Hullajó!

Bár Kiya általában magányosan utazik mégis sikerült egy átmeneti társaságba botlania. Előfordul ugyanis, hogy az utak vándorai néha kisebb csapatokba verődnek. Így ugyanis biztonságosabb, nincsenek egyedül és elmesélhetik az adott pletykákat. A vándorélet egyik legklasszikusabb vonzereje a tábortűz mellett történő történetek mesélése. Itt is ült egy társaság a tábortűz mellett, falatoztak és közben be sem állt a szájuk. Voltak köztük vadászok, kereskedők és egy család is, akik valami okból, amit nem akartak a többiek orrára kötni elhagyták az otthonukat. Egy férj a feleségével és a kisfiukkal. Kiya a tűztől kicsit távolabb üldögélt és ette az enyhén égett húst miközben hallgatta miről beszélnek a többiek. A szokásos ki honnan jött, merre tart és mi célból kérdéseken már túl voltak. Történeteket meséltek. Az egyik vadász farkasokról beszélt és jó vadászterületekről. Egy kereskedő egy üzletről amivel eléggé rosszul járt, mert egy varázsló átverte. Egyszer csak beszélni kezdett az egyik idegesítő figura is, aki hozzájuk verődött és bár kereskedőnek nevezte magát Kiya szinte biztos volt benne, hogy inkább valami szökevény, aki kirabolt valakit. Szép ruhák, girhes test, sunyi tekintet és behízelgő modor. Nem is szívesen foglalkozott volna vele, de amit hallott az felkeltette az érdeklődését. Először csak egy bankról ahol értékes mágikus eszközöket és kincseket őriztek egy városban ami most szinte teljesen elhagyatott. Ez bár vonzó ajánlat, de önmagában elég gyanús. Aztán meghallotta a lényeget, ami után már a tűzhöz ült ő is. A másik ugyanis élőholtakról kezdett beszélni. Kikeltek a sírjukból és az élők agyát ették. A kisfiú látszólag megrémült a történettől Kiya pedig elmosolyodott az állát vakargatva.
-Nem is rossz, nem is rossz. Ez tetszik.
A többieknek nem tetszett ez a reakció és a legtöbben inkább aludni tértek. Kiya egyből kíváncsi lett erre a bizonyos Slimey Town-ra. Több lehetséges dolog is felmerült benne. A legvalószínűbbnek persze, azt találta, hogy ez a két dolog vagyis a bank és az élőholtak ügye összefügg. Esetleg úgy, hogy egy nekromanta elriasztotta az embereket a környékről méghozzá ilyen ügyes módszerrel, hogy a hulláival ilyen jó kis rémtörténetbe illő tetteket tetetett. Az ilyen csonkítós buli valóban ijesztő dolog és az emberek hamar eliszkolnak. Megnézni a helyet persze megérné. Másnap mikor megérkezett a társaság egy nagyobb városba Kiya ott is körülkérdezősködött erről a helyről és esetről hátha megtud valami érdekeset. Nagyjából hasonló pletykákat hallott ott is és el is döntötte, hogy megnézi magának azt a várost. Ha talált akkor megpróbált csatlakozni egy kalandor csoportosuláshoz, hogy azért ne egyedül legyen. Másnak nem élő pajzsnak biztos jók lesznek. Ha nem talált akkor az útmutatások alapján egyedül indult útnak természetesen a kellő felkészülések után, azzal a hittel, hogy biztos találkozik másokkal út közben, akik mögé elbújhat majd ha bajba kerül.

Nem sikerült éppen induló kalandozócsapatot találnia akikhez csatlakozhat. Így egyedül indult el. Málhás madárként Sky lépegetett mellette rajta minden felszereléssel. Ha kényelmesen meg tudná ülni akkor akár maga Kiya is utazhatna rajta, de így is jó hasznát veszi. Körülbelül másfél napig utazott egyedül. Evett, olvasott, aludt, gyalogolt. Megszokott dolog nála. Ekkor viszont váratlan látogatókat kapott. Miközben megpihent ebédelni egy három fős társaságot vett észre akik őt követték. Mivel az egyikük messziről hevesen integetni kezdett ezért visszaintett és bevárta őket. Persze a közeli bokrokban elhelyezett pár csontvázat és Sky-t sem küldte vissza a síkjára. Mikor odaértek meg is nézhette őket. Egy félszemű fickó egy hatalmas kalapáccsal a vállán és nem túl kedves tekintettel, egy kivert fogú akinek ennek ellenére ragyogó a vigyora és ujjatlan, aki kicsit hasonlít a fogatlanra és ujjai hiányáról Kiyát egy zsebtolvajra emlékeztette. Persze lehet, hogy téved. Ő szólította meg meg.
-Üdv! A nevem Cole. Ő itt az öcsém Doyle és a társunk Heff. Te gondolom Kiya Tadao vagy a halál ura. Hallottunk rólad a városban. Nem baj ha leülünk?
Kiya nem vette le a tekintetét a trióról, de intett nekik, hogy csak nyugodtan.
- Tessék csak. Minek köszönheti szerénytelen személyem, hogy felfigyeltetek rá?
Leültek, rendeződtek és Cole csak ezek után folytatta.
- Azt mondták sokat érdeklődtél Slimey Town felől és oda tartasz. Igaz ez?
- Lehet, hogy igen lehet, hogy nem.
Kiya szeret kicsit a komoly emberek idegeire menni. Ezen a fickón nem talált fogást mivel az folytatta. A másik kettő közben figyelte őket.
- Mi zsoldosok vagyunk a Southern Wolwes-tól. A megbízónk küldött minket abba a városba, hogy mentsük ki az értékeit. Természetesen ha tudunk annál kicsit több értéket is szeretnénk kimenteni ha érted mire gondolok.*Kiya egy értő mosollyal bólintott, Cole pedig folytatta.*Azt mondják jó zsákmányt lehet ott szerezni. Gondolom te is ezért akarsz oda látogatni. Viszont elég csúnya dolgokat is mondanak a városról. Nagy a rizikó, a zsákmány pedig jó és túl sok. Arra gondoltam, hogy összedolgozhatnánk. Segítesz kirámolni azt a bankot a végén pedig osztozkodunk. Szerintem mind jól járhatunk.
Kiya mosolya egy pillanatra sem olvadt le. Pedig valójában rideg logikával mérlegelte a helyzetet például, hogy hol lehet a csapda a dologban és miként használhatná ki ezeket az alakokat. Húspajzsnak tökéletesek lehetnek. Megbízni bennük persze ostobaság volna, de hasznára válhatnak az tény.
- Korrekt üzletnek hangzik és tetszik a nagyfiú szemkötője. Benne vagyok.
