Lilienne Querra
Fegyver mágus
Hozzászólások száma : 8
Aye! Pont : 0
Join date : 2013. May. 24.
Age : 28
Karakter információ
Céh: Újraszervezett Mágus Tanács (Rúna Akadémia)
Szint: 1
Jellem:
 | Tárgy: Lilienne Querra  Pént. Május 24, 2013 1:14 am | |
| Név: Lilienne Querra
Nem: Nő
Kor: 20
Céh: Mágus Tanács Rúna Akadémia
Mágia: Fegyver (Ex-quip: One-handed Swords / Ölt-vál: Egykezes kardok / Steel Sword-ot kérek)
Kinézet: Átlagnál szebbnek titulálják, 180 centi magas, hosszú, barna haját lófarokba fogja, szigorú, érzelemmentes, néha tán gunyoros arckifejezés hideg egyéniségre ad utalást. Telt, formás külalakja miatt gyakran méregetik, és ez legtöbbször zavarja, ennek ellenére egyszerű fekete bőrvértje nem éppen az idomai rejtegetéséről híres. Karjain, és kardja markolatán vörös anyagból csíkok vannak tekerve. Vértje alul vörös szoknyába vált át, mely combközépig ér. Egyszerű, fekete bőrcsizma fedi lábait.
Jellem: Kötelességtudó, becsületes, szabályokat betartó, törvénytisztelő ember. Munkáját lelkiismeretesen elvégzi, legnagyobb odafigyeléssel, és bármennyi időt rá tud áldozni, hogy hibamentesen tudhassa maga mögött feladatát. Amikor nem megbízatást teljesít, halk, visszahúzódó, feltűnést nem kereső, szomorkássá, antiszociálissá változik. Férfiakkal szemben bizalmatlan, és a jegét nehéz megtörni. Azon ritka alkalmakkor, amikor sikerül, akkor a vastag réteg alatt őszinte, érdeklődő, kedves személyiség lapul, mely lehet, hogy nem fog szórakoztatni, mert humorérzéke szegénynek nincs sok, de bárki különlegesnek érezheti magát mellette.
Az ember sokszor megkérdőjelezi a sorsát. Biztos, így kell ennek történnie; ha mást csináltam volna, az eredmény is más lett volna? Problémái kimerülnek abban, hogy mi lesz a gyerekkel, már megint idejár a szomszéd ebe dolgát végezni, haj, azt a drága, finom selyemruhát csak jövő hónapban tudom megvenni, lehet, mi van, ha addigra elviszik. Mindennapos problémák, szánalmas sirámok. Persze ránk nem gondolnak. Ránk, akik örülnének, ha ilyen problémákkal kellene "megküzdenünk" minden nap, ránk, akik bármikor szívesen cserélnénk velük, ránk, akikre csak azért gondolnak, hogy jobban érezzék magukat. Igen, van náluk rosszabb sors is, a fekete itt sokkal sötétebb, sokkal fullasztóbb, milyen jó is nekik.
Apám Patrick Querra néven volt ismert. Ismert volt, bár nem a jó értelemben. Bűnöző volt. Anyám.... á, hagyjuk is anyámat a fenébe; nem ismertem, semmi szerepe nem volt az életemben, talán csak az, hogy szép lehetett. Cserébe én is ezzé lettem. Bárcsak ne lettem volna az, így nem lenne nyáltól ragacsos a legtöbb férfi szakálla, akármikor rám néznek. Mintha a szájuk, és ragyás testük bűze nem lenne elég gyomorforgató.
