A hobo könyve

Gakuya nem sok időt tölt a megoldás keresésével, gondolatmenete hamar a végére ér, és máris cselekvésre emeli kezét, benne egy kulccsal. A varászmondat kiejtésének hatására a mágikus tárgy felfénylik, mely a félhomályban kellemetlen volt a leányzó szemeinek, melynek késztetésére kezével kis takarást nyújt szemeinek és hunyorít is. Miután a félhomály ismét átvette az uralmat és szemei újra hozzászoktak ahhoz, a női hang mellé, amit korábban hallott társult egy vörös hajú nő alakja is.

Betörő társa vázolja a helyzetet a csillagléleknek, aki hatalmas magabiztossággal vállalta el a feladatot és látott hozzá annak megoldásának. Shaelának nem volt világos, hogy a nő mit is csinálhat, amiből Ő csak annyit tudott értelmezni, hogy a cél ablak alatti falat hosszasan tanulmányozza és méregeti. Egymásra néztek egy pillanatra a fiúval, úgy tűnik neki sincs fogalma hogy a lélek mire készülhet. Pár bizonytalan perc elteltével visszafordul feléjük, és vázolja tervét. Úgy tűnik az épület architektúrája nem a legjobbak közé tartozik, és ezt kihasználva juthatnak fel, ha kihúzzák a lazább téglákat a helyükről. Gakuya, Cirnicus instrukcióit követve apránként fel is mászik, majd pár pillanat múltán kihajol, és értesíti őket arról, hogy szabad az út a számukra.

Mindketten elköszönnek a csillaglélektől, majd a fehérség apránként felmászik. Zsákja terhe kicsit megnehezíti a dolgát ebben a műveletben, arra gondol, lehet legalább a tojást el kellett volna rejtenie valahol, de ezt nem szerette volna. Mikor felért, a latrina bűze az Ő orrát is megcsapja, ám furcsamód alig reagál erre a tényezőre. A hullaszag egyszer kikezdte már orrát, ez talán semminek tudható be ahhoz képest.

Lehetőleg halk léptekkel közelíti meg a helyiség ajtaját, és az halk nyikorgással ugyan, de könnyedén nyílik. Az őrök horkolása elfedte az ajtó nyöszörgését szerencséjükre. Körbenéz a folyosón, próbál emlékezni, hogy az iroda, amit Finn említett melyik irányban is van.

- Jobbra.

Suttogja halkan társának, és elindulnak az említett irányba. Gond nélkül megtalálják az irodát, melynek ajtaját nyitva találták. Túl könnyű, fordult meg Shaela fejében egy pillanatra, de ugyanúgy belépnek a helyiségbe. Sötét volt odabent, furcsán sötét. A lány nyelt egy nagyot, rossz érzések kerülgették. Bentebb léptek pár lépést, hátha könnyebben adaptálódik szemük a félhomályhoz, de pár pillanat múlva az ajtó becsukódik mögöttük...

