Kaylin Naser

Tárgy: Kaylin Naser Vas. Szept. 23, 2012 8:24 pm

Név: Kaylin Naser
Életkor: 20
Nem: Férfi
Születési hely: Hakobe hegység
Céh: Blue Pegasus
Mágia: Fegyver

Kinézet:
Haja barna, félhosszú, ápolt. Szeme nagyon világos barna, szinte ezüst színű. Ez egy érdekes családi vonás. Közepes súllyal és szálkás izmokkal rendelkezik. Körülbelül 182 centiméter magas. Rendkívül gyors és nyúlékony, főleg közelharcban jártas. Kék, cipzáros, kapucnis melegítőt hord, alá pedig csak télen vesz valamit. Karjain, csuklóját és néha a testén elég gyakoriak a fáslik, ezek nem minden esetben sérülések miatt vannak rajta, hanem az ízületek és csontok helyben tartását szolgálják. Bal vállán egy hatalmas sárkány tetoválás van, ami beteríti a háta felső sarkát is. Barna bőrnadrágot visel, övvel, amin egy kis táska lóg, ebben pénzt, és hasonló apró tárgyakat tart. Hosszú szárú kalandor csizma van a lábán, ami elég könnyű, de strapabíró.

Jellem:
Első ránézésre egy visszahúzódó fiú, de ez egyáltalán nem így van, egyszerűen jól ért az igaz barátok kiszűréséhez. Ez a modor csak egy álca, amit csak azok előtt tűntet el, akik adnak neki is esélyt. Könnyű megnyerni a bizalmát, és mindent megtesz, hogy ő is megnyerje másokét. Előfordul, hogy mások idegeire megy a csípős beszólásaival és szarkazmusával. De aki szereti, az elnézi neki, mert tudja, hogy ez ő. Nem szeret balhét kezdeményezni, de ha mégis belekeveredik egybe, annak minden pillanatát kiélvezi. Olyan szinten nehéz felidegesíteni, hogy olyat ritkán tapasztalni.
Kardforgatást tanult kiskorától kezdve, de mindig is tőrökkel szeretett harcolni, mert ő a gyorsaság, és a taktika embere, nem pedig a puszta erőé. Szeret csapatban dolgozni, és ha van rá lehetőség mindig ő vállalkozik a tervek kigondolására. Döntéseit szinte lehetetlen befolyásolni, csak egy nyomós érvvel, esetleg az ő általa figyelmen kívül hagyott hiba megemlítésével oldható meg. Ha hibázik, azt vállalja semmi kifogás nélkül. Szükség esetén bárkinek önzetlenül segít, akármiről is legyen szó.

Mágia: Fegyvermágia
- Dimension Warp (ingyenes)
- Ex-Quip: Daggers (ingyenes)
- Aoi Kage (Skywrath) (ingyenes)
- Aoi Kage (Wavestrike) (-5.000 Kaylin Naser Kkszimblum

)
- 2x Steel Dagger (-10.000 Kaylin Naser Kkszimblum

)
- 1x Steel Khukri (-5.000 Kaylin Naser Kkszimblum

)
- Dual Wield (-50.000 Kaylin Naser Kkszimblum

)

Aoi Kage – Kék Árnyék
Az Aoi Kage egy iker tőrpár. Úgy nézi ki mindkettő, mint a kígyópengék. Mind a két tőr pengéin kék kristályok találhatóak, amik néha világítanak.

---------------
Csípős hideg, ragyogó havas táj és erős szél jellemzi azt a helyet, ahol a Naser család otthona van. Hogy melyik ez a hely? Nem más, mint a Hakobe-hegység. A Naser család Fiore királyság leggazdagabb családjai közé tartozik. Amit a család magáévá tudhat, az a hegyek közötti hatalmas kovácsműhely, illetve a katonai kiképző, ami ugyancsak itt a hegyekben található. Ezek a fő pénzforrások. A műhelyhez, a kiképzőhöz és a lakáshoz is egy elég nehezen megközelíthető út vezet, tele csapdákkal. Az embereket toborozni városokba beépített embereken keresztül szokták, teljesen legálisan. Mindenről tudnak az ország vezetői, és néha bőségesen támogatják is ezt. Rengeteg elit testőr és zsoldos tett szert hírnévre, amire büszke a család. Már három generáció óta működik a szervezet, az alapítója James Naser volt.
Ő egy erős, intelligens és hazaszerető férfi volt, aki a Királyi Testőrség tagja volt, majd mikor eljött az idő, hogy leszereljen, elkezdett ambíciós fiatalokat keresni, és ez sikerült is neki. Azóta a család csak egyre több dolgot ért el.

