Lavi Haiba

Név: Lavi Haiba
Faj: Ember
Nem: Férfi
Életkor: 22
Céh: Újraszervezett Mágus Tanács (Rúna Akadémia)
Mágia:  Elemi mágia – Jég mágia
Jellem: Kaotikus Jó
Személyiség:  Egy nagyon kedves, vicces ember. A csínytevésekből mindig kiveszi a részét, ezért általában bajba is kerül. Elég önfejű és makacs, mindig kiáll a saját igaza mellett. Mindig a lelkiismeretére hallgat, még ha ez később gondot is okoz neki.  A barátaiért bármit megtenne, ők a legfontosabbak a számára. A harctól soha nem ijed meg, nem hátrál meg egy kihívás elől sem. Mindig a kitűzött céljait próbálja elérni, kisebb nagyobb sikerrel ez megy is neki.
Kinézet:  Elég magas, kb. 188cm lehet és kellően izmos, szálkás testalkatú ember. Haja helyenként tüskés, félhosszú, kék színű. A szeme szintén kék színű.
Ruházata: Kék kabát, amelynek a hátán ott van a tanács jele, a kabát ujja mindig fel van hajtva. Ez alatt egy szürke mellény és egy fehér ing. Fekete nadrágot és fekete cipőt visel. Valamint szemüveges.
Felszerelés: Mind a két kezén egy-egy csuklópánt van, továbbá az oldalán mindig ott lóg egy kard. Ezeket a mesterétől kapta.

Előtörténet:

Éjszaka volt, egy leégett ház kertjében álltam, néhol még pislákolt a parázs, a füst még javában ott terjengett a levegőben. Az épület egyik oldalán egy erdő húzódott a távolba pedig egy város fényeit lehetett látni. ~ Hol vagyok, mi ez a hely?~ kérdeztem magamtól kicsit aggódva, hogy nem tudom hol is vagyok, és hogy kerültem ide pontosan - Van itt valaki? – kiáltottam, de senki nem felelt ~ Akárki is lakott itt talán már elment vagy a tűz áldozatává vált. ~ gondoltam magamba, így a ház felé vettem az irányt, hátha megtudom mi is történt itt. Egy szép nagy ház volt a tűz elég sok kárt okozott benne, a bejárati ajtót viszont egyáltalán nem bántotta. Valamiféle dolog volt rajta, közelebb mentem hátha ki tudom találni, hogy mi is az.
Egy farkas fejű kopogtató volt, hirtelen az arcom fehérré változott, az egész testem remegett. – Hisz ez a mi házunk. Ez nem lehet igaz! Ez képtelenség, hogy történhetett ilyen? - nem volt más választásom be kellett mennem, muszáj volt meggyőződnöm arról, hogy ez tényleg a mi házunk. Mihelyst beléptem, egyből előtörtek belőlem a régi emlékek. Ahogy futkároztam a konyhába az asztal körül, ahogy a nappaliban ülve történeteket hallgattam a szüleimtől. Könnyes szemmel tudatosult bennem, hogy semmi kétség ez a családi házunk. Ahogy ott keresgéltem, szemeimet törölgetve, láttam, hogy rengeteg fénykép és festmény vált a tűz martalékává. Mind egy családi portré volt.
~Várjunk, hol van a családom?~ tettem fel magamnak a kérdést és már rohantam is hátha megtalálom őket. Kerestem őket a romok között, kiáltottam, ordítottam, de nem volt válasz.  Ám ekkor valami furcsa neszre lettem figyelmes, egy halk suttogásra, amit a szél hozott. Eleinte nem értettem, majd egyre jobban erősödött a hang s egyre tisztábban halottam.
-Lavi….Lavi….Lavi gyere, kövess! - egy furcsa férfihang volt, amely titokzatosan suttogott a szélbe
- Gyere, várlak!
- Ki az? Ki van ott? Mutasd magad! – szólítottam a hang tulajdonosát, forogtam körbe-körbe hátha észreveszem, hogy ki az, aki ilyen rejtélyes módon szólongat – Mit akarsz? – folytattam a kémlelést ám senkit nem láttam.
- Erre, gyorsan, gyere Lavi siess! – továbbra is szólongatott, a hang az erdő irányából jött. Az erdő előtt megállva a szél felerősödött, a fák levelei zörögtek, csörögtek és továbbra is hozta ezt a furcsa hangot – Gyere, erre, én mindent tudok arról, ami a házatokba történt!
- Mutasd magad! – szólítottam fel ismét. Teljesen olyan volt mintha megőrültem volna. Egyedül álltam egy sötét, elég félelmetes erdő előtt, amelyből egy hang szólongatott. Nem tagadom féltem, de még ez sem tántoríthatott el attól, hogy kiderítsem az igazságot. Csak egy út maradt, ahhoz, hogy megtudjam mi is történt és az az erdőbe vezetett. Az erdőben minden fa, bokor, levél zörgött a szél továbbra is csak fújt. Megpróbáltam kizárni minden zavaró tényezőt és csak arra az egy hangra koncentrálni, hogy mihamarabb megtaláljam a tulajdonosát.
- Merre vagy? – Kiáltottam ismét.
- Erre Lavi! – a hang most már még erősebben, még közelebbről szólt. Próbáltam felismerni, hogy talán ismerem az illetőt, de mindhiába, senkit nem tudtam felidézni, akinek ilyen hangja lenne. Egyre jobban az erdő sűrűjében jártam, itt már nem zörögtek a levelek, semmilyen nesz nem volt csak az a hang, amely továbbra is hívott. Hirtelen valami pislákoló fényt láttam a messzibe, a hang is arról jött.  Egy tábortűz volt a fény forrása, két ember ült nekem háttal. Az egyik egy nagyobb a másik egy kisebb alak volt. Gondoltam, hogy egy nő és egy férfi. Mind a kettőnek kapucni volt a fején.
