Hwarug Zhor

Egy újabb reggel napsugarai érték el a Lamia Scale céh ablakait. Egy embert már ébren talált az ablakon bekukkantó fény. Az ágyon ült, s az asztalon lévő, gondosan betekert tojást figyelte.
- Rendben döntöttem - mondta ki gondolatait. - magammal viszlek, végülis a hátamon melegben leszel, mintha itt hagynálak a szobában, kitudja, mikor érek vissza.
Azzal fogta utazótáskáját s kiborította a benne lévő édességhegyet. Kibélelte az álját, majd belehelyezte a tojást, végül a tojás körüli helyeket is gondosan puha ruhákkal tömte ki.
- Még maradt is egy kevés hely. - Vigyorodott el, majd belemarkolt a kiöntött édességekbe és beletette egy részüket a táskába. Gyors rendrakás után hátára vette a táskát.
- Indulhatunk! - tárta nagyra a szobája ajtaját és rohant le a lépcsőn.
- Hová, hová Hwarug? - Szólalt meg a pult mögött serénykedő alak.
- Folytatom a múltkori nyomozásom, majd jövök! - Szólt futtában oda.
Útja egy írószereshez vezetett ahol egy üres naplót vett, ami belefért a zsebébe és egy önhegyező ceruzát. Az irányt a külváros felé vette, ahol pár nappal ezelőtt egy furcsa köpenyes alakba botlott, aki ügyesen lehagyta őt. Egy megviselt viskó előtt állt meg, majd bekopogott az ajtaján.
- Jhonathan Márkot keresem, beszélnem kel önnel! - szólalt meg fennhangon az ajtó előtt.
Bent senki nem mozdult, viszont mellette egy férfi szólalt meg.
- Őt aztán keresheted, már négy napja elköltözött.
- Hová! - csattant fel Hwarug, miközben szemeiben a düh vált felfedezhetővé.
- Azt nem tudom, nem kötötte az orromra, végül is én csak a közelben lakom.
- Fenébe, - folytatta a fiú, s szinte csak magának mondta már - úgy is megtalálom, majd sarkon fordult és elindult a közeli romok felé.
Két nap múlva
Hűvös esti szellő lengedezett. Egy vízesés melletti barlangból fény szűrődött ki. A fényt egy kisebb tűzfészek nyújtotta. A tűztől biztonságos távolban, egy gondosan bebugyolált tojás hevert, ám elég közel ahhoz, hogy enyhén elérje a tűz hője. Nem messze a tojástól egy férfi ült félmeztelenül, egy napló fölé görnyedve.
Már lassan második hónapja, hogy beléptem a Lamia Scale nevű céhbe. Két nappal ezelőtt elmentem azokhoz a romokhoz ahol lerázott egy köpenyes alak, akinek furcsa szúrós szaga volt. Megkerestem azt a helyett ahol beszakadt alattam a talaj, de ezúttal óvatos voltam és továbbhaladtam a felszínen, remélve, hogy találok valamit, ami nyomra vezet. Tehát elindultam déli irányba, sosem gondoltam volna, hogy milyen nehéz feladat elé nézek.
Helyesebb lett volna a tojást rábízni a céhben valakire, míg távol vagyok. Ha akkor rosszul döntök elveszíthettem volna és talán sohasem tudnám meg, hogyan néz ki egy exceed.
Sejtelmem sem volt, hogy ki után indultam el, csak a szagát jegyeztem meg és csak bíztam abban, hogy újra a megérzem valahol azt a furcsa szúrós szagot. Már egy napja megállás nélkül haladtam előre, mikor ráébredtem, hogy ostoba módon szinte élelem nélkül indultam el a céhből. A táskámban mindössze a tojás és egy kevés édesség volt. Szerencsére Krázus megtanított vadászni és halászni, bár a halászatnak vajmi kevés hasznát vettem pecabot nélkül.
Most így belegondolva ideje lenne rendes munkákat is elvállalnom, lassan elfogy a Jonathan apótól kapott pénzem. Amikor visszaérek, mindenképp el kell vállalnom egy-két munkát.
Már hajnalodott mikor a következő városba értem, kialvatlan voltam és figyelmetlen. Három ismeretlen állta el az utamat.
- Hóhó! Csak nem egy megfáradt utazó - szólalt meg a középen álló harcsképű fickó. - segítünk cipekedni - vigyorodott el.
Én még válaszolni sem érkeztem, mikor valami szürke gomolygó dolog jelent meg mögöttem hirtelen, s nagy erővel fejbevágott. Elsötétült előttem a világ, s én összeestem. Erős fejfájással ébredtem, gyanúsan könnyűnek éreztem magam. Hátamról eltűnt a táska, vele együtt a tojás, oldalamról pedig a pénzeszacskó és a tőröm.
- Ezért még megfizettek ti rohadékok! - ordítottam fennhangon, miközben lángba borítottam a testem.
- Meg kel lelnem a tojást, az én felelősségem - szűrtem ki a fogaim közt a szót, s elindultam a városba.
Szerencsére viszonylag hamar magamhoz tértem az ájulás után és az utonálók szagát is megjegyeztem, de nem volt egyszerű a nyomukra akadni. Belépve a városba először megzavarta a szaglásom, de egy kis koncentrálás után - ami eléggé nehezemre esett, a fejfájásnak és a dühnek köszönhetően-, sikerült újra megtalálnom a megfelelő szagokat. Mivel kialvatlan voltam, és már egy napja nem ettem semmit eléggé gyengének éreztem magam, de nem állhattam meg élelemért, vagy legalább egy kis tűzért. Minden perc számított.
~Ha azok a haramiák nem túladni akarnak a tojáson, akkor… akkor nagyon kel sietnem ~ gondoltam magamban és felgyorsítottam lépteim, nem törődve éhségemmel.
~Még egy hete sem mentettem meg az erdei balkán kezei közül, de már sikerült elvesztenem. Ha így folytatom, amint kikel, el fog szökni.~ morfondíroztam magamban tovább, miközben a szagok után egy sikátorba fordultam be.
~Zsákutca~ néztem körbe. Egy pillanatnyi kétségbeesés után a szemem egy félrecsúszott csatornafedőn akadt meg. Gondolkodás nélkül hajítottam oldalra és ereszkedtem le a csatornába.
Iszonytató bűz csapta meg az orrom, szinte elviselhetetlen volt. Az eddig követett szagok nyomtalanul eltűntek a csatorna bűzében. Hallgattam, levegőt is lehető legcsendesebben vettem. A hallásom nem vetekedhet szaglásommal, de itt a csatornában töbre mentem vele. Léptek zajára lettem figyelmes távolban, elindultam. Egyre közelebbről halottam a lépteket, s a beszédet is egyre érthetőben ki tudtam venni.
- Jól elláttuk annak a fazonnak a baját, a pénzből ami nála volt nem sokra megyünk, de ezt a furcsa tojást jó pénzért eladhatjuk, ha más nem egy étteremnek.
- Persze, kinek kellene ez, inkább használjuk a mai vacsoránkhoz fel - röhögött fel, a másodjára megszólaló ember.
Ezt hallva, lábaim egyre gyorsabban vittek, egyre izgatottabbá váltam, ahogy közeledtem a célomhoz.
Aztán furcsa hangra lettem figyelmes, mintha fémet húztak volna fémen.
~Kimennek a csatornából,~ döbbentem rá ~ de hová?
Kiérve a friss levegőre, szinte felüdülés volt számomra, mivel megszűntek az orromat kínzó szagok. Valahol a külvárosban voltam. Párat szippantva a levegőbe hamar megtaláltam a helyes irányt. A szagok egy kétszintes épülethez vezettek. Nem gondolkoztam azon, hogy mit csináljak, megálltam az ajtó előtt és jobb karomat lángba borítottam.
- Fire Dragon Fist - hívtam elő, a bennem rejlő mágikus erőt, s az ajtó egy szempillantás alatt darabokra hullott. Belépve az ajtó maradványain, megpillantottam a harcsaképű fickót és egyik társát, akik megrökönyödve néztek rám. Kihasználva döbbenetüket két hatalmas ugrással ott termettem a harcsaképű előtt és egy balegyenessel nekirepítettem az egyik támfalnak. Visszakézből akartam ellátni a másik baját, de ő már hátraugrott és sikeresen hárította ütésem.
- Hol van a tojás?! - Néztem a szemébe a másik fickónak, akinek kezében valami füstölőszerű dolog volt. Kérdésemet hangsúlyozva lángba borítottam mindkét karomat.
- Az már a miénk fiú ne is álmodj róla, hogy visszakapod. - mondta megvetően felém és a füst, mely a kezében lévő dologból áradt, három hatalmas ököllé alakult.
- Ha nem köpöd ki azonnal, hogy hol van, akkor kiverem belőled - ugrottam neki. Ez nem bizonyult túl jó ötletnek, a három ököl szinte egyszerre lendült felém. Kettő gyomorszájon, egy pedig arcon talált és én pár méterrel hátrább landoltam a padlón. A kimerültség és az éhség miatt alig volt erőm, de nem adhattam fel.
- Esélyed sincs kölyök, húzz el, míg jókedvemben vagyok. - irányította felém újra a füstöklöket, amik rendíthetetlenül csapódtak újra és újra a testembe. Én egy-egy ütést próbáltam megereszteni, de mindhiába, könnyedén elkerülte ez a furcsa alak. Túlságosan le voltám már gyengülve.
- Smokey mi a jó élet folyik ott lent? - hallatszott az emeletről egy mély hang.
- Eddig kellett volna lelépned kölyök, kettőnk közül én vagyok a kedvesebb - vigyorgot.
- Óh valóban? Ha kell mindkettőtöket egyszerre csaplak le. - mondtam miközben a padlóról tápászkodtam fel. Föntről egy szikár alak jelent meg, felismertem, ő volt a harmadik tag aki az úton elém állt.
- Te meg hogy kerülsz ide? - tette fel a kérdést enyhe csodálkozással, de megvetően.
- Hol… hol a tojás - lihegtem.
- Nascar sama vizsgálja, de a’sszem ő sem fog találni rajta semmilyen érdekes dolgot. Majd holnap eladjuk, vagy egyszerűen csak megszabadulunk tőle, semmi értéke sincs. - folytatta megvető hangon - Kár volt vesződnöd azért a vacakért, de amiért ránk találtál nem hagyhatunk életben. Great Red Fire Ball. - a két kezében megjelent egy -egy tűzlabda, amit eggyé olvasztott, s az elég naggyá nőtt, hogy bekebelezzen egy embert.
- Te teljesen megőrültél ?! - üvöltött rá a füstmágus. - Fel akarod gyújtani ezt az egész kócerájt, ha itt bent használod…
- Csak biztosra megyek. - vágott közbe, és már dobta is felém a halálosnak szánt mágiát. Belém csapódva beborított a láng, és a mögöttem lévő falba egy új kijáratot hasított. A berendezés nagyob részét is hamuvá égette. A két mágus elindult felfelé az emeletre.
- Senki sem lophat büntetlenül a Lamia Scale céh sárkányölőjétől- szólaltam meg a még körülöttem kavargó tűzből, majd nekiláttam bekebelezni azt. A két férfi ledöbbenve állt meg félúton az emelet felé, s fordultak vissza.
- Hwarug Zhor vagyok, jól jegyezzétek meg ezt a nevet, jobb lesz, ha többé nem futtok össze velem! - lángba borítottam az egész testem, a megevet tűznek köszönhetően, gyorsaságom és reakcióm is megnőtt.
- Te… te meg hogyan? - nyögte a füstmágus.
- Fire Dragon Fist - ugrottam a füstmágusnak, akit reagálni sem volt képes a döbbenettől. Telibe találtam, aminek köszönhetően a szoba egyik sarkában kötött ki.
- Fire Dragon Roar - fordultam a tűzmágus felé. Az üvöltésem közvetlen közelről érte, hatalmas lendülettel csapódott a lépcsők fölötti falnak, ami hangos reccsenéssel tört át. Hatalmas léptekkel és lángba borított testtel mentem fel a lépcsőn. Ismerős szúrós szag csapta meg az orrom.
- Lenne pár kérdésem hozzád - léptem be az imént ütött lyukon. A férfinak élesen metszett szemi voltak, rövidre nyírt, aprósörtéjű haja fekete ruhát és palástot viselt. Oldalán az erszényemmel és a tőrömmel.
- Talán legközelebb. - Nézett rám és egy könnyed mozdulattal megragadta az asztalon lévő tojást, majd kihajította a nyitott ablakon.
- Ne! - kiáltottam fel és ugrottam ki az ablakon a tojás után. Nem volt időm gondolkozni, nem érhettem utol a tojást mielőtt földet ért volna.
- Fire Dragon Fist- gyújtottam meg kezeimen a lángot, ami egy hatalmas lökést adott esésemnek. Sikerült a tojás közelébe érnem, egy pillanat alatt oltottam el a lángot a kezeimen, ragadtam meg a tojást és fordultam hátra a levegőben. Hatalmas puffanással értem földet. El kellett telni pár pillanatnak, míg levegőt kaptam. A tojáson érezni lehetett, hogy kezd kihűlni. Levettem a felsőm és belebugyoláltam a tojást, majd visszamentem az épületbe. Felrohantam az emeletre, megkerestem a táskámat és visszatettem bele a tojást. Nascarnak a hűlt helyét találtam, csak a szúrós szag maradt utána. Nem eredtem a nyomába, a céh felé vettem az utam. Csak remélni mertem, hogy a tojás nem hűlt ki teljesen. Pénz híján kénytelen voltam ismét gyalog elindulni. Visszaúton találtam egy barlangot, egy kisebb tüzet raktam, hogy a hője melegen tartsa a tojást. Csak holnap indulok tovább, remélem a tojásnak nem esett baja.
Hwarug felegyenesedett, eltette a naplót. Aggódó pillantást vetett a furcsa mintájú tojásra, aztán leheveredett mellé. A tojás mintha megérezte volna, hogy a férfi melléfeküdt megmoccant picit. Hwarug megérezte a tojás apró rezzenését, és halvány mosoly futott át arcán.
- Senki sem vehet el tőlem újra. - suttogta, majd mély álomba merült.