Egy nyári napon azonban, megszületett Emily és Anthony Naser kisfia. Hogy ki volt ez a kis srác? Természetesen én.
A hegyek közti élet hátránya a velem egykorú barátok hiánya volt. Ezt kénytelen voltam elfogadni, elvégre a kiképzőben is csak nálam öregebbek voltak. Nagyon ritka volt az, hogy egy tizenéves bekerült, de én akkor is csak egy taknyos voltam mellettük. Annak ellenére, hogy több évvel is öregebbek voltak nálam, szívesen barátkoztak velem. Némelyikükön látszott, hogy csak barát próbál lenni, így behódolva apámnak, de ezt már kisgyerekként is kiszúrtam és mellőztem a társaságukat. A legjobb barátom Connor volt. Tizenhét éves volt, míg én tizenkettő. Ő volt az, aki először adott kardot a kezembe. A szüleim is kedvelték őt, mert rendes fiú volt, nem kevert bele engem semmibe, sőt mindig óvott minden bajtól. Ha valami gyanús volt neki, azt azonnal jelentette édesapámnak.
- Kay! Mikor kezded el a fegyverforgatást? – tette fel a kérdést egy nap Connor, amikor épp a házunk melletti barlangban edzettünk. Ez volt a törzshelyünk, vagyis inkább Connor külön „edzőterme”. Igazából a későbbiekben a barlangot megosztottuk, mindketten itt edzettünk.
- Nem tudom… Valójában azt sem tudom, hogy milyen fegyvert használjak. – válaszoltam lehangoltan.
- Kardokat, ez nem kérdés… - mondta, miközben épp elém hajított egyet. Ahogy csúszott a földön, ráléptem, majd a lábamat meglendítve csúsztattam vissza felé.
- Nem, nem szeretem őket.
- Mi a problémád a kardokkal?! – mondta meglepődve.
- Semmi problémám nincs velük azon kívül, hogy nem nekem való. Nekem a kardok forgatása unalmasnak tűnik. Túl lassú és semmi érdekes nincs benne. Mindenki kardokat használ. Egész nap csak kardok csattanását hallom.
- Azt hittem hozzászoktál már…
- A hozzászokással nincs is baj. A lényeg, hogy nem fogok kardokkal harcolni. Egy sokkal gyorsabban forgatható fegyverre van szükségem. – jelentettem ki.
- A kardnál gyorsabban forgathatót? Mire gondolsz?
- Bárm…
- Megvan!! – szakított félbe.
- Hmm? Mi? – kérdeztem meglepődve.
- Tőrök! –mondta. - Kövess! - ezzel elindult ki a barlangból, a kardjait a sarokba dobva.
Követni kezdtem, valójában sejtésem volt abban a pillanatban, hogy mire készül, hová megy, de később beugrott, amikor már a család magánraktárának a folyosójához értünk, hogy oda akar bemenni. Az ajtóhoz érve kicsit meglepődtem. Oldalt egy furcsa szerkezet volt, aminek szerepéről fogalmam sem volt. Connor egy kis üveget húzott elő a zsebéből, benne vér volt. Kinyitotta és óvatosan pár cseppet csepegtetett a zár egyik részére. Pár másodperc múlva az felvillant, az ajtó pedig kinyílt. Ahogy bementünk, az állam majd leesett. Igazából ekkor voltam itt először, de amit láttam az hihetetlen volt. Különböző fegyverek voltak a falakon, asztalokon, a különlegesebbek rúnákkal voltak levédve. Ezek a fegyverek az előző generációk nagyjai tulajdonában álltak. Mind között volt egy tőr a terem legvégén, amit mindketten egyszerre vettünk észre.
- Az lesz az! – mondta Connor.
- Az… - mondtam ámulva.
Messziről láttam, hogy az a tőr biztosan az, amiről oly’ sokat hallottam egész életemben. Az a tőr volt dédapám tőrje.
- Gyere, lessük meg közelebbről! – mondta, majd odamentünk mindketten, és immáron közelebbről csodálhattuk. A pengén lévő ősi írások, amik kék kristályokból voltak, csak úgy csillogtak. A karcolások ellenére a tőr, maga volt a megtestesült tökéletesség. Látszott az élein, hogy szinte mindent képes lenne átvágni.
- Kay! Connor! – szólított minket egy ismerős hang. Édesapám volt az, aki két hónap után ekkor tért haza. Egy fontos ügy miatt volt távol, ami olyan titkos, hogy még Connor sem tudott róla, sőt még az ő testvére sem, aki apám jobbkeze volt. – Hát ti mit csináltok? – mondta nevetve, majd felénk közeledett, közben én odaszaladtam hozzá és megöleltem.
- Anthony! – szólította meg Connor apámat – Üdv itthol! Képzeld, sikerült a fiadnak kiválasztani a megfelelő fegyvert! – mondta boldogan.
- Csakugyan? – lepődött meg apám. – És mi lenne az? – tett le az öléből, majd elkezdett Connor felé közeledni. Ő ránézett dédapám tőrjére, apám pedig odament a tőrhöz és rátette a rúnákra a kezét.
- Aoi Kage… – mondta apám dallamos hangon, majd a rúnák pillanatok alatt eltűntek. Ő felvette a tőrt és odahozta hozzám. – Azaz a Kék Árnyék. – nyújtotta elém.
- A Kék Árnyék? – kérdeztem meglepődve, és csak bámultam a tőrt.
- Így van. Tudod rengeteg értékes fegyverre és tárggyal rendelkezik a családunk – mondta, majd leguggolt előttem, a tőrt még mindig tartva -, de ez mindközül a legértékesebb. Fogd! – erre én lassan és óvatosan rácsúsztattam a tőr keresztvasára a kezem és közel húztam magamhoz. Forgatni kezdtem a kezemben, simogattam. Soha nem láttam még addig ehhez foghatót.
Egy kis idő után a kristályok egyre jobban világítottak rajta.
- Azt hiszem új gazdára talált… - jegyezte meg apám.
- Anthony, csak nem azt akarod mondani, hogy…
- De igen. Ranem Naser óta eddig senki kezében nem kezdtek el világítani a kristályok. Még az enyémben sem… senkijében, csak Kay kezében. És ez szerintem nem véletlen.
- Nem, ez tényleg nem véletlen! – mondta egy újabb ismerős hang az ajtó felől.
- Deller? – lepődött meg apám, a jobbkeze megjelenésén.
- Üdv itthon, Anthony! – köszöntötte apámat, majd közelebb sétált. – Nagyapád tőrje tényleg egy különleges fajta és csak megfelelő leszármazott kezébe kerülhet, mint például Kay.
- Ezt te honnan tudod bátyó? – kérdezte a háttérből Connor
- Oh, te is itt vagy? – mondta gúnyosan. – Onnan, hogy szeretek utána járni a dolgoknak, nem úgy, mint egyesek. – folytatta a testvérével való civakodást. A két fiú soha nem kedvelte túlságosan egymást, de ennek az okát senki sem tudta rajtuk kívül. A határokat soha nem lépték túl, de látszott rajtuk, főleg Delleren, hogy nem kedveli testvérét úgy, ahogy azt kéne.
- Igaz, te szoktál bejárni a könyvtárba is… - mondta apám. – És mondd, mit tudsz még róla?
- Rendelkezik különleges képességekkel is, amiket még Ranem fejlesztett ki. Némelyiket még őt sem látták használni, csak írt róluk.
- Akkor rajtad a lehetőség, hogy megtanuld és tökéletesítsd ezeket, Kay! – mondta Connor.
- Így van, fiam. Connornak igaza van…
- Rendben, mindent megteszek, hogy sikerüljön kihozni belőle ezeket a képességeket.
- De… ne ugorjunk egyből a mély vízbe. Először nem ártana elsajátítani a fegyvermágia alapjait.
- Mondjuk ez igaz. Kell keresnünk vala- - kezdett volna bele tanácsába Connor, de testvére megszakította.
- Te fogod tanítani! – ezzel sarkon fordult és kiment semmi további beszéd után.
- Remek! – egyezet bele apám is. – Hajrá fiúk! – mondta, majd ő is kiment.
- Hát, ez hamar el lett döntve. Bár nem mintha zavarna, hogy te vagy a tanárom.
- Holnap kezdjük az edzést! Reggel korán ébresztelek! Ja, és mától tanár úr vagyok! – mondta nevetve, majd kimentünk.

