A hobo könyve

Raven már eléggé meg erősödött és már készen állt arra, hogy meg ismerkedjen a város forgatagával. Éppen ezért vittem magammal Erába. Hogy ő is körbe tudjon nézni ott. Azonnal meg tetszett neki a sok érdekes látnivaló. Mindent meg akart nézni és ismerni. És nekem sem ártott egy kis bevásárlás így engedtem neki, hogy ő döntsön merre is menjünk. Azonban volt pár dolog, amit minden képen el akartam intézni. Éppen ezért egy olyan boltba nem tűnk be ahol mágikus tárgyakat árulnak. Ahol csupa olyan tárgy volt, amit mágusok minden nap használnak. Olyan minden napi eszközök, amik egy kicsit meg is könnyítik az életet.
- Nézd! Nézd! Mennyi minden. – Kezdett bele mikor meg látta a kirakatot. Ott repkedett az ablak előtt és mindent meg nézet. Ám egyszer csak koppant egyet a feje az ablakon. Túl közel repült hozzá. – ÁÚÚÚ. - Rázta meg a fejét. - Ez fájt. -
- Gyere, ide benézünk. – Mondtam neki mire ő a vállamra reppent és türelmetlenül várta, hogy mi lesz. Én beléptem a boltba. – Jó napot. - Köszöntem.
- Jó napot! – Kiáltott Raven is aki már nagyon izgatott volt.
- Üdvözlöm. – Köszönt az eladó. Aki egy kedves fiatal lány volt. – Miben segíthetek? – tete fel a kérdést.
- Két darab hordozható lakrymafont szeretnék. – Mondtam meg mit akarok. Az eladó azonnal meg is mutatta milyenek, vannak raktáron. Elővett egy nagyobb dobozt és felrakta a pultra.
- Nyugodtan válasszon tetszése szerint. –
Raven nem értette, minek kellenek azonban én tudtam. Ám én tudtam.
- Válasz egyet. – Mondtam neki. Mire ő elkezdte nézegetni.
- Ezek mire jók? – Tette fel a kérdést.
- Ezekkel képes az ember másokkal beszélni még akkor is ha az ország másik végében is vannak. – Mondta meg neki az eladó.
- Tényleg? Hogyan? – Kérdezett tovább.
- Így. – Mondta az eladó és megfogta az egyiket és aktiválta. Erre egy másik is aktiválódott és meg jelent benne a lány fejének kicsinyített változata.
- Nézd! Ott van. Ott van. – Örvendezett Raven.
- Na? Kell most már? – Kérdeztem meg.
- Igen, igen, igen. – Válaszolta. És elkezdte vizslatni a szerkezeteket. Kiválasztott kettőt. Egy apróbbat magának és egyet nekem. Ezzel meg is volt, az amit én szerettem volna. Kifizettem és távoztunk. Raven azonnal ki is akarta próbálta hogyan működik az övé. Éppen ezért én fel kötöttem a bal lábára hogy ne akadályozza a repülésben. Még szerencse hogy az egész akkora volt, mint egy nagyobb gyűrű. És így elfért az apró kis lábon. Ahogy aktiválta azonnal meg jelent az én csuklómon lévőben a képe és máris lehetett látni a fejét, ahogy a gömbbe bámul.
- Ha távol vagy tőlem akkor csak hívj fel és máris tudunk beszélni. Rendben? –
- Rendben. Mondta boldogan miközben reptében a lakrymafont bámulta. Így nem látta sunyin közeledő oszlopot, aminek feltett szándéka volt nekimenni a kismadárnak. Én azonban ezt nem hagytam és megfogtam Ravent mielőtt neki szállt volna.
- Vigyázz! – Szóltam neki.
- Jó. – Mondta és folytatta a repülést. Annak érdekében hogy minél több új dolgot tudjon meg a világról.
A nagyváros fogatagában figyelnem kelet nehogy elvesszen a kismadár. De épp azért kapott lakrymafont hogy meg tudjam találni ha elvés, bár erre nem volt szükség mivel nem kószált túl messzire csak egy két kirakattal arrébb. Ami legjobban érdekelte az a többféle szemes takarmány volt. Meg akarta kóstolni mindet így kénytelen voltam venni neki mindből egy kis adagot. Amit az egész napos repkedése során el is fogyasztott. Így fáradtan tértünk be egy fogadóba éjszakai szálásra. Bár olcsó volt a szoba mégis kényelmes és elég volt egy éjszakára.
Másnap reggel korán keltünk és meg is indultunk a várost ismét a nyakunkba venni. Amit a legjobb módon kezdtünk meg. A legközelebbi fogadót meg keresve. Ami nem más volt mint a Zöld galamb. Betértünk és én rendeltem magunknak ételt. Ami tartalmazott magvas kenyeret is. Aminek a magjait leszedve Raven reggelije volt meg a többi. Vagyis a kenyér az enyém volt pár szelet rántott hús társaságában. Amikor leültünk enni olyan nyolc harminc körül járhatott és amikor befejeztük kilencet ütött az óra. Nem sokkal ez után egy férfi lépett be az ajtón, akinek a látványától a legtöbb vendég azonnal el is menekült. Csak páran maradtunk a helyünkön.
- Szóval ti lennétek a mágusok. – Dörmögte a férfi. – Akkor akár kezdhetnénk is. -

Spoiler:

Era városa elég puccosnak tűnt ahogyan sétálgattam az utcákon. Mindenhol rend és tisztaság. Nem igazán nekem való egy hely, de hát ez van most idekerültem és az első és legfontosabb, hogy találjak magamnak egy fogadót ahogy sort keríthetek egy kiadós reggelire mert a hasam kezdett feketelyukká válni és kezdtem mindenhova szaladgáló grillcsirkéket hallucinálni ezért szaporábban kezdtem lépkedni és pásztáztam tekintetemmel a várost hátha kiszúrok valami hangulatos kis elhagyatott és olcsó helyet.
Lassan két órája keringtem fel alá mint egy mérgezett egér mikor egy táblára lettem figyelmes amin valami galamb volt. Nem tököltem sokat odasiettem és benyitottam. A hely pont olyan volt amilyet kerestem. Alig volt bent egy-két ember akik éppen másztak le, hogy megegyék egy újabb unalmas napok első ételét aztán eltűnjenek vissza a szobáikba vagy a városba menjenek hátha eltudják valamivel  ütni az időt. A pulthoz battyogtam majd egy torokköszörülés után a pultosra néztem.
- Halihó.. egy jó nagy adag valami tápláló étket szeretnék, hogy csillapítsam az utazásom okozta éhséget meg kérnék egy kancsó bármiféle italt is mellé, ha lehet. - mondtam szépen lassan artikulálva mindenféle ocsmány szavak nélkül, ami kicsit nehezemre esett, de most na.. egyszer ilyennek is kell lenni. Miután megkaptam az, amit rendeltem kifizettem, ami szintúgy egy nagy érvágás volt számomra, de néha valamire el kell költeni a pénzt nem csak halmozni minden egyes lehetőséggel. Az egyik sarokban található asztalhoz csoszogtam. Azért választottam az egyik sarkot mert onnan mindent beláthatok és feltudom mérni a terepet meg az embereket is.  Miután leültem gyorsan belapátoltam a kaját majd felálltam és a pulthoz tipegtem a koszos tányérral és z üres korsóval. Ahogy leraktam a cuccost kicsapódott a fogadó ajtaja én pedig érdeklődve pillantottam oda, hogy kora reggel ki az a merész ember, aki hangoskodni mer, amikor mások még félig alszanak. Egy negyvenes éveiben járó hapsi volt akinek a láttán mindenki elviharzott még a csapos is akinek éppen dicsérni akartam a kaját amit összedobtak az isten tudja, hogy miből. Körbenéztem mégegyszer és akkor láttam, hogy rajtam kívül ottmaradt még három emberke. A fószer lenézően méregetett minket ami nekem személy szerint nem tetszett és szívem szerint kikapartam volna a szemeit, de most vissza kell fognom magam mert úgy tűnik izgalmas kis kalandban lesz részem ha ennyien ennyire félnek ettől a semmirekellő kis paraszttól, aki még normális hangnemet se tud képviselni a másikkal szemben. Bezzeg, ha én beszélek másokkal egyből megköveznének vagy valami hasonló de ezek szerint vannak akik nyugodtan megtehetik mindenféle következmények nélkül.
Kíváncsian nekidőltem a pultnak a kezeimet összefontam mellkasomnál és figyeltem a férfira, hogy pontosan mit is akar mert nekem fingom se volt arról, hogy itt van valami találkozó, de a lényeg, hogy remélhetőleg elvezni fogom azt ami ebből az egészből kisül főleg ha ölhetek is.

~ Ez is kimúlt! ~
Becsaptam a könyvet és belesüllyesztettem a táskámba. ~ Kiolvastam ezt is.... Most mit kéne kezdenem magammal? Szívesen beszélgetnék valakivel, de szokás szerint nincs itt senki, csak az a fura vörös nő aki mindig olvas. Inkább nem zavarom meg. ~ Feltápászkodtam az asztaltól és elindultam fel a szobámba, majd belém nyilallt a felismerés. ~ Én egy céh tagja vagyok.... a céhek feladata, hogy megbízásokat teljesítsenek. Akkor mi tart vissza,? ~  Gyorsan felszaladtam a szobámba, összepakoltam egy táskába a legfontosabb dolgaim, lecsekkoltam, hogy minden kulcsom megvan e, majd leviharzottam a társalgóba és megálltam a felkérések fala előtt. ~ Melyik legyen? Testőrködés egy kereskedőnek? Hmm... inkább nem. Erdei szörnyeteg kiiktatása... Talán. ~ Ekkor megakadt a szemem egy küldetésen. ~ Egy ősi könyv felkutatása? Naná! ~ Leszakítottam a papírt majd kirobbanó erővel útnak indultam. Nem igazán zavart, hogy hajnali kettőt ütött az óra. A lelkesedésem túl nagy volt, na meg ha magamnak akarom a melóm 9-re oda kell érnem. Kiérve a céh épületből... inkább céh palotából, elővettem a kulcsaim.
 - Hátas kapuja megnyitálak! Pegasus. - Felizzott egy varázskör, majd megjelent a hívott csillaglélek.
 - Rég láttalak. -   Mosolyogtam rá Pegasusra.
 - Kockacukrot? - Ajánlottam fel neki egy kis nasit, melyet a zsebemből halásztam elő.
- H-Há-hát ha m-már így felajánlottad.... - Azzal elette a kezemből a felé nyújtott édességet.
- D-De ugye nem k-kell sokat maradnom? -
- Hát... nem igazán.. ha nagyon akarsz menni akkor elég ha leviszel a hegyről Magnoliáig. -  Egy kicsit még beszélgettünk, majd felmásztam a hátára, és el is indultunk. Természetesen csupán Magnoliáig vitt Pegasus, nem akart éjszaka idegen helyeken repülni. Legalább egyenesen a vonatállomásnál rakott ki. Szerencsémre volt egy kora hajnali járat, ami 4:05 kor futott ki a peronról. Az úton elaludtam, épp hogy időben felébredtem, hogy le tudjak mászni a vonatról. Előkotortam a küldetés papírját majd átfutottam gyorsan még egyszer.
~ Asszondja' hogy: Zöld Galamb Fogadó. Nem írnak konkrét címet... Remélem még időben megtalálom. ~ Az utcákon már egyre többen sürgölődtek-forgolódtak, így volt kitől segítséget kérnem. Több sikertelen próbálkozás után valahogy rátaláltam a helyre, majd beléptem az épületbe 8:50-kor. Letelepedtem egy asztalhoz és rendeltem magamnak reggelit, melyet sietve el is fogyasztottam. Épp hogy befejeztem az evést egy mackós fickó rontott be. Bárki is lehetett, az emberek megijedtek tőle, és azonnal felrohantak a szobájukba. Még a csapos is eltűnt. Nem maradtunk sokan. Csupán két fiatalabb férfi, egy szintúgy fiatal lány és én.
- Szóval ti lennétek a mágusok.... Akkor akár kezdhetnénk is. - Szólalt meg, miután mindenkit végigmért sértően megvető tekintettel.

Mit ne mondjon az ember, az utazás fárasztó dolog. Legalább az idő kegyelmet gyakorol rajta, pont kellemesen langyos a levegő, nem túl hideg, és nem is túl meleg, ami ritkaság számba megy a nyár közepén. Határozottan szerencsésnek mondhatja magát. És olybá tűnik, ez a szerencse nem ennyiben fog kimerülni, hiszen megpillant egy nagy várost, akkorát, amilyet eddig nem látott. Izgalmában kicsit toporogni kezd, és útitársához intézi szavait.
 
-Látod ezt?! Mekkora város!
 
A lány futásnak ered, és meg sem áll, egészen a határon pózoló tábláig.
 
-Era...szép neve van. Vajon milyen hely lehet? Nézzük meg közelebbről!
 
Javasolja társának, és vidáman veti magát az utcák labirintusába. Csodálkozó tekintettel veszi szemügyre a házakat, legtöbbjük kettő, de akár három vagy négy emelet magas is lehet! Annyira leköti a figyelmét az újdonságok áradata, hogy több embernek is nekimegy.
 
Sok ember jár és kel, a sűrű népesség el is bizonytalanítja kicsit. Nincs hozzászokva a tömeghez, ezért korábbi lelkesedése alább apad, de mindezek ellenére igyekszik bátran közlekedni a járókelők között. Közben a pletykásabb emberek beszélgetése megüti a fülét. Valami háborúról, és céhekről társalognak, felháborodásukat és félelmüket a legkevésbé sem leplezve.
 
~Háború? És mik azok a céhek? Anya soha nem mesélt ilyenekről.
 
Kicsit elszomorítja saját tudatlansága. Mégis mikor dúlt itt háború? Fogalma sincsen semmiről, ami Fiore többi részében zajlik. Úgy tűnik, hogy igyekeznie kell többet megtudni az ország eseményeiről , és ha már itt járunk, magukról a céhekről is. Közelebb megy a beszélgető férfiakhoz, de ahogy a távolság csökken közöttük, a társaság negatív hangulata egyre jobban ránehezül. Nagyon mérgesnek tűnnek, szinte már vitatkoznak! Egy lépést sem mer tovább tenni, azon nyomban az ellenkező irányba indul, hogy minél előbb eltűnjön a szemük elől. Pár méter után lelassulnak léptei, és szomorú arccal ballag, amerre az orra viszi.
 
-Nem is olyan egyszerű ez, mint ahogy azt először gondoltam. Ez a sok idegen ember...az ismeretlen környezet...
 
Panaszolja el bánatát a kezében utazó tojásnak. Kis barátja nagyon jó hallgatóság, de annak még jobban örülne a lány, ha láthatná is, hogy kihez beszél. Még egy kis mocorgást sem érzett azóta, hogy megtalálta az erdőben.
 
Mielőtt észbe kaphatna, egy téren találja magát. Vegyesen helyezkednek el szépen kikövezett ösvények, és zöldellő gyepfoltok fákkal, bokrokkal, és virágokkal díszítve. Ám ez a szép látvány sem volt elég ahhoz, hogy rossz hangulatán javítson, de tagadhatatlan, hogy ezen a helyen kellemesebben érzi magát, mint a túlzsúfolt utcákon. Leül egy közeli padra, ölébe állítja a tojást, és simogatni kezdi a Holdra emlékeztető kráteres felületet. Egyre jobban belemerül gondolataiba, majd egy kedves női hang téríti észhez.
 
-Hát veled mi történt kislány? Olyan bús képet vágsz, hogy összeszorul a szívem, ha rád nézek.
-H-hogy mi?! - Pillant fel zavartan. - E-e-elnézést. Csak megijesztett. Nincs semmi baj, csak...csak most érkeztem a városba. Még sosem voltam ilyen helyen, és az a sok ember...nem vagyok hozzászokva a tömeghez. Kicsit ijesztő nekem.
 
Válaszolja egy ideges félmosoly szerűséggel arcán, majd végig szemléli a nőt. Fiatal hölgyemény, az arcvonásai kedvesek, és a legszembetűnőbb dísz, az a mellkasához kötözött kisbaba. Kedvesen a lányra mosolyog, majd leteszi kosarát, és mellé ül a padra.
 