Két bátyám van. Még. Mindkettőt utáltam, és most sem táplálok irántuk jobb érzéseket. Tipikus verési hierarchia volt nálunk: az erősebb ütötte a gyengébbet. Apám idősebbik bátyám, ő a fiatalabbikat, és végül eljutottunk hozzám. Én nem tudtam kit ütni, még macskánk sem volt. Bátyáim egyébként sem voltak erős alkatúak, mikor éppen nem apám verte őket, hanem a helyi rosszcsontok, akkor én igyekeztem sokáig bújva maradni a hátsó udvar komposztálójában, ahol talán nagyobb bűz uralkodott, mint a házban, mert tudtam, én vagyok a legkisebb láncszem. A ház. Két szoba volt; egy, ahol apám, és a helyi csatak részeg némberek cseréltek testnedvet, és egy, ahol a három gyerek játszott Hopp Királyosat. Ez egy játék, ahol az embernek a fejét kellett használnia, meg a végtagjait, a szabályok precíz betartásával. A győztes az volt, aki állva maradt. Mindenkinek ezt a magyarázatot adtam, és nem voltam hajlandó több információval szolgálni, így rengetegen azt hitték, hogy mi valami erotikusan beteg gondolkodtató játékot játszottunk, de a valóság ennél sokkal egyszerűbb volt. Verekedtünk. Aki állva maradt, az győzött. Szabály meg nem volt, úgyhogy a fent leírt magyarázat minden szempontból megállja a helyét, és még hazudnom sem kellett; sovány vigasz meggyötört gyermeklelkemnek.
Apám nem keresett valami jól. Neki a munkaügyi hivatalban, illetve az szakirány tanácsadásnál elfelejtették említeni, hogy a bűnözéstől nem telik meg egykönnyen az ember malacperselye. Neki csak azt mondták, hogy kedve szerint járhat dolgozni, szerencsétől függ a keresete, cserébe a konkurencia nagy, hisz ez egy felkapott állás, rengetegen csinálják ezt, több-kevesebb sikerrel. Apám ennek bedőlt, és, azóta, idestova 20 éve a szakma művelője, inkább kevesebb sikerrel. Ő úgy gondolta, hogy a tisztességes bűnöző tíz évesen lát hozzá a szakmai gyakorlat gyűjtésére, ezért engem is kivágott a házból, hogy menjek koldulni, szütyőket levágni, lopni, különben nincs étel. Én ezt félreérthettem, minden bizonnyal, azt híve, hogy én nem kapok ételt, aztán később, felnőtt szemmel nézve rájöttem: neki sem lett volna. Mit tehettem, kisírt szemekkel, és egy állandóan a nyomomban koslató testvérrel? Csak egyet, illetve többet: bűnöztem. Hargeon erre egy kiváló helynek bizonyult, mert, ha nem sikerült semmi pénzt az asztalra tennem, egy-két halat mindig sikerült a tömött árusoktól csenni. Ó, és, hogy testvérem miért járt folyton a nyomomban? Hogy végezzem a munkám, amilyen jól csak lehetett. Pihenésre nincs idő, ha az ember bűnözik, ezt a kemény úton tanultam meg. Ez volt az átlagos mindennap, ameddig tizennégy évesé nem váltam. És ez egy jó mindennap volt; a rossz az volt, amikor rajtakaptak. Elvették mindenem, amit addig összelopkodtam, jó alaposan megvertek, hazavánszorogtam, aztán apám is eltángált, majd testvéreim is, végül otthagytak eszméletlenül egy sarokban. Ennek hála gyakran megbetegedtem, de ez nem zavarta a "főnököt", ahogyan szólítanom kellett. A beteg ember élelem nélkül nem jön helyre, azt az élelmet gyűjtse össze maga, mondta ő, de azt meg kell hagyni, hogy a lázas, homályos tekintető kislány képe eléggé szívfacsaró tud lenni, ilyenkor a koldulás is jobban megy. Tizennégy éves korig. A java még csak most érkezett, kiderült, ugyanis, hogy testvéreim nem is igazi testvéreim, hanem mostohák. Hogy most hogyan voltak mostohák, azt sosem tudtam meg, de azt megtudtam, hogy nekik a vérfertőzés az csak akkor téma, ha édestestvérről van szó. Vérfertőzés, azt se tudtam, mit jelent a szó.... aztán megtudtam, ugyanis aznap este az ágyuk melegítőjének kereszteltek el. Másnap a "főnök" is behívott magához, meglepő szelídséggel. Este már az utcán voltam, futottam el az átokverte tizennégy évemtől, könnyeimet nyeldesve, hasogató ágyékkal. Viharos volt az idő, hatalmas szél volt, az eső már szitált, vagy csak a tenger habját kapta fel a légmozgás, és freccsentette szét a levegőben? Nem jött szembe senki, mindenki házaik biztonságában, melegében voltak, ablakok lehúzva, függönyök által takarva, nem is láthatták azt a szerencsétlen lányt, akik kék zöld foltokkal borított testén, vércsíkos lábaival ette a távolságot a messzi erdő, és önmaga között. Az ég, a lány bánatát megelevenítette, és leszakadt.
