korán sem ennyire gyönyörködtető a látvány,pláne nem annak aki éppen hűvösre van téve-magyaráztam-de ha eljön az ideje,hidd el meglátod,mert van egy olyan érzésem,hogy ez a felkérés nem olyan egyszerű,mint amilyennek látszik.
- Értem, hát majd azért szólj, mielőtt elfogyna.-mondta,mire majdnem felnevettem.- Ettől tartok én is, hogy van itt valami, ami nem oda való. Más miatt, miért kérne egy kutató csoport védelmet maga mellé.-helyeselte.
-Ez látod egy nagyszerű kérdés,aminek a válaszára nagyon kíváncsi vagyok-sóhajtottam fel már megint-de ezt egyszer úgy is megtudjuk.Ha meg nem akarják elmondani,akkor kicsikarjuk belőlük,mert nem vagyok oda az olyanokért akik titkolóznak előttem,éppen amikor az életemet teszem kockára értük...persze ha nem nyitják ki a szájukat,képes leszek otthagyni őket a legnagyobb bajban.
- Érdekes felfogásod van neked.Ha lelépsz, nem fogod megkapni a pénzed.-világosított fel.és tényleg igaza van. Ha nincs money,nincs rágó és ez nem lenne jó.
- Eh,tényleg.Hát akkor kénytelen lennék én kideríteni,hogy mit hallgatnak el,legyen az szebb,vagy csúnyább módszer.De ha megfelelő magyarázatot adnak,hogy miért nem tudhatunk róla,természetesen meghagyom a kis titkukat-vontam vállat.-csak éppen nem szeretek tudatlan lenni...hidd el nem jó dolog,főleg akkor nem ha mások élete múlik rajta-komorodtam el,visszaemlékezve apám halálára,aki az én tudatlanságom miatt hallt meg...de magának köszönheti.-igazából ezért is szeretnék lassan egy céhez tartozni.Mondd csak Fairy Tail,valóban a legerősebb céh,ahogy hallottam?És, hogy szinte csak "gyerekek"-ből áll? Már meg ne sértődj,de te sem látszol olyan öregnek.-néztem rá kérdőn.
- Ne aggódj, ha valami rossz dolgot akarsz csinálni, biztos, hogy visszafoglak majd. Nem kell a baj.-ígérte meg magának inkább,sem mint nekem.Szerintem egy kicsit tartott attól,hogy elszúróm a feladatot,de hát...majd meglátjuk mit hoz a jövő.- Nos nem mondanám, hisz sok erős céh van, inkább úgy fejezném ki magam, hogy sok erős mágusunk van. És nem, nem csak gyerekekből áll.-kezdett el egyre indulatosabban beszélni.- Makarov mester sem gyerek, és van, akinek fia is akad a céhben.
-Jó,jó bocsi,nem kell így rám nézni!-emeltem fel a kezem védekezőencvallottam be-végül is elég szimpatikus,főleg,hogy a küldetéseitek során szép kis újjáépíteni valót hagytok magatok után-kuncogtam-és ez ellen nem hozhatsz fel semmilyen ellenérvet,mert ezt 100%-ig tudom.És hogy miért jön ez be nekem? Nos,mondhatni úgy,hogy nem vagyok az a típus,aki annyira odafigyel harc közben a környezetére,kivéve persze,ha más élőlény tartózkodik a közelben.
- Ezt nem tagadom, de ezek csak járulékos károk. A feladatot akkor is rendre el szoktuk végezni, bár ez ugye a városnak nem mindig jó hír, viszont legalább a nagyobb probléma le van tudva. Mit gondolsz, mennyire lesz ez kemény?-mutatott a még mindig a kezemben szorongatott papírdarabra.
-Könnyűnek állítják be-vontam vállat-egy kis kísérgetős feladat,de amint mondtam van más is a dologban,csak így próbálják odacsalogatni a mágusokat,na meg a jutalommal.Megjósolni nem tudom,nem is szeretném,mert nem lenne akkor az egészben semmi kihívás és móka.Az meg sosem jó,komolyan uncsi lenne.Az unalomban halnék meg akkor...
