Nick Crown

Név: Nickolas Crown
Faj: Ember
Nem: Fiú
Életkor: 18
Személyiség: Nyugodt, nehéz felidegesíteni. Külső szemlélő számára úgytűnhet hogy a világon semmi nem érdekli, nem hisz semmiben. Ám ez csak a felszín. Bár tény hogy nem sok minden kelti fel az érdeklődését és emiatt nemis valami kitartó, de ha valami vagy valaki felkelti az érdeklődését akkor amellett mindig kitart. Néha elég rideg tud lenni. Ritkán enged közel magához bárkit is de akit egyszer igen attól a világért se válna meg. Nem szereti az elnyomókat. Néha elég cinikusan, pesszimistán áll a dolgokhoz. Nem szereti a tömeget, zavarónak tartja. Nem szokott előre tervezni, inkább az improvizáció híve. Néha elmerül a gondolataiban, ilyenkor egyáltalán nem figyel a környezetére. Komoly klausztrofóbiája van.
Jellem: Semleges
Kinézet: Kb. 180 cm magas, vékony, de izmos. Félhosszú barna haja van. Szemei barnák. Öltözködését iletően általában egy inget, zöld nadrágot és zakót hord, valamint fején is egy zöld kalap díszeleg .
Mágia: Materiális Alakváltás
Céh: -
Felszerelés: Egy váltáska amiben egy kevés élelmet, mágikus térkép. És persze a kardja. Ezek mellett még van nála egy három élű kés is.
Kés: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=61576&n=schuro
Kard: http://www.hidegfem.eu/item.php?tid=2613

Az első emlékem kb. 10 éves koromból lehet. Sötét volt, én pedig menekültem valami vagy inkább valaki elől. Már nem emlékszem hogy miért üldözött, igazából már sok mindenre emlékszem. Az még megvan hogy egy erdőn keresztül menekeültem. Legalábbis egy darabig. Menekülésemet ugyanis megszakította az hogy egy sziklaszírthez értem, melynek alját talán a sötétség, talán a mélysége miatt nem láttam. Vissza akartam fordulni de sajnos üldözőm már utol is ért. A sötét miatt nem láttam sokat, viszont egy fura maszkot véltem felfedezni a fején. A maszkon két szárny volt amik mintha kereszték volna egymást. Az üldözőm egyre közeledett, én pedig természetesen egyre hátráltam, egészen addig amíg meg nem botlottam valamiben és zuhantam a melybe. Itt a vég, gondoltam, de szerencsémre vagy balszerencsémre (ezt máig nehéz eldöntenem) a szírt aljában egy folyó volt, így a vizbe estem. A vízben végül elveszítettem az eszméletemet. Egy szobában tértem magamhoz. Hamar feltűnt pár dolog. Először is a fejemet valaki bekötötte, de nemcsak azt, kötés volt lábamon és a karomon is. A második az volt hogy egy öregember ült az ágyam mellett. Hosszú ősz haja volt, egy kék virág mintás ing és egy kék rövidnadrég volt rajta. A harmadik pedig ami igencsak megrémített az hogy nem emlékezem semmire. Se arra ki vagyok, se arra hova valósi vagyok. Nem tudtam mitévő legyek. Elsőnek a menekülésre gondoltam, de aztán eszembe jutott hogy semmi értelme. Nem lett volna hova mennem, ráadásul lehet hogy az öreg tud rólam valamit. De az öreg aludt, én meg nem akartam fel ébreszten elvégre lehet hogy ő mentett meg. Addig is megpróbáltam visszaemlékezni hátha valami eszembe jut. Emlékek helyett viszont csak fejfájás jött. Annyira fájt hogy elordítottam magam, amire viszont felébredt az öreg.
-Hé mi a Baj? -kérdezte miközben feltkelt a székről, amiben pár perce még aludt.
-A fejem....nagyon fáj. -válaszoltam halkan. Válaszomat hallván elindult a táskája felé ami a szoba sarkába volt elhajítva. Turkált benne, majd elő vett egy üvegcsét, benne valami fura löttyel. Majd felém indult.
-Idd meg! -tartotta elém. Én pedig kivettem a kezéből és megittam. Pár pillanattal később a fájdalom elmúlt. -Na, jobb már? -kérdezte. én bólintottam válaszul, majd kérdezni kezdtem.
-Hol vagyunk?
-Egy fogadóban.
-Ki maga?
-A nevem Will. William Crown. Hát a tied?
-Nem tudom. -válaszoltam szomorúan. -Nem emlékszem semmire.