Vittek. Arcom égett, de nem a pirkadatot jelző nap félkorongjától. Szaporán vettem a levegőt, gyomrom korgott, szám cserepes volt, de éltem. Még. Öregek szagát éreztem, igen, egy öreganyó különleges illatát. Nem volt rossz, megváltás volt az eddigi kosz, doh-, vizelet-, salakanyag-, és izzadságszag amorf keveréke után.
- Felkeltél aranyom? - hallom a leeresztett csuklya alól, és igazam van, csakugyan öreg néni a megmentőm - Nagy szerencséd, hogy én találtalak meg, bele se merek gondolni, mi lett volna, ha banditák kezére jutsz. Szegénykén így is olyan megviselten nézel ki... - Hangja elmosódott, csak úgy, mint az eszméletem, és legközelebb már egy számomra idegen puhaság, és melegség közt ébredtem fel. Ezt hívta a mindennapi ember ágynak.
Moja Rika-nak hívták az öreg nénit, de én csak asszonyomnak szólítottam. Egy dombocskán volt a háza, és ezt nevezhettem ezen túl otthonomnak. Moja Rika remete volt, civilizációtól távol, békésen élt, már, ha békésnek lehetett azt nevezni, hogy minden másnap megkergette ők a bikája, Zordon. Szegény vénlánynak az volt a vétke, hogy megpróbálta megfejni, hisz összetévesztette a tehénnel, rossz látása révén. Mikor jobban belegondolok, és meglátom a perverzitást az egész mélyén, mindig feláll a nemlétező szőr a hátamon, de élőben látni nagyon szórakoztató volt.
Életemben először vidám voltam. Éreztem, jobbára fordul a sorsom, megtörtént velem az, ami százévente egyszer történik meg, ráadásul mással. Sütött a nap, vihar szinte sosem látogatott meg minket, és miután néhányszor kisírtam életem bánatát a legelső vállon, amit odanyújtottak nekem, már meleg szívvel mertem csillogtatni fogaimat Zordonra.
De a sors még messze nem ürült ki meglepetései tárházából: Rikának volt egy fia, aki lehet, idősebb volt, mint én, de alkalomadtán meglátogatta édesanyját, és nagyon meglepődött, amikor a szokásos bika-kergeti-mamát kép helyett, egy ujjatlan ingét haspólósan hordó, szoknyás alakot látott, aki a helyes állatot fejte.
Reginald egy szívdöglesztően jóképű fiú volt, aki amellett, hogy udvarias, még kedves, és szórakoztató is volt. El sem tudom mondani, hogy mennyit nevettem társaságában, és, hogy mennyire megszerettem közelségét. Több napig ottmaradt velünk, segített a tyúkokkal, a tehenekkel, a birkákkal, a gyümölcsfákkal, és a veteményeskerttel. Gyakran azon kaptam magam, hogy ingem jobban kigombolom a kelleténél, nyújtott lábakkal hajolok mélyeket, és, hogy állandóan ott vagyok, ahol ő, és legeltetem rajta szemeim. Nevetségesen viselkedtem, kétség sem fér hozzá, mint egy utolsó szajha, aki mással nem tud elérni valami, csak idomaival. Számat egyszer nem tudtam kinyitni, hogy mondjak valami értelmeset, csakis löttyedt melleimmel, és ráncos seggemmel akartam hatást kiváltani. Az eredmény eléggé egyértelmű volt.