Este van, a hatalmas fák sűrűje a halódó hol fényét szinte teljesen elnyelte. Egy csuklyába burkolt ember sétált eme óriások alatt.
~Mi a fenét akarhatott az a lángfejű hülyegyerek és, hogy talált rám egyáltalán? Azok az idióták, még arra sem voltak képesek, hogy megállítsák. Nem hittem volna, ha nem látom a saját két szememmel, hogy mennyi erő lakozik benne. Még szerencse, hogy valamiért fontos volt neki az a tojás, így elég könnyen megtudtam lépni.
Az éjszaka túl hűvösnek bizonyult a csuklyás számára, ezért a kezeit a nadrágja zsebeibe csúsztatta. Jobb zsebében tenyere egy bőrtokra tévedt.
~ Ez meg mi? ~ morfondírozott magában miközben szemmagasságba emelte a zsebében meglapuló bőrtokot, ami egy szépen megmunkált tőrt rejtett magában. Kissé régi volt, de még mindig gyönyörű és borotvaéles.
~ Óh, tényleg, ezt is annál a tojásos fickónál lelték. Egész szép darab, biztosan jó áron el lehet adni, hiába régi. Azt hiszem ideje Hargeonba venni az irányt.
A kikötővárost teljesen beborította az őszi nap fénye, a hatalmas sürgés - forgás, mint megannyi dolgozó hangya látszatát keltette a távol álló köpenyes alak szemében.
- Cöh, ez a város még mindig ugyanolyan unalmas, mint volt. Ideje kicsit felráznom ezt a helyet az álmából, vajon emlékeznek még rám? - majd egy gúnyos mosoly jelent meg az arcán és elindult.
A városban otthonosan mozgott, mivel itt nőtt fel. Az utca megtanította mindenre, ami szükséges a túléléshez. Már csak annak a gondolatától is mosolygott, hogy nemsokára ő fogja irányítani az egész várost. Első útja egy viszonteladóhoz vezetett ahol megszabadult a tőrtől. Az eladó, elégedett mosollyal nyugtázta a csuklyás alak távozását, majd felárazva a tőrt a kirakatba helyezte.

***

-Kedves hölgyem, már amikor belépett erre a helyre, akkor láttam, hogy önnek elképesztően jó érzéke van a szépség megtalálásában. Az amit a kezében tart egészen új árú, nemrég érkezett a kontines túlvégéről.
- Elég régi ez a tőr nem gondolja?
- Igen, igaza van abban, hogy kicsit réginek tűnik, de ennek ez a különlegessége, adja ide, mutatok valamit. Nézze ezeket a mintákat itt, ez tanúskodik arról, hogy valóban külföldi áru. Nézze ezt a csodásan kivitelezett pengét, bár réginek tűnik a tokja alapján, de nézze az élét, még a selymet is képes lenne röptében elvágni. – Vonta ki az eladó a tőrt a helyéről.
- Mennyibe kerül?
- Hogy mennyi? Pontosan… ennyibe kerül.- mutatott rá az árcetlire a kövér boltos.
- Nem lehetne, hogy olcsóbban megkapjam?
-Lehetne-e olcsóbban? Hölgyem ez igazi ritkaság, nem talál mégegy ehhez hasonlót egész Fioréban. Amúgy, elnézést kérek, de ha szabad érdeklődnöm, miért érdeklel egy kifinomult hölgyet, egy ilyen tőr?
- Tudja, a férjemnek ma lesz a születésnapja. – mosolygott a hölgy.
- Oh, a férjének születésnapi ajándéknak? Ez egy kitűnő ötlet, egy ilyen ritkaságnak biztosan örülne. Hát, ha erről van szó, akkor engedhetek kicsit az árból, de csak négyezer ékkövet és nem többet, tudja az ilyen ritka áruk megszerzéséért is nagy összegeket kell kiadnom, de ma önnek jutányos áron adom.
- Nem is tudom, biztosan megéri ez nekem?
Nyugodtan gondolkodjon csak, nem erőszak a disznótor. Szereti a történeteket, hölgyem?
- Oh, igen nagyon.
Mindjárt gondoltam, ha megengedi, elmesélem ennek a tőrnek a történetét. Tehát, a kontinens túl végén kezdődik ez a történet, hölgyem. Egy befolyásos földesúr kérésére készítették, akinek volt egy gyönyörű lánya. Mivel a befolyással, nagy vagyon járt a lánynak sok kérője akadt, s hogy eldöntse, kinek ígéri a lánya kezét próbára tette a kérőket. Felbérelt egy mágust akinek odaadta a tőrt, s a kérőknek azt a feladatot adta, hogy szerezzék meg azt a mágustól. Azt mondta nekik, hogy a mágus ellopta ezt a családi ereklyét tőle, s hogy az ebben lévő varázserőnek köszönhetően sikerült olyan nagy gazdagságra szert tennie. A sok kérő közül senkinek sem, sikerült legyőznie a mágust, aki egyszer megelégelte, hogy folyton zargatják a gyönge emberek és visszament a földesúrhoz. Ekkor a földesúr, pont egy fontos gyűlésen vett részt, s helyette a lánya fogadta a mágust. Persze egyből egymásba szerettek, a földesúr hazaérve megtudta, hogy a mágus beleszeretett a lányába, de mivel annak nem volt pénze nem engedte meg nekik, hogy együtt legyenek. A mágus és a lány megpróbálták meggyőzni a földesurat, de az hajthatatlan maradt. Egyik este a mágus elment a lányért és együtt megszöktek, a mágus nászajándéknak a tőrt adta a lánynak. Ezután mindketten eltűntek, csak sok év után találtak rá a tőrre egy gyönyörű palota padlásán. Nekem egy jó barátom hozta el, egy ottani aukción vásárolta. Mióta nálam van, egész szerencsés vagyok, rengeteg vevő jár mostanság erre.
- Ha ilyen nagy becsben tartja, akkor miért adja el?
Hogy miért adom mégis el magának? Kérem azon egyszerű indokból, hogy én egy árus vagyok és egy árus, mindig szolgálja ki a vevőt. Ez az én alapelvem.
- Rendben, meggyőzött, mégis megveszem a férjemnek, kifizetem érte a teljes árat.
Mégis megveszi és teljes áron? Tessék, itt kell aláírnia.- kapta elő a pult alól az eladási jegyzőkönyvet az árus.

