Keresztes Hadjárat

Tárgy: Re: Keresztes Hadjárat Vas. Nov. 28, 2010 10:26 am

Miközben kipihentük a harc fáradalmait a parancsnokok körbejárták a sereget és mindenkitől megkérdezték, hogy hogy van és ételt is adtak mindenkinek. Kis csapatunkból mindenki ráugrott az étkekre, ami egy ilyen harc után nem csoda. Egy órát pihentünk és miután mindenki jóllakott elindultunk a következő faluba. Az előző csata sikere után mindenki még jobban fellelkesülve indult a következő falu felé. Amikor már a célunk előtt voltunk a sereg hirtelen megállt, mivel egy ember állt az út közepén, de valami mégsem volt rendben, éreztem valamit, valami hatalmas és gonosz erőt. Az ember megvetéssel tekintett a seregünkre, majd megszólalt.
- Ilyen gyenge lények és az alattvalóimat pusztítják. Ez sértés. - mondta, majd kardot rántott.
- Ez egy démon nincs kegyelem! - kiáltotta a mágustanács vezetője.
Egy pillanatra nem értettem miért mondja ezt ilyen elhamarkodottan.
- Ti is érzitek ezt az erőt? - kérdeztem a többiektől akik egy bólintással jelezték, hogy igen. - Akkor hogy lehet az, hogy a mágustanács vezetője nem érzi? - kérdeztem.
- Ez nem lehet emberi erő, valamiért azt érzem, hogy ez egy démon. - mondtam.
Közben a sereg többsége már neki is rontott a démonnak. Csak páran nem indultunk el, valószínűleg akik a mi kis csapatunkon kívül is ottmaradtak ők is mágusok és érezték ezt az erőt. A démon nagyot sóhajtott, majd megszólalt.
- Bár nincs rá szükségem de lássátok a teljes hatalmam.
Ekkor átalakult egy szárnyas alakká. Egyik pillanatról a másikra hirtelen eltűnt a szemünk elől.
- Elment? - kérdeztem.
Mire észbe kaptam a sereg többsége már a földön hevert. Szinte fel sem fogtam, hogy mi történt annyira gyorsan történt ez az egész és ahogy láttam mindenki értetlenül állt.

Tárgy: Re: Keresztes Hadjárat Szomb. Dec. 04, 2010 3:44 pm

A parancsnokok úgy ítélték meg, hogy nem volt elég kimerítő a harc, úgyhogy rövid időn belül már útnak is indítottak a következő állomás felé. Szerencsére annyi időnk még volt, hogy néhányan ellógjunk megmosakodni a patakban. Mágustársaim annyira belefeledkeztek az ételbe, hogy nyilván észre se vették, mikor tűntünk el. Negyed óra múlva csatlakoztunk hozzájuk, gyorsan belapátoltunk valami kotyvalékot, és már állhattunk is be a sorba.
Morcosan, a dezertálás gondolatával komolyan foglalkozva sétáltam a meglepően - gyanúsan - jó morálú sereg közt, és reménykedtem, hogy a körülöttem harsogó katonák nem fogják a huszadik alkalom után huszonegyedszerre is feleleveníteni a harc minden egyes részletét. Furcsának is találtam, hogy ilyen jó kedélyűek, hiszen alig két órája még az életükért harcoltak, mellesleg alig volt idejük eltemetni a halottaikat. Valami nem stimmel itt... arról nem is beszélve, hogy a parancsnok helyett éppen egy majom is vezethetné a sereget. Először egyenesen megrohamoztatja az ellenséget, aztán rendes pihenés nélkül továbbzavar mindenkit... már a "menetelés" is megerőltető, nemhogy még két csatát vívjunk egy nap alatt...
Annyira elgondolkodtam, hogy észre se vettem, az előttem baktató, széles vállú dárdás megtorpanását, így egyenesen nekimentem.
- Hé - dörgöltem az orromat - minek álltál meg...
Az csak szó nélkül előre mutatott. Nehezen láttam előre, de pont észrevettem a magányos embert, akinek hangját felém hozta a szél.
- Ilyen gyenge lények és az alattvalóimat pusztítják. Ez sértés.
Furcsa... megint azt a nyomasztó érzést érzem, mint amikor démon van a közelben... de ilyen távolból még sosem...
- Ti is érzitek ezt az erőt? - kérdezte Gonkuro mellettem. Szinte oda se figyelve biccentettem, nem akartam semmit sem elszalasztani a történésekből. Szóval a többiek is érzik... ez nem csak egy átlagos démon. Mielőtt szóvá tehettem volna a legközelebbi szakaszparancsnoknak az észrevételemet, a mágustanács vezetője már el is kiáltotta magát:
- Ez egy démon, nincs kegyelem!
Na, király. Még egy kardcsörtető vadbarom. Az elől állók nagy része előre is vetette magát, hogy felnyársalják a démont, aki nem nagyon nyugtalankodott. Ha igaz a sejtésem, nem is csoda... automatikusan megragadtam a kardmarkolatom.
- Bár nincs rá szükségem de lássátok a teljes hatalmam.
Rögtön összeszorult a gyomrom a rámtörő rossz érzéstől, és egy szárnyas démon bontakozott ki az emberből, majd egy szempillantás alatt eltűnt.
Az elővéd egy emberként esett össze.