-Valóban szokatlan elsőre. - Mondja lágyan. - De idővel meg sem fog kottyanni. Addig is, boldogan segítek neked bármiben, amiben módomban is áll. Amy a nevem. -  A lány felé nyújtja kezét, ahogy bemutatkozik.
-Tényleg? - Egy szemvillanás alatt kivirul, boldogan fogja meg kacsóját.- Az enyém Shaela, Shaela Primrose. Tudja, egy távoli faluból jöttem, és nem sokat tudok arról, hogy mi történik az országban. Az utcán hallottam pár embert beszélni valami háborúról és céhekről. Mesélne nekem ezekről?
 
A nő mosolyogva bólint egyet, és nekilát a hírmondásnak. Először a törvényes és a sötét céhek közötti háborúról beszél neki, majd kitér a más országok fenyegető mozgásaira is.
 
-Úgy tűnik mindenhol lehet gonosz embereket találni. Soha nem fogom megérteni, hogy mi a jó a rablásban, a gyilkolásban, vagy a háborúban. Nem sokkal jobb a béke? Jó lenne, ha nem kezdenék el újra a viszálykodást. -Jegyzi meg, miközben az alvó kisbabát figyeli. Bárcsak mindenki ilyen békés lenne, mint ez az apró tünemény. - De jó tudni, hogy vannak tisztességes emberek is, azokból a törvényes céhekből. Lehet csatlakoznom kéne egyhez.

 
-Valóban, egyet értek veled. De sajnos a pénz és a hatalom nagy úr, sokak lelkét megrontotta már. Ami a céh dolgot illeti, tényleg nem rossz ötlet a csatlakozás, ha tudsz mágiát használni. Úgy hallottam, hogy kedvesek és segítőkészek a céhek tagjai, biztosan támogatni fognak, amíg megszokod az új környezetet. Némelyikük olyan, mint egy nagy család.
 
-Egy család? - Szemei felcsillannak ennek a hírnek a hallatára. - Megfontolom a dolgot, hátha találok egy nekem megfelelő céhet. De most jut eszembe. - Pillant a kendőre, amiben a gyermek pihen. - Hol lehet ilyen kendőt kapni? És hogyan kell felkötni? Tudja, ezt a kis apróságot viszem állandóan a kezemben, de a pozíciótól elfáradnak a kezeim, és hosszabb távon kényelmetlen. Sokat segítene, ha magamhoz tudnám kötni. - Utal az ölében csücsülő tojásra.
 
-Oh, hogy ezt? Szívesen megmutatom neked. A városban is körbevezetlek, még van egy kis időnk, mielőtt haza kell mennem.
 
Shaela boldogan fogadja el az ajánlatot, nem is haboznak tovább, belevetik magukat a város forgatagába. Mindenféle üzlet kirakatát megnézik. Ruhák, ékszerek, változatos élelmiszerek, még egy patika szerűség is magához láncolja pár percre a kíváncsi lánykát. Nagyon jól érzi magát Amy társaságában, és az időnként felsíró kisbabával. A túra végeztével betérnek abba az üzletbe, ahol a nő vásárolta a babahordó kendőjét, Shaela is választ egy világos sárga színűt, szélén virág hímzéses díszítéssel. Miután megvásárolta, Amy felteszi neki a kendőt, közben elmagyarázza neki, hogyan is kell csinálnia, ha majd egyedül fog megpróbálkozni a felhelyezéssel.
 
-Először keresd meg a közepét, elöl simítsd magadhoz, majd hátul keresztezd és vesd át a vállaidon, hogy a két szár ismét elöl legyen. Még most igazgasd el, ne legyenek gyűrődések, mert később kényelmetlen lehet. - Szépen megcsinálja neki, és folytatja tovább. - Ezután bújtasd be a zsebbe őket, és a köldöködnél keresztezd újra a két szárat, vezesd hátra és kösd meg. Legyen stabil, de ne túl szoros. Most már csak helyezd el az elöl kialakított zsebben a tojást, és ennyi az egész.
 
-Rendben... - Követi az utasítást, és beteszi helyére kis barátját. - Így valóban sokkal jobb.
 
Mondja mosollyal az arcán, majd tovább állnak. Későre jár az idő, úgyhogy Amy elvezeti Shaelát egy fogadóhoz. És hogy melyikbe? A Zöld Galambba. A nő jó helynek véli, azért ajánlja neki. Ezek után elköszönnek egymástól, majd a leányzó kivesz magának egy szobát, és nyugovóra tér.
 
Másnap reggel olyan fél kilenc tájt ébred. Nagyon jót aludt, hiszen nem sok alkalma van igazi ágyban feküdni a hideg föld helyett. Felkel az ágyból, összekapja magát, a tegnap tanult technikával magára erősíti a tojást, és körül vagy belül öt perccel kilenc előtt lemegy, hogy megreggelizzen.
 
Ám nem adnak sok esélyt neki a rendelésre. Mire kitalálja mit is szeretne enni, az ajtó kicsapódik, majd mindenki, beleértve a csapost is, kámforrá válik. Feláll a szőr a hátán a helyzettől, meg persze az ajtón belépő és morgó alaktól. És az a megvető pillantás az utolsó csepp a teli pohárban, szótlanul hátrál meg és ül le egy távolabb lévő asztalnál.
 
~Vajon milyen mágusokról beszél? És mibe akar belekezdeni?
 
Ha mást nem, legalább végig hallgatja a furcsa férfit, a másik három férfival egyetemben.

- Gyere csak közelebb kislány! Ne akard, hogy ordítozzak! – Szólalt meg a férfi. Ezt követően a férfi meg fogott egy széket és azt a tengelye körül megpörgette és rátelepedett. - Puhány kispacákok vagytok mind, de manapság mit vár az ember a fiatal mágusoktól. A nevem ne érdekeljen, úgyis csak elfelejtenétek, és nem akarok a pajtásotok lenni! Egy aljas kis genyó ellopta a naplómat, ami rohadul kell nekem! Nem azé', mert a nőim lakrimafon-száma benne van, hanem mert... Aszittétek, mi? Semmi közötök hozzá! Keressétek meg, és hozzátok vissza! – Mondta mindenkinek. Akik nem voltak mások mint jó magam és még két férfi és egy lány. Négy ember és egy kis holló volt a teremben a férfin kívül. Így elég érthető volt kihez is akart beszélni.
- Kik lopták el a könyvet? – Tettem fel a kérdést még mielőtt a többiek bármi mást i tehettek volna.
- A Zafír Könnyek vagy az Elhagyatottak voltak... Piti sötét céh mindkettő, és a nevük is ostoba, alig van köztük mágus, de olyanok, mint a patkányok. Mindenhol ott vannak, betelepülnek az életedbe, és csak akkor veszed őket észre, ha már késő! – Morogta a hobo.
- Mit fizet ha vissza kerül a könyv magához? – Tettem fel az újabb kérdést.
- Pff... ez a baj a fiatalokkal. Mindig csak az érdekli őket, hogy ők mit kapnak... Bármit, taknyosok. Pénz kell? Egy ritka növény? Valami trükkös lakrima? Én bármit beszerzek, kis szarzsákok! Híres akarsz lenni? Megkapod! Csak hozd el a naplóm! Menjetek már, nem érek rá egész nap! – Morogta tovább - Két nap múlva ugyanitt, ugyanebben az időben! Ha nincs meg a könyvem, ne is gyertek vissza! – Mondta el a lényeget. Amit tudnom kellet. Ezt követően egy dühöset csapott a karjával minek hatására egy jókora szélvihar támadt az épületben. Minden szabad bútor amin nem volt ember azonnal össze vissza repült. Szegény Raven a szélvihar majdnem elfújta. Azonban én nem hagytam és megfogtam és magamhoz húztam egy kézzel. Úgy hogy azok aki a többi asztalnál ülnek ne lássák mit is csinálok. Nem volt ez túl nehéz mivel én ültem a férfihez legközebb. Míg a maradék három ember a hátam mögött ült. És amúgy is a mágiarejtő köpenyem elrejtette a mozdulatom a többiek elől a mágikus erőmmel együtt. Számukra csak egy átlag ember voltam. De nekem nem is volt kedvem mutogatni az erőm így hagytam hogy minden mennyen a maga módján. A férfi fel állt és távozni készült az épületből. Amikor is rúnalovagok jelentek meg az ajtóban.
- Theobard Moo-ching parancsnok! – Kiáltotta  az első katona, aki belépet és azonnal haptákba vágta magát. - Azt mondták, valaki riogatja idebent a népeket. –
- Pofa be! – Förmedt rá a férfi akinek már kilétére fény derült.
- Amint látja már elintéztem a rendbontókat, hagyja őket lelépni, biztos csak a másnaposság. – Utasította rendre a katonát.
- De uram... az egész étkezde... -  próbált a katona ellenkezni azonban a főnöke dühös tekintete belefojtotta a szót.
- Ez az én esetem, és én úgy határoztam, hogy szabadon távozhatnak! Maga is leléphet, tizedes! – Adta parancsba és aztán távozott a katonákkal együtt. Én meg vártam míg rendesen emennek és aztán fel álltam miközben az egyik kezemmel Raven-t tartottam úgy sétáltam ki az épületből. A kis madár nem szólt semmit sem csak hallgatott. Kisétáltam az épületből és elhagytam azt. Jó pár méterre tőle szólalt meg Raven.
- Kes ez most mi volt? –
- Egy felkérés. – Válaszoltam neki.
- De az eddigiek nem ilyenek voltak. –
- Ilyen a személyes felkérés. – Közöltem vele.
- Nekem nem tetszett annak az embernek a modora. Olyan goromba volt. – Mérgelődött a kismadár.
- Nem a modora a lényeg. Hanem a munka. – Magyaráztam neki. Mivel már sajnos elég sok ehhez hasonló felkérést kellet teljesítenem.  – Most viszont ideje dolgozni. Renden? –
- És hogy, Most mit csinálunk? – Kérdezte mivel még nem volt ilyenben gyakorlata.
- Először is repülj körbe a városban és keres olyan helyet ahol az utcákon sok a szemét, a házak romosak, Az utcák koszosak és büdösek. És a legfontosabb az előbb látott egyen ruhások nem járnak arra. – Adtam ki az utasítást Raven-nek, aki azt örömmel fogadta. Mivel így ő is be tudott segíteni a feladatba.
- Rendben. Ne aggódj, meg találom. – Mondta miközben fel reppent a kezemből.
- Ne repülj túl alacsonyon. Nehogy elkapjon valameik macska. – figyelmeztettem mielőtt még elindult volna.
- Nyugi nem fog elkapni egy girhes dög sem. – Mondta miközben egyre jobban távolodott. Tudtam jól hogy milyen éppen ezért hagytam neki hogy részt vegyen ebben a munkában. A légi felderítés sokat tud segíteni ha az ember veszélyes helyen dolgozik. Bár már jártam ebben a városban mégsem ismertem túlságosan. Épen ezért küldtem el Raven-t felderíteni. Ám nem sokkal ahogy elment egy férfi termett mellettem akinek fehér haja volt és a hátán egy hatalmas hátizsák.
- Érdekes egy helyzetbe pottyantunk nem gondolod? Szerintem több szem többet lát. Nem gond, ha csatlakozom hozzád? – Tette fel a kérdés. Amit én nyugodtan fogadtam. Nem nagyon érdekelt de ha jönni akar had jőjőn.
- Rendbe. - Válaszoltam neki.

Láthatatlanná válási kísérlete kudarcba fulladt a hobo ráripakodott, és közelebb parancsolta magához.
 
-Eeek! - Sikkantott fel.
 
Bátortalanul araszolt egy közelebbi asztalhoz, ahol ismételten helyet foglalt, miközben a tojást szorongatta. Így ült mozdulatlanul, és hallgatta az öreg mondandóját, miközben időnként másfelé pillantgatott.
 
~Mi az a lakrimafon? - Tette fel magában a kérdést. A lakrimák nem voltak ismeretlenek számára, de ezt kifejezetten újnak találta.
 
Nem sokat értett az egész helyzetből, egyedül annyi esett le neki, hogy valaki ellopta a férfi könyvét, vagy mijét, és tőlük várja el, hogy megkeressék neki, busás jutalom fejében. Úgy érezte, hogy nem sok köze kéne legyen ehhez az ügylethez, mégis valahogy bele sikerült keverednie ebbe az esemény kavalkádba. Csöppet sem tetszett ez neki, főleg a toprongyos emberi lény modora miatt. Jobbnak látta, ha nem áll neki kérdezősködni, már így is eléggé meg volt rémülve tőle.
 
Miután a férfi "válaszolt" mindenki kérdésére, egy kézlegyintéssel kisebb szélvihart kavar a helyiségben. A székek és az asztalok felfordulnak, kivéve persze a már elfoglalt ülőalkalmatosságokat. Shaela ismételten felsikkant, előre görnyed, és ráhajol a tojásra, bármelyik anyát megszégyenítő módon védelmezve kis barátját.
 
Miután a kissé heves szellő alább hagyott, felemelte fejét, melynek tetején egy kóc forgatag csücsült. Nem kissé nevetséges látvány, de ezt a lány elsőre nem veszi észre. Nem volt ideje rá, mert azon nyomban, ahogy a furcsa alak távozni készült, egy csapat rúnalovag tört be a fogadóba. Ettől ismételten megugrik, de a hangját ezúttal sikerült többé vagy kevésbé magába fojtania.
 
~Nem lehetne végre abbahagyni az ijesztgetést?!
 
Gondolta magában egy elkeseredett arckifejezéssel kísérve. Viszont fülei érdekes információt fognak fel, mi szerint a férfi nem más, mint Theobard Moo-ching parancsnok. Bár a név nem mondott neki sokat, de nem kicsit meglepte, hogy ez a szakadt alak véletlenül katona. De meglepettsége nem sokáig maradt uralmon, megkönnyebbültsége vette át a helyét szívében, mikor végre távozott köreikből a férfi.
 
Ezek után úgy dönt, hogy visszatér szobájába, túl sok kaland volt ez így egyszerre, és különben sincs köze ehhez az egészhez. Felállt, és ahogy megfordul, egy kisebb tükörbe sikerül belepillantania. Ekkor tudatosult benne, hogy gondosan fésült haja most már az égnek mered, és tele van kócokkal, meg gubancokkal.
 
~Ez nem az én napom...
 
Suhan át fején, miközben olyan arcot vág, mint aki mindjárt sírva fakad. Eztán találkozik csak tekintete az egyik vendéggel, aki szem és fültanúja volt az iménti jelenetnek. Ismerős arca volt, sőt, ez még enyhe kifejezés! Jól ismerte a fiút korábbról, egy fesztiválról. Gakuya volt az, nem más, gyógyír volt ez idegeinek.
 
-Gakuya! - Kiáltja el magát, ahogy közelebb ugrik hozzá. - De örülök, hogy látlak! Végre egy normális emberi lény. - Nyögi ki könnyeivel küszködve. - Te nem tudod mi történik? Fogalmam sincs hogyan keveredtem ebbe az egészbe. - Kérdi tőle, hátha Ő tud válaszokkal szolgálni.