***

~Ó, hányóra lehet most? Sietnem kell, nemsokára hazaér a férjem. Még be kell csomagolnom az ajándékát és a cukrászdába is el kell mennem. Milyen tortának örülne a leginkább? ~ A nő megszaporázta lépteit, a legközelebbi cukrászdába vette az irányt.
- Jó napot, hölgyem! - miben segíthetek - szólt a cukrászmester amint belépett az ajtón.
- Jó napot. Azt a csoki tortát kérném, amin tejszínhab és málna van. - mutatott rá az egyik hűtőben lévő tortára.
- Tessék, remélem, finomnak találják majd.
- Biztosan az lesz, még sohasem csalódtam önben - mosolygott a nő. Kilépve az ajtón hazasietett, becsomagolta a viszonteladónál vásárolt tőrt, és elrendezte a dolgokat otthon. Nem bízta az összes munkát a cselédjeire, ő is nagy hévvel fogott bele a takarításba és a díszítésbe. Mindent tökéletesen megtervezett erre a napra, nem történhetett egyetlen hiba sem. Mire elérkezett a kiküldött meghívókon lévő időpont, minden a helyére került. Nemsokára a vendégek is megérkeztek, végül a férj is hazaért. Hatalmas születésnapi partit csaptak. A vendégek elmentével a nő átölelte férjét és egy szenvedélyes csókot adott neki. Majd átadta az ajándékot, amit a férj boldogan bontott ki.
- Ez… ez gyönyörű kedvesem. - mosolygott a férj és zsebre tette a tőrt, majd gyengéden átölelte feleségét.

***

~ Nem, nem, nem! Hogy engedhetném át nektek a kovács céh vezetését? Ez a legnagyobb bevételi forrásom. ~ viszhangzottak a fejében az emlékek.
~ Ezt mi is jól tudjuk, ezért van rá szükségünk.
~ Nem, akárhányszor próbálkoznak, soha sem írom ezt alá.-csapot az asztalra a férfi.
~ Ha nem akarja, hogy durvább eszközökhöz forduljunk, muszáj lesz aláírnia. Kap egy hét türelmi időt, remélem helyes döntést hoz, a maga… és a neje érdekében.
A székben ülő férfi reszketett még a puszta emlékektől is, de végül döntésrejutott.
- Fel kell fogadnom valakit.- sugta magának a szavakat.
Két nap múlva kopogtak a háza ajtaján. A férfi meg se várva, hogy a komornyikja ajtót nyisson, kirohant a dolgozószobájából, megmarkolta a kilincset és izgatottan tárta ki a bejáratot. Egy fiatalember állt előtte, aki hosszú selyemből készült fejpántot, vörös, rövid ujjú dzsekit és fekete farmernadrágot viselt.
- Üdvözlöm, Hwarug Zhor vagyok a Lamia Scale mágusa. - majd bizonyításképpen felhúzta bal karján a dzseki ujját és láttatni engedte a vállán, a céh jelét.
- Nagyon örülök, jöjjön beljebb.

- Erről lenne szó…
- Hwarug, Hwarug Zhor - ismételte meg a nevét a mágus.
- Erről lenne szó Hwarug, remélem, elvállalja a munkát.
- Persze, mi másért jöttem volna el? - vigyorgott a fiú. - Nem tudja, véletlenül, a vezetőjük nevét azoknak, akik önt megfenyegették?
- Valami Astor, Mastor, Mascar…
- Nascar? - szűkült össze a tekintete Hwarugnak.
- Igen az, honnan tudta?
- Van... egy elintézetlen dolgom vele.
- A feleségem jól főz, jöjjön, meséljen arról a fickóról.
- Örömmel elfogadom a meghívást, végül is rég nem ettem már egy kiadósat. ~ Meg van talán tíz órája is.~ Folytatta a mondatot magában.
A házigazda, a csengőért nyúlt, aminek hangjára egy cseléd bukkant fel a szoba ajtajában, majd a ház urához sietett. Néhány kurta mondatban, parancsot kapott az asztal terítésére, és a nagyúr feleségének előkerítésére, ezután a cseléd kisietett a szobából.
- Ó, hogy én milyen udvariatlan voltam, még nem is viszonoztam a bemutatkozását. Tehát Hwarug, az én nevem Mc Williams Vernon. – Nyújtotta oda jobbját az ifjú mágusnak. Pár perccel később Vernon felesége jött be a szobába őszinte mosollyal az arcán.
- Drágám, meg van terítve az asztal, gyertek, foglaljatok helyet.
Kimentek az ebédlőbe, ahol gyönyörűen terített, faragott asztal és székek várták az éhező embereket. Nekiláttak az étkezésnek, a mágus próbált megfelelően viselkedni, de látszott rajta, hogy nem épp etikából kapott magas szintű neveltetést. Két fogás között aztán belefogott a történetébe. Röviden körvonalazta, hogyan támadták meg a szüleit, hogyan menekült el és hogyan talált rá Krázus, a sárkány. A hallgatók ledöbbenve figyelték történetét. Elmondta, hogy hogyan talált rá Jonathan apóra, akinek közbenjárásával később új otthonra lelt a Lamia Scale cégnél. Aztán megemlítette első találkozását Nascarral, bár akkor még sikerült leráznia őt, de ennek köszönhetően rátalált a most hátizsákjában lapuló Exceedtojásra. Aztán kitért arra, hogy ismét elindult, bár az akkor még ismeretlen Nascarrnak csak a szagát ismerte, mégis rendíthetetlenül haladt előre. Így jutott el abba a városba, ahol Nascar rejtőzött, de mire odaért eléggé ki volt merülve, s a város elején meg is támadták. Figyelmetlen volt, így vereséget szenvedett és ki is rabolták, az Exceedtojást, az apjától kapott tőrét, és a pénzét is elorozták tőle. Majd elmondta, hogy kétségbeesetten kutatott, de végül sikerült támadói nyomába szegődni, akiket követve eljutott Nascar rejtekhelyéhez. Ott egy kis erődemonstráció után végül bejutott, Nascar szobájába, de ő kihajította a tojást az abalakon, s őneki ekkor dönteni kellett. A tojást választotta, így Nascarnak sikerült olajra lépnie, az apja tőrével együtt. A történet végén még ecsetelte, hogy milyen fontos volt neki az tőr és, hogy hogyan nézett ki.
Williems és feleség, lenyűgözve hallgatta végig a történetet, majd a csodálkozás és meghatódottság egyvelegével a hangjában megszólalt, a férfi.
- Hmm… ahogy leírta az a tőrt, amit elloptak magától. Azt hiszem, hogy tudom hol van.
- Valóban? - Csillant fel a mágus szeme.
A férfi a zsebébe nyúlt és az asztalra tette a tőrt.
- Tényleg ez az!- nyúlt utána, majd meggondolva magát, visszahúzta a kezét - de ha a feleségétől kapta, nem vehetem el.
- Ugyan, ugyan, a feleségem is biztosan egyet ért velem és amúgy is, ez az egyetlen emléked a szüleidtől. – Majd a feleségére pillantott, aki helyeslően bólintott.
- Hát, ha valóban így gondolják, cserébe ingyen segítek maguknak. - Hwarug elvette a tőrt és zsebre tette. - De most már indulok.

***

- Mielőtt indulnál, megmutatnád azt a tojást, amiről annyi szó esett.
- Persze itt van a táskámban. Remélem, nemsokára kikel. - majd felemelte és a térdére fektetett táskát, kinyitotta és az asztalra helyezte a tojást.
- Ha akarod, itt hagyhatod - mondta a férfi miközben megcsodálta a tojást. - persze csak míg visszajössz.
- Nem, megígértem neki, hogy többé senki sem veszi el tőlem, és hogy vigyázni fogok rá.
- Rendben, csak felajánlottam, a te döntésed.
- Most már tényleg indulok ideje pontot tenni ennek az ügynek a végére, visszajövök még, hogy biztosan hírt kapjon róla, hogy elvégeztem a munkát - Vigyorgott Hwarug, majd sarkon fordult.
A tőr nyomán indult el, elment a kereskedőhöz, aki a munkaadója feleségének adta el azt. Ott megtudta, hogy a Nascar nevű férfi egyik beosztotta naponta meglátogatja. Hwarug várt, tudta, hogy amikor a beosztott eljön a napi pénzdíjért, akkor megtalálja Nascart. A régiségkereskedővel szembeni cukrászdában akadt rá, a számára legjobb megfigyelőhelyre, ahol, míg várakozott degeszre tömhette minduntalan éhező gyomrát.
A nap már lehanyatlóban volt mikor egy kopasz, jól megtermett férfi nyitott be az üzlet ajtaján. Körbenézett, majd nyugodt hangon megszólalt.
- Üdv öreg, tudja, hogy miért jöttem.
Hwarug a zárt ajtón keresztül és a kinti zajok ellenére is jól halotta az üzletben folyó alkudozást, amivel az öreg próbálkozott. Pár perc múlva a hatalmas fickó kijött az ajtón, Hwarug engedte kikerülni a látómezejéből, mivel megjegyezte a férfi szagát. A tagbaszakadt behajtó, még ellátogatott néhány üzletbe, a mágus rendíthetetlenül a nyomában volt. Az eget már teljesen az éj csillagai uralták. A behajtó az egyik üzlet szemügyre vételezése után megfordult és megszaporázta lépteit. Hwarug ugyan olyan nyugalommal követte, mint eddig, bár sejtette, hogy az útja, most már Nascar rejtekhelyéhez vezet. Hargeon külvárosában lyukadt ki, ahol egy nagyobb kastély ált, aminek ablakai üres szemként vizslatták a távolt.
~ Tehát itt rejtőzöl. - szűrte ki fogai között a szót, s egy pillanatra lángok borították be kezeit. Mire a kastályhoz ért sikerült lehiggadnia és az épület ajtaján, már teljes nyugalommal nyitott be. Tíz tagbaszakadt alak volt bent a fogadóteremben, épp az aznapi zsákmányt számolták össze.
- Hol van Nascar? - tette fel a kérdést, miközben ökölbe szorította a kezét.
Az emberek pár másodpercnyi döbbenet után a fegyvereikért nyúltak és nekirontottak Hwarugnak, akinek egy félmosoly suhant át az arcán. Sohasem volt ellenére, ha egy kicsit latba kellett vetnie a tudását annak érdekében, hogy elérje célját.
- Végül is jól jön egy kis testedzés. Fire Dragon Roar! - a száját elhagyó lángörvény öt ellenfelet ütött ki, a vele szemben lévő támaszfallal együtt.
- Fire Dragon Fist - folytatta a sárkányölő, kihasználva az újabb döbbenetet, ami kiült a férfiak arcára és újabb három ellenfelet tett harcképtelenné. Izzadság szag csapta meg az orrát, amit maga mögött érzett.
~Fenébe, ha valaki a hátamon talál el a tojásnak lőttek~ hasított belé a felismerés, majd egy hirtelen fordulattal szembenézett az egyik nagydarab fickóval. Egy hatalmas ütés érte a fejjét, minek köszönhetően arccal lefelé ért földet.
- Nagyon elegem van már belőletek! Fire Dragon Fist! - idézte meg a lángokat ismét az öklei köré, majd hirtelen felállva megkínálta egy jobbegyenessel a fickót, aki hatalmas puffanással vágódott neki a lépcsőnek. Hwarug körbenézve még látta, hogy az utolsó fickó hanyatt homlok menekül. Nem indult a menekülő után, helyette lassú léptekkel elindult az imént legyőzött férfi felé, miközben fenyegetően lángbaborította mindkét karját.
- Tehát, hol van Nascar? - ragadta meg a férfit.
- A… a másik emeleten, jo… jobbra a második ajtó - nyögte ki nagy nehezen, a mágus lazán kiengedte a férfit a markából, akinek a feje ismét hangosan koppant a lépcsőn.
- Hopsz, bocsi, nem akartam. - pironkodott Hwarug, s elindult fölfelé az emeletre. Visszanézve a lépcsőkről felfedezte, hogy a lenti terem fűtését egy gyönyörűen megmunkált, hatalmas kályha végzi, amiben számára finomabbnál finomabb lángnyelvek táncoltak.
- Ohohó, kaja! - szaladt vissza Hwarug, s nyitotta ki a kályha ajtaját. A kincsrebukkanók örömével nyúlt a tűz után.
- Ez jól esett. - nyalta meg száját, majd fordult ismét a lépcsők felé. Megtalálva az ajtót határozottan nyitotta ki és lépett be rajta. Előtte egy jóvágású férfi ült, aki döbbenten nézett rá.
-Hogy kerülsz te ide? - a meglepetés kiült az arcára. Hwarug belenyúlt a zsebébe és jól láthatóan maga elé emelte a tőrét.
- Remélem, most már beszélhetünk, Nascar. - vigyorodott el a sárkányölő és bezárta maga mögött az ajtót...