A hangulat egyből feloldódott amennyire lehetett és kezet adtak egymásnak. Tovább indultak és út közben folytatták a beszélgetést, de már kevésbé fontos dolgokról. A Doyle nevű ürge szimpatikus volt Kiya számára. Érdeklődött Sky iránt és be sem állt a szája. A szemkötős az kicsit morci maci volt, de a nekromanta nem hagyta, hogy elijessze őt. Bár leginkább csak morgást kapott, de hozzá is ugyan úgy beszélt. Pedig érezte, hogy idegesíti a tagot. Egyszer kicsit hangosabban mordult fel és elhallgattak. Zavart csend. Egyszer csak Doyle megkérdezte tudják-e miért beteg a kispárna? Kérdő tekintetükre megkapták a választ: Mert huzatot kapott. Ezek után az eddigieknél is nagyobb csend támadt mire Kiya felröhögött. Még szimpibb lett neki a fogatlan. A nap további részében nem történt semmi. Este megálltak és tábort vertek. A tábortűznél miközben a húst sütögették Cole komolyra váltva a szót szólalt meg Kiya felé.
- Abból, hogy a halál uraként mutatkoztál be jó gondolom, hogy nekromanta vagy?
Kiya válaszként a markát a tenyeréhez tette és kihúzott belőle egy csont dárdát majd a földbe szúrta maga mellett. Cole bólintott.
- Remek. Én az árnymágiához értek, Doyle az állatlélek mágiához, Heff pedig egy veszedelmes harcos. Van valami fogalmad azokról a szörnyekről a városban?
Kiya meglepő módon komolyan válaszolt.
- Semmi konkrét csak sejtéseim.
- Azok is jól jöhetnek.
- Rendben. A mágiával mozgatott holtaknak nincs szükségük táplálékra. Az agyevés célja szerintem csak rémisztgetés. Ezen kívül erejük és számuk a megidézőjük erejétől függ. Bár minél kevesebben vannak annál erősebbek hisz alkotójuk ereje annál kevesebb lényen oszlik meg. Átlagos holtak csak bizonyos távolságon belül mozgathatóak, de van rá varázslat amivel ez a távolság kitolható. Viszont azok az élőholtak akiket nem köt a teremtőjük közelsége ha kikerülnek a gazdájuk irányítása alól akkor csak a kapott parancsot teljesítik. Ilyenkor alkalmazhatnak olyan varázslatokat melyekkel ha akarunk láthatunk a teremtményünk szemével vagy láttam már rá példát, hogy a nekromanta megszállta a teremtménye testét. Ezzel persze a saját teste üressé válik vagy a saját szemére megvakul. Néhány holtat fel is lehet turbózni különböző módokon amivel az erejüket vagy képességeiket lehet megnövelni. Ezek alapján én elsőre azt mondanám, hogy távolról irányított, de csak parancsot teljesítő lényekről van szó melyeket a gazdája azért küldött oda mert saját maga valamit tervez amiről nem volna túl jó ha sokan tudnának vagy pedig csak ki akarta rámolni a bankot ő is. A holtakról akkor pontosabbat tudnék mondani ha látnám őket.
A társaság néma csendben hallgatta a nekromantát. Talán páraknak furcsa lehetett az a közvetlenség amivel Kiya a foszladozó testekről mint tárgyakról sőt tulajdonba vehető tárgyakról beszélt. Cole feltette még a kérdését ami foglalkoztatta.
- És te képes lennél ezeket a hullákat a saját irányításod alá venni?
- Nem. Ha más nekromanta irányítja akkor én már nem tudok beléjük mágikus energiákat juttatni.
Doyle kérdezett következőnek.
- És hogy ölhetjük meg őket a legkönnyebben?
- Talán a fejük szétzúzásával. Fájdalmat az élőkkel ellentétben nem éreznek úgyhogy a harc velük másmilyen. A kalapács jó fegyver ellenük, de egy csont eltörése még nem állítja meg őket csak akadályozza. A fájdalmat fel sem veszik. Ha sokan vannak esetleg a tűz még jól jöhet ellenük. Lassú, de biztos hisz ha parancsot nem kapnak nem oltják el magukat és élve szétégnek.
Valahogy a többiek szájában ettől a mondattól már nem esett olyan jól a falat. Kiya ugyan olyan lelkesedéssel pusztította a húst. Nem is támadt több kérdésük. Ellentétben Kiya-val, aki még sokat beszélgetett Doyle-al az állatlélek mágiáról. Mivel ő csak a testet használja a mágiájához úgyhogy azt tanulmányozza. A lélekről pedig igen keveset tud. Hallott is pár új dologról. Aztán mind nyugovóra tértek. Kiya visszaűzte Sky-t a saját síkjára és idézett pár hullát, hogy vigyázzanak a táborra és természetesen rá is. Nem mintha nem bízott volna a nemrég megismert társaiban, de sosem lehet elég biztos. Másnap reggel egy nőies férfisikoly ébresztette mikor Doyle élőholtakba akadt. Kiya elmondta neki, hogy csak őrszemnek állította őket ha jönnének a vadállatok elkergessék őket. Ez ha nem is teljesen, de az már megnyugtatta a fogatlant mikor Kiya eltüntette az őrszemeket. A későbbiekben már nevettek ezen. Jó hangulatban telt az útjuk és szép lassan el is értek Slimey Town-ba. Ott viszont kellemetlen meglepetésbe botlottak. A város körbe volt falazva és őriztetve volt a Mágus Tanács rúnalovagjai által. Mit volt mit tenni odamentek a nagykapuhoz ahol közölték, hogy be akarnak menni és beszélnének egy illetékessel ez ügyben. Oda is kerültek az őrök kapitányához, aki egy középkorú, kopasz bajszos fickó volt tetoválással a halántékán. Cole szólította meg.
- Üdvözlöm uram. Engedélyt kérünk, hogy beléphessünk a városba. Utunk során elpusztítanánk pár élőholtat.
A fickó ellentmondást nem tűrően válaszolt.
- Az ki van zárva. Elég kalandozó ölette már meg magát. Aztán azokkal is csak a probléma van. Amíg a tisztító csapatok nem végeztek addig idegeneknek se ki, se be.
- Uram! Nekünk megbízásunk van, ami miatt muszáj bemennünk.
- Engem az nem érdekel. Nem mehetnek át és kész. Távozzanak!
Mit volt mit tenni távozni kényszerültünk. Kiya persze felhozhatta volna, hogy ő amúgy szakértője a holtestek animálásának és talán tudna hasznos dolgokat mondani, de egyrészt nem várt pozitív elbírálást attól a fickótól, másrészt nem is akart segíteni a Mágus Tanácsnak. Az nem gonosz varázslóhoz méltó. Kicsit távolabb ahol nem hallgathatták őket ki összegyűltek megbeszélni a helyzetet. Doyle szólalt meg.