Volt, aki feltett pár kérdést a fickónak, de az nem valami sok információt volt hajlandó elárulni. Nem értem, miért nem adott, egyetlen normális kiindulási pontot sem. Én meg sem próbáltam válaszokhoz jutni, úgyse jött volna össze. Már azon morfondíroztam, hogy hogyan szerezhetnék valamilyen nyomot, amin el tudtam volna indulni. Nem volt sok időm ezen gondolkodni, ugyanis egy mini tornádó söpört végig az étkezdén. Nem figyeltem, de valószínűleg a pacák idézte elő. Épp kifele indult volna, mint aki jól végezte dolgát, amikor néhány rúnalovag tört be az épületbe. Theobard Moo-ching parancsnok, - ahogy a rúnalovagok hívták - kiparancsolta őket, minket pedig magunkra hagyott. Egy kicsit filozofáltam, de nem ugrott be a név sehonnan. Már én is úgy döntöttem, hogy elindulok a könyv után, amikor egy ismerős, női hang ütötte meg a fülem.
- Gakuya! – Kiabált felém az ismeretlen. Megfordultam, majd megpillantottam a lányt. Egyből felismertem. Shaela volt az, a fesztiválról. megnyugtatott a gondolat, hogy nem vagyok teljesen egyedül… Mégis csak az első küldetésem.
- De örülök, hogy látlak! Végre egy normális emberi lény. Te nem tudod, mi történik? Fogalmam sincs, hogyan keveredtem ebbe az egészbe. – Hadarta el, néha a sírás küszöbén állva.
– Shaela! – Kiáltottam fel az örömtől és a meglepetéstől. – Jó újra látni téged! De, kivételesen tudom, hogy mi történik. Ez egy küldetés. Az egyik nap a céhemben unatkoztam, amikor egy hirdetés felkeltette a figyelmem a felkérések falán. A lényeg, hogy egy ősi varázskönyvet kell megkeresni. A hirdetés sem tartalmazott sok konkrétumot, gondoltam majd élőben elmondanak mindent… Tévedtem. A felkérésen az szerepelt, hogy ma reggel 9-re ide kell érni, a Zöld Galamb fogadóba. De mi lenne, ha valahol máshol folytatnánk a beszélgetést, mielőtt ránk kenik a felfordulást? Kisétáltunk a fogadóból, majd kerestünk egy félreeső sikátort.
– Olyan fáradt vagyok. Alig értem ide 9-re, sajnos későn vettem észre a kiírást, így nagyon kellett sietnem. De szerencsére sikerült megreggeliznem és az idő is szép. Rámosolyogtam, majd észrevettem a ráerősített tojást.
– Tudtam, hogy más rajtad valami, de nem tudtam, hogy mi. Rájöttem… Anya vagy! Mármint nem terhes, hanem van egy tojásod! Ez fantasztikus! Minden esetre már te és a tojás is benne vagytok, így egy kérdés maradt… Hogyan induljunk a könyv után?

- Shaela! – Kiáltott felé Gakuya, mikor felismerte - Jó újra látni téged! De, kivételesen tudom, hogy mi történik. Ez egy küldetés. Az egyik nap a céhemben unatkoztam, amikor egy hirdetés felkeltette a figyelmem a felkérések falán. A lényeg, hogy egy ősi varázskönyvet kell megkeresni. A hirdetés sem tartalmazott sok konkrétumot, gondoltam majd élőben elmondanak mindent… Tévedtem. A felkérésen az szerepelt, hogy ma reggel 9-re ide kell érni, a Zöld Galamb fogadóba. De mi lenne, ha valahol máshol folytatnánk a beszélgetést, mielőtt ránk kenik a felfordulást?

 
Felvont szemöldökkel hallgatja a fiú magyarázatát. Az nem furcsa, hogy barátja válaszol egy felkérésre, annyit legalább már tud, hogy ez természetes egy céhen belül. De valami mégsem hagyja nyugodni.
 
- Egy küldetés? És egy ősi könyvet kell megtalálni? - Kérdezi kicsit kétkedően. - Elég furcsa, hogy egy ilyen ember egy ilyen kincset elveszít. Te nem találod annak?
 
- Igen a papíron ez állt.... Nem tudom, mi oka lenne hazudni?
 
Ez valóban jó kérdés, és a lány sem lát sok okot arra, hogy az a mogorva ember hazudjon nekik.
 
- Hmmm...nem tudom. - Válaszolja vállát vonva. - Nincs sok tapasztalatom a hasonló emberekkel. - Majd ismét a tükör felé fordul, és elborzad haja állapotától. - Ha nem gond, rendbe szedném magam, és lehoznám a cuccaimat.
 
- Persze, nyugodtan! Feljöhetek veled megvárni?
 
- Oh, persze, nem gond!
 
Válaszolja kedvesen, majd elindul felfelé. A szobába érvén nekilát a pipere folyamatnak, közben Gaku az ágyon ülve várakozik. Nem kis munka és fájdalom árán tudja csak kiszedni a gubancokat hajából. - Mégis hogy lehet ilyet csinálni? A hajam egy részét sikerült kiszaggatni... - Olyan képet vág, mint aki mindjárt elsírja magát, mikor ránéz a fésűből kikandikáló hajszálakra.
 
- Ha tudnék segítenék, de nem vagyok a fésülés mestere...

 
- Hát, ez nem túl vigasztaló. - Nyögte az orra alatt morogva. - De nem lehet ezzel mit csinálni. Majd kinő újra. - Próbálja ezzel a gondolattal vigasztalni magát, majd a holmijaival kezd babrálni. Mikor befejezi a pakolást, zsákját a hátára veszi, megigazítja a tojás pozícióját, és Gaku felé fordul. - Mehetünk. - Majd az ajtó felé veszi az irányt, és lemegy a fiúval együtt. A csapos közben előkerül, és próbálja feltakarítani a felfordulást, amit a szakadt férfi okozott tavernájában. A lány még gyorsan kifizeti az éjszakát, majd kimegy Gakuya oldalán.
 
- És most merre?  Mit szólsz egy távolabbi parkhoz, vagy egy sikátorhoz?
 
Shaela hasából furcsa morajlások áramlanak. Ebben a pillanatban jutott eszébe, hogy még nem is volt alkalma reggelizni. - Előbb talán ennék valamit. - Jelenti ki zavarában, még az arca is bele vörösödik.
 
- Én nem tudok mit a szádba adni. Keressünk egy kajáldát!
 
- Hát akkor mire várunk! - Megindult nagy lelkesedéssel, ami apránként alább hagyott, majd megállt. - Nem tudsz egy helyet? Mert én nem.
 
- Azt hittem tudod merre megyünk... Nem ismerem a várost. - Ekkor a fiú elgondolkozik egy pillanatra, majd beugrik neki valami. - Várj! Azt hiszem az állomás mellett van egy kis bódé! - Kiáltott fel lelkesen. - Már csak az a kérdés, hogy hol az állomás.

 
- Bízd csak rám! - Lekapja hátáról a táskát, és túrni kezd benne. Beletelik pár percbe, de végül csak előkerül a... - Mágikus Tájoló! Még a fesztiválon vettem, de nem volt alkalmam eddig kipróbálni. Az árus azt mondta, hogy csak ki kell mondani a hely nevét, és arra mutat a tű. - Meséli büszke testtartással, mintha az év jótettét hajtaná éppen végre. - Vasútállomás! - Hangzik el szájából, és a kis szerkezet máris működésbe lép. A tájoló veszettül pörög, megáll egy kicsit, majd megint megperdül. Vajon mi lehet a baj?
 
- Öm... Shaela... nem akarom elrontani az örömöd... de szerintem nem működik.
 
Azaz ismerős zavarodott arckifejezés visszatér pofikájára. - Eh? Ezzel meg mi a gond? - Nézegeti jobbra, balra, fel és le, de nem érti mit ronthatott el. Hosszas gondolkodás után egy halvány megérzés kezdi vezérelni. - Era, Vasútállomás? - Próbálkozik ismét. Ezúttal a tű pörög egy másodpercet, majd beáll a helyes irányba.
 
- Úgy látszik most rendesen áll!
 
- Aaah, már megijedtem, hogy elromlott.

Nagy megkönnyebbüléssel nyugtázza az eseményt, majd felkapja a zsákját újból, és elindul Gaku oldalán, miközben a tű irányát követik. Idővel eljutnak egy sikátorhoz, melynek irányába a tű mutat.
 
-Na most merre? - Kérdezi elbizonytalanodva.
 
-Hát megyünk amerre a tű mutat. - Reagálja le Gaku kérdését, hisz nem sok tapasztalata van a sokak által rettegett sikátorokkal.
 
- Akkor bemenjünk? Te döntesz én nem szólok bele. - Mondja egy kis hatásszünet után.
 
- Igen, már elég éhes vagyok. - Ebben a pillanatban csak a hasa parancsol, nem az észérvek. Habozás nélkül be is fordul a gyanús kis utcába barátjával együtt.
 
- Remélem nincs senki a sikátorban csak mi...
 
- Mert baj, ha van valaki? - Kérdezi, majd ahogy bentebb érnek egy furcsaságra lesz figyelmes. - Mi ez a szag? - Szimatol újra a levegőbe. Nagyon ismerős volt neki. Majd beugrik neki valami, és a felismerést sokkos tekintet követi. - Ez vér...
 
- Lehet csak egy állaté. Na jó... nem hiszem... nézzük meg!
 
Nem reagál semmit Gaku  önámítására, inkább vesz egy mély levegőt, és nézelődni kezd a sikátorban. Nem lát sokat ugyan, de éppen eleget ahhoz, hogy a szemét között ráleljen a szag forrására. Egy fiú fekszik ott, csurom véresen, első ránézésre csak egy hajszál választja el a haláltól.
- Jézusom! Segíts, gyorsan vegyük ki onnan! - Miután kihalászták és lefektették a földre, gyorsan megvizsgálja. Nagyon súlyosak a sérülései és nagyon vérzik. Minden porcikáját ellenőrzi, és még ha csak egy pillanatra is, feltűnik neki a szeme alatti könnycsepp tetoválás. Nem tartotta fontosnak ezt a felfedezést, az jobban aggasztja, hogyan fogja életben tartani.
 
 Bár tudja mélyen, majdnem esélytelen, hogy talpra állítsa, de mégis megpróbálkozik vele. - Lesser Heal! - Nyújtja a fiú fölé kezeit, melyek a varázslattól fényleni kezdenek. Shaela minden porcikája megfeszül a műveletbe, de már a legelején is számított rá, hogy nem lesz egyszerű a beavatkozás. Maga a varázslat nem elég erős ahhoz, hogy teljesen meggyógyítsa, de ha eléggé koncentrál és minden erejét beleadja, akkor talán annyit elér, hogy életben maradjon.
 
Hosszas próbálkozás után a fiú légzése és szívverése stabilizálódik, de ereje teljesen elfogy, és a földön terül el. Nagyon legyengült, és az éhség ezen nem segített.
 
 - Életben marad...de...mindenképp...segítség kell...neki. - Nyögi ki, miközben álmosságával küzd.
 
Eztán Gaku lép akcióba, és befejezi az ellátást a lány helyett. Nem sokat lát ebből, de megnyugvás tölti el, hogy munkája nem vesz kárba, és megfelelő kezelésben részesül betegük. Miután végzett, odalép hozzá.
 
- Shaela... Jól vagy? - Kérdezi aggodalommal.
 
- Csak...túl sok...varázserőt használtam. Nagyon súlyosak... - Egy pillanatra megáll, küzd az ébren maradásért. - voltak...a sérülései...jól...lesze... - Elveszteti a harcot, és végül elájul.
 
Jó ideig fekszik így védtelenül, majd végül a nagy zajongás ébreszti fel. Hosszasan nyöszörögni kezd, majd nagy nehezen szemeit is kinyitja. - Mi történt...? - Nyögi ki nehézkesen. - Hol is vagyok? - Bár még nagyon fáradtnak érzi magát, de megpróbálja ülő helyzetbe tornázni magát...sikertelenül. - Ah, a fenébe...a fiú hogy van?
 
Ahogy Gaku meglátja, hogy a lány ébren van, azonnal hozzá siet. - Shaela jobban vagy? - Kérdezi tőle. - Úgy látom ébredezik, úgyhogy szerintem jobban.
 
- Az nagyon jó...én meg jól leszek...csak pihennem kell kicsit. - Ekkor  meg kordul hangosan a gyomra. - És ennem...
 
Barátja felpattan, majd egy dobozzal a kezében tér vissza, és felé nyújtja. - Ebben kaja van! Az egyik srác ejtette el.
 
- Srác...? Volt itt valaki? - Kérdi, majd ismét megpróbálkozik a felüléssel, mielőtt elvenné a kajás dobozt. Ezúttal sikerrel jár, és miután magához vette az ételt, a táskája egyik oldal zsebéből vesz elő evőeszközt. - És honnan jött ez az étel? - Kíváncsiskodik az első néhány falat után.
 
- Ömm... - Gondolkozik pár pillanatig, majd folytatja. - Két fickó végignézte a gyógyításod valahonnan távolabbról, ahonnan nem láthattuk őket, majd amikor előjöttek azt követelték, hogy adjalak át téged meg a fiút nekik. Ja és véresek voltak a fegyvereik, szóval valószínűleg a fiú baját is ők látták el. Amit kicsit furcsállok is, mert ugyan olyan könny tetkójuk volt mint neki.
 
- Ah...már értem. - Reagálja a következő néhány falat után, de még nem igazán fogja fel, hogy az élete pár perccel ezelőtt még  veszélyben volt. - Örülök, hogy sikerült elkergetned őket. És ez tényleg furcsa, miért akarták megölni a saját társukat? - Ekkor nézett rá a fiúra, aki már ébredezni kezdett. - Hátha ő meg tudja válaszolni ezt a kérdést.
 
- Jó reggelt! - Mondta mosolyogva Gakuya, miután a betegük felé fordult.
 
Miután teljesen észhez tért, értetlen arckifejezéssel tapogatja saját testét, halálos sebeit kutatva. Eztán fordul csak a páros felé, ijedtében megpróbál felpattanni, de egy hangos nyögés után újra összeesik. Valószínűleg még nagy fájdalmai vannak.