Néhány nappal később.

A nap fénye éppen csak felsejlett a látóhatáron, mikor visszaért abba a városba ahol a céhe állt. Nézelődve lépdelt az utcákon át, bár már nemegyszer járta meg ezt az utat. A még viszonylag csöndes város, lassan ébredezni kezdett. Az üzletek kirakatin át látni lehetett, ahogy az árusok nagy sürgés-forgással készülődnek a nyitáshoz. Ebben a kis csöndben hallani lehetett az égen cikázó fülemülék, pacsirták és füstifecskék vidám csivitelését, énekét. Az utcán számos rikkancs szaladgált, hogy minél jobb helyet tudjon elfoglalni az elkövetkező órákra. Lassan látni vélte a céhházának körvonalait, bár fáradt volt megmarkolta a hátitáskája pántjait és megszaporázta lépteit. Mint ahogy mindig, most is nyugalommal töltötte el céhházának látványa, ahová hatalmas betűkkel a Lamia Scale nevet rótták fel. Komótosan nyitotta ki az ajtót, de arcára kiült a vidámság.
- Megjöttem! – rikkantotta a legtöbben közömbösen fogadták, de a pult mögött álló fickó felemelte a tekintetét.
- Óh, üdv itthon, sikerült a munkád?
- Hát hogyne, szerinted visszajöttem volna, ha nem teljesítem a feladatom.- válaszolt színlelt sértődöttséggel.
- Te, hogy nézel ki már megint? – húzta fel szemöldökét a pultos.
- Akárhányszor visszajössz, mindig azt kell látnom, hogy csupa merő mocsok vagy és össze vagy verve.
- Hát lehet kaptam párat, de látnád az ellenfeleimet. – vigyorgott Hwarug.
- Nah, de igazad van, jobb lesz, ha megmosdok. – ezzel feltrappolt a lépcsőn, a szobájába.
A táskát az ágyra tette, majd egyenesen a fürdőbe vette az irányt. Kissé felfrissült, de mégis hullafáradtan dobta le magát az ágyára, miután a megszokott helyére rakta a már régóta nála lévő Exced tojást. Nézte pár percig, majd hagyta, hogy a szemére nehezedő álom magával ragadja és végre mind teste, mind elméje is megkapja a már régóta várt pihenést.
Gyerek még, a szülei a szobájába küldik aludni, füst marja a szemét és tüdejét, hőség veszi körül. Ereje fogytán, négykézláb megy ki szobája ajtaján, kezei élettelen emberi testekre tévednek, felismeri szüleit. Rémülten pillant oldalra, mikor a ház egyik oldalfala hangos reccsenéssel megadja magát. A leomló fal mögött egy alakot lát meg, arcán hatalmas sebhely éktelenkedik. A gyerek a jobb vállával, a tűzzel körbeölelt ajtónak rohan, többször próbálkozik. A lángok belemarnak a fiú vállába, aki nem törődik a fájdalommal, végül a zár enged és szabaddá válik az út. Ő fuldokolva rohan, minél messzebb a háztól, egyenesen az közelben lévő erdő sötétjébe.
Verejtékben úszva riadt fel álmából, az ablakon a déli nap fénye cikázott vidáman. Pár pillanatba tellett, míg tudata felfogta a valóság és az álom közti különbséget. Hwarug a kezeire nézett, majd megidézte a testében lévő varázserőt.
- Nem, már nem vagyok gyerek, – suttogta magának. – nemsokára megtalállak.
Felkelve az ágyról a táskájában kezdett el kutatni, majd egy zacskó édességet vett ki belőle. Miután elfogyasztott pár szemet, újra a táskáért nyúlt, amiből egy naplót és egy ceruzát halászott ki belőle.
Nemrég rátaláltam Fioréban Nascarra. Egy küldetés miatt voltam ott, de nem is sejtettem, hogy sokkal értékesebb dologra lelek. Tudniillik, ellopták a tőröm és az valahogy a munkadómnál kötött ki, akit épp Nascar emberei zsaroltak. Nekem ez után, már csak vissza kellett követnem a tőröm útját. Miután eljutottam Nascar búvóhelyére, egy kis erőteljes rábeszélés után az előcsarnokban lévőktől megtudtam, hogy pontosan merre találom Nascart. A bunyó közben az egyik fickó lelépett, de futni hagytam. Feleslegesen nem fárasztottam magam az üldözésével és így utólag belegondolva, jó döntést hoztam. Szóval, miután beléptem Nascar szobájába láttam a szemében a döbbenetet, hogy rátaláltam. Rá is kérdezett, hogy, hogyan találtam meg, mire én válasz képen csak a zsebemben lévő tőrt mutattam meg neki. Ezek után a lényegre tértem.
- Remélem, most már beszélhetünk. – mondtam a győztesek magabiztosságával és bezártam magam mögött az ajtót.
- Hol találom ezt a fickót – mutattam meg a zsebemben lévő képet.
- Mi okom lenne válaszolni neked, kölyök. – vigyorodott el, aztán levette a rajta lévő öltöny felső részét.
- Akkor kiverem belőled a válasz. - tettem eleget a kihívásnak, bár én csak a hátamon lévő táskát tettem le, a szoba egybiztonságosnak ítélt sarkába, a benne lévő Exced tojással. A szobába lépés óta tudtam, ha erre kerül a sor, akkor nem lesz könnyű dolgom. Szokásomhoz híven gondolkodás nélkül nekiugrottam.
- Fire Dragon Fist – teljes erőmből gyomorszájon találtam, nekivágódott a mögötte lévő falnak, de szinte sértetlenül megúszta.
- Ez nem lesz elég, kölyök. – ezt követően ökölbe szorította kezeit, s olyan gyorsasággal mozdult, amit szemmel követni sem tudtam. Erős fájdalom járta át mellkasom és a zárt ajtón át kirepülve, a földszinten fogtam talajt. Nascar az emeletről nézett le rám.
- Menj haza kölyök, még velem sem bírsz el, mihez kezdenél akkor Sarennel? – vihogott rajtam, míg én a levegővétellel küszködtem.
- Te… tehát… Sarennek hívják. – a nevetése alábbhagyott.
- Nafene, véletlen kikotyogtam. Ez pech kölyök, így már nem hagyhatlak elmenni.
- Heh? Míg meg nem tudom, hogy hol találom, nem is áll szándékomban távozni. – válaszoltam, aztán öszpontosítottam.
- Fire Dragon Roar – Nascar az utolsó pillanatban mozdult el, kikerülve a felé közeledő lángcsóvát. Megéreztem, hogy mögöttem van, megfordultam, de még csak védekezni sem maradt időm, s egy gyomorszájas után a már kitört támaszfalon át távoztam a házból. Erőteljes köhögések kisérték a levegővételem, miközben vér ízét éreztem a számban.
~Ez így nem lesz jó, ha így folytatódik péppé fog verni~ futott át agyamban a gondolat, amit hamar elhessegettem.
- Ha csak ennyit tudsz, esélyed sincs ellenem, kölyök. – mondta és egy gyors mozdulattal mögöttem termet. A szemeim helyett ezúttal a szaglásomra és az ösztöneimre bíztam magam. Idejében vettem észre közelségét és ha támadni nem is, de védekezni képes voltam. Az ütés a kezeimet érte, majd eltörtek, de az erős fájdalmat kivéve semmi bajom nem esett.
- Mutass valami, kölyök – vigyorgott.
~ Mutass valamit kölyök~ hangzott fel gondolataimban ismét ez a mondat, ám ezúttal Krázus hangján.
~ Én próbálom, de nagyon nehéz.
~ Ne csak próbáld, hanem csináld is meg. Csupán annyit kell tenned, hogy a lábadon használod azt a tüzet, amit az öklödön szoktál.
~ Fire Dragon Feet.
- Fire Dragon Feet. – idéztem meg a talpaim alatt, a bennem rejlő mágikus erőt.
~ Ááááááá, ez nem megy, Krázus.
~ Nem arra tanítottalak, hogy ilyen könnyen feladd.
Éreztem, ahogy a testem erőteljesen megindul előre.
- Sikerült, Krázus. – s ezzel sikerült lefejelnem Nascart, aki nem tudott kitérni előlem, mivel meglepte a hirtelen gyorsaságom. Pár méterrel hátrébb ért földet, azt hittem sikerült legyőznöm.
- Tehát, hol is találom ezt az… izé… Saren nevű fickót? – léptem a földön heverő férfihez, aki egy hirtelen jobbegyenessel visszarepített a házba, ezzel betörve egy újabb támfalat.
- Nascar sama, Nascar sama, hoztam erősítést – halottam kintről egy hangot. Megmozdulni nem volt erőm az előző ütéstől.
- Erősítés, erre a senkiházira, és ha már erősítés csak öt ember? Nah mindegy, ha már itt vagytok, rátok hagyom a többit. Bármit tehettek vele, de ne haljon meg túl hamar. – ezzel elégedett vigyorral helyet foglalt, a terem egyik még megmaradt fotelében. Erőteljes rúgások érték a testem szinte minden porcikáját, az egyik a fejemen talált el és magába nyelt a sötétség.
~Ez nem lesz elég, kölyök. Több erőt és akaratot kell belevinned, ha ezt a három sziklatömböt egyszerre akarod elintézni. Valahogy így ~ legyintette meg szárnyait Krázus, ami után én és a három sziklatömb métereket repült hátra.
~Érted már, több elhatározás és erő.
~ Én… én értem, de túl gyenge vagyok még ehhez.
Arra ébredtem, hogy kivagyok kötve az egyik oszlophoz és egy pohár vízzel, locsoltak fel. Megfosztottak a felső ruházatomtól, -talán azt remélték, hogy találhatnak még benne valamilyen értéktárgyat- így látni lehetett a jobb vállamon és felkaromon lévő hatalmas égési hegeket.
- Biztos megölhetjük Nascar sama? Hiszen céhes mágus, nem lenne célszerű magunkra haragítanunk egy egész céhet.
- Kétségbe vonod a döntésem, mihaszna!? Csak tudja meg mindenki, hogy velünk nem érdemes kikezdeni!
- Értettem főnök. – ezzel tisztes távolságban megállt, velem szemben.
- Elég béna tűzmágus vagy, ha megégetted saját magad.- vigyorgott a velem szemben lévő szinte, tökéletesen kockafejű groteszk alak.
- Mi lenne, ha a tűz végezne veled? - nézett rám sunyi mosollyal. Nem reagáltam különösebben, csak felemeltem fejem és a szemébe vigyorogtam.
- Nemsokára már nem fogsz vigyorogni! Burst of Flame! – mondta ki hangosa a nekem szánt halálos mágiát. Egy kétméteres forgó lángcsóvát lőtt ki felém, egyenesen a mellkasomnak. Bár halálosnak szánta, de ahelyett, hogy áthatolt volna rajtam a lángok körbeöleltek. Nem haboztam, gondolkodás nélkül felfaltam a lángokat.
- Kössz a kaját!- mondtam majd az egész testem lángbaborítottam a kötelek szinte azonnal megadták magukat. Szeretem kihasználni azt, ha az embereknek egy-egy tűznyelésem után elhidegülve, döbbenten földbe gyökerezik a lába.
- Fire Dragon Fist! – kiáltottam, majd gyosr ütésekkel kiterítettem a kockafejűt és az erősítésként hozott öt embert. Nascar megmozdult, ugyan úgy, mint eddig, ismét a hátam mögé került. Ezúttal számítottam rá és fordulatból támadtam.
- Fire Dragon Roar! – egy ugrással sikerült kikerülnie támadásom, de folytattam egy pillanatra sem álltam le.
- Fire Dragon Feet, plusz Fire Dragon Fist! – a levegőben lévő Nascarnak esélye sem volt kikerülnie a támadásom, ami az arcát találta el.
- Ezúttal biztosra megyek, Nascar! Fire Dragon Wing! – a testemet körbeölelő tűz a karjaimra összpontosult. Miközben megemeltem azokat, a lángok megnyúltak és sárkányszárnyak alakját vették fel egy pillanatra, majd lecsaptam kezeimet. A bennlévő emberek és bútorzat kecsesnek nem mondható ívben hagyta el az épületet, egy újabb támaszfallal együtt. A ház elkezdett roskadozni, én pedig lihegve rohantam az emeletre, mivel a táskám a tojással még mindig Nascar szobájában pihent. A ház már-már féloldalt dőlt, mikor a táskával a hátamon kirobogtam a házból, egyenesen az immár valójában legyőzve heverő Nascar felé.
- Tehát hol találom ezt a Saren fickót? - nehezedtem egyik lábammal a mellkasára.
- Te… te szörnyeteg. – habogta Nascar
- Épp hogy túléltem, te vadbarom, úgyhogy ne szörnyetegezz itt nekem. – fortyantam fel, a sárkányölő.
– Válaszolnál végre a kérdésemre?! - borítottam lángba a jobb öklömet.
- A… a Tower of Heaven romjainál rejtőzik, de… de ne hidd, hogy képes vagy őt legyőzni, az én erőm meg se közelíti az övét.
- Nem a véleményedre vagyok kíváncsi. - szálltam le a mellkasáról.
- Köszi az infót, végre nemsokára elkaplak, sebhelyes. – majd rövid szaglászás után a romok között rátaláltam a dzsekimre.
- Ezt, kicsit eltúloztam. – néztem körbe.
- Ideje lesz visszamenni a céhbe, pihenni egy kicsit. Biztos neked is elég volt mára az izgalmakból, de lassan kikelhetnél már. – helyeztem kényelmesebb pozícióba a hátamon lévő táskát és a benne rejlő tojást, majd hazaindultam a céhbe.
Egyetlen kérdés van még bennem, miért tért pont most vissza a rémálmom?
Hwarug gyomra hatalmasat kordúlt, ezután rápillantott a szobájában lévő vekkerre.
- Nofene, már ennyi az idő, - tette vissza a ceruzát és a naplót a táskájába.
- Nehogy elkóborolj, míg visszajövök. - nézett a tojásra.
- Megyek eszek valamit. – mondta, majd vigyorogva kiment az ajtón és lerobogott a lépcsőkön.