~ Vajon, közülük szólított valaki? ~ Kérdeztem magamtól ~ Gyerünk Lavi ha nem kérdezed meg tőlük, sose derül ki, hogy ők voltak-e!?
- Elnézést, Elnézést – szólítottam meg őket. Viszont nem kaptam választ. Oda léptem melléjük, hogy talán a kapucni miatt nem hallanak és a férfi vállára tettem a kezem, hátha így észreveszi, hogy ott vagyok.
- Uram, elnézést. – továbbra se volt válasz. Egy kicsit erősebben veregettem meg a férfi vállait, amitől hírtelen oldalra borult. – Úristen, túl erős volt! Nem akartam, bocsánat, bocsánat! – hajbókoltam, ám ő még ekkor se szólalt meg. Átléptem felette, valamiféle tócsába érkezett a lábam. Lenéztem a látvány hirtelen letaglózott. Vér volt mindenhol, a lábam alatt egy óriási vértócsa. Ahogy körbe néztem a tűz fénye által bevilágított területen, minden vörös volt.
- Hé, hé uram él még? Uram? – addig ráncigáltam még a kapucni lejött a fejéről - Uram? Ur…am? – A hangom hírtelen megszakadt - Apa!? – az apám eszméletlenül feküdt előttem – Hey apa! Szólalj meg, mondj valamit! – Ám ő már nem válaszolt a teste már jég hideg volt. A másik alakról is lehúztam a kapucnit, már tudtam, a másik test nem lehet másé, csak is az anyámé. A gyönyörű, hosszú kék haja eltakarta sápadt kis arcát. Egy fura nevetést hozott a szél.
- Hahahahhaaha, a szüleidet már megtaláltad! – a hang kezdett halkulni.–Már csak a bátyád hiányzik!
- Ryuu! – néztem körbe, de a bátyám testét sehol se láttam – Hol van a bátyám?
- Gyere, már nincs messze! – hívott ismét ez a sötét hang. Elkezdtem a hang irányába rohanni!
- Ha megtalállak, biztos, hogy megöllek! – üvöltöttem vissza!
- Gyere, itt vagyok! – a hang egyre erősödött, egyre közelebb volt – Mindjárt ide érsz! – tovább erősödött a beszéd. Már egy alakot is láttam a sötétségbe, megálltam.
- Ki vagy te? Mutasd magad! Hol van a bátyám? Miért ölted meg a szüleimet? – gyorsan tettem fel a kérdéseimet az idegtől már rosszul voltam.
- Nah, nah, várj had válaszoljak mindre egyenként! Az első kettőre nagyon egyszerű a válasz! – lassan kezdett közeledni felém. Ahogy a hold fénye átszűrődve a fák lombjain megvilágította az arcát, hirtelen sokkot kaptam. – Szia Lavi!
- Te, de ez lehetetlen! Miért csináltad ezt velük? Válaszolj Ryuu! -a testvérem állt velem szembe - Hisz ők a te szüleid is voltak! – hófehér, sápadt arccal, förmedtem rá a testvéremre.
- Szülők, nah ne nevettess! Ők sosem szerettek engem! Féltek tőlem! Mindig csak a megvetést láttam a szemükbe, bármit is csináltam soha nem volt elég jó! –egyre közelebb lépett hozzám - Bezzeg téged, téged imádtak, akármit is csináltál az mindig a legjobb volt. Gyűlöltem őket ezért és gyűlöltelek téged is, amiért világra jöttél! – már teljesen előttem állt, megragadta a galléromat – Hiába voltam sokkal erősebb varázsló, mint te, még is téged vittek el az öreghez, hogy ő tanítson, abban reménykedve, hogy általa még jobb mágus lesz belőled. – ekkor már teljesen megőrült, ordított. Egy darabig nem szólt semmit, én továbbra se tudtam megszólalni. Kezdett lenyugodni, majd folytatta.
- Az örökös megvetés, az örökös csalódottság, látod, mit hoz ki az emberből Lavi? Csak ezt, hogy saját kezűleg öltem meg a szüleinket! Khahahahha! – nevetett fel hangosan.
- De, hogyan? – már a könnyeimmel küszködtem - Hogyan tudtad megölni apáékat?
- Gyerekjáték volt! Tudod miután te leléptél az öreghez hét éve, én dühömbe megszöktem otthonról! A szívemet teljesen bekebelezte a sötétség. Vándorlásom során rengeteg alvilági helyen megfordultam, még el nem értem egy sötét céhhez ahol befogadtak és tanítottak pár új mágiát is! – ekkor a hátam mögül valaki egy pengét szorított a nyakamhoz. Ahogy hátranéztem a testvérem árnyéka volt az, ami a hideg fémet a bőrömhöz nyomta. – Apánk mindig a jó útra szánt minket, hogy legyünk becsületesek, mert akkor tehetünk szert igazán nagy erőre. Emlékszel milyen nagyszerű történetek, hallottunk apánkról? Milyen erős mágus volt, milyen becsületes volt? Most nézd meg azt a testet! - mutatott rá apám kihűlt testére- Ott fekszik, azaz erős mágus, aki annyi gonosz mágust győzött le! Viszont a saját gonosz fiával még ő se bírt el! Látod Lavi, a sötétséggel csodákra vagy képes és én ki is használom ezt a csodát! Az egész családunkat eltörlöm a föld színéről! Viszlát! – kiáltott gúnyos mosollyal a száján. Az árnyák a pengéjével már vágta volna a nyakam, amikor egy fény mágia megtörte a sötétséget!