Egy reggel összecsomagolva találtam Regie-re. Mennie kellett, munkája hívta. Azt sem tudtam, mit dolgozik, túlságosan is el voltam foglalva dülledő izmaival, feszes fenekével, megnyugtató jelenlétével. A Mágustanácsnak dolgozott, és annyit tudtam már, hogy ő végrehajt és letartóztat. Ennyit fogtam fel a fátylon keresztül, amit szerelemnek azonosítottam be. Ekkor, azonban odalépett hozzám, átölelte derekamat, és csendesen tudatta velem, hogy látta igyekezetemet, értékeli, kellemes perceket szerezem neki, de már van szíve választottja, nagyon sajnálja. Testemet közelebb húzta a magáéhoz, és rázártam karjaimmal nyakára, félvén, hogy remegő térdeim kihagynak. Testének melege egyszerre volt andalító, és lelombozó. Hátravonta a fejét, szemeimbe nézett, én visszanéztem rá, számat enyhén kinyitottam....... és a varázs megtört, ő elengedett, és ellépett tőlem. Komor tekintete talán megbánást tükrözött, nem tudtam olvasni belőle. Otthagyott, én meg álltam, mint egy hülye, várva, hogy valaki pofon vágjon. Felvette zsákját és már indulni készült, amikor elhagyta a számat a legelső értelmes gondolat évek óta.
- Vigyél magaddal. - Remegték hangszálaim. Reginald megtorpant, és bizonytalanul, talán kérdőn nézett rám.
- Miért? - Ott a pont, visszakérdezésre nem számítottam. Gyorsan ki kellett találnom valami hihető magyarázatot.
- Mert.... mert azt akarom csinálni, ami te. Egész életem a bűn faragványa, szeretném lelkiismeretemet tisztává varázsolni, tisztességes munka útján. - Nehezen köpködtem ki a nehéz szavakat, de végül sikerült egy épkézláb mondatnak születnie.
- Tudod, hogy én mit csinálok? - Kérdezte. Hangja hivatalos volt, nem hallottam még ilyennek.
- I..igen, bűnözőket kapsz el, és ítéled el őket...... nem? - bizonytalanságom talán árulkodó lehetett, hogy nem figyeltem akkor, amikor ezt mondhatta. Ismét közelebb lépett hozzám, amire ösztönösen hátraléptem egyet. A régi berögződés, a pofontól a menekülés még mindig bennem volt.
- Amit én csinálok az megerőltető, mind fizikailag, mind mentálisan, nehéz, felelősségteljes, és életveszélyes. Nem gyenge, tanyasi lányoknak való. - Lenézés csendül mondatában. Nem ismer engem még. Ez szerencse; mivel nem járt a szám, ő is annyira ismer, mint én őt. Semennyire.
- Miből gondolod? - most rajtam volt a kérdezésnek a sora - Ha nem próbálom meg, hogyan bizonyítsam? Ha nem felelek meg, akkor visszajövök, és ennyi volt. Az tiköltséget meg már ledolgoztam, édesanyádnak segítve. Az az almás sütemény az én kezem munkája. – Utaltam Reginald táskájában lapuló édességre. Ő tűnődve, állán a borostát simogatva nézett rám. Kihasználva némaságát, átléptem egy láthatatlan határt. - Ki tudja, kiderülhet, hogy jobb leszek, mint te. - nézek rá somolyogva. Elértem a hatást, elvigyorodott.
- Nos, kedves Lili, rendben. A Tanács eldönt, hogy van-e affinitásod a mágiához, és én is megnézem útközben. De, ha le akarsz még ebben az évszázadban pipálni, akkor ideje a fejeddel gondolkoznod, és nem a melleiddel. - Arcomba kúszó pír elég volt, hogy Regie megint elnevesse magát. Rika csak csóválta a fejét, hogy fia helyében szégyellné magát, ha vőlegény létére más dombokat gusztálna a menyasszonyáénál. Erre a pír elköltözött a "rendőr" arcába.
Utunk eseménytelen volt, de legalább nem volt lehetőségem más miatt izgulni, mint a Tanács. Reginald fegyvermágus volt, erre tanítgatott, hát, hogyan kell a semmiből fegyvert idézni, megmagyarázta, hogy az a semmi, azért valami, csak más. Nem értettem. Arra is volt ideje, hogy elmondja, a kardot miért nem az élénél fogjuk, és miért jó a támadáson kívül a védekezést is elsajátítani. Nem arra a védekezésre gondolok.