Végigsettenkedve a folyosón egy ajtó vált láthatóvá, vélhetőleg a dolgozószobáé. Résnyire volt nyitva, félhomály sejlett át a résén. Ahogy beléptem az ajtón szürkület ölelt körbe, majd mikor Shaela követett az teljesen körbezárt, azzal a lendülettel, amivel becsapódott a bejárat.
Elkezdtem meresztgetni a szemeimet, hátha sikerül többet kivennem, mint körvonalakat, de nem gyorsította fel a szemem alkalmazkodását. Már épp lépem volna beljebb, amikor vörös szemek sejlettek fel előttem, majd ahogy élesedett a látásom sikerült kivennem egy patkányt, ami egy könyvön csücsült. A torkom kaparni kezdett, de nem akartam megköszörülni, nehogy túlságosan felhívjam a figyelmét. Lehetett volna sokkal nagyobb...
Hallottam már 2 méteres rágcsálóról is, ez szerencsére körülbelül csak 40 cm volt, bár személyes véleményem szerint az is túl nagy, ha patkányokról van szó. Nem csak az alapvető ellenszenvem a patkányok iránt zavart ezzel az egyeddel kapcsolatban, volt valami furcsa a szemeiben... értelmesnek és gonosznak hatottak. Akármennyire is szerettem volna, nem tudtam hosszú ideig szemezni vele, ugyanis szinte abban a pillanatban, hogy végignéztem rajta égető érzés robbant be a torkomba és a tüdőm is zsibbadni kezdett.
A meglepetéstől csak odakaptam, majd köhögni kezdtem, de az álnok kapafogú még csak fuldokolni sem hagyott nyugalomban, felém és barátom felé vetette magát. Már nem igazán láttam, a köhögéstől bekönnyeztem, de megpróbálkoztam egy idézéssel, ami természetesen sikertelen volt. Bár megidézni semmit nem sikerült a varázskör felsülés előtti fénye visszatántorította a patkányt. Shaela gyorsan kapcsolt és mágiájával segítségemre sietett. A köhögésem egyből semmivé foszlott és az erőm is visszatért. Éreztem ahogy a mágiája szétárad a testemben és meggyógyítja azt. Bár szinte azonnal jobban lettem, ahhoz nem elég gyorsan hogy azonnal idézzek is, így mire odaértem, hogy megtaláljam a megfelelő kulcsot, az ádáz rágcsáló combomba mélyesztette sárga fogait. Válaszul egy pillanatra visszahúzódott társam mágiája, de nyomban újra felülkerekedett, én pedig készen álltam egy idézésre. Magam elé tartottam egy kicsi, durva felületű ezüstkulcsot.
- Farkas kapuja megnyitálak... Lupus! - A varázskör ezúttal nem oszlott szét a levegőben, csak miután megjelent előtte a hívott lélek. Bár már idéztem meg néhányszor, meglepődtem Lupus termetén és kinézete állatiasságán. - Védj meg kérlek! - Lupus nem válaszolt, csak felhördült, amiről nem tudtam eldönteni, hogy egy elfojtott morgás vagy egy apró kacaj, vagy hogy én vagy a patkány váltotta ki. A csillaglélek rávetette magát a patkányra, ami pillanatok alatt eltűnt, csak néhány vérfolt bizonyította azt, hogy egy perce még ott volt.
- Egy ilyen kis csipszar miatt idéztél meg?! Legközelebb csak akkor hívj ha jól is lakhatok belőle...
- Van kint pár rossz arc is, ha még éhes vagy... De téged is határozottan jó újra látni. -
- Jó... - Hagyta el egy fél hörgés fél szó a száját és az ajtó felé fordult. - Csak vicceltem! Hehh.. inkább nincs kedved hazamenni..? -
- Pedig már megörültem.. De persze... - Lupus elkezdett halványodni, de mielőtt eltűnt még benyögött valamit.
- Azért a te képed is jó volt látni... - Azzal a lélek teljesen felszívódott. Egy pillanatnyi bambulás után Shaelaval egymásra néztünk, majd a pár csepp vért átlépve a könyvhöz sétáltunk. Én nem mertem hozzáérni, tekintve a reakciómat arra, hogy hogyan hatott rám a szobában, ezért megvártam, hogy a lány nyúljon érte. Amikor hozzáért a szoba nyomasztó félhomálya felszívódott és az az utolsó, minimális nyomás is eltűnt a mellkasomból. A barátom körbevizsgálta, majd belelapozott a könyvbe, amiben megtaláltuk a tábornok nevét, vérrel írva. Para... Gondoltam magamban, majd hangosan is megfogalmaztam a véleményemet.
- Ez nem valami.. bizalomgerjesztő. Biztos visszavigyük neki? Elvégre te semlegesítetted és ki tuja ő mire használná... vagy szerinted Shaela? -