Nyolc évvel később
Eljött az idő, amikor a hosszú kiképzésem gyümölcsét mások elé kellett tárnom. Connor az elmúlt években bebizonyította, hogy nem csak jó barát, de egy nagyon jó tanár is. A kiképzési módszerei sokkal különböztek másokétól. Az ő célja nem az volt, hogy gyorsan képezzen ki profivá, hanem az, hogy lassan és érdekesen. Lényegében ezért tartott a kiképzésem nyolc kerek évet. Azt próbálta elérni, hogy a fegyvermágia minden apró kis részletét élvezzem. Rengeteget kellett olvasnom az évek folyamán legendás fegyverforgatókról, mágusokról, más mágia-ágakról is informálódtam.

Az Aoi Kage képességeit nem sikerült elsajátítanom, és fogalmam sem volt, hogy milyen okból nem, egészen addig a napig, amíg rá nem találtam valami olyasmire… amire nem kellett volna. Talán ez okozta a család eddigi legnagyobb tragédiáját.
Egyik nap Connoral eldöntöttük, hogy szétnézünk a környéken, egy nagyobb területen, mint azt eddig tettük. Így is lett, reggel korán elindultunk a legmászhatóbb sziklákhoz, úgy, hogy senkinek nem szóltunk. Körülbelül a kovácsműhelytől fél kilométerre mászogattunk, amikor egy furcsa köpenyes, azonban ismerős testalkatú embert láttunk közeledni egy barlang bejáratához. Ő nem vett minket észre, mert magasan voltunk. A kovácsműhely felőli irányból jött, ezért nagy volt a gyanúnk, hogy onnan valaki. Ami bökkenő volt, az az, hogy a köpeny ismeretlen volt. Mielőtt belépett a barlang bejáratán, megállt, szétnézett, majd levette a sisakot. A látvány megdöbbentő volt; Deller volt az. Úgy döntöttünk követjük, mert a hely, ahová bement számunkra ismeretlen volt és még csak nem is említett senki semmit róla.
A hegyrész, amelyiken mi voltunk, összeköttetésben állt azzal, amelyiken az a bejárat volt, ahol Deller bement, ezért átfutottunk arra. Körülbelül pont a bejárat felé értünk, amikor Connor alatt leszakadt a föld. Egy titkos bejáratra leltünk, de akkor még nem tudtuk hová vezet.
- Connor! – kiáltottam, bár megpróbáltam olyan halkan, amennyire csak tudtam.
- Jól vagyok, nyugi! Ugorj le te is! – mondta. – Nem vészes a magasság, túléled. – mondta nevetve.
- Rendben, jövök. – mondtam, majd leugrottam. Sötét volt odalent, viszont egy irányban volt egy folyosó, fáklyákkal megvilágítva. Ezen a folyosón mentünk tovább – persze nem mintha lett volna más választásunk.
Ahogy mentünk, egyre csak nőtt a hőmérséklet és furcsa hangokat kezdtünk hallani. Csattanásokat, koppanásokat… olyan volt, mintha a kovácsműhelyben lettünk volna, de tudtuk, hogy nem ott vagyunk. Már akkor tudtuk, hogy valami bűzlik. A folyosó egy ajtóval ért véget. Igazából, amikor odaértünk hezitáltunk; nem tudtuk, hogy kinyissuk avagy nem. Mivel nem a gyáva kategóriába tartoztunk, megtettük. Meleg levegő járta át a testünket, amikor kinyittuk, a látványt pedig nem tudtuk hová besorolni. Furcsa, koszos emberek verték a vasat, tettek vettek. Ez is egy kovácsműhely volt, egyenesen a hegy gyomrában. A falon párkányok voltak, amiken lehetett észrevétlenül közlekedni, ezért el is indultunk, hogy jobban szétnézzünk. Pár perc után, elfogyott az út a lábunk alól, azonban egy tökéletes hely volt arra, hogy Dellert kihallgassuk. Pont alattunk volt pár méterrel, de tisztán lehetett hallani a beszélgetést, amit épp egy emberrel bonyolított le.
- Főnök, a terv szerint haladunk!
- Főnök?! – súgtam Connornak. – Mi folyik itt?
- Hidd el, ha tudnám már nem folyna… - mondta, majd mutatta, hogy maradjak csendben és hallgassam a beszélgetést.
- Remek Will, remek! Tehát napokon belül a többi bomba is készen lesz.
- Igen, főnök, így van. Azonban van egy kis probléma.
- Igen, és mi lenne az?
- Néhány embert elkaptunk, hogy rosszul végzik a munkájukat.
- És megmutatták nekik, hogyan kell?
- Nem, ők ezt szándékosan csinálták. Árulók voltak.
- Oh, értem… Rendben, most mennem kell. Anthony már vár. Valami fontos dolgot akar megbeszélni velem. – mondta. – Ennyit megérdemel még halála előtt, nem?
- De – válaszolta a fickó nevetve.
- Megölni?! - lepődtem meg a kelleténél kicsit hangosabban, amit ők észre is vettek.
Futnunk kellett a vékony párkányon.
- Megfogni őket! – kiáltotta Deller. – Nem érdekel hogyan, de fogjátok meg! Mind a kettőt élve akarom! Az egyik Kaylin Naser, a másik pedig a drága öcsém – hallottuk egyre halkabban, mert távolodtunk.
Az ajtó nem akart kinyílni, ezért Connor egy kisebb robbanó lakrimát tett az ajtó elé. Amikor kirobbant rohanni kezdtünk a folyosón, ahol leugrottunk pedig tőrök segítségével felmásztunk.