A lány felvonta a szemöldökét, majd kétkedve megszólalt.
- Egy küldetés? És egy ősi könyvet kell megtalálni? Elég furcsa, hogy egy ilyen ember egy ilyen kincset elveszít. Te nem találod annak? - Ez egy kicsit összezavart. Nem értettem, hogy a fickónak mi oka lenne kamuzni.
- Igen a papíron ez állt... Nem tudom, mi oka lenne hazudni? – Shaela egy pillanatra elgondolkodott, majd egyetértett velem.
- Hmm... Nem tudom. Nincs sok tapasztalatom a hasonló emberekkel. -  A lány  megfordult, majd vetett egy pillantást a tükörképére, mely látszólag nem tetszett neki.
- Ha nem gond, rendbe szedném magam, és lehoznám a cuccaimat. –
- Persze, nyugodtan! Feljöhetek veled megvárni?  -
  - Oh, persze, nem gond! -   Követtem Shaelat a szobájába, aki nyonban elkezdett pakolni és fésülködni, ami közben kitépte a haja egy részét. Rgy idő múlva kijelentette, hogy kész az indulásra. Leviharzottunk a szobából majd kiléptünk a fogadóból.
- És most merre? Mit szólsz egy távolabbi parkhoz, vagy egy sikátorhoz? - Shaela hasa megkordult, ami elég valószínűvé tette, hogy először valami más helyet kell keresnünk.
- Előbb talán ennék valamit. -
- Én nem tudok mit a szádba adni. Keressünk egy kajáldát!
- Akkor mire várunk?! - Shaela negy hévvel megindult előre majd lelassított és felém fordult.
- Nem tudsz egy kajáldát? Mert én nem. -
- Azt hittem tudod merre megyünk... Nem ismerem a várost. - Egy picit elméláztam, majd beugrott, hogy mintha a vasútállomásnál láttam volna egy ételesbódét.
- Várj! Azt hiszem az állomás mellett van egy kis bódé! Már csak az a kérdés, hogy hol az állomás... - Amilyen gyorsan jött a lelkesedésem, olyan gyorsan múlt is el.
- Bízd csak rám! - Kiáltott fel Shaela, majd elkezdett kotorászni a táskájában. Egy kis keresgélés után előhúzott rgy iránytű szerű szerkezetet, láthatólag nagyon örült, hogy hasznát veheti.
- Mágikus Tájoló! Még a fesztiválon vettem, de nem volt alkalmam eddig kipróbálni. Az árus azt mondta, hogy csak ki kell mondani a hely nevét, és arra mutat a tű. Hatalmas lelkesedéssel elkezdett hozzá beszélni.
- Vasútállomás! -
 Az tű hatalmas sebességgel elkezdett pörögni, majd amikor már megállt volna, megint megpördült.
- Öm... Shaela... nem akarom elrontani az örömöd... de szerintem nem működik....
- Eh? Ezzel meg mi a gond? - Shaela kicsot összezavarodott, majd újra próbálta.
- Era, vasútállomás? - A tű abban a pillanatban egy helyre ugrott.
- Úgy tűnik most rendesen áll! - Lelkesedtem fel én is.
- Aah, már megijedtem, hogy elromlott. - Együtt elindultunj a tű irányába, míg egy sikátorhoz nem értünk. Egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy tényleg erre kéne e menni.
- Na most merre? -
-Hát megyünk amerre a tű mutat. -
- Akkor bemenjünk? Te döntesz én nem szólok bele. -
- Igen, már elég éhes vagyok... - Azzal nyugtatgattam magam, hogy mi baj történhetne.
- Remélem nincs senki a sikátorban csak mi... - Adtam egy kis nyomatékot nemtetszésemnek.
  - Mert baj, ha van valaki? - Erre nem válaszoltam. Kicsit később Shaela megszólalt.
- Mi ez a szag? - Egy kicsit szaglászott majd belécsapott a felismerés, és sötéten közölte.
- Ez vér... -
-  Lehet csak egy állaté... - Megpróbáltam álltatni magam, de nem sikerült. - Na jó... nem hiszem... nézzük meg! - A lány elkezdett a szemét között turkálni, majd egy fiú testére bukkant.
-  Jézusom! Segíts, gyorsan vegyük ki onnan! - Ketten kiszedtük a srácot, majd Shaela leugolt mellé. A kezei elkezdtek fényleni, és rájöttem, hogy a fiút gyógyítja. Befejezte a gyógyítást, majd lefeküdt a fiú mellé.
- Életben marad...de...mindenképp...segítség kell...neki. - Látszólag azért küzdött, hogy ne ájuljon el. Gyorsan amit még tudtam, bekötöttem a fiún, befejeztem az állátását, majd Shaelához léptem. A fiú ápolása közben, észrevettem egy könycsepp alakú tetkót a szeme alatt, de nem tulajdonítottam neki sok jelentősséget.
- Shaela... Jól vagy? -
- Csak...túl sok...varázserőt használtam. Nagyon súlyosak... - Egy kicsi szünetet hagyott, majd folytatta. -  voltak...a sérülései...jól...lesze... - És itt befejezte, majd lehunyta a szemeit. Elájult. Egy kicsit ápolgattam őket, majd két fickó lépett elő. A sikátor egy kevésbé feltűnő szegletéből végignézték az egészet. Mind a kettőnek volt egy könny alakú tetoválás a szeme alatt, pont mint a srácnak, akit találtunk. Mi okuk lenne megverni a saját társukat?   Az egyik srác colosabb volt, de látszott, hogy fiatalabb mint a másik. A cingár nálam nem sokkal idősebb lehetett, a másik a 20-as évei elején járhatott. Az együküknél egy kés, a másiknál egy boxer. Nem tűnnek mágusoknak, akkor valósz8nűleg nem használnának mind a ketten közelharci fegyvert. Nem tudtam jobban szemügyre venni őket, mert az egyik akaratosan rámszólt.
- Menj onnan te fiú! Ha idaadod a kislányt, életben maradsz! -
- Nem viszitek sehova! - Kicsit eljátszadoztam a gondolattal, hogy ha egy könyvben lennénk, én lennék a hős, aki megmenti a lányt, de ez a kis fantázálásom nem tartott sokáig, mert félbeszakította a cingár srác.
- Akkor nem hagysz nekünk választást - Látszólag tetszett neki a helyzet, mert hatalmas vogyor ült ki az arcára. Mind a ketten elindultak felém, de én sem tétováztam, előkaptam a kulcsaim és máris kántálni kezdtem, ami remélhetőleg egy pillanatra elbizonytalanította a fiúkat. - Vérfarkas kapuja megnyitálak! LUPUS! - A végét már szinte ordítottam, amikor a fiúk és köztem megjelent egy varázskör, és manifesztálódni kezdett benne egy farkasszerű emberi alak. Kezei hosszúkásak voltak és karmokban végződtek, csak úgy, mint a lábai. A fiúk arcára ijedtség ül ki amint a szörnyeteg elbömbölte magát:
- UGYE SZÉTTÉPHETEM ŐKET?! -
Meg kell magam játszanom.... El kell őket ilyesztenem, ha le is győzném őket akkor is súlyos sebekkel végezném.
- Csak az egyiket! A másikat csak foszd meg a lábaitól, hogy ne tudjon elfutni....! - Amint a farkas megindul a fiúk felé azok betolynak és nyúlcipőt húznak. Miután eltűntek egy kis idejig nyitva hagytam Lupus kapuját, hátha visszajönnek, majd megegyeztünk, hogy elmehet. Az egyik srác után egy doboz maradt a földön, de el is feledkeztem róla abban a pillanatban, amikor meghaottam Shaelát nyögdösni.
- Mi történt...? Hol is vagyok? A fiú hogy van? - A kérdések közt, megpróbálta ülő helyzetbe tornászni magát, sikertelenül. Odaszaladtam hozzá, hogy megnézzem, hogy van.
-  Shaela jobban vagy? Úgy látom ébredezik, úgyhogy szerintem jobban. -
- Az nagyon jó...én meg jól leszek...csak pihennem kell kicsit... Meg ennem. Ekkor beugrott a kis doboz, odaszaladtam hozzá, majd felkaptam. Gyorsan meglestem, hogy mi van benne.
- Ebben kaja van! Az egyik srác ejtette el. -
- Srác...? És honna jött a doboz? - Újra megpróbálta ülő helyzetbe tornászni magát, de ezúttal sikeresen vette az akadályt. Gyorsan elhadartam neki a történteket, majd vártam a reakcióját. Kicsit büszke voltam magamra, hogy két srácot egyedül el tudtam kergetni. 
- Ah...már értem... Örülök, hogy sikerült elkergetned őket. És ez tényleg furcsa, miért akarták megölni a saját társukat? - Ekkor észre vettük, hogy a fiú már ébredezik.
- Hátha ő meg tudja válaszolni ezt a kérdést. -
- Jó reggelt -
Miután teljesen észhez tért, értetlen arckifejezéssel tapogatta a testét, halálos sebei után kutatva. Megpróbált felpattanni, de egy hangos nyögés után újra összeesett. Biztos még nagy fájdalmai vannak.

Ott álltam és vártam hogy Raven üzenjen. Éppen ezért elővetem a fejhallgatóm és a fejemre tettem a csatlakozóját pedig a csuklómon lévő lakrifonhoz csatlakoztattam.
Raven eközben a magasban repülve nézte az épületeket. Kereste a leglepukkantabb környéket. Amit meg is talált. Éppen ezért nagy örömmel aktiválta a lakrifonját a lábán.
- Kes a templomtól nem messze van a leglepukkantabb környék. -
- Értem. Figyelj tovább. – Mondtam neki halkan.
Előre néztem a templom felé. A férfi aki mellém szegődött feltette a kérdését.
- Na akkor pontosan mi legyen van-e valami ötleted? -
- Arra a templom felé. – Mondtam és meg indultam.
- Hát akkor uccu neki – Mondta és azzal meg is indult utánam. - Aztán bő szavú társam.. milyen névvel láttak el születésedkor? Engem Keisukenak. – Kezdte a faggatásomat.
- Kes. – Mondtam tárgyilagosan ki a nevem. Eközben folyamatosan figyeltem a környezett és a férfit is. Nem nagyon tétovázok hogy merre menjek mivel már megkaptam az útbaigazítást.
- Héé várj meg...- Szólt utánam. - S amúgy miféle mágiát alkalmazol? Csak, hogy tisztában legyek vele és lehessen kombinációkat alkotni ha arra kerülne a sor.. – Tette fel az érdekes kérdést. Mivel én nem terveztem a túlzott együtt működést. - Én nekromanta vagyok – Folytatta tovább. - Valakitől azért meg kéne kérdezni hátha hallott e valamit hiszen egy városban akár még a falnak is füle van. Ami meg a kérdezgetést illet. Nem riadok vissza a komolyabb ráhatásoktól mint például kínzás meg ilyenek szóval ha ilyenen is jár a fejed akkor azt a részét hagyd majd csak rám -
- Fém alkotó mágiát használok. És ne aggódj akad akit meg kérdezzünk. Csak várj Nyugodtan. – Nyugtattam meg. Bár nem tudhatta de nekem megvannak a magam célra vezető módszerei amik beváltak mindig. - Ha valakit szóra kell bírni, akkor tégy amit csak akarsz. Engem nem érdekel a kínzás. – Közöltem vele a hozzá állásomat. Ami tényleg úgy volt hogy nem szoktam kínozni vagy beszél vagy meg hal nincs harmadik variáció. Legalább is nálam nincs.
- Te tagja valamilyen céh-nek? – Tettem fel a kérdést. Annak fényében hogy megtudjam milyen háttérrel bír.
- Neem.. szabadúszó vagyok jobban szeretek így munkákat vállalni hisz így minden jutalom csak az enyém – Válaszolta némi meglepettség után mosollyal az arcán.
- Értem. – Mondtam nyugodtan. Mivel nem nagyon érdekelt volna az sem ha tagja valaminek.
- S Te céh párti vagy? Vagy esetleg Te is szabadúszó vagy? –
- Független vagyok. – Válaszoltam teljes nyugalommal. Bár ahogy kimondtam meg is érkeztünk a templomhoz. Ahol csak néhány ember volt és pár kosos kölyök szaladgált. A templomból páran éppen akkor jöttek ki. A pap ahogy meg látott azonnal komor tekintettel zárta be az ajtót. Nem tetszett neki a kinézetem. Azonban ez engem nem igazán érdekelt. Inkább az keltette fel a figyelmem amit két csuklyás alak csinállt. Balra jobbra figyeltek és megpróbáltak észrevétlenek maradni miközben a sikátorok felé haladtak. Én nem tétováztam meg indultam utánuk. Nem sokkal hogy elkezdtem követni őket az egyik kiszűrt engem. A sápadt arcán fekete foltok voltak és a szeme véreres volt. Ahogy észrevett azonnal rácsapott a cimborái vállára és meg indultak sietve a sikátorokba. Én erre aktiváltam a lakrifonom.
- Raven kövesd azt a pár csuklyást a sikátorokban. –
- Rendben. – Válaszolta és azzal irányt változtatva elkezdte a légi megfigyelést. Így bárhogy is próbáltak nem tudtak elmenekülni mivel az aprócska holló szeme követte őket az utcákon keresztül. Míg nem lementek egy csatornába.
- Kes kétszer balra, aztán kétszer jobbra és még egyszer balra. És ott a deszkáknál lévő csatorna fedélnél tűntek el a föld alá. – Szólt Raven.
Én nem szóltam csak követtem az utasításokat és meg érkeztem a meg adott helyszínre. Ekkor Raven a vállamra szállt.
- Odamentek le. – Közölte velem miközben a szárnyával a csatorna fedélre mutatott.
- Rendben akkor utánuk. – Mondtam és azzal félre húztam a csatornafedelet és lemásztam a mélybe. Leérve visszahúztam a fedelet ezzel elrejtve a nyomom. A csatornában sötét volt és a levegő nyirkos és büdös volt. Tipikus csatorna. Éppen ezért aktiváltam a tiszta levegő láncot aminek köszönhetően a kellemetlen szagok meg szűntek. Ezt követően a kezemben létre hoztam egy apró tűzgolyót ami bevilágította a helyet.
- Kes mi ez? – Tette fel a kérdést a pöttöm madár.
- Ez a csatorna ide kerül a sok szemét. – Közöltem vele az információt. Amit követően megindultam balra halni. Folyamatosan haladtam a csatornában annak fényében, hogy a keresett fickók nyomára találok. Azonban a csatorna labirintusában jól jön a helyismeret ami az esetemben hiányzott. Mivel a városban is csak a főutat ismertem nem hogy még a csatorna tekervényes járatait. Így nem csodálkoztam, abban hogy folyton utamat állta egy zsákutca. Amit meg is untam jó tíz perc után. Így meg indultam visszafelé. Amit meg könnyített az hogy nem jegyeztem meg az utat.
- Kes most ere mész? – Tette fel a kérdést Raven pár percbolyongás után.
- Nem tudom. – Mondtam meg az igazat.
- Akkor most mi lesz? – Kérdezte érdeklődve. Én eközben tovább haladtam és megláttam meg halvány fényfoltot.
- Arra. – Mondtam és megindultam a fény felé. Ami egy csatornafedél volt. Félre toltam és kimásztam rajta. Végre kint voltam a fényben. Körülöttem egy szakadt lepukkant házakból álló környék volt. Mindenhol hajléktalanok ültek és engem bámult. Én meg elkezdtem körbenézni, hogy most mi is legyen. A távolban felfedeztem a templomtornyot. Ami tájékozódási pontnak meg is felelt. Így meg indultan annak az irányába. A csövesek félrehúzódtak az utamból. Úgy néztek rám mit ha meg akarnám ölni őket. Raven-nek elege lett a kuporgásból és abból hogy bámulják. Így inkább a magasba repült hogy körbenézzen és kinyújtóztassa a szárnyait egy kicsit. Én pedig a tettek mezejére léptem. Odamentem az egyik férfihez, akinek az arcán hasonló foltok voltak, mint azokén akiket követte.
- Hé te! Merre van a környék főnöke? - Tettem fel a kérdést ridegen ami még nagyobb félelmet keltett benne.
- WÁÁH! Hagyjál békén! Ne bánts! – Szólt félve miközben a rongyos szakadt kabátjába bújt és csak egy lyukon nézett ki.
- Ha válaszolsz akkor nem foglak. - Mondom neki semmitmondóan.
- M... mit akarsz tőle? - Kérdezte még remegve.
- Tárgyalni. - Válaszoltam tömören és ridegen.
- A nn... neve R-Red... K-két utcával arrébb... – Válaszolt félve miközben megmutatta az utat.
- Köszönöm. – Mondtam neki aztán belenyúltam a zsebembe és elővettem némi aprót. Amit oda vetettem neki a földre. Amire ő azonnal rá is vettette magát. Én meg elindultam a megadót irányba. Raven eközben hűen végezte a dolgát és fentről figyelt szakadatlan. Én meg haladtam tovább nyugodtan. Mikor is egy valamivel tisztább környékre értem. Ott nem egy férfi állt. Mindegyiken egyforma lila lencsés napszemüveg volt látható. Amik felém fordultak ahogy oda érte. Az összes férfi nyugodtan nyúlt a fegyveréhez. Amik kések, kardok, pisztolyok voltak. Én azonban már tudtam, hogy jó helyen járok. Itt legalább találok valakit, akivel lehet beszélni. Éppen ezért odamentem egy nagydarab fickóhoz aki olyan vezér félének látszott. Belenéztem a napszemcsije lencséjébe és teljes nyugalommal kezdtem el beszélni.
- Helló. Red-hez jöttem. Merre van? –
- Red? – Nevetett egy hatalmasat majd lejjebb tolta a szemüvegét hogy jobban megnézhessen.
- Van egy kihagyhatatlan ajánlatom a számára. – Mondtam rideg tárgyilagossággal.
- Nekem meg számodra van egy kihagyhatatlan ajánlatom! – Röhögött fel és azzal máris az arcomba tolta a mágikus revolvere csövét. Aminek a csöve koszos és piszkos volt. Nem törődött vele sokat.
- Értem. – Mondtam és azzal fel emeltem a kezem a tenyerem a fickó felé fordítva. Vettem egy mély levegőt. Az gyorsan elkezdtem kilőni a vaslövedékeim amik közül az első pár a fegyveres fickó fejét tépte szét a többi pedig a társai felé száguldott. Egészen addig míg egy hatalmas pajzs fel nem fogta őket. A pajzs mögül egy férfi bújt elő, aki egyszerű bőr páncélt viselt.
- Mennetek innen! – Szólította fel a többieket miközben magára idézte Őrző páncélját. A másik kezébe meg egy rövid kardot.
Én nem szóltam semmit. Éreztem hogy erős. Éppen ezért összecsaptam a tenyerem és magamra alkottam az acél páncélom.
- Fegyver mágus mi? – Tettem fel a kérést.
- Te meg Fém mágus igaz? – Válaszolt kérdéssel a kérdésemre. Ami nem lepett meg a mágiám nem olyan hű de ritka csak nem épp kedvelt ezért alig űzi valaki. Azonban én azok evesek közé tartozom akik nagyon is értik. Nem meglepő módon azonnal egymásnak rontottunk. Ő a pajzsát takarásnak használva palástolta a Fejemre irányzott vágását. Azonban ez nem jöttbe a vastag alkarvédőmmel meg állítottam a csapást nem hiába vastag páncélzatot alkottam. Egy pillanatig sem haboztam és máris a jobb kezembe, kezdtem sűríteni annyi vasat amennyit csak bírtam és egy hatalmas ütést vittem be a pajzsára. Ami hatalmas csattanással talált be. Az ütés ereje nekivágta a Közeli ház falának. Amin keresztül is ment. Meg indultam felé hogy meg nézzem hogy van. Ám alig tettem két lépést máris egy hatalmas robbanás hallatszott, amit egy lökéshullám követet. Ez ezen erő egy kézi ágyú elszüléséből származott. Aminek lövedéke a mellvértemet találta telibe. Ettől én a mögöttem lévő falba csapódtam. A földre estem négy kézlábra és láttam ahogy a páncélom darabjai lassan potyognak a földre. Ez már nem volt tréfa. A légzésem felgyorsult és próbáltam minél hamarabb ledolgozni az oxigén adósságom. Éppen ezért azonnal aktiváltam a fájdalomcsökkentő karperecem. Ettől tompult a fájdalom érzetem. Majd a testem kezdtem meg átváltoztatni acéllá. Ezzel növelve a védelmem. Felnéztem és akkor láttam meg hogy az ellen felem előmázik a törmelékből. Az ő páncélja is rendesen megsérült. Egy fény vette körben és meg változott a páncélja. A repülés páncélját öltötte magára. A kezébe pedig két rövid kardot idézett. Nem habozta sokat azonnal Meg indultam felé futni. Eközben össze csaptam a kezeim és az ökleimre alkottam az acél karmaimat. Ősze vesztegette az idejét és azonnal meg indult felém. A meg növekedett sebessége miatt ő volt a gyorsabb kettőnk közül. Azonban a vágása csak tompa ütésként érte az acél testem. Amit követően és karmaimmal támadtam. Amik elől kitért gyorsan. Éppen ezért újra és újra lecsaptam. Ahogy ő is újra és újra karistolta a testem. Ám amikor sikerült egy úgy eltalálnom hogy a kardjával hárítsa sikerült ellöknöm magamtól. Erre ő azonnal elkezdett kardokat idézni a fejem fölé amik meg jelenése meglepett engem. Azonban csak apróbb karcolásokat tudta okozni az acéltestemen. Amit ezt követően elkezdtem megváltoztatni magnetiddé. Ezzel hozzá jutva a mágnesesség erejéhez. Meg indultam felé. Mire ő magához rendelte a fegyvereit, amik nekicsapódtak a hátamnak, ám komoly sérülést nem okoztak. Én azonban nem haboztam és válaszoltam neki, azzal hogy összecsaptam a kezem és e bal tenyeremből, elkezdtem rálőni az acél nyilaim. Miket az ellen felem a kardjaival sorra ütött félre felé. Ahogy közel értem hozzá aktiváltam a testem mágneses mezejét és meg rántottam magam felé a kardjainál fogva. Ez meglepetésként érte őt. Azonban csak egy pillanatra tudtam megzavarni. Mivel a kardjait azonnal elengedte. Amiket én elkaptam. És ekkor érte őt a meglepetés. Mivel a kilőtt nyilaim. A mágneses vonzás hatására hátba találták. Ekkor szüntettem meg a vonzást. És a pillanatnyi zavarát kihasználva készültem meg lecsapni. Mikor a levegőből Reven repült el e fejem felet.
- Vigyáz! Jön valaki! – kiáltottam. Mire egy lány szaladt közém és a férfi közé.

