A gonosz Hullarablón be akarja hajtani a kaja árát, a hős Alkoholista

Hosszú ideje erdőkben éjszakáztam, bogyókat és nyers állatokat ettem. Testem ezt alaposan megsínylette kórosan sovány lettem a magasságomhoz képest. Itt-ott már a csontom is kilátszódott kissé. Éppen egy nagyon hideg éjszakán vagyok túl, amikor végre egy városban vagyok. Bár kivételesen volt pénzem, úgy döntöttem a jól bevált régi módszerhez folyamodom. A temetőben sikerült összehoznom egy kisebb sereget, ha jól számoltam pont tizenegyen voltak. Szerencsére mindegyikük épségben volt, semelyiknek nem hiányzott sem akarja vagy a lába, sőt még fejetlennel sem találkoztam.
Végül a focicsapatnyi hullát óvva intettem a mutatkozástól s inkább elrejtettem őket az erdőben. Én pedig betértem egy megfelelőnek tartott mulató helyre. Kivételesen nem voltak sokan, ami kicsit rontott a tervemen. Minden esetre már nem változtattam rajta. A csinos pincérlány felvette az igen hosszúra sikerült rendelésemet. Elég sokba került volna, ha fizetni is akarok, ám emiatt nem aggódtam, így nyugodtan kajáltam, egészen addig, amíg egy szótlan és goromba fickó fel nem lökte az asztalom, evvel pár tányér ételt tönkre téve. Ezek után pedig elkezdett tovább tombolni. Én, mint egy tisztességes állampolgár, félve és gyorsan távoztam a helyszínről.
Természetesen rögtön a többi hullámhoz csatlakoztam az erdőben. Egyelőre semmi dolguk nem akadt, szóval nyugodtak voltak. Egyikük kezén egy fura dolgot véltem felfedezni, egy karperec volt rajta, látszólag értékes lehetett egykoron, ám mostanra teljesen elrozsdásodott. Úgy gondolom, felesleges lenne elvenni tőle a rozsdás vackot. Egy másik döglött ember testén egy igen érdekes sebet vettem észre, melynek köszönhetően betekintést nyerhettem a szívébe. Szó szerint, ugyanis a halálának oka, minden bizonnyal a hasán tátongó hatalmas seb volt. Nem sok időm volt nézegetni a szolgáimat, ugyanis egy zavaró tényezőt vettem észre.
A tényezőre, mintha emlékeznék valami régebbi dologról, ám nem nagyon érdekelt. Most az volt a legfontosabb, hogy minél hamarabb eltűnjön. Egyelőre még nem vetettem be a szolgáim erejét, megpróbálom szavakkal elintézni a dolgot.

Üldögéltem a sötét sarokban, s sörömet iszogattam, mikor egy magas csuklyás illető lépett be a kocsmába. Ismerősnek tűnt, valószinűleg az a töménytelen mennyiség lehetett az oka, hogy nem ismertem meg. Az illetőt figyeltem, keserű nedűm kortyolgatása közben, egyfolytában azon járt a mámorító alkohol gőztöl tömített agyam, hogy ki lehet ez, hiszen tudom hogy ismerem. Gyanúsnak csak annyira volt gyanús, mint a legtöbb ide tévedő vendég. Elég sokáig beszélt Mei-el, aminek nem örültem, s kicsit a féltékenység szele is felkarolt, valószínűleg illuminált állapotom miatt, mivel józanul nem vagyok ilyen. Örömömre a hölgyemény bement a konyhába, faképnél hagyva ezzel az újdonsült vendéget. Úgy fél óra múlva jött ki onnan ismét, majd a vendég elé rakta azt a rengeteg ételt, amit rendelt. Figyeltem ahogy eszik, s közben Mei-el társalog, ez rendkívül dühített. Alaptalan féltékenységemnek, meg persze a rendkívüli mennyiség elfogyasztásának hála, nem bírtam tovább nézni beszélgetésüket, ezért megpróbáltam felkecmeregni székemről, ami egy jó 10 perc múlva sikerült is. Miután felálltam, s megküzdöttem a gravitáció viszont tagságaival, egyenesen a vendég asztala felé vettem az irányt, minden gondolattól nélkülözve, haragtól ittasan. Mérgemben fellöktem asztalát, s fel akartam szólítani, persze ködös elmémnek hála nem túl kedvesen, hogy fizessen és hagyja el a kocsma területét azonnal. Az illetőnek sem kellett több, olyan gyorsan iszkolt el, hogy nem is láttam.
Mei persze alaposan megszidott, s közölte, hogy a vendég miattam ijedten, és fizetés nélkül távozott, így kénytelen voltam utána menni, s behajtani adósságát, különben az én számlámra írják. Nem volt nehéz követni, hisz a belőle áradó mágia bűzét messziről lehet érezni, így hamar utolértem. A nyomorult bemenekült az erdőbe.
-Fizesd ki a tartozásod, vagy kiverem belőled az összeget – mondtam kicsit spiccesen.
Ez a sok rohangászás a potya kajás után valamennyire kijózanított, így harcra már alkalmasnak éreztem magam, ha netán arra került volna a sor.