- Meglátjuk mi lesz.-zárta le egy rövid mondattal a témát. Az út további részében,még beszélgettünk egy keveset,pár dolgot mondtunk még magunkról a másiknak,de utána már csöndben vártuk,hogy megérkezzünk a kijelölt városba.Nem is volt annyira rossz ez a némaság,legalább tudtam egy keveset pihenni és gondolkozni mindarról, ami ezután fog jönni.Nem aggódtam semmiért,ha lesz is valami baj a feladat során,biztos vagyok benne,hogy megfogjuk tudni oldani.
Mikor megérkeztünk,összeszedtük a cuccainkat és végre valahára kinyújtóztathattuk az elgémberedett végtagjainkat.A friss levegő is jól esett,kitisztult tőle a fejem és felfrissültem tőle.Viszont volt egy kis gondunk.Nem tudtuk,hogy merre is kéne menni...
- Na innen merre?-kérdezte.Szóval ős is éppen ezen a kid problémán agyalt.Ha ő sem tudja merre menjünk,akkor hagyatkozzunk a női megérzésre.
-Mivel nem vagyok helybeli, és térkép sincs nálam,menjünk pl arra-mutattam találomra az egyik irányba,hátha beleegyezik-az szerintem a jó irány...
- Majd kiderül. -indult el arra nagy meglepetésemre.Nem gondoltam volna,hogy ilyen könnyen elfogadja a döntésem,egy kis ellenállásra számítottam,de nem bánom,nem lett volna jó,ha ezen veszünk össze,máris az első napon.
- Ha jól tudom nagyjából még két óra séta. Bírni fogod?-kérdezte.Na itt jönnek a meglepetések...meglepetések,meglepetések hátán.Nagyon rendes srác az biztos.
-Majd meglátom,ha esetleg elfáradnék,avagy te,akkor tarthatunk pár perces pihenőt.De nézd a jó oldalát:minél fáradtabb vagy,annál jobbat fogsz aludni az éjszaka.
- Ez tény, de szerintem ma éjjel nem alszunk.-mondta,amit megint nem tudtam mire vélné.Amilyen rendes,olyan titokzatos számomra,de lehet csak nekem,mert nem ismerem még csak pár órája.- Kíváncsi leszek, érkeznek-e még rajtunk kívül mások is.
-Hát remélem nem sokan,mert a jutalmat annyi felé kell majd osztani,ahányan vagyunk-fintorodtam el-a kísérgetős feladatoknál jobb ha nem vagyunk sokan,mert így könnyebben tudjuk,nem felhívni magunkra a figyelmet.Én arra lennék kíváncsi,hogy hova kéne elkísérni ezeket a tagokat!
- Én is próbáltam kitalálni, hogy ez pontosan milyen kutatócsoport. Ha védeni kell őket, akkor biztos valami fontos dolog után kutatnak, és sokan akarhatják megszerezni.
-Igen,vagy csak túldramatizálják a helyzetet.
- Akárhogy is, majd hamarosan kiderül.-nézett körül- Mióta is jövünk már? Mert egyetlen táblát sem láttam.
-Nem tudom-ingattam meg a fejem,mire a távolban megláttam egy szekeret,amin egy öreg bácsi ült,vontatva magát és a szállítmányát 2 lóval-de nézd csak!-mutattam arra-lehet az a tata megtudja nekünk mondani,hogy merre kell menni.-találgattam,majd együtt odamentünk az öreghez és felkéredzkedtünk a szekérre.Miután kifizettük neki az utat,lassan és döcögősen leindultunk a helyes úton,a kijelölt városba.Út közben még csatlakozott hozzánk két személy,akikkel nem sokat törődtünk,de ők se nagyon foglalkoztak velünk.Így az út további részét megint némaságban töltöttük és kihasználva az alkalmat pihentem.Mikor megérkeztünk a városba,Kevinnel csak néztünk jobbra-balra,hogy vajon merre is induljunk.Itt legalább többeket is megkérdezhetünk majd a helyes irányról.

( én nem szeretnék ki esni és nem válaszol senki nekem hogy mi is van most, úgyhogy mozgatok akinek nem tetszik az reagáljon nekem és megváltoztunk akár mindent.)