Tárgy: Re: Keresztes Hadjárat Vas. Dec. 05, 2010 7:38 pm

Végül is sikeresen átestünk az első részén a küzdelmeknek, amik talán még nagyon sokáig el fognak húzódni. Hiroshi felvetett egy kérdést, miután mind összegyűltünk.
- Elég jól. Be kell vallanom, sokkal nehezebbre számítottam. Ámde valószínűleg ez csupán a kezdet volt.- mosolyodtam rá a fiúra.
- Én egy kicsit elmegyek, te maradj a többiekkel, rendben?- kérdeztem Painkillert. Arcomról, és hangomból komolyság tükröződött, nem szerettem volna, amennyiben ellenszegült volna a baromfi. Ezt nyilván valóan ő is levonta következtetésképp, ezért odaballagott az újdonsült szövetségünk tagjaihoz, majd a földre fészkelve magát bámészkodott. Én a szomorú hangok ösvényét követve eljutottam oda, ahol megpróbálták eltemetni a halottakat, már azok, akikben még maradt némi becsület. Az egyik nagyobb rangú tiszt egy már idősebb férfit rágalmazott, aki minden áron végső nyughelyére szerette volna helyezni elesett fiát.
- Hagyd már, nem sokára indulunk tovább!- rivallt rá a sebhelyes arcú izomkolosszus.
- De hát ő volt az egy szem gyermekem!- csordult ki könny az öreg szeméből. A páncélja már rozsdásabb volt, talán zsoldosként szolgálhatott ifjabb éveiben.
- Már elnézést!- szóltam oda higgadt hangsúlyban.
- Mit akarsz itt kölyök?- kérdezett vissza vicsorítva a tiszt.
- Az emberek, akik elestek megérdemelnek annyit, hogy legalább normálisan eltemessék őket a hozzátartozóik azért, mert feláldozták az életüket a védtelen emberekért, valamint meghaltak azért, mert a parancsnokaik esztelen módon küldték őket rá az ellenségre.- mondtam, miközben tekintetemet belefúrtam a férfiébe.
- Hát jó, csinálj amit akarsz vénember! Te pedig vigyázz magadra fiú, nehogy bajba kerülj a szád miatt!- fenyített meg a katona, noha nekem csakis egy félmosoly tűnt fel az arcomon.
- Ó, kérem máskor szóljon előbb, mivel az a kósza érzés kerített hatalmába, miszerint ezzel máris elkéstem.- feleltem. Odaléptem az öreghez, felajánlottam neki a segítségemet. Amíg fiának tetemét helyzetük a föld alá, elmesélte, régen ő maga is katona volt, most meg a pénzhiány miatt léptek be ebbe a csatába leszármazottjával együtt. Az ütközet alatt fia életét áldozta azért, hogy megmentse szeretett apját. Azt szokták mondani, nincs rosszabb dolog, mint a szülőnek eltemetni saját gyermekét... A háború pokol. Mindig is az volt, sőt az örökkévalóságig az is marad. Ezek után visszatértem a partnereimhez.
- Történt valami?- érdeklődött Painkiller.
- Nem... Semmi...- csaltam egy halvány vigyort az arcomra. Pár falatot bekaptam, viszont az étel alig ment le a torkomon. Kezeimről lemostam a piszok és vér vegyületét, már amennyire ez sikerült. Hamarosan tovább indultunk a sereggel, a következő falunál pedig egy furcsa alak tűnt fel. Láthatóan támadó szándékú volt, ugyanis előhúzta fegyverét. Az embereket a vezetők rögtön meg is indították, csakis a mágusok haboztak.
- Ti is érzitek ezt az erőt?- kérdezte Gonkuro, mire Arashi bólintott.
- Igen! Francba! Ezeknek az embereknek semmi esélyük ez ellen a démon ellen! Figyelmeztetnünk kell a harcosokat, hogy...- ám mielőtt még befejezhettem volna mondandómat, ismét a szörnyeteg hangja hallatszott, azután átváltozott egy még rettentőbb lénnyé.
- Elment?- érdeklődött ismét Gonkuro.
- Az túl szép lenne...- suttogtam, mire egy pillantás alatt odaveszett rengeteg zsoldos.
- Most már semmi kétség fiúk. Nekünk kell megállítani ezt a fattyút valahogyan, mielőtt az egész seregünk odaveszik.- mondtam, eztán előrántottam szablyámat a jobb kezemmel, a bal alkarom körül meg egy tűzcsóva kezdett cikázni. Vártam, van-e valami ötlete a többieknek.