A fiú zavarodottan néz rájuk, majd igen meglepő módon szól hozzájuk.

- Ti meg kik vagytok? Mi a francot akartok tőlem? És mégis miért nem vagyok halott?
- Így kell köszönetet mondani azoknak, akik megmentettek? - Mondja mosolygós arckifejezéssel, de érezni belőle a rosszallást. - A nevem Shaela. Én és ez a fiatalember hoztunk vissza a halálból. Nem volt könnyű munka. És benned kit tisztelhetünk?
-Az én nevem Gakuya. - Szúrta oda gyorsan saját bemutatkozását.

A hangnem kicsit sokkolóan hatott a lányra, de a végleges haragot semmiképp nem érdemelte ki magának, így nem is forszírozza tovább a dolgot.

- Finn. - Válaszolja kissé dacosan az ifjú, miközben sebeinek maradványát tapogatja.
- Finn. És mondd csak, miért akartak téged megölni?

Nagyon foglalkoztatja, hogy mi áll az imént történtek hátterében, de a páciens nem szándékozik a választ megadni kérdésére. Ekkor arca gondolkodóra vált pár pillanatra, majd valami felismerés folytán szemei kikerekednek, és rettegés veszi át az uralmat felette.

- Az anyám! - Kiáltja. - Ha én életben vagyok, meg fogják őt ölni!

Fájdalmak között lábra áll a falnak támaszkodva, látszik rajta, hogy minden áron menni akar. A lányt meglepi a fiú szavai. Mégis mi folyik itt?! Vetül fel benne a kérdés. De páciensük állapota egyelőre jobban aggasztja. Ülő helyzetében próbál utána kapni és visszarántani, és a művelet miatt az ételes
doboz a földön koppan.

- Várj! Még nem vagy teljesen jól! Maradj, és meséld el mi történt, hátha segíthetünk neked! - Próbálkozik a meggyőzéssel, majd Gakuya is csatlakozik a hadjárathoz.
- Ha elmondod merre van, éb elmehetek az édesanyádért. Megértem ha aggódsz miatta. - Szólal meg, ámde Ő sem járt sikerrel.
- Nem...Én megyek...Látnom kell! - ellenkezik a fiú. - Az életem megmentéséért hálás vagyok, de jobb, ha kimaradtok ebből!
- Tudod mivel mentett meg ez a hölgy mellettem? Majd mivel üldöztem el a két fegyveres ellenséged? Mágiával. Ha nem vagy mágus, akkor velünk többre mész mint egyedül! - Gaku továbbra sem adja fel a harcot, tovább győzködi Finnt, de a makacs kitartás a másik félnek is erőssége.
- A mágusok nem dolgoznak ingyen, én viszont semmit sem tudok adni... A zafír könnyek elvették mindenem! Legalább az anyámat hadd mentsem meg! Engedjetek!

Feszülten figyeli a lány az eseményeket, majd arckifejezése egy olyan személyt tükröz, aki elhatározásra jutott. Felkapja a dobozt, és magába tömi az étel maradékát, majd miután nagyot nyelt, valahogy feltápászkodik. Még kicsit bizonytalanul áll, de ez nem számít. Valami belül azt súgja neki, hogy most nem hátrálhat meg.

- Én nem kérek semmit! - Vágja oda a fiúnak. - Egy ember élete számomra nem gyémántokban, vagy értékes tárgyakban mérhető érték! - Kicsit elbizonytalanodik lába, de újra visszaszerzi egyensúlyát. - Hagyd, hogy segítsünk neked.

A fiú meglepettnek tűnik. Kissé gyanakvóan néz a rá, de végül nagyot sóhajt, és megindul bizonytalan léptekkel a sikátorok labirintusa felé.

- Sietnünk kell! - Mondja elszántan. - Kövessetek!

Győzelemittas tekintete, örömmel nyugtázhatja, hogy meggyőzték páciensüket. Lelkesen pakol össze és kapja fel újra zsákját, és követi a fiút a sikátorokon keresztül, ahova vezeti őket. Egy idő után, ahogy az ijesztő utcákon sétálnak, beugrott neki valami.

~ Én és a nagy szám...hiszen nem is tudok harcolni! Mégis mitévő legyek?

Járnak a kerekek az agyában, melyet aggodalmas arckifejezés követ. De már nem hátrálhat ki, hiszen nem szokása az ígéret szegés. Majd lesz valahogy, és reménykedik, hogy az a valahogy pozitív lesz.

- Ebben a tempóban körülbelül fél óra múlva érünk oda. - Bosszankodik sebei miatt, hiszen láthatóan alig tud járni. - Addigra... - Ekkor nyel egy nagyot. Látszik rajta, hogy nagyon aggódik anyja épségéért.
- Ezen segíthetek. Van egy csillaglelkem, aki képes légi szállításra, de csak két embert bír el. - Szólal meg barátja, és felajánlja a légi szállítást.
- Egymid? - Kérdez vissza meglepetten.
- Csillaglelkem. Nem tudod mi az?
~Láthatóan nem tudja... - Reagálja le gondolatban.
- Nem vagyok én mágus! Csak ne álljunk meg! - Legyint a fiú félvállról.
- Na mindegy... Akkor megmutatom! De előbb el kell döntenünk, ki az a kettő aki megy.

Nem kellett sokáig gondolkoznia a megoldáson, és saját problémáját is sikeresen megoldhatja vele.

- Szerintem ti ketten menjetek. Finn tudja az utat, te meg harcképes vagy. Én majd követlek titeket lentről...vagyis igyekszem... - A mondat vége kissé elbizonytalanodik, nem olyan biztos benne, hogy instrukciók alapján képes lesz tájékozódni.
- Rendben, de lehet, ez után az idézés után már én se tudok sok dolgot csinálni, ha harcra kerül a sor. De azért igyekszem majd. - Előveszi a kulcsát, majd kántálni kezd. - Hátas kapuja megnyitálak...Pegasus! - A kulcs előtt egy mágikus kör jelenik meg, majd egy átlátszó szellem alak is előtűnik, mely egyre szilárdabbá válik.
- Aztamiaf***! - Kiált fel a fiú meglepetten és hátrahőköl.

Egy szárnyas ló féleség jelent meg a szemük előtt, még soha nem látott ilyesmi. Íriszei szinte csillagokat szórnak az ámulattól. Pegasus viszont nem volt annyira lenyűgözve sem a fiútól, sem tőle, és ennek nem csak pofája kifejezéseivel, de mondataival is tudomásukra adja.

- Ezek kik? Ugye nem kell őket szállítanom? Ki tudja mit tennének velem repülés közben! - Gaku csitítani kezdi társát. A lány arckifejezése kissé megváltozik a szárnyas ló megjegyzései miatt, de inkább nem fűz hozzá kommentárokat.
- Most nincs időnk erre, és de igen, ezt a fiút, Finnt, és engem, el kell vinned egy bizonyos helyre. Majd ő mutatja az utat! - Felpattan Pegasus hátára majd Finn felé nyújtotta kezét. - Gyere gyorsan! Hiszen sietünk, vagy nem?
- Legyetek óvatosak, én pedig sietek utánatok. - Mondja, útjukra bocsátván őket.
- O... oké. Persze, hogy sietünk. - Elfogadja a felajánlott kezet, és felkecmereg a csillámpóni hátára. - Balra, balra, egyenesen, jobbra, egyenesen, a téren egyenesen át, majd újra balra. - mondja Shaela felé fordulva az utat.
- Balra, balra, egyenesen, át a téren, majd balra...

Motyogja magában, mintha egy imát kántálna. Neki is iramodik, amint a másik kettő felszáll Pegasussal. Közben nem hagyja abba a motyogást, és a hosszát folyamatosan lecsipkedi, ahogy halad az adott irányba. Egy idő után egy kis körforgalomnál találja magát, melynek közepén egy szökőkút van. táblák mutatják az irányokat: óváros, rúna akadémia, katedrális tér, vasútállomás.

- Ez lenne a tér? Eeeh, miért érzem úgy, hogy eltévedtem?! M-most merre... - Idegesen pillant körbe, és a táblákat is szemügyre veszi. - Vajon melyik lehet az...t-talán az óváros? - Idegesen fogja meg a fejét, majd leül a szökőkút szélén pár percre. Kis elmélkedés után elhatározza magát, az óváros felé veszi az irányt. Az utcákon látszik, mennyire szegényes körülmények között élnek ebben a városrészben az emberek, de nagyon jól kihasználják ezt a szűkös teret is. Főleg időseket látni, akik napi teendőiket végzik.

~ Ez borzalmas... - Gondolta magában, bár valószínű, hogy nem ez a legszörnyűbb látvány a környéken, de ez is éppen elég volt a gondolat kiváltásához.  ~ Szerintem jó irányba indultam...de még mindig nem tudom hol laknak... - Veszi a bátorságot, és egy idős hölgyhöz lép oda.

- E-elnézést! Nem tetszik tudni, hogy egy Finn nevű fiú és az anyja merre laknak?
- Óh, Finn? Őt errefelé mindenki ismeri. Az anyja, Katarina nem messze lakik a Basalico közben. Tudja a fiú egy bajkeverő, de az anyját mindig segíti. Mondtam is mindig Katarinának, hogy ha többet akar kihozni a fiúból, akkor meg kell reguláznia, és leállítani a csavargásait... Persze rám nem hallgat senki, mert csak egy nyanya vagyok. Most is úgy fáj a hátam, kaptam is valami gyógyító kenőcsöt az orvostól, de hát ez se csodaszer... A lábam is már olyan sovány, bezzeg a hasam, mint egy dinnye. A csöcseim is a bokámig érnek. Becsülje meg magát, amíg még ilyen fiatal, és szedjen össze annyi pasast, amennyit csak bír! Addig kell élvezni az életet, amíg még fiatal! Persze az öregségnek is megvannak az előnyei. 45 év munka után végre nem kell a varrodában görnyednem. Erre meg egész nap csak unatkozok, bámulom a járókelőket, a szomszédokkal beszélgetek, és egyre kisebb és kisebb leszek... - És még ennyi panaszkodás követte.

Sokkal többet kapott annál, mint amit meg akart tudni, zavartan hallgatja a néni sirámait, de különösebben hozzájuk szólni nem tud. - Ha gondolja, a hátfájásán segíthetek. - A néni mögé sétál, és elhangzik a varázsige. - Painkiller! - Ekkor kezei felragyognak. ~ Talán van elég erőm, hogy enyhítsem a fájdalmait. - A hatás szerencsére nem marad el, a néni csodálkozva, de annál boldogabban örvendezik.

- Hátez? Kislány hát ez mi volt? A hátfájásom teljesen elmúlt! Köszönöm, köszönöm!
~ Ah, nem vészes a veszteség. - Gondolja - Ez mágia. Megszűntettem a fájdalmat, de azért használja a kenőcsöt! Sajnos a hatása nem tart örökké, de ha rendesen kenegeti, akkor nem fogja olyan erővel kínozni legközelebb. - A mai jótettek listája ismét bővül, de még mindig van valami, ami nem tiszta számára. - Nem tudna picit útba igazítani? Nem vagyok helyi lakos, és nem tudom merre van a Basalico köz. - Kérdezi kedves mosollyal az arcán.

- Magának bármit kislányom! Végigmegy ezen az utcán, és elfordul balra, majd az első lehetőségnél jobbra. Az már a Basalico köz lesz.
- Ah, köszönöm szépen! És ne felejtse el rendesen kenegetni a hátát!

Figyelmezteti még utoljára, mielőtt elköszönne, és rátérne a helyes útra. Követi az utasításokat, és mikor befordul, meglátja, ahogy Finn egy nagyot rúg a banditába, és egy szép köpettel is megajándékozta. Ekkor zavarttá válik arckifejezése. ~ A néni nem túlzott... - Jegyzi meg magának. Nem szólt utánuk, még azelőtt bementek, hogy megtehette volna. Megkerüli a fetrengőket, és Gakuék után megy az épületbe.

- Gakuya! Bocsi a késésért, látom mindenki rendben van. Már amennyire.