- Most mi legyen? Nem mehetünk el.
Claye Kiya-ra nézett.
- A madarad át tud repülni a falon?
- Nem. Ez csak futni tud. Sőt nem is mennék szembe a Mágus Tanáccsal. Szerintem hagyjuk ezt a francba.
Pár pillanat döbbent csönd után felröhögött.
- Csak vicceltem pubikáim. Ne vágjatok ilyen képet mert a szátokba repül a légy. Van is ötletem, de ahhoz be kéne estelednie.
Végighallgatták a tervét és mivel úgy gondolták, hogy talán megvalósítható ezért végre is hajtották. Mikor jött a sötétedés és az őrségváltás akkor kezdtek bele. Kiya és Heff a fal egy védtelen pontjához mentek, Doyle és Cole pedig jobbra és balra a fal mentén, hogy figyeljék az őröket. Kiya csontdárdákat teremtett amiket Heff a kalapácsával belevert a falba. Ha kellett akkor ráállt Sky hátára is. A lándzsákra lépve  terveztek átjutni a falon. Gyorsan kellett dolgozniuk. Mikor sikerült akkor Heff Doyle-hoz ment szólni, Kiya pedig Cole-hoz. Mikor visszatértek a lándzsák még a helyükön voltak. Itt jött a képbe Cole, aki a mágiájával árnyékba vonta őket, hogy nehezebben fedezzék fel őket ahogy másznak át a falon. Kiya nem egy nagy atléta, de így még ő is fel tudott mászni. Kötelet dobtak le amit fent egy falba vert lándzsához kötöttek és le már azon másztak. Kiya-nak valahogy volt egy megérzése, hogy a neheze csak ez után jön.

Átérve a falon éri Kiya-t és a csapatot az első csalódása ugyanis nem a városban vannak.
~Ej, de jó munkát tudtok ti végezni Mágus Tanács.~
Mit volt mit tenni elindultak hát a házak felé. Félúton a félszemű felhorkantott mire mindenki megállt. A kérdő tekintetekre a nagydarab néhány kráterre és emberi maradványra mutatott amik hamar megértették velük, hogy gond van. Doyle fel is tette a kérdést ami mindenkit foglalkoztatott.
-Mégis mi történt itt? Ez valami mágikus csapda?
Kiya nézelődött, hogy lát-e valami árulkodó jelet, hogy hol lehet a csapda, de nem talált. Ellentétben Cole-al, aki a föld megtapogatása után hasznos információt közölt a többiekkel.
-Itt frissen ástak. Csapdát vagy hullákat?
Kiya némi gondolkozás után állvakargatás közben előállt a saját sejtésével.
- Szerintem aláaknázták a helyet. Hogy robbanószerrel vagy lakrimával azt nem tudom. Utóbbiakhoz értek egy kicsit, de hatástalanítani nem tudom.
-Te mindenhez értesz haver?
Vigyorodott el Doyle és tette fel a kérdést, de Cole hamar közbeszólt mielőtt a nekromanta valami monológba kezdett volna saját nagyszerűségéről.
-Rendben akkor nem sétálhatunk csak úgy át. Ismét felmerül a probléma, hogy nem tudunk repülni. Doyle ki tudod szagolni, hogy hol vannak ilyen aknák?
- Azért az életemet nem áldoznám rá.
Ekkor szólt közbe Kiya.
- Nem is kell. Erre való a nekromanta. Mármint nem a saját életem kockáztatom hanem tudok csontvázat teremteni. Bár ha felrobban akkor kicsit feltűnőek leszünk. Cole nem tudod valami árnyékkal körbevenni, hogy ne látszódjon a robbanás?
A hiányos ujjú megrázta a fejét.
- Nem ismerek olyan varázslatot, ami egy helyet akkor is árnyékba borítana ha robbantanak ott.
- Kár. Így ez kicsit rizikós.
Még kicsit beszéltek erről, de mivel jobb ötlete egyiküknek sem volt megcsinálták. Abban bíztak, hogy ha megnézik és látják Kiya szolgájának maradványait akkor talán azt gondolják, hogy egy élőholt próbálkozott átmenni itt. Kiya egyik csettintésére különböző csontok jöttek fel a földből és álltak össze két csontvázzá, hogy aztán élettelenül összeessenek. Egy újabb csettintésre darabos mozgással lábra álltak. Kiya gondolati parancsot adott nekik. Az egyik el is indult az aknamező felé. A másik biztonságos távolságban követte és csak az első lábnyomaiba lépett, hogy ha az első robbanna akkor ő ne sérüljön. A krátereknek hála a robbanás méretét könnyű volt megállapítani. A második a lábujjcsontjaival minden lépésnél lyukat ásott a földbe, hogy a csapat majd tudja hova kell lépni.Nem is haladtak rosszul, de aztán egyszer csak jött egy robbanás. Erre önkéntelenül is összerezzentek.
~Jó ég! Ez így nem vicces.~
A másik csontváz továbbra is társa lépteit megjelölve eljutott a kráterig és onnan fojtatta az utat. Több robbanás nem volt. Ezek után a csapaton volt a nem túl kellemes sors. Annyi távolságban, hogy egy robbanás során csak egyikük sérüljön meg, a megjelölt helyekre lépve mentek át a mezőn. Kivéve Doyle aki repült. Állítása szerint mást már nem bírt el. Elég feszült percek voltak és ezen Doyle kérdése sem javított, hogy "Miért megy át a zsoldos az aknamezőn?" Mikor átértek akkor lélegeztek fel kellemesen. Kiya szíve csak úgy zakatolt. Mégsem pihenhettek meg. Lehet, hogy a robbanás odacsal valakit. Ahogy a házak felé haladtak elég leharcolt kép tárult eléjük. Kiya észrevette, hogy az egyik ház oldala mintha berobbant volna. Érdekelte volna, hogy vajon mi történhetett. Az egyik pajta felé közeledve egy öt fős akasztott család képe tárult eléjük. Apa, anya, három gyerek. Nővér és két kis öcsi. Az egyik két évvel fiatalabb a bátyjánál. Kiya fájdalmasan felsóhajtott.
-Oh! Nem szeretem a gyerekhullákat. Ezért is nem dolgozom velük.