Megvirradt és én ott voltam a cellában megbilincselve. Az ablakon beszűrődött a nap fénye. A kezeimen bilincsek voltak. Amik blokkolták a mágikus erőmet. Máskülönben nem is lett volna érdemes használni rajtam. Ám azért tettem egy próbát hátha szét tudom tépni. Ám nem ment. Ez azért elég nagy baj volt. hiszen így csak az maradt. hogy az öröktől szerezzem meg a kulcsot. Azonban a hoz, előbb látnom kellet volna egy őrt. Amíg nem akart jönni egy addig felálltam és kinéztem az ablakon. Láttam Raven-t ahogy oda repül el az ablak előtt. Észrevett engem és közelebb repült a cellához.
~ Kes jól vagy? Most mi lesz? ~ Kérdezte meg telepatikusan.
- Nemsokára úgy is jön valaki. Aki elvisz a főnökhöz. – Hangzott tőlem a válasz halkan.
~ Rendben addig várok. ~ Közölte Raven. Amit követően láttam, ahogy elrepült. Ezzel magamra maradtam. De nem sokáig mivel érkezett egy őr. Egy vékony férfi, aki kenyeret és vizet hozott. Amiket a rácson át adott be. Aztán távozott. Nem vártam volna, hogy erre oda figyelnek. De a semminél több. Bár csak arra volt jó, hogy meg legyen a reggelim. Amit el is fogyasztottam. Majd csendben vártam mikor jön valaki. És jött is. A férfi, aki alakváltó mágiát használt. Kezében valamilyen eszközzel. Amit azonnal aktivált, ahogy kinyitotta a cellát. A láncaim felragyogtak aztán éreztem, hogy húznak előre.
- A főnök látni akar. -
Azzal máris indultam előrefelé. Mivel a bilincsek húztak. Azt nem tudtam mi lesz, de végre meg van a főnök. Bevezetett egy szobába, ami puritán módon volt berendezve. Egy asztal egy szék és néhány könyv a padlón. Mintha csak az lett volna ott, ami a munkához kell. A férfi egy magas vékony férfi volt, akinek a bőre kissé sápadt volt és néhol lilás foltok tarkították. A szemei vörösek voltak és látszott rajtuk hogy kíváncsi rám. Ahogy be lettem vezetve a másik férfi magunkra hagyott.
- A nevem Red. Az elhagyatottak vezetője vagyok. Te kivagy? Miért jöttél? Ki Küldött? Menyit fizetett? – Kérdéseket tette fel nekem.
- Kes vagyok. A birodalom küldött. Egy könyvet keresek, ami nagy bajt okoz. – Válaszoltam neki nyugodtan tárgyilagosan.
- Szóval a hatóság küldött. – Jegyezte meg a férfi, akiből éreztem egy hatalmas mágikus erőt. Ám nem akkorát hogy ne tudtam volna legyőzni. Azonban a láncaim akadályoztak. Éppen ezért minél hamarabb meg kellet szabadulnom tőluk. Azonban nem ment. Éppen ezért várnom kellet.
- Így van. – Válaszoltam, hogy meg erősítsem.
- Értem. - Mondta a férfi az asztalnál ülve. Hirtelen a fejéhez kapott mintha rosszul lett volna.
A láncaim erre meg gyengültek. Nem értettem miért. Minden erőmet szabadon engedtem. Amire a férfi meg ijedt. A kiáramló aura örvénylett körülöttem. Minden erőmet beleadva szakítottam szét a mágikus bilincseket a kezemen. Ez még jobban meg lepte a férfit. Ezzel már el is dőlt minden. Mivel ha hagy megszökni kiderül, hol van a búvóhelyük. Ha meg én hagyom, életben az emberei nekem esnek utána. Vagyis nem maradt más, mint egy végső leszámolás. Éppen ezért azonnal át is alakítottam a testem acéllá és neki estem az ellen felemnek. Aki nem habozott és nekem esett. A teste átváltozott. szögletes lett mintha csak egy bábu, lett volna. Ami jelezte ő egy alakváltó mágus. Teljes erőből ütöttem előre. Amire a férfi válaszul ugyan azt csinálta. A két ököl összecsapott. És kioltotta egymást a két támadás. Azonban nem hagytam annyiban és máris indítottam a következő támadásom, ami egy újabb ütés volt. Azonban mikor betalált a férfi teste kockákra bomlott. Aztán a levegőbe emelkedett. Amit követően a levegőben lebegő feje körül örvénylő kocka halmazból egy szögletes fegyvercső jelent meg. Amiből aztán elkezdte tüzelni a kocka lövedékeit. Erre válaszul én előre tartottam a kezem és máris elkezdtem lőni rá az acél nyilaim. Amik ahogy összeütköztek a lövedékekkel felrobbantak. Ezzel jókora lökéshullámot hozva létre. Hátra taszított a nagy nyomás, ami felszabadult. Ahogy a füst eloszlott látszott, hogy Red sem számított rá. Őt is meglepte az egész. Ám nem volt időm gondolkodni és neki rontottam. Mire a kocka halmazból előkerült egy hatalmas ököl. A levegőbe ugrottam és az öklömbe kezdtem gyűjteni minél több vasat. Aminek az erejével vittem be egy ütést. Újabb összecsapás, ami döntetlennel ért véget. A vasöklöm erejét képes volt tompítani. Ami önmagában is elég nagydolog volt. Ám nem állhattam meg ennél a ténynél. Mert a csata még nem ért véget. A kockák örvénylése felgyorsult az tán a kockák elkezdtek egyre nagyobbak, lenni. Összecsaptam a két tenyerem és egy minigun-t alkottam a kezembe. Amivel aztán tüzet nyitottam az ellen félre. Ő meg a kockáit zúdította rám. Teljes erőből tüzeltem, ahogy csak a csöveken kifért. Ahogy kifogyott a fegyverem. Láttam, hogy a kockák visszatérnek a tulajdonosukhoz. Teljes erőből nekihajítottam a fegyvert a férfinak. Aki könnyedén kitért előre. Azzal hogy a földre irányította a kockáit és újból összerakta magát. Nem hagytam pihenni és nekirohantam. Mire a férfinek a lábai darabokra bomlottak és felém száguldottak. Elkapták e kezemet és szögletes bilincset alkottak rá. ezzel a mozgásomat nehezítették meg. Pláne mikor mind a két kezemet összerántották. ezzel meg bilincselve. Én nem hagytam magam újra elfogni. A két karomon pengék jelentek, meg amik aztán nagy sebességgel kezdtek forogni. Ezzel szétrepítve a kockákat. Az meg lepte az ellenfelem. Mire én előre tartottam a kezemet és egy halványpiros aurát lőttem rá. Ami eltalálta a fejét. Amit követően egy pillanatra megzavarodott. Nem látta mi találta el de a mágneses hullám kifejtette a hatását. Amit követően a darabjai nehezebben mozogtak. Ezért inkább ö9sszeszedte magát a földre. Ám én nem hagytam pihenni. Neki rontottam mind a két kezemet acél pengévé változtatva. Red erre mind a két kezét szögletes karddá változtatta. Amikkel hárította a támadásom. Ott álltunk és teljes erővel toltuk egymást a pengéinkkel. Ám én teljes erőből megfejeltem az ellen felem. Amire az nem számított. A támadás megzavarta és elvesztette az egyensúlyát. Amit én kihasználtam és egy teljes erejű toló rúgással ellöktem magamtól. Nekiesett az asztalnak. Én meg utána vetettem magamat. Aztán odaérve teljes erőből szúrtam a kard kezemmel. Ezzel átszúrtam a férfi testét. Ami visszaváltozott hússá és vérré. Az acél pengém pedig a mellkasában volt. A bal kezemet magam elé emeltem és a pengével lefejeztem az ellenfelemet. Ezzel bevégezve az egészet. Kirántottam a pengém és visszaváltoztattam azt kézzé. Ahogy ezt meg tettem Nyílt az ajtó és pár ember állt ott meglepetten. Látták a vezérüket kivégezve és erre nem számítottak. Az ki vezette őket elbukott. El kellet dönteniük mit, tesznek. Harcolnak valakivel, aki a főnököt legyőzte. Vagy menekülnek. Én rájuk néztem és meg indultam feléjük. Amire ők meg ijedtek és elmenekültek. Ezzel el is dőlt. A bandának vége. Én meg álltam és körbenéztem. Kifújtam magam. Tudtam, hogy most már nem fognak zavarni. És így lesz lehetőségem megkeresni a könyvet. Ám Ahogy körbe néztem szinte minden könyv darabokban volt kivéve egyet. Odaléptem és felvettem. Belenézve láttam, hogy csak annyi van benne, hogy mikor van őrségváltás és néhány adat a város védelméről. Aminek a birtokában azt ki lehet játszani. Ám ez nem volt valami sok, de a semminél több. Így eltettem és meg indultam kifelé, a szobából. Az épület teljesen üres volt. Nem volt, aki az utamba mert volna állni. Így nyugodtan sétáltam a kijárat felé.

