A szakadár nagyúr

Tárgy: A szakadár nagyúr Csüt. Okt. 07, 2010 8:12 am

Hazafiak!
Kokawa nagyúr lázadása fegyverbe szólította Fiorét. A királyi hadsereg a hadjárat idejére mágusokat toboroz felderítői és speciális feladatokra. Jelentkezés az áruló birtokától 20 kilométerre délnyugatra felállított katonai táborban, Rauck főhadnagynál. Siker esetén méltányos mennyiségű zsold kerül szétosztásra a Kokawa-birtok vagyonából.

Már hallhattátok a híreket: az ország északkeleti sarkát uraló Kokawa nagyúr fellázadt Fiore királya ellen, függetlennek nyilvánította magát, kereken megtagadva az adófizetést. Fiore gyorsan reagált a történésekre: ötezres királyi hadsereget állítottak fel és indítottak útnak a nagyúr fellegvára felé - céljuk mielőbb példát statuálni, és bár nyíltan nem beszélnek róla, elvágni a nagyúr bármilyen közeledési szándékát a szomszédos hatalmak felé. A sereg szinte teljesen felkészült az ostromra, de információ hiányában még nem közelítették meg a kastélyt. Bár magában a seregben számos mágus van, ők a harcoló alakulat részei.

A tábor ugyan a forgalomtól távol esik, és civilt nem engednek oda, de titeket a felderítők és az őrállomások szívesen útbaigazítanak (feltéve, hogy igazoljátok magatokat). Ha szeretnétek, találkozhattok is. Postotok a táborba jutásig tartson.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Csüt. Okt. 07, 2010 4:27 pm

Nem igazán követem a történéseket az országban, ennek ellenére valami csoda folytán sikerült tudomást szereznem a háborúról, mely készülőben volt. Erőmet mindeddig csakis egyéni célokra és ezen okból kifolyólag csak kisebb harcokra használtam. Kissé kíváncsivá tett a dolog, hogy vajon egy olyan helyen, ahol a terep teli van halottakkal és nekem nem kell a föld alól szólítanom őket, vajon mekkora hasznuk lenne. Úgy döntöttem, hogy a teszt érdekében kivételesen segítek az országon, hátha esetleg egy kis hasznom is származik majd az ütközetből. Célom az ország északkeleti sarka volt, melyet ahhoz képest, rövid idő alatt el is értem.
Úgy döntöttem, hogy esetleg mutatóba viszek pár halottat, hátha nem hinnék el, hogy mágikus képességeimmel hasznára lehetek a seregnek. Egy közeli város temetőjében választottam ki egy látszólag frissebb hullát, amellyel az oldalamon megindultam a sereg tábora felé. A pontos helyzetüket nem tudtam, így kénytelen voltam megkérdezni az egyik őrállomásnál egy férfit. Kezdetben természetesen nem akart csiripelni a madárka, amit meg is értettem, hiszen nem ismert, könnyen lehet, hogy az ellenség seregébe tartozom. Végül aztán bemutattam neki az élőhalott szolgám és boldogan elmagyarázta a hátralévő útvonalat. Mivel nem akartam rögtön a seregbe csatlakozni, ilyen „félkész” állapotban, így úgy döntöttem a túlvilági szolgám rövid időre pihentetem és a tőlem nem messzi lévő erdőben meditálok egyet.
Az erdőben a hullámba folyamatosan bebocsájtott varázserőt megszüntettem. A kissé mohás földre huppanva fekvő helyzetbe helyeztem a testemet. Kezeimet a tarkómra fontam, majd szemeimmel a fák lombkoronáit figyeltem. A szél, nem csak a hajamat fújdogálta, de a fák lombkoronáit is megringatta. A kellemes szellő, mintha álomba csábított volna engemet, lassan lehunytam a szemem és a fejemben különbnél különb gondolatok cikáztak. Lehet, jobb lenne felhagyni, evvel a remete életmóddal, ha nem is csatlakozom egy klánhoz, legalább egy kicsit törődhetnék avval, mi folyik körülöttem. Talán, ha nyitott szemmel járok, akkor sikerül szert tennem pár nekromanta vetélytársra, az izgalom érdekében.
Az álom végül sikeresen elnyomott engem, így volt egy-két nyugodt órám. Álmomban egy sötét mágus nagyúr voltam, akinek rengeteg katonája volt, akik mily’ ironikus, mind halottak voltak. Volt egy gyönyörű szolgálólányom, aki valamilyen rejtélyes oknál fogva nagyon hasonlított Sophyra. Álmomból azonban hirtelen keltett egy idegesítő madár, amely mondhatni rám telepedett. Az idegesítő színes tollgombolyag a hasamon álldogált és csiripelt nekem egy kis reggeli éneket. A dal engem kissé irritált, bár ebben közre játszott az is, hogy az álmomból keltett föl a kis pamacs. Végül egy lassú kézmozdulattal elhessegettem magamról a kis állatot és a szememből kisepertem a csipát. Végül hosszas ügyködés után felkeltem a földről és elindultam a tábor felé. Elég gyorsan odataláltam, amin eléggé meglepődtem, ám evvel inkább nem törődtem, elkezdtem felkeresni az újoncokért felelős személyt.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Vas. Okt. 10, 2010 8:36 pm

-Én a kis kretén ülök a kocsmában és iszom a piámat én a kis kretén!- hallatszódik ki a kocsmából a halláskárosító muzsika. Na, jó azért annyira nem károsítja a hallást, minimum megfájdul a fejed, de az mellékes. Na, szóval már a nem tom hányadik hordó bor után úgy éreztem, hogy itt az ideje elsasszéznom, valamerre mert a végén még kiiszom az összes jó kis piájukat. Nagy nehezen előkotortam a zsebemből a lóvét és odadobtam a pultosnak majd nagy lendülettel indultam el az ajtó felé. Már majdnem kimentem az ajtón mikor azt hallottam, hogy valaki beszól. Ideges lettem és az egyik üres asztalhoz próbáltam futni. Párszor eltaknyoltam és ettől csak még idegesebb lettem. Mikor megérkeztem áldozatomhoz sátáni kacajt eresztettem el és elkezdtem ütni az asztalt. Egyszer csak valaki megfogta a kezemet és megkérdezte, hogy mi a francokat csinálok.
-Hallod te kiis izééé! hagyjá’ békiben mert ez az izé beszót és még meg kő őni!- mondtam bátran a pultosnak majd egy tűzlabdával sikeresnek tituláltam az akciómat ugyanis az asztal felgyulladt. Igaz, hogy a pultossal együtt, de az mellékes. Várjunk csak! A pultos, hogy a picsába került a tűzbe? Surprised

O.o Na, mindegy nem az én bajom. Kicsit kóvályogva a pulthoz siettem összeszedtem a lóvét meg pár üveg piát és hát, hogy is mondjam udvariasan távoztam majd begyújtottam az egész kocsmát.
Széles mosollyal az arcomon haladtam előre. Út közben beszereztem tök ingyen egy táskát és abba raktam a beszervált piát kivéve egy üveg bort, mert hát izé, hogy is mondjam… szomjas voltam! >.< Mondjuk a táskaboltos fickó kijött valami pálcikával a kezében és meg akart verni vele. Csak az volt a baj, hogy hát, hogy is mondjam. Felgyújtottam a csávó haját és mentem tovább.
Egy ideje már csináltam a balhét a városban mikor megláttam egy plakátot. Lehúztam egy jó nagy kortyot és eldobtam a már üres üveget. Már indultam volna a plakáthoz mikor nyöszörgést hallottam. A hang felé fordítottam a fejemet és megláttam egy csövest, aki a fejét fogta és szidta az istent. Ezen csak egy jót röhögtem és ismét a plakátra fókuszáltam és próbáltam elolvasni ugyanis hármat láttam belőle és mozogtak! Surprised

Miután sikerült elolvasnom rájöttem, hogy valami katonákról volt szó és ekkor rájöttem, hogy nekem ott a helyem! A harc nélkülem nem az igazi! >.<
Mielőtt elindultam volna az utamra muszáj volt szerválnom még pár üveg piát és egy nagyobb táskát ugyanis vészesen fogyott a tartalékom! Sajnos megint két emberfej gyulladt ki. Hát nem ég le a bőr a pofájukról? Jaj bocsika ez történt velük, mert megharagudtak rám, azért mert éppenséggel nem akartam fizetni. Nos, miután vagy tizenöt üveg bort összegyűjtöttem egy szép nagy táskába elindultam megkeresni az említett tábort. Út közben meg kellett állnom egy párszor ugyanis ma annyi folyadékot fogyasztottam, mint még soha! Surprised

Na, de ott tartottam, hogy haladtam előre és elfogyasztottam még úgy négy-öt üveg bort és hát, így hogy is mondjam. Nagyon jól éreztem magam. Szegény erdőt sem kíméltem, mert minden egyes fa beszót nékem és hát én aztat nem bírom, ha beszól nekem valaki ezért hát leégettem a fél erdőt mikor egyszer csak megtaláltam egy izé, hogy is híjjákot… Egy katonkát vagy mi a francot. Boldog mosollyal az arcomon indultam el a szalonka vagy mi a franc felé mire az szólt, hogy forduljak vissza, mert erre nem szabad az átjárás.
-No, de tezsvírem. Háá azt se tod mi a rákot akarok! Adok néked három üveg jóó minőségű szőlőlevet ha megmondod nékem, hogy merre találom a tábort.- mondtam majd egy tűzlabdát csináltam a kezembe, hogy ha nem akar a pia miatt beengedni akkor szétégetem vagy nem tom! Surprised

Nem vártam mást eme katonkától. Elfogadta a piát és megmondta, hogy merre kő menni. Sajnos nem tudtam megjegyezni ezért szerváltam egy lapot meg egy tollat és lerajzoltattam vele majd szépen egyenese – jobbra, balra dülöngélve indultam el az említett irányba.
Hosszas kóválygás után megláttam egy nagyobbacska tömeget és ennek örültem. Benéztem a táskámba és láttam, hogy van még hat üveg piám, ami remélhetőleg kibírja a hacacáré végéig. Nos, mivel nem tudtam, hogy mit kell csinálnom elindultam felkeresni az újoncokért vagy mikért felelős emberkét.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Szer. Okt. 13, 2010 9:12 pm

Akik még nem postoltak: Hiroshi és Leena. Kérlek pótoljátok!

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Pént. Okt. 15, 2010 11:57 am

Csak nemrég értem haza, legutóbbi küldetésemről és mivel elég fárasztó volt, úgy döntöttem, hogy most egy ideig pihenni fogok és egy-két napig a klánházba sem szándékoztam betérni. Elhatározásomból viszont nem lett semmi, mivel már az első napon az egyik klántársam kopogtatott, lakásom ajtaján és miután kinyitottam, közölte, hogy a mester látni akar.
- Nem tudod véletlenül mit akar? - Kérdeztem fáradtan, mivel csak most keltem fel.
- De. Ha jól tudom küldetésre akar küldeni.
- Mi van? De hát csak most értem haza az előzőről. - Mondtam bosszankodva, mire ő csak egy sajnálom-ot nyögött ki, majd elment. Ezután gyorsan felöltöztem, megreggeliztem és indultam is a klánházba a mester irodája felé. Miután oda értem, kopogtattam az ajtaján.
- Ki az?
- Hiroshi vagyok.
- Gyere csak be. - Miután bementem, a mester helyel kínált én pedig le is ültem, az íróasztalával szemben lévő, bőrfotelbe.
- Miért hívatott mester? - Kérdeztem kicsit fáradtan.
- Mivel csak most értél vissza legutóbbi küldetésedről, nem hiszem, hogy tudnál a háborúról, mely készülőben van. - A mesternek igaza volt. Semmit nem tudtam semmiféle háborúról, mivel legutóbbi küldetésem során nem épp az országban zajló eseményekkel voltam elfoglalva.
- Háborúra készülünk?
- Igen. - Válaszolta a mester, majd mindent elmondott a történtekről.
- Nekem mit kellene tennem? - Kérdeztem a mestert, majd ő átadott nekem egy papírt, amin lényegében az állt, hogy a hadsereg felderítőket keres.
- Szeretném, ha te is csatlakoznál a felderítő csapathoz.
- De miért pont én?
- Mert jelenleg a legtöbb mágusunk küldetésen van és többen is csatlakoztak a hadsereghez a harcosok közé, így csak néhányan maradtatok és én téged küldenélek. - Mondta a mester, majd a válaszomat várta. Miután még egyszer végigolvastam a papírt és átgondoltam mester szavait úgy döntöttem belemegyek.
- Benne vagyok. De egyébkén hová is kellene mennem?
- Köszönöm fiam. - Mondta, majd elmondta merre induljak és, hogy ha elérek egy őrállomást és megmutatom a klánom jelét, akkor ott útbaigazítanak.
- Köszönöm. -Mondtam, majd felálltam, majd a mester is felállt kezet fogot velem, aztán hazamentem és miután összepakoltam pár dolgot, majd indultam is. Hamar elértem az egyik őrállomást, ahol, miután megmutattam a vállamon lévő pecsétet, készségesen útbaigazítottak, majd pár órával később oda is értem a táborba.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Pént. Okt. 15, 2010 2:56 pm

Leena épp haza fele tartott egy küldetésről. Most valahogy kellemesen esett neki a vonaton való zötykölődés, olyan volt mirha a vonat ringatná. El-el szenderedett és olykor fél álomba zuhant de gondolatai nem hagyták nyugodni. Asmoron és a családján járt az esze. A kis város ahol a küldtetést végezte annyira megtetszett neki hogy úgy döntött marad még egy napot és majd este indul csak haza, bár utólag úgy gondolt rá bár ne tette volna. Be tért a város kis könyvtárába – hogy miért az nem tudtam meg mondani, csak egyszerűen úgy érezte be kell mennie - ahol a poros sorokban egy eldugott poros szétfoszlott könyvet talált. Kézzel írták, de olyan macska kaparás módon, hogy először el se tudta olvasni. Majd végül csak kibontakoztak előtte a betűk, a könyv régi népekről és kultúrákról szólt, rövid kis negyven oldalában – ami többnyire Leena számára csak érdekesség és üres rizsa volt - akadt egyérdekes mondat. „Mint ahogy a többi elveszett kultúra is ez sem hagyott maga után sok tudást bár azért jóval többet tudunk róluk mint a Jianokról, de lehet sokan csak úgy ismerik eme fajt mint a fény szemüknek.” Leena szíve kihagyott egy percre mikor tudatosult benne mit olvas, lázasan kezdte olvasni a könyv megmaradt oldalait, de az író nem említette többet őket. Nem értette mi ez az egész mit jelent az hogy fény szeműek, és honnan tud ez az ember az ő népéről. Rengeteg könyvet olvasott már életében de még soha egy apró utalást sem talált népére. Később a könyvtárost is megkérdezte tudna e más könyvet mondani neki ahol a Jianokról olvashat, de a könyvtáros szentül állította ilyen név nem létezik valamit félre olvasott, ezután megpróbálta az író további könyveit, de nem talált semmit. Ugyan is csak két másik könyvet írt, ebből az egyik egy katasztrofálisnak tűnő recept könyv volt a másik meg valami elbarmolt novella akart lenni. Leena csalódottan és feszülten távozott a könyvtárból. Nem volt már sok kedve a városba ténferegni így hát azonnal a vasút felé vette útját. Sajnos egyenes út nem volt hazáig, át kellett szállnia.
Ahogy a vonaton ült és újra és újra lepörgettem magában az össze információját ami a népéről volt csak egyre feszültebb lett. Az volt a legborzalmasabb, hogy tudta mindenki aki fontos volt számára azért halt meg mert az volt ami. Jian. Gyűlölt erre gondolni. Ekkor viszont megállt a vonat, Leena riadtan kapta fel a fejét, miért álltak meg. Amikor felfogta hogy csak egyszerűen a végállomáson van, lustán kikecmergett a vagonból és keresett magának egy kalauzt. Nagy sajnálatára még két teljes órát kellett várni a következő vonat indulásáig. Semmi kedve nem volt egyedül üldögélni a pályaudvaron és a helyzetre való tekintettel úgy döntött keres valami társas helyet. Na hát ebből a társas helyből egy elég lepukkant kocsma lett, de a semminél azért jobb volt. Leena kért magának egy gyümölcslét majd helyet foglalt a bárpult mellett és figyelmét a jelenlévőkre fordította. A mellette nem messze – egy székkel arrébb – ülő páros – hangosan politizált. „Anyám borogass…” mondta magában – Komolyan nem lehetne valami értelmesebb dolgoról beszélniük mondjuk egy jó színdarabról?! – de hamar be látta ilyen helyen nem számíthat erre. Ugyanakkor továbbra is két idegent figyelte és egyre jobban felkeltette figyelmét témájuk. A nem messze innen élő Kokawa nagyúr megunta a királyosdit és úgy döntött kis királyt játszik. Megtagadta az adót függetlenítette magát, amire a királyság hadjáratott indított ellene. Még mágusokat is toboroznak, csak hogy megakadályozzák hogy Kokawa bárhonnan is segítséget kérjen vagy kapcsolatokat alakítson ki. Az egyik férfi szerint csak azért nem támadták még meg a nagyurat mert kevés az információjuk róla és most erre keresnek mágusokat. „Hm… lehet el kéne nézni, a legjobb az lenne most ha lekötném magam valamivel…Igen! – hozta meg magában a döntést. Még hallgatta egy darabig a két férfit de már semmi érdemlegeset nem mondtak, pontosabban csak Lenna számára, hisz őt nem érdekelték az újbordélyház extra szolgáltatásai amit nagy beleéléssel kezdtek el ecsetelni. Nem volt messze a tábor, de Leenába azonnal bele kötöttek, mondván „Civileket nem engednek be! DE ha azért jött hogy felvidítsa őket legyen…” jel igével fogadták, majd amikor kicsit morcosan elmagyarázta ki is ő és miért jött, - igazából két lendületes öklös magyarázott helyette – sokkal szívélyesebben fogadták és irányították útba Rauck főhadnagyhoz.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Szomb. Okt. 16, 2010 6:26 pm

Miután megérkeztetek a táborba, rövid úton összeterelnek titeket, és egy nagy sátor elé vezetnek, ahol rajtatok kívül még kilenc mágus várakozik.
Sietősnek nem mondható léptekkel egy tiszt érkezik szárnysegédjével.
- Ezt nem gondolhatja komolyan a főparancsnokság... ilyen hitvány anyagot küld igazi katonák helyett... - mondja útközben hangosan, miközben megvetően méreget titeket.
- Egy rakás kölyök meg néhány kislány... mennyi bizonytalan tekintet, micsoda hanyag tartás... vézna kölkök... mágusok... - sűríti minden megvetését az utolsó szóba, ahogy megáll előttetek.
- Na ide figyeljetek taknyosok! Rauck főhadnagy vagyok. Ha rajtam múlik, még mindig a kis céheitekben bújócskáznátok... De a mélyen tisztelt tábornok úr úgy gondolja, hogy egy csatatér a legalkalmasabb hely arra, hogy óvóbácsit játsszak veletek és kiéljétek a nyüzsgéseteket. Ha belegondolok, hogy az áratokért még néhány osztagot felszerelhettünk volna... - színpadias sóhajt ereszt el - Szóval átkozottul remélem, hogy jól lengetitek a karotokat vagy akármit is csináltok a könyv felett piszmogáson kívül. Lelépni, trehány banda, ne is lássalak titeket, holnap reggel eligazítás. Aki nem lesz itt pontosan azt korbáccsal kergetem ki a táborból... - fejezi be olyan tekintettel, amiből egyértelmű, hogy az utóbbi lehetőség tetszene neki a legjobban.