- Te menj előre! Én fedezlek! – jelentette ki Connor.
- Miről beszélsz? Elkapnak te bolond! – förmedtem rá.
- Hidd el, te jelen esetben sokkal fontosabb alany vagy! Fuss, én fedezlek! – mondta, majd a hegy széléhez ment. – Ex-quip: Magic Sniper Rifle! – ezzel elhelyezkedett. – Menj, ne mondjam még egyszer. Jelentsd apádnak a történteket.
- Ja, már ha eljutok odáig… - mondtam, és egyből nekiindultam, az irányt egyenesen a kiképző felé mentem.
- Ne becsülj alá Kay! – kiáltotta utánam büszkén.
A hegyről olyan sebességgel szaladtam le, amilyennel csak tudtam, közben egyre több és több ember kiabálását hallottam. Úgy ordítottak, akár a barbárok. A legrosszabb érzés az volt, hogy mind engem követ és talán el sem érem a kiképzőt. De ez nem így történt. Connor szinte mindenkit lelőtt a hátam mögül. Kivéve azt az embert, akit jelen helyzetben a legjobban kellett volna. A saját testvérét nem volt képes lelőni, de ez érhető is volt.
Amikor berohantam a kiképzőbe, egyenesen apám terméhez rohantam és amilyen gyorsan csak tudtam, felvázoltam neki a dolgokat.
- Te meg miről beszélsz?! Ez lehetetlen! – kiáltott rám, majd kirohant az ajtón, én pedig utána. Velünk szemben földön fetrengő hullák és egy férfi kinek pengéjéről csorgott a vér. Ez a férfi nem volt más, mint Deller.
- Ex-quip: Magic Grenade Launcher – kiáltott fel apám, majd a fegyverével Deller felé lőtt. Az épület azon része romokban hevert, amikor a füst leülepedett Deller sokkal hátrébb, immáron az épületen kívül állt.
Apám eltűntette a fegyverét, és egy kardot idézett meg. Egy ugrással közelítette meg Dellert, így elkezdtek harcolni. Percekig tartott a harc. A harcot édesanyám visítása szakította meg, illetve az apám gyomrában lévő kard. Deller megfogta apámat, kihúzta belőle a kardot és odadobta hozzám, akár egy kutyát. Anyám is odaszaladt apámhoz és ápolni kezdte. Én tehetetlenül álltam, azt sem tudtam, hogy beszéljek vagy sem… egyszerűen meg sem tudtam mozdulni.
- M…mi…miért teszed ezt? – kérdeztem, miközben könnyek kezdtek kicsordulni szememből
- Kay, te is tudod, hogy nem szoktam mellébeszélni. A célom nem más, mint a családod eltűntetése és a legnagyobb örökség megszerzése. Tudod, már a kezdetektől ez volt a célom…
- A legnagyobb örökség??
- Így van! És az épp nálad van!
- A..a.. Aoi -
- Kage! Kérlek, ha jót akarsz idézd szépen meg és add át nekem. Hidd el, úgy mindenki csak jobban jár majd.
- Ne tedd! – kiáltott távolról Connor. – Kay! Őt bízd rám, vidd el anyádat és apádat!
- De Connor!
- Azt mondtam csináld! – kiáltott mérgesen. – Nem kaptál rá jogot, hogy megtagadd a tanárod parancsát!
- Rendben! Kérlek, vigyázz magadra! – ezzel odaszaladtam a szüleimhez, apámat pedig felkaptam a vállamra.
- Vigyél a raktárba, fiam… - mondta. – Ott biztonságban leszünk.
Így is tettem. Elindultam a raktár felé. Szörnyű volt hallani a kardok ütközetét, ami a két testvér harca felől jött. Amikor beértünk a raktárba, apám intett anyámnak, hogy zárja be az ajtót. Ő megtette, majd segített apámat letenni.
- Fiam… szeretném, ha végighallgatnál, és nem ellenkeznél. Nem fog tetszeni, amit hallasz, de a család fennmaradása érdekében ezt meg kell tenned. – mondta teljesen komolyan, én pedig nem tudtam, hogy miről is lesz szó.
- Rendben, megígérem… de mondd, miről van szó.
- Igazad van… nincs sok időnk. Rátérek a lényegre. – mondta, majd előretartotta a kezét .– Az Aoi Kage, ami nálad van, az nem az igazi. Évek óta sejtettem, hogy Deller lázadásra készül, de nem voltam benne biztos, ezért várni kellett. Az igazi tőr, ami még a dédapádé volt, nálam van. Azt hiszem itt az ideje, hogy átadjam. – mondta, ezzel a tőr megidéződött. – El kell menned innen. Menekülj el és majd térj vissza valamikor. Bízz bennünk. Bízz Connorban. A helyzetet megoldjuk, de bármi történhet, ezért jobb, ha a tőr egy olyan helyen van, ahol nem szerezheti meg Deller, ha netalán mi kudarcot vallanánk.
- Értem, apám… mivel megígértem, hogy nem ellenkezek, eleget teszek kérésednek… És köszönöm. – mondtam, majd megöleltem mindkettőjüket és a titkos kijáraton hagytam el a raktárt, amit anyám mutatott meg.
Dél felé indultam el, mert tudtam, hogy arra vannak a nagyobb városok az országon belül. Két napon át gyalogoltam a hidegben és a hóban. Egyszer csak elcsúsztam és legurultam egy elég magas helyről. Szerencsére a fejemet nem ütöttem be, de a ruháim szétszakadtak és nagyon legyengültem. Járni is alig bírtam. Megvoltam győződve arról, hogy nekem eljött a vég. Elájultam egy sziklán.