- Ki volt az? – nézett jobbra, balra. Egy öregember lépett ki a sötétségből.
- Netero mester! – kerekedett ki a szemem.
- Te? Miért vagy te itt? – kérdezte a testvérem meglepődve és dühösen.
- Bíztam benn, hogy végül nem kebelez be a sötétség, Ryuu! Ahogy látom, sajnos tévedtem!
- Nem tudsz te rólam semmit vén bolond!
- Azt tudom, hogy olyan erőre tettél szert, amivel könyörtelenül megölted a barátaimat, ezt nem hagyhatom szó nélkül! – a mester a kezeit kitartva egy hatalmas fény gömböt hozott létre. A gömb fénye csodás volt le se tudtam róla venni a szemem. – Wildfire!- kiáltotta miközben Ryuu felé lőtte a gömböt. Már majdnem elérte a bátyámat, akinek a tekintetét ugyan úgy vonzotta ez a csodálatos fény. Az utolsó pillanatba a testvérem árnyékká vált és kikerülte a támadást.
- Átkozott! Rohadék öregember! – ordított fel, de nem jött ki ebből az alakból – Tudom, hogy nem vagyok még elég erős, ahhoz hogy veled is végezzek. – a hang egyre távolodott – Ezt most megúsztad Lavi! De ezzel még nincs vége! –elcsendesedett minden. Nem hallottuk tovább a hangját! Az öreg gyorsan oda sietett hozzám.
- Hey kölyök, jól vagy? – kérdezte, közbe az arcomat ütögette, hogy kicsit magamhoz térjek.
- Áhh, igen jól köszönöm és sajnálom, még csak a mágiámat se tudtam használni ellene! – hajtottam le a fejem a mesterem előtt.
- Mit sajnálsz? – kaptam a fejemre egy barackot - Örülj, hogy nem haltál meg! Sokkal erősebb, mint te, jelenleg esélytelen lettél volna ellene! – átölelt az öreg, innen nem volt visszaút, elkezdtem zokogni – Sajnálom, ami a szüleiddel történt, de most mennünk kell Lavi! Gyere fiam! Segíts elvinni innen a szüleidet! Adjuk meg nekik a méltó búcsúztatást! – Az öreg az apámat emelte fel, én anyám testét vettem az ölembe. A házunk mellé, már ami maradt belőle, temettük el a szüleimet. Egész este ott ültem és csak bámultam a két fejfát. Reggel arra keltem, hogy ott fekszem a fűben betakarva a mesterem pedig valami reggelit készít nekünk. Ahogy oldalra pillantottam a fejemnél volt egy kard és két csuklópánt.  Felismertem őket, mindegyik az apámé volt.
- Szerintem Worick is úgy akarná, hogy te viseld őket. – mosolyodott el az öreg -Lavi! Tudom, hogy ez most nem a legalkalmasabb időpont, de nem szabad hagynod, hogy a magány bekebelezzen! – szólt hozzám az öreg bánatos hangon – Tudom, hogy most nehéz, de talpra kell állnod és erősebbé válnod! Még sokat kell tanulnod, így nincs mit tenni, elviszlek egy olyan helyre, ahol mindent megtanulhatsz! Majd ott segítenek, hogy olyan erőre tehess szert, amivel a testvéred még nem találkozott!
- Mester, hova viszel? Milyen helyre? – kérdeztem a vénembertől.
- A Tanácshoz, az akadémián majd figyelnek rád, ott nem kell félned a bátyádtól, nyugodtan tudsz fejlődni.
- A Tanácshoz? – még kimondani is olyan fura volt. Mindig is az akadémiára akartam járni, mint egykoron az apám, valamint a tanítóm. ~ Végre én is erre az ösvényre léphetek! ~ gondoltam magamba!
- Lavi figyelj! Lavi…..Lavi. – Hirtelen minden elsötétült!
- Héy Lavi, kelj fel, mennünk kell! – valaki lökdösött miközben szólongat - Lavi kelj fel, ha nem indulunk el le fognak szidni!
- Hmm, hol vagyok? –nyitottam ki a szemem, még kicsit zavaros volt a kép, így nem láttam tisztán az alakot. - Mester te vagy az? – kérdeztem egy kicsit még kómásan.
- Mester? Megtisztelő akkor ezek után mindent úgy csinálsz, ahogy én azt mondom! – nevetett fel hangosan a mondandója végén. – Én vagyok az Sai, tudod a szobatársad! Tudod itt az akadémián! Hahó, van ott bent valaki! – kopogtatott a homlokomon. Füleltem az ágyamra körbe néztem, már minden világos volt egy álom volt az egész. Sai-val az akadémián ismerkedtem meg, egy kedves vicces fiú. Benne minden meg van, ami az akadémiára kell, erő, ész, találékonyság. Nagyon hasonlít a bátyámra még kinézetük is hasonló. Fehér haj, kellően magas izmos testalkat. Akármi a bajom ez a bolond fiú mindig fel tud vidítani.
- Megint ugyan azt álmodtad? – kérdezte Sai.
- Igen, mindig ugyan azt álmodom! Azt a bizonyos estét újra meg újra! – megtöröltem az arcomat. Közben öltözködtem.