Raven:
Aggódva repültem az égen és vártam. Mi lesz. Kes életjeleit fogtam és tudtam, hogy rendben van. Azonban aggódtam érte, hogy mi van vele. Csak annyit tehettem, hogy várok. Az épület egy részébe vitték. Amint az életjelek eltűntek a közeléből oda repültem az ablakhoz. Láttam, ahogy ott fekszik a földön és nem mozdul. Magam elé idéztem egy mágikus panelt és ellenőriztem az életjeleit. Minden rendben volt csak ki volt ütve. A rácsok miatt, amik az ablakon voltak nem tudtam hozzá bejutni. Nem tehettem mást, mint vártam türelmesen. Annak érdekében nehogy meglássanak vagy egy kóbor macska megkívánjon. Egy távolabbi ház eresze alá repültem. Ott vártam mi lesz. Kes reggel tért magához. Ahogy észrevettem, hogy az életjelei megváltoztak azonnal közelebb repültem hozzá. Az ablak előtt elsuhanva megláttam, hogy jól van és magához tért. Megnyugodtam, hogy minden rendben van vele.
~ Kes jól vagy? Most mi lesz? ~ Kérdeztem meg telepatikusan. Nem tudtam mit is akar.
- Nemsokára úgy is jön valaki. Aki elvisz a főnökhöz. – Hangzott tőle a válasz halkan.
~ Rendben addig várok. ~ Mondtam aztán elrepülten nehogy valaki meglásson. Tudtam, hogy Kes nagyon erős és nem lesz baja. De attól én még aggódtam érte. Éppen ezért ahelyett, hogy ott hagytam volna. Inkább segíteni akartam neki. Az épületet már feltérképeztem és nagyjából a kijáratokat is. Éppen ezért oda repültem az egyikhez és a földön elkezdtem felírni a rúnákat. A tollam segítségével ez nem volt valami nagy gond. És az emberek nem is nagyon figyeltek. Mivel nem is nagyon volt, aki figyeljen. Ráadásul számukra csak egy kicsi és aranyos madár vagyok, aki éppen a földön ugrál és a lábával kapirgál. Ahogy a csapdával elkészültem jöhetett is a következő. ott sem volt senki. Mintha csak elkerülték volna a helyet az emberek. Ami nekem csak előny volt. Gyorsan befejeztem és aztán odébb repültem. A csapda egyszerű volt. Aki belép és nincs, megjelölve a barátság jelével az elájul. Ezzel nem menekül senki és ha baj van Kes eltud menekülni mert őrá nem hat. Aztán csak vártam csendben. Míg nem az emberek hirtelen ki nem rohantak. Többen is belestek a csapdámba. Ott feküdtek egymáson. Erre a látványra nagyon boldog lettem és a levegőben vágtam egy bukfencet.
- A buta emberek soha nem néznek a lábuk elé. – Jegyeztem meg boldogan. Aztán érzékeltem hogy Kes közeledik a kijárat felé.