- Ha erre sem keltél volna fel, halottnak nyilvánítanálak! – jegyezte meg egy ismeretlen lány. Egy ágyon feküdtem.
- Azarohadt - pattantam fel és rátettem a kezem a sebre, de rossz ötlet volt, mégjobban fájni kezdett - Ho-hol vagyok? - nézek körbe és egy teljesen ismeretlen, ellenben barátságos környezetet láttam - És te ki vagy? – rohantam le kérdéseimmel a jót akaró lányt.
- Először is, ne tegyél hirtelen mozdulatokat, másodszor az én nevem Arlene Sylar és az én házamban vagy, biztonságban. – mondta - Shirotsumétől nem messze. És a te nevedet megtudhatom?
- Kaylin...Kaylin Naser... Hol találtál meg? Igazából semmire nem emlékszem abból, ami a harc után történt... tudom, hogy elszöktem, de - hajtom le a fejem, a sebeimet nézve -, tovább nem emlékszem.
- Hakobe hegyek déli részén. Nem tudom kivel vagy kikkel harcoltál, de alaposan ellátták a bajodat. Amennyire tudtam leápoltam a sebeidet, de nem vagyok orvos, idő kell ahhoz hogy begyógyuljanak. – jegyezte meg - És az hogy ne mozogj össze-vissza.
- Rendben, nem mozgok... Amúgy is, megszoktam már az ilyen sebeket, sőt...
- Csak nem egy bajkeverővel hozott össze a sors? – kérdezte mosolyogva.
- Mellé fogtál... Pont egy olyannal hozott össze a sors, aki a bajkeverők ellen küzd.
- Ó, az a jobb kategória. – mosolygott mégjobban - Éhes vagy?
- Igazából igen, de kibírom...nem szeretnék nyűg lenni.
- Nos én farkaséhes vagyok, és nem fogok belehalni ha egy adaggal többet készítek, nemde? Palacsinta jó lesz? Vagy valami kiadósabbat szeretnél? – kérdezte, majd elindult a konyha felé. Nagyon szimpatikus volt ez az Arlene nevezetű lány. Nem gondoltam volna, hogy a hegyekben fog rám találni valaki.
- Mint mondtam, nem akarok nyűg lenni... Azt eszek, amit kapok, tehát a palacsinta is naaagyon jó lesz! - mosolyodtam el, majd felálltam és elindultam utána. – Ja, amúgy szólíts csak nyugodtan Kay-nak.
- Rendben Kay. Hát az Arlenet nem nagyon lehet becézni, úgyhogy én maradok Arlene. – mondta, majd az utolsó palacsintát megkenve felsóhajtott. - Készen vagyunk!
- Pompás! - csúsztattam magamhoz egy palacsintát, majd elkezdtem enni. - Ja igen, amúgy kérdezni akartam már... egyedül laksz itt?
- Neeem. Négyen lakjuk most a házat. – mondta és ismét mosolyogni kezdett. Nagyon tetszett a lány boldog és kedves kisugárzása. Valahogy nekem is jó kedvem támadt, ahogy csak ránéztem, de a mérleg másik oldalán ott voltak az otthon történtek - És te egyedül élsz?
- Igen, egyedül... De amúgy azt, hogy egyedül laksz-e, úgy értettem, hogy ööö érted... barát, aki engem ha meglát kitapossa a belem, vagy hasonló?
- Ja hogy úúúgy - mondta. - Nem, senki sem fogja kitaposni a beledet, ne aggódj. De gondolom a barátnőd nem örülne ha megtudná hogy egy idegen lány ápolgat.
- Hmm... bemutatnál a barátnőmnek? Talán akkor megmondom, hogy örülne vagy sem. – mondtam nevetve.
- Óóó – mondta csodálkozva - Hát ha esetleg a lakótársnőim hazajönnek a mai nap folyamán.. ki tudja, talán az is lehet hogy megtetszik neked valaki. – jelentette ki, de valamiért hidegen hagyott az ötlet. Az a valami pedig nem más, mint az, hogy ő egyre szimpatikusabb lett .
- Hűha... mindannyian lányok vagytok? - akadt meg torkomon a palacsinta.
- Igen – mondta nevetve - De nem vagyok biztos benne hogy ma hazajönnek. Elég sok munkát vállalnak.
- Áh sebaj... Amúgy ugye akkor nem lenne nagy probléma, ha ezt az egy éjszakát itt tölteném? Ahogy elnézem ezek az átlagnál kicsit komolyabb sebek. - mondtam, közben a sebek jelenlétét meg sem éreztem, volt ennél már rosszabb is, viszont szívesen eltöltöttem volna még egy kis időt a lánnyal.
- Nem szívesen engednélek így el - mondta. - Mármint ilyen sérülésekkel – tette hozzá - Akkor te itt fogsz aludni, én pedig majd alszom Nati szobájába. Ha valami kell, vagy valamid fáj, szólj. Fürdés után majd kicserélem a kötéseid. – hadarta el az egészet egy levegővétellel.
- Tehát én a konyhában alszom, rendben, köszi, nekem ez is megfelel. - nevettem fel.
- Neem, te az én ágyamban alszol, ahova mutattam, de ezek szerint nem figyeltél rám. – mondta, majd sértődötten keresztbe fonta a karjait.
- Jah, hogy úgy. Bocsánat... Túl finom ez a palacsinta, biztosan ez vonta el a figyelmem... – bár a palacsinta vonta volna el…
- Hát ha ez az oka, akkor meg van bocsátva – mosolyodott el, majd felkapta a tányérját és elvitte elmosni. Ahogy mosta, elkezdett nevetni, közben rám nézett.
- Hmmm... min nevetsz? Maszatos a szám vagy mi? – kérdeztem lepődötten
- Nem azon, bár tényleg van valami maszat az arcodon. – mondta nevetve, majd közelebb jött és egy zsebkendőt nyújtott át. - Csak azon gondolkoztam mit szólnának a lányok ha látnának.
- Tehát mit szólnának, ha látnák a maszatot? Körülbelül nevetnének, csak úgy, mint te.
- Nem. Mit szólnának ha látnának engem egy idegen fiúval a házban. Most hogy belegondolok.. te vagy az első olyan fiú, aki nem céhtársként jött ide.
- Céh?
- Nem tudod mi az a céh?
- De, de, azt tudom, hogy vannak mágus céhek, de melyik céh tagja vagy?
- Jaa, bocsánat, kissé szórakozott vagyok. Lakótársaimmal mind a négyen a Blue Pegasus tagjai vagyunk. - mondom büszkén. - És te melyik céhhez tartozol?
- Még egyikhez sem, de... - nyújtottam ki a kezem, egy villanás után az Aoi Kage a kezemben volt, majd azt megforgattam - tervbe van véve, hogy csatlakozom valahóvá... - és amint ezt kimondtam, el is tűntettem a tőrt.
- Fegyvermágia, a legjobb mágia. - mondta vigyorogva. - Ha szeretnéd, holnap eljöhetsz velem a céhbe, és beszélhetünk Bob mesterrel a csatlakozásodról. Feltéve ha nincs már általad kinézett céh, ahova vágyódsz.
- Hmmm... ez talán nem is olyan rossz ötlet. – mondtam az államat dözsölve
- Akkor feküdj le korán, holnap reggel el kell mennünk venni egy két ruhát neked. Ha így félmeztelenül mennél be a céhbe, félő hogy nem jutnánk el Bob mesterig a sorban álló hölgyek miatt.
- Tehát a céh is tele van hölgyekkel, mi?
- Igen, tele. Gondolom most már alig várod a holnapot. - mondta, de meglepő volt, hogy ezúttál nem láttam azt a mosolyt az arcán. - De van egy dolog amire jó ha figyelmeztetlek. Ha meglátod Bob mestert, ne ijedj meg! Ő elég.... különleges személyiség.
- Hogy érted a különleges személyiséget? - nevettem fel
- Hát nőies lélek, szeretetkitörések, és rúzsozott száj. – nézett rám mosolyogva, valószínűleg a reakciómat várta.
- B-biztos akarok én vele találkozni?
- Ha a céhhez szeretnél csatlakozni, muszáj lesz - nevetett fel. - De ne aggódj, nem fog bántani, maximum ad pár csókot az arcodra.
- El ne felejts imádkozni értem...
- Ott leszek veled, ha a dolgok .. hogy is mondjam .. érdekesen alakulnának, akkor talán kimentelek.
- Aham... tehát lesz ki átvegye a csókokat helyettem...
- Hát ezen a csókdolgon ráérünk holnap is aggódni, én most elmegyek fürdeni, addig szolgáld ki magad nyugodtan. – mondta, majd ásított egyet, ezután elment fürdeni.