-Semmire? -kerdezte kicsit meglepetten.
-Semmire.
-Az nem jó. Így elég problémás lesz haza juttatni téged.
-Mondja, ön volt az aki meg mentett engem? -kérdeztem az öreget. Most jutott eszembe hogyha ő volt akkor illő lenne megköszönnöm.
-Igen, én voltam.
-Hogy hálálhatnám meg? -kérdeztem miközben meghajoltam elötte.
-Nem szükséges meghálálnod. Inkább menjünk le a földszintre és együnk valamit. Közben meg majd eldöntjük hogy tovább. -Mivel elég éhes voltam így beleegyeztem. Evés közben megtudtam tőle pár dolgot. Épp körbe utazta az országot amikor engem talált egy folyó partján. Mindez két napja történt. Jobb ötlet híján úgy döntöttünk hogy visszamegyünk a folyóhoz és annak a partja mentén indulunk útnak megkeresni az otthonomat. Miután befejeztük az evést, elindultunk. Olyan másfél-két napja haladtunk a folyópart mentén mikor is észrevettünk egy templom tornyot benn az erdő mélyén, így arra vettük az irányt. Körülbelül tíz-tizenöt perccel később megérkezünk a templomhoz és a hozzá tartozó falu maradványaihoz. A házak leégtek, a lakók halottak, de nemcsak a lakók. Voltak köztük olyanok is akik valami fura egyenruhát viseltek, bár ők nem voltak sokan. Egy dolog viszont hamar feltűnt, mégpedig az, hogy nem voltak gyerekek. Hirtelen kicsordultak a könnyeim. Nem tudom pontosan miért, de szomorú voltam. Ki tudja, talán a szívem mélyen rájöttem hogy ez az otthonom volt. Az öreg észrevehette milyen szomorú vagyok, mivel így szólt:
-Nos, úgy tűnik nem igen tudsz hova menni. Velem tartasz?
-Ezt hogy érti? -néztem rá kérdőn.
-A jelek arra mutatnak hogy ebben a faluban éltél, de ez a falu nincs többé és most nincs hol laknod. Velem jöhetsz. Cserébe persze segítesz a házimunkákban, és a tanítványom leszel. -válaszolta meg kérdésemet. Szomorú, de az öregnek igaza volt. Nem maradt semmi. Nem volt hova mennem. Egyedül voltam, és egy gyereknek szinte lehetetlen túlélni egyedül. Így hát beleegyeztem. -Szükséged lesz egy névre. Mit szólsz a Nickhez? -kérdezte.
-Jó lesz. -adtam beleegyezésemet. -De mégis hogy értette azt hogy a tanítványa leszek? -tettem fel kérdésem.
-Mágiát fogok tanítani neked.
-Miért kéne nekem mágiát tanulnom?
-Hogy megvédhesd magadat, és azt ami fontos neked, mégha most nincs is semmi ilyen. -adott választ a kérdésemre.
Valami viszont nem hagyott nyugodni. Az öregnek mintha ismerősek lettek volna az egyenruhás alakok. A gyanut csak tetézte hogy amikor eltemettük a holtakat, ő minden falusi holttestét felemelte és elvitte a sírokhoz, de az egyenruhások testeit a földön húzta, és az összes testet egy nagy gödörbe dobta. Amikor megkérdeztem miért, csak annyit mondott hogy még ennyit sem érdemelnek meg. Miután eltemettük a halottakat útnak indultunk. Egy hétig utaztunk míg végül elértunk fiore nyugati részébe, egy Elmoore nevű faluba. Útközben megtudtam róla ezt azt. Például azt hogy ő mágus, aki sokféle mágiát ismer. Valamint azt is megtudtam hogy szeret inni. Emiatt volt hogy nekem kellett elvonszolnom a fogadóig. Vicces látványt nyújthatott ahogy egy tíz éves kölyök vonszolt egy vén embert. Mikor megérkeztünk Elmooreba, rögtön feltűnt valami. Az