Lent álldogáltam a vonat mellett, illetve Genpachi mellett, aki nagyon elmerült a város szép látványába viszont én kezdtem már egy kissé megunni a látványt és közelebb somfordáltam a másik két utashoz akik szintén velünk utazott. Egy idegi araszoltam majd hallgatózni kezdtem. Éppen beszélgettek a lány kérdezte, hogy most akkor merre kell menniük és kit is keresnek, mire a srác elővett egy a megbízást leíró papírt és azt mondta, hogy nem tudja hova kell menni csak azt, hogy egy bizonyos Okumura urat kell keresni és, hogy kérdezősködni akar a helyektől. Erre el is tette a papír én meg mielőtt észre vettek volna gyorsan vissza is mentem Genpachihoz.
- Az a srác és a csaj is a küldetésre jött - böktem feléjük.
- És mellesleg arról beszélgettek, hogy Okumura úr a megbízó úgyhogy őt kell megkeresni és nála kell jelentkezni.
Genpachi csak bele egyezően bólintott és elindult. Mivel nem mondta, hogy ne tegyem én is vele tartottam.
Rövid időn belül be is tértünk egy fogadóba hátha tudnak valamit mondani Okumura úrról a fogadós tudta is, hogy egy másik a kővirág nevű fogadóban szált meg. Azt is megtudtuk, hogy egy fél órányi könnyed gyaloglással oda is tudunk érkezni a fogadóhoz. Megköszöntük az információt és távoztunk.
Mivel előbb szerettem volna meg érkezni mint a többiek ezért javasoltam Genpachinak, hogy ne bámészkodjunk hanem kapkodjuk magunkat, hogy előbb oda érjünk mert lehet, hogy számít a gyorsaság ha többen is jelentkezni szeretnénk a küldetésre. Genpachi egyet értett velem és onnantól gyorsabban folytattuk az utunkat így mint egy 10 perc alatt oda is értünk a kővirág nevezetű fogadóhoz. Beléptünk és egy közepesen jó minőségű fogadóban találtuk magunkat a délelőtti órára tekintettel még nem sokan voltak a fogadóban ezért gyorsan átvágtunk és kissé kifulladva megtámaszkodtunk a fogadós előtt a pulton.
- Jó napot uram. Én és a társam mágusok vagyunk és Okumura urat keressük, hogy jelentkezzünk az állás hirdetésére.
- Okumura urat? Hát éppen kint van és készülődik. - ezzel a hátsó ajtóra mutat - menjetek ki és rögtön meg is találjátok.
Ezzel sietősen kis is mentünk a mutatott irányba. Mikor kiléptünk elég röhejes látvány fogadott minket. Egy hangosan daloló fickó egy nagy boros üveggel a kezében egy malacot próbált a másik mellé be ügyeskedni, de láthatóan nem nagyon ment neki a dolog mert akkor is mikor kiléptünk épp a földről tápászkodott fel és a részeg dalocskáját egy rövid káromkodással szakította meg.
- Jó napot uram - szóltam jó hagosan a fickónak.
Felém fordult és bután pislogott rám majd folytatta amit kezdett erre Genpachi kissé megütötte hátulról hogy figyeljen mág oda mire megfordult és elkezdett félig vihorászva segítséget kérni, a malac befogásához. Mivel nem akart az fickó semmi másról beszélni akárhogy is győzködtem segítettem neki befogni a disznót és után kissé lihegve meg álltunk pihenni.
Már éppen ismét bele akartunk kezdeni amikor kivágódott az ajtó és megjelent az állomáson látott srác és csaj páros a megbízói levéllel a kezében.
A srác oda lépett Okumura elé és oda tartotta a megbízói levelet. És bejelentette, hogy ő és a társa jelentkezne. Erre mi is hevesen jeleztük hogy mi is ezt szeretnénk tenni.
A fickó erre megvilágosult:
- Éppen jókor srácok. Ma akartam indulni a társaimmal.
- Azt szabadna tudni, hogy pontosan mi is a feladatunk? - kérdezte a srác.
- Hát én megvédeni engem - itt szédelegve meghajol -Okumura Sensit és társaimat. De ha a célunk érdekel akkor az az, hogy én aki régész, kutató és számtalan tudománynak tudója vagyok és régészsegédemmel valamint egy biológus hölggyel egy új faj felkutatását szeretnénk végrehajtani a nem messze lévő Meereen hegységben. - A hangja a monológ alatt monoton mintha már begyakorolta volna. - És mint már említettem a ti dolgotok hogy ezt tú is éljük.