A szimpatikus úriember előadása után teljesen szabadon tölthetitek a nap hátralevő részét, bár egy katonai táborban ugye nincs sok tennivaló, így akár meg is ismerkedhettek. Sorrend egyelőre maradhat kötetlen, postotok azzal érjen véget, hogy reggel elindultok az eligazításra.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Pént. Okt. 22, 2010 2:22 pm

Mikor megérkeztem a táborba egyértelművé vált számomra, hogy valóban egy fontos küldetésről van szó. Rengeteg katonai sátort fedeztem fel, ahol még több egyenruhába felszerelt egyén mászkált veszélyesebbnél veszélyesebb eszközökkel a kezükben. Ha másra nem, hát rengeteg halottra számíthattam a küldetés során, így biztos lehettem abban, hogy ez a küldetés számomra különösen értékes lesz. A tábor nyüzsgését és számomra kellemes hangulatát nem bírtam sokáig élvezni, ugyanis egy helyre küldtek, ahol a többi mágus is gyülekezett. Nem igazán fűlött a fogam a dologhoz, ugyanis nem igazán szerettem varázslótársaimat. Amíg a normális emberek az élőhalott szolgáimtól vagy rettegnek, vagy pedig örülnek, hogy megmentetem őket, addig ők csak kiközösítenének engem. Tudják, hogy a mágiám sötét erőkből táplálkozik, s engem is ehhez hasonlóan azonosítanak be. Végül a pár izomembernek sikerült elvezetnie a gyülekező varázslókhoz.
A legtöbbjük igen ifjú volt, ahhoz hogy valóban elhiggyem mágusi képességeiket, ám ezt nem tetem szóvá. Nem akartam már most bemutatni negatív személyemet a számukra, így inkább csöndben hallgattam, mint a bölcsebbek. A varázslók között sikerült kiszúrnom több beszélgető párt is, ők talán egy céhből jöhettek. Rövid várakozás után, úgy döntöttem megszámolom mennyien is vagyunk. Rajtam kívül további tizenkét személy volt jelen. Ami azt jelentette, hogy a sereg rendelkezésére mindössze tizenhárom mágikus erővel bíró embert bocsájtottak. Amellett, hogy a szám állítólag balszerencsét is hoz, úgy gondoltam ez kevés. Bár dolgunk az észrevétlen beszivárgás, úgy gondolom, hogy egy egyszerű csoportokra oszlással ugyanúgy meg tudjuk nehezíteni az ellenfelünk dolgát.
Nem volt sok időm ezen gondolkodni, ugyanis ekkor jött a „főnök”. Lassú léptei miatt először úgy gondoltam, hogy egy aggastyán katonával lesz dolgunk, akinek már az egyik lába bizony alaposan megsérült. Mikor aztán hangját is meghallottam, magamban még zsörtölődőnek is elkönyveltem, bár csukott szemmel figyeltem végig, ebben az egyben biztos lehettem. Mikor a csapatot kezdi el leszólni szememet kinyitom és észreveszem, hogy mind a két lába megvan az egyénnek. Szemében azonban sikerült észrevennem a megvetést, amit a csoport tagjai iránt érez. Hosszas és számomra unalmas előadása közben minden lelki erőmre szükségem volt, ahhoz hogy ne csukjam le a szemem. Mikor aztán egy számomra fontosabb információt árult el számunkra szemem új erőre tett szert, majd mikor végzett az eligazítással elsőként léptem le.
Rövid idő után eldöntöttem, hogy én bizony elmegyek pihenni. Hosszú sétám során sajnos többször is eltévedtem a sátrak rengetegében. Végül sikerült megtalálnom az ideális helyet. Bár a nap pont rásütött a gyönyörű tisztásra, melyen több gyönyörű virág is helyet foglalt, volt egy fa, mely alá nem sütött be az égitest. A réten végigsétálva több idegesítő virágot is eltapostam, ám nem törődtem velük. Mikor a nagytermetű fa alá értem visszafordultam, majd észrevettem, hogy sikerült létrehoznom egy összekötő ösvényt a pihenőhelyem s a tábor között. Ennek nem igazán örültem, hisz így könnyebbé vált a közlekedés a követőim számára. Nem is kellett sokat várnom, egy fiatal lány érkezett a területre, majd egy talán fiúnak nevezhető kölök követte őt. Egyelőre vártam, hogy lépjenek már le, hogy had pihenhessek. Ám a gyerkőcök nem akartak lelépni, látszólag megtetszett nekik a hely, akárcsak nekem is.
- Sziasztok, Leena vagyok. – Törte meg a csendet az ifjú hölgy. Nem igazán értetem, mire fel ez a nagy bemutatkozás, hiszen nem emlékszem, hogy megkértük volna rá, hogy mutatkozzon be vagy valami.
- Hali. Hiroshi Raidon... nagyon örülök. – Mondta a srác is, a leányzó példáját követve. Nem igazán örültem a dolognak, de tudtam, hogy most mi következik, most nekem kell bemutatkoznom. Ám hülye leszek ajkaimat szanaszét koptatni, azért hogy a két kolonccal beszélhessek.
- Dead. – Mutatkoztam be nekik röviden és tömören. Úgy gondoltam egy küldetés során nem az fog dönteni, annak sikerességéről, hogy mennyire ismerjük egymást, hanem hogy mennyire is vagyunk jó mágusok, illetve mennyire bízunk egymásban. Ám tekintetbe véve, hogy milyen egyéniség is vagyok én, arra kellett gondolnom, hogy jobb, ha inkább nem ismernek. Úgy legalább annyira bíznak bennem, mint egyik bajtársukban, nem pedig mintegy feketemágusban.
- Csak? Nem a felderítésre jelentkeztetek ti is?- Érdeklődött álláspontunkról a kislány. Nem igazán értettem, hogy valóban ilyen lassú lenne a felfogása vagy ennyire nem mérte fel a körülötte lévőket a megbeszélés közben. Ami pedig a nevemet illetően kérdezett, úgy gondoltam a feladatunk idejére ennyi is elég lesz.
- De. Pontosan arra. Ezek szerint te is. – Vonta le a következtetést a roppant éles eszű kissrác. Mikor már láttam, hogy egyikük sem szól bele a mondandómba én vettem át a szót.
- Ja, csak Dead ... erre a rövid időre nem kell több –Válaszoltam először az ifjú hölgy kérdésére. - Én csak azért vagyok itt, mert így bírok pénzt szerezni, hogy mit kell csinálnom hidegen hagy. – Fejeztem ki magamat. Hiszen nekem teljesen mindegy volt, hogy egy város pusztulásában segíteni vagy épp segíteni azon. Hogy egy kölyköt elrabolni, vagy éppen az életét megmenteni. Ameddig pénzzel jár, addig nekem egyre megy. A Leena nevű kölyök megszeppent a válaszomon, ám úgy döntöttem inkább nem törődöm arckifejezésével.
- Remélem Rack nem tart velünk az őrjáraton... legszívesebben leütöttem volna az eligazításnál. – Adta tudtunkra az információt a kicsi. Engem, eléggé hidegen hagyott, hogy kit viszünk magammal, vagy éppen kit nem. Nem érdekel, hogy ki tart velem, s hogy ki van ellenem számomra az a lényeg, hogy a pénzem megkapjam. Az pedig hogy egy izomagyú mágia nélküli agg férfi velünk tart-e olyannyira hidegen hagyott, mint a pingvint a zsiráf életmódja.
- Nem hiszem, hogy velünk jönne. – Válaszolta a kissrác, majd lehuppant a földre. Ez számomra csak azt jelentette, hogy ő is huzamosabb ideig akar itt maradni. Aminek nem igazán örültem, hiszen kezdetben ez csak az én szerény búvóhelyem volt. Végül, inkább nem háborodtam fel a dolgon, inkább én is a kicsi hölgynek válaszoltam.
- Nekem nyolc, hogy velünk jön-e vagy sem, ám tudtommal külön mágusokat béreltek fel a felderítésre, így nem hiszem, hogy katonák is velünk tartanának. – Saccoltam én, hiszen mi másért béreltek volna fel ennyi mágust, így is könnyen lehet, hogy esetleg még meggondolják magukat s mindenkit hazaküldenek, nem hogy még kíséretet is adjanak mellénk.
- Remélem is, rém bunkó volt... mondjuk, én azt se értem mire kell várni holnapig. Mindegy. – Szólal meg a „triónk” nőnemű tagja, majd elhenyél fűben. Számomra ez ugyanazt jelentette, mint a fiú esetében, még egy ellenfél került elém a terület elfoglalása közben.
- Én igazából örülök, hogy van egy szabadnapunk. – Mondta a lustálkodó kölök. Nem tetszett egyikük stílusa, de hát mit tehetnék, ez van, ilyen válogatós vagyok. A legjobb az lenne, ha mind a ketten minél hamarabb lelépnének és hagynának aludni. Ám van egy érzésem, hogy ragaszkodnak ehhez a helyhez és ahhoz, hogy én továbbra se pihenhessek.
- Nekem ugyancsak mindegy, mikor megyünk – Szólaltam meg ismét, hátha érdekli valamelyiküket a véleményem. - Amúgy ti miben fáradtatok el ennyire? – Érdeklődtem aziránt, hogy pontosan mit is csináltak, aminek következtében ennyire pihenni akarnak.
- Azt most hagyjuk. Miért te mitől vagy ilyen fáradt? – Kérdezte pimaszul a leány. Szavai alaposan megleptek, hiszen láthatóan idősebb voltam nála, mégis ilyen lekezelően tud beszélni velem. Bár, ez a pár év különbség nem igazán értem miért zavar, mindegy most lemegyek az ő szintűkre és nem törődöm a mellékes dolgokkal. Elmélkedésem végén vettem észre, hogy a Hiroshinak nevezett egyén rám meregeti a szemeit, ami nem igazán tetszett nekem. Bár egyértelmű volt, hogy a válaszom érdekli, akkor sem tetszett, ha engem néznek.
- Úgy gondolom, azt is hagyhatjuk .... Te meg mit bámulsz – Mondtam szúrós szemmel a kispajtásra tekintve. Majd a szemem sarkából azt vettem észre, hogy Leena is a srácra tekint.
- Semmit. - Feleli nyugodtan, majd visszafordítja tekintetét az ég felé. Habár szívesen belekötöttem volna, úgy döntöttem csökönyös érzéseim elfojtom, így békén hagytam. - Egyébként megkérdezhetem, milyen mágiát használtok? – A kissrác szavai igen csak elkerekedtek szemeim. Nem értem, miért muszáj a mágiánkról is említést tenni, ha mágusok beszélgetnek. Nem értem, mégis miért nem lehet békén hagyni, mi is az erőnk forrása. Hiszen, ha akarjuk, úgyis megtudjuk, főleg hogy egy küldetésen vagyunk. Ezek után a kettő nyűg elkezdtek beszélgetni egymás mágiájáról. Tőlem alap volt, hogy beszélgetésünk e részéből kimaradok, így megpróbáltam hunyni. A próbálkozás sikertelen volt, ugyanis az idegesítő tényezők számomra hangosak voltak. Rövid idő után szóvá is tetem a dolgot.
- Csöndesebben! – Intettem őket halkabb hangerőre suttogva. Nem vártam semmiféle eredményt szavamtól, hiszen sajnos nem volt nagy tekintélyem.
- Köszi, de nekem a villám mágia is nagyon tetszik. Hm, egyébként szerintetek kapunk majd sátrat meg ilyeneket? - Kérdezi elmélázva a leányzó. - Vagy arról nekünk kellene gondoskodni? – Nem igazán értettem, mire fel kéne nekünk ekkora luxust adniuk, hiszen ez nem egy kirándulás, hanem egy komoly harcba csatlakoztunk bele. Az ellenség bármikor támadhat bennünket, ráadásul elég sokat fizetnek, ahhoz hogy szerintem a legtöbb ember, akár a kukacok között is aludna érte. Nem, hogy még holmi sátrakat kunyeráljon a megbízónktól.
- Én a szabad ég alatt is szívesen elalszok. De szerintem adnak, ha már egyszer itt vagyunk. Remélem- mondta a srác aztán sóhajtott. Mire a másik kissé elmosolyodott.
- Ez egy katonai tábor, minket pedig felbéreltek, nem kötelességük harc közben még a kényelemről is gondoskodni - Mondom a két koloncnak csukott szemmel.
- Az lehet, de egyelőre jobban szükségük van ránk, ha nincs felderítő csapat hiába a fölény el is bukhatnak! – Állt ellen szavaimnak a nőnemű nyűg. Nem értettem, hogyan bírt ilyen érvekkel ilyen hamar előállni, ám nem is igazán érdekelt. Csak azért sem fogom könnyen adni magamat, hiszen az én agyamban sem káposztalé folyik.
- Bár eddig se a vendégszeretetükről voltak híresek. – Szólt a hímnemű kölyök, majd pár pillanatra rá én szólaltam meg.
- Nem igazán értem, miért gondolod, hogy csak Mi vállaljuk el ezt a feladatot, előre nem fizettek, így nyugodtan felbírnak bérelni egy magasabb létszámú, ám annál kisebb igényekkel rendelkező csapatot. – Érveltem amellett, hogy nem kell itt számítani előzékenységre vagy kedvességre a feletteseinktől.
- Mondták már, hogy enyhén hangulatgyilkos vagy? - kérdezte egy mosollyal a kissrác. Nem érdekelt, hogy mit gondol rólam, így nem is törődtem szavaival.
- Ön nyert! - Mondta Leena miközben hiroshihoz fordult. - Egyébként pedig meg akkor se osztom nézeted, ha magas a létszám könnyen kiszúrható a csapat, ha több helyről puhatolóznak, könnyebben feltűnhetnek, és minél kisebb nem feltétlenül jelent nagy tudást is! – Sajnos ebben igaza volt a vitában résztvevő ellenfelemnek, ám nem igazán érdekelt, hiszen a végeredmény, úgyis az lesz, amit én akarok.
- A hölggyel kell egyet értenem cimbora. – Fejezte ki álláspontját a kölök, ami engem nem érdekelt. Majd a lány rámosolygott a kissrácra. Ezen dolgok után nem csodálkoztam, hogy a kölyök a nő mellett állt.
- Nekem nyolc, mi vagyunk az egyetlen reményeik, ám akkor sem lesznek kedvesebbek velünk, ha észrevettétek az egyik vezetőjük egy izomagyú barom, aki rühelli a fajtánkat, ha más nem, ő tenni fog róla, hogy amíg itt vagyunk, ne legyen számunkra luxus. – Próbáltam kifejezni számukra, mire is számíthatnak a főnökünktől.
- Ez viszont igaz. – Szólt röviden a gyerkőc ismét. Nem értem, mi értelme van folyton leközölni az álláspontját, ha az folyton változó, ráadásul a vitában nem is létfontosságú.
- Ugyan... legyetek kicsit pozitívabbak. Amúgy meg... lehet, hogy nem bír minket, de szerintem ő is jól tudja, hogy velünk több esélye van, mint pár sima katonával. – Ebben nem értettem egyet vele, aminek hangot is adtam.
- Ha csak puszta kézzel mágia nélkül csapunk össze, akkor főlényes győzelmet aratnak és őt csak ez érdekli. Ráadásul a saját embereiben jobban is bízik, mint bennünk. – Hangzott az ellenérvem.
- De szerencsére nem puszta kézzel kell harcolnunk.
- Ez igaz, ám a szűk látókörű izomember ezt nem veszi észre.
- Viszont szerencsére a felettesei nem ilyen szűk látókörűek és minket béreltek fel. – Szólt közbe végre valami érdemlegességet a kissrác.
- Hát lehet, hogy jobban bízik, de az biztos az emberei mágusok ellen semmire sem mennek. – Nem igazán értetem a következtetést, ám nem törődtem inkább vele.
- Gondolod, hogy az ellenségük is mágusokat bérelt fel? –Kérdezte jogosan a kölök.
- Hát, ha logikusan gondolkodik igen, a hadsereg nagy létszámú, de mágusokkal szemben gyengék és a létszám főlény elveszik. Ez lenne a legoptimálisabb megoldás számára. Különösen hogy lehet valakinek nagy birtoka, de ennyi ember biztos nincs, támogatást meg nehezen szerezhet, hiszen aki támogatja maga is kihívja az országot. Kivéve, ha szomszédos országokból szerez támogatást. – Adta tudtunkra az álláspontját a hölgy ellenünkkel kapcsolatban.
- Ezek szerint, Te úgy gondolod a férfi kiterjedt és illegális hálózattal rendelkezik, hiszen anélkül, hogy ezt ne vegyék, észre az ország vezetői más megoldást nem nagyon tudok, ha a külpolitikát is figyelembe vesszük. – Próbáltam a lány szavaiból nem arra következtetni, hogy a férfit efféle dolgokkal vádolja, ám nem igazán tudtam másra következtetni.
- Hm, elég valószínű, de mivel nem kispályás nekem az is belefér, hogy csak felbérelt mágusokat
- Tetszik az észjárásod. – Mondta Hiroshi egy mosoly kíséretében a Leenának. Szavai megzavartak abban, hogy rákontrázzak a hölgy szavaira, így azt nem tetem meg. Ekkor azonban Leena is visszamosolygott.
- Remélem, most hogy kibeszéltétek magatokat csöndben bírtok maradni. - Mondtam, miközben oldalra fordultam. Talán most bírok egy kicsit pihenni, másképp kénytelen leszek használni az erőmet.
- Te aztán dühös vagy. – Mondta a kölyök fapofával, mire én energiám egy szeletét felhasználva válaszoltam neki.
- Ja, mert már napok óta nem aludtam. – Adtam tudtukra az elkényeztetett kölyköknek. Ők minden bizonnyal minden nap ki bírják pihenni magukat, ám ez számomra a küldetés miatt az utóbbi napokban nem nagyon adódott meg.
- Jó-jó csöndben leszünk. – Mondta a nőstény azzal Hiroshihoz fordult - te nem vagy éhes? – Érdeklődött a srác étvágya felől.
- Remek – Szólalok meg még Raidon előtt.
- Hát... de eléggé- Mondta tarkóját vakargatva, mit sem törődve velem, azzal felállt. Ez azt jelentette, hogy békén hagynak, végre aludhatok.
- Elmenjünk kajálni valamerre? Jó éjt, hozzunk neked is valami kaját? – Kérdi a kis nőci tőlem. Nem igazán számítottam kérdésére, ám annak reményében, hogy eltűznek innét kicsit viccesebbre vettem a figurát.
- Igen, hozzatok két epertortát és három sztracsatellát. - Viccelődtem velük, ám a vicces megfogalmazást hideg beszédstílus kísérte. Már csak az érdekelt, hogy minél hamarabb távozzanak a nyugodt helyről, hiszen ha itt vannak az biztos, hogy nem hagynak aludni.
- De vicces lett hirtelen valaki...- Mosolyogott rám a kölök, amivel nem is törődtem inkább.
- Oké - Mondta magától értetődően Leena - akkor, szia, majd jövünk. - Ezek után a kölykök végre távoztak. A srác néma intését nem vettem észre, ugyanis a szemem rögtön lehunytam és nekiláttam a hosszú alvásnak. Rövid idő után a fáradtságomnak köszönhetően sikerült elaludnom. Ismét egy álmot láttam, amikor távoztak. Ez igen ritka volt, így megjegyeztem a dolgot.
Egy sötét erdőben futottam, valami elől menekültem. Homlokomon izzadtságcseppek gyülekeztek, majd az egyik kidőlt fatörzsön átugorva egy kisebb szellő lesöpörte őket. Úgy lihegtem, mint aki már kilométereket futott, s elég gyakran néztem hátra is. Az erdőből kiérve egy rövidke kis tisztásra értem, majd egyszer csak azon kaptam magam, hogy kisebb leszek, s a kezem is kezd lábbá alakulni. Egy farkas alakját öltöttem fel, majd hihetetlen sebességgel futottam fel a több méter magas hegy egy pontjára, ahol egy barlang bejárata várt rám. Eredeti alakomat ismét felvettem, ám nem sokáig, ugyanis ismét átalakultam valamivel nagyobb lettem, s a testem is szőrös lett, mancsaimon hatalmas karmok nőttek, most egy medve voltam. A sötét barlangba nyugodtan sétáltam be, majd onnét én már nem láttam semmit. Ugyanis a kishölgy tett arról, hogy az álmom ne legyen teljes. A keltegetése nyomán szemhéjaimat kinyitva ismét a két idegesítő koloncot vettem észre a közelemben. Az alvás most valamiért még jobban hívogatott, ám ezt nem akartam nekik elárulni, hiszen akkor nyilván ez iránt érdeklődtek volna é nem hagytak volna békében.
- Én csak vicceltem, amúgy cukorallergiás vagyok. – Hazudtam a lánynak, annak érdekében, hogy végre pihenhessek, ám ez nem nagyon hatotta meg a fiatalt.
- Mond, hogy csak szívatsz. - Szólal meg vészjósló mély hangon, amivel én nem igazán törődöm. Minden esetre a nyugalom érdekében, inkább megpróbálok kérésnek eleget tenni.
- Csak szívatlak.... örülsz? – Szóltam kelletlenül a nyűgnek.
- Akkor én megeszem, ha nem baj...velem tartasz Leena? – Végre valami értelmeset mondott a srác, így a szememben igen sokat nőtt.
- Felőlem megehetitek, csak ne csámcsogjatok - Mondom, majd visszafekszem, és ismét aludni próbálok. A lány keze ökölbe szorult, majd kissé felhergelten szólalt meg.
- Meg eszed ember, mert végig jártam az egész falut az epertorta miatt!- Bár nem igazán érdekelt, hogy mit csinált az érdekemben, ez változtatott kicsit a dolgon. Ám koránt sem eleget.
- Ne idegeskedj Leena...inkább harapj egyet. – Mondja a srác, mire a másik koloncot akarná megetetni sikertelenül. Én inkább megpróbáltam visszaaludni, a hatalmas zajuk ellenére is.
- NEM! Eszel belőle és kész! – Azzal a lány belém erőszakol, egy kis kaját. Igaz, az „erőszakol” nem ide illő kifejezés, hiszen nem álltam ellen, hátha így hamarabb békén hagy. Majd miután velem „végzett” a másikhoz ment enni az édességet.
- Na, rosszul vagy? – Kérdezte kis idő múlva a hölgy, amikor már mondhatni félig aludtam. Eléggé kihozott a sodromból, így kissé nyűgösebben válaszoltam neki.
- Hagyjá’ má' aludni! – Próbáltam parancsolni a kéttagos csürhe valamivel idegesítőbb tagjának.
- Vegyél vissza öreg! - Mondta nyugodtan a fickó, miközben evett egy falatot a tortából- Azt hittem egész nap aludtál, amíg mi vásároltunk. – Igaz,aludtam, de az korán sem elég, ráadásul hirtelen mi ez az „öregezés” nemrég még egyenrangúként kezelt.
- Nem is cukorbeteg - Húzza fel magát Leena, amivel én ismét csak nem törődtem.
- S akkor mi van hagyjá' má’ aludni, annyira akarod, kifizetem a szállítási díjat meg a sütiket!? - Próbáltam lenyugtatni a dühödt leányt, mondhatni teljes kudarccal. A lány szeme elkerekedett, majd ismét megszólalt.
- NEM erről van szó! Hanem... áh, mindegy. Aludjál! – Mondta nekem parancsolóan, majd tovább falatozott. Inkább nem is törődtem szavaival, eleget tettem kérésének és aludtam. Alvás közben azonban nem jött az előző álmom folytatása. Másnap korán keltem, majd páróra múlva úgy döntöttem felköltöm a két küldetésben résztvevő partneremet, majd együtt indultunk meg a megbeszélésre.