embereket feszélyezte az öreg jelenléte, de amikor rákérdeztem mindig témát váltott. A háza a falu szélén helyezkedett el. Egy kis faház volt, melynek belsején viszont nagyon meglepődtem. Mintha vihar söpört volna végig rajta. Ő persze úgy járkált a edény meg ruhakupacok között mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna. Egyből felvetettem neki hogy mi lenne ha rendbe raknánk a házat de neki nemigazán tetszett az ötlet. Végül nagynehezen sikerült rábírnom. Napokig tartott a takarítás, de megérte. A ház belseje így már sokkal barátságosabbnak tűnt. A munka végeztével az öreg elmondta mi lesz a feladatom. Nekem kellett takarítanom, bevásárolnom, és a favágás is az én feladatom lett. Teltek a napok, hetek, hónapok, évek. Gyakran jártam be a faluba. Általában a kajához vettem hozzávalókat. Mivel én az öreggel éltem, így az emberek engem se kedveltek. Az egyetlen kivétel egy nálam egy-két évvel idősebb lány és annak családja volt. A lány neve Mona volt, és a családjáé volt a helyi fogadó. Tőle tudtam meg azt is hogy mért nem túl közkedvelt az öreg. Előszöris az öreg semmit nem változott már azóta mióta a falu legidősebbjei gyerekek voltak, ráadásul sok pletyka terjed arról is hogy mégis hogy lehet hogy még mindég él. Nem értettem miért nem mondta ezt el nekem, de inkább annyiban hagytam. Gyakran jártam Monához, elvégre ő volt az egyetlen társaságom az öregember mellett. Lassan kezdtünk összebarátkozni. Tizenhároméves koromban elkezdett edzeni engem. Először a testemet erősítette meg különböző gyakorlatokkal. Ezután vette kezdetét az igazi edzés. Előszöris a pusztakezes harcra tanított. Persze mivel ketten voltunk ezért csak vele tudtam harcolni. Mondanom se kell hogy elég sokszor kaptam ki. Eleinte mégcsak hozzá sem tudtam érni. De ez a sok edzésnek hála változott. Bár még így se tudtam megközelíteni az ő szintjét. Végül mikor már sikerült bevinnem neki egy ütést, áttértünk a fegyveres harcra. Mielött megkezdtük volna az edzést, elvitt engem messze a háztól, az erdő egy távoli szegletébe, egy öreg fához. Az öreg a fa tövéhez hajolt majd kinyitott egy csapóajtót. Az ajtó alatt egy lépcső volt. Elindult lefele a lépcsőn, közben intett hogy kövessem. Az alagútban elég sötét volt, egészen addig amíg az öreg megnem gyújtott egy fáklyát. Nem kellett sokat sétálni, és egy kisebb teremben találtuk magunkat. Ez a terem tele volt fegyverekkel. De nem csak fegyverek hanem különböző lakrimák is voltak. Furdalt a kiváncsiség így megkérdeztem:
-Miért itt tartod ezeket? Miért nem a ház közelében.
-Nos főként a lakrimák miatt. Van itt néhány igen veszélyes darab. -válaszolta. Hazudott, vagy legalábbis nem mondta el a teljes igazságot. Látszott rajta hogy valamit titkolt, de inkább annyiban hagytam. Ha nem akarta elmondani, én nem fogom eröltetni.
-Válassz egy kardott. -szólalt meg hírtelen. Én közelebb léptem a kardokhoz és keresgéltem, egészen addig míg megnem pillantottam egy koromfekete kardot. Nem volt keresztvasa, emellett vékony volt és könnyű.Egy ideig csodáltam a fegyvert majd a mesterem (mert gondolom már nevezhető a mesteremnek) újra megszólalt.