A többieket az jobban zavarta, hogy a testek mozognak. Az ebből adódó problémát Kiya is felismerte amint a legkisebb fiú felvisított és egyből egy nagy csapat lény kezdett közeledni feléjük. Hogy ezek után mit tettek az egyértelmű volt. Futottak. Kiya futás közben ugyan azt a csapdát állította fel mint mikor először találkozott jelenlegi társaival csak most kicsit nyíltabban és most aktiválta is. Csettintése nyomán élettelen csontvázak jelentek meg mögöttük. Mikor az őket üldöző élőholtak elérték ezeket akkor Kiya további csettintésekkel felrobbantotta őket így csontszilánkokkal megküldve az üldözőiket. Kérdéses menyire lassította le őket, de ha igen az már előny volt számukra. Legelöl pedig Heff rohant és törte az utat. Ha került az útjukba bármilyen élőholt akkor pár kalapácslendítéssel elsöpörte őket. A mögöttük gyülekező élőholtak száma meg folyamatosan nőtt. A nekromanták pedig nem pedig nem túl jók a rohangálásban. Ezért is üldögélnek kastélyokban és nem rendeznek ilyen kocogásokat. A város utcáira érve kihasználták, hogy nem nyílt terepen voltak és befordulnak egy szűkebb utcára. Kiya-nak egyből támadt egy ötlete és gyorsan szólt a többieknek.
-Ott be a lyukon!
Nem kellett kétszer mondani. Mindenki bevetődött az egyik ház oldalán lévő talán kirobbant lyukon. Kiya pedig teremtett öt élőholtat az utca végére és megadta nekik parancsba, hogy fussanak. A sötét és a távolság elhitette az élőholtakkal, hogy az üldözötteik azok és nem is néztek be a házba. Mikor az utolsó szörnyeteg is elhaladt mellettük akkor lélegeztek fel más sokadjára a mai este. Kiya közben átgondolta a helyzetet.
~Rendben. Ezek kétszáz méter után összeesnek és még öt hullám maradt elraktározva. Ez nem jó. Milyen parancsot teljesíthetnek ezek? Öljenek meg minden élőt? Jó lett volna jobban szemügyre venni őket. Jaj, de fáj a tüdőm. Az embert nem futásra találták ki.~
Cole közben kicsit katonásabban és más megközelítésből vázolta a helyzetüket.
-Rendben. Itt vagyunk a városban. Látszólag azok a tisztogatások már megkezdődtek, de még így is sokan vannak ezek a dögök. A lebukást ha lehet kerüljük. Doyle te leszel a felderítőnk. A szaglásoddal és a repüléseddel megállapítjuk, hogy miképp vannak ezek elhelyezkedve, én pedig árnyékba burkolom magunkat, hogy minél kevésbé legyünk feltűnőek. Ha kell akkor te Kiya a csontvázaiddal tereld el őket az utunkból. Célunk a bank, ott felpakolunk és lelépünk innen. Ha lehet ne lássanak meg. Elegem van ebből a tetves városból.
Ezzel mind egyet tudtak érteni kivéve Kiya, aki bár nem mondta elképesztő kíváncsi volt mi lehet ezen hullák mozgatójának fejében.

A csapat ismét ügyesen össze dolgozott. Kiya csontvázakkal terelgette el a holtakat akik az útjukba kerültek, Doyle felderítette a terepet, Cole nem teljesen észrevehetetlenné, de azért nehezebben kifigyelhetővé tette őket, Heff pedig morcos volt. Út közben a tisztogatókat és azoknak a nyomait is volt szerencséjük látni. Kiderült mitől robbant ki egy ház oldala. Néhány helyen kőtüskék is álltak ki a földből és mikor látták a tisztogatókat személyesen is akkor megállapíthatták, hogy összeszokott profi csapatokról van szó. Kiya ki nem állhatja őket. Mikor látta, hogy az egyik házból egy nő kiszaladt és segítséget kért tőlük előre sóhajtott magában, hogy valami lovagias dolgot fog látni, de tévednie kellett. Egy kivégzést nézett végig. A többieket is meglepte a látvány.
~Itt valami fura történik. A harapásnak van köze ehhez? Szívesen kideríteném mi folyik itt. Egyre kevésbé kezd izgatni a kincs.~
Cole végül mikor az a csapat tovább haladt közölte, hogy nekik is haladniuk kell. Azért még egy pillantást vetettek az égett tetemre. Kiya-nak az is megfordult a fejében, hogy talán hatalma alá is vehetné, de végül lemondott róla. Probléma nélkül haladtak egyre beljebb a városban. Itt már se a tisztogatók munkáját, se élőholtakat nem lehetett látni. Ez a nekromanta számára kimondottan gyanús volt, de nem közölte aggályait a társaival. Néma csendben haladtak a kihalt utcákon. Csak Doyle rendszeres jelentései hangozottak el és a távolból a tisztogatók durrogtatásai. A banknál sem láttak sehol semmit. Ez a csapat nagyját megnyugtatja, de Kiya és Cole ezt inkább gyanúsnak találta. Ahogy közelítettek az épület felé, mint kiderült a gyanújuk jogos is volt. Kiya egyből felismerte, hogy akikkel most kerültek szembe nem olyanok voltak, mint akik a városban randalíroznak. Ezek nekromanta munkák voltak. El is vigyorodott. Ezek szerint jól sejtette, hogy a bankban készülődik valami és talán lehetősége lesz megtudnia azt is, hogy mi. Viszont az örömködésre sajnos nincs túl sok ideje ugyanis ellenfeleik veszélyeseknek bizonyultak. Fegyveresek és ék alakban rohamoztak feléjük. Cole egyből parancsokat kezdett osztani.
-Heff, Doyle! A szélsők a tietek. Enyém a négy középső. Kiya segíts!
A félszemű és a ragyogó mosolyú nem is tököltek sokat. Heff baloldalról rontott a formációnak, Doyle jobboldalra repült és rohamozta meg a szélsőt. Egyikük sem járt egyből sikerrel. Heff lefoglalta a szélső holtat és harc bontakozott ki köztük. A kalapácsos óriás méltó ellenfelére akadt a pajzsos és lándzsás holtban. Doyle rohama megszakadt ellenfele előreszegezett lándzsája miatt. Ő is lefoglalt egyet, de az a harc már jóval kevésbé volt kiegyensúlyozott mint a kalapácsosé. Az ő fő támadása ugyanis a levegőből való rohamozás volt aminek megtörésére pedig a lándzsa tökéletes fegyvernek bizonyult. Cole viszont egyáltalán nem nagyképűségből vállalt négy ellenfelet ez abból is hamar kiderült, hogy az intésére a holtak felé nyúlt ki az árnyéka és négy lánc lánc tört elő belőle melyek a holtakra tekeredtek. Kiya pedig ki is használta a helyzetet. Karját a lények felé nyújtotta, hosszú csontos ujjait feléjük szegezve majd némi koncentrációval létrehozta a varázslatát. Négy harminc centis fogszerű csontlövedék jelent meg a keze előtt, mind egy-egy leláncolt holtra mutatott majd útjukra engedte őket. Ha ellenfelei élők lettek volna akkor ez halálos sérülés lett volna nekik, de sajnos nem azok voltak. Sisakon keresztül is mélyen a fejükbe fúródtak a lövedékek, de nem haltak még meg. Sőt elkezdték Cole-t és Kiyát kék lángokkal dobálni. Cole- többet is kapott mert ő le volt kötve a mágiája miatt. Kiya igyekezett elugrálni a lángok elől, de még ő is megérezte azok hűvösségét.