//Elnézést, hogy nem formázom a szöveget, de így is ezer meg egy dolgom van jelenleg ^^"//

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Hétf. Nov. 01, 2010 4:30 pm

Számítottam rá, hogy sok katona lessz, de sokkal több volt, mint amennyit vártam, ebből pedig arra következtettem, hogy tényleg elég komoly háborúnak nézünk elébe. A katonai sátrak közt mászkáltam és nézelődtem, mikor két kigyúrt, kétajtós szekrény állt meg mellettem és azt mondták elkísérnek egy gyülekező helyre a többi mágushoz. Miután odaértünk a gyülekező helyre, ami egy nagy sátor előtt volt, szemügyre vettem a többi mágust is. Rajtam kívül még tizenegy mágus volt itt és a nagyrészük, közel velem egy korú lehetett, de nem sok időm volt végigmérni őket, ugyanis megérkezett a boss. A fickó szövegeléséből elég nyilvánvalóan lejött, hogy nem bírja a mágusokat és, ha rajta múlna akkr helyettünk inkább még pár osztag katonát szereltetett volna fel fegyverekkel. A pofázása kicsit ingerelt és nem sok választott el attól, hogy jól felrázzam a hangulatát, de nyugton maradtam, hiszen a mesterem kérésére jöttem és nem akarta sem rá, sem a klánomra szégyent hozni. Miután befejezte az ócsárolásunkat, elmondta hogy holnap reggel újabb eligazítás lessz, aztán leléphettünk. Ahogy bóklásztam a táborban azon gondolkodtam, hogytalán lepihenek valahol, így elkezdtem egy nyugis helyet keresni. Miután kiértem a táborból, megpillantottam egy tisztást, melynek egy hatalmas fa volt a közepén és egy arra veztő, nemrég kitaposott ösvént a fűben, majd mikor jobban szétnéztem, észrevettem, hogy az egyik mágus hölgy tart a fa felé. ~Itt az ideje új barátokat szerezni. ~ Gondoltam mosolyogva, majd elindultam a lány után. Mikor odaértem, nem csak a lány, hanem egy másik srác is ott volt a fánál, aki szintén ismerős volt az eligazításról. Egy rövid ideig csendben voltunk, majd a lány megtörte a csöndet.
- Sziasztik, Leena vagyok. - Mutatkozott be, aztán én is közöltem a nevemet.
- Hiroshi Raidon... nagyon örülök.
- Dead. - Mutatkozott be röviden és hűvösen a másik srác.
- Csak? Nem a felderítésre jelentkeztetek ti is? - Érdeklődött a lány.
- De. Pontosan arra. Ezek szerint te is. - Mindtam, mejre egy bólintást kaptam válaszul, majd Dead vett át a szót.
- Ja, csak Dead ... erre a rövid időre nem kell több. - Válaszolta a lány előbbi kérdésére.
- Remélem Rack nem tart velünk. az őrjáraton... legszívesebben leütöttem volna az eligazításon. - Közölte velünk az álláspontját Leena.
- Nem hiszem, hogy velünk jönne. - Válaszoltam, majd leültem a fűbe.
- Nekem nyolc, hogy velünk jön-e vagy sem, ám tudtommal külön mágusokat béreltek fel a felderítésre, így nem hiszem, hogy katonák is velünk tartanának. -Mondta el Dead is a véleményét.
- Remélem is, rém bunkó volt... mondjuk én azt sem értem, mire kell várni holnapig. Mindegy. - Szólt ismét Leena, majd ő is ledobta magát a fűbe.
- Én igazából örülök, hogy van egy szabadnapunk. - Mondtam és lefeküdtem a fűbe, közben pedig a tiszta kék eget bámultam.
- Nekem ugyancsak mindegy, mikor megyünk. - Mondta ismét Dead. - Amúgy ti miben fáradtatok el ennyire? - Tette fel a kérdést.
- Azt most hagyjuk. Miért te mitől vagy ilyen fáradt? - Kérdezett vissza a lány én pedig Dead-re néztem, mert érdekelt a válasza.
- Úgy gondolom, azt is hagyhatjuk .... Te meg mit bámulsz? - Kérdezte tőlem idegesen.
- Semmit. - Válaszoltam neki nyugodtan és visszafordítottam tekintetem az ég felé.
-Egyébként...megkérdezhetem, hogy milyen mágiát használtok? - Erre a kérdésre Dead nem válaszolt, de léna elmondta, hogy egy különleges mágiája van és ezt szemléltett is úgy, hogy egy szélgömböt kreált job kezében. Én is elmondtam, hogy villám mágiát használok, majd köszöltem a lánnyal, hogy nagyon tettszik a mágia amit használ.
- Csöndesebben! - Morogta Dead halkan, hangos tettszésnyilvánításom után, de nem nagyon törődtünk vele.
- Köszi, de nekem a villám mágia is nagyon tettszik. - Mondta a lány mosolyogva, majd újab kérdésekkel bombázott minket.
- Hm. Egyébként szerintetek kapunk majd sátrat, meg ilyeneket? Vagy arról nekünk kellene gondoskodni? - Kérdezte.
- Én a szabad ég alatt is szívesen elalszok. De szerintm adnak, ha már egyszer itt vagyunk. - Mondtam el véleményemet, aztán Dead is kifejtette saját álláspontját.
- Ez egy katonai tábor, minket pedig felbéreltek, nem kötelességük harc közben még a kényelemről is gondoskodni.
- Az lehet, de egyenlőre jobban szükségük van ránk, ha nincs felderítő csapat hiába a fölény, el is bukhatnak. - Dead-et és engem is meglepett, hogy a lány milyen gyorsan, milyen jó érvekkel állt elő.
- Bár eddig sem a vendégszeretetükről voltak híresek. - Mondtam, majd röktön utánam Dead szólt ismét.
- Nem igazán értem, miért gondolod, hogy csak Mi vállaljuk el ezt a feladatot, előre nem fizettek, így nyugodtan felbírnak bérelni egy magasabb létszámú, ám annál kisebb igényekkel rendelkező csapatot. - Vágott vissza.
- Mondták már, hogy enyhén hangulatgyikos vagy? - Kérdeztem mosolyogva.
- Ön nyert! - Mondta Leena, miközben hozzám fordult, majd ismét Dead-hez intézett pár szót.
- Egyébként pedig akkor sem osztom a nézetedet, ha magas a létszám könnyen kiszúrható a csapat, ha több helyről puhatolóznak, könnyebben feltűnhetnek és minél kisebb nem feltétlnül jelent nagy tudást.
- A hölgyel kell egyet értenem cimbora. - Mondtam ead-nek, majd Leena rám mosolygott.
- Nekem nyolc, mi vagyunk az egyetlen reményeik, ám akkor sem lesznek kedvesebbek velünk, ha észrevettétek az egyik vezetőjük egy izomagyú barom, aki rühelli a fajtánkat, ha más nem, ő tenni fog róla, hogy amíg itt vagyunk, ne legyen számunkra luxus. - Szólalt meg ismét, a csapat hangulat gyilkosa.
- Ez viszont igaz. - Mondta Leena. ~Baszus Dead. Most elrontottad a kedvét. De várj csak. ~ Gondoltam magamban.
- Ugyan... legyetek kicsit pozitívabbak. Amúgy meg... lehet, hogy nem bír minket, de szerintem ő is jól tudja, hogy velünk több esélye van, mint pár sima katonával. - Próbáltam feléleszteni, a Dead által kinyírt jó kedvet.
- Ha csak puszta kézzel mágia nélkül csapunk össze, akkor főlényes győzelmet aratnak és őt csak ez érdekli. Ráadásul a saját embereiben jobban is bízik, mint bennünk. - Mondta Dead, miután kilyelentette, mély egyetnemértését.
- De szeencsére nem puszta kézzel kell harcolnunk. - Szálltam vele vitába.
- Ez igaz, ám a szűk látókörű izomember ezt nem veszi észre. - Folytatta.
- Viszont szerencsére a felettesei nem ilyen szűklátókörűek és minket béreltek fel. - Mondtam
- Hát lehet, hogy jobban bízik, de az biztos, hogy az emberei mágusokkal szemben nem sokra mennek. - Szólalt meg ismét Leena.
- Gondolod, hogy az ellenség is mágusokat bérelt fel? - Kérdztem.
- Hát ha logikusan gondolkodik igen. A hadsereg nagy létszámú, de mágusokkal szemben gyengék és a létszám fölény elveszlik. Ez lenne a legoptimálisabb megoldás a számára. Különösen, hogy lehet valakinek nagy birtoka, de ennyi ember biztos nincs, támogatástmeg nehezen szerezhet, hiszen aki támogatja, maga is kihívja az orszégot. Kivéve, haszomszédos országokból szerez támogatást. - Mondta el álláspontját Leena.
- Ezek szerint, Te úgy gondolod a férfi kiterjedt és illegális hálózattal rendelkezik, hiszen anélkül, hogy ezt ne vegyék, észre az ország vezetői más megoldást nem nagyon tudok, ha a külpolitikát is figyelembe vesszük. - Vonta le Dead követkesztetését a lány szavaiból.
- Hm. Elég valószínű, de mivel nem kispályás, nekem az is belfér, hogy csak felbérelt mágusokat.
- Tettszik az észjárásod. - Mondtam mosolyogva a lánynak mire ő is visszamosolygott.
- Remélem, most hogy kibeszéltétek magatokat csöndben bírtok maradni. - Mondta Dead, miközben oldalára fordult.
- Te aztán dühös vagy. - Vágtam hozzá balta arcal.
- Ja, mert már napok óta nem aludtam. - Mondta.
- Jójó, csöndben leszünk. - Mondta, majd felém fordult. -Te nem vagy éhes?
- Remek - Szólalt meg Dead még előttem.
- Hát... de, eléggé. - Válaszoltam Leena kérdésére.
- Elmenjünk kajálni valamere? Jó éjt, hozzunk neked is valami kaját? - Kérdezte Dead-et.
- Igen, hozzatok két epertortát és három sztracsatellát.
- De vicces lett hirtelen valaki... - Mosolyogtam rá.
- Oké. Akkor szia, majd jövünk. - Mondta Leena, én pedig még intettem egyet Dead-nek.
Egy csomó kaját vettünk és még egy ebédlőbe is beültünk, aholy jó elbeszélgettünk. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a lány ugyan olyan bélpoklos, mint én vagyok. Ebéd után nagy szatyrokkal megpakolva tértünk vissza a tisztásra, ahol Dead még mindig a fa árnyékában feküdt.
Miután Dead felkelt és látta, hogy Leena hozta amit kért megszólalt.
- Én csak vicceltem, amúgy cukorallergiás vagyok.
- Mond, hogy csak szívatsz. - Mondta idegesen Leena.
- Csak szívatlak.... örülsz? - Mondta Dead, ami csak még jobban felhúzta a lányt.
- Akkor én megeszem... velem tartassz Leena? - Kérdeztem.
- Felőlem megehetitek, csak ne csámcsogjatok
- Megeszed ember, mert végigjártam az egész falut az epertorta miatt.
- Ne idegeskedj Leena. Inkább harapj egyet. - Próbáltam megnyugtatni a lányt sikertelenül.
- NEM! Eszel belőle és kész. - Mondta miközben Dead szájába nyomott egy kis kaját.
- Na rosszul vagy? - Kérdezte kis idő mulva Leena.
- Hagyjá’ má' aludni! - Mordult rá elég bunkó hangnemben Dead.
- Vegyél vissza öreg. Azthittem egész nap aludtál, még mi vásároltunk. - Mondtam miközben haraptam egyet a tortából.
- Nem is cukorbeteg. - Húzta fel magát még jobban a lány.
- S akkor mi van hagyjá' má’ aludni, annyira akarod, kifizetem a szállítási díjat meg a sütiket!?
- Nem erről van szó! Hanem...áh mindegy. Aludjál! - Mondta, majd leült velem szemben és ő is hozzá látott a tortának. Az éjszakát ott töltöttük az alatt a fa alatt, majd reggel Dead Keltett engem és Leenát, majd együtt indultunk az eligazításra.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Kedd Nov. 02, 2010 3:34 pm

Mikor megérkezett voltak még ott páran, Leena úgy látta ők is várakoznak épp, de nem szentelt számukra nagy figyelmet. majd fura nem éppen kedves beszélgetés üti meg a fülét. Egy tiszt jelent meg szárnysegédjével lassan bandukoltak.
- Ezt nem gondolhatja komolyan a főparancsnokság... ilyen hitvány anyagot küld igazi katonák helyett... – mondja nem éppen halkan közben pedig Leenára és a körülötte álló emberekre tekint, de olyan lenéző és megvető pillantással, hogy az már fáj. „Tudod kit anyagozzál, kis kancsó! „ dörmögte magában Leena.
- Egy rakás kölyök meg néhány kislány... mennyi bizonytalan tekintet, micsoda hanyag tartás... vézna kölkök... mágusok... – mondja utálkozva. Minden porcikájából süt, hogy mennyire utálja és megveti a mágusokat. „Na hát megnézném én hogy akkor is ilyen nagy e a szád amikor kiállnánk egymás ellen… kis kancsó…” – jegyzi meg epésen magában Leena. Eközben meg állnak előttük és az idősebb így szól.
- Na ide figyeljetek taknyosok! - „ ANYÁD A TAKONY!” – szögezte le magában Leena. - Rauck főhadnagy vagyok. Ha rajtam múlik, még mindig a kis céheitekben bújócskáznátok... De a mélyen tisztelt tábornok úr úgy gondolja, hogy egy csatatér a legalkalmasabb hely arra, hogy óvó bácsit játsszak veletek és kiéljétek a nyüzsgéseteket. Ha belegondolok, hogy az áratokért még néhány osztagot felszerelhettünk volna... – majd egy jócskán eltúlzott sóhaj hagyja el száját - Szóval átkozottul remélem, hogy jól lengetitek a karotokat vagy akármit is csináltok a könyv felett piszmogáson kívül. Lelépni, trehány banda, ne is lássalak titeket, holnap reggel eligazítás. Aki nem lesz itt pontosan azt korbáccsal kergetem ki a táborból... – mondja megvetőhangon és ott hagyta őket, bár az utolsó párszónál érezhető és látható volt arcán nagyon örülne ha ilyesmire kerülne sor.
Leena állt még egy pár percig ott azon tűnődve mit is csináljon majd úgy döntött mivel jobb dolga nincs keres magának egy kényelmes helyet és lepihen. Az idő szép volt, az ég tenger színben tündökölt és a tábor szélén egy kisebb rétet talált magának. Igaz voltak már ott de őt ez nem nagyon zavartatta magát. A rét egyszerűen gyönyörű volt, teli volt fehér és halvány kék kis virágokkal, ahogy Leena végig sétált közöttük nem győzött betelni a látvánnyal. A réten egy hatalmas fűzfa állt, amit úgy ítélt meg megfelelő hely lesz a pihenésnek. Az idegen férfi is pont a fát választotta pihenő helyéül. Leena puha léptekkel haladt végig a réten és a fánál leült. Közben egy másik fiú is érkezett a fához, Leenát ő sem zavarta különösebben. Úgy döntött bemutatkozik nekik ha már így egy helyre kerültek.
- Sziasztok, Leena vagyok. – mondta vidáman.
- Hali. Hiroshi Raidon... nagyon örülök. – nyújtotta felé a kezét egy fehér hajú aranyos arcú srác.
- Dead. – mondta tömören a harmadik fiú, bár a hangjából ítélve ő inkább kihagyta volna a bemutatkozást. Mutatkoztam be nekik röviden és tömören.
- Csak? Nem a felderítésre jelentkeztetek ti is? - kérdezte tőlük.
- De. Pontosan arra. Ezek szerint te is. – válaszolta Hirosi, Leena végig mérte őket, nem tűntek gyengének, remélhetőleg nem lesz velük sok gond.
- Ja, csak Dead ... erre a rövid időre nem kell több – mondta Dead, Leena kissé meglepődött a fagyos hangsúlyon. „Ezzel meg mi van? Karót nyelt?” - villant át az agyán. - Én csak azért vagyok itt, mert így bírok pénzt szerezni, hogy mit kell csinálnom hidegen hagy. – fejezte be, hangján nem törödömség érződött. „Hát nem egy nagy társasági figura azt meg kell hagyni. „ – vonata le a következtetést Leena. Jobbnak látta ha témát vált közben pedig leheveredett a fa alá törökülésbe, karját maga mögé támasztva emelete fejét az ég felé.
- Remélem Rack nem tart velünk az őrjáraton... legszívesebben leütöttem volna az eligazításnál. – panaszolta a fiúknak.
- Nem hiszem, hogy velünk jönne. – mondta Hirosi.
- Nekem nyolc, hogy velünk jön-e vagy sem, ám tudtommal külön mágusokat béreltek fel a felderítésre, így nem hiszem, hogy katonák is velünk tartanának. – fűzte hozzá Dead, ami Leenát kissé elgondolkodtatta. Nem tudta eldönteni, hogy a különleges mágusok alatt vajon most az ő sárkányölő mágiáját érti vagy valami teljesen mást.
- Remélem is, rém bunkó volt... mondjuk, én azt se értem mire kell várni holnapig. Mindegy. – mondta Leena nagy sóhajjal
- Én igazából örülök, hogy van egy szabadnapunk. – szólalt meg Hirosi, és Leenának be kellet látnia egyetértve, jót fog most neki tenni egy kis pihenés, kiengedheti a fáradt gőzt kicsit lenyugodhat és fel készülhet a munkára is lelkiekben. Volt egy olyan érzése hogy nem lesz sétagalopp.
- Nekem ugyancsak mindegy, mikor megyünk. Amúgy ti miben fáradtatok el ennyire? – kérdezte Dead.
- Azt most hagyjuk. – mondta Leena, egy percig se akart még csak gondolni se az elmúlt napra vagy a délelőttre. - Miért te mitől vagy ilyen fáradt? – vágott vissza.
- Úgy gondolom, azt is hagyhatjuk .... Te meg mit bámulsz – szólt Hirosra Dead. Leena is oda kapta a fejét nem értette mire ez a nagy ellenségeskedés Dead részéről
- Semmit. – felelte Hirosi, nyugodt hanggal. - Egyébként megkérdezhetem, milyen mágiát használtok? – kérdezte. Leena kissé meglepődött a kérdésen de végül is semmi kivetni valót nem talált a válaszban.
- Én sárkányölő.
- Ö.. és az milyen? – kérdezett vissza Hirosi. Leena lázas gondolkodásba kezdet hogy is magyarázhatná el ezt neki, de aztán úgy döntött elmélet helyett inkább a gyakorlatot választja. Kezét kinyújtotta és készfejét széllel vonta be, de közben vigyázott ne legyen túl erős a szél.
- És neked? - kérdezte.
- Én villám mágus vagyok. – válaszolta a fiú.
- Váó olyat még sose láttam, majd mutatsz egy két dolgot? - kérdezte ámulva Leena.
- Persze. – válaszolta Hirosi.
- Csöndesebben! – szólt közbe Dead.
- Hm, egyébként szerintetek kapunk majd sátrat meg ilyeneket? – kérdezte kissé aggódva, igazából csak most jutott eszébe hogy nincs is szállása. - Vagy arról nekünk kellene gondoskodni?
- Én a szabad ég alatt is szívesen elalszok. De szerintem adnak, ha már egyszer itt vagyunk. Remélem- mondta Hirosi mosolyogva.
- Ez egy katonai tábor, minket pedig felbéreltek, nem kötelességük harc közben még a kényelemről is gondoskodni – szólalt meg Dead a szokásos morcos hangján. Leena már ott tartott ad neki valami becenevet…
- Az lehet, de egyelőre jobban szükségük van ránk, ha nincs felderítő csapat hiába a fölény el is bukhatnak! – vágott vissza Leena.
- Bár eddig se a vendégszeretetükről voltak híresek. – tette hozzá Hirosi
- Nem igazán értem, miért gondolod, hogy csak Mi vállaljuk el ezt a feladatot, előre nem fizettek, így nyugodtan felbírnak bérelni egy magasabb létszámú, ám annál kisebb igényekkel rendelkező csapatot. – vágott vissza Dead.
- Mondták már, hogy enyhén hangulatgyilkos vagy? – kérdezte rá mosolyogva Hirosi. Leena bőszen bologatott, egyetértését kifejezve
- Ön nyert! – mondta Leena közben Hirosira mutatva. - Egyébként pedig meg akkor se osztom nézeted, ha magas a létszám könnyen kiszúrható a csapat, ha több helyről puhatolóznak, könnyebben feltűnhetnek, és minél kisebb nem feltétlenül jelent nagy tudást is!
- A hölggyel kell egyet értenem cimbora. – tette hozzá Hirosi.
- Nekem nyolc, mi vagyunk az egyetlen reményeik, ám akkor sem lesznek kedvesebbek velünk, ha észrevettétek az egyik vezetőjük egy izomagyú barom, aki rühelli a fajtánkat, ha más nem, ő tenni fog róla, hogy amíg itt vagyunk, ne legyen számunkra luxus. – mondta Dead, és Leenának be kellett látni ebben teljesen igaza van
- Ez viszont igaz. – mondta Leena.
- Ugyan... legyetek kicsit pozitívabbak. Amúgy meg... lehet, hogy nem bír minket, de szerintem ő is jól tudja, hogy velünk több esélye van, mint pár sima katonával. –mondta Hirosi
- Ha csak puszta kézzel mágia nélkül csapunk össze, akkor főlényes győzelmet aratnak és őt csak ez érdekli. Ráadásul a saját embereiben jobban is bízik, mint bennünk. – mondta Dead.
- Ez igaz, ám a szűk látókörű izomember ezt nem veszi észre. – jegyezte meg epésen Leena.
- Viszont szerencsére a felettesei nem ilyen szűk látókörűek és minket béreltek fel. – fűzte hozzá Hirosi.
- Hát lehet, hogy jobban bízik, de az biztos az emberei mágusok ellen semmire sem mennek.
- Gondolod, hogy az ellenségük is mágusokat bérelt fel? –kérdezte Hirosi.
- Hát, ha logikusan gondolkodik igen, a hadsereg nagy létszámú, de mágusokkal szemben gyengék és a létszám főlény elveszik. Ez lenne a legoptimálisabb megoldás számára. Különösen hogy lehet valakinek nagy birtoka, de ennyi ember biztos nincs, támogatást meg nehezen szerezhet, hiszen aki támogatja maga is kihívja az országot. Kivéve, ha szomszédos országokból szerez támogatást. – vezette le az elméletét Leena.
- Ezek szerint, Te úgy gondolod a férfi kiterjedt és illegális hálózattal rendelkezik, hiszen anélkül, hogy ezt ne vegyék, észre az ország vezetői más megoldást nem nagyon tudok, ha a külpolitikát is figyelembe vesszük. – szólt hozzá Dead.
- Hm, elég valószínű, de mivel nem kispályás nekem az is belefér, hogy csak felbérelt mágusokat. – mondta Leena.
- Tetszik az észjárásod. – nézett rá Hirosi, Leena meglepetten nézet rá majd elmosolyodott.
- Remélem, most hogy kibeszéltétek magatokat csöndben bírtok maradni. – jegyezte meg Dead
- Te aztán dühös vagy. – mondta fapofával Hirosi.
- Ja, mert már napok óta nem aludtam. – válaszolta tömören.
- Jó-jó csöndben leszünk. – mondta Leena kissé lekezelő hangsúlya- te nem vagy éhes? – fordult Hirosihoz.
- Remek
- Hát... de eléggé- válaszolta tarkóját vakarva.
- Elmenjünk kajálni valamerre? Jó éjt, hozzunk neked is valami kaját? – kérdezte Leena Deadet.
- Igen, hozzatok két epertortát és három sztracsatellát. – mondta, Leena kissé furának találta de hát mindenkinek különbözik az ízlése..
- De vicces lett hirtelen valaki...- mondta mosolyogva Hirosi.
- Oké akkor, szia, majd jövünk. – válaszolt Leena és intett Hirosinak hogy menjenek. Amíg beértek a városba mindenféléről beszélgette. Mesélt neki a Dragon Fang Klánról és nem túl izgalmas életéről és minden más apróságról. Hirosi sem szűkölködött a szavakban és kifejezetten kellemes hallgatóságnak valamint beszélgető partnernek bizonyult. A városban a felelhető össze vendéglőt bejárták, ugyanis Leena kitalálta kóstolják meg a helyi kajákat. A gond ezzel csak az volt hogy a dődőlén kívül semmi helyi étel nem volt. Ez a dödöle viszont nem bizonyult valami finomnak, emiatt, úgy döntöttek kárpótlásként minden féle kaját össze esznek. Nem mintha ezzel nagyon megleckéztették volna a vendéglősöket. És ha már ott voltak elvitelre is hoztak egy halom kaját, mondván kitudja meddig lesznek ott. Egy szó mint száz, körülbelül három heti hidegélelemmel tértek vissza.
Amikor vissza értek Leena elővette Dead ételét és letette mellé.
- Én csak vicceltem, amúgy cukorallergiás vagyok. – mondta. Leena megdermedt. Agya lassan fogta föl a hallottakat.
- Mond, hogy csak szívatsz. – szólalt meg mély vészjósló hangon
- Csak szívatlak.... örülsz? – válaszolta hanyag hangon.
- Akkor én megeszem, ha nem baj...velem tartasz Leena? – vetette fel Hirosi, de Leenát ez nem tudta érdekelni.
- Felőlem megehetitek, csak ne csámcsogjatok – mondta, de Leena szemei ekkor vörösen villantak fel, szájában apró halvány kék kis lángocska égett, keze ökölbe szorult és kupán kólintotta Dead-et.
- Meg eszed ember, mert végig jártam az egész falut az epertorta miatt!
- Ne idegeskedj Leena...inkább harapj egyet. – próbálta nyugtatni Hirosi
- NEM! Eszel belőle és kész! – ordította és bele markolt a kajába majd Dead szájába nyomta. Majd mint aki jól végezte dolgát leült Hirosi mellé és falatozni kezdett.
- Na, rosszul vagy? – kérdezte egy kicsit később
- Hagyjá’ má' aludni! – mondta morogva.
- Vegyél vissza öreg! – nyugtatta Hirosi, Leenának volt egy olyan érzése Hirosinak többször jut még ez a szerep együttlétük folyamán.
- Nem is cukorbeteg – jegyezte meg magának morogva Leena.
- S akkor mi van hagyjá' má’ aludni, annyira akarod, kifizetem a szállítási díjat meg a sütiket!? -
- NEM erről van szó! Hanem... áh, mindegy. Aludjál! – mondta, nem volt kedve elkezdeni magyarázni a tuskónak hogy a hangsúly azon van hogy szívatta őket, míg ő csak kedveskedni akart, de belátta fölösleges vele kardoskodni.
Az este további részében beszélgetett még egy kicsit Hirosival, reggel kissé korán kelt és mivel a többiek már fent voltak, elindultak a tábornokhoz az eligazításért.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Csüt. Nov. 04, 2010 8:38 pm