Ezzel mint akinek csak most jut a z eszébe hozzá teszi természetesen mindenkit alkalmazok. Ezután mint aki befejezettnek véli a dolgot megfordult és folytatta a berakodást és egy újabb ládát tesz a szekérre.

(Oké akkor ennyi telt tőlem erre. Várom a javaslatokat a javítással kapcsolatban. Ha egyáltalán észreveszitek. J és PM-ben ha lehet.)

Lent álldogáltam a fogat mellett és elmerültem a város szép látványában. Közben láttam, hogy Thrin megunta a dolgot és arrébb araszolt mellőlem. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de egyszer csak Thrin visszalépett mellé és azt mondta.
- Az a srác és a csaj is a küldetésre jött. - bökött feléjük.
- És mellesleg arról beszélgettek, hogy Okumura úr a megbízó úgyhogy őt kell megkeresni és nála kell jelentkezni. - mondta bosszankodó arccal Thrin.
~ Én is tudom, hogy kit kell keresni, csak te vagy az aki nem. Na de mindegy. Legalább ha ők is jönnek akkor lesz valaki akivel nem fogok egyfolytában rivalizálni. - gondoltam magamban.
Nem mondtam Thrin-nek semmit, csak bele egyezően bólintottam és elindultam. Mivel nem mondta neki, hogy ne tegye ezért nemsoká Thrin is velem tartottam.
Rövid időn belül be is tértünk egy fogadóba hátha tudnak valamit mondani Okumura úrról a fogadós tudta is, hogy egy másik a Kővirág nevű fogadóban szált meg. Azt is megtudtuk, hogy egy fél órányi könnyed gyaloglással oda is tudunk érkezni a fogadóhoz. Megköszöntük az információt és távoztunk.
Mivel nem vettem elő a térképet, hogy megnézzem, hogy hol is található az a bizonyos nevű fogadó így csak az orrunk után mentünk. Ennek következtében néha megálltunk és nézelődtem egy kicsit, de nem csak azért hogy megtudjam merre kell menni. Sok érdekes dolog volt itt amit nem minden nap szoktam látni. Egy idő után Thrin odajött hozzám és javasolta, hogy ne bámészkodjunk hanem kapkodjuk magunkat, mert lehet, hogy számít a gyorsaság ha többen is jelentkezni szeretnénk a küldetésre.
~ Van benne valami amit mondasz. - gondoltam magamban.
Beleegyeztem hogy innentől vegyük sietősre a dolgot. Kb. 10 perc alatt oda is értünk a Kővirág nevezetű fogadóhoz. Beléptünk és egy közepesen jó minőségű fogadóban találtuk magunkat a délelőtti órára tekintettel még nem sokan voltak a fogadóban ezért gyorsan átvágtunk és kissé kifulladva megtámaszkodtunk a fogadós előtt a pulton. Miután Thrin kifújta magát odaszólt a csaposnak.
- Jó napot uram. Én és a társam mágusok vagyunk és Okumura urat keressük, hogy jelentkezzünk az állás hirdetésére.
- Okumura urat? Hát éppen kint van és készülődik. - mondta a fogadós és közben a ajtóra mutat - Menjetek ki és rögtön meg is találjátok.
Ezzel sietősen kis is mentünk a mutatott irányba. Mikor kiléptünk elég röhejes látvány fogadott minket. Egy hangosan daloló fickó egy nagy boros üveggel a kezében egy malacot próbált a másik mellé be ügyeskedni, de láthatóan nem nagyon ment neki a dolog mert akkor is mikor kiléptünk épp a földről tápászkodott fel és a részeg dalocskáját egy rövid káromkodással szakította meg.
- Jó napot uram. - szólította meg Thrin jó hagosan a fickót.
Felé fordult és bután pislogott rá majd folytatta amit kezdett.
~ Marha jó. Még az kell, hogy emiatt a részeg disznó miatt még a másik kettő utolérjen minket. - gondoltam magamban.