~Szerencse, hogy nem igazi tűz. De miképp varázsolhatnak a holtak? Nagyon szívesen megszerezném a nekromanta könyvét. Biztos van neki és fekete. Esetleg csontokkal díszített.~
Kiya csettintett egyet és a leláncolt holtak mögött saját hullái is megjelentek. Mind az ötöt, akik lefogták a problémásakat és egy pedig ment segíteni Doyle-nak. Így már nyugodtan megszórhatta a leláncolt holtakat a csonttüskéivel. Harmadik vagy negyedik alkalommal már nem is mozdultak. Addig Heff is elintézte saját ellenfelét hála a mágikus fegyverének és a megmaradt hullát könnyedén elintézték. Fellélegezni viszont nem volt túl sok idejük mivel a környező sikátorokból hörgésekre lettek figyelmesek. Cole egyből kiadta a parancsot.
-A bankba azonnal!
Kiya még egy gondolati paranccsal felvetette a hulláival az ellenség fegyvereit és pajzsait majd az ő kíséretükben csatlakozott a többiekhez. Ha az ajtó nyitva volt akkor beérve Kiya egy csont csont dárdát teremtett és azzal kitámasztotta ki az ajtót.
~Ez talán megteszi, de hogy jutunk majd ki?~
Ha zárva volt az ajtó akkor Heff kalapácsára bízták a dolgot és bejutva megpróbáltak valami torlaszt felállítani.

Heff már lendítette a kalapácsát, hogy betörje az ajtót mikor az egyszer csak kinyílt. Ezenfelül egy nem túl kedves hang be is parancsolta őket. Ha Kiya nem lett volna meggyőződve róla, hogy a nekromanta az akkor biztos nem teljesít egy ilyen hangnemben kiadott parancsot. Ő mégiscsak egy gonosz varázsló azoknak meg nem lehet csak úgy parancsolgatni. Végül bementek. Mint egyből kiderült nem egyedül vannak itt. Kiya el is tüntette a hulláit mielőtt azok valami zavargást okoztak volna. Egy viseletes kinézetű rövid hajú nő volt aki behívta őket. Cole szólította őt meg.
- Köszönjük a segítséget kedves...
- A nevem Rachel. Jelenleg én vagyok itt a főnök. Elmenni nem lehet mivel amint megpróbáljuk a halott katonák megjelennek és hozzák magukkal ezeket is. Veletek együtt tizennégyen vagyunk itt. A többiek is a bank kincseit akarták ezért vannak itt. A legfőbb gond az, hogy ennyi embernek csak két napra elég élelmünk van és még kevesebb vizünk.
Heff és a többi menekült segítségével az ajtó be lett zárva és kis idő múlva az élőholtak dörömbölése is megszűnt. Rachel egy fiatal fiút felküldött, hogy kémlelje a történéseket, ők pedig fellélegezhettek. Persze nem sokáig mert ekkor egy zavaróan feszült fickó lépett oda hozzájuk és kezdett beszélni a többi menekülthöz.
- Nem is kell étel és víz hisz most már biztos vagyunk elegen, hogy kitörjünk. Velük együtt biztosan menni fog. Mellékesen sziasztok Xil vagyok. Meg kell próbálnunk. Nem ülhetünk itt tétlenül. Csak simán utat vágunk a hullák közt és elhúzzuk innen a csíkot. Ezt kéne tenni én mondom. Ezt kéne tenni. Szerintetek nem ezt kéne tenni? Ez a legjobb megoldás.
A legtöbben nem is törődtek vele ami, azt jelenthette, hogy már jó ideje mondja a magáét. Végül egy tűz mellett üldögélő srác fejezte be kicsit az olvasást és szólította meg Xil-t.
- Nem mindegy, hogy ott vagy itt halunk meg? Miért nem lehetne békésen kivárni a véget. Méghozzá úgy, hogy nem engedünk be ide mindenféle jöttmentet.
- Te csak fogd be Bob! Ha annyira meg akarsz dögleni akkor maradhatsz itt is uzsonnának. Mi meg kitörünk. Ugye emberek? Mert ki kell törnünk.
Kiya csendben eltávolodott az emberektől úgy figyelte őket. Egyelőre nem szólalt meg és őt sem szólították meg. Látszott az ittenieken, hogy a bezártság és a feszültség kicsit kikészítette őket. A nekromanta kinézte volna belőlük akár azt is, hogy hamarosan valakit megölnek. A víz és az élelem nem zavarta mivel biztos volt benne, hogy a tisztogatók addigra ide találnak mire elfogyna. Az viszont gyanús volt számára, hogy az élőholt harcosok akkor jelennek meg mikor innen megpróbálnak szökni. Mintha valaki mindig ujjakat idézne és mivel pont akkor mikor szökni próbálnak ezért talán a nekromanta megfigyeli ezt a helyet ha nem ő maga is itt van. A nekromanta gondolatait Heff felmordulása zavarta meg. Megnézve mi a probléma elég bizarr dolgot látott. Egy szembetűnően zavart elméjű lány aki két székhez kötözött élőholtat etetett. Az egyik menekült férfi fojtott hangon elmagyarázta nekik a helyzetet.
- Ő Lois. Az a kettő pedig az egykori férje és az öccse. Ketten próbálták már jobb létre szenderíteni őket, de Lois a legerősebb mágus köztünk. Nem élték túl. Kristálymágus. Ne is foglalkozzatok vele. Figyelünk rá, de mást nem tehetünk.
Kiya hümmögve nézte a jelenetet.
~Tetszik ez a hely. Olyan kis hangulatos. Nem is tudom mivel lehetne még feldobni. Talán ha kint zuhogna az eső és vérfoltok lennének a falon. Remek lakberendező lehetnék.~
Végül odasétál Bob-hoz.
- Mit olvasol srác?
Ha megkapta a választ és nem keltette fel az érdeklődését akkor Doyle-hoz fordul.
- Valami nekem itt bűzlik. Jó lenne körülszaglászni.*Kacsintott a fickóra, hogy megértse a célzást.*Hé Rach! Úgy látszik egy darabig itt leszünk. Szétnézhetünk?