A férfi végül utolért, én pedig megpróbáltam kitalálni a megfelelő szöveget. A fazon végül felszólított, hogy fizessem ki az ételért járó pénzt, különben kiveri belőlem. Kissé illuminált állapotban lehetett, legalább is nekem úgy tűnt. Ha pedig így van, akkor nyugodtan át bírnám verni avval, hogy már fizettem, a pénzt az asztalon hagytam. Ameddig ő megkeresi a nem létező pénzt, én pedig elhúzom a csíkot. Legfeljebb talán a hulláimat is bevetem, hogy tartsák fel és akkor biztosan megmenekülök.
Ám nem, valamiért nem jöttek a számra a szavak. Ráadásul a becsületem is azt súgta, hogy meg kell küzdenem vele. Talán valami akkor történhetett, amikor láttam, már nem emlékszem rá, mi volt akkor, de úgy gondolom, bízhatok a becsületemben. Ám akkor miért is tervelgettem a szökésem részleteit, hiszen így semmi értelme az egésznek. Na, mindegy, végül is, egyre megy, hogy egy harcot megtervezni vagy épp egy menekülést. Egyik sem lehet olyan nehéz.
Minden esetre lássuk, miből élünk, nálam van 11 hulla, amíg ő látszólag egyedül van, nem emlékszem milyen mágiát használ, így egy kisebb hátrányban vagyok, de nem baj. Négyen elölről fogják támadni, négyen pedig majd mögé lopóznak, ha kell, hárman pedig engem védenek. Bár, hála, a létszámuknak a mágiám valamivel gyengébb lesz, így könnyebb lesz majd őket leütni és így megszüntetni a varázsomat. Ám azért az se jó ötlet, hogy ilyen hirtelen rárontok, először jobb lesz vele lebeszélni, hogy bizony itt harc lesz, ha azt akarja, hogy fizessek.
- Sajnálom, de nincsen kedvem fizetni, remélem megérted!– Mondom neki monoton hangon, majd várom a reakcióját. Minden bizonnyal nem fog örülni, de nem is az acélom, hogy világi barátok legyünk, hanem hogy megnézzem, mekkora az ereje.