Mögé léptem és kissé megütöttem a hátát hogy figyeljen mág oda. Erre a fickó megfordult és elkezdett félig vihorászva segítséget kérni, a malac befogásához. Mivel nem akart az fickó semmi másról beszélni akárhogy is győzködte Thrin így segítettünk neki befogni a disznót. Miután sikerül végre betuszkolnunk a disznót a helyére kissé lihegve meg álltunk pihenni.
Már éppen ismét bele akartunk kezdeni amikor kivágódott az ajtó és megjelent az állomáson látott srác és csaj páros a megbízói levéllel a kezében.
A srác oda lépett Okumura elé és oda tartotta a megbízói levelet. És bejelentette, hogy ő és a társa jelentkezne. Erre mi is jeleztük hogy mi is ezt szeretnénk tenni.
A fickó erre megvilágosult:
- Éppen jókor srácok. Ma akartam indulni a társaimmal.
- Azt szabadna tudni, hogy pontosan mi is a feladatunk? - kérdezte a srác.
- Hát megvédeni engem. - itt szédelegve meghajol - Okumura Sensit és társaimat. De ha a célunk érdekel akkor az az, hogy én aki régész, kutató és számtalan tudománynak tudója vagyok és régészsegédemmel valamint egy biológus hölggyel egy új faj felkutatását szeretnénk végrehajtani a nem messze lévő Meereen hegységben. - A hangja a monológ alatt monoton mintha már begyakorolta volna. És mint már említettem a ti dolgotok hogy ezt túl is éljük.
Ezzel mint akinek csak most jut az eszébe hozzá teszi természetesen mindenkire szüksége van így mindenkit felfogad. Ezután mint aki befejezettnek véli a dolgot megfordult és folytatta a berakodást és egy újabb ládát tesz a szekérre.

Egy kicsit lemaradtunk Arisa-val, de én ezt egyáltalán nem bántam. Sokkal kellemesebb társaság volt, mint a másik kettő együttvéve. Túl sokáig nézelődtünk, és nem figyeltünk arra, hogy időszakos útitársaink már rég árkon-bokron túl voltak. Céltalan bolyongtunk ebben az ismeretlen városban. Most nem szóltunk egy szót sem, ő is, és én is próbáltuk kitalálni, hogy merre kellene mennünk, amikor, mintha fényt gyújtottak volna az elmémben.
- A papír! – kiáltok fel, mire Arisa kérdő tekintettel néz rám. Nem válaszolok, inkább előhalászom a megbízás papírját a zsebemből, és gyorsan átfutom: egy bizonyos Okamura urat kell keresni. Király, akkor már ennyivel beljebb vagyunk.
- De hol van Okamura úr? – költői kérdésnek szántam, nem vártam rá választ. Eljött az ideje, hogy a jó mágus turistát játsszuk, és neki kellett állnunk kérdezősködni, hátha valaki tud valamit erről a fickóról. Betértem egy kisebb fogadóba: semmi, egy mágikus bolt: semmi. Mintha ez a pasi nem is létezne, vagy még inkább, mintha létezne, de a föld nyelte volna el. Hova indulhatott akkor a másik két delikvens? Végül visszatértünk a kiindulóponthoz, és Arisa-ra néztem.
- Jutottál valamire? – a fejét rázta. Sejtettem.
- Merre lehet Okamura? – és ekkor megtört a jég. Egy járókelő meghallotta, épp mellettünk ment el, hogy Okamura urat keressük.
- Maguk tényleg Okamura urat keresik? – kérdezte a férfi. Bólintottunk, szinte egyszerre Arisa-val.
- Okamura-t utoljára a Kővirág fogadóban láttam. A fogadó a város túlvége felé van, körülbelül fél óra séta arra. – megadta az irányt.
- Örök hálánk! – köszöntem meg a segítséget, mire a férfi elmosolyodott, és tovább ment, mi pedig elindultunk a Kővirág fogadó felé, ahol remélhetőleg meg találjuk a megbízónkat.
A pasi nem hazudott, tényleg volt vagy fél óra séta, mire megláttuk a fogadó ajtajánál lógó cégért.
- Azt hiszem, megvan. – mutattam a himbálózó „reklámtáblára”. Betértünk a fogadóba, ahol a csaposon kívül össz-vissz két ember tartózkodik. Na mos vagy egyikük Okamura, vagy egyikük sem. Odalépek a csaposhoz, hisz a csaposok mindig mindent tudnak, főleg egy ilyen kis településen, városban, legyen akármi.