Másnap hajnalban elindultok az eligazító sátorba egy tisztisegéd kíséretében, akit közlékeny hangulatban találtok, mert útközben kisebb mesébe kezd:
- Tudjátok a Kokawa-birtok Fiore északkeleti sarkának egyetlen hágóját őrzi, ezért is olyan fontos a Királyságnak. A kieső kereskedelem fájón érinti a kincstárat... ha jól hallottam - halkítja le bizalmaskodva a hangját - titeket kémkedésre osztanak be. Nem lennék a helyetekben, az egyszer biztos... a város teljesen zárt és csak két kapun lehet bejutni, azok közül pedig csak a délit használhatjátok, mert a másik közvetlen a hágóra nyílik, közvetlen az országhatáron... - mire ideér elbeszélésében, már ott is álltok az eligazítás sátorlapja előtt.
Belépve látjátok, hogy már várnak rátok. Egy ősz, büszke tartású katona tartja az eligazítást, Rauck félrehúzódva ücsörög, tekintetében - attól függően hogy az öreg tisztet vagy titeket néz - tisztelet és méla undor váltakozik.
- Már csak önök vannak hátra, így hármukat egy csapatba osztom - zendül fel az öreg katona mély basszusa - Jöjjenek közelebb - invitál titeket a sátor közepén felállított asztalhoz, és egy kiterített térképre mutat:

A szakadár nagyúr Kokawa

- Nos... mivel a Kokawa-birtok a Királyság határán van, az egész város komoly erődítményekkel van körbevéve, egyedül itt - bök a déli kapura - tudunk bejutni. Amit fontos megtudnunk: (2) ennek a hegytetőn lévő komplexumnak a mibenléte; az ellenséges katonák száma és felfegyverzettsége (3 - barakk, 4 - fegyverraktár); a lovasság száma (5 - istállók); és a védművek állapota (városfal és 1 - a nagyúr vára). Ezen kívül fontos lehet szinte minden információ amit csak össze tudnak szedni, a hírszerzésre a nagy piactér lehet a legalkalmasabb (6). Nos, ez lenne a feladatuk. A gond pusztán a beszivárgással és az üzenetek továbbításával van. Az üzeneteket írott formában a piactér A-6-os asztalánál adják le, lehetőleg feltűnés nélkül, ezt már megszerveztük.
Itt rövid szünetet tart, majd folytatja:
- Ami a beszivárgást illeti... a kapukat jól őrzik. Cselre lesz hát szükség... engem fognak odavinni, fogolyként. Ha látják hogy egy magas rangú tisztet sikerült foglyul ejteniük, rögtön beengedik önöket.
Ha néznétek, Rauck arcán röpke öröm suhan át, majd szinte rögtön nyilvánvalóan megjátszott aggódást ölt magára.
- Uram... nem lehetne valaki mást...?
- Az én ötletem volt ez a terv... hogy parancsolhatnám meg bárkinek is hogy feláldozza magát? Mellesleg - csillan ravaszság az idős katona szemében - bár alighanem börtönbe vetnek, kémeink segítségével a kritikus pillanatban
kiszabadíthatjuk a foglyokat, és rajtaüthetünk hátulról az ellenségen, vagy akár nyitva tarthatnánk a kaput a sereg érkeztéig... nekem kell átvennem a vezetést, ezt a feladatot nem bízhatom másra. A sereget is jobban tudom vezetni, ha első kézből értesülök a dolgok alakulásáról. Jegyezze meg, Rauck: a háborúban a hírszerzés és a felderítés sokkal nagyobb horderejű, mint bármelyik harcoló alakulat.
- Magam is így gondolom, őrnagy úr! - vágja rá a főhadnagy.
Az idős katona elszántan néz rátok.
- Várom a tervüket - mondja.

Postotokban beszéljetek össze egy jó tervet (sok alternatíva nincs, kénytelenek lesztek az őrnagyot felhasználni csalétekként, hogy beengedjenek), és vitelezzétek is ki. Egy meggyőző színjátékot szeretnék látni, ami után be is engednek titeket, mondván, hogy azonnal jelentkezzetek a várban.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Kedd Nov. 16, 2010 10:22 pm

A sátorba egy tisztsegéd kísérte a triót, aki anélkül hogy bárki kérdezte volna mindenfélét fecsegett.
- Tudjátok a Kokawa-birtok Fiore északkeleti sarkának egyetlen hágóját őrzi, ezért is olyan fontos a Királyságnak. A kieső kereskedelem fájón érinti a kincstárat... ha jól hallottam – mondta „ Áhhá szóval ezért a nagy felhajtás” jegyezte meg magában Leena. A tiszt ezek útán szinte suttogva beszélt. - titeket kémkedésre osztanak be. Nem lennék a helyetekben, az egyszer biztos... a város teljesen zárt és csak két kapun lehet bejutni, azok közül pedig csak a délit használhatjátok, mert a másik közvetlen a hágóra nyílik, közvetlen az országhatáron... – „Kösz.” tette hozzá Leena magában. Közben elérték a sátort. Magas csúcsával kielemkedett a többi közül, Leena vetet rá egy pillantást majd belépett.
Bent már várták őket, egy erős testalkatú ősz ember ált az asztalnál. Büszkén kihúzva magát végig mérte őket, Leena már várt valami gúnyos megjegyzést de csodás csodájára elmaradt. Rauch hátrébb ült, de ahogy rájuk nézet ugyan az a megvetés és undór torzította arcát mint első találkozásuknál.
- Már csak önök vannak hátra, így hármukat egy csapatba osztom – szólalta meg az öreg mély hangján - Jöjjenek közelebb – Leenának fura volt hogy semmilyen megjegyzést nem tett rájuk. „ Na csak van normális is közöttük.” és oda sétált a fiúkkal az asztalhoz.
- Nos... mivel a Kokawa-birtok a Királyság határán van, az egész város komoly erődítményekkel van körbevéve, egyedül itt – és egy kis kapu rajzára mutatott - tudunk bejutni. Amit fontos megtudnunk: ennek a hegytetőn lévő komplexumnak a mibenléte; az ellenséges katonák száma és felfegyverzettsége –itt a fegyver raktárra és a barakkra mutatott - ; a lovasság száma és a véd művek állapota –os fal és valószínűleg főellenség lakhelyére tette ujját. - [color=darkred]Ezen kívül fontos lehet szinte minden információ amit csak össze tudnak szedni, a hírszerzésre a nagy piactér lehet a legalkalmasabb. Nos, ez lenne a feladatuk. A gond pusztán a beszivárgással és az üzenetek továbbításával van. Az üzeneteket írott formában a piactér A-6-os asztalánál adják le, lehetőleg feltűnés nélkül, ezt már megszerveztük. – Leena úgy vélte mindközül a legkönnyebben megtalálható a piac tér lesz. Amíg az öreg beszélt minden szavára különösen figyelt és követte szemével a térképen jelzett helyeket is. Igyekezett minél pontosabban megjegyezni a térképet, ugyan is volt egy olyan érzése nagy szüksége lesz erre még később.
Kiss szünet után folytatták az eligazítást.
- Ami a beszivárgást illeti... a kapukat jól őrzik. Cselre lesz hát szükség... engem fognak odavinni, fogolyként. Ha látják hogy egy magas rangú tisztet sikerült foglyul ejteniük, rögtön beengedik önöket. – Leena hatalmas szemekkel meredt a vén emberre, „Normális ez? Oda bent az lesz az első dolguk hogy kifaggatják meg kínozzák majd megölik. Nem hogy a háború végét a közepét se éli meg!” – gondolta. Már készült hogy szóljon de ekkor Rauchra esett a tekintete. Hallottak után jól láthatóan mosoly derengett fel az arcán, talán nincs is még egy ember a táborban akinek annyira tetszene a terve mint neki. De ez a mosoly csak egy pillanatig tartott, majd gyorsan aggodalom ül ki az arcára. Leena már értette miről van itt szó. Rauch csak arra vár hogy az öreg eltűnjön innen és kis királyt játszhasson…
Ha néznétek, Rauck arcán röpke öröm suhan át, majd szinte rögtön nyilvánvalóan megjátszott aggódást ölt magára.
- Uram... nem lehetne valaki mást...? – kérdi szinlelt hangon Rauch
- Az én ötletem volt ez a terv... hogy parancsolhatnám meg bárkinek is hogy feláldozza magát? Mellesleg – ekkor meg csillan a szemében valami - bár alighanem börtönbe vetnek, kémeink segítségével a kritikus pillanatban kiszabadíthatjuk a foglyokat, és rajtaüthetünk hátulról az ellenségen, vagy akár nyitva tarthatnánk a kaput a sereg érkeztéig... nekem kell átvennem a vezetést, ezt a feladatot nem bízhatom másra. – „Na helyben vagyunk – gondolta Leena – az öreg elmeroggyant és azt hiszi még mindig húsz éves… és akkor nekünk mondják hogy „fiatalság”bolondság….” - A sereget is jobban tudom vezetni, ha első kézből értesülök a dolgok alakulásáról. Jegyezze meg, Rauck: a háborúban a hírszerzés és a felderítés sokkal nagyobb horderejű, mint bármelyik harcoló alakulat.
- Magam is így gondolom, őrnagy úr! – kezd rá a nyalásra bő nyállal.
- Várom a tervüket – mondja Leenáéknak. Hát igazból ezek után Leena mindre számított csak erre nem. „Ha már idáig kitalálta akkor tovább miért nem tudja?!” – hökkent meg, de ennek úgy döntött nem ad hangot. Lázas gondolkozásba kezdett. Már kezdett is kibontakozni a terv a fejében amikor egy nem hiányzó személy szólalt meg.
Na jó ugye ezt nem gondoltad komolyan?! – szólalt meg benne egy éles hang. Carmen volt az. – Kedves utazó turisták akik egy foglyot visznek? Te tényleg ilyen hülye vagy?!
- Te meg mit szólsz bele? Ez az én küldetésem! – torkolta le Leena.
- Lehet csakhogy AZ ÉN BŐRÖMET IS VÁSÁRRA VISZED VELE!És egy ilyen szerencsétlen tervel soha nem juttok be! – mondta lekezelően.
- Na mintha neked lenne jobb ötlete! – vágott vissza Leena.
- Hát képzeld igen is van! – jelentette ki magabiztosan Carmen.
- Chh… na halljam! – mondta Leena, tudta hogy ha nem hallgatja meg addig nem hagyja békén. És Carmen bele is kezdett szövevényes tervébe, és sajnos ezerszer jobb terv volt mint Leenáé. Megsemmisülten ismerte be, a terv jó formán bomba biztos álcát nyújtott mind hármójuknak. Csak hogy voltak vele kisebb kivitelezési problémák amihez Leenának nem füllöt a foga. De mivel két társa semmilyen ötlettel nem rukkolt elő, és az őrmester meg egyre szúróbb szemekkel nézet rá, hát rá szánta magát és meg szólalt.
- Nekem lenne egy ötletem – kezdte de egy pillanatra még is elbizonytalanodott. – Hát mi lenne ha álcáznánk magunkat egy fejvadász csapatnak, akik testvérek. Azért lenne fontos hogy testvéreknek mondjuk magunkat mert a fejvadászok ha nem céhekben vannak ritkán szoktak együtt dolgozni. De ha testvéreknek adjuk ki magunkat már is egy kérdéssel kevesebb merülhet fel velünk kapcsolatban. Jó persze ehhez szükségünk van néni kinézet változásra is! – tette hozzá gyorsan Leena látva az öreg lepattanó szemhéját.
- Én benne vagyok! – felete Hirosi
- Folytassa! – mondta parancsnok, és Leena folytatta is.
- A fejvadász álca azért kell mert nekik most pont erre van szükségük. Állruhát ölthetnék és felveszünk mind egy- egy szerepet.
- Nekem teljesen mindegy – mondta egyhangúan Dead, de Leena már rá jött, tőle ne várjon többet.
- Nekem tetszik az ötlet. – felelte Hirosi. Leena az őrmesterre nézet aki egy biccentéssel jelezte belegyezését.
- Okés, de szerintem nem kéne tudtukra adnunk hogy mágusok vagyunk. Pontosabban csak egyikünknek. Azért mert egyébként felmerülhet a kérdés ha mágiát használunk miért nem dolgozunk egyedül, de így egyértelmű lenne hogy azért vagyunk csapatban mert egyedül nem boldogulunk. Arra gondoltam csak a te mágiádat fednénk fel Dead.
- Miért pont az enyémet? – kérdi felháborodva Dead.
- Mert bár nem ismerem a mágiád de már ne haragudj meg lerí rólad hogy sötét mágiát használsz. – válaszolta. Dead erre csak egy bele egyezőt mordult, de láthatóan még nem győzték meg.
- Ugyanakkor a fekete mágia illik ez fejvadász csapathoz. Amikor majd elérünk a kapuhoz, hitelesebbek leszünk ha egy fajvadász csapatként mutatkozunk be akik Kowaka nagyúrhoz jöttek felajánlani szolgálataikat a csatában és hűségük jeleként hoztak egy foglyot is. A nagyúrnak ugyan ezt adjuk elő, de még hozzá teszünk egy két lényeges információt számára. Úgy állítjuk be magunkat mintha kémkedtünk volna a hadsereg táborában és megtudjuk becsülni a hadierőt valamit elmondjuk neki, hogy a hadsereg mágusokat bérelt fel, azért hogy segíthesse győzelmét. Így kettős ügynökökként szivárgunk be, valamit ezek a nagyúr számára elég értékes információk ahhoz hogy elnyerjük a bizalmát. Vagy legalább is remélem, hogy az lesz neki. A Te mágiádat azért nem tartjuk titokban mert így bizton állíthatjuk hogy képesek vagyunk elbánni a mágusokkal mivel te is használsz mágiát. De mindemellett ezzel a színjátékkal növeljük az akciónk sikerét is hogy eltereljük magunkról a gyanút. – fejezte be Leena, egy nagy szusszanással.
Az őrmester újra bólintott jelezvén a terv tetszik neki.
- Legyen, de akkor szerezzetek nekem egy – két hullát! – mondta Dead.
- Hogy a mit? – rökönyödött meg Leena – Már ne haragudj de mi a jó égnek neked hulla? És hogyan akarod be vinni? Egyébként is egy háborúban van elég hulla…
- Anélkül nem bírom alkalmazni a mágiám valódi erejét kicsi lány! – válaszolta. Leenának ökölbe szorult a keze, de ne akart vitát csapni.
- Jól van akkor majd kapsz boncolni valót! – vette oda neki félvállról. – De vissza térve ki kéne találnunk ki milyen szerepet fog alakítani.
- Szerintem el mennék tolvajnak. – mondta mosolyogva Hirosi.
- Akkor én leszek késdobáló meg ilyesmi. – mondta Leena. – Dead?
- Én jó leszek így.
- Haj… - sóhajtott fel Leena, hát nem könnyű velük annyi szent. Az őrmester is meg volt elégedve Leena tervével. A megbeszéltek szerint újra egy óra múlva találkoznak az erdő szélén, ahol az erdőn keresztül egy másik útra jutnak. Így nem közvetlenül a katonaság táborhelye felől közelítik meg az ellenséget. Leena be ment Hirosival a városba némi álruháért. Az első nagyobb üzletbe be is tért, Carmen unszolására, aki csak ezután kezdett bele jönni a dologba. Carmen addig addig hisztizett amíg Leena egy igen kirívó ruhát nem öltött magára. Kezén fekete könyékig érő kesztyűt viselt, a fekete és fehér ötvözetű csipkés fűző mélyen kiadta dekoltázsát, vörös csipkével díszítve. A szoknya rész combközépig érő fekete rojtos szoknya volt ami vörös csipkével volt díszítve és mind ehhez még egy fekete combközépig érő harisnya párosult. Leena ahogy ott állt a tükörben szóhoz se jutott.
- Na most már jó leszel! Mint egy igazi ribanc! – mondta elismerően Carmen.
- DE ÉN NEM AKAROK RIBANC LENNI! –hisztizett magában Leena.
- Hagy már abba, egyébként is csak addig kell viselned amíg kémkedsz utána majd vissza veszed azokat előnytelen göncöket. Most pedig játszd a szereped!
- De még mindig nem értem miért kell eljátszanom hogy egy szajha vagyok?!
- Azért mert ez a legmegfelelőbb most a csapat szempontjából, és mondtam már a kémkedésben is tudod használni!
- Jó de …
- Kuss már és lódulj még vissza is kell érnünk a megbeszélt helyre! – ordította Carmen. Vette még magára egy utolsó pillantást és újra láng vörösre gyúlt az arca. Magára kanyarította köpenyét és kimenve az öltözőből kifizette a ruhát majd kiviharzott a boltból. Hirosi már kint várta, ő is nem keveset változott. Ahogy Leena oda ért mellé érezte ahogy erőteljesen végig méri.
- Ne szólj semmit, csak a küldetés miatt van. – mondta sietve és tovább haladt. Útközbe beszerzett magának még néhány kést amit ruhájába rejtett el Carmen parancsára. A találkozó után elindultak, Dead vezette a megkötözött őrmestert. Kis idő múlva elérték a kaput ahol két megtermett őr fogadta őket.
- Mit akartok – kérdezték barátságtalanul.
- Jó napot – szólalt meg Dead – hoztunk némi hasznos dolgot maguknak. – felelte tömören majd Hirosi az őrmester hajába túrva fel mutatta a „fogoly arcát”. Leena kissé túlzásnak élte meg a dolgot de hát nem szólhatott egy szót se. Az örökre valószínűleg nagyhatással volt az „rakomány” mert egy kisebb tanácskozás után utat nyitottak nekik. Útjukat egyenesen Kowaka nagyúr felé vették, ahol Kowaka azonnal fogadta őket. Carmen közben folyamatos tanácsokkal látta el Leenát hogy hogyan járjon hogyan beszéljen, mert szerinte katasztrofálisan alakítja a szerepét.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Vas. Nov. 21, 2010 12:09 pm