~Ha az nem hoz semmi eredményt megvizsgálom a zakkant csaj családját hátha jutok vele valamire.~

A srác válasz helyett csak a könyv borítóját mutatta meg a nekromantának. Kiya felismerte az írót aki elég jó nevet szerzett magának főleg a halálával. Kiya le sem tagadhatná, hogy ha választhatna akkor ő is hasonló véget szeretne érni. Bekerülve az újságba és egy öröklétű nyomot hagyva halála színhelyéül léte bizonyítékaként. Bár ő nem adná ilyen olcsón, hogy csak a hely teteje robbanjon le. Ő vinné magával az egészet.
- Helyes, helyes. És miről szól.
- Lakrimákról.
- Nahát! Hisz azokhoz én is értek ám. Miket mondd róluk hátha tanulok valami újat?
Ha szemmel el lehetne valakit átkozni akkor Kiya-t valószínűleg ott helyben ellepte volna a ragya. Így viszont Bob csak nagyon csúnyán nézett rá Kiya pedig vissza vigyorgott és nem is hagyta annyiban.
- Naaaa! Áruld el nekem. Naaaa! Léci!
- A mágia természetéről és hogy miképp reagálnak a lakrimák rá. Felerősítik, de van amelyik egyenesen taszítja vagy elnyeli. Most már hagyjál békén!
- Jól van na. Gondoltam barátkozok. Jó tudni kikkel hal meg az ember.
Az utolsó mondatot széles vigyorral mondta ki. Meg kell hagyni jó helyen van ő is az őrültek közt. Ezek után a főnökasszony szívébe férkőzött be a nekromanta. Talán a megszólítás, talán valami más volt az oka, de ha pont egy légy pihent volna a nő két szemöldöke között mikor Kiya megszólította őt, a hirtelen megjelent ráncok bizisten agyonnyomták volna szerencsétlent. Szerencsére ilyesmi nem történt és csak az ami Bob esetében is. Kiya visszavigyorgott a morgóra.
- Járkálhattok szabadon csak zajt ne csapjatok. Felzavarjátok a kintieket.
- Köszi Rach.
~Imádom ezt a helyet. Szinte érzem, hogy megfiatalodik a lelkem ha már testem örökifjú.~
Mikor olyan helyre kerültek ahol maguk voltak akkor Kiya érthetőbben is elmondta a ragyogó mosolyú társa feladatát.
- A szaglászást szó szerint értettem, hogy érzel-e valami furcsát.
- Csak nem gyanakszol valamire?
- Egyelőre még nem csak biztosra akarok menni. Meg tudod tenni?
- Persze.
Ha nem találtak semmit akkor is alaposan szétnéztek. Így is jutottak el egy irodába ami mindenféle fegyverrel volt tele. Az idegesítő kis fickó, aki ki akart törni egyből ott is termett.
- Ezeket én csináltam. Én voltam. Szépek mi? Ők az én kis büszkeségeim. Igen azok. Ezekkel nem eshet bajunk. Amíg ezek itt vannak semmi sem történhet. Mindenre felkészültem. Szép kis arzenál mi? Én csináltam. Nyugodtan megmondhatjátok, hogy szép kis arzenál. Ha bármi megtetszik közülük csak kérjétek el. Jó kis fegyverek ezek. Büszke is vagyok rájuk. Szóljatok nyugodtan ha tetszenek. Én csináltam őket.
~Nem kevés kreativitás szorult a fickóba az tény. Ennyi kihegyezett farúddal, szöges bunkókkal és házi készítésű kaszával egy felkelést lehetne indítani. Ha volna emberünk ezekhez könnyedén kitörhetnénk az biztos. Bár ha volna elég emberünk ezekhez akkor azokat is megharapnák és akármi történik is itt, nem állna le. Mindenesetre a szolgáimat itt jól felfegyverezhetem ha kell.~
Ezzel le is próbálta rázni a fickót.
- Tényleg szép fegyverek.
- Tetszenek? Kell valamelyik? Jó jöhet ha jönnek a dögök. Akkor jól jöhet.
- Igazad van. Tudod mit? Szétnézünk még egy kicsit aztán talán visszajövök és szétnézek alaposabban.
- Igen? Rendben. Jó. Itt lesznek még. Talán. Biztos itt lesznek.
- Rendben akkor még visszajövünk.
Kisétálva Doyle közelebb hajolt Kiya-hoz és úgy súgta oda.
- Ezzel a fickóval valami baj van ott bent.
- Mindenkivel baj van ott bent. Neki kicsit több a hangyája, de ebben a helyzetben, aki normális az a fura.
~Például Rach.~
A páncélszekrényekhez érkezve, azt tapasztalhatták, hogy azokat már feltörték és kipakolták, hogy ha kell csak fogni kelljen és futás. A többieket első sorban a saját cuccaik érdekelték. Kiya is megnézte azokat főként a nyakláncot, hogy felismeri-e milyen célt szolgálhat és milyen erőket mozgat meg. Azt érezte, hogy mind a nyaklánc mind a kard szinte taszítóan sok mágiát sugároznak magukból. Kiya nem is nagyon bírta a közelükben. Inkább a többi kincs vizsgálatát kezdte el. Volt ott arany, festmény és egy csinos kő amit Kiya kézbe is vett. Szemkötője elé tette és megkérdezzte a többieket.
- Mit szóltok? Jól áll?
Cole válaszolt rezignáltan.
- Kicsit hivalkodó. Úgy nézel ki vele mint egy kalózkapitány.
- Hé! A kalózoknak remek ízlésük volt. Arról nem tehettek, hogy az ő ízlésük a gonosz varázslókhoz illik csak. Mint ami én is vagyok.
- Szerintem hozzád sem illik.
- Mert nem értesz hozzá.
- Akkor miért kérdeztél meg.
- Ez jó kérdés. Talán csak bátorítást vártam. Ehelyett csak gonoszak vagytok velem, de nem jó módon. Szégyellhetnétek magatokat.
Senki sem szégyellte magát és Kiya is csak játszotta az agyát. Mindenesetre a követ meg tervezte tartani. Bízott a saját stílus érzékében. Abban is biztos volt, hogy ha innen sikerül kijutniuk és megtartaniuk a zsákmányt akkor hihetetlen vagyonra tesznek majd szert. Vannak ők négyen, Kiya tíz hullája és még Sky-t is felpakolhatják kinccsel. Annyi pénzről volt szó, hogy azért már ölni sem érdemes, hisz feloszthatják. A pénz nagy része amúgy is Kiya-é hisz ő rendelkezik kellő szolga sereggel, ami el bírja vinni. Persze a többiek trükközhetnek, hogy akkor az igazán értékes dolgok az övék legyenek, de az még a jövő játéka. A nekromanta a lehetséges mágikus tárgyakat is megnézte. Persze érzékelni a mágiát nem tudta, de például a lakrima ékszerekről megállapíthatott egy s mást. Mikor ott végeztek akkor visszatérve a többiekhez azt tapasztalták, hogy nem történt semmi izgalmas. Kiya ki is használta a lehetőséget. Olyan sok rosszakarót szerzett. Érezte, hogy ideje barátkozni. Odament hát Lois-hoz és mézes-mázos hangon megszólította.