// Bocsánatot szeretnék kérni mindenkitől, amiért késtem, csak nehéz hetem volt! Sad

//

Tárgy: Re: Keresztes Hadjárat Csüt. Dec. 09, 2010 8:30 pm

Fáradt voltam, éhes, és vérben fürödtem. Eszem ágában sem volt bundám tovább ékesíttetni az elhullott démonok vérével, így otthagyva a többieket, elcsoszogtam a legközelebbi patakhoz, s aggályok nélkül vetettem bele magam. A hűs víz nem csak lemosta rólam a mocsok nagy részét, de még fel is frissített valamelyest. Ahogy körbenéztem, feltűnt, nem én vagyok az egyetlen, aki a mosakodás szent tevékenységét műveli, s ezen felbuzdulva, felkértem egy közelben mosakodó hölgyet, legyen szíves, mossa meg a bundám. A magas, nagydarab, inkább izmos, mintsem kövér nő, ki derekán egy hatalmas pallost, hátán pedig egy kétélű bárdot viselt, először visszahőkölt mikor észre vette, hogy egy farkas beszélt hozzá. Kezdeti döbbenetét hamar feledésbe merítette harci ösztöne, s előhúzta hatalmas kardját, készen egy esetleges támadás elhárítására. Bár ha azzal a böhöm nagy karddal eltalál, bizonyosan találkozom elhunyt felmenőimmel, így betartottam a tíz lépés távolságot.
- Nyugalom asszony, szerény személyem is a seregbe tartozik. Kérem tegye el azt az izét. - mondtam neki kicsit riadtan, de hisz ez érthető volt, hiszen a nőstény azzal a fegyverrel, úgy hatott, mintha az alvilág ura ellenem küldte volna, legrondább, leggonoszabb képviselőjét. Néhány másodperc gondolkodás után, úgy tett ahogy kértem.
- Khrr... te is egy rühes mágus vagy mi? - kérdezte durván, röfögő hangot kiadva.
- Rühes éppenséggel nem, de a többi igaz. Tudja mit, felejtsük el a dolgot, rájöttem, hogy hirtelen halaszthatatlan dolgom akadt, úgyhogy sajnálom, de mennem kell. - mondtam, és már rohantam is el a lehető legmesszebre. Ettől a vén boszorkányt égnek állt a hátamon a szőr, bevallom, inkább néznék szembe több száz démonnal egyedül, minthogy ezzel a személlyel. Minden esetre a sokkból felébredve, úgy döntöttem vissza totyogok társaimhoz, s megpróbálom elfeledni ezt az esetet. Ahogy visszatértem, feltűnt, hogy Arashi és Yuzuha nem volt sehol, de nem nagyon foglalkoztatott a dolog, hisz lehet, hogy egy kicsit élvezni szeretnék egymás társaságát kettesben. Végülis megértem Arashit, hisz Yuzuha igazán elbűvölő teremtés volt. Mielőtt még eljutottam volna a következő szintre kapcsolatuk boncolgatása közepette, valaki elém rakott egy tál ételnek éppen nem nevezhető valamit. Erős fintorral méregetem a tányérban lévő gusztustalan zöld valamit, aminek olyan szaga volt, mint egy három hete oszló lótetemnek. Éhségem végül felülkerekedett undoromon, és gyorsan tisztára nyaltam a tálat, majd savanyúan megjegyeztem magamnak, hogy az íze sem jobb. Végül kevés pihenő után utasítottak mindenkit a tovább haladásra, s magamban reménykedtem, hogy aki kiadta a parancsot az fog először végkimerülésben kimúlni. Ahogy haladtunk hirtelen mindenki megállt, engem pedig különösen rossz érzés kerített hatalmában, ezért támadásra készen, harci pózba vetettem magam, s erősen vicsorogtam, mint mikor a kutya veszélyt jelez.
- Ilyen gyenge lények és az alattvalóimat pusztítják. Ez sértés.
Lábaim beleremegtek, a belőle áradó energia egyszerűen mozdulatlanná dermesztett. Hallottam, ahogy valaki támadásra ösztökéli a többieket, s ezek sietősen ragadtak kardot. A fém, már jól ismert csengése töltötte be a teret, némi szitkozódással karöltve. Gon kérdésére csak bólintottam, de figyelmem nem lankadt. Bár nem láttam az állítólagos démont, de veszélyérzetem úgy üvöltött, hogy ha nem dermedtem volna le ettől a kolosszális energiától, akkor fülem farkam behúzva futottam volna el.
- Igen! Francba! Ezeknek az embereknek semmi esélyük ez ellen a démon ellen! Figyelmeztetnünk kell a harcosokat, hogy... - Adam hangja elcsuklott egyszeriben.
- Bár nincs rá szükségem de lássátok a teljes hatalmam. - monda a démon, majd a következő, általam érzékelt pillanatban, majd a sereg nagy része, egyszerűen holtan esett össze. Kábán, a rémülettel viaskodva álltam a helyemen, s kétségbe esetten győzködtem magamra a nyugalmat.
- Ez ellen semmi esélyünk. Előbb halunk meg, mint sem hogy ártani tudnánk ennek a szörnyetegnek. - mondtam ki azt, amit nagy valószínűséggel mindannyian tudtunk.