Miután a két koloncot felköltöttem, elindultunk a megbeszélésre. Valamiért olyan érzésem volt, mintha avval, hogy velük vagyok, valamit eldöntöttem. Különböző érzések kavarogtak bennem, vajon jó ötlet-e evvel a két ifjonccal barátkozni, vagy lenne náluk sokkal, de sokkal hasznosabb két fiatal mágus. Az egyikük, ha jól emlékszem egy rég elfeledett, erős mágiát használ, annak talán hasznát bírom venni. De ez még koránt sem biztos, hiszen még nem estünk át a küldetésünkön, mi több még bele sem kezdtünk. Korán lenne, ahhoz hogy következtetéseket vonjak le.
Utunk végén egy tisztsegéd segít bennünket, aki talán túl aktív is volt. Nem hiszem, hogy feladta lett volna, még jobban megijesszen bennünket.
- Tudjátok a Kokawa-birtok Fiore északkeleti sarkának egyetlen hágóját őrzi, ezért is olyan fontos a Királyságnak. A kieső kereskedelem fájón érinti a kincstárat... ha jól hallottam – Itt kicsit halkabbra veszi a hangját, ebből arra következtetek, hogy ez bizalmas információ. Tehát nem igazán kéne megosztania velünk, de hát ez már az ő dolga. Be kell valljam, engem kissé idegesített a meséje, de hagy beszéljen, ha neki úgy esik jól. - Titeket kémkedésre osztanak be. Nem lennék a helyetekben, az egyszer biztos... a város teljesen zárt és csak két kapun lehet bejutni, azok közül pedig csak a délit használhatjátok, mert a másik közvetlen a hágóra nyílik, közvetlen az országhatáron... – Végre valami hasznosat is mondott, így legalább kiderül, hogy valóban nem lesz könnyű dolgunk. De hát a pénzért meg kell dolgozni, már ha nem akarom, hogy a legális mágusok és akár közemberek is üldözni kezdjenek. Hiszen, ha esetleg ellopnám a háború közepén a fizetségem, akkor elég komoly büntetést kapnék. Nem mintha, még nem lenne a rovásomon, de azokról csak én és egykori szolgáim tudnak csak. Időközben eljutottunk a célállomásra. Az asztal mellett egy erős testalkatú ősz ember volt, talán volt itt az igazi vezér, továbbá ott volt még az az idegesítő ember is, aki az eligazítást tartotta. Bár a névmemóriám nem olyan jó, arcáról felismerem ezt az együgyű izomemberkét.
- Már csak önök vannak hátra, így hármukat egy csapatba osztom – Szólalt meg az öreg, mély hangján. Szerencsére ez nem tűnt olyan szűk látókörűnek, mint az a másik. Láthatóan nem a testalkat alapján ítélte meg az embereket. - Jöjjenek közelebb! - Parancsa után, mind a hárman közelebb mentünk, az asztalon egy térkép volt, ami nyilván az úrnak fog segíteni a magyarázkodásban.
-Nos... mivel a Kokawa-birtok a Királyság határán van, az egész város komoly erődítményekkel van körbevéve, egyedül itt – Szavai után rögtön használta a segédeszközt és egy kis kapura mutatott. -tudunk bejutni. Amit fontos megtudnunk: ennek a hegytetőn lévő komplexumnak a mibenléte; az ellenséges katonák száma és felfegyverzettsége–Ismét használta a papírdarabot. - a lovasság száma és a véd művek állapota– Ismét használta a lapot, ami már egy kissé kezdett idegesíteni. - Ezen kívül fontos lehet szinte minden információ amit csak össze tudnak szedni, a hírszerzésre a nagy piactér lehet a legalkalmasabb. Nos, ez lenne a feladatuk. A gond pusztán a beszivárgással és az üzenetek továbbításával van. Az üzeneteket írott formában a piactér A-6-os asztalánál adják le, lehetőleg feltűnés nélkül, ezt már megszerveztük. – Már csak egyetlen dolog volt hátra. Méghozzá az, hogy hogyan is jutunk be. Hiszen, egy háború kellős közepén vagyunk, nem fognak bárkit beengedni, csak mert kéri és nincs rajta katonai felszerelés. Nekem pedig nagyon ötletem sincs, sőt véleményem szerint két társam is így van ezzel. Talán inkább rájuk bízom a gondolkodós dolgot. Én leginkább az orvtámadáshoz, illetve a sima harchoz vagyok szokva. Eddigi küldetéseim során is csak a harci stratégián kellett elmélkednem. Mi több, egy ilyen komoly háborúról még nem is hallottam, most pedig a kellős közepébe csöppentem és kémkednem kéne. Tudtommal ez az egyik legnehezebb dolog, főleg, ha belegondolunk, hogy nem ölhetünk meg senkit és nem is mondhatunk el semmit az ellenségnek.
- Ami a beszivárgást illeti... a kapukat jól őrzik. Cselre lesz hát szükség... engem fognak odavinni, fogolyként. Ha látják hogy egy magas rangú tisztet sikerült foglyul ejteniük, rögtön beengedik önöket. - Ez az ötlet szép és jó, ám egy kis jutalmon kívül nem hiszem, hogy kapnánk mást. Az pedig nekünk nem elég, hiszen nekünk rengeteg információhoz kell jutnunk. Ahhoz pedig nem elég az az idő, ameddig őt elvisszük a vezérhez, szerintem napokig fog tartani a dolog, nem pedig csak pár óráig.
- Uram... nem lehetne valaki mást...? - Kérdezte az izomember, ám láttam rajta, hogy reméli, hogy nem. Minden bizonnyal egy hatalommániás egyén lehet, ha pedig a fogjunk elvisszük, akkor ő lesz a vezér. Talán mégse olyan jó ötlet őt vinni, de ez már az ő dolguk, az én dolgom csak az, hogy minél többet tudjak, ami hasznos lehet.
- Az én ötletem volt ez a terv... hogy parancsolhatnám meg bárkinek is hogy feláldozza magát? Mellesleg - Feláldozni, ez szó nem teljesen megfelelő ide, hiszen abban biztosak lehetünk, hogy nem fogják kivégezni az urat. Ha másért nem, hát azért mert sokat tud az ország seregéről, ráadásul még fogolynak is tökéletes. -bár alighanem börtönbe vetnek, kémeink segítségével a kritikus pillanatban kiszabadíthatjuk a foglyokat, és rajtaüthetünk hátulról az ellenségen, vagy akár nyitva tarthatnánk a kaput a sereg érkeztéig... nekem kell átvennem a vezetést, ezt a feladatot nem bízhatom másra. - Hát ez van a háttérben. Ezt a dolgot valóban nem bízhatja másra, itt neki kell cselekednie, másnak nem is biztos, hogy szót fogadnának az emberek.
- A sereget is jobban tudom vezetni, ha első kézből értesülök a dolgok alakulásáról. Jegyezze meg, Rauck: a háborúban a hírszerzés és a felderítés sokkal nagyobb horderejű, mint bármelyik harcoló alakulat. - Ha másra nem is, arra jó volt ez a pár szó, hogy megtudjam az ember nevét. Mást nem is nagyon mondott, így ezen szavaival nem is igazán törődtem.
- Magam is így gondolom, őrnagy úr! - Kezdett el nyalni az úr, ami nekem nagyon nem tetszett. Sosem szerettem az iyen alakokat, sosem tudni, mikor kerül a közeledbe egy ilyen alak, így anélkül szúrhat hátba, hogy Te magad észre se veszed.
- Várom a tervüket. - Az úriember nyilván a terv folytatását várt volna, ám nekem nem volt sok kedvem az eszemet törni, hiszen kissé túlpihent vagyok ahhoz. Elég rég aludtam olyan sokat, ráadásul az az álom minden agysejtem lefoglalta. Igazából nem tudom miért, hiszen csak egy sima álom volt, teljesen olyan, mint bármilyen más. Talán azért, mert most nincs jobb dolgom. Jobban mondva van, de azt majd megoldja a két kolonc, ha már itt vannak.
- Nekem lenne egy ötletem – Kezdett bele egy ötletbe a hölgy. Úgy tűnik, hogy okosabb, mint a fiú, de ez engem nem is igazán érdekel. – Hát mi lenne ha álcáznánk magunkat egy fejvadász csapatnak, akik testvérek. Azért lenne fontos hogy testvéreknek mondjuk magunkat mert a fejvadászok ha nem céhekben vannak ritkán szoktak együtt dolgozni. De ha testvéreknek adjuk ki magunkat már is egy kérdéssel kevesebb merülhet fel velünk kapcsolatban. Jó persze ehhez szükségünk van némi kinézet változásra is! – Szavait alaposan átgondolva egész jó tervnek tűnt. Ám egy dolog biztos volt, hogy én nem fogok megváltozni, csak mert azt mondják.
- Én benne vagyok! - Szólt bele a kölyök. Amit nem igazán értettem, miért tett. A végső dönts bármi történjék is a nagyfőnöké, nem pedig a miénk. Ki tudja, az is lehet, mire odaérünk, hogy átadjuk lelép a fazon. Az pedig nagyon nem lenne jó, hiszen akkor ott állnánk túsz é bármiféle segítség nélkül.
- Folytassa! - Szólalt meg a nagyfőnök. Ezek szerint neki is tetszik az ötlet, vagy legalábbis jónak tartja.
- A fejvadász álca azért kell mert nekik most pont erre van szükségük. Álruhát ölthetnék és felveszünk mind egy- egy szerepet. - Itt talán tőlünk is várhatott egy-két szót a kis hölgy, így úgy döntöttem megszólalok én is.
- Nekem teljesen mindegy. - Adtam tudtára álláspontom, majd reméltem, hogy ezután békén fog hagyni.
- Nekem tetszik az ötlet. - Mondta ismét Hiroshi, bár véleményem szerint azért volt ezen az állásponton, mert más ötlete nem volt, továbbá valamilyen érzéseket is táplálhat a hölgy iránt. Bár az utolsó véleményem talán túlpihent agyam zagyvasága lehetett.
- Okés, de szerintem nem kéne tudtukra adnunk hogy mágusok vagyunk. Pontosabban csak egyikünknek. Azért mert egyébként felmerülhet a kérdés ha mágiát használunk miért nem dolgozunk egyedül, de így egyértelmű lenne hogy azért vagyunk csapatban mert egyedül nem boldogulunk. Arra gondoltam csak a te mágiádat fednénk fel Dead.- Nem igazán értettem, miért pont nekem kellene felfednem mágiám, felháborodásom természetesen szóvá is tettem. Hiszen, hogy képzeli, hogy itt parancsokat osztogathat nekem, miközben láthatóan fiatalabb nálam és a rangunk is megegyezik.
- Miért pont az enyémet? - Hangomban talán érezni lehetett a felháborodottságot, de nem igazán érdekelt, hogy tudják-e vagy sem. Úgy gondolom ez egyértelmű, hogy kicsit felháborodtam.
- Mert bár nem ismerem a mágiád de már ne haragudj meg lerí rólad hogy sötét mágiát használsz. - Már-már azt hittem, hogy csak azért is alakváltónak tettetem magam, de végül nem tettem így. Hiszen valamennyire igaza volt, így inkább csak mordultam egyet és vártam a további érveit, hátha van.
- Ugyanakkor a fekete mágia illik egy fejvadász csapathoz. Amikor majd elérünk a kapuhoz, hitelesebbek leszünk ha egy fajvadász csapatként mutatkozunk be akik Kowaka nagyúrhoz jöttek felajánlani szolgálataikat a csatában és hűségük jeleként hoztak egy foglyot is. A nagyúrnak ugyan ezt adjuk elő, de még hozzá teszünk egy két lényeges információt számára. Úgy állítjuk be magunkat mintha kémkedtünk volna a hadsereg táborában és megtudjuk becsülni a hadi erőt valamint elmondjuk neki, hogy a hadsereg mágusokat bérelt fel, azért hogy segíthesse győzelmét. Így kettős ügynökökként szivárgunk be, valamit ezek a nagyúr számára elég értékes információk ahhoz hogy elnyerjük a bizalmát. Vagy legalább is remélem, hogy az lesz neki. A Te mágiádat azért nem tartjuk titokban mert így biztan állíthatjuk hogy képesek vagyunk elbánni a mágusokkal mivel te is használsz mágiát. De mindemellett ezzel a színjátékkal növeljük az akciónk sikerét is hogy eltereljük magunkról a gyanút. - Hosszú beszéde után egy szusszanással fejezte be mondandóját. Én még soha nem beszéltem ennyit, így nem is tudhattam, mennyire lehet fáradt a nő. Végül én is megszólaltam, hogy reagáljak a szövegére.
- Legyen, de akkor szerezzetek nekem egy–két hullát! - Szavaim a többiek számára kissé elvetemülten és örülten hangozhattak, de én tudtam minek kellenek nekem azok a testek és ez nekem elég is volt.
- Hogy a mit? – Szólt kissé megrökönyödve a megszólított. Bár igazából nem is neki szólt a kérés, hanem mindenkinek, mégis ő szólt. – Már ne haragudj de mi a jó égnek neked hulla? És hogyan akarod be vinni? Egyébként is egy háborúban van elég hulla… - Kérdésein nem is lepődtem meg, inkább csak feleltem neki.
- Anélkül nem bírom alkalmazni a mágiám valódi erejét kicsi lány! - Adtam tudtára neki, majd testének reakcióival nem is törődve inkább szavait vártam.
- Jól van akkor majd kapsz boncolni valót! – Vetette nekem félvállról Leena. Bár én nem boncolni akartam őket, ettől függetlenül elégedett voltam a válasszal. – De vissza térve ki kéne találnunk ki milyen szerepet fog alakítani.
- Szerintem el mennék tolvajnak. – Mondta mosolyogva a másik kölök. Nem igazán értettem, min vigyorog, de inkább nem is törődtem vele.
- Akkor én leszek késdobáló meg ilyesmi. – mondta Leena. – Dead?
- Én jó leszek így.
- Haj…
A tervbe a vezetőség is beleegyezett, ami azt jelentette, hogy már csak a két társamnak kell álruhát találni és utána indulhat is a buli. A megbeszéltek alapján egy óra múlva találkozunk az erdő szélén, hogy ne a tábor felől közelítsük meg a helyet, evvel is csökkentve a gyanússágunkat. Nekem nem volt semmi dolgom, így úgy döntöttem az erdőben edzem egy kicsit. Az erdő egyik végletében, amely mindkét tábortól elég messze van elkezdtem egy kicsit tombolni. Először az árnyököl pontosságát gyakoroltam és egy-egy faágat céloztam meg a mágiámmal, majd egy kis gyakorlás után egy kis fizikai edzésbe kezdtem. Medvévé alakultam és kiszemeltem magamnak egy fát. Rövid ideig farkasszemet néztem a közepes méretű fával, majd nekirontottam. Tűréshatárom megsokszorozódott, így a hatalmas mancsommal teljes erőmből csaptam a fát. Végül elég sok ütés után kidőlt az ellenfél, én pedig ismét emberré alakultam és megtekintettem a kezemet. Bár az erős állatként nem fájt a tenyerem, most egyértelműen vörös olt és eléggé fájt is. Rövid ideig pihentem, majd azt vettem észre, hogy már majdnem késésben vagyok. Más lehetőség híján kénytelen voltam farkassá alakulni és úgy közlekedni az erdőben. Bár első lábaim eléggé fájtak sokkal gyorsabban haladtam, mint emberként azt tehetném. A fák között cikázva hallásom kiélesedett és szaglásom is sokkal jobb lett. Majdnem csukott szemmel is közlekedhettem volna, ám akkor a fáknak nekik üköztem volna, így pupilláim is résen voltak, majd az orrom érezni kezdte a társaim illatát. Mikor elég közel éreztem őket magamhoz emberré változtam és lassan, sétálva mentem hozzájuk. Miután együtt volt a csapat az ellenséges tábor felé indultunk, a kapuhoz érve pedig én beszéltem.
- Jó napot – Köszöntöttem az őröket, ahogy azt illik, majd folytattam is a szövegelést. – hoztunk némi hasznos dolgot maguknak. – Mondtam nekik tömören majd Hirosi az őrmester hajába túrva fel mutatta a „fogoly arcát”. Az őrök egy kis tanácskozás után, úgy döntöttek, hogy rögtön a várba menjünk. Az út során azon gondolkodtam, miért nem akkor végzünk a vezetőjükkel és vetünk véget a harcnak. Ám, miután belegondoltam, hogy avval mennyi hullától fosztanánk meg a világot, elvetettem a dolgot.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Csüt. Dec. 02, 2010 4:54 pm