Kis tétovázás után hajlandó volt válaszolni felszólításomra, de sajnos nem épp azt mondta, amit füleim hallani szerettek volna.
-Sajnálom, de nincsen kedvem fizetni, remélem megérted!
Valahogy sejtettem, hogy nem fog minden olyan simán menni, mint ahogy én gondoltam, így fejben már rákészültem a harcra.
-Ex-Quip: Magic Sword – motyogtam halkan, s kis idő múlva sikerült megidéznem mágikus kardom.
Végigmértem ellenfelem, a sötétben rejtegetett zombijait, és levontam a következtetést, minden bizonnyal többen vannak. Habár túlerővel állok szemben, nem fogom csak úgy hagyni hogy meglógjon. Közvetlenül a mágust kell támadnom, s akkor kizökkenthetem koncentrációjából, így nagy valószínűséggel elveszti az irányítást zombijai felett, akik újra nyugovóra térnek, és nem akadályoznak többet a pénzbehajtásban.
- Nem szívesen harcolok, de ha ez a véleményed, nincs mit tenni, nem engedhetlek fizetés nélkül távozni. – mondtam eltökélten.
Ahogy kimondtam szavaim, rögtön felkészültem az esetleges támadásra, összeszedtem minden gondolatom, varázslásra készen álltam, s mágikus kardom felé szegeztem.
- Most még meggondolhatod magad – közöltem vele, majd vártam mit reagál. Ha támad, ellátom a baját, ha fizet, szabadon eresztem.

A férfi szavaimra motyogott, majd rövid idő múlva egy kardot idézett meg. Ám ahol kard van, ott lehet sok más veszélyes eszköz is. Bár még nem harcoltam fegyvermágussal, valamikor el kell kezdeni. Egyébként is, valamiért úgy érzem, hogy ez nem az igazi ereje, valami olyasmi rémlik, hogy elemi mágus, nem pedig a fegyvereivel harcol. Pontosan nem emlékszem, milyen a mágiája, de nem is az számít most, a lényeg, hogy el kell tőle vennem a pengéjét, nem tetszik, hogy fegyver van nála. Bár, szerintem olyan magas szinten nem tudja a kardot forgatni, hogy az túl veszélyes legyen rám nézve
Az ellenem ismét szavakat intézett hozzám. Nem igazán értettem, hogy ha nem akar küzdeni, akkor miért idézte meg a „segédeszközét”, talán fenyegetve érzi magát a közelemben? Végül is, most érezheti is, hiszen hamarosan megmutatom milyen is, ha a túlvilági emberek küzdenek. Hiába vágod le a fejüket vagy téped ki a szívüket, semmi hasznát nem veszed, amíg én az irányítójuk harcképesnek ítélem őket. Bár könnyen megeshet, hogy ezt ő is tudja, hiszen ha valóban ismer, akkor ennyit csak kiderített rólam
Mikor felkészült a harcra a mágikus fegyverét rám szegezte, ami nekem nem nagyon tetszett, hiszen emiatt olyan lenne, mintha ő hívna ki engem, nem pedig fordítva. Minden esetre, én se nagyon akarom, ezt a küzdelmet csupán nem akarok fizetni, ehhez viszont elkerülhetetlen, hogy megküzdjek vele. Kardját felém szegezve újabb szavakat intézett felém. Kicsit kukán éreztem maga, amikor egyszer már megmondtam neki, hogy nincs kedvem fizetni.
Csak nem hiszi azt, hogy pillanatok alatt változik majd a hangulatom, mert ha ebben reménykedik, nagyon sajnálom. Ugyanis nem vagyok valami könnyen változó típus, általában egy-egy hangulatom napokig tart. Ráadásul emberekkel sem találkozom sűrűn, akik változtatni tudnának rajtam. Ám most nem ezen kéne agyalnom, ideje lenne belekezdeni a párbajunkba.
- Hogyha jól emlékszem egyszer már megmondtam. – Morogtam oda neki, miközben egy kis hatásszünetet tartottam. Lehajoltam földre, ami az átlagosnál több ideig tartott, tekintve, hogy elég messze volt tőlem a föld. Kezemet a füves földre tettem és a kezembe egy csontdárda csúszott. Úgy gondoltam, hogyha nem is lesz belőle valami nagy küzdelem, de egy kis szórakozásra elég lesz. – Nem fizetek, mert nincs kedvem! – Miközben felkészültem a dárda és a kard közti párbajra, úgy döntöttem megszüntetem a halottakat életben tartó varázslatomat, hiszen egyelőre nincs szükségem rájuk. A lények összeestek és én elrugaszkodtam az ellenem felé.