A nem is olyan régen még hajrázástól hangos, újonnan nyílt Két Kemence nevű étterem elcsendesedett. Az étterem előterében, egy gombostűt sem lehetett volna leejteni büntetlenül. Minden szem a teremben lévő pult mögött álló talpig fehérbe öltözött séfre szegeződött.
- Tisztelt versenyzők, tisztelt közönség ezennel kihirdetem a győztest.
Néhány órával később
- Uh, tele vagyok. – zárta be maga mögött az ajtót Hwarug.
- Jó kis küzdelem volt, remélem, azért te is nekem szurkoltál.– szedte ki a táskából a benne lévő Exceedtojást. Majd elővette naplóját és ceruzáját.
Ez a nap is ugyanúgy indult, mint a legtöbb, a céhben töltött napjaim közül. Egyetlen hatalmas különbség volt csupán, képtelen voltam, akár egyetlen falat édességet is megenni. Valami újra, valami különlegesre vágytam. Tehát felöltöztem, majd leballagtam a lépcsőn. A nagyterembe érve, unott egyhangúsággal köszöntem a pultosnak, majd folytatva utam, kisétáltam az ajtón. Céltalanul bolyongtam a városban, nem is tudom meddig, valahogy, összefolyt az idő körülöttem. Kerestem valamit, valami új ízt, valami különlegeset, de nem találtam semmit a mi a kedvemre való lett volna, így hát visszatértem a céhbe. Belépve láttam, hogy feltűnően sokan állnak a hirdetőtábla előtt, felkeltette a kíváncsiságomat, hogy mi vonzotta oda a tömeget. Egy hatalmas plakát szinte az egész táblát elfoglalta:
]Hatalmas vacsora csata, az újonnan nyílt Két Kemence étteremben. A versenyre jelentkezőknek, csak hatalmas étvággyal kel rendelkezniük és némi mágikus erővel, a vacsora előtti bemelegítéshez. szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, nem csak a versenyre jelentkezőket. A fődíj teljes körű kiszolgálás egy hétig, a nyertesnek és céhtagjainak. Új íz, új hely, új étterem, a Két Kemencében minden új, nem csak az étterem.. (Figyelem a versenyen résztvevők száma korlátozott!!)
~Hmm új íz és ingyen kaja. Kell ennél több?~ futott át az agyamon a gondolat. Az apró betűs résznél kiböngésztem a címet, és már rohantam fel a szobámba az exceedtojásért, belepakoltam a hátizsákomba és uzsgyi, le a lépcsőn egyenest ki a céh ajtaján.
- Hwarug, hová rohansz? – szólított meg a pultos, de én csak futtában válaszoltam.
- Mivan, te nem láttad? Ingyen kaja!!!- s már záródott is mögöttem az ajtó. Megérkezve a Két Kemencébe, hatalmas meglepetésemre, nem fogadott hatalmas tömeg, könnyedén bejutottam az étterembe.
- Áh üdv uram,- szólalt meg egy talpig fehérbe öltözött fickó- miben segíthetek?
- Jó napot, a verseny miatt jöttem, lehet e még jelentkezni?- nyögtem ki a kérdést végül, a levegő után kapkodva, mivel végig futottam az úton.
- Oh máris? Nem gondoltam, hogy ilyen hamar jön majd az első jelentkező?
- Első? Igaz is, hogy-hogy nincs tömeg itt? Azt hittem alig fogok tudni bejutni.
- Ugyan már, hiszen alig egy órája küldtük ki a plakátokat,- vigyorgott a szakács –nos, jöjjön, rendezzük el a papírmunkát. – s azzal egy asztalhoz vezetett. - Szükségem lenne a nevére és arra, hogy melyik céhből való.
-Hwarug Zhor, a Lamia Scaleból.
- Rendben este hatra, jöjjön vissza, az még négy óra. Ha javasolhatom, hozzon magával egy váltás ruhát- futott át az arcán egy halvány mosoly.
-O…Oké- mondtam végül és visszaindultam a céhe. Visszaérve, mikor beléptem az ajtón, döbbent csenddel néztek rám a többiek.
- Á, Hwarug.- szólalt meg kedvenc pultosom s rámutatva a hatalmas plakátra folytatta- Akkor jelentkeztél rá?
-Naná, szerinted dísznek mentem?
- Igen ez az! – kiáltotak fel többen.
- Te vagy a legnagyobb zabagép a céhben, tuti, hogy te nyersz.
-Hajrá!
- Drukkolunk neked!!
- Hehe, bízzátok csak ide. –vigyorogtam, majd felmentem a szobámba.~Egy kis nasi azért nem árthat, kezdek nagyon éhes lenni~majd kibányászva a tojás mellől a kedvenc nyalókáimat el is pusztítottam vagy négyet.
Rövid szunya után megfogadva a fehér ruhás fickó tanácsát a tojás mellé ezúttal egy váltás ruhát szorítottam be az édességek helyett, majd elindultam vissza az étterembe. Leérve a lépcsőn, furcsán üresnek láttam a céhet, a megszokottnál is kevesebben voltak és még a pultos is hiányzott, ám nem törődtem ezzel és folytattam az utam. Hat előtt pár perccel értem vissza az étterembe, de ezúttal zsúfoltig tele volt a hely. Nagy nehezen átvergődtem a tömegen, elég lassan haladtam, mivel a hátizsákomban lévő tojásra is vigyáznom kellett. Kijutva a tömeg elejére, egyből megragadott a fehér ruhás fickó, s egy másik csoport ember közzé taszított. Majd nem törődve rosszalló tekintetemmel a tömeg felé fordult és meglehetősen hangosan megszólalt.
- Tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt vendégek és nem utolsó sorban tisztelt versenyzők. –Szavaira egy kettőre elcsendesedett a tömeg. – Üdvözlöm önöket a Két Kemence étterem lakomáján. Az én Nevem Sanji, az étterem főséfjének a segédje vagyok és én fogom levezetni a versenyt. A jelenlegi teremben a döntő fog zajlani, amin mindössze három személy fog részt venni. – ezekre a mondatokra kicsit felmordult a tömeg, de ezzel mit sem törődve Senji folytatta. – A selejtező lebonyolításához és megtekintéséhez, kérem, fáradjanak át a mellettünk lévő nagyobb terembe. – Ezzel az étterem jobb oldalán a fal félrehúzódott és átjárást biztosított egy hatalmas terembe ahol mindenki kényelmesen elfért és ahol egy hatalmas ring is volt. Miután mindenki átvonult a verseny vezetője folytatta.
- A szabály egyszerű, a ring előtti lapon látható a csapatok feloszlása, három tíz emberes csoport lesz mindháromból, csak egy ember juthat a döntőbe, lesz, aki kettőnél többet fog harcolni, de hát ez van. Minden harc három percig tart, döntetlen esetén azt engedjük tovább, aki erőteljesebb rivalgást kap a közönségtől. A ringen kívüli mágiahasználat tilos és. A közönség biztonságban van a ringen kívül, hiszen a ringet körülölelő kötél, hatástalanítja a mágiát, ami annak a területéről kijutna. Tehát kezdődjenek a harcok.
Én a harmadik csoportba kerültem, szóval eléggé unatkoztam, de szerencsére voltak jó harcok is, így kicsit lekötötte az érdeklődésemet. Az első csoport győztese valami Mc Gregor volt, a másodig csoportból pedig egy rosszarcú fickó jutott tovább, ha jól emlékszem Don Carlosnak hívták. Végül az én első harcomra is sor került. Egy igazán kellemetlen elemi mágust kaptam ki.