Miután beértunk a táborba egy tisztsegéd elvezetett minket egy nagy sátorhoz, de út kozben folyamatosan dumált és anélkul osztotta meg velunk, a belole kiáradó információkat, hogy bárki kérdezte volna.
- Tudjátok a Kokawa-birtok
Fiore északkeleti sarkának egyetlen hágóját őrzi, ezért is olyan fontos a
Királyságnak. A kieső kereskedelem fájón érinti a kincstárat... ha jól
hallottam - Mondta a végét kicsit halkabban, mivel ez valószínuleg bizalmasabb infó volt.
titeket kémkedésre osztanak be. Nem lennék a
helyetekben, az egyszer biztos... a város teljesen zárt és csak két
kapun lehet bejutni, azok közül pedig csak a délit használhatjátok, mert
a másik közvetlen a hágóra nyílik, közvetlen az országhatáron... ~ Ocsém... te aztán tudod, hogyan kell elcseszni valakinek a reggelét. ~ Jegyeztem meg magamban. Kozben megérkeztunk egy sátor elé, mely kiemelkedett a tobbi kozul... nem sokat foglalkoztam a sátorral... kicsit megnéztem, majd társaim után beleptem. Bent ketten vártak minket... a tegnap fickó az eligazításról Rauch... és egy oszes hajú széles vállú csávó, akin látszott, hogy már megélt egy-két dolgot. Rauc ugyan olyan megvetoen méregetett mindekt, mint elozo nap az eligazításon, de a másik fickónak nem volt gond, hogy mágusok vagyunk.
- Már csak önök vannak hátra, így hármukat egy csapatba osztom - Dormogte mély hangon az oreg - Jöjjenek közelebb. - Erre mind a hárman oda léptunk az asztalhoz, amelynél o is állt és mivel nem akartom, hogy rossz szemmel nézzen rám, én is kihúztam magam.
- Nos... mivel a Kokawa-birtok a Királyság határán van, az egész város komoly erődítményekkel van körbevéve, egyedül itt - Mutatott kozben egy kis kapu rajzára.- tudunk
bejutni. Amit fontos megtudnunk: ennek a hegytetőn lévő komplexumnak a
mibenléte; az ellenséges katonák száma és felfegyverzettsége a lovasság száma és a véd művek állapota –[color=darkred]os
fal és valószínűleg főellenség lakhelyére tette ujját. -
Ezen kívül fontos lehet szinte minden információ amit
csak össze tudnak szedni, a hírszerzésre a nagy piactér lehet a
legalkalmasabb. Nos, ez lenne a feladatuk. A gond pusztán a
beszivárgással és az üzenetek továbbításával van. Az üzeneteket írott
formában a piactér A-6-os asztalánál adják le, lehetőleg feltűnés
nélkül, ezt már megszerveztük. - Az oreg minden szavára figyeltem, de a térképet elég volt egyszer jó alaposan megnéznem. Mivel fotografikus a memóriám, az ilyenekkel soha nem volt sok gondom.
- Ami a beszivárgást illeti... a kapukat jól
őrzik. Cselre lesz hát szükség... engem fognak odavinni, fogolyként. Ha
látják hogy egy magas rangú tisztet sikerült foglyul ejteniük, rögtön
beengedik önöket. - Ennél a résznél, nem tudtam, hogy tiszteljem az oreget a bátorságáért, vagy inkább behúzzakneki és lemarházzam. Mikozben magamban mérlegeltem a dolgokat tekintetem egy pillanatra Rauch-ra téved és egy pillanatra ordogi vigyor jelent meg az arcán. ~ Te rohadék... hát erre játszol? ~
- Uram... nem lehetne valaki mást...? - Kerdezte nyájas hangon, mire nekem okolbe szorult a kezem. ~ Hogy lehet valaki ennyire kétszínu?~ Kérdeztem magamba, majd gondolataimat az oreg szavai szakították félbe.
- Az én ötletem volt ez a terv... hogy parancsolhatnám meg bárkinek is hogy feláldozza magát? Mellesleg bár
alighanem börtönbe vetnek, kémeink segítségével a kritikus pillanatban
kiszabadíthatjuk a foglyokat, és rajtaüthetünk hátulról az ellenségen,
vagy akár nyitva tarthatnánk a kaput a sereg érkeztéig... nekem kell
átvennem a vezetést, ezt a feladatot nem bízhatom másra. ~ Hát ez a fickócseppet bolond, de nekem egy szavam sem lehet. ~ Gondoltam, mikozben egy kis mosoly jelent meg az arcomon.
- A sereget is jobban tudom vezetni, ha első
kézből értesülök a dolgok alakulásáról. Jegyezze meg, Rauck: a háborúban
a hírszerzés és a felderítés sokkal nagyobb horderejű, mint bármelyik
harcoló alakulat.
- Magam is így gondolom, őrnagy úr! - Rauchnak erre a megjegyzésére nem is reagáltam inkább.
- Várom a tervüket. - Ezután mind elkezdtunk agyalni a terv folytatásán és végul csapatunk holgy tagjának jutott eszébe egy jó otlet.
- Nekem lenne egy ötletem - Mondta Leena, majd felvázolta a tervet. Hát mi lenne ha álcáznánk magunkat egy fejvadász csapatnak, akik
testvérek. Azért lenne fontos hogy testvéreknek mondjuk magunkat mert a
fejvadászok ha nem céhekben vannak ritkán szoktak együtt dolgozni. De ha
testvéreknek adjuk ki magunkat már is egy kérdéssel kevesebb merülhet
fel velünk kapcsolatban. Jó persze ehhez szükségünk van némi kinézet
változásra is!
- Én benne vagyok! - Szaladt ki a számon, bár tudtam, hogy ha az ornagynak nem tettszik úgysem lessz belole semmi.
- Folytassa! - Mondta az ornagy Leena-nak, mire a lány azonnal folytatta.
- A fejvadász álca azért kell mert nekik most pont erre van szükségük. Álruhát ölthetnék és felveszünk mind egy- egy szerepet.
- Nekem teljesen mindegy. - Mondta Dead ugyan olyan huvosen mint mindig.
- Nekem tetszik az ötlet. - Mondtam vigyorogva. ~ Amúgy is rámfér már egy hajvágás.~ Gondoltam, majd tovább hallgattam, a lány mondandóját.
- Okés, de szerintem
nem kéne tudtukra adnunk hogy mágusok vagyunk. Pontosabban csak
egyikünknek. Azért mert egyébként felmerülhet a kérdés ha mágiát
használunk miért nem dolgozunk egyedül, de így egyértelmű lenne hogy
azért vagyunk csapatban mert egyedül nem boldogulunk. Arra gondoltam
csak a te mágiádat fednénk fel Dead. - Mondta Leena, én pedig Dead felé fordultam. ~Tényleg... még azt sem tudjuk, mien mágiát használ...~
- Miért pont az enyémet?
- Mert bár nem ismerem a mágiád de már ne haragudj meg lerí rólad hogy sötét mágiát használsz.
- Ugyanakkor a fekete
mágia illik egy fejvadász csapathoz. Amikor majd elérünk a kapuhoz,
hitelesebbek leszünk ha egy fajvadász csapatként mutatkozunk be akik
Kowaka nagyúrhoz jöttek felajánlani szolgálataikat a csatában és hűségük
jeleként hoztak egy foglyot is. A nagyúrnak ugyan ezt adjuk elő, de még
hozzá teszünk egy két lényeges információt számára. Úgy állítjuk be
magunkat mintha kémkedtünk volna a hadsereg táborában és megtudjuk
becsülni a hadi erőt valamint elmondjuk neki, hogy a hadsereg mágusokat
bérelt fel, azért hogy segíthesse győzelmét. Így kettős ügynökökként
szivárgunk be, valamit ezek a nagyúr számára elég értékes információk
ahhoz hogy elnyerjük a bizalmát. Vagy legalább is remélem, hogy az lesz
neki. A Te mágiádat azért nem tartjuk titokban mert így biztan
állíthatjuk hogy képesek vagyunk elbánni a mágusokkal mivel te is
használsz mágiát. De mindemellett ezzel a színjátékkal növeljük az
akciónk sikerét is hogy eltereljük magunkról a gyanút. - Ezután a hosszú kis beszéd után kifújta magát, mire eleresztettem egy mosolyt.
- Legyen, de akkor szerezzetek nekem egy–két hullát! - Mondta Dead, mire nekem egy pillanatig elkerekedett a szemem... de aztán átgondoltam a dolgokat. ~ Talán meg sem kellene lepodnom... Foleg, hogy olvastam már olyan mágiakról, amikhez hullák szukségesek. ~
- Hogy a mit? - Leena egy kicsit jobban megdobbent mint én... - Már ne haragudj de mi a jó égnek neked hulla? És hogyan akarod be vinni? Egyébként is egy háborúban van elég hulla…
- Anélkül nem bírom alkalmazni a mágiám valódi erejét kicsi lány! - Adta a válasz Dead Leena kérdésére.
- Jól van akkor majd kapsz boncolni valót! - Mondta Leena, majd folytatta. – De vissza térve ki kéne találnunk ki milyen szerepet fog alakítani. -Ezen gondolkodtam egy kicsit, majd...
- Szerintem el mennék tolvajnak. Mondtam mosolyogva.
- Akkor én leszek késdobáló meg ilyesmi. - Mondta Leena. – Dead?
- Én jó leszek így.
- Haj…
- Ezen az érdekes párbeszéden majdnem elnevettem magam, nem akartam, hogy hulyének nézzenek, szóval magamba fojtottam. Miután megbeszéltuk, hogy hol és mikor találkozunk, Leena és én bementunk a városba egy kis átalakításra. Leena az elso nagyobb uzletbe be is tért, de én még az álruha vásárlása elott betértem egy fodrászhoz, aki levágta a hajamat, majd felnyomta tusibe. ~ Áá�t tekintetem egy pillanatrmint volt... már kezdett idegesíteni a hosszú haj.~ Gondoltam, majd beugrottam az egyik ruha uzletbe, hogy álruhát keressek. Végul ezt az oltozetet találtam megfelelonek a szerephez. : http://www.zerochan.net/199852 és még egy kést is beújítottam. A nagy vásárlás után vissza mentem az uzlet elé, aholvá Leena bement és hamarosan jott is.
Mikor meglattam, nem jutottam szóhoz és szemeimet sem nagyon tudtam levenni róla.... bár nem is nagyon akartam.
- Ne szólj semmit, csak a küldetés miatt van. - Mondta sietve, majd elindult.
- Randben... - Mondtam, mikozben visszahelyeztem leesett államat a helyére és a lány után indultam. Mikozben a találkozó helye felé tartottunk, Leena vásárolt magaának még náhány "kiegészítot".
A találkozó után elindultunk az ellenség felé. Mikor elértuk az ellenség bázisát, néhány or kérdezte, hogy mit akarunk, mire Dead illedelmesen koszont és megemlítette, hogy hoztunk egy kis ajándíkot, én pedig a "foglyunk" hajába túrtam és felemeltem a fejét, hogy lássák az arcát. ~ Bocsi, nem személyes, csak a látszat miatt...~ Kértem bocsánatot magamban. Egy kis ideig vitatkoztak mit csinaljanak, majd úgy dontottek egyenesen a nagyfonok elé visznek minket.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Szer. Dec. 08, 2010 3:25 pm

Egy katona rögtön a palotába vezet titeket, ahol egy darabig várnotok kell.
- Szertartáson van - mondja kísérőtök.
Egy jó negyed órát vártok a gazdagon díszített kastélyban (a leírást rátok bízom), míg feltárul az ajtó. Ha a kastély többi része gazdagon díszített, akkor ez a terem egyenesen fényűző. Veletek szemben egy impozáns, királynak is kijáró trónszékben egy szürke hajú, idősödő, hideg pillantású férfi néz veletek szembe, nagyjából olyan tekintettel, amit az ember más esetben a bútoroknak tartogat. Leenán egy kicsit tovább elidőzik, de leginkább a foglyot veszi szemügyre. A katona, fegyverét maga mellé ejtve, a földre borul, és látva Kokawát úgy döntötök, hogy okos dolog követni a példáját.
- Egy őrnagy - szólal meg a nagyúr dölyfös hangon - nem rossz fogás. Elvinni!
- Igenis, császári felség...
Ahogy elviszik az őrnagyot, feláll a trónszékről, és bár látszólag nem mondta neki senki, hogy kikkel van dolga, odaszól a titeket kísérő katonának.
- Adj a mágusoknak szállást - ezzel elindul a hátsó fal lépcsőjén felfelé.

A katona elvezet titeket a barrakokhoz, ahol kaptok egy, a tiszteknek fenntartott háromfős szobát. Kényelem szempontjából persze ez sem erős, a legénységi szálláshelyekről nem is beszélve. Étkezni a fölszinti kantinban lehet, de rátok - mivel nem vagytok katonák - nem vonatkozik a napirend, és szabadon járhattok-kelhettek a városban. Elsőre ez nagy gondatlanságnak tűnhet az ellenség részéről, de az őrség viselkedéséből hamar rájöttök, hogy bejutni ugyan könnyű, de kijutni nagyon is nehéz.

Ideje munkához látnotok: oszoljatok szét, és válasszatok egy-egy célpontot a térképen számmal jelölt épületek közül! (bár a kastélyban és a barakkban voltatok már, de nem nyílt alkalmatok tüzetesen átvizsgálni azokat). Postotok addig tartson, hogy ki-ki elindul oda.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Csüt. Dec. 16, 2010 6:39 pm

Az őrök megbeszélése után egy katona vezetett bennünket a palotába. Az úriember elég magas volt a többiekhez képest, ám hozzám képest nem annyira, testalkata izmos volt, vérbeli katonának tűnt. Talán rokonai is harcosok lehettek, ezt nem tudom, nem kérdeztem meg tőle és nem is igazán érdekelt. A szikár alak elvezetett bennünket a várba, ami természetesen hatalmas és fényűző volt. Első ránézésre úgy tűnt, hogy az épületben egy város él, ami tulajdonképp igaz is lehet, hisz most a háború közepén sokan lehetnek itt. Az építménybe lépve természetesen hatalmas teremben találtuk magunkat, talán ez lehetett az előterem, ahol a partikat szokták tartani, illetve a vendégek szoktak várakozni. A tere szemlélése közben a vezetőnk szólalt meg.
- Szertartáson van - Szavai után természetesen békén hagyott minket, aminek én személy szerint örültem. Sosem szerettem, ha egy ilyen költői helyen nem hagytak békén gondolkodni. A fal aranyszínű volt, ám az egész úgy volt lefestve mintha valóban aranyból készült volna, a falon továbbá volt egy ezüstszínű díszcsík, amelyen valamiféle érdekes szimbólumok ismételgették egymást. A fejem felé nézve azonban egy hatalmas és szemet gyönyörködtető freskót láttam, melyen egy lovag küzdött egy sárkánnyal. Bár maga a rajz témája nem ragadott magával az ábrázolásmód mámorba ejtett. Mint olyan ember, aki nem látott még sárkányt, ennek a műnek hála átélhettem milyen érzés is lehet látni egy sárkányt. Bár igaz, ami igaz nem rendültem megannyira tőle, hisz tudta, hogy nem fog megmozdulni. Továbbá nem is égtem el, így a hatás nem volt teljes. Mikor aztán a bámészkodást befejeztem pár perc unalommal telt várakozás után kinyílt a kapu.
Mögötte pedig először egy impozáns, királynak is kijáró trónszékben ült a szürke hajú idősödő úriember, aki a ver lehetett. Tekintete hideg volt, ahogy pedig végignézett rajtunk, úgy gondoltam, nem tekint minket embernek. Tekintetem gyorsan levettem róla, mögötte pedig egy gyönyörű képet pillantottam meg, Egy elbűvölő hölgyet ábrázolt, akinek szárnyai voltak. Nem tudtam, pontosan mit is jelképezett, de egyszerűen vonzotta a tekintetem. A férfi mellett két-két méterre szobrok álltak, melyek az ellenünkre mutattak, talán evvel is nagyságát akarta kifejezni. Rövid kis pásztám után azt veszem észre, hogy aki idevezetett minket fegyverét maga mellé teszi és a földre borul. Mikor ránézek Kokawára, úgy döntök, hogy ez egy elég okos dolog, így követem a példáját. Nem telikel sok idő a nagy vezér megszólal.
- Egy őrnagy. – Szólal meg dölyfös hangján az öreg. – Nem rossz fogás, elvinni! – A parancsra természetesen gyors válasz érkezik.
- Igenis, császári felség ... - Helyesel a katona, aki idevezetett., majd foglyunkat el is vitték a szemünk alól. Innentől már nem mi tartózunk felelősséggel érte, nem mintha eddig is vállaltam volna a felelősséget érte. Hisz ez az egész az ő ötlete volt, nem az enyém Majd, mikor a főnököt elvitték, feláll trónszékéből és megszólal.
- Adj a mágusoknak szállást. – Parancsa után pedig elindul háta mögött található lépcsőn, amit eddi észre se vettem. A katona elvezet bennünket a barokkhoz, ahol kapunk egy tisztek számára fenntartott háromfős szobát. Nyilván azért kerültünk egy szobába, mert azt hiszik, testvérek vagyunk. Ráadásul, addig a jó, amíg ezt hiszik, így nem ellenkezhetünk ezzel szemben. Bár a földszinten lehet étkezni, minket nem köt az, hogy mikor, hiszen mi nem vagyunk katonák. Mégis, úgy gondoltam a legjobb lenne ellenségeinkkel enni, hogy a fontosabb egyénekről is sikerüljön információhoz jutnunk. Bár egyelőre még a nagy vonalaknál sem tartunk, így ezt a dolgot nem vetettem fel. Majd az is kiderül, hogy innen bizony nehezen lehet kijutni, aminek nem igazán örültem, ám egyelőre nem ezen kellett agyalnom. Időközben a két társam elkezdett pakolni, én viszont nem hoztam semmit, így rájuk vártam. Elmémet azon járattam, miket is kéne felfedezni, mivel eléggé magával ragadott a vár, én mindenképp ott akartam kutatni.
- Akkor ideje lenne kezdeni. – Suttogta az ifjú Leena, amiben tulajdonképp egyet is értettem, ám nem helyeseltem, mint másik társam.
- Rendben – Ezek után pedig ismét a hölgy szólalt meg. Majd egy megbeszélést bonyolítottunk le, melyben úgy döntöttünk, hogy én a várat, Hiroshi a fegyverraktárt és istállót, amíg Leena a barakkot és a hegytetőn lévő embereket fogja megvizsgálni. A rövid tárgyalás után természetesen mind szétzüllöttünk, én pedig a vár felé menve kicsit elgondolkodtam. Vajon megéri-e a kockázatot ez az egész, vagy talán jobb lenne a nagyúr mellé szegődni, bár, igaz nem tudom mennyit keresnék a háborúban, ráadásul azt sem túlélem-e egyaránt. Végül is a lényeg a túlélés és a pénz enne, talán a legjobb a jövőmre nézve.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Pént. Dec. 17, 2010 4:42 pm

Az orok rovid tanácskozása után egy katona vezetésével indultunk a kastélyba. A férfi rendesen megnott az biztos. Én sem voltam egy alacsony ember, de ez a fickó meg Dead-et is verte magasságilag. Látszott rajta, hogy vérbeli katona és, hogy alapos kiképzésben lehetett részesítve. Még egy rovid ideig elemezgettem a fickót, de aztán más kototte le a figyelmemet. Két hatalmas, díszes ajtó tárult ki elottunk és mikor beleptunk a kastélyba olyan pompa tárult szemem elé, amilyet eddig meg nem igazán láttam. Egy hatalmas teremben, vagy inkább csarnokban találtuk magunkat, mely eléggé ízlésesen és gazdagon volt díszítve.
- Szertartáson van - kozolte velunk roviden és tomoren a katona, majd magunkra hagyott minket, miután alaposabban szemugyre vettem a kastélyt. A falak arany színben pompáztak és egy ezust színu díszcsík futott végig rajta, mejen érdekes jelek voltak láthatók. Továbbá korrben mindenhol oszlopok voltak korulottunk, egymástól négy, ot méterre, melyek szintén aranyszínben pompaztak és mindegyikrol egy, egy voros zászló lógott le, kozepén egy címerrel, valamint minden második oszlopkozben egy, egy díszes páncél virított, melyek valószínuleg csak díszként szolgálta, mivel jobban elnézve, harchoz nem igazán lettek volna alkalmasak, viszont gyonyoru mintákkal voltak ellátva. Ahogy szinte számat tátva korbenéztem a teremben, hirtelem megakadt a szemem Dead-en, aki valamiért a plafont bámulta, mintha megbabonázták volna. Mikor en is felnéztem a mennyezeten egy gyonyoru, ízláses freskót pillantottam meg, melyen egy lovag éppen egy sárkánnyal kuzdott. A kep lélegzet elállító volt. Egy darabig csodáltam, majd leultem a fal mellé és kicsit unottan várakoztam. Néhány unalmasan eltelt perc várakozással telt, majd kinyílt egy kapu, ami mogott egy szintén gazdagon díszített, királyokhoz illo trónon, egy nem éppen szimpatikus, szurke hajú, idosodo férfi ult. Hideg pillantást vetett ránk... úgy nézett, mintha nem is tekintene mindek embereknek. Mindannyiunkat végig mért és ahogy láttam, Leena-n kicsit tovább is elidoztek a szemei, majd a foglyot vette alaposabban szemugyre. A katona aki bekísért minket, fegyverét maga mellé helyezte a foldre, majd leterdelt és fejet hajtott, mi pedig úgy láttuk jónak, ha kovetjuk a példáját.
- Egy őrnagy. - Kezdett bele dojfosen. - nem rossz fogás. Elvinni!
- Igenis, császári felség ... - Adta a választ szinte azonnal a katona, aki ide kísért minket, majd gyorsan el is vezették a "foglyunkat".
- Adj a mágusoknak szállást. - Mondta, amin én kicsit megdobbentem, de azért próbáltam nem kimutatni. ~ Honnan a francból tudhatja, hogy mágusok vagyunk? ~ Mikozben ezen gondolkodtam, elindult lefelé, a hátsó falba épített lepcson, ami eddig fel sem tunt nekem.
A katonak elvezettek bennunket és kaptunk egy háromfos szobát, mely a tiszteknek van fenntartva. Étkezni a foldszinten tudtunk a kantinban, de szerencsére nekunk nincs idohoz kotve, hogy mikor mehetunk enni, mivel nem vagyunk katonák. Nemsokara azi is világossá vált számunkra, hogy a kastély teruletét nem igazán lehet elhagyni, aminek nem igazán orultem, de most úgysem nagyon volt hová mennunk, szóval beletorodtem. Leena és én elkezdtuk kipakolni azt a cuccot, amit magunkkal vittunk, Dead ekozben csak állt felettunk és várta, hogy elkészuljunk.
- Akkor ideje lenne kezdeni. - Mondta suttogva Leena.
- Rendben. - Mondtam egy apró bólintás kíséretében. Ezután egy rovid megbeszélés kovetkezett, melyben megvitattuk, hogy ki merre menjen és hogy hol találkozzunk, ha végeztunk. A végén úgy alakult, hogy Leena a barakban és a hegyteton lévo embereket fogja noi vonzereje segítségével szóra bírni, mialatt Dead a várat kutatja át, én pedig a fegyverraktárat és az istállót nézem át tuzetesebben. Miután a megbeszélés véget ért, mindannyian szétválltunk és az általunk választott helyek felé indultunk.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Vas. Dec. 26, 2010 3:13 pm