- Hogyha jól emlékszem egyszer már megmondtam. –morogta hatásszünetet tartva
Lehajolt a földre, majd a homokból egy csont dárda féleséget húzott ki. Jól lehetett látni, mivel a telihold beragyogott mindent.
- Nem fizetek, mert nincs kedvem! – mondta határozottan.
Így nincs mit tenni, elkerülhetetlen az összecsapás. Meglepetésemre a zombik hirtelen össze csuklottak, és a földre terültek. Nyilván lebecsült engem, hogy az élőholtak nélkül akar harcolni, de meglepem, hisz nem véletlen töltöttem 6 évet a mesterrel edzéssel, és tanulással összekötve. Nem csak elemi mágiát oktatott nekem, hanem a fegyvermágiába is bele mentünk, így szereztem jártasságot fegyverem forgatásában. Ha Közel harcban akar küzdeni, akkor nem használom a villámok erejét, legyen tisztességes küzdelem. Én nem követem el azt a szarvas hibát, hogy alábecsülöm, hisz Thrallgrim tanításai a lelkembe vésődtek hála kegyetlenségének, így tudtam, hogy mindent bele kell adnom, máskülönben végzetes lehet számomra ez a találkozás. De elmélkedésem hamar be kellett fejeznem, mert a hullák koppanásával egy időben ellenfelem felém vetette magát.
Gyors reagálásán meglepődtem, ezek szerint gyorsan le akarja rendezni ezt velem de a meglepetésnek itt már helye nem volt. Kivédtem a dárdájával a rám mért csapást, a két fegyver hangos robajjal ütközött egymásnak, s pár pillanatig egymásnak feszülve próbáltunk felülkerekedni, s mivel éreztem, hogy testi erő szempontjából ő az erősebb, így minden porcikámmal azon voltam, hogy ellökjem magamtól. Látszólag hiába erőlködtem, mert stabilan állt a talpán, ami bebizonyította számomra, hogy valamit konyít a közelharchoz, bár ez egy nekromanta mágusnál valószínűleg létfontosságú, mivel nem hagyatkozhat csak a zombikra. Erőlködésem hiába valóságán feldühödve, inkább ellöktem magam tőle, amitől kicsit kizökkent az egyensúlyából, így hamar válaszoltam egy kardcsapással.

Miután elrugaszkodtam, az ellenem kivédte a támadásom. Kölcsönösen megpróbáltuk lenyomni egymást, bár nem sokkal, de én voltam fölényben. Az ellenségem nyilván nem akarta, hogy lenyomjam a kardját, hiszen abból könnyen nagy sérülése lehet. Végül sikerült ellöknie magától, aminek következtében hátráltam egy kicsit és elvesztettem az egyensúlyom.
Az ellenfelem nem tétovázott, rögtön le akart sújtani rám a kardjával. Ám szerencsére sikerült ismét visszanyernem az egyensúlyom, majd félig kivédeni a támadását. Ugyanis, bár a kardja nem sebzett meg teljesen, de egy kicsit belevágott a lábamba. A fegyveremmel azonban rögtön félrelöktem a kardját, majd hátráltam pár lépést.
Úgy döntöttem, jobb lesz, ha segítséget hívok. Az egyik hullát felélesztettem ismét, ám próbáltam úgy helyezkedni, hogy pont takarjam az újjáéledését. A szolgámnak azt adtam ki parancsba, hogy a fák rejtekében közelítse meg az ellenfelemet, amíg velem küzd. Végül is, ha sikerül nagy előnyre tehetek szert.
Ismét csak előre lendültem és úgy támadtam az ellenlábasomat. Megint csak ügyesen védekezett, minden bizonnyal ismét ellökött volna, ha nem zavarom meg.
- Az én nevem Dead Shadorick! – Adtam a tudtára ellenfelemnek, miközben lassan toltam lefelé a kardját. Ám nem állt célomban teljesen lenyomni a fegyverét, mert az kissé unalmas lett volna. – Szabad megtudnom a te nevedet, ifjú „behajtó”? – Válaszát meg se várva felemeltem a hosszú lábamat és a talpammal hason rúgtam a férfit, aminek következtében ő is hátrált egy kicsit. Bár nem szerzett olyan komoly sérülést, mint én, de nem is ez volt a célom. A szolgám továbbra is az ellenem háta mögé tartott, hogy megvárja a megfelelő alkalmat.