Tárgy: Re: Keresztes Hadjárat Kedd Dec. 21, 2010 3:34 am

A harc mindannyiunk számára eléggé kimeríto volt, bár a tábornokok ezt valószínuleg másképpen láthatták, mivel hamarosan indulhattunk is a kovetkezo faluba, ahol ehhez hasonló, vagy ennél keményabb harcokra lehetett számítani.
Mivel egész testem úszott a démon trutyiban, úgy dontottem, jobb lesz, ha késobbre hagyom az evést és inkább meglatogatom a kozeli kis patakot. Elosszor csak a ruháimról mostam le a rályuk ragadt nyálkát, aztán én is csobbantam egyet a tiszta vizu, kis patakban, melynek a forrása, valahol fentebb lehetett a hegyekben. Miután megszáradtam, kardomat is tisztára mostm, majd visszacsúsztattam huvelyébe és vissza mentem társaimhoz.
Visszatértem után, gyorsan elfogyasztottam egy tál levesnek nevezett mosogatólevet, valamint egy fozeléknek nevezett dolgot, mely kísértetiesen emlékeztetett a nemrégiben, a ruhámról levakart démon nyálkára. Miutan az evést befejeztuk, azonnal vissza kellett állnunk a csatasorba és már indultunk is a kovetkezo falu felé, melyet megszáltak ezek a mocskos dogok. Eléggé egykedvuen ballagtam elore, mikozben hol saját gondolataimban voltam elmerulve, hol a mellettem haladó katonák torténeteit kellett hallgatnom, melyben már ototszorre meséli el, hogyan is olt meg egy démont...
Fejemet kicsit lejjebb hajtva egy kovet rúgdostam magam elott, unalomuzés gyanánt, amíg oda érunk, de egyszer csak a ko vissza pattant az elottem halado katona lábáról, mivel az megállt. Korulottem mindenki állt és egy iranyba nézett, mikor pedig én is abba az iranyba emeltem a tekintetem, egy furcsa embert, aki mikor végig pillantott rajtunk, mély megvetés tukrozodott a tekintetében. Egy rovid ideig méregetett még minket, aztán szóra nyitotta a száját.
- Ilyen gyenge lények és az alattvalóimat pusztítják. Ez sértés. - Mondata után, kicsit megremegett a testem... de nem a miatt, amit mondott, sokkal inkabb a belore kiáradó energia gyakorolta rám ezt a hatást. A vezetonk, valamijen érthetetlen okból, támadásra adott ki parancsot, mire a sereg hulyébbik fele, azonnal meg is indult a férfi felé.
- Ti is érzitek ezt az erőt? - Kérdezte Gonkuro, mire válaszul, csak egy apró bólintassal feleltem. Úgy tunt, nem csak a testem dermedt meg a fickóból kiáradó energia hatására, de megszólalni is alig bírtam.
- Igen! Francba! Ezeknek az embereknek semmi esélyük ez ellen a démon ellen! Figyelmeztetnünk kell a harcosokat, hogy...