- Nah végeztem, bocsi hogy eddig tartott. A türölközőt odaraktam a kád szélére. – mondta. - Gumikacsa nincs. – követte ezzel a kis poénnal.
- Ja, hogy mehetek én is? - lepődtem meg. - Köszi. - álltam fel és indultam el a fürdőszoba felé. Amikor kész voltam a fürdéssel, megtörölköztem és körbekötöttem a törölközőt és kimentem. Finom tea illatot éreztem. Ahogy kiléptem ő épp szürcsölgette az ágyon. Odamentem hozzá, mert ugye azt beszéltük meg, hogy a fürdés után elintézzük a sebeimet. Az elsősegélyhez szükséges dolgok már elő voltak készítve.
- Ülj le kérlek. Amíg kicserélem a kötéseid a lehető legkevesebbet mozogj, oké?
- Oké, nem fogok mozogni, megígérem.
Ismét mosolyogni kezdett, majd elkezdte kicserélni a kötéseim. - Ez lehet hogy csípni fog - mondta, majd egy kicsi alkoholt öntött az egyik sebemre.
- Uhh...áuu... Mondjuk - szorítom össze a fogaim, majd mikor vége az erős csípésnek egy nagyot fújok -, ami nem öl meg, csak erősít. - nevettem kínosan. - De lehet a következő ilyen megöl.
- Elhiheted, hogy nem szeretnék gyilkosod lenni – folytatta a műveletet -, de ha nem fertőtlenítem le, akkor abba halsz bele.
- Áuuu!! - ordítottam fel. - De az legalább lassú, és halk halál lesz...
- Halott mágusokat nem vesznek fel a céhbe, szóval bírd ki! - mondta. - Már csak egy sebet kell fertőtleníteni. Készen állsz?
- Ööö...még szép! - mondtam határozottan. - Csináld csak! - kezdtem el röhögni.
- Készen is volnánk Uram! Remekül bírta a kezelést. – mondta széles mosollyal.
- Remekül? Inkább nevetségesen... Többet nyávogtam, mint egy macska... Amúgy, köszi... - mosolyogtam rá.
- Nincs mit. Ötvenezer gyémánt lesz – erre kinyújtotta a kezét és komolyan nézett rám egy ideig. - Csak vicceltem – mosolyodott el, majd visszahúzta a kezét.
- Hehe... Hidd el, ha lenne pénzem, esküszöm kifizetném... – mondtam, majd ránéztem, és egy kis szünet után odahajoltam óvatosan és arcon csókoltam. - Most csak ezzel tudok fizetni.
- Öö.. Azt hiszem ez is megteszi – mondta elpirulva.
- I-illetve...bocsi... - mondtam, majd zavarba esve elindultam a táskám felé, a pótruháim után. Elővettem a táskámban lévő pólót, amit lényegében csak akkor veszek fel a ruháim alá, ha nagyon fázok. Elég szakadt volt már az is, de a másnapi bevásárlásig megfelelt. Ezután elindultam a fürdőszoba felé, hogy a nadrágot is felvegyem.
- Semmi baj – mondta, majd hallottam ahogy a konyha felé lépked.
Amikor kijöttem már nem volt sehol. Valószínűleg elment aludni. Követtem példáját, én is lefeküdtem a számomra kijelölt helyre. Reggel korán keltem, mert ahhoz voltam szokva. Ő még javában aludt. Úgy döntöttem, hogy főzök egy jó finom kávét. Ami után kész lett, rá nem sokkal hallottam, hogy jön.
- Oh, jó reggelt... - köszöntöttem a lányt, miközben a kávét iszogattam. - Nem tudsz aludni, vagy csak a túl finom kávém illatára keltél fel?
- Jó reggelt neked is. - mondta nyújtózkodva. - A második opció a helyes. - mosolygott. - Nos, hogy érzed magad?
- Akár a mennyországban... és te?
- Valami hasonló. Bár pihe puha párnák közt még jobb lenne.
- Inkább kóstold meg a pihe puha habos kávét... Meglátod jobb, mint holmi párna... - nevettem fel.
Magához vette a kávét, majd beleivott - Hmmm... Ez tényleg nagyon finom. Megtartalak - mondta nevetve.
- Sokba fog ez neked kerülni... - mondtam, majd belekortyoltam a kávéba, amikor ajtó nyílása hallatszott.
- Jó Reggeeeelt!
- Szervusz Nati! - rohant felé Arlene.
- Te jó isten... mi ez a marhanagy jókedv? – kérdezte az új lány.
- Micsináltál te nősze... ez ki? – kérdezte Nati. - Na oké, nem haragszom igazából de a kedves fiatalúr bemutatkozhatna... neved, korod nemed fodrászod?
- Ööö... Kaylin Naser, éves vagyok...fiú vagyok, de inkább nem bizonyítom be... a fodrászom pedig a szél. - hadartam el. - Kihagytam valamit?
- Arlene, te hány éves is vagy? – kérdezte, mint egy anya, aki óvja a lányát.
- 19 vagyok Anya – mondta Arlene.
- Ha nem tetszik valami azt hiszem moshatsz te is... - mondta gúnyosan. - Én meg de udvariatlan vagyok, csak úgy neked támadtam. Sajnálom Kaylin. Az én nevem Nati Teina. – jutott eszébe, hogy be kéne mutatkozzon.
- Öhm... Korod, nemed, fodrászod? – kérdeztem én is gúnyosan, ha már ő belém kötött.
- Egy hölgytől nem illik megkérdezni a korát. - nevettet fel. - Tényleg sajnálom hogy neked támadtam, csak kissé meglepődtem és eléggé féltem a "lányomat". – mondta hangsúlyosan az utolsó szót.
- Tőlem? Hmm... tudtommal nem csináltam semmit... Vaaaagy, előfordulhat, hogy alvajáró vagyok.. de erről eddig nem tudtam.
- Nem csináltál semmit, ne aggódj. – nyugtatott meg Arlene, majd Nati felé nézett.
- Te pedig ne gondolj arra, mert szó sincs róla.
- Jól van na! Perpillanat csak az van az agyamban. Gondolhatod milyen a hangulatom! – nevette el magát. - Na de ha már itt vagy,akkor gondolom ennél is valamit. – tippelt egy okosat, majd elindult a konyha felé. Ahogy Nati a konyha felé vette az irányt, én odasuhantam Arlene mellé.
- Ennyire sovány vagyok, hogy mindenki etetni akar? - kérdeztem suttogva, erre ő végignézett rajtam.
- Hát még mehet rád pár kiló, de Natinak egyébként a sütés-főzés a mániája. Azért nézünk ki úgy, ahogy – kezd el nevetni.
- Tehát sovány vagyok... a fenébe. - fejezem be a suttogást. - Igen, Nati szívesen megkóstolnám a főztödet, úgy hallottam mennyei.
- Áhh dehogy is.... - mondta.
- Na, azt majd én megmondom, hogy igen vagy sem!
Ezután Nati elkészítette az ennivalót, addig mi csak szépen, csendben vártunk. A reggelizés is csendben folyt le, ezúttal nem lettem kérdésekkel lerohanva. Az étel nagyon finom volt, az, hogy biztosan mennyei nem is volt egy rossz feltételezés. Miután megvolt a reggelizés, Arlene-el összekaptuk magunkat, és elhagytuk a házat.
- Amikor azt kérdeztem, hogy nincs féltékeny barát, akkor szólhattál volna, hogy van egy féltő anyuci... tudod, azok veszélyesebbek. - mondtam komolyan, majd felnevettem.
- ÓÓ, ezer bocsánat. Akkor gondolom jobb, ha most szólok hogy a céhben van egy féltékeny húg. – mondta nevetve.
- Atya ég... azt hiszem a mennyország szépen lassan pokollá fog alakulni. – csaptam homlokon magam.
- Ennyire rossz a társaságom? – kérdezte szomorúan.
- Ellenkezőleg... nagyon is kellemes. De ha már két ember is lesz, aki minden mozdulatomat követni fogja és azt várja, hogy mikor csaphat le rám... no eeez már nem kellemes!
- Háát.. akkor most ne gondolj erre. Inkább gondolj arra, hogy mindjárt megismerheted Bob mestert - nevetett fel.
- A fenébe... mikor azt hittem rosszabb már nem lehet... eszembe juttatod a legrosszabbat...
- Akkor ezek szerint ez a pokol, és én vagyok a Sátán. De ne aggódj, ha túl vagy a csatlakozáson, visszamehetsz a mennyországba. - mosolygott rám.
- Huh... - könnyebbültem meg. - Akkor te pedig újra egy édes kisangyal leszel, ugye?
- Uh.. igyekszem majd. – húzta szélesre száját.
- Majd teszek róla, hogy így legyen... – jegyeztem meg.
- Nemsokára megérkezünk. Úgyhogy hamarosan minden kiderül.