- És most kezdődjenek a harmadik csoport mérkőzései. – konferálta fel Senji a csoportom harcait. Igazából fel sem tűnt, míg sorra kerültem, hogy egyik harcnál sem mondták be a küzdő felek neveit, de még csak a győztesek neveit sem, kivéve a csoport elsőkét. Míg vártam, hogy sorra kerüljek a tömegben ráakadtam a céhemre és kedvenc pultosomra is. Odaérve hozzájuk rájuk bíztam hátizsákom és annak tartalmát. A csoportomon belül a negyedik mérkőzés jutott rám, beálltam a ringbe és vártam az ellenfelem. Egy magas feketehajú, keménykötésű fickó lépett be a ringbe.
- Kezdődjön a harc – mondta Senji, s szinte ezzel egyidőben, ellenfelem el is sütötte első varázslatát. Egy meglehetősen nagy vízsugár telibe találta a mellkasomat, s lendületemet, csak a ring kötele szakította félbe. Pár másodpercbe került, míg levegőt kaptam.
- A francba, teljesen eláztam, te szemét. – az ellenfelem válaszra sem méltatott és ismét az előbbi mágiájával próbálkozott, ám ezúttal sikeresen kitértem előle, a vízsugár elérve a ring határát és enyhe vízpermetté vált csupán. – Akkor kezdjük. – mondtam és lángba borítottam ökleimet. ~Fire Dragon Fist~ és hatalmas lendülettel nekiugrottam, meglehetősen ügyesen mozgott és csaknem minden ütésem elől kitért, csak néha-néha sikerült súrolnom.
- Water Snake- mondta, s hirtelen helyzetváltással egy hosszú vízostort hozott létre, majd kimért ütésekkel védekezésre kényszerítve engem. Az ütései között megpróbáltam kitámadni, de minduntalan meghátrálásra kényszerített.
- Gyerünk Hwarug, csinálj már valamit, mindjárt letelik az idő. – kiáltotta egyik céhtagunk.
~Ha nem vagyok elég gyors, akkor csak fel kell gyorsítanom magam.~ futott át a gondolat bennem. – Fire Dragon Feet! - talpaim alatt megjelenő lángokat, támadás helyett, a kezdő lendület megadására használtam fel, így egy jól célzott lefejeléssel kiütöttem az ellenfelem. – Uh, de kemény fejed van. - mondtam és a visszaszámolás leteltével kimásztam a ringből.
- Igen ez az a Hwarug akit ismerek – mondta a pultosunk.
~Hmm, lassan ideje lenne megkérdezni a nevét, valahogy mindig volt fontosabb dolgom, mint megtudni. ~ kavargott a gondolatom, s csak egy fejbólintással nyugtáztam megjegyzését. Nekem sajnos csak két csata jutott, pedig szívesen elvállaltam volna a három harcos küzdelmet is. Mire ismét sorra kerültem már csak egy ellenfél volt, akin túl kellett, jutnom.
- Kezdődjön a harmadik csoport utolsó küzdelme – konferálta be a főséf segédje. A küzdelmem eléggé fárasztó volt, bár nem tartott ki három percet, mégis mindent bele kellett adnom. Egy cingár fickó mászott be mellém a ringbe.
- Üdv, a nevem Steve és nem leszek kíméletes. – vigyorgott és két karját támadó pozícióba emelte.
- Nocsak, végre egy értelmes ellenfél, Hwarug vagyok. - viszonoztam bemutatkozását és ökleimen megidéztem a lángokat.
- Ja, persze, te tűzmágus vagy, ebben az esetbe…- nézett rám vigyorogva, és egy rövid koncentrálás után, a kezei kékes színűvé váltak és jégszilánkok álltak ki belőle.
- Nocsak, egy jégmágushoz van szerencsém? – vetettem oda neki vigyorogva és megkezdtem a támadást. ~Fire Dragon Fist~ erősítettem meg a lángjaimat a kezeim körül, bár ő ügyes mozdulattal kitért előlem és a hátracsapásomat is hárította a karjával. Enyhe szúrást éreztem az öklömön, amelyik eltalálta a karját, vissza akartam húzni, de ő rászorított a karomra.
- Bocs, de nem jégmágus vagyok. – s ekkor egy hatalmas gyíkfarok csapott oldalba és taszított a ring szélére. Erőteljes ütés ért és meglepődve tapasztaltam, hogy ellenfelem, a hatalmas cingár alak eltűnt, s csupán egy fura lény ált előttem. Mint később megtudtam ő egy alakváltó mágus és egy imp alakját vette fel. Mivel egész nap alig ettem valamit nem tudtam előállni egyik erőteljesebb képességemmel, túlságosan le voltam már gyengülve. Tehát folytattam az ökleimmel való támadást. Folyamatosan kerülgette az ütéseimet, hiába soroztam szinte szünet nélkül. Minduntalan védte, kerülte az ütéseim és csak egyszer egyszer támadott vissza, de mindig eltalált. Hozám képest gyors volt, megelégeltem a dolgot.~Fire Dragon Feet~ Idéztem meg a lábaim körül a lángokat és gyorsítottam fel magam, így sikerült egy erőteljes ütést bevinnem, most ő került a ring szélére.
- Na jó, fejezzük be ezt gyorsan – mondta, s az imp eltűnt, és újra a cingár alak állt előttem, ezúttal fekete lángoló kezekkel. – Ezt neked tűzmáguskám. – és a kezei körül cikázó lángok meglendültek előre egyenesen felém, én pedig hagytam, hogy telibe találjon.
- Hát, sajnálom Steve, de én sem vagyok egy tipikus tűzmágus. – hívtam fel a figyelmét miközben bekajáltam a lángokat. – Fire Dragon Roar! – Eresztettem meg egy meglepetés szerű támadást, ami nem tévesztett célt.
- Két perc, ötven másodperc lenyűgöző csata után, a harmadik csoport első helyezette Hwarug Zhor.- szólalt meg Senji. És most a döntősök illő megjelenéssel és az érdeklődők fáradjanak át az előző terembe.
- Szép volt kölyök- hangzott mögülem egy ismerős hang- Itt a hátizsákod – nyújtotta oda nekem kedvenc pultosom.
- Oh, köszi, azt hiszem, átöltözöm. – és kerestem egy nyugodt zugot a harci teremben. Néhány pillanat után új öltözetben egy háromfős asztal mellett ültem.
- Kedves versenyzők, – harsogta Senji- a döntő következik, ami nem más, mint egy ötfogásos vacsora határon innen, és túli területekről beszerzett receptek alapján.
Rengeteg kaja volt a három fogás alatt és egynek sem ismertem a nevét. a döntő közben elhangzottak a feltálalt ételek nevei, de engem jobban érdekelt az ízük. Fej-fej mellett pusztítottuk el az ízletesebbnél ízletesebb ételeket. Egyetlen egy szelet süteménnyel csúsztam le az első helyről.
Visszatérve a céhbe, kaptam egy kis baráti fejmosást a többiektől, hogy kevesebbet kelet volna élvezkednem a sütemények ízein.
- Lehet nem kellett volna előtte megennem csata közben azt a tüzet. Nah, nem baj, majd legközelebb. – vigyorodtam el és felsétáltam a szobámba.