- Nah de most hogy már felkeltél ideje indulnunk! Gyere! – azzal elkapta a kezemet és már indultunk is, az ajtón kifele. Egy teremhez siettünk, ahol valamiféle mágiáról tanítottak. Leültünk és hallgattuk, hogy mit is mondanak róla a bölcsek. Én közbe kinéztem az ablakon, az álmom járt a fejembe és előtörtek az emlékek.
Egy kis házban nőttem fel, egy erdő szélén kicsit távol a várostól. A szüleim a tanács tagjai voltak, pont, ahogy a mesterem is. Ebben a házban nőttünk fel a bátyámmal, szerintem szeretetben, de mint kiderült koránt sem. Emlékszem, ahogy a bátyám, aki hat évvel volt idősebb, mint én, apámmal tanult fegyver mágiát. Én is kicsi korom óta mágiát szerettem volna tanulni, de a szüleim mindig azt mondták kicsi vagyok még hozzá. Egyik nap anyámmal sétáltam a városba, a helyi kisboltba mentünk bevásárolni. Gyönyörű volt az idő, kellemesen meleg volt, így nem is csoda, hogy az utcákon nyüzsögtek az emberek. Arra lettünk figyelmesek, hogy a téren pár huligán mágus egy idős öregemberbe köt bele. Eleinte nem hallottuk, hogy miért majd egyre hangosabban kezdtek a huligánok beszélni.
- Gyerünk Öreg, kérj bocsánatot, amiért belém jöttél! – förmedt rá az egyik útonálló. Ő egy kigyúrt kopasz izomagy volt, feltehetően ő volt a főnök, mert a másik kettő csak a háta mögött vigyorgott.
- Miért kérjek én bocsánatot? – kérdezett vissza az öreg - Hisz ti jöttetek nekem! – az öreg egy kis alacsony, ősz emberke volt. Nem igazán volt benne semmi különös, legalább is ez volt a látszat. Ami viszont ezután következett attól mindenkinek leesett az álla. A huligánoknak nem nagyon tetszett, hogy az öreg nem azt teszi, amit mondanak neki.
- Hééé öreg! Jobban jársz, ha azt teszed, amit mondok, különben megnézheted magad! – ordított rá a vénségre. Az öreg továbbra se kért bocsánatot. – Nah jó most betelt a pohár, eddig türelmes voltam, de ennek vége. – ahogy ez kimondta már ökölbe szorított kézzel futott az öreg felé. A vénség egy tapodtat se mozdult. Amikor a kolosszus ökle már majdnem elérte valamit mormolt az öreg majd, hirtelen egy jégoszlop emelkedett ki a semmiből. A vezér annyira meglepődött már a lendületbe lévő öklét nem tudta megállítani teljes erőből ütött a vastag oszlopba, míg az öreg vígan kacagott a háta mögött.
- Ezt meg még is, hogy csináltad te vén trottyos? – ordított a főnök, annyira mérges volt, hogy szemmel látható volt, ahogy vörösödik a feje, az erek pedig egyre jobban kidagadnak a fején.
- Sok dolog van még, amit nem tudsz erről a világról, például hogy egy öreg, mint én, hogyan bánhat el ilyen könnyen a huligánokkal, mint ti! – mosolyodott el az öreg – Elég volt a játszadozásból nem érek, rá egész nap, öreg vagyok, vár a teám és egy forró fürdő! Szóval, ha megbocsájtotok, elköszönnék! – meghajolt az öreg illedelmesen, majd hátat fordított nekik és elindult. A kolosszusnak ez nem igazán tetszett.
- Állj meg öreg! Azt hiszed, ennyibe hagyjuk, gyere visz..! –a banditák csak ekkor vették észre, hogy a lábaik teljesen le vannak fagyva, egy kis jégburok ragasztotta őket a talajhoz.  – Ez meg micsoda! Nem tudok mozdulni! – a jég egyre jobban terjedt a testükön. - Hagyd abba! – ordított a vezér! Rajtuk kívül minden más tárgy is elkezdett jegesedni. Pár perc múlva már csak a fejük maradt épen.
– Majd itt megvárjátok a tanács embereit! – mosolyodott el a vénség.  Mire észbe kaptam az öregember már el is tűnt. Mindenkinek leesett az álla, hogy egy ilyen idős ember hogyan tudott ilyen könnyen eljátszadozni azokkal a huligánokkal. Ahogy a tömeg elkezdett eloszlani anyám is megtalált.
- Lavi, ezt már ezerszer megbeszéltük, nem szabad elkóricálnod! – szidott le egy kicsit anyám. Láthatóan engem nem nagyon hatott meg, teljesen elvarázsolt ez a mágia. Meg se hallottam, hogy anyám mit mond éppen, ez fel is dühítette. – Lavi, figyel ide, ha hozzád beszélek! – szólított fel anyám!
- Anya, az az öregember is egy mágus volt igaz? Ő milyen mágiát használt? – annyira felpörögtem, hogy nem is tudtam másra gondolni, csak erre a párbajra.
- Igen fiam, ő is egy mágus volt, ő egy elemi mágus, a jeget használja fel és azt hasznosítja kedve szerint. Meg kell mondanom, ez egy elég sokféleképpen használható mágia. – mosolyodott el anyám azon, hogy mennyire a hatalmába kerített ez az eset. – Nah de gyere, ideje haza indulnunk, hiszen a vacsora nem főzi meg saját magát! – azzal megfogta a vállam és elindultunk haza. Otthon egyből elmeséltem apáméknak mit is láttam a városba. Ők éppen a testvéremmel gyakorolták a fegyver mágiát.