Azóta a padot koptatom. A padot, mely az iskola nevű intézménynek a része, amelyből sok van, mind egyforma, és megfáradt arcú tanulók ülnek általában mögötte. Reginald protekcióval bejuttatott a Rúna Akadémiára; azt mondta, hogy van tehetségem, de a három nap kevés volt arra, hogy igazán fel tudja mérni potenciámat. A felvételiztető ezt elhitte, mélyen a dekoltázsomba nézett, majd felírt. Nem érzem magam fényesen, bár még így is mérföldekkel jobb a helyzet, mint Hargeonban. Osztályomban csak fiú van, és csak fiatalabbak nálam, ami azt eredményezi, hogy 15-16 éves kamaszok legeltetik szemeiket rajtam, jobb esetben. Rosszabban felvágni próbálnak, keménynek akarják mutatni magukat, hátha én ezt szexisnek találom, és engedem, hogy melleimet párnának használhassák. Nem egyszer kellett istenes pofonnal jutalmazni valamelyik pimaszt, aki azt hitte, jó ötlet a fenekemnél matatni, és hogy ezek mit tart negyed óráig abban a szerencsétlen mellékhelységben, azt meg sem akarom kérdezni. Nekem azt mondták, hogy itt az erkölcsöt szöggel verik a diákokba, bár lehet, hogy pont annyira csinálják a nyálcsorgatók az egészet diszkréten, hogy csak nekem tűnjön fel.
Az első napokat így átvészelni eléggé nehézkes lett volna, ha nem jött volna gyakorta Regie, hogy fejembe verje az általa mívelt mágiának alapjait. Fegyvermágus volt, mint, ahogyan azt már emlegettem, és bővebben kifejtette az elméletet, majd utána a gyakorlatot. Kiderült, hogy a semmi, amiből elővarázsdálkodja a fegyvereket az egy másik dimenzió, ami pontosan erre való, hogy az ott tárolt fegyvereket gyorsan meg lehessen idézni, és ne kelljen egyszerre több tonnányi szúró-, vágóeszközzel a hátunkon rohangálni. Emellett megtanított a kardok forgatására, aminek kellemetlen velejárója a testedzés volt. Kemény fekvőtámasztok, hát-, hasizom fejlesztés; nap elején az agyam, és az idegeim lettek lestrapálva, este meg a testem. Legalább jobban ment tőle az alvás. A lényeg az egész mögött az volt, hogy mágusok vagyunk, de mégsem teljesen olyanok, mint, amilyet az ember elképzel. Mi nem hajigálunk tüzet, vizet, földet, villámot, és a többi, hanem mi gyorsan vagyunk, robbanékonyak, erősek, precízek. Ezeket kombinálva halálosabbak tudunk lenni a legsokoldalúbb mágiával rendelkező mestereknél is. Persze ez túlzás volt, pökhendiség, nagyképűség, de azért mégiscsak örömmel töltött el, hogy különb lehetek a többinél; egy bizonyos szintig.
Egy nap, azonban Reginald eltűnt, nem jött többet. Egyik este hiába vártam rá, nem jelent meg, és lányos zavaromba nem tudtam, kihez fordulni, hisz nem ismertem senkit, aki rajtam kívül ismerte volna. Leküzdve eme hátráltató tényezőt, vagyis a zavart, másnap egyik tanáromtól tudakoltam meg, aki elregélte, hogy kedves mesterem bevetésen van, pár nap múlva visszatér....het. Azóta nem láttam, de ez nem akadályozott meg abban, hogy ne kövessem utasításait. Egyetlen éltetőm a reményem, hogy egy szép nap viszontláthatom, és bebizonyíthatom neki, hogy jól döntött felőlem. Ha valaha viszont fogom látni...
Nincs egy barátom se, csak udvarlóm, a tanárokat szerencsére jobban érdekli a tanulók buktatása, semmint engem bámulni, és messze jobban teljesítek osztálytársaimnál, hála, hogy nekik van "jobb dolguk", így azt is mondhatnám, hogy lehetne sokkal rosszabb a helyzetem. Amikor ezt mondom, akkor én tudom, miről beszélek, nem úgy a felső osztályba született sznobok, akik még csak nem is sejthetik, hogy a cukrozott világuk miféle egy ronda hátteret takar.
A hozzászólást Lilienne összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Május 28, 2013 2:12 pm-kor. |
|