Amikor a céhházhoz értünk, valahogy nem lepődtem meg a látványon. Valahogy éreztem, hogy a Bob mesterről hallottak után már maga a céhház sem lesz különb. Amin viszont meglepődtem, az az, hogy én ezek után is képes voltam belemenni a dologba. Hát igen, sok mindenre képes egy ember, ha megtetszik neki valaki.
- Jaaaaaaaajj, hát ki ez a cukipofi itt veled aranyom? – bukkant fel hirtelen Bob-mester. Az elképzeltnél körülbelül ötször rosszabb volt.
- Ő itt egy kedves barátom Boooob mester – mondta Arlene, erre Bob-mester megölelte úgy, hogy …. szegényt sajnáltam.
- Mi a neved kedvesem? - fordult felém.
- Kaylin Naser, höö... izé... uram.
- Uram?! Jajj, hát meg kell zabálni Kaylin drága. - mondta miközben megölelt és felemelt.
- Úgy tűnik az átlagosnál is jobb kedvében van – súgta a fülembe Arlene, miután Bob-mester letett.
- Tehát csatlakozni szeretnél kedveském? – kérdezte.
- Igen, szeretnék. Ezért vagyok itt. – jelentettem ki.
- Milyen mágiád van? - kérdezte tőlem miközben körbejárt. Ez elég zavaró volt.
A kezem ahogy le volt engedve, megidéztem az Aoi Kage-t, majd felemeltem - Fegyver mágia.
- Ohh, csodás. Liz drága, ha kérhetnélek. - szólt hátra Bob mester.
- Máris jövöök. – sétált felénk Liz kedves mosollyal, mikor odaért, rámnézett - Nos, hova szeretnéd a céhjeled? – kérdezte, miközben a pecsétet tartotta.
Megfogtam a már amúgy is rongyos pólómat a mellizmomnál, és úgy ahogy volt letéptem. - Ide kérem. - mutattam a mellizmomra, majd amíg rám nyomta Liz a pecsétet, Arlene-re néztem: - Hol is van az a ruhás bolt?