Ösztön
(1.rész - Ébredés)

~Sssssssz, mi a fenének hasogat a fejem és mi ez a sötétség?
~ Áh, ne légy hülye Hwarug, ha látni is akarsz valamit, akkor nyisd ki a szemed.
~ Ki az, ki beszélt?
~ Ki lennék te vadbarom? Mindig te voltam és az is leszek, tudom, hogy nem emlékszel rám, de ezt majd később is megbeszélhetjük. Nah, mi lesz már, még mindig sötét van, nyisd ki a szemed.
~ Hogy érted azt, hogy te, én vagyok. Fenébe, nem tudom kinyitni a szemem, mi folyik itt?
~ Lélegezz egyenletesen, higgadj le, érezd a külvilágot, gondold át mi történt, emlékezz.
~ Nem tudom, áúú irdatlanul fáj a fejem.
~ Vonatkoztass el a fájdalomtól, a legfontosabb most az, hogy emlékezz arra, ami történt.
~ De nem megy. Uh, valami Kemény nyomja a hátam, mintha valami gerenda lenne.
~ Bravó! Tökfej, most ne ezzel törődj, előbb nyisd ki a szemed, ne tökölj már ennyit! Ez az, mindjárt, jó, ne add fel, ügyes fiú. Gyorsan nézz körbe és jegyezd meg a külvilágot, aztán hunyd be a szemed.
~ Mi a fene, hol vagyok, meg vagyok kötözve, mi ez a hely?
~ Jó, hunyd be a szemed és ereszd el magad. Hallod? Ne légy hülye csináld azt amit mondok, áá te idióta, ne mozogj már ennyit, csak magadnak ártasz. Ó remek, így sokkal jobb hogy véresre dörzsölöd a csuklód, nem vesztettél még elég vért, vágd fel a gyomrod is, úgy sokkal hamarabb elpatkolsz, idióta.
~ Hallgass már, csak szabadulni próbálok ha nem tudnád és amúgy is ki a frász vagy, hogy megmond hogy mit tegyek?
~ De érthetetlen barom vagy te, már mondtam, hogy te vagyok. Várj, jön valaki nem érzed ne mozogj. Higgadj már le, nyílik az ajtó.
- Óh, csak nem felébredtél? Akkor folytathatjuk?
~ Idióta, én szóltam időben.
- Ki, ki vagy te?
- Óh, ne mond, hogy elfelejtettél, talán túl durva voltam az előbb?
~ Hülye, így most jobb, hogy ez a vigyorgó baromarcú ismét péppé ver? Nah jó, hagyom, hogy elájul, később újrapróbálom…. Hahó, ébresztő, tudom, hogy hallasz, előttem nem titkolózhatsz baromarcú. Ideje felkelni, már elment egy ideje az a paraszt. Jól van, köhögj csak, de próbáld ne túl hangosan, na lélegezz, szedd össze magad és ezúttal próbálj rám hallgatni.
~ Jó, meggyőztél, hallgatok rád, de elmondanád végre, hogy ki a franc vagy?
~ Ember, neked mindig ilyen nehéz volt a felfogásod, vagy csak attól a sok édességtől zápult meg az agyad? Én, TE vagyok, vagyis az egyik részed, ha így jobban tetszik. Egyszer már segítettem neked, bár tudom, hogy nem emlékszel, de ez most ne érdekeljen.
~ Álj,álj, álj, most azt mondod, hogy saját magammal beszélek?
~ Pff, tuti megártott az a sok édesség, igen ezt próbálom már pár órája elmagyarázni neked.
~ Ne szívass, tuti megőrültem.
~ Nem vagy őrült, nyugi. Te elfelejtettél már, de én mindig segítettem neked, nevezz… Ösztönnek, ha így jobban tetszik. Mi ez a nagy sóhaj?
~ Rendben, tegyük fel, hogy hiszek neked, bár azt hiszem, még mindig nem dolgoztam ezt fel.
~ Nem baj, a lényeg, hogy most már össze tudunk dolgozni. Tehát, néz ismét körbe, aztán csukd be a szemed és tégy úgy, mintha még ájult lennél. Hát ez eléggé szívás, de nem kilátástalan a helyzetünk. Van azért egy kis mázlink is, mert nem tudják, hogy sárkányölő vagyunk…
~ Én az vagyok, de te?
~ Ne most vitatkozzunk a jelentéktelen dolgokon, koncentrálj a kijutásra. Mit láttál amikor körbenéztél, hadd lássam mennyire vagy magadnál.
~Szemben vagyok az egyetlen ajtóval a teremben, az ajtótól balra egy asztalon különböző eszközök. A testemet átjáró fájdalom és a vérem onnét áradó szaga alapján nem-egyet megtapasztaltam már belőlük.
~ Jah, jól sejted, de haladjunk, mit láttál még?
~ Hát csomó lomot, köztük a cuccaim és a tatyóm… az Exceed tojás, a francba, remélem nincs baja.
~ Csigavér, ha a „megmentését” túlélte, amikor ellopták tőled, szerintem most sincs baja, de most haladj tovább, mi volt még.
~ Azt hiszem, igazad van. Szóval, balra nem volt más, a plafonon számtalan lánc, az ajtótól jobbra egy nagyobb üres rész és pár vasrúd, ami egy…
~ Igen így van, egy kemence, vagy kohó az és ez jól fog jönni nekünk, csak egy probléma van meg vagyunk kötözve.
~ Mi ebben a probléma ezek csak láncok, nem nagy minden felhevíteni…
~ Marha és mégis milyen varázserővel? Ki vagy merülve, ezért kell még ájultnak tetetned magad, erőt kel gyűjtened, legalább annyit amennyivel megszabadulsz a láncoktól és elérsz a kohóig aztán tiszta ügy lesz, de addig is… Francba megint jön az a vigyorgó barom, ha kijutunk remélem cafatokra téped.
~ Te mindig ilyen vérengző voltál?
~ Nem emlékszel mi? Nah, mindegy, azt hiszem lebuktunk, ez megint fájni fog.
- Oh, azt hiszed, átverhetsz, minden izmod ugrásra készen áll, bár nem bírsz.
~ Legalább ne lenne ilyen rohadt idegesítő a röhögése ennek a vadbaromnak.
- Szóval, ki küldött téged? Jó lesz ha, el kezdesz beszélni, mert lassan elfogynak a szerszámaim és rátérünk a forróbb dolgokra.
~ Ajaj, azok a bokszerek nem úgy néznek ki, mint amiket simogatásra találtak ki.
- Mi a fenéről beszélsz? Senki sem küldött.
- Hát rendben...
~ Hahó, ébresztő Hwarug, ébresztő, eleget pihentél. Jó rendben, nyugi. Na szóval az előbb elpofáztam az időt. Emlékszel már, hogy miért vagy itt?
~ Hát valami, mintha rémlene. Azt hiszem Saren után indultam, meguntam a várakozást és összeszedtem a cókmókom, majd megmondtam a mesternek, és Júrának, hogy mire készülök. Nekik nem nagyon tetszett, hogy mit akarok csinálni, de igazából nem volt beleszólásuk, csak akartam, hogy tudják, merre járok. Próbáltak meggyőzni, hogy erősödnöm kéne, de én mégis elindultam a Tower of Heaven felé…
~ Nah igen, de nem ott vagy és miért nem?
~ Hát, izé… az egyik városban volt valami balhé, asszem.
~ Igen és neked muszáj volt beleszólnod úgy, hogy semmit sem tudtál az egészről.
~ De egy lányt akartak elrabolni nem? Én csak segíteni akartam rajta.
~ Jah, szépen szét is csaptál köztük nem mondom, csak egy apró bökkenő volt.
~ Az hogy elkaptak?
~ Hülye, az hogy úgy el voltál foglalva az ájult lánnyal aki akkor ájult el, hogy nem vetted észre a mögéd osonó alakokat, te idióta és bárkit, akit jól tarkón vágnak, annak nem sok esélye van utána. Aztán meg úgy péppé vertek, hogy kénytelen voltam jönni, segíteni.
~ Pff, rohadt nagy segítség vagy, csak dumálsz, de nélkülem semmire sem vagy képes.
~ Aha, persze, majd ha túléltük ezt megtudod, hogy ki vagy te nélkülem.
~Alig várom.
~ Ne vigyorogj te marha, próbálj összpontosítani, mostanra elég erőd kell legyen. Ejha, megint jön ez a gyökér.
- Hmm… mintha még ájult lenne, na sebaj, addig legalább jól felizzítom a rudakat.
~ Most már igazán elegem van ebből a baromarcból, talán ideje lenni felforrósítani itt a hangulatot. Ez az, csak óvatosan, már kezdenek izzani a láncok, mindjárt eléggé elpuhulnak ahhoz, hogy elengedjék egy mást. Jó, ne, ne ess térdre... Idióta.
- Ejha, mi a fene történt, hogyan sikerült elszakítanod a láncokat, arról nem volt szó hogy varázsló vagy, bár ahogy nézem teljesen mindegy, ez a mutatványod felemésztette minden erődet.
- Gondolod?
~ Jah, nem téved, most hogy akarsz eljutni a kohóig, esélyed nincs átjutni rajta nézz magadra a lábadon is alig állsz. Vigyáz jobbról üt azzal a rúddal. Áú, ez biztos fájhatott, mit csinálsz ilyen szánalmas jobb-horgot, még egy csiga is elkerülné.
- Mit akarsz, azt remélted, hogy ha kijutsz, akkor hátba támadhatsz?
~ Fenébe, mindenem fáj alig birok mozogni, nem birok.
~ Fel ne add már te cukoragyú, az előbb bízta el magát próbáld úgy összeveretni magad, hogy a kohó közelébe juss. Vigyáz kerüld ki, balról üt, szép ennek biztos megmarad a helye, de már sikerült oldalt cserélned vele. Most óvatosan hátrálj a kohó felé, ne siesd el muszáj eljutnod oda gyanútlanul. Figyelj, most beléd fog rúgni ne kerüld ki, állj bele.
