Kate Soren - Csatlós pályázat

Név: Night Seraph

Nem: Férfi

Életkor: 19 (x774.03.29)

Mágia: Take Over – Satan Soul

Spoiler:

Céh: Quatro Cerberus

Kinézet: Narancssárga haja van és arany színű szemei, a 190 centiméteres magasságával általában kitűnik a tömegből ehhez a magassághoz azonban megfelelő izomzattal is rendelkezik. Legtöbb esetben egy fekete nadrágot hord egy szegecses övvel és valamilyen épp a szekrényből kikapott pólóval vagy trikóval, viszont az apjától kapott bőrkabát szinte mindig rajta van, ha nincs éppen persze túl meleg hozzá.

Jellem: Szórakozott és időnként meglehetősen lusta, ez leginkább a rendrakásban és az egyéb szerinte felesleges dolgokban nyilvánul meg, ha valakinek segítségre van szüksége, akkor ő az első, aki jelentkezik. Szinte mindenkivel kedves és rendkívül vidám, de nem áll messze tőle a csínytevés és mások megviccelése, bár ezeknek célpontja leginkább Kate persze pusztán testvéri szeretetből. Esetenként elég lassú a felfogása, ezért is hajlamos előbb cselekedni és aztán gondolkodni.

Történet:

A történetem meglehetősen szomorúan kezdődött, mivel édesanyám belehalt a szülésbe így apám egyedül nevelt. Már amennyire lehet ezt így mondani tekintve, hogy régi barátja és annak felesége állandó vendég volt nálunk. Eleinte csak apát akarták kicsit támogatni a bajban, de miután megszületett az ő lányuk, Kate és persze már elég nagyok voltunk hozzá, felváltva könyörögtünk a szüleinknek, hogy ugyan menjünk már át mert játszani szeretnénk.
Ahogy nőtünk úgy a szüleink egyre inkább tértek vissza a felkérések teljesítéséhez, de mindig igyekeztek csak maximum pár napig oda lenni és addig rám, Jackék vigyáztak, míg ha ők voltak oda, akkor mi vigyáztunk Katere is. Szerettem ezeket a napokat annak ellenére is, hogy hiányzott apa, mikor nem volt velem, de kárpótolt a rengeteg játék, amit együtt játszhattunk, valamint büszke voltam, hogy Cain segít az embereknek a mágiájával. Olyan akartam lenni, mint ő, segíteni akartam másoknak, ezért mikor visszatért rögtön rá is vettem, hogy kezdjen el alakváltó mágiára tanítani, ekkor már majdnem kilenc éves voltam.
- Soha nem mondtad, hogy ez ilyen nehéz lesz - nyafogtam már ki tudja hányadszor aznap, épp a Satan Arm: Black Demon alakváltással küszködtem nem túl sok eredménnyel természetesen.
- Azt sem mondtam, hogy könnyű lesz - mosolygott rám apa, miközben összeborzolta a hajam, az utóbbi időben sajnos egyre inkább rászokott erre a mozdulatra annak ellenére is, hogy én ki nem állhattam. - Gyakorolj sokat és akkor menni fog.
Ez volt a zárszó, mindig ezzel zárt, gyakorolj, értem én, de minek, semmivel sem voltam előrébb, mint egy hónappal ezelőtt. Kezdtem úgy érezni, hogy semmi tehetségem a dologhoz és soha az életben nem leszek mágus, különben is nem volt nekem való ez az egész, mindig csak tanulni meg gyakorolni, ahelyett, hogy lustálkodnék egész nap.


- Mikor fog felébredni? - Kérdeztem halkan apát Kate ágya mellett állva, a lány nem rég esett le a lépcsőn és épp eszméletlenül feküdt, sajnáltam szegényt, nem tudtam, hogyan fogja tudni feldolgozni azt, hogy Jack és Lilly eltűnt. Igazából még én magam sem tudtam, hogy hogyan is kellene ezt tennem, számomra is nagyon fontossá váltak az évek alatt.
- Az orvos azt mondta, hogy beletelhet egy-két napba is – válaszolt szomorúan Cain, miközben ő is a lányt figyelte, mindketten eléggé aggódtunk érte, nem tudhattuk meg mennyire sérült meg valójában addig, míg fel nem ébredt.

Csak néztem magam elé mikor kiderült, hogy mindent elfelejtett, szó szerint mindent azt sem tudta, hogy hogy hívják, nem emlékezett ránk, és ami még rosszabb még a szüleire sem. Nem tudtam mi mást tehetnék azon kívül, hogy mesélek neki, és próbálom rávenni arra, hogy játszunk hátha nem csak a történteken rágódik, végül ez sikerült is, egyre inkább visszatalált régi mosolygós önmagához, bár ebben valószínűleg Dravennek is nagy szerepe volt, aki elkezdte levegő mágiára tanítani.