Kezdett bele Adam, de a végén elcsuklott a hangja.
- Bár nincs rá szükségem de lássátok a teljes hatalmam. - Mondta a démon, majd egy pillanattal késobb, az elobb még duhodten elore toro sereg nagyobbik része, élettelenul esett ossze, a látvány hatására megremegett a testem, kezeimet okolbe szorítottam és vicsorogva néztem a démonra.
- Ez ellen semmi esélyünk. Előbb halunk meg, mint sem hogy ártani tudnánk ennek a szörnyetegnek. - Mondta Ash és bármennyire akartam, hogy ne legyen igaza, valójában az én fejemben is hasonló gondolatok kavarogtak.
- Viszont... van egy olyan érzésem, hogy ha menekulnénk, akkor sem úsznánk meg élve. Szóval... nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én inkább harc, mintsem menekulés kozben szeretnék meghalni. - Próbáltam nyugodtan végig mondani, de hangomon egyértelmuen érezheto volt, hogy én is be vagyok tojva a démontól. Jobb kezemmel megmarkoltam a kardom markolatát és kíváncsian vártam, társaim vajon hogyan látják a dolgot.

Tárgy: Re: Keresztes Hadjárat Pént. Dec. 31, 2010 11:54 am

A mágustanács elnöke meglátta a mérhetetlen pusztító hatalmat majd kiáltott egyet:
-Mindenki vissza és segítse a sebesülteteket a mágusok segítségével legyőzöm és folytatjuk utunkat.-hallatszott a magabiztos parancs.A sereg mágiahasználói a vezér mellett gyülekeztek.Kétféle érzelem tükröződött vagy a megrökönyödés vagy a düh.A démon felétek fordul felemeli a kezét majd egy fekete energiagolyó sürűsödik az ujja előtt amit kilő felétek...

Tárgy: Re: Keresztes Hadjárat Hétf. Jan. 03, 2011 12:02 pm

- Mindenki vissza és segítse a sebesülteket! A mágusok segítségével legyőzöm és folytatjuk utunkat.
Dühösen álltam a főnök mellett felfejlődött sorba Yuzuhával, Adammel és Hiroshival az oldalamon. Közben a néhány szanitéc villámgyorsan kimenekítette a még nyöszörgő vagy egyéb életjelet adó sebesülteket. Sajnos a többieket nem volt idő megnézni, hogy valóban halottak-e... A felizzó mágikus körök végigfutottak a soron - egyenesen a magányos alakra céloztunk. Egy ekkora össztüzet még egy hozzá hasonló sem bírhat ki.
A felbugyogó mágia mámorító duruzsolását a sűrűsödő fekete energiagömb látványa elfojtotta. Olyan sötét volt, akár a pokol legmélye... Megkettőzött erővel szőttem a mágikus energiákat varázslattá, de hatalmába kerített a kétségbeesés. Ő hamarabb lesz kész... ne...