- Szia. Lois ugye?
- Mit akarsz?
- De ellenséges vagy velem. Pedig nem is csináltam semmit. Kiya vagyok. Tudod a gyerekkoromat egy orvos mellett töltöttem. Nem hiszem, hogy meg tudom gyógyítani őket, de megvizsgálhatom? Hátha megállapíthatok valamit.
A lány kicsit gondolkodott, látszott, hogy nem teljesen bízik a nekromantában, de végül bólintott.
- Jó, de ne trükköz. Ha trükközöl megöllek.
- Rendben, rendben. Hisz nincs is rá okom. Nem ártottak ők nekem. Ez csak két beteg ugye.
- Igen. A férjem és az öcsém.
- Aranyos gyerek. Hogy hívják?
- Patrick. Úgy hívják Patrick.
- Látom kicsit virgonc. Mindig ilyen volt?
- Igen mindig az volt.
A lány őrült. Ez eddig is tény volt és ez eddig sem érdekelte Kiya-t ahogy az sem, hogy a betegség gyógyítható-e. Annak mibenléte és különbözősége a sima animálástól érdekelte őt. Megnézte hát a testek hőmérsékletét, állapotát, pulzusát, a szerveik állapotát megtapogatta, azt is, hogy van-e rajtuk harapás és az, hogy néz ki.
-Mikor harapták meg őket Lois drága? A harapás után mikortól kezdtek így viselkedni? Volt bármi jele a hangulatváltozásaiknak?
A kérdéseknek és a beszélgetésnek több oka van. Hogy felmérje mikortól történik az átváltozás, megtudja milyen az átváltozás, hogy megnyugtassa a nőt és nem utolsó sorban, hogy megnyugtassa önmagát is. A lányból még számára is érezhető mágia áradt, őrült volt és érezte, hogy ha valamit elront akkor nincs, aki megmentse a lány bosszújától. Hullák miatt meghalni pedig nagyon ciki. Főleg ha nekromanta vagy. Szerencsére nem történt semmi és mindenki megőrzött mindent, ami a beszélgetés kezdetén is megvolt neki.
- Majd ha szakértőkhöz kerülnek elmondom nekik miket állapítottam meg, hogy segítsem a kezelésüket.
Ezzel végzett is. Kéne még valamit csinálnia. Talán énekelhetne gyászdalokat és rendezhetne felvonulást a többiek szórakoztatására? Ez a kis életveszély kicsit lehúzta a hangulatát. Fel kéne dobni megint. Sajnos nem kezdhette el a szervezkedést mert a felküldött srác szólt a főnökasszonynak, hogy baj van. Kiya elsősorban a többiek reakcióját figyelte ezt a hírt hallva. Talán észrevesz valamit, ami a későbbiekben hasznos lehet számára.

-Mi az? - kérdez vissza Rachel, viszonylag nagy nyugalommal.
-Dagik! Dagik jönnek! - válaszolja a fiú remegő hangon.
-Bassza meg! - préseli ki fogai között Rachel, immáron feszülten.
-Dagik? Az meg mit jelent? - kérdezi Doyle.
A Dagik olyan élőholtak, amik felrobbannak, amint bárki élőnek is a közelébe érnek. Arról nem is beszélve, hogy már életükben is igen rusnya, kövér emberek lehettek, de így holtan egészen gyomorforgató látványt nyújtanak. Felrohantok az emeletre, hogy ti is lássátok mi történik odakint. Odakint bizony még mindig ott kóvályog a horda, de amint a hajnal első sugarai megjelennek hirtelen szetnyílik a tömegük, szabad utat engedve a Dagiknak a bankig.
-Mi a szar folyik itt? - kérdezi elhaló hangon Rachel.
-Erről beszéltem! - csattan fel izgágán Xil. - Ők kezdeméyneznek! Nekünk kellett volna! - azzal elrohan, le a lépcsőn, s berúgja a fegyverraktárja ajtaját.
-Rossz előérzetem van... - jegyzi meg Bob.
Bob szavai alig jutnak el a tudatotokig, amikor is óriási robbanás rázza meg az épületet. Törmelék és füst szállingózik a folyosókról.
-Hátulról! Betörtek! - üvölt öblös hangján Heff. - Fegyverbe!
És az őrült zűrzavar még csak ekkor szabadul el. Odakint a Dagik elérik a bank ajtaját, s amint megérintik azt felrobbannak. A törmelék és a por még le sem ül, de az ajtón máris túdulnak be a holtak, s a hátsó foylosókról is beértek a hallba.
Parancsok, csatakiáltások, szitkok, sikolyok, hörgések. Pillanatokon belül őrült mészárszékké változik a pár perce még biztonságos menedéketek.
Egy gigászi nagy élőhalott darát akarok tőled látni! Egy olyant, amitől még a Braindead című film is elszégyelné magát! Egyelőre csak a sima zombik támadnak. Viszont a zűrzavar akkora, hogy senkinek sincs lehetősége magán kívül másra is fiygelni. Szétszakad az egész csapat. Saját magadról kell gondoskodnod, s döntened, hogy mi lesz a célod. A kincs? A túlélésed? Végére járni az egész őrületnek? Vagy éppen a "társaid"?
A post úgy érjen véget, hogy valahogyan túléled/megmenekülsz az őrült rohamból/mészárlásból, s eldöntöd, hogy miként tovább. Okosan dönts!

Rach szinte megdöbbentő nyugalommal fogadta a másik jelentését egészen addig a pontig míg meg nem tudta a probléma valódi mibenlétét. Akkor tényleg igazinak tűnő reakció jelent meg rajta. Doyle kérdésre az a menekült lépett oda hozzájuk, aki Lois helyzetét is elmondta és ismét fojtott hangon világosította fel őket.
- Élőholtak ők is csak rondábbak és veszélyesebbek mint a többi ugyanis képesek felrobbantani magukat.