- Gyenge vagyok – mondtam miközben leültem a földre, aznap már több órája gyakoroltam az átváltozásokat, ugyan egyre jobban mentek, de még így sem értem Kate nyomába, pár hónappal később kezdte a mágiát tanulni, mint én, mégis mérföldekkel gyorsabban haladt az elmúlt hat év során.
- Kölyök ne mondj ilyet, egyszerűen csak Kate talált egy célt, amiért rendíthetetlenül küzd, míg te csak erősebb akarsz lenni, na de miért, hogy nyerj? -  Telepedett le mellém apa, mondandója közben persze ismét összeborzolta a hajam, amit csak egy dühös legyintéssel díjaztam.
- Meg akarom őt védeni, ez a dolgom, azt hiszem – dörzsöltem meg a tarkómat, ez már szokásommá vált addigra, ha gondolkoztam önkéntelenül is mindig ezt csináltam.
- Figyelj, tudom, hogy a húgodként nézel rá, de ettől még nem kell megvédened őt, ez nem a te dolgod, hanem az enyém, végül is én vagyok az apja, most már legalábbis. Ha meg akarod védeni azokat, akiket szeretsz, az teljesen rendben van, azért megéri erősebbnek lenni, de ne érezd azt, hogy ez a kötelességed. – Ezeket a szavakat hallva csak bámultam magam elé, valahol mélyen én is tudtam, hogy nekem nem muszáj ezt tennem, de egyre inkább azt éreztem, hogy ennek ellenére is szeretném, újra éreztem azt az elhatározást, mint kilenc évesen, hogy szeretnék segíteni és ezért már megérte tanulni.
- Egyszer még nálad is erősebb leszek, hogy mindenkinek segíthessek – pattantam fel és sétáltam pár lépéssel arrább, hogy nyugodtan gyakorolhassam tovább az átváltozásokat. Cain erre csak mosolyogva rázta meg a fejét majd bement vacsorát főzni, mégiscsak két kamasz mágus tanoncot kellett etetnie, akiknek az étvágya egy kisebb hordával is felért egy fárasztó, edzéssel teli nap után.


- Hova készülsz ennyire? – Kíváncsiskodtam miközben a pakoló lányt figyeltem, abban a hitben, hogy megint Draven talált ki neki valami feladatot, ami esetleg több napot is igénybe vehet.
- Túl sok időt vesztegettem el tanulással – mondta rám sem nézve, mire csak értetlenkedve néztem rá, fogalmam sem volt miről beszél, hiszen az edzésből egy perc sem elvesztegetett idő, mindig tanulhatsz belőle valamit.
- Nem volt elvesztegetett idő, már miért lett volna az? Hiszen egy csomót tanultál és már annyival erősebb vagy – adtam hangot gondolataimnak, de mintha ez valamiért bosszantotta volna beszélgetőtársamat.
- Minden egyes év amit itt töltöttem ahelyett, hogy kerestem volna őket, az elvesztegetett idő – vágta rá miközben szembefordult velem, de mondandóját befejezve már ismét a pakolni valókba temetkezett. Ezt azonban nem hagyhattam annyiban, ezért is közelebb léptem hozzá majd a karját fogva magam felé fordítottam.
- Komolyan csak erre tudsz gondolni? Basszus eltelt 10 év és azóta egy aprócska hír sincs róluk, szerinted a Quatrosok közül senki nem kereste őket? Még apa is amikor csak tehette információk után kutatott! Nem csak neked hiányoznak ám, apa már 20 éve ismerte Jacket, rám is rengeteget vigyáztak én is szerettem őket, Lily olyan volt nekem mint egy pótanya. – Eleinte szinte kiabáltam, dühös voltam rá azért mert nem volt hajlandó észrevenni, hogy nincs egyedül, hogy nem ő az egyetlen, aki megakarta találni őket, a végét viszont szinte már csak suttogtam, nem szerettem a veszteségekről beszélni, annak ellenére, hogy ha feljöttek szóba Kate szülei akkor mindig őt próbáltam jobb kedvre deríteni, nekem is fájt a hiányuk.
- Ugye már tényleg semmi esély arra, hogy megtaláljuk őket? – Csupán ennyit kérdezett a lány, miközben leült az ágyra, hangja megtörten csengett és ez sértette a fülemet, nem ezt akartam elérni, ezért is letelepedtem mellé majd a átkaroltam a vállát egy kis támogatást nyújtva neki.
- Sajnos fogalmam sincs, de a Quatro Cerberusban majd úgy is többet fogunk megtudni a dologról – nem akartam hazudni neki azzal, hogy azt mondom van rá esély, mert már nem igazán hittem ebben, ennyi év után már maga lenne a csoda, ha előkerülnének.
- Várj, akkor mégis csak jössz velem a céhbe? – Derült fel kisé Kate arca.
- Persze, valakinek mégis csak vigyáznia kell rád – vigyorogtam rá és gyorsan fel is pattantam az ágyról mielőtt még a lendülő ökle eltalált volna, mindketten pontosan tudtuk, hogy bármennyire is sokat tanultam én is az évek során, kettőnk közül még mindig ő az erősebb.