- Azt hiszem meguntalak, rosszul tetted, hogy belénk kötöttél, beléd égetem egy életre, hogy emlékezz erre.
~ Oh csodás rúgás, ezt majd köszönd meg neki, a saját lábadon sosem jutottál volna el a kohóig. Nézd milyen kedves volt, még az ajtaját is nyitva hagyta. Ez az együk meg ezt a fincsi tüzecskét.
- Mi történt, mintha elállt volna a szavad. Az ösztönöm azt súgja, hogy meg kéne köszönnöm neked az előző rúgásod, azt hiszem, hallgatok rá.
~ Helyes, amúgy mondtam már, hogy szeretem ezt a mosolyod.
- E… Ez meg mi a bánat, hogy gyógyultál meg teljesen?
- Az legyen az én titkom, Fire Dragon Fist.
~ Ejha, ismételten sikerült összetörnöd valamit, kár azért az asztalért. Azt azért sajnálom, hogy ilyen egyszerűen leverted, lassan kellett volna szétcincálnod.
~ Elég volt már, így egyszerűbb volt.
~ Hová mész, ki kéne jutnunk.
~ Na ja, de nem a cuccaim nélkül, főleg nem az exceed tojás és Krázus ajándéka nélkül. Uh, dejó semmi baja a tojásnak.
~ Mit keresel még? Jah, gondolhattam volna, egy tábla csoki, igen, ez most a legfontosabb dolog.
~ Hallgass már, ha egyszer éhes vagyok.
~ Most már mehetnénk végre, mi a frászt csinálsz?
~ Egyszerűbb megkérdeznem ettől a fickótól, hogy hol a lány, mint végigrombolni az egész épületet.
~ Te nem vagy normális, igaz, hogy kajáltál egy kis tüzet, de ez közel sem volt elég az összes varázserőd visszatöltésére.
~ Hallgass már, itt én döntök, s ha már egyszer közbeléptem, most már nem hagyom itt.
~ Ne finomkodj már, rendesen csapd pofán, erősebben, na, látod, erre már reagál.
- Ébresztő vigyori, lenne egy kérdésem.
~ Most valahogy nem őszinte a vigyorgása.
- Szóval, hol van a lány, akivel voltam, mikor elfogtatok.
- Te, nem vagy normális, a legtöbb ember csak simán kiszökne, nem pedig ismét megpróbálna...
~ Bla, bla, bla, húz már be neki egyet, hogy a lényeget mondja, mert így sosem jutunk ki.
- Nincs időm a hülyeségeidre.
- Mi… mit akarsz csinálni, miért ég a kezed?
~ Szép, grillezzük meg kicsit, csak lassan.
~ Pofa be, tudom mit csinálok, nem áll szándékomban megölni, csak az infó kell.
~ Elég nagy kár, jobban lenne, ha végeznél vele úgy nem fogja tudni értesíteni a többieket, hogy kijutottunk.
- Rendben, rendben, elmondom, csak hagyd abba!
~ Ne, csak még egy kicsit had élvezzem a műsort. Ó te sóher, kezdek kiábrándulni belőle.
~ Csodás, legalább békén hagysz.
- Bökd ki végre, mert kezdem elveszteni a türelmem!
- Egy emelettel feljebb, a lépcsőn, ahogy felérsz jobbra a hatodik ajtó.
- Ha átversz, visszajövök, de akkor szénné égetlek.
- Nem, dehogy is!
~ Hát ez valóban halálra ijedt, szerintem igazat mond. Szépen rákontráztál a fellángolásoddal, csakhogy így pazarolod az erőnket.
~ Semmi közöd hozzá.
~ Dehogy nincs, hisz én te vagyok, már mondtam.
~ Hogyne, te csak egy idegesítő hang vagy.
~ Majd megváltozik a véleményed, de előbb jussunk ki innét. Ha most itt hagyjuk, akkor tutira… Jó nem szóltam szép gyomros volt, nah igen, így is meg lehet oldani a dolgot, elkábítod, megláncolod az egyik szabad helybe és betömöd a száját.
~ Na látod, nem fontos mindenkit kinyírni.
~ De hatásosabb.
~ Áh, kezdelek nagyon megutálni.
~ Ezzel nem vagy egyedül, de ideje indulnunk. Ott az ajtó haladjunk, gyerünk, rúgd be.
~ Gondolkozz már kicsit, most jött vissza ez a fickó, szerinted be van zárva?
~ Jó akkor, nyisd, ki ha úgy jobban tetszik. Ejha, picit sötét van itt len, ha kicsit jobban szétnézünk, valamilyen pincében lehetünk.
~ Óh, te egy zseni vagy, sosem jöttem volna rá magamtól.
~ Mintha egy kis gúnyt éreznék benned.
~ És ismét megmutatkozott a zsenialitásod. Már kijutottam, nem akarsz végre lekopni.
~ Most, hogy mondod, azt hiszem, maradok egy jó darabig.
~ Remek, ettől féltem.
~ Vigyázz őrök, húzódj vissza!
~ Ugyan már, simán lecsapom ezeket.
~ Csináld amit mondtam, nincs olyan sok erőd most mint hiszed. Ha túltengnél az energiától, hidd el nem jöttem volna.
~ Pff, jó rendben.
~ Remek elmentek, feljutottunk, akkor most irány a kijárat.
~ Nem felejtettél el valamit?!
~ Reméltem, hogy te igen.
~ Előbb a lányért megyünk. Tehát jobbra és a…
- Állj, ki vagy ?!
~ Tudtam, hogy nem lesz ilyen egyszerű, neked meg okvetlenül egy csoport őrbe kellett belebotlanod.
- Csak az új takarító.
~ Új takarító? Jobb nem jutott az eszedbe, tuti, hogy nekünk ugranak.
- Ne mozdulj, elfogni!
~ Nah mit mondtam, csomó harcmániás idióta, egy csepp varázserő nélkül akarnak megállítani. Tedd már helyre az eszüket, csak vigyáz, meg ne vágjanak, nem tenne túl jót a további vérveszteség.
~ Valami ilyesmit akartam, nyugi. – Fire Dragon Roar!
~ Nah, szépen végigsöpörtél rajtuk és minden egyéb tereptárgyon, de nem volt tökéletes, nézd az az egy állva maradt.
~ Ebben nem lennék olyan biztos, figyelj csak elég lesz, ha megbököm. Látod úgy dőlt el, mint egy darab fa. Szóval 3, 4, 5, az lesz az az a hatodik ajtó. Furcsa, kicsit túlcicomázott ez az ajtó ahhoz, hogy itt raboskodjon valaki.
~ Így van, tűnjünk már innét, meg van az összes cuccod, az előbb úgy is túl nagy zajt csaptál.
~ Azért benézek és amúgy is kit érdekel a zaj, ha az összes ilyen gyenge fickó, akkor simán kiszambázok.
~ Ne, ne nyiss be, menjünk… innét. Tessék, én szóltam, nézd azt a hegyet a lány mellett, nem ép úgy néz ki, mint aki bántani akarja. A lány is inkább mögé bújik, itt most te vagy a rossz.
- Azt hiszed újra elrabolhatott a hercegnőt?!
- Mi, én nem…
~ Jobról, te vadbarom, figyelj már, mi a fene, honnét került elő ez az inda. Teljesen rátekeredett a kezeidre.
~ Kuss már, idegesítő vagy, egy kis láng és megszabadulunk tőle, ne aggódj.
~ Ebben igazad van, de akkor is légy óvatos, ez a fickó valamilyen mágiát használ és nem tűnik gyengének. Azt a mindenit, nézd a testét valami levelek álnak ki belőle és nem tűnnek túl barátságosnak. Mi a jó élet, honnét szedte elő azokat a zöld kardokat?
- Nem hagyom, hogy újra elrabolják, most végzek veled.
- Már mondtam, hogy én csak…
- Védd magad rabló!!
~ Balról, ugorj el, most föntről támad, szemből. Ne légy már ilyen béna, úgy mozogsz mint egy lajhár, tiszta vágás vagy.
~ Hallgass már el, nem tudok koncentrálni. - Fire Dragon Feet és Fire Dragon Fist.
~ Ügyes, felgyorsítottad a mozgásod és szépen bevitted az ütést, de ne állj meg folytasd, tépd szét, gyorsan lassan teljesen kimerülsz. Már a légzésed is akadozik. Fene túl lassú voltál, nézd már felállt, de legalább hatásos volt a támadásunk, a levelek eltűntek.
~Jah, de a hátán mik azok a hatalmas indák és a fenébe is mindegyikben az a fura zöld kard van.
~ Azt mondom, ne törődj a környezettel, és adj bele mindent. Ha háttal állsz a lánynak nem fog baja esni.
~ Igazad van.
~ Ez az most, egyetlen csapással intézd el, koncentrálj, hadd lássam azt a szárnyalást. Mi… mit csinálsz, ne most ess össze idióta, így tuti meghalunk.
- Így jár az aki Warlord család életére tör!
~ Mondtam, hogy menjünk innét te barom, most már tuti kinyírnak, öt kard, esélytelen, hogy túléljük.
- Állj, Desmond, állj le!!!!
- Hercegnő?
- Ő, ő nem tartozik közéjük, épp közbelépett amikor…
~ Úgy látszik, mázlink van, te barom. Ne most ájulj el, mikor lettél ilyen puhány?... Jó hogy még élünk, szerencse hogy a lány kimentett minket, de legalább kárpótoltak bennük egy hatalmas lakomával. Mit csinálsz, mit írsz?
~ Óh, hallgass már el, csak egy órára kérlek. Hmm, hogy is kezdjem, jó megvan. Ha az elmúlt napomat két szóban kéne összefoglalnom, azt mondanám: Fatális tévedés...