-Rendben, most válassz még egy kissebb fegyvert a kardod mellé. Szét néztem a fegyverek között és megakadt a szemem egy furcsa késen. A pengéje meg volt csavarva, és három éle volt. Valamiért megtetszett nekem így ezt választottam. Miután kiválasztottam mindkét fegyveremet, visszaindultunk a házhoz. Mikor visszaértünk kezdetét vette az edzés. Először a kardom használatát kellett legalább kezdőszinten elsajátítanom. Miután ez sikerült megtanultam a tőr használatát. Tizenhatéves koromra sikerült befelyeznem ezeknek a tanulását. Ezután következett egy kevés szünet, bár továbbra is kellett edzenem, de már nem olyan sokat, így több időm maradt arra hogy Monával lógjak. Sok mindent tanított és mutatott nekem, mondhatni ő volt az aki megtanított élni. Miután vége lett a szünetnek, áttértünk a mágiatanulásra. Először az alapokat, minthogy hogyan hozzam a felszínre a mágikus erőmet. Emlékszem ezt nagyon utáltam, mivel egy csomót kellett meditálnom. Ezek végeztével elém rakott egy nagy könyvet, amiről először azt hittem hogy újabb tanulni való, de mikor kinyitottam kellemeset csalódtam. A könyv tele volt különböző mágiákkal. A mágiák nevei mellett pedig a hatásuk volt leírva benne. Azt mondta válasszak eggyet, de ne siessem el mert ez egy fonos döntés. Sok érdekes mágia volt leírva a könyvben, mint például különböző illúzió mágiák, de még fekete mágiák is le voltak írva benne. Hosszas keresgélés után úgy döntöttem hogy a materiális alakváltást választom. Ő bólintott és megjegyezte hogy neki is ez volt az első mágia amit megtanult. Mikor megkezdtük a tanulást először megmutatta hogyan is néz ki ez a mágia. Miután megjelent a mágikus kör, a teste egy pillanat alatt megváltozott. Igencsak hasonlított a kőre. Szürke lett és megkeményedett. A bemutató után keresett egy nagyobb követ és elém hajította. Azt mondta fogjam meg és koncetráljak rá. Képzeljem el ahogy a testem olyan lesz mint az a kő. Mondanom se kell hogy elég nehéz volt. Eleinte egyáltalán nem ment, de még hónapok elteltével is csak a testem egy részét sikerült megváltoztatnom. Kértem Mona tanácsát is, de nem igazán tudott segíteni. Végül betöltöttem a tizennyolcat mire sikerült a teljes testemen használnom a mágiát. Ezt követően márcsak gyakoroltunk. Egyszercsak bejelentette hogy elutazunk Eraba, meglátogatni egy barátját, ami eléggé meglepődtem, mivel eddig sosem említette hogy lenne barátja. Útnak indulásunk után pár nappal el is értük Erát. Az öreg mondott pár dolgot Eráról, mint például hogy régebben ott állomásozott a Mágia Tanács. Erában végül egy kaszinóba mentünk. Ott az öreg nézelődött az emberek között amíg ki nem szúrta azt akit keresett. Elégge feltünő volt a sok szerencejátékos között. Egy félszemű, barna bőrű ember volt hátranyalt szürke hajjal. Mindkét oldalán egy-egy gyönyörű nő volt. Valamint volt mellette még egy ember aki valószínüleg a testőre lehetett. Mikor kiszúrta a mesteremet, egyből felénk vette az irányt. Először az öregnek köszönt, majd velem fogott kezet, miközben bemutatkoztunk egymásnak. A neve Patch volt. Miután megvolt a köszönés, elindultunk a vip szobába. Eleinte csak arról beszélgettek hogy kivel mi történt mióta nem látták egymást. Aztán Patch engem kezdett faggatni arról hogy kötöttem ki az öreg mellett, meg hogy biztos nehéz lehet nekem egy ilyen iszákossal együtt élni. Miután kifaggatott, hirtelen mendketten megkomolyodtak, majd kiküldtek engem mondván hogy négyszemközt szeretnének beszélgetni. Amíg vártam felkerestem egy póker asztalt. Régebben a mesterem megtanított pókerezni, így nagyjából tisztában voltam a szabályokkal. Fortuna úgy tűnik rám mosolygott, mert elég sokat nyertem. Aztán egyszercsak valaki meg bökte a vállamat. Én annyira bele voltam merülve a pókerbe hogy hatalmasat ugrottam ilyedtemben. A mesterem jött szólni hogy indulunk. Én fogtam addig nyert zsetonjaimat és be váltottam őket, majd elindultunk. A hazaút eseménytelenül zajlott. Otthon a falusiaknak fel sem tünt hogy elutaztunk. Egyedül Monától kaptam egy alapos fejmosást amiért nem szóltam hogy elutazunk és megígértette velem hogy legközelebb szólok Nem igazán tudtam mire vélni ezt. Hazaérésünk másnapja viszonylag eseménytelen volt. Reggel edzettem egy kicsit, majd meglátogattam Monát. Estig vele voltam majd haza indultam. Otthon megvacsoráztam majd elaludtam. Fogalmam sem volt hogy milyen borzalmas nap lesz a másnap. A reggel nekem a szokásos edzéssel kezdődött, a mesterem elment valamiért az erdőbe. Miközben edzettem, a fák közül hirtelen Mona bukkant fel. Egymásra néztünk, de ő összeesett. Azonnal odarohantam hozzá. Ekkor vettem észre hogy a hátán egy hatalmas vágás van. Ránézésre is megtudtam állapítani hogy halálos a seb. Megint rám nézett.
-Kérlek, mentsd meg Elmooret! Mentsd meg a falut! -mondta elhaló hangon.
-Tarts ki mindjárt ellátom a sebeidet! -mondtam kétségbeesetten.