Még időben sikerült hárítania, de sikerült megvágnom a lábát, majd a dárda neki csapódott a kardomnak, s ezzel nyert egy is időt, s hátrálni kezdett. Kicsit tétovázott, majd ismét nekem támadt, amit immár könnyen sikerült kivédenem. A csont és kard találkozása érdekes hangokat hallatott, és ismét egymásnak feszültünk. Az előző trükköt szándékoztam bevetni, de immáron egy végzetes csapással befejezve. Már rákészültem volna tervem megvalósításának, amikor megszólalt, s ezzel kizökkentett a kerékvágásból egy kicsit.
- Az én nevem Dead Shadorick – mondta - Szabad megtudnom a te nevedet, ifjú „behajtó”?
Válaszomra fütyülve hasba rúgott, ami váratlanul ért, és kicsit hátra lökött, de nem sikerült a földre kényszeríteni, biztosan álltam a lábamon. Ekkor egy reccsenés ütötte meg fülem, a hátam mögött. Kardom lapja olyan sima volt, hogy a hold fényének hála tükörként is tudott fókuszálni. Egy mosollyal nyugtáztam, majd ellenfelem arcát kémlelve összeszedtem gondolataimat, s rákészültem, hogy eltakarítsam az útból a felesleges komponenst.
- Alábecsülsz engem, nekromanta. – mondtam neki hideg, kimért hanggal.
- Lightning bolt! – üvöltöttem, s ellenfelem felé lőttem egy gyenge villámot, hisz nem akartam megölni, csak a tartozását kiegyenlíteni. Ez majd kiüti néhány órára, én pedig a pénzével hazamehetek. A villám mágia előnye, hogy a nyalábot szinte lehetetlen kikerülni, gyorsasága miatt.

A férfi rúgásom nyomán hátrálásra kényszerült, ám velem ellentétben sikerült a talpán maradnia. Nem sokkal a kis incidens után halk zajokat lehetett hallani a fák közül. Pontosan tudtam, hogy ez mit jelent, rögtön hátrálni kezdtem, tudtam, hogy a tervem kudarcba fulladt és evvel a fegyveres harcunk is véget ért. Mikor megérkeztem a halottak köré a férfi megszólalt. Én rögtön varázserőt vezettem az élőhalott szolgáimba. Nem sokkal rá, az ellenem egy varázslattal támadt. A villáma pont telibe találta az előttem felkelő „társamat”. A zombi kissé hátrébb dobta a testét, ám semmi komolyabb nem történt. Láthatóan ő se vesz engem elég komolyan, amíg nem arra hajt, hogy végezzen velem, addig nyugodt maradhatok.
A szolgáim körbevettek, így teljesen nyugodt maradtam, hiszen nincsen túl sok mágia, amely megsemmisítheti őket. Esetleg egy-egy végtagjukat megsemmisítik, s evvel fegyvertelenné teszik őket. De a testemet még kéz nélkül is tudják védeni, bár ha a lábukat is megsemmisíti, nem fogom életben tartására pazarolni a varázserőm.
Az ellenem mögé közelítő élőhalott kilépett a fák közül és lassan felém indult. A mágus valószínűleg ellenszenvvel fogadta a viselkedését, ahogy mit sem sejtve halad el mellette a szolgálom. Talán áldás, talán átok, de ezek a lények azon kívül, hogy az én parancsaim teljesítik, teljesen tudatlanok. Ilyen módon nem éreznek félelmet, fájdalmat, továbbá nem is gondolkodnak a jövőn. Csak azt csinálják, amit Én, az egyetlen életben tartójuk mondok nekik. Akár szavakkal, akár gondolattal.
- Nem becsüllek le, csupán tesztellek téged! – Jelentem ki a fiatal harcosra nézve. Elég ügyes, ám remélem, hogy nem merül ki ennyiben a tudása, bár igaz, ami igaz, én már mindenem bevetettem. Megmutattam neki, a halott társaimat és a kardvívásban is jobbnak bizonyult, mint én. Lehet, jobb lenne tényleg fizetni, de nincs kedvem. Két zombimat az ellenem felé küldöm, hátha sikerül valami kárt tenniük benne, bár ebben nem vagyok biztos.