- Nagyon jó volt Ryuu, még egyszer támadj rám, közben használd az erődet! – apám elég keményen edzett a fivéremmel. Persze, nem hajszolta túl a fiút. – Nem viccelsz Lavi? Azt mondod, hogy egy idős öregember volt az? – csodálkozott el a hallottakon apám – Nem tudtam, hogy még él az öregember!
- Apu te, ismered az öreget? – kérdeztem vissza nagy meglepettséggel.
- Nem csak én, anyád is ismeri! Netero a családunk régi barátja. – ezt meghallva anyám egyből kirohant a házból.
- Bolond Worick, minek kellett elmondanod, hogy ismerjük, most majd találkozni akar vele, és nem hagy majd minket békén! – szidta le anyám apámat.
- Ehhhehe bocsánat Elaine, erre nem gondoltam! – vakargatta az fejét egy bárgyú vigyorral a képén.
– Viszont jó pár éve már, hogy utoljára hallottunk felőle valamit. Az a hír járta, hogy a hegyekbe ment remete életet él, elszigetelődve az emberektől. – ennyi nekem is épp elég volt, jött az, amitől féltek a szüleim.
- El akarok menni hozzá, ezt a mágiát szeretném én is tanulni! – teljesen felvillanyozódtam a hírtől, hogy a szüleim ismerik az öreget.
- Én is menni akarok! – a testvérem is elkezdte kérlelni a szüleimet. Szerette volna a saját szemével látni ezt a mágiát!
- Lassan fiúk! Azt se tudjuk, hol lakik, kezdjük ott! – nyugtatott le minket apám, majd folytatta a mondandóját - Valamint a jég mágia nem olyasmi, amit könnyen elsajátíthat az ember, nagyon bonyolult egy mágia! Hosszú évekig tartó gyakorlás után se biztos, hogy el tudjátok sajátítani az összes formát. Viszont, ha annyira tanulni akartok róla, akkor azt hiszem, hogy van számotokra valamim! – ezzel bement a házba majd pár perc múlva, egy edénykét hozott, mind a ketten csodálkozva néztük mi is lehet benne. Majd apám hírtelen felkiáltott. – A Jég mágusoknak bírniuk kell a hideget! – ahogy ezt kimondta már a nyakunkba is öntötte a jéghideg, jégkockás vizet.
- Áhhhhhh, ez hideg! – ordítottunk fel mind a ketten. Apám csak nevetett. – Ez nem volt vicces! – ordítottam apámra dideregve, elkékült ajkakkal.
- Ha ennyit nem bírtok ki, akkor ne is álmodjatok a jég mágiáról! – komolyodott el apám. – Lavi, ha tényleg ezt szeretnéd tanulni, anyád talán tud neked segíteni ebben! Menny és kérdezd meg! – rohantam is egyből a házba – Ryuu te viszont egyszerre csak egy dologgal foglalkozz, először a fegyver mágiát sajátítsd el, majd ha ez már megy, akkor tanulj új mágiát!
- Igen is, értettem apám! – látszólag a testvéremnek nem tetszett az, hogy apám egy korlátot szabott neki. Én viszont örültem, hogy apám engedte, hogy ezt a mágiát tanuljam.
- Anya! Anya! – rohantam végig a házon – Apa azt mondta te tudsz nekem segíteni a mágia tanulásában! – vigyorogtam anyámra, aki köpni, nyelni nem tudott először, úgy meglepődött.
- De hisz én Hó mágus vagyok Lavi! Igaz, hogy a két mágia hasonlít egymásra, de az én tudásom nem lesz elég, hogy elsajátítsd ezt a mágiát! Viszont az alapokra talán meg tudlak tanítani. – mosolyodott el anyám – Ez az idő is eljött, amikor a kisebbik fiam is a mágusok ösvényére lép. – simogatta meg a fejem. Könnybe lábadt a szeme, ahogy belegondolt, hogy milyen hamar megnőttem. – Viszont most szólj apádéknak, jöjjenek enni! Tudod, üres hassal nem lehet tanulni, se fáradtan, így az edzést holnap kezdjük! – a vacsora után mindenki elment lefeküdni. Alig tudtam elaludni, annyira izgatott voltam, az edzés miatt. Elég korán felébredtem, még a nap akkor kelt, az első madárcsicsergés, egy gyönyörű összhangot adott a tájnak. Rohantam is, hogy felébresztem anyámat, ő viszont akkor már régen ébren volt épp reggelit készített.
- Áhh valaki milyen korán felkelt! Nem tudtál aludni a nagy izgalomtól? – mosolyodott el anyám – Most viszont menny pakolj be pár vastagabb ruhát, ahhoz hogy a jég mágiát megtanuld, egy alkalmasabb helyet kell keresnünk! Felmegyünk a hegyekbe!
- A hegyekbe? – kérdeztem vissza, hisz még sose voltam ott, azt mondták anyámék, hogy veszélyes és nem visznek el oda.
- Tudod nekünk, akik az elemi mágiákat használjuk, éreznünk kell az elemünket, ahhoz hogy utána bármikor előhívhassuk azt! Ezért megyünk a hegyekbe, ott ideálisak a körülmények a tanuláshoz. Szóval most szaladj és pakolj össze! – Miután összepakoltunk indultunk is, ahogy mentünk felfele egyre hidegebb volt, egyre erősebben fújt a szél, erre még rátett egy lapáttal a hó is.
- Anyu, hideg van, fázom! Elfáradtam!