Dermedten néztem, ahogy felénk lövi a démoni varázslatot.

Tárgy: Re: Keresztes Hadjárat Pént. Jan. 07, 2011 4:24 pm

Túlságosan egyikünkben sem volt már sok remény, viszont én semmi esetre sem akartam elveszíteni a hitemet és bizalmamat a társaimban. Ash megnyilvánulására lehunytam szemeimet, nyilvánvalóan kimondta azt, amire talán mindannyian gondoltunk. Hiroshi beszólása viszont elnyelte a tetszésemet, kezeim ökölbe szorultak.
- Ez a beszéd! Mutassuk meg, hogy mire vagyunk képesek srácok!- javasoltam. Painillert hátrébb küldtem, ő nem rendelkezett varázserővel, talán túl sem élte volna az összecsapást, mire mindannyian készültünk. A mágustanács elnöke előreállt, végre a fejesek is csináltak valamit, ezt komolyan tudtam értékelni. Yuzuha, Arashi és Hiroshi társaságába álltam, azután kinyújtottam a kezemet.
- Adjunk a szemétládának!!!- kiáltottam, és éppen a Fire Projectile nevű varázslatot kívántam volna alkalmazni. Mindenki készen állt, viszont a következő pillanatban valami nyomasztó, szinte lélek összeroppantó energia szabadult fel. A szörnyeteg ujját felénk fordította, majd valamiféle fekete gömb keletkezett maga előtt, amit ezt követően sugár formájában küldött felénk. Az eget sötétre festette, a szám is tátva maradt a látványától. Láttam, amint Arashi kétségbe esett. Ő volt az a személy, akiben a leginkább láttam eddig a vezetői személyiséget, most viszont még őt is megrémisztette a démon hatalma. Én ugyanúgy rettegtem, vagy lehet annál is jobban. Rámarkoltam a vállára, és ezt ordítottam:
- Arashi!! Szedd össze magad, nem fogunk itt meghalni!!!
Ekkor berogyasztottam térdeimet, két karomat x alakba helyeztem a mellkasomon, majd a lehető legtöbb varázserőt próbáltam felszabadítani testem körül. Szívemben rengeteg érzelem cikázott. Félelem, életben maradni akarás, düh, a hozzám közel állók iránti szeretet. Fejemet ellepték a szép emlékeke, sok életveszélyes szituáción esetem már túl, nem kívántam itt véget vetni ennek a vonalnak. Mindent megpróbáltam felhasználni, mert erőssé akartam válni. Egy mágikus kör jelent meg velem szemben, majd széttártam karjaimat, s a képességeimnek megfelelő lehető legnagyobb tűzfalat próbáltam elindítani a felénk száguldó lövedék irányába. Ha nem is lesz sok hatása, talán annyira elég lesz, hogy megvédjen bennünket a halálos sérülésektől.