A katona a palotába kísérte őket, de Leenának volt egy olyan érzése, hogy főként azét kísérgetik őket ne hogy véletlenül nyomukat veszítsék. A városban hatalmas volt a nyüzsgés, bár főként harcos férfiak mászkáltak mindenfelé. Jó páran kardjukat vagy más szerszámaikat fitogtatva álltak kisebb csapatokban. Leena kirívó külseje sokat tekintetét oda vonzotta. Többen fütyörészni kezdtek, oda-oda szólogattak neki egy „kis cicámot” vagy „ gyere ide kicsim” –et. Leenát ez kifejezetten dühítette, úgy érezte magát mint valami vásári majom akit eladásra hoztak. Nem holmi kirakat baba ő, akit csak úgy rángatni lehet, ahogy ezen gondolkozott a dühe csak nőttön nőt. Már épp kiértek volna főtérről – ahonnan már nem volt messze a palota – az utolsó beszólásnál elpattant nála valami. Már fordult is vissza hogy na akkor most agyon veri az illetőt kését kikapta az combtartójából és jó erősen megmarkolta, amikor két dolog is útját állta. Elsőként is eszébe jutott hogy ha most megverne valaki, gyanúba keverhetné magát és társait, valamit akciójuk sikerét is veszélyéjeztetné. Mindeközben Carmen is megszólalt.
- Te meg a mi a fenét csinálsz? Szedd már össze magad!
- Te csak maradj ki ebből, ez az egész miattad van! A te ötleted miatt szólogatnak be ezek a barmok!
- Így van, és ez fényes bizonyítéka annak hogy az ízlésem tökéletes, ha azt béna virágos ruhát vetted volna fel, senki se nézne rád! Azt a kést fog már normálisan bazd ki! – rivalkodott rá Carmen.
- Ó most hova boruljak, akkor talán emberi formám lenne és nem úgy néznék ki mint mindenki ágyása… - jegyezte meg Leena .
- Jaj fejezd már be! Most legalább nőnek nézel ki, nem valami parasztlánynak! És most már szedd össze magad mert valami katasztrofális a járásod, húzz ki jobban magad told ki a melled , hányszor mondjam még. És a fejed is emeld fel! Ne bámuld a földet folyton, viselkedj úgy mint egy nő!
- Jól van na! Így meg felel? – kérdezett vissza csípősen, és amennyire csak tudta melleit kidobta, fejét pedig a magasba emelte. Ahogy beértek a palotába az őr megállt.
- Szertartáson van – szólalt meg. Ezután vagy jó negyed órát vártak mire bemehettek. Leena közben szemügyre vette a pompás „lakhelyet”. A falak gazdagon díszített festményekkel és freskókkal voltak megáldva mindenhol méreg drága dísztárgyak álltak. Amikor kinyitották előttük az ajtót egy fenséges terembe léptek be. Leena hirtelen úgy érezte csak egy porszem amit bármikor elfújhat a szél. A nagyúr termében impozáns képek és díszek álltak
A terem túlsó végén egy fenségi székben várta őket ellenfelük. Idősödő szürke hajú férfi markáns tekintélyt parancsoló kissé rideg arccal tekintett rájuk. Arca semmit sem árult gondolataiból,így hát Leena hiába is fürkészte őt. Leenának kissé olyan érzése volt mintha csak tárgyakként tekintene rájuk. Amikor tekintete hozzá érkezett érezte ahogy végig méri testét, és tudta arca pillanatokon belül lángra lobbanna zavartól.
- Gondolj Asmorra!MOST! – parancsolta azonnal Carmen mintha megérezte volna mi fog történni, és a terv be is jött. Leena automatikusan engedelmeskedett és rögtön be is villant neki a hófehér sárkány képe. Testétben azonnal megszűnt a kínos gyomor szorító érzés és a forróság is. Ekkor viszont egy hang zökkentette ki. Az őket kísérő szolga fegyverét eldobva földre borult, Leena váltott egy röpke pillantást társaival és ők is követték példáját.
- Egy őrnagy – szólalt meg dölyfösen - nem rossz fogás. Elvinni! – parancsolta, Leena gyomra görcsbe ugrott, szíves szerint utána kapott volna de nem tehette. Egy pillanatra rá sandított az öregre aki üres tekintettel meredt rá vissza.
- Igenis, császári felség... – szólaltak meg őrök. Ekkor a király felállt.
- Adj a mágusoknak szállást – szólt oda katonáknak majd hátra felé indult a lépcsőkhöz.
Az őr engedelmesen bólint majd kivezette Leenáékat a barakkhoz, ahol egy három fős szobába viszi őket. Néhány szóban elmondta nekik hol merre találnak majd élelmet, valamint a város főbb észéeit majd eltűnik. Leena fáradt le huppan az ágyára. A szoba nem egy nagy szám, három ágy, három asztali komód és egy tükör van benne.
- Akkor ideje lenne kezdeni. – súgta oda a fiúknak Leena. Bár egyedül voltak látszólag, nem mert hangosan beszélni.
- Rendben – mondta Hirosi.
- Azt hiszem én megnézem a barakkot, ha nincs ellenetekre.
- Én a várat nézem. – szólalt meg Dead tömören és lényegre törően. Leena Hirosira nézett.
- Szerintem én akkor megyek az istállóba és a fegyverraktárba.
- Azt hiszem elnézek még a hegytetőre szerintem. Rendben?
- Jó, szerintem én is elnézek még a istállóba. – felelte Hirosi.
Leena és Dead bólintottak.
- Mikor találkozzunk? – tette fel a kérdést Leena.
- Nem tudom, két óra három óra?
[color=Turquoise]- Legyen kettő és fél, találkozzunk itt. Megbeszéljük ki mit látott és aztán egy ember le adja az infót a megbeszélt helyen. De jó lenne ha ti adnátok le, azt hiszem ebben a ruhában eléggé feltűnő vagyok. – tette hozzá Leena és közbe végig mérte magát. Láthatóan Dead és Hirosi egyetértettek Leenával és ők is végig mérték.
- Hé! Ne kezdjétek már ti is! – szólt rájuk Leena, kissé felkapva a vizet.
- Jó akkor vállalom én. – szólalt meg Hirosi vigyorogva, és ezzel i indultak a szobából.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Csüt. Jan. 06, 2011 6:14 pm

Leena: A barakkokhoz indulsz először. Titeket is ott szállásoltak el, úgyhogy alig kell sétálnod valamennyit, hogy a legénységi körletbe kerülj, aminek udvarán éppen a seregszemlét és a hadseregekben szokásos újoncgyalázást tartják. Mivel szépen sorba rendeződtek, könnyen meg tudod becsülni a számukat: olyan ezerötszázan lehetnek.
Egy darabig nézheted őket, de valójában a számukon kívül semmi érdekesebbet nem tudsz leszűrni a látottakból, még ha végig is sétálnál a barakkon.
- Oooh... - hangzik fel egy hang mögötted, amikor kijössz a barakkból.
Egy, kezeit kihívóan a csípőjére rakó, alacsony lányt látsz.
- Te vagy Kokawa új kurtizánja? Jobban is választhatott volna...
Bár szörnyen pimasz a lány, valójában kíváncsi és úgy tűnik, hogy szívesen tölti veled az idejét. Akár akarod, akár nem, egy jó darabon követ, és be nem áll a szája. Az egészből neked két dolog fontos csak: a lány - állítása szerint - a sereg tisztje és mágus. Csak egy egyszerű kérdésedbe kerül kideríteni, hogy a lány sárkányölő...

Dead: Te a kastélyban nézel körül. Egyszer már jártatok itt, de akkor egyenesen a trónterembe vezettek titeket. Körbesétálod a kastélyt, a belső falat... de igazából semmi érdekeset nem találsz. Az őrnagy említett valamit a védművekről is, szóval elindulsz oda, de igazából a térképhez képest semmi újat nem látsz, elvégre nem vagy kőműves. Az egyetlen említésre méltó dolog az, hogy a tornyokban tűzrakásra alkalmas helyeket látsz, így az íjászok ostrom esetén Jobb híján elindulsz a következő célodhoz, de a tömegben egy kisebb csoport állja az utadat.
- Rohadt véreb - acsarog rád egy dorongot lóbáló férfi, öt társával, és egy kisfiúval egyetemben. A szavak itt nem használnak, vak gyűlölettel támadnak rád.
Postod azzal záruljon, hogy valamilyen módon elintézed a helyzeted.

Hiroshi: A fegyverraktárat választottad, ahová igen könnyen beengednek, de magán az épületen belül az egyik helyiséget nagyon erősen őrzik, oda semmi esetre sem engednek be. Az őrök bizonyára nagyon unatkozhatnak, mert örömmel beszélgetnek el veled bármiről, pláne ha van valami nálad, ami megoldja a nyelvüket. Ugyan a "fejesek dó'gaibó'" nem sokat tudnak, azt elárulják, hogy ez a lőporraktár.
A fegyverraktárban rengeteg dárda, nyílvessző és rövidkard van a hozzá tartozó könnyű pajzsokkal, de ami igazán meglepő, az a lőfegyverek aránya: legalább háromszáz, mágiával kiegészített puskát találsz itt, amiből már egy tucatnyi is komoly vagyonba kerül, nemhogy ennyi...
- Ezek a puskák és kardok hordozzák magukban Kokawa nagyúr dicsőségét.
Hátad mögül egy öreg, díszes papi csuhába öltözött férfi áll.
- Te is jöttél megnézni Kokawa dicső fegyvereit... ezekkel fogjuk a Nagyúr isteni vezetése alá hajtani az egész világot, bizony - bólogat az öreg.
- Szívesen látlak a Kokawa-kultusz következő istentiszteletén - mondja búcsúzásképp, miután meghatottan végigsimított néhány fegyvert - Áldassék örökké az Ő neve!

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Szomb. Jan. 08, 2011 12:12 am

A szállásunkról én a kastélyba indultam. Az út igen hosszúnak tűnt, talán, azért mert nem volt benne semmi izgalmas. Máskor, ha az ellenség területén sétálgatok ezer, meg egy ellenfélbe botlok, akikkel rendszerint végeznem kell. Ám most, bárkivel is végeznék végzetes hibát követnék el. Macskaköves utcákon kíváncsi tekintetekkel körülvéve sétáltam a terepen, egészen addig, amíg el nem értem egy hatalmas építményt. A vár most még nagyobbnak tűnt, de ez talán azért volt, mert nekem kellet az egészet felmérni. Lassan tetem meg az utolsó pár lépést, majd a kaput kinyitva már ismerős helységbe léptem.
A teremben természetesen hatalmas volt a pompa, amit már régebben felmértem. A tróntermet is tudtam, merre találom, így nem arra mentem. Először jobbra haladtam, a lépteim nyomán a hosszú folyosók visszhangoztak. A rengeteg villogás és csillogás majdhogynem elvakított, ám nem sikerült semmiféle különlegességet találnom. Sehol nem találtam fenyegető, illetve rejtett dolgot, hacsak nem a már-már irritálóan tiszta és csillogó tárgyakat, amik majd megvakítottak.
Ekkor eszembe jutott, hogy t mondott az őrnagy. Valamiféle véd művekről beszélt, így elindultam oda. Beletelt egy kis időbe, mire elértem oda, majd miközben a szemem egyre kezdett romlani átvizsgáltam a terepet. Mivel nem voltam kőműves, így semmi nem tűnt fel nekem. Ilyen módon elgondolkodtam, miért is vállaltam el ennek a helynek a felfedezést, hiszen semmit nem találtam. Miután ez az eszembe jutott, csak akkor jutott eszembe, hogy a döntéskor a lustaságom vezérelt. Ezután tovább sétáltam.
Egyetlen említésre dolgot találtam, méghozzá azt, hogy a tornyokban tűzrakásra alkalmas helyeket találok, ilyen módon az íjászok, akár tüzes nyílvesszővel is bírnak támadni. Ez pedig számukra igen hasznos, hiszen így sokkal nagyobb kárt bírnak okozni a seregnek. Jobb híján elindultam a következő úti célomig, ami nem volt más, mint a szállásunk, hogy pihenhessek egy kicsit.
A tömegből néhány ember és egy kölyök vált ki, akik rám kiáltottak és fenyegetően tekintettek rám. Tekintetük vak gyűlöletről tett tanúbizonyságot. Nem volt más lehetőségem, harcolnom kellett, így agyban máris felkészültem egy kis vérfürdőre. Alán maga a nagyúr küldte ránk őket tesztként, de lehet csak véletlen, minden esetre, úgy teszek, ahogy minden bérgyilkos tenne, végzek velük. Szerencsére én nem olyan vagyok, mint két társam én bármikor képes vagyok vért ontani emberi lelket túlvilágra küldeni, vagy egyszerű kínzásnak alávetni bárkit.
A csapat egy része, azaz három fő rontott felém, én eddig amint elég közel értek medvévé alakultam és az egyikre lecsaptam karmos mancsommal. Áldozatom arcán hatalmas seb tátongott, akkor hogy a férfi rögtön a földre hullott. Ekkor azonban egy másik le akart volna fejemre sújtani, én azonban gyorsan farkassá alakultam és egy kicsit felugorva haraptam a hasából egy darabot és leszálltam róla, majd a cafattal a számban pár méteres távot vettem fel. A férfi rögtön a sebhez kapott a harmadik támadó meg rövid időre sokkot kapott. Végül a másik kettő felnőtt csatlakozott hozzá.
Úgy döntöttem, hogy most nem hagyom őket támadni, így árnyököllel támadtam meg az egyiket, majd farkasként megrohamoztam őket. Az ököl becsapódott és egy újabb alak hullott a földre, majd ráugrottam az egyikük hasára ugrottam és ismét haraptam. A testből egy darabot kiharapva távoztam róla, majd a harmadik csapása elől kitérve rá is ráugrottam, ám őt már mancsom karaival vágtam meg. Az emberek között farkasként ültem, majd a lábamat nyalogattam, amely véres volt. Farkamat csóválva gondolkodtam, jól tettem mindent.
Ha az inkognitónk továbbra is fen akartam tartani, akkor szükség volt a kegyetlen gyilkolásra, ám ha ezért valamiféle büntetést kapunk, akkor megszívtuk, nem is kicsit, hisz végeztem egy pár emberrel. Mindegy, ez már a jövő zenéje, majd eldől, mi lesz a sorsunk.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Vas. Jan. 09, 2011 11:58 am

Társaimnak búcsút intve, a fegyverraktár felé vettem az irányt. A fegyverraktár viszonylag elég kozel volt a szállásunkhoz, így az út nem tartott túl sokáig, bár mégis, valamiért hosszúnak tunt az út. Kezeimet tarkómon osszefonva, nagy léptekkel haladtam, az emberek pedig kívancsian méregettek, de nem igazán foglalkoztam vele. Sokkal inkább az foglalkoztatott, hogy mit csináljak, ha nem engednek be a fegyverraktárba. ~ Ha nem engednek be, muszály leszek, valahogy belógni. Ha kiutném az oroket, az nem lenne épp a legjobb húzás részemrol... ~ Gondoltam át a lehetoségeimet, amíg meg nem érkeztem a az épulethez, ami ránézésre akkorának tunt, mint a barak. Szerencsére az orok konnyedén beengedtek az épuletbe, így az elobb kigondolt dolgaim feleslegessé váltak. A palotával ellentétben, itt nem volt valami nagy pompa, de azért nem is olyan volt ahely, mint ami mindjárt osszeomlik. A pompa az egy dolog, de az orség sem volt túl kemeny... igazából csak egyetlen egy ajtót oriztek erosebben, engem pedig emiatt, temészetesen az érdekelt a leginkább. Úgy tunt, az oroknek nem surun van "látogatólyuk" mivel minden kérdésemre orommel válaszoltak és miutan diszkréten átnyújtottam néhány gyémántot az egyik ornek, o elég eros tályszólással ugyan, de elárulta, hogy az bizony a nagyúr loporraktára.

Miután ezt megtudtam, még egy két dologról beszélgettunk az orokkel, akik miután eldicsekedtek azzal, hogy ok bizony, talán tobb fegyverrel rendelkeznek, mint az egész Fiore hadsereg, elis indultam, hogy jobban felderítsem a helyet és, hogy megnézzem magamnak azokat a fegyvereket. Azt hittem, az orok túloznak, de tényleg rengeteg fegyver volt ott. Dárdák, rovidkardok, hozzájuk tarozó konnyu pajzsokkal, de a lofegyvereken lepodtem meg a legjobban. A nagyúrnak, tényleg rengeteg pénze lehetett, mivel tobb, mint háromaszáz, mágiával kiegészített puskát találtam, ami nem kevés osszegbe kerulhetett. ~ Egy tucat ilyen árából vehetsz magadnak egy kissebb kastélyt... nemsemmi.~ Gondolkodtam, mikozben továbbra is a fegyvereket méregettem, de gondolatmenetemet egy kicsit oreges, mély férfi hang szakította meg.
- Ezek a puskák és kardok hordozzák magukban Kokawa nagyúr dicsőségét.
Mondta valaki a hatam mogul és mikor láttam, hogy egy kicsit oregebb, díszes papi csuhaba bújt fickóval találtam szemben magam.
- Te is jöttél megnézni Kokawa dicső fegyvereit... ezekkel fogjuk a Nagyúr isteni vezetése alá hajtani az egész világot, bizony.
Folytatta mondandóját, a végén pedig heves bólogatásba kezdett, helyeselve azt, amit éppen mondott.
- Szívesen látlak a Kokawa-kultusz következő istentiszteletén - Mondta búcsúzás gyanánt, mikozben nagy meghatódottsággal vágig simította a kezét az egyik fegyveren. ~ Nah ja... csakis ahhoz van kedvem... bár... talán kideríthetek valamit, ha elmegyek. Próba cseresznye.~ Gondoltam és bólintottam egyet az oreg ajánlatára.
- Áldassék örökké az Ő neve. - Mondta, mintha a fickó valami isten lenne, majd hátat fordítva nekem, tovább indult. ~ Na ez jó.... itt mindenki meg van kattanva?~