- Még bírd ki egy kicsit, már nincs messze, mindjárt megérkezünk egy barlanghoz, ott letáborozunk. – Pár perc múlva meg is érkeztünk az említett helyhez. Egy elég tágas barlang volt, ahogy lepakoltunk anyám egyből tüzet gyújtott. A tűz meleg egy kicsit felmelegítette a lehűlt testünket. – Nah Lavi, ideje kezdenünk, az első és a legfontosabb hogy érezned kell az elemedet. Ha jég mágiáról van szó, akkor pont így kell csinálnod! - felvette az alapállást, az öklét a tenyeréhez ütötte – Ice Make : Lance! – mondta ki hangosan, ám jég helyett csak egy hó lándzsa lett, ami egyből szét is hullott. Anyám egyből zavarba jött, nem igazán találta a szavakat. – Sajnálom kicsim! Azt hiszem ez nehezebb lesz, mint ahogy azt gondoltam!
- Még ilyet, hogy egy hó mágus nem tud jég mágiát használni! – szólt hozzánk valaki – Azt hittem ennél ügyesebb vagy már Elaine! – egy kuncogás követte ezt a kijelentést. Ahogy megfordultunk mind a kettőnknek kikerekedett a szeme.
- Bácsi!
- Netero! Te mit keresel itt? – csodálkozott anyám – Azt hallottuk, hogy a hegyekbe költöztél!
- Ti pontosan hol is vagytok most? Jah tudom már hát egy Hegyen! – nevetett fel hangosan az öreg.
- Te vagy az a bácsi, aki a jég mágiát használta a banditákon a múltkor! – szóltam közbe a beszélgetésükbe. – Meg tudnál tanítani erre a mágiára?
- Erre nem az anyádnak kellene megtanítania téged kisember? – mosolyodott el az öreg, miközben anyámra nézett.
- Nehezemre esik beismerni, de sajnos nem vagyok képes rá, hogy megtanítsam neki ezt a mágiát! – hajtotta le fejét anyám – Így, ha nem esne nehezedre, szeretnélek megkérni rá, hogy tanítsd a fiamat! Nálad jobb mágussal még nem találkoztam és tudom, hogy Worick is így gondolja.  Ha megtudja, hogy te tanítod, biztos nem lesz ellene kifogása!
- Rendben van, elvállalom a fiú tanítását, de ehhez szükségem van arra, hogy egyedül itt maradjon velem. Csak így garantálhatom, hogy fejlődni fog. Mit szólsz hozzá kisember? – nézett le rám az öreg.
- Egyedül? A családom nélkül? – fordultam anyám felé.
- Ne félj Lavi, jó kezekben leszel és meg fogunk látogatni elég sűrűn! Ahogy már mondtam, jobb tanárt kívánni se tudnál magadnak. – ölelt magához – Figyelj nagyon arra, amit mond, és tanulj szorgosan.
- Igen, anyu figyelni fogok, ígérem. Ha legközelebb jöttök már egy jég mágussal fogtok találkozni! – ütöttem meg a mellkasomat – Ez egy ígéret! – mosolyodtam el.
- Persze, hogy egy jég mágussal, hiszen én is itt leszek! – nevetett fel hangosan Netero – Viszont tetszik az elszántságod kölyök! – veregette meg a vállam – Most azonban ideje indulnunk, nem lakok innen messze, és egyből kezdjük is az edzést! – elbúcsúztunk anyámtól és elindultunk, hogy még fentebb kerüljünk a hegyen. Útközbe beszélgettünk elmondtam, hogy tizenhárom éves vagyok, meséltem neki a családomról.
- Tehát azt mondod, annak a bolond Worick-nak van egy idősebb fia is!? Akit fegyver mágiára tanít!? Ez eszembe juttat pár emléket, amikor még ő tanulta ezt a mágiát. Azóta persze az idő folyamán több más mágiát is elsajátított. – nosztalgiázott kicsit az öreg. Én pedig kíváncsian hallgattam, csak éppen majdnem megfagytam, ahogy sétáltunk tovább a hóval borított ösvényen. Látszólag ő meg se érezte a hideget. Egyszer a távolba lehetett látni egy kis kunyhót. – Látod Lavi, már mindjárt ott vagyunk, az ott már az otthonom. – ennek a hírnek már nagyon örültem, régóta ezt az egy mondatot szerettem volna hallani. Egy kicsi kis kunyhó, egy vízesés mellett volt a háza. Persze meg volt fagyva a vízesés. Nagyon szép volt a látvány, alig vártam, hogy bentről is megnézhessem, már vágytam a melegbe. Ám legnagyobb elkeseredésemre odabent csak pár fokkal volt melegebb.
- Ezt nem hiszem el, azt hittem melegebb lesz, ne mond nekem, hogy te ilyen hidegbe vagy mindig mester!
- Akkor kezdetét veszi az első lecke, meg kell szoknod a hideget kölyök, a jég mágusok az elemükből kifolyólag jobban bírják a hideget, mint más emberek. Ha azt hitted itt melegebb lesz, sajnos azt kell mondanom, tévedtél és szokj hozzá! Hahahaha! – nevetett fel hangosan az öreg.
- Micsoda? Végig ilyen hidegbe kell lennem? Ezt miért nem mondtad hamarabb? – emeltem fel a hangomat a mesteremre.
- Benned aztán van kurázsi kölyök! Egy cseppet se tartasz tőlem! Ez tetszik! – folytatta a nevetést. – Amiért ilyen nagy volt a szád, jön egy kis büntetés! – az arca hirtelen megkomolyodott, már nem nevetett tovább. Az ajtóhoz ment, majd az összes meleg ruhámat kivitte és ledobta a hegyről.