Tárgy: Re: Kaylin Naser Pént. Szept. 28, 2012 4:32 pm

Jelentem mostmár ellenőrizhető állapotba került. Bocsánat a későn észrevett hibák miatti ideiglenes javítási "üzemmódért".

Tárgy: Re: Kaylin Naser Pént. Szept. 28, 2012 10:33 pm

Kedves Fegyver mágus ifjonc, meg vallom öszintén nem olvastam el végig előtörténeted. Az okom erre több folog is, először a mondatok tördelése nagyon nem megy, túlon túl rövidek, sem nyelvtanilag sem magyartanilag sem. Ezzel a hibával nem engedhetem át, valamit többször furcsán ragozol. A mondat értelme megmarad, pontosan tudom mit szerettél volna irni, de nem jó a rag a szó végén. Máskor érezhetően elkezdesz egy gondolat menetet, de az útolsó tagmondat egy másik személyben játszódik. Mutatok egy példát!
Ez a modor csak egy álca, amit csak azok előtt tűntet el, aki neki is ad esélyt. Te E/1 ben kezded magadra vonatkozóan, a vége meg már E/3 jó esetben. Itt úgy kéne befejezni hogy akinek ő is esélyt ad.
Párbeszédeknél rengeteg helyen hiányzik az írásjel a mondat végén, ami meg vallom igen érzékeny pontom, az összeset pótold!
Az igék idejével is van egy gond. Alapjáraton multidőben van az igék többsége és a történet is elbeszléshez hasonlítható - persze csak az igék szempontjából - de helyenként akad jelen idő. Ezeket is tessék javítani. Ja és azt az orchidot kérlek változtasd meg, hogy ne égjen ki a retinám legközelebb!
Nos essen szó a fegyverről is! Elsőként is én nem fogadhatom és nem is fogadom el neked előtörténetben, tessék betenni a helyére. Biztos figyelmetlenség hogy három mágiát kértél, és látom van itt némi kavar. Mint fegyver mágus meg kapod a diverson-t ingyen, majd választasz egy fegyvert, és azt valamint az ahhoz tartozó Ex-guip-et kapod meg ingyen. Te az Ex-Quip: Daggers választottad így megkapsz egy darab Steel Dagger-t. Látom a spéci fegyvered kérted első fegyvernek. Nos, ezt így nem lehet, szabály szerint a fegyvert lehet venni skillel/képességgel együtt a shoppingban. Ugyan akkor a mágikus fegyverek legjobb esetben kettes szinten kezdődnek, mivel a tiéd iker, kapásból hármas szint ha csak egy képessége van, de ha még megfejeljük még több képességgel akkor megint ugrik a szint. Döntsd el, hogy akkor melyik fegyverért kívánsz fizetni, valamint a spéci fegyvered maradjon meg szerintem pályázatnak!
Kérlek szépen a hibákat javítsd!

Végezetül, nincs jogom megtiltani, hogy a Blue Pegasusba menny, de elmondhatom hogy nem örülök neki. Én ajánlom figyelmedbe még egyszer a többi céhet is, hátha más is megtetszik!

Elötőrténeted jelenlegi állapotában elutasítom kérlek javítsd!

Tárgy: Re: Kaylin Naser Csüt. Okt. 11, 2012 9:53 pm

Nos végig olvastam, szerintem történetileg minden rendben van, aranyos bár néhol gyors ugrások voltak. Bár szerintem még sokat fog csiszolódni ez a játék alatt! Ez igaz a mondatokra is, még most is nagyon pöttömkék, megtörve ezzel a történetet. Én azt ajánlom olvass könyvet, lehetőleg valami sztorit - dráma akció fantasy bármi csak ne ilyen hogyan legyünk bla bla, - és könnyeben rá fogsz érezni hol kell a mondatot befejezni.
Egy dolog viszont még most is van amin nem tudok át siklani. PONTOK! Pontok a mondatok végén... Már említettem hogy ez a gyenge pontom, és irományodban tizenhárom hiányzó pont után már nem is számoltam. Amíg ezek nem kerülnek korrigálásra nem fogadom el az előtörténetet, szóval kérlek javítsd!

Tárgy: Re: Kaylin Naser Csüt. Nov. 01, 2012 2:11 pm

Nos ez már így rendben lesz a dolog!

Előtörténeted elfogadom!

Készítsd el karakternaplódat!

Kezdésnek kapsz 250VE-t és 45.000 Gyémántot

Kezdő mágiáid: Dimension Warp / Dimenzió Hasadék / + Aoi Kage

- 2x Steel Dagger (-10.000 )
- 1x Steel Khukri (-5.000 )
- Dual Wield (-50.000 )

Spetiben állítsd vissza a neved és a képed mert addig nem adok neked ragot!

» Éjsötét árnyék (Raelae, Kaylin és Eddard)