Ez az információ az eddig is a bé a feneke alatt lévő hangulatot még mélyebbre süllyesztette. Kiya-nak szakmabeliként volt sejtése róla, hogy mégis miről van szó. Mindenesetre nem tetszett neki sem a dolog. Ha ezek fel tudnak robbanni akkor Xil nem is mondott nagy hülyeséget azzal, hogy törjenek ki. Mindenesetre a társaság felment, hogy alaposabban megnézzék mi a helyzet. Szép kis csoport gyülekezett ott kint. A félhomályban imbolygó alakjuk szinte lenyűgözte a nekromantát. Ahogy az egykori személyiséggel rendelkező és érző lények most a sötétség által szinte külső jegyeiktől is meg lettek fosztva és immár mind egyek voltak önzés és gyűlölködés nélkül és mind egy közös akarat uralma alatt által, gyönyörű. Majd ahogy a hajnal fénye rájuk vetült szétváltak és valóban nagyon randa kövér élőholtak indultak meg a kapu felé. A kövér test látványa önmagában is taszítja az embert ahogy szinte szétfolyik és lötyög. Ha az a test ezen felül még rohad is és néhány helyen nyílt sebek ékítik a gyengébb gyomrúak öklendezni kezdenek. Kiya nem ilyen hisz sok halottat látott már, de ő is bevallotta magának, hogy ilyen ritka rondákat nem sokat. Rachel kérdésére Kiya is tudott volna válaszolni, de Xil megtette helyette is. Bár az ő magyarázatából hiányzott a lényeg. Mégpedig, hogy ez egy szervezett ostrom.
~Ki kell innen jutnunk. Ha elszabadul a pokol akkor szinte biztos végünk lesz.~
A pokol pedig el is szabadult. Előbb a hátsó ajtó robbant be és ott törtek be majd elölről jutottak be.
~Be vagyunk kerítve a francba is. El kell innen húznunk. Aki itt marad az meghal.~
Ezzel el is kezdte a saját kisebb seregét megidézni. Öt élőholt pajzsokkal és lándzsákkal és öt csontváz akiknek teremtett lándzsát és saját magának is. A parancs pedig egyszerű volt. Védjék őt és öljék a támadókat. Az ő holtjai rendezett alakzatban voltak. Középen ő, a pajzsosok kívül és középen a lándzsások. Mindenütt másutt viszont teljes káosz volt. Az élőholtak az egész helyet ellepték és a kevés túlélő amivel csak tudta azzal irtotta őket. A legtöbb hörgést, kiáltást és üvöltést elnyomta Lois sikolya ahogy hatalmas kristályszilánkokat zúdított a felé közelítő élőholtakra. Ahogy Kiya a holtjaival próbált haladni a tömegben egyre nehezebb volt azoknak megvetni a lábukat hisz a padlót bár csak először törmelék és por fedte be, de az arra érkező alvadt vérmennyiséget mely a szúrt, döfött és betört koponyájú élőholtakból csurgott ki, mint egy lekváros süteményből a töltelék már nem bírta felinni és kezdtek pocsolyák kialakulni, melyek csúszóssá tették a talajt. Ahol tudott Kiya is ki-ki döfött a csontlándzsájával. Nem volt egy nagy fegyverforgató, de ellenfelei néha nem is igyekeztek védekezni. Közvetlenül a kirobbant ajtóban érte őket a legnagyobb ellenállás az éppen benyomuló élőholtak által. Mikor pedig kiértek még akkor sem volt vége az őrületnek. Ahogy haladtak át a tömegen Kiya egyre inkább fogyott ki a mágiájából ahogy igyekezett összetartani a holtesteit azok kapott sérülései ellenére. Alaposan kis is merült mire végül sikerült átérniük a tömegen. Szűk utcákra húzódtak le. Nagy tervekkel érkezett, de jelenleg kezd annak is örülni ha élve kijut ebből a pokolból. Minél messzebb a mészárszéktől.

//Kiya-nak nagy a szája, de valójában gyáva nyuszi, aki a veszélyt csak úgy szereti ha tőle távol van. //

Túlélte. Kijutott a pokolból. Immár fellélegezhetett. Bár valahogy nem tetszett neki ez a dolog. Olyan rossz érzése volt. Természetesen nem bűntudatról van szó. Sokkal inkább valami olyasmi mint mikor figyelik az embert. Hiába nézett vissza nem látott senkit csak holtakat akik folyamatosan nyomultak be a bankba.
~Azt az egész helyet fel kéne robbantani úgy ahogy van.~
Fáradt volt, de tudta, hogy nem pihenhet meg. Folytatta hát útját ki a városból. Ahogy meglátta a tisztogatók csoportját saját hulláit gyorsan egy másik síkra küldte és egyedül a lándzsájára támaszkodva fogadta őket. Azok egyből körbevették és alaposan átvizsgálták. Kiya pedig tűrte és igyekezett minél leharcoltabbnak tűnni. Főleg mivel a kopasz is ott volt, aki nem engedte őket be. Mikor az egyik rúnalovag kijelentette, hogy nem harapták meg akkor nem túl baráti módon kérdőre is vonta.
- A társai?
- Meghaltak. A bankban vannak túlélők, de veszélyben.
- Maga, hogy élte túl?
- Én menekültem.
Egy egész pillanatig még érezte magán a szigorú tekintetet majd a fickó rámutatott két rúna lovagra.

- Ryton, Colbert. Kísérjétek ki a biztosított területekre. Többiek! A bankhoz!
Ezzel el is indultak. Az utat nem kellett mutatni nekik ugyanis elég volt ha a csatazajt követték. A két lovag pedig közrefogta a nekromantát és elindultak vele ki a városból. Úton nem találkoztak élőholtakkal. A város teljesen le volt harcolva. Biztos, hogy ide többet nem költözik senki. A fiatalabbnak tűnő rúnalovagon egész úton látszott látszott, hogy mondani akart valamit, de nem tudott. Kiya pedig túl fáradt volt ahhoz, hogy ilyesmivel foglalkozzon. Mikor kiértek akkor az idősebb még megveregette a nekromanta vállát.
- Minden jót.
Ezzel azok ketten távoztak és Kiya magára maradt ismét. Valahogy hiányozni kezdett neki az a társaság. Vicces fiúk voltak. Ahogy elindult a legközelebbi város felé és a zsebébe nyúlt meglepetten vette elő zsákmányát. A nagy hajcihőben a szem alakú kőről meg is feledkezett. Elmosolyodva ismét szemügyre vette és a nap felé tartotta.
- Mondjatok amit akartok akkor is menő.
Ezzel visszatette a zsebébe és ment tovább. Mikor már kellően távol volt minden élőtől idézett egy hullát és azzal cipeltette magát. Úgy elfáradt. A követ természetesen megtartotta és a legközelebbi városban első dolga volt kivenni egy szobát a fogadóban, lepihenni majd este a temetőben pár sírt felásni, hogy szerezzen pár hullát a régiek helyére.