Tárgy: Re: Keresztes Hadjárat Kedd Jan. 11, 2011 9:14 pm

A lelkesedésük nem hatott át engem, már a démon csupasz megjelenésétől is égnek állt a hátamon a szőr, s minden porcikám, érzékem a veszélyt jelezte.
~ Nem futamodhatok meg! Inkább halok meg bátran, a társaim mellett, mintsem gyáván éljem le az életem~ Mélyen elmerengtem magamban, s eldöntöttem, hogy nem adom fel, a félelmem, a veszélyérzetem figyelmen kívül fogom hagyni, nem fogok senkit cserben hagyni.
-Mindenki vissza és segítse a sebesülteteket a mágusok segítségével legyőzöm és folytatjuk utunkat.-hallatszott a magabiztos parancs. Társaim, és a többi mágus azonnal teljesítette a parancsot, én mégis hezitáltam. Elvégre amíg nem kerül le a földre, nem tudok segíteni nekik, így hát egy röpke töprengés után, átaraszoltam a felgyülemlett mágusok mellett, s én is felsorakoztam újdonsült barátaim mellett, talán így segíthetek azzal, hogy jelenlétemmel biztosítom őket bizalmammal, és hogy nem hagyom cserben őket.
A mágusok mind felkészültek, hogy valamiféle össztüzet zúdítsanak a pokolfajzatra, s már én is kezdtem reménykedni benne, hogy közösen elég erősek leszünk, hogy elpusztítsuk a kárhozott szörnyeteget. De csak egy pillanatig. A Démon ránk szegezte ujját, s létrehozott egy sötét gömböt, ami egyre növekedett. A félelem, mely eddig a pillanatig kínzott, most rettegéssé vált. Szemem elől eltakarta a napot, s nem láttam mást, csak sötétséget.
- FENÉBE! TÁMADJÁTOK MÁR! -üvöltöttem, ahogyan csak a torkomon kifért, ám ekkor a nagy fekete sötétség elindult, hogy bekebelezzen mindent, és mindenkit aki az útjába kerül...

Tárgy: Re: Keresztes Hadjárat Pént. Jan. 14, 2011 11:19 am

Adam hangosan is jelezte, hogy egy véleményen volt velem és bár a tobbiek egy szót sem szóltak erre, ok sem gondolkodhattak nagyon másképpen, mivel mind maradtunk. A parancsra Yuzuha, Arashi és Adam oldalán én is beálltam a Mágus tanács vezetoje mellé a csatasorba és ahogy a tobbiek, én is elkezdtem elokészíteni a legerosebb Lightning Bolt-ot, amire csak az erombol futotta.
A mágikus erot, szinte tapintani lehetett korulottunk, ami egy kicsit megdobta az onbizalmamat.
~ Egy ekkora ereju egyesített ereju csapást, kizárt, hogy ez a dog túléljen.~ Gondoltam, de ekkor, rettento dolog tortént. A démon felénk emelte ujját és egy hatalmas eresju, fekete gombot hozott létre, amit egy sugár formájában kuldott felénk. A gombbol leírhatatlan mértéku gonoszság és mágikus ero áradt, amitol teljesen elvesztem. Hirtelen nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy meg fogok halni... hogy ennyi volt az egész és itt a vége mindennek. Tátott szájjal, remegve, bambán meredtem erore, a felénk kozeledo gombbre és nem tudtam mit évo legyek.
Mély kétségbeesésembol, végul Adam Arasihoz intézett szavai és az a hatalmas varázsero, amit felszabadított rántott vissza. Megráztam a fejemet, aztán kicsit felpofoztam magam, hogy mi a fenét csinalok én, mikor a tobbieknek kellene segítenem.
Adamhoz hasonlóanén is megpróbáltam minden maradék mágikus eromet osszeszedni és belesuríteni egy nagy támadásba, ami igaz, tudtam, hogy nem állítja meg a démon támadását, de reménykedtem benne hogy legalább kicsit lelassítja, vagy legyengíti. Egy hatalmas sárga mágikus kor jelent meg elottem és uvoltve pumpáltam mágikus eromet ebbe az egy támadásba. Láttam, hogy már adamnak sincs sok hátra és készen lesz és Arashinak sem kellett már sok.
~ Talán a mágiáink kombójával sikerul valahogy kivédeni a támadást.~ Gondoltam, kozben Ash már kezdte elveszteni a turelmét, mivel valószínuleg, o is félt.
- FENÉBE! TÁMADJÁTOK MÁR!

Tárgy: Re: Keresztes Hadjárat Vas. Jan. 16, 2011 11:00 am

Kényszerített lezárást kell végrehajtanom. Bár nem ért véget ez a küldetés mégis szükségét érzem értékelni a résztvevők energiáját amit belefektettek és kitartásukat. 125 VE a jutalmuk. Sajnálom, hogy nem sikerült befejezni.