Meg állítottam a támadásom még mielőtt az elérte volna a gyermeket. Nem akartam feleslegesen ölni. Ránéztem és láttam rajta hogy fél.
- Állj félre! Útban vagy! – Szólítottam fel miközben a férfit tartottam szemmel. Azonban a gyermek nem engedelmeskedett és ott állt már könnyes szemekkel. Így egyikünk sem mozdult. Míg nem Raven meg unta az egészet és a fejem felé szálvas ólt közbe.
- Ki vagy? És mit akarsz? Mért véded azt az ember? – Kérdezte a gyermeket érdeklődve.
- Kik vagytok ti? Mit akartok tőlünk? Miért bántjátok ezt az embert? – Kérdezett vissza dacosan a kislány. Eközben a férfi egy utolsó kétségbe esett megiramodással próbált elmenekülni. Amit én nem hagyhattam ezért felé nyújtottam a mutató és középső újam. Aztán két-három vasgolyót lőttem rá. A gyermek feje felett. Így őt nem tudták eltalálni. Azonban a sikátorban a férfi elég gyorsan elfordult a hoz hogy csak a vállát sikerüljön meg eltalálni. A kezemben lévő kard súlya eltérítette a lövedékeim. Ezen közjáték meg sem zavarta a két gyermeket akik farkas szemet néztek egymással.
- Én kérdeztem előbb. – Szólalt meg Raven még mindig a levegőben lebegve. Eközben én a két kardot a kezemben tartottam és az egyiket a gyermeknek szegeztem míg a másikat eltettem a táskámba. Később majd eladom gondolattal.
- Be... betörtök a területünkre, megtámadjátok az embereinket! Ni-nincs jogotok így beszélni! Nem félek a haláltól! Az Elhagyatottak nem félnek semmitől! – Mondta a gyermek minden bátorságát összeszedve.
- Ti kezdtétek. Mi csak beszélni akartunk velük. De ők megtámadtak. - Rívalt rá Raven.
- Nem igaz! Láttam mindent! Ő lőtt először! – Mutatott rám.
- Ha fenyegetnek, akkor meg védem magam. – Mondtam és a kardot lengettem amivel addig fenyegettem. Lássa mit értek én fenyegetés alatt.
- Red-del van beszélni valóm és csak ennyi. Nem akarok feleslegesen harcolni. De nem hagyom magam. – Világosítottam fel a kislányt. - Hól van Red? – tettem fel a kérdést tárgyilagosan de nem fenyegetően.
- Mit akarsz egyáltalán? Nem is vagy idevalósi! Azt se tudod, hova tévedtél, és kivel van dolgod! Ha meg akarsz halni, jó úton haladsz felé! Red nem találkozik csak úgy senkivel! Ti mágusok... minden a ti hibátok! – Feleselt a gyermek.
- Igaz. Ezért akarok beszélni vele. – Mondtam neki nyugodtan.
- Miért lenni a mi hibánk? Mi csak most jöttünk. Miről beszélsz? – Tette fel a kérdést Raven miközben a vállamra szállt.
- Egy madárral beszélgetek, meg egy jöttmenttel, aki nem tud semmit erről a városról. A feladatom elvégeztem, Adie meglépett. Nem kötelező veletek társalognom. – Mondta dacosan aztán rántott egyet a fején és sarkon fordulva elindult az egyik ház irányába. Amit én nem hagytam. Utána léptem és megragadtam a ruhájának nyakát és meg emeltem egy kézzel.
- kya! –Kiáltott.
- Nem mész sehová. Most hogy bele rángattál az egészbe. – Kezdtem bele az egészbe. - Nem érdekel a ti dolgotok csak a sajátom. Éppen ezért akarok beszélni a vezérrel. Ha segít az én dolgom elintézni akkor én is segítek neki. – Kezdtem el felvilágosítani.
- Így van. Nem szokott hazudni. Szóval bíz benne. – Szólalt meg Raven a vállamon állva.
- Rángatott a fene, magadtól jöttél ide! – Ellenkezett kapálódzva. - Szerinted érdekli, ha meghalok? Nem vagyok mágus, mint Adie. Nem érek neki semmit. Te sem érsz neki semmit! Ő ennél sokkal nagyobb, felettünk áll rangban! – Kiabálta.
- Akkor úgy mondom hogy meg értsd. – És azzal elengedtem a ruháját minek hatására a földre zuhant. - A hatalmi harcról van szó. Ezért akarok beszélni vele. –
- Ááááh, nem érdekel! Elviszlek hozzá, aztán majd jól kinyír téged, de nem az én gondom. – Mondta és megfogta a ruhám és rángatni kezdett az egyik irányba. - Ha meghaltok, úgy kell nektek! –
- Rendben. – Mondtam és meg indultam hogy kövessem.

A fiú ránkpillantott majd megszólalt.
- Ti meg kik vagytok? Mi a francot akartok tőlem? És miért nem vagyok halott?
-Így kell köszönetet mondani azoknak, akik megmentettek?  A nevem Shaela. Én és ez a fiatalember hoztunk vissza a halálból. Nem volt könnyű munka. És benned kit tisztelhetünk? - Kérdezte Shalea mosolyogva.
- Az én nevem Gakuya. - Nem a leggyorsabban, de kapcsoltam, és én is bemutatkoztam. A fiún látszott, hogy nem igazán tetszik neki a szituáció, de azért válaszolt.
- Finn - Közben testét tapogatta, a sérüléseinek a helyeit vizsgálgatva.
- Finn. És mondd csak, miért akartak téged megölni? -
Egy pillanatra elgondolkodott, majd kikerekedett szemekkel felkiáltott.
- Az anyám! Ha én életben vagyok, megfogják őt ölni! - Szenvedve lábra állt és a falnak támaszkodott. Shaela utána kap, aminek hatására ennivalója a földön landol.
- Várj! Még nem vagy teljesen jól! Maradj, és meséld el mi történt, hátha segíthetünk neked! - Biztos nagyon aggódhat az édesanyja miatt.
- Ha elmondod merre van, én elmehetek az anyádért! Megértem ha aggódsz miatta. -
- Nem... én megyek! Látnom kell! Az életem megmentéséért hálás vagyok, de jobb, ha kimaradtok ebből. -
~ Csak megöletné magát... így is sérült. ~
- Tudod mivel mentett meg ez a hölgy mellettem? Majd mivel üldöztem el a két fegyveres ellenséged? Mágiával. Ha nem vagy mágus, akkor velünk többre mész mint egyedül. -
- - A mágusok nem dolgoznak ingyen, én viszont semmit sem tudok adni... A zafír könnyek elvették mindenem! Legalább az anyámat hadd mentsem meg! Engedjetek! -
Shaela arca eltökéltséget sugárzott, felkapta az ételes dobozt és magába tömte a maradékát, majd Finnhez fordult.
- Én nem kérek semmit! Egy ember élete számomra nem gyémántokban, vagy értékes tárgyakban mérhető érték. Hagyd, hogy segítsünk neked. - A fiú kicsit kétledően méreget minket, majd egy sóhajtással beleegyezik.
  - Sietnünk kell, kövessetek! - Hangjában elszántság csengett, és bizonytalan léptekkel megindult. Sebei miatt még bizonytalan volt a jarása, ami láthatólag bosszantotta.
- Ebben a tempóban körülbelül fél óra múlva érünk oda.... Addigra.... -   
Nagyot sóhalytottam, szívesebben elkerültem volna azt a szituációt, hogy megint mágiát kelljen használnom, hogy maradjon tartalék mágikus erőm, de ez fontosabb volt.
- Ezen segíthetek.... Van egy csillaglelkem aki alkalmas légi szállításra, de csak két embert bír el. -
- Egy mid.. ? - Finn értetlenkedve nézett rám.
- Csillaglelkem. Nem tudod mi az? -
- Nem vagyok én mágus! Csak ne álljunk meg. - Legyintett egyet felém majd folytatta az útját. Kicsit zavart, a teljes érdektelensége.
- Na mindegy.... Akkor megmutatom! De előbb el kell döntenünk ki az a kettő aki megy. - Shaela nem agyalt sokáig, azonnal rávágta a véleményét.
- Szerintem ti ketten menjetek! Finn tudja az utat, te meg harcképes vagy. Én meg követlek tuteket lentről.... Legalábbis igyekszem....
- Rendben, de lehet, ez az idézés után már én se tudok sok dolgot csinálni ha megtámadnak. De azért igyekszem majd. - Gyorsan előkerestem a kulcsaim, majd bele is kezdtem az idézésbe.
- Hátas kapuja megnyitálak... Pegasus! - A szokásos magikus kör felizott előttem, majd egy szellemalak kezdett materializálódni.
- Aztamiaf*sz -
Mikor megjelent ilyedten méregette Finnt, de Shealat is bizalmatlan tekintettel fürkészte, majd azonnal panaszkodni kezdett.
- Ezek kik? Ugye nem kell őket szállítanom? Ki tudja, miket tennének velem repülés közben! -
- Erre most nincs időnk.... És de, ezt a fiút, Finnt, és engem kell majd elvinned egy bizonyos helyre. Majd ő mutatja az utat! - Gyorsan felpattantam Pegasus hátára és Finn felé nyújtottam a kezem.
- Gyere gyorsan! Hoszen sietünk, vagy nem?! -
- Legyetek óvatosak, én pedig sietek utánatok! -
- O... Oké, persze, hogy sietünk. - Belekapaszkodott a kezembe, majd felpattant mögém. Oda fordult még gyorsan Shaelához, majd ledarálta neki az útvonalat. Addig nyugtatgattam Pegasust, mége gy kockscukrot is adtam neki, majd felszálltunk. Finnre hagytam az irányítást. Egy kis idő után rámutat egy romos épületre, aminek az ajtaján az előbbi két srác próbálja beverekedni magát. Jobb ötletem híján, egy Pegasudsal szemben kicsit kegyetlrn tervvel álltam elő.
[color=greenyellow] - Finn.... te és én átugrunk a tetőre, Pegasus, te meg beléjükcsapódsz. Tudom, nagy kérés, és nagyon sajnálom, hogy ilyenre kell kérjelek, de nem hiszem, hogy elég erőm maradt még egy idézésre. Ketten meg kevesek vagyunk... Megtennéd a kedvemért? A héten még egyszer hívhatnálak, de ha megteszed nekem ezt az egyet nem foglak, sőt még jövőhéten se hívlak! - Pegasusnak nem sok ideje maradt válaszolni, átugrottam a hátáról a házra, és vártam, hogy a fiú is gyorsan utánam ugorjon, különben ő is becsapódik. Elég nagy bűntudatom volt, hogy ilyet kérek az egyik csillaglelkemtől, de nem nagyon volt választásom. Pegasus beléjükcsapódott, majd eltűnt egy pukkanással.
- Hogyan tovább? Be lehet jutni a tetőről édesanyádhoz, vagy le kell másznunk? - Mikor odanéztem Finn mar nagyban a tetőtéri ablakot feszegette fel.
- Mostmár mindent értek. - Mellé akartam futni, de megcsúszok és pofámmal felszántottam a cserepeket, majd betörtem az ablakot.
- Köszi haver. - Megpaskolta a vállam, majd àtmaszott rajtam be a házba.
- Nem így terveztem.... - Nagy nehezen feltápázkodtam. - És hol lesz az anyád? - Finn után eredek, majd egy szobába jutok ahol egy idős nénike egy dagadt macskával az ölében kötöget.
- Csókolom, Hana-mama! - Megilletődve Finn után eredtem. - Elnézést néni! - Lerobogott gyorsan, majd kirontott oda, ahol a két srác volt, akiket Pegasus eltrafált. Rájuk döntött néhány kukát, rúgdosta őket és szitkokat vágott a fejükhöz.
- Haver.... nem ezért jöttünk.... inkább menj és keresd meg az anyád... - Úgy nézett rám, hogy biztos voltam benne, hogy fejben legalább kétszer kibelezett. Bent egy kék szemű, barna hajú nő várta az ajtóban, aki az 50-es évei elején járhatott.
- Mikor meghallottam a dörömbölést, rögtön elbújtam... aztán a te hangodat hallottam... Mi lett veled, fiam? Hát erre tanítottalak? - Hangjából szemrehányást és csalódottságot lehetett kihallani, de azért átölelte.
- Na jó! Nem akarok beleszólni, ebbe az anya fia pillanatba, - de amúgy teljesen egyet értek anyáddal!! - viszont jobb lenne, ha sietnénk, és megkeresnénk a barátomat... - Ebben a pillanatban Shaela hangját hallom meg, majd belép az ajtón.
- Gakuya! Bocsi a késésért, látom mindenki rendben van. Már amennyire.

- Oh, szervusz kedvesem! A barátotok? - Kérdez rá Finn anyja a lány kilétére.

- Igen, Ő egy barátom, segített Finnen, amikor bajban volt. - Válaszolt lelkesen Gaku.

- Aaah, bocsánat, hogy csak így berontottam! Üdvözletem, Shaela Primrose vagyok. Sajnálom, hogy nem érkeztem meg előbb...kicsit...eltévedtem. - Meséli pirulva az esetet, de annak örül a legjobban, hogy Finn anyjának nem esett semmi baja.

- Ez remek! Finn fiam, több hasonló barátot kéne szerezned, és példát venni róluk! - Teremti helyre sérült fiát. - De ez most nem érdekes, az a lényeg, hogy mindannyian jól vagyunk. - Ekkor esik le neki, hogy fia milyen állapotban is tért haza. - Mi történt veled?! Csak nem megvertek?!

- Jól vagyok anya, ez semmiség. Meggyógyulok... - Vágja rá szája húzva, úgy tűnik az a típus, aki nem szereti, ha aggódnak miatta.

- Ne tessék félni, elláttuk a sebeit, és ha erőre kapok, a maradék sérülését is meggyógyítom.

- Ezt hogy érted lányom? - Néz a lányra kérdően.

- Gyógyító mágus vagyok. Varázslatokkal gyógyítok. De még nem tért vissza minden erőm a korábbi megerőltetések után. - Meséli a nőnek Shaela.

-Ráadásul a legjobb, akit ismerek. - Kacsintott rája Gakuya.

- Már értem, ez nagyszerű! Mit szólnátok, ha csinálnék valami ebédet nektek, biztosan éhesek vagytok, és szeretném meghálálni valahogy a segítségeteket. - Teszi fel a javaslatot, ellent mondást nem tűrő, de kedves hangnemben.

- Az csodálatos lenne! A mágia kifárasztott engem, és biztos vagyok benne, hogy Shaelát is. - Válaszol lelkesen barátja, és nem is lő nagyon mellé feltételezésével.

Pár óra múlva már mindannyian az asztalnál ülnek. A asszonyság megpróbál kitenni magáért, és abból finomat főzni, amijük van. Elég széles kiterjedésű tudásra vall, hogy milyen jót tud főzni annak ellenére, hogy nem bővelkednek az alapanyagokban. Jóízűen meg is ebédelnek mindannyian, majd Finn úgy dönt, teljes bizalma jeleként elmeséli mi is történt valójában.

-Évekkel ezelőtt csatlakoztam egy Zafír Könnyek nevű bandához. A szárnyaik alatt szabadon lopkodhattam, amiből valahogy eléldegéltünk. Viszont...egyre keményebb munkákat adtak nekem, egy darabig ez rendben is volt. Aztán egyre súlyosabb bűnöket kellett végrehajtanom.

-Akkor miért nem szálltál ki korábban? - Kérdezi a lány, mit sem tudva az alvilág szabályairól.

- Mintha az ilyen könnyű lett volna! - Emelte fel a hangját egy pillanatra. - Féltettem az én és anyám életét, ezért belementem mindenbe...kivéve egy dolgot. Nemrégiben ölésre akartak rávenni, és én ellenszegültem. Megszöktem, és vérdíjat tűztek ki a fejemre. Ekkor kerestek meg az Elhagyatottak.

- Elhagyatottak?

- Egy rivális banda. Azt mondták, hogy megvédenek engem és anyát is, ha ellopok nekik egy könyvet a Könnyek raktárából. Nem kellett kétszer mondani, teljesítettem a kérésüket, és egy barátom, Jarod is segített. De sajnos miután elloptuk a könyvet, a Rúnalovagok kaptak el minket. - Ekkor öklével rávág az asztalra.- Elvették a könyvet, de legalább nem zártak be minket. Egy jelentéktelen lopáson kívül nem tudtak mást ránk bizonyítani, ezért kidobtak minket, mert “kicsi a börtön ahhoz, hogy a fajtánkat elszállásolják benne”. - Imitálja a szóban forgó lovagot, nem csekély mennyiségű gúnnyal a hangjában.

- Szerencsétek, hogy ennyivel megúsztátok, rosszabb is lehetett volna! - Teremti le Gakuya a fiút.

- A börtön csak a kisebb rossz lett volna! - Ripakodik vissza. - Most már az Elhagyatottak is kerestek, nem csak a Könnyek, a könyv pedig nem volt nálunk. Jarodot elkapták az Elhagyatottak, és arra kényszerítették, hogy visszalopja a Rúnalovagoktól. Eleget tett az akaratuknak, és sikerrel is járt.

- Akkor az ügy meg is van oldva, nem? - Kérdezi a leányzó.

- A könyv ügy valóban, de a csapások itt nem értek véget.

- Ezt hogy érted? Mi történt ez után? - Faggatózik Gakuya.