- Áhhhhh bolond öregember ezt nem hiszem el, így meg fogok fagyni! – ordítottam rá ismét.
- Elhallgass, ameddig ilyen ruhákba járkálsz, sose szoksz hozzá a hideghez! – ordított rám ő is, ekkor összerezzentem teljesen – Érezned kell, minden kis porcikáddal a hideget, a jeget! Csak így tudod elsajátítani ezt a mágiát. Ha már most azt mondod feladod, nem állok az utadba ott az ajtó elmehetsz! De ha itt maradsz, akkor meg kell bennem bíznod és azt teszed, amit mondok! Érthető voltam, ostoba kölyök? –förmedt rám ismét.
- Én nem adom fel, ígéretet tettem és be is fogom tartani.
- Ezt már szeretem kölyök! – mosolyodott el ismét a vénség.
Az első pár héten arra mentünk rá, hogy bírjam a hideget, folyamatosan kint a hóban a mínuszok között edzettünk. Fejlesztettük az állóképességemet. Közben az alapállást gyakoroltuk.  Egyre jobban hozzászoktam a hideghez a végén már atlétában és rövidnadrágban is kibírtam ezt az időt. Az erőnlétem is rohamosan fejlődött, a mesterem azt mondta, hogy képzeljem el azt, mintha én is jégből lennék, és próbáljam meg megidézni azokat a dolgokat, amiket kigondolok. Megtanultam, hogy a jég mágiának két formája van egy Statikus és egy Dinamikus.
-Lavi, most felmegyünk egy még magasabb pontra, ennek a vízesésnek a tetejére! – mutatott felfele az öreg, kb. ötven méter magasan lehetett a teteje. – Gyere, állj ide mellém, képzelj el egy lépcsőt teljesen jégből. Egy lépcsőt, ami felvezet egészen a csúcsig. Ha elképzelted próbáld meg az eddig tanultak alapján megalkotni!
~ Képzeld el a lépcsőt, egy elég magas lépcsőt, majd alkosd meg! ~ mormoltam magamba.
- Ice Make: Stairs!
- Ice Make: Stairs! – mondtuk ki együtt a mesterrel! Mind a kettőnk lába előtt egy lépcső helyezkedett el teljesen jégből. Ami felért egészen a vízesés tetejéig.
- Ez igen Lavi! Nagyon jó elsőre sikerült!A végén még sikerül meglepned. Már csak az van hátra, hogy felmenjünk rajta! – elindultunk mind a ketten ám az enyém a felénél megadta magát és darabokra tört. Én pedig visszazuhantam a kiinduló pontra. –Hahaha! – nevetett fel hangosan az öreg – Legközelebb adj bele még többet, hogy stabilabb legyen!
- Áhhh rohadj meg vénember! Köszönöm kérdésed JÓL vagyok! Nem kell aggódnod miattam! – ordítottam fel a mesteremnek, aki az együtt érzés jelét se mutatta.
- Jól van, ha van erőd így beszélni, akkor próbáld meg újra! De most adj bele többet! – ordított vissza a mesterem.
~ Persze adjak bele többet, mert azt olyan könnyű megcsinálni! ~ idegességembe csak erre tudtam gondolni. – Nah de majd most megmutatom! Megmutatom, hogy milyen, amikor bele adok mindent!  Ice Make: Stairs! – ordítottam. Ismét ott volt a lépcső előttem. Nem is foglalkoztam vele, hogy megbír-e egyből elkezdtem futni felfele. Most már nem volt semmi probléma teljesen szilárd volt a lépcső, még a mesterem is végig gyalogolt rajta, hogy meggyőződjön róla mit is alkottam.
- Szép munka volt Lavi! Tudtam, hogy képes vagy rá! Nah most viszont mennyünk vissza, ideje ennünk is valamit! – elkezdett a mester lefele sétálni, én nem mozdultam – Mi van kölyök te nem j..össz? – kerekedett ki a szeme.
- Ice Make: Slide! – mormoltam. Egy hatalmas csúszda jelent meg előttem, ami levezetett egészen a házig. – Majd lent találkozunk bolond vénség! – integettem neki miközben már csúsztam is lefele.
- Várj Lavi lassíts, ez túl gyors lesz! – mire kimondta már a ház falán ütöttem egy lyukat – Áhhhh bolond kölyök, ezért biztos kapni fogsz! – rohant lefele a lépcsőkön az öreg.
- Áhháháh Bocsi! – kértem bocsánatot egy bárgyú vigyorral az arcomon.
- Bocsi a seggem, kölyök! Mondtam ezért kapni fogsz! – lendült az ökle a vénségnek kaptam is két hatalmasat, a kobakomra. ~ Azért meglepett mire képes ez a fiú!~ mosolyodott el a mester. Ezek után minden nap megismételtük ezt a varázslatot. Egyik nap, amikor a családom jött látogatóba, szerettem volna megmutatni, hogy mit is tanultam eddig.
- Figyelj apa, felmegyünk ennek a hegynek a tetejére! – mutattam a magasba. A hegycsúcs nem volt már olyan magasan tőlünk. A mágiám segítségével megcsináltam a lépcsőt, fel is sétáltunk rajta mindannyian. Majd lefele én ismét a csúszdát használtam, most viszont gond nélkül. Mindenki dicsért, hogy milyen ügyes vagyok! A szüleim odáig voltak meg vissza. A bátyám viszont ezt nem tudta elviselni, hogy ő otthon a szüleimmel gyakorol, és még se kap ekkora elismerést, mint én. Minél többször jöttek a bátyámban egyre jobban forrongott a düh. Míg végül, már nem is jött apámékkal.