- Ahogy nézem, ha ezt tovább folytatjuk, valamelyikünk komolyabban megsérül. Fizesd ki a számlád, aztán igyunk meg egy sört. – mondtam neki barátságosan- Semmi kedvem folytatni ezt a harcot.
Éppen, hogy befejeztem mondandómat, 2 zombi rontott rám. Éppen hogy elkerültem csapásaikat, és hátrálni kényszerültem. Figyelmetlenségem, majdnem az életembe került. Nem feledkezhetek meg róla, hogy jelenleg létszám fölényben vannak. Olvastam a mágia ezen formájáról, így jól tudtam, hogy harcképtelenné kell tennem minél előbb a harcos hullákat, vagy az idézőjüket, ha nyerni akarok. Nem tétováztam tovább, az egyik rám támadó zombiba egy villámot eresztettem, amitől nekirepült az egyik fának. A másik zombi, ez idő alatt nekem jött, és megismertette öklét arcommal. Halotthoz képest egész embereset üt, el kell ismerni. Az ütés erejétől ülőpárnáimra zuhantam, majd ismét kimondtam egy varázsigét, amitől ennek a zombinak is megrázó élményt szereztem. Megfigyeltem, hogy a kisült zombikat nem tudja már irányítása alá vonni. Valószínűleg azért, mert a villámom kiégette a mozgásért felelős idegeket, vagy csak spontán megbénította a testüket. Remélem elfogadja ajánlatomat, és befejezzük végre a harcot. Kezdtem már nagyon szomjas lenni.

A férfi felvetette annak ötletét, hogy esetleg egy sör társaságában beszéljük meg a dolgokat. Végül is, annyira nagy problémám nem is volt vele, ám sajnos a sört nem szeretem. Minden esetre azért két szolgám még ráküldtem, ám elintézte a két döglött testet. A zombijaim helyett most én közelítettem felé, a földön ülő férfi felé a kezemet nyújtottam majd pár szót intéztem hozzá.
- Legyen hát, akkor ez a harc döntetlen, de majd egyszer szeretnék veled ismét megküzdeni, ha neked is megfelel. Ami pedig a fizetést illeti fele-fele, rendben van? – Kérdeztem a férfitől, mire a szememben az egyértelmű ellentmondást nem tűrő kifejezés ült ki. – Egyébként jól forgatod a kardod. – Jegyeztem meg neki, csak úgy dicséretképen, hogy ilyet is halljon tőlem. – A kocsmába viszont nem mehetek vissza, mond meg mennyit kéne fizetnem, annak a felét odaadom, a másik felét pedig te intézed. – Mondtam neki, bár magában a férfiban nem bíztam meg, nem sok kedvem volt visszafordulni. Ám ilyen módon könnyen lehet, hogy átver a férfi és akár még többet is kér tőlem, ám ezt nem fogom leellenőrizni, így csak a félelmében való hitem maradt.

//Közös megegyezés alapján csak ennyit írunk, remélem megérti majd az értékelő, de leginkább én tartottam vissza a játékot és sajnos ihletem sincs ehhez a harchoz ^^" //

Semmi gond, hisz még így is 75 VE-vel gazdagodtatok mindketten.

» Ki mint vet úgy arat
» Miranda Skyfire gonosz lesz O_o
» Kiya bácsi gonosz lelkű lakrima műhelyecskéje
» Kiya bácsi gonosz lelkű lakrima műhelyecskéje