- Egy furcsa betegség döntötte le Jarodot a lábáról, miután ellopta a könyvet. Most elkülönítve fekszik innen nem messze. Szerintem a könyvnek köze van a betegségéhez, ezért segítek nektek megszerezni. - Ekkor kifejezetten Shaelához intézi szavait. - Cserébe csak annyit kérek, hogy gyógyítsd meg a barátomat.

A két mágus összenéz, a válasz ezen a ponton már egyértelmű. A lány teljesen biztos abban, hogy az általuk keresett könyvről van szó, viszont Jarod jobban aggasztja.

- Rendben van, megteszem, amit tudok. El tudnál most vezetni a barátodhoz? Megnézném, hogy milyen állapotban van. - Finnek nem kell kétszer mondani. Mivel az ebéddel végeztek, teli hassal indulhatnak, és pár utcával arrébb van úti céljuk. Miután felérnek a szóban forgó lakásba, bevezetik Shaelát Jarod szobájába.

Éppen egy nő ápolgatja, látszik, hogy a fiú magas lázzal küszködik. Rázza a hideg, és arca verejtékezik. Közelebb megy a beteghez, és ekkor veszi észre a testén éktelenkedő sötét színű duzzanatokat. Szeme kikerekedik a felismerés hatására. Gyanúját kivetendő, megragadja a takarót és lehúzza róla, hogy láthassa teste többi részét. Kékes fekete duzzanatok sora díszeleg rajta, mely megerősíti aggodalmát.

- Bubópestis… - Vágja rá a lány. - Nem láttam még ilyet, de anyám könyveiben olvastam róla. Amikor a szervezetet megtámadja a betegség, a nyirokcsomók megduzzadnak és bevéreznek, erről lehet megismerni. Ha nincs megfelelően kezelve, akkor halálos. Mégis mióta beteg?

- Két napja. - Válaszol az ápoló nő.

- Talán még nem késtünk el...kérem, hozzon hideg és forró vizet, és néhány ruhát. A használtakat alaposan főzze ki, nehogy a betegség tovább terjedjen. - Adja ki határozottan az utasítást. - Gakuya, segíts neki kérlek.

- I-igen! - Válaszol kicsit megszeppenve a nő, majd azonnal a konyhába rohan. Gakuya csak egy bólintással nyugtázza a parancsot, és szintén a konyha felé veszi az irányt.

A gyógyító egyedül marad Jaroddal és Finnel, utóbbi a csendet viszont megtöri. - Meg fog gyógyulni? - Teszi fel a kérdést, nem leplezett aggodalommal hangjában.

- Meggyógyulhat, de nem ígérhetek semmit. A pestis minden formája halálos, a barátod szerencséje az, hogy a bubópestisnél a legjobbak a túlélés esélyei. De így sem lesz könnyű a feladatom. Nincs elég varázserőm, hogy ezt a betegséget legyőzzem. Csak segíthetek neki átvészelni, ennél többet nem tudok tenni. A többi az Ő szervezetén fog múlni.

- Értem… - Mondja egy rövid hallgatás után. - Kimegyek és segítek nekik. - És szavához hűen elhagyja a szobát.

A lány most már betegére koncentrálhat, a még ott lévő vízzel lemossa a fiú testét, majd kezéből gyógyító energiát árasztva vándorol a lába és a feje között, abban reménykedve, hogy kínjait csillapíthatja.

Később, mikor a többiek visszatérnek a vizekkel, egy rongyot a hideg vízbe áztat és a homlokára teszi, a meleg vízzel pedig újra át törölgeti, és ismét gyógyító energiát pumpál testébe.

Két órán át folytatja így a kezelést, és úgy tűnik hatásosnak bizonyul a próbálkozás. A duzzanatok valamelyest visszahúzódnak, és a láza sem olyan magas, mint előtte. Ezután felsóhajt, és fáradtan dől hátra az ágy melletti székben.

- Megtettem, amit tudtam. Most már csak várnunk kell, hogy mi lesz, remélem a szervezete meg fog birkózni a többivel.

- Köszönöm! - Mondja hálálkodva Finn.

- Biztosan nagyon elfáradtál, pihenj kicsit. - Jegyzi meg barátja, majd Finn felé fordul. - Szerintem most beszéljünk a könyvről. Azt mondtad segítesz nekünk megszerezni, tehát tudod, hogy hol van.

- Igen, most az Elhagyatottak birtokában van. Nem lesz egyszerű, de nem lehetetlen betörni és ellopni a könyvet. Hajnalban kell elindulnunk, ebben az időben az esti őrség már fáradt, a reggeli váltás meg csak később érkezik. Szükségetek lesz minden erőtökre, úgyhogy pihenjetek. Nálunk alhattok, anyám mindenről gondoskodik majd.

A két barát egyetértően összenéz, majd a javaslatot elfogadván, visszatérnek Finnék lakásába, és ott nyugovóra térnek.

Hajnalban, ahogy azt megbeszélték, felkelnek és készülődni kezdenek. Veszélyes küldetésre vállalkoznak, ezért minden használható dolgot számításba vesznek, ami a birtokukban van, majd mikor mindent rendben találnak, Finn vezetésével útnak indulnak.

Követtem a gyereket aki elvezett egy romos és lepusztult épülethez. Belépve egy egész banda fogadott. Azonban a nagy része furcsa kiütéseket viselt a testén. Ráadásul nem fesztettek valami jól sem. Úgy néztek ki mintha beteget lettek volna és lelettek volna gyengülve. Nem tudtam hova tenni az egészet. Azonban nem maradt sok időm ezen gondolkodni. Ugyan is egy igen haragos tekintetű nő. Aki úgy bámult engem mintha meg akart volna ölni.
- Ő volt az? Ő ölte meg majdnem a pasim? – Kérdezte dühösen és hangosan.
- Ő volt az. - Válaszolta a kislány. - Ha nem probléma, én most. - Mondta miközben elkezdett hátrálni.
- Menj. – Mondta egy nagydarab szőke férfi miközben bólintott. Erre a kislány gyorsan el is tűnt onnan.
Ez az egész már eldöntötte hogy itt agresszív vélemény cserére kerül sor. Éppen ezért én sem vesződtem a tárgyalással. Hanem inkább arra koncentráltam hogy mi fog történni.
- Akako hagyd rám a dolgot! – Mondta a férfi.
- Esélytelen a dolog! – Kiabálta a nő miután egy tűz pengét vágott hozzám. Amit azonnal egy másik tűz pengével viszonoztam. Ahogy a két támadás egymásnak csapódott nagyot robbantak és szertefoszlottak.
- Te féreg! – Kiáltotta a nő.
- Raven. Jobb ha távolabb mész. Ez durva lesz. –
- De. Kes? –
- Menj! - Parancsoltam rá.
- Rendben. – Mondta és felszállt a vállamról és távolabb repült.
- Na azt nem te tollseprű! – Kiáltotta a nő és megsorozta Raven-t pár tűzgolyóval. Azonban a kismadár sem volt épp bugris és könnyedén kikerülte a támadásokat. Majd egy törött ablakon kirepült.
- Az ellen feled én leszek! – Mondtam És azzal máris tovább húztam a nő agyát.
- Te féreg! Most megdöglesz! – Kiabálta miközben egy hatalmasat lendített a kezével minek hatására egy hatalmas lángörvény tört elő. Én sem tétováztam és azonnal átváltoztattam a testem wolframmá. Aminek köszönhetően a lángok ahogy eltaláltak nem égettek meg csak hátra taszítottak. Éreztem a hőt a testemen de csak olyan volt mint egy könnyed nyári nap. Ahogy a tűz eloszlott meg látták hogy nekem bizony nincs semmi bajom sem.
- VÁÁÁÁÁÁ! – Kiáltott a nő dühében. Én Azonban kihasználtam a kitörése okozta rést a védelmén és előre tartottam a kezem és acél nyilakat lőttem rá. Amik egyenesen felé tartottak. Mikor is egy hatalmas pajzs került elő a semmiből. És a nyilaimat felfogta. A férfi volt az aki a segítségére sietett.
- Nyugodj meg! – Nyugtatta a nőt a férfi.
- Meg a frászt! Én kicsinálom! – Üvöltötte aztán elkezdett tűzgolyókkal sorozni engem. Én azonban meg sem mozdultam a fémes testemnek ugyan is nem kottyant meg a tűz. Így csak meg feszítettem az izmaim és hagytam, hogy a tűzgolyót nekem csapódjanak. Ám egyszer csak valami előtört a semmiből és nekem jött. Egy hatalmas valami, ami engem vett célba. Ahogy meg láttam azonnal meg próbáltam kitérni az útjából. Ép csak elkerültem az ütését, azzal hogy hátraléptem. És ezzel meg úszva a támadását. Azonban nem hagyta annyiban és egy újabb ütés érkezett tőle. Amit már nem sikerült teljesen kivédenem mivel az oldalamat még elérte ahogy megpróbáltam elkerülni. Az ütés ereje neki vágott a falnak. Ahogy meg álltam és előre néztem egy hatalmas bikaszerű lény állt előttem, aminek a teste üvegszerű volt. Azonban a testemet átjáró érzés arról árulkodott, hogy bizony nem üveg. Nem gondoltam hogy ez lesz. Azonnal összecsaptam a kezem és magamra alkottam a vaspáncélom. Amit követtek az acél karmok az ökleimre. Aztán meg indultam rohanni a bika ember felé.
- Te mocskos féreg! – Üvöltött a nő mikor előtört a bika mögül és egy hatalmas pokoli lángörvény vett célba. A lángod elöntötték az egész tesztemet amin éreztem azok erejét. Azonban nem bírtak velem. Nem voltak képesek meg olvasztani kemény testem. Kitörtem a lángokból oldalra. És azonnal neki rontottam annak ami elém került. Annak a nagy bikalénynek. A balöklömön lévő karmokkal karmokat használva húztam be neki egy hatalmasat. Azonban az acél karmok, ahogy a gyémánt testhez értek eltörtek. Ám erre én a jobb ököllel is bevágtam egyet. Ezen karmaim is porcelánként pattantak szét. Ami eddig még nem esett meg. Ám az ellen felem nem ezzel törődött. Hanem inkább egy hatalmas sallert vágott nekem pataszerű kezével. Ettől megtántorodtam. Így a következő megint nekivágott a falnak. Ahogy meg álltam azonnal meg ráztam magam, és a földre csapta. Ahol megjelent egy minigun fegyvert tömör acélból. Azonnal elkezdte ontani az acélt magából és tűz alá vonni a területet. Még pont jókor mivel a némber éppen akkor kezdett tűzlövedékekkel rám támadni. Az acél golyók csak úgy törték át magukat mindenen, aminek ütköztek. Míg nem a gyémánt bika elébük nem állt. A kemény testéről minden lövedékem lepattant. Ekkor meg indultam felé és a lábaim köré gyűjtöttem a lángokat, amik lángcsizmává álltak össze és ezzel növeltem meg a sebességem. Ahogy rohantam lekaptam magamról a mellvértem és eldobtam. Ezután előre tartottam a kezem és futásközben előre lőttem egy kékes derengésű sugarat. Amit a gyémánt bika fel is fogott. Nagyon jó taktikát használtak. Míg a nő távolról támad addig a férfi, mint valami áthatolhatatlan fal védi a támadásoktól. És aki közel megy hozzá, az megkóstolja a hatalmas ütéseit. Azonban ezen falon is át lehet jutni. Éppen ezért indította meg a rohamom. Ahogy közel értem hozzá jobb kezemmel egyet legyintettem fel felé és a lábam alól előtört egy hatalmas mágnes pajzs, amit most csak emelvénynek használtam.  Ahogy megjelent éreztem hogy engem magához vonz azonban ahogy testet öltött a vonzás miatt nem  lökött fel csak kiemelt engem. Balkezemmel a mellkasomra csaptam és megszüntettem a mágnesességet. Ezzel elszakadtam tőle és egy nagyot ugrottam. Egyenesen a nő felé akit már nem védett a társa.
- Megdöglesz te féreg! – Kiáltotta és nekem vágott pár tűzlándzsát. Amik könnyedén eltaláltak, azonban semmi kárt nem voltak képesek okozni nekem. Én azonban az öklömbe gyűjtöttem annyi vasat, amennyit csak tudtam és annak erejével vágtam képen a nőt. Aki ettől a földre került vérző pofával. Ahogy kiütöttem mögülem egy hatalmas kiáltás hallatszott. Hátra fordultam és megláttam hogy a terve. Miszerint a gyémánt fickót hozzáragasztom a mágnes tömbhöz. Sikeres volt így ő nem tudott közbe avatkozni mik a nőt kiütöm. Azonban most már ő következett. Meg indultam felé mire ő össze törte azt ami addig fogva tartotta. A mágneses falamnak annyi lett. És teljes erejéből meg indult felém. Minden erőmet össze szedtem és újra az öklömbe ,kezdtem gyűjteni a minél több vasat. Ahogy közel értünk egymáshoz azonnal támadtunk és szinte egyszerre húztunk be a másik képébe. Egy hatalmas csattanás hallatszott és én megtántorodva léptem hátra. Ahogy felnéztem, láttam az ellenfelem sem járt másképpen. Csak ő jobban hátra lett taszítva. Én azonban éreztem hogy a testem megrepedt az ütéstől. Az én ütésem volt az erősebb azonban ő volt a keményebb. Éppen ezért újra neki rohantam hogy még egyet behúzzak neki. Azonban ő sem tervezett mást tenni velem. És meg indult teljes sebességgel felém. Még több erőt összpontosítottam az öklömbe, mint az előbb és teljes sebességgel rohantam felé. Most azonban nem hagytam neki esélyt az ütésre és én ütöttem előbb. Ö azonban mind a két patáját előre tartva rohant felém. Telibe találtam a fejét és minden erőmet rászabadítottam. Azonban éreztem egy erős ütést a gyomromban, amit követően éreztem hogy valami eltaszít a helyemről. Egyenesen a falnak vágódtam. A földre rogytam és felnézve megláttam a másik félt. Ős is a földön volt és akkor kezdett felállni. Azonban az egyik szava már nem volt meg. Az bizony az ütközésnél letört a fejéről. Ám ezt követően a világ elsötétedett és megszűnt számomra.
Amikor magamhoz tértem és kinyitottam a szem egy kövekből készült masszív falú cellában találtam magam. A testem még fájt egy kicsit az előzőektől azonban komolyabb bajom nem volt. Ott ültem a cella közepén.

Raven részes

Ahogy Kes mondta hagytam had harcoljon csak. És én távoztam. Hiába próbált az a dühös nő grillcsirkét csinálni, belőlem nem ment neki. Szépen kikerültem a felém tartó tűzgolyókat és kiszálltam az egyik törött ablakon. Így már nem voltam útban és Kes nyugodtan tudott harcolni. Azonban nem repültem messzire mivel egy másik ablakhoz repültem és annak a párkányára szálltam. Onnan néztem hogyan is alakulnak a dolgok. Meg idéztem a mágikus panelem és felmértem a környezett. Így megtudtam hogy milyen erősek az ellenfelek. Egyenként Kes könnyedén képes lett volna elbánni velük azonban együtt igen komoly túlerőt képviseltek. Még az sem segített hogy Kes a mágikus gyűrűjét használva némiképp csökkentette az erő különbséget. Ahogy az első támadások eltalálták nagyon meg ijedtem hogy mi lesz vele. Azonban a könnyedén kivédte. Erre frissítettem az adataim és rájöttem hogy a Wolfram test miatt nem kell aggódnia tűz miatt így eggyel kevesebb veszély fenyegeti őt. Ahogy néztem az egészet elindítottam egy mágiát ami meg növelte Kes akrobatikus képességét és ezzel könnyebben tudott manőverezni és elkerülni a támadásokat. Azonban ezzel sem volt túlzottan előrébb. Én Még nem tudtam mit tenni csak nézhettem z egészet. Meg kellet értenem ide én kevés vagyok, mint szép almában a kukac. Azonban mindent megteszek ami tőlem telik. Éppen ezért felkészültem hogy minél többet segítsek a harcban. És amikor Kes meg indította a rohamot. Én azonnal fel is töltöttem neki a sebesség növelést. Ezzel segítve neki minél többet. Így képes volt a hoz a tűzmágus nőhöz jutni és kiütni. Ez annyira boldoggá tett mintha én magam tettem volna meg és örömömben ugráltam párat. Azonban észre kellet venne hogy nincs vége az egésznek. Ott volt még a másik alak is. Láttam ahogy egymást ütötték és milyen nagyot csaptak oda. Éppen ezért azonnal feltöltöttem Kes számára egy fizikai erőt növelő mágiát. Amivel már felvehette a másikkal a harcot. Ám még így is túl nagy falt volt. Ott álltam az ablakban és néztem ahogy Kes kidől.
- Neeeee! – Kiáltottam. Azonban a többi ember hangja elnyomta az én kis hangom. Ott álltam és néztem ahogy Kes-t két férfi megfogja és elhúzzák. Az épület ablakain keresztül követtem a mozgásukat. És a panelemen keresztül is követtem a biztonság kedvéért. Még szerencse hogy a vállára tettem azt a jelt. Így nem veszthettem szem elől.