- Üdvözletem, Okamura urat keresem. – tértem rögtön a lényegre.
- Nocsak, ti vagytok a második páros, akik őkt keresik. Mitől lett hirtelen ilyen híres az a fickó? – erre inkább nem válaszolok.
- Hátul van, – a hátsó kert felé bök a fejével. - épp pakol. – fejezi be.
- Köszönjük. – megragadom Arisa kezét, nehogy lemaradjunk a nagy melóról, nehogy a végén még itt hagyjanak minket. Amikor kiérek a hátsó kertbe, Okamura – feltehetőleg ő az – valóban ott van, bár elég erősen látszik, hogy nem kicsit bohókás állapotban pakolja azt a két disznót egy ponyvázott szekérre. Nem normális, ez már tuti biztos. A kezében megtermett boros üveg, aminek már nem kis része hiányzik.
- Azt a piás mindenit. – ezt mondjuk magamban akartam, de kicsúszott, mikor megláttam az üveget. Odamegyek hozzá, bár nem számítok túl sok értelmes mondatra tőle.
- Okamura úr? – szólítom meg, mire csak bambán néz rám. Nem akarok magyarázkodni, így csak az orra alá dugom a megbízást.
- Áh, négy mágus is jelentkezett! Remek, kiváló. – meglepően jó színben van ahhoz képest, amennyit elfogyasztott.
- Okamura Sensi vagyok, a csapat vezetője, és velem tart majd egy biológus hölgy, valamint egy régész férfiú. A Meereen-hegységbe fogunk menni, nincs messze a várostól. Egy különleges fajt szeretnénk felkutatni, de mi hárman nem tudjuk megvédeni magunkat a veszélyekkel szemben. Ezért vannak itt magunk. Oda kísérnek, meg vissza, megkapják a jussukat, és mindenki boldog. – nekem ez bűzlik. Túl egyszerűnek tűnik. De hát ő tudja. Számomra lényegtelen, ha sikeres a meló, pénz üti a markomat, és akkor boldog vagyok.
- Részemről indulhatunk. – jelentettem ki, majd Okamura egy újabb ládát dobott a szekérre, amiben valószínűleg a felszereléseik voltak, amikre szükségük lesz a hegyen.

Megjegyzés:

Megjegyzés 2:

sziasztok sorry hogy ennyit kell rám várnotok,de ígérem,hogy péntekre meglesz a post

Nos elnézést a késésért,de íme a post:


Nem volt valami, hú, de nagy út ez az egész küldetés, legalábbis számomra eddig, nem hozott olyan különösebben érdekes fejleményt, mint vártam. Csak mentünk, mentünk és mentünk valamerre síri csöndben, hogy még a madarak csivitelését is hallani lehetett... legalábbis mikor nem több tíz kisgyerek rohant el mellettünk. Így, hogy lekössem a figyelmemet, próbáltam úgy tenni, mintha minden más felkeltette volna az érdeklődésemet. Ment is egy ideig és Kevint se nagyon aggasztotta volna, hogy nem szólunk egymáshoz, hiszen tökéletesen tudtuk mind a ketten, hogy mi a feladatunk. Nem kell ahhoz folyton a szánkat jártatni, hogy megtaláljunk egy személyt. A terv viszont ott bukott el, hogy a másik két pacsirtamadár, akiről még halványlilát nem tudok, maximum a nevüket, de szerintem már azokat is elfelejtettem, fogta magát és elhúzott a szemünk elől, mint ha nem is érdekelné őket, hogy a küldetésen egy csapat leszünk. A különbség köztük és köztünk Kevinnel az volt, hogy míg ők tudták, vagy legalábbis sejtették a megfelelő útvonalat, addig mi hol erre, hol arra néztünk tanácstalanul, és egy vállrándítással haladtunk előre. Kész téboly volt az egész, viszont elég szórakoztató, és így már nem lehetett azt mondani, hogy unalom van! Nagyjából tudtuk követni őket, de ebben a városban, ahogy telt az idő, egyre lehetetlenebb volt valakinek a nyomára bukkanni.