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Kedd Jan. 11, 2011 10:59 pm

A katonák lakhelye nem volt valami tiszta hely állapította meg Leena ahogy kifelé haladt az épületből. Amikor kiért felidézte emlékezetébe a térképet és megpróbálta betájolni merre kell mennie. Amikor kiért be kellett látnia hatalmas szerencséjére van hiszen pontosan akkor tartottak sereg szemlét. Leena végig nézett a közel ezerötszáz katonán. Voltak közöttük olyan akiknek az arcára volt írva, csak kényszerből vannak itt. El gondolkozott ezen kicsit. Valahogy el se tudta volna képzelni, hogy ő ilyet tegyen. Sem azt hogy katonaként vakon a halál elé rohanjon egy másik felette álló ember kénye kedvéért, de azt se, hogy a saját céljai miatt ennyi férfit elszakítson a családjától és a majdnem biztos halálba küldje őket.
„Egyáltalán hol él ez? Miből gondolja hogy van esély a királyis sereg ellen. Ők rengetegen vannak és a királyság biztos megoldja a pótlást ha valahogy az első össze ütközések nem is lennének sikeresek, de ő hogyan fogja megoldani? Neki nincs egy országra való embere…” – morfondírozott magában. Ekkor feltűnt neki ahogy néhány – vélhetően újoncok – közszemlén történő meggyalázása. Elöntötte a düh, szíve szerint le ment volna jól kiosztotta volna azt a néhány nagy képű majmot. De nem tehette így kénytelen volt rendre utasítania ökleit és lenyugodni. Jó darabig állt ott és figyelte a sereg szemlélt. Megpróbált minden fontosnak tűnhető információt összeszedni de nagyon lényeges dologgal nem találkozott. Végül a biztonság kedvéért tett még egy kört a barakkban és elindult a hegyre.
De egy éles hang megállította kifelé ment.
- Oooh... – szólalt meg mögötte valaki. Éles ugyanakkor jellegzetes illat jelent meg a levegőben. Leena azonnal megpördült és magam mögött egy alacsony lány ált, férfias öltözetben. Kezeit kihívóan tartotta csípőjén és kissé lekezelően nézet rá. Leena nem értette mit akar tőle a lány.
- Te vagy Kokawa új kurtizánja? Jobban is választhatott volna... – folytatta csípős hangnemben. Leena ezt már nem hagyhatta annyiban.
- Meg tudhatnám kis is vagy te pindurka? – kérdezett vissza csípősen úgy szint.
- Na ide figyelj én a Kowaka nagyúr seregének tisztje vagyok! Fogd vissza magad vagy …
- Vagy mi lesz he? – kontrázott Leena, azzal megfordult és faképnél hagyta. Részéről le is volt tudva a lányka. A gond csak az volt hogy ő ezt nem így gondolta. A lány követte őt.
- Kowaka nagyúr majd derékba tör, az ilyen kis csitrik mint te nem maradnak sokáig itt, te is csak olyan egyszer használatos vagy mint a többi, ellenben velem! Én fontos része vagyok a terveinek! Engem meg becsül! – ingerelte Leenát de ő figyelmen kívül hagyta a sértéseket. - Hé álljál már meg!
- És ugyan miért is? Nincs semmi dolgom veled ! – vetette hátra Leena, de magába fohászkodni kezdett hogy ne jöjjön utána. A lány viszont beérte, és az illat erősödni kezdett. Leena meglepődve fordult a lány felé. Alig bírta leleplezni meglepődöttségét. A szag ugyan is a lányból jött. Egyszerűen nem akarta el hinni, biztos volt benne hogy ilyen szaguk csak a sárkányölőknek van. De egyszerűen nem akarta elhinni hogy ez a lány sárkányölő.
- Jobb lesz ha vigyázol a szádra, mert mágus vagyok! – mondta pökhendien a lány. Leenába egy pillanatra meg állt az ütő. Legszívesebben azonnal rá is kérdezett volna de tudta ez óvatlan lenne tőle. Így hát csak tovább cukkolt a lányt hátha elmondja magától is.
- Ó tényleg mindjárt megijedek…
- Hát jól is tennéd! – mondta mérgesen.
- Na ugyan mi az félelmetes mágia amit űzöl? – kérdezett vissza ironikusan Leena. Igyekezett leplezni izgalmát, de szívverése olyan hangos volt hogy majd kiszakadt a dobhártyája.
- Sárkányölő vagyok! – mondta kicsit kihúzva magát a lány. Leena egy pillanatra megállt. „Ez lehetetlen…” – mondta magában.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Szer. Feb. 09, 2011 4:46 pm

Leena:

A kislány továbbra sem tágít mellőled.
- Hé, kurtizán! Te miért nem vagy a palotában?
Szerencsére nem kell komolyabb kifogást kitalálnod, mert láthatóan nem érdekli a lányt. Mondatod közepén félbeszakít:
- Nem akarod megnézni Urnit? - mutat a hegytetőre, amire a térképről emlékezhetsz. Egy jól látható fémkupola ül a tetején. Mivel ez az egyik választott célpontod, bele is egyezhetsz a dologba. A palotáig vezető úton szintén csak be nem áll a szája - és késve bár, de Nerissaként be is mutatkozik - majd a palotában egyenesen bemasírozik a trónterembe, és elindul felfelé azon a lépcsőn, amin Kokawa indult el érkeztetekkor. Remélve, hogy a nagyúr már nem a hegytetőn van, követed Nerissát. A lépcsősor kivezet a szabadba, és pár perc múlva már a kupolánál álltok. Egyszerűen belöki a súlyos fémajtókat, ami mögött egy hatalmas szerkezet lapul. A teremben csak néhány, műszaki- és mágusruhába öltözött alak foglalatoskodik a karbantartással.
- Egy Szaturnusz-ágyú... hát nem szééép? - ámul a kislány a fegyverre. - Persze nem olyan jó, mint egy Jupiter, de azok a buta rojalisták így is meg fognak lepődni!
Kicsit még nézelődhetsz a környéken, de érdemi információt ezen kívül nem tudsz szerezni. Ideje találkozni a többiekkel...

Dead:

A hátad mögül egy nagydarab melák kerül elő, a helyi katonaság egyenruhájában, ránézésre elég magas rangja lehet. Int a mögötte érkező két katonának, akik azonnal nekilátnak eltakarítani a maradványokat.
- Tűnés innen, mocskos banda, nincs semmi látnivaló! - ordítja a bámész tömegnek, akik erre egymást taszigálva igyekeznek eltűnni. A tiszt feléd fordul, és rád vigyorog.
- Hallottam, hogy jött három új mágus valami fogollyal, de nem gondoltam volna, hogy ilyen szép munkát tudnak végezni az ellenállókkal! - dörgi - Gyere, meghívlak egy italra... Ugye nem akarod visszautasítani? - kérdi harsányan nevetve olyan hangon, ami azt sejteti, hogy nem örülne a nemleges válasznak.
Ez éppen kapóra is jöhet, akár a nagyúrhoz akarsz szegődni, akár több információt remélsz kicsikarni... az útközben váltott szavakból kiderül, hogy a fickó tipikus verőlegény: buta de brutális. Rögtön be is tessékel egy késdobálóba, ahol a lerongyolt külsejű pincérlány azonnal elérak egy üveg erős szeszt.
- Igyá' valamit a nagyúr egészségére - mondja olyan hangon, amitől a kormos üvegektáblák is megrezzennek keretükben.
Megkóstolhatod azt az átható szagú löttyöt, amit a tiszt iszik, de talán jobban jársz, ha valami mást kérsz.
Pár hosszú korty után igencsak ellazul a fickó, és a kocsma egész füle hallatára kezd handabandázni, hogy ők majd végigsöpörnek Fiorén, mert sokkal jobbak a fegyvereik, meg az ilyen nagyszerű mágusok mint te is velük vannak, stb stb... ráadásul kétmondatonként piával tukmál. Sajnos érdemlegeset végül nem tudsz meg, ezért amint kidőlt a vedelésben, kapva az alkalmon visszaindulhatsz a találkozási pontra, hiszen az idióta egy csomó időt elvett az életedből...

Hiroshi:

Ahogy megbeszéltétek, megnézed az istállót is, de lovakat számolni nem valami nagy móka... szerencsére alig ötven ló van itt, de azok erős, hatalmas állatok, látszik, hogy harcra lettek tenyésztve. Időd még bőven van, ezért, mint már gondoltál is rá, elnézel a főpap által említett szertartásra. Az már javában tart, amikor belépsz a kastély melletti templomba.
A tágas, pazar épületben rengeteg ember borul a földre egy oltár előtt, amin a nagyúr festménye kap helyet egy kehellyel és egy karddal együtt. Fegyveres őrök járnak a leborultak közt, figyelve, hogy megfelelően hódolnak-e a szentély előtt. Vagy elrejtőzhetsz kint a kapu előtt, vagy leborulhatsz te is, és elvegyülhetsz a tömegben. Közben megérkezik a főpap, aki azonnal őrültnél őrültebb mondatokkal ostromolja a hívőket: Kokawa nagyúrt istennek állítja be, aki az egyetlen igaz uralkodó a világon, és hogy az igazhívőknek kötelességük az ő dicsőségére harcolni és dolgozni, míg a papok a mágiájukkal tisztítják meg a hitetleneket... demonstrációként magasba törő lángokat idéz meg. Jó egy óráig húzódik a szertartás, amikor végre elengedi az öregember a híveket. Sok fontos dolgot tudsz meg; az emberek istenként tisztelik a nagyurat, a kultusznak világuralmi tervei vannak, és ami a leglényegesebb: a papok mind varázshasználók. Most viszont, hogy véget ért az egész csinadratta, ideje lassan neked is visszaindulni a találkozási pontra.

Postotok azzal záruljon, hogy találkoztok.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Csüt. Feb. 10, 2011 5:24 pm

Miután ellenfeleimet elintéztem, hátam mögül egy nagydarab állat került elő. Első ránézésre úgy tűnt, mintha valami hatalmas ember formájú lénnyel állnék szemben, második benyomásom is ez volt, harmadjára azonban rájöttem, ő valóban egy ember. Bár szinte ugyanakkora volt, mint én, mégis sokkal nagyobbnak éreztem őt, mint magamat, talán azért mert teste jóval kidolgozottabb, mint az enyém. Ruházatából azt sikerült kivennem, hogy a helyi sereg egy magas rangú tagja lehet. Mögötte érkező két katonának intve azok, azonnal lépnek az elintézett tagok ügyében. Az urak rögtön elkezdtek takarítani, aminek örültem, hisz nem sok kedvem volt nekem elvégezni ezt a melót.
Az úr ráordít a harcom következtében létrejött tömegre, akik természetesen minél hamarabb távozni akartak, ennek érdekében pedig lökdösték, taszigálták egymást. Tetszett, ahogy a köznép képviselői rettegve rohantak el a helyszínről, ám az álcázás érdekében nem mutathattam jelét, eme érzelmemnek. Szemeim a közemberekről áldozataimra szegezem. Nem érdemelték, hogy az én kezem által bukjanak el, ahhoz túl gyengék voltak. Talán pár évtized múlva elég erősek lettek volna ahhoz, hogy a jelenlegi énemmel küzdjenek, bár ezt már sosem fogjuk megtudni, mert elpusztultak. Testük hibáiból kifolyólag nem éreztem késztetést arra, hogy szolgáimnak használjam őket.
A tiszt felém fordult és dörgő szavakat intézett irányomba.
- Hallottam, hogy jött három új mágus valami fogollyal, de nem gondoltam volna, hogy ilyen szép munkát tudnak végezni az ellenállókkal! – Szavai arra adtak sejtést, hogy a tagoknak, akiket elintéztem ugyanaz volt az ellenségük, mint nekem. Mindegy, legalább ennek köszönhetően még jobban megbíznak bennem. - Gyere, meghívlak egy italra... Ugye nem akarod visszautasítani? – Hangmodorából arra következtettem, jobb, ha teljesítem az uraság óhaját és vele tartok az italra. Már csak azért is, mert jobb dolgom nincs, hiszen a terepet már felmértem.
- Rendben – Feleltem neki, majdhogynem teljesen érzelemmentesen. Természetesen nem volt sok kedvem a kocsmába menni, ám jobb dolgom híján talán a tisztet kikérdezhetem.
A tiszttel útközben lefolytatott beszélgetésből, igazából semmilyen hasznos információt nem bírtam kicsikarni. Nem azért, mert a tagnál nem mertem nyíltan rákérdezni a dolgokra, vagy, mert nem akart volna nekem válaszolni. A katona egyszerűen egy agyatlan verőlegény volt. Buta, mint a tök, de brutális, mint vadállatok. Azt hiszem az ilyen emberekre, mondják az öregek azt, hogy „nem állt sorba, mikor az észt osztották”, ezt csupán annyival egészíteném ki, hogy minden bizonnyal, az erőt osztó pultnál várakozott. A kan természetese rögtön betessékelt egy késdobálóba, ahol egy pincérnő, minden bizonnyal nagy alkoholtartalmú italt rakott le elé.
- Igyá' valamit a nagyúr egészségére! – Hangjának hatására még a régi üvegtáblák is megmozdultak kereteikben. Felszólítására nem mondhattam nemet, így gyorsan rendeltem egy sört. Igazából egy üdítőt akartam rendelni, ám olyan érzésem volt, itt nem adnának nekem. Miután rendelésem leadtam, úgy döntöttem, körülnézek, hogy hova is kerültem. Be kell, hogy valljam a teremben leginkább átlagos külsejű alakok voltak jelen, ám voltak igen sötét figurák is ott. De ezt, mégis melyik kocsma nem mondhatja el magáról. Szemem ekkor egy a sarokba tömörült csoporton akadt meg, minden tagja részeg volt. Leginkább csak mutogattak és gügyögtek, beszélni nem igazán tudtak. Ha mégis sikerült megszólalniuk, az leginkább káromkodás volt. Szememmel tovább figyeltem a termet és a pultnál akadt meg a szemem. Ott ugyanis egy egész szemrevaló nőcske álldogált. Bár nyilvánvalóan a közelébe sem ért, szerelmem szépségének, néhány pillanatot megért rávesztegetni. A szórakozóhely ablakai az ajtóhoz, a képekhez és minden máshoz hasonlóan elég réginek tűnt. Igazából nem is tudom, hogyan bírtak az emberek a széken ülni, hisz ránézésre nem tűnt úgy, hogy elbírnának úgy negyven kilónál többet. Végül ezen a rejtélyen inkább nem törtem tovább a fejem. Amikor a fa asztalokra vetettem tekintetem, inkább úgy döntöttem a velem szemben ülő tiszt szavaira ügyelek.
Az öreg úgy kortyolta az italt, mintha az víz volna. Nem is értettem, hogyan képes erre, hisz biztosan állítom, abban az egy pohárban legalább annyi káros szer van, mint nyolc üveg sörben együtt, ha nem többen. Talán ez lenne z ő képessége, hihetetlen mennyiségű italt képes fogyasztani, nagyon rövid idő alatt. Mindegy, legalább ezt sem nekem kell fizetni, hisz ő hívott meg ide. Mikor az úr elkezdett halandzsázni minden eges szavára külön figyelmet fordítottam, hátha elszólja magát valami titkos dologról, de nem. Csak a jól megszokott dicsőítő szöveget nyomta. Ráadásul minden kimondott két mondat után itallal kínált. Be kell, hogy valljam elég sokáig bírta, ám semmi hasznom nem származott belőle. Végül az idiótát kábultan magára hagytam és elindultam a találkozási helyre.
Útközben természetes módon azon agyaltam, mit mondjak a társaimnak. Az őrtornyokban talált tűzrakásra alkalmas helyeket mindenképp meg kell említenem, hogy a sereg számítson arra, hogy tüzes nyilak is útjukat fogják szegezni. Továbbá az „ellenállóknak” nevezett szervezetet is mindenképp meg kell említenem, hogy tárgyalni bírjanak a vezetőikkel. Hisz nekem már megvan a rossz hírem a körükben. Sajnálatos módon több hasznos dologgal nem bírok szolgálni, hacsak nem avval, merre van a legrégebbi kocsma és legidiótább tiszt a világon. De ezen dolgoknak egyértelműen semmi haszna nincs. Így utólag belegondolva elég haszontalan volt a részeg katona, hiába dicsért engemet. Ekkor jutott eszembe, hogy nem is csak személyesen engem, hanem több más varázslót is dicsért. Ebből fakadóan a sárkányölő hölgynek volt igaza és valóban mágusokat is felbéreltek az ország ellen.
Lassan megérkeztem a szobánkba, ahol egyelőre gyedül várakoztam. Úgy döntöttem, először iszom egy pohár szájöblítő hatású üdítőt, mit gyorsan meg is találtam, majd egy pohárba elkezdtem önteni a folyadékot. Hirtelen pedig elég meleg lett a számomra, így megszabadultam, mind csuklás kabátomtól, mind a pulóveremtől és pólómtól. Talán az alkohol hatása, végül is még fiatalabb koromban is ezt a hatást váltotta ki belőlem, testem majd felforrt. Mikor megittam az első pohár üdítőt ajtó nyikorgásra lettem figyelmes. Nem igazán törődtem avval, ki jött inkább csak tovább ittam, egészen addig, amíg öt pohár italt el nem fogyasztottam. Ekkor újabb nyikorgás és a utolsó társam is megérkezett.

Tárgy: Re: A szakadár nagyúr Csüt. Feb. 10, 2011 8:12 pm

Az iménti találkozó után, még egy ideig csak ott álltam a fegyverek mellett és gondolkodtam. ~ Vajon az a fickó, mit tett, amiért istenként tekintenek rá? ~ Kérdeztem magamtól és bár több ötlete is volt rá, mégis mindet elvetettem. ~ Mind egy, amúgy sem érek rá, most ezen agyalni. Még az istállót is át kell néznem.~ Emlékeztettem magam, a még elvégzésre váró feladatomra, majd a fegyverraktárból kilépve, egyenesen az istállót vettem célba.

Az istálló szerencsére nem volt túl messze a fegverraktártól, így hamar oda is értem. Mikor beléptem, orromat azonnal megcsapta, az a nem éppen kellemesnek mondható istálló szag. ~ Úúúú... ember. Mivel etetik ezeket a lovakat? ~ fordult meg fejemben a kérdés, ahogy beljebb haladtam. ~ Azta... lehet, hogy nekem is azt kéne ennem, amit ezeknek. ~ Futott át agyamon a gondolat, mikor megláttam a kicsit sem közönségesnek mondható lovakat. Kiscsit, mintha nagyobbak lettek volna az átlagnál és izomzatukon is látszott, hogy mind egy szállig harcra lettek tenyésztve. Miután ámulatomból magamhoz tértem, hozzá láttam a lovak megszámlálásához, ami nem bizonyult éppen a leg szórakoztatóbb tevékenységnek, így számlálás közben mindegyiket el is neveztem. Sötét Bosszúállóval együtt összesen alig ötenen voltak, de szerintem simán felértek száz másik lóval.
Mivel, még elég sok időm maradt a társaimmal megbeszélt találkozóig, úgy döntöttem, talán nem ártana, ha megnézném magamnak azt a szertartást, vagy micsodát, amiről a pap beszélt.

Mikor elértem a palota mellett álló, kívülről igencsak szépen megmunkált templomhoz, bentról hangokat hallottam, és mikor beléptem a templomajtón, már biztos voltam benne, hogy már egy ideje elkezdték a szertartást. Elég sok embel, lehajtott fejjel borult térdre a hatalmas oltár előtt, melyen a nagyúr hatalmas portréja foglalt helyet. Be kell vallanom, itt ott igen csak el volt túlozva az a festmény, de ha már úgy is istennek tartják, gondoltam ez belefér. A kép mellett, még egy kard és egy kehely is helyet foglaltak az oltáron. Fegyveres őrök mászkáltak a térdre borult emberek közt és előszeretettel tapostak rá az emberek hátára, ha úgy vélték, hogy az illető nem hajol meg elég mélyen a nagyúr portréja előtt. ~ Hát ez kész... tuti, hogy itt mindenki kattant.~ Végül is, úgy ítéltem meg a helyzetemet, hogy legjobb lesz, ha elvegyülök a tömegben. Igen csak nem volt ínyemre a dolog, de letérdelve a sok fanatikus bolond közé én is meghajoltam az oltár előtt. ~ Örülök, hogy most senki nem lát...~
Hamarosan a pap is megérkezett, aki meginvitált engem, erre az érdekes "istentiszteletre". Mikor belépett, láttam, hogy észre vett és egy mosollyal nygtázta is a dolgot. Gondolom örült, hogy még egy hódolót töborzott a nagyúrnak. Amint elfoglalta a helyét az oltár előtt, azonnal, szinte magán kívül kezdte ordítva hirdetni az igét. Olyan meggyőződéssel adta elő a baromságait, hogy a körülöttem tömörülő emberek, teljesen bedőltek az egésznek. Az öreg úgy állított be a festménye szereplő alakot, mintha ő valóban isten lenne.
- Mindannyiunknak kötelességa a nagyúr, a mi istenünk dicsőségéért harcolni és dolgozni. Amíg ti ezzel a nemes feladattal törődrök majd, addig a papok minden hitetlent elsöőörnek a föld színéről, akik meg merik kérdőjelezni a nagyúr dicsőségét és hatalmát.
- Mondta, majd egy kis erődemonstráció gyanánt égbe törő, hatalmas lángoszlopokat idézett meg, én pedig csak lestem. ~ Ez a fickó... és a papok... Mind mágusok? ~ Kérdeztem magamtól. Még úgy nagyjából egy órán át tömte a jónép agyát a marhaságaival, majd elengedett minket, hogy hirdessük az igét. ~ Azok a fegyverek... a hadsereg és ezek a fanatikus mágusok... Fiore-nak alaposan fel kell készülnie, főleg ha Leena és Dead is hasonló dolgokra bukkantak. Erről jut eszembe... lassan ideje lenne indulni a megbeszélt helyre. Remélem, egyiküknek sem esett baja. ~ Ezzel a záró gondolattal hagytam el a templomot és megindultam szobánk felé. Mikor beléptem az ajtón, Dead ült ott félmeztelenül és fel sem figyelve arra, hogy beléptem iszogatott. ~ Ember... legalább mgkínálhatnál. Na mind egy~ Gondoltam egy vállrántás kíséretében és ledobtam magam az ágyra, amit kinéztem magamnak és a falat bámulva gondolkotam. Mivel tudtam, hogy Dead nem valami beszédes gondoltam, nem is nagyon van értelmeelkezdenem kérdezősködni. Ha Leena megérkezik, úgyis mindannyian elmondjuk, mi volt, addig pedig gondoltam, csak lazulok kicsit. Hamarosan egy nyikorgás kíséretében kinyílta az ajtó és ahogy Leena belépett, én pedig az ágyon felülve egy intéssel és egy barátságos mosollyal üdvözöltem.