[color:31f4=pink) - Oh szervusz kedvesem! A barátotok? - [/color] Intézi Finn anyja a köszönést Shaelanak, a kérdést pedig értelem szerűen hozzánk Finnel.

- Igen, Ő egy barátom, segített Finnen, amikor bajban volt. - Válaszolok
büszkeséggel a hangomban, arra vonatkozóan, hogy milyen fantasztikus és különleges barátom is Shaela.

- Aaah, bocsánat, hogy csak így berontottam! Üdvözletem, Shaela Primrose vagyok. Sajnálom, hogy nem érkeztem meg előbb...kicsit...eltévedtem. - Ahogy meséli a történetet kipirosodik orcája valószínűleg zavarából kifolyólag.

- Ez remek! Finn fiam, több hasonló barátot kéne szerezned, és példát venni róluk! - Az asszony arcáról sugárzik az anyai jót akarás és aggódás, véleményem szerint a fiú is tisztában van ezzel, de neki is megvannak az okai, mit miért tesz. [/color=pink] - De ez most nem érdekes, az a lényeg, hogy mindannyian jól vagyunk. - Ekkor mint villámcsapás ismerte föl hogy is néz ki a fia. [/color=pink] - Mi történt veled?! Csak nem megvertek?! -

- Jól vagyok anya, ez semmiség. Meggyógyulok... - Finn nem valami lelkesen válaszolt, véleményem szerint nem nagyon díjazza ha aggódnak érte.

- Ne tessék félni, elláttuk a sebeit, és ha erőre kapok, a maradék sérülését is meggyógyítom. Ígérte Shaela.

- Ezt hogy érted lányom? - Az anya szemei kérdően és érdeklődve szegeződtek Shaelara.

- Gyógyító mágus vagyok. Varázslatokkal gyógyítok. De még nem tért vissza minden erőm a korábbi megerőltetések után. - Magyarázta barátom. Muszáj volt beleszólnom ugyanis lenyűgözött utitársam csodálatos és kifinomult mágiája.

-Ráadásul a legjobb, akit ismerek. -

- Már értem, ez nagyszerű! Mit szólnátok, ha csinálnék valami ebédet nektek, biztosan éhesek vagytok, és szeretném meghálálni valahogy a segítségeteket. - Nem nagyon kellett győzködni, ugyanis farkas éhes és hulla fáradt voltam az aznapi sok varázslástól, valamint véleményem szerint Shaela sem lehetett vele másképp.

- Az csodálatos lenne! A mágia kifárasztott engem, és biztos vagyok benne, hogy Shaelát is. -

Mire elkészült az étel sikerült valamennyit pihentem. Mindannyian az asztalnál ültünk már és ettünk miközben Finn a történetét mesélte.

- -Évekkel ezelőtt csatlakoztam egy Zafír Könnyek nevű bandához. A szárnyaik alatt szabadon lopkodhattam, amiből valahogy eléldegéltünk. Viszont...egyre keményebb munkákat adtak nekem, egy darabig ez rendben is volt. Aztán egyre súlyosabb bűnöket kellett végrehajtanom. -

- Akkor miért nem szálltál ki korábban? -

- Mintha az ilyen könnyű lett volna! - Horkan föl Finn. - Féltettem az én és anyám életét, ezért belementem mindenbe...kivéve egy dolgot. Nemrégiben ölésre akartak rávenni, és én ellenszegültem. Megszöktem, és vérdíjat tűztek ki a fejemre. Ekkor kerestek meg az Elhagyatottak. -

- Elhagyatottak? - Értetlenkedik megint Shaela.

[/color=blue] - Egy rivális banda. Azt mondták, hogy megvédenek engem és anyát is, ha ellopok nekik egy könyvet a Könnyek raktárából. Nem kellett kétszer mondani, teljesítettem a kérésüket, és egy barátom, Jarod is segített. De sajnos miután elloptuk a könyvet, a Rúnalovagok kaptak el minket. lvették a könyvet, de legalább nem zártak be minket. Egy jelentéktelen lopáson kívül nem tudtak mást ránk bizonyítani, ezért kidobtak minket, mert “kicsi a börtön ahhoz, hogy a fajtánkat elszállásolják benne” - [/color] A végére rendesen rájátszik nem kevés gúnnyal a hangjában.

- Szerencsétek, hogy ennyivel megúsztátok, rosszabb is lehetett volna! - Néha az emberek annyira zavaróan gondatlanok... Mintha gyerekjátékok lennének az ilyen ügyek, pedig igenis veszélyesek.

- A börtön csak a kisebb rossz lett volna! - Szól vissza Finn. Egyre kevésbé bírom őt... - Most már az Elhagyatottak is kerestek, nem csak a Könnyek, a könyv pedig nem volt nálunk. Jarodot elkapták az Elhagyatottak, és arra kényszerítették, hogy visszalopja a Rúnalovagoktól. Eleget tett az akaratuknak, és sikerrel is járt. -

- Akkor az ügy meg is van oldva, nem?  -

- A könyv ügy valóban, de a csapások itt nem értek véget. -

- Ezt hogy érted? Mi történt ez után? - Siettetem Finnt, valószínűleg feleslegesen ugyanis amúgy is elmondta volna.

- Egy furcsa betegség döntötte le Jarodot a lábáról, miután ellopta a könyvet. Most elkülönítve fekszik innen nem messze. Szerintem a könyvnek köze van a betegségéhez, ezért segítek nektek megszerezni. - Itt Shaelához fordul. - Cserébe csak annyit kérek, hogy gyógyítsd meg a barátomat. -

Shaelaval egymásra sandítunk és mindkettőnknek egyértelmű mi a helyzet. A mi könyvünkről van szó de Shaelat ismerve a fiú jelenleg jobban érdekli.

- Rendben van, megteszem, amit tudok. Eltudnál most vezetni a barátodhoz? Megnézném, hogy milyen állapotban van. -

Pár utcányi séta után megérkezni látszottunk, ugyanis utunkat felfele vettük egy hasonló házba, mint amilyenben Finnék is laknak. Amint beléptünk Jared szobájába egy fiatalasszony képe fogadott ahogy a fiút ápolgatja. Shaela közelebb lép és elkezdi vizsgálgatni Finn barátját. Nem láttam sokat a szoba másik végéből, hogy mit csinál, csupán arra figyelek föl amikor lerántja a fiúról a takarót.

- Bubópestis… - Jelenti ki. - Nem láttam még ilyet, de anyám könyveiben olvastam róla. Amikor a szervezetet megtámadja a betegség, a nyirokcsomók megduzzadnak és bevéreznek, erről lehet megismerni. Ha nincs megfelelően kezelve, akkor halálos. Mégis mióta beteg? -

- Két napja. -

- Talán még nem késtünk el...kérem, hozzon hideg és forró vizet, és néhány ruhát. A használtakat alaposan főzze ki, nehogy a betegség tovább terjedjen. Gakuya, segíts neki kérlek.-

Az ápolónőt követve egy apróbb konyha helyiségbe megyünk át. A nő eltűnik egy pillanatra, majd pár törülközővel tűnik föl. Ezalatt én engedek egy lábasba forró vizet, majd amíg megtöltök egy másikat hideggel a nő az asztalnál vár rám.
- Őszintén remélem, hogy Jared meggyógyul... Csak bízni kell benne... - Egy ügyetlen mosolyt küldtem a nő felé aki ezt viszonozta. Gyorsan áthordtuk a lábasokat meg a ruhákat, hogy Shaela kényelmesen tudjon dolgozni. A többiekkel a szoba előtt ülünk és várunk. Nem beszélünk sokat, mindenki el van merülve a saját gondolataiban. Pár óra múlva Shaela kilép a szobából és a következő szavakat intézi a társaságnak.

- Megtettem, amit tudtam. Most már csak várnunk kell, hogy mi lesz, remélem a szervezete meg fog birkózni a többivel. -  

- Köszönöm! - Vágja rá Finn. Akármennyire is nem a legszimpatikusabb a stílusa látszik rajta, hogy mindent azért tesz, hogy segíthessen azoknak akiket szeret.

- Biztosan nagyon elfáradtál, pihenj kicsit. - Jegyzem meg barátomnak sápadtságát látva amely feltehetőleg fáradtságából eredeztethető. Ezután Finnhez intézem a szavaim, picit bűntudattal, hogy máris ezzel zargatom, de az üzlet az üzlet. - Szerintem most beszéljünk a könyvről. Azt mondtad segítesz nekünk megszerezni, tehát tudod, hogy hol van. -

- Igen, most az Elhagyatottak birtokában van. Nem lesz egyszerű, de nem lehetetlen betörni és ellopni a könyvet. Hajnalban kell elindulnunk, ebben az időben az esti őrség már fáradt, a reggeli váltás meg csak később érkezik. Szükségetek lesz minden erőtökre, úgyhogy pihenjetek. Nálunk alhattok, anyám mindenről gondoskodik majd. -

Összepillantunk Shaelával majd csoportosan visszatérünk Finnék lakására. Az késődélután fennmaradó részét már csak pihenéssel töltjük. Egy kicsit olvasok, az aznapi feszültségek levezetésére, majd lezuhanyzok és így térek nyugovóra.

A következő nap korán, hajnalban kelünk, majd leellenőrizzük, minden rendben van e, valamint, hogy semmit sem hagyunk e ott. Többször is lecsekkolom, hogy megvannak e a kulcsaim, majd hárman nekiindulunk megszerezni a könyvet.[/color]

Eljött a hajnal és vele együtt az idő arra, hogy behatoljanak az elhagyatottak tanyájára. Finn, ígéretének megfelelően elvezette őket célállomásukhoz, annak ellenére, hogy rettegett és ez nagyon meg is látszott rajta. Körbenézett a kis csapat az épületen, úgy tűnik az őrség szerepét betöltő banditák kevesen vannak, és a reggel közeledtével elég álmosnak is tűnnek. A második emeleten egy nyitott ablakot véltek felfedezni. A két mágus meg is kérdezte, hogy vezetőjük szerint milyen helyiségbe nyílik azaz ablak.

- Az a mellékhelyiség. Szerencsétekre közel van a dolgozószobához, ahol valószínűleg a könyv is van. Az őrök elég fáradtak és lankad a figyelmük, jó esélyetek van észrevétlenül beosonni. De én csak ideáig kísértelek titeket, innentől csak magatokra számíthattok.

Látszott a fiún, hogy már csak ahhoz, hogy ideáig elmerészkedett sok erő és bátorság kellett. Nagyon fél, és érthető módon szeretett volna minél távolabb kerülni ettől az átkozott helytől.

- Semmi gond Finn. Köszönjük, hogy elvezettél minket ide. - Mondta a leányzó kedvességgel és hálával a hangjában.

- Nagyon szívesen, és vigyázzatok magatokra. Én is köszönök mindent, amit értünk tettetek.

És ezzel a fiú el is távozott a színről, elrejtezve a sötét sikátorokban hazafelé indult. Shaela aggódó tekintettel néz utána, majd hűlt helyére, nem csak a beteg gyermek sorsa aggasztja, hanem Finn boldogulása is. Vajon továbbra is tolvajlásból akarja fenn tartani a családot? Csak reménykedni tud, hogy más módot talál a megélhetésre. De gondolatai hamar visszatalálnak az éppen előttük álló megmérettetés felé, melynek első lépése a második emeleti ablakhoz való feljutás lenne. De hogyan kéne ezt csinálni?

-Szerinted hogyan juthatnánk fel oda? - Fordul Gakuya felé, hátha őneki van valami ötlete, hogyan is mászhatnának fel az ablakhoz, lehetőleg gyorsan és észrevétlenül.

Shaela kérdésére nem tudtam mit felelni, ugyanis lövésem sem volt, hogy hogyan juthatnánk fel az ablakhoz. Pár másodpercnyi bamba bámulás után végre sikerült kitalálnom valamit.
- Nem a legfeltűnésmentesebb mód, de remélem működni fog... -
A csillagkulcsaimhoz nyúltam és kikerestem egy apró, szögletes, ezüst színű kulcsot, majd halk kántálásba kezdtem. - Építész kapuja megnyitálak... Circinus-
A hajnali enyhe homály miatt az átlagosnál jobban fénylett a varázskör a kulcsom körül, de még így sem olyan világosan, hogy a házban bárki észrevegye. A tündöklés derengéssé halványult, majd kialudt, miután egy harmincas éveiben járó, vörös, göndör hajú nő manifesztálódott előtte.
- Áhh.. Gakuya, csak nincs valami feladatod számomra? Már szinte évezredek óta nem idéztél meg... -
- Igen feladatom van neked. Ahhoz az ablakhoz kéne feljutnunk valahogyan a másodikon... Mellesleg 3 napja kértem tőled segítséget és aztán a jelenlegi projektedről áradoztál órákat, úgyhogy nincsen igazad, de ezt inkább máskor. beszéljük meg. Akkor tudsz segíteni? -
- Persze, hogy tudok. Számomra nincs megoldhatatlan feladat. - Azzal a lendülettel a csillaglélek a falhoz lépett és elkezdte tanulmányozni az alkotóköveit. Megkocogtatott és megmozgatott párat, majd elővette a füzetét és jegyzetelni kezdett. Nem voltam benne biztos, hogy mit csinál, de Shaela arcára nézve meg tudtam állapítani, hogy neki sem világosabb Circinus célja. Egy pár percig csak kíváncsisággal figyeltük, ahogy fel alá járkál a falnál, miközben füzetében jegyzetelt és számolt, majd elkapott egy kicsit kopottabb követ és nagy nehezen kijjebb húzta.
- Vázolom a megoldást. - Shaeala és felém fordította a füzetét, amiben a ház skicces vázlata volt látható, néhány körrel a falán. - Van pár meglazult kő a szerkezetben, amiket ha erősen meghúztok, fel tudtok rá kapaszkodni. Innen lentről is látom, hogy feljebb melyikek azok, amiket ki lehet húzni. Fiore istenei védjék azt a lelket, aki ilyen trehány munkát végzett építéskor... Gakuya te előre mész, én irányítom majd, hogy melyik követ húzd meg, majd ha feljutottál a kisasszony is utánad mászik. Rendben? -
- Nem vagyok benne biztos, hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy megmozgassam azokat a köveket... Mindenesetre megpróbálom. -
Odasétáltam a már kikandikáló kőhöz és fél lábbal felléptem rá.
- Most hogyan tovább? -
- Látod azt a laposabb kőtéglát a fejedtől négy kockára? Húzd ki azt, aztán... -
Bár beletelt egy kis időbe, de csillaglelkem sikeresen feljuttatott az ablakig, amin keresztül fáradtan estem be a sziklahúzogatás miatt. Legszívesebben lihegtem volna, de a mellékhelység bűze arra ösztönzött, hogy levegőt se vegyek, nem hogy kapkodjam a levegőt. Kihajoltam az ablakon, hogy lélegzethez juthassak, valamint, hogy beszélhessek a lenti két barátommal. A lehető leghalkabban leszóltam hozzájuk:
- Tiszta a terep... Köszi a segítséget Circinus! Majd meghívlak cserébe egy sütire, ha végeztünk. bezárhatom a kapud? -
- Nekem volt öröm, hogy segíthettem, de a süteményt azért még elfogadom. Majd még látjuk egymást, gyerekek! - Egy halk pukkanással felszívódott, a kaput bezártuk közösen.
- Gyere Shaela, nem olyan nehéz a mászás része, mint amilyennek tűnik! - Próbáltam bátorítani barátomat, és egy bátorító grimaszt küldtem felé.