- A papír![/color] - kiáltott fel hirtelen a hátam mögött Kevin, a frászt hozva rám. Feléje fordultam, hogy megtudjam mi jutott eszébe, merthogy ebből a felkiáltásából nem lettem okosabb, az biztos. Mikor leesett neki, hogy nem vágom a szitut, elkezdett kotorászni a táskájában, végül előhalászta a már kissé meggyűrt papírdarabot, amin a felkérés állt. Nem adta oda nekem, csak átböngészte, mintha keresne valamit.
- De hol van Okamura úr? – kérdezte. Nem válaszoltam rá, látszólag nem is várt választ, de jobb is volt ez így, mert ha megszólaltam volna, nem szép szavak hagyták volna el a számat. Most komolyan: eddig is őt kerestük nem? A város már megvolt, akkor tényszerű, hogy már csak a megbízó maradt. Na, de mindegy. Lehet csak én nem értem a gondolkodását.
Mivel nem jutottunk se előbbre, se hátrébb, közös megegyezés alapján elkezdtünk kérdezősködni a helybeliektől. Naná, hogy senki nem ismerte, miért is lakna egy tök ismeretlen személy egy népes városkában, ahol senki nem futott még életében össze vele. Na persze, azért ne nézzenek már ennyire hülyének, könyörgöm. Persze ha olyan dolog áll e mögött, hogy féltik ezt a fazont, akkor megértem.
- Jutottál valamire? - kérdezte Kevin. Kérdéséből ítélve neki sem mondtak semmit. Megráztam a fejem, miközben egy fáradt sóhaj hagyta el a számat.
- Merre lehet Okamura?
- Maguk tényleg Okamura urat keresik? - jött oda hozzánk egy helyi. - Okamura-t utoljára a Kővirág fogadóban láttam. A fogadó a város túlsó végén van, körülbelül fél óra séta arra. - mutatott el egy irányba. Ez az információ már fél siker.
- Örök hálánk! - szabadkozott Kevin, majd elindultunk a helyes irányba. Nem volt túl hosszú út, egy félórányi séta után Kevin rátalált a helyre.
- Azt hiszem megvan. – mondta, és belépett a fogadóba,aminek a látogatói köre igen szerény. Két emberke tartózkodott éppen a vendéglőben. Mivel én nem voltam túl bőbeszédű, Kevin vette a fáradtságot, odament az egyikhez, és rákérdezett erre az ismeretlen idegenre.
- Üdvözletem, Okamura urat keresem.
- Nocsak, ti vagytok a második páros, akik őt keresik. Mitől lett hirtelen ilyen híres az a fickó? - lepődött meg. - Hátul van, épp pakol. - felelte látva, hogy nem kap választ a kérdéseire.
-Köszönjük. - ragadta meg a kezem Kevin, - amin egy kicsit ledöbbentem - és már húzott is hátra. Teljesen felpörgött, mintha kicserélték volna benne az elemet. Szerencsére nem vezettek félre és megtaláltunk Okamurát, aki...nos...hát hogy is mondja,nem éppen a legjobb formájában volt. Messziről is éreztem az alkohol orrfacsaró szagát, merthogy ez a bűz tényleg orrfacsaró volt az biztos, pedig néha amikor van egy kis suskám, én is megiszom pár sört.
- Azt a piás mindenit. - csodálkozott Kevin. - Okamura úr? - szólította meg az öreget.
- Áh, négy mágus is jelentkezett! Remek, kiváló. - bólogatott Okamura. - Okamura Sensi vagyok, a csapat vezetője, és velem tart majd egy biológus hölgy, valamint egy régész férfiú. A Meereen-hegységbe fogunk menni, nincs messze a várostól. Egy különleges fajt szeretnénk felkutatni, de mi hárman nem tudjuk megvédeni magunkat a veszélyekkel szemben. Ezért vannak itt magunk. Oda kísérnek, meg vissza, megkapják a jussukat, és mindenki boldog.- én leszek a legboldogabb.
- Részemről indulhatunk. - jelentette ki Kevin. Mi? Máris? Mit evett ez, hogy így pörög? No, sebaj, minél hamarabb indulunk, annál hamarabb végzünk.

kijavítottam