- Lavi gyere ide! – hívott magához apám – Netero mester tanít neked mást is a mágián kívül? Gondolok én itt valami harcmodorra.
- Hát úgy ismersz, mint aki nem tanít neki pusztakezes harcot? Sőt mutatok még valamit! Amitől majd leesik az állad Worick! – mosolyodott el az öreg – Hééé kölyök! Gyere! – integetett felém az öreg közbe már fel is vette az állást. – Tudod, nem kell visszafognod magad! Mutasd meg az apádnak mit is tanultál az elmúlt négy évben!
- Jaah tudom, nem is szoktam visszafogni magam! – vigyorogtam a mesterre. Az edzéseknek köszönhetően az állóképességem és az erőm is rohamosan fejlődött. Az utóbbi időben a mesterrel folyamatosan harcoltunk, mind mágiával, mind pusztakézzel. Az ökölharcra azért volt szükség, mert adódhatnak olyan helyzetek, amikor nem tudok másra hagyatkozni csak is a pusztakezes harcra. Az ütések, rúgások, folyamatosan csapódtak befele, hol én kaptam, hol én adtam. Tudtam, ha a mester sok ütést bekap, akkor hamar felmegy benne a pumpa.
- Jól van kölyök elég volt! – ordított rám az idegtől – Ice Make: Lance! – a kezében egy lándzsa jelent meg - Ha jól emlékszem ezt próbáltad neki megtanítani Elaine! – nézett ki anyámra.
- Héé várj már Netero neki semmi nincs a kezébe! – kiabált oda apám. – Héé Netero, hallod, amit mondok?
- Te csak ne féltsd őt! Ő az én tanítványom! – és már szúrt is felém a lándzsával.
- Ice Make: Lance! – csaptam az öklöm a tenyeremhez, és az én kezembe is megjelent egy lándzsa, amivel hárítani tudtam a mester támadását! Mind a ketten hátra csúsztunk a hóban a hárítás hatására. A szüleim annyira meglepődtek, hogy milyen sokat fejlődtem, hogy szóhoz se jutottak. A mester csak vigyorgott!
– Jól van kölyök mára elég volt! Szépen fejlődsz! – veregette meg a vállam az öreg – Látod Worick! Mondtam, egy remek mágust nevelek a fiatokból, és mire ismét jöttök ő még erősebb lesz! Talán még nálad is erősebb! – kacagott fel.
- Azért ahhoz még sokat kell tanulnia, szóval még van vele dolgod bőven Netero! –kacagott apám is. Pár óra múlva anyámék elköszöntek és haza mentek. Ahogy teltek az évek egyre könnyebben hoztam létre a mágiámat. Valamint az edzésnek köszönhetően az erőnlétem és a technikám is magas szintre fejlődött.
- Lavi, fiam gyere ide, beszélni akarok veled! – szólított az öreg.
- Igen mester?
- Kölyök, elég régóta itt vagy már és mostanában nem láttad a szüleidet, így most ideje, hogy mi látogassuk meg őket! Pakold össze a táskád, azonnal indulunk! – mosolyodott el és már kezdett is bepakolni.
-Ez most komoly? Juhhé! – Ugráltam örömömbe. Rohantam is bepakolni a ruhámat. Nem sokkal később el is indultunk. Az úton feltörtek az elmúlt év emlékei, hogy húsz éves vagyok és már hét éve élek együtt és gyakorlok a mesterrel. Jó volt visszagondolni az elmúlt évekre, a sok piszkálódásra, amit az öregtől kaptam. Már sötétedett, mikor a házunk melletti erdőhöz értünk. Ekkor a mester hírtelen megállt.
- Mi az, mi a baj? – kérdeztem tőle.
- Valami nem hagy nyugodni, valamiért rossz érzésem van! Ennek utána kell járnom! – elkezdett futni az erdő felé – Te csak menny tovább, de várjatok meg a vacsorával! – kiáltott vissza!
- Rendben van, siess! Hisz ismered a mottómat „Ha nem voltam elég gyors nem is ettem”! –szóltam vissza nevetve az öregnek. Majd tovább haladtam egyedül. Ekkor láttam meg a házunkat!
- Lavi! Lavi! Már megint elbambultál! – szólított Sai – Mi van veled, nagyon nem vagy ma formába! Ne felejtsd el, hogy kinek köszönheted, hogy itt vagy! Nem akarsz szégyent hozni a nagy Netero mesterre ugye? – mosolygott rám a fiú.
- Igazad van, tényleg a mester kapcsolatainak valamint a szüleimmel szembeni tiszteletnek köszönhető, hogy itt lehetek! Immár két éve vagyok itt. Két teljes éve keseríted meg az életem kedves szobatárs! – vigyorogtam Sai-ra.
- Most miért mondod ezt? Olyan szemét vagy Lavi!
- Jól van, ne haragudj, tudod, hogy nem úgy gondoltam. Gyere, ezért meghívlak a büfében valamire.
- Ohh igaz is Ebéd idő van! Ebéd .. ebéd! Ez az! Ha én ezt tudom máskor is megsértődhetnék a kijelentéseiden! Ingyen ebéd, ingyen ebéd! – ujjongott végig a folyosón.
~ Igazad volt mester, tényleg jó helyen vagyok! ~ gondoltam magamba.

A kezdő tőkémből szeretném megvásárolni a pusztakezes harcmodort valamint a következő mágiákat:
Ice Make: Stairs valamint az Ice Make: Slide mágiát. Persze ha ez nem probléma.