~ Kes vigyázz! ~ Hívta fel a figyelmem Raven.
- Mire? - Kérdeztem vissza hangosan.
~ Az ajtó előtt van egy csapda. ~ Mondta boldogan. Amit nem értettem.
Éppen ezért óvatosan néztem ki az ajtón. Akkor láttam, meg hogy nem egy ember fekszik egy rúnákkal körbe írt területen. Éppen ezért én kikerültem a csapdát. Abban a pillanatban Nagy erővel csapódott a mellkasomnak Raven.
- Kesz nézd elkaptam őket! – Kiabálta boldogan. Ami engem meg is lepett, hogy milyen okos ez a kis madár. Nem számítottam rá.
- Ügyes vagy. – Dicsértem meg és megsimogattam a fejét a kis tollasnak
- Most mi lesz? – Kérdést tette fel okosan.
- Megyünk és jelentést teszünk. Addig csak nem szöknek meg. – Adtam tudtára a dolgot a társamnak.
- Oki doki. – Mondta és boldogan ugrott a vállamra.
Amit követően megkerestük a legközelebbi katonát és elmondtam neki hol vannak a foglyok. Aztán egyenesen a parancsnokhoz mentem és jelentést tettem nála. A könyvet átadtam neki. Ami nem az volt, amit akart. A banda egy részét sikerült elkapni és egy értékes információkkal teli könyv került jó kezekben így nem volt elégedetlen. Pláne hogy megtudta Red halott így a vezérel nem lesz gondja többet.