-Köszönök mindent! -mosolygott rám, majd elhagyta az élők sorát. Én keserves sírásba kezdtem. Még sosem éereztem magam olyan szomorúnak. Miután kisírtam magam, felvettem Mona holttestét és elindultam a falu felé. Hamar megérkeztem. A faluban tizenegy banditának kinéző fickó volt. Volt köztük egy hatalmas fickó, aki a többieknek parancsolgatott, gondolom ő lehetett a vezetőjük. Négyen vigyáztak afalusiakra, akiket egy körbe gyüjtöttek, míg a többi bandita a hazakat fosztották ki és gyújtották fel. Szerencsére még egyikük sem szúrt ki. Óvatosan letettem Mona testét a földre, majd támadásba lendültem. Elővettem a kardomat, és elsőnek a túszokat örzőket támadtam meg. Az elsőnek átszúrtam a melkhasát, aki ennek hatására felköhögött egy kis vért, miközben az arcán látszott hogy nem igazán értette mi is történik. A másik három erre már felfigyelt. Kettő két oldalról akart elkapni. Az egyiknek neki neki löktem a társa hulláját, majd ahogy fordultam, úgy vágtam el a másik torkát. Ezutám megöltem a harmadikat és a negyediket is. Ekkor felfigyelt rám a fönök és a többi bandita is.
-Te meg ki vagy? -kérdezte a főnök.
-Nick vagyok. Azért jöttem hogy megöljelek. -válaszoltam.
-Hogy megölni? Na ne röhögtess! -kiáltott fel.
-Pedig megfoglak ölni. Téged és az embereidet is.
-Öljétek meg ezt a férget! -utasította embereit. Ebben a pillanatban aktiváltam a mágiámat és kővé változtattam a testem, így könnyen tudtam hárítani a banditák támadásait, majd egymás után levágtam a maradék hatot. Ám ekkor ütést éreztem a testemen. A Főnök támadt rám egy láncos buzogánnyal. Feltápászkodtam és ellentámadásba lendültem. Harcoltunk már egy ideje és már mindketten a határainkon voltunk. A harc alatt kiderült hogy habár erős, de elég lassú. Már egy terv is kirajzolódott bennem, bár elég kockázatos volt, de egy próbát megért. Kikapcsoltam a mágiámat, majd a lehető legnagyobb sebességgel megindultam felé. Mikor odaértem hozzá, elő kaptam a késemet és átszúrtam a fegyvert tartó karját. Ő felordított fájdalmában és elejtette a fegyverét. Ezt kihasználva mögé kerültem és megvágtam az egyk lábát, majd átszúrtam a kardomat a másik lábán. A nyagydarab pedig térdre rogyott. Ekkor késemet a torkához tartottam, de mielött még befejezhettem volna a harcot, hirtelen valami furcsára lettem figyelmes. Két hatalmas mágikus erőre lettem figyelmes, a fegyverraktár irányából. Az egyik a mesteremé, a másik viszont ismeretlen volt. A két mágikus erő amilyen hirtelen feltűnt, olyan hirtelen el is tűnt. Eközben a túszom is elkezdte mondókáját.
-Kérlek kegyelmezz! -könyörgött.
-Mond, te megkegyelmeztél valaha bárkinek is? -tettem fel neki kérdésemet, majd késemmel átszúrtam a nyakát. Az áldozatom saját vérében fulladozva dőlt el. Furcsa, tizenegy embert öltem meg, mégsem éreztem semmit emiatt. A harc végeztével a falusiak visszatértek. Bár ezt márcsak fél szemmel láttam mivel és siettem a két korábban érzett mágikus erő irányába, de mire odaértem már senki nem volt ott. A ráktárt feldúlták, a mesterem meg sehol. Bár kíváncsi voltam hogy hol van az öreg, inkább vissza indultam a faluba. Mikor visszaértem láttam, ahogy néhányan a halottakat siratták, köztük Mona szülei is. Szívszorító látvány volt. Pár falusi odajött köszönetet mondani, de hogy őszinte legyek egyáltalán nem éreztem jobban magam tőle. Én bekötöttem a sebeimet, majd eltemettük a halottakat. A temetés után még pár napig a háznál vártam hátha visszatér a mesterem, de nem jött, így eldöntöttem hogy útnak indulok, mivel már semmi nem volt ami ahhoz a helyhez kötött volna. Összepakoltam pár dolgot, majd útnak indultam. Nem igazán volt uticélom, inkább csak azért indultam el hátha út közben találok valami célt.