- Night haladj már – szólt rám hatra nézve Kate. Úgy éreztük mostanra eleget tanultunk és ideje csatlakozni a céhhez, apa persze szomorkodott egy kicsit emiatt mondván hirtelen mind a kettő gyermeke kirepül a családi fészekből, de ennek ellenére sem próbált lebeszélni minket, tudta, hogy ez úgy sem sikerülne és persze hitt abban, hogy megvédjük egymást bármi gond is legyen.
- Hugi állandóan csak hajszolsz, hova rohansz? – Panaszkodtam miközben azért felgyorsítottam lépteimet így felzárkóztam mellé. Eddig a pillanatig nem igazán volt bajom az indulással, tudtam, hogy követni fogom a lányt bármerre is induljon el, mégis ekkor tudatosult bennem igazán az, hogy ezzel azért elégé megváltoznak a dolgok. Egy mágus céhnek a tagja lenni mégis csak felelősséggel jár és ez kissé ijesztő gondolat volt a maga módján persze.

Utazásunk a Quatro Cerberus céh házáig persze nem telhetett eseménytelenül útonállóktól mentettünk meg egy lányt, Winryt, aki mint kiderült segítségünkre is lehetett hiszen pont az említett céh tagja volt. Ennek köszönhetően már hármasban folytattuk tovább az utunkat, ami számomra teljes mértékben végeláthatatlannak tűnt, Kate és én együttesen nem beszéltünk annyit egy hét alatt mint ez a lány egy óra alatt és ez szépen lassan kezdte ki az idegeimet. Az égieknek hála viszont nagy sokára megpillanthattuk Goldmine irodájának ajtaját, a számon majdnem kicsúszott egy végre felkiáltás, de nem hiszem, hogy azzal túl jó benyomást keltettem volna, így inkább befogtam és minden beszédet útitársunkra bíztam. Ez nem is volt hiába hisz pár rendkívül hosszúnak tűnő perc utána a mester is megunta a lány meséjét és inkább felénk fordulva csak egy dolgot kérdezett.
- Nos ezek után úgy hiszem csak annyi kérdésem lenne felétek, hogy hova kéritek a pecsétet? -Mosolyogva pillantottam Katere míg a bal vállát tartotta Goldmine felé, én viszont inkább a mellkasom bal felére kértem a pecsétet, ezután kissé sietve búcsúztunk a mielőbbi szabadulás érdekében. Az irodából kilépve a mester arcán egy kis kétségbeesést véltem felfedezni, valószínűleg annak köszönhetően, hogy hagytuk, hogy egyedül birkózzon meg Winryvel.
- Látod, mondtam én, hogy már nem szabadulsz meg tőlem – vigyorogtam kedves fogadott húgomra, ezt követően, elindultunk bejárni a céh házat ha már végre ide értünk.Én közben, pedig abban reménykedtem, hogy lesz egy pár nyugodt pihenéssel teli napom, mielőtt még Kate valami eszement felkérésre avagy a szülei utáni nyomozásra rángat el.

Szia Kate!

Érkezik az értékelés. Nem találtam szembetűnő hibákat, úgyhogy a pályázatot elfogadom! Úgy tűnik, a szomorú múlt és az elvesztett szülők alapvető feltételei a mágussá válásnak. Én már csak tudom... Tessék tartani a kapcsolatot Cain-el, egy egyedülálló apa két gyerekkel igazán megérdemli! Főleg mivel adott Kate-nek még plusz 100 Gyémántot is útravalónak, aki egyébként tényleg erősebb Nightnál, most is gazdagodott 100 VE-vel. A változásokat ne felejtsd el felvezetni az adatlapodra!

Nincs miért aggódnia Nightnak sem, nemsokára neki is megugrik a varázsereje. Ő most 1-es szinten kezd, 250 VE-vel. Készítsd el neki is az adatlapját

A csatlós rendszer az utóbbi időben átalakítás alatt esett át. Sajnos ez nem mindenhol lett feltüntetve, az adminunk elfoglalt, a pályázatoknál még nem sikerült átírnia. A csatlósod a saját szintje alapján lesz értékelve a kalandok és küldetések során.